1000 leütés

Komment egy mondathoz: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. (Kövér László)

Három gyerekem van, több tucat főből áll a nagyobb családom három-négy gyerekes kiscsaládokkal, mégse venném a bátorságot, hogy a nagyszülő-unoka viszonyt arra egyszerűsítsem, hogy az unokák önmagvalósításuk legmagasabb minőségének tartják unokákat szülni Kövér László kortársainak.

A Kövér-féléknek magyarázom: a gyerekszületés és -nevelés szentség, szeretet, bensőségesség, közösség, és küzdelem. Nálunk, és gyanítom, sok más családban. Nem a nemzetnek szülünk, legfeljebb részben annak is nevelünk. De főleg nem szülünk a Kövérhez hasonló emberminőségek által üzemeltetett NER-nek. Kövér az önmegvalósítás minőségéről beszél, miközben a saját önmagvalósítása százezrek és milliók kárára van. Kérem ezek nevében, ne vegye szájára a minőség szót.

Ezen kívül az önmegvalósítás komplex dolog. Része a gyermeknevelés, de része a szakmai, közösségi, és lelki önmegvalósítás. Kövér ne akarjon itt mércét keresni, mert úgy sem sikerül neki. Nála sokkal okosabb embereknek sem sikerült. Az emberi komplexitás (a humanitás) biológiai funkcióvá történő silányítása pedig gyakorlatilag fasizmus, csak mondom. (Pedig nem szívesen dobálózok ilyesmivel.)

Kövér nyilván aggódik a nemzet fogyatkozása miatt, amiben neki és a hozzá hasonlóknak vastagon benne van a piszkos kezük. Most ízléstelen, sötét mondatokkal támadja a magyarokat, akiknek egyre nagyobb része napi túlélési küzdelemben van, míg a pártjának kitartottjai évente százmilliárdokkal károsítják meg a nemzetet. Ha van nekik viszonyuk a nemzethez, az ez: az élősködés rajta. Kövér nem ismer más közéleti képességet, mint az agressziót és a mások életébe való belepofátlankodást. Ajánlom Kövérnek, húzzon ki az életemből, az életünkből. Foglalkozzon a kormányzással -- úgy, hogy kivonul belőle. Akkor tenné a legtöbb jót, amire még képes.

Az a fideszes szemfényvesztés, hogy a Nyugat válságban van, súlyos áldozatokat fog követelni a magyar néptől, amelynek nagy részének -- fogalmazzunk finoman -- nincsen pontos képe arról, hogy mi tesz egy civilizációt sikeressé.

Kollektív meg nem értés van azzal kapcsolatban, miért fontos intézmény a piac, amelyet az állam szabályozzon átláthatóan és hatékonyan (van erre tér), de ha elkezdi becsmérelni és rombolni, korrumpálni és hazugságokkal övezni, akkor az automatikusan és szükségszerűen hozza magával egy közösség erkölcsi romlását és elszegényedését. A minél szabadabb (egyensúlyi) piac forráselosztó és értékteremtő képessége páratlan. A lehető legkisebb veszteséget termeli, a lehető legtöbb embernek nyújtja azt a lehetőséget, hogy (eladható) értéket teremtsen, önmagát "megtalálja" és fejlessze, hozzájáruljon a közösség boldogulásához. Minél fejlettebb, műveltebb, tanultabb emberek kapcsolódnak be a piaci mechanizmusba, az annál nagyobb hozzáadott érték előállítására képes. A tudásnak nem alternatívája a "munka": az országot belőni arra a közműveltségi szintre, ahova fideszes urai tették, egyenes út az elszegényedés felé.

Alapvető dolgokkal nincsen tisztában a magyarok többsége. A kapitalizmus folyamatos versenyhelyzetet teremt, amely egyszerű elven nyugszik: a jobb győz. Kell ennél igazságosabb mérce egy versenyben? Ha vannak árnyoldalai, azok nem a piaci logika hibáiból, hanem a szabályozás (az állam) korruptságából erednek. A lobbizás, a cronyzmus és az oligarchia, a versenyjog gyengesége, a közbeszerzés átláthatatlansága, az asztal alatti egyezségek, az adókörnyezetek egyenlőtlensége világszerte probléma, és világszerte az államok "sara", ami a piaci szereplők -- egyébként önmagában érthető, bár immorális -- érdekeivel találkozva rombolja az egyensúlyi piacot (döntően a nem piaci alapú, tehát veszteségeket okozó döntések elszaporodása miatt). Ezért kell a centralizált államok illetékességét jelentősen csökkenteni a közpénzek elosztásában, illetve kizárólag a közszolgáltatásokra és az igazságosság alapvetői szempontjainak érvényesítésére korlátozni. De ha ez a mai, korrupt állapot az államok reformja helyett a piac egyoldalú kritikájába torkollik; ha maga a probléma (a korrupt állam) tűnik fel az egyetlen intézményes "megoldás" színében, mint Magyarországon; ha a "Nyugatot" és a kapitalizmust alapjában, és nem a rátelepülő hibás mechanizmusok miatt támadják, akkor az elszegényedés szükségszerűen még radikálisabb ütemre vált át. Ennek látjuk már jeleit Magyarországon, amely folyamatos lecsúszásban van már a régiós versenytársai mögött is.

