Konzervativizmus – alapelvek
Itt nincs lehetőség a szellemtörténeti pozicionálásra és vitára, talán elég annyit leszögezni, hogy a konzervativizmus alapvetően szkeptikus a programszerű és doktriner módon erőltetett emberi megoldásokkal (social engineering) szemben, tiszteli az egyéni és csoport-autonómiát, és az elmélettel és ideológiával szemben és szívesebben támaszkodik a tapasztalat szerint bevált megoldásokra. Ugyanakkor a konzervativizmus nem jelent becsontosodott ragaszkodást valamilyen korábbi sémához. Nem a próbálkozást veti el, csak az új módszerek erőltetését. A keresztény konzervativizmus tiszteli az emberi személyiséget és szabadságot, de nagyon is tisztában van az emberi esendőséggel – nyugodtan mondjuk ki – a bűnnel. Ezért nem támogatja az egy ember kezében összpontosuló korlátlan hatalmat. Nem tetteti, hogy tévedhetetlen, és a tiszteletet nem megköveteli, hanem igyekszik kiérdemelni. Nem fél az erő alkalmazásától, de azt elsősorban az erő megszállottjaival szemben alkalmazza. Nem hisz a korlátlan haladásban, nem hisz a végső megoldásokban, a szabadságot azonban csak a köz érdekében korlátozza, hogy mások is megélhessék saját szabadságukat. Tudomásul veszi az emberi sokféleséget és nem erőltet mindenkire érvényes egységes megoldást, de nem is hagyja feloldódni a többségi hagyományt a formátlanságban, nem fogadja el az erkölcsi relativizmust. Ragaszkodik bizonyos alapelvekhez akkor is, ha azok nem szolgálják pillanatnyi érdekeit. Igyekszik elkerülni azt, hogy tettei ne legyenek összhangban cselekedeteivel. A cél nem szentesíti az eszközt, nincs média-kormányzás, nincsenek üres propaganda panelek.
A magyar hagyományok
A magyar történelmi tapasztalatok sok tekintetben osztoznak más kelet-közép-európai államok és népek sorsában, a fél-perifériális helyzetből adódó hátrányokban és nehézségekben, de pl. a csehekhez, lengyelekhez, szerbekhez hasonlóan mi is elmondhattuk, hogy volt tartós önálló államiságunk. Ennek eredménye a magyar közjogi-alkotmányos hagyomány, amelynek nyomai máig érezhetőek. Ugyanakkor a török megszállás, a kettős Monarchia és az azon belül elfoglalt helyzetünk már inkább lemaradás magyarázatára alkalmas. Magyarországon a nemzetfogalom sokáig nem etnikai alapú volt, hanem a nemesi nemzetet jelentette anyanyelvtől és etnikai eredettől függetlenül (ld. a Hunyadi- vagy a Zrínyi-vitáta románokkal és a horvátokkal). Nálunk nem alakult ki számottevő magyar polgárság, minden, ami jó vagy rossz államférfiúi, jogi, politikai és értelmiségi gondolkodásunkban, nagyrészt a nemességhez és annak képzetvilágához köthető. Ebben benne van a királyhű főnemességtől a protestáns renegát középnemességen keresztül a lecsúszott dzsentriig minden. A pénztől, ipartól való ódzkodás, a romantikus, sokszor kreált nemzetfogalom, a hősiesség és a hősködés, a műveltség esetenkénti megvetése stb. A soknemzetiségű állam Trianon utáni széthullása csírájában ott volt az elhibázott 1848-as és későbbi nemzetiségi és oktatás-politikában, ami különösen a XX. század elején durvult el. Gyakorlatilag másfél évszázada alig-alig volt olyan évtized, amely a folyamatos fejlődésről szólt volna. Rengeteg frusztráció, belső harc, megosztottság alakult ki a magyar társadalomban, amit a nacionalista indulatok manipulációjával igyekeztek ellensúlyozni. A szovjet megszállás ugyan drasztikusan szétverte a hagyományos, fél-feudális társadalmi szerkezetet (főleg gazdasági vonatkozásban) de reflexek, a hálózati (uram-bátyám) gondolkodás „átmentődött” a létező szocializmus korszakába és eredeti formájához még közelebbi alakban éledt újra a rendszerváltás utáni időszakban. Nem nagyon van tehát olyan magyar hagyomány, különösen nem polgári hagyomány, amelyet egyértelműen pozitívnak nevezhetnénk, és amelyhez a konzervativizmus nyugodt lélekkel, kritikátlanul kapcsolódhatna. Ugyanilyen óvatosan kell közelednünk ugyanakkor a nyugati polgári hagyomány megvalósult formáihoz is, és miközben elismerjük az általuk létrehozott gazdasági rendszer fölényét az anyagi értékteremtésben, bölcs módon kell megőrizni azokat a helyi hagyomány-elemeket, amelyek a (nyugat)-európai tradícióba beépíthetők.
