1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.08.23. 06:15 HaFr

Az Orbán-rezsim már régóta válságban van, mi várható?

Képtalálat a következőre: „társadalmi válság”

Akik tudják, hogy miért van fölényben a liberális demokráciával kombinált kapitalizmus minden más elképzelhető társadalmi rendszerrel szemben, azt is tudják, hogy az orbánizmusnak nem lehet pozitív kifutása -- nincs az az univerzum, amelyben lehetne. A rezsim pillanatnyi vonzerejét az az eltökélt erkölcstelensége és agressziója adja, amellyel kihasználja a posztfeudális, a modernizációjában a kényszerpályákat váltogató Magyarország immunitásának gyengeségét, amelyet sajátosan kiegészít ezekben az években Európa liberális értékrendjének válsága; az, ahogy ostoba módon egyszerre navigálta magát a korporatív érdekek, Oroszország, a migráció, a rosszul súlyozott EU-projekt, a nagy formátumú politikusok hiányának és történelmi önfelejtésének a hínárjába.

Az Orbán-rezsim válsága elsősorban azért volt már a kezdetektől valószínű, mert hazugságok hálójában épült fel, amelyek Magyarország hamis önképének táplálásától most már gyakorlatilag minden általuk kiejtett szóig tart. Az Orbán-kormányzás egyetlen komplex hazugsághalmaz, amely fojtogatóan rátelepszik az erkölcsi rend iránti alapvető igénytől kezdve a megélhetéshez fűződő érdekeken át az ország versenyképességének és komfortosságának lehetőségéig mindenre. Ebből a hazugságtömegből nem lehet kiútja a rendszernek, ez nem olyan, amit - akár leszámítva a bűnözők, a tahók és a nímandok nehezen eltakarítható koalícióját -- bármilyen módon meg lehetne oldani, pláne kiegyenesíteni. Az orbánizmus többnyire szegény sorsú, megtévesztett, félelemben tartott, szisztematikus propagandával átmosott, kisebb részben aljas vagy amorális, a korrupcióból közvetlen hasznot hajtó emberek kényszerszövetsége egy részben avítt, részben illuzórikus, részben cinikus világkép alapján, amelyben az érdemeket kerülőutakon és ravaszkodással aratják le, becsület nincs, a kitartó, okos munka jutalma, hogy kiröhögik, a silányak pedig meggazdagodnak. Nos, ez a világ a valóságban hála Istennek nem létezik a civilizáltság bizonyos fokán túl, ahova Magyarország is tartozik. Ezért az Orbán-rezsim már akkor válságba került, amikor kitalálták ezt a konstrukcióját.

Egy ilyen alapokon álló korrupt mechanizmus nem lehet versenyképes abban a világban, amelybe eleve tőkeszegényen érkezett, a rezsim ezen a helyzeten értelemszerűen tovább ront, illetve maga a világ közben (ha problémákkal is) az emberi teljesítmény objektív mércéi szerint alakul. A tudás és a hatékony, a lehetőségekhez mérten szabad piaci viselkedés jó néhány száz éve a növekvő jólét egyetlen útja, és bár mindig vannak erősebb hatalmak, amelyek hasznot húznak a szegények kisebb tudásából és versenyképtelenségéből, ez egyrészt elkerülhetetlen, másrészt a rendszer alapvetően megadja mindenkinek a lehetőséget arra, hogy akár tőkével, akár munkával, akár fogyasztóként megtalálja benne a helyét és fokozatosan javítson a helyzetén. És hogy ez évszázadok óta pont így folyik, azt minden mérvadó statisztika bizonyítja. A rendszer lényege az, hogy mindenkinek, ha különböző mértékben is, de érdeke fűződik hozzá, miközben a lehető leghatékonyabban osztja el a forrásokat. 