Magyarországon a kormányzást már régóta a handabandázás és a korrupció helyettesíti. A politikai alkalmazottak könyékig turkálnak a piac által előállított GDP-ben, rombolják az erőforrásokat, élősködnek, közben gyalázzák a béna és félvak, de még mindig működő értékteremtési rendszert. Közben a magyarok bedőlnek a nacionalista, államelvű, Nyugat-ellenes propagandájuknak, mert nincsenek ismereteik -- tegyük fel, egy részük látja is őket -- a zürichi, monacói, aix-en-provence-i, new yorki, szingapúri kirakatok mögött rejlő komplexebb intézmények működéséről, amelyek nélkül ezek a kirakatok nem volnának. A magyarok könnyű szívvel azt hiszik, van királyi út a gazdagsághoz, konkrétan nem kell ehhez kapitalistává válnia egy ország gazdasági kultúrájának, és amit ez jelent: alapvetően erkölcsös társadalmat, átlátható államot, és a magántulajdont üzemeltetni. Azt hiszik, Felcsúton jött el újra a Megváltó. Nem az jött el. Egy politikai szélhámos jött el, amelyik, mint minden szélhámos, precízen tudja, mit szeretnének tőle hallani az áldozatai. És lám.

Mármost pironkodva be kell ismernünk, hogy ezen a teszten a magyar nemzeti tudat elbukik. (Elnézést: elbuknak a homoszexuális felebarátaink.) A magyar nemzeti tudat a kollektívum önvédelmi hisztériájának terméke, egy kudarcos, sokat fenyegetett és sok sérelmet hordozó ország önképe. Elég Orbán retorikájára gondolni, elénk ugrik az a sérelmi, folyamatosan elégtételt venni akaró, állandóan harcoló, védekező és támadó, mellveregető, de közben állandóan kisebbrendűségi érzelmektől hajtott nép önreflexiója -- amely egyúttal a fő oka is az állandó kudarcainknak. Ördögi kör ez, amely arra ösztönzi a többséget, hogy olyanokat válasszon vezetőinek, akik ezt a tudati állapotot képviselik, ezek viszont tovább rombolják a nemzet kitörési esélyeit. Egy ilyen önképbe nem férnek bele a személyes szabadság különféle megnyilvánulásai, amelyek -- kimondva vagy kimondatlanul -- "fenyegetik" a nemzetet. Miközben éppen a személyes szabadságok rendszerének hiánya fenyegeti azt.

Ha a kedves olvasó -- főleg, ha ún. jobboldali -- belegondol, racionálisan (a nemzet szociológiai, esetleg kulturális, leíró értelmében) természetesen a nemzet részeinek tartja a kisebbségeit is, köztük a szexuális kisebbségeit. De a nemzetnek van egy olyan ezen -- és a puszta nemzeti érzésen -- túlmutató politikai és erkölcsi értelme -- a tömegek számára tulajdonképpen "az"  értelme --, amely a sajátos, kollektivista, premodern értékrendje miatt nem tűri a kisebbségeket. A lényegi, megosztó kisebbségi problémákra rögtön a kitaszítással felel -- nagyrészt öntudatlanul, de nagy erővel. Kisebb részt agresszív publicisták kezei nyomán nagyon is tudatossá téve. (Ilyen reflex a zsidók, a cigányok, a gayek, akár a "baloldal" kitaszításának fel-felmerülő szándéka.) A magyar nemzeti tudat modernizációjának elmaradása teszi, hogy a nemzeti létünk erkölcsi lényege ma bezárkózó, archaikus, etnikai, diszkriminatív, sőt a modern világ "támadásai" alatt, illetve az uralkodó politikai réteg érdekeinek megfelelően egyre inkább az. A magyar nemzeti tudat a polgárosulás elmaradásával szoros összefüggésben megmaradt polgárellenesnek és antihumanistának, ezért szabadságellenes, nagyrészt reflektálatlan, és rombolja magának a nemzetnek az életlehetőségeit. Nemzeti tudatra szükség van, de nem ilyenre.

