1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.06.05. 18:58 HaFr

A big business a szocializmus mellett

Yorkie chocolate bar

Örülünk a Telekom és a magyar kormány barátságának, pont annyira, amennyire a korábbi elhidegülésének örültünk, mert bármit tesznek, világos belőle, hogy a Kapcsolat szoros. Ha netán a kedves fogyasztó eddig azt hitte volna, hogy minden piacon ő az úr, most kb. egy pillanat alatt beláthatta, hogy minél kevesebb szereplő játszik -- határozza meg az árakat -- egy adott piacon (a Telekom különböző hazai piacain pl. 2-4, és az egyik mindig az állam mint szabályozó, vevő, és mint potenciális versenytárs egyszerre), annál nagyobb az esélye, hogy nem érvényesül a piac árcsökkentő hatása.

Csak ritkán fajul oda a helyzet fejlett gazdaságokban, hogy az oligopol piacról így elsodorja a leplet egy földrengésszerű botrány, de ilyenkor egy pillanatra belepillanthatunk abba a szakadékba, amelyik normál körülmények között csak a fogyasztók pénztárcáját terheli, a kicsit fasisztább államokban, mint a magyar, azonban a nyilvánosságot és a demokráciát is sújtja.

De menjünk egy kicsit messzebb, itt van az Egyesült Királyság, ahol egy nagyon magas színvonalú szocialista lap, a Guardian, kvízt indított a csokiszeletek kalóriatartalmának kép alapján történő kitalálására, méghozzá abból az apropóból, hogy a konzervatív (!) kormány egy ideje már kampányol az egészségesebb mértékű cukorbevitel mellett, mire a Mondelez most leveszi a polcokról a 250 kalóriánál többet tartalmazó Cadbury csokiszeleteket. Igen, mondhatjuk, ki Brüsszel, ki a csokiszeletek ellen vonul, és vajon nem férfiasabb-e akkor az előbbi, de mindent összevetve vajon nem totál degenerált-e az a világ, ahol a kormányok békeidőben ellenségképet gyártanak és csokiszeletek ellen kampányolnak felváltva.

Nem degenerált, csak szocialista. Az egész Európai Unió egy szocialista (control freak) agysorvasztó gépezet, amelyet ellenérdekelt szocialista (control freak, adott esetben fasiszta) államok nyúznak belülről, mire az a még több szocializmus, még több állam jelszavával válaszol, miközben a kontinens gazdasága nem éppen meglepően egyre veszít az erejéből.

A szocializmusban az óvodáskorúak szellemi állapotában tartott fogyasztók versengenek egymással (hát van itt verseny, kérem, ha perverz is) a hatalmi központok (gazdasági, közpénzosztó és szabályozó monopóliumok) kegyeiért, kínálati piac, amely alacsony hatékonyságú, lehúzza a fogyasztókat (legyen szó a gazdasági vagy az állami szolgáltatások igénybe vevőiről). A fasizmustól csak az különbözteti meg, hogy a big business, a big government és a nagy szindikátusok oligopol egyeztetéseit, illetve a társadalom gyarmatosítását vagy egyenesen kisemmizését nem kíséri erőszak, mert a társadalom önként adja meg magát a fejleményeknek (nyilván folyamatos agymosás mellett). Magyarország még nem fasiszta állam, de ha a fogyásnak induló erőforrások elosztásában konfliktusok állnak majd be az érdekcsoportok között, és ezalatt a társadalomban is megnőnek a feszültségek, miközben a szétforgácsoltsága nem csökken, akkor a szocializmus stabilizálása érdekében a három B (nálunk inkább csak kettő) még bármihez folyamodhat.

A magyarok nem hiszik el, hogy mindenekelőtt az állam túltengése és a tulajdonosi (piaci) szemlélet hiánya a bajaik okozója. Rohadtul nem az, hogy milyen arányban vannak igaz magyarok meg buzik köztünk. 

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr446281751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KisEmberke 2014.06.05. 20:45:59

Lehet, hogyha kevesebbet írnál, jobb lenne (a színvonal biztos).

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.05. 20:49:05

@KisEmberke: :) könnyen lehet -- ezzel mi a baj?

