1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.11.30. 17:39 HaFr

A demagógokhoz fűzött illúziók: az emberi butaság n-edik osztálya

Orbán Viktor -- hogy ne menjünk messze -- ugyanaznap képes elmondani, hogy a következő öt év a magyarok hallatlan, sosem tapasztalt megerősödését fogja hozni, mint amikor megjelennek az országot Bulgária (!) mögé soroló versenyképességi (tehát a hosszú távú kilátásainkról szóló) mutatók - nagyjából az előző öt év kormányzati munkáját tükrözve. De ez semmi: fontosabb, hogy a magyarok nagy részének fogalma sincs arról, hogy a kettő együtt nem lehet igaz. Valaki -- ő vagy a versenyképességi adatok -- hazudnak. És nem a versenyképességi mutatók azok, hiszen ezek öt éve konzisztensen romlanak. A magyarokat nem érdekli, hogy a miniszterelnökük alapvető kérdésekben hazudik.

Orbán szerint Trumppal nekünk jobb lesz. Ami ha nem is szándékos hazugság, de legalábbis kétséges állítás. Orbánnak fogalma sincs, mi fog történni Trump elnöksége alatt, legfeljebb reménykedik -- abban mármint, hogy az ő köreit nem fogja zavarni az amerikai külpolitika. Egyvalami azonban nem fog változni, az konkrétan, ami Magyarországot előbb-utóbb romlásba fogja vinni, akár Donald Trump van hatalmon Amerikában, akár Harry Potter: a társadalmi és piaci törvények, amelyek szerint a nagyobb átlagos értékteremtési képesség gazdagabb polgárokat és jobban élhető, szabadabb, biztonságosabb társadalmat teremt, illetve az értékekről nem a kormányok fognak dönteni, hanem az emberek összessége az egymás közötti tranzakciók miriádjában. Márpedig Magyarország értékteremtési képessége folyamatosan esik, mint jeleztem, már Bulgária és Románia is előttünk jár a kollektív képességében.

Trump leginkább egyvalamit tesz november 8-a óta: folyamatosan vonja vissza a tarthatatlan, csak a szavazatok beszedését szolgáló ígéreteit, és nem kell sok idő, hogy belássuk, éppen olyan mainstream politikát fog folytatni a piaccal, a világgal és az amerikai néppel szemben, mint bárki más tenné a helyében -- éppen azért, hogy Amerika -- az objektív lehetőségei szerint -- a világ vezető hatalma maradhasson, ha tud. Amiben adott esetben különbözni fog egy Clintontól, ha van Trumpnak egy kis esze, az az amerikai középosztály visszaerősítésére és a közép szélesítésére irányuló szándék, amely ilyen vagy olyan külgazdasági és költségvetési döntésekben fog megnyilvánulni, remélhetőleg konzisztensen.

Éppen ellentéteként annak, ami Magyarországon évek óta történik: ti. a társadalom megroppantása, alávetése a korrupt kormányzati (miniszterelnöki) szeszélynek, a középosztály kiüresítése és a prosperitásunk reményének beszántása. Akik Trumphoz vagy Orbánhoz ilyen meg olyan illúziót fűznek: hogy vízen járnak és képesek pénzt szülni, azok jókorát fognak csalódni. De hát türelmesek, úgyhogy a csalódás még várat magára. Ahelyett, hogy azt követelnék rajtuk (az előbbin talán sikerrel), hogy fektessenek az oktatásba, az egészségügybe, a szabadság és a kapitalizmus rendjébe -- mert a Questorral, a kaszinókkal és a futballklubokkal szemben ezek azok a területek, ahova közpénzeknek befektetési céllal kell vándorolniuk --, a demagógok hívei nem restek egyaránt becsukni az érzékeiket és az intellektusukat.

