1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.08.22. 17:17 HaFr

Az ember bonyolult, a politikai ideológiák primitívek

Rose Quartz Description

Állampolgársága: magyar. Identitása? Magyar is. De a műveltsége révén kötődik az angolokhoz, családja révén a Habsburg-házhoz, vállalkozásai révén Németországhoz. Kedvenc országa, ahol a legszívesebben lakna: Kanada (Québec). Kedvenc költészete a magyar. A nyelv, melyen a legszívesebben beszél, a francia.

Férjezett. A szexuális orientációja? A férfiakat jobban szereti, de nőkkel való kapcsolatról is fantáziál, esetleg volt is már ilyen szexuális élménye. Négy gyereke van egy férfitől. Három külföldön él.

Vallása: katolikus. Milyen értelemben? Megkeresztelték? Bérmált? Templomi esküvője volt? Jár templomba? Talán. Szimpatizál a magyar katolikus püspöki kar gazdasági és politikai tevékenységével? Nem. Sőt szimpatizál a Sole scriptura elvvel. A legjobban az anglikán egyházi énekeket szereti.

Az igazság és a tradíció között általában az előbbit választja. De ilyenkor hosszan lamentál magában, hogy megérte-e.

Politikai álláspontja? Egy kicsit konzervatív, sőt elitista, egy kicsit liberális, tegnap egy adott élethelyzetben kifejezetten kommunistának érezte magát. Rühelli a nacionalizmust, de szereti a néptáncot, a népdalokat és máig elő-elővesz egy Benedek Elek kötetet. Egyszerre utálja és sajnálja az ún. népet. A magyar uralkodó rétegeket százötven évre -- bár ha jobban belegondol, nyolcszáz évre -- visszamenőleg megveti.

Ez egy normális, talán nem átlagos, de a művelt emberek körében nem kirívóan bonyolult identitás.

A politikai ideológiák, amelyekbe primitív, cinikus tolvajok, vagy egyszerű törtetők belekényszerítenék ezzel szemben...?

Na de, kérdezik az utóbbiak, és mi tartja össze a boldog társadalmakat ezzel a -- majdnem gejl meg az átlagos -- variabilitással és szabadsággal, amire rendes ember mogorván és megvetően tekint? És kérdezzük mi, akik féltjük a szabadságot és a variabilitást itthon elsősorban az etnicista propagandától, de Nyugaton a progresszista dúlástól is: mik azok a normák és kulturális fogódzók, amikre ügyelnünk kell, ha meg akarjuk magunkat védeni?

Nos, ezekre a kérdésekre kell alkalmas választ találnunk a nyugati civilizáció érdekében, a keleti tolvaj hadurak és a nyugati egyenlősdi ellenében.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5716173214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.22. 21:12:53

A politika a hatalomért folytatott harc néhol civilizált, néhol nem. Néhol a parlamentben, néhol a harcmezőn vívják a csatáit. A nyugati civilizáció 1989 utáni legnagyobb tévedése az volt, hogy abban kezdett hinni, hogy a történelem és az evolúció "valahogyan" véget ért. Nem, nem ért véget. És az ember nem egy felvilágosult, civilizált lény, hanem egy evolúciós túlélésben érdekelt ösztönlény. Egyáltalán az a hihetetlen ma már, hogy valaki komolyan arra gondolt pár évtizede, hogy mesés utópiák és álmok értelmiségi szövedéke valóban képes az evolúciós pszichológiát korlátozni. Szóval szerintem jelenleg a test/lélek és a túlélés/civilizáltság fogalmai körül szerveződik újjá a nyugati civilizáció. Ami pedig 1968-2008 között volt, az nem igazán normális, hanem inkább kivételes állapot a történelemben.

2020.08.22. 22:48:10

sanyi szerint politika: aki ti (a') lop. népfőiskolán tanulta.

dare 2020.08.23. 00:47:42

Az ember primitív, a politikai ideológiák néha túl bonyolultak a számára.
Megy ez fordítva is. ;D
Komolyra fordítva, csatlakoznék én is Főnix ezen mondatához.
"Az ember egy evolúciós túlélésben érdekelt ösztönlény."
Mi is zajlik most pontosan?
Az eddigi értékek relativizálása.
Kis lépések ezek még napjainkban számunkra, viszont hatalmas lépések ezek az emberiség számára.
Hogy hova az most lényegtelen, sokak szerint a kánaán, az emberi szabadság legvégső fokához, mások szerint pedig egy kontrollálhatatlan disztópiához vezet ez az út.
A nem túl bonyolult identitás a posztban napjaink talán nem átlagos (talán) személyiségét mutatja be.
Szexuális orientációja?
Ilyen is, olyan is, mikor mihez van hangulatom.
Ezek már deformitások.
Menjünk végig gyorsan 7 főbűnön, ezt régen sokan ismerték, és ha más miatt nem is, de az egyház szigora miatt nem hagyhatták ezt még befolyásos emberek sem figyelmen kívül.
A nagy átlagra gondolok és nem a kirívó esetekre, amiket sokan mások mind ismernek.
-kevélység
-fösvénység
-bujaság
-irigység
-torkosság
-harag
-restség

Melyik az ezek közül, amelyik napjaink civilizációs átlagemberei közül ne lenne megtalálható maradéktalanul.
Még talán mondhatjuk azt, hogy áá az nem mert, még az nem mert.., de csak idő kérdése az, amikor már nem tudjuk majd ezt a védőbeszédet megtenni.
Ezek a bűnök forrásai, ezek vezetnek a nagyobb fajsúlyú botlásainkhoz.
A keresztényszocialiazmus nézetei szerint a túltolt individualista és az osztályharcos is két végletekben gondolkodó egyén.
Vannak hasznos gondolatok mind a liberalizmusban, mind a kommunizmusban, de a célok azok már kissé nehezebben emészthetőek.
Ahogy sokaknak az volt a keresztény tanítás is, miszerint a testünk az Isten tulajdona.
A nagy lópikulát azt, az enyimé, én rendelkezem vele úgy és ahogy azt szeretném.
És igazuk is volt, mert az Isten vagy az egyház rendelkezik vele határokat elmosódottnak kezdték látni, ami a mostani megítélésben sem javult, sőt, de ez egy másik történet.
A lényeg nem az ideológiák zsákutcája, hanem az ideológiák kimaxolása egy utópisztikus társadalomért, ami rendre egy szűk rétegnek kedvez csak, és nem a nagy egésznek.
Vegyük pl a liberalizmust napjainkban.
Virágozzék minden virág.
Egy nagy réten vagyunk, ahol mindenki egyenlő feltételekkel vághat neki élete felvirágoztatásához, a kereslet határozza meg mindig a kínálatot, a határ a csillagos ég mindenki számára, hajrá.
Mit lát az egyszeri ember ebből az egészből az elmúlt 30 évben.
Azt, hogy 90% az emberiségnek árral szemben úszik, van egy pár százalék kedvezményezett réteg, és egy nagyon kis százalék motorcsónakkal robog a sodrással megfelelően.
Ez a légy önmagad projekt tehát kicsit érdekesül néz ki, de minden negatív hangot azon nyomban elnyomnak a lelkes támogatók, mert majd jó lesz ez egyszer.
Mikor?
Majd, hát nem látod a nagyszerűségét, ne legyél már maradi.
Én amit látok, az egy mocskos kizsákmányolás cukormázzal leöntve, ami sziklaszilárdá fogja tenni hamarosan ezt az egész rendszert.
Ugyan, hogy miket nem látok bele, ott van a lehetőség mindenki előtt, csak nem akarnak élni a lehetőséggel.
Nem tudnak élni a lehetőséggel, helyesen.
Mert nem akarnak, jó nekik a mucsa, csak a helyben topit szeretik.
Nem lehet az, hogy magának a rendszernek a működését ítélik el, és ezért nem támogatják ezt a nagyszerű utópiát?
Nem lehet, a rendszer tökéletes, aki ezt nem érti, az egy buta paraszt.
De hogy lehet tökéletes egy olyan rendszer, ami mérhetetlen szakadékokat okoz a társadalomban a pillanat tört része alatt?
Nem tökéletes, de majd az lesz, nyugalom.

Mi a legnehezebb az életben?
Önmagunk legyőzése.
Mikor a legkönnyebb önmagunkat legyőzni?
Ha minél kevesebb dolgot kell legyőzni önmagunkban.
Ilyen egyszerű ez, egy pár évtized múlva azért megnézném majd azt a belénk kódolt evolúciós szolidaritást, ami most ebben a nagy szeretetben megmutatkozik, és ami az alapját adja ennek a mai tökéletes társadalomnak, ami csak tökéletes lehet, hiszen mi mindnyájan egy nagy család vagyunk.
Mi mindnyájan egymást segítjük, mi képtelenek vagyunk már arra, hogy egymásnak ártsunk.
Azért én baromi kíváncsi vagyok arra, hogy vajon ez a mantra meddig fogja majd tartani magát.
Ha okosan csinálják, tanulva az elődök hibáiból, akkor még akár egész sokáig tudják majd húzni vele.
Primitív ember, túl bonyolult, kellőképpen megideologizált rendszer és kész a tökéletes recept.
Aki mibennünk nem bízik, az a...nem, az mucsa, paraszt, helyben topi, nem szeret senkit, rosszindulatú, nem érti, de majd rájön (vagy rávezetjük), hogy a mi tökéletes társadalmunknál nincs jelen pillanatban vonzóbb ajánlat a piacon.

Mik azok a fogódzók amire ügyelnünk kellene?
Nagyon sok van, de nem tudjuk őket megvédeni.
Csak idő kérdése, mikor válik az egész az enyészet martalékává.
Szeretnék optimistább lenni, de jelen pillanatban ez nem megy.
Hamarosan eldől ez

chrisred 2020.08.23. 05:46:46

@Főnix Oszlár Gazdag: "És az ember nem egy felvilágosult, civilizált lény, hanem egy evolúciós túlélésben érdekelt ösztönlény."

Nagyjából erről szól a poszt is. Valójában nem ez vagy az, hanem ahogy Kabos Gyula mondta a hideg vagy meleg fürdőre, ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.23. 08:29:24

@dare: A kérdést találnám lnyegesnek, amit a poszt végén feltettem: milyen normák mentén garantáljuk a szabadságunkat és a variabilitást. Magyarán hogyan konstituáljuk és korlátozzuk a szabadságunkat, hogy a szabadság rendje stabil maradhasson.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 08:43:00

@chrisred: A civilizáció az evolúciós pszichológia következménye, mert a túlélés hatékonyabb módja. Nem önálló kategória, nem önálló, az evolúcióval szemben álló emberi alkotás. Az ember nem lesz "fejlettebb" attól, hogy civilizációban él, hanem a civilizáció jobban kielégíti az evolúciós igényeket. Azaz a körülmények, nem az ösztönök változnak a civilizációban. A nyugati kultúra összetévesztette a technológiai fejlődést és a fogyasztási körülmények javulását az ember megváltozásával. Az ember is változik, de csak genetikailag és sokkal lassabban, mint a technológia.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 08:47:42

@HaFr: Ha a szabadság a többségnek az evolúciós programozás kiélése, akkor mi a szabad benne? A hangyák is szabadok, mert szabadon akarnak túlélni? A nyugati civilizáció sajnos már nem érti a szabadság lényegét és elfelejtette annak valódi problematikáját, helyébe pedig a gyermekded fogyasztói önzés vakságát helyezte. Most meg csodálkozik mindenki, hogy a társadalom és a kultúra lassan a darabjaira esik szét.

2020.08.23. 08:54:09

@dare:
összesen hat politikai filozófiai (ideológia) irányzat van, amelyik tartósan sikeresnek bizonyult magyarországon. és ebből a liberális nacionalizmus vagy a nemzeti liberalizmus adta történelmi arcképcsarnok jelentős részét. és mellette a tradicionális népi nacionalizmus. a polgári konzervativizmus a reformáció idején és a reformkorban volt erőteljes. a debreceniséget az adja. ehhez társulnak a reformer agrárszocialista irányzatok. a népi baloldal. az adja a keletiességet. a keresztényszocialista államiság és a libertárius kereszténység a budapestiséget illetve a nyugatosságot. slussz. és ebből következik a magyar és egyben az európai tradíció: a néppártiság és a libertárius keresztény államnemzet.

kistót 2020.08.23. 09:08:39

@dare:

"Én amit látok, az egy mocskos kizsákmányolás cukormázzal leöntve"

Képtelen vagy szabadulni a kommunista nevelés varázsigéitől.

"Mi mindnyájan egymást segítjük, mi képtelenek vagyunk már arra, hogy egymásnak ártsunk.
Azért én baromi kíváncsi vagyok arra, hogy vajon ez a mantra meddig fogja majd tartani magát."

Amit mantrának minősítesz, az a kereszténység lényege.

2020.08.23. 09:44:12

@dare:
hozzáteszem budapestiség elvekben. mert a gyakorlatban budapesten a többség identiás nélküli. nem magyar. nem is német, nem is zsidó, nem is szláv. nem magyar. a politikai underground a leitkulturt a nemzeti liberalizmust próbálja átpozicionálni azzal, a tradicionális népi nacionalizmust próbálja szétverni mondván, hogy az pusztulást eredményez. de nem. mert a magyar nacionalizmus valójában termékeny. a nemzetellenesek, budapestnek egy alávaló, aljas értelmiségével szemben nehéz megtalálni azokat, akik ezt a magyarelles csoportosulást szétverik úgy, hogy ne vigyék csődbe az országot. és ez orbán bandája. ebből következik egy illiberális átmenet: a nemzeti konzultációk rendszere.

a gyerekek kapjanak ingyen internetet az online tanuláshoz? és erre nyilván a többség (budapesten nem feltétlen) azt mondja, hogy persze. és kiket adóztassanak meg cserébe. a bankok vegyék ki a részület a védekezés költségeiből? és erre nyilván a többség (budapesten nem feltétlen) azt mondja, hogy persze. budapesten a "baloldaliság" az, hogy jaj szegény kisbankok. és ez a "baloldal". és ha jelzővel illetnék őket, akkor az már náci beszéd lenne. már a "libernyák" is az kálmán professzor szerint.

chrisred 2020.08.23. 09:44:47

@Főnix Oszlár Gazdag: Az evolúció a biológiai egyedfejlődés folyamata, a civilizáció pedig közösségi teljesítmény. Ezért nincs értelme egy nevezőn emlegetni. Az ember nem lesz egyedileg fejlettebb, ha közösségben él, csak a lehetőségei tágulnak. A technológiai fejlődés az európai civilizációnak csak egy eleme, nem a lényege.

2020.08.23. 10:32:10

@chrisred:
az egyedfejlődés az egyén születésétől a halálig tartó folyamat. az evolúció a törzsfejlődés folyamata. a humán populációban az egyenes férfiágak kereszteződnek a nőágakkal. és van véletlen módosulás (mutáció). ebből adódik a sodródás (drift), amelyik létrehozza a változatosságot (variablitást) a zárt társadalmakban is. és ehhez hozzárjuk az élettani áramlás (migráció). környezeti alkalmazkodással (adaptáció) megy végbe a fajtaképzés. és ebből adódik egy természetes kiválasztás (szelekció). versengés alapelve, hogy két azonos környezeti igényű fajta nem élhet tartósan ugyanazon az élőhelyen. a magyarok és nem-magyarok tartósan nem ülhetnek egy minisztériumban.

