1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.01.26. 07:26 HaFr

Miért hazudik Lovasi András?

Képtalálat a következőre: „lovasi andrás díj”

Szóval, hogy ha a Fidesz minden jelöltje olyan lenne, mint Dézsi Csaba András, akkor én Fidesz-szavazó lennék” – mondja Lovasi András, a Kispál és a borz egykori, a Kiscsillag zenekar mai énekese, gitárosa, dalszerzője, a Fidesz győri jelöltjének közösségi oldalán közzétett videóban.

Tehát Lovasinak van egy véleménye, amit én nem osztok. De miért hazudik a lényeget illetően? Hiszen, ha ott és akkor (mai hatással) tesz közzé (enged közzétenni) egy ilyen videót, akkor Lovasi nem Fidesz-szavazó, hanem jóval több: Fidesz-propagandista, akár szavazatok százait-ezreit indukálva a Fidesznek itt és most. Ez a "kint is vagyok, bent is vagyok, de leginkább hazudok és közben távolságtartóan jó fej vagyok, azaz hazudok a hazugságról" -- szóval, na... na. Szomorú.

Lovasi -- a jófejség, az ezredfordulós életérzés több generációra ható szerzője -- végeredményben a hazugságot indukálja százezreknek, millióknak a maga példájával terjesztve, hogy nincsenek állandó igazságok, nincs tekintély, nincs integritás, nincs jellem, nincs generációs életérzés, nincs közösség. Csak pénz és hatalom. Sic transit. Esete más, mint a Térey-díjat csendben - és akár az élet és a megélhetés kényszerei miatt, vö. "lenni nehéz kenyér!" - átvevő irodalmároké. Ezek (mármint akik számítanak) nem hazudnak hozzá, nem váltak propagandistává, a döntésüket némi beleérzéssel meg lehet érteni, ha hagy is némi rossz szájízt az örökkévalóság égisze alatt. Nem úgy, mint Lovasiét, azt nehéz lenne megérteni; nem is próbálkozom vele. De a régi sorok értelme óhatatlanul megváltozik: "Kár, hogy most mutatnak az elébb még | Istent dicsértem én". Vagy ezé: "Baccál vélem, szűz tisztán élnem, minek nékem?"

Meg ezé: "van-e sérülés, van-e álom | Még van-e elképzelés | Vagy azok is mennek bele mind a levesbe?"

309 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr615428172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.01.26. 07:42:50

Bár nem komálom Lovasit, azért nem, mert tipikusan azok közé sorolom, akik zeneileg nem tudnak értékeset felmutatni, csak tudja hogy mikor hol kell lennie, mit kell mondania, hogy köztudatban legyen (vagyis nem zenész, hanem trash celeb), nem értem, hogy mi abban a hazugság, amit mondott. Mondhatja, hogy ugyan rühelli a Fideszt, de XY az kivételesen normális benne? Mondhatja. Attól, hogy én sem értek vele egyet, az elmúlt 10 év után nem hiszek a normális Fideszesekben, mert aki ma abban a pártban szerepet vállal, az nem lehet nem gerinctelen, még nem mondom azt, hogy hazudna. Lehet, hogy hazudik, de ez nem támasztható alá semmivel, hiszen nem tudjuk, kire szavazna, ha a Fidesz csupa visszafogott, de mégis gerinctelen emberből állna.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.01.26. 07:46:35

@Zabalint: szerintem közzétenni egy propagandavideót a Fidesz-jelölt oldalán azzal házalva, amit mond -- ha egy kicsit belegondolsz, vaskos hazugság. Sub specie aeternitatis. De itt is. Ezt írtam meg.

Moin Moin 2020.01.26. 08:05:59

@Zabalint: L. A. elment Orbán tusnádfürdői szeánszára is... "Wes Brot ich eß', des Lied sing' ich!"?:-)

R.T. Flakfizer 2020.01.26. 08:17:50

@Zabalint: akkor mondaná azt, amit írsz, ha azt mondané "Dézsi szavazó lenne" - de így azt mondja, hogy sok Dézsi miatt lenne fidesz-szavazó => amiben benne van, hogy tán más lenne a politika, de az is, hogy ugyanezen vonalon több hitwees (? nem tudom ki ez a Dézsi) ember intézné az ügyeket. Így vagy úgy, de a fideszről beszél Dézsin keresztül. Márpedig a Fidesz sok Dézsivel is Orbánpárt és nem Dézsik formálta párt, ahogy ez kiderül mindig.

Másrészt Lovasi minden alkalommal kifejezésre juttatja, hogy ő is csak a 10 millió hülye közül, hogy mit mond, az csak egy vélemény, bár tény, hogy hervasztó néha. De szerintem ez problémának kicsi, kevesekhez jut már el.

R.T. Flakfizer 2020.01.26. 08:21:00

@R.T. Flakfizer: hitwees = hiteles :)
és helyesen: ő is csak egy a 10 millió hülye közül
telefon sry

ricardo 2020.01.26. 08:29:31

Dézsi rendkívül népszerű ember Győrben; a FiDeSz jelöltjeként biztos befutó. Ezért a győzelméből nem is kell majd túlzott következtetéseket levonni. Nem úgy, ha esetleg ellenzéki jelölt nyerne. Mivel Dézsi akármelyik párt jelöltjeként jó eséllyel indulna, ezért az ellenzéki győzelem egy nagyon erős jele volna a FiDeSz népszerűség vesztésének. De kár az ellenzék győzelmében reménykedni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.01.26. 08:52:59

@ricardo: én nem reménykedem ilyesmiben, nem erről szól a poszt

ricardo 2020.01.26. 09:29:40

@HaFr: Persze tudom, Lovasiról.

Mickey Pearce 2020.01.26. 10:24:49

@ricardo: Mitől olyan népszerű ott Dézsi? Kb semmit nem tudok Győrről csak hogy ott van az Audi :) Még a Borkai videót sem láttam (gondolom pornónak gyenge :))) ).
Lehet hogy azért népszerű, mert egy "jó ember" (valamilyen szempontból)

@HaFr: A gerinctelenségről meg egy teljes ellenzéki összefogás után, mellett? Give me a break... Amikor megmondják a holocaust túlélő bácsinak hogy most annak a pártnak a jelöltjére kell szavaznia akik belepisiltek a bronzcipőkbe azért, hogy újra a Gyurcsány emberei lophassanak...

ijontichy 2020.01.26. 10:29:12

@poszt: "Lovasi itt és most egy fideszes propagandista". Tűpontos ;-) megállapítás.
Mint zenészt, elismerem (bár a zenéje tőlem távol áll), de mint embert... hááát... az, hogy a ballibák anno hozzávágtak egy Kossuth-díjat, meg ezen közelmúltbéli szerepvállalásai alapján nem lehet egy jellembajnok. De ha azt nézem, hogy ifjúkorom bálványai közül is épp elegen nyaltak már be "ezeknek", akkor most mit mondjak? Szomorúan nézek ki a fejemből :-(.

Nade ha már zene, akkor egy kis OFF ínyencség (hogy a @cívis is művelődjön :-) ), onnan (KEXP), ahova Lovasit a fideszes hátszél se fújja be:
www.youtube.com/watch?v=fVeZHi9I5zE

ricardo 2020.01.26. 10:52:36

@Mickey Pearce: Dézsi amolyan Brinkmann doktor.

2020.01.26. 12:21:46

@ijontichy:
felőlem váltsák le a fideszt győrben, vagy akárhol. márky zay péternek volt bármi elképzelése hódmezővásárhelyről? azóta van bármi elképzelése amióta polgármester? pikó andrás felszámolta az észak-koreai propagandát józsefvárosban. azon túl van bármi elképzelése? baranyi krisztina felszámolta a parkolási maffiát ferencvárosban. és ezen túl még mit tervez 2025-ig?

ezek felszámolóbiztosok, akik felszámítják a pénzt a nagy semmiért. mert hogy valójában hódmezővásárhelyen mi az a korrupció, amihez hasonlót márky zay péter nem követett el. vagy józsefvárosban mi az a szörnyűséges propaganda, amihez hasonlót pikó andrás és barátai sohasem műveltek a klubrádióban. baranyi krisztina ugyanúgy a saját barátnőit nevezi ki mindenhová, ahogyan az elődeik. és nem attól demokraták, hogy egymásnak kinyalják. de felőlem nyalják ki. és felőlem váltsák le a fideszt. a budapestiek többsége leváltotta tarlóst. és? véget vetettek a horthy fasizmusnak? annak már a szovjet elvtársak is véget vetettek. és erre jön az, hogy ávós prolik és drogos buli buzik.

ennek egyetlen módon lehet véget vetni. úgy, hogy az egyik tábor győz. és a másik az underground világába szorul. de felőlem győzzön az mszp-p-dk-momentum-lmp-jobbik koalíciója győrben és akár országosan is. és ez esetben seperjék el a fideszt. ez az egyik opció. de ha nem, akkor a fidesz seperje el őket. ez a másik opció. amíg ez a két brancs uralja a közéletet addig nem lesz normalitás.

ha azt mondják a győriek, hogy menjen a fidesz a francba, akkor menjen. de nem látom be, hogy miért ne lehetne a ellenzéki pártokat elküldeni a francba. van a győri fidesz. és a párton kívüliek, a pártatlanok győrért egyesület. és az nincs alárendelve se a gyurcsánynak, se fekete győr andrásnak, se orbánnak. hanem az egy helyi egyesület és kész.

ez lenne a polgári platform. abban nincs pártelnök, pártvezetés, nincsenek párttitkárok. hanem szakpolitika van. minden évben van egy kiemelt projekt a városban. ha az egészségügy, akkor a helyi egyesület élére áll egy főorvos, akit megválasztanak. ha az oktatás, akkor egy kulturális főtanácsos. ha az a projekt munkaügy, akkor a helyi egyesület élére áll egy főmérnök. és utat építenek. ha úgy ítélik meg, hogy korrupció uralkodik, akkor átmenetileg nem költik el a pénzt. ha egy átfogó pénzügyi projekthez választanak egy pénzügyőrt. és egy csak számolnak, hogy is volt és hogyan is kellene az adott pénzügyi keretből kijönni, vagy forrást bevonni. és ha súlyos szabálytalanságok derülnek ki, akkor a helyi egyesület élére áll egy főbíró. és ha valóban alvilági bűnöző csoportok uralkodnak, akkor a helyi egyesület megválaszt egy főkapitányt. mert éppen arra van a leginkább szükség. de ha úgy gondolják, hogy minden viszonylag jól működik, akkor egy főpapot. olyan is lehet, hogy az állampárt többé kevésbe eligazgatja a város ügyeit, vagy a város saját magát. olyankor elegendő kérni az Isten áldását. ilyen esetben az egyesület élére válasszanak egy lelkészi vezetőt. de lehet, hogy van egy nagy nemzeti vagy nemzetközi rendezvény, ami az adott évben a legfontosabb. annak lesz egy főképviselője, vagy egy nemzetközi főtárgyalója, hogy azt elnyerjék.

olyan is lehet, hogy atlétikai világbajnokságot szeretve a város apraja nagyja. a vendéglátósok, a művészeti egyesületek fellépnek a megnyitón és a zárórendezvényen. az orvosok, mert ahhoz kapcsolódnak megelőző programok. a matektanár is az atlétikai vébével kapcsolatban adja fel a házi feladatot. és örülnek a mérnökök, mert épül egy stadion. a pénzügyesek számolhatják a bevételt. meg lehet rendezni úgy, hogy megérje. ha egy város olyan, mint budapest ahol a többség "liberális" és kurvára nem akarnak semmit, de semmit, akkor semmi, de semmi nem éri meg. minden szar. szar, mert szar, mert szar. ez az "underground".

de lehet ez sakkolimpia, vagy tudományos konferencia, vagy művészeti projekt. vagy egyházi nagyrendezvény. időnként van egy-egy kulcsprojekt a városban. és annak élére kell egy ügyvivő. és helyi egyesületek.

2023-ban veszprém lesz európa kulturális fővárosa. a veszprémi helyi egyesület nyilván egy kulturális tanácsost válasszon 2023-ban. aki átveszi a marsallbotot valakitől, aki előkészítést vezette. és ő lesz a helyettese. aki szeret a háttérben maradni. és lesz, akit majd előtérbe tolnak. egy tiszteletbeli nagy öreget, vagy öregeket. és azok váltják egymást tavaszi, nyári, őszi, téli programokon. akiknek ez a jutalomjátékuk. aki előtt tiszteleg veszprém. és kell egy agilis fiatal, vagy fiatalok, akik elvégzik az előkészítő munkát. és őket vezetheti egy normális politikus. így működne ez a egy helyi egyesületesdi. de ehhez egy pártrendszerű demokrácia szükségeltetik azzal, hogy a pártok kívüliek szakmai csoportokba szerveződnek. és azt mondják, hogy nekik kurvára mindegy, hogy ki a szocialista, liberális, konzervatív. a helyi egyesületeken túl is lehetnek függetlenek. magyarországon nyilván ilyesmi kellene a polgárosodáshoz.

csak ez így akkor nem a nyugati típusú "liberális" demokrácia. és?

ijontichy 2020.01.26. 13:57:11

@civisvarosi: Már megint ez a klerikális neveltetési háttér, "waiting for messiah" :-/
Hogy a retekben van az, hogy egyfelől mindent a FIDESZ csinál, de a túloldalon mindig egy személytől várod, hogy ugyan csináljon már valamit? Annyira belétek nevelték a karaktergyilkolási parancsot, hogy már képtelenek vagytok másképp gondolkodni. Márki-Zay, Pikó, Baranyi... bebifláztatták veled az összeset (az újakat is), hogy kiket kell név szerint, negatív kontextben emlegetni? Bukó van kismarkecingesem, ez nem a korcsma véleménye, kilóg a fideszpíárközpont idomítása.

Nem feltétlenül a "fideszt" kell leváltani. A fidesznek kéne leváltania a saját, bukott vezetését (márcsak azért is, mert a saját trágyadombját mindenki maga takarítsa el). Merthogy bukott, az ugye már világos (tökmindegy mit hablatyolsz itt fidesz123-ról, meg az egy nemzetiszocialista pártról, mint üdvözítőről). Ahogy azt (az akkori helyzetnek megfelelően) már régen megirta a Financial Times, ti. "Ha a fidesz meg akar szabadulni gyurcsánytól, előbb a saját vezetőjétől kellene megszabadulnia".
A főnököd nemzetközi mérce szerint egy középszer (illetve ma már az sem), hasznot - az országnak - sose hajtott, kárt annál többet okozott. Ezzel a bandával tíz év alatt sikerült leküzdeni az országot Európa "kieső mezőnyébe" (hogy a focialisták is értsék). Az nem röhög a kurucos pattogáson
( www.youtube.com/watch?v=Alzfi8tt5QY ), akinek haszna van belőletek (bár erősen gondolnia kell valami szomorú dologra, hogy ne vigyorogjon a képetekbe). Persze lehet azt mondani, hogy ez itt nem szabad sajtó, hanem a Soros..., de ha a Sorosnak ekkora hatalma van, akkor még sokkal hülyébbek vagytok, mint gondoltam. Tiszteletet a magyaroknak? Először talán a saját főnökeitektől követeljétek meg, akik percenként hazudnak a képetekbe.
Egypártrendszer? Észnél vagy? Egy olyan országban, ahol két magyar, az három párt? Miből gondolod, hogy egy rommá fragmentált ország versenyképes lehet az egyre élesedő versenyben? Ahol a jelenlegi kormánypárt bő húsz éve, tudatosan rongálja a társadalmat. Felsorolhatsz ezer projektet, húszezer oldalon, az elmúlt tíz évet egy szó jellemzi: KUDARC! de a kedvedért legyen kettő: elvesztegetett idő.

Célkereszt 2020.01.26. 14:11:53

Lovasi felismerte a gonoszt és eladta neki a lelkét.

Barkalot 2020.01.26. 14:18:22

A Lovasi egy büdös bunkó. Mindig is az volt.

2020.01.26. 16:16:37

@ijontichy:
nekem nem főnököm orbán, felőlem váltsák le a győriek a fideszt. csak nem nagyon értem hogyan számoltatna el az mszp elnök. nyilván sehogy.

Mickey Pearce 2020.01.26. 18:04:38

@ricardo: akkor a Lovasi nem is hazudott, ki ne szavazna egy csupa Brinkmann doktorból álló pártra?? Még a 4/5 is meglenne :)

Mellékszál: te közgazdász vagy?

ijontichy 2020.01.26. 18:48:45

@Bánegressy: Karrier építésben elég sokat jelent(het) egy KEXP-en nyomott stúdiókoncert. Eleanor Friedberger második szólóalbuma óta tudom ezt (vele még egy Franz Ferdinand (és indie rock) rajongó cimbim ismertetett meg).
youtu.be/2NyHQUkQ_cs?t=278
Aki zeneileg kellőképpen "mindenevő", találhat itt érdekességeket, amik/akik talán sosem kerülnek igazán nemzetközi fősodorba.

@civisvarosi: Olvasol te? (Olvasol hát, de a főnököd azt mondta, hogy... :-) ) Miért a fideszt kell leváltani??? A fideszt gyakorlatilag nem lehet leváltani (ennyi a főnököd "zsenialitása", ami "Alcsútról jöttem..." azért nem akkora kunszt, és amihez azért kellett a magyar társadalom elmaradottsága), a fidesznek belülről kell szétesnie. Végső soron erről (is) szól a Lovasi-ügy, nemdebár? Továbbá miért kéne az ellenzékben lennie egy harryplotter-varázspálcás messiásnak, aki mindent megold? Mert a népnemzeti szcenárióban muszáj egy fix seggnek is lenni? Anélkül eltéved az egyszeri magyar? Nyalni egy félművelt parasztnak, aki önhibájából maradt az, ami, holott minden esélye megvolt rá, hogy Walaki legyen? Alárendelni egy ilyennek a saját honfitársaidat, a szomszédodat, a munkatársadat, horrible dictu a családtagodat? Amíg ez így van, Mo. ugyanaz a középszar hely marad, ahová mostanra lesüllyedt.

Elszámoltatás? Pontosan tudod (elvégre ez (is) a feladatod, hogy számonkérd az elszámoltatást az ellenzéktől), hogy amíg Mo. nem szabadul meg ettől az államot foglyul ejtő rezsimtől, bármilyen elszámoltatás esélytelen. Magyarán, előbb a fidesznek kéne megszabadulnia a pártot elfoglaló bolsi vezetésétől.

Egyébként, annak idején nem értettem, miért tartott Balogh Borkaitól, és úgy gondoltam, hogy Borkai nem rossz polgármester, csak rossz szelleme a szájjártató-féle gyámság. De hát úgy tűnik, hogy aki a fidesz közé keveredik, annak óhatatlanul alcsúti lesz az akcentusa. Ha nem, úgy kicsinálja ez a "rasszista" ;-) bagázs, amibe te is beletartozol, elvégre sose állt messze tőled, hogy bepróbálkozz a "majd én megmondom, ki a magyar" műsorszámmal. Csak remélni lehet, hogy Dézsi esetleg olyan lesz, aki "megpróbálja a szabályt".

2020.01.26. 18:56:29

@ijontichy:
a fideszt nem lehet leváltani? miért ne lehetne?

2020.01.26. 19:05:58

@ijontichy:
arról van szó, hogy hazudsz, le lehet váltani. gátlástalan hazudozó vagy és gyalázkodó. és azon túl a közéletről nem gondolsz semmit se. semmit.

2020.01.26. 19:56:15

@ijontichy:
niedermüller péter. vannak ezek a rémisztő fehér, keresztény heteroszexuális férfiak és nők.
www.youtube.com/watch?v=VzDyTBE2ZjU
és van egy elmebeteg ellenzéki "értelmiségiek". akikkel szemben lölő is elfogadható feltéve, hogy kivásárolja alóluk a médiát. ha ez megtörténne, akkor esetleg lehetne normális országot építeni.

ijontichy 2020.01.26. 20:26:24

@civisvarosi: Mi van, a föncsi prémium-megvonást lengetett be a markecing-gárdának (pedig ki sem fogják rúgni a Néppártból)? Akkor most vállalja a felelősséget az "elvesztett városokért", vagy az is csak egy jól hangzó lózung a plebsnek? És ha rajtatok csattan az ostor, akkor miért én hazudozok? Mintha kezdene a pali roppant szűkmarkú lenni (kivéve persze a gyevi bírót). Mindenesetre - "vakolat" ide vagy oda - egyre gyakrabban néz ki olyan szarul, mint egy lefosott kilométerkő. Ahogy apám mondogatta volt, "Aki becsületes, az jól alszik, aki nem, azon előbb-utóbb meglátszik". Netán azok a szép makroszámok görög mintára készültek?

10 év alatt odáig süllyedtetek, hogy már a sógorék köztévéje vállalja fel a magyar köz informálását (az M1 (nem a tévé, bár azt is biztosan jobban csinálnák ) letakarításáról már nem is beszélve. Az a ciki, nem a faláb. Na mi az, ami ebben hazugság?
www.youtube.com/watch?v=Alzfi8tt5QY
Közélet? Milyen közélet az, ahol a társadalom egyik fele gyalázza a másikat, a másik fele pedig - visszatérve a Kádár alatt bevált metódushoz - lebukik, kibekkel, megoldja okosba, magában szentségel, és persze sűrűn, de diszkréten rókázik. Engem úgy neveltek, hogy az élelmet nem pocsékoljuk. A minap a 80+ millárdos magyar köztévé olyan Karácsony-interjút produkált, amitől még a jobb érzésű fideszesek vacsorája is kárba ment. Ránéztél már egyszer is az origo.hu oldalára? És nem süllyedtél el szégyenedben? Akkor már súlyosan exkrementum függő vagy.

Amúgy egy gátlástalan hazudozóval szemben, akiről tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy eléggé lejáratta a szülőhazámat, nekem miért legyenek gátlásaim? 10 év kudarc, 10 elvesztegetett év, és egy leamortizált, súlyos sérelmekkel élő társadalom - ez az igazság, a színtiszta igazság, és ez fog szerepelni száz év múlva a törikönyvekben. De vigasztaljon a tudat, hogy a te munkád sem megy kárba. Örök mementóként fennmaradsz az Interneten, az eljövendő nemzedékek okulására ;-).

ijontichy 2020.01.26. 20:40:02

@civisvarosi: Addig, amíg ez, az etatizmust csúcsra járató banda uralkodik, normális Mo-nak semmi esélye. Semmi esélye, hiszen a fennmaradásukhoz alapvetően szükséges az "országra rontó ellenség", legyen az Soros, migráns, gyurcsány, vagy a niedermüller (aki egyébként tán megfingathatta volna vargamityát, ha nincs tehénszemű mária asszony fia, limpopó álcázószínekben).

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a "jobboldaliság" címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint "keresztény magyar ember" előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert "keresztény magyar úriember", joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem "keresztény magyar" vagy "úriember", tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidó birtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a "jobboldali, keresztény, nemzeti" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.
Ez a fajta soha nem változik meg, de amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet." (Márai)
Majd 80 év után sem kell sokat hangolni rajta :-/

2020.01.26. 21:34:08

@ijontichy:
a soros alapítvány az államnemzeteket számolná fel kényszerbetelepítéssel. gyurcsány csődbe vitte az országot. és azért van orbán megválasztva, hogy intézményesen szétverje ezt a komcsi-libsi bagázst. ehhez szükséges egy illiberális átmenet. ehhez kell a fidesz1. és azért választották meg dézsi csaba andrást győrben, hogy eközben az önkormányzatokban a normalitás uralkodjon. ehhez kell a fidesz2.

és ahol nincs fidesz2 ott dúl a kultúrharc. budapestiek leváltották tarlóst. fidesz1 uralta a kampányt. illetve a többség azt mondta, hogy nincs ez a kettősség. csak egy fidesz van. és azt leváltják. váltsák le.

DrGehaeuse 2020.01.26. 22:13:02

Jelen állás szerint Győr fideszes marad. Lovasi felveheti a sikerdíjat...

kazsiafigyelo 2020.01.26. 22:44:32

őszintén kár ettől az embertől bármi jobbat várni. Remekül beilleszkedett a ballib szcénába 2010 előtt, majd ahogy az mszp-szdsz elit ma már szinte kivétel nélkül (élen az "ellenzéki" molnár zsolttal,az ötödi hadoszlop fodorral, kókával, aki szijjártóval jár üzletelni stb), ma már ő sem veti meg a fidesz pénzét. Azt, hogy egy elit van, remekül szimbolizálja, ahogy feleségül vette a nála jócskán fiatalabb földes esztert, akinek egyetem után rögtön műsora volt az m1-en. Üzenem a fölöttem szóló civisvárosinak, hogy orbán sosem verte szét a ballib bagázst, hanem inkorporálta azt (lásd, ahogy minden ellenzéki újság és tv - kivéve a magyarhang, hvg és 444, a komolyabbak közül - fideszközeli kézben van).

2020.01.27. 00:02:23

@kazsiafigyelo:
azért választották meg orbánt és azért jött létre a fidesz1, hogy lerombolja a libsik intézményeit. és azért van fidesz2, hogy az építkezzen. és lovassi azt mondja, hogy neki az előbbi nem tetszik, de utóbbi mi az, hogy nagyon is. az ellenzéki értelmiség azt mondja, hogy ez a jó rendőr, rossz rendőr felállás. régi trükk. nincs két fidesz. mert hogy egy rendszer. budapesten lehet, hogy ez így van.

debrecenben senkiből se lehet az m1-en műsorvezető legfeljebb csak vidéki tudósító. akkor se ha libsi és akkor se ha náci. debrecenben senki nem lehet egy országos közintézményben takarítósegéd. mert hogy debrecenben országos közintézmények egyáltalán nincsenek. a főváros belső kerületein kívül ugye magyarországon sehol sem. ebből következően errefelé nincs kultúrharc. ezért nincs fidesz1, hanem csak fidesz2 van.

ricardo 2020.01.27. 08:39:20

@Mickey Pearce: Mindig egy kicsit semmirekellőnek érzem magam, amikor ilyen egyenesen kell kimondanom, de igen.

Mickey Pearce 2020.01.27. 10:32:47

@ricardo: De miért? A közgazdaságtan a társadalomtudományok királya. Te legalább jó esetben tudsz összeadni és ezért nem dőlsz be mindenféle hülye propagandának :) És ha figyeltél a tanulmányaid során, akkor tudod hogy az elméletek amiket tanultál csak bizonyos speciális feltételek fennállása mellett igazak, amik a gyakorlatban általában nem teljesülnek :)

Mondjuk ha "gendertudós" lennél, akkor megérteném ha kitérő választ adnál és azt kezdenéd magyarázni hogy tulajdonképpen szemétgyűjtéssel és recyclinggel foglalkozol :)))

Mickey Pearce 2020.01.27. 10:39:09

@Petimester: Hát min marakodjanak? Próbálj elképzelni egy mostani fidesz szavazót amint megvilágosodik és momentum szavazóvá válik. Minek kellene ahhoz történnie??

Szerintem egy mai fidesz szavazónak semmi baja nincsen a fidesz "értékvilágával", egyedül az zavarja hogy "egyesek" túl sokat lopnak. Ezeket nehéz úgy megszerezni hogy egy ellentétes értékvilágot kínálnak és TALÁN majd kevesebbet fognak lopni :))) Marad a marakodás és az új generációk megnyerése.

Mickey Pearce 2020.01.27. 11:35:22

@Petimester: igen, de azért nincs pártjuk amit írtam: elbizonytalanodtak a sok lopás miatt, de attől még nem fognak az ideológiai antitézisükre szavazni

lehet hogy ezt a momentum látja és azért inkább az mszp szavazóit akarja megszerezni: low hanging fruits... majd ha már ők a legnagyobb ellenzéki párt, akkor gondolkodhatnak hogy mit ajánljanak a (kiábrándult) fideszes szavazóknak
(nem vagyok momentum szavazó, csak gondolkodom)
ez nem egy rossz stratégia mert pl Gyurcsány is fel akarja falni az MSZP szavazóit aztán ha ő a sikeresebb akkor majd lehet választani 2022-ben hogy Orbán vagy Gyurcsány és ilyen már volt...

2020.01.27. 11:51:50

@Petimester:
a momentum és a dk két generációs párt. ezeket a fidesz elleni gyűlölet tartja össze. és ezeket próbálja egyesíteni párbeszéd. gyurcsány(né), feketegyőr andrás és karácsony gergely aligha tudnának közösen kormányozni. nem is nagyon akarnak. gyurcsány betlire játszik. a fidesznek olyan nagyon nem érdemes szembe menni.

a külső kerületekben fejleszthetnek pest megyével. azokat oda kellene csatolni, társulnak a pest megyei önkormányzattal. a belső kerületekben az országos intézmények megerősítésével egyszerűen kiüresíthetik a főváros intézményeit. és ha ezt nem lépik meg, akkor nincs szükség fideszre. hiszen azért lettek megválasztva, orbán azért kapott 3x kétharmadot, hogy a libsik intézményeit szétverje. ha ezt nem teszi, akkor küldetését nem teljesítette. és bukott politikusként léphet le.

vidéken meg elég egyszerű a képlet. orbán emberei, a fidesz1 mennek a kormányhivatalba. és a fidesz2 pedig valódi helyi önkormányzat. győrben is ezt a modellt találták meg.

amikor az országgyűlési képviselőséget a polgármesteri tisztséget szétválasztották, akkor orbán a fidesz irodavezetőjét jelölte volna polgármesternek. azt mondták neki, hogy a kormányhivatal élére nevezzék ki. és esetleg engedje meg, hogy létrejöjjön egy valódi önkormányzat. persze még így se tudja a fidesz a település egészét becsatornázni. és nem is nagyon akarja. a nem-fideszt helyi egyesületek és függetlenek képviselhetik.

vidéken és határon túl réges régen ezt mondják. debrecenben is egy irányba húznak az aktív korúak. székesfehérváron és győrben is. ezek a városok képesek magukat fenntartani. mert ezek a városok nem "dzsídípít" termelnek, hanem valós árut. és ezért képesek megszerveződni klasszikus liberális elvek szerint. és ha a fidesz a vidékies hátszéllel nem tudja a libsiket megfingatni, akkor leváltják őket. de ezek után a momentum is csak pajzsfallal kormányozni. a fidesz ellenében, vagy a jobbik ellenében.

errefelé a momentum bele az összefogásba. mert érzik, hogy ha esetleg nyernének, akkor az első lámpavasra felhúznák őket. ahogyan a fidesz egyes vezetőit is felháznák. vidéken egy jobbik-lmp koalíciónak lett volna esélye. egy schiffer-vona kormánynak. csak azt nem fogadta el a "liberális" "network".

lényegében helyi egyesületeknek lenne esélyük ellensúlyozni a fideszt. egész egyszerűen azért, mert az ellenzéki értelmsiség világképe dekonstruált, az ellenzéki pártok aktivistái szervezetlenek vagy túlságosan önfejűek. politikai pártként csak a fidesz tud működni. errefelé nincs olyan nyilvános rendezvény, amin a fidesz ne képviseltetné magát. és nincs olyan, amin jelen lenne az ellenzék.

a magyar polgárosodás egypárti keretek között képzelhető el úgy, hogy a fideszben vannak a konzervatív kormányhivatalnokok (fidesz1) és a liberális önkormányzatok (fidesz2). és a fideszen kívül eső részét a helyi egyesületek és függetlenek képviselhetik. ők az ingadozók. akiket olyan nagyon nem érdekel a hatalom, hogy beálljanak egyik vagy a másik irányba. ha leegyszerűsítjük, akkor ez a képlet.

ennek alternatívája, hogy a momentum összefog a dk-val és párbeszéddel. ez budapesten kívül nem működőképes. botkának ha kevés esze van, akkor nem lép be a momentumba. azt csinálják, amit békéscsabán. azt monjdák a fidesznek. nézzétek itt nekünk stabil többségünk van. ha nem jön a kormány (fidesz1) szembe, akkor nem bukjátok el az önkormányzatot és úgy megy végbe a kiegyezés (fidesz2). és aki kellően nem oppurtunista, realista, pragmatikus, az nem akar pártot. marad függetlenek. .hu értelmiség szerveződhet meg az interneten. nem momentum generáció, momentum tarifacsomag, hanem valódi független értelmiség. nagyrészt fiatal műszakiakból. akik nincsenek kiszolgáltatva. köztiszteletben álló nagy öregekből a humán értelmiségi körből. de ez nem a momentum és a dk. nagyon nem.

2020.01.27. 12:20:47

@Mickey Pearce:
az mszp szavazóit nagyrészt nyilván a dk tudná megszerezni. és a momentum a jobbik támogatói körét vihetné el. gyurcsány helyett gyurcsányné. ezek után lehet csak összetartani a fideszes szavazótábort. ki kellene tudni egyezniük egy független miniszterelnök jelöltben és szakértőkből álló árnyékkormányban. ami a párbeszéd környékén bizonyíthat. a fővárosi projektjeiben muhathat kormányképességet.

ez nem egy teljesen lehetetlen forgatóköny. a fidesz oldaláról nem megnyerni kell a liberálisokat, hanem az intézményeit kiüresíteni. és ezek mellett a balos felforgatók eszközeit használni. béremelést követelni, általános sztrájkot hirdetni a főváros vállalatainál. és egy menekülőutat biztosítani a megalkuvóknak.

kazsiafigyelo 2020.01.27. 13:44:59

@civisvarosi: a két fideszben van igazság, debrecent elismerem, hogy viszonylag normálisan vezetik. De elegánsan átsiklottál azon, hogy a 2010 előtti ballib elit 10 év után se lett elszámoltatva, és ez nem véletlen.

2020.01.27. 15:31:48

@kazsiafigyelo:
mivel 2010 előtt az mszp-szdsz és a fidesz-mdf osztoztak a közbeszerzéseken. mostanában nem osztoznak. illetve vannak kivételek. az mszp kormányok idején a debreceni vagyonkezelő akkori vezetője és kóka gazdasági miniszter közösen bizniszeltek. és kóka a fidesz oldalán most is bizniszel. de ez ugye nem egy nagy leleplezés. ezeket mindenki tudja.

az állam és a piac összefonódásának törvényes keretei nincsenek rögzítve, annak módozatai erkölcsi értelemben sincsenek tisztázva. mondok egy példát. egy lepukkant belvárosi ingatlant elad az önkormányzat. azt megveszi a főépítész vagy az ő ügyvédje. majd tovább adja nagy haszonnal. mi történjen? ezek után a főépítész lemondott. mondván, hogy ezt egyszer lehet eljátszani. de egyszer el lehet játszani. mert hogy büntetőeljást nem indítottak.

debrecen és ebes között épül a vasút.

2020.01.27. 16:04:32

@kazsiafigyelo:
vagy mondjuk épül a vasút. és a közbeszerzés elnyerése után az 1.5 milliárd forinttal megugrik. és ilyenkor mi történik? semmi. és lehet mondani, hogy ezt a pénzt ellopják. vagy ellopják, vagy nem lopják el. mert az árak és a bérek növekednek. és erre lehet mondani, hogy na jó, de ez a közbeszerzésen nyertes vállalkozó kockázata, ezzel számolnia kellett volna. de lehet, hogy egy új közbeszerzéssel se lenne a kivitelezés olcsóbb. ezeket nem tudjuk.

és ezekre az egyik tábor azt mondja, hogy mit számít az. ha a strabag lenne, akkor valószínűleg nagyjából ugyanígy menne. hiszen ugyanígy ment. a másik ez autoriter rezsim a vészkorszaknál is rosszabb. orbán hitler és sztálin plusz észak korea. a mérsékeltek azt, hogy foglyul eljtették az államot. lölő lopik. de mondjuk a momentum környékén ki építené meg olcsóbban a vasutat? lehet, hogy van olyan francia cég, amelyik beszállna. hogy olcsóbban építkezne abban már nem vagyok biztos.

és a fideszben a haverok azt mondják, hogy ők csak azt a pénzt markolják fel, amit rendesen nyugaton is felmarkolnak. lehet, hogy abszolút számokban több a kétes ügylet, mint nyugat európában. arányaiban még sokkal több. idedobják a pénzes zsákot ők meg nem ugranak el előle.

szerintem nem az legnagyobb probléma, hogy ezek a létesítmények drágán épülnek. esetenként az is. hanem az, hogy a fejlesztési tervek esetenként nem kellően átgondoltak. hanem öntsünk ki betonból bármit. mert ez az, amit a magyar állami építőipari vállalatokból létrejött vállalkozások tudnak.

errefelé volt egy terv, hogy a 4-es főutat egy ponton leviszik a föld alá, hogy ott egy buszpályaudvar épüljön. intermodális központ. aztán volt olyan tervező iroda, amelyik azt mondta, hogy a vasútállomást építsék át. úgy, hogy annak tetejéről induljanak a buszok. és egy hídról lejönnek. na most mi lenne ha a buszok nem a mélygarázsból, meg a tetőről indulnának, hanem a földfelszínről? az úgy túl olcsó lenne vagy nem férnek el. aztán a kivitelezés valami 10 milliárd forinttal drágult meg a tervezést követően. és ezért lefújták. és lehetne sorolni azt, amit mindenki tud.

de nincs megbeszélve az, hogy oké, de ezeknek az ügyleteknek milyen következményei vannak. hanem az van, hogy a fideszben azt mondják, hogy ezek egy része lehet, hogy etikátlan, de törvényes. az ellenzék meg azt, hogy ők majd mindenkit elszámoltatnak, csak előbb válasszák meg őket. csak ugye a fidesz sem elszámoltatta a politikai ellenfeleit, hanem a kétharmad után egyszerűen kihagyta őket. illetve egyeseket mégis csak bevettek a buliba. nyilván ugyanent csinálná az ellenzék. lölőt kihagynák. és a momentummal a helyébe lépne valami francia. vagy a strabag, vagy akárki. de az már rendben lenne. mert az a nyugat. nincs stabil közerkölcs.

tele.phone 2020.01.27. 19:25:19

@Petimester: Ilyen már többször volt, hogy "500 ezer szavazó ment el a Fidesztől", de aztán a parlamenti választásokra a Fidesznek eddig még mindig sikerült visszaterelgetnie az elbizonytalanodott birk.. választókat a szavazófülkébe. Persze ehhez kreatívnak kellett lennie, és nincs biztosíték arra, hogy majd most is sikerül. Szerintem az elkövetkező két évben valami mást kell csinálniuk, mint eddig, és ezt mintha Orbán is érezné.

De ettől még az ellenzéknek simán van esélye a kormányváltásra. Tizenöt éve a Jobbik kiharapott az MSZP-ből egy nagy vidéki darabot, és ezzel megszűnt a kétosztatú politikai térkép, mert az MSZP/SZDSZ-nek matematikai esélye se volt a győzelemre. De ez mostanra megváltozott, mert a Jobbik eljelentéktelenedett, és a megmaradt része vagy együttműködik, vagy Gyurcsány visszaszerzi (a radikálisokat Orbán már leválasztotta). Az MSZP is haldoklik, ezért lehetséges a régi MSZP tábor majdnem egybeterelése a DK által. A ballib másik felében az SZDSZ rétegét az LMP, Együtt, P, stb. és a Momentum kezelte, de mostanra csak a Momentum maradt. Aki egyébként még beszállhat az MSZP felcsipegetésébe is, bár nem akkora eséllyel, mint a DK.

Ahhoz, hogy győzzenek, az ellenzéknek elég, ha felmutatnak két erős, együttműködő pártot, plusz esetleg a két kisebb, ami már visszahozhat elegendő bizonytalant (nem a Fidesz bizonytalanait, hanem az ellenzéki töketlenségtől lehangoltakat). Valójában nem kell akkora győzelem egy viszonylag kormányképes többséghez a győztest preferáló stabilizáló választási szabályok miatt.

