1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.04.16. 15:42 HaFr

Orbán hatalmi stratégiája COVID idején

Versailles Review: Smoke and Mirrors (Season 3 Episode 1) | Tell ...

Még a NER mércéjével is irdatlan mértékű közpénzlopás valósult meg Húsvét égisze alatt a Mathias Corvinus Collegiumnak juttatott MOL- és Richter pakettal, plusz a mellékesen átadott ingatlanportfólióval, mai áron számolva olyan 400 Mrd+ összegben.  Ezt már összevetni sem érdemes a "gazdaságvédelem" címén adott, nagy garral beharangozott, elbürokratizált húsz-harmincmilliárdos bérgaranciával és a teljesen hasznavehetetlen "gazdaságvédelmi" álintézkedésekkel, amelyek -- amint mára már a vállalatvezetőknek is leesett -- se a cégeket, se a dolgozóikat nem védik az ellehetetlenüléstől. De hát éppen az a céljuk, hogy ne mentsék meg őket. Mi folyik itt?

Semmi, amit korábban ne láttunk volna, éppen csak egy évszázadonként egyszer előforduló világválság közepette némileg szokatlan, hogy egy kormány ezzel foglalkozzék. Szemben azzal, ahogyan a nyugati demokráciák és saját vérszegény európai pártcsaládjának figyelmeztetését fogadta, hogy ti. vészterhes hónapjainkban van idejük a demokráciával foglalkozni (ha! a demokráciával! még jó, hogy nem a Mátyás-templom tornyának dőlésszögével!), ez a rezsim az, amelyik a saját korábbi aljasságát is felülmúlva gyorsítja fel a nemzet kifosztását. A felhatalmazási törvénnyel megvalósult jogi hatalomkoncentráció csak egy szelete az átfogó támadásnak, amellyel Orbán és környezete a válság ürügyén bebiztosítja, hogy a vírus okozta gazdasági, szociális és politikai kiszámíthatatlanságban elég hatalma legyen bármilyen ellenállás letöréséhez és a válságból még erősebben jöjjön ki, mint ahogy bement. A koronavírus semmi másról nem szól Orbán számára, mint egy új hatalmi helyzetről, amelyből tovább erősödve kell kijönni.

A COVID nem változtat a rezsim algoritmusán, csak gyorsítja a lefutását, mert a körülmények kiszámíthatatlanságának közepette Orbán részben bizonytalanabbul látja a környezetét, részben új lehetőségeket talált magának. Innen: több lopás, még több hazudozás, gyorsabban romló kormányzati teljesítmény, radikalizálódó diktatúra. A lényeg az algoritmus és hogy az ország pusztulásába visz: a válság sem elég ok "visszafordulni" vagy lazítani rajta, stabilizálódni pedig a természetes ragadozó volta miatt nem tud.

A magyar társadalom gyenge. Mindig is az volt, mióta az európai Nyugat (ahova nem tartozunk) fejlődése elvált a kontinens többi részétől minimum ötszáz, de inkább hétszáz éve. A gyengeség alapvetően az emberek közötti komplex együttműködést megalapozó struktúrák gyengeségét jelenti és maga után vonja a piacgazdaság, a technológia társadalmi hasznosulásának, az erkölcsi rendnek és a politikai rendszernek a gyengeségét. Orbán Viktor rezsimje ebből a felismerésből táplálkozik amellett, hogy 2002 után egyre erőteljesebben használja fel a társadalom ellen az etnonacionalizmus -- az egyetlen domináns kollektív cselekvési kódunk -- rombolóerejét. A magyar nemzet önsorsrontó algoritmusa ebben a kódban tenyészik mint -- divatosan szólva, megkockáztatva a metafora túlírtságát -- vírus, amely időről-időre elszabadul és pillanatok alatt lerombolja a megelőző évtizedek lassú építkezését (lásd Monarchia vs. etnicizmus, lásd Bethlen-féle konszolidáció vs. etnicizmus, lásd rendszerváltás vs. etnicizmus).

2010-ig a társadalmi gyengeség és az etnonacionalista kód együtt érzékeny egyensúlyban volt a Nyugat szívó hatásával, napjainkban azonban -- ahogy a COVID-pánikban a centrifugális erő radikálisan megcsappan -- nyilvánvalóvá válik, hogy az előbbiek újra felülkerekednek. Magyarország gyorsuló süllyedése és maradék fejlődőképességének szétesése előtt nincs immár semmilyen gát.

Az Orbán-rezsim semmi másról nem szól, mint a hatalomról és a hatalomnak a kormányzó kaszt személyes (főleg anyagi) érdekei szerinti felhasználásáról. A legutóbbi -- ép értelemmel, erkölccsel és humánummal eltervezhetetlen -- intézkedése a harmincnéhányezer ágy kiürítésére például semmi mást nem szolgál, mint az egészségügy költségvetési terhének csökkentését (ennyi COVID-os betegre ugyanis aligha lehet számítani, de ha mégis -- pl. mert a hetekben könnyíteni akarna a karanténon, lévén a gazdaság romokban --, az sem indokolná, hogy ennyivel előre, egyszerre ürítsék ki az intézmények fele kapacitását). És mivel (nemde?) sokkal egészségesebb az Orbán-(stróman-)família wellness központjaiban üdülni, mint a kórházi ágyat nyomni, az operatív törzs gyorsan be is jelenti, hogy nagyon komoly forrásokat raknak (három héten belül másodszor) a turizmusba. Pont látszik, kiket kell megmenteni, ugye? Nem állhat messze a valóságtól az sem, hogy a felszabaduló eü. forrásokkal egyenlő értékben vásárolnak majd fel halódó magyar cégeket, amiket gondosan nem mentettek meg. A fel nem használt és az EU által visszaküldött pénzekről meg nem nagyon beszélnek közben, de könnyen lehet, hogy egy részüket elköltik még 25 millió kínai maszkra négyszeres áron, és/vagy befoltozzák a költségvetésben nyíló lyukat -- ha kell, újabb forintrontással --, elkerülendő, hogy visszakerüljünk az IMF csecseire.

És közben nem számítanak rosszul, hogy bezsebelhetik hű népüktől az 5% népszerűségnövekedést, mert megérdemelik. Ahogy nép a kormányát.

A Fidesz-szavazók nagyon szeretik az Orbán-családot, adott esetben jobban, mint a saját gyerekeiket, rokonaikat, ismerőseiket, akiknek semmi sem jut a "gazdaságvédelemből" és kipaterolják őket a kórházakból a "megértésünket" kérve. Erről a kommunista embertípus jut eszembe, ez volt az utolsó fajta, amelyiket nem értettem és az antropológia-könyvekben sem volt benne. Most pedig itt a fideszes embertípus.

Az ellenzékről meg nem beszélek, mert olyan -- talán a lelkesebbik "demokraták" számára is világos már -- nincs. Csak foglalják a helyet.

295 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6715617018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

civisvaros_ 2020.04.18. 15:18:54

@Larrikin:
ha nem a holdon élsz, akkor feltűnt, hogy ilyen a közbeszéd, ilyesmi a közvélekedés.

civisvaros_ 2020.04.18. 15:29:32

@Larrikin:
egyébként a földkerkeség értintősíkkal közelítve lapos. és ha kimész a pusztába akkor ezt látni is lehet. ezen a kisfilmen.
www.youtube.com/watch?v=RRbAuBMWCrA

civisvaros_ 2020.04.18. 15:34:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
gdp = fogyasztás + beruházás + külkereskedelem
a külkereskedelem az export import különbözete. vannak, akik kiemelik benne a kormányzati költést.

GDP (Y) is the sum of consumption (C), investment (I), government spending (G) and net exports (X – M).
Y = C + I + G + (X − M)
ezt írja a wikipédia, ami mostanság az orákulum.
aki fogyaszt, beruház, költi a kormányzat pénzét és kereskedik az teremti a gdp-t. aki költi a pénzt.

Larrikin 2020.04.18. 15:38:37

@civisvaros_: azért építőmérnöknek ne menj, nem mintha attól félnék, hogy véletlenül diplomát is szerzel.

Larrikin 2020.04.18. 15:47:38

@civisvaros_: még mindig nem világos, hogy ez a képlet a nemzeti számlák szintjén miért és hogyan működik? Pedig leírtam. Ezek aggregátumok, a gdp ráadásul bruttó típusú mutató. Jesszus. Tudsz különbséget tenni a matematikai és a gazdasági műveletek között?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.18. 15:51:10

@civisvaros_: Mint látható, a külkereskedelemmel keményen mellélőttél. A fogyasztás pedig az előállított javak fogyasztása, amiben benne vannak a szolgáltatások. És bizony Budapest az egyik legnagyobb szolgáltató. Az almában nem az a GDP érték hogy megtermelik kilónként 20 forintért az almát, hanem az hogy 200 forintért eladják.

Bkkzol 2020.04.18. 16:02:06

Sajnálatos módon nincs a világon olyan vírus/válság ami változtatna a magyar politikai életen.
A kormány ugyan olyan arrogánsan kormányoz és megmagyarázhatatlan költekezéseket folytat mikozben saját érdekcsoportjait támogatja illetve elmebaj határát súroló csoportokat ( szállodák, dísznövényesek, háziserfőzdék...).
Az ellenzék cserébe továbbra is a "csak azért is" lendülettel fúr mindent és mindenkit és a "csak azért is az ellenkezőjét kellett volna csinálni" stratégiát folytatja. A demoralizáló "mindenkinek feltétel nélküli alapjövedelmet" erölteti, segélyt mindenkinek.... csináljunk 30 millió tesztet...
A "civil" kezdeményezés is tragikomikus amikor 500 biciklit adnak használatba nagy beharangozással a agészségügyi dolgozóknak. "a leg biztonságosabb közlekedés" tükrében. Szóljon már valaki nekik, hogy 8-10-12 órás műszak után ( sokszor fertőzöttek között) tekerjen haza a balbudai csitri a szomszéd útcába...

Etniez 2020.04.18. 16:18:37

@civisvaros_: "és ha momentumos lett volna az oktatási miniszter vagy államtitkár, akkor nem tették volna meg. ezt jól csinálták. ami nem azt jelenti, hogy mindent mindig jól csinálnak. de van, amit igen."

Ez akkora érvelési hiba... már megint elbasztam az időmet, hogy elolvastam az egyik agymenésed, hiba volt.

Etniez 2020.04.18. 17:11:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én tényleg nem értem, minek reagáltok már rá.

Teljesen egyértelmű, hogy félművelt és értelmileg korlátozott.

Ha nem öregkori szenilitás, akkor enyhe értelmi fogyatékos van a nick mögött.

Semmihez nem ért, minden magyarázta inkoherens, akármit írtok neki válasz nélkül folytatja a következő inkoherens agymenését.