Ahol az önvédelem nem párosul versenyképességgel, a közösség iránti elkötelezettség pedig szabadságtudattal, ott a nemzeti tudat csak rombol. Ez történik egy ideje (szélesebb távlatban vagy száz éve) Magyarországon. Régóta hiányoznak azok az államférfiak, akik áttörnék ezt az ördögi kört, rendre csak olyan politikusok vannak, akik vagy tagadják a létét, nem foglalkoznak vele, vagy kihasználják. A magyar nemzeti tudat probléma, mert a bezárkózó, a valóságra nem vagy hamisan reflektáló nemzet elsorvad -- és ezzel a törvényszerűséggel meg kell békélni. A naftalinba menekülés még egy nemzet belső problémáit nem oldotta meg, nem tett naggyá senkit és semmit, nem vált tőle egy nép értékesebbé. Nem véletlenül hanyatlunk most is: nem vagyunk eléggé szinkronban a külvilággal ahhoz, hogy a vele szembeni kritikánk értékes legyen magunk (a nemzet) számára. Nem konzervatívok vagyunk, hanem maradiak (a megkülönböztetés Széchenyiig, sőt Berzsenyiig megy vissza) -- ráadásul arrogánsan és, ami a politikai jobboldalt illeti, önérdekből azok.

Egy polgári konzervatív számára, de nevezhetjük ezt liberális konzervatívnak, minden változás a jelen megismerésévél kezdődik, ezért ebben a helyzetben a polgárosodás új típusú mechanizmusainak beindítása nem történhet meg ennek a nemzeti tudatnak a párhuzamos felpuhítása-feltörése nélkül, e kettő együtt vezethet el egy sikeres nép önreflexiójának kialakításához, az átalakuló nemzeti öntudatunkhoz . A konzervativizmus igen lényegesnek tartja a személyes tudatok transzcendens és közösségi alkotóelemeit, a vallást, az emberségünket, Európát, a nemzetet, a családot és a mesterséges közösségeket. A személyes szabadságnak és az értékes életnek csak ezek összefüggésében van értelme. De a nemzet jelenleg legalább olyan probléma a konzervatív értékrendben, mint az erkölcsi relativizmusba belefutó Európa. A magyar sors Európában ma alig élhető meg konzervatívként (a konzervativizmus politikai értelmében), nem véletlenül nincs erre hazai reflexió. A polgári konzervativizmus politikai programja ezért a nemzeti és az európai identitásunk szempontjából is rengeteg feladatot rejt -- egy részébe még számunkra sem engedve bepillantást, akik a PKP-ben intellektuálisan és politikailag foglalkozunk velük.

Ami pedig a címben feltett kérdést illeti, a válaszom egyértelmű "igen". Addig nem nyugodhatunk, amíg olyan nemzetkép nem válik uralkodóvá, amelynek az erkölcsi tartalma befogadó a kisebbségekkel, de mégis megadja az önvédelem lehetőségét és a nemzeti közösség összetartozásának élményét. Ha ez megtörténik, akkor fog a konzervativizmus megbékélni a magyar nemzettudattal és a nacionalizmusunkkal.

A habonyizmus, amely semmi más, mint az orbánizmus tovább bunkósított, plasztikarcokkal szintetizált ága, névadó atyja megérdemelt ibiziai pihegése közepette -- ott van a földi pokol egyik bugyrában, ahova való -- is zavartalanul tombol Budapesten. Finkelstein ordas politikai gátlástalanságával megtermékenyítve az orbánizmusnak az emberiség szemétdombjára való eme gazdateste virulens lerakatokat képzett az olyan gumiemberekben is, mint Csepreghy államtitkár (Christ, mi lett az állammal!) meg Rétvári KDNP-tag (Christ, mit tettek Veled!). Az előbbi szerint, úgymond, "sok korrupciós ügy kötődik Brüsszelhez" -- mondja ezt nagy szendén egy olyan rezsim szolgájaként, amelynél korruptabbat lámpással se lehetne találni az európai kultúrkörben, és e rezsim jól bevált módszerével relativizálja a bűnöket egyenlőségjelet téve -- ez esetben -- a szimpla politikai korrupció mindenhol, így nyilván Brüsszelben előforduló esetei és az intézményes, gátlástalan parazitizmus közé. Tetszik nekem, hogy Gyurcsány cége megbízásokat kap Brüsszeltől? Persze, hogy nem tetszik. (Más kérdés, hogy nem mondanám korrupciónak.) Ennek a kára erre az országra és a mentálhigiénénkre nézve mégis eltörpül -- pontosabban, nem eltörpül, hanem nagyítóval sem látható -- az orbanizmus lélek-, erkölcs-, ízlés-, nyelv-, kultúra- és életromboló gépezetéhez képest, amelyben Cs. úr önfeledt csavarként lubickol, tanít, és koccint. De hát tudjuk mi azt, kedves Cs., hogy Brüsszel házasítása Gyurcsánnyal olyan nyalánkság, amelyre minden aktuális és potenciális Fidesz-szimpatizánsnak beindul a nyálelválasztása -- és amelyhez képest az ország lerablása a nyájas gazdáid által csupán egy mínuszos hír.