A magyar népesség összehasonlító attitűd-kutatások alapján meglehetősen zárt gondolkodású, bizalmatlan, erősen bizonytalanság-kerülő populáció, a boldogság-rangsorban sereghajtók vagyunk. Saját társadalom-pszichológiai problémáinkat meg sem próbáljuk kezelni, sőt a felelőtlen, populista, szavazat-vadász politikai pártjaink még mélyebbre taszítják választóikat saját fixa ideáikba anélkül, hogy akár csak remény is lenne az abból való kikecmergésre. Az arra lehetőséget nyújtó kompetenciákat ugyanis egyáltalán nem fejlesztik, sőt, hatalmukat ettől féltve inkább megpróbálják megakadályozni azok kialakulását.
Az állammal kapcsolatban elfoglalt álláspont
Kelet-Közép Európában az angolszász „éjjeliőr állam” és a poroszos „rendőrállam” sarkított párjából többnyire az utóbbi valósult meg és befolyásolta a közgondolkodást. Az angol polgári parlamentarizmus, de akár csak a francia polgári forradalmi hevület is keveseket érintett meg. Az itteni állami létet egy domináns állami hatalom határozta meg, amely azonban nélkülözte a poroszos hivatalnoki réteg precizitását, és egy jóval slamposabb, feudális jellegű, informális kapcsolatrendszerre, gazdaságon kívüli kényszerekre alapuló társadalmat hozott létre.
A polgári társadalmakban a társadalom bázisa az öntudatos, közügyeket intézni, abba beleszólni kívánó polgárság, amelynek legfőbb igénye az állammal szemben az, hogy biztosítsa számára a stabil jogi környezetet, amelyben megvalósíthatja saját törekvéseit. Adót fizet, amiért szolgáltatásokat vár. Mivel az egyéni és csoport-érdekek gyakran szemben állnak, az állam feladata olyan feltétel-rendszer kialakítása, amely lehetetlenné teszi, vagy legalábbis alaposan megnehezíti a magánérdekek közérdekkel szembeni érvényesítését. Annak megelőzése, hogy az állam maga váljon az egyéni érdekek kijárásának és megvalósításának közegévé, legegyszerűbben a minél nagyobb áttekinthetőség, felelősségre vonhatóság kialakításával érhető el az állammal és annak képviselőivel szemben. (Nem véletlen, hogy minden diktatúra és arra törekvő csoport először a nyilvánosság kizárását és manipulációját próbálja meg elérni). Az állam ebben az esetben nem képzeli magáról, hogy részletesen meg tudja szabni minden társadalmi szereplő helyett, hogy mit tegyen. Vannak értékei, van stratégiája, van víziója, de nagymértékű visszafogottság kell, hogy jellemezze egy olyan bonyolult rendszer irányításakor, mint amilyen egy társadalom.
Más társadalmakban az állam jóval szorosabb kontrollt tart szükségesnek, mert úgy gondolja, hogy polgárai nem elég érettek az önálló döntésekre, vagy legalábbis a hosszas egyeztetéseket túl lassúnak és kis hatékonyságúaknak tartják a fontos célok eléréshez. Ezt különösen azzal tartják igazolhatónak, hogy a klasszikus polgári berendezkedés a már erőseknek kedvez és amúgy is csak fügefalevélként takarja el az egyéni mohóságot és a mások kihasználására irányuló törekvést. Ennek ellensúlyozására tartják szükségesnek, hogy az állami hatalom védje meg az országot és benne az egyént a külső hatásoktól és tegye lehetővé egy minél inkább autonóm (szuverén!) értékrend kialakítását. Ezt a gondolkodásmódot nevezhetjük etatizmusnak, állam-központúságnak, amelynek mind bal- mind jobboldali formái tenyésznek Magyarországon, és külön-külön is, de együtt mindenképpen a magyar választók jelentős csoportjának, sőt túlnyomó többségének ízlésével megegyezik. Az etatizmust hirdető politikusok elsősorban biztonságot ígérnek a választónak, de azt már nem teszik hozzá, hogy szabadságjogaik korlátozásával a külső fenyegetéssel szemben talán nyújtanak valami védelmet, de ugyanezek az állampolgárok növekvő mértékben ki lesznek szolgáltatva saját vezetőiknek – akik (mint ezt minden konzervatív gondolkodású embernek tudnia kellene) távolról sem angyalok. Mindenesetre ma a magyar választópolgár szemrebbenés nélkül feláldozta szabadságjogainak jó részét a vélt vagy valóságos biztonság oltárán. Mire rájön, hogy bizalmát a politikai elit nem föltétlenül érdemelte meg, már jóval nehezebb lesz újra kiharcolnia jogait.
