1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.05.16. 18:03 HaFr

Fogadhassanak-e örökbe homoszexuális párok?

Erkölcsi értelemben semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt követeli [ti. azt, hogy a homoszexuális párok örökbe fogadhassanak]. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni. Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.

Kövér doktor, a nemzet bunkósbotjának, igazolhatatlan analógiája a pedofília és a homoszexuálisok örökbefogadási jogának követelése között tipikus megnyilvánulása az agresszív rezsimnek, amelyik még ott is az ostobák erejével lép fel, ahol egyébként lenne értelme az érvelésnek is. Vegyük ki a pedoflíiát ebből az egészből és koncentráljunk az örökbefogadásra, mert ez távolról sem olyan egyértelmű kérdés, mint ahogy Kövér doktor ellenségei beállítják.

Képtalálat a következőre: „kövér lászló”

A progresszivista világkép megállíthatatan expanziója joggal idegesíti az öregedő Kövért (a fiatalt még nem érdekelte). A progresszivizmus az emberi jogok - a hagyományok és a modernség (!) erkölcsi konszenzusának kárára történő - határtalan kiterjesztésével avíttnak és elnyomónak tünteti fel a korábbi szociális és kulturális normákat, amelyek még akkor is normák voltak, ha sokan szegték meg őket -- de normának normák maradtak. Kövér azt kéri számon a homoszexuálisokon, hogyha már megverte a sors a természetükkel (és jelezzük, ezúttal nem nevezte ezt betegségnek), azt kellő illendőséggel fogadják és nem állnak neki a nevében rombolni az "egészséges" normákat. Magyarul ne akarjanak évényt szerezni a vágyaiknak társadalmi elismertségben és a jogrendben, egyenlő elismerést követelve maguknak, mert tudniuk kell, hogy se a vágyaik, se ők "nem egyenrangúak". Ha mégis így tesznek, azzal a természetes -- az emberiség hosszútávú érdekét jelentő -- rendet rombolják, varrom el a Házmester gondolatmenetét. 

Sajnálatosan ez az érvelés teljesen koherens. A kevésbé türelmes (vagy művelt) progresszivisták hangos undorral jutalmazzák, de -- közlöm -- a cizelláltabbak és igényesebbek sem tudnának ellene érvelni úgy, hogy az veszélyes legyen rá. Valójában két ízlés alapú érvrendszer csap össze, amely között csak választani lehet, mert önállóan megállják a helyüket.

Nem az egyikből a másik ellen fogok érvelni, hanem a progresszivista felfogás koherenciáját vizsgálom, ami -- ha hiányosnak bizonyul -- egyedül tudhatná megingatni (de természetesen nem fogja, mert az ilyen típusú ügyek nem racionális érveléssel dőlnek el). Valóban kérdés -- és én csak kérdéseket teszek fel a legelvontabbaktól a konkrétak felé, nem foglalok állást --, hogy vajon kell-e és ha igen, miért kell minden vágyunknak érvényt szerezni az életünk során és mi történik az erkölcsi világunkkal, ha alárendelődik a jogosnak vélt vágyaink összecsapásának. Van-e felelőssége az embernek a hagyományokért és a társadalmi normákért -- illetve mettől igazolható ezek feszegetése. Jogos-e az embernek elvárni, hogy minden világok legjobbikából részesülhessen: (a konkrétumok felé haladva) alapesetben kellőképp viszolyogjon a másik nemtől és saját testének reproduktív felhasználásától, de közben magának vindikálja a reproduktív szerelem gyümölcseit? Honnan veszi bárki, hogy meg tudja jósolni, hogyan hat egy mégoly szerető homoszexuális életközösség egy konkrét gyerekre (amíg legalábbis nem válik ez a fajta közeg -- ami a progresszivisták célja -- teljesen "normálissá")? De vajon jó-e (ismét az elvontabb felé), hogy minden normális lesz, aminek megvalósítását bárki -- pontosabban bárki, aki kellő hatalomra tud szert tenni -- a fejébe veszi? (És mi lesz azokkal, akik nem tudnak elég támogatót és hatalmat koncentrálni maguk mellett?) Mi a határ az abnormalitás felé? Milyen lesz az a társadalom, amelyben az abnormalitás válik a normává, illetve honnan tudják a progresszivisták, hogy az élhető és boldogabb lesz, mint a mostani? Hova vezet a progresszivista logika: milyen lesz a szent hármasság -- az individualizáció, az államilag szankcionált egyenlőség és a jelenlét (a múlt és - leszámítva a saját programját - a jövő iránti érdektelenség) -- emberisége?

Merthogy máris kiváltotta a fasizmust, az biztos.

173 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2414830702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Janossz 2019.05.16. 18:35:16

Azért csak jól megy ennek az országnak.
Kövér Úr körbenézett, és ezt találta momentán a legnagyobb problémának.
Aztán most rugózik kicsit, meg rugóztatja népét rajta.
Gondolom, végeláthatatlan LMBT sorok állnak a Nemzeti Örökbeadási Hivatal előtt nyitáskor...Tenni kell valamit.
Akkor tessenek beleírni a Nagy Alkotmányba, hogy ilyen nincs, punktum! Eggyel több módosítás mit számít már?

Egyébként érdekes történet volt, mikor a transzvesztita művész Úr(Hölgy?) megzsarolta bizonyos szivárogtatásokkal a szerveket, és hirtelen örökbe fogadhatott.

Janossz 2019.05.16. 19:33:05

@b.feher: Nem vagyok napra kész ezekben.
Sorolja őket mindenki helyesen, aki ezzel óhajt országot kormányozni, népet hergelni.

De, ha te ilyen naprakész vagy a témában, biztos tudod azt is, hogy a felsoroltak a lakosság hány %-át képviselik. 3? 5? 10?

Engem a többiek sorsa sokkal inkább érdekel, mint az ő örökbefogadási esélyeik. De arról Kövér Úr kevesebbet beszél.:-(

Érvsebész 2019.05.16. 19:44:50

"Van-e felelőssége az embernek a hagományokért és a társadalmi normákért -- illetve mettől igazolható ezek feszegetése."

A hagyományok és a normák történeti képződmények. Ez a kérdés már Tevjét, a tejesembert is foglalkoztatta, és nyilván nem lett rá univerzális válasz.

"Jogos-e az embernek elvárni, hogy minden világok legjobbikából részesülhessen:"

„Minden ember egyenlőként teremtetett... elidegeníthetetlen jogokkal... s ezek közé tartozik a jog az élethez, a szabadsághoz, valamint jog a boldogságra való törekvésre.” (Függetlenségi Nyilatkozat)

"kellőképp viszolyogjon a másik nemtől és saját testének reproduktív felhasználásától, de közben magának vindikálja a reproduktív szerelem gyümölcseit?"

Ez nagyon leegyszerűsítő megközelítés. Vannak pl. leszbikus párok, akik a saját testeik reproduktív felhasználásával kihordanak egy-egy mesterséges megtermékenyítésből származó magzatot. Rengeteg heteró nő van, aki viszolyog a szextől általában, de magának vindikálja a reproduktív szerelem gyümölcseit. Meg egy csomó, aki nem. na, az ő gyerekeiket kell valakinek felnevelni.

Honnan veszi bárki, hogy meg tudja jósolni, hogyan hat egy mégoly szerető homoszexuális életközösség egy konkrét gyerekre (amíg legalábbis nem válik ez a fajta közeg -- ami a progresszivisták célja -- teljesen "normálissá")?

Honnan veszi bárki, hogy bármit meg tud jósolni? Sorozatgyilkosok is születnek heteroszexuális kapcsolatból.

De vajon jó-e (ismét az elvontabb felé), hogy minden normális lesz, aminek megvalósítását bárki -- pontosabban bárki, aki kellő hatalomra tud szert tenni -- a fejébe veszi? (És mi lesz azokkal, akik nem tudnak elég támogatót és hatalmat koncentrálni maguk mellett?)"

Mi a normális? Kb. az, amit a többség annak tart. A normalitás egy spektrum, és minden attól lesz "normális", hogy a társadalom normatív erővel ilyennek tételezi.

"Mi a határ az abnormalitás felé? Milyen lesz az a társadalom, amelyben az abnormalitás válik a normává[?]"

Milyen lenne? Olyan, mint ez. Kétszáz éve normális volt, hogy a nőknek nincs választójoga. Hogy szülni kell 13 gyereket ahhoz, hogy 3 felnőjön, normális volt belehalni a szülésekbe és a női szervezet kizsigerelésébe 30-40 évesen. Viszont abnormális volt egyetemre járni vagy a lábat megmutatni. Most meg norma, hogy a lány is tanuljon és ne takarja el a testét.

"illetve honnan tudják a progresszivisták, hogy az élhető és boldogabb lesz, mint a mostani?"

Természetesen sehonnan. Más progresszivisták képviseletében persze nem tudok nyilatkozni, de hát ez az egész a szabadságról szól, és nem, senki nem akarja kötelezővé tenni a homoszexualitást. Azt valóan élhetőbb világnak gondolom, ahol az emberek szabadon élhetik meg a saját szexualitásukat, és annak csak a mások szabadsága szab határt, de persze ez megint olyan felvilágosodáskori izé...

"Hova vezet a progresszivista logika: milyen lesz a szent hármasság -- az individualizáció, az államilag szankcionált egyenlőség és a jelenlét (a múlt és a jövő iránti érdektelenség) -- emberisége?"

Ez eddig: a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

"Merthogy máris kiváltotta a fasizmust, az biztos."

Ez pedig: a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-okozat

Kevésbé elegánsan: csúsztatás és rágalmazás

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.16. 19:56:48

@Érvsebész: :) hiba egy jónak induló posszibilis bszélgetést azzal megölni, hogy minősíted a másik érvelését... a te.érrvelési.hibád.hu/adhominemcuccok

Janossz 2019.05.16. 20:16:01

@HaFr: Ha egyszer én leszek a király, hozok egy szabályt, hogy minden, a poszt terjedelmét meghaladó komment azonnal törlődjön.
Csak nem leszek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.16. 20:22:09

@Janossz: :) elgondolkodom... de én már annak is örülök, textuális érvelés folyik, kár, hogy a végére elveszett a mértéktartás

Érvsebész 2019.05.16. 20:25:25

@HaFr: talán mert nem éreztem, hogy jónak indul :)

@Janossz: Mi van, ha egyszerűen megkéred a bloggazdát?

2019.05.16. 20:31:24

node sztem az Érvsebész nem a "másik" érvelését minősítette, hanem ennek a bizonyosnak a hibáit emelte ki, legyen akárkié, mint a normalitás egyfajta értelmezésének a megjelenítése.
talján mégis reagálni kéne 1-2 felvetésre.

ricardo 2019.05.16. 20:34:50

@HaFr: Nem tudom, hogy ebben az esetben megvalósult-e, hogy "a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze", de az a bajusz garantáltan kimeríti a kiskorúak megrontásának tényállását.

Janossz 2019.05.16. 20:42:46

@Érvsebész: Mi van, ha téged kérlek önmérsékletre?
Semmi. Nem én vagyok a király.

Én a nemlétező (vagy alig létező) ügyek pörgetését kifogásolom, mindkét oldalról.
Véleményem szerint nem tesz jót gyereknek apa és anya nélkül felnőni, teszi ezt akár csonka családban, akár meleg pár közegében.
De nem látom a probléma égető jellegét egyik oldalról sem, ha csak nem a propaganda a cél. Úgy már inkább.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.16. 20:45:51

@Bánegressy: oké, az alapvető gondon az egész érveléssel, hogy módszertani és erkölcsi individualizmusra alapozódik, holott a másik oldal épp ez ellen küzd. A Függetlenségi Nyilatkozat nem adekvát hivatkozási alap a korlátlan jogkiterjesztésre és jogegyenlőségre. A többiben nem találtam jó érvet.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.16. 20:48:06

@ricardo: ja, vicces volt ez a pedofília vád, valszeg az őtket hónapok óta érő észrevételekre visszavágás, miszerint folyamatosan az óvodákat járják

Moin Moin 2019.05.16. 20:49:07

Péter, rosszul teszed fel a kérdést.