2020.08.23. 10:34:56

@chrisred:
a civilizáció (magyarul a műveltség) evolúciós alapja az egy nőági ("balos") népszövetség és egy férfiági/törzsi ("jobbos") nemzetközösség. a kommunisták ezt a nemzetközösséget próbálták meg balossá alakítani. a fasiszták a népszövetséget jobbossá. mindkettőben élen járt budaörs.

2020.08.23. 10:43:21

a baloldaliság a közéleti nőiség, vagy nőiesség. ez a férfiakban is ösztönszerűen adva van. mert az mt-dns anyáról gyermekre adódik. de a matriarchátusnak nincs törzsi jellegge. a jobboldaliság a közéleti férfiaskodás. az a férfiak esetén ösztönös. a nők esetén tanult magatartás. az így felfogott bal és a jobboldalt az átlalános emberség kapcsolja össze. de ehhez társítható bal és jobb agyféltekés gondolkodás is. persze azzal, hogy ez mind sztereotipizáls. ezekkel féligazságokat lehet kimondani legfeljebb. ez így nem valódi természettudomány. de ezt a fajta politikát, politológiát műveli a fidesz. és ennek van valami értelme. az akadémikus bölcseletnek nagyjából kant óta se füle, se farka.

dare 2020.08.23. 11:11:34

@HaFr: A fő probléma, hogy ugyanazokat a köröket futjuk le, mert ragaszkodnunk egy elképzelt tökéletes társadalomhoz, de nem vesszük észre (vagy nem akarjuk észrevenni) , hogy milyen törékeny ez az egész.
Egy illúzió.
Egy időzített bomba ez a kegyelmi időszak, ês bármennyit is ad fel az ember az önazonosságából, nem tudunk eleget feladni ahhoz, hogy a nagy mű végre megszülethessen.
Pl lehet az egész világ a tolerancia bajnoka, adjon fel bármennyit is a magánszférájából a közjó érdekében, maga a rendszer attól még egy törékeny kis elképzelés marad, aminek az alapjaiban van a hiba.

@cvsvrs: És összesen egy gazdasági filozófia van már 30 éve, a neoliberalizmus.
Ez volt 20 évig, majd ez jött még 10 évig.
Nagyon izgalmasan.

@kistót: Szinte gondoltam, hogy lesz majd valaki, aki a kereszténységhez fogja hasonlítani ezt a rendszert.
Ez a legfőbb érv, ha valami orbitális nagy disznóságot akarnak éppen palástolni.
Olyan mint a kereszténység, most minek kell lázadozni, mi mindnyájan egy nagy és boldog család vagyunk.
Mondom, kíváncsi leszek erre egy pár év múlva, hogy hogyan is fog majd ez hangzanak.
De ez a kommunista mantra már nagyon szint alatti.
Ezt inkább ne.

dare 2020.08.23. 11:23:21

@dare: hangzani-jav

@cvsvrs:
Nem unalmas még ez?
Igazad van, hogy egy szűk internacionalista réteg már lassan vért pipil az erőlködéstől, hogy jó lenne már végre az identitásunkból minél több mindent feladni, de attól még a nagyobb veszély a nemzetre a jelenlegi gazdaságpolitikában van, ami egész egyszerűen nem jó.
Nem fog működni hosszú távon.
Tudjuk ezt elfedni egy darabig még identitás politikával (mint ahogy az amiknál is történik), de attól még látszani fognak rajta a repedések.

2020.08.23. 12:12:26

@dare:
nem azt állítom, hogy a fidesz politikája feltétlen jó. (azt sem állítom, hogy feltétlen rossz.) hanem azt, hogy ha a belpolitikában a fidesz politikája a nyerő és ezt legitimálja a külföld, akkor a forintgazdaság nem omlik össze. és ezzel a fidesz könnyedén választást nyerhet. ha nem legitimálja és magyarországot sikeresen elszigeteli az ellenzék, akkor a kultúrharc tovább élesedik budapesten. és ennél is rosszabb következhet. abből akár polgárháborús közállapotok vagy egy új hidegháborús szakasz is adódhat. és ha az ország legitim kormányával szemben a nemzetközi elszigetelésére és a gazdasági összeomlásra játszani legitim, akkor legitim ugyanezt vonatkoztatni az ellenzéki fővárosra.

nem arról regálek, hogy itten kérem szépen nagy felemelkdés következik. sohasem látott gazdasági csodát vitt végbe a fidesz. vagy azt megy végbe. dehogy is. nincs se a kormánypropoganadában leírt csoda. amiben ugye szinte minden statisztikai mutató javul. de ugyanilyen fals az ellenzéki ellenpropaganda, amiben minden statisztikai mutató mutató romlik. már bukarest is beeleőzte budapestet. igen. ez trianon következménye. románia közintézményrendszerét építjük. a határ menti magyarok a periféria periféráján élnek és a nagyvárosokból is kiszorultak. a balliberálisok a vidék "elcigányosítására" törekedtek. mondván, hogy azok majd balra szavaznak. a cigányok fele annyi idő alatt kétszer annyi utódot nemzenek. mert amikor az átlagos magyar értelmiségi nő megszerzi az n+1. diplomáját azért, hogy egy irodában férfiakat egzecírozzon, akkor az átlagos cigánylány nagymama. erre tudatosan játszott az akadémikus értelmiség. játszik a mai napig. hogy ezek mifélék azt nem részletezném. nem magyarok. nem is cigányok. nem-magyark, nem-cigányok. és ezzel szemben szerveződik az identitás politka. és ennek jelenleg nincs alternatívája. körvonalaikban se.

2020.08.23. 12:43:18

@dare:
a kultúrharc célja nem az, hogy szétverje a fővárost. az egyik eszköz arra, hogy ezt követően a magyar kormány meghirdesse a királyi magyarország restaurációját. magyar intézet nyíljon pozsonyban, kassán, ungváron, kolozsvárt, brassóban, temestvárt is. na most erre budapesten az ellenzéki többség azt mondja, hogy azt nem lehet. hogyne lehetne. csak ez akkor lehet sikeres ha minden magyar kisrégió a nyakába vesz egy határmenti vármegyét. és a kormány az uniós források egy részét és kárpátaljára és erdélyi medencébe önti. és még igy is necces a ruszinok mellett kivásárolni ezt a kárpát-ukránnak mondott kulturálatlan közeget. ha csak ennyi lenne és nem lenne a cigányság integrációja, akkor is azt mondanám, hogy ez a forintgazdaság összeomlásával fenyeget. és ráadásul elsősorban egyházi tanintézményekkel lehet a revíziót meghirdetni. műemléki környezet restaurációja hatalmas összegeket emészt fel. ebből egy kisebb főváros adódik. és egy nagyobb szétterülő központi agglomáció. értem, hogy ez így nem a nyugati típusú atlantista fejlődés. kulturálisan nagyon nem. nem ez nem egy nyugati transzatlanti típusú modernizáció. ha ebből következően nem lesz új hidegháború, akkor már jó. az, hogy budapest nem jut kijev és minszk sorsára. ahol a "demokraták" célja az, hogy polgárháborús felforgatók a népi nacionalistákkal fizikai erőszakot alkalmazva csapjanak össze. mert másképp a nyílt társadalmak nem győzhetnek véglegesen. és ebbe bevonják az lmbtq közösséget. a cigányságot, ami amerikában megy a feketékkel. polgárháborús közállapotok meghirdetése idegen megszállással kombinálva. mondván, hogy a nyugat jó, kelet rossz. és budapest ennek a politikának felült azzal, hogy leváltotta tarlóst. lehet mondani, hogy nem ez a "demokrata" politika. nem erre szavazott budapest "liberális" népe. akkor mégis mire?

dare 2020.08.23. 13:32:25

@cvsvrs: Az a bajom ezzel a kultúrharccal, hogy nem a lényegen van a hangsúly.
Mi a lényeg?
Az ország, és a benne élő emberek.
Fontosak a Fidesznek az itt élő emberek?
Fontos a Fidesznek az ország jövője?
Ha igen, akkor kevesebb lobács és több tett kellene, és pl ha beüt egy kisebb válság (mint pl most az eü-ben), akkor egy kicsit több szolidaritást, ha már nemzeti a kormányunk.
Szemeim előtt egy újabb túltermelési válság körvonala rajzolódik ki, majd egy ipari forradalom, amire születhetnek majd jó és rossz válaszok is.
Ebben az identitásharcos légkörben szinte biztos vagyok benne, hogy rossz válaszok fognak majd születni.
Kinek a hibájából?
Majd kiszámolják valami mondókával, de eldönthetik akár kő-papír-ollóval is.

2020.08.23. 13:59:18

@dare:
ez a kultúrharc budapesten zajlik leginkább a körúton belül. lölő propganda lapjában promótálják a csokonai színház új produkcióját. hamlet dán királyfi. posztmodern köntösbe bújtatva orbán stadionjának oldalában a pandémiás változatban üres kirakatokban játsszák el. az üveg ablakok mögött a közönségtől elzárva játszanak a színészek. akik kívülről headset-tel követhetik az előadást.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/hamlet3.jpg
több helyszínen. felvonások között távolságot tartva átvonulnak. a kritika kiemeli, hogy a rendezés nádasdy ádám (!) fordítását írták át a skandináv krimivé. dán királyfi külföldön tanuló egyetemista, oféllia őrülten jól énekel alternatív rockzenét, laertes nem fiatal férfi, hanem ac/dc-pólós ifjú hölgy (!). ez a fidesz színháza errefelé. amire budapesten azt mondják: "nácik". nácik?

dare 2020.08.23. 14:30:40

@cvsvrs: Ez a kultúrharc a Fideszen belül is zajlik.
Egyre jobban látszik ez.
Közeleg a "hosszú kések éjszakája", persze nem ugyanaz lesz forgatókönyv, kicsit humánusabb lesz az ellehetetlenítés.
Ahogy a másik oldal is feltette aki nincs velünk, az ellenünk van lemezt.
Trockisták csomagolás, sipirc.
Körúton belül?
Lassan ez fogja felemészteni Amerikát, ahogy a nyugati társadalmak is sikeresen importálni fogják ezt a lényegi problémák kibeszélése helyett
Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy hazánkban ki ragaszkodik jobban ehhez a harchoz.
Azt hiszem ez az egyetlen dolog talán, amiben tökéletes konszenzus van.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 14:44:24

@cvsvrs: A kultúrharc a soviniszta agyfelépítésű biorobotoknak készített agymosás. A valódi cél pedig az oligarchák táplálása közpénzből, hogy több jacht, több medencés szupervilla és több palota legyen. De a biorobotoknak ez túl magas, nem ennek a megértésére vannak programozva. A soviniszta biorobotok így harcolnak "értük", mint a hangyák a bolyért. Erre vannak programozva, nem tehetnek róla. És persze győzni fognak. Aha. Mint a ahogy a kommunisták és a nácik is győztek. Jaja. Párhuzamosan van az Ezeréves Birodalom és a kommunizmus, csak nem vesszük észre. ;) A biorobotok mindig hisznek valamiben, amiért harcolhatnak. Most éppen a saját génjeiket védik meg, mert erre vonnak biológiailag programozva. Persze azt nem képesek megérteni, hogy csak az oligarchákat védik. Azok meg a térdüket csapkodják, amikor a hangyák hülyeségéről beszélnek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 14:48:49

@dare: A hosszú kések éjszakája az jó. Attól kezdve csak 11 év telik el és akkor béke lesz. 1929-1945 -> 2008-2024. Tik-tak. Tik-tak.

dare 2020.08.23. 14:57:34

@Főnix Oszlár Gazdag: Hát, reménykedjünk benne.
Mást nem is nagyon tudunk most csinálni.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 15:06:17

@dare: A diktatúrák vége: belső puccs 53%, természetes halál 22%, tömeglázadás 8%, polgárháború 5%, merénylet 5%, külföldi beavatkozás 3%, egyéb mód 4%.

dare 2020.08.23. 15:23:12

@Főnix Oszlár Gazdag: Igen, a reménykedést inkább az időre értettem.
Azért a természetes halált nagyon sok kommunista diktátor is színesíti.
És a polgárháború meg a külföldi beavatkozás milyen kevés százalékot mutat.
Azt a mindenit.
Meg nem mondtam volna.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 15:34:25

@dare: Engem az lepett meg, hogy a belső puccs mennyire gyakori. És hogy az ellenzék mennyire nem érti ezt sem: minden diktatúra a polarizációra épít és ha a polarizáció megszűnik, a diktatúrának máris vége van.

2020.08.23. 16:28:46

@dare:
ne viccelj már. mindez nem a fidesz ellenében történik. ez a fidesz.

2020.08.23. 16:42:21

@Főnix Oszlár Gazdag:
hamlet dán királyfi. nádasdy ádám (!) szabad fordításában. és egy átiratban, ahol hamlet külföldön tanuló egyetemista, ofélia alternatív rockzenész, laertes nem fiatal férfi, hanem ac/dc-pólós lány. a rendezőiroda mai koncertjei bagossy brothers company és punnany massif. mindez szent istván napi ünnepségsorozat keretében. ami ennél liberálisabb már nem nagyon lehet. ebben mégis mi a soviniszta? van az ellenzéki antifasiszta koalíció budapesten. amelyik a kultúrha csakhogy a körúttól távolodva nincs kultúrharc.

dare 2020.08.23. 17:10:46

@cvsvrs: Sajnálatos.
Lassan minden mérsékeltebb hangot leugatnak maguk közül.
Nem nehéz kitalálni, hogy hova fog ez vezetni.
Persze tudom, hatás- ellenhatás, reakció-ellenreakció, csak jó lenne már végre kikerülni ebből.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 17:14:59

@cvsvrs: Azt hiszem súlyosan félreértesz. Én nem vagyok liberális. Én mindössze nem szolgálok egy olyan erőt, amely Istent helyett az oligarchákat és a génjeit tiszteli (sovinizmus) és ezek véli az univerzum központi értékének. Mert Isten nélkül csak egy középszerű, balfék, hazug és pszichológiai terroron alapuló, a bibliai értékekkel összhangban nem lévő elnyomás létezik. Az ennek való ellenállás pedig nem kultúrharc, hanem a feudálbolsevik-gnosztikus materializmus elleni szent háború. Sohasem fogtok nyerni, mert minden egyes mondattal, amit leírsz, csak az elszántságunkat erősíted. Minden egyes mondatot emlékeztet arra, mi ellen kell küzdenünk. Minden egyes mondatoddal közelebb vagyunk a bukásotokhoz. Már csak pár év. 1929-1945 -> 2008-2024. És a felszínes, látszólagos, hazug propaganda giccseiteken csak nevetek. Mert szánalmasak. Mint az egész erőlködés, amelyet annyira komolyan vesztek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 17:16:23

mondatot=mondatod -> na megyek aludni :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 17:21:07

@cvsvrs: Önmagában az írásaid alapján az tüzeli az ellenállásomat, AMI VAGY és AHOGY VAGY, továbbá AMIBEN HISZEL. Ez ellentétes a morális és univerzális értékrendemmel. Nem felszínes módon ellentétes, hanem abszolút és egzisztenciális módon ütközik vele, mert az univerzális ellentéte. Tudod, mint a jó és a rossz.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 17:23:57

@cvsvrs: Az írásaiddal nem a konszenzust, nem az együttműködést, nem a feladást, hanem az ellenállást és a végső, totális mentális harcot alapozod meg. Inspiráció vagy. A rend elleni harc fő ideológiai alapzata. Miközben azt sem érted meg, hogy sohasem fogtok győzni, mert csak szenvedést okoztok, hogy az oligarchák gazdagodjanak.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 17:47:06

@dare: Ki lehet ebből az ördögi körből kerülni. Le kell építeni az illiberális pártállamot és abba kell hagyni 5.2 millió ember rotációs elven alapuló cseszegetését, amely éjjel, nappal, ünnepnap és nyaralás alatt is folytatódik, megállás nélkül. És Krisztus elfogadása sem ártana. De egyre jobban hozzászoknak sokan ehhez a háborúhoz és alig várják, hogy ellenkező előjellel visszaadhassák mindazt, amit kaptak. Tudod, zéró összegű játszmák, kultúránk egyik fő oszlopa. Nagyon megerősítette ezt a Fidesz. Évtizedekre.