Brix 2020.01.27. 19:45:43

@civisvarosi: Itt van a nagy multik ellen vívott "szabadságharcotok" számokban...
444.hu/2020/01/27/az-orszag-a-nagy-cegek-adoparadicsoma-lett-kozben-a-lakossag-tavaly-tobb-adot-fizetett-mint-valaha
Az egèsz nem volt több , mint propaganda - beleèrtve a kis ès közèpvállalkozások támogatását
A kívások, katások majdnem annyi adót fizettek, mint a nagy multik összesen..
De , valójában a lènyeg az, hogy a költsègvetès bevèteleit a zembereknek - főleg a kiskeresetű, jövedelmèt rögtön fogyasztásra fordító rètegnek kell befizetni...
A nagy multik 300 milliárdos tètele, eltörpül az Áfa ès SZja , bevètelekhez kèpest...
Ehhez ha hozzáadnánk a nagy multik költsègvetèsi támogatásait, akkor lehet hogy nem is veszik ki rèszüket a közteherviselèsből
( Esetleg közvete...)
A BMW - beruházás mennyibe is fog kerülni a magyar államnak? Nem 40, hanem akár 110-120 milliárd forintba...1000 munkahely vagy legyen 1500...egy munkahely lètrehozasa 70- 100 millió forint..
Miközben a nagymultú magyar cègek nem kapnak magyar államtól forgóeszköz- hitelt , pl a Diszpomedicor KFT ( Debrecen) ahol világszintű találmányok vannak, de a magyar állam genyósága, szűkmarkúsága miatt , kènytelen volt csődvèdelmet kèrni...Az egész egèszsègügyi rendszer összeomlása miatt is , persze : az alulfinanszírozottság ès fèl- háromnegyed èves fizetèsek miatt...

ijontichy 2020.01.27. 20:01:57

@civisvarosi: Na, már megint teleírtad agyzsibbasztó ömlengéseddel a neccet?
Sajnos, az egypártrendszer nem üdvözít, mert mindig ott van a lehetőség (ld: "Mindig akad egy gazember"), hogy - ha a "leszóltunk" nem lenne elég - egy éjszaka alatt megírják a tv-t (most épp a Lex Borkai után a Lex Dézsit), amit másnap elfogadnak, ti meg bokáztok ;-). Persze erre csak nagyon végső esetben kerülne sor, mert azért tudjátok ti, hol a helyetek.

Emlékszel még, kiről van elnevezve az egyetemetek? Arra is, hogy - ezzel a névvel - piedesztálra emeltétek a cárevicset? Gondolom úgy voltatok ezzel (mivel a libbant-kontrollált budapestiek hezitáltak), mint Reismann őrnagy a Piszkos tizenkettőben: nem megbíztak a feladattal, hanem ti kértétek ;-). Szegény Lajos... :-(. Én meg már csak egy kávét kérek... illetve, akkor hogy is akarod Te megmondani, hogy ki a büszke cívismagyar?

A mai nap ismét negatív rekordot hozott a forintnak. Ilyen sikeres ez a fidesz123sok tízévnyi kormányzás. Na ja, most persze majd féloldalban elmagyarázod, miért is jó ez (mind az összes magyarnak, nemcsak a fityfasz belső körnek), de akkor énekelj egy kicsit arról is, miért nem volt ez jó akkor, amikor lesikoltozta a fityisz a vakolatot a Parlamentben a 300-as Euró rémétől rettegve.
A nap másik híre, hogy a bolgárok még idén belépnek az ERM II-be, hát nem tiszta hülyék ezek a balkániak?
Jut eszembe, ha már említettem DézsiLex szükségességét, elég nagy lehet a káderhiány a fityiszben, pedig Győr az vidék, ahol állítólag minden nagyon büfé, és a főnököd csak kérhet szépen. Persze ez a te szemszögedből nem hátrány. Kisebb a konkurencia a kéccáz dolcsikra :-).

Na jó, szóval a globalizációval szembe nem lehet menni (de tudod ezt te nagyon jól, elvégre nem vonultatok uccára BMW ellen). A liberalizmus nélkül meg nem lenne BMW, mert a liberalizmus a "gondolat" atyja. A főnököd is liberális, mert anélkül ez a tohuvabohu eszébe sem juthatott volna. A nemzeti kulturális önazonosságot sem kell félteni. Elég ránézni Japánra.
Konklúzió: le kéne szállni arról a döglött lóról mielőbb. Elkerülhető lenne, hogy a végén ott álljatok übü királlyal együtt ádámkosztümben a pellengéren, nyakatokban a táblával: "KUDARC".

2020.01.27. 20:09:26

@Brix:
a fidesz a pénzügyi-kereskedelmi-szolgáltató szektort kívánta illetve kívánja majdnem teljes egészében nacionalizálni. és ezt úgy teheti meg gazdasági és politikai értelemben, hogy eközben a kormány kinyitja az ajtót a termelő multik irányába. és egyébként kinyitotta nyugati és keleti irányba is. de azért nagyrészt német gyáripar telepedett be annak ellenére, hogy tavaly már talán korea volt a legnagyobb beruházó.

a bmw beruházáshoz kötődő infrastruktúra és intézményfejlesztés közelíti a gyárépítés költségeit. erre mondom azt, hogy korrekt az lenne, hogy a bmw hungária német-magyar vegyesvállalatként jön létre. de ez esetben a bmw messze elkerülte volna magyarországot, mert ők jelenleg nem kívánnak a tőkenyereségen osztozni. és a kormány szándéka az volt, hogy a keresletélénkítő politika keretében a gyáriparosok közül boldog-boldogtalant magyarországra vonzzon. és 18-as országgyűlési kampány bokrétaünnepekkel és gyáravatókkal legyen teletűzdvelve.

ez a gazdaságpolitika egy fokkal jobb, mint amit az ellenzék akar. mert ők vagy semmit se akarnak. vagy azt, hogy a adósítsanak el és utána adjanak el mindent.

Brix 2020.01.27. 20:13:22

@tele.phone: Valóban, Orbánèk kètosztatú politikai rendszert hoztak lètre, ahol max 2 erős kihívó párt fèr meg, de inkább egy...A sok kis párt , csak elveszi egymástól a lehetősèget...
A vègső csapás a sok kis pártra alapozódó szövetsègekre , a második forduló eltörlèse volt, ahol a másodlagos preferenciák alapján - utólag- még összefoghattak volna egy jelölt támogtására...Most ugye előre kellene koordinálni az egyèni körzetekben , de , tegyük fel van 5 párt szövetsège ès egy közös jelölt, akkor a többi párt arányosan elveszti a választási támogatás erre az egyèni kèpviselői jelöltöltsègre jutó rèszèt, ami azt jelenti , hogy nem fog tudni kampányt folytatni...
A reális forgatókönyv most az lehet, hogy a "feleslegessè " váló pártok, mint az MSZP beolvadnak a DK- ba , az LMP , PM , egyesülnek a Momentummal ( egy időre, egy nèven ..) De , a Jobbiknak is "házasságot" kellene kötni a Momentummal , legalább egy választási pártot csinálni egy nèven , ahol nem köti őket az 5 plusz 5 ös küszöb...
Ha lenne eszük , ki tudnak cselezni a rendszert ...
2 párt szövetsège mèg koordinálható, 3 már nem
Azaz: a règi baloldal ès a " 21-ik szazadi " pártok szövetsège mehetne neki Orbánnak...
De , persze mèg egy fontos feltètele lenne a sikeres választási szövetsègnek:
Az új, fiatal szavazópicra belèpő választókat meg kell tudni szólítani, ami rengeteg terepmunka ès hálózatèpítès..
A Momentum esèlye lenne erre a legnagyobb , mert jobban meg tudja szólítani a fiatal szavazókat , mint a règi bal, vagy a kivènhedő fidesz..
Ígèrni kell - többet mint a Fidesz- vidèken akkor lehet új embereket megnyerni, ès fontos , hogy nèhany helyi vèlemènyformálót megnyerjenek...Biztosítani kell őket, hogy " minden úgy lesz, ahogy eddig " - csak ezután még többet kaphatnak ...Azèrt , remèlem, nem így lesz, de blöffölni tudni kell...:)

2020.01.27. 20:27:21

@ijontichy:
a fejlesztések legalább is debrecenben úgy zajlanak, hogy egy szűk kör találja ki, hogy mit akarnak. talán a város harmadát elérik. de ez felső becslés. de ezekről helyi szinten döntenek. majd a kormány elé terjesztik. és az illetékes miniszter és/vagy valamilyen szakállamtitkárság ellenjegyzi.

na most ezzel nem az a probléma, hogy van állam, vannak politikai döntéshozók, hanem az, hogy szűk érdekcsoport dönt. de ez egyrészt nem is feltétlen egy érdekkör, másrészt ezeknek orbán viktor olyan nagyon utasításokat nem oszt. mert hogy ő saját környezetén kívül pontosan nem tudja, hogy mi történik az országban. nem is tudhatja. ellenben vannak hozzá lojális személyek, akik tudják. és van egy familiáris hálózat, amit úgy neveznek, hogy fidesz.

ami az értelmiségi elitnek nagyjából harmadát éri el becslésem szerint, de a választóknak nagyjából a felét, esetenként még többet is. ezt ugye a különféle választási eredményekből, népszavazásokból tudjuk. illetve közvéleménykutatásokból. és az ellenzék azt mondja, hogy mivel ez egy nem européer és tolvaj bagázs ezért őket leváltja. váltsa le. de engedjük már meg, hogy esetleg a fidesz váltsa le az ellenzéket legalább részben. és bizonyos liberálisnak mondott intézményeket a politika adminisztratív úton felszámoljon, vagy átpozicionáljon, adott esetben új irányokat szabjon. ez is a politika része és nem csak a nyugathoz történő igazodás, persze szerintem az sem jó, hogy a politika kizárólag egy állampárthoz való igazodás. ezért gondolom azt, hogy helyi egyesületek kellenek, amelyek ezt kiegészítik. illetve adott esetben helyi egyesületek több szavazatot szereznek, mint a kormány.

de van 20-30 év tapasztalatunk arról, hogy milyen a nyugati típusú plurális többpártrendszer, és az magyarország nagy részén nem vált be. ezért kap rendre alkotmányos többséget a fidesz. de azt is értem, hogy az ellenzéki pártok ezt meg akarják akadályozni. csak azt nem tudom, hogy a győzelmük esetén mi történne másként. magyarországon mennyivel lenne jobb győrben most az, hogy az mszp nyer.

Brix 2020.01.27. 20:30:53

@ijontichy: Orbán - a maga szempontjából- igen proaktív politikus. Nem azt kell figyelni amit mond , hanem amit csinal! A multi - ellenes gazd. pol helyett - nyilván ilyet nem is vihetne- adóparadicsomot csinált az országból, ès ennek megfelelő adórendszert alkotott. Az antimigráns- propaganda is csak az egybites kistelepülèsi szavazóknak szól, hiszen rekord mèrtèkű a külföldi dolgozók beáramlása , tízezrek èrkeznek, ès már más kultúrkörből is , ès 20 ezer ember kapott letelepedèsi lehetősèget, a letelepedèsi kötvènnyel ..Itthon a muszlim veszèlyről beszèl, Indonèziaban , Törökországban a muszlimok seggèt nyalja..
Ha világszerte nèpszerűsèget veszti az alt right mozgalom, akkor Orbán gondolkodás nèlkül klímavèdőnek áll...A lègyeg hogy a trend èlère álljon valahogy ...
Orbán a populizmus quintesszenciája: bármit megtesz a hatalomèrt, neki nincsenek szilárd elvei ," alakváltó" politikus , ès valódi baráti, szövetsègesi sem ...Pedig segget nyalni igazán kifinomultan tud...
Valahogy mègis azt látom, hogy mèg a közvetlen szövetsègesei is picit kimèrt barátsággal viszonyulnak felè, talán egy - kèt kivèteltől eltekintve-..

2020.01.27. 20:37:23

@Brix:
elvben négy, a gyakorlatban 2-3 országos listát állító pártszövetség képes egyénileg koordinálni. ez elvben a balos mszp-dk, a jobbos jobbik-momentum és a középutas lmp-p lenne. csakhogy az mszp vezetők aligha sorakoznak fel gyurcsány mögé, talán még gyurcsányné mögé sem. a szavazótábor egyesíthető. a fiatalok körében az egykor nemzeti radikális jobbikosok aligha szavaznának be a fővárosi momentumban a selyemfiúkra. és egyébként az lmp-p újraegyesülhet egy zöld párttá. és ezek a pártok koordinálhatnak. ezt megtehette volna az mszp, az szdsz és az mdf is. és ezzel próbálkozott az együtt. közös ország, mindenki magyarországa, stb. az ellenzéki politikusok, és/vagy a választók szinte soha nem fértek össze.

ebből következően az is lehet, hogy nem kormányt, hanem ellenzéket kellene váltani.

Brix 2020.01.27. 20:46:23

@civisvarosi: A lènyeg , hogy ennek a szar , korrupt világnak vèget vessünk, amit Fidesz- rendszernek nevezünk..
Ahogy megy ez Debrecenben is:
168ora.hu/itthon/kovats-akos-debrecen-telek-ingatlan-ceg-privatizacio-174833
De , ez csak egy pici rèszlet abból , ami ott folyik , ès máshol is..Kósa Lajos egyèbkènt egy jó ember, magánemberkènt, sajnálom hogy ide jutottunk...
Debrecenben van egy csomó " titok" , amelyeket még èn sem írok le, nem lehet beszèlni róla, vagy nem illik...De,így megy ez az egèsz országban...
A leglènyegesebb - hogy szabad választáson lehetősègünk legyen elzavarni a regnáló hatalmat , ha az egyeduralomra tör, hogy soha többè ne èpüljön ki egypárti autoriter rendszer...Ehhez a lehető legjobb " eszköz" egy jól funkcionáló plurális demokrácia, amely törvènyi alapfeltèteleit meg kellene teremteni egy hatalomra kerülő újpárszövetsègnek...

Brix 2020.01.27. 21:03:12

@civisvarosi:
Túl sokat gondolsz az ideológiai ellentètekről...Itt most arról van szó, 35-45 közöttieknek ( Jobbik) össze kell állni a fiatalabbakkal, a Momentummal , ha valaha hatalomhoz akarnak jutni...A fő ellensèg a Fidesz, amely a hatalomra jutasuk legfőbb gátja , az 50 èven túlli, de lassan a 60- hoz közelítő politikai elit..
A fiatalabb generációk összefognak a hatalomèrt, az öregekkel szemben...A radikálisok már úgyis a Mi Hazankhoz partoltak, aki maradt , annak a Momentum elfogadható alternatíva...

2020.01.27. 21:41:03

@Brix:
a momentum és a jobbikos politikusok le tudnák osztani a hatalmat. csak egy jobbikos gárdista miért is szavazna a momentumosokra. ha valakiket gyűlölnek, akkor éppen ezt a nagyvárosi hipster, yuppie réteget. a politikusaik össze tudnának állni csak a választóik nem nagyon. a momentum nem is annyira a jobbikos fiatalokat akarja megszerezni. mert velük megégetnék magukat. hanem az mszp szavazóit, akik nincsenek olyan mértékben balra elköteleződve, mint a gyurcsányisták. és ahogy karigeri úgy fegyőrandriska is lenne a nagymamák kedvence. de lehet, hogy nem így lesz, ez majd elválik.

Brix 2020.01.27. 21:58:30

@civisvarosi: A kistelepülèsi jobbikosok, ès a szavazóik többsège is a csórók közül való, így annyit ők is megèrthetnek , hogy soha az èletben nem jutnak (hatalmi) pozícióba, ha nem tudnak megbèkülni a Momentummal...Orbánt máskèpp nem lehet leváltani, vagy mehetnek a Mi Hazánkhoz, az is egy, opció... Lehet így sem, de egy ilyen szövetsèg nèlkül biztosan nem..
Orbánèk nem fognak senkivel osztozni a pènzen , na jó, van egy kèt kivètel, de biztos nem a kistelepülèsi jobbikosokkal..
2022 alapkèrdèse az lesz, hogy továbbra is a már 60 èv körüli volt kollègiumi szobatársak , a Bibó- szakkollègimusok szövetsège ( azt is Soros György támogatta..:) által kièpített maffiaállam marad, vagy megpróbálunk egy új utat...

Brix 2020.01.27. 22:05:40

@civisvarosi: Persze , nem új maffia államot, hanem teljesen új alapokra helyezni az országot, hogy elèrjük a közmegegyezés , a pluralitas talaján kialakuló normalitást, a megbèkèlèst, a társadalmi bèkèt...
Szerintem az Illiberális demokracia, nem lesz tartós kèpződmèny , mert új generációk jönnek, aki inkább progresszív szemlèletűek...Orbánt most is csak az idősek ès a vidèkiek tartják hatalomban, így az ő szavazótábora, ès a règi balè is, csökkeni fog...A Momentum a jövő, ha èsszel politizálnak ès talán a Jobbik is megmaradhat ...

2020.01.27. 22:06:22

@Brix:
így van, és ezek után az illetőt kvázi egypárti keretek között is lemondatták. helyi egyesületek ha elég erősek lennének, akkor a fideszt felügyelni tudnák. a fideszben orbán kénytelen megosztani a hatalmat. győrben orbán irányít, hanem az új polgármester körei, akik borkaiékkel is konfliktusban álltak, székesfehérvárosn orbán irányít, hanem cser palkovics. ezekben a városokban a többség beszavaz a fideszre, de nem orbántól kapják a parancsot. hanem ezt a népi nacionalista politikát támogatják.

mondjuk itt van ez a demeter, akit az indexben úgy festenek le, hogy egy náci kápó. nem ismerem, lehet, hogy az. de amit mond az úgy nagyjából rendben van. www.youtube.com/watch?v=Rx7POCHTFWQ
ezerszer inkább ez a demeter legyen a magyar irodalomban a korifeus, mint parti nagy lajos és baráti köre. az csak arról szól, hogy van néhány tucat író és rajtuk kívül mindenki náci. parti nagy lajos azt mondja, hogy ő nem lesz tagja ennek az új bagázsnak. ne legyen.

kiválasztottak 45 írót (jól-rosszul). írjanak, járjanak író-olvasó találkozóra, vezessenek naplót, és cserébe kapnak valamennyi illetményt. a harmada határon túli, a negyede erdélyi. na és. ha ebből 1-2 népszerű mű születik, akkor a magyar irodalom lépett egyet előre. ha nem, akkor nem. 2 nem fogadta el. ne fogadja el. legitim módon próbálkoznak.

2020.01.27. 22:08:53

@Brix:
a nyugati típusú plurális pártrendszerben nem jött létre a normalitás. a polgárosodáshoz az ideális nem a többpárti demokrácia, hanem 0 pártrendszer lenne.

Brix 2020.01.27. 22:12:46

A másik " rendszerváltó út" : egy választási nèpmozgalomba szervezni az összes ellenzèki pártot, elèrni a 2\3- ot ès Alkotmányt módosítani, amelyben új, demokratikus ès plurális alapon újjászerveznèk az államot....

Brix 2020.01.27. 22:26:43

@civisvarosi: 0 pártrendszer nem lètezik, nem működik, mert csak különböző politikai pártok tudják a társadalomban jelenlèvő , különböző èrdekeket megjeleníteni, majd ezt - a politikai hatalom megszerzèsèvel- pl kormányprogrammá konvertálni
Pártok nèlkül a demokracia olyan, mint a foci VB csapatok nèlkül....
Pl az angyalföli munkásembernek ( tudjuk már nincs ilyen ,csak a pèlda szempontjából ) más lesz az èrdeke , mint a nagytőkèt, nagypolgárságot, kèpviselő Fidesznek...A " munkásember" működő szociális rendszert szeretne, a gazdagok megadóztatását , ezért - jobb nem lèvèn ès a hagyomány miatt - az Mszp- re , DK - ra szavaz...
Ahogy a debreceni , Nagyerdőn lakó cívis nagypolgár is mindig a Fideszre fog szavazni, úgy az angyalföldi nyugdíjas règi baloldalra...
A különböző programmal ès ideológiával bíró partok tudják lekèpezni jól a társadalmat - ès a koalíció is azt szolgálná- hogy minèl több èrdek megjelenjen egy kormanyprogramban...

2020.01.27. 23:08:24

@Brix:
egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást és úgy nincs vita.

ijontichy 2020.01.27. 23:26:49

@civisvarosi: "hanem ellenzéket kellene váltani." Kéne, de ez nem így működik. A társadalom nem nagyon termel ilyet. A MoMo tkp. rendszelváltáskori Fideszdsz. Jellemzően városi. Innen ugyan nem látszik, de mintha a Nolimpia idején kezdett vidékjárás (az is inkább nagyvárosok) csendben elhalt volna. Azt mondjuk valahol megértem, hogy azok, akik valaha is ültek kormányoldalon a Parlamentben, vityával az ellenzékben, azok a hátukra se kívánják ezt mégegyszer - magyarán nem is akarnak kormányváltást. Elég kényelmesen élnek, csak épp nem nő körülöttük fű. Ahogy vitya körül sem. Ezért van az - fellángolásszerű nekibuzdulások kivételével - hogy 6-7 éve leginkább abban van egyetértés itt neccen, hogy a NER vitya megpusztulásáig tart, és addig az ország egy középszar hely lesz, amely leginkább a társadalom szempontjából szed össze további lemaradást. De talán ez jobb is annál, mint egy komolyabb válság, ami után az LMPVS ;-) nyeri a következő választást.

2020.01.28. 08:28:49

@ijontichy:
debrecenben így működik. a polgárok leváltották az ellenzéket. van egy "liberális" médiabefolyás, aminek következtében szavaznak a pártokra. de itt a momentum is egy kamupárt. fekete győr andrással összehaverkodott valaki. a média befolyással szereznek egy képviselői helyet. és az az valakié lesz. és kész. a kampányban néhány ismerőse, barátja osztogat kitűzőket. és kész. ennyi a momentum mozgalom magyarország harmadik legnagyobb városában. mert london a második, mint tudjuk. londonban lehet, hogy van működő momentum, de debrecenben nincs. itt az összes ellenzéki párt: kamupárt. nemcsak a párbeszéd, hanem az összes. gyurcsány ferencnek van egy barátja. és egyszemélyben ő a dk. akiből most országgyűlési képviselő lesz, mert gréczy helyére kerül. itt gyakorlatilag leváltották az ellenzéki pártokat.

és ez esetben az alternatívát nyilván a szakmai szervezetek, a helyi egyesületek jelentenék. csak abban a "liberális" network ellenérdekelt, annak nincs médiahátszele. és ebből adódik a médiaháború, ami egy modern kori vallásháború. hogy itten lölő lopik. de ki építene olcsóbban jobb utakat?

2020.01.28. 09:01:47

@ijontichy:
és ugyanígy vidéken is leváltották az ellenzéket. a kistelepüléseken csak fideszesek és függetlenek vannak. és hasonló a helyzet a határon túl is. budapesten és 20-30 városban azonban a többség azt mondja, hogy létre kell hozni az összefogást a dk-tól a jobbikig. és aztán ők elseprik az autoriter rezsimet és abból plurális többpártrendszer adódik. ez is egy opció.

a másik, hogy egy uralkodó néppárt marad és szabad választásokon szakmai szervezetek, helyi egyesületek és valódi függetlenek kontrollálják. tehát akik nem csak azt mondják, hogy jaj a lölő lopik, nagyon lopik a lölő. lopik, mert lopik. és válasszatok meg minket tesó, mert mi nem lopunk, mert mi nem, nem. mert mi vagyunk a nyugat. és vannak a kurva magyarok, akik nem választják meg őket. hiába nyomatja őket rtl klub, az index firkászai, az atv szakértői, a 444 publicistái, pintér béla és parti nagy lajos.

2020.01.28. 09:05:22

@ijontichy:
a térey ösztöndíjat visszautasította csehy zoltán felvidéki költő. egy verse.

Egy Aciman-jelenetre

Elio barackja a vágy és a szégyen
pomológiájában a toszkán szerelem
felsőfoka. Rendhagyó fokozás:
cukrosodásig táguló ritmikus
gyümölcs, dzsem- vagy pálinkametafora,
a makk-tarack kamaszos rostostroma és
a forró feltöltődés érett versillata.
A nyelv találkája a testnedvvel szennyezett
metaforával: aztán a visszaútkeresés a tudós testbe,
a másikéba, melyhez ítéletnapig tartozol.
Kiegészíteni az örök Hérakleitosz örök töredékeit.
Mégis a görcs, a sírás, a tiltakozás, hogy ne, hogy igen, hogy ne, hogy igen, hogy nem lehet ideális
testté tágítani egy ilyen olcsó,
csöpögős nyári metaforát,
hogy amit a fáról leszakítottak,
nem nő vissza olyan könnyen,
hogy ami egyszer a pergamenről kikopott,
az örökre kiolvashatatlan marad.

ilyen verseket ír a bullshit generátor. nincs értelme. és a magyarok többségéből ez nem vált ki érzelmeket. semmit.

ezzel szemben van mondjuk ez.

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.

erre mondja azt a paraszt, hogy na ez már valami. költök egy sort. "a pamlagon hever huszonnyolc kígyó, nyávognak, mulatnak, mert azt hiszik így jó". de ez nem jó. ez nem valódi vers. hanem legjobb esetben is csak vicc. ezért nem jár állami támogatás. lehetnék én is csehy zoltán, vagy akárki, aki összebratyizik parti nagy lajossal és világhírű költőnek képzelik magukat, akit üldöz o1g. és ha nem őket választják, akkor az a sötét diktarúra. nem, basszus, a fidesz kell ahhoz, hogy ezt a sok világmegváltást hirdető hülyét elzavarja.

2020.01.28. 09:43:50

@ijontichy:
és ugye ez a demeter a pim élén azt mondja, hogy nézzük már meg, hogy hol szeretik ezeket a költőket. meg lehet őket hívni vidéki író olvasó találkozókra. akármelyik faluba is. adják elő a verseiket közönségnek. és ha őket vendégül látják a helyiek, akkor fizetik az útiköltséget. és cserébe az írók írjanak naplót. és lehet, hogy így kimaradnak a meg nem értett zsenik. mert marika néni nem érti, hogy mi a művészet. "rendhagyó fokozás: cukrosodásig táguló ritmikus gyümölcs, dzsem- vagy pálinkametafora". nem érti, hogy ez társadalomkritika. és azt se tudja, hogy ki horatius. azt hiszi, hogy az egy latin-amerikai soap opera főszereplője a romantika "csenelen". ebből is posztmodern naplót írhatnék, hogy ezt "csetelem". ezzel a szarral most "világhírű" író vagyok? nem. és akkor se lennék az, hogy ha ennek a "liberális" körnek a tagja lennék mondván, hogy üldöz a geci orbán. és ez rosszabb, mint a vészkorszak. az én üldöztetetésem semmi ahhoz képest, ami a valódi mártírok átéltek. a francokat.

nyilván szükség van egy illiberális átmenetre, ami a "világhírű" művészek kortárs intézményeit szétveri. mehetnek bécsbe vagy berlinbe, mert ott aztán nincsenek nácikok. csak könnyen lehet, hogy ott is ez lesz, mert a németek is fellázadnak. és a franciák is. a spanyolok is visszatérnek cervantes-hez, a rómaiak és a görögök is méltatják a klasszikusaikat. vagy ezt elsöpri a momentum generáció, dr. dobrev klára és a nagyon európaiak.

Brix 2020.01.28. 21:38:10

@civisvarosi: Hiába jártatod a szádat , való világ realitásai szemben állnak azzal a fiktív világgal , amit te , ès gazdáid hirdetnek!
Nèzzük a tènyeket:
-A forint lassan a világ legrosszabb pènzei közzè kerül , mert a jegybank kèptelen - legalább verbális kommunikáció szintjèn - megvèdeni a fizetőeszközt...Napról - napról új mèlypontokat ültünk, így olvad el az emberek nehezen kiharcolt bèremelèse, az infláció frontján , már ha volt olyan....
tablet.hvg.hu/gazdasag/20200128_Zuhant_egy_nagyot_a_forint_miutan_Matolcsyek_kiadtak_a_kamatdontes_indoklasat
- Nincs lètbiztonsag Magyarországon , a bevallott infláció 4% de ha a 2012 - es módszertannal számítanák, kb. 7-8% körül lenne...
Az èlelmiszerárak a lakhatás költsègei durván nőnek, a szar monetáris politika miatt....
- Euró cèldátum nincs, a románok ès a bolgárok előbb fognak eurót használni mint a magyarok..
- A nyugdíjasokat nyomor szèlen tartják : 2,8% az emelès , ami előre látható , hogy nem fogja az inflációt fedezni:
A realbèrek távolból integetnek a nyugdíjaknak, nincs èrtèkkövetès...Ha nyugdíjas leszel - nem a 30- as generációhoz gondollak- te is ugyanúgy nyomorgni fogsz, mint a többi szerencsètlen , átvert ember...
-Az egèsz gazdaság egy látvány - patyomkin- gazdaság : minden a külső forrásokra , a felpörgetett inflációra , az extrèm gyenge forintra alapozódik: csak magasnak tűnik a GDP- ès bèrnövekedès, valójában trükkök sorozata..
Miközben az EU harmadik legszegènyebb országa vagyunk , ès a közvetlen riválisainak - ahol nem folyik nagyüzemi pènzrontás , egyre jobban állnak
- A működőtőkèt elkèpesztő áldozatok árán hozzuk be: tízmilliárdos támogatásokat adunk - a legtöbbet Közèp- Európában- miközben 9% - os társasági adót fizetünk...A multiellenes lózungokat csak az idióták vettèk be..
A multik támogatásait nekünk kell összedobni..
- Nemhogy az EU százlóshajója nem leszünk, ha így haladunk , de az oláhok is ránk fognak verni...
Kolozsváron jobb a fizetès, mint civisèknèl..
- Az országból kiemelkedik Budapest , mindnen tekintetben ,( kultúra, gazdaság ) mint egy sziget, a vidèk túlnyomó rèsze ugyanolyan fejletlen mint 30 ève : nem csökkent sem a főváros - vidèk, sem a nyugat- kelet dichotómia...Budapesten a fideszt leváltották!

A konklúzióm az, hogy semmi jele - vagy csak borzalmasan kevès-, hogy valaha elèrjük a nyugat- európai èletszínvonal szintet, de mèg az is nagy harc lesz , hogy szlovák , lengyel , cseh bèreket beèrjük, ès a román riválisok nem èrjenek be minket...
Meg kell èrteni, hogy kizsakmányolók itt vannak közöttünk : Orbábèk ők maguk, akik a kisembernek semmit nem kínálnak , max .olcsó bèrű robotmunkat , míg maguknak 1000 milliárdokat akvirálnak....Ez a Crony - kapitalizmus maga, kristálytiszta formájában..
A nemzeti maszlag, csak nektek, fogyott szellemisègűeknek kell, hogy megmagyarázzátok a megmagyarázhatatlant, pedig benneteket rendszerszolgákat is meglopnak, összessègèben...

2020.01.29. 08:48:30

@Brix:
elvben a jelen kori magyarországon is működhetne a késő kádári konszolidáció. a magyar társadalom többsége egyetértene abban, hogy nagyjából az egy főre jutó gdp tizedéhez mindenki jusson hozzá és az átlagos fizetés tízszeresénél sokkal többet csak valóban nemzetközi hírű feltaláló, valóban világhírű művész, vagy olimpiai bajnok keressen. ami azt jelenti, hogy nincsenek nagy vagyoni különbségek. viszonylagos egyenlőség van. és egy szociáldemokrata párt dominálja a közéletet. amibe szélsőbaloldali anarcho-kommunista elemek is vegyülnek. az underground világában éneklik, hogy commandante che guevara.
www.youtube.com/watch?v=2a695Y2LNdQ
de ugye nem ez a realitás.

elvben működhetne a mérsékelt baloldali zöld alternatíva. reális zöldek. de őket kiszorította egy totális anarchista csoportoulás. természettudományos ismeretek hiányában gyakorolatilag hisztizik egy kislány. és ez uralja a szakosított világszervezeteket. és félő, hogy a hiszterizálás eléri a közegészségügyi és járványügyi szolgálatot.

elvben működhetne egy elitista alternatíva. az akadémikus elit letehet például egy népegészségügyi akciótervet, közoktatási keretpogramot az asztalra. nem a politika szól bele az akadémiába, hanem az akadémia a politikában. a természettudományos elit ismeretterjesztő előadásokkal elnyeri a választók bizalmát. de ez megint csak nem létezik.

elvben működhetne egy filozofikus vitákon alapuló parlamentáris rendszer. amiben liberális demokrata, konzervatív repulikánus pártok mérsékeltjei vitáznak az országgyűlésben. és ezek konszenzusra jutnak egymással, illetve a harmadikus utas ingadozókkal. filozofikus vitákban a politika működésének alapelveit tisztázzák. morális, erkölcsi, etikai kérdésekről magas röptű eszmecserékkel, amit aztán a sajtó közérthető módon összefoglal úgy, hogy az alacsonyabban iskolázottak is megértsék. de ez sem a realitás. nem ilyen a parlament, nem ilyen a sajtó. észak-amerikában és nyugat-európában se igazán.

és akkor marad a népi nacionalizmus, a populizmus. a szexizmus, az etnicizmus, a familiaritás, aminek alapja nem a magas filosz, hanem az elemi biosz.

2020.01.29. 09:40:04

@Brix:
és így van, lehetséges, hogy egy válságban egy fidesz szervezte gazdaság kártyavárként összeomlik. debrecenből is lehet akár egy patyomkin város. épült egy luxus irodaház. amit ugye a budapesten preferálnak. de nem gazdaságos megnyitni. vagy mondjuk épül egy új innovációs startup inkubációs központ. éppen a napokban nyerték el a közbeszerzést. de épül egy új járműipari fejlesztő központ. és ezeknek mind öntik a betont. mondván, hogy ezeket a multik megtöltik technológiával és az oktatásból majd kitermelődik egy olyan műszaki elit, amivel aztán végbemegy a hőn áhított modernizáció úgy, hogy a hagyományainkat se feledjük. mert ezzel párhuzamosan háziipar és kézműves vásárol is erősödnek.

és ezeket a számításokat keresztül húzhatja egy válság. nem települnek be a multik, elhalasztják a beruházásaikat a helyiek számára kifejezetten kedvezőtlen profitmegosztással, ami majdnem teljes kiszolgáltatottságot eredményezhet. ez a pesszimista forgatókönyv. de ez esetben is inkább jobbra tolódna a közélet.

az optimista forgatókönyv, hogy a keresletélénkítő politika sikeres lesz és amit 1990-ben kellett volna megcsinálni azt az elit meglépi 2020-ra. és ezzel ugyan egy 20-30 éves lemaradásba kerül a magyar gazdaság de ezzel még mindig zárkózik a vidék. kétségkívül, hogy román vagy a bolgár átlagot legfeljebb éppen, hogy megelőzve.

például ma és holnap a kelet-európai várostérségek fejlesztéséről lesz egy találkozó varsóban. ahol mellette az előző év alapján díjakat osztanak.

Emerging City of the Year – CEE
Debrecen, Hungary
Kaunas, Lithuania
Klaipėda, Lithuania
Košice, Slovakia
Lviv, Ukraine

debrecen versenytársai kaunas, klaipeda, kassa, lemberg, vagy kolozsvár. nem igaz az, hogy ahol egypárti fidesz uralom ott nincs modernizációs törekvés. dehogy nincs. vagy nincs nyitott társadalom. a koronavírus járvány kapcsán merült fel, hogy hány kínai is él debrecenben. és csak az egyetemen 376 fő tanul. gazdasági és kulturális programok vannak. konfuciusz intézet nyílt. de ugyanígy amerikából a mit nyit egy irodát. a ge healthcare együttműködéséből lehet majd orvosi műszergyártás. boszton-debrecen napokon fellép john malkovich. kulturálisan is igyekeznek népszerűsíteni. és lehetne sorolni. oltóanyaggyártás, tápszergyártás indul el egyetem tulajonában.

és lehetne sorolni. tehát nem igaz az, hogy sohasem látott mértékű a pusztítás. hanem az állam és a piac partnerségéből jönnek létre ezek a projektek. több kevesebb sikerrel, de ez mégis valami. az ellenzéki pártok és a kormányellenes értelmiség azt mondja, hogy ez össze fog omlani. lehetséges. és az is, hogy nem. és ez esetben egy párt marad. az összes többi eszmeisége a vidékies népvallással ellentétes. és anélkül csak médiafölényben lehet győzni, vagy akkor ha a fidesz csődbe viszi az országot. de ha nem, akkor komoly esélyei lesznek. úgy, hogy az ellenzék is győzhet. ahogyan 20-30 városban ellenzéki vezetés van. közte a főváros. kérdés, hogy azok milyen tervekkel, elképzelésekkel állnak elő.

2020.01.29. 10:42:32

@Brix:
debrecenben megvalósult az egyetemi integráció létrejött a város és a megye mellett létrejött egy újabb hatalmi központ. külkapcsolatai és külső birtokai magyarországon. úgy működik, mint egy modern kori uradalom. és ha egyébként az alumni közösség nagyobb szerepet kapna, akkor alkalmas lenne arra, hogy a természettudományos, természetfilozofikus elitet összefogja. és ezen túl létrejött a kelet-magyarországi ökumentikus főegyházmegye lényegében, ami a humán politikában jelentős befolyással bír. és debrecen megyei jogú város, valamint a határon túlra az érmellékre átnyúló városkörnyék. és nyíregyháza testvérvárosi kapcsolattal már egy kompakt várostérséget eredményezne. ami induló állapotában alacsonyan, vagy közepesen fejlett. gazdaságilag félszuverén, nincsen kiszolgáltatva az államnak. mert a közszolgáltatásokhoz helyi agrárgazdaság és globalizált high tech ipar kapcsolódik néhány betelepült multival. ebből közepesen fejlett európai várostérség adódik. úgy, hogy a vidék kulturált szegénynegyedekből áll. egy mini vásárvárosi hálózat. egy high tech agropolisz. városállam városkörnyéki földekkel. diplomáciai negyeddel, önálló békefenntartó haderővel. de ezt egyetlen párt támogatja. a fidesz.

és lehet mondani, hogy azért, hogy ellensúlyt képezzen budapesttel szemben. székesfehérvár és velencei tó is ezt a szerepet tölti be. veszprém és a balatoni várostérség az európai kulturális főváros projekttel erre törekszik. vagy győr a kisalföld fővárosa botrányokkal, de mégis csak modernizálódó iparral. és ha odakapcsolják a pannonhalmi apátságot, akkor a királyi magyarországot hirdetik. összekapcsolódva a határ mentén élő magyarokkal. visszatalálhat a tradíciókhoz.

szeged a jelenlegi ballerrel elittel nyilván nem. miskolc sem. ott az érelmiség csak tévelyeg. ahogyan pécsett, vagy szombathelyen. és budapesten is. de az elkövetkező 5 évben lesz lehetőség ezt megcáfolni. helyi egyesületekkel lehet a fidesz alternatíváját megteremti. és az a konszolidáció.

vagy 22-ben kis többséget szerezve meg lehet kezdeni a fidesz szisztematikus lerombolását. ugyanazokkal a módszerekkel, amivel lehet megtenni, amit a kormánypárt is alkalmazott. a 20-30 közötti időszak egy "ellen ner". ez ugye a budapest "liberális" népének elképzelése. nagy összegű kockázati tőkebefektetésekkel világvárosi szerepre törekednek. és kényszerűségből annak rendelődik a vidék. ez az egyik opció. a másik, hogy vidékies projekteket kiszolgáló székes fővárossá válik. a határon túli kisebbségi magyar kistérségek bekapcsolásával a kárpát-medence pénzügyi-kereskedelmi szolgáltató
nagyvárosává és tőkepiaci központjává.

ez a ner konszolidációja. ami az állampárt és párton kívüliekből szervezdő helyi egyesületek kombójából adódik. de persze legitim azt mondani, hogy budapest inkább nyugatos világvárossá válik. amerikaibb az amerikaiaknál. rengeteg szabad pénz van a nagyvilágban. nagyrészt dollár. az európai központi bank és az euro övezet alighanem válságba manőverezi magát. egy laza nato kapcsolat alighanem megmarad. atlantista-transzatlantista elitnek is van esélye budapest közigazgatási határán belül. az eurázsiai kapcsolatoknak azon kívül. de nem hiszem, hogy ezek bármelyike a központi kormányzatot tartósan uralni tudná. vagy ha mégis, akkor abból hidegháború adódik.

mert a ruszkik kijev után paráznak a túl az amerikaiak túl erős kelet-közép európa befolyásától. a németek paráznak túl erős távol-keleti vagy kínai befolyástól. és még ott van egy lehetséges szuperhatalom. izrael. ami a páneurópai civilizációba bekavar. és csak remélni lehet, hogy viszonylag békésen.

ezket helyi elitek menedzselhetik. kis-világok. polgári plaform. amihez társul egy állampárti adminisztráció. ami posztszovjet térségben alighanem népnemzetivé válik a baltikumtól a balkánig. ez kvázi egypártrendszer eredményezhet stabilitást. ami politikai értelemben visszatérés a késő kádár korhoz. vagy a korai horthy korszakhoz. vagy ugye a kiegyezéshez. deák idejében is kvázi egypártrendszer uralkodott. és utána is ugyan belpolitikai válságokkal tűzdeve 60-70-80%-os többsége volt tisza kálmánnak. majd tisza istvánnak, amíg a kommunisták le nem lőtték. de abból is egypártrendszer lett. csak nem kvázi. reformkorban volt konzervatív, ingadozó és liberális tömörülés, ami döntő többségében a nemesi elitből állt. modern kori pártokban modern kori nemesek aligha választódnak ki. ahhoz párton kívüliekből álló helyi egyesületek kellenek és valódi függetlenek.

