1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.12.13. 07:29 HaFr

Orbán forgatókönyvei

Crisis of Europe | Geopolitica.RU

A miniszterelnökünk sosem csinált titkot abból, hogy a nemzetállamok EU-ját akarja, amely mindazonáltal finanszírozza az uralmát ("visszaadja a magyaroknak, ami jár nekik"), és az ellenzék sosem csinált titkot abból, hogy kullog az események után (már amelyik darabja egyáltalán veszi a fáradságot).

Orbán számára a brüsszeli egyezség győzelem, amit egyre többen látnak be a gondosabb nyugati (szak)sajtóban is (speciel nem a FAZ-ra gondolok, ami a közös német-magyar gazdasági érdekek hagyományos propagátoraként kiterítve láttatja a magyar oroszlánt csak hogy ne zavarja a képet az a tény, hogy az elégedetten nyaldossa a szája szélét és már újabb prédára les az épp aláírt megállapodás "személyében").

Orbán forgatókönyvei a maximális programjától a minimálisig elég jól láthatók. Sorrendbe szedem itt őket a maximálistól elindulva:

(0. Populista-nacionalista-szélsőjobbos kormányok szerte a kontinensen, az EU az 1957-es Európai Gazdasági Közösség modernebb kiadásaként gazdasági keresztfinanszírozásra redukálva működik a tőke szabad, a munkaerő és az áruk részlegesen szabad áramlása mellett. Ezt azért "nullázom le", mert Orbán feltehetően tudja, hogy ez egy nagyon kockázatos biztonságpolitikai szcenárió, a szélsőjobbos internacionálé működőképessége értelemszerűen nem okvetlenül tisztelné az ő gazdasági igényeit és borítékolható vele Európa még gyorsabb gazdasági és technológiai hanyatlása, vele a gyorsuló alárendelődése Kínának. Ennek ellenére a Néppártból távozva a szövetségeseit mindenképp itt, a szélsőjobbon keresi majd.)

1. Laza nemzetállami unió, 1957-es alapokon, balkáni bővítéssel és keleti társult tagokkal, mint Oroszország, Belarusz, sőt a közép-ázsiai térség egyes államai is (kvázi az eurázsiai unió). Nyugat-kelet irányú állami finanszírozás, "cserébe" a nyugati tőke hazai/keleti kiszolgálása, egyébként csaknem teljes nemzetállami szuverenitás mellett. Ez Orbán legjobb elérhető opciója és minden bizonnyal a hosszú távú maximális programja, aminek teljesülését egyelőre sok minden gátolja, hogy ne mondjam mindjárt, az új amerikai kormányzat várhatóan erősödő észak-atlanti elkötelezettsége. Hátránya még, hogy az életbe léptetett jogállami mechanizmus éppen a gazdasági "együttműködést" nehezíti, ezért a magyar kormány várhatóan meg fogja támadni ezt, és ezt viszonylag gyorsan meg kell tennie (és lőn, Varga Judit már meg is szólalt hasonló szellemben). Az út ide az unió folyamatos bomlasztásán át vezet, ami minden bizonnyal fel fog erősödni az előttünk álló két-három évben a pénteki megállapodás -- főleg taktikailag értékes -- védernyője alatt.

2. Eggyel kevésbé kedvezőbb végkifejlet lenne Orbánnak a kétsebességes Európa. A "jogállami" rendelkezések folyamatos támadását és a bomlasztást megelégelve a magországok elfogadják -- a németek kifejezetten segítik, a Demokraták vezette amerikai kormányzat pedig a biztonságpolitikai status quo megőrzése mellett nem ellenzi -- a keleti (és a déli) végek leválását a föderalizációs mechanizmusról, a Nyugat a további felzárkóztatási pénzek és a maival azonos értékű gazdasági unió mellett (a magyarok és a lengyelek esetében az euró kivételével) továbbra is finanszírozza a félperifériákat. Cserében a keleti végek szubvenciót, rendet és alacsony béreket garantálnak a nyugati (német) tőkének, így visszacsorgatják a közösségi támogatás egy részét, egy másik részét (illetve ennek nem értékteremtő részét) szabadon ellophatják, egy harmadik része pedig valóban gazdasági élénkítő szerepet tölhet be. Magyarország vámunióban, gyártó félperifériaként működik tovább bilaterális megállapodások alapján, mert egységes huxit megállapodást az északi tagállamok és Hollandia nem írnának alá, az előzőhöz képest bizonytalanabbá és ezzel hátrányosabbá téve ezt a forgatókönyvet. A megoldás előnye mindazonáltal Orbán számára, hogy nem táplál az előzőhez mérhető ambíciót az EU föderalizációjának jóval alacsonyabb szintre való visszafordításában. Előnye még az egyaránt 70-80%-os (egyébként önmagában politikai kulturális feladványt jelentő) nemzeti és EU-párti közvélemény szintetizálása egy megoldásban, ami miatt nem kell számolnia túl erős EU-párti tömegellenállással.