Bánegressy 2020.08.23. 19:44:41

@Főnix Oszlár Gazdag:
szal szted meg lehet szüntetni az egyre inkább erősödő és totalizálódó oligarcha rendszert k.-európában?
mert valójában ez a kérdés.
és kinek az érdeke?
mert a nyugat késznek látszik a különbékére ezekkel, ha nem csinálnak túl nagy felfordulást, amire jelenthet némi garanciát a közös katonai rendszer(nem sokat, ugye l.török o). viszont a térség polgárosodása meg annyira nem is annyira érdeke az ide beruházóknak. anyagi szempontból se. versenyszempontból se.
az oligarchátusoknak azonban nem véletlenül a posztszovjet területek a fő termőtalaja.
ez az a földrajzilag európához köthető, gazdasági jogi kulturális alapokon azonban európa és ázsia határán lebegő világrész, ahol sosem lesz polgári a demokrácia és viszont az oligarcha rendszer erősítő ideológiai támaszai maradnak a továbbiakban is az egyházak(mindegy, hogy keleti, vagy nyugati. béke nyugalom legyen!)vagy török o., ezerbandzsában és még 1-2 helyen az iszlám.
kelet-európában sosem lesznek meg a nyugatias polgári rendszerhez szükséges erőforrások és az idő haladtával az igény is egyre jobban halványul. a népességnek is a "líbernyák" része el fog tűnni. az iszlámoknál talán a minimális igény sincs erre.
végülis, ha a nyugat a saját gazdasági problémáit képes megfelelően ügykezelni(ha!), még jól is jár ezzel.
a nyugat szempontjából viszont - migráció ide, vagy oda, ennek a válságnak a kimenetele szempontjából lényeges kérdés, hogy a nyugat valóban elveszti-e a vonzerejét, ill., ha nem, miben áll ez. csak gazdasági, vagy annál több, mert akkor annak is a válságmegoldás részének kell lennie.
ja! és, hogy ez a keresztény hagyományok, vagy még annál is több, vagy valami más?
én mindenesetre mint egyed(:D) szemben állónak érzem magam azzal, hogy a keleti, kipcsak embertípusra mint többségre(hol voltak ezek idáig? :D) hivatkozva örökre el van döntve, hogy nekem ebben kell élnem.
viszont az tény, hogy legkevésbé ebben a választásban a mozgásszabadságom van megkötve.
menni még lehet.
dumálni már egyre kevésbé.
tehát dönteni is csak ebben lehet.
tipli, vagy maradás?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 20:43:58

@Bánegressy: Az oligarchák feudális nagyurak, nem pedig kapitalista vállalkozók a nyugati értelemben. Az oligarchákkal nem az a gond, hogy vagyonnal rendelkeznek, nem az a baj, hogy gazdagok, hanem hogy feudális jellegűek. *** Dumálni nem lehet? Csak menni? Hahaha. A Fidesz szeretné ezt elhitetni. A hülyék meg el is hiszik. Bármikor bukhat a rendszer és akkor lölő olyan lesz pár éven belül mint lala. Relikvia és sok-sok fenntarthatatlan vállalkozás tulajdonosa. EGYETLEN elnyomó politikai rendszer nem tud túlélni évtizedekig. Ez meg főleg nem lesz rá képes, mert taszítja a tehetségeket, mint a vidéki bakaképző Elon Muskot. Éppenséggel óriási lehetőség rejlik a Fidesz bukásában. Az oligarchák meg majd gyorsan betagozódnak a következő politikai rendszerbe. Az állam pénze és hatalma nélkül ugyanis nem versenyképesek. A Fidesz-B ugyanúgy seperc alatt felépítene egy oligarchahálózatot, mint a Fidesz-A. Minek kellene elmenni innen? Ez egy aranybánya új szereplőkkel is.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.23. 20:54:13

@Bánegressy: Tudod, a nevetséges pszichológiai hadviselés kezd azzá válni, ami: nevetséges pszichológiai hadviseléssé. Az álellenzéki hírforrások, a szervezett manipuláció, az álblogok, álhozzászólások, irányított álellenzéki pártok, a lakosság moráljának megtörése stb. stb. egy ideig működik, de aztán mindenki csak röhög rajtuk. Aztán a röhögés szervezettséggé válik, majd a szervezettség erővé. És hoppá, ottan csücsül majd egy ellenzéki miniszterelnök a hivatalában. Aztán akkor lehet majd tiplizni. Moszkvába. Ruszki segélyért. Személyesen. Esetleg dácsát kapnak, akik jó elvtársak voltak. Ki tudja, mi lesz.

legeslegujabbkor 2020.08.23. 22:57:48

@Főnix Oszlár Gazdag:
"EGYETLEN elnyomó politikai rendszer nem tud túlélni évtizedekig. Ez meg főleg nem lesz rá képes, mert taszítja a tehetségeket, mint a vidéki bakaképző Elon Muskot. Éppenséggel óriási lehetőség rejlik a Fidesz bukásában. Az oligarchák meg majd gyorsan betagozódnak a következő politikai rendszerbe. Az állam pénze és hatalma nélkül ugyanis nem versenyképesek."

Az a rendszer, amelyik nem fogadja el, hogy az emberek fele konzervatív a másik fele meg liberális demokrata, és ezt együtt kell működtetni adott időben és országban, az előbb-utóbb megbukik

Bánegressy 2020.08.23. 23:27:16

@Főnix Oszlár Gazdag:
nem kétség, hogy ez ami most látható, tapasztalható ez nem fog örökké, sőt már nagyon sokáig így maradni.
sajnos az én bajom már rég nem ez.
ez a blogfolyam következetesen, és a tapasztalat is némileg azt igazolja, hogy hiányoznak a kompetenciák ahhoz, hogy ez a társadalom kimozduljon valami számára is előremutató, jobb irányba ebből a súlyos állapotából.
sőt, mintha egyre inkább valamiféle mélység húzná lefelé.
attól, hogy a ner bukik még egyáltalán nem valószínű, hogy itt jobb lesz.
és én már 1991 óta tapasztalom ezt(minthogy akkor jöttem haza énhülye) és ciklusról ciklusra, bal válláról a jobb vállára, évről évre tapasztalom, hogy itt mindig van(lesz) lejjebb.
és ez egyáltalán nem valamiféle pesszimizmus.
egy önmagába zárt nemzetnél(amelyik 7országgal határos, de mindegyikben csak önmagával szomszédos), pláne, ha a sztyeppei hátramaradt rokonai felé könnyebben nyit, mint a jelenleg számára állítólag kisebb vonzerővel bíró nyugati irányba, ez logikus fejlemény.

itt van pl. ez. olvasd újra: hafr.blog.hu/2020/06/10/a_magyar_nemzet_a_definicioja_szerint_ongyilkos

ez viszont taszajtja azt akiben azért még maradt valami egészséges és nyugatias életösztön.
legalábbis egy ilyen hely(mert már ezt kell mondjam) nem veszélytelen és ezt egy lakosnak, aki nyitottabb szemmel jár sajnos észre kell venni.
u.akkor teljesen fölösleges azt várni, hogy valahonnan majd előkerül egy gipsz jakab(mondjuk én) és az fog változtatni.
százévek programja lehetne, de min.50.
de sajnos nem lesz és nem a 2022-es választások eredménye miatt nem.
persze amiatt sem.

FrVili 2020.08.24. 00:19:07

@Főnix Oszlár Gazdag:
Engedj meg egy Márai idézetet: "... S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezted útját. Gyűlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást. Mit is tehetsz ellene? Mindenekelőtt iparkodj megérteni. Ő az ellensúly életedben. Máskülönben suta és balog lenne életed küzdelme. Szükséged van reá. Le kell győznöd magad, hogy őt legyőzhesd. Meg kell ismerned az igazságot, hogy igazad legyen vele szemben. Jobbnak kell lenned, mert ő gonosznak hisz és hirdet téged. Isten őt jelölte ki társadul a földön. Közös vállalkozásotok van, mint a bajvívóknak. Ne döfd le idő előtt; egyáltalán ne döfd le. Ő tanít meg élni, harcolni, védekezni. Tudjad, hogy szükséged van reá.";)

Khonsu 2020.08.24. 00:59:18

"mik azok a normák és kulturális fogódzók, amikre ügyelnünk kell, ha meg akarjuk magunkat védeni?"

Azok, mely stratégiák sikerességének hátterében olyan törvényszerűségek húzódnak meg, melyek anélkül is működnek, hogy azok normákként vagy kultúraként az emberekben tudatosulnának. Ami kijön a matekból, természeti törvényekből.

Ezeket kell megtalálni, megérteni és felépíteni rájuk a civilizációnk új alapzatát. Ezek ugyanis sziklaszilárdak. Ideológiák nem kezdhetik ki őket. Egy ilyen konstrukció (felépítményéből adódóan) folyamatos önmegerősítő visszacsatolásba vinné az emberek gondolkodását az azokra épített normák és fogódzók tekintetében, ugyanis minden tapasztalatuk automatikusan és folyamatosan megerősítené azok helyességét. A "végső vallás". Amikor ez megszületik és terjedni kezd, a civilizáció akkor lépi át az "eseményhorizontot".

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 06:51:42

@Khonsu: Jelenleg szerintem az a gond, hogy még az állati ösztönökkel sem tudunk mit kezdeni, mert az egész kultúránk az önzésre, a félelemre és a gyűlöletre épül.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 07:07:49

@FrVili: Krisztus ezt rövidebben megfogalmazta: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.". :) A gond akkor kezdődik, ha a felebarátod az államhatalmának a felhasználásával megállás nélkül terrorizál, kínoz és elveszi a jogaidat.

2020.08.24. 08:22:38

@Főnix Oszlár Gazdag:
vagy a soros alapítvány és ehhez hasonlók, a totalitárius kapitalisták a pénzhatalom birtokában próbálja felszámolni az államiságot. ugye ez a másik beállítás.

2020.08.24. 08:24:31

@Főnix Oszlár Gazdag:
a bibliában az is benne van, hogy add meg a császárnak, ami a császáré. választhatsz egy másik államot. aki szerint nyugaton minden jobb az menjen nyugatra. a nyugat nyugaton van.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 08:47:50

@cvsvrs: Szerintem ha egy nép voltaképpen kettő, akkor el kell gondolkodni a békés váláson. Ha nem tudunk együtt élni, akkor semmi probléma nincsen ezzel, akkor váljunk szét békésen két nemzetté, ha így döntünk. Több németül beszélő állam létezik, lehet elviekben akkor több magyarul beszélő állam is. Sőt, igazából a XVI-XVII. században a kuruc-labanc államiság teljesen kettévált. Nekem pl. nem rokonszenvesek a törökbarát kurucok, nem rokonszenves a kultúrájuk, az értékrendszerük. Baj ez? Nem baj. Mert mindig is voltak és lesznek nyugatpártiak, akik Bécs felé néznek. A császárnak megadom, csak ki itt a római császár? Róma nyugaton van. Egyebekben pedig: 6. fejezet (Ef6) 12 Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. 13 Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. 14 Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, 15 sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. 16 Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. 17 Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 08:59:37

@cvsvrs: Úgy látom, hogy alapvetően összekevered a dolgokat. Az a tábor, amelynek szerintetek Soros, meg a liberálisok és az asszimilált, "identitás nélküli" zsidók a tagjai, nem azonos például az én táborommal. Az én táborom az európai, nyugati, keresztény magyarok tábora, amely Rómához és Berlinhez tartozónak érzi magát. És szánalmasnak tartjuk a kuruc, posztbolsevik, szlávimádó, nyugatellenes, ázsiai magyarságtudatot. Mi fehér európaiak vagyunk és genetikailag nem az Urálhoz kötődünk, hanem sok-sok ezer éve itt élünk. Nem akarok nomád lenni és nem szimpatikusak a nomádok nekem. Nincsen vágott szemem és nem nyilazok hátrafelé. Nem vagyok orosz, nem vagyok kazah, nem vagyok türkmén. Ezek idegenek nekem. Itt egy sokkal mélyebb szakadékról van szó és talán nem is kellene betömni azt. Ami nem tartozik össze, az váljon ketté békésen, ha mindenki így akarja. És lassan mi is és ti is ezt akarjátok, nem? Akkor meg mire várunk? El kell válni egymástól. De ez a mi országunk is, a mi földünk is, és nem fogtok minket elüldözni innen.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 09:10:17

@HaFr: Erdei Ferenc is leírta a kettős magyar társadalomszerkezetet és a XVI-XVII. században a török megszállás de facto kettős magyar államiságot hozott létre. Nem teljesen értem, hogy miért eretnekség annak a felvetése, hogy ezen kettősség okozza a társadalom bénultságát? Miért nem lehetséges az, hogy ez egy gyógymód?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 09:26:19

@HaFr: Néha ki kell a nyuszit ugratni a bokorból és le kell hívni a blöfföket. Akkor derül ki, hogy az ellenfél érvelése csak egy nagy nulla. ;)

2020.08.24. 09:28:42

@Főnix Oszlár Gazdag:
csak ez ugye magyarország. és szinte az összes magyar településen van felsővadászi ii. rákóczi ferencről utca elnevezve. aki ráadásul római katolikus volt. még csak nem is protestáns, mint bocskai. és aztán a reformkor és a 48-as forradalom és szabadságharc is ezzel a világképpel folytonos. akik ezekkel vállalnak politikai közösséget azok a magyarok. a népvallás jézus tanításait követi. és nem pál apostolt. aki egy ember volt. vagy az ószövetség prófétáit. akik szintén emberek voltak és nem istenek.