Először is: van-e joga a társadalomnak/államnak/politikának/filozófiának korlátozni valakit a mások által gyakorolható és általánosan "normálisnak", "megszokottnak" vett életvitelben (amelybe sokaknak beletartozik a szülői, gyermeknevelői szerep, funkció is), csupán azért, mert az illető (minden eddigi tudásunk szerint genetikai okokból következően) nem a másik, hanem a saját neméhez (is) vonzódik és ezt meg is éli egy teljesen kiegyensúlyozott („boldog”) párkapcsolatban?

Mi lenne a joggyakorlás-korlátozás hivatkozási alapja?

Az nem jó érv, hogy az efféle kapcsolatokban növekvő gyerekek „abnormálisak” lesznek, mivel a kifejezetten erre vonatkozó kutatások semmi effélét nem igazoltak.

Az sem jó és elégséges érv, hogy – úgymond – „a körülvevő világ” elítéli, nevetség tárgyává teszi az efféle („buzi”/„lezbi”) kapcsolatokat és gúnyolják az ebben élő gyereket. Ez ritka és esetleges – ezzel az erővel a késtartást is betilthatnák, mivel ritkán és esetlegesen gyilkolnak is azzal.

A társadalom, az állam csak akkor jogosult beleszólni a család dolgaiba, ha igazoltan, nyilvánvalóan és folytatólagosan veszélynek van kitéve a gyerek (vagy akár a kapcsolattárs). Az egynemű párok esetében ez nem áll fenn – vagy ha fennáll, akkor annak oka nem a kapcsolat jellege.

Szóval: nem kell ebbe belelátni a „régi jó rendet” felforgató progresszivitás átkos és logikusan meg nem indokolható terjeszkedését, sem pedig a „régi ízlésű” állampolgárokon tett progresszivista erőszakot. Akinek a világképébe nem fér bele, hogy valaki nem „keresztény-konzi” elképzelések szerinti partnerkapcsolatban él és nevel gyereket, az – ahogy mondani szokás – ne nézzen oda! …De mondok egy hasonlatot: ha most kinézek balra, akkor látok egy az én ízlésem szerint „nem szép” színűre festett házat, amelyet randa kövér emberek laknak, akik jó időben állandóan a kertben zabálnak… De a megoldás nem az, hogy senki se festhesse égiháborús lilára a fala egy részét, ne hízhasson meg és ne ehessen a kertjében… Azt hiszem, érted.

Egyébként, az elméleti kérdések tisztázása után, akár beszélhetünk a gyakorlatról is: az azonos nemű párok sokkal-sokkal kisebb arányban döntenek úgy, hogy gyereket akarnak nevelni, mint a „normális” párok (- akik egyébként szintén egyre kevésbé akarnak gyerekkel bajlódni – ez is megérne egy konzervatív felütést!)… Kövér úr böffentését pedig igen egyszerű leütni: nem arra való a hatalom, hogy a saját frusztrációinkból és/vagy öröklött terheltségükből adódó „alapállásunka” és ízlésünket normává igyekezzünk tenni. Az ilyen embert kell eltávolítani a hatalomból – nem pedig a gyereket az azonos nemű pár alkotta családból! Ui. az előbbi [Kövér+hatalom] veszélyes, a másik meg nem…

Bogomil 2019.05.16. 20:49:12

@HaFr: Ha jól értem, Érvsebész nem azt vitatja, hogy Kövér megszólalása fasiszta jellegű, hanem azt, hogy ezt az irányultságot (megalapozottan) a progresszivizmus váltotta volna ki nála...
Amúgy Kövér ráadásul még következetlen is: a logikája szerint az egyedülálló örökbefogadóknál vizsgálni kellene nem homoszexuálisak-e, tiltani kellene az örökbefogadás ztán létrejövő homoszexuális kapcsolatokat, stb,

ricardo 2019.05.16. 20:50:29

@HaFr: Megannyi cukrosbácsi.

Bogomil 2019.05.16. 20:52:46

@Janossz: Én sem ezt tartom a legégetőbb problémának, de ami a gyerek érdekét illeti, már vannak kutatások és tapasztalatok arra nézve, hogy milyen hatása van a homoszexuális pároknál való nevelkedésnek; gyakorlatilag nincsenek szignifikáns eltérések semmiben, még a gyerekek szexuális irányultságában sem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.16. 20:55:51

@Bogomil: pedig "kiváltotta", mert létrehozta azt a kontextust, amelyben relevánssá válhatott .. az igaz, hogy nem "okozta", ez mást jelentene és ilyet nem is állítanék

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.16. 20:57:50

@Moin Moin: ami folyik, az a hagyományos társadalmi fogalmak invesztálása és elfoglalása a progresszió nevében -- a mai jobboldal azért nácult be mert nincsenek jó eszközei ennek a feltartóztatására

Moin Moin 2019.05.16. 21:15:07

@HaFr: A fogalmak tartalmának átalakulása természetes és folyamatos: mindig volt és mindig lesz. A fogalom nem szent tehén. A házasság és a család fogalma is átalakul újra és újtra - ez nem a progresszívok mesterkedése, hanem az emberi léttel járó szükségszerűség.

A jobboldalnak pedig azért nincsenek eszközei ennek a feltartóztatására, mert akkor magát az életteé járó változást kellene feltartóztatnia, ami lehetetlen. (És itt most jöhetne egy elméleti fizikai tiráda az anyag önszerveződéséről - de ne félj, nem jön.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.16. 21:30:29

@Moin Moin: én inkébb azt hiszem, hogy a konzik nem értik a múltat ezért a saját képükre teremtik, a progik ugyanezt csnálják a jövővel -- néha az egyik, néha a másik válik veszélyesebbé, van amikor meg sikerül kettőnek egyszerre kicsinálni a józan észt, mint manapság

Moin Moin 2019.05.16. 21:49:34

@HaFr: Ezért is van az, hogy én se konzi, se progi nem vagyok: a robotokban bízom - tetszett az a jövőkép, amelyet a Terminátorban láttam. Még mindig sokkal kevésbé volt kínos és veszélyes, mint a konziprogiké...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.16. 22:04:11

@Moin Moin: én is mostanában a legjbban a szoftverek társaságában érzem magam

nevetőharmadik 2019.05.16. 22:26:19

@HaFr: hát, szoftverekkel dolgozva sajnálkozva megállapítom, hogy felettébb emberiek.

Khonsu 2019.05.17. 03:00:45

@Moin Moin:

Figyelek ám :)

Úgy látom nem ment át mindenkinek, szóval "röviden" a lényeg:

Amikor a tudat fénye kigyúlt, akkor kibillent az egyensúly és elindult a fejlődési folyamat ma is látható szakasza, melyben a rendszer az új egyensúly irányába tart. Mi is történt ezen nevezetes pillanatban? Mondjuk úgy meghasadt a valóság. Létrejött egy virtuális entitás, mely ébredésekor bezárva találta magát egy fizikai világba. Vagyis lett itt nekünk egy olyan "szoftverünk", melynek álmai, vágyai a virtualitásban keletkeznek, és ezeket jobb híján a fizikai valóságból próbálja kiélni, kielégíteni.
Az álmaival méri a valóságot.
Persze ez nem túl nyerő stratégia, hiszen a természeti
törvények és a szűkösség miatt állandóan korlátokba ütközik, mely megvalósítatlan álmokat, kielégítetlen vágyakat, szenvedést eredményez.

De a tudat talált egy "kiskaput", egy módszert a probléma megkerülésére. Rájött a virtualitásban keletkező álmok, vágyak megélésének virtualitásba való "visszacsatornázásának" trükkjére, ahol az előbbi korlátok nem léteznek. Elkezdett virtuális világokat alkotni. Ezek megalkotásához és egyre komplexebbé
tételéhez pedig felhasznált egy olyan eszközt, melynek használatára a túlélés már megtanította, a technológiát. Ettől kezdve pedig a folyamat megállíthatatlanná vált,
létrejött egy pozitív visszacsatolás.

A technológia lehetővé tette a fizikai környezet mind nagyobb átalakítását és a virtuális világok egyre fejlettebb verzióinak felépítését, melyek fejlettebb technológiát, azok jobb "átalakító képességet", ez pedig egyre kiterjedtebb, egyre komplexebb virtualitást eredményezett. A fizikai környezet törvényei és a szűkösség pedig állandóan visszapattintotta a tudatot a virtualitás irányába, amennyiben kielégülést keresett.

Minél fejlettebb a technológia, annál magasabb szintre fejlődhet, annál jobban kiteljesedhet a virtualitás a szubjektív/interszubjektív valóság. Tehát a folyamat során az élet egyre növekvő arányban helyeződik át a virtualitásba. Könnyű belátni, hogy ez a folyamat arra tart, hogy végül a tudat teljes egészében áthelyeződjön a virtualitásba, a fizikai valósággal pedig csak közvetett módon, egy technológiai rétegen keresztül álljon kapcsolatban. Egy virtuális entitás csak a virtualitásban képes kiteljesedni, így szüntethető meg a "szenvedés", a szűkösség, a korlátok.

Erre tartunk. Felkapcsolták a lámpát és bumm:

atmos.washington.edu/~robwood/teaching/451/labs/timeresponse.html

A rendszer a virtualitásban talál új egyensúlyt. Erről a folyamatról szól az egész történelem, a vallások, a gazdaság, a politika, a művészet, minden, a templomoktól a számítógépes játékokig, a virtualitás fejlődéséről, épüléséről. A rendszer ezen átmenetéről az új változó (tudat) megjelenésével felborított előző globális egyensúlyból egy új egyensúlyba. A tudat teljes virtualitásban való létezésébe.

Ennek persze eddig nem sokan voltak és vannak tudatában.
Nem volt ott náluk a "TRUE", ahogy 444 szokta írni.

Annak hiányában pedig a folyamat a természet által eddig is sikerrel alkalmazott módszer alapján zajlott, vak próbálkozással, kiválasztódással. Dolgozott a genetikus algoritmus a "piacon", a vallásoktól a felvilágosodás eszméiig, a politikai/gazdasági rendszerektől a vállalkozásokig és technológiai fejlesztésekig, és persze a konzi-progi vonalon is. :)

www.youtube.com/watch?v=1i8muvzZkPw

en.wikipedia.org/wiki/Genetic_algorithm

Ezzel csak annyi a probléma, hogy ha kvázi teljesen vakon működik, akkor nem elég, hogy lassú, de a civilizáció mai és jövőbeni fejlettségi szintjén igencsak kockázatos is. Sok felesleges kitérővel, kerülőúttal és olyan zsákutcákkal, melyeknek a végén vagy Mad Max-et játszunk, vagy simán kinyírjuk magunkat,
esetleg kinyíratjuk, mondjuk akár terminátorokkal...

És mivel az örök élet és az ingyen sör elég csábító gondolat, még akkor is, ha virtuális, így nem örülnék neki, ha valaki nagyon okos valamely "zseniális húzása", vagy csak simán a tökölés és értelmetlen tiszteletkörök miatt lemaradnék róla. :)

Szóval igen, ennek az ismeretnek a birtokában, hogy mi is ennek a folyamatnak a háttere, amit történelemnek nevezünk és merre tart, lehetőségünk van kiejtenünk a
hibás lehetőségek nagy részét, még mielőtt kipróbálnánk
(vagy más eredményben reménykedve újra kipróbálnánk...) azokat. Illetve lehetőségünk van úgy gazdálkodni a természet adta lehetőségekkel, hogy a folyamatot egyéb módokon is felgyorsítsuk, a kockázatok csökkentése mellett.

Khonsu 2019.05.17. 03:02:00

@Khonsu:

Használati útmutató:

Végy egy akármilyen problémát.
A fentiek ismeretében vizsgáld meg, hogy az arra kínált megoldásod a természeti törvényeknek nem mond-e ellent,
illetve nem igényel-e túl sok erőforrást. Ha ezek közül valamelyiken elbukik, akkor irányítsd át a virtualitásba.
Összetett projektek esetén, amekkora részt csak lehetséges szintén irányíts a virtualitásba, így takaríthatsz meg a legtöbb erőforrást. A megoldás így nem csak hatékonyabb lesz (bármilyen téren), de egyben a vágyakat is jobban kiszolgálhatja, tehát általa arra haladsz, amerre a "pálya lejt". Ha tehát a megoldásod a globális rendszer össz virtualitását növeli vagy növekedését elősegíti, akkor a természetes fejlődési folyamat irányában, azzal összhangban haladsz. Ha pedig a természetes folyamattal együtt mozogsz, akkor jó esélyed van a projekted sikerére.
Általánosan alkalmazható "iránytű".