2020.01.29. 11:37:20

@Brix:
péládul egy helyi egyesület hétvégén zárás előtt bejárja a piacokat, megmaradt illetve felajánlott zöldségből, gyümölcsből főznek és kiosztják a rászorultaknak. általában vegán kaját készítenek, lejárat előtti húst nem tárolnak.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/01/+otf/922w/P1090243-scaled.jpg
de volt, hogy hamburgert is készítettek a környékbelieknek. a becsületkassza bevételből hámozókéseket vettek. ez ugye egy tipikus szociálliberális kezdeményezés. csak errefelé ez önkéntes munka. és nem mondják azt, amit a tipikus belpesti "libsi", hogy jaj, jaj, sötét diktatúra van. alkalmanként 10-20 segítőből áll a csapat 40-50 főből álló kis közösség, amelyik hétvégenként 100-150 adag ételt oszt szét a hajléktalan szálláson a nagycsaládos egyesületnek. a program.

Menetrend:
12:00 Rajt a piacokon
13:00 Begyűjtés és indulás a Baross utcai központba
13:30 Válogatás és feldolgozás
16:00 Főzés
18:00 Porciózás
19:00 Kiszállítás
19:30 Pakolás

hja és ezt mészáros lőrinc propaganda lapjából tudom. ez nem a dk, a momentum. az, hogy döntsük meg az autoriter rezsimet, mert az nem engedi szociális céllal megszerveződni a civileket. dehogy nem. és ezek egészíthetik ki a fideszt. ténylegesen segítőkész emberek és nem a hatalomért ácsingózó minisztériumi főosztályokra igyekvő juppiek. arra ott a fidelitas. nem kell másik kisz. de ezek a kis közösségek képviseletet kaphatnak a helyi önkormányzatokban világias módon, vagy reformált egyházközösségben félig világias módon.

vagy filmes közösség.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3946/200128filmszuretsajt_ksz_(7).jpg
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3946/200128filmszuretsajt_ksz_(4).jpg
és mondhatod, hogy ezek betagozódnak a ner-be. igen. ez a konszolidáció. ebből jön létre hatalommegosztás. nem akarják megdönteni a rezsimet. és megszerzik a művészmozit. és ezek a kis közösségek szoríthatják ki az ellenzéki pártokat. azt, hogy összefognak gyurcsánnyal és megdöntik az autoriter rezsimet. kabos gyulára emlékezve a filmjeit színpadra állítva emlékeznek a derék magyar zsidóra. olvasom mészáros lölő propaganda lapjában. nyilván ez is a fasizmus.

Brix 2020.01.29. 12:14:31

@civisvarosi: A kvázi egypárti rendszer- az egymással versenyző választási alternatívák hiánya - az egyik fő gátja, hogy valódi , szèleskörű polgárododás kezdődjön, ès lassan felzárkózzon az ország a nyugathoz...Mert a valós , egyenlő feltètelek szerint zajló politikai verseny szolgálná, hogy legyenek választási alternatívák, egymással versengő programok ès valamilyen politikai egyensúly, amely az egypárti túlhatal lètrejöttèt meggátolná ( talan..) Magyarországon a kvázi egypárti rendszer , a társadalmi- gazdasági elmaradottság szimptómája , ez - szerintem- nem fog semmi jóra vezetni, mert a " nyugalom ès stabilitás " amit lètrehozott, a règi beidegződèseket, a kènyszerű hierarchiát, az uram- bátyám viszonyokat , a fejletlensèget , az elnyomást konzerválja...Ez addig működik, amíg az EU biztosítja a fejlesztèsi forrásokat , ha azok elfogynak , akkor bajba fog kerülni a kierőszakolt kontraszelekción alapuló gazdasági rendszer...A BMW, gyár infrastruktúrájat is Garancsi ès Mèszaros èpíti Debrecenben, termèszetesen ....Ez csak nekik lesz üzlet , de nem a zembereknek ,mert a túlárazott beruházások árát valakinek majd vissza kell fizetni vègső soron...
Debrecen egyèbkènt egy nagy kirakatváros, egy kicsit jobban áll, mint közvetlen riválisai, mivel Budapest - ellenpólusnak szánják ...
De, mèg így komoly fejlesztèsek maradnak el ....Most itt a számos fórumon említett probèmákról ( Intermodális központ, DeberecnJ- Józsa út, Fancsikai -tavak kiszáradása, Latinovits színház) nem írnèk, de elèg kimenni a Debrecent övező kertsègi területekre: az infrastruktúra minimális szinten sincs meg, ezrek , ha nem tizezrek disznóólakban nyomorognak...Miközben a buszjáratokat leèpítik...)
Az új területek belterületbe vonása megállt, a polgármester nagy ívben tesz , a kültelki lakosságra , mert az nem üzlet neki..
Ott vonnak csak belterületbe, ahol a debreceni ingatlan bűnmaffiának èrdekeltsège van, így a BMW gyár mellett....Ahol 110-130 milliós áron hirdeti a megèpülő házait az ingatlanmaffia...
Maga a Liget- lakópark is így lett anno kialakítva- fideszes èrdekeltsèg..
Debrecen keleti felèt nyomorban tartják , a vasút mindenfèle zajgatló fal nèlkül vezet vègig a városon, de a Dobozi lakótelepen èlő prolik mit sem számítanak...
Ez Debrecen , ès ez a Fidesz: korrupt látványpolitika, amely kipukkanni lásztik, mèg a fideszes zászlóshajó , Debrecen esetèben is..
A többi , nem Fideszes város meg mèg ennyit sem kapott , az elmúlt időszakban...

lecsós 2020.01.29. 12:17:26

@civisvarosi:
Nézem a hozzászólásaidat, és egy valamit nem látok. A ner most már 10 éve tolja a hatalmat. Egy valamit nem fogott fel, és ebbe lassan belerokkan az egész ország. A probléma az elmúlt 30 év elbaszott liberális felfogásra, és a rá épülő gazdaságpolitika összes szemetére épül rá, ami be fogja temetni az egész rendszert tokkal-vonóval, ha nem sikerül konszolidálni. - Ahogy most kinéz, kurvára nem megy ez a történet, mivel zuhan a huf, és ki tudja hol áll meg. - EUR / HUF: 1 / 338 HUF, lófasz ez, nem teljesítmény. A magyar minimálbér a kanyarban sincs a regionális társaihoz képest, nem hogy Bécshez képest, ugyan már. Nézzük, mi a gond. A nagyok azt mondják, hogy egy nemzetközileg szervezett értékláncot három oldalról lehet vizsgálni hatékonyság szempontjából. Az első a tulajdonlás. Ki a tulaj, mivel az határozza meg, hogy hogyan nézzenek ki a pénzáramok az értéklánc mentén. A második az, hogy hol, kik, miért, hogyan tolják be az inputokat az értékláncba. Magyarul, kik, mikor, meddig, vannak input, vagy alapanyag termelő szerepben. A harmadik az, hogy az értéklánc kibocsátása milyen szinten függ a lokális potenciáloktól.
Ha belenézel a kis magyar valóságba, akkor azt kell észrevenned, hogy kibaszottul sok lóvé ment bele abba, hogy valamilyen szintű hazai potenciált hozzunk létre. A komcsi elitből átvedlett privatizátor balfaszok se, voltak képesek felfogni azt, hogy mi volt a játék lényege, akkor az volt a lényeg, hogy 5 hónap alatt milliárdos legyen pl. az ügyvédúr. Ebből lett a táncoló miniszerelnök, meg a csapata. A másik oldal, meg gecigate, és csapata, a libikóka másik oldala. Ebből az lett, hogy most van lölő, meg a sleppje, de képtelenek arra, hogy egy nemzetközileg versenyképes történetet rakjanak le az asztalra, több iparágban. Ebben a csehek jobbak. Na most az van, hogy az ország ki fog ürülni, mivel nincsenek az értékláncoknak olyan lokális potenciája, ami helyi szinten képes lenne biztosítani a prosperitást helyben. Már a fejlett régiókban is nagyon komoly a probléma.
Az van, hogy a mezőgazdaság jelen állapotában totálisan versenyképtelen, élelmiszeripar mutatóban maradt az országban, most pl. nagyon megy a bankár és fia tandem, meg a többi versenyző - csak a földalapú támogatások maradjanak meg, aztat ne hogya'mán evegye az EU, mert akkor mi a tököm lesz? El kellene kezdeni dolgozni, amihez meg nincs meg a szaktudás, sok esetben, mert dobbantottak a szakemberek.... -
De van lölő, mg a többi, aki lapátolja ki a lóvét a potenciálokból, és viszi a bankszámlára, meg kifele, mert kő a zsír valamire biztos.
A kérdés az, hogy hogyan lesz ebből konszolidáció, 338-as Eur árfolyam mellett.. Erre kellene gombot varrni, mivel az emberek szeretnének legalább olyan szintű életkörülményeket, mint a bécsi 70%-a.
Olyan szintű tudáshiány, és az ebből fakadó maradi valóságlátás, továbbá ebből fakadó cégirányítási stílus van érvényben sok helyen, amely egyszerűen nem versenyképes, ennyi volt, szevasz. Ez igaz minden cégre, amelyet már középvállalatoknak szoktunk hazudni - tisztelet a kivételnek - Egyszer belinkeltél ide egy Pista, vagy Feri bácsit, akinek van egy vágóhídja, mert jó terméket fejlesztett
- Elképzelem, hogy egy jól képzett, nemzetközi kitekintéssel, és gyakorlattal rendelkező mérnök gyerek elküldené 32 évesen fizetés igényét a bácsinak, pl. termékfejlesztésre a- ami pl. legyen net. 45 000 EUR + a szokásos nyalánkságok, mint ingyen ovi a srácoknak, a feleségnek meló ugyanúgy 45 000 EUR nettóért a régióban, valami irodai meló home office lehetőséggel, meg céges kocsi, IT cuccok, meg telefon, meg ingyen lakás, meg rezsi.
-
Erre mondaná a csóka azt, hogy a bilibe lóg az ember ujja, mi a faszt akar a csóka 32 évesen? A 32 éves meg telefonál egyet, és pá-t int, és csá. Megy Lengyelországba termelni a cash-flowt mivel ott még sikerességi prémiumot is kap olyan 2-5 % céges nettó profitnak megfelelő összeget évente. Szevasz.
Ugyanez megy a vendéglátóiparban, és szállodaiparban is. Olyan 40 évvel vagyunk lemaradva profitmodellben a regionális szinthez képest, Londonhoz, vagy Bécshez képest lehet hogy 1905-ben vagyunk.....
Na most ebből hogyan hozol ki konszolidációt? Vagy ki lesz a konszolidáció nyertese, mert nem Julika, meg a Verácska, a matektanárnő, az biztos.
Kis hazánk nemzetközi szinten alapanyag termelő pozícióra van beárazva, ez ilyen kurva egyszerű, és ha mást akarunk, akkor meg köllene tanulni nemzetköziül, és erre basztunk rá, mert nem látjuk át, az elit elmehet a büdös picsába, mivel ezt nem mondta el, hogy mi hogy működik, és miért.

Ezért fél millió ember elhúzott a picsába, ahol nem baszogatják, és megkeresi a 2500 EUR-t nettóba, és nem kell nyalni senkinek megél, mert egy egyszerű melós.

lecsós 2020.01.29. 12:17:52

Pénzt lehet önteni a történetbe, de hova? A magyar KKV rendszer lóvé abszorpciós képessége a lent van a francba. Nem baj, a tulajdonos pista, meg józsi "teszlával" tolja majd a pesti utakon állami támogatással, más ne lesz. De kurvajót fognak innoválni papíron. A cég értéklánc pozíciója nem változik, aztat a multik nem akarhassák. Még több lóvé beöntése mellett lesz még nagyobb bukta, és helyben topogás.
A kérdésem az, hogyan lesz ebből konszolidáció olyan szűk egy év alatt?

2020.01.29. 13:49:59

@lecsós:
a fidesz azt csinálja, amit 1990-ben kellett volna csinálni. benyalni a multiknak mondván, hogy teremtsetek új munkahelyeket. beruházási adómentességet adni, hogy az összeomló kgst helyén tátongó űrt betöltsék. és ne legyen 1 millió munkanélküli. azt mondták, hogy a magyar munkaerő képzett, olcsó, a magyar munkaerőpiac vonzó. nem új munkahelyeket kell teremteni, hanem a meglévőt privatizálni mert így lehet az állami vállalatokat a leggyorsabban szanálni.

a régi iparvállalatok többségét meg kellett volna hagyni tanműhelynek, illetve a gmk-k egy életképes részéből a kis és középvállalatokat gründolni. és melléjük behozni a multit hogy azok beszállítójává váljanak. csak ezt nem lehetett megcsinálni. mondván, hogy a magyarok semmire se alkalmas szolganép. ne akarjanak saját bankrendszert, stb. az mdf naivitása és az szdsz cinikussága. aminél az mszp reform szárnya (harmadik utas szociális piacgazdaság) is jobb lett volna. gazdaságilag grósz károly is jobb lett volna, mint a rendszerváltók. csak grósz azt mondta, hogy nagy imrét a párt nem fogja rehabilitálni. legfeljebb az ellenfordalmárokat tisztes módon eltemeteni. de annál többet nem engednek a horthyfasiszta törekvéseknek. ami nyilván egy hülyeség volt, de az akkoriban megvalósult vegyesvállalati rendszer nem volt hülyeség. a kínaiak lényegében azt vették át. csak a kis-magyar piacon ilyet a nyugat nem akart, és a mai napig nem akar.

így lényegében egy nagy-német protektorátust lehet építeni. illetve mivel a németek is baszakodnak, hogy nincsen jogállam, rendszerszintű korrupció ezért a keleti nyitás keretében ázsiából is behívtak akit csak tudtak. és ezen túl az amerikaiak se vonultak ki teljesen. a keresletélénkítő politika keretében lényegében megtámogattak boldog-boldogtalant feltéve, hogy a beruházással legalább 100 új munkahelyet teremt. hazai vállalkozókat is. ez nyilván egy viszonylag szűk közép és nagyvállalkozó kör.

például debrecenben épült egy baszott nagy tejüzem, ahol évi 8 ezer tonna sajtot képesek előállítani. a hazai piacról próbálják kiszorítani az import egy részét. illetve épült mellé egy 10 emelet magas tejportgyártó üzem. amiből jégkrém gyártás, illetve az egyetemmel közösen akarnak tápszereket, testépítő termékeket fejleszteni. biotechnológiai üzemeket épített a richter 25 milliárd forintból. illetve mikroelektronikát egy másod-harmadvonalbeli amerikai. a gyártó kapacitása teljes egészében debrecenben van. és a járműipar. ahol duális rendszerű a szakképzés. tehát a szakközépiskolás 14 évesen a bmw inasa lesz. úgy tanul a technikumban, illetve a műszaki főiskolára. épül egy járműipari fejlesztőközpont, illetve az egyetemen inkubációs központ startup cégeknek. egy új innovációs központ, irodaházak, ssc központ. a magyar építőipar ezeket kiönti betonból. autópálya, gyorsvasút. egy ipari-szolgálató káosz. repülőtér 20x növelte a forgalmát. építenek egy új terminált. 1 millió fős utasforgalmat elérjék. összehasonlításként ferihegyen 16 milliós a forgalom.

tangazdaságokat, tanműhelyeket kellene építeni. közbirtokokat, közraktárakat. ami lehetővé tenné a kis és középvállalatok tömeges létrejöttét. nekem régi rögeszmém, hogy nem kell kidobni a gmk-t. az lényegében a kkt. közkereseti társaság. a kft előszobája. prototípus fejlesztésre, próbagyártásra alkalmas tanműhelyek kellenek a szakképzési központban. az agráregyetemhez kötődő állami tangazdaságok, vagy mezőgazdasági szakiskolához kötődő közbirtokok. a humán kollégiumhoz kötődő közraktár. egyházi birtokon folyó közmunkaprogramok, szövetkezeti rendszer háztáji birtokokkal, természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek, nemzeti parkok. egy félfeudális-félkapitalista rezsim. egy uralkodó állampárt és félállami rendszer. amire a fidesz elvben alkalmas. csak azt helyi egyesületekkel ellensúlyozni kell, mert különben szétlopnak mindent. az egyházon keresztül bekapcsolni a határon túli területeket. a határmentét gazdaságilag elcsatolni.

részben ezzel próbálkozik a fidesz. nagyváradon a magyarokat felemelni, és a románokat kivásárolni. mert a bukaresti bankok a regátot finanszírozzák. a partiumba az uniós források jutnak. azt az interrégióban a magyar és román politikusok ellopják.

a termelő gazdaságban a kkt (lánykori nevén gmk) a hiányzó láncszem. a nem-kötelező közszolgáltatásokat a fidesz is kiszervezi lényegében polgárjogi társaságokba. tipikusan ilyen a félprofi sportiskola, a stadion, szabad téri színpad, nemzetközi iskola, illetve a fidesz egy programiroda. a kincses kalándáriumot próbálják életre kelteni. kézműiparral, ehhez társulhatnak a heti vásárok, fesztiválok, a multik vasárnapi zárva tartásnak budapesten kívül még egyszer nekifutnék.

amit fidesz2 csinál az alapjaiban jó lenne, amit a fidesz1 csinál az szükséges rossz. innen nézve a polgárosodás előfeltétele intézményesen megroppantani a fővárosi "liberális" ellenzéket. a királyi magyarországba oltott dunai német protektorátus. és egy kis amerikanizmus. ezt a libsik nem fogadják el. kinyírják a soros alapítványt.

2020.01.29. 15:24:19

@lecsós:
építettek egy luxus irodaházat, hogy abból lesz ssc központ. de azt nem éri megnyitni, mert azt 15%-ban tudták kiadni.
iroda.hu/kiado-irodahaz/forest-offices-debrecen/259337
ehhez képest építenek még irodaházakat. például ezt. 11%-ban kiadva.
iroda.hu/kiado-irodahaz/agora-irodahaz/277401
mai hír, hogy olyan jól halad az értekesítés, hogy egy újabb szárnyat épít, és az alapterületet megduplázzák. és ugyanez a cég az 50-es években épült a rendszerváltás óta üresen álló ipari szerelő csarnokot megvásárolt. és azt majd indusztriális loft környezetet teremtenek.
dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/dloft3.jpg
hogy lehetséges ez? matolcsy mester osztja a pénzt korlátozott felelősségvállalás mellett.

és erre mondják az ellenzékben, hogy ez a keresletélénkítő politika az egyenes út az államcsődhöz. lehetséges. mert ezek jelenleg patyomkin építkezések. de ez esetben ezek az létesítmények az állam ölébe hullanak. és valamit kezdeni kell velük. ezeket félállami rendszerben lehet üzemeltetni.

fele részben közművek, közüzemek, közlekedési vállalatok irányítása működik ezekben. közbirtokok, közraktárak. ezekhez tanműhelyek, tangazdaságok kapcsolódnak. nyitott közintézmények. gyere ide és fejlesszél. termeljél valós árut.

ennek az infrastrukturális hátterét építik. mást te se tesznek. a most döntötték el, hogy épül egy ilyen épület a városhatárba.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3119/inno_05e_04.jpg
és nem csak ennyi van. még lehetne ezeket sorolni. a debreceni egyetemen 10 ezer fő a beiratkozott első éves hallgató. majd ők ezeket a létesítményeket kibérlik. honnan lesz induló tőkéjük? majd a növekedési hitelprogramokból, illetve a fidesz potentátok az összeszedett pénzt visszaforgatják. ez az egyik opció. a másik, hogy ezek a projektek az első válságban összecsuklanak, mint a zollstock.

tehát nem az a probléma, hogy nem épül semmi. hanem van 15%-ban kiadott 25 ezer nm-es luxus irodaház. építenek mellé még ugyanennyit. ami 10%-ban illetve 0%-ban van kiadva. tehát nem arról van szó, hogy nem adott az infrastruktúra. nincs adva a pénz. hanem nincs meg az a vállalkozói készség vagy inkább az akarat, ami globális kapitalista fejlődéshez szükséges legalábbis vidéken. tehát inkább belső védett piacokban gondolkodnának. a magyar társadalom zártabb, önfenntartásra törekvő kis világokat építene a megyékben. amik árut cserélnek. lehel hűtőszekrényt és hajdú poszívót gyártunk és mini kgst szerű félállami rendszer passzol a magyar közgondolkodáshoz. és ebben a multik jelenléte a biztosítókötél. ha nem megy a hajdú porszívó, akkor lesz bmw kipufogó. szerintem ilyesmit gondol tudat alatt egy debreceni. lehet, hogy ezt rosszul gondolom. és budapest világváros. globális szolgáltató központ. és majd über szerű startup-ok lesznek az irodaházakban.

csakhogy ilyet a mol épít, az otp finanszírozhat. ami ugye a fideszben van. és nagyberuházás az atlétika vb. néprajzi múzeumot a városliget elé öntenek betonból. találjuk ki magyarországot. erre a válasz az, hogy betonozzuk le a kárpát medencét. a folyókra építünk betonhidakat. a patakokra is. a falvak között 4 milliárd forint az autópálya kilométere. mert annyi a patak. pihenőhelyek is kellenek. 500 millió forintból épült körforgalom. lesz hozzá betonstrand. vízesésekkel. ez májusban nyílik meg.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3508/aqua_19_10_0011.jpg
tehát nem az a probléma, hogy semmi sem épül. hanem azt csinálják, amit nagyjából a rendszerváltás után a 90-es éves években kellett volna meglépni.

és ez gazdaságilag és politikai értelemben vagy működik, vagy nem. ezt nem tudom. de ezzel valamit kezdeni kell. erre ráereszteni gyurcsányékat szerintem őrültség. ezeket jól, félre, vagy rosszul sikerült megoldásokat helyi egyesületekkel kellene korrigálni. és olyan induló állapotot teremteni, ami többé kevésbé mindenki számára elfogadható. szerintem ez a legjobb, amit ebből ki lehet hozni. de aki tud jobbat az mondja.

lecsós 2020.01.29. 17:06:10

@civisvarosi: Nézzük az általad írtakat értéklánc oldaláról. Van épített infrastruktúra, tehát van épület, út, lakás, meg nagy sebességű internet, mert legyen így. A gond megint az, mint mindig, ha egy értékláncot vizsgálunk. Ki tulajdonolja az értékláncot, hogyan néznek ki az értéklánc inputjai, és hogyan is néz ki a értéklánc kibocsátása. Na most ebből a szempontból madár mindegy, hogy a cég mekkora, vagy mekkora az árbevétele. Ezt ma már triviális belátni.
Az infrastruktúra ami most épül, vagy épült, vagy lölőé, vagy a városé, vagy valamelyik ner potentáté, vagy netán másik oldalé. Ezeket valahogy integrálni kellene egy értékláncba, te bérletről beszélsz. A main értékláncok csak akkor bérelnek, ha az ingyé van, vagy adnak hozzá pl. ingyen munkaerőt, ilyen pöst, meg váci úti "korridor" tehát ha ez lesz ott is, akkor oda még sok közlóvét kő tenni a business körnek. Ez meg lehet oldani hitelből, amit pl az állam helyez ki "közvetve". Tehát lesz input oldal. Nagyon fasza, tele lesznek az irodák, lehet tologatni a fasza pc-n az excel táblázatot a szomszéd irodába e-mailen.
Ebben az esetben arra kő rávenni a multit hogy ide hozza az éves 70 000 EUR nettó fizetésű SSC bulshit jobot. amit eddig Kölnben nyomott a Jürgen, vagy Londonban a Joe.
Eddig ez csak a szopólétra tetejének volt mézesmadzag kis hazánkban. Itt a balfasz magyar 30 Ft pluszért kinyírná a munkatárását a széles mosoly mögött. Tehát ez nem lesz opció, mert pl. a Lengyel testvéreink nem fogják engedni, több lóvét tolnak oda, és szevasz.
Tehát még mindig üres a potenciál 60%-a. Lehet painballozni, vagy felnőtt filmet forgatni, vagy mittudomén. KKV, megint ide jutunk vissza. Lokálisan kellene oylan történetet előadni, ami globálisan versenyképes, és a történet minden szintjén tolja a a bécsi nettó fizetések legalább 75%-át. Ez fasza feladat. Na most ehhez csak a tudás hiányzik, mivel lölö, meg a összes többi balfasz az elmúlt 30 évben olyan gazdasági környezetet varázsolt, hogy az összes KKV tönkrement. Ami meg túlélt, az már lokális szinten sem versenyképes.
Tehát ebben a formában ez sem pálya. Erre mondom azt, hogy állami támogatással nem lehet létrehozni a "deutsche mittelstandot lokálisan, vagy a local SME's-t. Ebből kurvanagy bukta is lehet, mivel ha lenne is itthon SME, jön egy fidesznyik, belepofázik, hogy aztat majd Ő tudhassa, milyen pályázatok mennek, és hogyan lehet elkölteni azt a lóvét, amit a cég kapna. Meg ha pályázat, akkor lehet eszközt venni, de azt, hogy azon az eszközön a melós dolgozik, és ki kellene fizetni neki a bért - a bécsi 75 %-át nettóban - arra nincsen excel tábla. Ez a nagyok terepe vezetői szinten, pöstön, az irodában tud ez menni, máshol nem.
Szóval ez sem pálya. Ha valamilyen ilyen jönne be, akkor meg azok a KKV-k szopnák be, akik nem kaptak az ingyen mannából, mivel nekik meg a nem létező szabad piacról kellene megélni. De legyünk faszák, mondjuk azt, lesz termék, vagy valaki kitalálja a terméket, és pl. az alkatrész gyártását lokális szintre kottázza. Olyan szintre, ahol csak üres infrastruktúra van. Ok. van ottan egy egyetem. Szuper, diákok tolják majd, amolyan Izraeli mintára a startup inkubációt. Izraelnek ehhez kellett 30 év, és a baráti USA piaca, meg tudása, ahova lehetett tolni a tudást, melyet termékbe integráltak. Ehhez meg volt bank, aki ingyé tolta a startupokba a kurvasok pénzt.
Na most ez sem egy év, mire meg lehet csinálni, és meg kell győzni a srácokat az egyetemen két buli, és egy hatalmas dugás között, hogy immhol-e, grudoljál már startupot, mert van ingyen lóvé, meg pénz paripa fegyver.
Na most ez rövid távon nem gyere be.
Ha meglesz is, akkor is még ott van a városhatáron kívüli népesség, akivel kezdeni kellene valamit, mivel csak a maradt a faluban, akinek nagyon nem volt más választása, vagy nyugdíjas.
Ha nem, összecsuklik, mint a zollstock. Nade ez sem, mivel majd jön az állam, vagy a lölő, és üzemelteti tovább, megkapja egy kicsit, ha nem megy, akkor majd az állam visszaveszi jó pénzért, a tranzakción meg lehet keresni egy kamion pénzt.
Tehát amit nem látok, az a humán erőforrás integrálása a képletbe, meg az, hogy mennyi az annyi a hó végén, és miért annyi? Hol a termékrendszer, hol vannak a hazai földből kinőtt innovátorok, akik ráborítják a helyi bankos kisasszonyra az asztalt, mert nem kibaszta a hitelkérelmét- mivel feltette volna a nagymami lakásának a felét - ez nem a nyugat, itt más a bankrendszer. :)
Tehát ez kurvanagy szopás így. Ehhez kellene egy 180 fokos fordulat.
Meg az, ha az egyetemista csóka vért izzadva eléri, hogy a kezében legyen egy termék minta - élemiszergazdaság - pl. akkor a "kóópos balfasz beszerző" ne küldje el a picsába, - mert balfasz módon nem ért ahhoz, amit csinál - hanem rakja be a szaros termékét 1-3 bótba helyi szinten. De ehhez nagyon balfaszok. Nem baj, majd a lidi, meg a többi megcsinálja, nem para.
Itt kezdődne az agy, hogy így gondolkozunk, - support the local SME's -

lecsós 2020.01.29. 17:10:20

@civisvarosi:
Pl. lölő is megynithatná a potenciáljait helyi szintre ezeknek az innovátor csókáknak de ez soha semmilyen korban nem volt így az elmúlt 30 évben. -
Az angol azt mondta, hogy azért kell vasutat építeni Indiában, hogy gyorsabban juthasson el a hír egyik helyről a másikra. Azt mondta ezzel, hogy a gyarmatárú, és a róla szóló hír nagyon gyorsan jusson el a kikötőbe, és onnan a célpiacra.

A kérdésem még mindig az, hogy ez a történet értéklánc oldaláról nézve csak kb. 10 %, de az mondjuk egy baszott gyors beépített infrastruktúrát takar, kb.mint Manila, Bonifacio City városrész. :) :) :) , baszott nagy, üres, és az út oda eléggé komoly negyedeken keresztül is vezethet. De kurvajól működik, rend van, és tisztaság. :) :)

Brix 2020.01.29. 18:00:38

@civisvarosi: egy félfeudális-félkapitalista rezsim. egy uralkodó állampárt és félállami rendszer. amire a fidesz elvben alkalmas" Igen, erre alkalmas , leginkább az ország gátlástalan kirablására!
Egy mai èrdekes hír:
index.hu/kultur/media/2020/01/29/perel_a_hell_vissza_kell_vonni_a_forbes_januari_szamat/
Kèt miskolci csávó, akik korábban kètes ügyekből gazdagodtak, ahogy az origó is megírta anno ( azt is bepereltèk...)
28 milliárdot kap a rohadèk Matolcsy kötvènyprogramján keresztül ès mèg arra sem kèpesek, hogy felvállalják magukat a nyílvánosság előtt.. Ez a Fidesz - rendszer: gátlástalan , jellemtelen, bűnmaffia rendszer- amit nincs ereje a társadalomnak levetkőzni...Egyik oldalon a 28500 forintos , minimálnyugdíj , a szánalmas alamizsna , a másik oldalon az èlősködő , here rèteg, akik felemèsztik az ország erőforrásait, elrabolják a közpènzeket...
Keresletèlènkítő politika? A lófaszt , kiskomám! Mit vettèl te eddig Orbán kereslet -èlènkítèsèből? Valószínű semmit! Be tudod íratni a gyereked , a pallagi magániskolába? Nem hinnèm...Ha beteg vagy , van pènzed kezeltetni magad a Borostyán Med Hotelben ? Ugye , hogy nem!
Te is csak egy fogaskerèk vagy az állmpárti gèpezetben, csak nem látsz ki az eszelős etnicizmus ködèből.. Új magyar nemzeti reneszánszt vízionálsz, Orbán vezetèsèvel, de az a rossz hírem van, hogy a mostani huszaonèves korosztály teljesen más gondolkodású , vilagszemlèletű, mintsem hogy bedőljön az orbáni trükköknek, ès elfogadja a neki felajánlott jövőkèpet. Nem kèrnek sem a munkaállamból ès szaporodni sem akarnak , állami szólamokra...A többsèg individualista , szabadszellemű, a saját boldogulását, a nyugodt èletkörümènyeket keresi , ès nem akar a nemzeti nagyburzsoázia , kiszolgáltatott helyzetű, èhbères munkása lenni , ezért van most munkaerőhiány , mert akiknek volt piackèpes szaktudása , már règen lellèpett nyugatra , vagy minimum Budapestre..
Vidèkeken csak a nagyon fiatalok, a tanulók ès az 50-55 fölöttiek maradnak , így hogy akarod felèpíteni az új magyar nemzetállamot?
Sehogy sem fog menni...A fiatalság hamarabb hisz Grètának , mint a kivènhedő , hiteltelen , a saját zsebèt tömögető öregedő állampárti elitnek..
Ezért van az, hogy megjelentek a vendègmunkasok, mert ennyi pènzert , ennek a köztudottan tolvaj, korrupt "nemzeti " burzsoaziának nem tolják a szekerèt...
Ahol még becsületes vállalkozók vannak, pl a debreceni Diszpomedicor KFT ( több mint 100 èves cèg...)jó cuccokat gyártanak , ott nem adnak forgóeszköz hitelt sem, szarik rájuk az állam ( pedig próbáltak pacsizni..) ...csődvèdelembe menekültek, mert a kur..a Orbán kèptelen a kórházak adósságat ès a finanszírozást rendezni, így a gyártók fèl vagy háromnegyed èvig is hiteleznek, míg pènzhez jutnak...Nálunk csak a politikai kapcsolatok számítanak, ki hogy tud pacsizni, visszaadni, nem a tehetsèg...
Valójában súlyos válságban van az ország, amely minden szinten nyilvánvaló: legyen szó oktatásról, kutatásról, kultúráról , egèszsègügyről, kisvállalati gazdaságról, demográfiáról, szociális kohèzióról...
Persze, èpülnek dolgok, jött vagy 45 milliárd euró nettó forrás 9-10 èv alatt...Az még nem lehet csak úgy tisztán ellopni, mert azok címzetesek, projektek vannak...Óriási pénz ez, amely valójában egy szűk rèteg felgazdagodást támogatta, de semmi radikális társadalmi , jövedelmi átalakulást nem hozott...Ha az elfogy,már kevèsbè jönnek, akkor marad a további" pènzócsítás " - a jegybanki tolvajkodás , meg a 400 forintos euró , a seggtörlő èrtèkű forint...

2020.01.29. 18:33:44

@Brix:
egy válsághelyzetben derül ki, hogy a magyar gazdaság működőképes (ahogyan a kormány mondja), félig működőképes, vagy működésképtelen (ahogyan az ellenzék mondja).

lecsós 2020.01.29. 18:52:02

@Brix: Miért nem tanytja a helle-s gyerek azt, hogy hogyan kell gazdaggá válni?

Itt van ez a csóka, a Branson. Ez büszke rá, hogy gazdag lett, és költ is arra, hogy tanítsa a népekkel.

www.virginstartup.org/news/richard-branson-launches-virgin-startup

itt van ez a másik gyerek-e: A Robert Kyosaki, aki meg hajléktalan is volt, de milliomos lett, oszt tanítja, hogy mi a törp van ezzel, hogy lóvé.

A baj az, hogy kurvanagy szarban vagyunk bassza meg. Az elmúlt 30 évben nem tudsz olyan milliárdost mutatni, aki lemenne Bivajbasznád kettőre, a kultúrba, és tolná az okosságot, hogy hogyan kell gazdaggá válni, és mondjuk gründolna egy bankot, meg egy alapítványt arra, hogy pl. támogassa business alapon a startupokat.
Ez a kibaszott nagy gond. Persze, vannak sikeres KKV-k a harmadik, vagy a negyedik vonalban, de azok meg kussolnak. Itt tartunk. A saját elitünk, a legbalfaszabb, saját magát sem tudja Pr-olni.

Ezért van az, hogy az unokák köpnének a nagypapák tolókocsijára.

www.richdad.com/

Brix 2020.01.29. 20:23:19

@lecsós: Azt szokták mondani ,
30 èvvel ezelőtt )mondani , hogy az első millió származását ne kèrdezd, ami most inkább már nèhany százmillió, vagy egy milliard...Minden kornak lètezik egyfajta eredeti tőkefelhalmozó üzlete, a rendszerváltáskor ez a privatizáció volt ès a kárpótlási biznisz...A zsiványok zsiványkodhattak, mert a politika túl gyenge volt, ès megengedte nekik...Az első munkahelyem- mèg az egyetem előtt- a Kárpótlási Hivatal volt...Fiatal csikókènt láttam mit csinálnak a nagyok, mert az árverèsi bizottsági tag voltam, akkor százmilliós vagyon , mai áron milliárdos vagyonèrt feleltem, 19- 20 èvesen...Egyszer odajött az árverèsre egy Debrecenben közismert nagyvállalkozó, egy diplomatatáskányi, öreg ès tájèkozatlan emberektől akvirált kárpótlási -ès letèti jegyeivel, hogy megvegye a fèl Hortobágyot...nevezzük" Gazsi"- nak ( szerintem cívisvárosi tudja kiről van szó..)
Az árverèsvezető , akik mèg a régi vágású konzervatív ember volt, meg elzavarta a picsába , hogy jusson az embereknek is föld , ne csak a spekulánsoknak...Nèhany hét múlva kirúgták ès vègül a spekulans birtokába került a fèl Hortobágy ..
Az egèsz országában így ment: akik jó pozícióban voltak , megszereztèk az állami vagyont, a kapcsolataik , haveri hitelek összelopott kárpótlási jegyek segítsègèvel.
Majd pár évre rá , amit tudtak átpasszolták a nyugati befektetőknek..
Utána, egy pár évig alig történt valami a hazai gazdaság frontján: " a nemzeti tőkèsek " a nagyvolumenű áfa csalásból, olajszőkítèsből, maffia örző - vèdelemből èltek... Az ország meg vegetált...2003- ra beláttam ,hogy ebből az országból soha nem lesz semmi , ès lelèptem az USA- ba...
A válság után annyi változott , hogy egyre nagyobb ütemben kezdtek csordogálni az EU - források , így a nemzeti tőkèsosztaly további gazdagodása mèginkabb a politikától kezdett függeni...megtalálták az eredeti tőkefelhalmozás új forrásat...Ekkor emelkedett fel Orbán strómanja, ès a többi fideszközeli nagyvállalkozó, akik csatlakoztak az ország rendszerváltáskor kirablóihoz, ès a közönsèges bűnözökhöz, leggazdagabbak listáján ...
Tisztelet a kivételnek , mert vagy 10 olyan is van a 100 leggazdagabb között, aki becsülettel szerezte vagyonát ....
Azt ne várjuk tőlük , hogy megtanítsák az embereket vállalkozni , vagy üzletet èpíteni , mert egyrèszt van számos rejtegetni -valójuk , többsègük tisztátalan pènzekkel , politikai kapcsolatok rèven gazdagodott...
Ezért kérik a romák a " pènzüket" mert ők is tudják , hogy 33 èv 33 miliárd (vagy ma már 50 milliárd) a "való életben" soha nem történik meg Magyarországon , csak állami segèdlettel, legalizalt lopással... Huszonèves srácokkal, előzetes referencia nèlkül, nemhogy nem szerződtek volna milliárdos èrtèkben az önkormányzatok , de a portán túlra sem jutottak volna..
A romák azt látják , hogy Orbán romakènt viselkedik: erőszakos ès a saját családját hozza mindenáron helyzetbe, milliárdos megbízásokkal ....Nem csoda, ha ők is szeretnènek egy kis állami forrást , valamilyen jogcímen..Ez Magyarország , a korrupt, lealjasodott feudális rendszer...