Ti tényleg nem látjátok, hogy hülyére vesz titeket?

civisvaros_ 2020.04.18. 17:53:22

@Larrikin:
a földkerekség az egy gömbfelület. az érintősíkkal közelítve lapos. ez ugye a nyilvánvaló. a föld bizonyos nézőpontból lapos. és ez nem áll ellentmondásban azzal a glóbusz gömbölyű. a lokalitás sík vagy síkbarajzolható. az univerzumról alkotott emberi tudás sajnálatos módon ilyen. aki ebben a nagy filozófiai ellentmondást keresi az nem érti az elemi matematikát. általános iskola 5. osztály. de csak vonjad ezt is kétségbe.

civisvaros_ 2020.04.18. 18:07:07

@Etniez:
ezek a két szekértábor világmagyarázatai. a fideSS a laposföldhívő. a nem-fideSS egyesíti a szellemóriásokat. a demokratikus koalíció? a momentum? nolimpia? igen. a karácsony gergely és a gyé német zsóka. tanácsokat ad neki kálmán olga. olyan okos. hogy csak na. mert ő független. kiket küldjenek ezekkel szemben? németh sziszi jó lesz. így gondolták a jobberek. és nem nyertek választást. leváltották tarlóst. a fidesz szerencséje a vírus. ellaposítják a görbét. csődbe viszik a fővárost. de ha viszonylag alacsonyan tartják a hiányt, akkor nem megy csődbe az ország. ezt gondolják. és erre mit lép az ellenzék? ezek nácikok. hülyék. a leghülyébb fidesz képviselő okosabb nálad. tudnék mit lépni. de nem érdekes, mert nem állok egyik oldalon se. úgy vagyok vele, hogy a répaföldön a káposztafej.

civisvaros_ 2020.04.18. 18:53:17

marad az a változtat, hogy ha a fidesz az országot csődbe viszi (ez lehet gazdasági csőd, de az is, hogy egészségügyi ellátórendszer becsődöl, összeomlik. mert nem értik, hogy mit is jelent ez az elrendelt ágyházleépítés. segítek: gyakorlatilag intézmény összevonást. nem feltétlen kell minden egyes kórházban leépíteni az ágyak felét ápr. 19-ig. lehet úgy is. de a racionális lépés az, hogy a rosszabbul felszerelt intézményt beáldozzák és stábokat társigazgatókkal összevonják. nem lehetetlenség. errefelé megcsinálták márc. 28-ra. felállt egy katonai járványkórház.) na most a járási kormányhivataloknak kellene intézkedni a betegszállításról és az otthoni szakápolásról. és ehhez szükséges személyzet kijelöléséről. amit 20-30 év alatt nem sikerült megoldani arra most van 2-3 hét. és ahol úgy állnak hozzá, hogy ezt nem lehet, ott betegek fognak értelmetlenül meghalni. mert meg lehet csinálni. azért, mert műtéteket tömegével elhalasztották. és a járóbeteg ellátás is nagyrészt leállt. közlekedési balesetek is lecsökkentek. tehát az átalakítás nem lehetetlen. csak érteni kellene, hogy mit is akar a kormány. és ezt azért laikus módon is lehet követni. persze ez a lépéssor brutális kockázatokat rejt magában. politikai kockázatot is. orbán megint mintha egy lapra tett volna fel mindent. mert ha ezt az intézkedéssorral az eü. reformot keresztül viszi úgy, hogy nem omlik össze az ellátórendszer, akkor az is lehet, hogy nem lesz kihívója 30-ig. ha összeomlik a rendszer, akkor viszont könnyen leválthatják. és visszajutunk a ner előtti időkbe.

csakenekedregeltem 2020.04.18. 19:43:42

szep elemzes. eltekintve az ellenzek kotelezo ostorozasatol, es a szinten kotelezo jotekony feledekenysegtol azt illetoen hogy TE is pont ilyen ellenzek vagy.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.18. 19:46:46

@csakenekedregeltem: csak amennyire TE is :), merthpgy egyikünk se párt és nem kapunk közpénzt az ellenzéki munkánkért

morph on deer 2020.04.18. 19:54:02

@civisvaros_:
” egy gömbfelület. az érintősíkkal közelítve lapos. ez ugye a nyilvánvaló”

Ahogy az is, hogy a “lapos” nem sík, és soha nem is lesz az.
Azaz egy körívnek akármilyen kicsi szegmense sem sík.
Bár lapos az valóban lehet. Relatíve. :)

civisvaros_ 2020.04.18. 20:24:40

@morph on deer:
amikor terveznek egy családi házat akkor a mérnök abból indul ki, hogy a föld lapos. nem egy gömbfelületre tervezi a házat. hanem egy érintősíkkal közelíti a telket. vagy egy síkba rajzolható felületre alapoz. elemi matematikai és klasszikus fizikai modelleket alkalmaz. ez egy racionális közelítés annak ellenére, hogy a földkerekség egésze nem teríthető ki síkba torzításmentesen. persze mégis kiterítik általában hengervetülettel mercator nyomán. vagy poláris projekcióval az ensz zászlaján. az éjszaki sarkból van vetítve.
1000logos.net/wp-content/uploads/2018/01/United-Nations-logo.jpg

civisvaros_ 2020.04.18. 20:33:24

@morph on deer:
ez egyesült nemzetek zászlaján a földkerekség körkörös és lapos. érdekes módon a lap a világangolban azt jelenti, hogy betakar. de ez megint csak véletlen hasonlóság. mert mégis mi köze lehet a magyarnak a hinduerópai nyelvekhez. semmi se lehet. miért? mert az akadémikus bölcselet ezt mondja. a föld nem lapos. de. nézd meg az egyesült nemzetek zászlaját. elég lapos.

Reding Roli 2020.04.18. 20:35:02

@civisvaros_: csak érteni kellene, hogy mit is akar a kormány."
Èrtjük, látjuk mit akar mizantróp főnököd...
Az egèszsègügyi ellátásra fordított GDP- aranyos kiadások a 90- és èvek szintjén vannak , kb. 6,6 % ( 2018) ez persze nominál èrtèken több mint anno, de az inflációt már jó ideje nem is számoljak Orbanèk, miközben egyre fejlettebb ès drágább eszközök\gyógyszerek vannak , amit az orostudomany használ(na) ...A fejlett egèszsègügyi ellátáshoz való hozzájutás lenne az egyik legnagyobb èletszínvonal- növelő eszköz, de ez egyre nehezebb, mert Orbán inkább a strómanjai zsebèt tömi , felesleges infrastrukturális beruházásokra költi a közpènzeket, az egèszsègügy fejlsztèse helyett....Nem vèletlenül kezd a koronvírus járvány is egyre rondább kèpet mutatni: egyre több az áldozat ...
Leèpítenè az aktív kórházi ágyakat? Milyen szakmai elven? Már több leèpítès is volt eddig , alig maradt szakember ès ágy is..
A debreceni klínikán eddig több ezer műtèt maradt el!! Mikor akarják ezt bepótolni? Hamar eljöhet a kèső , ezeknek az embereknek!
Orbanèk trükkje visszafelè fog elsülni, csak az baj hogy előtte órási katasztrófába fogja sodorni az országot , felelőtlen politikájával!

civisvaros_ 2020.04.18. 20:39:53

a laposföldhívő fideSS ellaposítja a görbét és azzal csődbe viszi a fővárost. ahelyett, hogy a 65 év felettieket kilőnék a holdra. és úgy nem fertőződnek meg. vagy ahelyett, hogy 1 nap alatt letesztelnének mindenkit. azt is meg lehet csinálni. mert megírta a qubit. és a kormány nem teszteli le a népességet 1 nap alatt. mert orbán egy "geci". tesztelje le karácsony gergely. aki megöli az időseket a pesti úton. zorbán meg mindenkit megölne. mert náci. de félre értés ne essék. ez nem az én személyes véleményem. hanem csak demonstrálom, hogy milyen a közélet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.18. 20:46:32

@Etniez: Hülyére csak akkor tudna venni, ha lenne esze. De az nincs. A kisebbségi komplexusát a sok felesleges írogatással kompenzálja. Én már csak a legritkább esetben olvasok bele abba amit ír.

morph on deer 2020.04.18. 20:48:44

@civisvaros_:
“ és ahol úgy állnak hozzá, hogy ezt nem lehet, ott betegek fognak értelmetlenül meghalni. mert meg lehet csinálni”

És minek?
Alapvető és átfogó strukturális reform nélkül ez arculütése az anyagcsere végtermékének!

Ez ideig-óráig majdnem úgy néz ki, mintha történne valami, de ez legjobb esetben is csak a megmaradó helyek némileg jobb személyzeti ellátását jelenti, semmi többet.
Mindez lényegében azért szükséges, hogy ne kelljen többet fizetni az egészségügyi alkalmazottaknak, és mégis legyen személyzet mindenhol, mivel kevesebb lesz a hely, ahova kellenek.

Szóval a fizetésük rendezését már megint el lehet odázni, merthogy lesznek elegen a karcsúsított egészségügyi ellátáshoz úgy is, per pillanat.
És ezt remélhetőleg el lehet húzni ‘22-ig is, akkor meg ez már úgysem fog érdekelni senkit.

Tehát most már megint zajlik egy szép nagy porhintés, a naív állampolgár meg csak álmélkodik, hogy “nahát, ez a viktor..!”
Hát az.

white999 2020.04.18. 20:50:54

@civisvaros_: Nem olvastam végig az egészet ezért lehet már szóba került de gdp-vel kapcsolatban azért lenne pár megjegyzésem. Közgondolkodásban minden földi jó szinonimájaként csapódik le, pedig a gdp semmi más mint az adott országban összes megtermelt előállított javadalmak összessége. Kis túlzással semmit nem mond el egy ország gazdaságáról a gdp növekedés vagy csökkenés. Pedig nagyon nem mindegy hogy a gdp növekedés milyen összetételben áll elő. Pár példa és érthető lesz. A kurvák által előállított jövedelem is elvileg növeli a gdp-t. Úgy gondolom ha lenne 1 millió kurva és mindenki idejárna, mint thaiföldre nem biztos, hogy az a nemzeti büszkeséget táplálná. Lölövel is az a gond, hogy Ő semmit nem állít elő. Az eu pénzeket mindenfajta címszóval a számára átfolyatva egyfajta pénzmosás történik. A eu-tól bejövő pénzből lesz a gdp növekedés egy része (egésze?) de nagyon nagy növekményt nem tudtak felmutatni sőt legtöbbször ez inkább csökkenés volt. Amiért Lölöt jobban szeretik, hogy a libás idejében sokkal kevesebb volt az eu-tól erre a célra konvergálható pénz de amíg fletóék hitelből tudták fenntartani a látszatot addig minden világ legjobbika volt a fleto ország. Igazából növekedést mo-on nyersanyag hiányában szellemi termékek előállításával (oktatás ugye ezt hagyhatjuk) illetve a mezőgazdasággal lehetne növelni (minden állam által agyontámogatott nem nagy biznisz) vagy marad a jó öreg összeszerelés, aminek nyersanyag hiányában ugye megint csak nagy az import hányada tehát nem olyan nagy buli. A lölö imádatnak az eus pénzek fogytával amúgy is vége lett volna, ezen csak a korona vírus időben hozott egy kb 1-2 évet. Legoptimistább szcenárió (alá Csaba László volt Orbán tanácsadó, jelenleg ceu-val Bécsbe üldözött prof) szerint egy Argentin típusú diktatúra jöhetett volna ki amiben a gazdagok szögesdrótos kastélyokban élnek a pórnép meg 0-1% közötti növekedés mellett nem hal éhen, ezért talán nem lázad fel. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy lesz e a storynak egy békés befejezése, vagy egy esetleg minden megy tovább, vagy legrosszabb esetben éhséglázadás és/vagy egy polgárháború vet véget a dalnak. Reméljük a legjobbakat. Az Önkorik kivégzése nem egy békés megoldás felé viszi a történetet.

morph on deer 2020.04.18. 20:56:49

@civisvaros_:
“ lap a világangolban azt jelenti, hogy betakar”

Mit nem mondasz!
Mert az az angol, ami hozzám eljutott a “lap” szót a magyar “öl” főnév (v.ö. ölembe ül) megfelelőjeként használja.
Feltételezem, hogy te az “overlap” félreértelmezésével küszködsz, pedig az már megint nem betakar, hanem átfed.
Azaz az egymásra eső felületek által határolt teret jelöli.

Mondom: szerintem.

