Orbán a lehető legkevesebbet tételezi fel a magyar népről, és azt el is hiteti vele. A demagógia (népvezetés) a tömegmédia korában minden korábbinál egyszerűbb vállalkozás, ha valaki kellően cinikus és gátlástalan ahhoz, hogy kihasználja a benne rejlő lehetőséget, és hát Orbánnak sosem kellett a szomszédba mennie se cinizmusért, se gátlástalanságért -- a 2002-es bukását követően azonban kifejezetten ezek éltetik.
Lám, a Simicska-média leválása a koncentrált demagógiáról rögtön a Fidesz politikai hatékonyságának meredek esését és a kormányzati impotencia világos felmutatását hozta. Kiderült, hogy megfelelő média hiányában Orbán ugyanolyan erőtlen, mint egy rossz celeb, akinek a hatása megszűnik, mihelyt kikerül a köztudatból. Ebből is kiderült, hogy a miniszterelnök tehetsége nem a szisztematikus, építkező kormányzati képesség, amelynek pozitív hatása folyamatos megerősítés nélkül is megmutatkozik az emberek életében, hanem leginkább egy gengszteré, aki a lenézett vesztesekre írt erkölcsi és írott törvényeket átlépve (vagy átírva) hajlandó "kreatívan" és bármeddig elmenni, hogy megszerezze magának, amit akar, és ehhez a nyilvánosság kontrolljára, illetve a választók folyamatos indoktrinációjára elengedhetetlen szüksége van. Versenyelőnye a mások erkölcse (de legalábbis nagyobb gátlásossága).
Ahogy maga a miniszterelnök a kétkedő haverjának magyarázta tegnap a Széles-TV-n, "tájékozódási zavar van" a polgárok fejében, amit sürgősen orvosolni kell. „Időnként elveszítjük a hangot, amelyen beszélni tudunk az emberekkel" (ami magyarul annyit tesz, hogy nem tudjuk elég hatékonyan félrevezetni őket). A zavar pedig, úgymond, mindaddig fennmarad, amíg a jobboldal – a kevés megmaradt mellé – nem hoz létre új írott és elektronikus médiumokat, „nem mozdítja meg szellemi tehetségét, pénzügyi eszközeit, szervezőképességét egy új nyilvánosság megteremtéséhez", mondja szerényen a miniszterelnök, aki körül hála Istennek elég sok "tehetséges" magyar sűrűsödött fel az utóbbi időben úgy családilag, mint barátilag, akik erős nagy akarással biztosan meg fogják találni a módját, hogy az "igazság" újra eljuthasson az arra szomjasakhoz.
Az egész magyar politika egy rossz vicc, élén Orbánnal. Hozzáadott értéke gyakorlatilag nincs, kára annál több; a lehető legolcsóbb módon, a leggyengébb szellemi színvonalon lakja be a nyilvánosságot, illetve pusztítja ki onnan a rá veszélyes gondolati csírákat és kezdeményezéseket, és ehhez nyilván megtalálja a megfelelő szolgáló réteget (amelynek egyes tagjai ugyan le-leválnak állhatatlanságukban, de mindig akadnak helyettük más előgerinchúrosok). A komolykodó interjúk ebben a bazári közegben annál fájdalmasabban mutatnak rá Berzsenyi és Petőfi népének már akkor dörgedelmesen szemünkre hányt igénytelenségére -- ám kétségtelen, hogy ez az igénytelenség semmi ahhoz az aljassághoz képest, amellyel az ország vezetői növesztik ugyanezt.