2020.01.29. 20:33:13

@Brix:
ez egy klasszikus keresletélénkítő politika. a miskolciak kaptak egy rakás pénzt az államtól. bármelyik közép és nagyvállalat kaphatott, amelyik új munkahelyeket teremtett. és egyébként kisvállalkozások hitelhez jutottak. lehet mondani, hogy ezt nem így kellene, de azt nem, hogy semmi se történt. és azt sem, hogy csak ellopták a pénzt.

2014 óta tartó uniós költségvetési ciklusban debrecenben 6,200 új munkahely létrehozását támogatták és 590 milliárd forint működő tőkebevonást jelent.

a dispomedicor sajnos nem tud versenyezni az egyszer használatos orvosi eszközök piacán kínával. ezek injekciós tűk és fecskendők, infúziós, transzfúziós eszközök. és ezeknek van olcsó kínai változatuk, rosszabb minőségben, a gyártástechnológia az uniós előírásoknak sem feltétlen felel meg, de harmad annyiba kerül. és német kórház német cégektől rendel. erre mondom azt, hogy ezek a közintézményeket kiszolgáló vállalatok egy félállami rendszerben működhetnek. a medicor fele részben állami tulajdon akár egyetemi együttműködés keretében.

például a debreceni egyetem tápszer és oltóanyag gyárat épít. azért, hogy növelje a saját bevételeit.

2020.01.29. 21:11:36

@Brix:
a debreceni egyetem van évi 1 millió laboratóriumi esetszám. ehhez szükséges egyszer használatos orvosi eszközököt le lehet gyártani. ha ez háromszor annyiba kerül, mint amennyibe az olcsó kínai, de mondjuk minőségben jobb, akkor félállami tulajdonlással megoldható, hogy szakmai befektetők állami megrendelés mellett szolid nyereséghez jussanak. ez ugye nem valódi piac. mert döntően közkórházakat, illetve állami finanszírozású laborokat látnak el. utóbbiak is privatizálva vannak. félállami rendszerben működhetnek tkp. a munkaérték elméletre alapozva. ha ki tud menni a világpiacra, akkor a határhaszon elmélet alapján áraz. kivitték a gyártást romániába magyar településre margittára. de az sem tud versenyezni kínával. a koronavírus kapcsán a hírekben szerepelt, hogy egy üzem napi 400 ezer maszkot állít elő. de 2 milliós megrendelést is kaptak. napi 2 millió. ilyen valószínűleg nem lesz se debrecenben, se margittán. ezek az üzemek vagy egy védett piacon termelnek, vagy nem termelnek. politikai kérdés. ezt kell dönteni.

medicor üzemeiből az étterem, ami biztos lábakon áll.
medicoretterem.hu/
a "liberálisok" elképzelése érvényesül. nincs szükség árutermelésre, hanem kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtanak. ugyanígy a kéziműszer gyártás. sebészeti eszközök, kések, ollók, csipeszek, fogók, csapok. speciális eszközöket nagy precizitással magas minőségben gyártani nem egyszerű. és versenyezni a világgal. ehhez képest behozni bárki megcsinálja. megrendelni nem olyan nagy kunszt. raktározni sokkal könnyebb, mint előállítani. a fidesz a belső kormány körökön túl azokat támogatja, akik termelésben részt vállalnának.

a debreceni medicor mellett volt egy tanért vállalat. fitness teremmé alakították. a magyar ipar taneszközöket nem vagy alig gyárt. mert azt is behozzák kínából. és ezek után nem versenyképes semmi. importálni sokkal könnyebb, mint akár csak a belső piacra termelni vagy pláne exportálni. persze az úgy nem megy, hogy a helyi gazdaság nem állít elő szinte semmit se. de nem az a probléma, hogy pénz elég pénz. hanem az, hogy nincs elég áru. ezért van keresletélénkítő politika.

kivitték a gyártást romániába. margittára. de nem tud versenyezni. a koronavírus kapcsán szerepelt a hírekben, hogy a gyártó napi 400 ezer maszkot állít elő. de 2 milliós megrendelésük is volt. napi megrendelés. ezzel egy kisüzem margittán nem nagyon tud versenyezni.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.29. 21:48:48

@civisvarosi:

"ez egy klasszikus keresletélénkítő politika."

És az összes "keresletélénkítő" politika bullshit.

2020.01.29. 22:40:53

@neoteny:
papp polgármester és barna kabátban a spanyol nagykövet asszony. www.dehir.hu/upload/images/galeria/3949/200129strandbejaras_ksz_(11).jpg
megtekintik az új strandfürdő épülő napozóteraszát. amit májusra át kellene adni. de hogy kerül ide a nagykövet? a napozóteraszok építése iránt ennyira érdeklődik? nem, hanem egy spanyol cég szállítja a strandra a vízi eszközöket. ez a kis stradocska potom 8.5 milliárd forintból épül eu támogatással. és a nagykövet lobbizik, hogy megrendelést kapjon a spanyol beszállító. így működik az európai gazdaság.

amire azt mondja matolcsy mester, hogy ez euro övezet válságba kerül, de a magyar jegybank meg az anticiklikus gazdaságpolitikával pont akkor ívell felfelé, amikor a nyugat megindul lefelé. aztán lehet mondani, hogy mese habbal. ez majd kiderül.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.29. 23:02:32

@civisvarosi:

"így működik az európai gazdaság."

Nah, így működnek az inkompetens "vállalkozók".

2020.01.29. 23:59:58

@neoteny:
a gdp arányos spanyol államadósság 2008-2014 között 40%-ról 100%-ra ugrott. ehhez képest matolcsy, varga tandem dícséretet érdemel. aztán lehet, hogy elszáll a hiány, az árfolyam, az infláció. van aki szerint már el is szállt. de a köznép nem háborog. legalábbis győri választási eredmény ezt mutatja.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.30. 00:18:12

@civisvarosi:

"ehhez képest matolcsy, varga tandem dícséretet érdemel."

Nem.

"aztán lehet, hogy elszáll a hiány"

Lehet? És ez a 'lehetőség' mitől/kitől függ? Ha a Matolcsytól és/vagy Vargától, akkor a 'lehetőség' aktualizálódása az ő saruk. Ha pedig nem tőlük függ, akkor más sem tőlük függ: a "jól teljesítő" gazdaság _sem_ az ő érdemük.

Ők még mindig keynesiánus gazdaságpolitikát folytatnak: pontosan annyi sikerük lesz vele mint elődeiknek világszerte.

2020.01.30. 00:33:58

@neoteny:
a fidesz egyelőre olcsóbban vásárol szavazatokat. nem fizetnek a gyöngyöspatai romáknak, stb. és amíg vezető ellenzéki politikus azt mondja, hogy ezek rémisztő fehér heteroszexuális keresztények addig orbánnak könnyű dolga van. és milyen régóta mondom, hogy ez lesz.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.30. 00:37:47

@civisvarosi:

"a fidesz egyelőre olcsóbban vásárol szavazatokat."

7.2 tonna színarany árának _egyszeri_ elköltése nem épp' a olcsó szavazatvásárlása példa.

De még ha így is van: az csak a Fidesznek és csókosainak jó, nem a magyar polgárnak.

Brix 2020.01.30. 01:15:30

@civisvarosi: "hogy ez euro övezet válságba kerül, de a magyar jegybank meg az anticiklikus gazdaságpolitikával pont akkor ívell felfelé "

- DE , nem ível felfelé, pont ezt tárgyaltuk fentebb, hogy a folyamatosan gyengülő forintra ( euro-elszámolásúak a nagy exportáló vállalatok) és az ebből adódó nagyon magas infláció ( különösen az építőiparban, ahol mindent extrán túláraznak..) miatt adódnak a papíron (még) szépnek tűnő számok...és sok költségvetési bevétel is..
Ha megnézed , az ipari multik, autógyártók már nem nagyon vesznek fel embereket, létszámstopp van , vagy lassú leépítés...Pedig, még nagy európai recesszió sincs, azért a németek csak dobtak egy 0,6% ot , a franciák meg 1,4%-ot éves alapon, ami ugyan nem sok, de nagy recessziótól messze vagyunk..
Ha egy komoly, 2009-hez hasonló globális válság lenne, rögtön összeomlana az ország, a forint árfolyama pedig -400ft/1 euró-ig menne...

Az EU -támogatásokból származó ingyen pénzeknek és a nagy lobbizások korának lassan vége: 2021-től új költségvetési ciklus jön , új támogatási preferenciákkal- a magországok maguknak adnak több pénzt, nekünk meg 30% -os önerőt kell majd biztosítani...

A "keresletélénkítés " addig megy, amíg állja valaki a számlát, van külső forrás...Az EU eddig megtette...

Más forrás lehet még a jegybanki osztogatás, de annak komoly ára van , a forint leértékelődése és a vágtató eszközár-infláció... Ennek - a pénzkínálat-pénzkereslet viszonyaiba való durva állami beavatkozásnak - manipulálásának - nagyon káros hatásai vannak lsd.:Cantillon-elv

A keresletélénkítés harmadik forrása lehet még az, ha elvesznek a fogyasztóktól és/vagy a vállalkozásoktól, az adórendszer által, hogy odaadják egy kivételezett csoportnak , vagy éppen az állam talál ki valamilyen beruházást, hogy "felpörgesse" a gazdaságot...

DE, mit is csinál az állam valójában, amikor adóztat? Részben elveszi a fogyasztók fogyasztásra fordítható pénzeit, így kevesebbet tudnak fogyasztani , ami azt fogja eredményezni, hogy összgazdasági szinten csökken a kereslet, így a vállalkozások áruira és szolgáltatásira kevésbé lesz szükség...és/vagy elvesz a vállalkozásoktól is, azaz: kevésbé tudnak beruházni/termelni/foglalkoztatni...

Ekkor jön be az állam a képbe , "aki" majd kitalálja, hogy az összerabolt pénzből mit kell csinálni, hogy a gazdaság fejlődjön ...Nagyjából ez a keynesizmus...Mivel gazdálkodni nem tud -de ebben lehet vita közöttünk- odaadja egy vállalkozói körnek, akik ( elvileg) tudnak, de leginkább ez csak egy kivételezett, nem a piac által kiválasztott-, nem piaci alapon működő kör...Így ezek a pénzek nem, vagy nagyon rosszul hasznosulnak össztársadalmi szinten...

Vagy az állam infrastuktúrát fejleszt , ahol szintén nem piaci versenyben kialakult ár van , és a szereplők sem valódi versenyben választódnak ki, ami elve veszteségessé teszi a "vállalkozást", mert nem a legkedvezőbb ( szabadpiaci) árat kapjuk és a végén a beruházás árát a "zembereknek" kell megfizetnünk ( ha ez nem külső forrás..)

Azt kell eldönteni, hogy összgazdasági( de társadalmi is) szempontból mi a hasznosabb: a piaci szereplők önkéntes , valós érdekek alapján létrejövő szabad együttműködései- a szabadpiac viszonyai határozzák meg a gazdasági rendszer működését, vagy az állam- néhány ember- mondja meg hogyan fejlődjön a gazdaság: ki mennyi pénzt kapjon , mit termeljünk, mit fejlesszünk , hogyan és kinek adjuk el..Ez a tervgazdaság , aminek előszobája keresletélénkítő politika...
Nagyjából ez volt az államszocialista "kapitalizus" is...
A "vegyesgazdaságról" sincs túl jó véleményem..Gondoljunk csak bele, kiket ültetnek be az állami/önkormányzati cég igazgatótanácsába, a tulajdonosi jogok képviseletére , az állam képviselőit- leginkább hülye pártembereket , akiket csak a havi sáp behúzása érdekel, és nem az eredményes gazdálkodás...

2020.01.30. 07:37:23

@neoteny:
összességében mégis csak olcsóbb, mint a ballib kormányok idején.

2020.01.30. 07:54:01

@Brix:
a fidesz vezetői kompatibilisek a multik vezetőivel.
dailynewshungary.com/wp-content/uploads/2018/10/DEBRE20181012015.jpg
szijjártó és zipse. középen a bmw gyárigazgató, mellette palkovics. a fidesz2 vezetői ülhetnének akármelyik igazgatótanácsban. a város létrehozott egy saját tanácsadó céget. mondván, hogy olcsóbb mint fizetni a multiknak.
www.edc.debrecen.hu/team
aztán értem, hogy ezekből megint csak adódnak problémák. te szimplán egy államnélküli világot képzelsz el. errefelé államalkotók élnek. tudod, a magyarok.

2020.01.30. 08:07:21

@neoteny:
a keresletélénkítő politikából egy detroit típusú felemelkedés és egy detroit típusú összeomlás következik. mind a kettő. kérdés, hogy ezeknek mi az egyenlege. de azt filozofikusan nehéz vagy egyáltalán nem lehet eldönteni.

a financial times dr. papp-ot kitüntette a forrest office projektért. te is ugye írtad, hogy milyen jó. mert nagyvárosi környezetből nézve überfasza luxus irodaház. ehhez képest 15%-ban tudták kiadni. így viszont nem éri megnyitni, mert olyan nagy lenne a működési veszteség. és nyilván nem építenek újabb irodaházakat. de. mégpedig vállalkozók. mert ők abban bíznak, hogy ennek mégis csak lesz jövője. és filozofikusan csak annyit lehet mondani, hogy vagy lesz, vagy nem lesz. ha egyesek hisznek benne, akkor tegyék meg tétjeiket. és a város hitét dr. papp és képviselők testesítik meg. amit a polgárok vagy elfogadnak, vagy nem fogadnak el. utóbbi esetben hites választott közönség leváltja a polgármestert, vagy a képviselő testület egy részét. így összességében a piac részben szabad. de teljesen szabad aligha lehet. elvekben sem. persze az is csak hit. ki tudja?

2020.01.30. 08:18:35

@neoteny:
magyarország évente 60 ezer tonna sajtot importál.
épült egy tejüzem. ami évi 8 ezer tonna sajtot tud előállítani. és úgy kalkulálnak, hogy kicsit gyengébb a forint, akkor be tudnak lépni a piacra a puszta közepére épült baszott nagy tejüzemmel. és ehhez az államtól beruházási adókedvezményeket kapnak.

ez most szabad piac (az állam biztosította a szabadságukat), vagy sötét diktatúra (mert hogy az állam nekik biztosított szabadságot, de ugye mindenkinek nem biztosíthat).

ebből létrejött egy nagyvállalkozói kör. na most ha ezek egy válságban is fenn tudják tartani az üzemeiket, akkor a kormánypárt nyert. ha összeomlik az egész, akkor az ellenzéki pártok nyertek. szerintem a polgárosodás egy köztes állapotban indulhat el. és ha kvázi egypártrendszer marad, mert a populista szövegekkel fennmarad a rezsim, akkor abban szerepet vállalhatnak a helyi egyesületek. mert hogy továbbra is szabad választások vannak. kvázi 1-pártrendszer képes a 0-pártrendszert közelíteni. és úgy van szétosztva a hatalom. nem kizárólag egyénekre, de legalább sokfelé oszlik el.

ezt elvben többpártrendszerrel is el lehet érni. de abból magyarországon egy értelmetlen vallásháború adódik. történelmi sérelmek kerülnek elő. kezdve árpád vezérrel. vagy még előbbről. hogy volt az eurázsiai steppén. milyen nyelvet beszélhettek a magyarok. ki tudja?

2020.01.30. 08:39:23

@neoteny:
a népfőiskolán arról értekeznek, hogy a kopernikuszi világképből adódik az a probléma, hogy az ember kikerült a bölcselet középpontjánól. és onnantól kezdve hanyatlik a hit. tehát nem a természettudományos felfedezést kérdőjelezik meg hanem annak természetfilozófiai következményét bírálják. és azt mondják, hogy ez buda elfoglalásával függ össze. a derék lengyel megalkotta a heliocentrikus világképet. de a humanitás tovább csorbult mert, hogy megjelent az hódító oszmántörök és elfoglalta budát az aranyalmát. a népfőiskola szerint az ottomán dinasztia csak budát akarta elfoglalni, amit az ősiségben állítólagosan szent helynek tartották - buda - buddha nem véleten. és hogy ezeket ki lehet olvasni török feljegyzésekből. csak ezt is ugye elhallgatják az akadémián. összekombinálják buda, a törökök és kopernikusz együttes hatása. és ugye ez elvben filozofikusan felvethető.

és erre azt mondják, hogy milyen hülyeség ez. de ugye ilyen a filozófia. és ugye budai és krakkói történések miért ne hatottak volna egymásra, ezek nyilván befolyásolták a közgondolkodást. a humanitásba vetett keresztény hit gyengült. ezt miért ne lehetne felvetni. a népfőiskolán ilyenek filóznak esetenként iskolázatlanok a néptanítókkal. népművelés. csak ennek ugye politikai következménye is van. fidesz többek között azért tudja átalakítani az mta-t palkovics járműipari lobbistával. és ez összefügg a kopernikuszi fordulattal.

ricardo 2020.01.30. 11:04:45

@Mickey Pearce: Miután a gazdasági események rendkívül komplexek, illetve a gazdaság működésének nincsenek szigorú, apodiktikus törvényei, ezért aztán nagyon sokféle értelmezése lehetséges a történéseknek, illetve általában a gazdasági folyamatoknak. A közgazdaságtan nem egy szigorú tudomány. Hasonlóan más társadalomtudományhoz (mint pl. a szociológia) sokféle elméleti iskola van, és mindegyik másképp látja a gazdaság működését. Mást nem mondjak, pusztán keynesiánusból létezik ortodox, poszt-keynesiánus vagy újkeynesi iskola (vagy épp az ún. neoklasszikus szintézis képviselői, akik makroökonómiai kérdésekben szintén alapvetően keynesiánusok). Ahogy mondani szoktam: ahogy ház, annyi közgáz. Némi túlzással, két közgazdász bármiben képes egyetérteni, kivéve a gazdaság működését. Emellett a közgazdaságtant behálózza az érdek- és szekértábor harc.

2020.01.30. 12:18:55

@ricardo:
az események egyszerűek, a jelenségek komplexek.

2020.01.30. 12:43:41

@ricardo:
persze lehet, hogy ezt a bölcsészek fordítva képzelik. van egy primitív társadalmi jelenség. például a rasszizmus. és ennek nagyon összetett okai vannak. ez a szociológusok gondolkodása.

a természettudomány fordítva képzeli. hogy az események elemiek. azokról előzetesen nem vélelemezünk semmit, vagy alig valamit. és ebből alakulnak ki a komplex társadalmi jelenségek. ez lenne természetes a természettudomány oldaláról.

de a bölcseletben ez fordított. miért hazudik lovasi andrás? mert egy "fidesznyik". primitív jelenség. és ebből következően bonyolódnak az események a médiában.

tele.phone 2020.01.30. 19:45:16

@ricardo: Szerintem a közgazdaságtan mára inkább egy társadalomtudományi kutatási módszertan, mintsem ideológiai "iskolák" halmaza. Egy nyelv, amin sokmindent ki lehet fejezni és tesztelni, akár egymással ellentétes gondolatokat is. Ráadásul mint nyelv is folyamatosan fejlődik, alakul. És sokszor egy-egy nagy közgazdász igazi, ma is ható hozzáadottértéke nem is annyira az adott elmélete, hanem sokkal inkább az, ahogyan az elemzési/módszertani keretet megváltoztatta. Egy példával, ma már Keynes és a "monetaristák" (Friedman) nem tűnnek annyira ellentétesnek - mindkettő a keresletmenedzsmentet hangsúlyozza, csak az egyik a fiskális, a másik a monetáris politikát. Inkább Lucas tűnhet velük szembenlévőnek (pedig ő Friedman köreibe tartozott), és az ő dolgait aztán Kydland és Prescott rakta egy formális dinamikus modellezési keretbe. Csakhogy aztán jöttek mások, akik vették ezt a modellezési keretet, és visszarakták bele Keynest is és Friedmant is. Lucas mellé. Ma már ezt használják, meg fejlesztik tovább. Amőba. Hiába tűntek vagy akár tüntették fel magukat ezek az emberek egymással antagonisztikusan és ideologikusan szembenállóknak, a mára vett hatásuk a módszertani keretben van, ami valójában sokkal semlegesebb, mint azt sokan képzelik és mondják. És ez csak a makró, ott van még minden más is. A statisztika, empirikus módszerek, ökonometria, data science és minden egyéb modellezés, mikro, IO stb. - a közgazdászok lényegében módszertant fejlesztenek.

A bölcsészek, filozófusok és sokszor még a nem közgazdász társadalomtudosók is meg mintha nem vették volna észre ezt a változást. Ezért sokszor még mindig úgy akarnak gondolni a közgazdaságtanra és a közgazdászokra, mintha azok iskolákba és ideológiai lövészárkokba szerveződnének. Ez szerintem sokkal inkább a nem-közgazdászok gondolkodásáról árulkodik, mint a közgazdaságtanról.

2020.01.30. 20:10:19

@tele.phone:
szabad-e megtámogatni a bmw-t? ha igen, akkor milyen mértékben? ez egy vallási kérdés. közgazdasági kérdés is. az államnak megéri, vagy nem éri meg. de nincsenek párhuzamos világok. tehát nem tudjuk, hogy mi lenne ha az állam ugyanabból a pénzből egy járműipari fejlesztő központot épít. ahol majd a magyar szakmunkások és szakmérnökök fejlesztenek egy új prototípust. és gyártanak valamilyen autót. de ugye vagy versenyképes, vagy nem versenyképes. na most lehet mondani, hogy ezt a kockázatot ne az állam vállalja, hanem egy bank. és az állam ne nyújtson senkinek támogatást. szakképzési központot se építsen. mert ahhoz valakitől el kell venni. hanem alacsony adók mellett majd létrejön a magyar autóipar, vagy nem jön létre. vagy nem is kell, hogy létrejöjjön, mert nem feltétlen nemzeti keretek között kell autót gyártani. általában véve termelni. vagy kereskedni, szolgáltatni.

és ez határozza meg, hogy a közösség melyik közgazdasági modellt választjuk, vagy melyik matematikai modellt alkalmazzuk. és az is kérdés, hogy erről hogyan döntsünk, egyénileg, vagy közösségileg vagy legyen magánéleti és közéleti döntéshozatal. vegyes stratégia. az egy alapvető vallási kérdés.

tele.phone 2020.01.30. 20:32:36

@civisvarosi: Igen, vannak "vallási" és ideológiai kérdések, és nem feltétlenül determinált, hogy kinek van igaza. A közgazdaságtan, mint módszertan arra ad lehetőséget, hogy ezeket a kérdéseket és a hátterüket jobban megvizsgáljuk, és a a beajánlott válaszokat egymással összehasonlítsuk és teszteljük. Egy közgazdásznak, mint döntéshozónak vagy választopolgárnak lehet vallása. De mint közgazdászt a közgazdaságtan (ha megtanulta) vagy egy másik közgazdász legalább megpróbálja bizonyos mértékig az észérvek közelében tartani.

2020.01.30. 20:38:18

@tele.phone:
mi a közgazdaságtan célja? ügyes üzletembereket képezzen. a szabad piaci profitot maximalizálja. a közintézményi veszteséget minimalizálja. vagy azt nullázza. privatizáció. vagy közintézményi nyereségre is lehet törekedni. ez mind vallási kérdés. ezek nincsenek eldöntve.

és abból adódik az, hogy ezek után melyik matematikai modellt alkalmazzuk, illetve azt hogyan interpretáljuk. a vallás nincs tisztázva. alapvető kérdések. ki vagy mi generálja a pénzt? van aki azt mondja, hogy a piac. de azért a társadalom döntő többsége azt gondolja, hogy a pénzt közösségileg kellene előállítani és hitelt közhasznú dolgokhoz kellene adni és azon túl lehet magánkölcsön. de úgy vége lenne a kapitalizmusnak. és ha így dönt egy társadalom, akkor mi legyen a meglévő pénzzel, ami nagyrészt a semmiből jött létre. ezek vallási kérdések alapvetően.

tele.phone 2020.01.30. 20:45:21

@civisvarosi: A közgazdaságtanon a szűken vett economics-ot értem. Üzletember!=közgazdász. Plusz ne keverd a normatív és deskriptív kérdéseket. Mindkettővel lehet foglalkozni, akár az economics toolkitet is használva, csak tudni kell, hogy mi micsoda.

2020.01.30. 21:28:11

@tele.phone:
mert nem lehet teljesen különválasztani. a vallás dönti el, hogy a közgazdász melyik matematikai modellt alkalmazza. és azt hogyan interpretálja.

ha kommunizmus van, akkor a közgazdász legfőbb feladata a közösségi szolgálatból adódó veszteséget minimalizálja. és ez esetben a közgazdász valóban nem üzletember. hanem az állam működését optimalizálja. mondhatnak akármit a közgazdasági egyetemen. kapitalizmusban a közgazdász az üzletember. kapitalista világrendben a közgazdász a tőkepiaci nyereséget maximalizálja. ahhoz pénzt, pénzpiaci termékeket kell hatékonyan teremteni. és az árutermelés mérnökség. a pénzteremtés a legalapvetőbb közgazdasági feladat. az üzletemberek dolga. az államnak kizárólag adminisztratív feladatai vannak. összeadják, hogy hány munkanélküli van.

és ezek után elsődlegesen ki vagy mi teremti a munkahelyet? ez elsődlegesen mérnöki feladat? vagy közgazdászok feladata? vagy ez diplomáciai feladat? vagy ez mind együtt? a munkahelyteremtés egyáltalán közfeladat? vagy ez is olyan, amit megold a piac. mert az mindent megold.

ezek a kérdések nincsenek tisztázva. és ezek vallási kérdések. ezt mindet megelőzi a vallás.

ricardo 2020.01.30. 22:01:13

@tele.phone: Ahogy Keynes írja "Gazdasági lehetőségek unokáink számára" című 1930-as esszéjének záró mondatában: „Ha a közgazdászok el tudnák érni, hogy szerény és kompetens embereknek gondolják őket – a fogászokhoz hasonlóan – nos, az csodás volna”. Tudom, hogy sok tudós közgazdász (itthon pl. az ELTECON környékén) a kutatási módszertanba kapaszkodva szeretne jólfésült, kompetens fogorvos lenni.

2020.01.30. 22:10:05

@ricardo:
a közgazdászok jól fizetett papok szeretnének lenni. a vallást akarják diktálni. ahogyan a jogászok és a politikusok.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.30. 22:19:41

@civisvarosi:

"a keresletélénkítő politikából egy detroit típusú felemelkedés és egy detroit típusú összeomlás következik."

Nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.30. 22:23:32

@civisvarosi:

"szabad-e megtámogatni a bmw-t? ha igen, akkor milyen mértékben? ez egy vallási kérdés."

Az, hogy szabad-e _más pénzéből_ támogatni a BMW-t nem annyira vallási kérdés.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.30. 22:26:32

@ricardo:

"A közgazdaságtan nem egy szigorú tudomány."

Vannak olyanok, akik szerint igen:

cdn.mises.org/essons_for_the_young_economist_murphy_0.pdf

tele.phone 2020.01.30. 22:26:48

Már bánom, hogy megszólaltam. Mindig ez a borzalmas terelés. Mi folyik ebben az országban, senki nem tanul, mindenki csak tud? Ehh.

2020.01.30. 22:36:32

@neoteny:
hanem? errefelé ez történik. felfuttatják az ipart. és lehet tudni, hogy ez aztán lecseng. azaz egy detroit típusú felemelkedést és összeomlást jelent. csak kérdés, hogy ezeknek mi az egyenlege. nagy felívelést követi egy kis visszaesés. vagy fordítva.

a közművesítés és a talaj előkészítő munkák után a közel 500 ezer m2 területű szerelőcsarnokot és környezetét 6 ezer ember kezdi el építeni. épül három autópálya leágazás, négy iparvágány. kamionparkolók, és egy vasúti átrakó.

elég sok mindent építeni kell kismacsra, hogy arrafelé autógyár lehessen. kérdés, hogy mégis miért oda építik ahol ehhez szinte semmi sem adott. mert ez munkahelyeket teremt. és azért választották ezt a helyszínt, mert a közelben a nemzetközi iskola a kanadai tanítónénivel. ezt gulyás gergely mondta. ezért jó, hogy az állam nemzetközi iskolát is épít.

na ez most így jó, vagy nem jó. jó is, meg nem is.

2020.01.30. 23:09:01

@neoteny:
ma rendezték a toldi kondi bajnokságot. a brassai sámuel szakközépiskola tornatanára szerint azért jó egy ilyen rendezvény, mert ez versenylehetőségeket teremt a fiataloknak.

az állam feladata, hogy a versenylehetőséget teremtsen? ebben az iskolában 3 milliárd forintból fejlesztenek. a meglévő épületre új emeletet húznak és építenek egy új szárnyat. épül egy új tornaterem. valamint korszerű tanműhelyek.

ez most micsoda? a liberálisok által óhajtott modernizáció. vagy beavatkozás a piac működésébe.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.30. 23:13:47

@civisvarosi:

"az állam feladata, hogy a versenylehetőséget teremtsen?"

Nem.

2020.01.30. 23:24:57

@neoteny:
a valóságból indulok ki. nem abból, hogy van egy elmélet. és ez alapján hogyan kellene működnie a világnak. azt tapasztalom, hogy az ortodox liberális elméletben nem hisz szinte senki úgy nem épül szinte semmi. szinte minden pénzalap, nagyvállalat össze van fonódva az állammal, nemcsak magyarországon, hanem nyugat-európában és észak-amerikában is.

a nagykövet jön ide, hogy a strandon a spanyol beszállító érdekeit képviselje. az ortodox liberálisok szerint ilyen a civilizált világban nincsen. mert ez beavatkozás a szabad piac működésébe. és ilyen spanyol királyságban nincsen. de. és nem nagyon tudok olyasmiről, ami ne így működne. hogy valaki csak úgy beruház dollár vagy euro milliárdokat anélkül, hogy kormányzati, önkormányzati vezetőkkel összebeszélne. ezek szerint az állam egy jelentős gazdasági szereplő és szabad piac mint olyan nem nagyon létezik a valóságban. általánosságban inkább közösségi piacról lehet beszélni. common market. ami nem kommunizmus, de majdnem. új kgst a nyugat-német elvtársakkal.

ez történik kínában.
i.ytimg.com/vi/0swS_pYyaPw/maxresdefault.jpg
és ez magyarországon.
autopro.cscdn.hu/img/uploads/articles/275/27446/lead_800w_13ee46b4b997952a6a5e326a297dfeb6.jpg

2020.01.30. 23:31:26

@neoteny:
matolcsy mester szerint csikorognak a fékek és az ellensúlyok. de így lehet kanyarban előzni. vagy kicsúszni.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.30. 23:39:52

@civisvarosi:

"a valóságból indulok ki."

Nem.

"matolcsy mester szerint csikorognak a fékek és az ellensúlyok."

Matolcsy egy politikus.

2020.01.30. 23:44:19

@neoteny:
ezzel szemben a valóság az, hogy?

2020.01.31. 00:12:35

@neoteny:
elindul a bmw gyár építése. és az állam 15 milliárd forintot utal át a szakképzési központ és az egyetem műszaki karának fejlesztésére fele-fele arányban. a beruházásból befolyt adókat visszaforgatja a szakképzésbe. megteremti a bmw tulajdonosainak, beszállítóinak és alkalmazottainak a szabadságát. ezt elvben előadhatnák úgy is, hogy ez liberális gazdaságpolitika.

szijjártó péter szerint ez állami munkahelyteremtés. orbán viktor szerint gazdasági szabadságharc. gulyás gergely szerint a bmw alvezérnek nemzetközi iskola is épült úgy, hogy visszaforgatták az adókat. így nem száll el a hiány. egyelőre nem szállt el. matolcsy mester szerint ez unortodox csodafegyver. túlzott kockázatvállalás, amit kedvező külgazdasági környezetben meg lehet lépni. de általában nem. mondja varga misi.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.31. 00:25:47

@civisvarosi:

Pl. ez:

"a beruházásból befolyt adókat visszaforgatja a szakképzésbe."

Meg ez:

"megteremti a bmw tulajdonosainak, beszállítóinak és alkalmazottainak a szabadságát."

2020.01.31. 00:34:11

@neoteny:
elköltenek 45 milliárd forintot gyárépítésre. és abból befolyt 15 milliárd forintot kiutalnak a szakképzésre. tehát amit a bmw költ annak az adóit is visszaforgatják. az európai adófizetők építik az autópályát. de ugye a bmw európában is fizet adót. tehát lényegében megteremtik a szabadságát. és így lehet globálisan versenyképes.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.31. 00:38:47

@civisvarosi:

"elköltenek 45 milliárd forintot gyárépítésre. és abból befolyt"

_Ezt_ kellene a magyar polgároknak megtanítaniuk: hogy hogyan lehet pénzköltéssel jövedelemre szert tenni.

2020.01.31. 00:53:00

@neoteny:
az állam a pénzköltéssel tesz szert jövedelemre. és abból építik fel a szakközépiskolát. és ezzel a fiatalok versenylehetőséghez jutnak. mondja a tornatanár a megyei toldi kondi kapcsán.
video2.dehir.hu/0130_toldi_kondi_mix.mp4
ők az államilag megtámogatott autószerelők. a keresletélénkítő politikai nyertesei. és ők a rémisztő fehér heteroszexuális keresztények.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.31. 00:54:31

@civisvarosi:

"az állam a pénzköltéssel tesz szert jövedelemre."

Igen, igen, _ezt_ kellene a magyar polgároknak megtanítaniuk: hogy hogyan lehet pénzköltéssel jövedelemre szert tenni.

2020.01.31. 01:21:31

@neoteny:
közintézményeket kapnak. a toldi kondisok új tornatermet, korszerű tanműhelyeket. egy mai hír. 180 millió forintból megmentik a 20 forintoson is látható nőszirom virágot a dél nyírségben. nagyon fontos ez a helyi közösségeknek hangzott el a mai workshop-on nyíradonyban.
video2.dehir.hu/0130_RO-HU_nyiradony_mix.mp4

2020.01.31. 01:28:34

@neoteny:
kinek a feladata a nőszirom állomány megmentése a dél nyírségben?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.01.31. 01:31:53

@civisvarosi:

"közintézményeket kapnak."

Ahelyett, hogy megtanítanák nekik azt, hogy hogyan lehet pénzköltéssel jövedelemre szert tenni.

2020.01.31. 08:10:45

@neoteny:
az a kapitalizmus. szabad pénzteremtéssel (pénzköltéssel) lehet (tőke) jövedelemre szert tenni. így a (tőke) piac az állam helyébe lép. ez az ortodox liberalizmus. egy illiberális átmenetben unortodox módszerekkel a (központi) állam visszaveszi a pénzügyi vezető szerepét a nemzetgazdaságban.

ha ezt az állam valós önkormányzatiság keretében teszi, akkor ez hatalommegosztást és polgárosodást eredményez. ha nem, akkor fasizálódást. sanyi azt mondja, hogy a szakképzési központ mint egy hatalmi centrum érvényesítse a "melósok" érdekeit. és ő egy öregdiák. olyasmi, mint a munkástanács. de ha ezeknek van egy fejlesztési bankjuk, akkor az kapitalizmus. illetve mégse az, mert ezt a jegybank gründolja. félállami rendszer. és kérdés, hogy vegyes gazdaságban melyek a gazdálkodás alapvető szabályai.

az ortodox liberálisok azt mondják, hogy ilyen szabályok nincsenek. mert az állami beavatkozás szükségképpen vezet el a gazdaság összeomlásához és államcsődhöz. mert az lehet, hogy matolcsy mesternek eddig szerencséje volt. és az, hogy egyszer sikerül kanyarban előzni nem azt jelenti, hogy sikerül még egyszer. ez egy gazdasági ámokfutás. úgy, hogy térdre imára. mert ez közgazdasági nonszensz. az unortodox módszerekkel magyarország a harmadik világ szintjére süllyed.

na de unortodoxiában is lehet valamit jól, vagy rosszul csinálni. kérdés, hogy mi a legjobb gyakorlat. és erre a politikai közgazdaságtan keresi a választ. illetve nem keresi, mert a kormánypárt azt mondja, hogy ők szuper jól gazdálkodnak. sohasem látott aranykor köszöntött be. amint ez a közmédia híradójában is látható. és a világban tombol az erőszak, a háború, a járványok. csak magyarország a béke szigete. az ellenzéki értelmiség pedig azt, hogy sohasem látott mértékű pusztulás. a vészkorszak semmi ahhoz képest, amit magyarországon zajlik. miközben az egész világ rohamléptékben fejlődik. ez a propaganda és az ellenpropaganda. egyik sem igaz.

ha sanyi szövetkezeti autógyárat szeretne, akkor a 15 milliárd forintból épülő járműipari centrumhoz hozzátehet még valamennyit. és úgy öcsike a szövetségi autóipar beszállítójává válhat a vasas szakszervezetben. a kocsmában összekombinálják azt a két rendszert, amit megéltek.

és az akadémikus bölcselet azt mondja, hogy ezt nem lehet. vagy lehet, vagy nem lehet. elvben nem lehetetlen. a gyakorlatban nincsen kipróbálva.

2020.01.31. 09:03:16

@neoteny:
Elképesztő pusztítást végzett a szakközepesek képességeiben a kormány oktatási reformja
index.hu/gazdasag/2020/01/31/szakkozepiskola_szakgimnazium_kompetencia_romlasa_oktatasi_reform_munkaeropiaci_tukor/

2020.01.31. 09:25:46

@neoteny:
bevezették a szakgimnáziumi rendszert. amiben minden szakma letehető úgy is, hogy 2 éves "gyorstalpaló" ad egy alapfokú érettségit. ami általában az egyetemi tanulmányokhoz nem elég, de arra jó, hogy vili a villanyszerelő európai mércével legalább átlagosan művelt és egy kicsit beszél németül. és ha vili jól tanul a szakgimnáziumban, akkor mégis csak mehet műszaki főiskolára, vagy ha kiválóan, akkor műegyetemre. a közepes németül kicsit beszél és kimegy münchenbe. a szikiné németül tanul, mert a fia hazahozott egy kutyát. egy családtól kapta, ahol a villanyt megszerelte. de a kutya csak a német vezényszavakat érti.

ez volt a rendszer. a magyar melós kisipari szolgáltató. a betelepülő gyáripar érdeke nem ez. mert az elképzelés az, hogy ne a magyar menjen oda. mert akkor sokat kell fizetni. hanem ők jönnek ide. és keresletélénkítő politika keretében visszaforgatják az adókat. és ebből lesz egy magyar tulajdonú járműipari központ. úgy, hogy a duális képzés dominál. a bmw általános iskolásoknak tart bemutatót. ha valaki akar, akkor 14 évesen lehet inasuk. és pénzt kereshet. úgy, hogy mellette képzeheti magát.

nem azt állítom, hogy ez a rendszer jól van összerakva. a pillanatnyi igényeknek megfelelően szabják át. az mta három "kutatója" szerint "Elképesztő pusztítást végzett a szakközepesek képességeiben a kormány oktatási reformja".

2010 előtt nem voltak suttyó szakmunkások. hanem volt egy csodálatosan működő liberális rendszer. és jött az illiberális demokrácia és az autoriter rezsim. valójában most több lehetősége van egy átlagos szakmunkásnak. hiszen ezért szavaz ez a réteg a fideszre vagy a jobbikra. a balliberálisokra semmi esetben sem. ezzel nyer a fidesz. a toldi kondi legényei dobálják a medicin labdát, gugolnak a vállukon a súlyokkal. épülnek a modern tanműhelyek.

amire a kormány azt mondja, hogy sohasem látott aranykor köszöntött be. az mta kutatói szerint mindez elképesztő pusztítás.

ricardo 2020.01.31. 09:30:10

@tele.phone: A módszertan apoteózisa jelzi számomra a tudomány képviselőinek belső bizonytalanságát. És az „economics toolkit” teremti meg ebben a bizonytalanságban a szakmai szolidaritást és lojalitást. A „toolkit” tudós birtokosai így jól elválnak a tudatlan közönség képviselőitől, a bennfentesek az outsiderektől, és a tudományos teljesítmény aurája ragyogja be a szakmát. Ebben a fölfogásban a közgazdaságtan alkalmazott módszertan -- egy „nyelv”, miként írta. És az lesz igazi közgazdász, aki beszéli ezt a nyelvet, ami lényegében ökonometria. Eszerint a jó közgazdász alkalmazott ökonométer, azaz kompetens fogorvos, ahol a kompetenciát a magas matek jelenti. De a tudomány e fölfogását sokan vitatják, és akkor újra ott vagyunk különböző felfogásoknál és iskoláknál.

