1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.12.21. 11:38 HaFr

Nincs nagy baj a munkaidőkeret növelésével

Képtalálat a következőre: „workers in factory”

A sokat vitatott új törvény fogadtatásában elválasztanék két dolgot egymástól: a rezsimmel szembeni jogos ellenszenvet és a konkrét munkaerőpiaci intézkedést. Az elsővel alapvetően egyetértek, az utóbbi fogadtatásával csak annyiban, amennyiben -- nekem kicsit zavarosan -- elnyújtja a ledolgozott munkaórák kifizetését. Egyébként a munkaidőkereten belüli órafelhasználás flexibilitása eddig is jellemző volt a cégeknél -- amely feltételt vagy közölniük kell a felvétel pillanatában, tehát a munkavállaló tudja, hova szerződik, vagy menet közben ugyan személyes vagy szakszervezeti beleegyezéssel változhat, de semmiképpen sem beszélhetünk "rabszolgaságról" és "röghöz kötésről", ahogy a balos nyilvánosság értelmezi a helyzetet.

Az sem állja meg a helyét, hogy a munkavállalók ki lennének szolgáltatva a munkaadóknak. Most éppen fordított a helyzet nemzetgazdasági szinten, ami azt jelenti, hogy a munkaerőhiány egyre több helyen von maga után bérnövekedést és általában a munkavállalók tárgyalási pozíciójának erősödését. Viszont az is igaz, hogy minél alacsonyabb képzettségű és minél kevésbé mobilis egy munkavállaló, annál nehezebb helyzetben van -- most is, de általában is. Az a szemlélet, hogy a munkáltatóknak jól fizetett, kényelmes állásokat kell egészen a munkavállalók küszöbéig vinni, teljességgel félreértelmezi a méltányos piaci rend, vagy akár az észszerűség követelményeit.

Nekem a legfőbb problémám a vállalatok hozzáállásával van: mivel elég jól ismerem a hazai vállalati közeget, pontosan tudom, hogy a munkaidőalap kiterjesztése (azaz, hogy több munkaidőt lehet előírni az embereknek) általában a belső szervezetlenségből fakad. Ahol -- tegyük fel, azonos kibocsátás és csökkenő létszám mellett -- a munkaidőalapot (a felhasznált munkaórák számát) terjesztik ki az eredeti munkaidő hatékonyabb kihasználása helyett, ott rossz a belső menedzsment munka. Sőt, azonos kibocsátás mellett további túlórát áldozni -- azaz újabb költséggel rontani a nyereségességet, ami az alacsony nyereségrátákat ismerve már veszteségbe is lökhetne egy céget -- tökéletesen irracionális döntésnek tűnik. A dolgozók között többeknek lehet érdekük a több munkaóra, mint a vállalatvezetők és a tulajdonosok között, akik a plusz forrásráfordítást nyereségcsökkenésként kénytelenek majd elkönyvelni! Nem mellesleg a munkaórakeret kiterjesztése fehéríti a bértömeg felhasználását, és elég sokan azért sem fogják meglépni -- azt, amit eddig is előírtak és zsebbe fizettek, túlórákat, azt nem akarják majd kifehéríteni a keret kitöltésével! (És igen, a mostani tüntetések inkább a balos politikai narratíva építgetésének szándékát tükrözik, mint a ténylegesen érintettek felháborodását. Egy pici megütközés lehet, de hogy mekkora, azt majd a szakszervezeti mozgalom sikere fogja megmutatni, nem a politikai ellenzék akciói.)

