Hogy is hozhatna valaki erkölcsös döntéseket, ha nincsen döntési szabadsága? A szabadság prima facie érték (vagyis a kiindulópont vele kapcsolatban, hogy értékes), mert az emberi moralitás alapja. A szabadság szűkülése egy társadalomban mindig az erkölcsös élet lehetőségének szűkülését is jelenti: ha valami abszolút erkölcsi értelemben jó, de az embernek nincs szabadságában nem választani, hanem kényszerítik rá, akkor a jó nem szolgálja az emberi élet javát, hanem legföljebb egy kollektívumot, amelyben az emberi élet helyettesíthető eszköz. Az emberi élet eszközként való beállítása ellen az egész nyugati civilizáció a kezdetektől tiltakozik. A civilizáció ellenségei pedig róla ismerszenek meg.
Felvetődik persze, hogy ilyen van olyan módon (rábeszéléssel, neveléssel, propagandával, indoktrinációval, törvényekkel stb.) minden embert folyamatosan kondicionálja a környezete, tehát abszolút szabadság (tabula rasa a társadalmi értékrendben és az emberi agyban) nem létezik. Valóban bonyolult problémákat vet fel és kétezer-ötszáz éve sok millió oldalnyi argumentáció tárgya a szabadság metafizikai, szociális és erkölcsi kontextusának vizsgálata, de mindent összevetve a modern társadalomfilozófiák tekintélyes hányada a kereszténységtől a libertárius gondolkodáson át egyetért abban, hogy a társadalmakat -- az állam csökkentésén, a pluralizmus növelésén, vagy/illetve a tudás és a készségek fejlesztésén keresztül -- a lehető legtöbb kötöttségtől meg kell szabadítani annak érdekében, hogy az ember érvényt tudjon szerezni a szabadságának (amelynek definíciójában viszont rengeteg eltérés van). A keresztények szabadságától kezdve, amely a természeti és isteni törvénnyel harmonizáló önművelésben és döntésekben áll, a libertáriusok és anarchisták szabadságáig, amely a kényszerektől minél mentesebb társadalom és a szabályozottól az anarchikusig terjedő piac elvein alapul, a világnézetek döntő többsége a társadalmi kényszerektől mentes autonóm döntésekre vezeti vissza a szabadságot. Van, aki szerint persze a szabadnak tűnő döntések -- ha pl. a bűnt szolgálják --, kurtítják a szabadságot is, mások szerint a szabadságot nem minősíti a döntés maga.
Mivel ezek a doktrínák egyetértenek a szabadság és a társadalmi kontrollok csökkentésének összefüggésében mindegyik egytől egyig a tulajdont tőkeként invesztáló (hozzáadott értéket létrehozó, majd újrabefektető) kapitalizmust tekinti az ember élet optimális gazdasági alapjának. A kapitalizmus adja meg a lehetőséget a tulajdonosi lét produktív hasznosításán keresztül az autonóm -- más kénye-kedvétől független -- életnek és az így felfogott tulajdonosi életek közötti kooperációnak. Ha az ember a tehetségét tőkébe tudja konvertálni (azaz hasznot termelő befektetéssé tudja tenni), az a függetlenségének és a szabadságának, ezeken keresztül pedig a moralitásának a megtámadhatatlan alapja lesz (legalábbis kapitalista közegben: a szocializmus formái ellenben a szolgaságnak csak fokozataiban térnek el). Érthető ebből, hogyha az ember nem tudja létrehozni magát hasznot hajtó tőkeként (is) ideálisan keresleti piacon (azaz nem tud olyat és/vagy nem tudja úgy használni a pénzét, hogy az iránt a verseny ellenére folyamatosan újratermelődő kereslet mutatkozzék, röviden, versenyképes legyen), akkor mások eszközévé válik, ami azonnal jelentősen csökkenti a szabadságát és vele a szabad döntéseinek esélyét, azaz a moralitását. Sokan érzékelhetik ezt nap mint nap, amikor nem tudnak valamit a lelkiismeretük szerint tenni, mert egzisztenciálisan függenek másoktól, akik nem néznék jó szemmel egy adott döntésüket. Az ilyen helyzetekben a szabadságunk korlátozottsága a kapitalista (szellemi vagy anyagi befektetői és nyereségtermelő) lét korlátozottságával arányos, és -- mindent összevetve -- ugyanígy csökken az erkölcsös döntések esélye.
A kapitalizmus és a liberális demokrácia tehát szabadság és a moralitás legalkalmasabb alapja. A problémánk ezzel az összefüggő intézményrendszerrel az lett az utóbbi évtizedekre, hogy elfelejtettük az eredeti hivatásukat a szabadságunk és az erkölcsös életünk lehetőségének őrzésében. Maradtak csak a formáik velünk, jobb esetben a procedúrák, rosszabb esetben a kiüresedett procedúrák, a kongó intézmények és az abúzált paragrafusok. Az ethosz már rég nincs velünk. Tömött sorokban állnak viszont az ellenségeik: a szabadságé és az erkölcsé. Gender-semlegesen: Lenin-gyerekek jobbról és balról.