2020.01.31. 09:38:46

@neoteny:
és ugyanez konzervatív nézőpontból. hagyományos intézmények. a reálgimnázium, a politechnikum. műszaki főiskola, műegyetem az iparosoknak. egy idegen nyelvű líceum a kereskedőknek, tőzséreknek, kalmároknak. debreciner kantonalbank. és úgy valósulhat meg papp polgármester álma: rising sun. other capital.

a népfőiskolán megfejik, hogy mi ez a rise, raise. felemelkedik, felkel. ráz. felráz valakit. felkelni. rzz. közönséges hangutánzás. ráz, rezeg. és erre az mta kutatói megfejtik, hogy cseremiszül is van valami hasonló. valóban, mert a nyelv őseredete hangkitörés, hangutánzás, hangfestés. és ebből le lehet vezetni a magyart, a finnségi nyelveket, az angolszászt is félig logikusan. mert eredendően ilyen a fejlődés. félig logikus.

2020.01.31. 09:47:30

@ricardo:
nyelvezet. és ugyanez a jogász. beszél egy hivatali bikkfanyelvet. az emberek jól fizetett papok akarnak lenni eredendően. a szakmaiságukba vetett hitük érvényesüljön a jól felfogott érdekeikkel egyetemben. és ez elitizmus.

a populizmus az, hogy egy fillért se fizessünk a gyöngyöspataiaknak. járjanak angol órára. ha elmaradt az iskolában, akkor pótolják be. munka nélkül nem lehet pénzt keresni. na de a kapitalista világban mégis csak lehet. az a tőkejövedelem. pénz teremti a pénzt. és ennek is meg van a maga módszertana.

2020.01.31. 10:01:22

@ricardo:
a törvény erejével és a társadalom erkölcsi súlyával is fel kell lépni minden olyan jövedelemszerzés ellen, ami nem a tisztességes munkából ered. mondta jóságos és igazságos kádár jános miután bejelentette a reformokat. azt, hogy a fejlődés jelenlegi szakaszában szükség van egy kis mértékű egyenlőtlenségre az elosztásban. mert az emberiség jelenleg még nincs abban a tudatállapotban, hogy a kommunizmus beálljon. és ezért muszáj. de ezt felismerték a pártban az elvtársak. és a teljesítmény alapú bérezés megteremti a hatékony gazdálkodás feltételeit. enélkül a szocializmus nem győzhet véglegesen. azt kapitalista módszerekkel kell építeni átmenetileg. ez a reform.

jöttek a rendszerváltók. és teljes egészében kapitalizmust hirdettek. és erre válasz a nemzeti együttműködés rendszere. új hazafias népfront.

az a kérdés, hogy az econometrics toolbox melyik elemét alkalmazzuk. és annak alapja a hit. de onnantól kezdve a közgáz alkalmazott matek. és ez a kettő csúszik össze a politikában. és a különféle iskolák versengése eredményez egy modern kori vallásháborút. mert hogy a jogrendszerben is hasonló viták zajlanak. és ez polarizálja a közéletet.

ricardo 2020.01.31. 11:08:13

@neoteny: Ez a tankönyv az osztrák közgazdasági iskola szellemében íródott: a közgazdaságtan axiomatikus tudomány, amelynek tételei szigorú logikai okfejtéssel (a priori) igazolhatók. De az osztrák közgazdasági iskola pusztán egyike a számos elméleti iskolának. Be lehetne ide linkelni ezer másik tankönyvet, amit más felfogásban.

Van Hegelnél egy fogalom, az „élet folyása”. Az ember kimegy az igazságával a többi ember közé, és azt tapasztalja, hogy másoknak éppúgy van saját igazsága, és akkor ráébred, hogy a sok igazság mind csak vélemény, és a saját igazsága is csak egy vélemény a sok között.

2020.01.31. 11:23:21

@ricardo:
a modern kori bölcsleleti igazság nem sokkal több, mint egykor az igaz hit.

2020.01.31. 14:03:48

@neoteny:
egy mai hír.

Új életre keltek a hulladékok a kismacsi óvodában. Az óvodában szülők és nagyszülők otthonról hozott alapanyagokból készítettek a gyerekekkel madáretetőket. Fúrtak, faragtak, rendkívüli kreativitásról tettek szert a résztvevők. Mindenki nagyon élvezte a közös munkát, aminek nyomán fa, nád, üres dobozok hasznosultak.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/kismacs_ovi_6_1.jpg
na most hogyan lehetséges, hogy kismacsi óvodában hirtelen kreatív zöld feladatokat kapnak a kis óvodások. ikea székecskékkel és asztalocskákkal jól fizetett óvópedagógusokkal. az önkormányzati képviselő szerint "Az oviba már nem csak a környékbeli gyerekek járnak, de a debreceniek is előszeretettel hozzák a csemetéiket."

úgy lehetséges, hogy épül a bmw gyár. és az abból származó adóbevételét visszaforgatják a közintézményi fejlesztésére. és az európai adófizetők pénzéből infrastruktúrát építenek. közműveket. és ezzel jól jár a bmw. de nem jár rosszul kismacs se.

de a magyar tudományos akadémia kutatói szerint sohasem látott pusztítást végeztek az iskolarendszerben. a kismacsi óvodában speciel nem. hanem elindult az építsünk kreatív madáretetőt hulladékokból a szegény kis madaraknak. környezettudatos nevelés a fenntarthatóság jegyében. nyilván egy baloldali, zöld polgármesterrel. nem, egy népi nacionalista párt egyeduralmával. állítsuk meg brüsszelt.

egy mai hír, hogy ezek a fiatalok a helyi gimnáziumból brüsszelben vettek részt tanulmányúton.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/84236615_2648923588670799_2914579375594668032_n.jpg
mert az Európai Parlament Nagykövet Iskolájának címét elnyerték.

A parlamenti napon három témát jártak körbe a résztvevő diákok: a klímaváltozás sürgető kérdéseit, a digitalizáció felgyorsuló folyamatát és az eközben felmerülő erkölcsi dilemmáit és az oktatás jövőjét.

Felejthetetlen napokat töltöttek el, számos ismerettel gyarapodtak, új barátságokat kötöttek, megtapasztalhatták az Európai Parlament képviselőinek feladatait és gyakorolhatták a kritikus, demokratikus véleményalkotást.

ez a fidesz2. és a fidesz1 tüntet a keresztényüldözés ellen. üzenjük meg brüsszelnek, hogy ők is megértsék.

screpes 2020.01.31. 17:09:37

@civisvarosi:

miféle megegyezés van amögött, hogy te nap mint nap egy blogos csetre beidézed a Mészáros féle napilapok híreit és fotóit?
Ki kérte ezt tőled?
Most a kismacsi ovodások gyermekfoglalkoztatójával példálózol, negyvenöt évvel ezeleőtt budán a gyerekeim ovijában volt UGYANEZ...
A kicsengés nálad mindig az, (kicsengetés) hogy ez a fidesz2, azaz, rendben mennek a dolgok a háttrében, ami ilyenformán előtér..
De mit keres ez egy polfilozófiai blogon?
Talán az első sorod megadja a választ: " új életre keltek a hulladékok"

------------

2020.01.31. 17:43:07

@screpes:
a mészáros féle napilapok tele vannak zöld propagandával. hogy van ez?

2020.01.31. 17:50:35

@screpes:
vagy ugye brüsszeli propagandával. hogy van ez?

2020.01.31. 18:14:49

@screpes:
például a fidesz szétverte a szakközépiskolákat? errefelé ezeket a szakmákat lehet a politechnikumban tanulni.

automatikai technikus
elektronikai technikus
gépésztechnikus
gépgyártástechnológiai technikus
épületgépész technikus
faipari technikus
gépjármű mechatronikai technikus
informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
ipari informatikai technikus
magasépítő technikus
mechatronikai technikus
mélyépítő technikus
műanyagfeldolgozó technikus
nyomdaipari technikus
papírgyártó és feldolgozó, csomagolószergyártó technikus
szoftverfejlesztő és -tesztelő
vegyész technikus

és ezek mellett választható idegen nyelvi szakképzés angol és német nyelven. és a szakközépiskolából is tovább lehet menni műszaki főiskolára vagy műegyetemre.

az, hogy 2010 előtt voltak a szuper jó szakközépiskolák és ezek után "elképesztő pusztítást végeztek" mondják az mta "kutatói". ezek baromságok. hosszasan lehetne vitatni a magyar szakképzési rendszer problémáit, de hogy elképesztő a pusztítás.

Brix 2020.01.31. 20:15:00

@civisvarosi: Ne nevettesd már ki magad! A Fidesz elbaxta a szakközèpiskolai oktatást , leèpítetette a közismereti tárgyak jelentős rèszèt, összevonta az elemi bioszt, a kèmiát , a föcit- ha jól tudom, kevesebb a matek...Több a szakma ...A gyerekek butulnak, a matematikai ès szövegèrtèsi kèpessèg trendszerűen csökken...

Mickey Pearce 2020.01.31. 21:32:44

@ricardo: Csak most jutottam oda, hogy olvassam amit nekem írtál, meg az utózmányokat is. Te egy jó arc vagy, szeretlek :) (khm mint egy hetero fehér férfi a másikat :))) )
És csak bátran: legalább olyan értékes ember vagy mint itt bárki (Hegel után szabadon :) )

2020.01.31. 21:50:54

@Brix:
a szakgimnázium mellett működő szakközépiskolát a régi szakmunkásképző és szakiskolai rendszerhez kellene hasonlítani.

ez egy jelenlegi órarend. ami betűrendben az első iskola. 9/a osztálya.
www.dszcberegszaszi.hu/images/hirek/2019_2020_tan%C3%A9v/%C3%93rarend/2019-20_okt_04_osztalyok.pdf
-- heti 2-3 matematika óra van hétfőn szerdán és pénteken.
-- heti 2-3 komplex természettudományos óra kedden, csütörtökön és pénteken.
-- elméleti fizika óra. kedden, szerdán, csütörtökön csoportbontásban.
-- műszaki ismeretek szerda, csütörtök, pénteken csoportbontásban.
-- informatika óra van csütörtökön.
na most ez nem olyan nagyon sok matek, alkalmazott matek, de nem is kevés. és ehhez jönnek a szakmai gyakorlati tárgyak.

és aztán számon lehet kérni, hogy ez rendesen meg legyen tartva. a tanárok járjananak továbképzésekre és ezek után fizessék meg jobban őket.

legyen több informatika óra egy politechnikumban és legyen szabadon választott a történelem és az irodalom. tanuljanak bölcseletet de azt, amit abból tanulni szeretnének népfőiskolai jelleggel.

de azt nem lehet mondani, hogy ez nagyon rossz órarend. van heti 4 idegen nyelvóra. lehetne mondani, hogy lehessen akár angolt és németet is tanulni.

na most vagy ez az órarend nem valós, vagy az mta kutatók hazudnak.

2020.01.31. 22:04:14

@Brix:
tehát egy elektrontechnikusnak éppenséggel rendben van, hogy matematika, számítástechnika, fizika tárgyak mellett komplex természettudományt tanul. lehetne egyébként kémia és biológia órája.

ennél a szakmánál 4 fizika, 3 (alkalmazott) matematika, 2 kémia, 1 biológia órá lehetne. szakmacsoportonként eltérő a sorrend. átlagban napi 2 természettudományos óra. a fenti órarendben is annyi jön ki.

komplex természettudományos órák helyett projekt hetekre lenne szükség. amikor az elméletben szétválasztott ismereteket a gyakorlatban összekapcsolják. ehhez a tanárokat képezni kellene még a reálgimnáziumokban is. és sokkal több kísérleti taneszközre volna szükség. és modern tanműhelyekre.

de azt mondani, hogy pusztítást végeztek különösen a magyar bálint féle rendszerhez képest. az egy baromság.

2020.01.31. 22:15:50

@Brix:
és a projekt heteken a kellene találkozni a reálgimnázium és a politechnikum tanulóinak. egy csapatban vannak, akik természettudományos tárgyakból elméleti módon magasan van képezve, mert napi 2 matematika órája van. és a feladatban olyan számítást kell végezni, amit esetlegesen a szakközépiskolás nem tud elvégezni. de azokat alkalmazzák a gyakorlatban. vagy a szusztermatekot a matematika tagozatos megismeretei speciál kollégiumokban. a spec matos a szakközépiskolást tanítsa, és ehhez értenie kell a gyakorlati alkalmazáshoz.

de ugye az mta kutatói nem ezeket mondják, hanem azt, hogy ez szar, szar, szar, mert szar. mert o1g. na most ha a köznép 22-ben orbánt és a fideszt választja, akkor az mta ezen részét szét kell zavarni. konstruktív ellenzékiségre volna szükség.

2020.01.31. 22:17:23

@Brix:
de mondd már el, hogy szerinted milyen az ideális órarend. ami ettől lényegesen eltér.

2020.01.31. 22:45:38

@Brix:
és az is kérdés, hogy az mta kutatók közül a tordai és a horn nevű dánielek véletlen nem az országgyűlési képviselők rokonai. nem tudom, csak kérdem. mert ez így megy. a legnagyobb ma élő magyar matematikus bollobás béla talán és szerinte a fehér faj ellen történtek támadások és a húgát ezek után akadémikussá választották. lovász lászló is mint apuci védi a kockázati tőkések érdekeit, mert az amúgy tehetséges és szorgalmas kisfiát amerikában azok pénzelik. mert amerikában aki tehetséges és szorgalmas az elsődlegesen privát tőkealapokat szolgál. de európában ugye nem ez a népvallás.

és a kutatói hálózat is elosztott. tehát nem kizárólag fővárosi hanem vidékies térségi központok, a magyar hagyományban megyei alközpontok vannak. budapesti debrecenben és szegeden is folyik alapkutatás népegészségügyi program keretében. miskolcon is van egy high tech gépipari központ és egerben egy alközpont. és az a számítástechnikai szakközépiskola és tanárképző főiskola. matematika tanárt képeznek. és ez kapcsolódik a miskolci egyetemhez és szakképző központhoz. és ezekben is megjelenik a csúcstechnológia. és nem csak egy belpesti értelmiségi körben. az mta, az elte és a bme oktatói nem tudnak kiegyezni, hogy ki a nagyobb atyaúristen. egyik se. mindnek meg van a maga szerepe. és együtt kellene működni.

a túlközpontosítás ellen a fidesz2 lázadt fel valójában. és az ellenzéki pártok még nagyobb központosítást akarnak. azt, hogy mindenről az erc döntsön. és annak alárendelődik az mta. és ezek mellé rendelődik amerikából a ceu.

budapesten az egyetemi integráció azért nem valósult meg, hogy a ceu legyen a legmagasabban rangsorolt felsőoktatási intézmény. ezért nincs budapesti egyetem. és ezért nincsenek kutatóegyetemek, mert azok az mta intézetei. és így az egyetemi rangsorokban azok lemaradnak. budapesti egyetem a kutatóintézetekkel integrálva a világelitbe tartozhatna. de úgy nem a ceu lenne az első a rangsorban. tudós maffia. amiben benne van az összes mta elnök. vizi elek, pálinkás is jobbról, lovász lászló is.

a magyar felősoktatás úgy versenyez ezekben a rangsorokba, hogy az egyetemeknek kutatóintézetei nem lehetnek. a debreceni atomki nem lehet a debreceni egyetem része. mert úgy több kutatási eredményt mutatna fel. és úgy esetlegesen beelőzhetné a ceu-t. szeged is beelőzné. budapesti egyetem ezektől is elhúzna. megkapná a kutatóintézeti hálózatát, amit az mta nyugalmazaott akadémikusokkal felügyelne és ahhoz kapcsolódóan a minisztériumok és szakállamtitkárok és az európai kutatási tanács.

de maguk az intézmények elosztott hálózatban autonómok. csak van egy nemzeti-nemzetközi ernyőszervezetük. népszövetségi együttműködése és az ensz. és így kapcsolódnak a nemzetközi űrállomáshoz, vagy globális programhoz. klímaváltozás, vírusok. és ehhez megosztják az adatbázisaikat illetve tudományos eredményeket legalább részben. mert ugye se az amerikaiak, se a kínaiak, se az oroszok nem fognak a világgal mindent megosztani. mert hogy ezek birodalmi jelleggel működnek. európa ezekkel partnerségben próbál együttműködni és bevonni hallgatókat afrikából és az iszlám világból.

debrecenben a nappali tagozatos hallgatók negyede külföldi. vuhan városából 4 diák. ha egy tüsszög, akkor ugye abból lehet, hogy kárpát-medencében járvány adódik. meg lehet fékezni, csak nem úgy van, hogy négy szabadság elvét nem lehet korlátozni. de lehet.

2020.01.31. 23:34:44

@Brix:
gyakorlati megoldásokra van szükség. segédtanítókra. a debreceni egyetemen tanul valaki mérnöknek. nem akar fizika tanár lenni, se tanító. hanem egy mérnöki irodában szeretne dolgozni. de mégis tanul valamennyi pedagógiát. hazamegy a falujába. megkeresi a tankerületi főigazgatót. aki segédtanítóként szakköröket tartanak. ha nincs elég fizika és kémia tanár, akkor szükség van egy ilyen segédtanítói hálózatra. önkéntes jelleggel, minimális pénzért tanítja a falubeli gyerekeket vagy előadást tart a felnőtteknek. ez a reformációhoz hasonlít. a magyar paraszt eljutott genfbe, zürichbe, wittenbergbe, utrechtbe. de aztán visszamentek a falujukba. és a megszerzett ismereteket összekapcsolták a néphagyománnyal. és a horthyfasiszta népiskolák és a kádárista közművelődés is hasonló. iskola tévé. kötelezni kellene a kereskedelmi csatornát, hogy azt működtessen. egyet dunai-német-magyar, egyet visegrádi kooperációban.

és ugye vannak az amerikai tőkeaalapok. ha úgy szavaz a nép, akkor nem kell soros alapítvány. az egész bölcseleti bagázs, az úgynevezett jogvédők, a gender tudósok menjenek a francba. de magyarország nato tag. nem feltétlen áll a nyugat pártján, mert a nyugat sem áll magyaroszág pártján trianon ügyében elsősorban. de ez nem azt jelenti, hogy magyarország ne lenne kész globális projektekben részt vállalni szövetségben az atlanti-transzatlanti világgal. de bizonyos nemzeti érdekeket érvényesíteni kíván a nemzetközi joggal összhangban. és ha ennek a soros alapítvány a legfőbb politikai ellenlábasa kíván lenni, akkor a politika a nép ellenségének nyilvánítja. és melléjük lehet állni. és onnantól kezdve az egy hatalmi harc. a médiában folyó modern kori vallásháború, az európai bizottságban, stb. ehhez kell a fidesz1. és a fidesz2 ahhoz, hogy a normalitást megteremtse.

az mta oktatáskutatói szerint sötét diktatúra van. de 1990-2010 között fényességes liberalizmus volt csodás nyugatos felzárkózással. a francokat. át lehet venni észak és nyugat európából mintákat, amerikából is, távol keletről is, de nem teljesen kritikátlanul. és nem feledve a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és alpokalja magyar, vagy magyarbarát kisebbségét. a környező szlávokat és a szomszédos románokat, a szövetségi németeket és lengyeleket se.

de ehhez az egészhez a pártok közül a fidesz kapcsolódik. a többi mind azt mondja, hogy ami most van az szar. mert az orbán geci. az mta kutatói, hogy a rangsorokban így úgy vagyunk az utolsók. meghallgatnák matolcsy mestert. ha a statisztikából azt választjuk ki, ami magyar fejlődési pályának kezdvező, akkor sereghajtóból éllovassá váltunk szinte mindenben. elegendő bekapcsolni a közmédiát. szinte minden gyönyörűséges és csodálatos. az ellenzéki ellenpropagadna az ellenkezőjét mondja.

helyi egyesület mérheti fel reálisan. mert közvetlen tapasztalata van a választónak. debrecenben nem az a probléma, hogy nem épül semmi. hanem nem épül semmi igazán minőségi. mert túl sok minden épül egyszerre. debrecen egy kísérleti terep. vidékies próba projektek futnak. például az egyetemi integrációval családtagokon keresztül 100-150 ezer ember kapcsolódik az egyetemi közösséghez. és ezt még lehetne bővíteni. vagy mondjuk az egyházak és a néphagyomány, a népvallás szerepének erősítése. ami egy feudális restaurációs projekt gyakorlatilag. a magyar nép kultúra helyzetbe hozása. agrárgazdaságok, magyar falu program. természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek, világörökségi központok.
www.youtube.com/watch?v=GqOf7UyYc5s
ezek messze állnak attól, amit ebből ki lehet hozni. de ha ilyeneket akarunk, akkor ahhoz céhes kézműipar, heti és országos vásárok kellenek. ami ugye a magyar polgári hagyomány. vidékies vásárvárosiasság a fővároson túl. ezt csak a fidesz képviseli. a régi jobbik csak ők ezt a zsidózással, cigányozással, buzizással kötötték egybe. amire félre értés ne essék rendesen nincs szükség.

tehát ha szabó magdát méltatják rothfeldék a new york times hasábjain, akkor annak természetesen örölünk. de ha a magyar érdekekekkel szembe fordítják, akkor annak nem. és elsődlegesen a magyarok mondják meg, hogy milyen legyen magyarország. csak nem kizárólagosan. nyitott módon párbeszédet folytatva. feltéve, hogy azt lehet. ha nem, akkor nem. úgy háborúskodás van. de nyilván nem ez a cél. fidesz1 és fidesz2.

2020.02.01. 01:30:37

@Brix:
de ez nyilván úgy dől el, hogy 22-ben újra nyer a fidesz. és ez esetben az mta oktatáskutatóit szétkergetik. vagy nyer a párbeszéd/összefogás dk/momentum és akkor a fideszt kergethetik el 26-ban.

ricardo 2020.02.01. 09:38:33

@Mickey Pearce: Nagyon köszönöm.

(Egyúttal rögtön javítom magamat. Nem az "élet folyása" az Hegelnél a "Fenomenológiában", hanem a "világ folyása". Az ember hisz az igazságban, ám amikor belekerül a világ folyásába, azt tapasztalja, hogy az igazsága épp csak az egyike a többi igazságnak, azaz mások igazságának, amely igazságok neki persze nem-igazságok, és ezért aztán a maga igazsága is épp csak egy ilyen nem-igazság másoknak.)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.01. 10:06:45

@ricardo:

"Az ember kimegy az igazságával a többi ember közé, és azt tapasztalja, hogy másoknak éppúgy van saját igazsága, és akkor ráébred, hogy a sok igazság mind csak vélemény, és a saját igazsága is csak egy vélemény a sok között."

A politikusok (és bürokraták) nem ezt mondják a saját véleményeikről. Pedig azokat a törvény erejével tudják érvényesíteni.

Mickey Pearce 2020.02.01. 10:27:27

@ricardo: Én magamból kiindulva gondolkoztam ezen a sokféle igazságon. Nekem elég színes életem volt, sok országban jártam, sokfele dolgoztam. Direkt kerestem az "érdekes" emberek társaságát hogy megismerjek más véleményeket és más kultúrákat (pl igazi "vad" muszlimok tanították nekem az iszlámot). Ezek hatására az emberben nyilván kialakul egy világkép, véleménye lesz dolgokról (olyan amilyen) Aztán találkozik másokkal akiknek teljesen más véleménye van és amikor kicsit beleásunk, akkor ordít hogy persze mert teljesen más a személyes élményananyaga. Ez ilyen. Nem tudom hogyan lehetne egy egységes igazságot elfogadtatni minden emberrel :)
Pl egy volt osztálytársam sohasem tudott leakadni arról hogy a felmenői boltját a kommunisták elvették és ebbe bele is pusztult valamelyik felmenő. Már gimiben is harcos alternativ és ellenálló volt, csak egy csoda volt hogy ki nem rúgták a gimnáziumból (még bőven szocializmus volt, sehol nem látszott a vége). Aztán több országban élt és elég sikeres vállalkozó lett belőle. Ha ennek most odamenne valahol egy "progresszív" és elkezdené magyarázni hogy a világban a vagyon igazságtalanul van elosztva és újra kellene osztani államhatalmi eszközökkel, akkor nyilván úgy vágná fejbe az első keze ügyébe eső tárggyal, hogy nagyon :) És ettől még kaphat valaki Nobel díjat arra az elméletére hogy bizonyos mértékű újraelosztás hogyan javítja a közjót vagy emeli fel az egész közösséget, de ez nem az ő igazsága. És 100 más példa...
Persze lehet hogy Hegel ennél magasabb röptű dolgokra gondolt :)

2020.02.01. 10:35:31

@neoteny:
ha van erőszak, de nincs erőszakmonopólium, akkor polgárháború van. ennél egy fokkal jobb a népi nacionalista egységállam. annál még jobb a konföderáció. állami, tartományi szintű együttműködés és ehhez kapcsolód szövetségi államrend feltéve, hogy az városállamiságon alapul. hansa szövetség és lufthansa. és ha ezekből szerveződik az unió, akkor abban a demokrácia közel csúcsra van járatva, aminek következtében a nyugati civilizáció hanyatlani szokott. azért, mert abban nincs birodalmi gyarmatosító elem. ami szintén többségi törzsi tudat. abból abból kereskedelmi háborúk következnek. amivel szemben népi nacionalizmus támad. de ezek általában véve mégis békésebbek, mint az anarchia a gyakorlatban.

2020.02.01. 11:02:20

@neoteny:
vegyünk egy konkrét példát. gyergyóditrón a többség nem akar srí lankai pékeket. akkor se ha így olcsóbb lesz a kenyér, mert a srí lankai pékek korán kelnek, keményebben és olcsóbban dolgoznak, mint gyergyóditrói legények. úgy képzelik, hogy a srí lankai telepesek ne sérafikáljanak a közbirtokaikon. hanem inkább megfizetnék a drágább pékeket, drágább kenyeret, amivel a gyergyóditróak kollektív jövedelme úgy egyébként növekszik feltéve, hogy a ditrói-srí lankai kenyeret nem tudják exportálni, cserébe viszont kevesebb árut fogyaszthatnak. de abban bíznak, hogy a kenyér minősége javul. a drágább pékek majd jobb kenyeret sütnek. és azt tudják exportálni, vagy idegenforgalmat a gyergyóditrói kulturára alapozva megnövelni?

a ditróiaknak szabad ilyet képzelni? klasszikus liberális elvek szerint igen. anarchista elvek szerint nem. az is korlátoz. az anarchia általában a közösséget korlátozza. mondván, hogy csak egyének léteznek. de úgy nincsenek családok (ahová senki se születik önként) és társaságok sem (amiben szintén kényszerek uralkodnak, mivel a döntéshozatal általában véve többségi). szét lehet válni egy társaságnak. de szét lehet válni a ditóriaknak.

alsó-ditróiak azt mondják, hogy legyen srí lankai pék. a dirtó-felső azt, hogy ne legyen. és viselik ennek előnyeit és hátrányait.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.01. 11:47:46

@civisvarosi:

"ha van erőszak, de nincs erőszakmonopólium, akkor polgárháború van. ennél egy fokkal jobb a népi nacionalista egységállam."

Nem.

ijontichy 2020.02.01. 12:39:38

@civisvarosi: Az x-ditróiak azt mondhatják, hogy NE legyen srí lankai a pék (bár ez nem szép). Viszont maximum azt mondhatják, hogy tőlük LEHET srí lankai a pék, mert az már nem az ő döntésükön múlik, akad-e olyan srí lankai pék, aki náluk nyitna üzletet.
Amúgy Kaiserslautern-ben van egy pizzéria (már vagy húsz éve), és a tulaj srí lankai. "Szrí"-nek becézik :-). Egész jó a vékonytésztája, bár a kedvencemet (Piani d'Invrea után) nem übereli.

2020.02.01. 12:43:52

@neoteny:
ezek szerint az anarchisták eldőleges célja a népi nacionalistákkal vívott polgárháború. ezért válik egy részük anarcho-kommunistává, más részük anarcho-kapitalistává. és ennek érdekében állnak kulturálisan össze balliberálissá.

2020.02.01. 12:48:50

@ijontichy:
kaiserlautern-ieknek is jogukban áll azt mondani, hogy náluk legyen legyen srí-lankai telepesek. és gyergyóditróiak dönthetnek úgy, hogy ne legyenek. lehet, hogy többet kell fizetnie a pékség tulajdonosának a segédmunkáért. de inkább fizesse meg ezt a ditrói legényeknek akkor is ha ezek után valamivel drágább lesz a pékáru. ezt is szabad gondolni.

a globális keveredéssel nem lesz feltétlen jobb (ahogyan a libsik hirdetik), se feltétlen rosszabb (ahogyan a nácik hirdetik). mindkét fajelmélet fasisztoid.

ijontichy 2020.02.01. 13:11:43

@civisvarosi: A gyergyóditróiak _NEM dönthetnek_ úgy, hogy _LEGYENEK_ náluk srí-lankai pékek ;-) Legfeljebb óhajthatják. De néha van az úgy, hogy még az óhaj sem jön be. Pl. a Kaiserlautern-iek (is) szívesen kihagyták volna annak idején a "három molekula német DNS-t bizonyítani tudó, ám tényszerűen mégis inkább ruszki" betelepülőket (a Ramstein-i jenki elhárítókról nem is beszélve ;-) ). Aztán az idő (sok idő!), meg a sok lúd végül lassan csak termőre fordult ;-).

2020.02.01. 14:56:45

@ijontichy:
egy közösség dönthet úgy is, hogy kellenek srí lankai pékek, de úgy is, hogy nem kellenek. akkor se ha így olcsóbb lesz a munkaerő. mert hogy nem feltétlen az a céljuk, hogy minél többen minél kevesebb pénzt keressenek.

tele.phone 2020.02.01. 16:25:21

@ricardo: @Mickey Pearce: Kösz a választ. Olvastam a többi hozzászólásod is és Mickey Pearcéit is, és szimpatizálok, szerintem is a sok igazság csak vélemény a világ folyásában. Nem is akarok nagyon kockafejű lenni, de meg kell mondjam, a hozzászólásodon (ricardo), amire mutatok, kissé megütköztem. Érvelési hibáktól terhesen,* egy némiképp rosszindulatú narratívát ad egy egész szakmáról. Méghozzá annyira torzítottan, hogy már nem is engedi látszani azt, ami történik a világban (márpedig most épp nagyon történnek a dolgok). Nem kell zseninek lenni annak a belátásához, hogy a gazdaság annyira komplex, hogy a közgazdaságtan sosem lesz olyan megbízható, "mint egy fogorvos". Nem is célozza ezt. Pontosan az lenne a sarlatánság, ha valaki ilyen szintű megbízhatósággal házalna. Egyes embereket vagy akár csoportokat ki lehet emelni, akik talán túl büszkék, vagy az ambicióikat rossz stílusban adják elő (melyik szakmában nincsenek ilyenek?), vagy akik akár tényleg félreértik azt, amivel foglalkoznak, de ez nem minősíti a közgazdaságtant, mint területet vagy akárcsak egy domináns alterületét sem - ez utóbbi legfeljebb csak egy hipotézis, aka spekuláció lenne.

A közgazdaságtan is csak egy szakma, és eldöntheted, hogy megtanulod (ami nyilván inkább folytonos tanulást jelent), vagy sem. 1. Ha kiugróan tehetséges és okos vagy, és megtanulod a szakmát, akkor nem csökkennek, hanem kitágulnak a lehetőségeid. Akár át is írhatod a szakmát, és ebben az értelemben akár új "iskolát" is létrehozhatsz. Akár azt is mondhatod, hogy nem szükséges a matematika/"ökonometria" - de ehhez _nagyon_ jól kell érteni hozzá, jobban, mintha használni akarnád. 2. Ha átlagosan vagy tehetséges, és jól megtanulod a toolkitet, akkor egy produktív karriert futhatsz be - a legtöbb szakmában ilyen a legtöbb jó szakember. 3. Ha kiugróan tehetséges vagy, de nem tanulod meg a szakmát, akkor egy kihagyott lehetőség leszel. Lehet okosakat meg szépeket mondani, de így vagy úgy le fognak írni. Szomorú, időnként már-már szánalmas látni tehetséges embereket, akik nem fejlesztették ki versenyképes szintre magukat. Tipikus k-európai, szocializmusból örökölt attitűd. 4. Ha átlagosan vagy az alatt vagy tehetséges, és nem tanulod meg a szakmát, akkor meg csak zavaros okfejtésekkel fogod terhelni a környezeted. És ilyenkor persze mindig jó ötletnek tűnhet a módszertan leszólása; az ebből fakadó kontraszelekció erősen rányomta a bélyegét a rendszerváltás utáni magyar közgazdaságtani felsőoktatásra (de akinek nem inge...).

Egyébként az Eltecont bezárják, a CEU-t lényegében elüldözték, a tendecia pedig egyre inkább az, hogy a legjobb diákok már közvetlenül a középiskola elvégzése után külföldi egyetemen tanulnak tovább.

*Szalmabábérvelés, reductio ad absurdum, hamis általánosítás.

ricardo 2020.02.01. 17:20:24

@tele.phone: Ragnar Frisch „A közgazdasági elmélet új irányzata. A közgazdaságtan mint tapasztalati tudomány” című írásában azt állítja, hogy a közgazdaságtan akkor válhat valódi tudománnyá, ha ökonometriai módszerekkel teszteli elméleteit. Az írás 1932-es. Frisch szerint a jövő ökonometrián alapuló tudományos közgazdaságtana, igazságot téve a versengő teóriák és gazdaságpolitikai receptek között, már világosan ismerni fogja pl. a gazdasági válságok okait, illetve a megfelelő válságkezelési receptet. Mi okozta a 2007-2008-as világgazdasági válságot? Mi lett volna a megfelelő gyógyír? Végtére 1932 óta annyi tudományos ökonometriai modellt konstruáltak, mint égen a csillag. Mit mond a jól képzett szakma?

2020.02.01. 19:18:48

@ricardo:
a tudományos módszer lényege, hogy a tényekkel az elméleteket nem igazolják, hanem csak cáfolják. senki se látott még elektront. de van elég jó elmélet, amivel az emberiség elektronikai termékeket gyárt. és tudjuk, hogy mennyi az elektron tömege, töltése. van egy elméletünk, hogy amiben elég sok mindent megmagyaráz ez a fajta részecske. az ionizációt. kémiai kötést még nem látott senki se. a kémiának nincsen erős cáfolata. vannak vegyértékek és azzal lehet számolgatni. és meg tudjuk magyarázni a világ egy részét. de a tudományban a tények önmagukban nem igazolnak, hanem cáfolnak.

és ez az, amit nem értenek a bölcsészek. tehát hiába mondják, hogy ez ez vagy a tény cáfolja a feltevésed. mit számít az? fideSS propaganda. vagy a soros terv része.

tele.phone 2020.02.01. 19:40:21

@ricardo: Hm, talán pont azt mondanák ma a közgazdászok, hogy Frisch jövendölése túl optimista volt. A közgazdaságtan nem állt meg 88(!) évvel ezelőtt. 1932-ben gyakorlatilag nem volt lehetséges ökonometriai modelleket becsülni úgy, ahogy azt ma csinálják. Se az adatok nem álltak rendelkezésre, se a számítási kapacitás és szoftver/hardver technológia nem volt még kész. Még az ötvenes években is órákig tartott egy-egy mátrix-invertálás. És még a hetvenes években is nehézkes volt a dolog. Azóta lett tényleges tapasztalat, és sokkal jobban a helyére került az, hogy hogyan használják ezeket az eszközöket, mit jelentenek, mit nem, mennyire lehet az eredményekben bízni, vagy mennyire nem. Larry Summers írta valahol, hogy az ökonometria "fogyasztásának" is van kultúrája, amit minden közgazdásznak el kell sajátítania - és ez elsősorban pont azokra vonatkozik, akik nem direktben ökonométerek, hanem csak felhasználók. De a Frisch-Waugh tétel azért matematikailag korrekt, és egy olyan kulcs meglátás, aminek az ismerete nélkül egy mai, ökonometriát/adatelemzést alkalmazó közgazdász hülyeségeket csinálna, hiába van akármilyen számítógépe. Ezért is tanítják.

A túlzott optimizmus igen gyakran előjön, amikor egy új eszköz kezd bejönni, és nemcsak közgazdasági területen. Most részben ilyet érzek a "big data", AI stb. kapcsán (amúgy ezek a dolgok erős átfedésben vannak az ökonometriával is). Ez a túlzott várakozás nyilván rossz egyrészről. De másrészről pozitív, mert fejlesztésre ösztönöz. Az elmúlt kilencven év talán pont azt tanítja, hogy a gyakorlatban milyen problémák merülhetnek fel a módszerek kapcsán.

Világgazdasági válság. Igen, ilyen a világ, komplex, és a közgazdaságtan - ami egyébként nemcsak ökonometria - nem jelezte egyértelműen előre a válságot. Kicsit sarkítva, egyesek szerint ez azt jelenti, hogy a közgazdászok hülyék. Szerintem meg inkább azt, hogy a gazdaság olyan bonyolult, hogy hiába gondolkozik régóta sok okos ember, nincsenek olyan erős és megbízható eszközeink a megértésére, mint egy fogorvosnak a saját területén. Bár jobban belegondolva, lehet, hogy a két mondat közt csak szemantikai különbség van:) Szóval, csak azt akarom mondani, hogy nehéz probléma... Amúgy szerintem az emberiség kifejezetten rosszul teljesít nem-stacioner jelenségek előrejelzésében. Többszázezer éven keresztül statikusabb, "nem trendelő" világban éltünk. Aztán jött a kapitalizmus, és azóta csak kollektíve szédülünk, annyi a változás. Ez is benne van a közgazdaságtan gyengeségében.