"In hoc signo vinces!"

A témában említett problémára is működik.

A túlszabályozás is kiküszöbölhető, az optimalizáció javítható ezen egyszerű ismeretek birtokában.

Ezeket már korábban is leírtam, csak nem ennyire "szárazon". Úgy látszik nem ment át eléggé...

Amire szintén többször utaltam, hogy a folyamatot megállítani nem lehet. Annyit tehetünk, hogy a fentiek ismeretében olyan stratégiát választhatunk, mellyel beérhetünk az ismertetett célba. Amennyiben ez sikerül, az azt jelenti, hogy még a terminátorok sem fognak zavarni, mert velünk lesznek. :)

Persze, ha az inerszubjektív valóságot, melyben a virtualitás magja koncentrálódik nagyon elbarmoljuk, akkor az ítélet, ami onnan visszaüt ránk fájni fog, nagyon. Csak az elbarmolás mértékével fordított arányban ér be az emberiség a célba, ha egyáltalán...

Jobban nem zavarok be a társalgásba, csak ezért a kis közérdekű közleményért ugrottam be.
Megyek is vissza a világmegváltáson dolgozni, sok még a meló... :)

WiIdhunt 2019.05.17. 10:21:40

Szégyen, hogy hová züllöttél. Ennyire nincs pénzed? Menj el dolgozni...

kazsiafigyelo 2019.05.17. 11:52:43

Nekem semmi bajom nincs a homoszexualitással. Az a baj inkább, ha egy társadalomban nincsenek normák, nincs vezérfonal, ami alapján objektíven meg lehet mérni a teljesítményt. Az szerintem lehet egy norma, hogy mindenki úgy éli meg a szexualitást és családi életet, ahogy akarja. E mellett viszont ki kell azt is mondani, a homoszexuális párok (én a házasság lehetőségét is megadnám) nemzésképtelenségük miatt kevésbébb hasznosak, bár egyenjogúak.
A baj a progresszióval, hogy ahogy nevéből is látszik, mindig tovább akar menni, mindig föl akar szabadítani, el akar törölni valamit. Éppen ezért a progresszívek kritikusnak kiválóak, de képtelenek egy működő, nyugodt, normák által szabályozott társadalmat létrehozni. Pl a feketéknek megadták az egyenlő jogokat, majd a kultúrában, a gazdaságban is egyenlő szerepet követelnek nekik (lásd kvóták). Az valahol tényleg egy vicc, hogy ha egy filmben nincs fekete, az rasszista film.
A progresszió a felvilágosodás legrosszabb, rousseau-i, francia vonalát követi, aminek vége a jakobinus diktatúra. A brit felvilágosodás a jogok egyenlőségéig jutott, és meg is állt ott. Bár isteni, természetjogról beszélnek, világképük végtelenül materialista, számomra ez a leginkább visszataszító bennük. Hogy járhat bármi is valakinek azért, mert ember, ha nincs Isten, csak az anyag? Ha egy anyagi világban élünk, akkor nem volt jogos a feketék rabszolgává tétele? Ha viszont van Isten, akkor vannak jó és rossz cselekedetek, és nem csak identitások, vágyak és anyagi befolyás. Akkor van értelme annak is, hogy valaki ilyenek vagy olyannak született, és nem ezen különbségek eltörlése a legfontosabb feladat.
(Amúgy kövér laci megszólalása azért, téma, hogy ne mészáros gazdagodása legyen, még ha az értelmiségiek számára nagyon is fontos kérdések ezek)

Janossz 2019.05.17. 19:38:02

@444: Tehát a gyarmatosítók saját országaiban a nehézgépkezelők vannak legjobban fizetve.

Megint hülye vagyol. Volt már olyan, hogy visszaolvastad a saját bölcsességed?

Janossz 2019.05.17. 20:27:56

@444: " de a munkások bérét nem emelték a gépsor teljesítményével arányosan. "

Fosod a szót megint ész nélkül.
A munkások bérét az ő teljesítményük, nem az általuk kezelt gép teljesítménye határozza meg.

FrVili 2019.05.17. 20:50:48

@444: "objektív mérés", még az objektív mellé tedd oda, hogy pontos mérés, és ez már tiszta metafizika. Van az életnek olyan területe amiben nem vagy dilletáns? Érdekel, hogy nyilvánvaló mentális sérülésednek objektív okai vannak, úgy mint látható fogyatékosság vagy az objektív magyarságod mögött metafizikai hátteret kell keresni? A munka egyenesvonalú mozgás esetén (a koordinátarendszertől eltekintve, bár a munka maga invariáns, ami nem azt jelenti , hogy objektív) az erő és elmozdulás skaláris szorzata, ennek megértése további absztrakciókat feltételez (n.rendű tenzorok, trigonometria), ahogy az "értés" fogalmának megértése is, de a fajtád ilyenkor már sivalkodni szokott, és idegen összeesküvést lát frusztrált kis gnóm lelkének kivetüléseként.

Janossz 2019.05.17. 20:52:04

@444: " ha én azt mondom, hogy a gyártósor teljesítményét képesek vagyunk megduplázni, akkor a bérek is megduplázódnak, akkor a munkavállalók érdekeltté válnak a modernizációban. és ez esetben a munkások általában véve hatékonyabban dolgoznak. "

Ez melyik országban zajlik így?

John Brennan 2019.05.17. 22:16:03

Orbán repülőgépét lezuhanni akaró CEUsról is szeretnék egy posztot.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.05.17. 23:09:32

Magyar Erkölcsös Emberek Országos Köre
álláspontja a kérdéskörben szintén az, hogy jelenleg
ne fogadhassanak örökbe gyereket ilyen párok.

Elképzelhető, hogy a társadalom erkölcse fejlődik és eljön az ideje egyszer annak is, hogy ez beletartozik a normális erkölcsi felfogásba, de az még nem a jelen és nem is a közeljövő, hanem inkább max a távoli jövő. Jelenleg a társadalomnak ártana, ha megengedő lenne ebben a kérdés körben.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.05.17. 23:15:56

Felhívom a figyelmet Mérő László memetikai előadásának egy részletére. A genetika és memetika hasonlatra. Az emberek azért is vállalnak gyerekeket, hogy továbbadják a génjeiket. A memetika magyarázatot ad arra, hogy miért is fogadnak örökbe gyerektelen párok más genetikájú gyerekeit: hogy továbbadják a mémjeiket. (((Nos a 'nemileg másként gondolkodás' mémjeinek a továbbadása nem feltétlenül hasznos össztársadalmi szinten)))

feketeesfeher 2019.05.17. 23:46:53

Nézzünk már kicsit körbe a mai magyar társadalom gyermeknevelési attitűdjeire. Hát marhára nem az a probléma, hogy a melegek fogadhatnának-é örökbe gyereket, vagy sem.
Hát baromira nem oszt és nem szoroz. A társadalom gyereknevelési problémáinak ezred százalékát sem teszik ki azok a kérdések, amiket a melegek gyerekvállalási kérdése generál.

Van úgy száz sokkal nagyobb probléma.
Persze, lehet azt is csinálni, hogy melegek örökbefogadásáról vitázunk, csak a gyakorlatban nincs semmi de semmi értelme.

Basszátok alássan, ma Magyarországon a gyerekek jelentős része elképesztően szar helyzetben él. Vidéken a herbál, a fővárosban dettó. Olyan emberek kaffognak a melegek örökbefogadásáról, akik nagyívben szarnak bele abba, hogy a szegregált környezetben élő gyerekek milyen kilátástalan helyzetben vannak.
Akik beleszarnak abba, hogy a közoktatás mérhetetlen társadalmi különbségeket betonoz be nep mint nap.

És akkor majd pont az a probléma, hogy pár meleg pár gyereket fogadna örökbe.

Hát baszottul nem ez a probléma.
És én kérek elnézést a trágárságért, de itt speciel adekvátnak gondolom.

ludwigvan 2019.05.17. 23:58:28

Amúgy, ha valaki elgondolkodna azon, hogy mi az értelme a buziságnak, akár evolúciós akár vallásos alapon: Mért alakultak ki vagy mért teremtette Isten a buzikat, akkor egyetlen épkézláb választ találna erre, éspedig azt, hogy ezek a párok neveljék azoknak a gyerekeit, akik valamiért nem tudják saját maguk felnevelni őket. Meghaltak, vagy megbolondultak, vagy valami másért képtelenek a gyereknevelésre. Ez lehetne a társadalmi hasznuk. Szóval, konzervatív alapon nemhogy engedni, hanem kötelezni kéne őket az örökbefogadásra, és éppen a liberálisoknak kéne küzdeni azért, hogy ha nem akarnak, ne legyen gyerekük.
Dagadt Laci meg a hasonlóan gondolkodók igazából bosszút akarnak állni szegény buzikon, mert azok fel merik vállalni, hogy a f@szt szeretik, miközben ők is azt szeretnék (mármint Kövérék) csak nem merik kimondani, megfogni, megsimogatni, hanem inkább elvesznek feleségül egy nőt, akit nagy frusztráltan néha magukévá tesznek, aztán mivel utálják az egészet, jól meg is verik.

feketeesfeher 2019.05.18. 00:02:41

"Van-e felelőssége az embernek a hagyományokért és a társadalmi normákért"

A gyereknevelésben Magyarországon nincsenek se társadalmi hagyományok, se elfogadott normák.

Az én nagyszüleim tök másként gondolkodtak a gyereknevelésről, mint a szüleim, és mi is tök mást gondolunk a gyereknevelésről, mint a gyerekeink.

Nincsenek értelmezhető hagyományok se, meg értelmezhető normák se.

A nagyszüleim teljesen érzelemmentesen kezelték, hogy a 6 megszületett gyerekükből 3 maradt életben. És ezzel nem lógtak ki a falusi közösségből. Lazán kezelte ez a falusi életközösség, hogy gyerekeket munkára adtak vettek, vagy esetleg meddő párok vettek maguknak gyereket.
A gyerek egy felnevelendő munkaerő volt, meg valami családi kapcsolat.
Milyen hagyománytiszteletről kéne beszélni?
Milyen "normákról"?
Magyarországon gyerekek tízezrei éheznek, és akkor azon szépelgünk, hogy meleg párok felnevelnének normális körülmények között gyerekeket, de hát ez skandallum, meg hát hogyan már. Mert a magyar gyerek az bűbájban nő fel, és csak a melegek rondítanak bele ebbe a szépen kitalált univerzumba.

Ugyan már.

feketeesfeher 2019.05.18. 00:28:31

"hogyan hat egy mégoly szerető homoszexuális életközösség egy konkrét gyerekre"

Azzal sem foglalkozik úgy általában a magyar társadalom, hogy hogyan hat egy lecsúszott alkoholista életközösség egy konkrét gyerekre.
Sőt, ezzel aztán tényleg nem foglalkozik.
Mert természetesnek veszi, hogy van ilyen.
De a homokosok azok buzik, és elítélendőek.

Nem itt van az a baszott érdekes választóvonal, hogy kik fogadhatnak örökbe gyereket.

feketeesfeher 2019.05.18. 00:33:37

@444: "hol éheznek gyermekek tízezrei?"

A mai Magyarországon.

feketeesfeher 2019.05.18. 00:39:29

@444: "de konkrétan hol?"

soroljam szabolcs, BAZ és csongrád kisfalvait?
Vagy mit szeretnél?

morph on deer 2019.05.18. 00:41:54

“Valójában két ízlés alapú érvrendszer csap össze“

Valójában a frászt.
Az nem izlés kérdése, hogy valaki elvárja a homoszexuálisoktól, hogy akceptáljanak egy alsórendübb szerepet a társadalomban, csak mert (Kövér elvtárs ezt várja el) eltér a szexuális preferenciájuk a mainstream vonaltól!

Ugyanis onnantól kezdve, hogy a homoszexualitás önmagában nem büntetendő, a világon semmilyen valid indok nincs a diszkriminációjukat illetően!