3. Az elfogadott jogállami mechanizmus érvényesítését folyamatosan támadja az Orbán-rezsim a közvéleményben és a bíróságon is, erősödő zavart okozva az EU legitimációjában, és ha végül a szabályozás tovább keményedik az évtized közepén, akkor -- Orbán pszichéjéből kiindulva -- megkezdődhet az ország kiléptetése az EU-ból egyfajta társult tagságot eredményezve, a reálpolitikai feltételekre tekintettel (miszerint az ország nem tud teljesen kiszakadni az európai gazdasági, kulturális, védelmi és politikai vérkeringésből). A társult tagság mindazonáltal erősödő kínai és orosz jelenlétet is lehetővé tesz (illetve vált ki). Ez a forgatókönyv lenne Orbán számára a legkedvezőtlenebb (mármint azok közül, amelyeket ő ír), mert folyamatos instabilitással, kiszámíthatatlan hazai tömegmozgalmakkal és keleties külpolitikai alárendeltséggel járna, aligha elkerülhető erőszakba torkollva.

Értelemszerűen egyik forgatókönyv sem hoz liberalizációt és a jogállami mechanizmusból bármi kézzelfoghatót az országnak. Ha az ellenzék nyer 2022-ben vagy 2026-ban, amit a gondolat kedvéért ne zárjunk ki, akkor fennáll a kettős kormányzás veszélye: a hivatalos, alkotmányos kormányzattal szemben ott fog állni egy Orbán gazdasági és tömegmanipulációs hatalmán alapuló párhuzamos rezsim, amelynek a harciasságát csak megjósolni lehet. 

Magyarország kormányzása a következő évtizedben vagy így, vagy úgy, válságkormányzás lesz. Stabil nyugatias fordulatra reálisan nézve nehezen lehet számítani és ha lesz is, az annak lesz köszönhető, hogy Orbánt nagyon megelégeli a választók kritikus tömege és a másik irányba kezd kilengeni az inga; a hivatalos ellenzéknek azonban semmi alkotó köze nem lesz ehhez. (Ehhez hozzá kell érteni, hogy de, Orbán különösebb földindulás nélkül is legyőzhető lenne, ha gyökeresen más minőségű ellenzéke volna. Ehhez meg, mutatis mutandis, az kellene, hogy sokkal többen merjenek politizálni aktívan, mert ezzel nagyobb tér nyílna a tehetséges -- de ebben a pillanatban nem elég motivált, inkább elrettentett, a tehetségét máshol érvényesítő -- emberek politikai kiválasztódása előtt; az viszont, hogy nincs így, visszavezet a nép egészének politikai kultúrájához. Szóval nem egyszerű.)

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2416334814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2020.12.13. 08:38:53

"... fennáll a kettős kormányzás veszélye: a hivatalos, alkotmányos kormányzattal szemben ott fog állni egy Orbán gazdasági és tömegmanipulációs hatalmán alapuló párhuzamos rezsim..." - már ha fel nem kötik a "változáskor"!:)

2020.12.13. 10:03:52

Nem is tudom, hogy mit várunk egy ellenzéki politikustól. Csak egy másik populista gyözheti le Orbánt. Egy baloldali populista azért még mindig jobb, mint egy szélsőjobboldali. (Ne higgyük, hogy a Fidesz jobbracsúszása megállt, lesznek még meglepetések, már most is nyíltan szélsőjobb). A magyar nép is jobboldali érzelmű. Ezen a javuló anyagi biztonság és az oktatás segíteni. Erre semmi reményt nem látok.
Teljesen egyetértek, hogy a Fidesz ellenzékben félemetes ellenfél marad. Hatalmas anyagi bázisa és propgandagépezete csak kissé fog sérülni. Itt két lehetőség marad, vagy kivárjuk, amíg a Fidesz magától megrendül, vagy a patakvér.