Ezzel szemben az Orbán-rezsim kivonja a társadalomból az erőforrásokat (vö. extraktív rendszerek), és szépen fokozatosan aláássa a társadalom regenerációját. Ez nem olyasmi, amiből bármi jó kisülhet. Ha ezt magyarázni kell, arra nem e sorok írója a legjobb, mert nem elég alázatos hozzá. A rezsim egy ideje egyre látványosabb válságjelekkel küzd, amit nem leplezhet el a magabiztos választási győzelme, a triumfáló hangulat, a nagy tervek. A szellemi üresség, a nemzet példátlan gazdasági függése a külföldi tőkétől, az egymást érő belső leszámolások olyan jelek, amelyekből a kicsit is objektív szemlélő ért. Azzal szemben, amit a kormányzat sugall, hogy szuverén, konszolidált ország lennénk, valójában minden, ami nemzeti bennünk (az itthon érvényesülő tudás, a hazai vállalatok, az erkölcsi rendünk és a ránk váró kulturális Gleichschaltung után várhatóan a kultúránk is), az egyre gyengül, amit -- a rezsimre jellemzően -- hazug nacionalista retorikával, bel- és külföldi agresszióval ellensúlyoznak, miközben a magabiztosságuk egyik fő forrása nem más, mint a globális tőke jelenléte. De a hazugságokban már azok sem hisznek, akik mondják; az, hogy egy Gulyás Gergelynek nincs egyetlen igaz szava, illetve magát leplezi le (Heller-ügy), ma még egy kicsit meglepőbb, minthogy Orbánnak nincs (aki mindent mondott már és az ellenkezőjét), vagy Kósának nem volt, amíg valaki volt (ebben az évben jószerivel minden mondata hazugság volt, amelyik meg nem, az értelmetlen), de ez is elmúlik. Megszoktuk, hogy amint kinyitják a szájukat a mélyen fekvő élethazugságoktól a konkrét ügyek elhazudásáig olyan komplex torzulása bugyog elő belőlük a gondolatoknak, hogy már szétszálazni sem érdemes ezeket.

Meggyőződésem szerint a rendszer a pangás és a megroppanástól való félelem diktálta növekvő agresszió választóvonalán áll -- volt már ilyen, de a helyzet mindig új szinten termelődik újra --, amelyet értelemszerűen újra az agresszió irányába fog átlépni ("kulturális forradalom"), mert nem tehet mást. Az agresszív viselkedését egyelőre az orosz szövetség és az USA Európa-ellenes, megosztó politikája is támogatja. De minden agresszió rövid időn belül újra pangással fenyeget, amelyhez visszatérően társul az elosztható javak szűkülése és esetleg a külpolitikai játéktér megváltozása feletti aggodalom és ezzel a hátország lázadásának ciklikusan növekvő kockázata -- ami az agresszió kulminációját szüli, egészen a robbanásig. Vagy a pukkanásig. Egy biztos, nincs a rezsimnek pozitív kifutása, mert éppen az extraktív volta és a fenntarthatóságának megalapozatlansága miatt nem lehetséges stabilizációja, ami egyre inkább benne van a levegőben. A cinikusoknak: nem, a rezsim nem bukik meg kedden. Egyszer fog, ami lehet, hogy péntek lesz. De annak oka lesz, és ez a poszt erről szólt.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr1114196431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2018.08.23. 06:29:25

Orbán meg fog bukni, de a rezsim marad...csak átalakul. Jön majd egy új Kádár...(vagy Lázár)

Perceval 2018.08.23. 10:19:33

Jól ábrázolja a bejegyzés az agresszió mögötti félelmet. Talán azzal egészíthetném ki, hogy a pangástól való félelem összefügg a domináns, uralkodó karakterek esetleges féloldalasságával (Orbán) is. Folyton irányítani szeretnek, érezni, hogy ők diktálnak, de ha ez nem kapcsolódik össze a pozitív alkotó és megtermékenyítő képességgel, akkor szükségképpen a küzdelem megélése marad az egyetlen terep, ahol önmagukat igazolhatják.

Ha néha a médiájukra kapcsolok, és belehallgatok a teljesen jelentéktelen ellenzék, vagy egy közéleti szereplő aktuális gyalázatába, akkor mindig van egy olyan érzésem, hogy kellenek nekik a “ballibek”, mint a falat kenyér, mert csak valami ellenében léteznek, és nincs önálló létük, és ezt valahol érzik is. Ezért a kéjelgés a gúnyban és a lekicsinylésben...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2018.08.23. 13:42:20

@Perceval: Jól látod. "kellenek nekik a “ballibek”, mint a falat kenyér, mert csak valami ellenében léteznek" Ez így van. Ezért a legjobb megoldás az érdektelenség. A parazita éhen döglik. Ez is egy "méltó" vég a narancs rezsimnek. Persze a legjobb lesz a bedőlését külföldről szemlélni, mert ismerve a kormánytagok gátlástalanságát, mindenféle mocskos húzásra képesek.

screpes 2018.08.23. 14:11:00

a posztíró is számol az újformátumú erőszak lehetőségeivel.
Nevezetesen az abszurddal, ami mindennnapossá válik, és az alkotmányos formák egyenlővé lesznek azok kijátszásával, mint kormányzati foglalkozási ággal (lásd kommunikációs trükközés).

