1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.04.01. 11:16 HaFr

A Fidesz-szavazók felelnek azért, amit most a kormány tesz

Brüsszelből ajándékba kapott ruhákban kampányol Brüsszel ellen a ...

A demokráciánkból jószerivel már csak ez maradt, persze ezt sem látják be, akiknek be kéne:

- A "felelős" kormány a parlamentnek felel(ős);
- A parlament a népnek felelős;
- A népet a választók többsége tartja hatalma alatt egy demokráciában;
- A választók többsége mindig a legutolsó ogy. választás szavazóinak parlamenti többséggé konvertálható számát jelenti;
- Minél kevésbé liberális egy demokrácia, annál inkább a szavazók így értett többsége felel az általa megválasztott parlamenti többségért, ezen keresztül a kormányért;
- végső soron a Fidesz-szavazók felelnek mindazért, amit Orbán eddig tett és most tesz.

Nézzetek körül minden nap. Ezt tettétek.

80 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2215580104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrGehaeuse 2020.04.01. 11:50:55

Majd egy hónap múlva nézhetnek szét, de akkor se lesz sok értelme...

Moin Moin 2020.04.01. 11:51:11

Ahhoz, hogy megálljon valakinek a személyes felelőssége azt kell, hogy az illető a cselekmény pillanatában rendelkezzen a szükséges belátóképességgel.

...Na, szerinted ez hány Fidesz-szavazónál volt meg?:-)

Magyaur 2020.04.01. 11:52:07

Az önkormányzati választás eredményének megsemmisítése elkezdődött a felhatalmazási törvényre való hivatkozással - az önkormányzatokat gyámság alá vehetik a korábbi bukott fideszes politikusok...

DrGehaeuse 2020.04.01. 11:52:47

A 2018-as 2/3-ért nagy felelősség terheli fltót és a szoci galerit is, lásd Bottka megfúrása.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.01. 12:00:25

@DrGehaeuse: ez nem közvetlen felelőssé -- az közvetlen felelősség azoké, akik az orbáncra szavaztak

Magyaur 2020.04.01. 13:07:13

Az a baj, hogy Orbánt jobban érdekli a külpolitika, a családi birtok nagysága és a foci, mint a kormányzás, nem is ért hozzá...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.01. 13:11:20

@Magyaur: hááát... ez egy nagyon leegyszerűsítő látlelet: nagyon is pontosan tudja, mire akarja használni a kormányzást

screpes 2020.04.01. 13:27:33

@DrGehaeuse:
ezt a történelmi perspektívát egyszer majd fel kell adni.

Magyaur 2020.04.01. 13:29:59

@HaFr: Ja vagy úgy...:) Igaz, ő pontosan tudja mire megy ki a játék...csak mi de leginkább az elvakult hívei nem, akik a végén nem a nemzetről és hitről olyan szépen szónokló szélhámosra, a "házasságszédelgőre" haragszanak, hanem bárki másra, mert nem mernek a saját hiszékenységükkel szembenézni...

ijontichy 2020.04.01. 15:07:17

@HaFr: "nagyon leegyszerűsítő látlelet" Így van. Amikor '98 őszén megindult az "egész pályás letámadás", először azt hittem, hogy csak az "ijedt kisfiúk kiabálnak a sötét pincében", azaz a hirtelen rájuk szakadt kormányzati felelősség miatt megy a cirkusz. Aztán elég gyorsan rá kellett zizzenjek, hogy nagyon is tudják, mit csinálnak :-(. Egyébként lehet elemezgetni, véget nem érő polémiákat folytatni, a lényeg, hogy Mo. történelmi szégyene, ahogy 2002-re egy teljesen kettészakított társadalmat tudtak összehozni, mindössze feles kormányzással. Ennek intő jelnek kellett volna lennie, hogy kik azok, akiknek soha, semmilyen körülmények között nem szabad 2/3-ot adni a kezébe.
Bár nincs kétségem afelől, hogy a végén itt mindenkit futni hagynak (mint ahogy a minap írtad), azért látni kell, hogy a magyar társdalm elitjét súlyos felelősség terheli. Professzorok ökörkörétől a nemzetközi hírű alkotmányjogászon, atombűvölőn, fékmérnökön át, az agykutatóig, így, vagy úgy, mind benyalt ennek a bandának. Ezek után mégis mit várjunk az "egyszeri mezei talpastól"? Fixa ideám, hogy erősen a millához közelít azok száma, akiknek a hócipője is tele van a fidesszel, ám nemcsak hogy nem tud ellene szavazni, de még a szavazástól távolmaradás lehetősége sem adott számára.
Ha valaki mindezt '90-ben mondta volna nekem, sürgősen elmeorvoshoz küldtem volna (Bartustól meg sokadszorra is elnézést kérek, mert 2009-ben még mosolyogtam a hisztérikus hangú írásain ;-)).

Célkereszt 2020.04.01. 15:16:44

De hát csak addig tart, ameddig a járvány, ugye?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.01. 15:31:41

@ijontichy: sokan mondtak már sok mindent, Bartus is sok olyasmit mondott -- gyanítom, nem tudom -- ami nem jött be, persze az alap hozzáállásában a fiúkhoz abszolút igaza van

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.01. 15:33:27

@Célkereszt: szerintem addig tart, amit ők járványnak neveznek :), de ez alatt elvégeznek egy csomó piszkos munkát, kiszúrnak mindenkivel, amennire tudnank, Orbán beteg pszichéje bosszút áll az önkormányzati kudarcért, a Városligetért stb., utána meg az ország megmentőiként lépnek majd fel, visszaadják a jogkörök nagyobb részét és tartanak egy előrehozott választást

ijontichy 2020.04.01. 15:36:07

@Célkereszt: "De hát csak addig tart" Valószínűleg. Így is, úgy is teljhatalma van. A többi biodíszlet. Ez a "játék" 90%-ban a nyugatnak (EP & al) szól. "... és Lenin elvtárs megsimogatta a fiúcska fejét. Pedig le is lövethette volna" :-(

Reding Roli 2020.04.01. 16:30:25

index.hu/gazdasag/2020/04/01/tiz_evre_titkositanak_a_belgardi_vasut_felujitasanak_reszleteit/
Amiről az előző posztban írtam: a hazaárulók összeálltak a világ árulóival, Kínával ès bűnös ügyleteiket titkosították ..Ha vège lesz ennek a válságnak egyszer , akkor jön az elkerülhetetlen: ki kell menni az utcára ès erőszakkal elzavarni a nemzetvesztő kormányt! Most nem látok más utat, hogy megszabaduljunk Orbán diktatúrájától...A váltópártok èpítgetèsènek ideje lejárt , a pluralis demokráciának vège , nyílt diktatúra van, amire nincs demokratikus válasz, csak a forradalom!

Célkereszt 2020.04.01. 16:56:27

@HaFr: Ráadásul az ellenzéki képviselők sem tudnak tiltakozásul kivonulni. :-)

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.04.01. 17:43:38

@Célkereszt: Azoknak a hasznos idiótáknak akkor kellett volna felállni és elhúzni a parlamentből, amikor a fidesz bedobta az alkotmány ötletét, amit aztán összetákolt. Hogy én soha, de soha többé nem veszek részt választáson belföldön, halál biztos. Elegem van a menthetetlenül hülye magyar fajtámból.

Ekrü 2020.04.01. 17:46:48

Azt,hogy az ellenzék hogyan kezelné a váltságot,azt megláthattuk a mai BKK menetrend kapcsán.Kb.ott tartanánk mint az olaszok...

Bánegressy 2020.04.01. 18:07:15

@poszt:
ha majd nagy lesz az elégedetlenség, a fidesz szavazók kimennek az utcára
.
.
.
tartanak egy jó kis békemenetet.
.
a többinek élelmiszer, jegyre.
de csak közmunkáért.
.
nincs ingyenebéd!