Bogomil 2020.12.13. 10:09:27

TGM is egy esetleges vereség utáni Orbán-háttérállamról beszél: hirklikk.hu/kozelet/tgm-orban-felkeszul-a-bukas-utani-parhuzamos-allamra/373904
Amúgy mostanság a rezsim sok lépése (kulturális intézmények magánalapítványokba ajándékozása, állami ingatlanok és részvények "magánosítása", vagyonátadás a lojális
egyházaknak) mutatja, hogy erre (is) készülnek...

HaD 2020.12.13. 15:24:03

Kb azzal kalkulálj inkább öregem mint amit II Vh.-ban ill a rendszerváltásnak nevezett hazaáruláskor láthattunk ...amikor a német gazdaság(mint ahogy a 80-as években az orosz) bebukik akkor bukik ez a briganti banda...nem orbánról beszélek hanem az egész un rendszerváltó tetves kis posztkomcsikról...ide értve főleg az mszp fidesz álszélsőjobb(fkgp miép jobbik)...szdsz MDF meg pláne...a németeknek kiválóan megfelel ez a helyzet....senki nem foglalkozik már azzal hogy milyen csökkentett ejus támogatást toltak le kelet európa torkán...a lopás attól még marad a régi szinten...ez győzelem ennek a mocsok tolvaj bandának...meg a dögledező német gazdaságnak

HaD 2020.12.13. 15:58:49

az un ellenzék szerepe is csak a hülyék számára nem világos....munkamegosztásban gyorsan kihirdették hogy orbán győzött...a másik fele meg azt adagolja a népnek hogy nem dehogy majd az eju elnáspágolja nekünk ezt a tolvaj bandát....ha nem most kedves elvtársak akkor majd valamelyik másik ötéves tervben...addig türelem elvtársak...a ti ellenzéketek nagyon rajta van hogy mielőbb eljöjjön a náspángolás...ez az alku lenne a legjobb alapja egy valódi ellenzék fellépésének de ehelyett az a haveri munkamegosztásnak tapsikolhatunk...és még valami. Egy cikkben remekül ekézték a román szélsőjobbos bandát...nevezetesen hogy titkosszolgálati múltjuk van és az ő cégük adja a számítástechnikai hátterét a választásoknak...sandán utalva arra hogy elcsalják a szavazatszámlálást...csak ép a magyar párhuzamot ezzel a pintérrel szemérmesen elhallgatják.

Reding Roli 2020.12.13. 20:13:25

Valószínű forgatókönyv lehet az is , hogy a másik irányba lendül ki erősen a politikai inga...Ne feledjük , egy egyre mèlyülő , általános válságban van az ország, annak is a legeljèn inkább, ezen nem fog változtatni az újjáèpítèsi alap pènzeinek lehívása sem - amely hatása pont az ilyen típusú, ellentètes irányú kilengèseknek kedvez...( 2010)

Èrdemes odafigyelni a közvèlemènykutatasok eredmènyeire :
24.hu/belfold/2020/12/11/partpreferenciak-december-fidesz-lejtmenet/
"Ugyancsak sokat veszített augusztus óta a párt Budapesten és a megyeszékhelyeken: előbbi csoportban 34-ről, utóbbiban 36-ról csökkent 23 százalékra a szavazótábor mérete. A fiatalok, a 30 év alattiak körében is meggyengült a Fidesz pozíciója, itt a korábbi 33 helyett most 22 százalékos a támogatottsága."
Ha ez közel áll a valósághoz , akkor a nagyvárosi nèpessèg ès a fiatalok között már rendkívül alacsony szintű a kormánypárt támogatottsága ...Nem hinnèm, hogy lenne olyan jövőbeli politikai trend, ami a mostani kormánypárt erősödèsènek kedvezhet...Sőt...

Ha egy összellenzèki koalíció ellenzèk nyerni akar, akkor a legjobb ha a 2\3 - ot tűzik ki cèlnak, hogy a fideszes háttèrállamot meg lehessen fèkezni, a magánalapítványokba kimenett állami vagyont vissza lehessen venni, ès meg tudnák lèpni a szüksèges 2\3 - os alkotmány - módosításokat ...(Varga Zs fèlős , nem fog az új kormánnyal szemben menni, Polt Pèter fején meg vaj van , meghúzza magát ..)

Alapvetően tragikus a magyar plurális demokrácia állapota , azt ki lehet jelenteni ...Csak a gyökeres fordulat segítene ès a társadalom általános szellemi èbredèse,politikai aktizálódása , amitől nagyon messze vagyunk...2022- ben mèg mindig Orbánról ès kis rèszben Gyurcsányból is szavazunk...Mièrt nem tűnnek már el mindketten a politikából , hogy megtisztuljon vègre az ország!