Egy konkrét példát nézve Orbán most azt hiszi, hogy a 9%-os társasági adóval (TA) ideömlik majd minden pénz, a Kárpát-medencei adóparadicsomba, és abból hej, de jól fogunk (vagy fog az Orbán-klán) élni. Ez az n-edik magyaros cselvetés, amivel próbálkozik, újra azt sugallva, hogy meg lehet trükközni az ordodoxiát, ki lehet kerülni vele a produktív kormányzást, amihez nem ért, oszt hosszú távon így is jó lesz. Nem lesz az. De eléri, amit mellékesen akar: a társadalom állami függőségének erősítését. Mert ha a költségvetés -- tegyük fel -- öt további GE-egységnyi TA-injekcióval egyensúlyban is tartható még néhány évig (ez a legjobb eset), pótolva a 2020-tól megcsappanó erőforrásokat, attól Magyarországon nem lesz több kreatív munkahely: lesz ellenben több közmunka, alacsonyabb iskolázottság (hiszen a piac szerepe visszaszorul az adó megtermelésében, következésképp a munkaerő foglalkoztatásában, ennek versenyképessége így még kevésbé lesz fontos az államnak), lesz sok öreg, mert a fiatalok elvándorolnak, lesz latin-amerikai típusú komprádor burzsoázia, lesz elképesztő emberi kiszolgáltatottság egy katolikus iskolákkal, börtönökkel, központi munkaerő-irányítással, és mindent átható propagandával uralt szolid neofeudális válságövezetben az EU keleti peremén, annak legszegényebb országában -- ezt a perspektívát kínálja nekünk Orbán, és ezt fogadja készséggel a "nemzeti érzelmű" budai-alföldi-csíkszeredai szavazóbázisa. (Miért ezt? Mert eddig terjed az eladó és a vevő tehetsége is.)

Lefordítva: Orbán a nemzetközi adóelkerülőkre ("-optimalizálókra") támaszkodva erősítheti a magyar nemzet elnyomását. Aki a demagógot támogatja, a nemzetét számolja fel. És lőn.

42 komment

2016.11.29. 15:04 HaFr

Az EU-vezetés mint Európa szégyene

Az EU-vezetés szerint Castro nem volt diktátor. A brüsszeli Európai Bizottság szóvivője a Bizottság nevében elhatárolódott a svéd Cecilia Malmström kereskedelmi biztostól, aki diktátornak nevezte Kuba elhunyt exvezetőjét. A Bizottság hivatalos álláspontját, úgymond, Jean-Claude Juncker bizottsági elnök képviseli: eszerint Castro sokak számára hős volt, az örökségét pedig a történelem fogja megítélni. A szóvivő hivatkozott Federica Mogherinire az EU külügyi képviselőjére is, aki szerint Fidel Castro „történelmi figura és határozott ember” volt. 

A Juncker-bizottság eddig is az EU történetének alighanem leginkompetensebb vezető testülete volt, most feltette a koronát az erkölcsi mélyrepülésével is, amit a tömeggyilkos és Kubát tönkretevő Castro totálisan átpolitizált megítélésével tanúsít. Juncker és Mogherini ebből a társaságból is kiemelkedik mint évek óta a legrombolóbb vezetők, akiknek történelmi érdemük van az EU erkölcsi és politikai szétzüllesztésében, és gazdasági lobbiszervezetté degradálódásában. Ha nem közeledne hozzánk Putyin mester ölelő karja olyan ütemben, és nem véreztetné ki az országot legalább évi 1-1,5% GDP-arányos veszteséget okozva az orbánista korrupció, a sokkal radikálisabb EU-ellenességnek is ideje volna már ebben az országban -- mert ne feledjük, az EU táplálja az Orbán-rezsimet, miközben a nyugati adófizetők csecsén tartva képtelenné teszi a magyarokat a kádárista gazdasági kiszolgáltatottságból való kilábalásra, ám mindeközben semmilyen erkölcsi és alkotmányos mércét sem tud behajtatni a hazai maffián.

Persze, hogy nem tud, hiszen maga sem ismer ilyet. Egyelőre Trump jobban teljesít.

204 komment

2016.11.28. 22:40 HaFr

Hajlandók-e végre a ballibek beállni egy jobbközép párt mögé?