2020.02.01. 20:11:40

@tele.phone:
na ez az, ami nem tudomány. a világ olyan bonyolult, hogy nem tudja senki. mert régebben úgy volt, hogy van a láthatatlan kéz. és az mindent megmagyaráz. de aztán kiderült, hogy olyan nincsen. mert a világ bonyolult. és ez tudomány kérem szépen.

a jogászok szerint van a láthatatlan alkotmány. azt nem láthatja senki emberfia. kivéve a velencei bizottságot. és ők megmondják, hogy mi a jogállam. mert a velencei bizottság a jogállam dolgában isten kegyelménél fogva tévedhetetlen? nem, mert ez egy "szakma" kérem szépen. csak ez a "szakma" az "a" betűben nem tud megegyezni. ahogyan közgazdászok se.

tele.phone 2020.02.01. 20:24:02

@civisvarosi: Tulajdonképpen egyetértünk, az emberi világ bonyolult. Csak te ezért haragos vagy, én meg nem. Egyébként a "tudomány" szó rendkívül terhelt, sokan az egzaktsággal, meg a mindent megmagyarázással asszociálják. Szerintem meg sokszor csak annyi a különbség szakértő és nem-szakértő közt, hogy a szakértő meri azt mondani, hogy "nem tudom".

ricardo 2020.02.01. 22:06:15

@civisvarosi: Ön azt írja: „a tudományos módszer lényege, hogy a tényekkel az elméleteket nem igazolják, hanem csak cáfolják”. Ez Karl R. Popper tudományfilozófus ún. falszifikáció-elmélete. E popperi elmélet pedig egészen David Hume XVIII. századi skót filozófusig (akit a közgazdászok a mennyiségi pénzelmélet atyjaként tisztelnek) vezethető vissza. Hume szerint ugyanis az egyes tapasztalat minden esetben pusztán arról tudósít, ami van, és sosem arról, aminek lennie kell. Pl. ha látok egy fehér hattyút, akkor mondhatom azt, hogy az általam éppen tapasztalt hattyú fehér. Azt viszont nem mondhatom e tapasztalat alapján, hogy a hattyúk fehérek. Valójában akárhány fehér hattyút is lássak életem során, nem vonhatom le mindezen tapasztalatból azt a következtetést, hogy a hattyú fehér, legfeljebb azt, hogy azok a hattyúk, amiket eddig láttam történetesen fehérek voltak. Ahhoz ui. hogy azt mondhassam, minden hattyú fehér, az kellene, hogy bizonyosan tudjam: egy hattyúnak szükségszerűen fehérnek kell lennie, következésképpen mindegyiknek fehérnek kell lennie. Azt viszont soha egyetlen hattyú esetében sem tapasztalom, hogy azért volna fehér, mert fehérnek kell lennie. Még egyszer: a tapasztalat mindenkor pusztán arról tudósít, ami van, és nem arról, hogy minek kellene lennie. Azaz apodiktikus szükségszerűségekről a tapasztalat nem tudósít, következésképpen nem is bizonyíthat ilyen összefüggéseket. Röviden: szükségszerű apodiktikus állításokat a tapasztalat nem bizonyíthat. Minden egyes újabb fehér hattyú megerősíti ugyan azon állítást, hogy minden hattyú fehér, de nem bizonyítja. Popper szerint a tudományos állítások feltevések, amiket a rengeteg tapasztalat újra és újra megerősíthet, de végérvényesen nem bizonyíthat be. Ellenben akár egyetlen fekete hattyú tapasztalata is képes cáfolni azon állítást miszerint minden hattyú fehér. Vagyis fennáll egy sarkalatos asszimetria: számtalan fehér hattyú megtapasztalása sem képes bizonyítani azon állítást, hogy minden hattyú fehér, de egyetlen nem-fehér hattyú tapasztalata is képes azt megcáfolni. A tapasztalat megerősíthet tudományos állításokat, de nem bizonyíthat, avagy tudálékosan mondva, nem verifikálhat. Ellenben falszifikálhat. Popper szerint a tudományos állítások, szigorú episztemológiai státuszukat tekintve, puszta hipotézisek, amiket egészen addig elfogadunk, amíg azokat a tapasztalat megerősíti, de elvetjük, amikor megcáfolja. Ilyenkor olyan új elméleti állítást fogalmazunk meg, ami már az új tapasztalatra is magyarázatul szolgál, ám ezen új elmélet is, episztemológiai státuszát tekintve, hipotézis. A tudomány fejlődése tehát popper szerint evolúciós folyamat: a teóriákat (elméleti hipotéziseket) a tapasztalat megcáfolja, amire aztán újabb teóriák (elméleti hipotézisek) jönnek, melyek magyarázóereje egyre tágabb tapasztalatra terjed ki, és így tovább. Ezáltal a teóriák egyre jobbak lesznek, ellenben sohasem válnak igazzá.

2020.02.01. 23:37:38

@ricardo:
a tudomány alapja formális axiomatikus elmélet. és az rendesen matek. van egy probléma. Ax ≤ b, x ≥ 0 feltételek mellett keressük meg a cx függvény maximumát. A mátrix, b, c vektorok adottak és x ismeretlen. egymás mellé írás szorzást jelent. ez a matematikai modell.

és ennek a modellnek van egy interpretációja. hogy ha van n számú termék és ha m számú erőforrás, és b jelenti az erőforrásokat, c a termékek ára, és A az összetétel, akkor x az optimális termékösszetétel. egy gyár azt szeretné, hogy a rendelkezésekre álló erőforrásokból a lehető legmagasabb árbevételt produkálja. és ehhez tartozik egy alkalmazott matematikai módszer. ez ugye egy linerális programozási feladat. és erre már lehet mondani, hogy közgazdaságtan. amire a matematika azt mondja, hogy kivonás az a közgazdaságtanban kiadás. a matematika modellek gyakorlati alkalmazásai. ez így alkalmazott tudomány.

ezen túl létezik politikai gazdaságtan, amelyik azt mondja, hogy az ember alapvető gondolkodása az, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokból az árbevételt maximalizálja. így gondolkodott ruzicska bácsi a fagylaltárus. de ott volt mellett ruzicska néni. aki azt mondta. kis drága, jól viselkedett ez a gyerek? és ha azt mondta, hogy igen, akkor adott még egy gömb fagyit. és ha azt, hogy nem, akkor is. ruzicska néni jótékonykodni szeretett. a politikai közgazdaságtan szerint ruzicska néni nincsen. de van. mert a piaconnincs ingyen ebéd. de van. az a marketing. piacosítás. ruzicska bácsi is észrevette, hogy ha egy kis fagyit elosztogat a felesége, akkor nem is járnak olyan nagyon rosszul.

és a matematikai modelleknek akár többféle interpretációja is lehet. és ezeket a társadalom vagy követi, vagy nem követi. ez erősen függ attól, hogy mi a vallás. ruzicska bácsi a "zsidó", ruzicska néni a "keresztény". és ez fajul odáig, hogy a fehér heterók, horthy fasiszták, kádár népe. ez a sok hülyeség. belekeveredik a politika. és kap egy etnicista, szexista gellert.

de tkp. a vallásról folyik a vita. az államegyház többé kevésbé kikényszeríti azt a viselkedést, amit az alkalmazott matematikai modellben a közgazdász elvár. a piaci folyamatok úgy válnak kiszámíthatóvá.

de ha az alkotmányba beleveszik, hogy minden 10 falu építsen és tartson fent egy műfüves focipályát, akkor erre mit mondjon a közdazdász? az adott államban a foci egyház uralkodik. ezzel is lehet számolni. a lényeg, hogy legyen valamilyen az adott társadalomra jellemző hagyomány, szokásrend, közgondolkodás, népvallás, vagy valami ehhez hasonló. és azzal lehet számolni. ez esetben a közgazdaságtan, mint alkalmazott tudomány nem akar a politikusok és a papok helyébe lépni.

2020.02.02. 00:07:08

@ricardo:
a fizikának van olyan előfeltevése, hogy a fizikai törvények egységesek és egyetemesek. amerikában ugyanaz a fizika, mint európában. na most ennél a tudomány többet képzel. egy távoli galaxisban ugyanezek az alapjelenségek. az ember a holdnál tovább nem repült el. na jó űrhajók ember nélkül elrepültek. és földről is elég távoli dolgokat lehet méricskélni. az európai és az amerikai csillagászat egy. amerikai és a kínai is. nincs különálló kínai asztronómia, csak asztrológia. csillagmítoszok már a művészet kategóriájába tartoznak.

na de a művészetről is gondolhatjuk azt, hogy egyetemes. a magyar néphagyományban is van kozmikus jelleg. mesék a legtöbb népcsoportban vannak. irodalom, ének, zene, tánc, képzőművészet. színjátszás, a filmművészet globalizált. egy filmesztéta akár világ egészének filmkínálatát elemezheti. és az emberiség létrehozhat egy rangsort. az imdb adatbázisára és szavazásokra alapozva. a jogrend is lehet ilyenformán egységes egyetemes. vagy a közgazdaságtan. ami nyilván egy távoli galaxisban is érvényes. ahogyan a fizikausok képzelik. de ezt azok is csak képzelik.

kérdés, hogy az emberi viselkedésben van-e környezetfüggő elem. vagy a nyelv mennyiben befolyásolja-e a gondolkodást. és a sokféleség kizárólag az egyénekre jellemző, vagy nemzetek, nemzetségek, nemzetiségek is különféle módon viselkednek. gyergyóditróiak és a srí lankaiak. de ha igen, akkor a magyar társadalom is úgy viselkedik, mint az angolszász. nem különsebben jobb, de nem is rosszabb. valamilyan általános emberséget előfeltételezve. csak ugye elég sok ilyen átlalános vagy annak vélt modell van. kérdés, hogy a bölcseletet lehet-e egységesíteni valamilyen totalitárius ideológiával, vagy csak leíró jelleggel lehet egyetemes. és ez hit kérdése.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.02. 08:26:46

@ricardo:

"Ezáltal a teóriák egyre jobbak lesznek, ellenben sohasem válnak igazzá."

De nem is kerülnek meghamisításra: ettől egyre jobbak.

ricardo 2020.02.02. 09:56:41

@tele.phone: Akadtak szép számmal közgazdászok, akik előre jelezték a válságot (és nem kizárólag az alarmist fajtából, akik – Samuelsont parafrazálva – az utóbbi két válságból kilencet megjósoltak). Ráadásul egészen különböző elméleti iskolákhoz tartozó közgazdászokról van szó; kivált az olyan elméleti iskolák képviselőiről, amely elméleti iskolák válságelméletében (vagy üzleti ciklus-elméletében) a magánadósság növekedésének (hitelexpanziónak) központi szerep jut, mint pl. a minskyánusok vagy az osztrák iskola képviselői. Nota bene a klasszikus Kindleberger-féle „válság anatómiában” szintén a hitelexpanzió a lényegi válság ok. Valójában nem kell ahhoz túl éles szem, hogy lássuk: az eltérő válságelméletek közös nevezője a privát eladósodás. Richard Vague tavaly megjelent „A Brief History of Doom” c. könyvében pl. azt állítja, hogy az elmúlt két évszázad minden gazdasági válságát a magánadósság gyors felfutása okozta: a válságok kitörését megelőző 3-5 évben a magánadósság/GDP arány 30-40 százalékpontos növekedése, ami a csúcson túllépte a 150 százalékos szintet. Az Atif Mian és Amir Sufi szerzőpáros „House of Debt” c. könyvükben pedig egyenesen azt állítják, hogy a magánadósság volumenének válságok előtti felfutása a lakossági ingatlanjelzálog-hitelezés megugrását jelenti. Amivel jól összecseng Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff instant klasszikusának, a „This Time Is Different” c. kötetnek azon megállapítása, hogy a bankválságok két legfontosabb figyelmeztető indikátora a lakásárak emelkedése és a folyó fizetési mérleg deficitje, ahol utóbbi azt jelzi, hogy a lakossági eladósodás külföldi forrásból történik, illetve magas a külföldi tőke beáramlás („capital flow bonanza”) (ezért helyesebb lenne a tőkemérleg szufficitjéről beszélni, aminek folyó fizetési mérleg deficitje pusztán a tükörképe). Rövidre zárva: három-négy indikátor tkp. képes viszonylag jól előrejelezni egy közelgő gazdasági válságot. Úgy mint hitelkiáramlás mértéke, magánadósság szintje, folyó fizetési mérleg alakulása, lakásárak (eszközárak) alakulása. Lámfalussy Sándor a fejlődő országok gazdasági válságáról írt, idehaza is megjelent, nagyszerű könyvében éppen azt panaszolja fel, hogy a válságok előrejelzéséhez tkp. elég néhány szimpla indikátort szem előtt tartani, nem kellenek hozzá bonyolult gazdasági modellek. A közgazdászok valahogy mégsem veszik észre a közelgő vihart. Miért? Lámfalussy szerint azért, mert ahelyett, hogy néhány egyszerű indikátorra figyelnének, illetve elmélyednének a gazdaságtörténetben, inkább tiszavirág-életű, bonyolult ökonometriai modellek konstruálásával vannak elfoglalva.

2020.02.02. 10:16:58

@neoteny:
na de a kapitalizmus modellje matematikai értelemben egyre csak fejlődik. mert hogy egyre bonyolultabb pénzügyi termékek vannak. mert az űrprogramhoz a pénzt elő kellene állítani. az árfolyamokat is úgy húzzák fel, ahogyan a sugárhajtás a rakétát feltolja. nagyon sok pénz keletkezik. kisebb robbanások biztosan lesznek, és esetleg egy nagyon nagy, de mit számít az.

egyre bonyolultabb lesz a modell, de nem biztos, hogy az jobb az embereknek. és ráadásul a szocializmus és a kapitalizmus modellje ugyanaz. mert a nyereségmaximalizálás és a veszteségminimalizálás matematikai értelemben egymás duálisai. a célfüggvény minimumát vagy maximumát keresni majdnem mindegy. ugyanaz a matek. tehát amikor azt mondják, hogy az ensz 200 tagállama nem tud számolni, ellenben 300 óriásvállalat sokkal inkább tudna, akkor az elvben sem igaz. az állami adminisztráció ugyanazt a matekot használhatja, mint a szabad piaci menedzsment. minimum és maximum feladatokat oldanak meg. és ebből adódna a világnézetileg semleges közgazdaságtan. ami elsősorban tudomány és csak másodsorban politikai gazdaságtan. de ilyen hosszú ideig nem lesz, mert a közgazdasági egyetemen több a bölcsész, mint a számítógép programozó. és azt mondják, hogy nem lehet kiszámolni, hogy hány pár tornacipő kell az állami iskolában. és azt nem állíthatja elő a gyártó. két tizedet természetben fizetve. és nem oszthatja szét az állam és a vallásfelekezetek igényei szerint. és ugye gyülekezetet viszonylag szabadon lehet választani, szabadabban, mint politikai pártot. és ugye a protestantizmusban az egyházi vezetők választhatók. tehát a presbitérium és az ökumené szabadabbnak tűnik, mint a többpártrendszer. persze nem feltétlen az, hanem csak van olyan beállítás, amiben annak tűnik.

2020.02.02. 10:40:29

@ricardo:
a kapitalizmus alapja a pénzteremtés. és kapitalizmusban a közgazdászok döntő többsége ügyes üzletember. ők a neoliberálisok. van egy kisebbség. az naiv filozófus. ők konzervatívok. a populizmus az, hogy a konzervatívokat ugyanúgy utálni kell, mint a szart, ahogyan a libsiket. mert ezek valójában egy brancs. és így került ki a "felelős értelmiség" a pixisből.

2020.02.02. 11:13:41

@ricardo:
a valósághoz kellene visszatérni. adva van főváros. behordják a valós áruféleségek tömkelegét. főváros piaca mit ad érte cserébe. és erre azt mondják, hogy pénzt. a főváros termeli a dzsídípít. de ne dzsídípít termeljél, tőkemérleg deficitet és szufficitet. mi az a valós piaci teljesítmény amit a főváros a temérdek készáruért cserébe nyújt. és erre a válasz az, hogy szinte semmi, vagy alig valami.

és ebből következően jut a kapitalizmus válságba. legalább is a kocsma népe szerint. nem azért, mert túl sok pénzt teremtenek. azért teremtenik a túl sok pénzt, hogy eltartsák a fővárosi közgazdász-jogász elitet. és ezek ellen fellázadtak az orvosok. és a fidesz a gyáriparnak nyújtott adókedvezményekkel megnyert magának egy mérnöki és szakmunkás réteget. megvette a papokat. fejleszti a hadsereget. kisebb a hiány. nincs elég pénz a kórházakban és az iskolákban. ettől a közdazdász-jogász elittől még több pénzt illetve hatalmat kell elvenni. térdre kényszeríteni a fővárost. és erre azt mondják, hogy ezt csinálta vitéz nagybányai horthy miklós is. igen, meg kossuth lajos is, rákóczi ferenc, bocskai istván, és a hunyadiak. csak ezek közül utoljára mátyás foglalta el budai várat. és most o1g. valakinek el kell végeznie a piszkos munkát. azért, hogy mátyás király igazságának örök fénye borítsa be a földkerekséget.

2020.02.02. 11:32:44

@ricardo:
a big data center pénzt teremtsen, vagy közszolgáltatást nyújtson. és a kapitalizmus az, hogy pénzt teremtsen. a semmiből. az a kapitalizmus. össze lehet kapcsolni, hogy a közszolgálathoz teremtsen pénzt. tangazdaságok, tanműhelyek kellenek, közbirtokokon termelt áruval töltsék meg a közraktárakat. csak ez ugye elsődlegesen a vidéknek kedvez. és ha a főváros népessége nincs összeházasodva a falusiakkal, akkor ebből egy érdekellentét adódik. erre mondják azt dr. papp munkatársai a külföldieknek, hogy "other capital". vidékies konglomerátumot kellene építeni elsősorban. és a big data centerek fölösleges kapacitásából lehetnek globális szolgáltatások. debrecen a high tech agropolis és a nagy-magyar metropólia. a kárpát-medence és az adriai tengermellék pénzügyi kereskedelmi központ a nyugati fókuszpont: budapest. és ezekre mondják a libsik, hogy micsoda fantaszta hülyeség ez. népnemzeti romantika, délibábos mesevilág.

2020.02.02. 11:43:16

@ricardo:
a gazdasági válságok valós okait keresed, akkor ahhoz valós számokkal kellene számolni. és nem kizárólag dimenziótlan (mértékegység nélküli) mennyiségekkel. mérföldben kellene mérni, vagy tonnában. a közgazdászok valós mennyiségekkel réges régen nem számolnak. mert mit termel a főváros? dzsídípít.

ricardo 2020.02.02. 12:15:21

@civisvarosi: Ön azt írja: „a kapitalizmus alapja a pénzteremtés”. Ha elmondja, mire gondol, akkor talán tudok rá reagálni.

2020.02.02. 13:02:39

@ricardo:
a kapitalizmus az, hogy van a bankban 100 aranyforint. amit oda betett ábel. és bemegy a bankba béla, hogy kölcsönözzenek neki 100 forintot. és a bankár azt mondja, hogy ennyi van a pénztárban. azt mindet adhatják ki. csak 90 forintot. a bankok így állapodtak meg egymással és az éjjeli őr szerepét betöltő állammal. ez a részleges tartalékoláson alapuló folyószámla hitelezés. egy korai kapitalista pénzügyi termék. béla azt mondja, hogy na jól van. elég lesz neki 90 forint. a hiányzó 10 forintot majd valahogy összespórolja. megírják a szerződést. azt mondja a bankár, hogy úgyse kell ez a pénz azonnal. rakja be hozzánk betétként. addig fizetünk rá valamennyi kamatot. azt mondja béla, hogy na jól van. beteszi azt a 90 forintot, amit kölcsönvett betétként.

erre a bankár azt mondja. nézzenek oda. van 90 forint megtakarításunk. ebből kölcsönözhetnénk k még 81 forintot. és ha ezt kemény henrik eljátsza a bábszínházban, akkor minden óvodás kiabál, hogy vigyázz béla, az az ördög. az nem valós megtakarítás. a közgazdászok azt mondja: mit számít az. az indikátorokat kell figyelni. szindikátorokat.

ha meg van engedve, hogy a folyószámla hitel betétként jelenjen meg a pénzügyi rendszerben, erre azért van szükség, mert stern csak így tud összeadni. nem basszus, a pénzügyi termékek jelentős része intézményesített lopás, nyilvánvaló csalás. pénzteremtés a semmiből, amit az ügyes üzletemberek kihasználnak.

azt mondja lölő, hogy van 10 forintunk. bocsássunk ki 1,000 részvényt, annak névértéke legyen 1 fillér. és azt kérdezi vejkót, hogy te van egy lyukas két filléred, mert azzal kereshetnénk 20 forintot. kell hozzá egy bróker. te azt megbízod üzleti titkok mögé rejtve, hogy 1 részvényt, aminek ára 1 fillér vedd meg 2 fillérért. és mennyit ér majd a portfólió. 20 forintot. egy 2 filléressel megdupláztuk a vagyont. veszünk belőle kastélyokat, miénk lesz a fél balaton. ez a liberális kapitalizmus. intézményesített pénzügyi csalássorozat. csak vannak ellenérdekelt csalók is. a soros bérencek.

2020.02.02. 13:08:32

mert azzal kereshetnénk 10* forintot. a 2 filléressel.

2020.02.02. 13:25:41

@ricardo:
a kocsma népe a legeljén bemondja. és erre a közdazdászok azt mondják, hogy ilyen nincs. szinte csak erről szól a közgazdaságtan. a pénz hogyan termeljen még több pénzt. a pénzt infláljuk el ingatlanok árában. ezt a pénzügyi terméket hívjuk úgy, hogy ingatlan befektetési alap. azzel is lehet pénzt keresni. betesszük a pénzt. és sokkal többet lehet kivenni, mert felmentek az árak. és abból lesz több pénz. azért mennek fel az árak. az ingatalbefektetési alapok teremtik a pénzt a semmiből. nem kell nyomtatni készpénzt. mert stern csak úgy tud összeadni, hogy a pénzt egyik számláról átvezetjük a másikra. és hozzá lehet írni. be kell árazni a kockázatot. pénzügyi termék.

2020.02.02. 13:29:10

@ricardo:
na most ha ez közhasznú módon történne, akkor végső soron még rendben is lehetne. mert ezzel a közvetlen adók mértékét lehet csökkenteni, meg lehet akár felezni. csak úgy oda lenne a tőkepiaci nyereség jelentős része.

és kérdés, hogy mi legyen ezzel a rendszerrel, amelyik százcsilló dollárt/eurót halmozott fel offshore számlákon. nem tudjuk, hogy ki és pontosan mennyit. azért, mert az üzleti titkok. na, ehhez kell a jogállam. láthatatlan kéz van, hanem láthatatlan alkotmány.

ricardo 2020.02.02. 13:44:50

@civisvarosi: Javaslom, haladjunk lépésben. Mikor látott utoljára olyat, hogy Ábel bement a bankba betenni 100 aranyforintot?

2020.02.02. 14:02:01

@ricardo:
ez egyszer régen, nagyon régen, amikor még feudalizmus volt. és mátyás király igazságának örök fénye ragyogta be a földkerekséget. vagya a klasszikus liberalizmus idejében. és amióta kapitalizmus van azóta a pénzt a nagyrészt semmiből teremtik. és ebből következően van százcsillió dollár és euro offshore számlákon.

ricardo 2020.02.02. 14:17:28

@civisvarosi: Ön azzal kezdte az okfejtését, hogy „a kapitalizmus az, hogy van a bankban 100 aranyforint. amit oda betett ábel”. Úgy tűnik e kapitalizmus még Mátyás király igazságos feudalizmusában volt, valamikor a kapitalizmus előtt. Ami egyébként teljesen logikus, hiszen ha a kapitalizmusban a pénzt a „semmiből teremtik”, akkor ahhoz nem kell Ábel 100 aranyforintja.

2020.02.02. 14:31:25

@ricardo:
egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást.

ricardo 2020.02.02. 15:10:17

@civisvarosi: Az van, hogy a kapitalizmusban a pénzt valóban a „semmiből teremtik”. Ha Ön érdeklődik a téma iránt, akkor az ún. endogén pénzelmélet felé tájékozódjon. Az imént feltöltöttem Önnek a hálóra egy szöveget, ami ugyan egy Hyman Minsky munkásságáról írt monográfiából való, viszont kellően rövid és közérthető bevezetés.

www.scribd.com/document/445227978/Konyvreszlet-Minsky

2020.02.02. 20:11:54

@ricardo:
ez ennél sokkal, sokkal egyszerűbb. egész egyszerűen hit kérdése az, hogy az emberek akarnak-e magánbankrendszert, vagy nem akarnak. ez vallási kérdés. zsidók akarnak ilyet, a keresztények nem. az iszlám azt mondja, hogy legyen magánpénzrendszer, ami felett az uralkodó maga rendelkezik, de azt közhasznú módon tegye. ím, íme, ah-allah így hívja hálaadó imára a köznépet az immám. a magyar nyelv eredetében nem indoárja, hanem finn úgy egyébként. ez vallási kérdés.

tehát nem az, hogy minsky vagy akárki levezeti. miből vezeti le? legfeljebb csak hittételekből vezetheti le deduktívan. redukálhatja az indikátorokat és indukálhatja a szindikátorokat. a társadalmi felelősségvállalásból vegyék ki a részüket. de ez vallás. amiben a médiaértelmiség világias módon papol. miközben a kocsma népe hőzöng, hogy ez a magánosított pénzuralmi világrend erkölcstelen eredendően.

amennyiben a pénzt vagy származékos pénzügyi termékeket soha senki által meg nem választott emberek magáncéllal szabadon bocsáthatnak ki úgy a piaci tisztességet zárójelbe lehet tenni kivéve ha az adott közösség ezt a pénzügyi rendszert vallási értelemben elfogadja. mindenkinek van egy bankár rokona. viszonylagos szabadságot jelent. és vannak jogvédő irodák és ügyvédek. filozófuskör, amelyik ezt a rendszert magyarázza. egy oktatási rendszer, amiben ezeket a pénzügyi terméken keresztül a matekot tanítják. magánegészségpénztárak vannak, és mindenkinek elemi érdeke, hogy legyen megtakarítása. és az ebből szerveződő államrendet állig felfegyverzett katonák védik. és minden városi polgár anarchokapitalizmust elfogadja. és vidéken anarchokommunista közösségek élnek. ez a zsidó kultúra, a zsidó vallás.

nem vagyon antiszemita, nem azt állítom, hogy ez feltétlen rossz. azt nem tudom megítélni, hanem csak azt, hogy a keresztény hitvilág szerint ez az egész elgondolás alapjaiban téves. közösségi bankokra van szükség, közösségi piacra. de nem kommunizmusra, hanem félfeudális-félkapitalista modernizációra. a libertárius keresztény hitelvek szerint. keresztényszocialista államrendben. a szociálliberális zsidók és megzsidóulni vágyók ezt nem fogadják el. mert azt mondják, hogy ez az időszak, ami a két háború előtt működött meg van haladva. és láttuk, hogy a kereszténység hová vezett. auschwitz birkenau. és nem szabad azt mondani, hogy az antikommunizmus és az antikapitalizmus és a keresztényellenes felvilágosult abszolutizmus eredője az antiszemitizmus. ez már a fasizmus gondolatbűne. ha valaki ilyesmit állít a mainstream médiában, akkor azt mondják, hogy itt az új hitler. és erről cikkeznek világlapok. és volt egy purgatóriumi időszak, amikor ez működött.

konrád györgy azt mondta, hogy az összes iskolatársát megölték. ő valahogy túlélte. nem kezdek el vele vitázni, hogy ez miért is történt. hanem erkölcsi kötelességnek érzem törekedni a kiegyezésre. de a gulág elkövetőivel, vagy az index firkászokkal, velük már nem kell egyezkedni. már csak azért sem, mert izrael is változások oldalán áll. amiből nyilván újabb problémák adódnak. de ezek vallási konfliktusok, amelyeket civilizált módon kellene megpróbálni rendezni. az általános emberségre alapozva. de abból nem lehet levezetni a egyetemes pénzrendszert. azért, mert a zsidó, a keresztény, az iszlám hitvilág és ezen túl számos népvallás alapigazságai egymástól lényegesen eltérnek. ami ezekben közös az legfeljebb a matek.

ricardo 2020.02.03. 09:01:58

@civisvarosi: Akkor mégsem Ábel és a 100 aranyforint, hanem "egyszerűen hit kérdése". Próbálom követni.

2020.02.03. 10:36:15

@ricardo:
az, hogy te milyen világot képzelsz el alapvetően hit kérdése. csak persze nem kizárólagosan.

ha azt gondolom, hogy mátyás király igazságának örök fénye ragyogja be a földkerekséget a mai napig, mert c mátyás király egy olyan formátumú magyar uralkodó volt, akinek a bokájáig nem ért fel senki a kortársai között sem. és a meséink is szinte csak róla szólnak: jóságos és igazságos mátyás királyról. és mátyás idején volt a magyar királyság a csúcson. ez ugye valamiféle fundamentalizmus. nevezzük úgy, hogy korvinizmus. és ebből jönne ki a korvini egyház. a korvinákra alapozva. mátyás király tetteinek, cselekedeteinek ünnepei a korvinista egyház ünnepei. mátyár király korabeli ruhákba járnak, korabeli ételeket fogyasztanak, úgy énekelnek, úgy zenélnek, úgy táncolnak, ahogyan mátyás király udvarában, és így tovább. de ez nem olyan nagyon rossz dolog. a néphagyomány időnként szentté avat egyeseket. ezekből áll össze a népvallás. és ebbe beemelik a zsidókeresztény hagyományt. és ebből szerveződik az egyház. ennek alapja hit. és nem induló állapotában, hanem céljaiban. ha valaki korvinista, akkor az a célja, hogy mátyást imádja.

ilyen típusú hitvilágból nem jön ki semmiféle pénzrendszer. mert ez elszakad a realitástól. de a másik véglet, amelyik úgy szemléli a világ kompexitását, amelyik azt mondja, hogy nincs szükség semmiféle hitre. mert a felvilágosodás örök fénye ragyogja be a földkerekséget nagyjából a jakubinus diktatúra óta. és ilyen is van. ez ugye magyar tudományos akadémia. és ez is vallás. amit ők maguk úgy hívnak, hogy a filoszemita bölcselet. és ezzel szemben bármit mondani: antiszemitizmus. és volt egy purgatóriumi időszak, amíg holokauszt kártyát kijátszhatták a túlélők. mert ha valaki azt mondja, hogy ezek a hogy is hívjákok. és volt már olyan, hogy valaki azt mondta. és ott van egy másik, akit ezért ártatlan kisgyerekként elhurcoltak, csak valahogy túlélte, mert slendrián módon kutatták át az épületeket, elbújt oda, ahová egy náciknak se volt kedve benézni, akkor ugye polgári neveltetéssel a többség nagyon helyesen azt mondja, hogy ne zsidózzál bazdmeg. de ez egy purgatóriumi időszak.

"beneath". angol szó. benéz valami alá? faluhelyen úgy ejtik, mint az angolok. ez nem lehet véletlen. és a "fallow" a puszta, az ugar, a falu. a fal az a "wall". mennyi ennek az esélye? kevesebb, mint a lottó ötös. a magyar és az angol nyelv közös rendelkeztek. az mta szerint ez egy orbitális faszság. mert a magyar finnugor eredetű. finnül kell olvasni. az anglik és a magyarok is íjfeszítők. a nyíl a celőke. az orrod a nézőke. a nose. és az angolul mi az ív: arc. arc formát jelenít. fill full. tele van vízzel fullad. a vízzel függ össze. follow. követték a folyót. az angolt is lehet magyarul olvasni. ez is egy hitvilág.

már egy kicsit közelebb áll a valósághoz. a franc se tudja, hogy az 5. százatban, amikor a hunok az anglikkal harcolva milyen nyelven beszéltek, vagy a kárpát-medenceiek. az őskárpát nép, amelyik túlélte az eljegesedést, mert a földkéreg vékonyabb. ezért vannak gyógyvidek és a forradalmak. amira az mta azt mondja, hogy ez egy baromság basszus. de hitre alapozva lehet valamit gondolni a nyelvről.

ha van valami írás, akkor biztos úgy beszéltek. de ezek kódexmásolatok. lehet, hogy meghamisították. van rovás, vagy vannak kőbe vésett jelek. azok megmaradtak. de azokat vajon hogyan kell olvasni. az antanténusz sumérosan hangzik. ekete-pekete-cukota-pé. ábel-bábel-dominé. ott van, hogy ábel, bábel. a magyarok. a halandzsa sumer eredet. de ez ugye mind a hitre van alapozva. nincs időgépünk, hogy visszamenjünk ur és uruk városába. de a hitre alapozva fel lehet állítani egy formális axiomatikus elméletet. és úgy lehet mondani, hogy az tudomány. bölcsészettudomány. egy munkamódszert arra: hogyan kellene leszámolni a jeleket ahhoz, hogy rokonságot megállapítsuk. yell. ordít, kiált. yellow: fényes. jel. az a jel. az íjfeszítő lovas nomád hordákban. hordták az árut. ware. óangolul waru. várták a vártán a vértben. amit vertek, hogy ne vérezzenek. sword kezdetben nyilván egy szurony volt. és amikor a magyar nemes gyakorolt és véletlen a nyugati szövetségesének odavágott, akkor megkérdezte: fájt? és a másik azt hitte, hogy az a harc. aki félt az félnek számolták. feola sokból egy rész. nagyjából a fele.

tehát a bölcseletben a tényeket lehet úgy csoportosítani, hogy azzal legalább is féligazságokat ki lehet mondani. mert szigorú természettudományos nézőpontból ezekkel az a probléma, hogy tények egy részét, ami az elméletet nem támasztja alá a bölcselet a szőnyeg alá söpri. vagy azt mondja, hogy az idők folyamán, vagy meghamisították. ez is a hitre van alapozva. de a nyelvészet már részben számolás.

na most a közgazdaságtan már majdnem teljes egészében számolás. az angol arc latinul arcus, na de az ív arc formájú. a közgazdaságban nincs ilyen. az már majdnem matek. de csak a formalizmus. az axiomatikus megalapozása nagyrészt: hit.

2020.02.03. 11:45:03

@ricardo:
tehát az, hogy a tömegpontok hogyan mozognak az független az embertől. bár ugye nem teljesen, mert az emberekre is mint tömegpontokra vagy azok halmazára tekint a mérnök, és azoknak mozgása függ az embertől. de a fizikus azt mondja, hogy az nem számít. uri geller nem az akaratával hajlítja meg a kanalat. le lehet leplezni a csalást feltéve, hogy a bűvész azt maga nem vallja be. és ha egy jelenség előtt csak ámulunk-bámulunk, akkor annak az okait meg lehet fejteni. de ehhez nem elegendő a hit. ehhez szükséges az ismeretek módszeres elrendezése és matek. anélkül nincs természettudomány úgy általában véve tudományosságról nem nagyon lehet. mert nem létezik logika nélkül, ami ugye önmagában egy ítéletkalkulus.

a jog tudománya is egy ítéletkalkulus. kulcsár ügyben 13 éven vitázott az ügyész, az ügyvédek és a bíró, hogy 5 vagy 5 és fél évet kapjon. és mennyi pénzbe került ez államnak. és mennyi pénzt vettek fel ezért az ügyvédek. de hogy a pénzt honnan van azt nem tudjuk. mert az ügyvédi titok. és arról a védő nem köteles beszámolni. ezt hívják úgy, hogy jogállam.

és ezt honnan tudjuk? onnan, hogy van a láthatatlan alkotmány és azt strassbourg, hága illetékesi és a velence bizottság tagjai látják. a pórnép nem látja. ez a jog. de ennek alapja a hit. illetve nyilván érdekek. világias gondolkodást mozgatják. de annak alapja is hit. valaki azt hiszi, hogy neki úgy lesz jó. hogy a három bölcs eldönti, hogy o1g sérti-e a néppárt érdekeit, vagy sem. a hetes cikkely szerinti eljárásban a brüsszeli politbüró eldönti, hogy magyarország megsérette-e az európai értékeket. a tudományban a természetes alapértékek: 0, 1, 2, és így tovább. a jogászok számára nem ez az érték. hanem a jogállam. olyan államilag kikényszerített joggyakorlat, ami a jogvédők érdekeit szolgálja. és ezzel a jogászállamisággal megy szembe o1g. ne szóljon be. vagy szóljon csak bele. ez is ugye hit.

errefelé egy férfi leszúrta a feleségét. egy veszekedés során elölről megszúrta, majd amikor az asszony összeesett a kést még hátba is döfte. majd felhívta a mentőket. és a nő életben maradt. és azt mondta, hogy megbocsát a férjének. mert talán nem kellett volna úgy felbőszítenie. de ugye az igazságszolgáltatás ennél bonyolultabb. és a bíró azt mondja: emberölés kísérlete. súlyosbító körülmény, hogy nem csak hadonászott, hanem még hátba is döfte. az már nem lehet jogos önvédelem. de felhívta a mentőket. és a nő megbocsátott. és ebből kikalkulálja az ítéletet. ítéletkalkulus. de lehetne annyi is, hogy akasszák vagy ne akasszák fel mert még nincs annyi a rovásán, vagy van. hogy milyen is legyen a jogrend az nagyrészt hit kérdése.

milyen legyen a pénzügyi rendszer. egy jó király azt mondaná az udvarban, hogy beszedi az adót. de azt a kincstár nem költi el egy éven át. mert ki tudja, hogy milyen lesz a termés. tartalékol. természetfilozofikus gondolkodás. a közgazdász szerint fiziokrata. ki tudja, hogy lesznek-e járványok, háborúk. de egy évnél sokkal tovább olyan nagyon nem éri nagyon sokat tartalékolni. legfeljebb az adó adóját egy évtizedre. egy kicsit tovább ami az adók adjónak adójából adódik. és ebből a napciklus adódik. így jár el a napkirály, a nap fiainak és lányainak udvarában. és a kincstár ennek megfelelően hitelez. az állam beszedett és el nem költött adókkal szemben adósságot teremt.

elvben így is lehetne. a napnál is világosabb, hogy azért kell államnak adósságot teremteni, hogy az el nem költött adókat kiegyenlítse. tállai elvtárs is megmondta, hogy magyarul adózunk. ha ez így van, akkor magyarul teremtsünk adósságot. magyar észjárás ez kérem szépen. szimplisziti. na jó, de egyáltalán mi értelme van úgy tartalékolni. inkább legyen pénzszűke és hiánygazdaság úgy lesz kommunizmus és nem lesznek nagy vagyoni különbségek. vagy legyen pénzbőség. abból lesz a fogyasztói társadalom és kapitalizmus. és lehet úgy is. és ahogyan a mesében a napkirály képzeli. követi az ősműveltséget. és ez az adok-kapok ott van a példabeszédek könyvében.
www.biblewheel.com/Wheel/Spokes/Yod_vs_Kaph.php
az (y)ad és a kap(h) a két kézjel. mennyi ennek az esélye. kevesebb, mint a lottóötös.

2020.02.03. 12:47:15

@ricardo:
tehát lehet úgy is, hogy a bírók maguk választják ki a bírákat. és a bankárcsaládok is maguk közül választják, hogy kik kapjanak hitelt. lehet úgy is. abból lesz az elit. és a középosztály adja a pénzét a brókereknek. úgy lesz nekik is tőkejövedelmük. a pórnépnek nem lesz. ők kapjanak feltétel nélküli alapjövedelmet. a középosztály a nyakába progresszív jövedelemadót. mert másképp a széles néptömegek igényei kielégíthetetlenek. lehet így. de ennek alapja a hit. és ezeket látványosan a szórvány zsidóság hirdeti a kis-magyarországon és amerikában. és ezt is csak azért lehet kimondani, mert izrael a "baloldali" "liberális" "demokratáktól" időlegesen elfordult. na de ez poltikailag nem korrekt. soros terv. így már korrekt feltéve, hogy rémisztő fehér heteroszexuális.

na most persze ezt nem zsidók, nem-zsidók ellentétre kellene kihegyezni. fehérekre és feketékre. szivárványosakra és a "barna esőre". az elektromágneses spektrumban nincs barna.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/ce/EM_spectrum_hu.svg
és akkor velük szemben a barna ruhások vonulnak. a szivárványos zászlóra egyesek felrajzolják.
southfloridagaynews.com/images/2017/avol8iss29/SFGN_MCMP2.png
szegény kis barna bőrűekkel való "szolidaritás".cálljanak ők is az lmbtq közösség mellé. kisebbségekből gründolnak alkotmányos többséget. a keresztény vallás magánjellegű. csinálják a négy fal között. modern kori vallásháború. és ez kap szexista, etnicista gellert.

keresztényüldözés, börtönbiznisz, zaklatószínházak, nem fizetünk a gyöngyöspataiaknak, szegény kis srí lankai pékeket kiresztik gyergyóditróról, stb. az túl az általános emberségen alapvető világias hittételek, a vallás nincs tisztázva. valljuk, hogy szolidárisak vagyunk a srí lankaikkal, vagy csak katasztrófahelyzetben, vagy éljen a gyergyói havasok lankáinak és srí lankának örök barátsága. sírnak a lankák ceylonban. ősműveltséget hordozzák és elég jó a teájuk. kereskedjünk velük. szabad kereskedelem. bárkivel,bármennyit, bármennyiért lehessen kereskedni? a deverérkutató szerint a négy szabadság elvének világában tudomásul kell venni folyamatos járványok lesznek. denevérről a vírus átszáll az emberre. és nem a denevér, hanem az ember repked összevissza. és mint a trópusi rovarok terjesztik a vírust. de pánikra semmi ok. mert a négy szabadság elve érvényesül. ennek az elvnek kimondását a magyar tudományos akadémia főpapjai megkövetelik. tőlük az európai kutatási tanács és a ceu aktivistái. vagy nincs ilyen. soros egy amerikai nyugdíjas, aki valójában a világ szegényeit akarja megsegíteni. egyszemélyben aligha gyakorolhat ilyen mértékű befolyást. nincs semmiféle eszme. vagy ha van, akkor az ellen szót emelni nem lehet. láttuk, hogy hová vezetett. na most akkor hogy legyen?

hit kérdése. és elég sokféleképpen lehet. és egy válasz az, hogy mindenki úgy, ahogyan akarja. totális anarchia lenne a legjobb. az is egy hitvilág. és az, hogy marxot kell követni. vagy pont, hogy őt nem. vele kell szembe menni. mátyás királyt. ugyan már román volt. román királyság akkoriban nem létezett, de román volt. engedjünk már ennyit a románoknak. erdély örökre elveszett. és a népi nacionalista magyarok elnyomják a szegény kis romákat. a jogerős bírói ítéletet nem tartják be. van ilyen? igen, az államfő kegyelmet gyakorolhat. kérdezzük meg áder jánost, hogy mi legyen. ítélje meg a kártérítés felét pénzben, a másik felét természetben. kapjanak pénzt, meg nem is. a budavárból mátyás király igazságának örök fénye ragyogja be a földkerekséget. a politika a hitre van alapozva. nekünk a pilis a polis. az nem feltétlen hegyet jelent, mert pilis település síkvidéken is van. ez kérem szépen azt mutatja, hogy rokonságban állunk az ógörögökkel. és ez biztos? nem. de pistós ógörögül bíztos. bízik ige és a képző is megegyezik. b/p zöngés/zöngétlen pár. szabályos hangváltás ez kérem szépen. grimm törvénye. ez a mesegyűjtő? igen. higgyünk neki? jacob grimm. vigyázzál. akkor ne. de pont, hogy így lesz a magyar és az ógörög rokon. akkor de.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.03. 23:09:46

@ricardo:

"Rövidre zárva: három-négy indikátor tkp. képes viszonylag jól előrejelezni egy közelgő gazdasági válságot."