Törpvadász 2020.04.18. 20:58:48

A Kartonpack sztori és a Mathias Corvinus is megmutatta mi volt a különleges felhatalmazás lényege. Az ágyszám leépítés pedig szimplán rohadékság.

white999 2020.04.18. 21:02:36

@civisvaros_: 18: 53 ra. Most arról az Orbánról beszélünk, aki népszavazást kezdeményezett a vizitdíj ellen és akinek 2010 óta nincs különálló Eü minisztere és a mostani EMMIS is egy félkegyelmű, valamint a legmértékadóbb őt ismerő hozzászólók szerint az eü dolgot nem szereti nem is érdekli ezért nem is foglalkozott vele? Most ez megtalálja 2-3 hét alatt a bölcsek kövét? Mert Ő mindenhez ért.

civisvaros_ 2020.04.19. 06:48:56

@morph on deer:
a lap mint ige azt jelenti, hogy beborít, betakar. a foot mint ige azt jelenti, hogy gyalogol. fut. a wet mint ige azt jelenti, hogy földet nedvesít, öntöz. vet. és így tovább. a sail a vitorla, a vitorlázásás összefügg azzal, hogy fúj a szél. a follow összefügg azzal, hogy követték a folyót. és ha az ég elsötétül, akkor dörög. és összefügg azzal, hogy dark. és mennydörög. a tűnékeny tünemény az égen a villám. a vihar. thunder. és a daughter olyasmint mint a tündér. a sister úgy hangzik, mint a szűz. ilyen asszociatív kapcsolatból lehet mondani néhány ezret. az axe összefügg azzal, hogy ács. aztán lehet mondani, hogy ez hülyeség. de a régi angolban az acholt azt jelentette: fából készült. vagy mondjuk forest és fűrész. a régi angolban azt, hogy erdő úgy mondták: fyrˠxθ. ez fűrész. levágtak vele egy fürtöt. a vadonban. wood. a vadak. wild. vagy ha már sík, akkor flat eléggé úgy hangzik, mint a fent. fennsík. plató. p/f hangváltás. grimm törvény. a land meg úgy hangzik, mint a lent. az alföld. d/t zöngés-zöngétlen pár. az earth úgy hangzik, mint az ország-világ. vagy mondjuk a field úgy hangzik, mint a mező-föld. a high meg úgy hangzik, mint a hegy. ebből van több ezer.

na most lehet mondani, hogy ez egy hülyeség. vagy hülyeség, vagy nem hülyeség. lehet mondani, hogy ez egy baromság. és lehet. az is lehet, hogy nem baromság. ki tudja.

civisvaros_ 2020.04.19. 07:27:08

@white999:
dr. káslert nem nevezném félkegyelműnek. szakpolitikai értemben kockázatosakat lép. egy világjárvány kellős közepén egészségügyi reformot megindítani elég meredek. amiről 20-30 éve vitáznak azt most 2-3 hét alatt próbálják lerendezni. és van ahol megy, van ahol nem megy.

errefelé 850 műtétet halasztottak el. ugye ennek két oka lehet. az egyik a világjárvány. a másik, hogy egy intézmény összevonást végrehajtanak. és könnyen lehet, hogy mindkettőt megteszik. mert errefelé két kórházból az egyik márc. 28 óta járványkórház. tehát meglépték azt, amit ápr. 19-re írnak elő. az egyik kórházat kiürítik. és megmarad az ambuláns járóbeteg ellátás. ami szükség esetén átalakítható tábori honvéd kórházzá. járványkórházzá. és a személyzet egy része átveszi a klinikai központ. magyarul az történik, amit a balliberálisok is akartak. az "ágyszámcsökkentés" lényegében (részleges) "kórházbezárás". az is lehet, hogy kiürítenek tömböt a kórházból. mert arra valójában nincs szükség. csak vészhelyzetben áll rendelkezésre tartalékként. ezek (részben) racionális lépések.

civisvaros_ 2020.04.19. 08:02:24

@white999:
az 1 ezer lakosra jutó kórházi ágyszám az európai unióban 4.9. magyarországon 7 budapest 10.5. tehát nyilván szükséges ágyszámcsökkentés. ez (részleges) kórházberzárás, intézmény összevonás. van egy tartalék szárny, amit rendesen nem használnak. de ha jön egy nagy hőhullám, tartós kánikula (és a klímaváltozással ilyenekkel is számolni kell), akkor nagyon sok idős krónikus betegséggel küzdő ember szenved. és egy klimatizált helyiségbe befektetik őket. ellátják. élelmezik. a hőhullám végeztével szerencsésen hazamehetnek. és amelyik kórházigazgató nem hülye az érti ezeket. hogy ezt már réges régen meg kellett volna lépni. illetve társintézményeknek kellene most koordinálni. hol lesznek nagyobb rehab részlegek. az idős otthonokkal kellene konzultálni. a nagy önkormányzati létesítményeket szét kell szedni. a kisebb egyházi intézményekkel kellene tárgyalni. akik esetleg befogadnának lakókat. ahol van betegszoba. el tudják különíteni. nehogy bevigyenek fertőzötteket. akik nem hülyék, azok értik, hogy ezeket réges régen meg kellett volna lépni.

Bánegressy 2020.04.19. 08:54:08

@civisvaros_:
" sok idős krónikus betegséggel küzdő ember szenved. és egy klimatizált helyiségbe befektetik őket. ellátják. élelmezik"
ezt a baromságot honnan vetted?
éppen hogy roppant praktikusan egy népegészségügy is egy népességügyi reform(ha úgy tetszik) zajlik párhuzamosan.
javul a népesség korfa.
kevesebben leszünk, de a fiatal-idős népesség aránya sokat javulhat, ha a terv beválik.
lófaszt fogják az idősebb krónikus betegeket kórházba fektetni.
legfeljebb majd téged megkérnek, ismerve fidesz-hű írói, trolli munkásságodat, hogy a végit járó beteget megkérdezd a származását, vallását illetően, mielőtt eldöntik, hogy kicsit, vagy nagyon hűtött helyiség. klíma, vagy hullakamra(bár tömegsír is megteszi).

civisvaros_ 2020.04.19. 09:11:20

@Bánegressy:
ha a honvéd kórházban van egy elkülönített tartalék részleg, akkor ezt kánikula vagy hőhullám idején megtehetik. van egy tömeges ételfertőzés. vagy egy tömegbaleset. és lehetne sorolni. a népegészségügyben adódnak olyan helyzetek, amikor tömegesen kell valamilyen többlet szakápolást nyújtani. és egyébként a békefenntartó haderőt is érheti támadás. ezekre fel kell készülni. még arra is, hogy civileket érheti támadás.

az ellenzék arról beszél, hogy magyarországon észak koreához mérhető katonai diktatúra van. amerika az ilyet katonai erővel szokta megdönteni. és amerikában ezt egyesek esetleg elhiszik. a nemzetközi sajtóban a vezető napilapokban megjelent a hír, hogy magyarországon blokkolták a parlamentet. határozatlan időre felfüggesztették az országgyűlés működését. dehogy is. és az újságot olvasó politikusok egy része is elhiszik azt, hogy magyarországon diktatúra van. a francokat.

a fidesz politikai értelemben üldözi a nem-fideszt. ezt lehet mondani. de ennek ellenkezője is legalább ennyire igaz. ilyen a közélet. van két brancs. és ezek 20-30 éve az "a" betűben nem tudnak megegyezni. nemcsak a politikusok és a politológusok, hanem a pártokat támogató értelmiségi körök is kígyót, békát kiabálnak egymásra.

ha a fidesz csődbe viszi az országot. az egészségügyi ellátórendszer az előírt ágyszámcsökkentéssel nem tud működni (és lehet, hogy nem tud), akkor a fidesz megbukik. de ha nem, akkor nem.

civisvaros_ 2020.04.19. 10:09:04

@Bánegressy:
elemi közelítéssel budapesti járványügyi görbéje.
i.ibb.co/JRkD5jC/chart.png
nyilván ez csak egy becslés. ami azt mutatja, hogy a járvány a fővárosban május 1-je körül tetőzik. és következő héten megkezdik az érettségit. és abból adódhat egy kisebb elszállás. ha feloldanák a korlátokat, akkor akár ilyen is adódhatna. jún. 7-re aki közösségbe megy az megfertőződne.
i.ibb.co/WsX1RGW/chart-2.png
meg lehet tartani az érettségit budapesten de annak az idejére két héten át kijárási tilalmat kellene elrendelni amíg az érettségizők közlekednek. feltéve, hogy ez a becslés valódi közelítés és nem fals. de ezt ugye nem tudjuk.

nyilván lehet ennél jobbat is adni, több adatból, és lehet mondani, hogy majd a mesterséges intelligencia megmondja. de nem mondja meg vagy legalább is nem biztosan, mert hogy mindez függ az emberektől. és sokféle módon lehet becsülni. ez elemi közelítés. általános iskolás matek.

white999 2020.04.19. 10:28:39

@civisvaros_:" az 1 ezer lakosra jutó kórházi ágyszám az európai unióban 4.9. magyarországon 7 budapest 10.5. tehát nyilván szükséges ágyszámcsökkentés. "
1,Eddig az volt a mantra, hogy a fejlett nyugattól is több az ágyszámunk és Ők azért vannak bajban mi meg nem.
2, Nyilván nem szükséges az ágyszám csökkentés hiszen gyakorlatilag az eü leállt. Életmentő műtéteken kívül nem csinálnak semmit.
3, Nyilván nem szükséges az ágyszám csökkentés, hiszen a kiadott utasítással ellentétben, hogy teljesüljön a feltétel olyan embereket küldenek haza akik kórházi ellátásra szorulnának. (Tehát nem sok az ágy és ebben a formában pedig végképp nem.
4 Személyes tapasztalatom, (2 évvel régebbről) hogy édesanyámat szívleállás, újraélesztés után úgy küldték haza, hogy nem tudott járni, nekem kellett ápoló személyzetet szereznem, pelenkázni és én adtam be a vérhígító injekciót, meg jártam a járókerettel vele hátha talpra áll. Nem nem vagyok ápoló és orvos sem. És ez a békeidő volt. Szorozd be, hogy most mi lehet.
5, Környékbeli öregotthonokban (50 km sugarú kör)sehol nem volt hely ahol tudtak volna rá figyelni. A legolcsóbb a nyugdíjának a kétszeres összege volt. Gondolom az ára miatt nem volt kapós.
6. Covid vagy velünk lesz örök életre de az optimális becslések szerint is a vakcina használatáig. Addig mi lesz a műtétre váró betegekkel. Várják, hogy mehetnek a megszüntetett ágyakra? Vagy már akkor ugye szerinted nem is lesz, kell ágy kapacitás. Ezek szerint akkor megint várhatnak 2 évet a műtétre. Ha megélik.
7, A szűk keresztmetszet az nem az ágyszám hanem a dolgozók száma.
8, Értem a gazdasági gazdasági racionalitást a döntés mögött, a hazaküldött betegekre nem kell költeni. Fizetni az ellátás költségeit. Ezt rá lehet tolni a betegek hozzátartozóira. Pont annyira hatásos mint a gazdaságvédelmi akcióterv, ami semmit nem oldott meg de el lehetett mondani hogy csapataink harcban állnak. Éppen most fossa össze a bokáját a kormány, hogy ebből már tényleg baj lesz. Ja ez a gonosz multi ellen harcoló kisvállalkozó barát nemzeti magyar kormány, aki majd most kezdi megmenteni a multikat. A kicsik nem fájtak neki.
10, A fent leírtak alapján Káslert had nevezzem félkegyelműnek, ha nem az, akkor pedig csak egy szimpla karrierista akit orvos létére pont leszarja az embereket csak a főninek legyen kedves. Nem tudom melyik a vállalhatóbb emberi tulajdonság de az legyen az Ő problémája.

civisvaros_ 2020.04.19. 10:56:32

@white999:
adva van egy kórház. és most az a dolga a kórházigazgatónak, hogy az intézménye egy részét elkülönítse egy vészforgatókönyvnek megfelelve. mert előfordulhat, hogy a járvány berobban. és megteheti azt is, hogy konzultál társintézményekkel. az önkormányzati vezetők megteheti azt is, hogy konzultálnak egyházi vagy magánintézetekkel. akik a csr keretből a rehabilitációt támogatják.

errefelé nyíradony mellett tamásipusztán van egy med-hotel nevű magánintézmény. eu támogatásból épült.
r-cf.bstatic.com/images/hotel/max1024x768/993/99334974.jpg
997 millió forint eu támogatással épült. ahogyan az alapkőletételnél a tábla mutatja.
www.borostyanmedhotel.hu/images/alapko.jpg
49 hotelszoba mellett 9 beteg 89 rehabilitációs és 3 intenzív ágy van. azért a közel 1 milliárd forint készpénzért cserébe a tulajdonos mondhatja azt, hogy beszáll a vírus elleni védelembe. felhívhatja a nyíradonyi polgármester tasó béla, az országgyűlési képviselő tasó lászló (a bácsikája), a megyei közgyűlés elnöke, vagy a kórházigazgató. és egy ilyen privát med-hotel nyilván nem zárkózna el. mert hogy ez neki reklám. felteszem ilyenből is elég sok van. és egyházi intézmények is vannak. azok is besegíthetnek. és úgy végre lehet hajtani ezt az ágyszámcsökkentést.