Mert ha nem tetszik az, ha két azonos nemű kézen fogva megy az utcán, akkor innntől kezdve már csak a kézen fogva utcán menést lehet betiltani ahhoz, hogy ez tilos legyen, ugyebár?
Különös tekintettel az alaptörvénybe - ami normális helyeken alkotmány - foglalt állampolgári jogra, amelynek alapján tiltott bárminemű megkülönböztetés e témakörben!

Akkor innentől miről is beszélünk?

Ja, hogy ez nem tetszik?
Bad luck.
Mondom ezt annak ellenére, hogy orthodox heteroszexuális vagyok, és sajna attól is kitör a frász, ha férfi az urológus. Ez van.
Amúgy azt sem találom kifejezetten ízlésesnek, ha heteró párok falják egymást nyílt színen, és nem azért, mintha prüd lennék bármilyen mértékben is, csak éppen feleslegesnek tartom. Ha már nincs fedél, legalább ne a tömött buszon..

De legfeljebb ugyanezért van gondomaz azonos neműekkel is, ha egyáltalán, - és ez valóban ízlés dolga.

Egyebekben viszont nem értek egyet.
Mert ha egyszer nem tartjuk sem betegségnek sem bűncselekménynek a homoszexualitást, mivel egyik sem, a világon semmilyen jogcímünk nincs bármilyen megkülönböztetést érvényesíteni a homoszexuálisokkal szemben a homoszexualitásukksl kapcsolatban!
Bármilyen egyéb szexuális vonatkozású bűncselekmény esetén pedig ugyanaz vonatkozik rájuk, mint a hasonló helyzetben levő heterókra.

Mert attól, hogy adott esetben egy pedofil egy ellenkező nemű gyereket molesztál, az nem kesz semmivel sem jobb, mint aki az azonos neművel teszi ugyanazt, csak szólok..!

Hogy mindez az “abnormalitás” irányába tendálna?
Mihez képest?
Ha netán a Kövér lenne a normális, akkor inkább vállalnám a homoszexualitást, bármelyik pillanatban!
De komolyan!

“What a lowlife” - mondanák a túlsó parton...

feketeesfeher 2019.05.18. 00:50:54

@morph on deer: "“Valójában két ízlés alapú érvrendszer csap össze“
"

Uhh, ezt a baromságot meg észre sem vettem.
Jó, hogy felhívtad rá a figyelmemet.

Facepalm. Pedig amúgy bírom HafRt.
De ez nagyon mellé ment.
Szeretném érteni, hogy miért, de van amikor meg nem szeretném érteni, mert az már gáz.

morph on deer 2019.05.18. 01:11:13

@TanNé:
“Jelenleg a társadalomnak ártana, ha megengedő lenne ebben a kérdés körben.”

Ennek, itt és most?
Viccelsz?

Jelenleg a társadalomnak az árt, mégpedig helyrehozhatatlanul sokat, hogy ilyen Kövér félék a döntéshozók, akik kábé egy évszázaddal vetik vissza a közgondolkodást!

Na EZ ártalmas.
A tolerancia és a másság - bármilyen értelemben - elfogadása pedig csak használ(na), hiszen egy társadalom a többiekkel való kooperáción, ergo a többiek elfogadásán alapul!

Abban a pillanatban ahogy elkezdünk diszkriminálni, elkezdjük rombolni a társadalmunkat! Hiszen ha eltűrjük, hogy kirekesszenek valakit akár csak a bőrszíne miatt, onnantól nem fogjuk tudni megállítani a folyamatot!
Mert pl mennyire kell fehérnek lenni ahhoz, hogy valaki fehérnek számítson?
És ha lebarnul a napon?
Vagy akinek három generáción át nem volt zsidó felmenője, az mennyivel jobb annál, akinek csak két generáció óta nem volt?

Így aztán én azon a véleményen vagyok, hogy ezt a Magyar Erkölcsös Emberek Országos Körét is úgy ki lehet dobni, ahogy van, hiszen alapból kirekesztő, és elég nehéz erkölcsi alapú támpontot találni a létezésük mellett.

Mert mit is jelent az, hogy “mi erkölcsösek vagyunk”? Azt, hogy “bezzeg ti meg nem”!
Hát kösz, de nem, kösz. Ilyen erkölcs-csőszökre nincs (sincs) szükség!

morph on deer 2019.05.18. 01:17:44

@feketeesfeher:
“de van amikor meg nem szeretném érteni, mert az már gáz.”

Hát ez az. :(
Amúgy messze távol a legértelmesebbek egyike szerintem. (De ez legyen az én problémám,)
Maga a kérdésfelvetés is egyedülálló, csak a folytatásaal van gondom.
Az is igaz, hogy nálam ez elvi kérdés.

morph on deer 2019.05.18. 01:30:26

@444:
Hát bizony akkor lehet, hogy az oltárral van a hiba. :)
Amúgy az ötlet nem rossz, de az én koromban kettő fölé már nem megy az ember, mert árt az egészségnek...

Jól gondolom, hogy a megszokott társadalmi normákra gondolsz?
De tudod, azok sem változatlanok ám.
Többé-kevésbé folyamatosan változnak, és most ez van soron. Vagy legalább is ez kapott publicitást itt és most, mert Kövér sikkesen betért a porcelánboltba, és még nem ült el a csörömpölés zaja.

B60 2019.05.18. 06:24:13

Ez a vita egy teljesen értelmetlen síkon zajlik, és legfőképp politikai szinten. Az egyetlen ami számít a gyerek , annak fejlődése. Ha örökbefogadásról beszélünk , a lényeg , hogy mi jó a gyereknek. Nem hiszem , hogy az egyetlen jó megoldás csak a heteró család lehet. A történelem rengeteg hetero családban született gonoszt adott a világnak akik milliókat öltek meg. Ugyanakkor ha megnézzük ezeknek az embereknek családi életét , láthatjuk , hogy egy biztos hiányzott , a szeretet. Egy kiegyensúlyozott ,megfelelő anyagi hátérrel rendelkező homoszexuális pár rengeteg törődést, figyelmet és szeretet tud adni egy gyerek. Ez számít a többi felesleges duma. Az állami gondozásnál minden jobb.

bulsitter 2019.05.18. 06:59:19

Túlszabályozott világot építünk.

acycloren 2019.05.18. 07:00:09

Eleve az örökbefogadás ökörség. A mostohaszülők nagyságrendekkel nagyobb eséllyel bántalmazzák a mostohagyerekeiket, mint a szülők a saját vér szerinti gyerekeiket.

Huszonkilences 2019.05.18. 07:02:53

Péter, ezt nagyon nem kellett volna!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2019.05.18. 07:41:46

Nem ezekre a kérdésekre kell válaszolni. Ezekről a kérdésekről süt a konzervatív gondolkodás örök hamissága.
A konzervatív gondolkodás örök hamissága, hogy azt hiszi, hogy az, amiben felnőtt, az általános, örök és megváltoztathatatlan rendje a világnak és ehhez próbálnak meg indoklás találni.
A valóságban viszont ez az "örök rend" folyamatos változásban van. Még, az is, amiben Kövér hisz, teljesen más volt 100 évvel korábban. Szerelemből házasodni? Viccelsz? Figyelmen kívül hagyva a család hosszútávú érdekeit? Egy XVIII. századi ember számára ez maga lett volna az erkölcsi fertő.
Ha el tudod fogadni, hogy a világ rendje nem állandó, akkor értelmét veszti ez a kérdés:
"Van-e felelőssége az embernek a hagyományokért és a társadalmi normákért -- illetve mettől igazolható ezek feszegetése."
Azok a normák, amiket te megváltoztathatatlan, örök Igazságnak vélsz, pontosan ugyanígy alakultak ki az évezredek során. Jöttek emberek, feszegették, aztán látták a többiek, hogy ez nem rossz és követni kezdték. Aztán egy-két generáció lement és már senki emlékezett a régi normákra. Ez lett a világ új rendje.

"Honnan veszi bárki, hogy meg tudja jósolni, hogyan hat egy mégoly szerető homoszexuális életközösség egy konkrét gyerekre"
Ezt nem nagyon kell jósolni, mert tudni lehet. Attól, hogy örökbe nem fogadhatnak, nagyon sok homoszexuális pár nevel gyereket. Úgy szokták megoldani, hogy egy meleg férfi pár és egy női pár papíron keresztbe házasodik.

"az abnormalitás válik a normává"
Ez logikai ellentmondás. Az hozza létre, hogy a mondat egyik felét egy paradigmarendszerben értékeled, a másikat egy másikban.

"honnan tudják a progresszivisták, hogy az élhető és boldogabb lesz, mint a mostani?"
Nem tudják, de igazából te se tudod, hogy élhető és boldog marad-e a világ, amit próbálsz befagyasztani a mostani állapotába. A világ más vonatkozásai ugyanis akkor is változnak tovább, ha a társadalmi gondolkodás nem változik. Nézd meg Japánt. Rengeteg feudális társadalmi norma és egy posztindusztriális gazdaság. Szenvednek is rendesen tőle.

"Merthogy máris kiváltotta a fasizmust, az biztos."
Ez egy ilyen hülye áldozathibáztató gondolkodás.
Ez nem igazán fasizmus, csupán egy mélységes intolerancia és felsőbbrendűségtudat. Az ilyen embereket nem kell provokálni ahhoz, hogy gyűlöljenek. Épp elég provokáció számukra az, hogy élsz és nem vagy olyan, mint amilyennek elvárnak. Számukra kétfajta ember fogadható el: a konform és a halott. Ez az egész nem korlátozódik a homoszexualitás kérdésére. Ezek az emberek mindenféle pluralitást és diverzitást elfogadhatatlannak tartanak.

serantnemo 2019.05.18. 07:47:44

Látszólag értelmes emberek az egyenlöségről papolnak, egy olyan világban ahol nincs egyenlöség semmiben. Szánalmas. Állandó téma a nök, a szexuális identitások egyenlőségi kérdései, de két minden tulajdonságaban egyenlő pl.: két nő, vagy két homoszexuális sem kapja meg ugyan azt a lehetőséget, jogokat a világunkban. Két fehér heteroszexuális férfi európában sem egyenlő, ha az egyikük apja nagyon gazdag.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 07:48:34

@Lord_Valdez: attól tartok, rossz képed van a konzervativizmusról, vö. fontolva haladás, szép magyar kifejezés

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 07:49:06

@Huszonkilences: nem tudom, ki vagy, mit nem kellett volna

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 07:50:24

@feketeesfeher: amíg nem tudsz semmit konkrét érvet mondani, csak nyavalyogni, addig sajnos nem tudok segíteni

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 07:53:12

@John Brennan: jó, jegyeztem, a közeljövőben

Nzoltan 2019.05.18. 08:27:59

Ez egy olyan probléma, ami békeidőben az unatkozó népek hobbija. Az átlag ember leszarja, a homikat meg frusztrálja, hogy senkit nem érdekelnek. Nos, ez is csak a következő világégésig lesz beszédtéma.

Egyébként sokkal előrrébb lennének a témában, ha az aberrált faszkalapok nem a többséget baszogatnák folyamatosan, hanem szépen csendben intéznék dolgaikat. Ha bárhol megnézünk egy vitát folyamatosan alulmaradnak mert nem vitaképesek. Vidéken egy munkás csak annyit mond, hogy “kurváraráérnek, dolgozni meg büdös”.

És a demokrácia alaptétele, hogy arra megyünk, amerre a többség diktállja. Most meg a kisebbség akar parancsolni. Amilyen erőszakosak, nem tart soká hogy kiprovokálják a pofont. És az nagy lesz.

Nzoltan 2019.05.18. 08:34:14

Egyébként a normák a természethez és az évezredeken átívelő társadalmi fejlődéséhez igazodnak. Ami egy társadalomnak kárára volt, az hosszú távon abnormálisnak számított.

Egyébként meg ott a biblia, a tízparancsolat. Az sem csak úgy kipattant valaki fejéből. Épp ezért sokszor nem tudnak érvelni ellene.