Ez a másik, a Rétvári nevű, egyenesen ideidézi minden felkapaszkodott törtető álomszigetét ebbe a ködös-nyálkás decemberi időjárásba, amikor két vasárnapi szentmise között bejelenti, hogy "óriási mértékben csökkent a szegénység Magyarországon," lassan már nincs is, Heart klub van még a borsodi vályogházakban is, ugyebár. R. (szintén) államtitkár azonban trükkös volt, és csak két évről beszélt, egészen pontosan arról, hogy a két évet vizsgálva tényleg csökkent azon emberek száma, akiket az EU szerint mélyszegénynek számolunk, kár, hogy ez a szám is azért csökkent, mert nőtt a közfoglalkoztatottság (különösen a 2014-es választási évben), ami pedig semmi más, mint a legócskább propaganda, ha a fenntarthatóságát és a valós közgazdasági értékét nézzük. De hát R. KDNP-s kiküldött sem azért van, hogy igazat mondjon. Nem azért szeretjük, hogy így mondjam. Hanem mert eléggé élen áll abban a küzdelemben, amelyet "a leghosszabb nyelv a legcinikusabb fejben" elnevezésű országos versenyben vív a jobbos politikai másodvonal, és mi szeretünk a győztesre fogadni. Sportnemzet vagyunk, vagy mi. Hajrá, Bence!

Az Ibiza-Budapest tengelyt meg idvezülten forgatja tovább a magyar választó, míg a világ és két nap.

Mindig meglesz (ahogy most is megvan) a szabadságunk arra, hogy jó országot csináljunk. Nem lesz itt nagyobb diktatúra annál, amit el AKARUNK viselni, és bár Európában tényleg megszűnt a nyugati liberális berendezkedés megkérdőjelezhetetlensége, ez nem azt jelenti, hogy ne tudnánk idehaza újra vonzóvá tenni ennek egy termékeny, hazaiként eladható változatát, ha kellő kreativitásunk lenne hozzá. A probléma tehát nem a "diktatúra", hanem a kreativitás (szó szerint az alkotni tudás) hiánya. Ne Orbánra fogjuk, please.

Orbán önmagunk tükre, és nem a tükröt kell szidni: ám az ellenzéki politika mégis erre korlátozódik. Orbán reakció a többségben lévő igényre -- még akkor is, ha manufakturált, manipulált igény ez, de hát az iPhone nem ilyen? --, és a többség igényének beszámítása nélkül semmiképp sem lehet jó országot csinálni -- vagy ha lehet, csak keveseknek, de az nem ország. Örüljön az ellenzék, hogy végre megismeri a saját népét! Meggyőződésem szerint az "Európába, de mindannyian" igazsága van most ujjászületőben, ezzel a rövid távon sok anyagi kárral járó, de javító erejű kitérővel. Orbánnal jókorát lengett ki az inga egy irányba: miután visszatért az ellenkező irányból, amely alkalmatlan fecsegésből, elvont eszmék erőltetéséből, és közben egy életidegen politikai rendszer elitjének inkompetenciájáról szólt. Ezt kapjuk érte cserébe -- ezt kapjuk a saját társadalmunk megértésének elmulasztásáért. 

Orbán rendszere korrupt, kártékony, antiliberális. Viszont legitim (a manipulált választások és az ömlő hazug propaganda ellenére inkább az, mint nem), demokratikus (inkább az, mint nem), következésképp a jelenének igazolt funkciója van. Oka van annak, hogy itt van és így van. Nem a személye a lényeg, hanem az igény, amelyre rezonál.

Meddig mehet még el a relatív választói többség Orbán támogatásában? Egyrészt nagyon rosszul teszi az, aki ilyenkor a zsidókat bevagonírozó magyarok képével jön elő, mondván, ez a nép mindenre képes. Másrészt rosszul teszi az is, aki a többség szentségével teszi ugyanezt. A magyarok pont annyira nem gonoszak kollektíven, mint egyik nép se (legfeljebb anómikusabbak mint közösség), és pontosan annyira nincs igazuk egy adott pillanatban, mint egyik népnek sincs. De hosszabb távon, a viszonylagos szuverenitás körülményei között a magyar nép is igényelni fogja azokat a képességeket, amelyek a nyugati népeket sikeressé tették: egy korrupt, elnyomó elitnek nincsen jövője egy független országban, ha nem elégít ki belső szükségleteket (!), nemhogy a nyugati civilizáción, de bármilyen modern államon belül -- bármiben alkudjanak is meg a vezető politikai hatalmak magukkal és Orbánnal. Sokkal fontosabb kérdés Orbán jelenénél, ami előbb-utóbb múlttá válik, hogy közben az oroszoknak sikerül-e az EU felbomlasztása, lesz-e orosz-német-amerikai politikai alku Európa újrafelosztásáról, Amerika elengedi-e Európát, hogyan alakul Kína és a Nyugat viszonya az elkövetkező ötven évben stb. -- de ezek is mind másodlagosak ahhoz képest, hogy elkerülhetőek-e a nagyobb háborúk, a humanitás és a szabadság alapvető normák maradnak-e, a globalizáció és az anyagi gyarapodás fenntarthatóan folytatódik-e, illetve milyen lesz Magyarország stratégiai versenyképessége a piacon.