A PKP mind a baloldali (szocialista, zöld radikális és egyéb) mind a jobboldali (populista – nacionalista - etnicista és a nyíltan náci eszmék által befolyásolt) etatizmusokkal szemben abban hisz, hogy a bonyolult társadalmi problémák megoldása a különböző, autonóm közösségek rendszerébe ágyazott egyén, aki másokkal kölcsönhatásban keresi a problémák megoldását ahelyett, hogy rabszolgaként végrehajtaná egy hatalmi központ (nyilván nem végtelenül bölcs) döntéseit. Természetesen nem anarchiáról van szó, vannak olyan egyén feletti célok és felelősségek, amelyeket (delegált és felelősségre vonható) képviselőin keresztül gyakorol és valósít meg. Ezt azonban ésszerűen korlátoznia és ellenőriznie kell mind az egyénnek, mind az autonómiák hálózatának. Az is nyilvánvaló, hogy az egyének felelősségvállalási képessége és hajlandósága különböző, tehát gondoskodni kell arról, hogy az egyén maga választhassa meg függőségének mértékét adott kérdésekben az államtól. Ennek nyilvánvalóan összefüggésben kell lennie saját kockázatvállalásával és az állam neki nyújtott szolgáltatásaival.
A mai úgynevezett jobb és baloldal egymásrautaltsága
Mint talán a fentiekből kiderült, nálunk semmi nem az, aminek mondja magát, és a hagyományos jobb-bal beosztás is csak fenntartásokkal alkalmazható. A jobboldal azzal vádolja a baloldalt, hogy nemcsak hogy nemzetietlen, hanem támogatója a neoliberális (tehát klasszikusan jobboldali) eszméknek és gyakorlatnak, nevével ellentétben az elitet támogatja a dolgozók helyett. A baloldali értelmiség viszont joggal mutat rá, hogy az úgynevezett jobboldal szélsőségesen államközpontú szemlélete és gyakorlata ellentétben áll a hagyományos, tulajdont és szabad vállalkozást védő jobboldali eszmékkel. A valóság az, hogy mindkét oldalnak van egy közös célja, adójövedelmek és az EU-s pénzek baráti tulajdonosi körhöz való átcsoportosítása. Sok tekintetben eszközrendszerük is hasonló, a tudatosan soha nem tisztázott pártfinanszírozás nem réseit, de szakadékait felhasználva, a pályázati rendszert és a közbeszerzést manipulálva juttatják a pénzt a hozzájuk közel álló körök offshore számláira (amelyek nemcsak a baloldalon ismertek) anélkül, hogy akár adót, akár magyar alkalmazottak TB költségét finanszíroznák belőle. Mindezt nem kevés nemzeti és szociális demagógiával vegyítve, hogy a számszerű többségnek legalább elvben megédesítsék az a tényt, hogy életszínvonaluk nem nő, legfeljebb stagnál. A járadékvadászat szavazati szempontból jelentős csoportok számára megélhetési formává vált, ezért játékszereivé váltak mindenkori jobb- és baloldali demagógiának. Nálunk a jobb és baloldal közti különbség leginkább a nemzeti demagógia mértékében követhető nyomon. A jobboldal „szuverenitás és erőkultusza” arra viccre emlékeztet, hogy a konyak a munkásosztály itala, amelyet választott vezetőin keresztül fogyaszt. Szuverenitás és erő alatt egyetlen ember és szuverenitását és erejét értik, aminek minden mást alá kell rendelni. Az Európai Uniónak kizárólag a praktikus hasznát nézik, amelyet maximálisan ki kell használni, de leginkább úgy, hogy becsapjuk szövetségeseinket. Ha ugyanakkor ilyen magatartást tapasztalunk a részükről, akkor árulást kilátunk és igazságosságot követelünk. A baloldal a maga részéről még mindig nem heverte ki hajdani uralkodó helyzetének elvesztését a médiában