Hafr azt nem számolgatja, hogy mennyi az átfutása egy agressziónak, a képtelen működéssel szemben, ami hosszúlefutású,
Az agresszió kulminál, de mi az, hogy robbanás? Nincs robbanás: az agresszió szétterül, nem robban. Úgy kulminál, hogy jelen van.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2018.08.23. 17:43:52

@laci_52: Orbánt és rezsimjét a következő gazdasági világválság úgy elfújja, mint az ajtónyitás a fing szagot. Ennyit a nerről.

nyerafidesz 2018.08.23. 17:45:41

Egy ilyen válsággal bármelyik "demokrata, liberális" kormány kiegyezne.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.23. 17:46:54

@laci_52: Orbán a tartalékok felélésével teremtett egy viszonylagos növekedést és életszínvonal emelkedést. Egy világgazdasági válság jobban földhöz csapja az országot mint Gyurcsány alatt. Csak a számokat kell megnézni!

látjátok feleim szümtükkel 2018.08.23. 18:05:46

@laci_52: "Az egész poszt egy nagy homály, semmi kontrétum. Kis hazánkban demokrácia van, választás 4 évenként, legközelebb '22-ben. Orbán bukásának feltétele, hogy legyen egy párt, vagy pártszövetség, amelyik legyőzi. Melyik lesz az és ki vezeti?"

Kádárék is a demokráciára hivatkoztak, és ott is voltak rendszeresen válsztások. Ha az Orbánt Kádárra módosítjuk, a bukáshoz már pártszövetség sem kell, sőt elenzék sem, mert Kádárt sem az ellenzéke buktatta meg rendszerével együtt. Elvtársai rakták ki a lábukat amiben felbukott a rendszer.

teleorman 2018.08.23. 18:11:57

Érdekes, hogy mennyire nem vezénylik - vagy nem intelligensen vezénylik - a bérkommentelőket. Ez egy eléggé tartalmas írás, ami meggyőzően fejti ki - néha persze a kelleténél sokkal hosszabb és zsúfoltabb mondatokban, márpedig a szerző nem Thomas Mann - hogy a NER a sorban "behúzott" választási győzelmei ellenére is erőforrásfelélésre és megtévesztésre épül. (Persze ezt jóval kevésbé felelőtlenül csinálja, mint a bolondokházából szalajtott elődei.) Erre a bérkommentelő, nem felismerve, hogy itt mégiscsak intellektuális tartalomról van szó, belöki a szokásos "orbán kedden bukik" szöveget. Ez nem teljesítmény, hanem a végső soron adóforintok erőfeszítés nélküli elsajátítása - tipikus NER-jelenség.

Európai téridő 2018.08.23. 18:23:53

A liberó elnyomta, kizsákmányolta azokat, akik most hozázjuk migrálnak és méretes sokaságként elmaradottabb, antidemokratikus társadalmat alkotnak a "fejlettebb" társadalomban. Fennáll a veszélye, hogy állam lesznek az államban és kettős, vagy még többes hatalom alakul ki ezekben a liberodemokratikus fölényes államokban, amelyek ettől úgy fejreálnak, mint a jancsiszög.

kritizator 2018.08.23. 18:27:30

@teleorman: a NER, a Fidesz és Orbán is megbukott csak meg nem tudjak: a kovetkezmenyeiket sajnos mindnyájan viselni fogjuk

látjátok feleim szümtükkel 2018.08.23. 18:30:54

@Európai téridő:

Miért? Már többször fejáeálltak? Mert migrálás mindig volt-van-lesz, oszt csak saját fajtársaik vezetése alatt sikerült a fejreállás. Mint nálunk is.

látjátok feleim szümtükkel 2018.08.23. 18:36:20

@nyerafidesz:

Igazad vaan, kiegyezett volna a fidesz által elherdált úniós támgatásokkal is. De nem vót, ezért nem kéne ferdíteni.

screpes 2018.08.23. 19:34:29

@Európai téridő:
Jól van, lehet, hogy így lesz.
De akkor társíts a jóslatodhoz időtávot is!

Öt, vagy mondjuk 35 évre tippeled a baljós jövőképet? Mert nem mindegy: az öt év, az tragédia, azonnali jaj lenne, a hamincöt pedig... Tulképpen mindegy...
Nos, akkor miként alakulna a kettő között az igazad sosra?

Európai téridő 2018.08.23. 22:27:38

@látjátok feleim szümtükkel: Nem olvastad el figyelmesen azt, amit írtam, azért kérdezel ilyen csacskaságokat.
@screpes: Még nem késő, hogy kitalálják a kérdés kezelésének a "módszertanát" a nagy létszámű muszlim migráns sokaság által gerjesztett problémahalmaz kezeléséhez. Nagyon úgy tűnik, hogy pl. a fritzek nagyon kemény munkával mégiscsak megcsinálják a "wir schaffen das"-t. Elvégre ők is futnak a pénzük után, amit ráadásul az egészbe még csak ezután fognak beleölni, mert muszáj lesz. A svédeket is a nagyságrendekkel nagyobb migráns állította újabb próbatétel elé, pedig az eddigi módszerek kezdek már-már jól működni. Egyébként tartok tőle, hogy 35 év kevés lesz, mert ez már majd' hét évtizede megy, amióta az első vendégmunkásokat betoborozták országaikba.

