1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.02.27. 14:15 HaFr

Fidesz 48, MSZP 22

Ezek a Tárki legújabb pártpreferencia vizsgálatának eredményei a biztos választók körében úgy, hogy közben 3 százalékot csökkent a bizonytalanok aránya. Beleszámítva az ilyen mérések bizonytalanságát is, remélem, most a sokk az irányadó létállapot a baloldalon. De azon sem csodálkoznék, ha nem az lenne. Mert már rég befejezték az észlelést mint olyat. 

Mivel ebben a blogban sokat írtam már a magyar választó lelkiállapotáról és a párttaktikákról, egy szempontot emelek csak ki: az aktív választók vágyát a politikai biztonságra a politikai bizonytalansággal és a nyíltan versengő társadalommal szemben. A politikai biztonságnak ez a vágya -- szemben a közkeletű hiedelmekkel -- akár a megélhetés vágyát is háttérbe szoríthatja. A politikai bizonytalanságot pedig egy ideje legfőképp a megbélyegzett, leharcolt baloldal jelenti, amennyiben képtelen felvázolni és áruba bocsátani egy robosztus, vonzó világképet, de fenyegeti a Fidesz-Magyarország világképét.

A baloldal viszont teljesen lebénult és tehetetlen az orbáni pragmatikus populizmussal szemben: legalább nyolc éve nem találja a fogást rajta, olyannyira nem, hogy az a vezető baloldali pártpolitikusok közel teljes inkompetenciáját veti fel. Alapvetően nem értik, mi folyik az orruk előtt. Nem értik, hogy választói szempontok tradeoffjában (mérlegében) a nemzeti (meg öt más, ezzel összefüggő tök "irracionális", fúj-fúj, vicces, vagy lesajnált) szempont megelőzi akár az anyagi boldogulásét is (szentistenszűzmária, mi lesz itt), tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy a választók nem hisznek abban, hogy a saját anyagi boldogulásukat a baloldal jobban elősegítené, hanem nem is akarják, hogy elősegítse! Köszönik, nem. Semmi esetre sem akarják annyira, amennyire a materiális haszon elve alapján operáló korlátolt baloldal hiszi. Szokásos módon ugyanis egy rendes baloldali politikus grafikonokkal és adatokkal házal Komlótól Téglásig. Bemutatja, hogy 10 éve mennyire jobb volt az életszínvonal, mint most, és 4 év múlva, ha Attila, Jóska meg a Pista hatalomra kerül, megint mennyivel jobb lesz. Reménytelen, hogy ezek valaha is megértsék, mennyivel komplexebbé és nehezebben bevehetővé tette Orbán a választói gondolkodást. Dióhéjban, úgy állunk, hogy a grafikonjaikkal kitörölhetik, így konzervatívan szólva.

Ez egy halálos pszichés csapda a baloldal számára, mert olyan logikát rejt, amivel a gondolkodásuk és az értékrendjük képtelen felvenni a harcot. A posztmateriális csábítás logikáját. A hegemón értékrend lett más -- vagy vált végre láthatóvá -- Magyarországon! Istenem, és még el sem indult a kampány, maga az osztogatás még kezdetét sem vette, se az úthenger nem gördült még ki a Lendvay utcából.

364 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr635108144

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.28. 11:00:08

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Távozik az Indexforttól Dolores Umbridge igazgató 2013.02.28. 09:08:38

A hatalmát visszanyert Valdemorban parancsára a Médiaügyi Minisztérium lejárató kampányba kezdett a demokratikus ellenzéki erők ellen 2011 nyarán. A médiaügyi miniszter ezért küldte Indexfortba Dolores Umbridge-et, aki elvileg a sötét manipulációk kiv...

Trackback: Fegyveresek támadtak Habony Árpádra 2013.02.28. 09:06:55

Egyikük kezében banyatank volt, másikuk zsebében akármi is lehetett. Piacra igyekvő idős párnak álcázta magát két provokátor, akik Habony terepjárója elé ugorva kényszerítették kiszállásra a miniszterelnöki kommunikációs tanácsadót. Az eset még 2006 ő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scagnetti 2013.02.28. 14:02:59

@g0d: Mondjuk úgy, hogy média berkekben vagyok, és erről valamiért mégsem hallottam. Hogy városi legendák szintjén létezhet, az egy dolog, mert aki nem ért hozzá, az bármit elhihet. Lásd Mária esetét a kvk-kal. Azt is sokan elhiszik, hogy a repülők kondenzcsíkja permetszer, és vadul lehülyézik azt, aki nem olyan "jól tájékozott", mint ők. Közben meg azt sem tudják, mitől repül az a valami a fejük fölött.

De ettől még a nézettségmérés eredményeit elfogadják azok, akiknek kell, és ha a hamisítás nyílt titok lenne, akkor megrendelni sem lenne értelme ezeket, hisz ez nem a nézőknek szól, hanem a marketingeseknek, műsorszerkesztőknek, stb, azok meg tudnának róla. Minek fizetnének érte akkor? És akinek a kárára mérnek, az miért hagyná ezt? Hülyeség.

Ez a "mindenki tudja" pont azt szokta jelenteni, hogy semmit sem tudnak, csak valami "hozzáértő" haverjuk mondott valamit, és ők továbbköltötték.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.28. 14:03:07

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: miért, lesz választási regisztráció '14-ben? általában akkor szoktatok felvenni egy cinikus stílust, amikor a beköpéseitek után valaki érvekkel jön és arra már nem igazán tudtok mit mondani. ilyenkor jön a "másik hülye és agymosott" típusú szöveg, mert a tényekkel láthatóan nem tudtok mit kezdeni. gondolom jó kis anyázásra számítottál a kommentjeid után. nos, lesz regisztráció '14-ben? vagy ha nem, hogyan maradnak otthon a választók?

Balt 2013.02.28. 14:03:52

@Mária: Ezt tisztázd Baynauval és Oszkóval. (Ha esetleg ellentmondás van saját maguk közt is, akkor talán az IMF-fel, amcsikkal, vagy akivel tetszik.)

Oszkó mondta az atv-n a fentieket ("másfélszeres adóék") némi köntörfalazás után. Ez kb. Rogán számait jelenti. (Jelenleg 50% az adóék.)

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.02.28. 14:13:43

Jajj, hát 2002-ben is vezetett a Fidesz az utolsó pillanatig a közvéleménykutatóknál...

Aztán láthattuk mi lett a vége...

A szavazó hazudik, amikor face-to-face kérdezik! Igazat csak a szavazófülkében mond, amikor X-el.

Sírköves Slomó 2013.02.28. 14:16:46

@balage_81 reloaded: Nem. Nem lesz regisztráció. Akor a fidesz a bizonytalanokat akarja elhívni szavazni? Döntsd már el.

Balt 2013.02.28. 14:22:22

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Hagyd! Az a szép, hogy már a regisztráció hirtelen elengedésében is összeesküvést sejtenek. :) Mellesleg nem biztos, hogy nem a Fidesznek kedvez ez. (Mondjuk a tudatos választói magatartást erősítette volna az indulatival szemben, azt elfogadom.) De elég ezt végigböngészni, hogy látsszon, a "rejtőzködők" között messze nincs a baloldali tábor "alul"mérve. Ennyien maradtak és kész. :)
hvg.hu/itthon/20130227_ellenzek_valasztasi_eselyei

Sírköves Slomó 2013.02.28. 14:29:00

@Balt: Már nem lehet baloldali táborról úgy beszélni, mint régen.

Elli Vízel víziói a 2022es választásra:

Korea az új Japán. Kína az új Korea. Fidesz az új Mszp. Együtt az új Szdsz. Jobbik az új fidesz. Mszp, na neki nem jutott szék...

felcsutisuttyo 2013.02.28. 14:30:27

ez A NAGY CSALÁS..PROPAGANDA KÖZVÉLEMÉNY KUTATÁS..( HASRA ÜTVE) rENDELÉSRE!

Malachi 2013.02.28. 14:37:12

@Balt: a milla teljesen hülye, ennyire szándékosan se lehetne elcseszni valamit, mint ők ezzel a töketlenkedéssel.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.28. 14:38:15

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: a regisztráció az alkotmánybíróságon bukott el, ahol a fidesz által delegált tagok a buktatás ellen voltak. nincs elég képviselője ott, ezért húzták keresztül a tervet. akár azt is lehetne, hogy cinizmus helyett érdemben reagálnál, mert szellemi fölényt így még véletlenül sem tudsz ezzel elérni drága kis fideszes szekértolónk. csak annyit, hogy látszik, milyen alacsony a saját magadnak felállított mérce.