A baloldali-liberális oldaltól nem lehet várni a liberális demokrácia megerősítését, mert az kulturálisan képtelen belátni, hogy ehhez a kapitalizmus megerősítésére és az állam racionalizálására volna szükség -- ti. ezek kellenek a középosztály autonómiájának megteremtéséhez, ami a funkcionáló liberális demokrácia alapja. Márpedig ennek az összefüggésnek a belátására a ballib pártok nemcsak nem képesek -- még a szavakat se merik kimondani: kapitalizmus, hatékony állam. Így aztán amíg nem lesz nálunk rendes jobbközép kormányon, addig mindenki elfelejtheti a liberális demokráciát. Már csak az a kérdés, hajlandó-e a liberális közvélemény támogatni jobbközép pártot, hogy megkapja, amit a legjobban akar (a liberális demokráciát), de amihez önmaga balos beidegződéseit kellene legyőznie -- vagy marad a nyavalygásnál, na meg a jól bevált demagógiánál ("demokratikus minimum", szolidaritás, szegénység felszámolása, lépes méz).

És persze: ilyen balos ellenzéki teljesítmény birtokában továbbra sem választani a liberális demokrácia megerősítésére leginkább hivatott jobbközepet nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy nem a liberális demokrácia a fontos azon a térfélen -- hanem a balos identitáspolitika.

 -- Egy kérdésre válaszul némi kiegészítés:

A dolog lényege, hogy a liberális demokrácia a balközéptől a jobbközépig a politikai rendszer követendő eszménye (most ne firtassuk, milyen intézményes tartalommal), azonban a balos szavazók nem látják pontosan, hogy ennek az intézménynek a fenntartását egy széles (ideálisan 2/3-os, de legalább feles) középosztálytól remélhetik csak , ami viszont csak a kapitalizmus (vállalkozási környezet, adórendszer, oktatás, versenyképesség, társadalmi autonómiák, értékteremtés, jó gyakorlatok stb.) erősítésével és az állam funkcionális visszanyesésével és hatékonyságával hajtható végre, illetve amíg a kapitalizmus logikáját sem értik, erkölcsi tartalmát nem fogják, hanem hümmögnek-hammognak vele kapcsolatban, szelídítik, "szocializálják", addig semmi realitása a vágyott politikai rendszerüknek, mert azt nem az állam humánértelmiség általi meghódítása fogja elhozni. --

207 komment

2016.11.26. 15:12 HaFr

A nyugati középosztály a globalizáció vesztese

Bonyolult, még feldolgozásra váró történet áll Trump (elektorokban számolt) győzelme mögött, de az összefüggés a liberális demokrácia stabilitása és a középosztályok ereje (illetve ezek hiánya) között olyasvalami, amit korábbi nyugati válságok is igazoltak már. A legutóbbi pénzügyi válság azonban újra ráirányította a figyelmet arra, amit Trump győzelme most alighanem az egyik legfontosabb társadalomtudományos kérdéssé is emelt: hogy a globalizációnak alapvetően vesztesei a nyugati középosztályok -- és itt elsősorban a tőkeexportőr országokról beszélek, ahonnan a működő tőke előszeretettel települ olcsó távoli országokba, majd adózik kreatívan, ezzel párhuzamosan gyakran gyengül az oktatási és a szociális rendszer is, magyarul kiesik az egy főre jutó értékteremtés (termelékenység) növelésének támogató mechanizmusa. (Tőkeimportőr országokban, mint Magyarország, a -- relatíve gyengébb -- középosztályok legnagyobb ellensége az állami korrupció.)

A tőkeexporttal kitelepülő összeszerelő, szolgáltató, majd egyre inkább a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek bedöntötték a nyugati alsó-középosztály és részben a középosztály munkaerő-piacát, míg a tőkeexport nyeresége a felső húsz százaléknál koncentrálódott, amit állami transzferekkel sem sikerült kiegyenlíteni. Az előbbi -- a politikai demokrácia fenntartása szempontjából kritikus -- rétegek csalódtak a rendszerben, és az évek óta halmozódó ellenszenvüket egyfelől az elittel (az egyenlőtlenség növekedésével), másfelől a munkalehetőségeiket az olcsóságukkal tovább szorító bevándorló rétegekkel szemben 2015-től egymás után élik ki a nyugati választásokon.

A globalizáció valóban jót tett a világ szegényeinek, de ez a logika -- amit nyilván leegyszerűsítettem -- komolyan sújtja a nyugati középosztályokat, amelyek így érthetően ölelik kedvükre a nacionalizmust és a demagógokat. A "fehér felsőbbrendűség" erősödő kultuszát könnyű roppant felvilágosultan szidni, de könnyen elfeledkezik arról a tojásfejű keleti parti (vagy európai liberális) értelmiség, hogy az lett volna az igazi érdemük, ha időben felismerik és megakadályozzák ezt a folyamatot -- nem az elszenvedőit nézik le, miután már bekövetkezett.