és a véleményformálásban, de a megegyezés igazi akadálya az, hogy versenyeznek abban, hogy a tét nélküli ellenzéki létből leszakítható pénzekből ki részesedjen. Nem mintha a másik irányban egyoldalú média bármilyen minőségi javulást jelentene a korábbihoz képest. Az értelmiség elgyávult és júdás-pénzért elad mindent, amiben valaha hitt. A lecsúszó középosztály vagy kivándorol, vagy radikalizálódva hallgat a gyűlölet szítására épülő szélsőjobb propagandára. A Fidesz velük versengve manipulálja a félelmet és gyűlöltet, az 1984 és a Szép új világ atmoszférája megüli a magán- és közéletet. A kormány cinikusan örvendezik a külföldre települt, legtevékenyebb és legkreatívabb réteg által hazautalt pénzeknek, nem gondolva arra, hogy abból a kivándoroltak nagyrészt itthon maradt rokonaik szükségleteit fedezik, és a pénzfolyam el fog apadni, ha ők meghaltak. Mert a kivándoroltak nagyobb része már családjával együtt nem gondol a visszatelepedésre.
Mik a PKP céljai?
A közéleti blogból kinőtt Polgári Konzervatív Párt célja az, hogy ebben a kilátástalan helyzetben szellemi otthont és cselekvési lehetőséget nyújtson azok számára, akik ragaszkodnak hagyományos polgári értékekhez, akik nem tévesztik össze hazaszeretet és patriotizmust a demagóg nacionalizmussal és etnicizmussal, akik változatlanul úgy érzik, hogy hazánk helye minden hibája ellenére az Európai Unióban van, amelyet kellő kritikával, mégis a közös értékek elismerésével kell megpróbálni jobbá tenni. Legfőképpen szeretnénk elérni a közélet kitisztulását, a folyamatos, tendenciózus, cinikus hazudozás leleplezését és elvetését, az áttekinthetőség, felelősségvállalás és felelősségre vonhatóság kultúrájának bevezetését. Szeretnénk elérni a maffia-szerű működés felváltását a valódi vállalkozói kultúrával. Ahol a privatizált üzem nem ugyanúgy áll sorba az állami támogatásért, mint előtte az állami tulajdonos. Ahol az állam nem a termelő szférában vállal feladatot a haverok helyzetbe hozásával, hanem inkább azokban a szociális, egészségügyi és oktatásügyi területen igyekszik rendet tenni és áttekinthető viszonyokat kialakítani. Mindenekelőtt szeretnék az érték-alapú társadalmi szemléletet terjeszteni a kapcsolati és érdek-alapú, informális érdekérvényesítés helyett. Tisztában vagyunk hazánk szociológiai, történelmi, mentálhigiénés helyzetével és azzal, hogy sem az egyéni kezdeményezésnek, sem a hagyományos versenyes kapitalizmusnak nincs erős társadalmi bázisa. Ezért szeretnénk az alapelvek feladása nélkül egyrészt lehetőséget biztosítani azok számára, akik tartanak a nagy önállóságtól, hogy erősebb állami védelem alá húzódjanak, ugyanakkor lehetőséget szeretnénk biztosítani azoknak is, akik nagyobb szabadságra vágynak. Az első csoportot is szeretnénk fokozatosan meggyőzni arról, hogy hosszú távon az ő javukat is a túlszabályozás csökkentése szolgálja. Az EU tagjaként hívei vagyunk az ésszerű és elvszerű nemzeti érdekvédelemnek, de a nemtelen eszközök alkalmazását itt is elvetjük. A bizalom kultúrájának kialakítása mind belföldi, mint nemzetközi viszonylatban alapvető fontosságú, ha nem akarjuk azt, hogy csak érdek-szövetségeseink, ellenségeink és kárörvendően figyelő semleges partnereink legyenek. Mert ne felejtsük el, az EU lehet, hogy lassú és nehézkes, de az átverést ott sem szeretik, és hosszú távon megtorolják.
