Korábban felvetődött ez a dilemma Olaszországban, most legutóbb -- ahogy hallom -- New Yorkban, de valójában ami praktikus kérdés itt, az egy jóval általánosabb problémához vezet, amit a bölcselet már több mint kétezer éve óta tárgyal rengeteg különböző szempontból. A probléma erre csupaszítható le: tehető-e különbség emberek között élet és halál kérdésében; másképp: van-e indok, ami alapján bárki nemléte (halála) igazoltan választható bárki más nemlétével (halálával) szemben (és vegyük ki ebből a problémakötegből azt, hogy valaki főbenjáró bűnt követett el, ti. másvalaki erőszakos halálának okozója).
A probléma azonos számú ember halálát veti össze egy csoportéval, tehát nem tesz számszerű különbséget a szembenálló csoportok között. A csoportok mérete terjedhet egy embertől n (int) számú emberig, a lényeg, hogy a szembenálló csoportokban azonos számú ember legyen. A konkrét -- címbeli -- esetben egy csoport választása a másikkal szemben ez utóbbi csoport összes tagjának halálát jelenti. A nemválasztást (vagyis a probléma megoldatanságának választását) nem tekintem legitim választásnak. Az érvelés kedvéért vegyünk egyfős csoportokat.
A lélegeztető gépnek nincs helyettesítő java, ebben a helyzetben abszolút szűkösséggel állunk szemben, ami mindenképpen az egyik ember halálához vezet. Az első kérdés: erkölcsi problémával állunk-e szemben egyáltalán vagy megoldható-e ez a probléma (megválaszolható-e a kérdésünk) az erkölcs terrénumán kívül. Azaz: végső soron mindig erkölcsi probléma-e egy ember léte?
Nézetem szerint -- röviden -- az emberi élet mindig végső soron erkölcsi probléma, de nem lehet mindig erkölcsi kérdésként kezelni a vele kapcsolatos feloldhatatlan (erkölcsi) konfliktusokat. A "Sophie választásához" hasonló dilemmáknak (élet az élettel szemben) nincs erkölcsi megoldásuk, ezek kivezetnek az erkölcsből az abszolút tragédiába, amely onnan ismerszik meg, hogy egyszeri erkölcsmentes döntést kell hozni az egyetlen abszolút erkölcsi kérdésben: az élet és a halál közötti választásban. A tragédia, mint tudjuk, nem esik az erkölcs megítélése alá, mert a tragikus cselekvés nélkülözi a gonoszra való szabadságot. A döntés pillanatára az erkölcs zárójelbe kerül.
A probléma (élet és halál) abszolút erkölcsi voltát egy geszus tudja eltörölni, ami egyúttal a hősiességbe emeli: a szembenálló felek valamelyikének önfeláldozása. Ez az önfeláldozás (a lélegeztető gép átengedése a másiknak, ahogyan volt rá példa a közelmúltban éppen Olaszországban) értelmet ad a halálnak, vagyis felülírja a puszta élet (egzisztencia) értékét az életnek (a másik életének) adott értékkel.
Azaz van az életnél magasabb rendű dolog, ami az egyik ember által a másik életnek adott jelentésben/jelentőségben mutatkozik meg, esetünkben abszolút módon. A halál választása megszűnik abszolút erkölcsi problémának lenni a másik életének adott jelentéssel, amit nevezhetnénk jézusi -- nem krisztusi! -- nézőpontnak is, de több annál, mert önfeláldozás. Az önfeláldozó hősiesség (ami a hősiesség egyik speciális formája) túlmutat az erkölcsön, nemcsak egyszerűen zárójelbe kerül vele az erkölcs.
Ezt a két esetet leszámítva -- tragédia és hősiesség, amelyek nem tárgyai az erkölcsnek, leegyszerűsítve, mert egyik sem normatív, egyik sem előírható -- az abszolút erkölcsi probléma (élet és halál) megoldása csak amorális lehet, és ezek után az algoritmusok és bennük az érvek tárháza csaknem kimeríthetetlen. Alapulhatnak az életben szerzett érdemeken, életkoron, nemzeti hovatartozáson, földrajzi távolságon, életesélyeken, érkezési sorrenden, véletlenszerű választáson, társadalmi hasznosságon, szimpátián stb. stb.* (Vö. a várandós kismamák megmentése nem elégíti ki a fenti feltételünket, miszerint a csoportjaink egy emberből állnak. A kismama esetében az ő oldalán két ember van, így nagy eséllyel őket kell megmenteni. Külön kérdés, hogy több ember prima facie prioritását legyőzheti-e a másik oldalon álló egyetlen ember valamilyen értéke, pl. hogy maga is orvos, aki felépülve további életeket menthet.)
A lényeg: (általában) az orvos választásának publikus alapvetésen és információkon kell alapulnia, amely egyrészt leveszi a válláról a döntés felelősségét, másrészt nyilvánvalóvá teszi mindenki számára, hogy létezik proceduralitás, amihez egy adott döntés alkalmazkodik. (Mivel minden ilyen döntés kivezet az abszolút erkölcsből, mérlegelés tárgyai, és jobb a mérlegelést algoritmizálni, ahogy mondtam.)
A válaszom hasonló arra az általános problémára is, amit általában egy ember halálának a másik ember halálával szembeni választása jelent. Ez a választás -- ha praktikus döntést várunk el tőle -- csakis amorális lehet, mert az élet értéke annyira abszolút, hogy a vele szembeni érvelés sosem lehet erkölcsi. Ennek semmi köze nincs ugyanakkor ahhoz, hogy összevessük két ember életét és ki-ki a belátása vagy értékrendje szerint kiválassza az egyiket értékesebbként. De azt csak azért teheti meg viszonylag könnyen, mert nem az abszolút erkölcsi döntést hozza meg vele. Az abszolút erkölcsi döntés a halálról nem egyenlő ugyanis azzal sem, hogy valaki képes globálisan összevetni két ember életét és eldönteni, hogy melyiké az értékesebb (ki a jobb vagy a rosszabb ember, ki okoz több örömet vagy több szenvedést embertársainak stb.) -- pedig ez utóbbira sem képes senki. Az ítélkező nézőpontja mindig parciális és szubjektív marad.
___________
*Egyetlen kérdést kerülök itt el szándékosan: a pénzen vehető prioritást. Ezt egy külön posztban fogom tárgyalni, ezt itt fölöslegesen megterhelné.