De mi _okozza_ azt?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.03. 23:10:32

@civisvarosi:

"na most akkor hogy legyen?"

Mi különbséget jelent az számodra?

2020.02.04. 11:11:59

@neoteny:
a szabad tőkepiac. az, hogy pénzt szabadon lehet teremteni. matolcsy mester politikája is szükségképpen elvezet a válsághoz. kérdés, hogy hosszú felívelési szakasz után lesz egy kis válság, vagy rövid felemelkedés után következik tartós vagy nagy esés. és matolcsy azt mondja, hogy az első természetesen. varga mihány szerint félő, hogy a második következik be. ezért a pénzteremtő keresletélénkítő politikáról vissza kellene állni és kérdés, hogy mire?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.04. 11:18:31

@civisvarosi:

"a szabad tőkepiac."

Nem.

"az, hogy pénzt szabadon lehet teremteni."

A _fiat_ pénzt, az állam által.

2020.02.04. 11:41:30

@neoteny:
ha edit azt mondja, hogy neki van százcsillió csillám a pénztárcájában és őt ezért kiszolgálta a fodrász, akkor ez is válságot okoz. ha sanyi csak el kezdi csak úgy nyomtatni a sékelt, akkor az is problémát okoz. sanyi szerint már az is, hogy ha megveszünk valamit százért és többért adjuk, mint kétszáz. mert akkor a kereskedőnek nagyobb haszna van, mint a gyártónak. és azt szerinte nem szabad. jó hogy van a szállításnak, raktározásnak költsége, de az a gyártó esetén is van. tehát sanyi szerint ez a tisztesség maximuma. megveszi százért, eladja kétszázért feltéve, hogy nem tesz hozzá semmit se. ha a használt bútort kijavítja, akkor háromszáz feltéve, hogy azt százért vette.

2020.02.04. 11:49:43

@neoteny:
magánpénzkibocsátás esetén is ugyanígy előáll a probléma. ha a gyerekek gazdálkodj okosan fedezetlen pénzével próbálnak fizetni. volt olyan gyerek a játszótéren, aki azt mondta, hogy neki van pénze a társasjátékból és azzal fizet. de akiknek nem volt ilyen játékuk és tudatlanok voltak azok adtak érte valamit. a többiek felvilágosították, hogy ezek a kis színes papírok nem érnek semmit se, vagy csak alig valamit. lehet rájuk írni még nagyobb számokat. de nincs mögöttük valós gazdasági értékek. üveggolyó volt a pénz. és a vasgolyó volt a váltópénz. abból volt sok. a gördülőcsapágy gyárból. aztán egyszer a játékboltba hoztak üveggolyót. és abból lett a válság. a játszótér piaca hirtelen összeomlott. és aztán jöttek pucér nős kártyanaptárak. amit sanyi szerzett az alföldi nyomdából. de egy idő után az is elinflálódott. igazi lányok váltak kelendővé.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.04. 12:18:53

@civisvarosi:

"ha edit azt mondja, hogy neki van százcsillió csillám a pénztárcájában és őt ezért kiszolgálta a fodrász, akkor ez is válságot okoz."

Nem.

"magánpénzkibocsátás esetén is ugyanígy előáll a probléma."

Nem: magánkibocsátott 'pénzt' (bankjegyet) nem _kell_ elfogadnia fizetségként senkinek. Magánkibocsátott 'pénz' (bankjegyek) esetén érvényesül a _market discipline_: csak azok a 'pénzek' (bankjegyek) kerülnek használatra amelyek kibocsátói fedezettel rendelkeznek az általuk kibocsátott bankjegyekre.

Azoknak pedig, akik tényleg érdeklődnek a téma iránt, itt van Jesús Huerta de Soto magiszteriális munkája:

MONEY, BANK CREDIT, AND ECONOMIC CYCLES

cdn.mises.org/Money_Bank_Credit_and_Economic_Cycles_De%20Soto.pdf

ricardo 2020.02.04. 15:45:25

@neoteny: Ez az ötezer milliárd dolláros kérdés. Miként írtam, sokféle elméleti iskola van, és mindegyik másképp látja a gazdaság működését. Ennek megfelelően a gazdasági események értelmezését illetően is számtalan magyarázat (vagy narratíva) létezik. A közgazdászokkal nem az a baj, hogy ne lenne magyarázatuk a történésekre, hanem az, hogy túl sok magyarázatuk van. Egymással akár homlokegyenest ellenkezők. Még az 1929-33-as világgazdasági válság okát illetően sincs egységes álláspont, közel száz év távlatából sem, miközben már könyvtárnyi irodalma van a témának. Még inkább vonatkozik ez a közelmúlt olyan jelentős eseményeire, mint pl. a 2007-2008-as világgazdasági válság. Pl. az osztrák iskola képviselői szerint az amerikai jegybank (FED) téves monetáris politikája okozta a 2008-as válságot, amennyiben 2002 végétől túl laza (expanzív) monetáris politikát folytatott, ami aztán ingatlanbuborékot meg subprime-válságot okozott (szintén írtam: a válságelméletek közös nevezője a privát eladósodásból finanszírozott eszközbuborék). (Az Ön által fentebb linkelt Jesús Huerta de Soto kötet (ami idehaza is megjelent) részletesen tárgyalja az üzleti ciklusok ezen Wicksell-Mises-féle monetáris cikluselméletet.) Thomas Woods 2009-es „Meltdown” c. könyve teljességgel ebben az osztrák narratívában tárgyalja a Nagy Recessziót. A még maradt néhány monetarista (és „market monetraista”) közgazdász szerint viszont a recessziónak semmi köze nem volt a subprime hitelekhez, az amerikai jegybank 2008-ban túl feszes (restriktív) politikát csinált, amennyiben a 2007-ben megindult világgazdasági lassulás ellenére nem csökkentette az irányadó kamatot. Robert Hetzel 2014-es „The Great Recession: Market Failure or Policy Failure?” c. könyvét említhetném példaként. Vegyük észre: az egyik magyarázat a túl laza, a másik meg a túl feszes FED politikával magyarázza a válságot. De nyilván egyéb narratívák is vannak szép számmal. Pl. a korábbi kommentemben említett „House of Debt” c. könyvükben Atif Mian és Amir Sufi szerzőpáros a recessziót azzal magyarázza, hogy az amerikai lakásárak 2006-tól kezdődő meredek csökkenése következtében a kevésbe tehetős adós háztartások vagyonmérleg-kiigazítás szándékával visszafogták a fogyasztásukat (így a válság valójában egyfajta Richard Koo-féle mérlegrecesszió volt). Nota bene ez a narratíva persze eleve az ingatlanbuborék leeresztésével indul, így aztán nem zárja ki a privát eladósodásból finanszírozott eszközbuborék történeteket, sőt szépen passzol hozzájuk. De amit mondani szeretnék: a legtöbb válság teória logikusnak hangzik, mindegyikről önálló könyveket írtak, grafikonokkal meg táblázatokkal, korrekt módszertannal, premier ligás közgazdászok. Az eredendő probléma abból fakad, hogy a gazdasági események rendkívül sok szereplősek, sok tényezősek, amelyek legtöbbször visszahatásban vannak egymásra. Emellett a gazdasági események különböző értelmezéseihez világnézeti és gazdasági érdekek fűződnek. Nem mindegy, hogy a válságot egy állami hatóság téves politikája okozta vagy inkább a kapzsi bankárok. Van egy mondás: ha a Newton-törvényeihez is üzleti érdekek fűződnének, akkor azokat is sokan vitatnák. Mindazonáltal mégis áll: pár jól megválasztott indikátor képes viszonylag jól előrejelezni a közelgő válságot.
(Lassan írhatnék egy cikket.)

A Jesús Huerta de Soto kötet magyarul:

www.jesushuertadesoto.com/books/books-in-hungarian/money/

2020.02.04. 15:51:40

@neoteny:
magyarországon 6 ezer milliárd forintnyi készpénz van forgalomban. kinek van 6 ezer milliárd forintnyi árukészlete. na jó, nem akarják mindet beváltani. de a fizetési forgalom jelentős része elektronikus. 600 milliárd forintnyi árukészlete kinek van? lehetne 2-3 féle pénznem. 1 millárd dolláros/eurós árukészlettel kellene rendelkezni. lenne tesco tallér, auchan pont, interspar líra és felcsúti forint lölő arcképével. ez mennyivel lenne jobb a gyakorlatban?

lüke 2020.02.04. 16:04:24

Nagyon örülnek majd a betegek a multitaskingos orvosuknak ! Sőt- ha eszetlenek -még büszkék is lehetnek rá, nekem a “polgármester az orvosom”!
A főnököm egyszer telefonált egy magán betege jelenlétében, a viziten .A páciens felpattant az ágyból,összepakolt standape’ kezet fogott a főnökkel, s elhúzott.

2020.02.04. 16:08:38

@ricardo:
a fizikusok azt mondják, hogy a világban van 7 féle mértékegység (dimenzó), amiben ők objektíven mindent megmérnek. ebben benne van az anyagmennyiség. darabszám és még a hosszúság, a tömeg, az idő, a hőmérséklet, az áram és a fény erőssége. és ennyi. és objektíven ezekkel írják le a valóságot.

régen úgy volt, hogy kapsz 10 gramm aranyat. és mérjünk abban. mert az objektív. az áramot, a fényt, a hőmérsékletet nem lehet tárolni. és a hosszúságot se. a tömeget lehet. a közgazdaságtan aranyban, ezüstben megmérik a a munkaórát. vagy energiahordozóban. olajban, vagy cseppfolyós gázban. vagy gabonában. és ezek valamelyike rendelkezésre áll a földkerekségen. ki lehet termelni.

csakhogy erre 100 kapitalista közgazdászból 100 azt mondja, hogy ez egy hülyeség. mert így a mérnöki munka előrébb való lenne. és így a közgazdászok hogy kereshetnek a szabad piacon pénzt? sehogy. onnantól kezdve a közgáz pénzügy számvitelre dergradálódna. illetve amit régen tanítottak földrajzból. mennyi búza termett a magyar földeken. mennyi a termésátlag. és ehhez hasonlók.

2020.02.04. 16:16:24

@ricardo:
tehát maga a kapitalizmus a problémás. mindegy, hogy ilyen, vagy amolyan iskola. és ez hasonló ahhoz, amikor a kommunizmus recsegett ropogott. és azt mondták, hogy igen, de ilyen, vagy amolyan irányzatok. onnantól kezdve, hogy nem lehet az átlagnál lényegesen munkával sem felhalmozni: nincs tisztesség. és onnantól kezdve, hogy pénzt szabadon lehet előállítani megint csak nincsen. mert a tőkepiac egyes szereplői akár egy kültelki gázszerelőt is helyzetbe hozhatnak. és lölő adja a legjobb árat mindenre a közbeszerzéseken. és lölő papírja forognak a leginkább. persze lölő pénzpiaci bizalma arányos orbán viktor politikai bizalmi indexével. de egy ilyen rendszer nyilván nem tartható.

a köznép egyik fele azt mondja. nem mindegy, hogy ki lopja el. vagy azt, amit hogy lenne már mindegy: mi lopjuk el. és nem azok. és ők vannak hatalomban. a másik fele pampog, háborog vagy okoskodik.

2020.02.04. 18:05:12

@ricardo:
tehát ha te a gazdaságban objektivitást és stabilitást akarsz, akkor van három mennyiség, amiből származtathatsz. az anyagmennyiség, mértékegsége a darab, a tömeg (tkp. tér) mértékegysége a gram, idő mértékegysége az óra. és slussz. tehát ha a német kancellár azt mondja, hogy ők meritokrata gazdaságot akarnak és valós gazdasági teljesítményt márkában akarják megmérni, akkor azt mondják, hogy 1 márka legyen 1 euró. és részvényekben mérjük az értéket. mert ugye az darabszám, üzletrész. abban szabad mérni. és a német márkajelzések átlag árát meg lehet mérni. a márkakereskedésekben át lehet váltani. és aki német márkajelzésű termékeket akar vásárolni az vegyen német márkát. és a pénz mözött a fedezet a német gyáripar és az ahhoz kapcsolódó márkakereskedések vagyona.

ha ezt a német kancellár bejelentené, akkor a világ tőzsdén pánik törne ki. túl azon, hogy a német kancellárt lelőnék. mi lesz az offshore számlákkal. német bankokban van valamennyi euró. annak egy részét a németek átváltják márkára. és aki a német gazdaságban bízik. amin a német pénzváltók hülyére keresnék magukat teljesítmény nélkül. tehát egy meritokrata társadalomban azt is államosítani kellene. de ennek alapja a hit. az, hogy németországban közmegegyezés alakul ki erről. csak nem alakul ki se erről, se semmiről. úgy a német egység kerül veszélybe. figyelhetik lámfalussy professzor négy indikátorát. nyilván nem véletlen, hogy közgazdász professzor és ő az euro úgymond atyja. de az nem egy objektív mérőszámokon alapuló stabil pénz.

de erre 100 közgazdászból 100 azt mondja, hogy hülyeség. mert ez milyen elméleten alapul? az általános iskolai fizikán. kb. ötödik osztályban tanítják az si mértékegységek alapját.

2020.02.04. 18:34:06

@ricardo:
tehát ez nem ötezer milliárd dolláros kérdés, hanem 20 forintos. csak a megoldás nem a közgazdaságtanon belül van, hanem azon kívül. általános iskolai fizika. de az nem elég ahhoz, valaki pénzrendszert alkosson. azt megelőzi a hit.

tehát ha a magyarok az apostoli szent királyságban hisznek, a föld aranykorona értékére lehet a magyar forintot alapozni. és mellette mondjuk aranyra. és abból létrehozzák a jegybank létrehozza a magyar koronát. próbáljuk ki kicsiben. a hajdúvárosok bevezetik a bocskai koronát aranyfedezettel. most ez forintra van alapozva.
www.bocskaikorona.hu/media/tv/bkfilm.mp4
de ennek alapja a hit. és az elemi fizika. és elemi fizika. az, hogy a föld a hajdúvárosoké marad és az arany ára is viszonylag stabil. nem értéktelenedik el. persze ha találnak aranyat, akkor mégis csak leértékelődik. ez sem egy tuti rendszer. objektív és viszonylag stabil. és ennek alapja a hit. de ha valaki tudja biztosat, akkor az nagyon jó.

lecsós 2020.02.04. 19:45:21

@civisvarosi: Az eur-t használó állammok jelenleg nem alkotnak optimális valutaövezetet, eztet egy óvodás is tudja, és nagyon komoly vita ment erről az újságokban is 98-ig. A baj az, hogy Németország belépett az EUR övezetbe, és ezzel szépen determinálta a déli államok bukását, a következő Italy lesz pár éven belül. Ha megnézed, nincs kis hazánkban semmilyen olyan iskola, ahol tanítanának komplex üzemgazdaságtant, mint önálló tudományágat. Mivel előbb volt üzemgazdaságtan, mint olyan, hogy nemezetek gazdaságtana. Volt Trianon után egy nagyon komoly felívelés, amikor is az üzemgazdaságtani iskolák virágoztak, az oktatás minden szintjén, önálló főiskolai kara volt ennek a témának. A 60-as évek új gazdasági mechanizmusa azért tudott sikeres lenni lokális szinten, mert azok az arcok, akiket nem vittek el a haláltáborokba, vagy a gulágra, vagy túlélték a"b" listát, , bemehettek az irodába az udvaros melóról, és tehették a dolgukat, mivel kellett a tudás, mondhatni hallgatólagosan rehabilitálta őket kádár. Na most sokuk a 20-aas 30-as években tanulták az üzemgazdaságtant, és sokuk nagyon magas szinten művelte is. Nézzetek ra a régi TSZ rendszer statisztikáira, érdemes kinyitni egy évkönyvet. A 70-es évek tudásához képest lófasz szinten nem vagyunk ha innen nézem a témát. Szóval 30 év alatt elhülyült az oktatási rendszer, de ez valahol érthető. Egy gyarmati gazdaságban nem kell a bennszülött üzemgazdaságtani tudás, mert ha magas szinten lenne, akkor kialakulhatna belőle egyfajta nemzetgazdaságtan, ami képes az üzemgazdaságtan, és a nemzetgazdaságtan szintézisére. Ehhez nekünk Trianon kellett, hogy erre rájöjjünk, mivel akkor az önálló magyar államnak adtak maximum 5 évet. Oszt az üzemgazdaágtan mentette meg az országot, és hozta el prosperitást hortyéknak. Szóval ami most van, az egy szimpla gyarmati lét makro szinten. Nem látom azt, hogy lenne nagyon komoly, mélyen beágyazott üzemgazdaságtani tudás, amire lehetne építeni. Nagyon kevesen értenek hozzá profi szinten, úgy vannak vele, majd gyün a csóka, vagy a cég, oszt bevezeti vállalatirányítási rendszert - sok esetben totál feleslegesen- , és eljön a kánaán. Mert akkor meg kellene tanulni vállalatirányítási rendszerül, ami meg nem megy olyan szimplán, meg minek?
Tehát onnan ismered fel, hogy gyarmat vagyunk, hogy nincs önálló üzemgazdaságtani diszciplina, ennek nincs kidolgozva sem az elmélete, sem a gyakorlata és iparági szinten sincs jelen ez a történet.
Egy gyarmaton nem kell tudni, mennyiért gyártasz le egy kész egységet. Mi a tökömnek? Nem ezért van itt a gyár.
Ezt a központban kell tudni, oszt kész. A közgazdászok meg nemzetgazdasági szintről sem tudtak rálőni a gyártási árakra. Ezen röhögnöm kellett nem oly rég -akkor mentek a tüntetések-. Erről írtam egy cikket a lecsóra, Íme:

lecsos.blog.hu/2020/02/04/amikor_kulcskerdes_az_hogy_akkor_most_akkor_17_masodperc_alatt_vagy_20_masodperc_alatt_csavarnak_be_

Amikor kulcskérdés az, hogy akkor most akkor 17 másodperc alatt, vagy 20 másodperc alatt csavarnak be egy csavart egy alkatrészbe egy gyárban.
Avagy a varázslatos költségtervezés rejtelmei.

Na most ez a téma nagyon nem triviális. Ha Matolcsy testvérnek lenne egy kis esze, akkor szorgalmazná az üzemgazdaságtan nagyon mély tanítását minden szinten az oktatásban, az egész diszciplínát meg magyar séróból kellene előtolni, és nem átvenni másoktól, erre képesnek kellene lennünk.
Ennek csíráját nem látom sehol sajnos, pedig 30 évvel vagyunk a módszerváltás után.
Ha már az elemi fizikánál tartunk. :)

2020.02.04. 20:13:16

@lecsós:
egy átlagos magyar település 17.5 ezer főt számlál. na most abban vajon hogyan lehet globálisan versenyképes üzemméretet kialakítani? legfeljebb úgy, hogy jön a járási párttiktár és azt mondja. itt és most egy cipőgyár épül. és egyetlen termelő üzemük van. a cipőgyár. és abból lesz szocialista iparváros. martfű "szuper csúcshely".
www.youtube.com/watch?v=H-VA0EeKK1s
majd ezt értékesítik a kisvárosi cipőboltok. cipőt a cipőboltból. korzó cipőben, korzó cipővel jól jár.

2020.02.04. 20:17:25

@ricardo:
nagy hülyeség ne legyen túl sok, a hosszúságból lesz a tér. a tömegpontból a téridő. anyagmennyiség van (darabszám), tér (hosszúság), idő, téridő (tömeg). és ennyi. és ehhez kapcsolják a márkát. a német márkák részvényárfolyam indexét, vagy az aranykoronát, vagy valamit, aminek alapja objektív és viszonylag stabil mérőszám. és abból teremtenek egy pénznemet a hitükre alapozva. talán így érthető és majdnem nyilvánvaló. de lehet, hogy nem. mert 100 közgazdászból 100 mondja ezekre, hogy hülyeség.

ricardo 2020.02.04. 21:03:51

@civisvarosi: Nem akarom felzaklatni, de 1999 óta nincs német márka. De ha lenne, bizonyára hozzá lehetne kapcsolni a téridőhöz. Persze szigorúan a hitre alapozva.

2020.02.04. 21:06:22

@lecsós:
szerintem az alapprobléma nem az, hogy az emberek nem értik, hogy ha 20 másodperc alatt csavarozva 17 ezret gyártanak, akkor 17 másodperc alatt 20 ezret. hanem a magyar településszerkezet széttagolt. nyírbátorban elköteleződnek a repülőgép alkatrész gyártás mellett, akkor ott civil utasszállító kabinokkat gyártanak és ehhez kapcsolódik valamilyen hadiipar. és ott van egy német multi. be kell vásárolniuk magukat az üzembe. és idővel ki kellene vásárolni a németet majdnem teljes egészében. és ha ezt a befektető nem érti, akkor már most azt kellene mondani, hogy menjen a francba.

és ha el van döntve, hogy nyírbátorban ezzel foglalkoznak, akkor majd odatelepül, akit ez vonz. és akit nem az majd áttelepül nyíradonyba, mátészalkára, nagykállóba, nagykárolyba vagy ahová akar.

nyilván ha valami ott van és az jól működik, akkor az a priroitás, és ha nincs, akkor valamit találni kellene. a messze földön híres szalkai micsoda? népi iparművészet, kézművesek. rendben. az meg van engedve. de azon túl high tech iparban mit tetszenek választani? régen úgy mondták, hogy élüzem.

na most ha azt mondják, hogy ők ezt nem tudják, vagy nem tudják biztosan, akkor nem muszáj azonnal választani. de nagyjából járási szinten valamilyen ágazatra szakosodni kellene. túl azon, hogy vannak a néphagyományok. azt nem kell eldobni. abból lesz a sajátosan magyar.

de a számítógép egy programozhat számológép és az nem sajátosan magyar, amerikai, vagy tajvani, hanem univerzális eszményképpel tervezik meg az amerikaiak, vagy a tajvaniak. és ebben kellene részt venni nekünk magyaroknak. de ez nem azt jeletni, hogy ne lehetne valami sajátosan magyar partikularitás, vagy akár újítás, és hogy ezért fel kellene adni a népdalokat. vagy tömegvével be kellene pakisztániakat. semmi ilyesmi, hanem egyszerűen csak településeknek, vagy településrészeknek szakosodni kellene valamire.

de lehet, hogy ez hülyeség, mert ez induló állapotában országos tervhivatosdi. és erre 1990 óta azt kell mondani, hogy ez hülyeség.

2020.02.04. 21:20:15

@ricardo:
és 1999 óta németországban nincs meritokrácia. hanem az van, hogy a németek próbálják maguk alá gyűrni az európai gazdaságot. kibasztott sok állami támogatást és eu-s pénzt próbálnak becsatornázni úgy, hogy a német bankok rendre csődközeli állapotban vannak. és egyébként a német egység veszélyben van. a német gazdaság ugyan hasít, de német társadalom és az euro övezet romokban. vissza kellene vezetni a márkát. és megmérni, hogy mennyit érnek a német márkák (brand-ek). de az ugye hit, hogy ezt meg kell mérni. miért kellene? mert egy meritokrata társadalom így szerveződik. az objektivitásra törekedve megmérik a vállalatok gazdasági teljesítményt. a németek többsége ebben hisz. ettől németek. csakhogy erre az euro önamgába nem alkalmas. mert a görögök azt mondják, hogy ők inkább jól éreznék magukat. eltér az értékrendjük. és ehhez egy másik pénznem szükséges. de a hit dönti el, hogy miféle.

lámfalussy professzor azt mondta, hogy az euró is jó lesz mindenkinek. nem kell más. a déli államok azt mondja, hogy nekik ez így gazdaságilag nem jó. a németeknek nem jó kulturálisan, a franciáknak soha semmi se jó, ami nem francia, a britek meg be se vezették.

2020.02.04. 21:30:08

@ricardo:
és most már a német gazdaság se hasít. de azért erős, csak épp ez a rendszer így nem jó. vissza kellene vezetni a márkát, ami a többi állam gazdaságpolitikájától függetlenül eurősödhet vagy gyengülhet. a másik opció, hogy létrehozzák az európai egyesült államokat. és akkor orsolya tánti, aki eddig vezette a hadiipart, mert egy 7 gyerekes idős arisztokrata hölgy nyilván kiváló hadügyminiszter, na most ő akkor majd utasítja a költségvetési biztost. aki egy plágiumügybe keveredő filozófus. figyelik lámfalusy indikátorait orsolya tántival.

2020.02.04. 21:46:55

@ricardo:
nagyon egyszerű dolgot nem értesz. lényegében egy tautológiát. ha te objektív és viszonylag stabil gazdaságot szeretnél pénzügyi mérőszámokkal, akkor objektív és viszonylag stabil mérőszámokra kellene alapozni.

és erre jön lámfalussy főprofesszor, hogy kérem szépen négy indikátort kell itten figyelni. és melyik az amelyik viszonylag stabil. egyik se. de majd azok előre jelzik a válságot. de minsky levezette, hogy ez a rendszer instabil. miért van aki azt képzeli, hogy ha csak úgy lehet pénzt teremteni a semmiből, akkor az a rendszer stabil, vagy pláne igazságos.

amikor az ingatlanok árában, részvények árfolyamában inflálódik a pénz, akkor a közgazdászok meg vannak elégedve. jól végezték a dolgukat. a befektetők örülnek. de azok nem ügyes üzletemberek. és azt tanítják, hogy a közgazdász a kapitalizmus nem üzletember. de. ez egy olyan szakma, mint a jogász, jogállam. álnaiv, szar, szemét embernek kell lenni, amilyen te is vagy.

2020.02.04. 21:51:49

@ricardo:
és vannak a fideszben. azt mondják itten van lölő. ő is megcsinálja. na most ha ezek nem viszik csődbe az országot, akkor nagyon nagy tanulság arra nézve, hogy ez a rendszer lényegében egy kapcsolati hálózaton alapul. amiről schobert norbi beszélt. hogy ha valaki ablakmosó, akkor nem az a lényeg, hogy ő mossa a legjobban, vagy pláne a legolcsóbban az ablakot. elég ha közepesen le tudja mosni. a lényeg, hogy a leggazdagabbaknak mossa.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.04. 21:53:11

@ricardo:

"Ez az ötezer milliárd dolláros kérdés."

Tehát nem tudod.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.04. 22:03:00

@ricardo:

"A Jesús Huerta de Soto kötet magyarul:"

Ezt köszönöm a téma iránt tényleg érdeklődő, angolul nem (eléggé) tudók nevében.

lecsós 2020.02.05. 11:39:07

@civisvarosi: Te is félreértetted, ezt a 17 másodperces csavarozós témát, mivel ez nem ilyen faék egyszerű, ahogy leírod, ezért írtam a bejegyzésemet a lecsóra, hogy rávilágítsak erre a tényre, hogy erről ló pikulát nem tud mondani a mostani közgazdaságtani képzés. Például arról sem tud mondani semmit, hogy akkor most egy vállalatnál hogyan is néz ki egy dolognak, terméknek, vagy bárminek az összes birtoklási költsége. - Egy üzemgazdász megkérdezné íziben, hogy fasza, lehet ilyent matekolni, de mégis milyen időpontra, vagy időintervallumra számolja ki eztet? Persze, mondhatni az van, hogy azért rohadunk gazdaságilag, mivel 30 éve nem találták ki az öregek azt, hogy mi is az a Magyar gazdaság? Pl. más lett volna a szitu a bokros-csomag előtt, meg utána mondjuk 2004-ig, és mondjuk 2004- 2006 között megint kicsit más, és mondjuk megint más 2006- 2010 között, a többit ismerjük. A roppant komoly szakértői kormányok ennyit tudtak kihozni, pedig nagyon sok fejlesztési terv született, és az EU is tolta a lóvét a jóváhagyott regionális programokba, ami lássuk be, teljesen balfasz módon történt, mivel semmilyen módon nem tolta meg az elköltött lóvé a dzsídípít. Értem alatta, hogy nem sikerült elérni az osztrák átlag 85% -át 2004 - 2019 között, ami mondjuk ki szánalmas.
Amit írsz, az egy valakik által tervezett gazdasági terek versenye -Nevezzük ezt piacnak, mivel legyen most az, hogy a piac dönti el a láthatatlan kezével azt, hogy hol legyen pl. bármilyen szintű repülőgép ipar. - Szóval ez mondjuk UK-ban egy startup számára így merülhet fel kérdésként:
Hova települjünk? Greater- London: City Croydon - Croydon Airport, és környéke, vagy legyen az Surrey, Airport Fairoaks, - relatíve közel Guildfordhoz, és pl. Epsom is ott van a "megyehatáron".
Na most a két helyszín, és környéke hasonló fejlettségű, - a környék cégei is hasonló történetben utaznak - nagyjából az fogja eldönteni hogy kedves menedzserünk a londoni levegőt szereti jobban, vagy inkább kicsit távolabb akar lakni a családdal a nyüzsgő Londontól. Vagy lehet hogy az a fontos, milyen közel van egy jó kis golf klub, vagy netán milyen gyorsan éri el a londoni klubját.

Na most ez kb. 100 éves történet Nyugat- Európában, nincs új a nap alatt. Ebben szerepet játszott a mindenkori kormány iparpolitikája. Egy biztos, hogy a két helyszín eléggé hasonló lokális magas minőségű lokális életérzést takar költségszinten.

Na most ez arrafelé a "piac szabad keze" intézi. Nálunk úgy néz ki, hogy az, hogy az EU mire adott lóvét 2004- től, ez meg nagyon nem volt hatékony, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Tehát ha csak most akarjuk ezt a történetet lokális szinten tervezni, termék, és mondjuk lokális cégek szintjén, akkor azt kell mondjam, el lett tolva az idő, és a lóvé 2004-től, ami már nem jön vissza, ezt szívás béláim, ha így van.
Na most ha ott a 90-es évek elején elkezdtek volna rajzolgatni az urak ott a parlamentben, akkor lehet hogy látták volna a következőt:
Kecskemét, Pápa, Szolnok, Taszár - oszt ezt észre is vették -
De amit nem pl, Veszprém, Szombathely, Tapolca, Tápiószentmárton, és még sorolhatnám. ha akkor nem lettek volna barmok, akkor a régi ruszki, és magyar hm repterek környékén most komoly polgári repülési fejlesztések lehetnének, és netán lenne hazai helikopter usa, vagy de koprodukcióban, ami húzná felfelé a dzsdípít. A pilóták meg hordanák a tiszacipőt, amiko mennének vásárolni a helyi piacra, vagy kivinné nekik a cuccot a hazai stratup ami az UK Abel & Cole példáját veszi át a napi gyakorlatban. - Megsúgom, ilyen már leledzik kis hazánkban, és űberfasza a cucc!! -
Szóval tele vagyunk repterekkel, és nagyon lófaszt nem kezdünk vele. Pl. Veszprém megyének nagyon kellene egy reptér, ami van is - a 20-as évek óta - , csak nem hasznosítják, mert csak. :) -
Nem látok semmilyen szinergiát semmilyen szinten, és ez aggasztó. A 30-as években volt napi két hidroplán járat Budapest - Balaton között. A Dunáról szálltak fel a gépek a Parlamenttel szemen volt a felszállóhely. Reggel este volt a járat.
Most ilyen nincs. Hatalmas fejlődésen vagyunk túl. Ja, Malév sincs. :)

lecsós 2020.02.05. 11:44:55

@civisvarosi: Mintha direkt lennénk ennyire önmagunk ellenségei, mondhatni generációkon át.... Az utóbbi 30 év ezt hozza..

2020.02.05. 13:03:52

@lecsós:
így működik a kapitalizmus. és amelyik állam nettó tőkeexportőr és a polgárainak nettó tőkejövedelme van azok ennek a rendszernek pénzügyi nyertesei. a többi a tőkepiac nettó befizetője a vesztese.

és az állam lép a tőkepiac helyébe. a jegybank. az mnb/mfb 10 milliárd forintos keretből 50 debreceni projektbe vásárolná be magát.
video2.dehir.hu/0204_Varosi_tokealap_mix.mp4
tehát most nem egy külföldinél van a lóvé, hanem matolcsy mester ismerősi, baráti körénél. a helyi árutermelő gazdaság megteremtése szempontjából ez egy fokkal jobb. globális szolgáltatások szempontjából rosszabb.

ha nem viszik csődbe az államot, akkor a fidesz összességében nyilván jobb, sokkal jobb, mint a balliberális pártok. és most ezekből lehet választani.

lecsós 2020.02.05. 13:45:25

@civisvarosi: Na végre valami elindul ott, kezdik felfogni a politikusok, hogy mi a pálya, ez jó irány lehet. Megnéztem az mp4-et, egy mondat, amit a csóka mondott, nagyon komolyan aggodalomra ad okot.

Valami ilyent tolt: " Aztat akarjuk elérni, hogy sok olyan KKV legyen a program részese, amely képes arra, hogy a multik ellátási láncban részt vegyen! "
Tudod mi ez a mondat? A KKV-k arra kapnak alapítványi pénzt, hogy a mostani seggnyaló pozíciójukat konzerválják, ebből nem lesz havi nettó 1 millás melóhely a kezdő technikusnak.
Ki is fejtem miért. Ne arra adjanak pízt, hogy a multinak szállítson be egy terméket, ez egy fix értéklánc pozíció, amiből semmilyen értelmezhető innováció nem indítható. Egyszerűen rá kell kényszeríteni a KKV-t, hogy saját kész, félkész, vagy elsődleges manipulációt megjárt anyagot adjon ki a kezéből, - amit termékként fog fel -, melynek értékesítését saját maga menedzseli, a lokális, regionális, vagy ne adj isten a világpiacon. Persze ezt eladhatja a multinak is, mert miért ne, de nem onnan indít!
Ha beleveszik azt, hogy legalább ebből a keretből kapjon a kkv egy melóhely fejlesztésére évente 16- 25 millió HUF-ot, legalább 5 évig, mint a multi, akkor egész jól el is sülhet ez a játék.
Amúgy értem én, hogy a multi a két kis szeméért nem fogja belistázni a kis termékét, mert mi a tökömért bízna benne? Nade ez lenne a kihívás ebben a játékban. 10 milliárddal már lehetne tesztelgetni egy lokálisan globális történetet. Ha a multi beszállító pozícióból indul, akkor ez semmi más, mint a multik közvetett 10 milliárdos támogatása.

Oszt hol a többi zönkormyánzat aki ilyent csinál? Pl Veszprém, Balatonalmádi, Balatonfüred, Mezőtúr, Eplény, vagy Nagykanizsa? Oda mikor ér el ez a tuti?

2020.02.05. 14:45:17

@lecsós:
ha a nagy multi kis beszállítóját támogatják, akkor lényegében a multit támogatják. olcsóbban juthat beszállítókhoz. mert a munkagépek megvásárlásához állami apanázst adnak. és ebből nem lesz innováció.

az állami építőipari vállalatokból létrejött kartellek a betelepülő járműiparral járnak legjobban. joschka aligha fog egy baszott nagy járműipari komplexumot építeni, amivel a bmw konkurensévé válik. a fidesz haverok felvonulnak. elvégzik a földmunkát. megépítik a statikus infrastruktúrát. autópályát, iparvágányokat, körforgalmat, lehajtókat, átrakókat, felhúzzák a könnyűszerkezetes üzemeket. és ezeket a németek telepakolják robotokkal. joschka az előző generációs technológiát kapja meg. és államilag megtámogatott multi államilag támogatott beszállítójává válik. de ez egy fokkal jobb, mintha ez sem lenne. és lényegében nem is lehet mást csinálni. kivéve az élelmiszeripart. a termőföld adva van. mezőgazdasági gépeket a magyar ipar elő tudna állítani. az ideális egy svájci tipusú fejlődési pálya lenne. de ahhoz tangazdaságokat, tanműhelyeket kellene létesíteni. vasárnap debrecen környékén bezáratnám a hipermarketeket. heti vásárok vannak. lehet élelmiszeripari termékeket fejleszteni. van egy nemzetközi közönség. közel 10 ezer külföldi hallgató a világ 100 országából. ők a polgárokkal kóstolójegyekkel adakozni is hajlandóak. és ami jó azt gyártani. csak ehhez is vissza kellene venni (vásárolni) a konzervgyárat a franciáktól. a mezőgazdaság és az élelmiszeripar felől kellene indulni. és nem járműipar felől. de amit a fidesz csinál egy fokkal jobb annál, mintha ez sem lenne.

bajnai kormány a románoknak adott el üzemet mondván, hogy kell a pénz a költségvetésnek. a román bank leütötte az entert. ezt akasztották meg. most magyar bank is leüti az entert. na most ebből lehet egy csődhullám is. de ha az a válsághelyzetben nem adódik, akkor az ellenzéket kell leváltani.

2020.02.05. 15:17:40

@lecsós:
a fidesz számára debrecen: teszt üzem. kicsiben kipróbálják. és ha valami befuccsol, akkor sincs nagy baj. mert errefelé nincs politikai ellenfelük. 1998 óta önkormányzati körzetet se vesztettek. itt az lmp se tudott gyökeret verni, a momentum is kamupárt. így a hatalommegosztás a párton belül ment végbe.

