Mióta csak felmerült a lehetősége annak, hogy a "nép" kezébe vegye, vagy közvetlenül gyakorolja az uralmat maga (és az egyes emberek) fölött, azóta igyekeznek a politikai gondolkodók megtalálni e félelmetes perspektíva -- a tökéletes demokrácia -- korlátozásának lehetőségeit. Már vagy 2500 éve. Minden valamennyire is értelmes gondolkodó tudta és tudja, hogy a nép önkormányzatával kapcsolatos illúzió veszélyével csak két másik vetekszik: az egyenlőség és a társadalmi haladás illúziói.
A demokrácia (népi önkormányzás) korlátozását nem véletlenül találták ki, számos oka van ennek: pl. mert nincs az a mechanizmus, ami megfelelően informálttá tenné a "népet" ahhoz, hogy optimális döntéseket hozzon, és pl. mert a nép nevében nagy biztonsággal olyanok fognak feltűnni a népakarat képviseletében, akik a lehető legnagyobb hatékonysággal tudják manipulálni ugyanazt a népet, vagyis a lehető legkevésbé teszik éppen azt, ami a nép objektív érdekében állna. A médiademokrácia viszonyai között -- az autokratikus államokban meg pláne -- az egész tömegkommunikáció a nép megvezetésére irányul: a megoldandó problémák olyas strukturálására, amelynek a valósághoz van a legkevesebb köze, annál több viszont a nép urainak mindent megelőző vágyához, hogy uralmon maradjanak, és szabadon ellenőrizhessék a társadalom erőforrásait.
A korlátozott (nem-szeretett nevén: liberális) demokrácia a nép közvetlen önkormányzati törekvéseinek leszerelésére, a népet irányító szenvedélyek és a szenvedélyek szárnyán érkező demagógok visszaszorítására jött létre. Az emberi és állampolgári jogok kései, liberális rendszere is elsősorban ezt a (politikai) célt szolgálja, és ennek érdekében - ti. a demokratikus akarat megosztására, hatóerejének korlátozására -- lett kidolgozva "alá" az ember született fenségének és negatív (pre-politikai, ademokratikus, anti-participatórikus) szabadságának nyugati kultúrája (amelynek egyik szülője legalább a keresztény antropológia, és ez utóbbinak -- tudjuk -- eredetileg politikai relevanciája sincs). A jól működő demokrácia lényege a népakarat feltörése: a fékek és egyensúlyok rendszerének, a képviseletnek és a szubszidiaritásnak, az államhatalmi ágak elválasztásának, a részlegesen depolitizált választóközönségnek, de közben a rendszer iránti lojalitásnak a komplex egyensúlya.
Tehát a korlátozott demokrácia -- ami sokkal korábbra nyúlik vissza a liberalizmussal való felülbélyegzésénél -- konkrétan 2500 éves érdeke a jó kormányzásnak, és semmi szégyelleni való nincs abban, ha az ember -- pl. e sorok írója -- együtt az egyenlőséggel és a progresszióval a telivér, népi, önkormányzó demokráciának is esküdt ellenfele (ezért nem tekinti magát jelző nélküli "demokratának" sem). Ami nem egyenlő azzal, hogy ne néznénk közben éppen a népnek az érdekeit. És miért nézzük igen komolyan? Mert fullos demokráciában (=autokráciában) élni rossz. QED. Az emberek döntő többségének rossz, és ennek elkerülése érdekében tudomásul kellene venniük, hogy le kell mondaniuk önmaguk (kvázi) irányításáról. A legjobb politikai rendszer az erényekkel társuló (tkp. arisztokratikus) képviseleti demokrácia, amely középosztályi alapokon áll -- és amit a Nyugat mára képtelenné vált -- a szükséges módon -- halálosan komolyan venni, ezért képtelenné vált megőrizni. Se erényeit, se az alapjait, tehát a rendszert nem.