A következtetés: a globalizáció további erősödése -- a mai kis megbicsaklás ellenére -- ugyan minden bizonnyal elkerülhetetlen, de a globális hasznai csak nagyon lassan egyenlítődnek ki, és amit korábban nem tudtunk egészen pontosan, az mostanra világossá vált: a nyugati középosztályok adott esetben az egész 21. századot relatív elszegényedésként fogják megélni. Örüljünk, ha békében teszik.

70 komment

2016.11.25. 11:24 HaFr

Miért nem látja a baloldal az önkritika lehetőségét Trump, Orbán stb. győzelmeiben?

Azért, mert a baloldal (= progresszivizmus) egy vágyott állapotból indul ki (kb. szabadság, egyenlőség, testvériség), és ebből bírálja és formálja a valóságot -- ekként pedig nem lehet önkritikus, mert az önmaga feladását jelentené. A progresszivizmus materiális (kommunista) és szimbolikus (újbaloldali) ágára egyformán igaz ez, és a mi szempontunkból -- jóllehet egymás szempontjából nem -- ezért a lényeget tekintve ezek ugyanazok.

A progresszivizmus pedig tanulhatna saját elnevezéséből is -- a progresszió ugyanis mindig kontextuális, egy adott állapothoz képest elért haladást jelenti, és ha már ennyi megértésre képesek lennének a progresszivisták a közjó vagy akárcsak önmaguk érdekében, az már előrelépés lenne. De a progresszivizmust kétszázötven éve nem érdekli a valóság, ezért nem érdekli az önreflexió sem -- ennek megfelelően alkalmasabb lenne rá a konstruktivista elnevezés, amit a politikai filozófiában alkalmaznak is rá, csak hát a politikában ez nem vált bevetté, idegen, bonyolult stb. A konstruktivizmus azt fejezi ki, hogy valakik létrehoznak valamit (nem okvetlenül tények átalakításával, hanem nagyon is inkább álmok, ideologémák, elvek, jövőképek, no meg érdekek vegyítésével), és ezt teszik -- ahogy fentebb jeleztem -- a valóság bírálatának mércéjévé. Ilyen mérce az Örök Béke, az emberekkel szembeni egyenlő bánásmód, az igazságosság, a szabadság (és különösen a dubiózus aufklérista szentháromság, a SZET) stb. -- az adott konstruktivizmus vérmérsékletétől függően.

Az így kapott módszer persze erőszakos a valósággal szemben és diktatórikus, ha hatalomra kerül, hiszen csak diktatórikusan tudja a valóságot annak kulturális nehézkedésével szemben alakítani a vágyott rövid időn belül. Ez a diktatúra a PC-től a totális kommunista rendszerekig számtalan formát ölthet. Ha pedig nem diktatórikus, akkor is kudarcos, kivált, ha az elérendő cél és a valóság között a politikával áthidalhatatlan szakadék tátong.

A progresszió politikai sikerességéhez tehát első lépésben a konstruktivizmustól való távolságtartása, a valóság (a politikai kultúra mélyrétegeinek) ismerete hiányzik. Az egyszerűség kedvéért úgy kéne elgondolni a világot, mint ami számtalan nemzeti, lokális és személyes beidegződésekben él, amelyekhez képest a liberális demokrácia, az egyenlősítés stb. mind (a konstruktivisták szerint szükséges) erőszaktételek, erőszakot fenntartható hatással tenni (kultúrát formálni) azonban különös körültekintést, folyamatos önreflexiót és önmegtartóztatást kívánna. A kultúrák "kimenekítése" az "atavisztikus" szerkezetükből, a szokások és előítéletek hálójából, a félelmek és az autoritás iránti tisztelet reflexeiből, az "otthonosság" nehezen racionalizálható közegeiből, hatásosan és fenntarthatóan felülírni őket a konstrukcióval igen nagy intelligenciát követelő feladat -- és akkor még mindig nem világos, megéri-e.