Reding Roli 2020.04.01. 20:10:32

@Bánegressy: A Fidesz- szavazók fel sem fogják mi előtt állnak...Ma a 370- et kóstolgatta az euro...A jegybanknak nincs tere lazítani ( sőt, szigorított..)mert már a valság előtt is 5% körül volt az infláció...Most meg elszabadult....Mai árak: 1 kg banán 700 forint , 400 gr Pick szalámi 4200 Ft...ès mindez a Reálban...ès mèg be sem gyűrűzött az árfolyam- változás az árakba...A kormánynak sincs mozgástere , mert ha pènzt osztanak, ( miből ? - nincs GDP, adó..) az azonnal a forint árfolyamban ès az inflációban fog megjelenni...Ha az EU segít, pár milliárd euro likviditással, akkor megúszhatjuk az államcsődöt...De, nem nehèz elkèpzelni most mi jön: 10-20-30%- os GDP - csökkenès , de mèg ennèl is nagyobb lehet...így rögtön brutális teher lesz az államadósság is , mert az is csak GDP- arányosan csökkent Orbanèk akár, valójában nőtt abszolút -ès reálèrtèken is..
Kutyavilág jön mindenkire, erre kell kèszülni, mert most fognak előjönni a kormányzati inkompetencia következmènyei, minden szinten...Legalább euró lenne, hogy a kisember nehezen megkeresett pènze vèdve legyen...Mire vèget èr válság, a szlovákok bère már lehet hogy a dupláját fogja èrni nominál èrtèken...A minimálnyugdíj már 500 euró szomszèdban, ahogy kint èlő rokonomtól hallottam..
Nem szeretnèk vèszmadárkodni , de a válság vègen valóban a lesorolhatunk Bulgária ès Románia mellè , egy szintre , a !egszegènyebbek közzè...Na , akkor majd felèbred az eddig illúziókban tartott , a kormányhoz loyális rèteg ès elkezd gondolkodni...
Lesznek persze menthetetlenek , akik mèg 400 eurós forint, ès nettó 240 euróra esett minimálbér esetèn is kitartanak a nemzetvezető mellett...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.04.02. 06:49:23

Bloggertárs.

Kibasztad innen a csupa kisbetűs humanoidot? :-)
Mert meglepődve látom, hogy most Zöldinél, a Médianaplóban tengeti a szomorú napjait, és máskor a posztod felrakását követő percben már 39 kommentje lenne itt.

@poszt
ad.1. Mindig, minden kormányzat tetteiért azok felelnek, akik hatalomhoz juttaták őket. 2002 és 2010 közötti nyolc évért is azok feleltek. Így működik a demokrácia. Számít ez? És hol van ebben az újdonság?

ad2. A fidesz szavazók felelnek a fidesz tetteiért. Ahogy elnézem kifejezetten büszkék arra, hogy ez így van, és nap nap után is igazolva látják a döntésük (a szavazatuk) igazát és helyességét.

ad 3. Van nekem egy fiókban várakozó blogposztom erről a témáról, amiről itt meglepően szokatlan tömörséggel és kevés idegen szóval írsz, és nem szeretném lelőni az összes poénját, de azért nem árt valamit tudni,...és én azt hiszem, te valójában pontosan tudod is.

Tételezzük fel, hogy egy napon elsöpri valami a fideszt, és megbuknak a fiúk. Most hagyjuk, hogy ez a valami mi lenne, és mennyi ennek a valószínűsége.
Alaphelyzet: megbuktak, új kormányzat, dőlnek kifelé a csontvázak a szekrényből, botrány, balhé, ügyészség, vádemelés (soha nem lesz ilyen, de én a posztod elméleti részére reagálok).

Két nappal azután, hogy hivatalosan is teljesen nyilvánvaló és bizonyított lesz az összes elkövetett bűnük, ebben az országban az összes fideszes szavazó elpárolog. Kiderül mindenkiről, hogy ő soha nem volt a fidesz szavazója. Egyetlen embert sem lehet majd találni, aki ezt bevallaná.

Ezt már vagy tucatnyiszor elmondtam, -és ennek a témának külön irodalma van- de Moldova György csodálatos bon motja szerint (tartalmi idézet, én mindig hozzáragasztom ezt, mert emlkékeim szerint az ő nevéhez fűződik, de ha nem ő mondta, most már akkor is rajta marad) "Ebben az országban 1990-ben kiderült, hogy az egész szocializmust ketten csináltuk meg: Kádár János és én. Mindenki más jobboldali-keresztény-konzervatív-polgári-liberális-szabadelvű ellenálló volt a szocializmus évtizedei alatt."

Persze karikírozta a valóságot, de az tény, hogy amikor beüt a gebasz, a magyar pánikszerű gyorsasággal törli a saját múltját és kiretusálja az emlékeit. Ez mindig így volt. Akkor is így lesz, amikor a Mester rendszere bedől. Szerintem még a NER legvéresebb szájú sajtómunkásai is be fogják bizonyítani, hogy ők tulajdonképpen a rendszeren belüli kontrollt képviselték, és afféle belső nemzeti ellenállók voltak, akik mindvégig igyekeztek a helyes, törvényes, Európai Unió párti mederben/értékrendben tartani a fideszt...csak sajnos minden igyekezetük ellenére nem sikerült, és erről a Mészáros Lőrinc nevű emberről nem is hallottak például. Hogymikvannakszörnyű.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.04.02. 07:56:18

@civisvarosi: Ó, baszd meg. Mégsem vágtak ki innen? Hiába, nem lehet minden tökéletes.

Ebben a világban sok minden megtörtént, sok minden megtörténik, és sok minden meg fog még történni.

Egyetlen dolog azonban soha nem fog megtörténni, kisbetűs ember. Az, hogy mi ketten beszélgessünk egymással. Tudod, mi, patrióta, szabadszellemű, független gondolkodású és tetteinkért felelősséget vállaló, büszke magyarok, nem állunk szóba akárkivel. Érzékenyek vagyunk ezen a téren. Az Íjászok azok ilyenek. Mind. Ott ülünk a teraszon, és az egy válogatott társaság. Ez van. Csá.

Reding Roli 2020.04.02. 09:11:28

Nagyon időszerű lenne már az átlag magyar fidesz - szavazónak is felèbredni az elvakultságból, ehhez elèg lenne csak kinèzni a világba mi törtènik... A rendkívüli jogrend , a parlament felfüggesztèse extrèm megoldás ès semmilyen haszna sincs a válság kezelèse szempontjából, sőt èppen ellenkezőleg: kontraproduktívvá vált! A forint már nemcsak a gazdasági problèmáit árazza, hanem azt az általános nemzetközi percepciót , ami Magyarorszag jövőjèt illetiy ezèrt vált el a szomszèdos országok fizetőeszközeitől, mióta Orbán bevezette a diktatúrát ...13 európai ország vezetői tiltakoztak a jogállamiság ès az állampolgári jogok megsèrtèse ellen, az USA- ban republikánus ès demokrata kèpviselők szólaltak fel a magyar intèzkedèsek ellen ès kifiguráztak bennünket egy tv- műsorban....Szègyen ahová jutottunk ! Renegát, kiközösített országa lehetünk a nemzetközi politikai színpadon, miközben a világ 5. legsèrülèkenyebb orszaga vagyunk az export- import- függősègünk miatt,ház ING elemzèse szerint..
Hatalmas , törtènelmi bukás lesz az Orbán által eddig illúziókba ringatott Magyarországon....Ami pár hónapja mèg irreálisnak tűnt, az mára realitássá vált: napról -napra omlik össze az Orbán- rendszer....A legnagyobb hívők fogják a legnagyobb csapásokat elszenvedni : az infláció hatalmasat ver majd a fidesz idősödő , vidèki szavazóin..
Pár napja odajött hozzám egy vèrfideszes szomszèd , a nyugdíjas korosztályból ès azt kèrdezte hogy :
- Ugye a Miniszterelnök Úr megoldja majd ezt a válságot is?
- Persze! - mondtam neki- Biztosan megoldja ..( hadd remènykedjenek...)
A következő kèrdès az volt: - Mi újság odabent , az egèszsègügy felkèszült a járványra? ( A felesègem az egèszsègügyben dolgozik..)
Erre már nem mondtam semmit, mert az egèszsègügyben akkora problèmak vannak , hogy azt jobb ha egy átlagember nem tudja , csak úgy lehet fenntartani a remènyt...Inkább gondolják azt , hogy az orvosi kamara ajánlásai ès az orvosok segèlykiáltásai nem valós tènyeken alapulnak, csak rèmhírterjesztès az egèsz...
Egyèbkènt, a jog hogyan definiálja a rèmhírterjesztès fogalmát , milyen gumi szabályok szerint döntik el, hogy egy hír az hír, vagy rèmhír...Kínában is lecsaptak azonnal a "rèmhírterjesztőkre" Sötèt kor küszöbèn lèptünk be : beköszöntött a Türannisz - a zsarnokság kora, ahol az önkèntes társadalmi egysèg, a szolidaritás , a közös fellèpès , a közössègi tudás akarategysège helyett egy ember, a türannosz döntèseitől függ a jövőnk...Egyik napon kitalál valamit, a másik nap már meggondolja magát...Nem hiszem el, hogy ezt nem látja át a magyarok közössège!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.02. 09:35:28