építettek egy 25 ezer négyzetméteres luxus irodáhzat.
forestoffices.hu/virtual-tour-fod-2/
de csak 15%-ban tudták kiadni úgy, hogy egyelőre meg se nyitották. mert az üzemi veszteség hatalmas lenne. így most őrzik. terveztek egy intermodális központot. az előzetes becslésekhez képest 10 milliárd forinttal szálltak el a várható költségek. itt a fidesz próba projektjei futnak. lényegében ezt kellene kontrollálni. azzal, hogy a kisebb-nagyobb ügyeskedést-ügyetlenkedést el lehet nézni. bukdácsolást, esetlességet. de a tisztesség minimumát azonban tartani kellene. a régi állami építőipari válallat felépítettek egy rakás betonbunkert. a vörös csillag helyébe a szent korona lépett. na jó. hogy lehet ebből egy működő és élhető, még éppen szerethető európai kisvárost kihozni.

ricardo 2020.02.05. 21:01:23

@neoteny: Tudni? Azt az óvatos állítást merném megkockáztatni, hogy a gazdasági válságok és a privát eladósodás szoros kapcsolatban állnak. Persze a túlzott eladósodáshoz vezető út magyarázataként újra számos narratíva kínálja magát. 2008-as válság pl.? Cikkek, tanulmányok és könyvek garmadája. Címszavakban: az amerikai jegybank mesterségesen alacsonyan tartotta az irányadó kamatlábat; évtizedek óta stagnáló amerikai reálbérek; a biztonságos pénzügyi eszközök iránti igény, ami felszívja a globális megtakarítási bőséget; Bretton Woods II; financializáció, mint válasz a monopolkapitalizmus stagnálására stb. Én tegyek igazságot?

Egy újabb link a Huerta de Soto könyvhöz, amiről közvetlenül letölthető:

www.jesushuertadesoto.com/wp-content/uploads/2016/07/LibroDineroHungaro.pdf

2020.02.05. 21:41:19

@ricardo:
a kapitalizmusban szabadon lehet pénzt teremteni. a semmiből. és ebből adódik a válság. az állam adósságot teremt és abból származik a pénzügyi termékek döntő többsége. és ebből adódik a válság.

a privát eladósodás, az infláció, a reálbérek alakulása, az irányadó kamatok mind-mind következmény.

2020.02.05. 22:33:36

@ricardo:
részlegesen tartalékol a bank. 100 forint megtakarításból kikölcsönös 90 forintot. de abból még kikölcsönözhet 81 forintot. és összesen 900 forintot. és mindezt meg lehet tenni korlátozott felelősségvállalás mellett üzleti titkokkal elfedve mondván, hogy ez a jogállam. innentől kezdve a piacon a tisztességet zárójelbe lehet tenni. ez az első pénzügyi "innováció". pénz teremti a pénzt. semmiből. és jön a többi származtatott termék. a spekuláció alapja másodperc töredékének alapja. hogyan tartsák ezt egyensúlyban. tisztességesen sehogy se.

ricardo 2020.02.06. 09:05:46

@civisvarosi: Látom, hogy az ún. pénzmultiplikáció folyamatát szeretné leírni (ahogy korábban is próbálta már), csak épp – sajnálom, hogy ezt kell mondjam -- nem érti. Persze a pénzmultiplikáció e közismert tankönyvi folyamatát számosan vitatják. Pl. az endogén pénz elméletének képviselői (aki ugyanakkor határozottan állítják, hogy a pénzt (pontosabban: pénzhelyettest) a bankok teremtik azáltal, hogy hitelt nyújtanak). Nem véletlenül linkeltem Önnek a Minsky monográfiából azt a pár oldalt. Sikerült elolvasnia?

2020.02.06. 10:05:24

@ricardo:
a pénzt a bankok teremtik és a pénz mint adósság van jelen a rendszerben. kérdés, hogy mennyi adósságot lehessen teremteni? az überkapitalisták azt mondják: bármennyit. az antikapitalisták azt: semennyit se. és van egy köztes réteg. akik azt mondják, hogy fogadjuk el, hogy a pénzrendszer természeténél fogva instabil (minsky). vagy figyeljünk négy indikátort (lámfalussy) és azok majd előre jeleznek válságokat. ha a pénzrendszer természeténél fogva instabil, akkor vagy előre jelzik, vagy nem jelzik előre. egy természténél fogva instabil rendszerben lehet számolni, de egy ilyen rendszerben legfeljebb csak féligazságok vannak. és annál tovább nem lehet jutni. válság vagy lesz, vagy lesz. mint a kutya vacsorája vagy a schrödinger macskája.

de ezek után vallási kérdés az, hogy egy társadalom vagy az emberiség miféle pénzrendszert teremt. már az vallási kérdés, hogy a pénzrendszert ki vagy mi teremtse. legyen magyar jegybank? kalifornia vagy texas államnak van jegybankja? nincs. akkor magyarországnak legyen? miért legyen? vagy miért ne legyen! és a közéletet ilyen típusú kérdések uralják.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.06. 10:16:32

@civisvarosi:

"van egy köztes réteg. akik azt mondják, hogy fogadjuk el, hogy a pénzrendszer természeténél fogva instabil"

Színtelen zöld ideák dühödten alszanak.

2020.02.06. 10:28:28

@ricardo:
van ez a kínai vírus. mit mondanak a szakértők? világjárvány: vagy lesz vagy nem. az mta denevérkutatója szerint biztosan lesz, de nem. és azt se lehet mondani, hogy biztosan nem lesz. lehet akármilyen bonyolult a számítás, bizonyos helyzetekben féligazságoknál tovább nem lehet eljutni. vuhan tartományban járvány van. van egy who által elfogadott küszöbszám, amit ha a megbetegedések száma átlép, akkor arra mondják, hogy az járvány. és az is lehet, hogy vuhan karanténba zárt népe holnapra a járványt megfékezte. és az is, hogy nem. az sem tudják előre.

és ebből következően válság vagy lesz, vagy nem lesz. és ebben a kínai halpiacok denevér kereslet-kínálati görbéje döntő. a világ vezető közgazászai erre nem gondoltak. és lehet, hogy ez okozza a következő nagy válságot. és az is lehet, hogy nem. ki tudja?

2020.02.06. 10:30:18

@neoteny:
minsky's financial instability hypothesis

2020.02.06. 10:41:06

@neoteny:
lehet olyan a pénzrendszer is, hogy minden arannyal van fedezve. és ha az emberiség nem talál több aranyat a fölkéregben, akkor így járt. és nem lesz több pénze az embereknek, hacsak úgy nem, hogy egyesek befektetnek, hogy fúrjanak le a föld legmélyére. és a lehet, hogy a magban ott bugyog a sok arany. vagy befektetnek az űrkutatásba. lehet, hogy van olyan bolygó, aminek a felszíne tele van arannyal. csak nehéz oda eljutni. vagy lehet aranyat előállítani nagy energiával. és abba is be lehet fektetni. vagy lehet azt mondani, hogy a pénz ne legyen arannyal fedezve. legyen ezüst és réz vagy rossz bronz pénz.

és lehet úgy is, hogy a pénz legyen egy jel. ráírjuk, hogy ez 1000 forint. matolcsy mester aláírja. és az annyit is ér. és az mennyi? van aki szerint semmit, vagy alig valamit. van aki szerint ez egy csodafegyver. na most melyik?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.06. 10:54:57

@civisvarosi:

"és nem lesz több pénze az embereknek"

Az embereknek nem több pénzre van szükségük, hanem több (olyan) jószágra (amik kielégítik valamilyen igényüket).

"és lehet úgy is, hogy a pénz legyen egy jel."

Persze, hogy lehet: ez van most, a _fiat_ pénz. Aminek fizetségként elfogadására államhatalmi erőszakkal kényszerít a kibocsátója.

"na most melyik?"

Az attól függ, hogy politikus (vagy bürokrata) vagy-e, vagy pedig az általad termelt jószágok _önkéntes_ cseréiből élsz-e.

2020.02.06. 11:32:16

@neoteny:
a gyerekek a játszótéren üveggolyókkal cseréltek pénzt. aztán a játékbolt behozott nagyon sok olcsó kínai üveggolyót. és utána a fiúk pucér nős kártyanaptárakkal cseréltek árut. a közösség talált egy a többség által elfogadott helyi csereeszközt. a pucér nős kártyából se volt túl sok. azt el lehetett cserélni matchbox-ra vagy lego-ra. aztán valódi lányok váltak érdekesebbé. de éppenséggel a pucér nős kártyanaptár is betölthetné a pénz szerepét. ahogyan történt a játszótéren.

egy közösségnek valamilyen módon el kell döntenie. és a közösség dönthet úgy is, hogy mindenki szabadon bocsáthat ki pénzt. ez az anarchokapitalizmus. minden egyéb legalébb részben államhatalmi erőszak.

2020.02.06. 12:24:28

@neoteny:
elvben lehetne úgy is, hogy a hajdúvárosok vásárolnak 1t aranyat vagy megkapnak ennyit a jegybanki tartalékből megőrzésre. kibocsátanak 1 millió bocskai koronát. úgy, hogy annak fedezete 1t bocskai arany. és ebben cserélnek árut. feudális pénzrendszer mellett bevezetik a feudális céhes ipart. arra kivetik a feudális adót. két tizedet. és azt mondják: 1 zsák krumpli 1 arany. 100 font krumpli. 1 hajdúsági font fél kilogram. ez klasszikus liberalizmus, ami feudális alapokon nyugszik. egy ilyen rendszerben a céhek kapitalizálódnak. abban szereznek a cégek kisebb-nagyobb részesedést. papp polgármester azt mondja, hogy debrecen megyei jogú város vásárol 10t ezüstöt. és a város közösségi bankja kibocsát 1 millió denáriust. 1 dénár 10g ezüst. az ikon étteremben az mondják, a napi menü: 1 ezüst. kis menü kis ezüst. nagy menü nagy ezüst. és az arany ezüst váltáshoz bevezetnek réz krajcárokat. abban adják a borra valót. abban mérik a bort a kommunitás csapszékei. és a városok piacát a választott hites közönség felügyeli. ez a reformáció. egy ökumenikus zsinat kelet-magyarországi főegyházmegyét. debrecen és a hajdúvárosok polgárai szabadon csatlakozhatnak. és testvérvárosként nyíregyháza. nyír egyháza. a nyírbátoriak. a bátor nyírségiek. határon túlról az érmellékiek. és erre matolcsy györgy doctor honoris causa, zilahi kisnemesi család sarja engedélyt ad. a debreceni egyetem globális szolgáltatóközpont nem hivatalosan bevezeti az eurót. az egyetem egy polgárjogi társaságként létrehoz egy saját pénzváltó vállalkozást. az egyetemi villamosmegállóban a bodegában 3 euró a sajtburesz. 5 euró egy menü. az ikon étteremben 1 ezüst.

ez egy reális forgatókönyv? meg kell kérdezni a tiszántúl polgárait, hogy ilyesmit szeretnének? ez egy félfeudális-félkapitalista világ. amiben a helyi és globális gazdaság szerveződik úgy, hogy abban az központi állam felügyelei szerepkört lát el. de azt ellátja. unortodoxia és liberalizmus.

2020.02.06. 12:39:06

@neoteny:
de erre az átlag budapesti azt mondja, hogy ez egy orbitális faszság. budapest ortodox liberális többsége azt mondja, hogy hogy magyarország vezesse az eurót. nem kell magyar állam. magyar jegybank. hanem az európai központi bankban majd értenek hozzá. ők teljes egészében feladnák a feudális világot és a konföderációs elvet. és ebben o1g akadályozza meg őket. illetve a fidesz. mert vona és a jobbik elárulta a nemzeti radikalizmust.

marine le pen a párizsban a frank mellé visszavezetné a frankot. a francia vidéknek legyen helyi pénze, amivel az eurótól függetlenül kereskednek. macron azt mondja, hogy ez valami sötét fasizmus lenne. és ez egyébként párizsnak nem érdeke. a francia hipermarketeknek se. de a francia kisvárosnak, kiskereskedőknek mégis csak.

az auchan saját tőkéje 8 milliárd euró. az összes vagyona 36 milliárd euró. ebből 28 milliárd euró kötelezettség. azaz -20 milliárd eurója van valójában. ilyen a feudális világban nem lehetett. 8-ból nem lehetett kivonni 28-at. adjuk hozzá.

ricardo 2020.02.06. 13:49:43

@neoteny: Kevés dolgot tudok biztosan. Többnyire azok az emberek rendkívül magabiztosak a tudásukban, akiknek hiányosak az ismereteik, vagy épp nagyon hinni akarnak valamiben.

ricardo 2020.02.06. 13:51:53

@civisvarosi: Nem árt, ha időként alátámasztjuk valamivel azt, amit állítunk. Ön például azt állítja, hogy „az überkapitalisták azt mondják, bármennyi adósságot lehessen teremteni”. Milyen überkapitalisták mondták ezt, hol, mikor?

ijontichy 2020.02.06. 13:54:48

@civisvarosi: "az átlag budapesti azt mondja"
Honnan tudod te, aki nem vagy átlag budapesti, mit mond az átlag budapesti*?

"budapest ortodox liberális többsége azt mondja, hogy hogy magyarország vezesse az eurót. nem kell magyar állam." Non sequitur. Amellett ld.*. Értem én, hogy a debreceni középszer lenézi a "bolgárkertészeket", elvégre azok nem helikopterek, és majd jól rábasznak, ha bevezetik az ojrót - ami lehet is. Értem én, hogy megnyugtató a "mi is megtehetnénk, de juszt se" c. érvelés, ha nem épp az Eu. tökutolsó dicső pozíciója felé szánkázna Mo. Mert ugye a magyar forint nem dán korona (mint az manapság jól látszik), így ez sánta magyarázat, sőt tkp. a középszer tökélyének fals hitéből fakadó önhülyítés.

"8-ból nem lehetett kivonni 28-at." Mondja az, akinek a főnöke olyat röfögött, hogy a "negatív növekedés is növekedés"

Már megint másokkal foglalkozol. A debreceni suszter maradjon a debreceni kaptafánál. Ja és ne hazudozz: az átlag budapesti magasról tesz rá, mit csináltok ti Debrecenben. Csak az az aljadék főnököd röfög olyanokat, hogy a budapesti liberálisok (meg a soros) le akarják tiltani a páros debrecenit reggelire a Bikában (is) ;-)

Értem én a zsigeri fájdalmat, hogy a cívisváros nem diktálhat Budapestnek, de ez van. Budapest egy büdös köcsög, sajátosan kozmopolita, nagyszerű nagyváros, és a főnököd oly kevés hozzá, mint árvaházban a szülői értekezlet. Fölülhetett a várszínházba, ettől még nem lett több, mint a szellő, amely Budapest bokája körül kavar némi port. Értelmes ember a korlátait tudomásul veszi, vagy sikoltozhat élete végéig. Te is jobban teszed, ha megbékélsz vele, hogy a te korodban már rég lekéstél arról (ezzel a görcsölő mentalitással meg pláne), hogy bármit is megértsél Budapestből. Olyan ez neked, mint nekem Párizs. Számomra sosem fogja feltárni azt a nagyszerűségét, amit oly sok más embernek, ezért aztán szépen el is engedtem. A főnököd is jobban tenné. Nem lesz szobra Budapesten, maximum a szoborparkban a 7-es út mellett (a bolsik oda valók) :-).

2020.02.06. 14:03:51

@ijontichy:
onnan lehet tudni, hogy budapest "baloldali" "liberális" népe szavazott. és a dk és a momentum is az európai egyesült államokat hirdeti.

2020.02.06. 14:20:14

@ricardo:
az ortodox liberálisok szerint a kereskedelmi banki hitelezést sem lehet korlátozni, mert a bankok egymást ellenőrzik és a rosszul működő bankok csődbe mennek. ezt is megoldja a piac. sőt a "piacok".

2020.02.06. 14:44:25

@ricardo:
ezt is szabályozza a "láthatatlan kéz". és elvben lehet úgy is. és úgy is, hogy négy indikátor jelzi. fogadja el mindenki a nagyvilágban. de miért is fogadná el mindenki? mert ezt lámfalussy professzor levezette. miből? az azonosan igaznak gondolt alapigazságokból lehet valamit levezetni. csakhogy a közgazdasági iskolák axiómái erősen vitattotak.

2020.02.06. 14:54:57

@ricardo:
pogátsa zoltán szerint a munkaadók és a munkavállalók szociális paktumán alapul a piac. ami a szociális piacgazdaság. kádár jános is így gondolná azzal, hogy egyidőben meg kell teremteni a hatékony gazdálkodás feltételeit. pogátsa zoltán szerint nem kell, mert ezeket "a" "piacok" garantálják, csak legyen szociális paktum. ha a skandinávoknál bevált, akkor bármikor bárhol beválhat. és ő ebben hisz. szanyi tibor közgazdász szerint meg kellene egy bal blokk az jól odaver a fasisztáknak. és utána már megoldja a piac. a liberálisok szerint elvben a fasisztáknak se kell odaverni. mert a piac ezt is megoldja. klímaváltozás problémáját. megoldja a piac. kínai vírus. piac. kössön mindenki biztosítást. a piac beárazza a kockázatot. életbiztosítást, felelősség biztosítást, ki kit fertőz meg. magyar györgy ügyvédi irodája majd intézi a pereket. és a strassbourgban szkafanderben döntenek a főbírók. nincs ilyen világkép? dehogy nem. csak ez kezd az abszurditásba hajlani. és így a libsik kiesnek a pixisből. a parlamentből.

2020.02.06. 15:17:50

@ricardo:
1550. április 25. péntek
Feria sexta post Georgii martiris

Szűcs Gergely háza megbecsültetett nagyságos Melith György és Korlatnik Péter urak javára 50 forintnyi adóssága fejében, kiváltására városunk szabadsága szerint egy évet és három napot állapítottak meg.
Szűcs Gergely 46 ménesbeli lovát megbecsültette 231 forint 50 dénárra nagyságos Melith György és Korlatnik Péter javára, amelynek kiváltására városunk szabadságának szokása szerint megállapították a tizenötöd napot.

szűcs gergely nem tudta fizetni az adósságát. elvették 46 lovát tizenötödik napon végrehajtották. a házát átírták a hitelezői nevére úgy döntöttek, hogy azt azonban egy éven belül hajtják végre. ez volt a szokásjog. a város szabadsága szerint érdemes bakóczi istván bírósága így határozott 1550-ben.

mire van ez alapozva? a hitre. úgy gondolták, hogy ha valaki nem tud fizetni, akkor vegyék el az ingóságait tizenötöd napra. addig lehetett fellebezni. de az ingatalant, a házát ne vegyék el azonnal. az ellenértékének visszafizetésére adjanak egy év haladékot "a város szabadsága szerint". amiben a polgárok előzetesen megegyeztek.

a modern közgazdaságtanban és közjogban ilyen nincsen. láthatatlan alkotmány mondja meg, hogy az emberfiának mit szabad és mit nem szabad, és van a láthatatlan kéz, annak mindent szabad.

ricardo 2020.02.06. 15:20:43

@civisvarosi: Egyetlen ilyen ortodox liberálist említsen.

2020.02.06. 15:44:28

@ricardo:
marcus goldmann és samuel sachs és a róluk elnevezett pénzalap létrehozói azt gondolják, hogy a befektétési bankokat csak ne korlátozzák. mert beavatkozik az állam. és az hová vezet. láttuk ugye.

2020.02.06. 15:58:43

@ricardo:
de ez az ő hitük. lehet úgy, hogy a befektetési bankokat nem korlátozzák. így egyeznek meg. vagy a kereskedelmi bankokat nem korlátozzák. négy szabadság elve szerint. az egyik ugye, hogy a tőkepiacot nem lehet korlátozni.

nem mondhatja azt a magyar labarúgó szövetség, hogy az általa kiírt nemzeti bajnokságban egy csapatben egyidejűleg legyen 10 magyar és lehet 1 nem-magyar. nem lehet ilyen szabályt hozni. ez ugyanis korlátozná a játékosok adás-vételét. és a szabad munkavállalást.

egy belga focistával nem hosszabbított szerződést a klubja. hanem úgy döntött, hogy 11 millió frankért eladja. csakhogy annyiért egy klub sem vásárolta meg. a klub azt mondta, hogy ő kevesebbért nem adja el. ez a belga focista hoppon maradt. és ezek után bírósághoz fordult, amelyik kimondta, hogy a külföldi játékosok számát nem lehet korlátozni. szegény kis belga focistát nem lehet elég sok pénzért eladni. a bankok szabadon generálhassák a pénzt és a játékosokat szabadon lehessen adni-venni. a négy szabadság elve szerint.

2020.02.06. 16:09:09

@ricardo:
az hiten alapul, hogy a játékosok adás vételét lehet, vagy nem lehet korlátozni. volt olyan eset, hogy egy feketét kiállítottak, mert az nem értette, hogy mit magyaráz neki a bíró. és azt mondta: SPEAK ENGLISH! mire az kiállította. az uefa szerint egy szövetség vagy a klub nem kötelezheti a szegény kis focistát arra, hogy beszélje egy számára idegen ország nyelvét.

nem lehet azt mondani, hogy magyar bajnokságban magyarul beszél a bíró. mert szegény kis külföldi focista jogai sérülnek. nem érti azt, hogy a bíró szóban figyelmezteti. és könnyebben kap sárga lapot. ez már ugye hátrányos megkülönböztetés. már majdnem az, hogy felfestik sárgával a jude feliratot.

ijontichy 2020.02.06. 16:12:44

@civisvarosi: Már megint "Non sequitur", mert nem CSAK ezt hirdeti, hanem a "nemorbánfideszt" is hirdeti (bár ezt neked nehéz felfogni, miért nem akarja a büdös budapesti az igaz hitet ;-) ). Ebből tehát inkább az következik, hogy elérte az ingerküszöböt az önjelölt király, meg a helytartója (a miértjét egyébként te is tudnád, ha kimozdulnál a nagyszerű cívisvárosból). Ami nagy szó, elvégre a poszt-kádári "lebukik-kibekkel-megoldja okosba" magyarok hátán fát lehet vágni (sajnos :-( ).
Hé... nem arról volt szó, majd tíz éve, hogy elrugaszkodás, szárnyalás, oszt Kánaán? A büdösmulti iskolája, meg tudása... és hova lett a "nem leszünk gyarmat"??? Nehéz kenyér a tied, terelni a figyelmet a nyilvánvalóról: kudarc, kudarc hátán (ami a társadalmat illeti).

2020.02.06. 17:16:36

@ijontichy:
a fidesz egy kettős hatalmi szerveződés. a fidesz1 szidja a multikat. és amit csak tud nacionalizál. a pénzügyi-kereskdelmi-szolgáltató szektorban. és a fidesz2 kiszolgálja a multikat. és amit csak tud internacionalizál. a betelepülő gyáripart támogatják.

egy mai hír, hogy 1 milliárd forintból építenek új utat. hogy ez a német gyártó ki legyen szolgálva.
burkle.hu/
világszerte csaknem 500 főt foglalkoztatnak. debrecenben 40 főt. és nekik építenek most 1 milliárd forintból infrastruktúrát. mondván, hogy újabb cégek csatlakoznak. és még több kell ezekből a szakmákból. ez a német cég ilyeneket keres.

· elektronikai szerelő
· elektronikai technikus
· gépész szerelő
· gépész technikus
· raktáros
· vezető elektronikai technikus
· vezető gépész technikus
· logisztikai ügyintéző

az mta "szakértői" azt mondják, hogy szétverték a szakképzést. errefelé biztos nem verték szét. sohasem képeztek ennyi technikust. és emelték a képzés szinvonalát is. átvették a német és az angol nyelvű tananyagokat. és mérnököket is képeznek. a debreceni egyetemnek 3000 hardver és 2000 szoftver mérnököt képez jelenleg. ennél nagyobb csak az orvosi kar. az nagyjából 7000 hallgatót számlál. annak a fele külföldi. nagyrészt muszlimok, akik mennek tovább nyugatra. a fidesz ugyanúgy próbál a migrációból hasznot húzni, beleértve a politikai hasznot. ahogyan az ellenzék is. ez egy hatalmi játszma, amiben egyiket se kell félteni.

ricardo 2020.02.06. 17:40:20

@civisvarosi: Félve kérdezem: most akkor kereskedelmi bank, pénzalap vagy befektetési bank?

2020.02.06. 17:57:52

@ijontichy:
egy tegnapi hír, hogy létrehoznak egy képzési központot nyírbátorban agrármérnököket képeznek vidékfejlesztési céllal. az épületet palkovics miniszter adta át. és az első sorban a potentátok közt ott ül veres jános, aki gyurcsány pénzügyminisztere volt nyírbátori tsz könyvelő.
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2388915
aki akart betagozódott a ner-be, akik meg akarják dönteni a rezsimet azok döntsék meg felőlem.

2020.02.06. 18:09:56

@ricardo:
ha a kereskedelmi bank nem teremthet pénzt a semmiből, akkor nincsenek befektetési bankok, ingatlanbefektetési alapok se. nincsenek mobil tarifafcsomagok 0 forint kezdőrészlettel. ezekről gondolják, hogy a válságokat teremti. ezek mind a kapitalizmus "vívmányai".

annak eredménye, hogy az elméleti közgazdászok nem tudnak megegyezni abban, hogy mit korlátozzanak (mert nem is lehet megegyezni legfeljebb csak vallási alapon) és ezért általában nem korlátoznak.

ricardo 2020.02.06. 18:22:53

@civisvarosi: Magabiztos állítások. Bizonyára tudna nekem szakirodalmat ajánlani, hogy elmélyedhessek a témában. Kérhetném?

2020.02.06. 18:42:05

@ricardo:
róna péter szerint a deviza alapú jelzáloghitel egy "hibás pénzügyi termék". mert a lakosságnak nincs devizamegtakarítása, akkor nem szabad neki hitelezni.

egy pillanat, akiknek adták a hitelt azoknak forint megtakarításuk se volt. forintban is sokkal több hitelt lehet nyújtani, mint amennyi betét rendelkezésre áll. az nem "hibás pénzügyi termék"? róna péter szerint nem. annyi még belefér. mert ha az sincs, akkor visszatérnénk a szocialista bankrendszerhez és nem vagy alig lennének magánbankok. és?

kinek-kinek az ő hite szerint. 1550-ben érdemes bakóczi istván bírósága az esküdtekkel a "város szabadsága" alapján ítélkezett. az adós ingóságainak értékét megbecsülték és tizenötöd napra elvették. addig lehetett fellebbezni. de ki nem lakoltatták. mondván, hogy a házának árát egy éven belül visszafizetheti a hitelezőjének. ez volt akkoriban szokásban. most nincs ilyen szabály.

akkoriban azt mondták, hogy két egymást követő évben nem lehet ugyanaz a főbíró. 1551-ben Jánosdeák Mátyás, 1552-ben Ferenczy Péter, 1553-ban Kalmár István, utána 1554-ben Deák (Literátus) Gergely.

akkor még ugy nem volt jogászképzés. eredetileg a jog az teológia része volt. errefelé mária terézia idején választották szét. mert a bécsi udvarban azt mondták, hogy nincs reformált jog. egy jogrend van. a szent német-római. a helytartótanácsban érvényesítik a császáriak. most is hasonló viták folynak. kívülről lehet-e polgárjogot érvényesíteni. illetve kívülről pénzt teremtve lehet a felzárkózási pályát kijelölni. ki lehet azt jelölni egyáltalán. és van aki szerint igen, vagy aki szerint nem. kinek kinek az ő hite szerint.

2020.02.06. 18:46:20

@ricardo:
momentán a lakosság nettó módon el van adósodva. a vállakozások is. és a kormányok is. és a bankok is. ha nem lehetne a semmiből pénzt teremteni, akkor gyakorlatilag megszűnne a hitelezés. és legfeljebb kölcsönözni lehetne. ehhez nem kell nobel díjas közgazdásznak lenni. ehhez nem kell tekintélyelvű szakirodolom.

2020.02.06. 18:55:12

@ricardo:
most 0 forint kezdőrészlettel megvehető egy telefon 2 év hűségidővel. ha nem lenne kereskedelmi bank, akkor 2 évet várni kellene aki ezt a pénzügyi konstrukciót választja. és a közgazdászok azt mondják, hogy valakinek a megtakarítását adják kölcsön. dehogy is. ez a hazugság. és az egész közgazdász szakma benne van. mert ugye ezt mindenki tudja. csak amikor ezt felvetik egyesek, akkor azt mondják, hogy ez nem, ez nincs így. mert ha ez nincs, akkor az összes többi kapitalista pénzügylet borul. viszont ha a kereskedelmi banki hitelezésnek nincs korlátja, akkor majdnem biztosan válságok sorozata adódik. csak kérdés, hogy miféle válság. és hogy hol és mikor lesz válság. de hogy miből adódik az majdnem nyilvánvaló. abból, hogy a kapitalizmus intézményei a pénzt a semmiből teremtik.

ricardo 2020.02.06. 19:05:29

@civisvarosi: Ön azt állította, idézem: "ha a kereskedelmi bank nem teremthet pénzt a semmiből, akkor nincsenek befektetési bankok, ingatlanbefektetési alapok se".

Erre kérnék szakirodalmat. Köszönöm.

2020.02.06. 19:17:38

@ricardo:
1550-ben debrecenben egy ház nagyjából 40-50 arany forint volt. 140-180 gramm aranynak felelt meg. ez 2020-as napi arany árfolyamon nagyjából 2.5 millió mai magyar forint.

akkoriban egy ház olyasmi lehetett, mint most egy réges régi tanya. ahol 1550 körüli szinten van az infrastruktúra. az is nagyjából 2.5 millióba kerül. a piacon az árak úgy tűnik, hogy olyan nagyon változtak. mégis brutális kilengések adódtak. miből? abból, hogy a kapitalizmus intézményei a semmiből teremti a pénzt.

2020.02.06. 19:19:01

@ricardo:
ha holnaptól nem lehetne többlet pénzt teremtni úgy, hogy minden gazdasági szereplő nettó módon el van adósodva, akkor hitelezés befagy. ezt nem látod be magadtól?

2020.02.06. 19:34:28

@ricardo:
teremtik a pénzt a semmiből. és azt ingatlan befektető célja, hogy azt te ingatlanokba befektetve infláld el. a részvényes abban érdekelt, hogy részvényekben infláld el. a közgazdászok szerint ez a jó.

a hentes abban érdekelt, hogy a hús ára emelkedjen. abban infláld el a pénzed. a közgazdászok szerint az nem jó. mert az infláció. a többi is. csak ezen a hentes keresné a pénzt. az veszélyes.

ez a közgazdaság "tudomány".

ricardo 2020.02.06. 19:56:24

@civisvarosi: Maradjunk annyiban, hogy van még mit tanulnom.

2020.02.06. 22:49:59

@ricardo:
a kapitalizmus a jelenlegi formájában a józan észnek mond ellent. de a kvantumelmélet is ellentmond. vissza kellene térni a klasszikus liberalizmushoz. de úgy, hogy vissza is térünk, meg nem is. ahogy sanyi a kútfúró haverom mondja. kapitalizmus kell, de csak úgy ímmel-ámmal. számítsák ki az okosok, hogy jó legyen nekünk. egész pontosan, hogy nekünk legyen jó.

ijontichy 2020.02.07. 13:21:33

@civisvarosi: Teljesen jól mondod: "kiválasztottak". Ez nem polgárosodás, ez pártállamosodás. Az "ötéves tervekről" (főképp társadalmi értelemben) már rég tudjuk, hogy nem működnek. Csak a pici, buta bolsi nem adhat mást, mint ami a lényege (ld. NAT). A magyar társadalom (nem a gazdaság!) fejlődése, '98 óta (mióta a főnököd seggét befújta a szél a minelnöki székbe) tévút, kudarcok sorozata. Ezért lesz a fidesz-éra eredménye - a társadalomra nézve - egy kalap trágyával ekvivalens. Az ilyen társadalom kevésbé lesz versenyképes, a kilábalás pedig relatíve hosszadalmas és fájdalmas.

Értelemszerűen a pártállami dilettantizmus (ld. még "kiválasztott" vs. "kiválasztódott", "kiválasztás kritériumai", avagy a "középszer" diadalmas országlása) kihat azért a gazdaságra is. Ma ezt látom reggel a zindexen:

index.hu/gazdasag/2020/02/07/arfolyam_valuta_deviza_forint_euro/

Tudom, tudom, ez így volt az "ötéves tervben" ;-), avagy LPP (Little Pink Pig) így száll le a bicikliről.
"Mo. egy komoly ország", komoly tudású jegybankelnökkel és pénzügyminiszterrel :-)
(Már csak azt nem értem, hogy akkor bő tíz éve, mire fel volt az a nagy sikoltozás, a 300-as Euró rémétől fenyegetve?)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.07. 20:02:56

@civisvarosi:

"de erre az átlag budapesti azt mondja"

Nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.07. 20:04:25

@ricardo:

"Többnyire azok az emberek rendkívül magabiztosak a tudásukban, akiknek hiányosak az ismereteik, vagy épp nagyon hinni akarnak valamiben."

Ezt honnét tudod?

lecsós 2020.02.07. 20:43:02

@ijontichy: Nézd, ha belenézel a 90-es évekbe, amikor a nagypapik tolták a showt, meg szarért- hugyért adták el az országot, - csak hogy maguknak valami kis baksist le tudjanak tolni - egyszerűen kő-kövön nem maradt vidéken. A komcsik nem voltak ekkora barmok a 60-as évek közepe óta, hogy minden felemelkedési lehetőséget elzártak egy fiatal elől, és ezzel a mentalitással kineveltek egy balfasz arrogáns, féltudású politikai elitet. Ez lett ebből. Az ügynök, és a kis megszeppent csóka, aki letolta a hajdubétet, szipogva beletolta a valóságba, hogy "nem értetünk hozzá" a lófaszt nem, kerestek pár száz millát, csavaros kis jogászkodással. Tehát nem voltak dilettánsok ha a saját szintjükön, ezt el kell ismerni. De hogy a kormányzáshoz balfaszok voltak, - ezt meg a táncos el is mesélte- az tuti. Most meg megy a virnyák. nekem egy a bajom. 30 éve olyan balfaszok kerültek a plüss ülésre a nagyházban, akik a minimális dolgokban sem értettek egyet, nem volt gazdaságpolitikai minimum, se nem volt nemzetpolitikai minimum. Ezt szopta be minimum 4 generáció. Csókolom.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 16:31:31

@ricardo:

Az kiváló -- kár, hogy a gazdasággal nincs tapasztalatod.

ricardo 2020.02.08. 17:42:52

@neoteny: Ha betérek a sarki közértbe, nem nézem meg az ott kapható összes termék árát. És akkor az még csak a sarki közért. De a féltudásúakat kiszúrom.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 17:59:39

@ricardo:

"Ha betérek a sarki közértbe, nem nézem meg az ott kapható összes termék árát."

A gazdasági válságok okairól nincs tudásod.

"De a féltudásúakat kiszúrom."

"Többnyire azok az emberek rendkívül magabiztosak a tudásukban, akiknek hiányosak az ismereteik, vagy épp nagyon hinni akarnak valamiben."

ricardo 2020.02.08. 18:10:35

@neoteny: A többnyire nem azt jelenti, hogy minden esetben.

lecsós 2020.02.08. 18:10:56

@neoteny: Neo, nem laksz kis hazánkban, ez a legnagyobb bajod. Egy kisnyugdíjas, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi mennyibe kerül a boltban, és a piacon is. Azt is tudja, hogy mennyibe került 10 éve. Ezért van a tököm tele azzal, hogy mindenki pofázik, hogy mi a tökömet kellene tenni, de egyik szereplő sem megy ki egy hétre egy kisnyugdíjashoz, megkukkantani, hogy hogyan él. Ezt a nyelevet nem beszéled, ez a gond. A zorbán meg nagyon is tud ezen a nyelven beszélni, nem kicsit. A 10 000 HUF-os rezsi utalvány, meg a bözsi utalványok a megfelelő időben, helyen, és térben. Mert az van, hogy a nagyon progresszívek, - akiknek a nagyapja még lopta a villát, vagy kiutaláták neki pártalapon- mára már elfelejtették azt,hogy honnan jöttek, ezért tudta elküldeni őket a faszba a zorbán, az elmúlt 10 évben. Ilyen egyszerű ez. Ezt a nyelvet nem beszéled te sem, meg senki sem a baloldalon. Ehhez balfaszok. Érted ugye?
Tehát ahogy te vágod a részvényárakat, a kisnyugdíjas ugyanúgy vágja, hogy mik az árak a piacon, meg boltban. Ehhez egy minimális agy kellene, ezt belátni, hogy egy ember egy szavazat. De ez kurvára nem megy kis hazánkban sem, meg ahogy kinéz a nagy büdös USA-ban sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 18:13:03

@ricardo:

"A többnyire nem azt jelenti, hogy minden esetben."

És te nem adtál effektív metódust az esetek szétválogatására.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 18:13:36

@lecsós:

"egyik szereplő sem megy ki egy hétre egy kisnyugdíjashoz, megkukkantani, hogy hogyan él"

Te sem.

lecsós 2020.02.08. 18:17:18

@neoteny: Nem a lófaszt nem, te csak azt gondolod. Én látok élő embert napközben, hidd el nekem.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 18:19:04

@lecsós:

"Nem a lófaszt nem"

Pics or it didn't happen.

ricardo 2020.02.08. 18:21:52

@neoteny: Ha én mondom, akkor az mindig a kivétel.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 18:22:55

@ricardo:

"Ha én mondom, akkor az mindig a kivétel."

Miért?

lecsós 2020.02.08. 18:23:53

@neoteny: Ha a volt komcsik leszármazottai csak egy kicsit beszélnék ezt a nyelvet, akkor a zorbánnak nem lenne kétharmada. De ez nem megy, egyszerűen nem megy, mert nem szállnak ki az ajudibó, meg aki nem keres évente egy önkormányzat körül évi 100 millát tisztán, az balfasz, és miért ment egyáltalán politikusnak.
Itt tartunk. Ezért van az, hogy a fidesz elordítja magát, hogy: csak a fidesz, oszt meg van nyerve a választás. Itt tart a kis hazai politikai homokozó, szépen letisztult szarkenegetés, egymás fedezése 30 éve.
Balfaszság az egész. Egy 17 - 35 évesnek ezt nem tudod már beadni, hogy ez így fasza, a végén mindig Ő szopja be, érted.
USa-ban ugyanez, trump papa már csak egy kibaszott kávét kér. Nem működött az app bassza meg, van ilyen na.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 18:24:59

@lecsós:

"Ha a volt komcsik leszármazottai csak egy kicsit beszélnék ezt a nyelvet"

Melyik nyelvet?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 18:28:13

@ricardo:

Mert az nem tudás, hanem mágia.

ricardo 2020.02.08. 18:35:44

@neoteny: A mágia az még jobb. Vagány.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 18:38:22

@ricardo:

"A mágia az még jobb."

"Többnyire azok az emberek rendkívül magabiztosak a tudásukban, akiknek hiányosak az ismereteik, vagy épp nagyon hinni akarnak valamiben."

ricardo 2020.02.08. 18:52:17

@neoteny: "Ha én mondom, akkor az mindig a kivétel".

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 18:54:42

@ricardo:

"Ha én mondom, akkor az mindig a kivétel".

Miért?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.08. 22:14:03

@ricardo:

"Ez mágia."

Ami mihaszna _mások_ számára.

abdul hackeem 2020.02.09. 17:09:36

@neoteny: Egy dézsa vűm van. Milyen jó, hogy van aki meg akarja mondani _másoknak_, hogy mi is hasznos.
Van aki azt hiszi a mágia hasznos, van aki pedig azt, hogy a szén-dioxid. ;-)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.09. 19:44:57

@abdul hackeem:

"Van aki azt hiszi a mágia hasznos"

_Más_ mágiáját hiszi hasznosnak _saját maga_ számára?

abdul hackeem 2020.02.09. 21:28:34

@neoteny: Egy kis bűbáj, igézet a mágustól.
Ja, nézd csak meg a vitya szavazóit.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.02.09. 21:30:43

@abdul hackeem:

"Van aki azt hiszi a mágia hasznos"

_Más_ mágiáját hiszi hasznosnak _saját maga_ számára?

abdul hackeem 2020.02.09. 21:50:25

@neoteny: Az én mágiámmal megmondom neked, hogy unionista/444/cívisvárosi1,2,3,n felhasználó egy troll és Te trollt etetsz.
Ezt Te hiheted, hogy hasznos számodra.
süti beállítások módosítása