Orbánnal akkor járnánk hosszú távon is rosszul, ha ez utóbbiakra folyamatosan kedvezőtlen válaszok jönnének, a globalizáció lerobbanna, (ennek következtében) interkontinentális vagy legalább regionális háborúk jönnének, és az országunk versenyképessége több évtizedes hanyatlásba fordulna. Ha mindez elmarad, akkor Orbán nem norma és orákulum lesz az elkövetkező ötven évre, hanem inkább úgy fogunk emlékezni rá, mint jókor jött figyelmeztetésre, miszerint a rendszerváltás első húsz évében valamit rosszul csináltunk. Elég sok mindent, ami azt illeti. De a tény ma még tény marad: Orbán belső szükségleteket elégít ki, amelyek legitimálják. Az ellenzéknek döntően alternatív szükségleteket kellene tudni keltenie, nem a mai szükségletek termékét ócsárolnia. Aminek az útja természetesen nem a 2010 előtti tudás leporolása.

Annak ellenére, hogy a PKP nem szerepel hetente "Olgánál" vagy a HírTV-n (ide csak azokat hívják -- a Fideszen kívül mármint --, akik kalkuláltan esélytelenek, nem zavarják a vizet, vagy megvan a helyük rezsimben: és a PKP zavarja a vizet, és a rezsimen kívül áll), nos, tehát mindennek ellenére a PKP belakja a választókerületeket, és egy év múlva jelen lesz a túlnyomó részükben (szándékom szerint az összesben), hogy lehessen ránk szavazni 2018-ban. Nem követik fanfárok ezt a munkát, de csendben, szívósan folyik. A következő kerületekben keresünk érdeklődő, felelős polgárokat, akik...

-- nem szeretnék magukat/az országot az EU-n kívül találni 2020 körül;

-- akik az évi százmilliárdos propaganda ellenére nem hiszik, hogy egy korrupt etnicista autokrácia jobbat tenne a lelki egészségünknek és gyerekeink jövőjének, mint egy újraalapított, erkölcsi, személyi és intézményes garanciákkal övezett polgári demokrácia;

-- akik nem hiszik, hogy az állam garancia nélküli, gátlástalan beletenyerelése a köztulajdonba -- ami mára a miniszterelnök körüli személyek látványos, a kisebb nyaloncok kevésbé látványos, de szakasztott olyan kiérdemeletlen meggazdagodását eredményezte -- hatékonyabb, igazságosabb, megnyugtatóbb rendszer volna, mint a szabályozott piac, az érdem, és a méltányosság;

-- akik nem hiszik, hogy a bal- vagy a jobboldal többszörösen leszerepelt, kártékony politikusai közül kellene választani, ha előállítható egy olyan politikai alternatíva, amelynek helyes működését most lehetőségük van személyesen is garantálni. Aki részt vesz a munkánkban, annak nagy autonómiája és teljes részvételi lehetősége lesz mindenben, ami a pártban folyik, magyarán maga biztosíthatja azt, hogy ne térjen vissza az emberi életnek se a 2010 utáni, se az azt megelőző rombolása, tehát nem kell semmit elhinnie nekem. Jelentkezni lehet a pkonzervativok@gmail.com címen, amit egy személyes beszélgetés fog követni.

Nem jelentkezni teljesen racionális: elvégre ki akar az országgal foglalkozni, amikor a családjára sem jut ideje? Ki akarja a felelősséget vállalni a romlásért, ha nem ő állította elő? Ki akarja visszafordítani a romlást, ha magában "kicsi" ehhez? Csakhogy a felelősség megoszlásának ismert pszichológiai jelensége miatt mindenki hajlamos így gondolkodni (minél több ember áll körül egy utcai megveretést, annál kevesebben érzik magukat felelősnek beavatkozni, és a számbeli fölény ellenére diadalmaskodik a gazemberség), viszont ha mindenki így gondolkodik, akkor valóban nem fog itt történni semmi, csak folytatódik a hanyatlás. Magyarán szükség van olyanokra, akik értik ezt a mechanizmust, és mernek nem így gondolkodni. Mernek ésszerűtlenek lenni!

Ne feledjük, a Fidesz a mi félelmeinkből meríti az erejét, és ez az erő megtörhető! Egy vezérelvű, már az első három-négy embere között is konfliktusokkal terhelt gonosz rezsim kártyavárként fog összeomlani, ha erkölcsi és stratégiai erőt tudunk felmutatni vele szemben. Ehhez a hallgatásnál csak egy kicsit több bátorságra és csak egy kicsit hatékonyabb együttműködésre van szükség.

Azokat az embereket keressük, akiknek megvan az erkölcsi erejük, a bátorságuk, és túllátnak a saját személyes érdekeiken, hogy a következő választókerületek politikai felrázása és a választók megnyerése érdekében tartsanak velünk (a település és mellette vk. száma):

Budapest 18. sz. vk. XXII. ker.