és mondhatja azt a kórházigazgató, hogy ez a kásler egy futóbolond. ő ezt nem hajtja végre. és ez esetben leváltják. és lehet, hogy ezek után az ellátórendszer összeomlik. és ez esetben bukik a fidesz. a sote igazgatója érti, hogy ez most olyan, mint egy hadgyakorlat. és lehet mondani, hogy de nincs háború. lehet ellene beszélni. de ezek nem teljesen irracionális lépések. a kórházak jelenleg félgőzzel működnek. mert szinte csak életmentő műtéteket végeznek.

a mamádat nem azért küldték haza, mert nem volt ágy. hanem mert nem volt ápoló személyzet. és az ellátórendszerből hiányoznak a tartalékos honvéd kórházak, szakápolói hálózat és a rehabilitációs intézetek. 20-30 év alatt nem tudtak ezekről megegyezni. ezt kellene megoldani 2-3 hét alatt. és lehet mondani, hogy nem lehet. vagy lehet, vagy nem lehet.

civisvaros_ 2020.04.19. 11:23:27

@white999:
budapesten lakosságarányosan több, mint 2x annyi az ágyszám, mint az európai unióban. és ezek csak az állami intézmények. budapest és környéke tele van magánintézetekkel. a járóbeteg ellátásban lehetőség lenne nemcsak pénzért tesztelni, hanem a csr keretből szűrővizsgálatokat elvégezni, vagy a magánkórházak most vállalhatnak rehabilitációs betegeket. persze, hogy ez veszteség. de nem kell hitelt törleszteniük. és mondhatják azt, hogy ezek után ha nem is nyújtják be a számlát, de számítanak arra, hogy a kormányzat együttműködik velük. cserébe ők támogatják ezt a hadgyakorlatosdit. ez is egy lehetőség a konszolidációra.

nekem úgy tűnik, hogy az ellenzéki értelmiség nem is akar kiegyezni a fidesszel. hanem arra játszik, hogy omoljon csak össze ez az egész. és lehet, hogy ez lesz. ez esetben megbukik a fidesz. ha nem, akkor nem.

white999 2020.04.19. 11:53:15

@civisvaros_:
7, A szűk keresztmetszet az nem az ágyszám hanem a dolgozók száma.
Asszem ezt írtam.

20-30 év alatt nem tudtak ezekről megegyezni. ezt kellene megoldani 2-3 hét alatt.
Volt rá a fidesznek ebből 14 éve. Nem 2-3 hét alatt kellene megoldani amikor ég a ház.

"nekem úgy tűnik, hogy az ellenzéki értelmiség nem is akar kiegyezni a fidesszel. hanem arra játszik, hogy omoljon csak össze ez az egész. és lehet, hogy ez lesz. ez esetben megbukik a fidesz. ha nem, akkor nem.+

A fidesz sokszor bizonyította, hogy vele akkor sem lehet kiegyezni ha a másik akar. A fidesz ellenzékben mindig akkor jó ha szarra játszott. Most nagyon nem lenne meglepő ha visszakapná. A demokratikus keretek szűkítésével nincs is nagyon más esélye az ellenzéknek. A fidesz mondjuk teljes mértékben magára borította szart a politikájával. Nehezen fog tudni kijönni belőle de addig még azért rengeteg kárt tud okozni.

Törpvadász 2020.04.19. 12:13:27

@white999: sajnos így van, pacemakeres barátunk kontrolát bizonytalan időre elhalasztották, rákos beteg műtétje halasztódik... meddig..???, sérves műtétek elmaradnak, van akinek a héten lett volna, lemondták. Meddig mehet ez? És miért fontosabb a koronvírusos beteg, mint bármelyik másik adófizető beteg élete? Nincs semmi egyensúly, én csak kapkodást érzékelek. Istennek hála nincs most rokonom kórházban

civisvaros_ 2020.04.19. 13:59:41

@white999:
van két értelmiségi kör. a baller és a jobber. (összességében persze három van. egy, amelyik ez ügyben sehol sem áll.) engem nem különösebben érdekel, hogy előbbi kettőből melyik marad a közintézményekben vezető szerepben. a "liberális" vagy az "illiberális". de csak az egyik maradhat.

Larrikin 2020.04.19. 15:59:11

@civisvaros_: "nyilván ez csak egy becslés. ami azt mutatja, hogy a járvány a fővárosban május 1-je körül tetőzik."
Wtf? Fogja magát, és önként tetőzik? Ha a jelenlegi social distancing működik, akkor ennyi idő alatt tetőznie kellett volna. Ha nem működik, akkor szépen haladunk bele a káoszba. Esetleg el lehetne kezdeni a tömeges, célzott tesztelést, akkor talán idővel nálunk is tetőzne.

civisvaros_ 2020.04.19. 16:15:05

@Larrikin:
ez ugye pusztán csak egy elemi matematikai modellszámítás. vegyük a nyilvánosságban hivatalosan közölt aktív esetszámokat. annak a háromnapos mozgóátlagát logaritmikus skálán négyzetesen közelítve adódik egy járványgörbe. és annak a tényleges lefutása a valóságban vagy ilyen, vagy nem ilyen. ennél többet mondani nem lehet. bonyolultabb számításokkal se nagyon. azért, mert hogy az aktorok emberek. te mintha nem szeretnéd azt, hogy a járvány budapesten május 1-je körül tetőzzön. mintha azt akarnád, hogy jöjjön egy tömeges berobbanás, mert akkor az nyilván elsöpörné ezt a kormányt. és lehet, hogy ez megtörténik. ugye jönnek az érettségizők. megnövekedhet az esetszám. és közben elrendeltek egy tömeges ágyszámleépítést, ami egyes kórházakat megbéníthat. túl azon, hogy embertelen helyzeteket teremthet orvosoknak és betegeknek. családtagjaiknak. és egy ilyen helyzetben könnyen eluralkodhat a káosz. és ha nem még akkor is megerősödhetnek a polgári radikális underground mozgalmak. orbánt sokan fogják még jobban utálni. és ezt a rendszert vagy rezsimet elsöpörheti a népharag. lehetséges. csak nem nagyon értem, hogy ki vagy mi lépne a helyébe. mert nekem úgy tűnik, hogy nem-fidesz egy lufi.

Larrikin 2020.04.19. 17:19:51

@civisvaros_: egy adatsorra végtelen mennyiségű függvényt generálhatunk extrapolációs céllal. Hogy ebből modell legyen, kellene egy hipotézis, ami miatt úgy gondoljuk, hogy a mi függvényünk nem egy találomra kiválasztott függvény, hanem a független változók valóban magyarázzák a függő változót.
Technikailag egy járvány akkor kerül leszálló ágba, ha egy fertőzött átlagosan kevesebb mint 1 másik embert fertőz meg. A percepció mint pl. az igazolt fertőzések száma, halálesetek száma ezt némi késéssel követi. Szóval, mi fog tetőzni egyáltalán május elején és miért? Honnan ez a tréfás haranggörbe?

civisvaros_ 2020.04.19. 18:14:26

@Larrikin:
a fővárosra és megyékre aktív esetszámot nem közölnek, csak a fertőzöttek számát. a felfutás időszakában tegyük fel, hogy annyi az az aktív esetszám. lehetne még ezt az országos arányokkal korrigálni. vannak gyógyultak és sajnos elhunytak is. ezek az aktív esetszámot csökkentik. és amikor kilépők egy ponton többen vannak, mint az új belépők, akkor a járványgörbe leszálló ágba kerül. amikor a fertőzöttek tömegével meggyógyulnak, egyesek sajnálatos módon elhaláloznak. ők nem hordozzák tovább a vírust. és egy idő után így nincs számottevő aktív beteg.

persze lehet egy tomboló időszak. ebben az esetben mindenki aki közösségbe kerül átesik a fertőződésen. a korlátozások feloldásával jöhet egy újabb hullám. az is lehet, hogy a vírus lappangva valahol újra megjelenik. egy új változatban. az újrafertőződés is elképzelhető. és az is, hogy lesz hatékony oltóanyag, vagy ellenszer.

civisvaros_ 2020.04.19. 18:34:27

@Larrikin:
országos összesítésben az aktív esetszám logaritmikus skálán az idő függvényében.
i.ibb.co/Xb9rPYs/chart-3.png
az elemi optimista becslés az, hogy országosan közvetlen a tetőzés időszaka előtt tartunk. persze ez függ attól is, hogy a tisztiorvosok mennyire merik a fertőzésen átesettekre azt mondani, hogy gyógyult. két egymást követő tesztje negatív, tünetmentes. egy ideig még ne menjen közösségbe. átesett a fertőzésen. gyógyult. amikor ezek tömegével megjelennek, akkor tetőzik a járvány. részben a tiszti orvos kreálja a statisztikát. tehát ez egészségpolitikai, gazdasági és társadalomlélektani kérdés.