Röviden: Trump és Orbán stb. helyi lázadások, revolúciók a helyi konstrukciók ellen: visszatérések (legalábbis a retorikában) a természetességhez, az "élethez", a közvetlenhez, az emberi és közösségi tudat (semlegesen szólva) primitívebb, eredetibb értékrendjéhez, amely -- és ezt szegény konstruktivistáink talán nem is tudják megérteni -- ugyanolyan értékrend, mint bármi más. Bírálni csak óvatosan, kellő körültekintéssel lehet. A gőg és a pökhendiség nem vezet sehova, először "le" kell ereszkedni, és elkezdeni a megértés súlyos munkáját. Kellene. De a baloldal/progresszivizmus lejáratta a saját ideáljait a kommunizmustól a liberális demokráciáig, becsapta a saját posszibilis szavazóit, és most még önreflexióra sem képes.

100 komment

2016.11.23. 10:33 HaFr

Véleményem az Orbán-rendszerről

Az orbánizmus illeszkedik a magyar nép kulturális, politikai habitusához, sokak értékelése szerint irracionálisan, de erősíti a magyarokat abban az érzésükben, hogy "otthon" vannak a világban. Nem magyarázom ezt tovább. Miközben az Orbán-rezsim kétségkívül a legkorruptabb és a legkockázatosabb a rendszerváltás óta, láthatóan ez sem zavarja a magyarok döntő részét annyira, hogy helyette egy liberális-modernizációs pályát válasszanak az országnak, olyat meg végképp nem akarnak, amelyet a mai baloldali ellenzék határoz meg. Mindez -- szemben Almási akadémikus tenyérbemászó, irracionális kirohanásával a többségi magyar állásponttal szemben -- méltánylandó.

Közben világszinten a trumpizmus akár erősítheti is a gazdasági versenyt, a liberalizmus adu ásza, a szabadkereskedelmi megállapodások viszont visszafogják. A globalizáció visszahelyezése nemzeti alapokra csökkentheti az államszervezeteket, erősítheti az államok versenyképességét egyéni megoldásokkal, és végső soron igen, erősítheti a középosztályosodást is a Nyugaton, de legalább annak kevésbé korrupt fertályán. Kinek lesz rossz (feltéve, hogy a világháborút elkerüljük)? A fejlődő országok lakossága alsó 90%-ának. Számukra a blanket globalisation visszafordulása valóban hátrányos lesz.

(Magyarázat: a globalizáció a felső 1-2% és a globális alsó 20%-nak kedvezve erősen fogyasztás- és nem beruházás/innováció vezérelt lett. A közhidelemmel szemben az utóbbi 20 év innovációs és produktivitási teljesítményénél alig van alacsonyabb a 20. század eleje óta a világháborús periódusokat leszámítva, a szabadkereskedelem pedig nagyon kedvez az adóelkerülésnek és a gyenge hozzáadott értéknek. A nemzetállamok versenye minden említett szempontból jobb helyzetet teremthet, miközben helyreállítja a közép státusát és a politikai demokrácia támogatottságát a globális intézményi megoldások hajszolásával szemben.)

A liberális világrend óvatos átfazonírozása tehát akár jót is hozhat nekünk (az országnak és a magyarok nagyobb hányadának), ha nem tapadunk hozzá az orosz érdekszférához. Egy lépést hátrább kell lépni, hogy az ember újra szemügyre vehesse a világunkat. Amit ekkor láthatunk, az nem egyértelműen jó, nem a konzervatív ideál, csak a valóság, amely ceteris paribus nem rosszabb, mint ahova 2010 körül tartottunk. Ha félre tudja tenni valaki a jó ízlését, az eszményeit, vagy legalább rájönni, hogy ezek nem politikai kategóriák, akkor ez a világ még élhető is lehet. A rózsáinkat meg locsolgassuk és tetvetlenítsük a kertben, ha örömöt keresünk.

267 komment

2016.11.16. 07:24 HaFr

A korlátozott demokrácia dicsérete

Image result for antik demokrácia

Mióta csak felmerült a lehetősége annak, hogy a "nép" kezébe vegye, vagy közvetlenül gyakorolja az uralmat maga (és az egyes emberek) fölött, azóta igyekeznek a politikai gondolkodók megtalálni e félelmetes perspektíva -- a tökéletes demokrácia -- korlátozásának lehetőségeit. Már vagy 2500 éve. Minden valamennyire is értelmes gondolkodó tudta és tudja, hogy a nép önkormányzatával kapcsolatos illúzió veszélyével csak két másik vetekszik: az egyenlőség és a társadalmi haladás illúziói.