Bács-Kiskun 3 sz. vk. Kalocsa

Bács-Kiskun 5. sz. vk. Kiskunhalas

Baranya 4. sz. vk. Szigetvár

Békés 4. sz. vk. Orosháza

BAZ 7. vk. Mezőkövesd

Csongrád 1. sz. vk. Szeged

Csongrád 3. sz. vk. Szentes

Fejér 1. sz. vk. Székesfehérvár

Fejér 5. sz. vk. Sárbogárd

Győr-Sopron 2. sz. vk. Győr

Jász-Nagykun 3. sz. vk. Karcag

Nógrád 2. sz. vk. Balassagyarmat

Pest megye 6. sz. vk. Gödöllő

Pest megye 12. sz. vk. Cegléd

Vas 3. sz. vk. Körmend

Veszprém 1. sz. vk. Veszprém

Veszprém 2. sz. vk. Balatonfüred

Zala 3. sz. vk. Nagykanizsa  

Szerte az országban zajlanak ezekben a hetekben a szalagavatók, amikor végzős középiskolások meghallgatják igazgatóik, esetleg egy helyi notabilitás bölcs szavait, többnyire olyan emberekét, akikről az évek hosszú során át már kialakították a véleményüket, ezért a hitelük annyi, amennyi, vagy olyanokét, akik ismeretlenségük, esetleg jellegtelenségük miatt teljesen érdektelenek. Évszázados hagyomány ez nálunk évszázados nemzeti hanyatlás közepette. A végzős középiskolások jelentős része aztán vagy már tanulni is külföldre megy, vagy előbb-utóbb megteszi, mert a felnőttek -- köztük azok, akik a szép szavakat mondják nekik ünnepi külsőségek közepette -- nem gondoskodtak arról, hogy az ország szeresse és tisztelje a fiataljait, olyan környezettel várja őket, amelybe felnőttként érdemes beilleszkedni. Többnyire ordító különbség van a szavak és a tettek között, a tanácsok és a tanácsok hitelessége között, de a szalagavatók folynak, leperegnek. Aztán elfelejtődnek. Mert ha egy rendszer olyan, hogy a szavak diszkreditálódnak benne, akkor a szavaknak annyi.

A fiataljainkat olyan ország várja, amely a maga erejéből rontotta el a hosszú évszázadok során kínálkozó első komoly lehetőséget a civilizált nemzetek közösségében való megtapadásra -- az utóbbi 25 évben. Ezért a fiatalok tanárai, szülei, és nagyszülei is felelősek, én, mi, minden felnőtt, nem beszélve a szónokló helyi előkelőségekről. Pedig olyan egyszerű a nyilván a napokban is sokat idézett Kölcsey alapvetése:

"Eszerént élted fő törvénye legyen: magányban tökéletesülni, s a köztársaságban magányos készületedet szünetlen haszonra fordítni.

Hazád szolgálni, s hazád dolgait kormányozni: e kettő nemcsak megfér, de összeköttetésben is van egymással. Kit saját keresménye nem táplálhat, az a társaság terhére él. Ki gazdagságot igazságos úton gyűjt, az a közös hazának gyűjt kincset; jól bíró lakosokban áll az ország gazdagsága. Ki háznépet táplál, az a haza gyermekeinek egy részét táplálja; ki háznépet a rény^* elveiben tart, az a közös hazának tart hív polgárokat.(És közben:) Közdolgokban hallgatni, hol káros vélemény vagy tett nyilatkozik, hű polgárnak nem szabad." Önszorgalom, magad tökéletesítése, családod táplálása és szeretése, a haza iránti elkötelezettség.

Ha ezt valóban megtanulta mindenki a végzős diákok közül, akkor nem lehet túl nagy bajunk a jövőben. De ha már a tanítás is gyenge alapokon áll, netán az élet már felül is írta a tanítást, a humanizmusnak és a gimnáziumi tradíciónak a Kölcsey Parainesisében megfogalmazott eme foglalatát (amelyről az iskolának szólni kellene), akkor a hanyatlásunk nem visszafordulni, hanem folytatódni fog. Mert Magyarországra komplexebb tehetségek kellenek, mint boldogabb országokba: itt nem csak a matematikai, számítástechnikai ismeretek számítanak, nem is csak a kompetenciák, hanem az az erkölcsi képesség is, amellyel a diák benne áll egy rövid, de annál dicsőségesebb, országjobbító liberális nemzeti tradícióban -- mert félreértés ne essék, a legsikeresebb évszázadunk, a 19. század, semmi másnak, mint a nemzeti elkötelezettségű liberalizmusnak és a polgári fejlődésnek volt a százada pontosan azért, mert ebben jött létre az egyéni kiválóságoknak és a közösség iránti elkötelezettségnek a legharmonikusabb egysége. Na, most a liberális-polgári tradícióról való szüntelen, alja hazudozás közepette vessük össze ezzel azt, amire a mai rezsim képes!