Amellett, hogy a vállalatok nagy része a leírt módon ellenérdekelt lehet az új szabályozás kihasználásában -- leszámítva, mondom, a valóban méltánytalan halasztott kifizetést, de amelyik így tesz, az eleve nem versenyképes cég -- a 400 órás szabály az én szememben mindenekelőtt a piaci racionalitásnak tett gesztus, az állami kötöttség enyhítése és éppenséggel megtaníthatja a magyarok egy részét kiállni a maga érdekéért, konfliktust vállalni és dönteni, ami adott esetben hozzájárulhat a politikai nevelődésünkhöz is. (Egyébként így következett a piacgazdaságból a szakszervezeti ráhatáson keresztül a politikai harc a Nyugaton is.) Teljesen irreleváns, hogy Németországban vagy Franciaországban mennyi az átlagos munkaidő, mert -- figyelem, baloldal! -- ott a magasabb hatékonyság engedi ezt meg. Magyarországon ellenben nemcsak az egy munkaórára jutó piaci érték alacsony, de alacsony a munkaórák kihasználtsága is (=a munkaidő mekkora részében folyik értékteremtés). Az utóbbi hónapokban több olyan helyen volt alkalmam megfordulni, ahol egy-egy soron a 15%-ot sem érte el a dolgozók munkaidő-kihasználtsága, 6-8 - túlnyomórészt multinacionális - cég átlaga pedig, amit ebben az időszakban láttam, valahol 40% körül lehet (azaz voltak 60-70%-os, optimális kihasználtságú helyek is, ami még messze nem követel robotikus munkafegyelmet, mindössze elég jó szervezést). Lefordítva: a dolgozók a belső szervezetlenség miatt az idejük túlnyomó részét a cégek jelentős részében elfecsérlik, lassú munkavégzéssel, beszélgetéssel, lófrálással töltik, magyarul a nekik kifizetett bér nagy része a semmittevést jutalmazza. (Még egyszer: ez nem elsősorban az ő hibájuk, hanem a menedzsmenteké.) Ehhez vegyük még hozzá, kitágítva a kérdést a sokat sürgetett béremelésig, hogy bár a multik nagyobb része egyedi döntéssel valóban tudná valamennyivel emelni a munkabéreket, mint ahogy a munkaerőhiány rá is kényszeríti őket, a magyar tulajdonú vállalatok nagyobb részét -- ha nem növelik közben az egységnyi munkaidőre jutó értékteremtést -- ugyanez csődbe vinné. Tehát a kép enyhén szólva bonyolultabb, mint amit az utca meg a balos sajtó mutat. (A jobbosról nem beszélek, mert az nincs. Mármint sajtó nincs.)

73 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8614505010

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Béndek Péter: Nincs nagy baj a munkaidőkeret növelésével 2018.12.23. 20:39:01

Semmiképpen sem beszélhetünk „rabszolgaságról” és „röghöz kötésről”, ahogy a balos nyilvánosság értelmezi a helyzetet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2018.12.21. 12:15:29

Miközben a kormánynak és az MNB-nek tele a szája és a tanulmányai a termelékenységnöveléssel, mint elengedhetetlen követelménnyel, addig ez a „törvény” éppen hogy a termelékenység ellenében hat. Nem a szervezésre – és az ahhoz szükséges tudás növelésére – inspirálja a munkaadókat, hanem lehetőséget teremt számukra további extenzív „tartalékok” bevetésére.

A lehetőség nem a multiknak kedvez, legalább is nem a magas technológiai és automatizáltsági szinten működő, a gazdasági teljesítményük szempontjából (is) meghatározó multiknak. Ők olyan kevés emberrel és olyan kevés munkaórával dolgoznak, amennyire csak lehetséges, több okból is – ezt te is jól tudod. Ráadásul nekik zömében jólképzett, kvalifikált munkaerőre van szükségük, amely ezzel a „törvénnyel” ugyebár nem teremthető, sőt… Ez a „törvény” azoknak a kisebb településeken működő „válalkozóknak” segít, akik alacsony technológiai aszínvonalon (esetleg tőkeszegényen), rossz szervezettséggel, és hiányos menedzsment-ismeretekkel működtetik a vállalkozásukat. Ha ők a környéken kvázi-monopol helyzetben lévő munkaadók („Vagy nálam dolgozol, Józsikám-Jolánkám, vagy éhendöglesz, a kölykeiddel együtt, leszarom!”!), akkor ők maximálisan ki is használjak majd ezt a lehetőségüket. És a hároméves időkeretet is: két és fél évig működnek, aztán jöhet egy újabb cég – ennek technikái előtted is ismertek…