A központ 2019.05.18. 08:41:15

Felhívjuk az itt dolgozó munkatársaink figyelmét arra, hogy a reggel kézhez kapott napi utasításnak megfelelően kezdjék el a felkészülést a következő hét kiemelten fontos időszakára.
A jövő héten szünetel a szabadságoltatás és folyamatos munkarend várható a heti utasításban felsorolt Facebook-csoportoknál, blogoknál és internetes oldalaknál.
A pontos műszak beosztásokat holnap kapják kézhez.
Munkatársaink ügyeljenek a KBSZ.20120707/7113, a KBSZ.20120707/7788, a KBSZ20120707/8167 és a KBSZ20120707/9557 számú utasítás maradéktalan betartására.

További jó munkát kíván, a Központ!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 08:50:34

@444: az ördögöt, aki nem tud arabusul

SQL 2019.05.18. 09:01:42

Sziasztok, Géza vagyok, alkoholista. A nejem is az. Van két gyerekem, alig várom már hogy amikor hazaérek a kocsmából, melléjük bújjak.
Olvasva a hozzászólásokat - sokan úgy állítják be ezt, mint valami üldözendő jelenséget. Hát hol éltek ti? A Marson? A középkorban? Barlangban, vagy mi?

Vegyük sorba, mivel támadnak engem a "liberálisnak", "progresszívnek" mondott begyöpösödött barlanglakók.
1. Alkoholista vagyok. Ez valamiért szálka a szemükben. Mi a baj ezzel? Igen, megiszon a magam 2-3 liter borát naponta. Anélkül ideges vagyok. Mit zavar az téged? Asszonnyal együtt vagyok (amikor otthon iszunk), gyerek végre örül hogy gépezhet magának. A pubban jó a társaság, a Jociékkal jól érezzük magunkat. Nem lopok, hazafelé nem hánylak össze, és van munkám is. Miért akarsz beleszólni hogy hogy töltöm az időmet? Mit ártok a gyereknek? Nem verem, sőt, hagyom kibontakozni a személyiségüket. Büszke vagok rá, hogy 3 éves koruktól már meg tudják kapni tőlem azt a szabadságot, amit sok "progresszív" csak 14-16 évesen ad meg nekik. Menjetek a búsba. Az idő engem fog igazolni. Hogy rossz mintát látnak itthon, és mi lesz belőlük? Hahh! Később a diszkóban sokkal nehezebben fogják leitatni őket. A 4 éves Marika simán betol két felest, és alig látszik meg rajta. Jobb ha megszokják kiskorukban, úgy rááll majd a szervezetük -> kevesebb probléma.

2. Azt is szokták mondani hogy nem illő bebújni melléjük. Mert hogy elferdítem a szexualitásukat. Nanemá. Neki is jó, nekem is jó, hol itt a probléma? A múltkor mondja is nekem a Sanyika, hogy a béna osztálytársainak sosincs hasonló élményük. Hát igen, aki ezt nem szokta meg, annak ez furcsán hathat. Sajnálom őket, de végülis szabad világban élünk, mindenki úgy hagyja elhidegülni a gyerekeit ahogy akarja. Ki vagyok én hogy beleszóljak a gyöpösök nevelési módszereibe? Pedofília? És ha igen? Nem verem meg, szabad akaratából teszi. Valaki a neccharisnyára izgul, én erre.

Na és akkor itt hadd kérdezzem meg - kik vagytok TI, hogy az én életstílusomat rossznak állítjátok be? Hogy ez káros lenne? Változik a világ, emberek, látjuk hova vezet a csököttség. Ti elítélnétek Galileit, mert másképp gondolkodik, mint a társadalmi normák, right? Jah, őt nem. De engem miért???

(Csak a humortalan egyedek kedvéért teszem ide, mielőtt rámszabadítják a TEK-et vagy az összes szomszédomat, hogy a fenti személyek, történet, álláspont, viselkedés teljes mértékben kitaláció, álláspontom (miszerint összemosás megy ezerrel és szelektív olvasás) lefestését segíti annak plasztikus, kiélezett, vitaindító, provokatív megfogalmazásával együtt.)

masada 2019.05.18. 09:14:34

Nem! A gyerek egy nő és férfi gyümölcse és nem valami játék!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 09:21:33

@444: együtt tartása, megőrzése valaminek, vö servare

alöksz róz 2019.05.18. 09:28:00

@morph on deer: "Jól gondolom, hogy a megszokott társadalmi normákra gondolsz?
De tudod, azok sem változatlanok ám.
Többé-kevésbé folyamatosan változnak, és most ez van soron" - az poszt lényege, hogy rákérdez: feltétlenül jó ez nekünk, minden tekintetben pozitív a változás? :-) már úgy általában is, nem csak a buziskodás témájában.
ezt objektíven nem valószínű hogy el lehet eldönteni (azaz tényleg ízlés kérdése)

alöksz róz 2019.05.18. 09:35:59

@B60: "A történelem rengeteg hetero családban született gonoszt adott a világnak akik milliókat öltek meg" - nagy érv :D
sőt, tovább is mehetünk, a történelem egyetlen homoszexuális családban született, milliókat megölő gonoszt sem adott a világnak!
éppen ezért szülessenek csak homoszexuális családba a gyerekek! úgy biztosan nem lesz belőlük olyan gonosz, aki milliókat öl meg.

B60 2019.05.18. 09:45:55

@alöksz róz: elég buta vagy sajnos. Na fuss neki még és olvasgasd amit írtam , hátha egyszer megérted.

FrVili 2019.05.18. 11:09:52

@444: a monitor előtt ülő hasznos teljesítménye meg a szg. fogyasztasa (x hatasfok) + másodpercenkenti klikkek száma (a mutatóujj tejesítmenye). Tudom hogy sokaknak nehéz elfogadni olyan fogalmakat, amelyek nem aranyosak valami ehetővel, ha mar a fogalom maga nem ehető vagyis könnyen birtokba vehető, fűtőértéke joulba átszámítható. Sokak szerint a szorzasnal bonyolultabb műveleteket is be kéne tiltani.
Itt kapcsolódnek Kövérhez, aki a 80-as évekeben a kis szendvicses dobozával mindig szorongott es figyelmeztette a tobbieket, hogy vigyazzatok, mert lenéznek minket, mert 1. gen. ért., mert vidéki, mert albérletben lakik, mert kollektíven olvasnak (vélhetően maguktól elmélyülni valamiben nem tudnak), mert az szdsz ifjúsági bulitagozata voltak.
De végre Kövér is lenézhet valakiket. Megvethet, alacsonyabb rendűnek tarthat, megalazhat, kinyilatkoztathat. Végre felülkerekedhet. Ez kell a lelki békéjéhez, ne vegyük el tőle ezt a lehetőséget. Jobb, ha kijön belőle, mint ha bent marad. Ahogy írták sokan, az alkoholizmus, a nincstelenség - nem csak anyagi értelemben - szükségszerű, így félretekintő közönnyel tudomásul vesszük , ezzel normalizaljuk a reggeli felesek alkoholista orszag bűzét, sőt a gyereknek előre martogassuk a kenyeret palinkaba, hogy eszebe ne jusson álmodozni, még a végén puhany lesz, és a durvasaga nem a ferfi-nő kapcsolatban fog erőszakos elégtételt venni, hanem a CEUn fog tarsadalomtudomanyokkal foglalkozni. A magyar tarsadalom csődjevel való szembenézés elkerüléséhez szükség van a b-zés, c-zés, zs-zés, mig-zés diskurzusban tartására. Mert amíg az emberek csak összeadni es kivonni (buzizni es migransozni) tudnak, addig amit gondolnak az nem oszt nem szoroz, hiszen addig is inkompetensek a saját életükkel kapcsolatban.

Anselmo 2019.05.18. 11:17:02

Kövér arról beszél, hogy szerinte árthat a gyereknek, ha homoszexuális pár fogadja örökbe.
Erre nem nagyon hallottam a választ, hanem az egyenlőségre hivatkoznak a kritikusok, vagyis a heteroszexuálisok és homoszexuálisok jogairól beszélnek, de nem beszélnek a gyerekek jogairól - legalábbis amennyit én hallottam ebből az egészből.

Emiatt azt sem hiszem, hogy ez két önmagában koherens világnézet közti különbség. Hogy az örökbefogadott gyereknek árthatunk-e, az nem világnézeti kérdés.

bElannaTorres 2019.05.18. 11:43:07

Kövér túl öreg már ahhoz hogy megpróbálja másképp látni. Az öregek között sokkal több a soviniszta meg homofób miközben a világ elszalad mellettük. Menne már nyugdíjba a faszba. Nézem a Csernobil dokut az HBO n a hibás döntések mögött ilyen emberek vannak mint ő.

_most_ 2019.05.18. 11:55:12

Mondjuk nem tudom, hogy akkor a meddő párok miért fogadhatnak örökbe gyereket, hisz ők is csak azért akarnak gyereket, hogy az életük kiteljesedjen, és ügye a természet nem akarta hogy gyerekekük legyen.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 12:04:17

@_most_: mert az egy restitutív aktus, lásd erről a mai posztomat

B60 2019.05.18. 12:37:37

@444: látom ma te vagy ügyeletes a fidesznyik csapatban. Írsz jó sok marhaságot . Biztos kapsz prémiumot is. Csak így tovább !

Attilajukkaja 2019.05.18. 12:56:27

Az örökbefogadó szülőknél, ha jól tudom, előzetesen komoly környezettanulmányt végeznek a hatóságok, hogy megállapítsák, a leendő szülők és a környezet alkalmas-e arra, hogy ott egy gyermeket neveljenek. Ha ennek megfelel a páros, akkor miért ne fogadhatnának örökbe?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.05.18. 13:32:48

@HaFr:

az érvelésed azért hibás, mert e logika mentén arra kell jussunk, ha valaki már szülőként jön rá, hogy meleg, akkor el kéne tőle venni a gyereket. sőt, eleve törvénnyel kéne tiltani, hogy gyereket nevelhessen, ami nyilvánvalóan nonszensz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 13:37:39

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: nem gondolom, hogy emiatt hibás lenne: a hetes skálán akár hetes is lehet valaki (de ez ritkán következik be evolutíve), ha az ellenkező neművel fennmarad a házassága, akkor legföljebb boldogtalan lesz, de a családi szerepek fennmaradnak...és főleg igaz, hogy a saját gyerekével él (a boldogtalansg meg nem tárgya ennek a posztnak).

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 13:38:25

@Attilajukkaja: én nem ezen a szintem vizsgáltam a kérdést

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.05.18. 13:39:16

mondjuk ha Kövért Csajkovszkij és Freddie Mercury nevelte volna fel, nem lenne ilyen alulművelt büdös gyökér. :)

Attilajukkaja 2019.05.18. 13:40:08

@444:
"jelenleg az a törvény, az egynemű párok örökbefogadásra ab start nem felelnek meg."
Vajon miért nem?

"korlátozza a heteroszexualitást. a hímsovinizmust. az fasizmus?"
Ez kérdés? Tudtommal, egyiket sem. Akkor talán a homoszexualitást sem kellene.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.05.18. 13:44:54

@HaFr:

a magyar családok jó része (nem biztos hogy túlzok ha azt mondom, legalább a fele) eleve afunkcionális mérgező család. majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy egy meleg, de az örökbefogadást és a gyereknevelést tudatosan megtervező család csak jobb lehet. egyébként szerte a jobb helyeken elég sok meleg pár nevel gyereket, érdekes lenne tudni, ezek közül hány lett szintén meleg. nem lepődnék meg ha kiderülne, szignifikánsan semmivel sem több mint a heteró párokéi közül (akik meg furcsa módon heteró családban lettek végül melegek.)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.05.18. 13:53:17

@HaFr:

összességében valami olyasmit akartam makogni, hogy ha az emberi jogok talaján állunk, akkor nem igazán lehet levezetni olyan okot, hogy ha tételezzük a melegek azonos jogait, akkor bizonyos dolgokban pedig a jogaikat korlátozzuk.