Röviden, az egyéni tökéletesedés iránti nem szűnő vágy és elkötelezettség, és a köz dolgainak értő füllel való meghallása. Ez az éthosz, amelyre szükségünk van. Nem taglalom, milyen nehéz lesz elérnünk, hogy ne csak a tanításban érvényesüljön ez, de a tanítást ne verje szét az élet, de ne verje szét és egy szűkebben értelmezett jó élet csábítása sem a Nyugatról. Vésd hát kebeledbe..., felnőtt, mielőtt szónokolni kezdesz, az első lépés a saját hitelességedről gondoskodni már hosszú évekkel előtte. Mert a diák pontosan érti a fülsértő szavaid mögött a lényeget, nem tudsz hazudni. És a végén elveszíted a gyerekeidet.

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy Orbán meglepődött azon, hogy van Schengenen kívül is élet, elmondanám, hogy ő a leginkább érdekelt abban széles e hazában, hogy ez így is legyen, és mi ezt az életet is éljük. Orbán egész utóbbi másfél éve az EU-ból való kihátrálásról szól, Paks 2től a migránsválságig, amely -- ez itt -- abból állt, hogy előbb átengedett százezreket fű alatt az év elejétől, egy részüket regisztrálva, más részüket -- köztük terroristákat -- nem, majd belecsapott a levesbe a Keleti pályaudvari show-val, ennek kapcsán egyre erősebb hangon számon kérte Brüsszelen az "európai megoldást", és mire a hagyományos és borítékolható brüsszeli inkompetencia teljes formájában előttünk állt, lezáratta a határt, provokáltatott kicsit Röszkénél, ennek sajtója nyomán elkezdte gyúrni kifejezetten a nyugati közvéleményt a saját politikusai ellen, áztatta Merkelt és Junckert minden lehetséges orgánumban, miközben tovább buszoztatta a migránsokat Ausztriáig, hogy amott nőjön a feszültség, bblablabla, és közben végig diszkreditálta az Uniót és elutasította a vele való együttműködést -- most meg eljátssza, hogy csodálkozik a természetesen fejleményeken, hogy kvázi a magyarokat, akik hatalomban tartják Orbánt, "büntetik." Lehet, hogy egy kicsit büntetik is (a politikai vezetőik miatt), de főleg bebizonyosodott néhány fontosabb nyugati vezető számára, hogy Kelet-Európa -- az autokratái egyetlen túlélési opciójaként -- orosz pufferzóna akar lenni. Hát Istenem, veszítettünk ebben a régióban már elég illúziót, mit számít eggyel több vagy kevesebb.

Orbán addig maradhat hatalmon, amíg a magyarok túl nagy többségben a nemzetük védelmezőjének, és nem elárulójának tartják.

Számok: évi 10 milliárd euró (a GDP 10%-a) hiányzik a magyar gazdaságból, amit 7 milliárdot meghaladó értékben külföldi magyarok és idegen országok adófizetői pótolnak, és további 3 milliárdra volna szükség ahhoz, hogy legalább a gyerekeink életében beérjük az EU átlagát. Ez a hatalmas lyuk az ország összesített értékteremtési képességében nemhogy Európa motorjává nem tesz, de azzal fenyeget, hogy behozhatatlan lemaradásba kerülünk az EU-tól. Félmillióan mentek külföldre, de még így is félmilliós a belső munkanélküliség, évről évre terjed és mélyül a szegénység. Az erőforrások megújulása megállt (nincs beruházás, az oktatási rendszer versenyképtelen, ütemesen csökken a népesség). Az állam korrupt, pazarló, vezetői erkölcstelenek. Ami kormányzás címén itt folyik arra nincs jobb szó, mint a BŰN.

Orbánék a konfliktusaik és a szimbolikus politikájuk révén máris kiszakították, de legalább eléggé eltávolították az országot az európai szövetségi rendszerektől ahhoz, hogy ne jöjjünk számításba a tőkéért folyó versenyben. Mivel semmit nem értenek a kormányzáshoz, azon belül a nemzetközi gazdasági kapcsolatok építéséhez és kamatoztatásához, azt hitték, hogy szabadon pofázhatnak bármit, kellő korrupció (állami támogatás) esetén bárki hajlandó lesz idejönni. Nem, a baráti dealek egy-két céggel megtörténtek (ezek aztán alig adóznak itt), de a többség még így sem jön egy rablóállam joghatósága alá.

A magyar nép törzse természetesen semmit nem ért egy ország üzemeltetéséhez, miért értene. Ezért egy-egy hazug és ártó demagóg kampány (bankellenesség, rezsicsökkentés, folyamatos szabadságharcos gyalázkodás, liberálisozás) után még mindig örömmel szalad Orbán karjaiba, és a fickó belpolitikája ennek megfelelően olyan, mint a faék. Örüljünk, ha nem fog majd robbantani idehaza, hogy újra összeterelje az éhségtől szélnek eredő nyáját.

Az ország csaknem reménytelen pályán mozog. Visszafordítani csak 160 fokos politikai fordulattal, további lemondások, önfegyelem, és kitartó munka árán lehet. Kérdés, ki fog egy ilyen programra szavazni.  