A demokrácia (népi önkormányzás) korlátozását nem véletlenül találták ki, számos oka van ennek: pl. mert nincs az a mechanizmus, ami megfelelően informálttá tenné a "népet" ahhoz, hogy optimális döntéseket hozzon, és pl. mert a nép nevében nagy biztonsággal olyanok fognak feltűnni a népakarat képviseletében, akik a lehető legnagyobb hatékonysággal tudják manipulálni ugyanazt a népet, vagyis a lehető legkevésbé teszik éppen azt, ami a nép objektív érdekében állna. A médiademokrácia viszonyai között -- az autokratikus államokban meg pláne -- az egész tömegkommunikáció a nép megvezetésére irányul: a megoldandó problémák olyas strukturálására, amelynek a valósághoz van a legkevesebb köze, annál több viszont a nép urainak mindent megelőző vágyához, hogy uralmon maradjanak, és szabadon ellenőrizhessék a társadalom erőforrásait.

A korlátozott (nem-szeretett nevén: liberális) demokrácia a nép közvetlen önkormányzati törekvéseinek leszerelésére, a népet irányító szenvedélyek és a szenvedélyek szárnyán érkező demagógok visszaszorítására jött létre. Az emberi és állampolgári jogok kései, liberális rendszere is elsősorban ezt a (politikai) célt szolgálja, és ennek érdekében - ti. a demokratikus akarat megosztására, hatóerejének korlátozására -- lett kidolgozva "alá" az ember született fenségének és negatív (pre-politikai, ademokratikus, anti-participatórikus) szabadságának nyugati kultúrája (amelynek egyik szülője legalább a keresztény antropológia, és ez utóbbinak -- tudjuk -- eredetileg politikai relevanciája sincs). A jól működő demokrácia lényege a népakarat feltörése: a fékek és egyensúlyok rendszerének, a képviseletnek és a szubszidiaritásnak, az államhatalmi ágak elválasztásának, a részlegesen depolitizált választóközönségnek, de közben a rendszer iránti lojalitásnak a komplex egyensúlya.

Tehát a korlátozott demokrácia -- ami sokkal korábbra nyúlik vissza a liberalizmussal való felülbélyegzésénél --  konkrétan 2500 éves érdeke a jó kormányzásnak, és semmi szégyelleni való nincs abban, ha az ember -- pl. e sorok írója -- együtt az egyenlőséggel és a progresszióval a telivér, népi, önkormányzó demokráciának is esküdt ellenfele (ezért nem tekinti magát jelző nélküli "demokratának" sem). Ami nem egyenlő azzal, hogy ne néznénk közben éppen a népnek az érdekeit. És miért nézzük igen komolyan? Mert fullos demokráciában (=autokráciában) élni rossz. QED. Az emberek döntő többségének rossz, és ennek elkerülése érdekében tudomásul kellene venniük, hogy le kell mondaniuk önmaguk (kvázi) irányításáról. A legjobb politikai rendszer az erényekkel társuló (tkp. arisztokratikus) képviseleti demokrácia, amely középosztályi alapokon áll -- és amit a Nyugat mára képtelenné vált -- a szükséges módon -- halálosan komolyan venni, ezért képtelenné vált megőrizni. Se erényeit, se az alapjait, tehát a rendszert nem.

60 komment

2016.11.09. 08:12 HaFr

Ennyit az elnökválasztásról

Image result for trump

Nem olyan biztos, hogy jó ez Orbánnak (nekünk persze mindenképpen rossz), ha az EU szorosabbra zár -- nélkülünk. Vagy további kulcsállamokban felülkerekedik a populizmus, ami értelemszerűen visszaveti majd a keleti tagállamok felzárkóztatását, és általában visszaesik tőle a globális kereskedelem, amely Magyarországot élteti. De persze megy most a sok bölcselkedés, a jogos siránkozás, de hát ez van: a kapitalizmust nem működtették megfelelően azok, akiknek dolguk lett volna, nem tudták megtalálni a módját, hogy miként lehet megőrizni az erős nemzeti középosztályokat, értve ez alatt az ehhez kellő morált és a kapitalista demokráciát is.