Larrikin 2020.04.19. 18:47:37

@civisvaros_: nem válaszoltál a kérdésre. Természetéből fakadóan a járvány terjedése exponenciális függvényért kiált. Mi értelme a logaritmikus számolósdinak? (A helyes válasz: semmi.)

civisvaros_ 2020.04.19. 19:05:57

@Larrikin:
a járvány exponenciálisan terjed egyik oldalról. egyszerűség kedvéért ha a fertőzési ráta kettő, akkor 1 ember megfertőz 2-t. 2 ember 4-et és így tovább. de ez csak az egyik folyamat. a másik, hogy ezek a fertőzöttek meggyógyulnak vagy sajnálatos módon elhunynak. és ők nem fertőznek tovább. és ez megakasztja az exponenciális terjedést. logaritmikus skálán a járványgörbe nem egyenes vonalú hanem az valamilyen polinomiális pályán halad. legegyszerűbben egy parabola ívhez hasonlóan. és lineáris skálázáshoz visszatérve ebből adódik egy közelítő haranggörbe. ez az elemi optimista becslés. persze ez a görbe el is szállhat. egy harmadfokú pályán. vagy nagyon gyorsan le is csenghet. egy negyedfokún. attól függően, hogy milyen döntéseket hoznak a kormányok. és lehetnek különféle váratlan események. időjárás is befolyásoló tényező. az is, hogy mennyi a rendelkezésre álló maszk. számtalan dolog. ezek a valósághoz képest primitív leegyszerűsítések. ez az elemi optimista becslés.

white999 2020.04.19. 19:59:17

@civisvaros_: Halálozási ráta 1-2% körül lehet. Az elhalálozás "áldásos hatása" hogy az illető nem fertőz tovább a járvány terjedésének egy igen kései részén következik be, ahogy a gyógyultság is. Ha senki nem tudna semmiről és úgy viselkedne ahogy normál hétköznapokon valamint kijárást befolyásoló körülmények sem lennének akkor valóban május 3 ra tetőzhetne a járvány de az pár 100.000 halott lett volna. Az emberi viselkedéssel és szankciókkal ez bizony 1-2 évig eltart amíg a vakcina meglesz. Panda maci megint nagyot mondott de abban a pillanatban hogy lazítanak a szabályokon megfog ugrani, addig meg egy eddigiekhez hasonló lassú felcsorgás lesz. Már próbál szerintem megágyazni a nyitásnak mert a gazdaság nem bírja el ők meg láthatóan egy kanyi vasat nem akarnak tenni a rendszerbe. Amúgy panda maci mondott más örökbecsűt is. RTL-en nyilatkozó ápolónő mondta, hogy kevesen vannak dolgozók (60 ember van lélegeztető gépen országosan) és az oxigén palackot felváltva vitte egy éjszaka jobbról balra, mert nem volt több. Panda maci meg 5000 lélegeztető gépet vizionál a tetőzésre. Kérdem minek ha nem lesz hozzá személyzet oxigén stb. A másik meg az ha 5000 gép kell a tetőzésre május 3 ra, akkor az olasz helyzet egy fairy tales a minénkhez képest és az apokalipszis az kutyafasza lesz. De megint sikerült valami bombasztikusat mondani és ezt is megoldja.

civisvaros_ 2020.04.19. 21:13:05

@white999:
ez a forgatókönyv is lehetséges. hajdú-bihar megyében az elmúlt 1 hétben hivatalosan 1 új fertőzöttet regisztráltak. persze lehet, hogy csak azért mert nem tesztelnek eleget, vagy ha mégis, akkor az eredményt eltagadják. az is lehet.

white999 2020.04.19. 21:43:20

@civisvaros_: Miután a sokszor teljesen nyilvánvalónak tűnő koronás eseteket sem tesztelik így ez adat Magyarországon semmiféle információval nem szolgál. Max annyival, hogy vagy teszt nincs, vagy kapacitás tesztre, vagy pénz a tesztre. Halálozási ráta már lehet kiindulópont miután a világon 2 millió fertőzött van a közvéleménykutatást pedig már 1000 embernél is elfogadják kellően nagy mintának. Lehet mi leszünk a világon az első ország ahol tetőzik a járvány de a jelenlegi 10%-os ráta felkúszik majd 20-30%-ra ha így megy tovább. Ami nonszensz és nem is valós. Különösen ennyi tesztelést illetve nem tesztelést figyelembe véve érdekes a május 03. dátum. Kutatókat ezek szerint nem zavarja a tény, hogy minimális nem valós adatból kell dolgozniuk. Ez inkább jóslásnak tűnik.

Larrikin 2020.04.20. 03:51:25

@civisvaros_: szóval a logaritmikus skála használatának az ábrázolásban lehetne helye, a modellezésben jelen esetben nincs.

"a fertőzöttek meggyógyulnak vagy sajnálatos módon elhunynak. és ők nem fertőznek tovább. és ez megakasztja az exponenciális terjedést"
Sajnos nem igaz. Amíg aktív vírushordozó korukban 1+ embernek adják át a kórt, az aktív esetszám is nő. A felgyógyuló/meghaló emberek azon az egy módon csökkentik a járvány terjedését, hogy nem kapják el mégegyszer, így ha elég sokan lesznek, a transmission rate idővel 1 alá csökken. De 1% alatti átfertőzöttség mellett ennek a közelében sem járunk. A 'modelledben' azért tetőzik a járvány, mert nagyon szeretnéd.

Larrikin 2020.04.20. 05:40:08

@white999:"Kutatókat ezek szerint nem zavarja a tény, hogy minimális nem valós adatból kell dolgozniuk."
A május 3 Orbántól származik, nem a kutatóktól. Valami modell-jóslás biztos van a háttérben, de nem lehet véletlen, hogy nem 'a kutatók' álltak elő vele:)

Az államigazgatásban remélhetőleg olyan adatok is rendelkezésre állnak, amelyek nem kerülnek a sajtóban rendszeres publikálásra, pl. az igazolt fertőzöttek között a szimptomatikus vírushordozók aránya, kórházi felvételben részesülők napi száma, stb. Ha ezek alapján a becsült transmission rate kicsivel 1 fölött van, tán abban bíznak, hogy a meleg idő 1 alá nyomja. Mondjuk ez is csak jóslás lenne, de legalább van benne logika:)

civisvaros_ 2020.04.20. 07:24:11

@Larrikin:
aki meggyógyul az a fertőzést nagy valószínűséggel nem adja tovább. különben minden beteget örök időkre karantén alá kellene vonni. és aki sajnálatos módon meghal az sem fertőz tovább. és ha többen esnek át a fertőzésen (szerencsés vagy szerencsétlen kimenetellel) több a kilépő, mint az új belépő (az új fertőzött), akkor a járványgörbe tetőzik. ezen alapul az optimista becslések.

és lehet mondani, hogy a gyógyult újrafertőz. lehet. a korlátozásokkal újra növekedhet a fertőzés veszély. igen. a vírus lappang valahol. ahol nem is mérik. lehet. akár állatállományban is. elvben minden élőlényt kellene tesztelni, hogy nem-e koronavírusos. és közben megjelenhet egy új típusú vírus. vagy akárhonnan a világból egy újabb fertőzéshullám. ez is mind lehetséges. de a járványgörbe sohasem fut fel exponenciálisan. legalább is amit általában mérni tudunk és a nyilvánosságban közölnek az általában normális eloszláshoz közelít. és ami nem, az nem fogják közölni. mert az biológiai fegyver.

civisvaros_ 2020.04.20. 07:38:22

@Larrikin:
meg ugye aki fertőzött azt elkülönítik. a szoros kontaktus kutatás ahol tart még, ott a potenciális betegeket felderítik. a magyar járványügy ezt csinálta példásan. és a potenciális fertőződést az közintézményi működés részleges felfüggesztésével, a kijárási korlátozással, határzárral csökkentik. illetve a különféle tájékoztató kampányokkal. ezek mind-mind az exponenciális növekedés ellen hatnak. és az aktív esetszám egy idő után csökkenni fog. lehet, hogy nem egy 1 hét múlva, hanem 1 hónap múlva, az is lehet, hogy 1 év múlva. erre különféle becsléseket lehet adni. és a budapesti és az országos adat is eltérhet.

Larrikin 2020.04.20. 07:42:11

@civisvaros_: "ha többen esnek át a fertőzésen (szerencsés vagy szerencsétlen kimenetellel) több a kilépő, mint az új belépő (az új fertőzött), akkor a járványgörbe tetőzik. "
Hahó, ebben hol a becslés? A modellnek egy hipotézisre kellene támaszkodnia, ami magyarázza, hogy miért következhet be a fenti esemény. Sajnos ezzel továbbra is adós vagy.

Larrikin 2020.04.20. 08:14:16

@civisvaros_: "a magyar járványügy ezt csinálta példásan"
Nem igazán, ahol ezt példásan csinálták, ott már tetőzött a járvány.

"ezek mind-mind az exponenciális növekedés ellen hatnak."
Ezt félreérted, a járvány természete mindenképp exponenciális. A transmission rate a kérdés, amíg ez >1, a növekedés exponenciális. A csökkenés is exponenciális lenne, ha lenne.

"és az aktív esetszám egy idő után csökkenni fog. lehet, hogy nem egy 1 hét múlva, hanem 1 hónap múlva, az is lehet, hogy 1 év múlva."
Magától miért is tenné? Közelítünk tán a nyájimmunitáshoz?
Ha az alkalmazott policy kellően hatékony, a járvány gyakorlatilag az intézkedések bevezetésének első napján tetőzik. Az indikátoraink (napi eseteszám, halálesetek, stb.) ezt jelentős késéssel követik, de a betegség lefolyásából következik, hogy 3-4 hét után ezekben is csökkenést kellene látnunk. Ahogy számos ország esetében látunk is. Nem túl bíztató, hogy nálunk ez még nem történt meg, persze igazából kellő tesztelés nélkül csak találgatni lehet, hogy megtörtént-e.

civisvaros_ 2020.04.20. 08:23:05

@Larrikin:
az elemi optimista becslés előfeltevése az, hogy járványgörbe NEM exponenciális. azért nem, mert vírus terjedését különféle természeti tényezők erősen korlátozzák. maga az ember, az időjárás. a szent lélek kiárad és megöli a vírust. van aki ebben hisz. és ezért imádkozik. a két kezét összecsukja. nem fertőz. social distancing ez is. és az optimista becslés másik feltevése, hogy az aktív esetszám nulla közelébe csökken. ez az, ami problémás. mert amíg nincs oltás, vagy ellenszer addig valószínűleg legalább enyhe korlátozásokat fent kell tartani. azért, hogy ne jöjjön egy újabb még nagyobb fertőzési hullám. legfeljebb néhány kisebb. ezek az elemi optimista becslések előfeltevései.

ezért kapásból veszik az aktív esetszám logaritmusát. és az a kérdés, hogy ezt a járványgörbét a felfutási időszakban hogyan lehet "ellaposítani" és elemi optimista becsléssel azt várják, hogy ez a logaritmikus skálán mért járványgörbe egy parabola pályán lecseng.

ha valaki abból indul ki, hogy járványgörbe exponenciális, akkor lényegében azt feltételezi, hogy vírus előbb utóbb mindenkit megfertőz. és egyébként lehetséges. de amíg nincs ellenszer ezt el kellene kerülni. azért mert a nyájimmunitás azt jelentené, hogy a nyugdíjas korosztályt megtizedeli. és erre egy lehetséges válasz az, hogy a veszélyeztetett népességet különítsék el. zárják gettóba. mert csak így lehet elkerülni, hogy csődbe menjen a főváros vagy legalább is csőd közeli állapotba jusson. a kormánypártban nyilván azt gondolják, hogy ez nem olyan nagy probléma feltéve, hogy nem viszik csődbe az országot. azért, mert a főpolgármester ellenzéki. tehát ez ilyen szempontból egy szerencsétlen politikai felállás. és a járvány tovább polarizálja a közéletet a központi államhatalomért vívott küzdelemben.

civisvaros_ 2020.04.20. 08:35:20

@Larrikin:
egységállami keretek között nincs igazán hatékony policy. még budapest közigazgatási határain belül sem. erzsébetváros népsűrűsége 25 ezer fő/km2. soroksáré 500. a magyar átlag 100. a gyügyei paraszt ül a lócán a tyúkszaros mackónadrájában. és átkiált a szomszédhoz, hogy hé, nálatok van ez a vírus. a franc se tudja. ezt mondja a győrfi pál. téged is hívott? és így kurjongatnak egymásnak a jobbágytelkeken évszázadok óta, vagy talán évezrede is. azt se tudják mi az, hogy social distancing.

civisvaros_ 2020.04.20. 08:43:08

@Larrikin:
annyi változott, hogy régen volt a gróf, vagy a báró. és most van győrfi pál és (már azt is hallottam, hogy a felesége) cecilia asszony nem levelet írnak, hanem a tévében tájékoztatnak. és a magyar vidék egy jelentős része ezt elfogadja. betartják az utasításokat. és nincsen járvány. ezzel a fidesz a vidékies hátországát összetartja. és azt mondják, hogy szigorítson a főpolgármester. erre húsvét óta van lehetőség.