Ne feledjük el: ez a „válakozói” réteg alaposan be van kötve a NER-ben, ez adja a Fidesz vidéki erejét (és pressziógyakorló képességének tekintélyes részét is, a fent említett „…vagy éhendöglesz!”-eszköz által). Ezek a vállalkozások rá vannak csatlakozva az államra – kb. mint egy kis-középvállalat a szocializmus idején, de vannak NER-közeli nagyvállalatok is hasonló „gazdálkodási koncepcióval”. Így a Fidesznek (Orbánnak és a NER-ből élő „rendszerelitnek”) ez a „törvény” a hatalmon maradás egyik fontos eszköze lesz. …Elegáns ügy, hogy egy másik fontos „NER-lábat” is ezzel egyidejűleg szavaztak meg: a közigazgatási bíróságokat, amelyek a közszférában hozzák támadhatatlan helyzetbe a rezsimet és kiszolgáltatottba az állampolgárt.

Végezetül: nem ártana, ha megvizsgálnád „alulnézetből” is a magyar társadalom működését. A főváros és a vidéki nagyvárosok szerencsésebbjeit kivéve gyakorlatilag újjá van építve a zsellérrendszer – és a közoktatás lezüllesztése mindenben támogatja azt, hogy más ne is épülhessen ott. Az sem baj, ha az emberek hatvanévesen megdöglenek: egyrészt nem terhelik az alig létező egészségügyet, másfelől kell a munkahely („Gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság” – ahogy ma reggel is ugatta Orbán) a tízes éveik végén a munkaerőpiacra képzetlenségük okán kikényszerülő fiataloknak!

Orbán okos és képes folyamatokban, adekvát stratégiákban, valóságban gondolkodni – ti meg nem! Amíg nem jön egy nála is okosabb, addig nagyon valószínű a rendszerszintű változatlanság.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.21. 12:26:50

@Moin Moin: ki az a "ti", és miért tükrözi ez a cikkem, hogy ne adekvát módon gondolkodnék? Nem értem

Bogomil 2018.12.21. 13:37:26

Lehet, hogy szándéka szerint "ez a piaci racionalitásnak tett gesztus", de ilyen törvénytervezetet egyéni képviselői indítványként, a szakszervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül beterjeszteni és néhány nap alatt - az ellenzék törvényes jogainak semmibevételével - keresztülverni elfogadhatatlan.

Moin Moin 2018.12.21. 13:47:19

@HaFr: "Ti": bármelyik ellenzéki politikus.

Azért nem érzem adekvátnak ebben a témában a gondolkodásodat, mert nem a vidéki, nem túl képzett munkavállaló fejével gondolkodsz. Ne haragudj, de te azt a világot legfeljebb csak néhány ottani cégen keresztül ismered - ez pedig nem "maga a vidék". Az a helyzet, hogy ezt a tudást nem is könnyű "megtanulni" - pl. szociológiai tanulmányokból: legalább annyira nehéz, mint egy magyar politikusnak megérteni, átérezni a nyugati polgári gondolkodásmódot.

Bogomil 2018.12.21. 13:49:23

@Moin Moin: Teljesen egyetértek; ez a törvény alapvetően szerintem sem a külföldi multik, hanem főként az egyre nagyobb munkaerőgondokkal találkozó NER-vállalkozások (mindenekelőtt az építőipar és turizmus terén), továbbá esetlegesen bizonyos állami közszolgáltató munkáltatók (egészségügy?) igényeihez igazodik.

Moin Moin 2018.12.21. 13:51:01

@Bogomil: Az a legnagyobb baj társadalmi szempontból a "törvénnyel", hogy segít tartósítani a NER-t, azon keresztül, amit fentebb írtam.