Balt 2013.02.28. 14:44:47

Nos, vonjuk le a Baynau-projekt zárásaként a tanulságokat. :)
propeller.hu/itthon/2635090-median-magyarok-szerint-egyre-jobban

fradra 2013.02.28. 14:46:27

"reszeg tengeresz 2013.02.28. 11:14:26
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: jaja, ez aztan igazan jo parhuzam a helyzetre. :D
Szerencsere nektek libsiknek mindenhol lefele aldozik, orulhettek, ha annyival megusszatok, hogy csendben megdogolhettek majd valamelyik sarokban, es nem a sajat beleitekre lesztek fellogatva. :) Ha rajtam mulna a masodik verzio jatszana. Minden liberalisnak sajtreszelovel szednem le a boret meg a husat, es utana franko kis sofurdobe dobnam, hadd elvezze azt amit megerdemelt."

Ezúton hívom fel a blog gazdájának figyelmét a fent idézett kommentre, valamint arra, hogy mit műveltek a jobboldal hangadói, amikor kb. 10 évvel ezelőtt valaki részegen azt találta mondani egy rádióműsorban, hogy legszívesebben kiirtaná az összes keresztényt (jóllehet rögtön utána bocsánatot kért). Ha a blog gazdája nem tesz büntetőfeljelentést, mellékelve "reszeg tengeresz" IP-címét, akkor legalábbis van oka attól tartani, hogy előbb-utóbb felelősségre vonják bűnpártolásért.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.28. 14:47:55

@Balt: eddig is tudtam, hogy sok funkcionális analfabétával büszkélkedhetünk, de te láthatóan túlteszel az átlagon

"A median.hu oldalon közzétett felmérés szerint szintén másfél éves csúcsra (30 százalék) emelkedett azok száma, akik az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékelik.

Ezek a változások ugyanakkor nem mutatkoznak meg a kormánypárt támogatottságában (26 százalék a teljes népességben) - írták.

A felmérés szerint eközben az Együtt 2014 az elmúlt hónapokban mért gyengülés után növelni tudta szavazótáborát. Bajnai Gordon volt miniszterelnök hamarosan megalakuló pártját jelenleg a szavazókorú népesség 8 százaléka támogatja, az MSZP viszont számottevően gyengült, és ismét a 40 százalékot közelíti az egyetlen párthoz sem kötődők aránya."

neked az elégedett 30%, vagy az orbánt támogató 26% a meggyőző? esetleg a bizonytalan 40%, ami máshol 48% körül van.

és neked sikerült levonni, hogy bajnainak annyi? ejha!

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 14:48:16

@Balt: Mar hogyne, onkirekesztes.
Ha ma Magyarorszagon valaki nemzeti szinu lobogot tesz ki a hazara arrol mindenkinek az jut eszebe, hogy hazafi? Az, hogy szereti a hazajat? Nem. Az, hogy jobbikos vagy fideszes. Kisajatitottak a kozos jelkepeket.
Arrol ne is beszeljunk, hogy joerzesu ember lassan nem megy el a csaladjaval sehova a nemzeti unnepeken, mert szinte biztos lehet benne, hogy politikamentes unnepsegek helyett valami obegato tomegbe, neadjisten naggyulesbe csoppen.
Mar regen - a rendszervaltas ota - nem tud a magyarsag egyutt unnepelni semmit. Kette lett osztva a tarsadalom, sima "hideg" polgarhaboru folyik. A tortenelem nagyjai porognek a sirjukban, mert mindenki veluk takarozva sulykolja a beteig ideologiait.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.28. 14:49:41

@fradra: 100%-ig egyetértek. ez a részeg tengerész már túllépte a hasznos hülye és a vicces troll szintet. korábban azt írta valahol, hogy ki kell ontani a liberálisok beleit. én is kérem a bloggazdát, hogy éljen is az index jóindulatával, azzal, hogy rendre kiteszik a blogját, több ezer más blogger nem ilyen szerencsés. tegye meg a följelentést.

Sírköves Slomó 2013.02.28. 14:57:45

@balage_81 reloaded: És az AB hogy jön ide?

Ha a Fidesz akarta volna megcsinálta volna, beírja az Alaptv-be. De nem.

Te jöttél azzal hogy a választási regisztráció a bizonytalanokat tartotta volna távol, és tőlük a fidesz fél...

Ezek után áruld már el hova akarsz kilyukadni?

willdataa 2013.02.28. 15:02:57

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Megnyugtató látni a köztrágyaság barátainak döglődését, a népnek elege van belőlük.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Balt 2013.02.28. 15:06:46

@fradra: Nézz körül a másik oldalon is:
"rohoghetsz, kurva:-)
de ennek rossz vege lesz, igy, vagy ugy.
ha lelepunk, fizetesetek nem lesz, ha maradunk, akkor ep csontotok:-)"

*

Külön felhívnám szíves figyelmedet a saját válaszomra, melyben csak az ún. "demokratikus államhatalom" után sóhajtoztam:
":) Egyelőre ti vagytok a cső rossz végén. :)) Bár most nincs rendőrterror, kardlapozás, lovasroham, gumilövészet, de egyszer azért kíváncsi lennék rá, hogy álljátok. :))"

*

Ez pedig oldalsemlegesen:
"Ez a kommented az ékes bizonyíték arra, hogy egy átlagJózsi értelmi szintjén vagy:-) Istenem, bárcsak kihalnátok mind a 2 oldalon!"

Hajrá, hajrá, ÖR elvtárs, lássuk, mekkora a szolásszabadság ma Mo.-n! :))

2013.02.28. 15:07:58

@balage_81 reloaded: Szerintem ez túl van hypeolva. Hisz mi mindennap mondjuk, hogy lógjon az összes politikus, rohadjon meg Matolcsy ... stb. A szólásszabadságba pedig az általa írtak is beleférnek, messze van még a gyilkosságra buzdítás ettől.

Balt 2013.02.28. 15:09:14

@balage_81 reloaded: Bajnainak leginkább a Milla miatt annyi. (Meg egyébként is.) Egyébként innentől ne fárassz a válasszal, azt hiszem, már máshol belekerültél az ignore feliratú trash binbe.

Sir Galahad 2013.02.28. 15:11:10

@Amatőr: Meglehet, igazad van - a Jobbik is esélyesebb pillanatnyilag, mint a baloldal.

Balt 2013.02.28. 15:12:15

@MacChicken: Ja, ezt máshol írtam ma, hozom. (Vállalva, hogy ez egyesek szerint trollkodás, de így kényelmesebb, mint újraírni):

Volt idő, amikor a kokárda miatt kellett félni. (TŐLE egészen biztosan nem kell most sem.) Saját példát tudok felhozni, és nem '72-ből... 2006 márc. 14-én voltam a Gödörben, mert ifjúkorom egyik kedvencének, a Kontroll csoportnak volt vmi ünnepi "revival" bulija. (Mellékes körülmény, hogy az eü. határérték sokszorosát meghaladó dohányfüstben Bozóki miniszter kitüntette BD Ágnest az aktuális kurzusnak megfelelő "kereszttel"...) :)) Kokárdát titkán szoktam kitűzni, mert nem is nagyon járok márc. 15-én rendezvényekre, meg nem is úgy öltözködöm, amin "mutatna". Akkor is talán egy tarka széldzseki volt rajtam, jelzésszerű kokárdával: legfeljebb egy félbehajtott nemzetiszín szalag. Ekkor ugye már javában dübörgött a kampány, a beszívott SZDSZ-es fiatalok is hazafelé tartottak a szomszédos "liberális sátorból". Nem gondoltam volna, de belém (azaz a kokárdába) kötöttek. Igaz, tettlegességig nem fajult a dolog. Ennyit erről, személyesen.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.28. 15:25:51

Mi lesz így a bolsikkal?

Ki ne derüljön, hiába egyesülnek egy pártba, mint oly sokszor már a történelemben, így sincs semmi esélyük.