bizony mondom néktek kövessétek pál apostolt és harcoljatok a fejedelemségek ellen. nincs ilyen tanítás a bibliában. a felvilágosult abszolutizmusból ez teremtette meg a weimari köztársaságot. ami kiszorította a kereszténységet. és ez teremtte meg a náci németországot. amiből létrejött két németország. de az altanti-transzatlanti világ nem rekesztette ki az nszk-t a nyugatos nemzetközössgégből és a szovjet kivonulással az ndk megbukott és kelet újraegyesült. és ez az új németország indította el a 7-es cikkely szerinti eljárást magyarország ellen. és az eu német elnöksége idején lezárhatja le így vagy úgy. és ha engednek orbánnak, akkor nemzeti konzultációk rendszere fennmaradása a 20-as években is borítékolható. és ezt a köznép többsége elfogadja, vagy legalább is nem utasítja el. legfeljebb csak ezres nagyságrendben vannak tüntetések, azok is csak budapesten. és lehet mondani, hogy nyugaton ott a jólét és a szabadság. ez esetben oda kell menni. a nyugat nyugaton van. a jelenkori magyarország egy balkanizálódó, bizáncosodó államalakulat.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 09:39:27

@cvsvrs: Jaj, még mindig nem érted a problémát. Itt mindenki MAGYARUL BESZÉL, ám a többségnek mégis EURÓPAI GÉNJEI vannak. Itt kezdődik a nemzeti tudathasadás. Lehet, hogy sok Rákócziról elnevezett utca van, de Kossuth és Petőfi szláv eredetű volt. Gárdonyi meg német eredetű. És Erkel is. Ki a magyar tehát? Az asszimilált magyarok minimum 20%-át, de akár 50-60%-át is alkothatják a magyar nemzetnek. Egy genetikai vizsgálat ez könnyedén feltárhatja. Nagyon mélyre akartok vágni? Akkor ne csodálkozzatok azon, hogy 2010-ben ugyan egy nép ment be az alagútba, de talán kettő fog feltűnni az alagút végén. És akkor tényleg beírjátok a neveteket a történelembe. Ti lesztek a "legnagyobb magyarok". Valaha. ;)

2020.08.24. 09:39:36

@Főnix Oszlár Gazdag:
az ugyanaz a tábor. a felvilálágosult abszolutizmusból próbáljátok levezetni a fejlődést. csak most nem bécs diktál, mégcsak nem is berlin, hanem a brüsszeli politbüró. az amerikai demokrata pártiak azt mondják, hogy ők majd értenek hozzá. new york-ban az ngo-k okosabbak. majd annak szépen alárendelődik berlin. a felvilágosult abszolutizmusból ugyanis ez következik. az erősebb kutya baszik. és az usa erősebb, mint németország. vásárlóerő paritáson california, texas new york, florida, illinois és oregon állam önmagában erősebb, mint a német szövetségi állam együttvéve. úgy, hogy berlin csak ne ugráljon. a felvilágosult abszolutizmusból ez következik. aztán lehet mondani, mert túl nagyok. egy főre vetítve vásárló erő paritáson izland gazdagabb, mint németország. reykjavikban nagyobb a jólét. berlin csak ne ugráljon. aztán lehet mondani, mert túl kicsik. a felvilágosult abszolutizmusból minden esetre ez következik. sehogy sem jön ki a németek az elsők. a német egyetemek elég jók, de nem a legjobbak. semmiben se. felvilágosult abszolutizmust hirdetnek brüsszelből a mai napig. csak európában szinte semmiben sincs globális versenyelőnye.

orbán és haverjai azt mondják, hogy vissza a konföderációs alapokhoz. és egy félfeudális-félföderális államrendhez. ami európára szinte minden korban jellemző volt.

2020.08.24. 09:40:59

@Főnix Oszlár Gazdag:
ez az, hogy nem mindenki magyarul beszél. mert hogy másképp értik a szavakat a finnugristák, ahogyan a népi etimológusok. a nyelvelmélet sem egységes. nagyon nem az.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 09:45:43

@cvsvrs: OK, de ezzel megint engem igazolsz. Ez nem bal-jobboldali, hanem kulturális és egy látens genetikai probléma. Oldjuk akkor meg! Mindenki csak nyerhet ezzel. Nekünk lesz egy kis-Ausztriánk, nektek lesz egy kis-Erdélyetek. És mindenki boldog. Zéró probléma. A közös hadsereg és az alkotmány maradhat.

2020.08.24. 09:57:02

@Főnix Oszlár Gazdag:
a népfőiskola szerint a kereszt, vagy népiesen köröszt az kör osztásból keletkezik. és így egy magyar szó. ahogyan a kerék a kör kiékelésével. és ezek hangfestő szóképek. krrr. a kerék mozgását utánozza. az akadémia szerint a kerék átvétel az obi ugorból. a kereszt átvétel a szlávból. és ez a reformkori gyökelmélet egy hülyeség. krrr. rokona lenne a latin circus vagy a görög krikos. baromság. mi köze annak a magyarokhoz. ez egy délibábos nyelvészkedés.

k/g zöngész-zöngétlen pár. grr. az gördül, gurul. mint a görög gyro. a göröngy szónak nem rokona a grund vagy a ground. a népi etimologisták szerint dehogy nem. mindegyik az ősi grrr hangkitörésből keletkezett.

vagy mondjuk a frrr is forgást fejez ki. a forszíroz is ebből ered. fordít. errővel elforrdít. ezek hangfestő szavak a népfőiskola szerint. az akadémia szerint ez egy délibábos nyelvészkedés. laikusok nem értenek hozzá. vagy a magyar nép nem érti a magyar nyelvet, vagy vannak nem magyarok, akik nem értik.

Khonsu 2020.08.24. 10:17:48

@Főnix Oszlár Gazdag:

Az "állati ösztönök" is részei a képletnek. Annyit lehet velük kezdeni, hogy ezekkel is számolni kell. Megszüntetni nem lehet őket (az ember "újratervezése" nélkül legalábbis). Még azt sem nagyon lehet tudni, hogy igazából hol húzódik a határ a kódolt viselkedésminták és az úgymond "magasabb rendű" gondolkodás között. Jelen állás szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy talán nincs is ilyen határ.

2020.08.24. 10:36:57

@Főnix Oszlár Gazdag:
az, hogy ég, egy, égi ige és az igen. ezek összefüggnek? a népfőiskola szerint persze, mert ezek egy ősvallás szavai. szólamai.

az mta szerint ez egy baromság. az ige valószínűleg török eredetű. egy közelebből nem nem nevezett türk nyelvből ered. az igen ismeretlen eredetű. mert nem találnak egy olyan nyelvet, amiből ezt a szót esetlegesen átvehették volna a magyarok. ezért ismeretlen eredetű. nem értik a magyar nyelvet. hanem azt mondják, hogy mi vagyunk a független intézmény. tényleg? lehet, csak az a néptől is független. az nem magyar. az akadémián ülnek a döbrögik. előbb azokkal a tökfejekkel kell elbánni. utána jöhet az, hogy lölő lopik.

szó nincs arról, hogy ugyanazt a nyelvet beszélnék. az iskolában nem tanítják, de akinek magyar az anyja. vagy a nagyanyja. magyarul gügyög, gagyog neki az megérti már az óvodában. és az iskolában jönnek a felvilágosult abszolutisták, hogy kérem szépen budenz józsef bebizonyította, hogy a magyar eredetében finnugor. amire jókai mór azt mondta, hogy most akkor fingjak, vagy ugorjak. pedig ő is elfogadta a kitüntetést a császártól. és az apanázst sissy hercegnőtől. kifizette belőle az asszony laborfalvy róza számláit. arany jános meg azt mondta, hogy ő éppen nem ér rá átvenni a kitüntetést a császártól. és lehetne idézni aranyt. vagy akár vajda jánost. hosszasan lehetne sorolni. a magyarokat, és velük szemben álló nem-magyarokat. és utóbbiak szellemi örökösei nádasdy és kálmán professzorok. akik azt mondják, hogy ezek a délibábos, dilettáns, kripli, kretén magyarok csak ne ugráljanak. mert ők az akadémia. vegye el tőlük az orbán. de ez nem cél. hanem ez egy illiberális átmenet. utána lehet újrateremteni a magyar iskolát. nélkületek. erről énekelnek százezren orbán stadionjában. amire az index firkásza azt mondja, hogy ez tomboló fasizmus. és őket is kivásárolják. piaci alapon. lölő pénzhez jut valahogy a pénzpiacon. üzleti titkok mögé rejtve. majd ezek után megbízza vaszilij miklós nevű haverját, hogy vegye meg az indexet és gyakorolja a tulajdonosi jogkört. és kinevezik a szombathy pált. aki libsi, de talán azt mondja, hogy a gyökelméletben lehet valami. az akadémikus bölcselettel szembefordul a nép. erre játszik orbán. kiegyezést ajánlva a természettudósokkal. a "nagy koponya" merkely bélával és társaival. és 60:40 arányban az amúgy sváb talpasa megnyeri az mta elnökválasztást. a "libernyákok" ellenében. nem a származás számít, hanem a lelkiség. ki állnak a magyar szabadság oldalán és kik annak ellenében.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 10:51:26

@cvsvrs: A magyar szabadságban nem a szabadsággal van a probléma, hanem azzal, hogy mi a magyarság. A te magyarságod nekem nem magyarság, hanem egy idegen kultúra. Az én magyarságom neked nem magyarság, hanem egy idegen kultúra. Na de két idegen kultúra nem alkothat egyetlen népet még akkor sem, ha azonos nyelvet beszélnek. De miért gond ez? Egy ír elbeszélgethet egy ausztrállal vagy egy USA-bélivel, de attól még nem alkotnak egy népet. Talán mi is így vagyunk egymással. De tegyük mindezt alkotmányossá.

Khonsu 2020.08.24. 11:29:00

@cvsvrs:

Soha egyetlen elnyomó sem áll a szabadság oldalán. Akkor sem, ha belső megszállóról van szó.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 11:39:37

@Khonsu: Persze, egy masszív belső gyarmatosítás folyik, ahol a soviniszta programozású, kb. a népesség 30%-át kitevő szavazókat használják fel biodíszletként. A gyarmatosító nem a szabadságot, hanem az elnyomást hozza el. Ez az illiberalizmus igazi jelentése és a cél egy Szingapúr-jellegű családi birodalom lenne, amelynek a tulajdonában van az ország.

chrisred 2020.08.24. 11:40:00

@cvsvrs: Kelet meg keleten. Arra is el lehet menni. Aki ázsiai módon szeretne élni, a világ legnagyobb földrészén válogathat a különböző despoták közül.

chrisred 2020.08.24. 11:42:43

@Főnix Oszlár Gazdag: Szingapúrnak a földrajzi fekvése a kiaknázható természeti kincse. Nekünk ilyen nincs, csak az olcsó munkaerő.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 11:44:51

@chrisred: Persze, de azért abból is össze lehet harácsolni pár milliárd dollárt. Feudális, agrár-Szingapúr. Ha a kastélyok felépülnek, az urakat már nem fogja a többi érdekelni.

2020.08.24. 13:42:16

@chrisred:
magyarország nem kelet. nem is nyugat. hanem a kettő együtt. akinek nem tetszik, annak nem tetszik.

2020.08.24. 13:52:51

@Khonsu:
te a gépemberekben felsőbbrendűságében hiszel. hogy azok magasabbrendűek, mint az ember. hihetsz ebben. de ez nem a magyar hitvilág. nem a magyar vallás. a gépemberekben hívő identitás nélküli vagy. és nagyon sok identitás nélküli van. aki úgy férfi, hogy nem férfi. mert lmbtq-s szivárványos pillangónak, vagy nem tudom minek képzeli magát. és elég sok ilyen van. van, aki ő már feltámadt krisztusban úgy, hogy meg se halt, stb. őket idiótának szokás mondani. identitás nélküliek. a létező világtól, a természettudománytól elszakadtak gyülekezete. súlyosan antiszociálisak. mind morálisan felsőbbrendűnek képzeli magát a többségénél. és azt mondjátok, hogy vannak ezek a magyarok. egyezzünk meg abban, hogy nem vagytok magyarok. egymással se értetek egyet semmiben se túl azon, hogy a magyarokat gyűlölitek. és budapesten ennek a csoportosulásnak sajnálatos módon többsége van.

iontichy szokta mondani, hogy nagyon jó dolog a csőd. orbán azt mondja, hogy egy ilyen nagyon jó dolgot szán budapesten az ellenzéki önkormányzatnak. ugyanazt, amit az ellenzék szán az országnak.

ebből lezs egy felfordulás aztán lehet, hogy ezek után a választás megnyeri az ellenzék. és az is, hogy elveszti. ez majd elválik.

2020.08.24. 13:56:00

@Főnix Oszlár Gazdag:
két nép. a magyar és a magyar-ellenes.
három vallás. a magyar keresztény, magyar-ellenes és keresztény-ellenes.
négy eszme. a magyar keresztény államnemzet. a magyar-ellenes, a keresztény-ellenes, az államnemzet-ellenes.

Khonsu 2020.08.24. 14:22:57

@cvsvrs:

Én a természet működésében hiszek és abban, hogy annak törvényszerűségei nincsenek tekintettel a kultúrharcotokra. Abban hiszek, hogy az univerzum úgy működik mint egy bonyolult gépezet, mellyel aki együtt mozdul az felemelkedik, aki ellene küzd, az megsemmisül. Ilyen egyszerű és moralizálástól mentes a képlet.

"egyezzünk meg abban, hogy nem vagytok magyarok."

Felőlem. Ezzel a "fideszmagyarsággal" úgysem szeretnék azonosulni, az tény. De aztán majd nem is kell számonkérni rajtam semmit, mert értelemszerűen olyan közösségért, melynek nem tagja senki sem felel.

Khonsu 2020.08.24. 14:36:24

@cvsvrs:

"két nép. a magyar és a magyar-ellenes."

Helyesen: két nép, az egyik kizárólag magát tartja magyarnak és a másikat magyar-ellenesnek nevezi, míg amaz magát IS magyarnak tartja, a másik csapatot meg csak simán hülyének. :)

Khonsu 2020.08.24. 14:59:24

@cvsvrs:

"iontichy szokta mondani, hogy nagyon jó dolog a csőd. orbán azt mondja, hogy egy ilyen nagyon jó dolgot szán budapesten az ellenzéki önkormányzatnak"

Aztán majd Orbán nagyot néz, amikor a zseniális mesterterv miatt a megmaradt budapesti fideszes szavazókat is elveszti (mert őket is szívatja ám), illetve amikor a becsődölő főváros jó eséllyel rántja magával az igencsak gyenge lábakon álló egész országot...

chrisred 2020.08.24. 15:51:39

@cvsvrs: Akkor miért akarsz megszabadulni a nyugati résztől?

2020.08.24. 15:52:48

@Khonsu:
ha ez két nép az egyik a másik ellen harcol, akkor mindkettő nem lehet magyar.

2020.08.24. 15:56:48

@chrisred:
székesfehérvár és veszprém is fideszes. a királyok és a királynék városa. a kiemelt idegenforgalmi övezetek. győr is fideszes. ahol termelő ipar van az fideszes vagy legalább is nem fidesz ellenes. miskolci polgármester sem fidesz ellenes, mint kiderült.

2020.08.24. 16:01:34

@Khonsu:
budapesten országos közintézmények is vannak. azokat nem viszik csődbe. kiüresítik a fővárost. persze azzal ország egésze is csődbe mehet. és úgy megbukik orbán rezsim. de ha nem, akkor nem. úgy az ellenzék bukik meg.

chrisred 2020.08.24. 16:05:28

@cvsvrs: Az ellenzék nem tud megbukni, csak az egész rendszerrel együtt.