@zord íjász: egyetértek (persze sarkítottad, de igaz), cívisnek az aktuális nockjét kitettem, most van majdnem ugyanaz (ékezetek nélkül), a kettő között kis adásszünet, magábafordulás... így megyünk már évek óta unionistánkkal. Ha megint elveti a sulykot, megint stb.

kószák egyike 2020.04.02. 09:39:57

Igen ők felelnek, de ehhez kell, hogy legyen felelősség érzetük is. Sokan sajnos nincsenek tisztába az X behúzásának következményével, vagyis mondhatni nem érettek a demokráciára. Kádár nép megtalálta vezérét.

Amúgy is érdekes beszélgetés Vona és Hont között, de különösen ajánlom Vona véleményét miről tehet a magyar társadalom, 32:40-től ami poszthoz vág a felelősségről:
www.youtube.com/watch?v=slq3-vmWuJ8

Reding Roli 2020.04.02. 10:34:57

@civisvarosi: békés, heves, borsod megyében 100 ezer lakosra kevesebb, mint 1 igazolt fertőzött jut"
Ez azèrt van, mert eddig nagyon kevès tesztet vègeztek, csak az elmúlt napokban kezdtèk el felgyorsítani , mert nem állt rendelkezèsükre , a megfelelő mennyisègű teszt...A látencia hatalmas mèretű lehet...Orvosi maszk kellene a lakosságnak, de nincs elèg , mert időben nem gondoskodtak róla...Annyi a szerencse , hogy a többsèg èrzi az egyèni felelőssèg szerepet most, ès viszonylag jól betartják a társadalmi izolació szabályait..( persze , ez csak szubjektív èrzület..)

Reding Roli 2020.04.02. 11:15:56

@civisvarosi:
magyarul a problémát nem a központosítás hiánya okozza, hanem részben annak hiánya. nincs középponti állam illetve annak nincs szakszerű gazdája. azért, mert hogy azért egy pártpolitikai küzdelem folyik."

Nem folyik pártpolitikai küzdelem, hanem Orbán egyeduralkodó módján diktátumokkal kormányoz ...De, azt mondja, hogy az "ellenzèk lèket ütött a hajón" előre másra hárítja a felelőssèget...
A jelenleg központosítás ad-hoc jellegű, jelentős rèszeben kaotikus folyamat, nem tervezett , logikus lèpèsek sorozata..
Az egèszsègügyi intèzmènyek szètválasztasa egy kènyszerű, járványügyi lèpès , de nem az " egèszsègügyi reform " rèsze..

Reding Roli 2020.04.02. 11:21:02

@civisvarosi: kincses dr. féle kamara megbukott. az éger féle is. kérdés a hogyan tovább. és erre sajnálatos módon egyetlen válasz van. a fideszè"

Ja, persze...Az orvosi kamarát hülyèk alkotják , a Fideszben meg orákulumok vannak, akik hiba nèlkül , szisztematikusan ès logikusan tervezik a jövőt...Nem vagy te " kicsit " elfogult!?

Reding Roli 2020.04.02. 12:11:08

@civisvarosi:
a 1 millió főre jutó esetszám a világban 120. budapesten 14. pest megyében 9-10. magyar átlagban 6. ez nem járvány, hanem egy szokatlan és jelentős járványveszély"
Dehogynem járvány , csak mèg a járvány kezdeti szakaszában vagyunk ...A neheze mèg kèsőbb jöhet ( bár nem ezt kívánom..)

pénz bármennyi van. ennek a valós árufedezete hiányzik. az, hogy nincs elég magyar tulajdonú gyógyszergyár, nincs fejlett orvosi műszergyártás, stb. ez megint ugye azért nincs, mert budapest "liberálisai" szerint ez ne legyen. "

A lófaszt van ennek köze Budapest liberalisaihoz! 10 ève Orbánèk kormányoznak ès tettèk az egèszsègügyet elhanyagolt , nem perferált fejlesztèsi pályára ( vagy folytatták a régi gyakorlatot, ebben lehet vita..)
A pèldam is nagyon áll most ide: a Diszpomedicor Debrecen világszintű termèkeket gyártott, csak " drágán" így idehaza nem kellett az egèszsègügynek, helyette kaptuk az " olcsó" kínai árut ...Így menekültek csődvèdelembe..
Azzal rèszben egyetèretek , hogy pènz az eddig volt ( valamennyi) de elköltöttèk fas..ságokra 100 milliárd kormányzati propagandára , ès százmilliárdos állami improduktív giga -beruházásokra!
Ki tartotta eddig vissza őket , hogy felfejlesszèk a hazai egèszsègipart, rèszben önellátó szintre? A termelèsi hagyomány is lètezett .. Senki ...Elkú..ták!

dare 2020.04.02. 12:42:02

@kószák egyike: Érdekes Hont elmélkedése 39:50 táján a polgárháború hiánya miatt, ami napjainkban a népírtásnak felelne inkább meg, mert nem lenne fék egyik oldal szereplőin se.
Más kérdés persze, hogy idegen hatalmak mögé bújás lehetősége nélkül a nemzeti radikálisok rövid időn belül lezavarnák ezt.
Itt ülünk a rengeteg sérelmünkön, és képtelenek vagyunk, s nem is akarjuk feldolgozni őket.
Forradalom-ellenforradalom, vörös-fehérterror, csak hogy a legfrissebb sérelmek is mutassák, hogy lenne mit kibeszélni a polgárháború előtt, mert ha így ugranánk neki, annak nagyon csúnya vége lenne.

De érdekes Vona elmélkedése is a magyar nép lélektanáról, amit egészen Mátyástól magyaráz, és szerintem is volt ott egy erős törés a társadalomban (már ami utána következett).
II Ulászlóval az akkori nemesség ténykedését ezekkel a szavakkal jellemzik a mai napig: önzés, pénzéhség, saját érdekek az ország érdekeivel szemben.
Erős központosított hatalom után valahol meg lehet érteni azt is, hogy miért Ulászlót favorizálták a Habsburgok (pláne Corvin) helyett, de amit viszont nem lehet megérteni, az a jobbágyság terheinek növelése a részükről.
Ebből lett 1514, az indulat elszabadult.
Mindig fura azt olvasnom, amikor a parasztság tényleg nagyon szörnyű tetteit elborzadva elemzik, de az előtte lévő történéseket valahogy úgy nem.
Kosztolányi Édes Annája a legjobb illusztráció erre.
Ha elszakad a cérna, akkor az el van szakadva.
Akkor már nincs az, hogy miért így, miért nem úgy, meg miért kellett ezt...kész, ott már vége a sztorinak, ami persze soha nem szép.
A parasztháború megtorlásakor csak a fővezéreket végzik ki, mert a parasztoknak a földeken helyük ugye, és ezzel a csodálatos élményekkel érkeztünk meg 26-ban Mohácshoz.
Na innentől kezdve van az, hogy nincs meg a közös nevező.
Voltak törökök, Habsburg dinasztia, oroszok, és mindig voltak olyanok, akik megtanulták hova is kell állni, ahogy voltak azok is, akik azt hangoztatták, hogy nem kéne oda állni.
Tele vannak több generációnyi sérelmekkel sokan.
Így nehéz lesz vállvetve együtt küzdeni a magyarságért.