Mi lesz bolsik nélkül a demokráciával, ki fogja megvédeni a köztársaságot a Zorbántól?

ob,szerver 2013.02.28. 15:28:00

@fradra:
Ne röhögtess már..

A poldi blogban ott örömködnek a ballib tetvek, hogy egy bányász megvert egy képviselőt.

Annyian beindultak a vérszagra az ellenzéki demokraták, hogy földön fekve röhögöm ki a tolerancia bajnokait, akik pofánbasznának minden fideszest.

Malachi 2013.02.28. 15:29:32

@Balt: és ez a beszívott szdsz-es fiatalok, vagy a hatalommániás orbán hibája, aki gyakorlatilag elvette az országtól és a kisajátította a fidesznek azt a jelképet? ne bolondulj már meg. mit tehetnek azok a fiatalok a vezír hülyeségéről? embernek eszébe nem jutna pártokhoz kötni a kokárdát, ha akkor nem veszíti el azt a fordulót a fidesz.

#szájbergyerek# 2013.02.28. 15:41:12

@nandras01:

Értem én, hogy egy "baloldali" és/vagy liberális szavazónak már Orbán személyével is gondja lehet, hát még a politikájával.

Azt már nem értem, hogy ezért miért kell a választóit hogy úgy mondjam lehülyézni.

Átlagjózsi nem gondolkodik racionálisan...
Átlagjózsi nincs tisztában a fogalmakkal...
Átlagjózsi nem ért semmihez...

Azonban van egy csoport (nevezhetjük őket "balliberálisnak"), akik szerencsére ennek szöges ellentéte és még csak nem is Átlagjózsik.
Akik gyűlölik a "másképp gondolkodókat", függetlenül attól, hogy hatalomban vannak-e vagy nem.

Előbbi esetben náluk jobban senki nem tud semmit. Olyankor minden a legnagyobb renben van. Átlagjózsi ne szóljon bele, ha nem így látja. Úgysem érti, hogy ez neki jó, még ha nem is érzi azt. Majd ők jól döntenek róla, helyette is.

Útóbbi esetben meg a buta Átlagjózsik szorították ki a racionálisan gondolkodó, mindenhez szakértő, kiművelt emberfőket a húsos fazék közeléből.

Aztán lehet csodálkozni, hogy előbb-utóbb statisztikailag sem lesznek mérhetők.

Balt 2013.02.28. 15:53:52

@Malachi: Mondom, ott van önleleplezésnek "merjünkkicsiklenni" Kovács kokárdatűzése. (Még a választások előtt, ugye.) Remek pszichológiai alapvetés. De ugyanez Szanyit kivinni Erdélybe "bocsánatot kérni". Remekül mutatja, hogy nem gondolják komolyan.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.28. 15:57:17

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: "Te jöttél azzal hogy a választási regisztráció a bizonytalanokat tartotta volna távol, és tőlük a fidesz fél..." - és az AB elkaszálta a regisztrációt, amire a fidesz nem számított. ezt válaszul arra írtam, hogy megkérdezted: "Akarta? És már nem akarja?" - igen, pontosan így. a magyarázat annyi, hogy a választók is elutasították. többet vitt volna, mint amennyit végül hoz. vagyis nem érte meg politikailag, még akkor sem, ha a cél az volt, hogy az el nem kötelezett választókat otthon tartsák mert ezek nagyobb eséllyel szavaznak végül mégis, akkor pedig az ellenzékre.

én leírok valamit háromszor, te egyszer sem érted meg. ennek ellenére a kérdéseid és a kommentjeid mögött egy nem kis magabiztosság van, de ha neked ettől jó, hogy játszod a hülyét, én szívesen rágok bármit a szádba. viszont nem leszel komolyan vehető.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.28. 15:59:37

@Balt: annyira annyi, hogy itt is kommentelsz és szapulod. mindenki tudja, aki nem fidesz-hívő, hogy ez azért van, mert félsz tőle, hogy visszajön. ugyanezt elmondtam 2 perce vízel kollégának is, de neked is szívesen, tényleg. az meg, hogy te előre engedélyezed, vagy nem engedélyezed, hogy válaszoljak, egy fórumon viszonylag hülye magatartás. a vágyálmaid ne vetítsd ki a politikára, csalódás a vége általában. a milla eddig egy jelentéktelen szervezet volt, most meg hirtelen miatta van vége bajnainak? ajjaj.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.02.28. 16:04:07

hát ez van. a ballib bagázs marad a történelem szemétdombján, és ez így van jól.

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 16:05:38

@Balt: Igy van, ki lehet tuzni, senki nem mondta, hogy tilos. Csak mara nemzeti jelkepbol partjelkeppe valt. Ez a problema. Pedig ez egy jelenkori, a nemzet egyseget jelkepezo trikolor, nem pedig fidesz vagy jobbik jelkep. Amikor en vagy barki kituzi a kokardat nem szeretnenk - joerzesu normalis emberek legalabbis nem szeretnek -, hogy barmelyik politikai formacioval azonositsak oket. Sajnos ez most nem lehetseges, mert ahogy te is leirtad, degradalt es szuklatokoru emberek a kokarda alapjan nem MAGYARNAK, hanem veluk ellentetes partallasunak lattak teged. Ez itt a baj.
Ha teszem azt a voros zaszlot lobogtatja valaki, azt az ugymond "jobboldaliak" rogton kommunistanak kialtanak ki. Nemde? Eszukbe sem jutna, hogy esetleg Szent Istvan kiralyunk lobogoja van a kezeben. Vagy ha szvasztikat tuz ki valaki magara, azt is siman belyegezhetik azonnal nacinak, pedig talan csak hinduista.
Kar, hogy a nemzeti szinu lobogonk is erre a sorsra jutott.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.02.28. 16:06:13

@HUN_Sector: Szerintem ez túl van hypeolva. Hisz mi mindennap mondjuk, hogy lógjon az összes politikus, rohadjon meg Matolcsy ... stb. A szólásszabadságba pedig az általa írtak is beleférnek, messze van még a gyilkosságra buzdítás ettől.

----

ha zsidót vagy cigányt írnánk oda, biztos lenne nagy felháborodás...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.28. 16:24:49

@Malachi:

Kimondottan örültek a bolsik, hogy kaptak egy ürügyet arra, hogy ne "kelljen" felvenniük a kokárdát, és ezt hangos orbánozás kíséretében ki is nyilváníthassák nap mint nap anélkül, hogy be kellene vallaniuk antimagyarizmusukat.

Hiszen ők a nyugatosok, a csendes többség, ebbe pedig akárhogy is nézzük, nem fér bele '48 ugyanúgy nem, mint ahogy '56 sem, vagy éppen a Kitörés vagy 2006 vagy bármely más alkalom, amikor az "utcára vitték a politikát" a hazafiak.

Malachi 2013.02.28. 16:29:58

@Negyvenértelmiségi: a bolsik biztosan. mind a háromer-kettőszázhatvanöt. a maradék pár millió értelmes, egyik párt által sem meghülyített magyar meg inkább nem teszi ki. ki tudja, melyik sarkon éppen ki köt bele azért, mert egy cezaromán senki az övéinek nyilvánította egy forradalom jelképét.