A Nyugat, paradox módon, most belehalni látszik a globalizáció (sikeres) terjesztésébe, amellyel nagyon sok embert emelt ki a szegénységből, csak éppen a saját házának rendben tartásáról feledkezett meg eközben. Most már csak az a kérdés: vissza akarunk-e nyúlni a korrekció szándékával a valamikori modellhez, vagy hosszú időre eldobjuk, és lesz helyette a nemzetállami logika mentén újjáépülő világrend több centrummal és szatellitállamokkal, bezárkózás, további etatizálódás fokozódó ellenségeskedéssel, vagy még rosszabb.

342 komment

2016.11.04. 19:41 HaFr

Egy teáskanál filozófia a politikai agóniánk mellé

Képtalálat a következőre: „Nietzsche Dugin”

Most világszerte megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor a gondolkodás és a diskurzus feladja az IGÉNYT az igazság módszeres kutatására, kvázi túllép a modernségen. Putyin, Orbán stb. politikai rendszere a posztmodern diszkurzív relativizmus diadala. Ebben a rendszerben annak van a legnagyobb hitele, aki a legagresszívabban, legcinikusabban és a legnagyobb volumenű (tömeges) érzelmet kiváltva tudja manipulálni a megértés folyamatát, a leghatékonyabban tudja zárójelbe tenni az értelmet (szó szerint hatalmat tud gyakorolni az értelem fölött), alá tudja ásni az igazság iránti IGÉNYnek a jelentőségét a humanizmus szempontjából. A politikai demokrácia leépülése nemcsak a középosztály elvékonyodásának stb. következménye, hanem a baloldali (!) értelmiség körében annyira divatos, comme il faut posztmoderné is. A felelősség a most zajló folyamatokért közös.

Tehát deklarálni, mint Nietzsche tette, hogy túl vagyunk jón és gonoszon, az immár bizonyítottan öngyilkos a praxisban élő embernek. Ennyiben -- az igazságot felváltva az igazság iránti igénnyel -- a felvilágosodás/modernség nem tett pontot a keresztény realizmus missziójára az igazság kutatásában, csak a módszert helyezte máshova, dekrisztianizálva azt. A valódi krach nem is Occam (nominalizmus), nem Marx (politikai teleológia), hanem a Nietzsche-(Schmitt-)Foucault-Derrida stb ("hatalom") meg az erre praxisként épülő diszkurzivitás-PC-Dugin vonalon történt. Ma az értelem és az igazság igénye elleni lázadások újabb -- az eddigieknél is veszélyesebb, mert populistább -- hullámával állunk szemben.

Nem akarom ezt jobban kifejteni. Annyit csak még, hogy amikor a baloldali értelmiség a marxizmusból való kiábrándultában feladta a felvilágosodást is (mivel nem tudott szabadulni attól, hogy az előbbi az utóbbi beteljesítője), sokkal forradalmibban fordult a kapitalista demokrácia ellen, mint marxista-forradalmár korában: a relativizmushoz ("toleranciához") és az inkonkluzív rendszerkritikához szegődve elkezdte aláásni a kontextusát. A liberális értelmiség pedig Rawls utáni reneszánszában nem volt elég erős ahhoz, hogy a gyökereihez térjen vissza, és ne a baloldallal boruljon össze -- és mivel a ressentiment baloldal ki tudta rá terjeszteni a csápjait, ahelyett, hogy a liberális demokrácia erejévé vált volna, belépett a PC-univerzumba, és maga is terjeszteni kezdte a relativista, dehumanizáló, fizikalista mételyt. (Még egyszer, a relativizmus nem egyszerűen azt jelenti, hogy valaki szerint nincs igazság, hanem azt is, hogy a rá vonatkozó igény is megalapozatlan. Csak a hatalom számít.)