Most is épül egy erős központosított hatalom, amelynek ugyanaz lesz a vége, mint 500 évvel korábban.
Leváltják a Fideszt, beindul az önzés, jön valami külső behatás, és megint atomjaira szét lesz hullva az ország.
Ezt észre kéne venni a Fidesznek is, de nem veszi észre magát, látni kéne az ellenzék baloldalibb részének ezt, de őket meg ez nem nagyon érdekli, és akik szemlélik az egészet tehetetlenül, azok pedig értetlenkedve mondogathatják maguknak a miért szót.

kószák egyike 2020.04.02. 13:53:52

@dare: Egyetértek. Ez egy traumás társadalom. Tele vélt vagy valós sérelmekkel. Egy polgárháború esetén először ezt élné ki mindenki. Ezen is változtatni kellene szintén Vona a törzsi gondolkodásról:
www.youtube.com/watch?v=9Eia9zsyHzo

Valamelyik műsorában pont erről is volt szó amit említesz az össznépi traumáról. De bocs nem ugrik be már melyikben.

Visszatérve a poszthoz. A fő baj, hogy a fidesz szavazok meggyőződve az igazukban mint egy szekta hívei követik a főpapot minden kritikai érzék nélkül. Mivel ez a gondolkodás mód az uralkodó nem várhatunk utólagos felelősséget sem.

dare 2020.04.02. 14:29:03

@civisvarosi: Miből gondolod, hogy nem?

@kószák egyike: Vona tényleg sokat tesz ezért a második reformkorért, ez is egy jó magyarázatot adó videó tőle.
Bár az egész semmivé foszlik, ha Orbán 25-ben feláll a parlamentben, és azt mondja majd:
Igen, Mészáros Lőrinc az én pénztárcám, és most 1 éves jövedelmemet a magyar kultúra ápolására szeretném fordítani. :D

Reding Roli 2020.04.02. 14:59:24

@civisvarosi: már 330-as euro árfolyamon is úgy volt, hogy összeomlik, sőt már 300-asnál is úgy volt és nem most 360 forint felett jár az euro, 370 forint közelében. és nem omlik össze. valaki a magyar gazdaság működését kurvára nem érti."

Akkor várjál mèg egy keveset , ès meg fogod látni a valódi összeomlást! Már tízezrek veszítik el munkájukat , pedig mèg csak pár hete tart ez az őrület! A bolti árak a duplájára mentek , jön az elszegènyedès! A GDP akár 40%- al visszaeshet, ha 6-8 hónapig is eltart a karantèn állapot...A kezdeti lendületben mèg viszi a kormányt a nèpszerűsèg, 1-2 èv múlva , plusz 1 millió munkanèlkülivel ès a felèt èrő bèrekkel már nem hinnèm!
A 400-500 t - os euró csak nektek idiótáknak jó, valójában egy ilyen kicsi , nyitott gazdaságnak ,( minden termèkben ott van a 40-50-60% - is importhanyad) de leginkább az embereknek , teljes összeomlást ès hirtelen elszegènyedèst jelenti !

dare 2020.04.02. 15:13:46

@civisvarosi: Még változhat, ha szűkülni fognak a pénzcsatornák, akkor az elégedetlenség nőni fog, és akkor mindegy mit gondol a Dk-s a Jobbikosról és fordítva, le fognak szavazni egymásra a Fidesszel szemben, mert az már egzisztenciális kérdés lesz, és nem ideológiai.
Persze ha továbbra is lesz zseton, akkor talán maradni tud a Fidesz hatalmon.

Reding Roli 2020.04.02. 16:07:28

@civisvarosi: 250 forintos euró árfolyam jelentené a versenyképtelenséget és a reálgazdaság összeomlását. 360 forinttal a külkereskedelem lövi lábon magát. ennek csak örül a paraszt."

Dehogy jelentenè a reálgazdaság összeomlását , èppen ellenkezőleg: hatèkonyabbá válna a termelès ès mèginkább elmozdulnánk a magasabb hozzáadott èrtèket termelő iparágak felfejlesztèse irányába.

A paraszt vagy az egyszerű állampolgár nagyon nem örül annak ami most a most van, minden èlelmiszer ára 30-40%-- al emelkedett rövid távon , mèg a " színtiszta " magyar gyártásúak is! Nem örülnek a gyártók sem ès a kereskedők sem, mert hamarosan jön a brutális kereslet- csökkenés , többek között a leèrtèkelődő forint miatt...
Az emberek friss gyümölcs ès hús helyett ráállnak a kenyèr ès a májkrèm fogyasztására...
Szèp perspektívák!

lecsós 2020.04.02. 16:12:45

@civisvarosi: @Reding Roli:
Most mindenhol a népek a szemüket az államra vetik, hogy mi a pálya, legyen pénz, legyen folytonosság, mert ha összeomlanak az ellátási láncok, akkor most mi is lesz a gazdasággal. UK meglépte, szinte azonnal, ámerika kicsit húzódozik, hogy akkor hogyan legyen, meg akkor most ha már van lóvé, akkor aztat hogyan osszák szét a bankok. Nem biztos, hogy a nagy ámerikában elég lesz a 1200 usd fejenként, meg a 3-5 dolláros wallmart, meg amazon órabér. Szóval ott is át lesz értékelve egy két dolog, mivel azt kezdik mondani, hogy fizetni kellene normálisan az embereknek, és nem a foodbankot támogatni. Ebből még lehetnek arrafelé problémák. Nyugaton, ha az átlagembernek nincs lóvé a számláján, akkor ennyi volt, nem tud mit csinálni, mivel semmije sincs. Nem az van, hogy kimegy a kertbe gazolni, mert nincs kert. Nem az van, hogy eltesz télire kis barackot, meg lekvárt főz, netán disznót vág. ha disznó vágna a kertben - valamilyen csoda folytán - a bevándorló, mondjuk UK-ban, a bérelt házának kertjében, akkor olyan 10 perc alatt jönnének érte a yardok, és kaszliznák be. Disznót sem tudsz venni, ott kezdődik, de darálthúst sem a kolbásztöltéshez.
Szóval, ha nincs árú a bevásárlóközpontban, nem eszik a delikvens, ilyen egyszerű ez.
Most olvasom, hogy az élelmiszeripari szakemberek is vezénylési állományba kerülhetnek, mert a kamara ezt javasolja. Tehát háború van, biztosítani kell a hátország ellátását. Ami most megy az élelmiszergazdaságban, az a legnagyobb hányadék szégyen, amit elő lehetett adni a módszerváltás után.
Az van, hogy diverz élelmiszeripari végtermékből - csomagolt kaja, amit a pógár levesz a polcról- nem vagyunk önellátóak, nem hogy nem vagyunk önellátóak, hanem kb. a fogyasztás 20%-a lehet max belföldi, a többi import.
Az összes többi ágazat ilyen, nincs kivétel.

Persze, megy a tökvakarás, hogy akkor most mi legyen, meg meg kell menteni mindenkit. Úgy vannak vele, gondolom, hogy minek felépíteni nappal lebombázott főpályaudvart, ha minden éjszaka jönnek a liberátorok? Cumi az egész, ebbe fél óra alatt bele fog őszülni a katona. 370 az EUR? Lesz még rosszabb is, vagy nem, ki tudja?

Itt van Matolcsy, aki azt mondja, hogyha lemegy a pandémia, mi fog történni, íme:

novekedes.hu/mag/matolcsy-gyorgy-eros-a-kockazat-nagy-a-lehetoseg

idézet, pl:

"Az új jellegű háborúk innovációs forradalmat hoznak a technológia, a pénz, a kormányzás és a politika terén.

Felértékelődik a hatékony állam és kormányzás, a gyors döntéshozatal, az innovatív vezetés és együttműködés a politika, az üzleti élet és a családok között.

Az nyer, aki elhiszi, hogy eljött a korlátlan erőforrások – adat, energia, pénz - ideje és azokat fenntartható, „zöld” módon használja fel.

Foglalkoztatásbővülés minden korcsoportban és képzettségi rétegben.

A külföldi működő tőke beruházások a legfejlettebb új technológiákra összpontosítanak, már nem a munkahelyteremtés, hanem a tőkeintenzív pálya versenyképes megépítése a cél.

A szolgáltató szektor leáll, majd újraindul és a turizmustól a szállításig, az ingatlanpiactól az informatikai szolgáltatásokig a növekedés erős motorjává és a fizetési mérleg biztos egyensúlyi pillérévé válik.

Beindul egy jelentős vállalati visszavásárlási hullám, amelynek révén hazai tulajdonba kerül vissza egy sor, korábban külföldi befektetők által lefedett terület.