Attilajukkaja 2019.05.18. 13:56:54

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
"egy meleg, de az örökbefogadást és a gyereknevelést tudatosan megtervező család csak jobb lehet."
Egyetértek!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.18. 14:00:29

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: nem bizony, ezért az utolsó két mondat a MAI posztban

Attilajukkaja 2019.05.18. 14:23:19

@HaFr:
"Milyen lesz az a társadalom, amelyben az abnormalitás válik a normává, illetve honnan tudják a progresszivisták, hogy az élhető és boldogabb lesz, mint a mostani?"
Gondolom, a társadalom felvilágosultsága és liberalizmusa/konzervativizmusa határozza meg, hogy mi számít normálisnak és mi nem. De a haladást semmi nem állíthatja meg, az idő kerekét kár visszafelé erőltetni, mert az emberek kíváncsiak és vágynak az újdonságokra. Hogy az jó lesz vagy sem, azt senki és semmi nem tudja garantálni. A homoszexualitás nem egy új jelenség, az állatok és az emberek évezredek óta cipelik magukkal. Gyerekek titokban vagy nyíltan, de régóta nőnek fel ilyen családokban. Szerintem nem kellene ezt a dolgot ennyire misztifikálni, nem kellene ennyire félni tőle.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.05.18. 14:27:33

@HaFr: azt írod: "Mi a határ az abnormalitás felé? Milyen lesz az a társadalom, amelyben az abnormalitás válik a normává, illetve honnan tudják a progresszivisták, hogy az élhető és boldogabb lesz, mint a mostani? "

nem világos, mit kell érteni normalitás meg abnormalitás alatt. a homoszexualitás olyannyira normális, hogy az emlősök között általános. de éppen mondhatnám a görög vagy római kultúrákat is, akik ennek ellenére "letettek valamit az asztalra". (és végül nem a buzulás miatt tűntek el.) általában a "Természet Rendje" mint "normalitás" nem igazán létezik, mégha mégoly gyakran hivatkoznak is rá a Kövér-féle korlátolt alakok. (amúgy Kövér itt tudatosan mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával, lényegében azt mondja, ha valaki elég perverz ahhoz, hogy buzi legyen, akkor nyilván ahhoz is, hogy egyúttal pedofil is legyen (meg akkor már nyilván drogos és SZDSZ-szavazó is.)). összességében Kövér nem is buta (ezúttal) egyszerűen csak náci. itt egy csoport dehumanizálásáról van szó, (mint volt a migránsok esetében) most a melegek vannak soron, de ha úgy lesz, előveszik majd még újra a romákat is. és erre itt történelmileg van igény, v.ö.: a magyar Holokauszt, mint Magyarország valaha volt legnagyobb szégyene.

élhetetlen 2019.05.18. 15:03:29

@Janossz: “De nem látom a probléma égető jellegét“. Csak az, ami neked nem égető probléma, az egy másik embernek talán az életét keseríti meg. Lehet, hogy csak az hiányzik az életéből, hogy vacsorát főzhessen a gyereknek, és örülhessen, ha ízlik, hogy leckét írhasson vele, és szülőire mehessen, mint mások.

Janossz 2019.05.18. 15:08:31

@élhetetlen: Ez is oda volt írva:
"Én a nemlétező (vagy alig létező) ügyek pörgetését kifogásolom, mindkét oldalról."

Az egész kérdéskört sokadrangú problémának érzem az ország jelen állapotában.

élhetetlen 2019.05.18. 15:24:08

@kazsiafigyelo: “nemzésképtelenségük miatt kevésbébb hasznosak”. Honnét veszed, hogy nemzőképtelenek? Ahol legális a béranyaság, (pl. Oroszország), minden további nélkül lehet egy homo férfinak vér szerinti gyereke. Két férfi, vagy két nő miért ne nevelhetné együtt a saját gyerekeit? Az enyém, tiéd probléma csak annyi mint egy hetero pár második házasságában, ahol mindkettő hozta az előző házasságból származókat, azaz nem probléma. A nőknek elég lenne egy spermabank. Oscar Wilde-nak, mikor homoszexualitása miatt lecsukták, már volt két házasságon belül született gyereke. Az, hogy nálunk nem legális a béranyaság, vagy hogy egyedülálló nő nem részesülhet mesterséges megtermékenyítésben, csak az ország törvénye. És egy adott ország törvényei nem feltétlenül a természet törvényei.

élhetetlen 2019.05.18. 15:28:12

@Janossz: Én meg csak azt írtam, hogy ami az ország számára sokadrangú, az egy ember számára lehet fontos, meghatározó.

Attilajukkaja 2019.05.18. 15:32:02

@444:
"nyilván azért, mert egy gyermeknek lehetőség szerint legyen egy gondviselő apja és nevelőanyja."
Lehetőség szerint. De még mindig jobb, ha két gondviselő anyja vagy apja van egy gyereknek, mintha nevelőintézetben/intézetekben nőne fel.

"ha ezt a dedó szintjén nem érted, akkor nem érted."
Azt hiszem, kettőnk közül nem én vagyok, aki dedós szinten gondolkodik.

Zuzer78 2019.05.18. 15:34:54

Ha nem tudnak természetes úton szaporodni, akkor ne is neveljenek gyereket.

élhetetlen 2019.05.18. 15:35:14

@acycloren: Azt hiszem, túl vagyunk az Árvácska korszakon. Nem hiszem, hogy akik évekig várnak, kilincselnek, vállalnak mindenféle pszichológiai vizsgálatokat, azok, ha végre megkapják a várt gyereket, hazaviszik, és jól megverik.

élhetetlen 2019.05.18. 15:47:55

@444: Te hülye vagy? Ha nincs korlát, azaz a homoszexuálisoknak is lehet saját, vagy nevelt gyerekük, akkor megszűnik a hetero szerelem, és a szaporodás? Ne válaszolj, olvastam a kommentjeidet, nem kívánok beszállni a magasröptű fejtegetéseid láncába.

Janossz 2019.05.18. 15:51:10

@élhetetlen: Az Árvácska korba épp csak most lépünk be.

Nem az örökbe fogadókról beszélek.
De ami nevelőszülői szinten zajlik, az állami intézetek bezárása után, hajmeresztő.
Ordítóan alkalmatlanok által, nyilvánvaló megélhetési célból vállalt akár 6-8 gyerek "nevelése" egy-egy háznál.
Szörnyű.

élhetetlen 2019.05.18. 15:52:54

@Zuzer78: “Ha nem tudnak természetes úton szaporodni, akkor ne is neveljenek gyereket.”. Tehát a meddő házaspárok se akarjanak gyereket nevelni. Pedig zömmel ők az örökbefogadók.

Attilajukkaja 2019.05.18. 15:57:17

@Zuzer78:
"Ha nem tudnak természetes úton szaporodni, akkor ne is neveljenek gyereket."
De tudnak, és szoktak is.

élhetetlen 2019.05.18. 16:00:53

@Janossz: Nézd, én az előbb sem vitatkozni akartam, csak írtam egy másik szempontot. Ebben meg igazad van: “Ordítóan alkalmatlanok által, nyilvánvaló megélhetési célból vállalt akár 6-8 gyerek "nevelése" egy-egy háznál.”. Csak abban bízhatunk, hogy ezeket a családokat jobban ellenőrzik, mint anno a tanyára kiadott egy gyerek körülményeit. De ez csak jóhiszemű feltételezés, nem tudom, mi van, mi lesz.

Zuzer78 2019.05.18. 16:03:35

@Attilajukkaja: a homik tudnak? Meglepő...

B60 2019.05.18. 16:08:30

@élhetetlen: hagyd ez egy teljesen idióta fidesz troll. De mit vársz ezektől . Bunkó, sötét alakok.

élhetetlen 2019.05.18. 16:17:19

@Anselmo: “de nem beszélnek a gyerekek jogairól“. Mi kell egy gyereknek? Szeretet, törődés, biztonság, és a szükségleteinek a kielégítése. Mitől biztos benne bárki, hogy egy hetero pár ebből többet tud adni, mint egy homo? Azért a heteroszexuálisok és homoszexuálisok jogairól beszélnek, mert Kövér, és a vele egyetértők minden alap nélkül azt állítják, hogy egy gyereknek ezt csak hetero párok tudják megadni.

Attilajukkaja 2019.05.18. 16:20:44

@Zuzer78:
"a homik tudnak? Meglepő..."
Miért meglepő? Nem magtalanok vagy meddők, csak homoszexuálisok. A homoszexuális férfi ismerőseim a neten kerestek női párost, akikkel gyermeket vállalhattak volna. Aztán született előbb egy kislányuk, majd egy kisfiú. A gyerekek hol itt vannak, hol ott. És nekik ez a világ legtermészetesebb dolga.

Zuzer78 2019.05.18. 16:25:54

@Attilajukkaja: a normális párok azért általában egymás között oldják meg ezt a kérdést. Nekik erre lehetőségük sincs szerencsére.

élhetetlen 2019.05.18. 16:26:18

@444: Hess, a hülyeségeiddel!

Attilajukkaja 2019.05.18. 16:27:17

@444:
"a két nemből kiválasztva. nem egyikből, vagy a másikből. hanem egyikből is, másikból is. basszus."
Jobb, ha tudod, hogy a magyar törvények szerint nevelőszülőnek férfiak és nők is jelentkezhetnek, családi állapottól függetlenül. Vagyis nem szükséges mindkét nemű szülő egyszerre.

"aki ezt nem érti azt fejbe verték az óvodában a homokozóban"
Aki meg nem ismeri a tényeket, az végre próbáljon már kimászni abból a homokozóból!

Attilajukkaja 2019.05.18. 16:30:34

@Zuzer78:
"a normális párok azért általában egymás között oldják meg ezt a kérdést."
Ha a heteroszexuális párokra érted ezt, akkor igazad van. Bár köztük is egyre több az olyan, amelyik külső segítségre, valamilyen beavatkozásra szorul.

"Nekik erre lehetőségük sincs szerencsére."
Szerencsére? Miért? Nem az lenne az üdvözítő, ha több gyerek születne az országban?

Zuzer78 2019.05.18. 16:35:15

@Attilajukkaja: nyilván nem a homo a normális, azért ebben szerintem mindenki egyetért. A cikk eredetileg ezzel foglalkozik, nem a meddő heteró párokkal.

élhetetlen 2019.05.18. 16:35:39

@444: Értem, téged fejbe vertek a homokozóban, és így megértetted. Az sajnálatos, hogy a fejbeverésnek más következményei is lettek, de ez a te problémád. Ezzel befejeztem a veled való eszmecserét.

enrikokaruszo 2019.05.18. 16:36:51

@Attilajukkaja: bizonyára nagyszerű és természetes számukra, de arra azért kiváncsi lennék, mikor szembesülnek ezek a gyerekek a nagybetűs élettel, mondjuk az iskolában...szerintem ki van velük bszva rendesen, ha egészségesek maradnának, kész csoda lenne

Attilajukkaja 2019.05.18. 16:42:09

@enrikokaruszo:
"arra azért kiváncsi lennék, mikor szembesülnek ezek a gyerekek a nagybetűs élettel, mondjuk az iskolában...szerintem ki van velük bszva rendesen"
Ez sajnos nagyon sok gyerek esetében fennáll, akármilyen szexuális beállítottságúak a szülők, ... ha egyáltalán vannak.

"ha egészségesek maradnának, kész csoda lenne"
Pedig rengeteg példa van arra, hogy semmivel sem lesznek egészségtelenebbek vagy kevésbé kiegyensúlyozottak, mint más gyerekek. Ez megint nem a szülők szexuális irányultságán múlik, sokkal inkább a törődésen és a szereteten.

Attilajukkaja 2019.05.18. 16:44:50

@Zuzer78:
"nyilván nem a homo a normális, azért ebben szerintem mindenki egyetért."
Attól függ, egy társadalom számára mi a normális.

"A cikk eredetileg ezzel foglalkozik, nem a meddő heteró párokkal."
A cikk a normalitással is foglalkozik. Amúgy meg te kérdeztél rá a témára, én pedig udvariasan válaszoltam neked. :o)

2019.05.18. 16:46:51

@enrikokaruszo: Láttál már közelről állami gondozásban növekvő gyereket? Kb. akkor szembesülnek a nagybetűs élettel, amikor a tízes éveik közepén bedrogozzák és prostituálják őket az erre szakosodott szakmunkások (az intézet előtt várják őket). 18 évesen aztán kiteszik őket az intezetből hórmszázezer forinttal (amit vagy a szakemberek vesznek el tőlük, vagy három hónap alatt elvernek, mert nem értik, hogy kelle a pénzt kezelni) és örökre maradnak a hajléktanalság/prostitúció körforgásban.
Annál jobban egy gyerekkel nem lehet kib@szni.
Azok a gyerek mind, ahányan vannak, kivétel nélkül, kb. sírva könyörögnek a jóistennek, hogy fogadja őket örökbe egy meleg pár és soha annál nagyobb problémájuk ne legyen, minthogy két apjuk/anyjuk van.