A liberalizmus most azon veszi észre magát, hogy a posztmodern felemésztette -- de ami még rosszabb, felemésztette a liberális demokrácia intézményrendszerét és a belé vetett hitet is, magyarán a játék, ami kezdetben akadémikusnak és olyan könnyednek tűnt a keresztény antropológia kigúnyolásától és a hatalom struktúráinak "dekonstrukciójától" kezdve a keleti parti "biztonságos terekig" és a "gender tudatos" mosdókig, ma az életünket fenyegeti, mert bármi és az ellenkezője is igaz lehet, minden, úgymond, csupán szimulákrum, megtévesztés és manipuláció. A liberálisok konkrétan a rendszerellenes bal- és jobboldal néma társutasaivá váltak. (Mellesleg, értelemszerűen ezt a "játékot" játssza valahol -- hogy a bal-jobboldali összeborulást illusztráljam -- a szívszorítóan közjóellenes TGM is, amikor a rendszerellenességében Putyinnal, Orbánnal és Trumppal árul egy gyékényen, jobbára mert se saját magát, se a körülöttünk zajló eseményeket nem érti, ezért nem tud közöttük súlyozni, kiutat pedig nem lát. Pedig neki legalább volna igénye az átfogó látásmódra.)

267 komment

2016.10.29. 08:04 HaFr

A demokratikus gondolkodás csapdájában

Képtalálat a következőre: „Jobbik”
Nem állítom, hogy egyszerű elfogadni azt, hogy a Jobbik szalonképes és főleg releváns politikai erő Magyarországon (két értelemben is: támogatóinak számát és a politikai napirendre gyakorolt hatását illetően), de könnyíthet ezen a felismerésen, hogy a Jobbik szavazóbázisa döntően nem szélsőjobboldali, ill. ez a magyar politikai valóság/kultúra. Mivel nem a nyugati típusú demokrácia a legfőbb politikai érték Magyarországon, ettől kezdve a pártrendszert is másképp kell értékelni, ami nem engedmény a szélsőjobbnak, hanem a kontextusba való (értelemszerűen nem büszke) beletörődés.
A liberális értelmiségi gondolkodás nagyrészt akontextuális a mai Magyarországon, az alapvető üzenetei (jogállam, szociális piacgazdaság, államelvű szolidaritás, a pluralizmus iránti tolerancia) a társadalom tört részében találnak szimpátiára, ami önmagában -- nem beszélve most e pártok és szereplők jelentős hitelességi deficitjéről -- elég ahhoz, hogy tetemes versenyhátrányból induljon egy olyan politikai kultúrában, amely a Fidesz-Jobbik hatására jó időre levetette a politikai korrektség jármát. A balos ellenzék hasonló alapállásánál sokkal nagyobb vonzereje van az amorf antiorbánizmusnak. Ezért aki azt hiszi, hogy e puszta "negativitásnál" magasabb elveket találhat magának a "demokratikus ellenzék", az nagyot téved. Ebben az értelemben a Kossuth téri fütyülés többre vezethet, mint a Blaha lejárt lemezei. 
A "demokratikus gondolkodás" valójában az ellenzék önmagának állított csapdája, és végre fel kellene ismerniük, hogy a nemzeti modernizáció újfajta, produktív nacionalizmusával sokkal többre juthatnának. A probléma ezzel persze megint az, hogy a Blaha pódiumán állók soha (vö. "ebben a büdös életben"), nem fogják tudni magukat ebben a narratívában eladni. Ki kellene már mondani valakinek, aki számít ezen az oldalon, hogy a magyar balos ellenzék ebben a szervezeti és személyi összetételben soha nem fogja leváltani Orbánt, és minden egyes nap, amit a hivatalos ellenzék pozíciójában töltenek újabbal nyújtja el ennek a nemzetnek a szenvedéseit. Érvet még sosem hallottam ezzel szemben, persze szenvedélyt -- megveszekedett reménykedőktől -- annál többet. Ennyi. A Jobbik nélkül a mai felállásban nem lesz kormányváltás. Itt csak nagyon rossz vagy még rosszabb választások lehetségesek már -- amivel nem állítom, hogy a balos-Jobbik koalíció reális esély lenne ma, és azt se latolgatom, hogy ez mennyire lenne rossz választás. Mégis, akik -- reálisan -- hosszú időre terveznek, azoknak a legjobb lesz megvárni, amíg teljesen kicserélődnek a szereplők az ellenzékben, vagy -- ami ki tudja, mit jelent -- külső hatásokra gyökeres fordulatot vesz Magyarország sorsa. 

166 komment

süti beállítások módosítása