Így aztán felesleges is megvizsgálni ezt a törvényt akár a jogállamiság, akár a demokratuzmus, akár a munkavállalói és szakszervezeti jogok és következmények szempontjából: mert alapvetőbb baj van vele.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.21. 13:55:11

@Moin Moin: elég jól ismerem a helyzetet a "néhány" (sok) vállalaton keresztül, nem is tudom, hogy lehetne jobban ismerni a helyzetet

screpes 2018.12.21. 15:18:02

@Moin Moin: @HaFr:
Örülök az irományodnak, MoinMoin, (12:15-kor), mert abban olvasható a lényeg, sokkal inkább, mint Hafr-nál, aki "nem adekvát módon gondolkodik".
Szerintem sem.
Ő azt mondja, "nem is tudom hogyan lehetne jobban ismerni a helyzetet'
Hát úgy, hogy az érdekkülönbség létező valami, nem balos narratíva.
Jobban úgy ismerhetnéd ha negyven éve nyomorult kis munkavállaló lennél.
Ezek most nem azért kerülnek rosszabb helyzetbe, mert tehetségtelenbbek lettek, vagy lusták....
különbséget tennék (kell is) a munka természete, és a foglalkoztatás természete (függés foka) szerint..
Nagyjából 4 féle csoport aódik ebből a szempontból: Multis, alkalmazotti-állami, vállalkozói (ezen belül hansúlyozpttan szezonális, aki ítélkezésünk szempontjából menleveles,), és EGYÉB. (amit nem tárgyalunk külön.
Durva tévesztés ezeket egyként kezelhetni., igaza van MOIN-nak, hogy iménti bejegyzéében (21.-én 12:15-kor), nagyon jól vonja össze a z idézőjelbe tett (!) vállalkozói réteg motívumaitt az államias kedvezményezetti rendszerrel, vidéken zselléresedéssel

(emlékezzünk, a legeslegelső orbáni intézkedés a pálinkafőzdés lliberaláizáslás mellett a bejelentés NÉLKÜLI házi foglalkoztatás lehetőtősége volt)
A szezonális foglalkoztatóknál ismert, hogy nagyon eltérő lesz az időbeosztásod, pl nyáron a Balatonnál, vagy a mezőgazdaságban "aratáskor".
Itt a csúsztatás szükségszerű, bevett szokás, és a munkáltató joggal hivatkozhat erre, mint a foglalkoztatás velejáró természetére.

mégiscsak be kell vonni az ítéleteinkbe a függés várható természetét, mértékét. Nem a szezonálisoknál, hanem az alkalmazottiak esetében.

Az állammal szembeni gyanúink, az előítéletes várakozások, hogy VISSZAÉL majd, ugynaúgy jogosak, megalapozottak, mint a multik esetében, ahol egy egy nagy világcég a foglalkoztató.
Botrányos az a bejegyzés, aki képes megállapítani hogy NINCS függés...

A munkaórák "elnyújtpott kifizetése is okkal-alappal gyanús, mert módot nyit a z érdekek csorbítáásra (nem fog fizetni vagy miért később??..)
Az elrendelt munkáknál az azonnali kifizetés lehetne indokolt, a megszűnő cégek esetét is kezelni kéne, nem elmaszatolnai, "örülni neki".

Ahogyan a balos nyilvánosság értelmezi a helyzetet az nagyon valószerű és a HAFRos bevezetőben ott a magyarázat: tapasztalatokon alapul., és nem egyszerűen "csak " a betűbe foglalt jogokon
Az sérül ugynis, a védekezési jog hiánya, az maga a SÉRTÉS.

Az érdek - és hivatkozásai - nem balos narrativa.
Az érdekkülönbség létező valami, nem (balos) narratíva.

-------------

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.21. 15:25:03

@screpes: finoman jelzem, hogy Moin sem negyven éve nyomorult munkavállaló,il. a helyzet ismerete nem ezen múlik, ellenben segítene a felfogásod ismeretében, ha reflektálnál a cikkemre; ennek híján javaslom et index.hu/gazdasag/2018/12/21/tuloratorveny_tulora_munkaidokeret/

Moin Moin 2018.12.21. 16:01:00

@HaFr: A hivatkozott Index-cikk jogértelemzési szempontból veszi végig a törvényt - ám a valóságban (ahogy erre a cikkben is van utalás) gyakorlatilag érvényesülhet az "Itt ééén vagyok a törvény!"-szerű vidéki Döbrögi-mentalitás!