Meggyőződésünk, hogy a korrupció mértékének csökkentése, a valóban áttekinthető viszonyok bevezetése a jelenlegi államháztartás szerkezet jelentős mértékű átalakítását tenné lehetővé. Erről lesz szó a későbbiekben. Programunk középpontjába állítanánk egy, a mostanitól szemléletében gyökeresen eltérő oktatási rendszer kialakítását, a gazdaság átalakításával összhangban.
Kiket várunk sorainkba, támogatóink és érdeklődőink közé?
Alapvetően mindenkit, aki elégedetlen a jelenlegi közállapotokkal, aki nem elégszik meg azok kritizálásával, hanem a tévedés lehetőségét is vállalva tenni is szeretne és mer a változás érdekében, aki nem korrumpálódott a jelenlegi és korábbi pártok elvtelen kiszolgálásával, aki nem egyéni érdekeit kívánja a közéleti tevékenységgel előmozdítani, aki tudásával, tehetségével, adott esetben, lehetőségeihez mérten pénzével és szabadidejével is támogatná egy új, sikeres, értékteremtő Magyarország kialakítását. Értékrendünk alapvetően a klasszikus polgári-konzervatív értékekkel egyezik meg, tehát fontosnak tarjuk mindenekelőtt az embert magát, annak közösségeit, az egyén és a csoport autonómiáját, az értékalapú társadalomszemléletet és döntéshozatalt, a tudással és vagyoni helyzettel arányos felelősségvállalást, a felelősséggel arányos felelősségre vonást. Fontosnak tartjuk a hazaszeretet, de nem annak torz, etnicista, gyűlöletkeltő és kirekesztő változatait, a keresztény-humanista világképet, de nem annak állami dirigizmussal kombinált változatait, az európai identitást.
Hogyan próbáljuk a megszállt közéleti terekben eljuttatni az üzenetet a választókhoz?
Tekintettel arra, hogy sem a jelenlegi, hegemón helyzetben levő kormánypártoknak, sem a kitartottként viselkedő baloldali pártoknak nem érdekük valódi alternatíva megjelenése a politikai térben finoman szólva sem segítik az ilyen tartalmak terjesztését. A MAHIR, az állami TV csatornák, a megyei lapok megszállásával, a kereskedelmi csatornák megfélemlítésével és korrumpálásával a Fidesz az állampárti időkre emlékeztető, időnként azt túllicitáló propagandagépezetet alakított ki és az internet diktatúrákra emlékeztető megrendszabályozásáról sem tett le, csak taktikai visszavonulót fújt. Egy ilyen közegben nagyon nehéz a PKP mondanivalójának terjesztése, különös tekintettel rendkívül korlátozott anyagi és humán erőforrás helyzetünkre. Az Ország Fája mozgalom keretében szimpatizánsainak kérjük arra, hogy mondanivalónkat, amelyet a facebook oldalunkon és a hafr.blog oldalon túl elsősorban email üzenetek formájában próbálunk eljuttatni hozzájuk, küldjék tovább olyanoknak, akikről feltételezhető, hogy maguk is továbbítják erre potenciálisan fogékony ismerőseiknek. Az így kialakított kapcsolati háló lehet az alapja a későbbi konkrét baráti köröknek, diszkussziós fórumoknak.
Ki mivel járulhat hozzá a sikerhez?
Tisztában vagyunk azzal, hogy sokan sokféle módon viszonyulnak az ilyen kezdeményezésekhez.
Lehetőséget szeretnénk biztosítani azoknak, akik egyszerűen csak követni szeretnénk munkánkat és értesülni szeretnének az általunk szervezett vagy a részvételünkkel zajló rendezvényekről. Lesznek, akik egyszerűen csak alternatívát szeretnének látni a meglevő pártkínálat mellett, mikor dönteniük kell szavazáskor.
Lesznek, akik szakértelmükkel tudnának hozzájárulni a program alakításához, jobbításához.
Lesznek, akik szervezőkészségükkel, kapcsolatrendszerükkel tudnának segíteni bennünket abban, hogy minél több helyre eljuttassuk üzenetünket.
Minden érdeklődőt, csatlakozni kívánót szívesen látunk, kérjük, jelentkezzenek a pkonzervativok@gmail.com email címen, csatlakozzanak a Facebook oldalunkhoz.
szerző: BÁNHEGYI GYÖRGY
