...akkor végre eljön a mi időnk -- gondolják kb. az ellenzéki pártvezetők (vagy azok legalábbis, akik nincsenek Orbán zsebében). Ez a legbiztosabb ellenzéki stratégia egy ideje. A második -- már bizonytalanabb -- remény az, amit egy komoly nemzetközi erő-átrendeződéshez kötnek, pl. a liberális demokráciák hirtelen érkező reneszánszához. No nem azért, mintha az ellenzék bármit is tudna a liberális demokráciák működtetéséről, hanem mert azt azért tudják, hogy ez a fordulat Orbán vereségét jelentené a világtrendben, amivel egy kis ország kormánya kevés eséllyel tudna szembeszállni, elveszítené támaszait politikai és gazdasági téren is. De ilyen fordulatnak egyelőre az előszele sem látszik; legföljebb a két "rendszer" egymás mellett éléséről lehet beszélni. A harmadik -- vézna -- remény pedig a rezsimünk gazdasági bukása és/vagy nyomában az éhesek lázadása. No comment here.
Igen elgodolkodtató, hogy ha a világ legősibb parlamentáris rendszere annyire volt csak képes beépülni a politikai kultúrába, hogy egy közvéleménykutatás szerint a britek 44%-a (Észak-Írország nem tartozik ide) inkább látná felfüggesztve az ország parlamentjének működését ("suspend parliament"), ha ez kell a biztos Brexithez, vajon mit várjunk Magyarországtól? És ennek fényében mi a jelentősége annak, hogy ma az egyik, holnap egy másik ellenzéki párt osztozik ugyanazon a szavazóbázison, miközben a Fidesz támogatottsága mit sem csorbul? Mi lehetne a megfelelő ellenzéki narratíva, ha már a mai stratégia -- hogy Orbán is meghal előbb-utóbb, addig pedig kedvesen mosolygunk és minél kevesebb értelmet teszünk a politikánk mellé, vö. a politikai esztétizálódása -- pont semmire sem elég a kormányváltás tekintetében?
Az ellenzéki pártok közel azonos életciklusai jól láthatók részint a 2010-et megelőző, részint az azt követő érából. Berobbanás, felívelés, betagozódás, beleszürkülés, korrumpálódás, halál. Politika (és a keleti végeken ezzel intézményesen járó gusztustalanságok) mint hivatás. Legutóbb a Momentum is megindult ezen a pályán. Semmi sem változik a belátható időben, kár áltatni magunkat. Egy (tágan értett) korrupt társadalomban a sikeres politika is csak korrupt lehet, nem lehet szervezetet építeni nem korrupt módon és nem lehet hatalmon maradni (pártvezetőként) nem korrupt módon. Ellenzékből végképp nem, legfeljebb kormányzó erőként nagy többséggel, több ciklus kitartó munkájával lehet változást elérni a politikai kultúrában. Jelenleg azonban nincs a prondon gondolat, eszköz, akarat, tehetség, ami felül tudná írni két-három évszázad öröklött társadalmi tehetetlenségét.
Ez nem pesszimizmus, ez a realitás számbavétele. Ami nélkül csak önáltatás van és nincs remény megtalálni a sikerhez vezető utat.