Khonsu 2020.08.24. 16:18:22

@cvsvrs:

Csak az első csapat gondolja két népnek. A második meg rájuk hagyja. Így persze az első csapat nézőpontjából a másik nem lehet magyar, de a második nem osztja ezt a nézetet. Ők csak simán hülyeségnek tartják amazok álláspontját, az ők "identitásukat" ez határozza meg.
Tehát az első csapat szerint a harc a magyarok és a magyarellenesek között zajlik, míg a második szerint a hülyék (megtévesztettek, gazemberek, bolsik, stb.) és a normális gondolkodásúak között.

Khonsu 2020.08.24. 16:29:36

@cvsvrs:

Szerintem az Orbán rezsim is jobban járna vele, ha "magától" megbukna (és még ép bőrrel és a szajré egy részével elsétálhatna), és nem a várható globális átrendeződés söpörné el (a nyugat sem marad örökre tetszhalott, meg fog születni az új paradigma, ami alatt összezár és újult erővel feltámad). Persze valószínűleg addig fognak kapaszkodni a hatalmukba, amíg csak bírnak. Ígyjárás.

Khonsu 2020.08.24. 16:34:33

@cvsvrs:

Persze az utóbbi egyben az ellenzék bukását is jelenti, mert ha teljesen más világ jön, abban a mai szerepek nem is értelmezhetők.

2020.08.24. 16:37:21

@Főnix Oszlár Gazdag:
ugye érhető. szent trifon a kertészek védőszentje és ivanov lázár egyszerre nyugatos (a tudományba vetett hitet is hirdeti) és keletiességet (érzelmességet) is. nem azt, amit az ellenzék: nyugat jó, kelet rossz. haname a kereszténység egységét. a fidesz nem egy náci párt.

a túlárazott közbeszerzések mellett az olcsó szavazatszerzésre van alapozva. néppárt. a fidesz ma tanszereket osztott.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4368/200824tanszeradomany_ksz_(16).jpg
a héten még a plázákban gyűjtenek adományt. lölő prograganda lapja nyári tábort hirdet a középiskolásokak.
video2.dehir.hu/0824_ttk_tabor_mix.mp4

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 18:53:04

@Khonsu: Szerintem nem látod azt a stratégiai hibát, amit a Fidesz a 2.8 milliós "saját" magyarsággal elkövet. Nem az a megoldás, hogy ezt elveted, hanem az, hogy ráerősítesz. Gondoljad át azokat a hatalmas lehetőségeket, amelyeket egy magyar-b etnikum létrehozatala jelentene - az ellenzéknek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 18:55:47

@cvsvrs: A Fidesz 2.8 millió ember pártja és ezek az emberek - Fidesz ideológiája szerint - kulturálisan eltérnek az ellenzéktől. Na most ettől kezdve engem a nem-Fidesz magyar-b etnikum érdekel és abszolúte nem kívánok foglalkozni egy idegen kultúra problémáival. Nem tartozik rám a Fidesz-kultúra ideológiája ugyanis. Én a magyar-b kultúra része vagyok.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.24. 18:57:53

@cvsvrs: Ez a lényeg. A magyar-a nem azonos a magyar-b-vel. DE MINT A VÁLÁSNÁL, a FÖLD és a VAGYON arányos részét meg kell, hogy kapjuk. :)

2020.08.25. 11:52:44

@Főnix Oszlár Gazdag:
nincs magyar-a és magyar-b. ezek nem létező identitások. magyarok vannak és ezzel szemben álló magyar ellenesek. és utóbbiak maguk mondják, hogy a nyugat a felsőbbrendű. ha valaki meghirdeti, hogy ő a felsőbbrendű, akkor az alsóbbrendűek ellen van értelemszerűen.

2020.08.25. 11:57:54

@Főnix Oszlár Gazdag:
feltéve, hogy az alsóbbrendűek nem őket választották. és ugye nem az ellenzéki értelmiséget választotta a többség. amelyik magát egy filozófikus mesterrassznak képzeli. innentől kezdve az többségi magyarellenes értelemszerűen.

2020.08.25. 12:14:14

@Főnix Oszlár Gazdag:
debrecenben a reptéren tavaly 500 ezres menetrendszerinti utassal és 50 ezer charter utasszámmal számoltak. ezt túl is lépték. csakhogy jött a pandémia. és most annak örülnek, hogy van havi 10 ezres utasforgalom. ami kevesebb, mint ötödére csökkent. ebből ugye a debreceni repülőtér csődje egyenesen következik. és két szélső eset van. az egyik, hogy eladják a maradák repteret külföldieknek. a másik, hogy a fidesz a budapestit is visszavásárolja. mert ferihegyen az utasforgalom nem az ötödére, hanem majdnem a huszadára (!) csökkent. állami kisrepülőtér kis veszteségével szemben áll a nagy magán repülőtér nagy vesztesége. és ezek ugye ellenérdekeltek. budapesten a többség azt mondja, hogy a közvagyonból amit csak lehet eladni. nemcsak repteret, mindent. innentől kezdve két lehetőség van. vagy az fővárost viszik csődbe a népi nacionalisták vagy az államot viszik csődbe az extrém liberálisok.

Khonsu 2020.08.25. 12:43:29

@Főnix Oszlár Gazdag:

Az igaz, hogy stratégiai hibát követ el vele, de nem hiszem, hogy erre a hiba megismétlése lenne a helyes válasz. Szerintem valahogyan kifele kellene jönni az etnicizmus csapdájából, nem ráerősíteni.

Khonsu 2020.08.25. 13:04:57

@cvsvrs:

Senki sem mondja, hogy a nyugat felsőbbrendű. Egyszerűen arról van szó, hogy a nyugaton az évszázadok/ezredek alatt kifejlődött stratégiák sikeresebbek. Az ők kollektív tudatukat/kultúrájukat meghatározó mémek jobbak, mert olyan gondolkodási és cselekvési mintázatokat eredményeznek, melyek előnyhöz juttatják az azokat hordozókat. Lényegében a kultúrájuk jobban összecseng a matekkal.

2020.08.25. 13:15:53

@Khonsu:
a nyugati minták a gyarmatosítson alapulnak. azon, hogy képesek egzecíroztatni más népeket. magyarországon a többségnek nincs ilyen célja. a gyügyei paraszt nem akar vállalatot tulajdonolni a szegényebb lembergben. azért, gyarmatosítsa halicsot. nincs ilyen célja. a gondolkodása nem nyugatos. és lehet mondani, hogy úgy szegényebb lesz, mint egy nyugat-európai. igen. ezt érti. és? nem minden a pénz.

Khonsu 2020.08.25. 13:52:19

@cvsvrs:

Nem a gyarmatosításon alapulnak, de az igaz, hogy a "gyarmatosítás" (különböző formái) is következnek belőle, ugyanis a létrejövő sikeres minták (öltsenek testet akár egy vállalatban, vallásban, kultúrában, kormányzati rendszerben, stb.) expanzív természetűek, igyekeznek betölteni a rendelkezésükre álló életteret. Nem a pénzről szól. Ha nem lenne pénz, vagyon, akkor is így működne. Magyarországon a többség azért "nem akar" gyarmatosítani (akár gazdaságilag, akár kulturálisan), mert nem tud. Ahogy az undok kismalac mondja, amikor elesik a biciklivel: "Így szoktam leszállni!"

2020.08.25. 14:33:14

@Khonsu:
ha nem lehetne pénzt teremteni a semmiből, akkor budapest néhány hét alatt kapitlulálna. viszik be a temérdek árut. és kifelé nem jön semmi. csak a szemét és a kultúrszemét. a szar és a húgy. azért nem adnak árut. mit ad érte budapest cserébe?

Khonsu 2020.08.25. 14:39:02

@cvsvrs:

Áruld már el nekem, hogy mi köze Budapestnek ahhoz, hogy az MNB a semmiből teremti a pénzt? Tudtommal Matolcsy nem ellenzéki. Vagy lemaradtam valamiről?

2020.08.25. 14:42:50

@Khonsu:
ez a rendszer úgy tartható fent, hogy temérdek pénzt generálnak és azt költi elsősorban a főváros. az, hogy budapest a gdp 40%-át termeli azt jelenti, hogy ennyit költ el. ha lakosságarányosan 20%-át költi el (ami még piaci alapon mindig brutális módon túlértékelt), akkor budapest piaci alapon csődbe megy. mert a főváros a fogyasztáson alapul. az nem piac. az a placc, ahová az árusok kipakolják a valós árut. és az önkéntes árucserét támogatja a pénz. csak mivel az nem árupénz, hanem a semmiből szinte korlátlanul elő lehet teremteni ezért a tisztességet zárójelbe lehet tenni. akiben bízik a tőkepiac az veheti meg a körúti ingatlant vagy a fél balatont. és ha ez lölő, akkor lölő. korlátozott felelősségvállalással üzleti titkok mögé rejtve teheti. ez a létező kapitalizmus. ez a rendszer. és amíg lölő csődbe nem viszi a szállodáit addig az övé. nyilván nem érdemes így termelésbe fektetni, mert az túl nagy reckér. kastélyokat kell venni. yacht kikötőt építeni mégis csak érdekesebb, mint csavargyárat vagy gyártani a gumibiszbaszt. tehát valamilyen pénzügyi-kereskedelmi-szolgáltató szektort kell lenyúlni tőkepiaci támogatással. ez a nyugati minta. csak mindezt expanzív módon kellene tenni. lölő megvegye magának boszniát vagy koszovót is. csak ott is vannak ilyen lölők, akik ugyanezt csinálják.

ezzel persze nincs felzárkózás. de ez arra jó, hogy a fővárosból a külföldi ellenérdekeltségeket kivásárolja. és az államellenes ellenzéket csődbe vigye.

Khonsu 2020.08.25. 15:02:32

@cvsvrs:

Most ugorjuk át azt az apróságot, hogy szolgáltatások és szellemi termékek is vannak (Debrecen belvárosában sem csavargyártásért kapja a többség a fizetését) és maradjunk annál, hogy akkor ezek szerint azt mondod, hogy az elvileg kormányközeli vezetésű MNB finanszírozza a fővárost a semmiből teremtett pénzből, akárcsak Lölőt? Úgy tűnik mintha némi ellentmondásba kerültél volna önmagaddal, mert ez azt jelentené, hogy valójában vagy nem is akarja Orbán csődbe vinni a fővárost (tehát ez a "kultúrharc" csak csak kamu, amivel a népet hülyítik), vagy mégsem függ annyira Budapest a semmiből teremtett pénztől, mint állítod.

2020.08.25. 15:04:07

@Khonsu:
nem az mnb teremti kizárólagosan. hanem az mnb és a kereskedlemi bankrendszer.

debrecenben a nagytemplom mögött a református kollégium mellett van egy üres telek. 30 éve áll üresen. és nem volt budapesten olyan kereskedelmi bank, amelyik 1 forint hitelt is adott volna egy debreceni vállalkozónak, vagy vállalkozói körnek, hogy azt hasznosítsa. és most ottan majd lölő épít egy smart hotelt. ő az első, akiben bízott a tőkepiac. ezt budapest belső kerületeiben dönti el egy pénzügyi csoportosulás. de a balaton környékének se adtak túl sok hitelt. termelő üzemeknek meg aztán pláne nem. hanem ez a liberálisnak mondott pénzügyi körök arra szakosodott, hogy egymást kiszolgálva budapestet kiárusítsák.

és jött a fidesz azzal, hogy ők visszavásárolják. vagy ha nem tetszik, akkor csődbe viszik. adnak hitelt a kis és középvállalkozói rétegnek is. nem túl sokat. de mégis csak. megtámogatják a betelepülő multinacionális gyáripart és a beszállítóik is fejleszthetnek kapnak olcsó hitelt. és ezzel a fidesz bedönti a "liberális" fővárost. de legalább legalább nem viszi csődbe az országot. az is valami, hogy nem teremt totális káoszt. hanem a haverok beveszik az országos közintézményeket. leváltják az uport. helyére kerül a vidnyánszky. nem lesz magyar kultúra? olyan lesz, mint eddig volt. na de a természettudományos elit egy része disszidál. több pénzt fizet a nyugat. disszidáljon. ez is része egy partikuláris megoldásnak. az ország egésze szempontjából nem lesz jobb. különösen úgy, hogy csángóföld hétfalu is még az ország.

2020.08.25. 15:12:25

@Khonsu:
a szolgáltatás az fogyasztás. tehát klasszikus liberális elvek szerint a libáért nem azt kell adni, hogy a libát ottan megeszik. hanem árupénzt. klasszikusan aranyat, vagy ezüstöt. mivel olyan nincs. ezért árut. na de belvárosban nincs vágóhíd. akkor mégis mit adnak érte cserébe. semmit. azt, hogy elhitetik a köznéppel, hogy milyen nagyon bonyolult kisütni a konyhakész kacsát és megenni a sztárséfeknek. és ezt kell hirdetni a kereskedelmi tévékben. és annak költsége is beépül a reklámokba. és el kell hitetni a köznéppel, hogy ha az nem lenne csak mondjuk fele ekkora mértékben, akkor csődbe menne az ország. dehogy is. budapest menne csődbe.

a fidesz volt olyan hülye, hogy leváltotta deszmky-t. ellenzék volt olyan hülye, hogy leváltotta tarlóst. most áll be egy olyan felállás, amiben ezt a 20-30 éve dúló hatalmi játszmát dűlőre vihetik.

Khonsu 2020.08.25. 15:15:30

@cvsvrs:

"az ország egésze szempontjából nem lesz jobb. "

Erről van szó. A növekedés üteme 2002-2010 és 2010-2020 közötti időszakban hasonló volt, tehát gazdaságilag ez a kurzus semmivel sem jobb, mint az előző. Akárhogy bűvészkednek.

2020.08.25. 15:27:12

@Khonsu:
azzal a különbséggel, hogy 2010-re csődbe ment az ország (leszámítva budapestet). és 2020-ra nem megy csődbe (leszámítva budapestet).

Khonsu 2020.08.25. 15:30:24

@cvsvrs:

Ha árupénzt használnánk, akkor persze kissé máshogy működnének a dolgok (azért nem teljesen), de hát nem azt használunk.

"most áll be egy olyan felállás, amiben ezt a 20-30 éve dúló hatalmi játszmát dűlőre vihetik. "

Nem úgy tűnik. A lakosság kettészakadt nagyjából fele-fele arányban, és a két csoport lényegében ugyanazokat a gondolkodási mintákat követi, csak ellenkező előjellel. Ilyen helyzetben itt semmi sem fog dűlőre jutni, legfeljebb néha átlendül az inga az ellenkező szélsőségbe. Össztársadalmi konszenzusra törekvésnek nyoma sincs. Mindenki el akarja taposni a másikat.