Megindul a kifektetési program, amely a magyar gazdaság szereplőit képessé teszi térségi, sőt távolabbi tőkebefektetésekre is. Egy évtized alatt jelentősen közelebb kerülünk az egyensúlyi tőke- és profit-mérleghez, ezzel egy fenntartható fizetési mérleghez."

Mi lesz itt a háború - elnézést pandémia- után?
Komplexen átírják az ellátási láncokat, olyan elvek mentén, ami szerintük tuti, oszt jólvan, ezek alapján meg fel fog épülni az új rendszer. Ehhez meg szét kell esnie pár dolognak.

Kb. azt lehet tudni, hogy olyan szintű újjáépítés lesz, mint ami 45-ben volt,

Kibaszottul betonkemény, becsontosodott struktúrák vannak, amibe pl. egy mezőtúri emberke nem tudott labdába rúgni helyi szinten pl. Talán most majd tudni fog.

ijontichy 2020.04.02. 16:49:54

@civisvarosi: "a parasztnak az a jó, hogy az élelmiszer árak meredeken emelkednek"
Ez így egyszerű, mint az egyszeri fideszes, a paraszt meg nem lát túl a "Gyügye vége" táblán. De hát mitől is látna? :-DDD

Reding Roli 2020.04.02. 17:18:54

@civisvarosi: "a parasztnak az a jó, hogy az élelmiszer árak meredeken emelkednek"

A " parasztok " családtagjaikkal együtt max . pár százezer ember...A többi 9,5 milliónak viszont nagyon nem lesz jó - elszegènyedik...Neked sem , ezt bevallhatnád magadnak , legalább...Ennyire nem lehetsz hülye!

Reding Roli 2020.04.02. 17:34:32

@lecsós: Ha az ellátasi lancok átalakulnak , pl Kína kimarad ès Európába jönnek, annak csak előnye lehet, de ez mèg most a jövő zenèje...
Az USA helyzetet viszonylag jól ismerem , mert èltem ott 2 èvet , így belülről is láttam..
3-5 dolláros órabèr nincs...Amikor èn kint èltem , akkor 7-8 körül a minimum órabèr kb. 15 èvvel ezelőtt...Aki akar, az nagyon gyorsan tud előrehaladni anyagi èrtelemben , nekem is sikerült...Van persze egy jelentős rèteg , akik nem kèpesek semmilyen módon kiemelkedni , de rajtuk talán csak egy általános alapjövedelem segíthetne , a szabadpiaci kapitalizmus csak a lehetőség teremti meg - igaz nem egyforman- de az esèly mindenkinek adott , hogy átússza a folyót...Ehhez nem kell feltètlen agysebèsznek lenni, elèg kitanulni egy keresett szakmát..
Az, hogy milyen lesz az "új világ " - mèg senki sem tudja...Az biztos, hogy lesznek nyertesek, de hogy Magyarorszag a nyertesek közzè fog tartozni , azt nem hinnèm:
- Nincs belső tőkefelhalmozó kèpessèg ès diverz, nemzetközileg versenykèpes ipar
- Szinte mindig csak a külső kereslettől ès a külső tőkebefektetèsektől függünk..
- Az infrastruktúrát is az EU pènzekből fejlesztettük eddig..
-Az oktatás színvonala csak közèpszerű , nemzetközi szinten

Ebből nem látom, hogy nyerhetnènk a válsággal...

lecsós 2020.04.02. 17:47:13

@Reding Roli:
Nincs meló, nem mennek a melósok melózni a gyárba, mert nincs nyitva a gyár. Az emberek elkezdenek együttműködni. Most, amit nem evett meg a család télen lekvárt, meg oldal szalonnát, azt szépen elkezdi a falu megosztani egymással. Mennek egymáshoz a kertbe melózni, mert itt a tavasz, oszt el kell vetni a borsót. Kurva egyszerű lesz a történet. Szépen visszaáll a XIX. század, és ez lesz a progresszivitás falun.
Na most a XIX. században a legszegényebb zsellér gazdagabb volt, mint egy mostani bérmunkás, legyen az bármilyen szintjén a táplálékláncban - menedzser, front line melós, stb- - Miért?
Amikor egy fiatal pár egybekelt falun, a házát felépítette a falu kalákában, nem hitelért szaladtak a szomszéd bankba.
Megvolt az esküvő, a legszegényebb zsellérnek is ott volt a kert, volt egy disznója, továbbá egy tehénkéje. Persze voltak tyúkjai is, ami az udvaron elfért. Hol legeltetett? Ment a csordával a tehén, a kondával a disznó. Nem fizetett érte, járt a falunak a komatál, disznóvágáskor. Ennyi. Ez volt a szegény ember. Ingyen volt a háza, az éven belül a kajája, megkockáztatom, változatosabban étkezett, mint egy mai átlag melós. Tehát kurvára nem idegeskedett, hogy eléri e a buszt, van-e lóvé, vagy nincs, szart rá, inkább csinált pár gyereket. Ennyi ez. Most mi van? Házat akarsz? Jóvan, kapol hitelt, fizess egy életre. Gyereket akarsz? Persze.. Itt tartunk. Szóval a mai melósnak lófasz szabadsága nincs egy zsellérhez képest :)
Elszegényedni? Milyen értelemben?

Ezek biot fognak zabálni egymás kertjéből, a maradékot meg eladják ejurójé a városinak, ha meg tudna fizetni, ha nem, eszi a szart a bevásárlóközpontból. Oszt rá fog jönni a csóka, hogy napi 3 óra melóval lehet keresni nettó 400 000-et, és ebből ki lehet fizetni a internetet, meg a telefont, meg a fűtést. A szolgáltatók nem olyan balfaszok, hogy kinyírják a vidéket, ezért át fog alakulni a lokális helyzet. Ennyi, nem kell gyárba menni, mert nem lesz gyár, el fog menni, többet fog keresni, mint 3 műszakban a melóval. Ha fidesz erre nem erősít rá, akkor mondhatni történelmi ziccert hagyna ki.
Lesz export, csak ez is át fog alakulni, szépen, ahogy kell.

lecsós 2020.04.02. 18:00:11

Na most ez nem biztos, hogy emeli a gdp-t, ámbátor a család felé maximalizálja a lokális erőforrások felhasználását amihez nem kell agysebésznek lenni :)
@Reding Roli:
Okkás, most a szövetségi minimálbér valahol 7-8 usd körül lehet, a wallmart meg fizet 14.20 körül óránként, na ebből a 20k körüli lóvéból ott sem él meg a melós. Ámerikát nem ismerem napi szinten, amit látok, hogy az emberek nyugaton hétről hétre élnek, madár mindegy, mennyit keresnek :)

Reding Roli 2020.04.02. 18:51:48

@lecsós: Szerintem túl illuzórikusan látod az elmúlt korokat. Magyarországon mèg soha nem volt a törtènelem során általános jólèt , amit az is bizonyít, hogy mindig kivándorlási hullámokat indítottak a jobb èlet kereső szegènyek ..
A saját háztulajdon soha nem volt könnyen elèrhető az átlagembernek ...Pl a nagyapám a cívisvárosban èlt ès 100 magyar holdat bèrelt a református egyháztól, ahol gazdálkodott , mègsem tudott házat venni, csak vègül öröklès rèven...
A legtöbb ingatlan mèg Debrecenben is közmű nèlküli volt...
A falvakban meg vályogházakban èltek, a konfort teljes hiányában....
A háború után , a szocializmusban , a 70- és èvekben , az " aranykorban" sem volt könnyű...A szüleim 1975- nem sokkal a születèsem után - vettek egy panel lakást az OTP- től, ha jól tudom , olyan 580 ezer Ft - körül volt az ára . ..Apám pènzügyi osztályvezetőkènt keresett vagy 4000-5000 ezer forintot ..ès ebből fizettük az OTP- rèszletet...A megèlhetès költsègei\ fizetès arányai nem voltak egy fokkal jobbak akkor sem, sőt.. De , szinte semmit nem lehetett venni a boltokban...Egy Ladara 3- 4 èvet kellett várni , így a használtautó drágább volt mint az új..
Èn nem idealizalnám az akkori időket...Most van jó Japán autóm, bika notebook- om , ès saját tulajdonú ingatlanjaim..
Nem emlèkszem , hogy valaha jobb lett volna az általános èletszínvonal, persze , az adott szintű èletszínvonal egyèni kèpessègek függvènye leginkább ..
Az , hogy mi lesz kèsőbb még nem látjuk, de feltehetőleg jelentős visszaesès jön...De, a múltba nem lehet visszatèrni!