Moin Moin 2014.06.05. 21:46:48

Az egész poszt tudatosan ferdít és csúsztat - ui. a Cadbury az eu-s szabályozás szerint nem is viselheti a "csokoládé" nevet, mivel ehhez kevés a kakaóvaj-tartalma!

Jelszó: Zårte Schokki o's t'r Schwyz!

unionista (törölt) 2014.06.05. 22:10:15

@HaFr:
a szocializmusban a népek viszonylagos egyenlőségben (egyenlő viszonyok között) élnek. ez a lényege. nem egyszerűen jogegyenlőség van. ez nem egy jog (jobb=rights) oldali elképzelés. a társadalom biztosítás nyújt neked humán alapellátást. magyarul egyenlő módon támogatja a munkahelyeket, és a munkanélkülieket segélyezi. a szocializmus a gyermekeknek esélyegyenlőséget biztosít. ami úgy valósul meg, hogy a kötelező közoktatáson túl van valamilyen intézményes gyermekjólét. adnak krémtúrót az iskolában. és a szegény gyerekek annak örülnek, hogy mazsolás. évente egyszer a szegény gyerekek is beleszaladhatnak a balatonba. kapnak vajas kalácsot és kakaót. nagyjából ez az elképzelés. és ezt kádár rendszer tulajdonképpen meg is valósította.

a probléma azzal volt, hogy a gazdaságot és a kultúrát a párt irányította. egyébként még az utóbbit el lehetett volna viselni. mivel az mszmp több platformos volt. és karácsonykor simán szólt az ave maria. a késő kádár kor népnevelésben, közművelődésben messze meghaladta a jelenlegi alakulatot. a probléma a gazdaság irányításával volt.

és ezért szeretik bevenni a liberálisokat. de ez a koalíció recesszióban szétesik. a liberálisok szeretik azt hinni, hogy nincs ingyen ebéd. természetesen van. mert a tőkejövedelmek "csak úgy" keletkeznek. és azt megadóztatva a költségvetésnek "csak úgy" lesz bevétele. ezt használja ki orbán viktor. ezzel nyerte meg a választásokat.

kovacs.lehel 2014.06.06. 09:45:26

kurvajó. a legnagyobb neolib összeborulást (gy.k.: EU) szocialistának hívni :D

almodhi 2014.06.06. 09:49:23

@Kürtös:
Látod, ez az, amit a nézőpont különbözőségének hívnak.

Mi annyira, de annyira neolibek és neokonok, és igazi libek, és igazi konok vagyunk, hogy innen nézve még az EU is szocialista. Te már nem is látszol... :-)

kovacs.lehel 2014.06.06. 09:50:36

@almodhi: Touché :D lehet akkor az EU nem elég szocialista vagy neolib/neokon?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.06. 10:27:09

Szerintem a posztoló vagy nagyon tájékozatlan, vagy nagyon rosszindulatúan magyaráz bele a főszerkesztőváltásba oda nem való dolgokat.

Az Origo-nál 2013 májusában - EGY ÉVE - volt a nagy dizájn- és koncepcióváltás, bizonyára a csökkenő számú olvasók miatt. Az egy éve élesített végeredmény több, mint tragikus volt, az emberek értetlenül nézték a hatalmas képeket, az össze-vissza méretű címsorokat és a több, mint kétszer annyi kattintással végiggörgethető nyitólapot.

Gazda Albert volt akkor a főszerkesztő, aki teljes mellszélességgel állt ki az új dizájn mellett, amit utána még hosszú hónapokig farigcsáltak.

Gazda Albertet a dizájnváltástól számított fél év múlva felállította a főszerkesztői székből a tulajdonos. Lehet gondolkozni: azért, mert az új koncepció hozta az előzetes várakozásokat, vagy azért, mert a kevesebb lett az olvasójuk, mint addig volt?

Gazda Albert menesztése után Sáling Gergő is kapott fél évet, hogy kezdjen valamit a redizájnolt, újragondolt szarkupaccal.

Sáling Gergő fél éve most járt le: egy évvel a portál megújítása, és fél évvel az előző főszerkesztő menesztése után.

Lehet gondolkodni: azért menesztették Sálingot, mert a portál nem hozta az elvárt olvasószámot, vagy azért, mert a Telekom lefeküdt a kormánynak?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.06. 10:32:06

A tulajdonosi szemlélet annyit jelent hogy gyarapítom a tulajdonomat, felelősséggel tartozom érte.