Balt 2013.02.28. 16:45:04

@MacChicken: Marhaság. Lásd fentebb, linkeltem a képet, amint Mesterházyt kokárdát tűz a Kossuth címer alatt. (Ami mondjuk elég röhejes valóban, tekintve, hogy a Kossuth-leszármazottak tiltakoztak miatta.) A trikolor miatt senki nem szólja meg, legfeljebb 2004 tükrében kevéssé tekinthető őszintének. De ez is valami, változást jelez, hogy nem a vörös posztó alatt Internacionálét énekelnek (Bajnai tiszteletére). :)))

JumboJet 2013.02.28. 17:23:53

@treblinka:
Kedves Treblinka!
Vitatkoznom kell Veled. (A listádban azért összemostál vérgáz és kevésbé rossz embereket, de annyi baj legyen.)
Annyi esze persze lehetne a szociknak, hogy legalább a legdurvább arcokat lecserélik.
DE. A mindenkori Fideszben és Fidesz-kormányban, az ismertebbek közt hány darab, a szocik leglehrcoltabbjainál jobb arc van??? Ezt mondd meg. Mert köbö egy sem. Aki meg kicsit jobb arc, arról vagy nem hallasz, vagy eltüntetik.
Tehát ez az érvelésed nem áll meg. Már most el lehet tehát mondani a Fidesz-prminensekröl ugyanazt, mint az egykori/átmentett szoci-promikról. De, ha egyszer majd megbukik a Fidesz, és esetleg vissza akarna mászni, akkor a mostani meghatározó arcaira lehet ugyanúgy mondani, hogy amíg ezekkel az orbán-matolcsy-lázár-szíjjártó-habonyárpi--rogán-stb féle arrogán félörülteket nem takarítja el, addig esélye sincs.
Nem, arról van szó, hogy itt - mint ahogy valaki helyesen megjegyezte -, egyszerüen faszom büszke, ordas népnemzetinek kell lenni, és bármit csinálhatsz. Akár még kommunista is lehetsz.
Különben hogy lehet az, hogy az embereket (látszólag) csak egy volt kormány disznóságai zavarják, a jelenlegi kormány még nagyobb disznóságai pedig nem? Rádásul, a jelenlegi harcos népnemzeti kormány 1. több komcsinak ad akolt, mint az MSZP, 2. kommunistább módszerekkel kormányoz, mint az MSZP bármikor.
OVI egyetlen egy dologban mindenkinél tehetségesebb: a nép legalantasabb ösztöneinek felhorgasztásában, és saját javára fordításában.
A másik, meg úgy beszél most itt mindenki, mintha tényleg mindenkinek orgazmusa lenne Orbántól. Nem, nincs.
Az emberek 4/5-ének hányingere van töle. CSak ö a saját vak´jitü másfélmilla barmát minden körülmények közt egyben tudja tartani. És ez, a jelenlegi réndszerben elég. Viktor ennyit tud. Nem többet. Kétes dicsöség.

   2013.02.28. 17:29:32

Olvasgatom itt a kommenteket, és fogom a fejem...

Azért egy dolgot tisztázzunk:
Volt kommunistákból a Fideszben és az Mszp-ben is van éppen elég. Bolsevikozni viszont ma kizárólag a Fideszt lehet.
Nem az érdekel, hogy ki hova tartozik névlegesen, vagy hogy a szavak szintjén milyen értékeket képvisel, hanem azt nézem, hogy melyik oldal mit tesz, milyen elvek mentén gondolkodik. Ezek alapján pedig a Fidesznek mind az akciói, mind a kommunikációja a klasszikus bolsevik receptet követi.
Aki azt mondja, hogy vesszenek a bolsevikok, az a Fidesz vesztét akarja. Úgy legyen!

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 18:35:26

@Balt: Úgy látom nem érted, hogy miről is beszélek, de talán nem is én vagyok az aki majd elmagyaráza neked. Én már belefáradtam abba, hogy olyanoknak magyarázzak, akik nem képesek felfogni, hogy mi a különbség a "fal mellett szarni" és a "szar mellett falni" között.

fzoli77 2013.02.28. 18:55:17

@adamis.ivan:
"
Az emberek 4/5-ének hányingere van töle. CSak ö a saját vak´jitü másfélmilla barmát minden körülmények közt egyben tudja tartani. És ez, a jelenlegi réndszerben elég. Viktor ennyit tud. Nem többet. Kétes dicsöség.
"

Ezzel meg az a baj, hogy úgy állítod be egy kicsit, mintha a másik 4/5 annyira értelmes lenne.
Nem választani akkor van értelme, ha nekem mind1 ki nyer, vagy teljesen érdektelen, hogy ki nyer. Vagy hülye vagyok még ahhoz is, hogy megítéljem, hogy számomra melyik a legkevésbé kártékony. Fel kellene fogni, hogy ez nem olyan mint a párválasztás, hogy inkább a magányt választja az ember. Mert attól, hogy valaki nem választ, még lesz politikai képviselet / kormány, csak anélkül, hogy őt meghallgatták volna.

Balt 2013.02.28. 18:59:23

@MacChicken: Ehhehe, hát ez fergeteges poén volt. Rákérdezek: Sass Józsi személyesen?

Balt 2013.02.28. 19:39:11

Alakul a "koala": :))
index.hu/belfold/2013/02/28/kigolyozna_a_munkaspartot_a_dk

Ez kész, már-már a ME-castingra hajaz a sztori, aminek végén ugye színre lépett Bajnai. De az csak 2 hetes monstre műsor volt, most meg másfél évig kívánnak minket szórakoztatni... :))

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 20:27:21

@Balt: Nem poénnak szántam, hanem gyenge képességeid szemléltetésére.

Balt 2013.02.28. 20:31:42

@MacChicken: :)) Szórod itt a poénokat sorban. Figyi! McDonald's logót tűzz ki, azt nem kell szégyellned, bátran vállalj közösséget a csibenugettel. Lol.

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 20:34:00

@Balt: Nem poénkodok, arra nem te vagy a megfelelő társaság. Mac és Mc között mi a különbség? na, tudom, hogy nehéz feladat, de ezt talán még te is megoldod.

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 20:36:20

@Balt: Nem tudom miért jössz nekem Mesterházyval. Mi köze ennek ahhoz, amiről beszéltünk? Ja, hogy ő kitűzi és nem nézik fideszbaromnak vagy jobbikosnak? Ennyi jött le neked abból amiről beszéltem? Kár.

Balt 2013.02.28. 20:39:58

Ráhibáztál, tényleg nem tudtam:
www.scottishhistory.com/articles/misc/macvsmc.html

Ettől a csibenugett nagyon is adekvát. :)))

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 20:45:19

@Balt: Már hogyne lenne az. Főleg igazi poén! Mint Maksa Zoli híradóiban. Most, hogy kiröhögted magad, kenheted a fikát az asztal lapja alá és recskázhatsz egyet valami nagymamapornóra. ;) Aztán aludj egy jót mielőtt indul a trakid a szántóföldre.

Balt 2013.02.28. 20:52:48

@MacChicken: Há' te tényleg nagyon vicces vagy, kiccsibe! Vigyázz, nehogy "magyar termék" zacskóba kerülj, mert zabálni fognak a faszisták. Sajnos rólam le kell mondanod, mert nem szeretem a csirkét. :)

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 20:56:39

@Balt: Visszavonom a nagymamapornót. Inkább melegpornó lesz az amire te élvezel. Igaz, hogy beletrafáltam?
De te tényleg nem értetted meg amit leírtam, vagy csak tetted a hülyét?

Balt 2013.02.28. 20:59:15

@MacChicken: Na jó, meghagylak magadban játszani, hadd legyen mementónak itt, milyenek az önkéntes "nemmagyarok".

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 21:03:12

@Balt: Én is úgy gondolom, hogy ez sehova nem vezet, mert még mindig nem érted. Talán soha nem is fogod.

Balt 2013.02.28. 21:07:33

@MacChicken: Belátom, tévedtem. Igazad van. Veled (és az összes rohadékkal, aki 2004-ben a "nem" mellett kampányolt) nem kívánok közösséget vállalni. Tehát jogos: arra kérlek, hogy a további életedben ne próbáld kitűzni a nemzeti színeket. Az csak fura etnográfiai véletlen, hogy történetesen mindketten beszélünk magyarul. Ennél több közösséget nem kívánok vállalni veled. Pont.

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 21:15:25

@Balt: Szerintem az is valami fura véletlen, hogy te egyáltalán képes vagy emberi nyelvet beszélni. Valószinűsítem, hogy még mindig nem érted amiket leírtam, és ezért is skatulyázol be egy általad oly nemzetellenesnek tartott csoportba. A fajtád biztosítja annak a lehetőségét, hogy a futballhuligánokkal és csőcselékkel mossák össze bizonyos körök a jobboldali fiatalokat. Nem mutatsz semmivel többet, mint amire ők is képesek. És pont.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.02.28. 21:25:56

A cikk meglehetősen azt sugallja, mintha csak a kommunikációval lenne gond a trónkövetelő ellenzéknél. Nos, nem egészen.

Adott egy unortodox ámokfutás, mely sikertelen, de veregeti a nép vállát, hogy szépek vagyunk és szuperek.

Előtte voltak ugye az ortodox, ajrópai kúltúrember balosok, aki viszont SZINTÉN SIKERTELENEK voltak (vö: elkúrtuk, 2008 imf) ráadásul csak és kizárólag különféle kisebbségek érdekében mertek kiállni, míg a szlovák és román diplomácia felmosta velük a padlót.