Attilajukkaja 2019.05.18. 16:47:58

@444:
"a magyar állam az egynemű párokat nem ismeri el házastársaknak. így ők legitim módon nem válhatnak nevelőszülőkké. "
Nem csak házastársak lehetnek nevelőszülők.

"ha bemennek az anyakönyvvezetőhöz, akkor azt mondja, hogy van ez az űrlap. és abban nincs ennyi rubrika. és ez így van jól."
Még nincs. De ez is változni fog, mint annyi minden más. Amúgy meg miért kellene két ember házasságához több rubrika, mint most?

enrikokaruszo 2019.05.18. 16:50:10

@Attilajukkaja: rendben, azt állítod, ugyanolyan esélyeik vannak egy egészséges személyiségfejlődésre? mert , ugye, ha az az érv, hogy hetero párok elhanyagolják a gyermeküket, és az IS kihat a gyermek fejlődésére, akkor helyben vagyunk, mert szerintem is veszélyeztető és egészségtelen, ha nincs példaként mindkét nemi szerep a gyerek előtt, v.ö. "apa, anya"

Attilajukkaja 2019.05.18. 16:54:32

@enrikokaruszo:
"szerintem is veszélyeztető és egészségtelen, ha nincs példaként mindkét nemi szerep a gyerek előtt, v.ö. "apa, anya""
Nem állítottam, hogy egy homoszexuális pár jelentené az ideális családot, de milliószor jobb, mint számos gyermekotthonban, intézetekben nőni fel. Annál kevés veszélyesebb és egészségtelenebb közeget tudok elképzelni egy kisgyerek számára.

Attilajukkaja 2019.05.18. 16:56:19

@444:
"ehhez le kell váltani kövér lacát."
Én készen állok rá! :o))))

"lehet, hogy a modernitással ilyen lesz a magyarország, de remélem, hogy belátható időn belül nem."
Te is a Horthy érát sírod vissza?

enrikokaruszo 2019.05.18. 16:58:51

@croc: láttam már, ismerek, igen...azt hiszem azonban, nem csak az általad megjelölt opciók léteznek számukra, ezt te tetted így fel, a kérdést is hamisnak találom

élhetetlen 2019.05.18. 17:13:28

@Zuzer78: “nyilván nem a homo a normális”. Ezen a “normális” kifejezésen kár lovagolni. Volt, mikor a matriarchátus volt a normális. Nézzük más szempontból. Az állatvilág. Árván marad egy pingvin tojás, mert valami történt a szülőkkel. Két agglegény pingvin ha időben megtalálja, akkor felváltva ülnek rajta, kikeltik, felnevelik. Nem “normális”, azaz nem ez a többség. Viszont a pingvin kolónia nem tiltakozik ez ellen, ennyivel normálisabbak az állatok az embernél.

acycloren 2019.05.18. 17:13:44

@élhetetlen: Nem azokról írok, akik gyermektelenek és szeretnének egy gyereket, az örökbefogadások többsége szerintem nem ilyen. Hanem olyan, hogy az Kálmán összejön az egyedülálló anya Margittal, akinek van egy kisfia. Aztán Kálmán elveszi a gyerek anyját és örökbefogadja a fiút vagy nem, de együtt élnek. Az ilyen kapcsolatok ritkán vezetnek jóra, az ilyen családba bekerült idegen általában nem fog kijönni a gyerekkel, aki nem a saját vére. Erre értettem, hogy gyakori az örökbefogadás után a bántalmazás. Nem azokról beszélek, akik évekig gyermektelenül várnak, hogy örökbefogadhassanak, hanem azokról, akik azért kerülnek mostohaszülői szerepbe, mert a gyerek anyjával vagy apjával összejönnek. Nekik kolonc a más gyereke.

Attilajukkaja 2019.05.18. 17:17:04

@444:
"nincs olyan jog, hogy két férfinek jár egy gyerek a hipermarketben, és ehhez hasonlóak."
Szerintem olyan sincs, hogy a hetero pároknak jár egy gyerek a hipermarketben. Az örökbefogadás vagy a nevelőszülőség ennél összetettebb és komolyabb dolog. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogyan jár jobban a gyerek. Nem gondolod?

Attilajukkaja 2019.05.18. 17:18:16

@élhetetlen:
" Viszont a pingvin kolónia nem tiltakozik ez ellen, ennyivel normálisabbak az állatok az embernél."
Ez jó! Ez tetszett! :o))))

élhetetlen 2019.05.18. 17:25:20

@444: Nem tudsz leállni? “egy kisebbség többlet jogokat követel magának”. Ha egy férfi páros is fogadhat örökbe gyereket, úgy mint egy meddő pár, akkor hol van a TÖBBLET JOG? Hagyj már békén az elmebajos futamaiddal.

enrikokaruszo 2019.05.18. 17:26:40

@élhetetlen: a pingvin hülye példa, váltásban ülnek a tojáson normál esetben is, a fióka egykét hónap után önálló, a társas viselkedés szabályait nem a szülőktől tanulja, egyed- és fajfenntartó viselkedése ösztönös és egészséges:)

Attilajukkaja 2019.05.18. 17:27:47

@élhetetlen:
Nem mindig értünk egyet, de ha igen, annak mindig örülök. ;o)

Attilajukkaja 2019.05.18. 17:29:19

@enrikokaruszo:
"a társas viselkedés szabályait nem a szülőktől tanulja"
Ahogy az ember gyereke sem csak a szülőktől. Szerencsére.

enrikokaruszo 2019.05.18. 17:34:03

@Attilajukkaja: nem mondtam, hogy nincs esélye egészséges pszichére egy homár pár által nevelt gyereknek, csak felelőtlen kisérletnek tartom egy élettel, ezért nem támogatom, ennyi az egész

Attilajukkaja 2019.05.18. 17:37:43

@enrikokaruszo:
"felelőtlen kisérletnek tartom egy élettel, ezért nem támogatom, ennyi az egész"
Minden család egy kísérlet. Én is csak akkor adnám egy homoszexuális párnak a gyereket, ha nincs jobb opció. Ezért támogatom.

élhetetlen 2019.05.18. 17:52:12

@B60: Igazad van, de néha úgy érzem, hogy, ha csak ráhagyom, az megerősíti a vélt igazában. Józan ésszel meg tudom, hogy, ha válaszolok, akkor is úgy marad.

enrikokaruszo 2019.05.18. 17:56:03

@Attilajukkaja: nem tehető egyenlőségjel egy működő modell és a felvetett ötlet közé...az emberi evolúció terméke, ha úgy tetszik, az utódgondozás - és nevelés, ez a metódus AZÉRT örökítődött tovább, mert ez életképes

Attilajukkaja 2019.05.18. 18:02:00

@enrikokaruszo:
"nem tehető egyenlőségjel egy működő modell és a felvetett ötlet közé"
Nem tudom, mire gondolsz egy olyan országban, ahol rengeteg a diszfunkcionális család. Mi az a működő modell? A gyámhatóság nyilván mérlegeli, ki az, akinél a legjobb kilátásai vannak egy gyermeknek, akár családról, akár egyedülálló szülőről van szó. Nem kellene ezt a döntést inkább a szakemberekre bízni, nem Kövér Lászlóra?

"az emberi evolúció terméke, ha úgy tetszik, az utódgondozás - és nevelés"
Nem. Ez nem csak az emberre jellemző, hanem az egész élővilágra.

"ez a metódus AZÉRT örökítődött tovább, mert ez életképes"
Valóban. És a homoszexuális párok is képesek az utódgondozásra. Nem igaz?

enrikokaruszo 2019.05.18. 18:21:22

@Attilajukkaja: honnan tudjuk, hogy képesek? milyen irodalma van ennek az opciónak?

élhetetlen 2019.05.18. 18:24:47

@acycloren: “az ilyen családba bekerült idegen általában nem fog kijönni a gyerekkel, aki nem a saját vére”. Nem nagy merítés, csak két közeli ismerős család. A kedvenc kollégám elvett egy nőt, akinek már volt egy lánya, aztán lett két közös gyerek. Nem kezeli másként a felesége gyerekét, mint a közös gyerekeket, akkor is tudta, hogy van, mikor feleségül vette az anyját. Nem bekerült egy idegen a családba, csak új családot alapítottak. A másik, a srác összeköltözött a nála tíz évvel idősebb, két gyerekes elvált nővel. (Nem nyomi a srác, az életét vagy igazgatóként, vagy tanácsadóként töltötte, 190 magas, jóképű, sportos, tehát csak a szerelem). Ez harminc éve volt. Nem lett közös gyerek, mert a nő nem akarta, elég a kettő saját. Öt éve összeházasodtak, addig a nő minden évben nemet mondott, most is csak azért, hogy a srác húga ne nyúlhasson bele a harminc év alatt összehozott közös vagyonba, ha valami történik. Már van két unoka, és a srác ugyanolyan lelkes, boldog nagypapa, mintha az unokák vér szerintiek lennének. Én ezt látom.

élhetetlen 2019.05.18. 18:42:30

@enrikokaruszo: “a pingvin hülye példa, váltásban ülnek a tojáson normál esetben is”. Persze, de a pingvin kolónia nem írja elő, hogy mikor kell az anyának, mikor az apának a tojásokon ülni. És elfogadja, hogy, ha két apja van, akkor azok etetik, míg önálló nem lesz. Ezt Magyarországon most úgy tűnik, nem fogadják el. A viselkedést meg, ha nem ketrecben tartják otthon a gyereket, akkor nem csak a szülőktől tanulja.

élhetetlen 2019.05.18. 18:51:52

@enrikokaruszo: “honnan tudjuk, hogy képesek?”. Nem irodalommal szolgálok, csak egy példával. Sir Elton John, talán 15 éve él a társával, öt, vagy hat éve házasok, nevelnek két gyereket. Van pár lesifotó az interneten a családról, igen, családról, és nézd meg, hogy szegény “kísérleti nyulak” milyen boldogtalanok.

enrikokaruszo 2019.05.18. 18:53:28

@élhetetlen: nem figyelsz, a pingvint nem kell tanítani, nem is látja együtt a szüleit, az egyik jön, a másik megy.
egy hónap etetés után önálló, ösztönei vezérlik. a pingvinek nem homoszexuálisok, csak keltés közben előfordul, hogy elvész egy tojás, vagy szülő. nuku nemi élet, nemi szerepek.
de ha félre akarod magyarázni, mert ebben önigazolást remélsz, felőlem ülhetsz akárki tojásain

enrikokaruszo 2019.05.18. 18:54:43

@élhetetlen: szóval azok a gyerekek még nem nőttek fel, értem.

5perc 2019.05.18. 19:31:47

Magyarországon nem elfogadott, hogy az azonos neműek gyereket fogadjanak örökbe. Az az elfogadott, hogy az alkoholistáknak legyen sajátjuk. Utóbbit az állam elismeri és adókedvezménnyel támogatja. Például 50 liter pálinkára.
Ó, minek írsz te ilyen kreténségeket? Tudom, nem kell elolvasni.

enrikokaruszo 2019.05.18. 19:42:56

@5perc: nem, ha kiderül az alkoholizmus, kizáró ok, a mentális egészség feltétel, nem tudtad?
épp most olvastam, (momentum lmbtq), hogy a homoszexuálisok 1/4-e megkisérel öngyilkos lenni, hivatkozás a párt által jegyzett nyílt levélben....vajon az ú.n. ellenzék mért rúg ennyi öngólt, csak a kampány az oka, vagy tényleg csak erre futja?