Ezt a kormányzásban a fidesz testesíti meg, szemben az emeszpékkel, aki elherdálja.

Mindenki felülről veszi a példát, így ma már kifelé jönnek a családok az adósságokból, nem befelé.

hajrá Orbán Viktor!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.06. 10:38:49

@polyvinyl: nem értem, miért ide tetszett ezt kommentelni

Netuddki. 2014.06.06. 10:41:36

Gebedjek meg ha értem mit akartál kihozni ebből!
Aszondod az EU cuculista ami nem jó. Közbe meg az orbán a cuculizmust építi ami szerinted meg jó. Akkó most mi van? Belegabalyodtál mint a majom a horgolócérnába?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.06. 10:44:11

@kovi1970: ki mondta, hogy ormány cuclizmusa jó?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.06.06. 10:49:37

@HaFr:

"nem értem, miért ide tetszett ezt kommentelni"

Ezért:

"Örülünk a Telekom és a magyar kormány barátságának"

ParaZita2 2014.06.06. 10:58:39

Az a legjobb kormányzat, amelyik a legkevésbé észlelhető a békés mindennapokban.

(Más szóval: legkevésbé avatkozik bele bármibe is, ennyi)

ParaZita2 2014.06.06. 11:50:33

"Az állam a javadat akarja."

(Oda ne add!....)

Hannibal ante portas 2014.06.06. 12:28:35

namármost, ha a kormány a szerző vágyai vagy megfelelően ki nem bontott kritériumai alapján mutatna tulajdonosi szemléletet, micsoda jó kis - hasonlóan fikázó - posztot lehetne iderittyenteni. Van sapka, nincs sapka.

Alkibiadesz 2014.06.06. 12:32:00

Létezik (létezett) valahol az ideális piac?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.06. 12:32:21

@Hannibal ante portas: kivárnánk ezt az eventust, Hannibál úr .. azért ne nézzen teljesen madárnak

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.06. 12:32:44

@Alkibiadesz: Nem, de kiábrándító fasizmus igen

Alkibiadesz 2014.06.06. 12:36:01

Szerintem se. Ezért talán kicsit méltánytalan a létező etatizmusok összevetése az ideális piaccal. Szerintem inkább a létező etatizmusokat kellene összevetni egymással.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.06. 12:41:43

@Alkibiadesz: az nem visz sokat előre :) kell egy pozitív idea

Alkibiadesz 2014.06.06. 12:45:05

@HaFr:
Na jó, de a piacot se önmagáért szeretjük, hanem azért mert autonómiára nevel. Vagyis nem a piac az idea, hanem az autonómia. Nem látom szükségszerűnek az állam autonómiaellenes mivoltát.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.06. 12:49:21

@Alkibiadesz: Azért ez nem így van. A piac katallaktikus, multicentrikus... stb. Az állam szükségszerűen autonómia ellenes, a kis állam nyilván kevésbé.

Alkibiadesz 2014.06.06. 12:53:54

Szerintem az állam csak akkor tekinthető szükségszerűen autonómiaellenesnek, ha már létező adottságként tekintünk az autonómiára. Az "eredendő" autonómi ára azonban igen nagy, amit rendszerint más, "heteronóm" helyzetben lévő, vagy abba kényszerített társadalmi csoportok fizetnek meg.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.06. 12:54:02

@Alkibiadesz: Az ideális piac az, ahol monopóliumom van és én szabályozom :)
Egyre több ilyen van a kormánypárt szemszögéből...

Alkibiadesz 2014.06.06. 13:03:41

@Online Távmunkás:
Áááá,dehogy!