Szóval ha Átlag Jóska szempontjából van 2 tömb, melyek 22 éves tapasztalat szerint mind sikertelenek, mind lefölözik a becsületesen érvényesülni vágyókat és mindkettő alatt ügyeskedéssel és sógorkomával lehetett csak talpon maradni ÁMDE az egyik legalább nem vitatja el a többségi társadalomtól nemzeti öntudattal kapcsolatos igényeket, akkor nem túl meglepően a "legalább a saját hülyénk" opció mellett kötnek ki többen.

Ennyi.

Ui: az említett szlovák, román esetben a baloldal sikere nem kis mértékben abban kereshető, hogy a magyar eszmetársakkal ellentétben kisebbségfétis helyett épphogy a sovinizmusig menő nacionalizmus és retorika sem idegen tőlük, így könnyebben építenek ki tömegbázist a többségi társadalomban.

Ez van.

Balt 2013.02.28. 21:28:13

@MacChicken: Szánalmasan gyengus vagy, de komolyan. Mint a majom a tükör előtt. Ez volt a felütésed:

"Arrol ne is beszeljunk, hogy joerzesu ember lassan nem megy el a csaladjaval sehova a nemzeti unnepeken, mert szinte biztos lehet benne, hogy politikamentes unnepsegek helyett valami obegato tomegbe, neadjisten naggyulesbe csoppen."

És innentől kezdve tényleg felesleges veled foglalkozni, van jobb dolgom is, még egy közműtervet meg kellene csinálnom az este. Menj szépen a licitmániára, de ez mindenesetre itt marad mementóként, lássa bárki, ki kezdte a személyeskedést stb.

Balt 2013.02.28. 21:31:49

@MacChicken: Szánalmasan gyengus vagy, de komolyan. Mint a majom a tükörben.

MacChicken (törölt) 2013.02.28. 23:49:04

@Balt: Én úgy gondolom, hogy a személyeskedést nem én kezdtem. Az, hogy magadra vettél valamit, nem jelenti azt, hogy én azt személy szerint neked szántam, bár mutattad a jeleit annak, hogy nem érted meg azt amit írok.

Talán tapsikolni kellene ahhoz, hogy egyik sarokban a szocik, másikban a fidesz, harmadikban a jobbik kiabál, a nemzeti ünnepekhez méltatlanul politikai naggyűlést tartva? (Utalok itt a felütésre.) Talán ez a normális? Lassan nincsen olyan esemény Budapesten, amikor a normális emberek bemennének, inkább elhúznak vidékre családostul. Ez normális? Szerintem nem.
Tök mindegy milyen politikai nézeteket vall valaki, ha egy kis értelem szorult bele akkor tudja, hogy ami ma Magyarországon folyik az agyrém. Ilyen sehol a világon nincsen máshol. Az egyik kisajátítja a nemzeti jelképeket, a másik nácinak bélyegzi azt aki nemzeti érzelmű, a pólusok felcserélődtek, családokon belül is feszültséget kelt a politika.
Persze van akinek ez tetszik és örömködik a szarban tapsikolva. Nem is beszélve a velejéig korrupt és kiirthatatlan politikai elitről, akiktől még negyven év múlva sem fog megszabadulni az ország, főleg ha ilyen megosztott marad.

Eh, elszállt az iheltem is, már nem érdekel az sem, hogy vitatkozzak valakivel. Holnap amúgy is kapálnom kell. :D

Apropó licitmánia - én próbáltam tenni sok ember érdekében valamit. Teljesen ingyen és bérmentve a saját cégem pénzéből ingyenes aukciós felületet indítottam, szabadidőmet is erre áldoztam sokáig. Voltak támogatók, akik miatt úgy éreztem, hogy érdemes valamit adni a közösségnek, azoknak akik szeretnének boldogulni, egy kis mellékes bevételre szert tenni internetes kereskedéssel. Egy büdös vasat nem láttam soha belőle, viszont a bruttó átlagfizetés tízszeresét költöttem reklámra és egyebekre. Megtehetem és megtehettem. De szomorúan konstatáltam, hogy a magyaroknak kell az egész tenyered, a kisujjaddal nem érik be soha. Folyton sírnak és szenvednek, semmi nem jó nekik, legyen minden ingyen de jobbat nyújtson, mint a fizetős. Maguk nem tesznek azért, hogy jobb legyen nekik, várják a sültgalambot, nem költöztetik az aukciókat, mert macerás meg munka van vele, nem értesítik az ismerőseiket, mert macerás és munkát igényel. Így azt kapják, amit megérdemelnek: Lófaszt, MSZPt, Fideszt, Jobbikot, Együtt mozgalmat, Millát, stb.

(A majom a tükörben nem sértés, sőt, inkább azt fejezi ki, hogy a hülyeségedben társra leltél. Találj ütősebb jelzőt, biztosan menni fog.)

Amatőr 2013.03.01. 09:12:56

@Sir Galahad: "Meglehet, igazad van - a Jobbik is esélyesebb pillanatnyilag, mint a baloldal. "

Amíg a baloldal nem szabadul meg a levitézlett
frontembereitől - és ez a többség - addig esélye sincs, hogy megelőzze a fideszt. Sőt, valószínűsíthető, hogy a radikális jobbik is faképnél hagyja.
Az mszp/mszmp szavazók kihalásos alapon fogyatkoznak, míg a maradék baloldali paletta egy moslékosdézsa. Belehányva az összes politikai hulladék, ami majd csak jó lesz a disznóknak. De - nem teljesen váratlanul - valahogy nem mutatkozik erre jelentős igény.
Már a disznók sem a régik.
Az egyetlen üdítő kivétel a rákos daganataitól megszabadult lmp. Ha nem vétenek szarvas hibát és mennek a kiválasztott pályán, akkor az én szavazatomra is számíthatnak. Ugyanis szükség van tisztességes és konstruktív ellenzékre.

kekex 2013.03.05. 09:07:22

Az ellenzék frontembere Orbán, ez tagadhatatlan. Senki annyit nem tesz az ellenzék győzelméért, mint ő. Mert a biztonság iránti vágy valóban erős: de a tagadhatatlanul növekedő létbizonytalanság előbb-utóbb már a leghülyébbeknek is feltűnik.
A baloldal kivár: a vesztesek tömege nő és bennük a düh egyre gyűlik (mint 2002-ben) És a nyertesek, haszonélvezők tömege a gazdasági helyzet romlásával együtt egyre csökken. És most nem lehet ElTolcsy balfaszkodása miatt nagyobb osztogatásba kezdeni:nincs mani hozzá.
És akkor feltámad a nosztalgia a nyugodtabb szoci kormányzási idők után. Amikor voltak ugyan gondok, de az élet élhetőbb volt és nagyobb volt a LÉTBIZTONSÁG.

kekex 2013.03.05. 09:15:52

@g0d:
1998 56,26% 57,01%
2002 70,53% 73,51%
Na, én is erre alapítom az Orbánba vetett reményemet. Aki CSAK azért nyerhetett (és összvissz 200 ezerrel több szavazattal, mint 2006-ban) mert 1 millió balos szavazó otthon maradt.
2006 67,83% 64,38%
2010 64,20% 46,62%
Ezért megy az "egykutyák ezek" szöveg meg a politikától való távol tartás.Ez az egyetlen esélyük ugyanis. A jobboldal 2010-ben elérte a maximumot, és abból még veszített is. Ha Orbán aktivizálni tudja (és tudja) a politikájának veszteseit, a magasabb részvétel mellett elvérezne.

kekex 2013.03.05. 09:19:17

@tarackos:
Az mszp szavazóbázisának többsége a Kádár-rendszerben szocializálódott és/vagy nyugdíjas. Azok pont a régi arcokban bíznak, és az mszp a saját szavazótáborára figyel, nem azokra, akik egyébként sem szavaznának rájuk.
Csak példaként: Lecserélték Gyurcsányt Mesterházyra. Ettől már szavaznál rájuk?

