A szerző a magyar etnonacionalista rezsim legszínvonalasabb propagandistája. Könyve, a Fordul a szél összefoglalója egy feltörekvő (és korábban már többször leszerepelt) alapvetésnek. A XVIII. század vége óta halmozódó szélsőbalos és szélsőjobbos motivumok összeválogatásából és az elmaradottabb térségek népi hiteinek és frusztrációinak megtámogatásával adott világmagyarázat nem lenne se kapós, se érdekes, ha nem egy meglehetősen ismerős, mégis mindig sajnálatos történelmi kontextusban születne Magyarországon, amelyben újra az ország süllyedésének lehetünk elszenvedői és gyáva személői.
Lehet, hogy írok majd egy hosszabbat Békés könyvéről, most azonban csak néhány tévedést elevenítenék fel az alapvetéseiből. Mindenekelőtt igaza van abban, hogy a liberális világrend megbomlott, miután már régóta nem tart az (erkölcsi) közép. A közép eresztése és a Nyugat centriguális erőinek erősödése kb. 150 éves tapasztalat: ennek a tapasztalatnak -- amely konkrétan a tömegdemokráciák megszületéséhez, a "tömegek lázadásánoz" kötődik -- az egyszerre jóléti és ökonomista korrekciója, illetve ennek a széleskörű legitmációja valóban 2008-ig tartott, de az ekkor bekövetkező válság már nem a liberalizmus válsága volt (a liberalizmusnak a hanyatló kereszténységgel megtámogatott erkölcsi rendje az I. világháborúval mindörökre a múlt részéve vált), hanem az említett ökonomista-jóléti dinamikát némileg átfogalmazva: a pénzcsinálás egyre koncentráltabb és a fogyasztás egyre globálisabb gyakorlatának válsága, amely addigra átjárta a tömeg értékrendjét, de az erőforrásainak diszlokációja/áthelyeződése súlyos visszaesést hozott a tömegek egzisztenciális lehetőségeiben, még pontosabban az egzisztenciális perspektíváiban. A nyugati ember minden korábbinál jobban él(t), de a jólétének növekedése lelassult, sőt bizonyos társadalmi rétegekben veszélyeztetetté vált.
Ugyancsak nehezen tagadható, hogy az egzisztenciális válság ellenére nincsen a gazdasági rendnek olyan alternatívája, amely akár csak megközelítően olyan eséllyel elégítené ki a tömegek vágyait és tartaná vissza őket attól, hogy egymásnak essenek, mint a globális kapitalizmus. A probléma természetes az, hogy a kapitalizmus globálissá vált és olyan távoli népek gazdagodását is szolgálja, amelyek adott esetben versenytársai is a Nyugatnak, így a gazdagodás dinamikája a tőke és a munka nagyobb migrációja miatt hullámzóvá vált. (Most nem beszélek a negatív externáliákról, mint a környezetszennyezés, amelyek a Békés által támogatott rezsimeket a legkevésbé sem érdeklik.)
Békés alapvetése tehát, hogy a liberális világrend "alkonyának" lehetünk tanúi, több szempontból is téves: ez a rend nem liberális, hanem a tömeg rendje, és semmiféle alkony nincs, ami bizonyítható volna, pláne felváltható bármivel, ami a hajnal jegyeit viselné magán.
Azt, hogy a tömeg rendjéről beszélünk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az alternatív -- etnonacionalista -- szemlélet ugyanúgy ezeknek a tömegeknek az elcsábítására törekszik, mint ahogy az ökonomizmus is ezt és a tömeg pacifikálását tűzte ki célul -- tudatosan először -- a II. világháború végén. A verseny két szemlélet között jött létre (pontosabban a tömegek korának beköszöntése óta folyamatosan van) és a versenyt az elitek vívják, de a hatalmuk alapja ugyanaz a logika: tömegdemokráciában a tömeg szívének és szavazatainak megszerzése. A fogyasztási-ökonomista logika ezt döntően materialista alapon, illetve a progresszivista narratívával kiegészülve szimbolikus támogatással, az etnocnacionalista logika döntően szimbolikus eszközökkel, az érdekelt oligarchia támogatásával végzi. Érthető, ha az előbbi legitimitásának esésével az utóbbi -- azonos erejű balos szélsőség híján -- teret nyer a nyugati féltekén. De a logikáknak ugyanebből a struktúráiból fakad az etnicisták gazdasági hatkonyságának viszonylagos gyengesége (a logika szigorúan vett versenyképtelensége), az egyik nemzetközi, a másik nemzeti fókusza. Mindenesetre egyik se jobban barátja a "népnek", mint a másik, legföljebb az egyiket a visszaesése aktuálisan kevésbé jó színben tünteti fel. A kettő növekvő erejének összeadódása azonban a személyi és közösségi szabadságok folyamatos szűkülését eredményezi.