élhetetlen 2019.05.18. 19:47:52

@enrikokaruszo: Jön belőled az ige rendesen. “.szerintem ki van velük bszva rendesen, ha egészségesek maradnának, kész csoda lenne”. Tudod, míg nem volt sok szemüveges gyerek, addig a szemüvegeset is zrikálták. És ezer dolgot lehet hozni, nem telik olyan pólóra, olyan telóra. Ezt helyre lehet tenni a családban, nem hiszem, hogy minden gyerek tönkrement ettől.
A másik. “egy hónap etetés után önálló, ösztönei vezérlik. a pingvinek nem homoszexuálisok”. Leegyszerűsítve. Ha két hímnemű pingvin képes etetni, azaz az önellátásig nevelni egy fiókát, miből gondolod, hogy pl. két férfi nem képes erre, függetlenül az időtartamtól?
A másik, béna vagyok, nem tudok visszaugrani arra, hogy ezt mire válaszoltad: “szóval azok a gyerekek még nem nőttek fel, értem.”. Én most nem tudom, melyik gyerekek. Azért szoktam bevágni valamit abból amire válaszolok, hogy azonosítható legyen, sajnálom, hogy ezt nem tetted meg. Talán Elton John gyerekeire gondolsz, hogy majd felnőtt fejjel, egy boldog gyermekkorral a hátuk mögött összedőlnek, mert két férfi nevelte fel őket?

enrikokaruszo 2019.05.18. 20:06:38

@élhetetlen:Elton John, igen... azt majd a saját életük dönti el, helyén van-e minden

enrikokaruszo 2019.05.18. 20:23:27

@élhetetlen:a Michael Jacksonnal élő gyerekek is mind mosolyogtak

enrikokaruszo 2019.05.18. 20:23:33

@élhetetlen:a Michael Jacksonnal élő gyerekek is mind mosolyogtak

élhetetlen 2019.05.18. 21:02:25

@enrikokaruszo: Igen, majd a saját életük dönti el, hogy helyén van-e minden. Mint a hetero családok gyermekeinél is. Ne mondd, hogy a hetero családokban nem fordul elő kamaszkori kisiklás. A barátnőm lánya belekeveredett valamilyen drogos társaságba, ő kérte az anyját, hogy mentse ki. Mire az anyja felhajtott egy vidéki bentlakásos leányneveldét, akkor azt mondta nekem a fürdőszobában, hogy neki nem anyja az, aki el akarja küldeni itthonról. Aztán gyorsan kiugrott, mert tudta, hogy, ha marad, képen törlöm. Már harminc múlt, van három diplomája, most doktorálni készül, és a jövő hónapban férjhez megy. Ja, és azóta önkénteskedett Amerikában, szellemi fogyatékos gyerekeket táboroztatott, dolgozott 6 évet Angliában, és kétszer volt alaptábor vezető a Himaláján. Tehát egy kamaszkori megbicsaklás általában helyrehozható. Michael Jackson gyerekei nem homo családban nőttek fel ugyan, és az egyiknél volt egy kamaszkori megbicsaklás, de úgy tűnik, jól vannak. velvet.hu/gumicukor/2017/01/29/hol_tartanak_mit_csinalnak_most_michael_jackson_gyerekei/ . Még valami?

DrGehaeuse 2019.05.18. 22:19:41

Ez a poszt a darázsfészekbe nyúlás tipikus esete!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2019.05.19. 11:07:49

@HaFr:
Nem, az a konzervativizmus önképe. Viszont az önkép mindig pozitív. Senki se látja magát megszállottnak, kártékonynak, gonosznak stb. Még egy tömegmészárlásra készülő öngyilkos terrorista is meg tudja magyarázni magának, hogy miért helyes, amire készül. Az emberi elmének fantasztikus önigazoló képessége van.
Egy eszmét, vagy mozgalmat soha nem érdemes a saját önmeghatározása alapján megítélni.

Már Nietzsche is így írt a konzervativizmusról:
"A hozzá-hazudók. – Amikor Franciaországban Arisztotelész hármas egységét elkezdték vitatni, tehát védelmezni is, akkor megint olyasmit lehetett látni, ami nagyon gyakran látható, ám aminek látása olyan kevéssé örvendetes: kitaláltak okokat, amelyeknek alapján a hasonló törvényeknek fenn kell maradniuk, csak hogy ne kelljen bevallaniuk önmaguknak, hogy hozzászoktak ezen törvények uralkodásához és nem akarnak változtatni rajtuk. És minden uralkodó morál és vallás ehhez hasonlóan jár el és mindig is így járt el: a szokás mögött rejlő okokat és szándékokat mindig csak akkor hazudják hozzá, találják ki a szokáshoz, ha némelyek vitatni kezdik a szokást, valamint okait és szándékait vizsgálni. Ebben áll minden idők konzervatívjainak nagy becstelensége – ők a hozzá-hazudók."

Nietzsche nem tudom, hogy mennyire tudatosan, de halálosan pontosan beletalált. Az, amit te úgy nevezel, hogy "fontolva haladás", az nem más, mint "nem szívesen adom fel, amit megszoktam".
Félre ne érts! Ez egy természetes emberi dolog. Senki se érzi jól magát egy idegen világban, ezért a világ változása mindenkit zavar ilyen-olyan mértékben. Engem is. A konzervatívokkal nekem nem az a bajom, hogy harcolnak a világ változása ellen, hanem hogy közben nem ismerik be/fel, hogy ez a harc nem a világról szól, hanem az ő személyes komfortérzetükről. Ennek viszont az a mellékhatása, hogy közben újabb és újabb indokokat találnak ki, hogy alátámasszák a változás károsságát.
Kövérnél is ugyanez látszik. Ő felnőtt egy világban, megszokta annak a normáit és most próbál indokokat kitalálni, hogy azok a normák miért helyesebbek, mint a mostaniak.
És ahogy általában az ilyen ad hoc kitalált indokoknál lenni szokott, ezek elég sánták, mivel nem egy szisztematikus levezetés eredményei.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.19. 12:37:40

@Lord_Valdez: azért ezen már túlvagyok :) meg Nietzschén is

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2019.05.19. 18:00:20

@HaFr:
Szeretném hinni, de azért ezek a kérdések nem ezt sugallják. De a következő posztod is ezt illusztrálja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.19. 22:50:24

@Lord_Valdez: nem tudom, miért : a mindkét poszt a progresszív gondolkodás inkoherenciáival foglalkozott, csak nagyon per tangentem a konzervativizmussal

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2019.05.20. 07:36:19

@HaFr:
A progresszívizmus olyan, amilyen. Valóban elég gázos bír lenni, viszont nem mindegy, hogy mivel bírálod. Az olyan kifogások, hogy "mivé lesz így a világ", és egy hamis analógia felállítása nem minőségi kifogások. Ezekre mindenki, még én is, aki nem rajongója a progiknak, azt fogja mondani, hogy konzervatív picsogások.
Ha az inkonzisztenciára akarod felhívni a figyelmet, akkor azt úgy érdemesebb csinálni, hogy megmutatod, hogy az általuk javasolt megoldás nem az általuk kívánt célhoz vezet.

Attilajukkaja 2019.05.20. 10:23:52

Miért vagyok kitiltva a blogról??????????????????????

Attilajukkaja 2019.05.20. 10:58:53

"honnan tudjuk, hogy képesek? milyen irodalma van ennek az opciónak?"
Szerintem elég nagy. Nézz utána, ha érdekel. Én csak abból merítek, amit látok.

"az örökbefogadott gyereknek vannak jogai. ez még nem jutott eszedbe?"
A jog egy dolog, a megvalósítása pedig egy másik. Ez nem jutott eszedbe? Egy gyermeknevelő intézetben sincs anyu és apu, csak a gondozó vagy nevelő. Akkor most pereljük be az államot jogsértésért?

"ha valaki egyneművel akar együtt élni, akkor ennek viselje minden következményét. nem lehet saját gyerekük."
De lehet, az egyik félnek mindenképp.
És aki egy másneművel akar élni, annak is viselnie kellene a következményeket. Csak hát ez nem mindig működik ilyen simán.

Attilajukkaja 2019.05.20. 10:59:57

@HaFr:
Miért tiltja le a blogmotor, ha egyeseknek név szerint szeretnék válaszolni?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.20. 12:15:42

@Lord_Valdez: sajnos a "mindenki" nagyon nem érdekel --- a "milyen lesz" kellőképp alá van támasztva egy logika rekonstrukciójával, ennél többet senki se tehet az ügybe, azt sosem mondtam, hogy látom a jövőt. De nem is akarom tétlenül (gondolattlanul) várni, amig beköszönt.

Attilajukkaja 2019.05.20. 12:58:59

@HaFr:
Konkrétan azt nem fogadta el a rendszer, hogy enrik... és 4..-nek címeztem a válaszomat. Először azt hittem, ki vagyok tiltva, aztán rájöttem, ha címzett nélkül válaszolok, átmegy az üzenetem. Így viszont nem megy át az üzenet annak, akiknek szántam. :o(
De most, hogy beírtam a teljes nevüket, megint nem jelenhetett meg a beírásom. Ez így komolytalan!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.20. 13:41:33

@Attilajukkaja: igen, 4... ki van tiltva, mert sokszori kérésem ellenére nem fogta vissza a jelenlétét, elijeszt másokat a gyakran tárgyszerűtlen betűtengerével

Attilajukkaja 2019.05.20. 13:50:03

@HaFr:
Értem. Köszönöm a választ.

DrGehaeuse 2019.05.20. 15:15:15

@Lord_Valdez: Már az általuk kívánt cél is gáz gyakran!

Attilajukkaja 2019.05.20. 15:30:51

@Lord_Valdez:
"még én is, aki nem rajongója a progiknak"
Hogy lehet valaki "nem rajongója" a progresszivitásnak? Az idő halad, a haladás pedig megállíthatatlan. Persze meg lehet égetni Galileit vagy le lehet tagadni a genetika vívmányait, de attól még ezek az eszmék, tudományos eredmények teret hódítanak világszerte.
Véleményem szerint inkább szabályozni kellene a progresszivitás eredményeit, nem ellenezni.

Attilajukkaja 2019.05.20. 18:42:25

4...-nek válaszom:
Lényegében egyetértek, de mégsem kellene a sötét középkorba visszatérni. Mint írtam, az előrehaladást nem korlátozni kell, hanem szabályozni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2019.05.20. 20:02:24

@HaFr:
Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy ha az ember minőségi gondolkodó akar lenni, akkor muszáj bizonyos minőségi elvárásokat támasztani. Az a baj, hogy a megideologizált aggodalom nem minőségi érv. Ezek többnyire inkább semjénzsoltizmusok: pl. amikor megmagyarázta, hogy ha a melegek házasodhatnak, akkor mi akadálya annak, hogy hárman házasodjanak, vagy akárhányan. És tulajdonképp onnantól kezdve mindenkinek szabad minden, nincsenek többé szerződések se és vége mindennek.
A minőségi érvek tényeken alapulnak. Nagyon sok homoszexuális pár nevel gyereket most is. Való igaz, hogy papíron heteroszexuális házasságban élnek, de de facto viszont nem. Nyugat-Európa és Amerika nagy részén nem csak a házasságuk, de az örökbefogadásuk is legális. Még sincs semmi nyoma az apokalipszisnek. Most lehet azt mondani, hogy várjunk még 20 évet és nézzük meg, hogy mi lett, de mind a ketten tudjuk, hogy akár hány évet várhatnánk, nem ezen fog múlni az elfogadás, hanem azon, hogy addigra kihal az a generáció, aki még nem ebben nőtt fel.

@DrGehaeuse: Az.
@Attilajukkaja:
A progresszivizmus nem azonos a haladással. Az egy valamennyire konkrét eszme, ami mindig fel akar szabadítani valakit valamiféle valós vagy vélt elnyomás alól, ami tök szépen hangzik, de közben egyre másra termeli a kontraproduktív melléktermékeket pl. káros állami szabályozásokat.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.20. 20:31:09

@Lord_Valdez: ó :) azért majd vhogy túlélem ennek ellenére

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.02. 01:04:17

Abban az esetben tartanám elfogadhatónak,ha a homoszexualitás kizárólag biológiailag lenne determinált,de nem ez a helyzet.A rossz minták is homoszexualitáshoz vezethetnek,így gyerek normális élethez való joga sérülne..

kalapácstollú 2019.06.21. 11:46:46

@Attilajukkaja: Ez viszont nem természetes útja a szaporodásnak.

Attilajukkaja 2019.06.21. 18:22:25

@kalapácstollú:
"nem természetes útja a szaporodásnak"
Pontosan mi benne a természetellenes?
süti beállítások módosítása