kekex 2013.03.05. 09:29:15

@MACISAJT:
Persze tudjuk. "Nem ezek vannak hatalmon"
Az egybitesek agyába ennyi infó fér csak be.
Az mindegy, hogy az ország "szappanozott lejtőn csőszik lefelé" lassan már Albánia is elhúz mellettünk, de legalább "nem ezek" vannak hatalmon.
Csak tudod én szarok rá, hogy éppen ki van hatalmon, én olyan országban akarok élni, ahol azt sem tudom, hogy kik a miniszterek, csak teszik a dolgukat és méghozzá jól, mert az ország fejlődik és büszke lehetek azért külföldön, hogy magyar vagyok (mint nem is olyan régen, de általában balos kormányok alatt)
És nem olyanban, ahol a ME egy akarnok kis semmiheznemértő, aki a kormányát csak azért csökkentette 11 főre, mert egy focicsapatnál többre nem tud figyelni, a gazdasági minisztere egy világbolondja, kulcstárca vezetőjének még diplomája sincs, és az "Emberi Erőforrásokról" nekem a Mátrix ugrik be az energiacellaként használt csecsemőkkel....
Ha úgy tetszik, én meg az ellenkező véglet vagyok: Mindegy, hogy ki, csak NE EZEK.

kekex 2013.03.05. 09:33:47

@kekex:
szappanozott lejtőn csúszik....
Ja, tényleg kár az ilyenekre mindenféle grafikonokat vesztegetni. Bár képesek a "felcsökkenési" és a "negatív fejlődés is fejlődés" szövegeket is beszopni, tehát amúgy sem a szemüknek hinnének, hanem a magyarázatnak.
Nem hittem volna, hogy élőben is "élvezhetem" a Tanú kulcsjeleneteit!
"kicsi, sárga, savanyú - de a MIENK"

kekex 2013.03.05. 09:37:47

@kekex:
de a legnagyobb gond az, hogy a híveiktől elvárják, hogy nagynak, narancsnak és édesnek tartsák, mert ők a kosárból azt happolták el,
és azt is elvárják, hogy mindenki hívő legyen,ezért folyamatos az agymosás.
Tisztára, mint egy szektában.
Viszont "Ki miben hisz, abban üdvözül" és én már nagyon régen nem hiszek a mesékben.

kekex 2013.03.05. 09:41:20

@Balt:
Tényleg remek példa: 2002-ben az ELLENZÉK győzött, nem utolsó sorban a fidesznyikek arroganciáját jelképező kokárda-kisajátítási
akciójukkal. REMÉLEM, hogy valami hasonlóval majd 2014-ben is előállnak, ha már az ellenzék béna, és maga nem tud hasonlót kitalálni.
Ebben a tekintetben rendületlenül bízom Orbán-Murphyben: Amit el lehet rontani, azt el is rontja!

kekex 2013.03.05. 09:44:45

@balage_81 reloaded:
Úgy, hogy az élettől is elveszik a kedvüket, nem csak a szavazástól. Azért terjesztik ezt az "úgyismindegykutya" nihilizmust. Mert a fidesz egyetlen esélye, ha a bizonytalanok otthon maradnak.

kekex 2013.03.05. 09:47:34

@balage_81 reloaded:
Ahhoz, hogy választani tudjon, ahhoz előbb tudatosítani kellene magában, hogy Matolcsy számai és a valóság köszönőviszonyban sincsenek egymással. A betegségtudat az első lépés a kigyógyuláshoz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.05. 09:55:52

@kekex: mulatságos amikor egy dopeman/bajnai/gyurcsány/kuncze/tudomány/evolúció hívő papol a szektaságról

mondjuk ő biztosan sokat tud róla, hiszen saját akoljában naponta gyakorolhatja a hitet

kekex 2013.03.05. 10:02:02

@Balt:
Ja, ha TE mondod, az biztos úgy van. Tisztára Virág elvtárs: "Nem nyitok vitát" És ugyanolyan röhejes.

kekex 2013.03.05. 10:05:45

@wmiki:
Hehe! Gyurcsány-Bajnai-Kuncze tehát szerinted IS párhuzamba állítható a tudománnyal és az evolúcióban való hittel? Tudod mit: egyetértek!
És az is árulkodó, hogy csak akolban tudsz gondolkodni, sajátfejűségben meg nem.

kekex 2013.03.05. 10:14:17

@willdataa:
A jelenlegi köztrágyaságra gondolsz? A népnek valóban elege van belőle!

kekex 2013.03.05. 10:17:25

@ob,szerver:
Sokat kellett azért tenni, hogy a "tolerancia bajnokai" egy pofonon örömködjenek.

kekex 2013.03.05. 10:25:12

@Balt:
Nem is vagy te rendes mélymagyar ember, aki MINDEN embert szeret csak azért, mert magyar!
Legalábbis erre szoktak hivatkozni.
És 2004-ben nem csak a balosok szavaztak a fidesz 20 évre betonozása ellen, a jobbosok közül is sokan otthon maradtak! A kettős állampolgárság nem a balos szavazatokkal vesztett, hanem mert a részvételi közömbösség miatt érvénytelen lett a szavazás.
AKKOR még igen élénk emlékei voltak a népnek az orbánjárásról, és a hátára sem kívánta vissza, főleg nem 20 évre. Csak aztán:
Szenilitás delectát!

kekex 2013.03.05. 10:30:59

@#szájbergyerek#:
Egyszerű tény, aki gondolkodik, az fel tudja mérni az orbánjárás következményeit. Aki meg még mindig hisz benne az:
"Átlagjózsi nem gondolkodik racionálisan...
Átlagjózsi nincs tisztában a fogalmakkal...
Átlagjózsi nem ért semmihez..."
ami mondjuk nem az ő hibája, hanem az oktatási rendszer hiányosságaira mutat rá, és a kormánypárti agymosás eredményességére. Szisztematikusan el vannak vágva a valós információktól és azokat képtelenek is lennének értelmezni.És még így is a túlnyomó többség szerint rossz irányba mennek a dolgok.
Azaz átlagjózsi lehet, hogy nem ért semmihez, viszont nem teljesen buta! És az ellenzék csak erre építhet: meg a mesék és a valóság között egyre táguló szakadék TÉNYÉRE. Azok magukért beszélnek!

kekex 2013.03.05. 10:39:53

@Balt:
A röhejes az volt, hogy a Kossuth-korabeli országcímert a rokonság megpróbálta családi címerként beállítani. Ez egyébként NAGYON jellemző jobbos magatartás, hogy nemzeti jelképeket megpróbálnak kisajátítani.

kekex 2013.03.05. 10:50:57

@MacChicken:
Pedig a többi szöveged még egészen értelmes. De honnan veszed, hogy "nácinak bélyegzik, aki nemzeti érzelmű"?
Náci az, aki a vérségi alapú nemzetfogalomból is kirekeszti azokat, akik nem vele azonosan gondolkodnak. Ne tégy úgy, mintha a "nemzeti érzelem" nem lenne jellemző a baloldalra.
Csak éppen nem irredentázunk, és vérzik a szívünk azért, amit Orbánék művelnek vele, a 3 millió "feleslegesrájukkölteni" és létminimum alá süllyesztett emberekért, a háborús emberveszteségért, a régiótól való TARTÓS leszakadásunkért. Mert tudjuk, hogy annyira padlóra tettzék az országot, ahonnan csak nehezen és lassan lehet felállni, és minél később kezdünk neki, annál hosszabbak a szövődményes következmények. MI valóban szeretjük a hazánkat és azt akarjuk, hogy haladjon előre, és a nemzetközi versenyben ne szakadjon le reménytelenül.
Ráadásul látjuk a szart a nemzetiszínű szósz alatt és nem vagyunk hajlandó együtt benyelni.

kekex 2013.03.05. 10:55:44

@Amatőr:
" szükség van tisztességes és konstruktív ellenzékre." Olyanra, mint Szilire? Mert én nem sok különbséget látok!
Hát ez az! Normális ember látja, hogy Orbán volt ügyvédje az "őfelsége lojális ellenzéke" szerepre törekszik. Akinek van gusztusa, csak szavazzon rá/juk, de akkor már miért nem mindjárt a fideszre?