Bánegressy 2020.12.13. 22:12:07

@Reding Roli:
a magyar politikát nem lehet megtisztítani.
aki követte a fejleményeket a rencerváltástól, de kb 1993-4 óta, ill a fijdesz első hatalomra lépésétől. az látja.
látja azt is, hogy nagyjából hogyan épül föl, hogy működik az ország gazdasági-pénzügyi háttérhatalma(egybeforrva népünk vezető erejével; pártunk-kormányunkkal), mik azok a bizonyos nemzeti érdekek.
odáig meg nem vsz. hogy egyhamar eljutnánk, hogy a magyar gazdaságnak lenne komoly globális beágyazottsága. inkább a globális gazdaságnak van magyarországi.
kulturálisan lejtő. már-már szabadesés.
pedig a megtisztulásnak valahol ott kellene kezdődnie, hogy ellenállás.
de nem úgy, hogy 1-2 véleményvezér blogját, vagy fb-oldalát követni, mert az kevés mint árvaházban a szülői értekezlet.
ja, csak ki fog itt különben ellenállni?
kb annyi itt az erő a társadalom kárvallottaiban és a hajlandóság azokban, akik az élükre állhatnának, mint annak idején a híres nagy nemzeti ellenállás a nácik ellen.
én spec egy tüntire emlékszem, aminek volt drámai ereje és töltése - a résztvevőknek azóta is naponta lenne oka az ismétlésre: www.youtube.com/watch?v=f3ACg_T1zFU
0, azaz nulla viszhangot váltott ki a zemberekben.
azóta is volt jó pár tüntetés.
az orbántakaroggyon kívül az ellenzék koncepciótlan.
sem gyurcsány, sem a neje nem alkalmas, nem is képes(szvsz) az ellenzék élére állni.
egyébként meg más se.
az én mai tippem: tipli aki teheti.
a többi szenvedni fog(amint azt a bloggazda volt szíves . . . )

Bánegressy 2020.12.13. 22:25:33

amúgy meg a forgatókönyvekről én azt mondanám, hogy bármelyik teljesüléséhez európa mostani állapotához képest szvsz drámai változásokra lenne szükség, ill. ilyeneket eredményezne.
a "csak" gazdasági együttműködésre szűkítve az eu-t szvsz k-európa, de különösen magyarország gyarmati státuszba kerülne. egészen.
amúgy nem tudom, h az európai politikusok mit forgatnak a fejükben. van-e koncepció.
ha nincs az gyors romlást eredményez.

HaD 2020.12.14. 13:24:31

@Bánegressy: gyurcsány nem "nem alkalmas" hanem erre a szerepre lett kitalálva...ö az aki miatt nincs ellenzék...a helyes forgatókönyv a jelenlegi ellenzéknek nevezett megosztásra kiatlált banda leváltása lenne...meg kell csak nézni...ha helyzet van akkor gyurcsány és bandája megjelenik és rátapad mint a tkony....ezzel el is van kaszálva a dolog...régebben hasonló szerepet kapott az un. szélsö jobb(torgyán,csurka,vona)de öket váltotta le a "demokratikus ellenzék" akiket lehet ballibázni...holott csak simán egy posztkomcsi hatalomátmentö taktika részei...

Bánegressy 2020.12.14. 18:11:26

@HaD:
OKs, hát ezt egy rendszeres idelátogató a legrosszabb esetben már innen hafr.blog.hu/2020/11/14/gyurcsannyal_egy_listaba_szoritva_--_a_2022-es_fidesz_gyozelem_kulcsa is tudhatja, de sajna már magamtól is tkp min. 1 évtizede tudom.

Gery87 2020.12.14. 19:38:33

Oké, oké, de akár Orbánnal akár a nyugattal kritikátlan "merjünk kicsik lenni" ellenzék vezetésével....de félperiféria amradunk, összeszerelőüzem.
Hogy ehhez álmagyaroch kuruckodó letolt gatyás hányinger vagy labanckodó simulékony gyarmati bérenckedés aszisztál az igazából tökmindegy!
Jobb nem lesz, harmadik út nincs...amióta Kolumbusz nyugatra kormányozta Európa hajóját, az atlanti térség lett a globalizáció sztrádája és eldőlt hogy a nyugat "Az Európa" és haladás, hatalom + LÓVÉ...azóta nincs.
Meghalt Mátyás oda az igazság....:)

Khonsu 2020.12.14. 20:19:24

@Gery87:

Ez sajnos így van. Az ország sorsa az elmúlt tíz évben tulajdonképpen eldőlt. Épp ez Orbán legnagyobb bűne. Minden lehetősége megvolt (nagy felhatalmazás, kedvező környezet, dőlt a pénz) arra, hogy pozitív fordulatot érjen el, és végre kiemelje az országot a félperiféria státuszból. Ehelyett a csillagok ilyen, valószínűleg soha vissza nem térő szerencsés együttállása mellett is csak azt a trágyadombot sikerült összehoznia, amit látunk.