white999 2020.04.20. 08:46:22

@Larrikin: Hello! itt van minden amiről tegnap tegnapelőtt beszéltem, meg az is amit egy hónapja mondok.
Sajnos én nem hiszek a meleg levegőben mert akkor nem lenne Afrikában fertőzés. Ez nem influenza és nem is a nátha korona vírusa a jelek szerint, mers-t sem érdekli a meleg sőt. Ez tényleg egy jó cikk és elég dermesztő is egyben és ha ezek után még valaki kijelenti, hogy Viktor minden válságkezelők legjobbika akkor vágok magamon vagy aki mondja azon. Kérdés, hogy ebben a tanácsadók milyen szerepet játszanak vagy csak nem mernek ellent mondani a vezérnek aki mint tudjuk mindenhez ért. Pont mint Trump.

www.portfolio.hu/gazdasag/20200420/koronavirus-magyarorszagon-ezert-keszul-a-kormany-a-legrosszabbra-427056?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

civisvaros_ 2020.04.20. 09:07:10

@Larrikin:
a járványgörbe (logaritmikus skálán) elemi közelítéssel ilyen lehet. attól függően, hogy az intézkedések szigorúak (az a biztonság: secure), lazák, vagy feloldják őket.
i.ibb.co/NFtHxWg/2-3-4pol.png
és budapesten talán szigorítani kellene. ez momentán karigeri és gyé németh zsóka és kerpel-fronius nem tudom kicsoda feladata.

civisvaros_ 2020.04.20. 09:34:52

@Larrikin:
az aktív esetszámot, a járványgörbét (logaritmikus skálán) ellaposították. lehet látni a részleges közintézményi bezárások, a kijárási korlátozások hatását. illetve ezekhez szükséges volt még a határzár és a házi karantén intézménye is. ezeket meglépte a kormány nagyon helyesen. és most budapest ellenzéki önkormányzatának vezetése van döntési helyzetben. csakhogy az nem nagyon lép semmit se. nyilván ez esetben megint a miniszterelnök vagy annak hivatala rendelné el korlátozást. azt, ami elsődlegesen a főpolgármester feladata lenne. ennyit a nyilvános adatokból és egy matek érettségivel tudni lehet. persze lehet mondani, hogy tesztelni, tesztelni, tesztelni. de az nem állítja meg a vírust. hanem az a fertőzöttek életesélyeit növelik amennyiben azt a tényleges megbetegedés kezdete előtt ki lehet mutatni. csak az időseknél nem nagyon lehet. mert éppen az a probléma, hogy nem termelnek elegendő ellenanyagot. és amíg nincs nagy számban jelen a vírus addig azt nem nagyon tudják kimutatni. ugye ezt mondja a tiszti főorvos asszony. valószínűleg neki is igaza van. és nyilván azoknak is van igazsága, akik szerint még több tesztre volna szükség a fővárosban. de ez a szigorítások nélkül túl sokat nem ér. a vírus terjedését elsődlegesen nem a teszt állítja meg.

civisvaros_ 2020.04.20. 09:53:11

a járványgörbét elvben így is le lehet csengetni.
i.ibb.co/TKj50b8/6-7pol.png
ugye ehhez az kellene, hogy kijárási tilalmat rendelnének el és leállnának az üzemek és bezárnának az üzletek. de ez nem azt jelenti, hogy a négy szabadság elve utána érvényesülhet, mert a fertőzést szinte azonnal bevihetnék. tehát amíg nincs ellenszer addig valamilyen enyhe korlátozást szükségképpen érvényben kellene tartani. és a fővárosban arányos szigorítást elrendelni. azért, hogy járványgörbét le lehessen csengetni. és ez fontosabb, mint az, hogy tesztelni, tesztelni, tesztelni. az is lényeges persze. de elsődlegesen nem a teszt állítja meg a járvány terjedését. hanem azt, hogy az emberek megöli a vírust. (vagy sajnálatos módon a vírus az embert) a vírus olyan környezetbe kerül ahol az ember az úr vagy nincs élet. és ezért nem tud tovább élni.

civisvaros_ 2020.04.20. 10:07:30

@white999:
valamennyit az időjárás is segít. afrikában 20-25 ezer regisztrált fertőzött van. európában több, mint 1 millió. afrika ugyan népesebb, de kevesebbet tesztelnek. a vírus terjedésének leginkább a hűvös, nyirkos idő kedvez. illetve a változékony időjárás. a ciklon. száraz, napos idő, amit nyáron rendre az anticiklon hoz gátolja valamelyest a terjedését. felteszem. de ez megint csak általános iskolai környezetismeret. tehát mintha lenne egy az mta/ceu környékén egy tudományos kutatói csoportosulás, amelyik azt mondaná, hogy a járványgörbe szükségképpen exponenciális. dehogy is. csak az igaz, hogy amíg nem ismert a kémia válasz (reakció) a vírus ellenében addig fizikai korlátokat (erő) alkalmaznak. amire egyes "liberálisok" azt mondják, hogy az se szabadna. mert az korlátozza az egyént. és innentől kezdve nincs értelmes párbeszéd. innentől kezdve az van, hogy magyarországon vagy a liberálisok vagy az illiberálisok alávaló politikai csoportosulások. és az egyiket meg kell állítani. és ezek a csoportok szinte vallási jelleggel csapnak össze. nemcsak a vírus kapcsán, hanem általában véve szinte bármivel kapcsolatban.

Larrikin 2020.04.20. 10:52:57

@white999: Valóban jó összefoglaló. És a melegtől én sem várnám, hogy megállítja a járványt. De ha van egy pici fékező hatása, az pont elég lehet 1.1-ről 0.9-re tolni a rátát, vagyis növekedésről csökkenésre.
Az is egyértelmű, hogy a tesztelés+elkülönítés a legolcsóbb védekezési alternatíva, fölösleges a jóidő esetleges kedvező hatására várni.

Larrikin 2020.04.20. 11:08:04

@civisvaros_: továbbra sem érted, hogy a függvények nem meghatározzák egy járvány lefolyását, legfeljebb jó közelítéssel leírják. Már amennyiben nem csak találomra illesztett függvényekről van szó. Amíg nincs magyarázatod arra, hogy milyen tényezőknek köszönhetően tetőzik a járvány, addig nem modelled van, csak játék a görbékkel.

civisvaros_ 2020.04.20. 11:59:22

@Larrikin:
azok a járványgörbét elvekben modellező függvények sorvezetőként szolgálnak. az aktív esetszám logaritmikus skálán az idő múlásával hogyan változik. a napok számával egyenesen, négyzetesen, köbösen arányosan növekszik vagy csökken.

az közintézményei működés korlátozása (a templomok, iskolák, művelődési házak bezártak, korlátozottan működnek a hivatalok, a bankok, zárva vannak szórakozóhelyek, nincsenek nagy szabad téri nagy rendezvények), elrendelték a kijárási korlátozást, a határzárat. folyik egy tájékoztató kampány. maradj otthon. fizikailag igyekeznek szétválasztani az embereket. akik védekeznek maszkokkal, kesztyűvel. folyóvizes kézmosással. a népegészségügy szűri a betegeket és elkülönítik a fertőzötteket.

és erre mondja azt ellenzék, hogy miért nem szűrik az egészségeseket is. folyamatosan mindenkit. nyilván azért, mert nehézkes lenne napi 10 millió mintát venni. ehhez az kellene, hogy a tiszti orovosok szkafanderben minden egyes háztartásba folyamatosan bekopogtatnak. ezt most csak a szociális otthonokban teszik meg.

white999 2020.04.20. 13:41:30

@Larrikin: Meleg hatása egy két hónap múlva kiderül. Bár a klimás eset megmutatta, hogy lehet éppen zártérben pont rosszabb lesz. Ha az emberek nem mehetnek szabadba akkor meg a d vitamin akkumlálása a napfényből a szervezetbe sem fog működni, bár nyugdíjas egyéb problémás betegen az sem segítene, valamint a kisszámú tök egészséges krízises embernél amúgy is rejtély,hogy miért úgy folyik le náluk a betegség. Vékony jégen lehet táncolni minden helyzetben. Ezért is érthetetlen a tetőzés, mert a nyájimmunitás még messze a többit meg csak a távolságtartás tartja kordában ami bármikor változhat, robbanhat. Cecília asszonynak azért sem tudok hinni a május 03-al kapcsolatban, mert aki tisztifőorvos lététre kijelenti hogy a teszt nem akadályozza a vírus terjedését. (lásd Német Dél-korea stb.), annak azt se tudom elhinni ha kérdez valamit. Sajnos itt tartunk és a mai napig nem láttam, hogy ezen az állásponton változtatott volna.

white999 2020.04.20. 13:53:59

@civisvaros_: Mers nek (ami koronavírus) melyik környezet kedvez, Hüvös vagy a meleg? Dromedár nem északi sarkon honos. Sajnos még semmit nem tudnak biztosan a covid 19 ről még azt sem hogy egyáltalán lehet e nyájimmunitás vagy többször elkapható mint a nátha. Ezen az alapon egyébként még a vakcina is csak egy remény de nem biztos hogy 100%-os megoldás. Minden csak találgatás, hogy hogyan szoktak működni az általunk ismert vírusok. Ami biztos könnyen fertőz és világon már mindenhol jelen van és alapvetően 1% hal bele ha mindenki megkapja a kórházi ellátást. A többi még csak találgatás.

civisvaros_ 2020.04.20. 13:56:50

@white999:
a legtöbb tesztet végző 10 európai állam (ezer főre vetíve) és a halálozás (egy millió főre vetítve).
észtország: 31 / 30
norvégia: 26 / 30
svájc: 26 / 162
litvánia: 24 / 14
portugália: 23 / 72
olaszország: 22 / 391
németország: 21 / 55
ausztria: 20 / 52
szlovénia: 20 / 37
...
magyarország: 5 / 21

civisvaros_ 2020.04.20. 14:23:14

@white999:
az afrikai halálesetek száma (1 millió főre vetítve):
algéria 9
marokkó 4
tunézia 3
egyiptom 2
kamerun 2
dzsibuti 2
burkina faso 2
libéria 2
kongó 1
a többi országban 1 alatti.

maduro elnök diktatúrájáról most kevés szó esik a sajtóban. a 28 milliós venezuelában 9 halott van. a 325 milliós usában 40 ezer.