MacChicken (törölt) 2013.03.05. 11:49:55

@kekex: En is pontosan errol beszelek. Mivel az ugynevezett jobboldal kisajatitotta a nemzeti jelkepeket, ma Magyarorszagon nem kepzelheto el az, hogy egy baloldali erzelmu ember ezeket kitegye a hazara vagy akar sajat magara, mert - mint feljebb is irtam - nem az jut eszebe a legtobb embernek rola, hogy nemzeti erzelmu, hanem az, hogy "naci". Ebbol adodoan ha valaki nemzeti erzelmunek vallja magat - partpreferencia emlitese nelkul -, akkor a legtobben azonositjak is bizonyos politikai csoportosulasokkal, pedig ez igy nincsen rendben.
Es azert ha korulnezunk Magyarorszagon akkor arra is nem keves peldat talalhatunk, hogy bizonyos csoportok siman kirekesztenek, a hazajuk elhagyasara szolitanak fel masokat, mert azok "nem magyarok". Ok ugy gondoljak, hogy magyar es nemzeti erzelmu csak akkor lehet valaki, ha jobboldali, lengeti a zaszlot, tor-zuz, felanalfabeta es focimeccsekre jar.
Sajnos a jelenlegi magyarorszagi helyzetert siman meg lehet talalni az egyszemelyi felelost, akit orban viktornak hivnak. Miatta alakult ez igy, csak neki koszonheto az, hogy az emberek egymas torkanak esnek es leszakadunk az europai orszagoktol. O az aki ugy gondolja, hogy a politikai ellenfeleket a foldbe kell dongolni, mert azok nem az orszag felviragzasaert, hanem az ellen vannak. Nem hajlando kompromisszumokra, nem kerdez meg senkit semmirol, egyedul dont egy egesz orszag sorsarol es sajnos megtalalta azt az eleg kritikus sulyu tomeget, akik siman kovetik a halalba is.
En pl. kulfoldon elek. Itt maradhatnek akarmeddig, a gyerekeim beszelik a nyelvet, beilleszkedtunk, nyugodtak a korulmenyek, jol keresek. De magyar vagyok - barki barmit is mond - es en majd ott szeretnek elni. Akkor amikor lesz ertelme annak, hogy amiert dolgozok annak egy jo nagy szeletet nem a gyerekeim, hanem a kozosseg kapja. Es nekem is faj a szivem azert, hogy tonkreteszik az orszagot, mert egyre tavolabb kerul annak a lehetosege, hogy hazakoltozzunk es otthon eljunk ilyen minosegu eletet, mint itt. Nem anyagilag, mert azzal nem volt gondom otthon sem, hanem lelkileg.

Amatőr 2013.03.05. 11:59:02

@kekex: "Olyanra, mint Szilire? Mert én nem sok különbséget látok!"

Bocs, de ki az a szili, és hogy került ide?

kekex 2013.03.05. 19:48:41

@Amatőr:
Szili Katalin Mszp dezertőr, állítólag független képviselő a Parlamentben, a Szociális Unió nevű pártocska megalapítója, aki az ellenzékből egyedül részt vett a Tákolmányozásban, ne lehessen azt mondani, hogy az "kizárólag" jobboldali, ezért jutalmul most kap egy LMP által felszabadított bizottsági helyet.
Ha nem lett volna világos: a hasonlatot nem dicséretnek szántam!

kekex 2013.03.05. 19:50:04

@kekex:
és őt akarták Sólyom helyett Köztársasági elnöknek, legalább onnan derenghetett volna a neve.

kekex 2013.03.05. 19:52:19

@MacChicken:
Itt a blogon található a Hülye konzervatívok beee.. c. poszt, az ezt a témát elég jól tárgyalja. Nézz át oda is, azt javaslom.
Méltatlanul kevesen foglalkoztak vele, pedig elég jó magyarázatot ad!

kekex 2013.03.05. 19:58:17

@MacChicken:
Azért már a balos tüntetéseken is egyre több a magyar zászló, éppen mert nem hagyjuk kisajátítani, minden tüntetésen juszt is eléneklik a Himnuszt.
Az már kérdés, hogy nekem még a Kossuth címer is túlságosan elmaradott (több, mint másfél évszázaddal ezelőtt volt előremutató és modern)
ezért az én zászlóm az egyszerű trikolór és a címerem az egyszerű címerpajzs: korona nélkül.
És ettől a Kossuth-rokonság is nyalhat sót!

#szájbergyerek# 2013.03.05. 20:35:36

@kekex:
Vagyis csak azoknak legyen szavazati joga, akik nem Orbánra szavaznának? :o

kekex 2013.03.07. 08:27:03

@#szájbergyerek#:
Melyik az a szövegrész amire ezt a véleményedet alapítottad? Mert én még csak hasonlót sem akartam írni.
Az más kérdés, hogy akinek van egy kis esze, az nem szavaz Orbánra, és jó lenne, ha csak értelmes emberek szavazhatnának, de hát én demokrata vagyok, ezt nem kívánhatom.
Egyszerűen leszögezem azt a tényt, hogy azért tart ott az ország, ahol, mert az ilyenek kevéssé értelmesek is szavazhatnak.

zajos1 2013.03.07. 20:35:12

@balage_81 reloaded: Fut a csiga az erdőben, és összetalálkozik a medvével. A medve megkérdezi:
- Miért futsz csiga?
- Te még nem hallottad? Kitört a komunizmus az erdőben! Nekem van házam, a feleségemnek van háza és a gyerekeinknek van háza. Gyorsan elmegyek mielött mindenünk elveszik!
Erre a medve is elkezd futni. Futásközben találkozik a rókával. A róka megkérdezi:
- Miért futsz medve?
- Te még nem hallottad? Kitört a komunizmus az erdőben! Nekem van bundám, a feleségemnek van bundája és a gyerekeinknek is van bundája. Gyorsan elmegyek mielött mindenünk elveszik!
Erre a róka is elkezd futni. Egyszer csak megáll. Gondolja magában:
- Várjunk csak! Vörös is vagyok, sunyi is vagyok... inkább beállok a pártba!

#szájbergyerek# 2013.03.07. 20:36:17

@kekex:
Végül is te kőbe vésted, amire eddig csak célozgattam:
Aki nem "balra" szavaz az "kevéssé értelmes". :O

Nem lehetséges, hogy ezért is népszerűtlen a "baloldal"?

Azt meg nem veszem be, hogy mindig minden csak és kizárólag "jobboldai" kormányzás alatt romlik el.

Persze a "baloldali" kormányokat is a "kevéssé értelmesek" szavazták meg.

Mert ők is vastagon benne vannak abban, hogy itt tartunk.

kekex 2013.03.07. 22:02:37

@#szájbergyerek#:
Bizony, balról nézve csak a hülyék szavaznak a jobboldalra, amelyik 90-94 között szinte ingyen kiárusította a NEMZETI vagyont, elvesztett vagy 1 millió munkahelyet - amit azóta sem sikerült pótolni, az elcseszett "kárpótlással" szétverte a vidéki népesség megélhetését biztosító TSz-eket. Zuhant a GDP, viszont 30 % körülire emelkedett a kamat.... 94-ben EZÉRT tudott az mszp egymaga nyerni, és Bokros végrehajtott egy konszolidációt - amelynek Orbánék aratták le a gyümölcseit.
NORMÁLIS ember tudta, hogy nem Orbán kormányzott jól, sőt 2000-től a 2 éves költségvetéssel és ElTolcsy beszabadításával,
a minimálbér alaptalan megemelésével, egész iparágak kiűzésével indította meg az eladósodási spirált.
Továbbá normális ember azt is felfogta, hogy a 10 %-os eladósodás miatt SZÜKSÉGES volt a Gyurcsány-Veres kiigazítás, és az a lehetőségekhez képest, gyorsan, hatékonyan sikerült. A pénzügyi válság történelmi pech, de csak a hülyék szopták be, hogy azért is a Gyurcsány a hibás. Azaz alapállásban hülyének tartunk minden jobbost, aki mesékben hisz, és nem a szemének.
De ettől még nem követelünk műveltségi cenzust, nem akarjuk a jobbosokat kiszorítani a közéletből - csak éppen megvan róluk a magunk nem túl hízelgő véleménye.
Vagy te komolyan beszopod Eltolcsy hurráoptimista győzelmi jelentéseit? Tényleg elhiszed, hogy "felcsökkenünk" és az unortodox módszerek az nemmexorítás, és a hozadék emelkedése az direkt jó nekünk?

kekex 2013.03.07. 22:06:36

@kekex:
Nem tudom, Te hány éves vagy, de még 29 évig fizetheted a majd 10 %-os "hozadékra" kibocsátott 30 éves dollárkötvényét Orbánnak.
Sok szerencsét hozzá (ha maradnak nagyon-nagy szükséged is lesz a szerencsére)

#szájbergyerek# 2013.03.08. 15:15:01

@kekex:
Mondjuk az látszik, hogy nagyon balos szemüvegen át nézed a világot.