Reding Roli 2020.04.02. 18:59:50

@neoteny: Engem nem zavarna, ha bevezetnènek egy korlátos, ès feltètelekhez kötött alapjövedelmet , mivel egy kicsit a "helikopter pènzhez" hasonlítana a közgazdasági hatása...Egyetlen kikötèsem az lenne , hogy az összes adóteher ne emelkedjen meg , hanem keressèk meg azokat a költsègvetèsi forrásokat , ahol eltűnnek a 100 milliárdok: pl propaganda, látványberuházasok... Magyarorszagon nem az eltúlzott mèretű szociális rendszer viszi el a pénzt , hanem az egyèb területek...Az állami újraelosztást kellene racionalizálni ès újragondolni ...

lecsós 2020.04.02. 19:10:47

@Reding Roli: Ezt már leírtam valamelyik hozzászólásomba, de leírom még egyszer. Egy egyszerű tsz melós, fel tudta építeni a fizetéséből a házát, úgy, hogy vett fel mellé hitelt, és nem döglött bele abba, hogy lett egy háza. A fizetéséből meg tudott is élni. Szóval akkor abban a korban, a 70-es évek közepén ezt meg lehetett tenni. Azért a 70-es évek közepén 5000 HUF megfelel a mostani nettó 2 millának, ezt szögezzük le. Nem volt olyan rossz fizu az. 5000 Huf fizetés, 580 000 huf lakás = 9,66 év. Na most pl. Balatonfüreden egy családi ház 116 milla, amibe már be tud költözni egy négytagú család. Veszprémben nem kapsz 3 szobás családi házat 80 milla alatt. a nettó fizetések meg 0,25 milla, de ez már egy jó fizetés. Hol a büdös picsában voltunk, amikor ezt a közgazdaságtant előadták? Ez azt jelenti, hogy az átlag magyar nem hogy rabszolga, hanem szarabb helyzetben van. A saját biológiai valóságát nem tudja fenntartani az általa teremtett valóságban, nem hogy szaporodjon. Ezen kellene rendet rakni. A mai generációk olyan 100- 300 szor szegényebbek, mint apuka, vagy a nagypapa volt. Ezért mondom azt, hogy hazaáruló, dilettáns balfaszok voltak ott a módszerváltásnál. Ez egy mostani 20 éves számára teljesen tiszta.
A lada előtt volt a családnak egy trabantja, amivel felépítette a házát, általában. Na most, aki a kor AMG mercédeszére várt 3 évet, az kivárta, oszt szevasz.

Nem a múltba lesz visszatérés. Nem, ez lesz a XIX. század. Most költözgetnek vissza a családok nyugatról. Vesznek egy tanyát, vagy egy falusi házat vidéken, és eszükbe nem jut az, hogy szarrá melózzák magukat menedzserként mondjuk egy multi középvezetői pozíciójában. Egyszerűen ez a világ lesz. Balfasz kapitalizmust építettünk, ez van. Nekik ez a szabad választásuk. Gyerekkel töltött idő többet ér.

lecsós 2020.04.02. 19:20:35

@Reding Roli: Ja még valami. Akkoriban a lakásosztály kiutalta ingyen a lakást, ha az emlékeim nem csalnak, ez azért még fontos adalék.

lecsós 2020.04.02. 19:24:54

@neoteny: Neo, ezzel a dumával nagyon ne menjél Veszprém felé, főleg a főutcán ne ordítsd ezt, mert futnod kellene, nagyon gyorsan :)
A fiatal nem tud visszaköltözni, vagy elköltözni, mert ezek az árak vannak. Lófaszt tudja ezt megfizetni, már a befektető is beszopja, tudod nincs bérlő, ez van, az meg virnyákol, hogy á bazzeg, nem tudja kiadni, má meg az árbnb sem lesz fasza, hiába fizet a cég.. :) :) Csuda dolgok mennek szépen, ahogy kell. :)

Reding Roli 2020.04.02. 20:02:23

@lecsós: Az is opció , hogy valaki kivonul - már amennyire lehet ès van èrtelme - a kapitalimusból, vesz egy tanyát ès berendezkedik önellátásra. Ez sem olyan könnyű már , mert a mezőgazdasági ingatlanok földterülettel együtt nagyon drágák , de a legtöbb ember mègis marad a szabadpiaci világban ès annak törvènyszerűsègei szerint èli az èletèt...Az önellátás az mindig óriási befektetett energiát ès csak csekèly hasznot eredmènyez..Csak a látszólagos függetlensèg èrhető el így ...
Az arányok nagyjából - szerintem ugyanott vannak, mint 40-50 ève: kb 10-15x - ös èves nettó fizetèsből kapsz egy átlag ingatlant , Veszprèm vagy Balatonfüred az más tèszta , az ország leggazdagabb települèsei között vannak... Egy 200 nm- és modern passzív házat nem is lehet mondjuk èrtèkben a 70- és èvek B30- As tèglából èpült házaihoz hasonlítani...
Szerintem a többsèg, de legalább az 50% jobban èl most , mint a 70- és èvekben , de akik a 70 - es èvekben fiatalok voltak, mondjuk egy jó pozícióban, azok ma már nyugdíjasok , így valóban rosszabbul èlhetnek most, mint anno..

dare 2020.04.02. 20:50:49

@lecsós: Csak annyit, hogy lehet vesznek tanyát, házat sokan, de hogy földet nem fognak tudni hozzá venni, az szinte fix.
Nem tudnak.
Nem azért, mert nem lesz rá pénzük, hanem azért mert nem tudnak annyit ígérni, hogy ők kapják meg a földet a helyi földesurak előtt.
Pár hónapos példa.
Venni akart egy fiatal srác 2-3 ha földet (házat is, de azt külön) a környéken, majd az alábbi intő beszédet hallgathatta meg a legnagyobb földterülettel rendelkező helyi földtulajdonostól:
-Ne vegyél földet itt, mert nem fogsz tudni venni. Ha milliókat kell fizetnem egy pár százezres földdarabért, akkor azt is meg fogom fizetni, de nem fogom hagyni, hogy te földet vehessél itt.
Dióhéjban ennyi volt a szöveg értelme.
Le is mondott a földvásárlásról, és persze a házvételről is.

Jól hangzott ez a maximalizáljuk 300 ha-ban egy embernek a földtulajdonát, de itt kapásból tudok mondani 3-4 embert, hogy nincs annyi családtagjuk, és soha nem is lesz, amit osztani tudnának 300-al (300/koponya) nagyon sok maradék nélkül.

Rebesgetik már egy ideje, hogy meg fogják vonni a föld alapú támogatásokat.
Na ez lehetne egy fordulópont (??), mert olyat is ismerek nem keveset, aki konkrétan csak ebből él.
Akkor talán vagy rákényszerül végre a normális termelésre (szinte kizárt, ismerve őket), vagy el fogja adni a földjeit, hogy pénzhez jusson.
De hát ő is kinek fogja eladni?
Aki már most x éve bérel tőle földterületet.
Mindig annak van elővásárlási joga, akinek bérbe van adva.
Szóval nem lesz ez olyan szép és jó, mint ahogy azt sokan gondolják most.
Törvények kellenének a normalitáshoz, de a törvény magasról tesz a kisebbek jogaira már nagyon-nagyon régóta, tehát az is fix, hogy nem fog itt változni semmi.

