Örülünk a Telekom és a magyar kormány barátságának, pont annyira, amennyire a korábbi elhidegülésének örültünk, mert bármit tesznek, világos belőle, hogy a Kapcsolat szoros. Ha netán a kedves fogyasztó eddig azt hitte volna, hogy minden piacon ő az úr, most kb. egy pillanat alatt beláthatta, hogy minél kevesebb szereplő játszik -- határozza meg az árakat -- egy adott piacon (a Telekom különböző hazai piacain pl. 2-4, és az egyik mindig az állam mint szabályozó, vevő, és mint potenciális versenytárs egyszerre), annál nagyobb az esélye, hogy nem érvényesül a piac árcsökkentő hatása.
Csak ritkán fajul oda a helyzet fejlett gazdaságokban, hogy az oligopol piacról így elsodorja a leplet egy földrengésszerű botrány, de ilyenkor egy pillanatra belepillanthatunk abba a szakadékba, amelyik normál körülmények között csak a fogyasztók pénztárcáját terheli, a kicsit fasisztább államokban, mint a magyar, azonban a nyilvánosságot és a demokráciát is sújtja.
De menjünk egy kicsit messzebb, itt van az Egyesült Királyság, ahol egy nagyon magas színvonalú szocialista lap, a Guardian, kvízt indított a csokiszeletek kalóriatartalmának kép alapján történő kitalálására, méghozzá abból az apropóból, hogy a konzervatív (!) kormány egy ideje már kampányol az egészségesebb mértékű cukorbevitel mellett, mire a Mondelez most leveszi a polcokról a 250 kalóriánál többet tartalmazó Cadbury csokiszeleteket. Igen, mondhatjuk, ki Brüsszel, ki a csokiszeletek ellen vonul, és vajon nem férfiasabb-e akkor az előbbi, de mindent összevetve vajon nem totál degenerált-e az a világ, ahol a kormányok békeidőben ellenségképet gyártanak és csokiszeletek ellen kampányolnak felváltva.
Nem degenerált, csak szocialista. Az egész Európai Unió egy szocialista (control freak) agysorvasztó gépezet, amelyet ellenérdekelt szocialista (control freak, adott esetben fasiszta) államok nyúznak belülről, mire az a még több szocializmus, még több állam jelszavával válaszol, miközben a kontinens gazdasága nem éppen meglepően egyre veszít az erejéből.
A szocializmusban az óvodáskorúak szellemi állapotában tartott fogyasztók versengenek egymással (hát van itt verseny, kérem, ha perverz is) a hatalmi központok (gazdasági, közpénzosztó és szabályozó monopóliumok) kegyeiért, kínálati piac, amely alacsony hatékonyságú, lehúzza a fogyasztókat (legyen szó a gazdasági vagy az állami szolgáltatások igénybe vevőiről). A fasizmustól csak az különbözteti meg, hogy a big business, a big government és a nagy szindikátusok oligopol egyeztetéseit, illetve a társadalom gyarmatosítását vagy egyenesen kisemmizését nem kíséri erőszak, mert a társadalom önként adja meg magát a fejleményeknek (nyilván folyamatos agymosás mellett). Magyarország még nem fasiszta állam, de ha a fogyásnak induló erőforrások elosztásában konfliktusok állnak majd be az érdekcsoportok között, és ezalatt a társadalomban is megnőnek a feszültségek, miközben a szétforgácsoltsága nem csökken, akkor a szocializmus stabilizálása érdekében a három B (nálunk inkább csak kettő) még bármihez folyamodhat.
A magyarok nem hiszik el, hogy mindenekelőtt az állam túltengése és a tulajdonosi (piaci) szemlélet hiánya a bajaik okozója. Rohadtul nem az, hogy milyen arányban vannak igaz magyarok meg buzik köztünk.
