A feltétel nélküli alapjövedelemmel (FNA) kampányoló Párbeszéd nevű mikropárt -- és a javaslata, hogy a balos ellenzék emelje be a 2022-es kampányába az FNA-t -- még a koncepció felvizezett formájában is a baloldali identitásradikalizmusok (tehát, meg kell adni, nem a marxizmus) tipikus hibáját véti, amennyiben az eszményi viselkedésre redukálja az emberképét. Legalább Rousseau óta ismert baloldali tévhit az, hogy az ember szabadnak és jónak születik, a kettőnek együtt, és a társadalmi intézmények rontják el ezt az ideális bölcsőkori énjét. (A liberálisok ezzel szemben, ha a szerződéselméleti tradícióban el is ismerik a szabadságot elméleti kiinduló állapotnak, az intézményeket elengedhetetlennek tartják a bűnös, vagy rossz, vagy egoista, vagy egyszerűen csak tökéletlen ember kontrollja és az ilyen emberek koordinációja érdekében.)

Mint minden rendszerkritikai alapú eszköz, az FNA is a kapitalizmus (mint az intézményrendszer egyik meghatározó elemének, lásd Rousseau-t fent, de ide már Marx is nyugodtan citálható) romboló, emberellenes vonását igyekszik kiküszöbölni. Az eszköz gazdasági megalapozatlanságáról -- bármelyik megvalósulásában -- sokan beszélnek, egyes kísérletei kudarcot is vallottak már, de kevesebben szólnak az FNA révén a munkakényszerből kieső emberek kártékonyságáról. Azoknak a rétegeknek, amelyek az FNA legnagyobb kedvezményezettjei lennének, tehát döntően az alacsonyan képzetteknek az élete egy csapásra megváltozna nemcsak abból a szempontból, hogy valamivel könnyebbé válna az állampolgári jogon (a Párbeszéd verziójában: a szegénység jogán) szerzett plusz források miatt, hanem úgy is, hogy olyan mennyiségű szabadidő zuhanna rájuk, amivel nem tudnának értelmesen mit kezdeni. Az ilyen szabadidőtömeg társadalmi méretekben a veszélyes semmittevésben, tömeges pszichológiai deformálódásban és a közrend fenyegetésében jutna kifejezésre. Lennének, akik értékteremtésbe tudnák fordítani az FNA adta relatív kényelmet, de objektív okok miatt -- ahogy mondtam, e rétegek eredendően alacsony képzettsége, műveltsége, önképzési kultúrájának hiánya miatt -- kevesen.

A munkakényszer a társadalmi rend egyik biztosítéka is. A felszabaduló idő jó eséllyel nem a humánum erősödését szolgálná -- több könyvtárra elég szociológiai tudás támasztja alá ezt a világ minden szegletéből --, azaz az így szerzett többletszabadság nem a jóságot szabadítaná fel, hanem bebizonyítaná, hogy a szabadság értéke a szabad döntések értékességén múlik, amire semmi garanciát nem ad az emberi természet. A munkavégzésből megtakarított túl sok idő nem a jó (vagy értékes) ember szabadságát hozza felszínre, hanem olyan elnyújtott szabadságot ad (értsd: az évi három hét helyett az egész évet), ami mellé nem biztosítja az értelem, az érték és a társadalmi hasznosság kontextusát. Éppen ellenkezőleg: elvesz ezekből.

A technológia exponenciálisan erősödő befolyása a dolgozói létünkre és a teljes civil életünkre már aligha tagadható. Erre -- aminek a különböző típusú munkahelyekre gyakorolt hatását sokan elég egybehangzóan modellezik --, értelmes társadalmak már régen elkezdték a felkészülést az oktatási és a szociális rendszereikben. A mienk nem ilyen. Az előbbiek az FNA helyett az általános képzettség és a társadalmi hatékonyság fokozatos erősítésével reagálnak. A mienk nem. Az előbbieknek nem lesz okuk az FNA-ban gondolkodni. A mienknek lesz.

Csak épp pénzünk nem lesz megvalósítani. (Ezt se.) A köz- és tényleges kényszermunka (szemben a piaci munkakényszerrel) ellenben bővülhet a jövőben, mert az országvezetők azt mindenesetre tudják, hogy Rousseau-nak nem volt igaza és az ember felett intézményes kontrollt kell gyakorolni ahhoz, hogy elnyerje az emberségét a civilizációban, de legalább hogy elvegyék a kedvét a legrosszabb ösztönei és frusztrációi kiélésétől. Ezzel az országvezetéssel azonban a kontroll büszkén nemtelen formákat ölt: az erkölcs, a jog, a fogyasztás és az értelmes munka helyett a pőre decízióét, a tömegmanipulációét és a kaszárnyáékét.

PS.: Orbánék persze közben tesznek a keleti és nyugati, főleg összeszerelésre szakosodott működőtőke (drága) idecsábítása érdekében is, de a társadalmi hatékonyság növelése nem céljuk. A gazdaságirányítási tevékenységük eredményeképp nem nő az emberi önkifejezés/munka értékteremtő tartalma az országban.