Ideális az a piac, ahol mindenki autonóm és ez a helyzet a piaci tranzakció hatására se változik. Jövedelmi különbségek létrejöhetnek, de mivel a tranzakció igazságos volt (nem sértette a résztvevők autonómiáját) ezért a tranzakció végeredménye is igazságos.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.06.06. 13:17:35

@Alkibiadesz: Ez viszont igaz, de a munkát akkor is önmagán kell kezdeni az államnak, és a saját hatalmát szétterítenie a társadalomban

Lexa56 2014.06.06. 13:42:19

@ParaZita2: :)))
Másik bon mot: ne lopj, az állam nem szereti a konkurenciát

ParaZita2 2014.06.06. 13:54:44

@HaFr: "... önmagán kell kezdeni az államnak, és a saját hatalmát szétterítenie a társadalomban "
Jól hangzik, annyira szép, igaz sem lehet. Azaz, ez így nem utópia? Hol vannak az állami gépezet mögötti érdekek?
Továbbá, milyen tenni kész érdekek állnak azzal szemben? Van azoknak "minden erőnél van nagyobb erő"
típusú ereje? Vagy csak "lip-service" az egész?
Kedves HaFr! Nem küzeledünk-e ahhoz a helyzethez, amikor kijelenthetjük: államunk terrorizálja a népét?
Azaz, a TerrorElhárításiKözpont törvények szerinti kötelessége cselekedni, és megvédeni a népet az államtól!!!! Tehát a TEK kötelessége "ártalmatlanítani" RA-t, LJ-t, és természetesen OV-t és ÁJ-t is, hiszen "előljáróik".
(na, na, milyen 5let??? :))) )

___________________________ (törölt) 2014.06.10. 16:15:32

@Kürtös: a kettő simámn összehozható, mivel a szerző szocializmus alatt etatizmust ért. Maga meg jó eséllyel neoliberalizmus alatt nagytőke-pártiságot. Mivel ezeknek elfogadott definícója nincs, mindenki össze-vissza használja őket. Tehát a neoliberális szocializmus ez esetben kimondottan a nagytőke szája íze szerint szabályozott gazdaságot jelentene. Elég béna kifejezés, de mindenesetre a két dolog nem áll ellentétben egymással.

Ez a bénaság onnan ered, hogy a szerzőt mint tipikus libertáriust főleg a módszerek érdeklik (sok törvény-e van vagy kevés, kilóra he), magát meg főleg a célok (letojom, hogy egy oldal-e vagy tízezernyi jogszabály de a kisember érdekében-e vagy a tőkésében) ?

Valójában persze mind a kettő számít.

___________________________ (törölt) 2014.06.10. 16:23:52

@HaFr: igen, de a libertárius ideával az a baj, hogy 100%-ig az eszközökre fókuszál, és 0%-ig a célokra.

Tudom én, hogy az átlagos etatista politikának meg precízen az ellenkező a problémája, de a másik véglet sem jó.

A libertárius olyan, mint egy futballbíró: nem érdekli, hogy egy-egy társadalomformáló kérdésben melyik fél nyer, csak hogy a labdát rugdossák, ne egymást. A libertárius az a fajta ember, amikor mondjuk egy kisvárosban kitör a kultúrkampf egy buzibár megnyitása miatt, akkor nem elsősorban arra gyúr, hogy vagy bármilyen eszközzel ellehetetleníteni vagy bármilyen eszközzel megvédeni, hanem a fő meccsből kimaradva inkább azokat kritizálja, akik nem megfelelő eszközöket használnak pl. bojkott oké, rendőri zaklatás nem, elítélő újságcikk oké, gyűlöletbeszéd miatti bírság nem satöbbi.

Ezzel az a baj, hogy ilyen kocka dolog. Rendben van, hogy erős korreláció van a társadalmi küzdelmek nagyjából libertárius szabályok szerinti lejátszása, és egy-egy ország sikeressége között, de az egész valahogy mégiscsak idegen, mert a legtöbben szerintem úgy vagyunk vele, hogy az érdekel, hogy ki nyeri a meccset, nem az, hogy mennyire szabályosan. Vagy igen, az is, de az kevésbé.

Nekem legalábbis mindig úgy jött le, hogy a libertárius az az életidegen geek, aki amikor egy futballmeccsen mindenki a szerint ítéli meg, hogy les volt-e, hogy ő érzelmileg kinek szurkol, próbál az objektív szabályosságra törekedni. Ezt a típust szokták a szurkolói tömegverekedéskor mindkét felől ütni :) egyszerűen a libertáriusság eszköz-nem-cél orientált semlegessége nem passzol össze az egy-egy ügy iráni szenvedélyes, érzelmi, akár törzsi elkötelezettséggel.
süti beállítások módosítása