Miért érdekel ez engem, miért írok posztot róla ahelyett, hogy a PKP stratégiájával foglalkoznék? Majd megírom az utolsó bekezdésben. Ami a címben megjelölt kérdést illeti, induljunk ki abból, hogy a magyar GDP-ből kb. évi 10 százalék - mai szinten kb. 3 ezer milliárd forint -- hiányzik. Leegyszerűsítve átlagosan 2 ezer milliárd meg az apró jön haza külföldről dolgozó magyaroktól és EU-s adófizetőktől (ebben az évben spec. 3 ezer milliárd), és kéne még ezer milliárd ahhoz, hogy a belátható időben felzárkózzunk az EU-hoz. És akkor még semmit nem mondtam a külföldi és a magyar működő tőke arányáról (kedvezőtlen), a korrupcióról, az üzemszerű állami pazarlásról, a beruházások és a megújuló erőforrások (kb. versenyképes oktatás) hiányának hosszú távú negatív hatásairól, amik összességében nagyon sebezhetővé teszik a magyar gazdaságot. A felminősítések hiánya mögött ezek is állnak.

A magyar gazdaság tehát ma évi 3 ezer milliárd forinttal kisebb érték előállítására képes, mint ami a nemzet hosszú távú növekedését biztosíthatná. Konkrétan 2018 után, amikorra a kormány már lehívta és kiosztotta (pontosabban elverte) az erre a ciklusra jutó EU-s pénzek nagy részét, a GDP növekedés negatívba is fordulhat. Ez a kormány és különösen Orbán azonban több ok miatt nem engedheti meg magának, hogy az ilyen nyilvánvalóan inkompetens kormányzás természetes velejárójaként ellenzékbe kerüljön. Orbán ma is az EU fokozatos -- nem azonnali, mert 2018-ig még szüksége van rá -- bomlasztásán dolgozik, véleményem szerint a nagy testvérrel egyeztetve. Egyetlen módja annak, hogy 2018 után túléljen (a választásokat a jelenlegi reális forgatókönyvek szerint képes lesz még hozni), hogy kilépteti az országot 2020 körül egy addigra talán már kétsebességes, rosszabb esetben szétzilált EU-ból. Ez sem lehet nagyon nehéz feladat a magyar népesség nagy részének mai képességeit ismerve. 2020 körül a ma értékesíthető, versenyképes tudással rendelkező magyarok nagy része, és számosan a kevésbé kompetitív szakmákból, a nehezülő letelepedési körülmények ellenére külföldön fog élni, szerintem 1 milliónál többen. A haza küldött pénzek -- ahogy hallottam valaki szájából, és igaza volt -- domesztikálják az itt maradókat, nagy részüket -- akik adott esetben még mobilizálhatók volnának egy rendszerváltozás mellett -- visszafogja, mert a megélhetésük biztosított. A nyomorgók esélye a politikai szerveződésre nulla. Az ország szerencsétlenségére a baloldali ellenzéket a jelenlegi felállásban fogják megtartani a szavazóik, márpedig egy MSZP-nek, DK-nak a jelenlegi vezetőikkel szintén nulla az esélyük a kormányra kerülésre, ezek azonban nem lépnek le, illetve mindezek ellenére az ellenzéki nyilvánosság is őket favorizálja. Mindenki racionálisan cselekszik a saját szempontjából, de ahogy a rossz, egyensúlytalan rendszerekben lenni szokott, az egész eredője merőben irracionális.

Miért nem foglalkozom a PKP stratégiájával (leszámítva, hogy természetesen foglalkozom vele a blogban és azon kívül is)? Mert Orbánra többen kattintanak még ma is. Úgy is, hogy 2020 áll a neve mellett. Miért? Mert a többség még mindig jobban elhiszi, hogy ő lesz a kormányfő 2020-ban, minthogy lehetséges lenne a rendszerváltás -- a PKP-val, vagy mással --, ezért számít az a vélemény, hogy miben is állhat a hosszú távú stratégiája. Annak ellenére, hogy egyébként Orbán kisebbségben van az összességben, és a többség akarja a rendszerváltást. Továbbmegyek, én is racionálisan cselekszem a kattintásszám szempontjából, amikor az ő nevét, és nem a PKP-jét teszem ki a címbe, és legfeljebb remélhetem, hogy a tényleges üzenetemet eljuttatom, de közben mégis leginkább Orbán győzelmét hirdetem, hiszen a címet többen elolvassák, mint a tartalmat. Hozzájárulok ahhoz, hogy a szavazók megvalósítsák végül a győzelmét, mert nem hisznek másban. Pedig nem hinniük kellene, hanem dolgozniuk egy alternatíváért. A PKP-ban még sok választókerület gazdátlan. Lehet jelentkezni! Az irracionalitás hozhatja csak el az ésszerűség győzelmét. Merjünk irracionálisak lenni! Vagy viseljük majd a racionalitásunk következményeit holnap, holnapután, és 2020 után. Ez utóbbi is félelmetesen közel van.