Khonsu 2018.08.24. 15:57:15

Szerintem az Orbán-rezsim a 2014-es választásokat követően kezdett látványosan szétcsúszni, akkorra fogyott el a "mesterterv". Ott volt egy szakasz, amikor a rezsim látványosan küszködött, nem találva mihez nyúljon, ki legyen az új ellenség (az ugyanis kell, mert ezt a rendszert a harc tartja össze). Netadó, halálbüntetés, "keményen drogozó kisemberek", ha még valaki emlékszik.

És akkor jöttek a migránsok. Az Orbán-rezsimet a migrációs válság mentette meg és termékeny ötletek híján, azóta is abból kénytelenek megélni. A "kultúrharc" és az (ál)keresztény irány is csak az antimigrációs retorika továbbfejlesztése. Mert ezen kívül a rezsimnek egyszerűen semmije sincs. Egy olyan formában sohasem létezett kultúra nevében harcot vívni egy, ha nem is teljesen kitalált, de Magyarország szempontjából nem különösebben fenyegető ellenséggel szemben.

Ezt még megfejeli, hogy mostanában úgy tűnik, mintha a rezsim kezéből kezdene kicsúszni az irányítás a sajátjai fölött. Egyre többen lépnek fel (egyelőre még inkább csak szavakban, de ki tudja meddig) kéretlenül a rezsim nevében, és egyre pofátlanabbá válik a gazdasági holdudvar is.

www.youtube.com/watch?v=kRxxHKkvwRY

látjátok feleim szümtükkel 2018.08.25. 07:27:32

@Khonsu: "Az Orbán-rezsimet a migrációs válság mentette meg és termékeny ötletek híján, azóta is abból kénytelenek megélni."

Peig valamikor sokan azt gondolták, főleg 2010. tavaszán, hogy van termékeny ötletük.:(

látjátok feleim szümtükkel 2018.08.25. 07:34:02

@Európai téridő: "Fennáll a veszélye, hogy állam lesznek az államban és kettős, vagy még többes hatalom alakul ki..."

Nálunk hányas hatalom van? Mert ugyé előbb volt Simicska, aztán van Mészáros, meg vannnak a sötétben bujkáló háttéremberek, akik vételi ajánlatokat is tudnak tenni, meg van Orbán, meg állítólag van a Fidesz, mint párt. Valójában ki is gyakorolja a hatalmat? Nem azt kérdeztem ki osztja ki a székeket.

Ki gyakorolja ott a hatalmat, ahol este észbe jutott törvényjavaslat már reggel törvény? Ugyé érzed az idézetedben rejlő viccet te is?

Európai téridő 2018.08.25. 10:36:59

@látjátok feleim szümtükkel: Ha ismernéd a marxista agitprop történetírás álláspontját az ún. Nagy Októberi Szocialista Forradalmat megelőző kettős hatalomról, nem komolytalankodnád el ezt a kérdést.

látjátok feleim szümtükkel 2018.08.25. 11:51:47

@Európai téridő:

A történetírás mindig szubjektív, még akkor is, ha kutatásokon alapszik.

Én szerettem azt megítélni, amit magam láttam ( mármint dokumentumban ), de az is nehéz, mert a "dokumentum" is lehet szubjektív. A fotó i lhet az, főlg mostanság, a nagyplakátokról nem is beszélve.

látjátok feleim szümtükkel 2018.08.25. 18:53:32

@Európai téridő:

Mármint a történelemírásmellébeszélés? Ja, így van.

A történelmet ugyan is mindig utólag magyarázzák, akik éppen benne vannak a történésekbe, azok nem gondolkodnak, hanem cselekszenek. Utólag azt már csak magyarázni lehet, ami meg szubjektív.

Tudod az egyszeri ötvenhatos 18 éves elmondta saját szájával, amit a saját fülemmel hallottam, hogy azért borogatták a heverjaival a villamosokat, mert jó buli volt. Eszükbe nem jutott a haza, meg annak védelme. Azon már csak akkor elmélkedett el, amikor életfogytiglanra ítélték. Aztán a hetvenes évek elején kiengedték. Szóval ennyire szubjektív a történelemírás.

Európai téridő 2018.08.25. 20:04:32

@látjátok feleim szümtükkel:
A történetírást gyakran uralja a mindenkori politika
süti beállítások módosítása