Gery87 2020.12.14. 20:38:21

@Khonsu:

Nem az elmúlt 10 évben...sokkal régebben és Orbán ennek csak a következménye és nem az oka.

"Minden lehetősége megvolt (nagy felhatalmazás, kedvező környezet, dőlt a pénz) arra, hogy pozitív fordulatot érjen el,"

Semmi lehetőség nem volt. Ha szembe megy a multikkal és fel akar zárkózni az komoly érdekeket sértett volna.
Kinek ált volna érdekébe még egy 9 milliós Ausztria? Senkinek rajtunk kívül.
A németeknek ez így pont jó....ezt bizonyította a jogállamiság mizéria is.

Khonsu 2020.12.14. 21:15:00

@Gery87:

Régebben sem volt jó a pálya, de Orbánnak lett volna lehetősége változtatni. Így ez nem mentesíti a történelmi bűn alól, hogy nem tette meg. Ahogy az előtte lévőket sem. Nem kellett volna hozzá szembe menni a multikkal. Elég lett volna annyi, ha fejleszti az oktatást és támogatja az innovációt, amivel fokozatosan startup-keltetőt csinál az országból. Aztán amikor ez beérik, lett volna belőle sikertermékeket előállító "nemzeti tőkésosztályunk" (az állami csöcsön érdemtelenül gazdagodó herék helyett), saját fejlesztésű technológiánk, és végül mindennek következtében jelentősen csökkent volna a függőségünk a multiktól is. Akik mellesleg az összeszerelés helyett mostanra már inkább a fejlesztést hoznák ide. A magas hozzáadott értéket termelő, világszínvonalú technológiai ipar pedig felhúzhatná az életszínvonalat az egész országban, és az abban, és a megnövekedett jövedelem elköltésén felvirágzó szolgáltatásban létrejött munkahelyeket első körben még kevésbé veszélyeztetné a robotizáció, mint az összeszerelést.

Ám mire egy ilyen reform gyümölcse beérik, az eltarthat egy évtizedig vagy tovább is. Ezért kellett volna az elmúlt tíz, vagy az azt megelőző években elkezdeni. Mert mára már a világ nagy technológiai fejlesztőközpontjai és vállalatai olyan előnyt és tőkét halmoztak fel, hogy ha Magyarország most azonnal elkezdené a reformokat, már akkor sem érne a nyomukba sem soha. Ebbe, a jövő szempontjából döntő csatába el se ment a kormány, mert fontosabb volt neki, hogy kitalált ellenségekkel hadakozzon és a néplelket simogassa.

Gery87 2020.12.15. 22:31:58

@Khonsu:

"Mert mára már a világ nagy technológiai fejlesztőközpontjai és vállalatai olyan előnyt és tőkét halmoztak fel, hogy ha Magyarország most azonnal elkezdené a reformokat, már akkor sem érne a nyomukba sem soha"

Ez így volt 30 éve is, meg még korábban...ez nem mentesíti e mostani meg a volt kormányokat, de a Köztes-európai régióban sem mentek más merre a dolgok.
Nem véletlenül.
Talán az észtek, talán...

Khonsu 2020.12.16. 15:27:39

@Gery87:

2010-ben még megvolt rá a lehetőség, hogy mi is az észtek útjára lépjünk, de a kedves vezérnek sajnos más tervei voltak. Fontosabb volt neki a haverok felemelése, mint az országé. Ez lett belőle. Most már megette a fene az egészet. Mára tényleg akkorára nőtt a lemaradásunk a fejlesztőközpontoktól, hogy nagyjából felesleges is lenne erőltetni a felzárkózást. Aki teheti, lassacskán elhúz az országból, aki marad, az élvezheti a félgyarmati/zárvány sorsot, és reménykedhet, hogy a gyarmatosítókban lesz annyi jóindulat, hogy legalább majd a Mad Max world-től megmentik őket, ha jól szolgálnak.
süti beállítások módosítása