Reding Roli 2020.04.02. 21:02:33

@dare: Pont így van. A cívisvárosi fèle " okosok " azt hiszik, hogy majd a földből felvirágzik a vidèk, pedig a határ mindenhol nèhany agrárbaró kezèben van, akiknek eszük ágában sincs foglalkoztatni ...Jobb esetben gèpesítenek , sokszor csak bevetik repcèvel, a lènyeg hogy az agrártamogatást felmarkoljak ....
Amikor földet adtam el, egy időre ki kellett függeszteni , ha valami helyi agrárbaró akarja , akkor belèphet vevőkènt ès elveheti a vevőtől a földet az elővásárlási jogával...
Ósdi, elavult feudalis rendszer ez, amely szètverèsre vár!

ijontichy 2020.04.02. 22:50:55

@Reding Roli: Az egész földizének van egy fanyar humoros mellékzöngéje is. Amikor @cívis (@al) felháborodottan regél a pénzgenerálókról, a tőkejövedelemből hasznot húzókról. Pöfujj tőzsde. Az nem munka. Mennyivel több munka felvásárolni a földet (kétes jövedelemből ;-) ), aztán bérbeadni/fölmarkolni a támogatást? OK francba a spekikkel, de ahhoz azért kell némi ész is, nemcsak benyalni magát a sleppbe, és lelkesen támogatni, ahogy agyilag zoknivá nyomorítanak egy országot. Mondtam én, hogy sokaknak "sárga" a kedvenc színe.

lecsós 2020.04.03. 06:54:02

@dare: Azért azt ki kell jelenteni, hogy ez a fajta szántóföldi növénytermesztés nem fenntartható, mivel ha kiveszed a rendszerből a földalapú támogatásokat, masszívan veszteséges a mezőgazdaság. Ilyen struktúra alakult ki. Nem mindegy, hogy birtokot támogatsz, vagy terület alapú támogatásokat adsz. Ez a rendszer valamiféleképpen át fog alakulni, kíváncsi leszek, hogyan. Persze ugathat a csóka, ezzel nincs semmi baj, de olyan 3-5 éves időtávban azt kell mondjam, hogy a rendszer változni fog. Az aglomerációkban, meg pl. a Balaton mellett nagyon más a helyzet, mert ezeken a helyeken nagyon kevés lett a fóka, és kibaszott sok lett a vadász.
Ahogy látom, a kertészeti ágazatot kicsit előbbre tolták, mivel abban van a ráció. Amúgy tele vagyunk falvakkal szép helyen, gyerekeknek elég az, ennyi. A hollandok, meg a németek, meg az angolok is kezdenek erre rájönni, hogy szebb hely ez, mint a nagy Franciaország. Az egész szántóföldi növénytermesztés egy nagy kultúsivatag, szarabb a helyzet, mint a komcsi időkben volt. Ahogy én látom a trendeket, nagyon komoly változások lesznek olyan 10 éves távlatban, ha nem, akkor életben marad itthon 4 madárfaj, meg 3-5 rovarfaj, és nem lesznek méhek, kb. ennyi.

ijontichy 2020.04.03. 07:48:59

@civisvarosi:Ja, ja... hogy is áll a forint?
www.portfolio.hu/gazdasag/20200402/suranyi-gyorgy-a-koronavirus-valsagrol-ki-ult-tehat-forditva-a-lovon-423654

"lehet, hogy kibasszák," Ideje lenne, mert van, amit már nem lehet "verbálisan áthidalni". Azt, hogy alkalmatlan, nagyjából már az ezredfordulón is tudtuk. A kárra, amit okozott, mostanra pedig már illik a "kimondhatatlan" jelző is.
OK. ez neked időlegesen szar lenne, de előbb-utóbb mindig lesz egy fizetőképes főnök ;-) A gyügyeiknek meg biztosan jobb lenne, ha mielőbb leszállnának a döglött bolsevik lóról. Bolsikra nincs kereslet a világban, ezt az üzletágat el kéne felejteni, mert halott.

ijontichy 2020.04.03. 08:35:17

@ijontichy:
"500 ezer forintnyi plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók még ebben az évben"
index.hu/belfold/2020/04/03/orban_viktor_kossuth_radio_interju_koronavirus_koronavirus-torveny_kvotaper/
Én egy dög vagyok, ezért mindig jó érzéssel tölt el, amikor vitya hasító fájdalmat érez a pénztárcája környékén ;-)
Bizonyára fuldoklik a dühtől, ha arra gondol, mennyivel kevesebb pénzt lehet idén ellopni, mert - tetszik, vagy sem - kénytelen lesz azoknak is fizetni, akik - vele és az ingyenélő sleppjével ellentétben - legalább értenek is ahhoz, amit csinálnak :-). Szar dolog, de egy vírusnak nem lehet lyukat beszélni a hasába, és a minőségi pávatáncra sem vevő :-(.

Bánegressy 2020.04.03. 08:39:25

de az, hogy a magyar kormány is aláírta a felhatalmazási törvényt elítélő határozatot( hvg.hu/itthon/20200402_felhatalmazasi_torveny_nyilatkozat_Eu_kormany_koronavirus ), az egyrészt nyílttá teszi, hogy mi orbán véleménye úgy általában a politikáról, mire értékeli, mennyire becsüli az ismeretei, a tapasztalatai alapján és ennek megfelelően viselkedik és cselekszik is.
tht a cinizmus pl teljes mértékben belefér és része a politikának és ha az ember kívülállóként tekint rá egy kicsit történelmi, vagy történeti szemszögből, akkor nem lehet azt mondani, hogy ne lenne benne valami.
csak hát ő magyarország kft főnije.
sokan, a nyalói ezzel teljesen elégedettek, hogy ezt így csinálja.
másfelől, ha ideológiát gondolunk mögé, ez egy kicsit olyan, mint a molotov-ribbentrop paktum, hogy az egyik fél megnemtámadási szerződést köt a kiszemelt áldozatával kicsivel a megtámadása előtt.
olyan ez, mintha a nácik nem egy all out hadművelettel akarnák a nácizmus barna ideológiáját uralkodóvá tenni a világban(de mondhatnám a komcsikat is a vörös, bolsevista ideológiájukkal), hanem beleszarnának a ventilátorba amitől így nem egyszerre barnul be a világ, hanem eleinte mindenki egy kicsit lesz szeplős, majd miután más védekezésük nincs, minthogy a politikusok, akiknek ez nem tetszik megpróbálják legalább magukról, a pártjaikról letörölni, de rajtuk kívül a szeplők szép lassan összeállnak egy nagy barna folttá.

ijontichy 2020.04.03. 08:46:55

@civisvarosi: Egyszerűbb lenne, ha csak annyit mondanál: Gyurcsány. Esetleg Soros!!! :-))). De szerintem keress egy tehetségesebb főnököt, aki nem csak "verbálisan képes" problémamegoldásra. OK. hogy eddig hülyére vetted, és fizetett, de ha bukik a cég, akkor mit érsz vele? Te nem vagy a zavarosban halászó speki (hisz azokat mélyen megveted, nemde? ;-)), aki örül a csődnek ;-).
Nota bene: Magyarországgal nem is történhetett volna rosszabb, mint a főnököd (és bolsi pártja) '98-as kormányra kerülése. Ez száz év múlva így lesz a törikönyvekben, és amikor a vityakórság-korszak kerül sorra az anyagban, a tanerők torokfertőtlenítővel fognak óra után öblögetni. 1998. május 24-e csak azért nem lesz nemzeti gyásznap, mert majd inkább a nerbukta lesz ünnepnap :-)

ijontichy 2020.04.03. 09:45:18

@civisvarosi: Már közel 1 milla életét sikerült vityáéknak megkeseríteni (az nem számít, hogy zömünk végül jobban járt; a gyerekekről már nem is szólva) + ~40% él rendkívül rossz anyagi helyzetben. Az, hogy '98 óta fejeket leüvöltve kommunikáljátok, hogy a Bokros-Surányi-Gyurcsány-Bajnai-Soros (és a sor véghetetlen) stb. mind hülye, na az a problémák verbális "megoldásának" egyik módja. A lekisebb kiskisfiú, a bolsi jogászgyerek mindent tud! Meg az ő kontraszelektált, ám 1000%-ban lojális idiótái. Ja.
"azzal kell indítani, hogy oké elbasztuk." Hát annyira nem, mint ezek (tudod: háromésfél államcsődből...). Legszebb öröm a káröröm, tartja a mondás. És hát van abban valami jogos, ha valakinek húsz évig sugárban hánynak az arcába, gyalázzák, rászarnak a fejére, és még szét is kenik, az érez némi szolid mosolyra fakasztó elégtételt, amikor "ezeknek" a tökét markolássza éppen a létező valóság.
"surányit akármelyik kocsmában felkoncolnák." Ugyeugye, hogy nem figyelsz! Persze hogy felkoncolnák, mert a főnököd bő húsz éve szőnyegbombázást folytat az agyak ellen. Az a kár, amit a fidesz a magyar társadalmi tudatban okozott, felbecsülhetetlen.