2020.08.25. 15:38:42

@Khonsu:
ha az ep megszavazza az új költségvetést, akkor azt kell mondani a briteknek, hogy a kormány visszaveszi a repteret. visszavásárolja a külföldiek kezében levő kereskelmi-szolgáltató szekort leszámítva néhány szövetségi érdekeltséget. na most ezek után lehet belföldön olyan induló állapotot teremteni, amit többé-kevésbé elfogad a köznép. az oligarcháknak adakozniuk kellene és úgy válhatnak nagypolgárrá. és ezek után lehet magyarországot építeni. nagy-magyarországot a határ menti és a határon kívüli magyarokkal, illetve a magyarbarát szlávokkal románokkal. és budapestről a magyarelleneseket el kell zavarni. ez teremthet normalitást.

vagy az, hogy elsöprik a rezsimet. visszaáll a nyugati típusú többpárti váltógazdaság és akkor a szocik eladósítják az országot, a libek eladják, a konzik asszisztálnak. és mellette azt mondják, hogy jönnek a nácik. ahogyan 2010 előtt volt.

Khonsu 2020.08.25. 15:41:38

@cvsvrs:

Nem ment csődbe. Szerintem most se fog, mert legvégső esetben kimenti az EU vagy az IMF. Amíg a fennálló paradigma és nyomában az azt leképező jelenlegi rend, intézményrendszer nyugaton fennmarad, addig Magyarország sem megy csődbe, mert nem hagyják neki. Éppen ezért szerintem, érdemi társadalmi változás ebben az országban akkor fog bekövetkezni, amikor nyugaton. Szerintem a magyar társadalom, "néplélek" szintlépésének az előfeltétele egy nyugati paradigmaváltás. Az fogja kiváltani/kikényszeríteni. Ahhoz pedig még csődbe se kell menni.

Khonsu 2020.08.25. 15:52:14

@cvsvrs:

Látod ez a probléma. Mindkét oldal totális győzelemre törekszik a másik fölött. Két szélsőség van, középen a rendszeren kívül meg csak alig páran vagyunk. A két szélsőség pedig egymást erősíti. Ennek a vége hosszabb távon vagy a megsemmisülés/Mad Max világ, vagy egy (valamilyen típusú) külső gyarmatosítás/rendteremtés lesz.

2020.08.25. 15:53:07

@Khonsu:
az elitben olyan a felállás. az, hogy ellenzéki a főpolgármester. az első orbán kormány volt olyan ostoba, hogy nem einstandolta a demszky vezette budapest országos közintézményeit. hanem elfogadta, hogy azok "függetlenek". a második és a harmadik orbán kormány túlnyerte magát. megvalasztották főpolgármesternek tarlóst. és nem vihették csődbe a budapest "liberális" gazdasági érdekeltségeit. mert azért is tarlós felelt. most van olyan felállás, hogy ezért karácsony gergely a felelős.

itten mindent megtesznek azért, hogy legyen a reptérnek forgalma. lett volna egy utánpótlás utcai kosárlabda vb. a fiba azt mondta, hogy nem rendezik meg. mert nem minden ország nem vehet részt. erre azt mondták, hogy legyen ifjúsági fesztivál. és bukarest nem rendezi meg a world tour egyik államosát, akkor megrendezi debrecen. azért, hogy legyen idegenforgalom a szállodában, a reptéren, stb. a karigeri vezette önkormányzat mit tesz azért, hogy budapesten legalább a szolgáltató szektor működjön? semmit. mert úgy beavatkozna a piac működésébe.

errefelé a fideszben a haverok 19-re lapot húznak. és felújítják ezt a régi üzemcsarnokot.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4370/200825dloft_ksz_(2).jpg
mondván, hogy ebből lesz egy újabb 20 ezer négyzetméteres irodaház. úgy, hogy ilyenből debrecenben van több tízezer négyzetméter van jelenleg is kiadatlan. de meglépik mondván, hogy munkahelyeket teremtenek, stb. big data center lesz, stb. és ha ez működni fog, akkor nagyot nyernek. ha nem, akkor nagyot vesztenek. a fideszben van kockázatvállalás. ez az alpolgármester és a haverja.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4370/200825dloft_ksz_(5).jpg
de az a haver vállalkozó. lehet, hogy ügyeskedő, de vállalkozó. karigeri haverjai nem. azok nem kezdenek el széllel szemben pisálni, mint ezek.

2020.08.25. 16:06:58

@Khonsu:
és például erre mondom, hogy a fidesz kelet is, nyugat is. ez a csóka valami gipszkartonos, aki közbeszerzésekkel elég sok pénzt keresett. ez ugye keletiesság. na de azt mondja, hogy építenek egy adatközpontot a város szélére egy irodaházzal. válság ide, válság oda. ez nyugatosság. és a fideszben kapacitálják, hogy megnyerted a közbeszerzést, akkor most kockáztass és recesszióban indíts beruházást. és persze ezek patyomkin projektekkel csődbe vihetik az országot. mert felteszem a fidesz máshol is ugyanezt csinálja. anticiklikus kezdtek el gazdaságot élénkíteni. és ezt bebukhatják. de ugyanígy budapest is bebukhatja. mert ott az önkormányzat ül karba tett kézzel. a a szabad piac majd mindent megold.

Khonsu 2020.08.25. 16:19:05

@cvsvrs:

Egy két helyen lokálisan meg tudott merevedni egyik vagy másik oldal hatalma, de azért országosan nagyjából 50-50 a felállás.

"mert azért is tarlós felelt. most van olyan felállás, hogy ezért karácsony gergely a felelős.
"

Nem. Mára már, a posztmodernnel súlyosbított, anélkül sem rózsás helyzetben olyan a felállás, hogy bármi rossz történik, azért mindkét táborban az ellen oldalt kiáltják ki felelősnek (Fidesz: Karácson csődbe vitte Budapestet, mert alkalmatlan, ellenzék: a Fidesz csődbe vitte Budapestet, hogy megbuktassa Karácsonyt). Már csak hitek harcolnak, és kiegyenlített a két tábor létszáma. Ez így nem fog eldőlni. Szélsőségből szélsőségbe lendülünk, és egyre jobban elmérgesedik a harc, a végtelen csatározás pedig lassan az ország minden erőforrását felemészti/tönkreteszi.

Ez egy végtelen ciklus, ami vagy úgy áll le, hogy kifogy az erőforrásokból, vagy kívülről megszakítják.

Khonsu 2020.08.25. 16:29:59

@cvsvrs:

Vagyis azt akarom mondani, hogy ahhoz, hogy ebből az önsorsrontásból egyáltalán lehetősége legyen a magyar társadalomnak (társadalomként) kilépni, a Fidesznek és az ellenzéknek egyszerre kellene buknia. Az pedig valószínűtlen, hogy az a legfeljebb néhány százaléknyi rendszeren kívüli el tudná őket zavarni.

2020.08.25. 18:02:25

@Khonsu:
ahhoz, hogy magyarországon értelmes közélet legyen a két oldalból az egyiket a politikai underground világába kell taszítani. tehát vagy azt kell kimondani, hogy a népi nacionalizmusnak nincs helye ez az európai közéletben legfeljebb csak marginalizáltan. vagy azt kell mondani, hogy ha kelet közép európában a posztkommunisták, az extrém liberálisok és a bulvárban nehezen szerepeltethető karakter nélküli értelmiségek nem nyernek parlamenti mandátumot, akkor így jártak. esetleg törődjenek bele, hogy ebben a kommercializált mediatizált környezetben ez a népítélet. a fővárosi értelmiségnek valamit máshogy kell csinálnia. az akadémikus bölcselet reformra szorul.

mindkettő mellett szólnak nagyon komoly érvek. azt gondolom, hogy volt egy purgatóriumi időszak, amikor az antifasiszta koalíciónak kellett elsőbbséget adni. onnantól kezdve, hogy ebbe bevették a jobbikot úgy, hogy közben történt egy generáció váltás a közélet visszatér abba a mederbe, amiben megjelenik a tradicionalizmus. az egy legitim álláspont. hagyományosan azon alapul a kormányzati politika. többek között azért, mert az adja kiszámíthatóságot a diplomáciában. másképp nincs európai hagyomány, nincs nemzetközösségi jelleg. ez nem tetszik a posztkommunistáknak, az extrém liberálisoknak és a kiüresedő neokonzervatív humán politikának. a moderntiáshoz reálértelmiségnek kellene. az meg csak akkor lép be a politika főáramába ha a közbeszéd racionális.

erre mondom azt, hogy pártpolitikai küzdelmet valamilyen irányba el kellene dönteni.

Khonsu 2020.08.25. 19:25:48

@cvsvrs:

"erre mondom azt, hogy pártpolitikai küzdelmet valamilyen irányba el kellene dönteni. "

Én pedig azt, hogy nem lehetséges tartósan eldönteni egyik irányba sem, mivel a két oldal egymást hozza létre. Vagy mindkettő megmarad, vagy egyik sem. Ahhoz, hogy a közbeszéd racionálissá válhasson, mindkét oldalt a politikai underground világába kell taszítani.

2020.08.25. 19:45:04

@Khonsu:
mindkét narratíva megmarad. az egyik a mainstream, a másik az underground.

2020.08.25. 20:00:20

@Khonsu:
egyszerű példa. egy mai hír. sajtótájékoztató. a képen az építési vállakozó haver és az alpolgármester.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4370/200825dloft_ksz_(5).jpg
ti ugye azt állítjátok, hogy ezek a modernizációt, különösen a virtualizációt illetően nem elkötelezettek. ezek ezt az üzemcsarnokot egy adatközponttá és irodaházzá akarják alakítani.

ha technokrata vagyok, akkor biztos megírom a lapomba ezt a hírt. azt is esetlegesen, hogy ez egy közbeszerzéseket elnyert fidesz közeli vállalkozó. jogában állt közbeszerzést elnyerni. és jogában áll irodaházak és adatközpontot építeni. posztindusztrtriális loft környezetben. fityfene.
d-loft.hu/
azt állítjátok, hogy ilyen nincs. dehogy nincs. itt a példa. a napi hírekből. ez csak debrecen. aztán lehet, hogy ez nem épül meg, vagy a pénzét elbukja. nem állítom, hogy minden feltétlen szuper. hanem csak azt, hogy az ellenzéki média tudatosan eltagad mindent, ami progresszió. és lehet mondani, hogy a közmédia nem számol be a visszaélsekről. ez esetben ez 1:1. ez esetben egyik sincs erkölcsileg topon. dönteni kell.

Khonsu 2020.08.25. 20:05:37

@cvsvrs:

Szerintem ami a tartós békét, fellendülést és gyakorlatilag a posztmodern végét elhozhatja (az egész nyugati civilizációban), az egyfajta "archeofuturizmus" lesz. Az képes lenne úgy megállni a racionalitás talaján, hogy közben egyszerre meg tudja szólítani a tradicionalista és a progresszista oldalt is. Egy technológiai vallás. Szerintem ez lehet a válasz HaFr kérdésére a nyugati civilizációval kapcsolatban és szűkebben a magyar társadalom problémájára is.

A tradicionalisták/konzervatívok számára megadhatja a kipróbált és működő társadalmi gyakorlatok tudományos igényű igazolását mégpedig az ők nyelvükön elmondva (lényegében vallási köntösbe bújva), miközben a progresszistáknak felkínálhatja a a technológia általi megváltást és minden újjáteremtését. (ezzel nem mellesleg a tradicionalisták nyelvén lényegében beteljesítve a bibliai jóslatot Isten országának földi eljöveteléről)

Khonsu 2020.08.25. 20:13:06

@cvsvrs:

Egy darabig. Egy kis megingás és máris vissza/átbillen.

Khonsu 2020.08.25. 20:18:45

@cvsvrs:

Sohasem állítottam, hogy ne lenne ilyen is, csak azt, hogy azért összességében nem a modernizáció a meghatározó trend Magyarországon. (2010 előtt sem az volt, még mielőtt...)

Khonsu 2020.08.25. 22:03:55

@cvsvrs:

Mondjuk igaz, hogy ezen a ponton ez egyelőre csupán hitvita közöttünk. Te abban hiszel, hogy ha a kétféle irracionális narratíva közül az egyik győzne, akkor valahogy meg tudná szülni a racionalitást/normalitást. Én pedig abban, hogy erre kár lenne várni, akár Magyarországon, akár az egész nyugati civilizációban és ellenkező irányból kell a problémához közelíteni. Az axiómáktól kiindulva kellene a racionalitás talajáról építkezve újraalkotni a nyugat teljes civilizációs keretét úgy, hogy az stabilitásának megőrzése mellett képes legyen a párhuzamosságot a mainál sokkal jobban kezelni. Így szükségtelenné válik bármely irracionalitás/szubjektív valóság kiemelése, mert azok gond nélkül létezhetnek és virágozhatnak egyszerre is, nem zavarják egymást és a rendszer stabilitását. Így a probléma, ami szükségessé tenné az általad várt megoldást, eleve létre sem jöhetne az új rendszerben.

A te megoldásod üzemanyagát/piacát a magyar etnicizmus logikája szolgáltatná, az enyémét a nyugaton felhalmozódott legkülönfélébb társadalmi feszültségek elegye.

Az idő majd eldönti, melyikünknek lesz igaza.

Khonsu 2020.08.25. 22:10:21

@Khonsu:

Vagyis Magyarországon vagy legyőzi egyik oldal a másikat, vagy egy új civilizációs paradigma legyőzi/lenyeli mindkettőt.

Khonsu 2020.08.25. 22:30:06

Na megint sikerült regényt írnom. Azt hiszem jobb lesz, ha kicsit elmegyek pihenni. :)

2020.08.26. 07:35:35

@Khonsu:
a valóságból indulok ki. abból, hogy él egy nép a kárpát-medencében és egy testvérnép az erdélyi medencében. és ennek legalább 1100 éve többsége van errefelé. magában a medencékben. mert a nyugati kis és az északi magas kárpátokban a hegylakók nem a skótok, hanem a tótok. morvák és szlovákok lakják. a keleti és déli kárpátokat pedig a románok. moldávok és oláhok, havasalföldiek. mert kényszerből be lettek telepítve. aztán ezer évvel a magyarok után ők is nemzeti öntudatra ébredtek. és ők is államalkotók.

na de kell egy magyar néppárt és annak testvérpártja az erdélyi magyar néppárt, amelyik a magyar nép gazdasági érdekeit, kulturális értékeit tartja elsődlegesnek. és nem abból indul ki, hogy jaj, szegény kis románok. többet nyertek a magyar királyságból, mint amennyi a magyar köztársaságnak megmaradt úgy, hogy kiirtották a zsidókat egy szálig. majd erdélyből kitelepítették a németeket egy szálig. még pénzt is kértek tőlük. és egyébként a monarchiától úgy foglalták el erdélyt, hogy a fegyverszünet után megszállták magyarországot. errefelé első dolguk volt, hogy kifosztották az osztrák-magyar bankházat. betitltották a hírközlés minden formáját. új igazolványokat adtak ki. csak a köznép nem akart románná válni. budapesten a választók többsége a mai napig azt vallja, hogy jaj, szegény kis románokat elnyomják is a csúnya gonosz nagy magyarok. ennek a néppártnak ezt a magyar ellenes politikai csoportosulást ki kell szorítani fővárosból az országos közintézményekből azért, mert nem magyar érzelműek. a kisebbségi románok, vagy akár a határ túloldalán a kolindáló román parasztok se ezt mondják. még a bukaresti ortodox román nacionalisták se olyan mértékben magyarellenesek, mint budapesten egyes vezető értelmiségeiek. és őket ki kell szorítani a közmédiából, stb. ez a kultúrharc. ez egy irracionális közbeszédet teremt. és ezt valakinek meg kell nyernie.