Larrikin 2020.04.20. 14:31:54

@civisvaros_: de azt még mindig nem érted, hogy azért van haranggörbéd, mert azt szeretnéd, és nem azért, mert a fizikai valóságban bármi indokolná. Láttad a rengeteg illusztrációt a görbe ellaposításáról, épp csak nem értetted meg. Mentségedre szóljon, hogy azok sem, akik rajzolták, meg akik közzétették. Naív szemlélőként lehet ez a megfigyelésünk egy 'átlagos' járványról, de ez egyáltalán nem szükségszerű, pl. ha egy farmon minden állatot kinyír egy kór, értelemszerűen nincs haranggörbe. Az emberi beavatkozás sem feltétlen vezet egy laposabb haranggörbéhez: lehet egy hosszú plató relatíve csekély fel-le ingadozással, a végén beszakadással (oltás), vagy épp visszatéréssel a természetes lefutáshoz (feladás vagy hatékony gyógyszer), de lehet lassú visszaereszkedés a nullához is (eradikáció). Vagy valami más. Nincs érdemi válaszod arra, miért lenne prediktív egy haranggörbe a járvány alakulására.

civisvaros_ 2020.04.20. 14:34:29

@white999:
a 10 milliós kairóban most 29 fokot mérnek. ők amerikából hazatérő egyiptomiak, akik éppen elhagyják a karantént.
twitter.com/SalahAlhayat/status/1251968949274783745
nem úgy tűnik, mintha az apokalipszist várnák. persze ettől még lehet, hogy az vár rájuk.

civisvaros_ 2020.04.20. 14:45:29

@Larrikin:
ezek becslések a járvány lehetséges kimenetelére vonatkozóan.
i.ibb.co/NFtHxWg/2-3-4pol.png
és erre a politikus nyilván azt mondja, hogy az elsőt szeretné elérni. és ehhez a tiszti orvosok azt mondják, hogy rendben. ez esetben rendelj el még szigorítást a fővárosban és egy ideig még ne engedj lazítást vidéken. és így megpróbálják a járványt a politika által előírt mederben terelve kezelni. és ez aztán vagy sikerül, vagy nem sikerül. de van egy előzetes elképzelés a fertőződés kimeneteléről. és az intézkedéseket ahhoz a pályához igazítják.

civisvaros_ 2020.04.20. 14:59:21

@Larrikin:
a járványgörbét ilyenformán is le lehetne csergetni.
i.ibb.co/TKj50b8/6-7pol.png
csak ehhez szigorú kijárási tilalmat kellene elrendelni. azt kellene mondani, hogy azt aki megsérti az utcán járőröző katonákat lelövik. amire maduro típusú elnök azt mondja: oké. és ezért venezuelában nincs járvány. fellép a hadsereg.

errefelé azt csinálták, hogy márc. 15 után kiállt két katona az országzászló elé géppuskával. jelezve a népességnek, hogy ezt most komolyan kell venni.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/03/+otf/922w/katona2-scaled.jpg
debrecenbe az első között került be a vírus. febr. 29-én hajnalban egy brit állampolgár milánóból fertőzötten érkezett. megfertőzte a magyar feleségét és az anyósát. és ennyi.

civisvaros_ 2020.04.20. 15:11:57

@Larrikin:
debrecen egy újpesthez hasonló beépítettségű város. működödnek a mikroelektronikai, biotechnológiai üzemek. a gyórgyszergyár, a nyomdaipar. az élelmiszeripar. a csomagolóüzemek. a gépipari alkatrészek gyártása, a járműipar. korlátozottan működik a belváros. a nemzetközi forgalmat bonyolító kis repülőtér forgalma lényegében leállt. és az egyetem (7 ezer külföldi hallgatóval a világ több mint 100 országából) távoktatásban működik. de működik kishatár forgalom erdély irányába. és alig van fertőzött. ahogyan vidéken a legtöbb településen. ahol a "suttyók" élnek.

white999 2020.04.20. 16:50:55

@civisvaros_: a 10 milliós kairóban most 29 fokot mérnek. ők amerikából hazatérő egyiptomiak, akik éppen elhagyják a karantént.
nem úgy tűnik, mintha az apokalipszist várnák. persze ettől még lehet, hogy az vár rájuk

A vizsgálatsorán tulajdonképpen megfőzték a vírust. 56 fokon melegítették fél óráig, hatvan fokon egy órán keresztül, és 92 fokon, azaz a víz forráspontjához közeli hőmérsékleten melegítették 15 percig.

A megfigyeléseik szerint a magas hőmérséklet jelentősen csökkentette ugyan a koronavírus hatékonyságát, de még mindig képes volt replikálódni, azaz képes fertőzni.

Egyedül a 92 fokos, 15 perces melegítéssel inaktiválták teljesen a vírust.

A vírus inaktiválására a leggyakoribb protokoll a 60 fokon, egy órán át tartó melegítés. Ezt javasolja az amerikai járványügyi központ is az olyan magas halálozási rátájú vírusok esetében, mint például az ebola.

civisvaros_ 2020.04.20. 17:54:21

@white999:
most ugye egyre hosszabb időszakokra, egyre magasabb állásból süt a nap. a hőmérséklet emelkedésével a vírus kevésbé szapora. és a nap ibolyántúli sugarai is elölik. a napsütés is segíti a védekezést. ami nem azt jelenti, hogy önmagában felszámolná a járványt. hanem csak azt, hogy ez is fékezi.

civisvaros_ 2020.04.20. 18:57:23

@white999:
budapesten szigorítani kellene. mert az aktív esetszám a következő napokban könnyen elszállhat. például így.
i.ibb.co/6tVcG7R/bp3.png
debrecenben és hajdú biharban máj. 1 után a helyiek számára enyhe lazítás is megengedett feltéve, hogy a járványgörbe ezt az irányt követi.
i.ibb.co/xLsDgdz/deb3.png
persze nem tudni, hogy milyen irányba mozdul el.

white999 2020.04.20. 19:32:48

@civisvaros_: Május 3-án Magyarország képes lesz arra, hogy - több ország tapasztalatát is figyelembe véve - legyen egy kilábalási, visszatérési terve - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Ekkor derülhet ki az is, hogy a kormány szerint milyen lépések nyomán lehet visszatérni a hétköznapi életbe.

Tehát akkor ezek szerint nem a járvány fog tetőzni ahogy mondtam, hanem a terveik szerint akkor állnak úgy, hogy el lehet szabadítani a járványt a lazítással, egyébként csomó cégnél a nyilatkozat után már mondták, hogy akkor következő héten lehet beballagni a munkahelyre. Ez volt a hívó szó. Ha meg rosszul számoltak akkor istenem legfeljebb meghal pár 10 ezer ember de hát Ők mindig jól számolnak.

civisvaros_ 2020.04.20. 19:51:10

@white999:
a téridő egy adott pontján lehet valamit kijelenti. tehát május 3-án a járvány tetőzik. hol? budapesten? magyarországon? ez nem ugyanaz. hajdú-biharban 1 hete nincs új regisztált fertőzött.

civisvaros_ 2020.04.20. 20:04:45

@white999:
budapesten az elmúlt egy hétben 299 új fertőzöttet regisztráltak, budapesthez hasonló számosságú népességben kelet-magyarországon egy tucatot. szszb: 5 / hb: 0 / jnsz: 5 / b: 2 megyék. amíg a járvány országosan nem tetőzik addig maradjanak egységes szabályok. utána ahol szükséges szigorítsanak, ahol lehet lazíthatnak valamelyest.

civisvaros_ 2020.04.20. 20:44:59

@white999:
A városnak előbb-utóbb a mostani beszűkült állapotához képest több szabadságfokkal kell működnie, mert egyszerűen az élet nem állhat meg, és ha túl vagyunk már valóban a csúcson, van kórházi kapacitás és van tesztelés, akkor szép fokozatosan ki lehet engedni a mostani korlátokból a társadalmat.
mondja karigeri.

white999 2020.04.20. 21:10:56

@civisvaros_: Világos, csak jó lenne ha néha kb egy hétig egy lenne az irány. A járvány tetőzik és a járvány tetőzik de egy plató lesz ki tudja meddig de bármikor be is robbanhat, vagy akkor érjük el a készültségünk fokát az három tök különböző fogalom. Ez még attól is rosszabb mint ha nem mondanak semmit.
Mintha ekg után kérdeznéd az orvost. Dokikám infarktusom van?
- Ja
- De az is lehet hogy nem.

civisvaros_ 2020.04.21. 06:48:58

@white999:
a kormánynak országos felelőssége van. tehát ők egységes szabályokat írnak elő. a belvárosban is ugyanaz a kormányrendelet érvényes, mint egy tanyán, akikhez nem 1.5 km-re lakik a szomszédos család. és rendkívüli állapotban ezeken az intézkedéseken szigoríthatnak a polgármesterek. csak épp karácsony gergely nem szigorítana. hanem azt mondja, hogy ha elég sokat tesztelnek, akkor lazítani lehet a szabályokon. erre mondja azt müller cecília, hogy nincs az a teszt, ami megállítaná a járványt. mert hogy elsődlegesen nem az gátolja a vírus terjedését, hogy utólagosan kimutatják, hanem a megelőzés.

civisvaros_ 2020.04.21. 08:48:57

@white999:
új fertőzött 80/114 budapesten, 16 fejérben. és 7 pest megyében. és az ország többi részén összesen 11.

vas megyében április 11-én regisztráltak új fertőzöttet. azóta van 14. lakosságarányosan annyi, mintha 140 fertőzött lenne az agglomerációban. és kis túlzossal naponta annyi új. budapesten kellene szigorúbb szabályokat hozni. feltéve, hogy az a cél, hogy a járvány országosan lecsengjen. mert vidéken nagyrészt lecsengett.

csak karácsony gergely se szigorítana valójában, mert ő lazítást szeretne azzal, hogy a népegészségügy maszkokat osszon és teszteljenek úton útfélen. de az egységes szabályok szerint működik az országban. és attól való eltérést az önkormányzatoknak kellene meglépni. ami szigorítás lehet. és azon túl úton útfélen oszthatnak tesztelhetnek és oszthatnak a magánszolgáltatók. csak azt nem tennék ingyen. ezért osszanak pénzt. feltétel nélküli alapjövedelmet. ez lenne a szociálliberális eszme. de ezt a jelenkori magyarországon így aligha lehet bevezetni.

civisvaros_ 2020.04.22. 08:08:20

@white999:
egy ilyesmi becslésből adódik a máj. 3.
i.ibb.co/qBkhZkB/chart.png
de ebből egy elhúzódó válság több hullámban való fertőzés is adódhat.

white999 2020.04.22. 18:51:01

@civisvaros_: Hát ilyet én is tudok rajzolni. Amúgy még ha így lenne is a számítás, abban a pillanatban, hogy lazítanak a szigoron meg fog ugrani a szám. Közvéleménykutatás alapján kormányoz a fityisz. Most, hogy a fideszesek fele is túlzónak találta a közvéleménykutatás alapján az ágy felszabadítást, kiderült, hogy Ők nem is küldtek haza senkit. Csak 2% volt az egész és azok sem a súlyos betegek, így az egészet a kórházak cseszték el már megint. Szar van a palacsintában mert már a korlátlan felhatalmazásra is az jött ki hogy jobban a örülne a többség (a fideszes szavazó is) egy időben behatárolt megoldásnak. Lassan nem tudnak olyat mondani ami tetszene legalább a saját választóinak. Május 3-al reményt akartak adni de az sem fog bejönni.

civisvarosi__ 2020.04.22. 20:45:50

@white999:
a kórházak 60-70%-os ágykihasználtsággal működtek. így márc. 16 óta csak sürgősségi beavatkozásokat végeznek. így az ágykihasználtság 35-40-45% körüli.

civisvaros_ 2020.04.23. 08:16:03

@white999:
65,8 ezer kórházi ágyról az index szakértője szerint 15 ezer beteget kell elküldeni. az emmi szerint ennek legfeljebb az 1/10 részét. ez esetben ugye valaki nagyon nagyot téved, vagy hazudik. errefelé 3434 kórházi ágy van a megyében. abból 2060-at kellett felszabadítani. az ágyak nagyjából harmada általában kihasználatlan. teljesítmény volumen korlátok miatt. nincs annyi orvos és nincs annyi pénz. ebből adódik cc. 1100 körüli üres ágyszám. és csak debrecenben 840 műtétet halasztottak el. azok a betegek megint csak nem fekszenek kórházban. és márc. 16 óta csak sürgősségi beavatkozásokat végeznek. ami probléma persze. de ugye szó nincs 15 ezer beteg elbocsátásáról, amiről az index szakértője beszél. ez ellenzék (nem csak az ellenzéki pártok, hanem az ellenzéki média, az ellenzéki értelmiség) sem érti a magyar valóságot. még annyira sem, mint egy laikus vagy egy civil. és innentől kezdve valós elképzelése se nagyon lehet. és ebből adódik, hogy ezek közül a pártok közül még mindig a fideszt választják legtöbben. rezsiszilárddal, mészáros lölővel és a többiekkel. inkább ők. ez a népítélet.