"magyarok, akik keresztények." Hé! Zizzenj már rá, hogy Mo-on ~25% gyakorló vallásos van, meg ~40-45% valamilyen módon hívő. Mi a fenéről recsegsz??? A klerikális neveltetésedből fakadó vágyad a keresztény Magyarországról, tipikusan az orbáni alternatív valóság része. Egyébként is jobb lenne szép szerényen emlegetni a kereszténységet azoknak, akik egy hitetlen bolsigyerek kedvéért szenilis vénembernek titulálják Róma püspökét :-(.

ijontichy 2020.04.03. 09:54:45

@ijontichy: Amúgy engem nem zavarna, ha felnőnének a feladathoz. Legalább megdolgoznának az eddigi "hitelbe" élésükért :-/.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.03. 10:07:31

@Bánegressy: igen, a politikai nulla összegű játszma szerinte

Bánegressy 2020.04.03. 10:39:25

@civisvarosi:
itt vered egész nap a f . . . billentyűzetet, ráadásul hozzá is szólsz azokhoz a bejegyzésekhez is amelyek orbán etno-nacionalista politikájáról szólnak, ami a jónépe nagy részének szintén ilyen alapokon nyugvó érzületeire épül.
ha majd 100ezrek fognak sorban állni, hogy közmunkáért, hogy legalább napi betevőjük legyen, ugyanennyien hajléktalanok lesznek, mert rezsire már nem futja, akkor . . . talán kiszolgáltatja nekik orbán surányit, vagy valakit, akin elégtételt vehetnek népítélettel, mert pont ennyit tudnak.
orbán persze még akkor is a vezérük lesz és teszi, amit übü papa ebben a helyzetben tehet és sajnos megint más népek(és persze a belső árulók) ítélete fog véget vetni dicső uralmának.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.03. 11:28:45

@busara: nem tudom, én is ismerek közvetlen forrásokat, nem ezt mondják

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.03. 11:30:27

@busara: az a tódítás, hogy ott "ugyanaz a helyzet mint Magyarországon, csak balos a kormány", az a cikkedet a szpec propaganda körébe illeszti, szóval gonolkoztam, hogy letöröllek innen, de végül csak nem, egy hajszállal

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.03. 11:45:51

@busara: óriási tévedésben vagy ... egyrészt megtartottam a kommentedet, csak közben leírtam a kétségeimet. tehát rögtön unfair vagy; másodszor a világunk szétszedésének a legfontosabb eszköze az orosz szpec propaganda, trollok és relativizáló propaganda beengedése a nyilvánosságba. EZt itt nem hagyom. A cenzúra szónak semmi értelme ebben a fertőben, amit Orbánék ide gyártottak. Itt már a józan ésézért vívott harc van, amit én komolyan veszek ezen a blogon. Akinek nem tetszik, menjen Isten hírével.

kószák egyike 2020.04.03. 18:57:17

@dare: Hát olyan érzésem van, hogy akár ezt most is megtehetné és a 1,5 milliós szekta még tapsolna is hozzá.

kószák egyike 2020.04.04. 11:13:32

@HaFr: A posztoddal egyetértek, de azért felmerül a nem fidesz szavazók felelőssége is. Egyrészt az ellenzéki szavazóké másrészt minden egyes otthonmaradóé akik szarnak az egészbe és nem élnek szavazati jogukkal.

Az urnához járult szavazópolgárok 49%-a fidesz ellen szavazott. Mégsem láttam 500.000 vagy 1 millió embert egy időben kimenni az utcára kiállni, hogy elég ebből az őrületből.

Akik meg nyomják "úgysem változik semmi minek menjek szavazni, utálom a fideszt de a többi sem különb szöveget" azok felelőssége még nagyobb.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.04. 11:16:05

@kószák egyike: persze, de ez egy más szintű, származékos felelősség. Csak az alapján, amit a politika kínál a fogyasztóknak (enélkül, hogy ez utóbbiaktól további cselekvést várnánk el, Orbán híveinek felelőssége kizárólagos.

ijontichy 2020.04.04. 16:56:16

@kószák egyike: "Mégsem láttam 500.000 vagy 1 millió embert egy időben kimenni az utcára"

1. Mert normálisan a politika helye nem az ucca, max a korcsma, ahol kedélyesen megbeszélik a pógárok közös dolgaikat. Valaha még a futballszurkolói mentalitás is normális volt. Például én még jártam apámmal meccsekre, ahol utána a kocsmapultról (hibbant-libbantak, hányjátok a keresztet?) nekem is járt "málnaszőr" a vaskos üvegpohárban, miközben az öregek nem egymást, hanem a játékosokat, vagy a bírót ekézték (és nem voltak élesek a kések).

2. Mert látott már csürhét 2006-ban, és talán nem akarja "átlövetni az oldalát". Mert ugye minek? A nyugati klubhoz tartozás miatt nincs sok esélye, hogy tömegek szoruljanak a falhoz annyira, mint '56-ban (ti. kaja se nagyon volt), és emiatt a LMPVS ;-) nem nyerhet választást :-).

ijontichy 2020.04.04. 18:19:23

Olvasom, hogy megint jönnek a "NEMMEGSZORÍTÁSOK"!!!
Válságadók lesznek, de megszorítás az nem. Hát dumájuk az van, el kell ismerni :-(.

kószák egyike 2020.04.04. 20:37:22

@HaFr: Nem tartom teljesen származékos felelősségnek, csak annyiban, hogy más kormány lenne, a milyen hagyjuk. :) Az igaz, hogy a fidesz tetteiben, hogy mit tűrnek el a saját választóik, mit vesz be a gyomruk esetleg mihez tapsolnak, az ő felelősségük az elsődleges és legnagyobb.

@neoteny: Nem azt mondtam, hogy mihaszna. Hanem azt, hogy töketlen és kényelmes.

Akik az úgysem változik semmit mantrázzak nem veszik észre, hogy pont attól nem változik mert ők beleszarnak.

@ijontichy: 1, Normálisan igen. Ez az ország régen túllépte a normalitás határát.
2, Hát pedig a fotelből nem fog menni. Nem azt mondom, hogy LMPVS kell csak öntudatra ébredés.

kószák egyike 2020.04.05. 11:13:27

@neoteny: Bár egy kurta "nem"-ből nehéz érvet levonni. :) Ha arra gondoltál, hogy az ellenzéki szavazó nem töketlen és kényelmes akkor nem értek egyet. Igaz nem lehet általánosítani és mindenkire ráhúzni ezt, de ha nem lenne az mint tömeg akkor nem itt tartana az ország.

"Meg mert az ellenzéki szavazók nem hajlandóak az utcára vonulni."
Nem elegen és nem elég hatékonyan. Kényelmesebb otthon szapulni a kormányt és a kormányzó urat.

kószák egyike 2020.04.06. 08:52:06

@neoteny: "No látod: mihasznának tartod még azokat az ellenzéki szavazókat is, akik elmennek (vagy elmentek) szavazni."
Ez így ebben a formában nem igaz. Hogy tiszta legyen: Az egyértelműen látszott, hogy elmenni szavazni nem elég, vannak fokozatok. Elmenni szavazni az alap.

kószák egyike 2020.05.14. 14:49:05

A poszt tartalma napról napra aktuálisabbá válik! Fidesz szavazók ébresztő! Jó reggelt!

Rodney_2 2020.05.16. 04:38:09

@kószák egyike: Én ugyan még sohasem szavaztam a fideszre, de nagyon meg vagyok elégedve a kormány tevékenységével. Talán majd 2022-ben amikor egy debilekből és harmadrangú bűnözőkből álló ellenzéki "szivárvány-koalíció" mögött felsejlik Gyurcsány alakja, mint királycsináló és "spiritual leader" :)

kószák egyike 2020.05.18. 15:43:21

@Rodney_2: Mondjuk igazad van, maradjon a mostani brigád, mert mennyivel jobb ha rafkós első rangú bűnözők vannak nem pedig harmadrangúak.

kószák egyike 2020.05.18. 16:33:28

@civisvaros___: Olyan verzióban gondolkodni, hogy senki nem foszt ki semmit, gondolom hülyeség.
süti beállítások módosítása