és ebben a fidesz áll nyerésre és inkább ők képviselik a magyarokat, mint a dk-párbeszéd-momentum azért, mert a trianoni határon túl élő magyarokat is képviseli orbán. akik ugye nem adófizetők. tehát joggal ellensúlyozza ezt gyurcsány. képviselve a kisnyugdíjasokat. a többségi és a kisebbségi magyar települések összekapcsolásából előnyök is származnak. ezt a fiatalabbak megérthetnék. de a momentum az erdélyi testvérpárt ellenében szavazott. mert ezt akarta macron. menjenek a francba.

tehát ott tartunk, hogy van egy magyar néppárt és egy erdélyi magyar testvérpártja. de ez nem elegendő. mert a 21. századi modernizációhoz kell egy technokrata szakértői réteg. akik párton kívüliek, függetlenek. nem a fidesz familiárisai se közvetlen, se közvetve. nem orbán haverjai, nem is lölő beosztottjai, még csak nem is az önkormányzati vezetőkhöz kötődnek, és nem csak német gyáriparosok beszállítói. hanem valódi függetlenek. és az a .hu értelmiség.

és ez mondhatja azt, hogy orbán családját akár teljes körű vagyonelkobzásra is lehetne ítélni. és utána az unokáit árvaházba kellene zárni feltéve, hogy a szentekhez viszonyítunk. globális kapitalizmus van, amiben elsősorban nem a szentek választódnak ki. hanem a technokraták mellett a kormányközeli ügyes üzletemberek. viszont ezt mégis úgy kellene csinálni, hogy a tisztesség minimuma érvényesüljön. és a handabandázás helyett a szakértelem domináljon azzal, hogy a politikai teljesítményét is el kellene ismerni. az oligarchákból nagypolgárokat kellene faragni. mészáros lányának és a vállalkozó férfjének is maradjanak üzletei. a miniszterelnök lányának lehet balatoni nyaralója. a lázár a miniszterelnöki hivatalt vezetette. éppenséggel lehet vadászkastélya feltéve, hogy a nép őket választja. annak feltétele, hogy nem viszik csődbe az országot.

gondolhatod azt, hogy egy technokrata értelmiség elsöpri a pártpolitikát a földkerekségen. észak-amerikában ez van? vagy a briteknél? vagy a franciáknál? vagy a németeknél? dehogy is. ugyanaz a handabandázás megy csak esetenként orbán ellenében. a németek döntsék el, hogy ki kell nekik inkább. orbán vagy a gyurcsány házaspár és a momentum. és utána haladjunk.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 09:06:30

@cvsvrs: Na de ott tartottunk, hogy a magyar-a és a székely mellett van egy harmadik, esetleg több milliós létszámú, magyar tudatú népesség is, a magyar-b. Tehát nagyon szép, hogy a magyar-a és a székely népességnek van egy néppártja, de mi lesz a magyar-b népességgel? Nekik (nekünk) is kell egy néppárt, de az nem lehet keleti és nomád jellegű.

2020.08.26. 09:54:40

@Főnix Oszlár Gazdag:
van két társadalmi réteg, amelyik erősen fidesz ellenes. egyik a dk-s kisnyugdíjas, akiket amúgy meg lehet érteni. ők azt mondják, hogy a határon túli magyarok egy szociális tehertételt jelentenek az országnak. és a támogatások kiáramlását minimalizálni kellenek, fékezni, mert a kelet-magyarországi, vagy akár a dél alföldön, vagy a dél-dunántúlon falvak bizony szegényebbek, mint erdély magyar lakta vidékei. és ez egy jogos elvárás. ezt a véleményt be kell fogadnia egy néppártnak. a fideszben is mondanak ilyet. a megyébkben. van egy népi baloldal illetve nemzeti liberálisok. a fideszben is van egy ilyen réteg. és szélesebb, mint az dk-ban, vagy a momentumban. és a fideszben is van keresztényszocialista irányzat. a pártok közül csak abban van. illetve olcsó szavazatvásárlás szociális elemekkel teli. kupakot gyűjtenek. szijjátó petya kipattan a merciből és ő is dob egy kupakot a szív alakú gyűjtőhelyre.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/ligetterkupakgyujtes.jpg
elvben szocialista politikusoknak kellene ilyenformán pózolni. és promótálják, hogy ilyen postindustrial loft irodaházat építtet a fidesz potentát.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4371/d-loft5.jpg
ebből a régi szocialista gyárcsarnokból.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4370/200825dloft_ksz_(2).jpg
ez meg ugye a momentum szavazóbázisát célozza. kreatív iparosokat kiszolgálja. behordják a szerveket. és az épülő big data centerekkel és az apple munkaállomásaikkal kiszolgálják a helyi vállalkozásokat és akár a nagyvilágot is. és ehhez kell egy ilyen gipszkartonozós haver is. és erre már lehet mondani, hogy na jó.

a fidesz a dk-s kisnyugdíjasokat próbálja lecsillapítani. és a momentumosok egy részét integrálni. a fidesz egy néppárt. orbán egy népvezér. mindenféle társadalmi réteget céloznak. valika néni vidéken élő elvált idősödő, gyerekét egyedül nevelő ám, de keményen dolgozó kisember hétköznapi hős mediaworks helyi lapszámában. elégedett, mert bár neki nem jött be az élet, iskolázatlan maradt és a férjével csúnyán összeveszett, de a közmunkabért kiegészítve a fidesz közeli alapítványi juttatásokkal a gyermekét zeneiskolába járathatja. és karcsika lehet hegedűs a kodály filharmóniában. vagy játszhat a falunapon mulatóst. és ennél sokkal jobbat nem lehet valikának és a kisfiának adni. csak elvben őket egy szocialista pártnak kellene megszólítani. és őket kinyírja egy nemzeti kötöjel szocialista. és ez kivándorlást indukál. mert ettől budapesten megrettennek.

alternatíva nem fletó, karigeri, fegyőr és társai. vadaiági, niedermüller, horvátcsabi és a többiek. hanem egy valóban független technokraták: a .hu értelmiség. ami nem egy párt, hanem értelmesen gondolkodó emberek, valódi világpolgárok választási szövetsége. akikből nincs sok. de nem is kell nagyon sok legyen. 106 képviselői helyre lehet jelentkezni. ebből 27 budapesten és az agglomerációban. 15 kerületben van egyetemváros. és 64 vidéki kerületben kell keresni a kiválóságokat. olyanokat, akik el tudják viselni a fideszt. orbánt. ha gyurcsány jó volt, akkor orbán se rossz. akiknek kádár jó volt, annak legyenek jók ezek is. persze orbán akkor, ha nem viszi csődbe az országot.

és értem, hogy ez nem fogadható el 100-200-300-500 ezer embernek. egy részüknek nem lehet jobbat ajánlani, mint a kivándorlás. aki a nyugatot tartja feltétlen felsőbbrendűnek az menjen nyugatra. a nyugat nyugaton van.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 10:07:57

@cvsvrs: Azt írtad: "és értem, hogy ez nem fogadható el 100-200-300-500 ezer embernek. egy részüknek nem lehet jobbat ajánlani, mint a kivándorlás. aki a nyugatot tartja feltétlen felsőbbrendűnek az menjen nyugatra. a nyugat nyugaton van.". A Fidesszel kapcsolatban nem ideológiai, nem politikai, nem személyes, hanem kulturális identitással összefüggő probléma merül fel. Egy idő után az ember rájön arra, hogy bár politikailag látszólag egyetért a Fidesszel, de valahogy mégis idegen a Fidesz összes megoldása,reflexe, know-how-ja. Azaz alapvetően a Fidesz által képviselt magyar társadalmi rétegek és csoportok kultúrája idegen sokak számára, így nekem is. Ezt a Fidesz is érzi, de azt hiszi, hogy ez "magyarellenesség". Pedig nem az. Itt nem arról van szó, hogy milliónyi kriptozsidó, kriptosváb stb. nem tud beilleszkedni az "igazi magyar" közösségbe, hanem az a probléma, hogy létezik egy magyar-b nép is, amelynek eltér a Fidesztől a kultúrája. Ha te minimum 500 ezer (szerintem meg kb. 2-3 millió) ember erőszakos etnikai tisztogatását és elűzését felveted, akkor ezzel bebizonyítod azt, hogy a Fidesz lényegileg nem különbözik a boszniai szerbektől és masszívan egy NÁCI, azaz népességcserét és etnikai tisztogatást tervező fasiszta párt. Jó lenne ezzel kapcsolatban egy valódi, hiteles Fidesz nyilatkozatot hallani, mert ha egy etnikai tisztogatás előkészítése folyik, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ha a Fidesz ezen az úton elindul, annak idegen katonai megszállás és az ország romba döntése lesz a vége, elkerülhetetlenül. Ebben az esetben viszont a nácikkal abba kell hagyni az összes kommunikációt és fel kell készülni az alkotmányos rend és a puszta életünk megvédésére. Szóval a Fidesz hivatalos álláspontját jó lenne ismerni a kérdésben.

2020.08.26. 10:13:31

@Főnix Oszlár Gazdag:
a fidesz egy pragmatikus néppárt legalább is errefelé. jött a pandémia. és a polgármester megkérdezte, hogy hány 65 év felett egyedülálló él a városban. akik most súlyosan veszélyeztettek. és azt mondták neki 10 ezer. 30-35 ezerrel már választást lehet nyerni. na akkor 10 ezer levelet ki kell postázni 10 ezer maszkkal a lehető legrövidebb időn belül. és 3 telefonszámon 10 fő 24 órában várja a hívásokat. mert mi mind együtt vagyunk debrecen. ez ugye olcsó szavazatvásárlás. ennek elvben a szocialista pártban kellene lennie. a baloldalon.

értem, hogy most elsősorban a fidesznél van ehhez pénz, paripa, fegyver. na de ezt megtehette volna debrecenben a dk is. 10 ezer szórólapot kiszórni az egyedülállóknak. beültetni 3-at telefonszámmal. fogadott napi 300 hívást. és 30 aktivista bevásárol. ezt megoldhatta volna egy párt önerőből is. csak egy párt van. amelyiknek hatalma van. és nincs másik leszámítva ahol az ellenzék került többsége. szanaszét húznak. és ezeket szakmai szervezetek, helyi egyesületek válthatják le. technokraták. akik applikációt gyártanak.

na de a fidesz kellett, hogy felszerelje okostelefonnal a védőnőket, a családsegítőket. vagy valaki, aki megnyeri a választást. de ha egy brancs elbukik, akkor jöjjön egy újabb kihívó. meddig legyen az, hogy elnyomják a vadai ágnest és az már a fasizmus. fegyőr azt mondja, hogy fletó elvesztette a pártja felett a kontrollt. ő majd legyalulja 21-ben dk-t és 22-ben a fideszt. okés. gyalulja le. de ha nem, akkor a momentumot kell legyalulni. ha ezzel az igénnyel lép fel, akkor ő lenne az új orbán. talán nem ebben pártpolitikai logikában kellene gondolkodni.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 10:17:29

@cvsvrs: Én visszatérnék ehhez. Ezt írtad: "és értem, hogy ez nem fogadható el 100-200-300-500 ezer embernek. egy részüknek nem lehet jobbat ajánlani, mint a kivándorlás. aki a nyugatot tartja feltétlen felsőbbrendűnek az menjen nyugatra. a nyugat nyugaton van.". Miért fenyegetőzöl ETNIKAI TISZTOGATÁSSAL egy magyar fórumon, miközben több száz, a Fideszt támogató, a Fidesz sajtótermékeit népszerűsítő linket helyezel el ezen a blogon? Az ETNIKAI TISZTOGATÁS a Fidesz titkos pártprogramja?

chrisred 2020.08.26. 10:26:19

@Főnix Oszlár Gazdag: Ráadásul nem arról van szó, hogy pár százezer embernek nem elfogadható, hanem a választási adatok alapján mintegy két és félmillió választópolgárnak elfogadható a 8 millióból.

chrisred 2020.08.26. 10:28:23

@cvsvrs: Ez önkormányzati feladat, Budapesten a kerületi önkormányzatok csinálták, függetlenül attól, hogy fideszes vagy ellenzéki.

2020.08.26. 10:31:42

@Főnix Oszlár Gazdag:
így van. egyesek nem tudják elviselni azt, hogy németh sziszi két fofára eszi a csülkös pacalt. és beleböfög valamit a médiába. és ezt bejátssza a tv2. és a kocsmában a köznép azt mondja: ez az sziszi, adjad neki. és közben mondjuk egy világhírű matematikust állítanak félre. és sanyi azt mondja. komám. van ez a lovász. olyan, mint aki beleszart a nadrágba. se megszólalni, se felállni nem mer. sanyi aki végigbukta az általánost így foglalja össze a kormány és az mta vitáját. na jó, de a kormányzközeli lapok vezető publicistái is hasonló stílusban értekeznek. a kocsmában azt mondják, hogy van ott az a kis patkány, meg a gülü szemű. a fideszesekről is így beszélnek. állatias módon. de inkább rájuk szavaznak.

és értem, hogy erre lehet azt mondani, hogy ez nem. na de aki ennyire finnyás azt miért nem zavarják az ellentábor mszp-s vagy dk-s nimandjai. vagy a momentum arcoskodása államigazgatási és szabad piaci tapasztalat nélkül. persze ezeknek egy része is integrálódna ner-be különösen akkor ha a párpolitikai küzdelem egy irányba elmozdulna. értem, hogy úgy átmenetileg a hatalom kontroll nélküli fékevesztetté válaht. és 100-200-300 vagy akár 500 ezer ember is kivándorolhat. akik azt mondják, hogy orbán magyarországa a hitleri németország, sztálini oroszoroszág kombója plusz észak korea.

lehet mondani egy másik forgatókönyvet. mert a fidesz leváltása 1-2-3 vagy akár 5 millió elégedetlen emberrel jár. akik nem kivándorolnának, hanem az utcára mennének. és nem budapesten. hanem minden városban. ha minszkben elég sokan tüntetnek, akkor az lehet új választás. kikényszerítheti a nyugat. de még úgy is nyerhet lukasenko. lehet, hogy veszít. de ha minden fehérorosz városban tüntetnek, akkor seperhetik el. lehet, hogy meg vannak félemlítve, vagy meg vannak tévesztve. lehet. de újabban a demokraták úgy állítják be a politikát, hogy feltétlen nekik kell nyerni mert különben diktatúra van. dehogy is.

és így két tábor egymásnak feszül, akik az "a" betűben se értenek egyet. normális közélet úgy lehet, hogy legfeljebb az egyik maradhat hatalomban. és az lesz a mainstream. a másik az underground.

chrisred 2020.08.26. 10:34:59

@cvsvrs: "a valóságból indulok ki. abból, hogy él egy nép a kárpát-medencében és egy testvérnép az erdélyi medencében. és ennek legalább 1100 éve többsége van errefelé."