white999 2020.04.23. 13:48:30

@civisvaros_: Ok. Akkor ezek szerint hazugság azon kijelentés, hogy ágyszámokkal jól állunk, mert az máshol a gyógyító helyek számát jelent, nálunk az pusztán bútordarabok meghatározására szolgál, hiszen magad említed, hogy kapacitás és volumenkorlát miatt ezek nem használhatóak.
Akkor a pontos megfogalmazás az lett volna, hogy 2% kell csökkenteni a gyógyító helyek számát, mert nincs rá sem humán kapacitásunk sem volumenünk (pénzünk) hogy több embert ellássunk. Ez ugye akkor 6000 hely felszabadítását jelenti.
Valszeg az értelmesebb ellenzéki ezért szavaznak tök mindegy, hogy kire, mert neki fontosabb ez mint a foci, vagy felcsúton a kisvasút, vagy a zsidók olimpiája vagy a a vadász kiállítás és itt a sort kb 3 óráig lehetne sorolni. A fidesz szavazó meg nem azért szavazó, mert neki ez annyira tetszik, hanem a 10 éve tartó konjukturában jobban élt mint előtte. Na ennek lesz most vége vélhetőleg. Sokaknak már vége van a többségnek pár hónap és lölöt récsölt kivéve szinte mindenkinek az év végére.

civisvaros_ 2020.04.23. 16:13:27

@white999:
ki költözzön a budai várba, ki vegye meg a fél balatont, stb. összeáll két tábor. és azok egymásnak kiabálnak. komcsik, nácik, libsik, fasiszták, elkúrta gyurcsótány, csüngő hasú csúti patkány, o1g stb. a fidesznek van kiterjedtebb familiáris körei, így nekik van nagyobb esélyük nyerni feltéve, hogy nem viszik csődbe az országot. és övék lesz a vár és a fél balaton. ezt hívják úgy, hogy kapitalizmus meg hogy "piacgazdaság". nincs már király, meg gróf, hogy azé legyen.

civisvaros_ 2020.04.23. 16:41:32

@white999:
hja és van az, hogy nyugaton ez nem így van. mert ott a polgárság uralkodik. amerikában a szupergazdagok arra érdemesek. hiszen ezért választották meg trump-ot elnöknek. a briteknél nem tudom hány éve nyírják a gyepet. ezért van brexit. a franciáknál macron barátai: valódi polgárok. a német gyáriparosok, akik nagyrészt orbán haverjai. néhány spd-s ellenséggel. így siemens helyébe lép a samsung. és ezeket a csebolokat nem a koreai klánok gründolták félkatonai alapokon hanem a polgárok. mert korea is nyugatos és polgári. az egész világ liberális, csak ezek a magyarok nem azok.

civisvaros_ 2020.04.23. 17:27:26

@white999:
akadémikusan nagy filozofikus ellentétek vannak. népiek és urbánusok. nos, errefelé a város és a vidék egyek. mai hír, hogy debrecen 135 földútját (!) felújítják.

civisvaros_ 2020.04.23. 18:36:34

@white999:
folynak a reformok. például oktatásban. errefelé 5 ezer kurzus indult online 50 ezer órányi tananyagot és közel 500 ezer teszt kérdést rögzítenek digitálisan az egyetemen. ez oktatási reform. vagy mondjuk szintén egy mai hír a megyében az óvónők társasjátékokat és a játékos feladatokat tartalmazó csomagokat küldtek szét a gyerekeknek. a konyhán gyurmát kevertek lisztből, vízből, olajból, citromléből és ételfestékből. az óvónénik személyre szabott üzenetekkel szólítják meg a gyerekeket. ez oktatási reform. az egészségügyben mondjuk errefelé minden egyes védőnő kapott okostelefont azért, hogy videócseteljen a kismamákkal. és hosszasan sorolni lehetne ezeket. de ezt mind a fidesz csinálja a függetlenekkel. a többi párt szinte semmi legalábbis errefelé.

civisvaros_ 2020.04.23. 18:54:26

@white999:
a fidesz reform lépések sorozatát hajtja végre. mivel orbán hóbortja a foci ezért ugye minden óvodában épült egy új sportpálya. ezek után azt errefelé mondták, hogy minden óvodás válasszon sportágat. és általános iskolások kétévente (ennyire van pénz) egy napra bevonulnak egy klinikai központba és felmérik az egészségügyi állapotukat. 10 ezres mintán felmérték a népesség egészségügyi állapotát (csak a cigányság esetén finanszírozza a "nyugat", persze nem a nyugat irányítja brüsszelt hanem egy szemét társaság, félre értés nem "a" "zsidók", vagy efféle, hanem egy szemét társaság). de el kezdték felmérni azt, hogy mely népbetegségek adódnak életmódbeli problémákból (túlságosan nyitott a populáció) és melyeknek van genetikai oka (az, hogy túlságosan zárt a populáció). és lehetne sorolni. a fidesz nagyon sok reform lépést próbál ki errefelé. budapesten nem lehet ezeket bevezetni. mert ugyanolyan a szar szemét társaság uralja, mint brüsszelt.

white999 2020.04.23. 21:02:36

ezt hívják úgy, hogy kapitalizmus meg hogy "piacgazdaság". nincs már király, meg gróf, hogy azé legyen.

Nem ezt az elemzők is feudalizmusnak írják le ami itt van.

folynak a reformok. például oktatásban

Ez igaz de ha semmit nem csináltak volna még az is jobb lenne.

ez oktatási reform. az egészségügyben mondjuk errefelé minden egyes védőnő kapott okostelefont azért, hogy videócseteljen a kismamákkal. és hosszasan sorolni lehetne ezeket. de ezt mind a fidesz csinálja a függetlenekkel. a többi párt szinte semmi legalábbis errefelé.

A bezzeg város Debrecenről beszélsz aki a fidesz kitöm pénzzel a többi meg dögöljön meg?

white999 2020.04.23. 21:03:26

@civisvaros_: ezt hívják úgy, hogy kapitalizmus meg hogy "piacgazdaság". nincs már király, meg gróf, hogy azé legyen.

Nem ezt az elemzők is feudalizmusnak írják le ami itt van.

folynak a reformok. például oktatásban

Ez igaz de ha semmit nem csináltak volna még az is jobb lenne.

ez oktatási reform. az egészségügyben mondjuk errefelé minden egyes védőnő kapott okostelefont azért, hogy videócseteljen a kismamákkal. és hosszasan sorolni lehetne ezeket. de ezt mind a fidesz csinálja a függetlenekkel. a többi párt szinte semmi legalábbis errefelé.

A bezzeg város Debrecenről beszélsz aki a fidesz kitöm pénzzel a többi meg dögöljön meg?

civisvaros_ 2020.04.23. 21:35:08

@white999:
ha debrecen ki lenne tömve pénzzel, akkor nem lenne hajdú bihar az egyik legszegényebb magyar megye. és nem lenne az észak-alföld a legszegényebb magyar régió. és nem lenne 135 földút.

white999 2020.04.24. 07:17:21

@civisvaros_: ha debrecen ki lenne tömve pénzzel, akkor nem lenne hajdú bihar az egyik legszegényebb magyar megye. és nem lenne az észak-alföld a legszegényebb magyar régió. és nem lenne 135 földút.

Attól hogy Hajdú Bihar szegény megye lenne, nem következik, hogy Debrecen ne lenne kitömve pénzzel. Egyébként nem az egyik legszegényebb még keleti viszonylatban sem. A régió már igaz, ebből emelkedik ki Debrecen.

Itt egy példa a hülye politikusra. Főleg jelen körülmények között.

index.hu/belfold/2020/04/24/vadaszati_vilagkiallitas_budapest_penz_atcsoportositas_kormany/

Itt pedig egy józan paraszti ésszel megáldott emberre. Ez kb szerintem még nyolc általánossal is megugorható lenne azok számára, akik olvasnak történéseket a világban.

index.hu/gazdasag/2020/04/23/zsiday_viktor_koronavirus-jarvany_joslat/

Ebből nem következik, hogy fényességes csillagunk hülyébb lenne mint a többi csak az hogy pontosan annyira barom mint a többiek. Politikus. Valószínűleg az ellenzék is pont ilyen lenne. Régen mondom, hogy politikust nem volna szabad engedni kormányozni vagy bármit csinálni, mert csak az elbexáshoz értenek.

civisvaros_ 2020.04.24. 08:04:02

@white999:
debrecen sincs kitömve pénzzel. hanem a fidesz debrecenben teszteli a reform elképzéseinek egy jelentős részét. amit budapest "liberális" népe általában véve elutasít. errefelé azt mondják, hogy ha nem árt, akkor inkább legyen valami, mint semmi. tehát inkább legyen stadion, mint ne legyen. és inkább ilyen legyen az aug. 20, mint ne legyen. (a videóban győrfi pál is feltűnik)
www.youtube.com/watch?v=Iw2T8nNrOgs
és egy ilyen rendezvényre 20 ezren megvesznek 5 ezer forintos jegyet. mert hogy egy kulturális "katyvaszból" (mondhatnám úgy is, hogy posztmodern multikulturalitásból) mindenkinek van valami, ami kedves. és van néhány nagy rendezvény, amivel a stadion üzemeltetése null szaldós. és ezt errefelé megoldják. illetve megoldották eddig. mert most a nagy rendezvények valszeg elmaradnak. például a campus fesztivál. amit a fidesz hök rendez. a fideszes sziget. tehát nem magyar sziget, mint a jobbik. hogy majd a multik ellen lázadnak. a francokat. a fidesz kiszolgálja a gyáriparosokat. és ugyanolyan fiatalos fesztiválokat rendez, amit az szdsz akart. legfeljebb nincs annyi szivárványos sátor és a tarsolylemezre a szervezők nem ordítják, hogy "náci". ez a fidesz amúgy alacsony költségvetésű karácsonyi rendezvénye.
www.youtube.com/watch?v=Zta8xf5r7mg
ha megnézed, akkor ez is kulturálisan egy "katyvasz". multikulti. a pogány napkultuszt a népvallást meghirdetik, aztán jönnek a pásztorok, a jeruzsálemi keresztényekkel tesco gazdaságos fáklyákkal és a papokkal. lappföldi mikulás krampuszokkal. alpesi hütte. a sorosista mobil fények fehér lepelben egyházi énekkel. fekete godspel kórus. óriáskerék. termékelhelyezéssel. vitesco technologies. mézes kalács. székely kalács. nem kerül nagyon sokba. és a polgárok azt mondják, hogy inkább legyen, mint ne legyen.

budapesten az van, hogy ezt így nem jó. ez egy giccsparádé. az. lehet mondani. ez a tündöklő középszer. az. lehet mondani. hagyományosan ilyen a magyar kultúra. igen. de ne ilyen legyen? mégis milyen? posztmodern és nyugatos. na ez az. népies változatban alacsony költségvetéssel.

civisvarosi__ 2020.04.24. 10:17:33

@white999:
orbán egy ügyes hatalomtechnikus, aki rájött, hogy az egyház alkalmas az olcsó szavazatvásárlásra. ez mondjuk egy zarándoklat.
www.youtube.com/watch?v=Wpzbbg-QBf4
megtámogatja az állam. de nem kerül túl sokba. vagy mondjuk ez.
www.youtube.com/watch?v=Pp62Nqjx1zM
tipikusan annyi, hogy a fidesz kimeszeltette a templomot. ezek tipiksan alacsony költségvetésű fesztiválok vidéken. városban megjelennek a "piaci" támogatói. az otp. és a helyi vállalkozók. de ez is posztmodern. multikulti. szent lászló napok és casino twist.
www.youtube.com/watch?v=Z8pgEGxqm9U
és ez is alacsony költségvetésű.

és persze ezek mellett van kissé túlárazott infrastruktúra fejlesztés. de lölő barátai leginkább azt a nyereséget teszik zsebre, amit a strabag is zsebre vágna. vagy amennyit macron barátai is elraknak. és a multik is a fidesszel építkeznek. a fidesz nagyon leegyszerűsítve egy építőipari kartell és egy programiroda.
süti beállítások módosítása