Persze úgy is meg lehet győzni a jobbosokat, hogy simán lehülyézed őket.
Viszonylag kevés erőfeszítést igényel, csak szerintem nem hatékony.

Kérdéseidet meg nem tudom értelmezni az "Eltolcsy" és "felcsökkenünk" szavakkal.

kekex 2013.03.08. 19:59:36

@#szájbergyerek#:
Pedig eddig sem tartottam túl sokra az értelmi képességeidet. Akkor segítek:
MATTolcsy (amit ma ELTOLhatsz, ne halaszd holnapra: röviden El Tolcsy) előadott szövegeinek a szintézise a "felcsökkenünk" amely az európai bajnok recessziót állítja be gazdasági növekedésnek. Erre nem sikerült jobb kifejezést találnom!

kekex 2013.03.08. 20:11:49

@kekex:
De ha a MATTolcsy sem megy magadtól csak szólj, azt is szívesen elmagyarázom!

#szájbergyerek# 2013.03.10. 20:45:46

@kekex:
Nem baj, ha nem nevezed nevén a dolgokat így legalább csak elvtársaid értik.

Mondjuk te sem lehetsz eleresztve agyban, ha szerinted a "pénzügyi válság történelmi pech", ami Gyurcsányod szerint el kellett volna kerüljön minket.

Tulajdonképpen igazat adok neked.
Csak a hülyék szopták be és mertek kicsik lenni. Akik most épp azt hiszik, hogy a "történelmi pech" már rég elmúlt nyomtalanul és akár jöhetne a Kánaán, ha épp a mieink lennének hatalmon.

Ezek után nem várok tőled semmire magyarázatot.

2013.03.12. 00:39:19

@kekex:

Engedd meg, hogy néhány tárgyi tévedésedre felhívjam a figyelmedet:

- "csak a hülyék szavaznak a jobboldalra, amelyik 90-94 között szinte ingyen kiárusította a NEMZETI vagyont"

A nemzeti vagyon elkótyavetyélésének lényegi részét pont a kommunista vezetés alatt végezték '86-90 között (ez volt a szabályozatlan, ún. spontán privatizáció). Ekkor tettek tönkre szándékosan jól működő vállalatokat, hogy az eszközeiket piaci érték alatt magánkezekbe juttassák.
A '90-es években a privatizáció már szabályozott keretek között, kb. piaci áron történt.
Megjegyzem, a rendszerváltás utáni privatizáció döntő része NEM Antallék, hanem a baloldali Horn-kormány alatt történt, de ez is szükséges lépés volt, mivel a Kádár-korszak nyugati hiteleit másképp nem tudták volna már törleszteni.

- "elvesztett vagy 1 millió munkahelyet"
A hitelekből szponzorált, gyáron belüli munkanélküliséget már nem lehetett tovább fenntartani, de ez nem a jobboldal hibája, hogy felszínre tört a probléma.
Az Y+ generáció kedvéért:
www.youtube.com/watch?v=YxmguL78Epg

- "az elcseszett "kárpótlással" szétverte a vidéki népesség megélhetését biztosító TSz-eket."
A TSZ-ek megszüntetése teljesen jogos és etikus lépés volt, mivel ezeket annó a szövetkezeti joggal visszaélve, állami kényszerrel, nem ritkán erőszakos úton hozták létre.
Megjegyzem, ma sincs semmi akadálya, hogy a vidéki lakosság _önként_ tsz-eket hozzon létre, hogy biztosítsa a megélhetését.

- „Zuhant a GDP”
Antallék alatt valóban volt egy jelentős visszaesés, ami utána stagnált, ’94 körül már növekedésnek indult.

- „Bokros végrehajtott egy konszolidációt”, „SZÜKSÉGES volt a Gyurcsány-Veres kiigazítás”

Mindkettő káros és ésszerűtlen volt, és jelentősen növelte az inflációt.

kekex 2013.03.15. 07:55:54

@tff:
Szerintem is káros volt a spontán privatizáció- csakhogy nézz már utána, hogy kinek a nevéhez kötődik! ElTolcsy már akkor IS ártott a hazának.
Az MDF korszak alatti START hiteles privatizációt meg "szabályozottnak" és "kb piaci értéken történőnek" nevezni: némi tájékozatlanságot árul el. Amikor Hornék rákényszerültek: no ők csinálták szabályozottan és piaci árhoz közel.
Gyáron belüli munkanélküliség helyett lett gyáron kívüli, a leeső adóbevételekkel szemben megnövekvő segélyezési igénnyel: amit csakis eladósodással lehetett fedezni.
Jogos és etikus volt a TSz-ek szétverése? Amikor bőszen akadályozták pl a Sasadot, hogy gazdasági társasággá alakuljon? Pedig azt a többség akarta! És ha választhattak volna, a többiek is inkább az egyben tartás mellett lettek volna a szétverés helyett. A jobboldal rontópál: csakis szétverni tud!
A "jogos és etikus" mellett annyi eszed legalább van, hogy az "ésszerűt" nem hoztad fel! Mert attól nagyon távol állt!
TERMELŐszövetkezet alapításának nincs akadálya? Ez komoly? Mert viccnek eléggé durva lenne!
Ha te mondod, hogy "káros és ésszerűtlen volt" és "növelte az inflációt" akkor biztos úgy van. És csak én vagyok helikopter, hogy mindenféle 35 %-os inflációra emlékszem az MDF
korszakból, meg fellendülésre és infláció csökkenésre a Bokros csomag után, és megindult fellendülésre a Gyurcsány-Veres csomag után. Merthogy 2008 elején már az eredmények osztogatásáról agyaltak az "Új tulajdonosi programmal" Na: EZT verte keresztbe a VILÁGválság.
ateceged.hu/cegmukodtetes/a-het-grafikonja-inflacio-magyarorszagon-19912012-januarmajus

2013.03.15. 12:50:16

@kekex:

Szövetkezet kérdése:
2006. évi X. törvény a szövetkezetekről:

68. § (1) A szövetkezet minden olyan tevékenységet folytathat, amelyet törvény szövetkezet számára nem tilt.
(2) Főtevékenységét tekintve lehet
a) tagjai számára beszerzéssel, tagjai termékeinek feldolgozásával, értékesítésével foglalkozó szövetkezet;
b) tagjai termelését elősegítő szövetkezet;
c) közös termelést megvalósító szövetkezet;(...)

Meghatározott feltételek fennállása esetén lehet TÉSZ minősítést is kérni az FVM-től, ami jelentős állami támogatással jár.
Ismételten kérdezem, mi a probléma jelenleg a TERMELŐszövetkezetek önkéntes alapításával?

Infláció - nézzük csak az általad belinkelt grafikont:
Az Antall kormány alatt folyamatos csökkenés (4 év alatt 35% -> 18,8%), aztán '94-'95 között egy év alatt 18,8% -> 28,2%...

2004-2006-ot nézve 6,8% -> 3,9%-ra csökkent, majd 2006-ban egy év alatt 3,9% -> 8%-ra nőtt... És ezek nyers tények.

kekex 2013.03.23. 08:32:43

tff
Egyrészt a szövetkezeti törvényt NEM a jobboldali kormány hozta (2006-ban) másrészt addigra annyira szétverték a korábbi TSz-eket, hogy szinte esélyük sincs újra összeállni.
Amelyek át tudták magukat menteni, azok ahhoz elég erősek voltak (kb 1200 db. max, azaz megyénként 5-7)
Nulláról nem lehet TERMELŐ szövetkezetet összehozni, mert a tagok azonnal elveszítenék a személy szerint őket illető 6 milliós őstermelői SZJA és ÁFA adómentességet, és versenyképtelenek lennének azokkal szemben, akiket ez megillet.
Nem "csak" jogi eszköz van: a gazdasági sokkal valósabb akadály.
süti beállítások módosítása