Mármost ez idáig mindösszesen a tömegdemokrácia logikájának "sara" volna. Magyarországon azonban, amely rezsimének központjából Békés ír, éppen a tömeg erőszakos megszerzése és a hatalom erőszakos megtartása folyik komparatív gazdasági hanyatlás és erős jóléti-közszolgáltatási válság közepette. Békés mondhatná, hogy a globalizmus és "ágensei" éppen annyira vagy még jobban mossák az agyakat, mint a NER és éppen akkora (eltérő tartalmú) válságot okoznak az értékrendekben, mint az etnicizmus. (És valószínűleg ez is része a NER önlegitimációjának..) Ezzel azonban Békés éppen azt ismerné el, amiről idáig írtam: hogy az egész csak az elitek közötti harc és a tömeg (és az átlagember) így vagy úgy áldozata ennek. Valóban, a "liberális" semlegesség se semleges az értékrendek között, de Békésnek azt kellene bizonyítania, ha tudós volna és nem propagandista, hogy miért jobb az etnicista értékközpont a "liberálisnál" (valójában ökonomista-fogyasztási szemléletnél). Egy valami kétségtelenül az utóbbi javára dönthet: ha az etnicista rezsimek által felajzott tömegek végül egymás ellen indulnak.
Legfőképpen pedig Békés olyan rezsim közepéből ír, amelyiknek szűk uralkodó rétege a tömegek meglopásából gyarapodik nem produktív módon: ezt semmilyen alternatív világnézet nem igazolhatja, ha pedig ún. nemzeti érdekeltségű rezsimben történik, akkor kifejezetten visszás. Ettől kezdve ez már nem ideológiai harc, hanem közönséges -- és ami azt illeti, elég közönséges -- bűnözés. A bűnözők a kormányzati hatalom megszerzését adminisztratíve lehetetlenné teszik az ellenzéki csoportok számára, tehát már régóta nem beszélhetünk "fair" manipulációs versenyről, amelyben a "jobb" végül elnyerheti a hatalmat.
Ezért még nem baj, ha Békés nem tudja, mit jelent Rousseau "általános akarat" fogalma, de az baj, ha Carl Schmittből is csak azt érti, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van". Ez a polgárháborús vízió ugyanis a sokkal cizelláltabb Schmittnél is a nácizmusig vezetett, és a logikája szerint -- amit Békés nagyon is komolyan gondol -- szintén ide fog vezetni. Hanem Rousseau-val végül -- anélkül, hogy értené -- Békés pontosan betalál: mivel az "általános akarat" (volonté générale) az "összesség akarával" (volonté de tous) szemben egy (nemzeti) közösség lényegének kifejeződése (bármit jelentsen is ez), nem pedig a demokrácia apoteózisa, ha Békés szerint Orbán Viktor (a szuverén) akarata az általános akarat (a nemzeti lényeg) tükröződése, nem pedig ami: a szubjektív hatalmi programjáé, akkor Békés valóban Schmittre hangolt rousseau-ista húrokat penget -- a nyugati politikai hagyomány, a hellenizmus, a kereszténység és a konzervativizmus ellenében.
Végezetül a konzervativizmusról. Békés "konzervatív forradalma" minden, csak nem konzervatív. A paradoxikus szintagmák a totalitárius rendszerek sajátjai (vö. "szocialista demokrácia", amely szemben a liberális demokráciával nem a demokrácia szelidítését szolgálja az egyének védelmében, hanem megfoszt a demokráciától). Nem blikkfangosak, nem szexik, hanem hazugak. Egy forradalom sem lehet konzervatív, az legföljebb reakciós lehet, amint pl. de Maistre felfogásában az volt a francia forradalomra következő ellenforradalom. A konzervativizmus lényege egy elismerten elmúlt és visszahozhatatlan erkölcsi és politikai rend -- konkrétan a felvilágosodást megelőző keresztény-realista objektív értelem és az univerzális természeti törvény -- maradékainak korszerű ápolása a szubjektivizmus (a szubjektív értelem, az akaratok és a vágykielégítés, note: vegyük észre ezekben az utóbbi két évszázad kulcsszavait!) és a progresszivizmus korában. A konzervativizmusnak semmi köze se Békéshez, se Orbánhoz, se az etnicista tömegmanipulációhoz.