Werbőczy azt mondta, hogy a Magyar Királyságban két faj (szaporodási közösség) van. Az egyik a magyar nemeseké, akik a politikai nemzetet alkotják, és övék az ország földje, a természeti kincsei és a lakosság munkaereje. És él egy másik faj, a magyarok, tótok, oláhok stb. népe, akiknek nincsenek jogaik. Tehát az 1100 év alatt soha nem a többség számított, hanem a kiváltságok, amikkel az elit rendelkezett.

Khonsu 2020.08.26. 10:49:29

@cvsvrs:

"gondolhatod azt, hogy egy technokrata értelmiség elsöpri a pártpolitikát a földkerekségen."

Ahogy te is gondolhatod, hogy az irracionalitásból racionális közbeszéd lesz az oligarchákból pedig nagypolgárok. Miközben a független értelmiségiek majd valahogy modernizálják az országot.

Lehet, hogy a valóságból indulsz ki, de aztán az álmok mezejére érkezel. Nem látom, hogy a kezdeti feltételekből az következne, amire számítasz. Szerintem inkább vágyvezérelt a dolog. Nem látom, hogy mi kényszerítené a rendszert a javulásra, modernizációra. Szerintem a mai már lényegében a végállapot, ez ilyen marad, míg le nem váltják.

Ellenben az csak idő kérdése, hogy a nyugati politikai elitek meddig tudják még elterelni a társadalom figyelmét a valódi problémákról. A gazdasági egyeduralomnak vége, a jóléti állam szétesőben, a klímaváltozás elkerülhetetlen és kopogtat a robotizáció. Az ők független technokrata értelmiségük a techóriásokkal az élen már tulajdonképpen be is jelentkezett a hatalomért és a "reformok" megvalósításáért. Már csak a "vallás" hiányzik, ami a "néplélekben" ráüti erre a pecsétet, és kezdődik a tánc.

2020.08.26. 10:50:18

@chrisred:
népnemzet van. abban a két nép a férfinép és az asszonynép. a 16. században is ez volt a közfelfogás énszerintem. és 21. században is ez feltéve, hogy vissztér a normalitás.

a jelenkori közéletben a fidesz az egyetlen, ami a magyar gazdasági érdekek és kulturális értékek képviseletére törekszik jól, vagy rosszul, de a fideszben az önérdeken túl ez a közpolitikai cél. a fideszen kívül nem. és a dk-s nyugdíjasokat kivenném ebből a körből. az aktív korúak körében aki fidesz ellenes és nem fogadja el, hogy egy valóban független technokrata értelmiség kontrollálhatná a kormányzati és hatalmat szeretne magának az nem magyar. nem német, nem is zsidó, nem is szláv. ti egy seholsincs világból indultok ki. hogy werbőczy azt mondta. a valóság a 16. században az volt, hogy volt az asszonynép. az volt akkoriban a baloldal. és férfinép. az a jobboldal.

chrisred 2020.08.26. 10:59:05

@cvsvrs: A seholsincs világot úgy nevezik, hogy Tripartitum. Ma is olvashatod, a kezedbe veheted. A te álmodozásaid meg csak a képzeletedben léteznek. Nem volt két nép, családok voltak, férfiakkal és asszonyokkal meg gyerekekkel. A te XVI. századi baloldalad, vagyis a nők az egri várat védték.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:04:03

@cvsvrs: Imádom a véreshurkát és a szalonnapörcöt. Akkor mi a bajom a Fidesszel? A morálja. A Fidesz morálja idegen számomra. Ismét jössz a 2.8 milliós többséggel. Nem vagytok többség és sohasem lesztek azzá. Képtelenek vagytok a szavazótáborotokat növelni immár sok-sok éve. És amit itt bemutatsz, azzal nap mint, óráról órára egyre nagyobb visszatetszést váltasz ki a többségi magyarokból. Ami jó, úgyhogy írjad csak a dolgaidat, kívánni sem tudnék jobbat a magunk számára. Az underground ti vagytok: a feudális, rendi, bolsevik, soviniszta és gnosztikus ideológiai hulladék tárolójaként viselkedik a Fidesz. Ezzel szemben állnak a nem gyűlölködő, nem agylövéses keresztény magyarok, akik Európai szinten akarnak élni. Mi vagyunk a magyar-b népesség, de ahogy a Biblia írja: 20. fejezet (Mt20) 16 Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók."

2020.08.26. 11:05:17

@Főnix Oszlár Gazdag:
a kocsma megfejtése az, hogy nem láttál még cigányokat közelről.

2020.08.26. 11:06:06

@Főnix Oszlár Gazdag:
és az ellenzéki értelmiség, az akadémikus elit is lehet elsőből utolsó. az is lehet.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:08:09

@cvsvrs: Dehogynem láttam. Ha mindet oktatnák és lenne jó jövedelme, asszimilálódnának. Egy nap még miniszterelnök is lehetne belőlük, meg egy csomó szép félvér gyermek. A határ a csillagos ég.

2020.08.26. 11:25:35

@Főnix Oszlár Gazdag:
egy sehol sincs világot kértek számon a társadalmon. és lehet papolni a nyugatról. ez a nyugatos multinacionális vállalati kör egytől egyig szijjártó petyával állapodott meg arról, hogy a befektetéseikért cserébe a magyar állam előre utalja át a pénzt lehetőleg úgy, hogy a beszállítói kör zsebét tömje meg a varga misi. lölő és barátai építették nekik az infrastruktúrát. lehet mondani, hogy a fidesz velejéig korrupt. de ez esetben a nyugat is ugyanilyan korrupt. a nyugati típusú többpártrendszer termelte ki az egypárti keleti partnereket. ez ugyanannak a rendszernek két oldala. csak értem persze, hogy erre lehet azt mondani, hogy ez így diktatúra.

a kapitalizmus feltéve, hogy egy ország nettó tőkeimportőr diktatúra. nem lehet benne politikai váltógazdálkodást teremteni. mert nincsenek külső tőkejövedelmek, amin az elit osztozkodhatna. hanem létrejön egy néppárt balról (mszp-szdsz koalíció), középről (mdf-szdsz paktum) vagy jobbról (fidesz). és ezek addig kormányozhatnak amíg nem viszik csődbe az országot, vagy nem teremtenek csődközeli állapotot. amíg nem jönnek az imf vagy a világbank szakértői azzal, hogy add el az ország egy részét. és ez egy fokkal jobb, mintha kitörne az éhséglázadás. és antall, horn, medgyessy-gyurcsány kormányok is így buktak meg. az első orbán kormány nem, hanem majdnem teljes médiaellenszélben. és ezért orbán most ezt akarja fordított irányban elérni. látja, hogy az világgazdaság legjobb esetben is hullámzó lesz, az is jó lesz, hogy európa elkerüli az esetleges háborúkat úgy, hogy itten a médiát kell uralni. vegye meg lölő. és azzal az ellenzéki pártok médiaértelmisége kiszorul. és majd okoskodik a nézőpont intézet és az alapjogok központ. azok majd azt mondják, amit a pártközpontban kitalálnak. igazság, erő, felemelkedés.
www.youtube.com/watch?v=fjzM6V9I9OY
ezt meg tudta volna csinálni egy mérsékelten hazafias mdf és pragmatikus szdsz a paktummal. és most az upor lehetne a főrendező. csak a fidesz csinált ilyesmit. a fidesz mutatja fel a nemzeti idealizmust. ami tőkeexport mellé a kulturális szükséglet.

2020.08.26. 11:29:11

@Főnix Oszlár Gazdag:
a fidesz errefelé két szakkollégimot épített. ezt.
www.wisz.hu/
és egy ilyet.
szakkoli.gorogkatolikuskoli.hu/
és felőlem lehet mondani, hogy ezek kutyaütők. de a szegény kis cigányokért 30 éve aggódó szemét értelmiség mit tett a cigányságért ténylegesen?

2020.08.26. 11:41:36

@Főnix Oszlár Gazdag:
egypárti fidesz van. és 100 ezer lakosra jut 1 roma szakkollégium úgy, hogy nem csak romák jelenkezhetnek. ők elsősorban, de olyan nem cigány származású fiatalok is, akik feltétlen cigánybarátok. kimennének a putriba írni, olvasni, számolni tanítani. valaki azt mondja, hogy ő erre tenné ha nem is az életét, de a karrierjét, akkor tessék. nem kell hozzá még különösebben tehetségesnek lenni. csak nagyon nagy elhivatottság és egy kis alázat kell hozzá. és lehet választani. szabad a pálya.

a fideszben azt mondták, hogy na akkor itt van ez üresen álló lepukkant épület. a haverok kipofozzák. aztán lehet, hogy túlárzták a közbeszerzéseket. az mszp, szdsz és többi nem különben. csak ők le se szarták a cigányokat. ezek meg azt mondták, hogy na akkor lesz ezekbe ágy, asztal, tévé, szék, számítógép. és ezzel kinevelik az első generációs cigány értelmiséget. aztán az akadémikusok azt mondják, hogy na jó, de ez nem lesz minden elemében világszínvonalú. valóban nem. amit a fidesz csinált az valami. nem azt állítom, hogy feltétlen jó. hanem azt, hogy valami, ami nem feltétlen rossz. és azzal szemben az ellenzék oldaláról a nagy semmi áll. csak annyi, hogy vannak ezek a magyarok, akik elnyomják a szegény kis cigányokat. a nem-magyar értelmiség nyomja el őket.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:44:39

@cvsvrs: Írtad: "de a szegény kis cigányokért 30 éve aggódó szemét értelmiség mit tett a cigányságért ténylegesen?". Nem tudom, keress egy ilyet és tedd fel neki a kérdést. ;)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:46:56

@cvsvrs: A Fidesz jól indult, de elejtette a labdát. Most már sokkal idegesítőbb, mint amennyi hasznot hajt. Úgyhogy sipirc, irány az ellenzék padsor. Négy év bünti jön. Ott átgondolhatják az életüket és azt, hogy akarnak-e tovább árusítani soviniszta halálpálcikát (a la Star Wars).

chrisred 2020.08.26. 11:47:20

@cvsvrs: "de a szegény kis cigányokért 30 éve aggódó szemét értelmiség mit tett a cigányságért ténylegesen?"

Mondjuk a keresete nagyobbik felét befizette adóként a költségvetésbe.

2020.08.26. 12:27:24

@chrisred:
és abból a szegény kis cigányok mennyit láttak? az volt a cél, hogy minél több gyerek szülessen szegény környezetbe azért, hogy ezzel a baloldali liberális tábor hegemóniája politikai értelemben biztosítva legyen. és erre jött o1g. és a szociális demagógia mellett el kezdett népi nacionalista húrokat pengetni. és ezzel nyert. a haverok kipucoltak egy lepukkant szállót. és abban képzik a cigány értelmiséget. és ez önmagában több, mint amit a "baldalali" értelmiség tett.

chrisred 2020.08.26. 12:28:54

@cvsvrs: "és abból a szegény kis cigányok mennyit láttak?"

Ők szinte semmit. Farkas Flórián és a hozzá hasonlók annál többet.

2020.08.26. 12:31:47

@Főnix Oszlár Gazdag:
ez esetben majd 22-ben nyer az összefogás. a dk és momentum feltéve, hogy összefognak. és nem az lesz, hogy a fidesz leválthatatlan. úgy, hogy inkább külön lesznek ellenzékiek havi 2 milliós fizuért. 12 éve × 12 hó × 2 millió. plusz költségtérítés. nem is olyan rossz ez a tomboló fasizmus. és ezt harsogó "szabad sajtót" meg ne vegye a lölő, mert akkor mi lesz. sötét diktatúra. amihez képest észak korea smafu.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 12:34:26

@cvsvrs: Á, ez nem Észak-Korea, de a magyar szinthez képest nagyon idegesítő már ez a balfék rendszer. Sokkal, sokkal jobb lenne, ha a Fidesz nem kommunikálna balfékségeket napi 24 órában, de hát ez tart össze 2.8 millió embert.

2020.08.26. 12:37:24

@chrisred:
farkas flóri és kolompár orbán. megint 1:1. a kérdés, hogy ki vásárol olcsóbban több szavazatot. nyilván az, aki ügyesebban hazudik nagyobbat. és ha o1g, akkor ő. ha fletó és fegyőr, akkor elsöprik a rezsimet. valamelyik menjen a francba. ennyire egyszerű.

2020.08.26. 12:43:02

@Főnix Oszlár Gazdag:
csakhogy ez nem kizárólag balfékség. olvasom lölő lapjában, hogy hajdúsámsonban (ahol a legtöbb a szegény kis roma) európai út épült. sokan várták az új biztonságosabb utat. az egész térség hasznát veszi a beruházásnak. írja a lakájmédia. és lehet mondani, hogy ezek csak lopnak, csalnak, hazudnak. de mellette nem tétlenkednek. utat építenek. a fidesz építi. a fideszben vannak az útépítők. a dk-ban nincsenek. a momentumban se.

2020.08.26. 12:45:59

@Főnix Oszlár Gazdag:
útépítő haver a fideszben van. a mérnöki iroda, a szellemi szabadfoglalkozású se dk-s, vagy momentumos, hanem független. ez a helyzet. tehát vagy nyer a dk és a momentum és úgy elseperhetik a fideszt. vagy a fidesz elseperheti az ellenzéki pártokat, mert azok valójában mihasznák a ner-ben. és ez teremthetnek normalitást.

2020.08.26. 12:59:42

@Főnix Oszlár Gazdag:
a legutolsó nyilvános közvéleménykutatás. az lmp-s idea intézet augusztusi mérése szerint. határon belüli szavazat:

fidesz: 2.7M
dk: 0.9M
momentum: 0.6M
mszp: 0.5M
jobbik: 0.4M

gyurcsány még elviheti az mszp-seket. és a momentum a jobbik szavazónak felét. és úgy lesz 1.4M és 0.8M szavazatuk. ez 2.2M. ha összefognak, akkor ebből marad 2M. tehát még valami újat kellene tudni felmutatni feltéve, hogy nyerni akarnak. persze van még lmp és kétfarkú kutyapárt. és a fidesz szavazótábora csökken. és kis különbséggel is lehet ellenzéki kétharmad. de ha az oké, akkor kis különbséggel egy esetleges újabb fidesz kétharmad is legyen oké.

chrisred 2020.08.26. 13:43:02

@cvsvrs: Nem, ez a meccs az adófizetők, köztük az általad emlegetett értelmiség szempontjából nem 1-1, hanem 0-2.

chrisred 2020.08.26. 14:11:47

@cvsvrs: "mert a fideszes szavazók nem adófizetők."

Ha ezt kérdezed, akkor nyilvánvalóan úgy gondolod, hogy a Fidesz szavazók között nincsenek értelmiségiek.

chrisred 2020.08.26. 14:17:53

@cvsvrs: "családi pótlék emeléssel elérték, hogy nagyon sok gyerek szülessen mély szegénységbe. és ennek ára az volt, hogy az átlag bért progresszív adóval súlytották."

A családi pótlék emelése a bérből, fizetésből élő családok jövedelmét is növelte. A progresszív adórendszer pedig a felmenő rendszerű adójóváírással az átlagbéreseknek is kedvezőbb volt, mint lett volna az egykulcsos adórendszer ugyanakkora adómértékkel, adójóváírás nélkül.
süti beállítások módosítása