Te és az Index is úgy tekintetek erre a törvényre, mintha az egy jogállam keretei között működne, erős szakszervezetek, munkavállalói egyéni és kollektív érdekvédelem, valamint jog- és érdekképviseleti lehetőségek közepette. De, mint az köztudott, Magyarország nem jogállam, hanem autokrácia és ott törvényt-jogok érvényesíteni csak "attól függően" lehetséges - mint ahogy érdeket hathatósan érvényesíteni is. Komolyan: úgy gondolkodsz erről a törvényről, mintha nem a minap hajítottak volna ki erőemberek felsőbb parancsra országgyűlési képviselőket a köztévéből...

Janossz 2018.12.21. 17:10:15

@screpes: Igen, Moin sokkal jobban foglalja össze a lényeget.
Vidéken mindössze a hosszú évek óta okosban zajló túldolgoztatás legalizálására jó a törvény, ötven-hatvan óra szokásosnak számít pl. kiskereskedelemben.
A multiknál három műszakos termelés mellett nem lehet egy-két órát túlórázni, ott ez a hétvégi + műszakok bevezetését fogja jelenteni. (A magánszféra felszámolását.)
Az állami/közalkalmazotti szektorban meg szabad kezet kap a foglalkoztató: rabszolgákat.

Khonsu 2018.12.21. 22:35:28

Egy "normálisan" működő országban nem lenne ezzel a törvénnyel semmi baj (a szakszervezetek kikényszerítenék, hogy mindenkinek elfogadható formába kerüljön). A baj az, hogy ez a törvény nem egy normálisan működő országban került bevezetésre, hanem egy kvázi feudális társadalomban.

A magyarok nem fognak kiállni az érekeikért, most sem. Legfeljebb egy hónapot adok neki és ismét síri csend lesz. Akinek meg nem tetszik, az megy máshová, mint eddig.

Persze utóbbiban is van lehetőség. A környező országokkal összevetett kivándorlási arányokból és az indulást fontolgatók számából egyértelműen látszik, hogy Magyarországon még bőven van ebben tartalék.

Mondogatom is már egy ideje, hogy a jelenlegi munkaerőhiányos időszakban a kormánydöntés legbiztosabb módja az lenne, ha valahogy sikerülne még úgy 100-200 ezer embert útnak indítani. A nyomában úgy dőlne össze a "munkaalapú gazdaság" mint a kártyavár, és menne a fityisz a levesbe...

Vagyis a tüntizés kiváló arra, hogy kieresszük a gőzt, ki az utcán ki a tv/monitor előtt, de kormányt buktatni nem fog.

A hatásos fegyver valami olyan dolog lenne, ami nem csinál egyebet, mindössze csak megkönnyíti a kivándorlást, pl. mérsékeli a kezdeti nehézségeket, és már indul is a nép, a kormány lába alól pedig a talaj kifelé.

fgzb 2018.12.21. 22:39:14

A Szerző huhogott egyet az elefántcsonttornyából. Ha szerinte alacsony a munkaórák kihasználtsága ,akkor dolgozzon egy multinál. De ne az irodában, ha nem a gyártósoron, mint operátor. Hétköznap több tizenkettő. ,levezetésképpen még egy szombat is a gyárban. Mindezt hónapokig, évekig. Asszam leszokna a blogírásról.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.21. 23:35:16

@Khonsu: nem tudom, írtam a posztban, hogy a törvény alkalmat ad a piaci viselkedés (tiltakozás, érdekvédelem) megtanulására helyben, ahol a munkavállalók most jobb pozícióban vannak a munkaerőhiány miatt és országosan, a szakszervezetek megerősödésével és adott esetben a politikai tiltakozásokkal összekapcsolódva... ez folyik most. Minden jobb, mint a korábbi állapot volt, és éppen most úgy tűnik, hogy a kormány a saját dugájába dől

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.21. 23:36:34

@fgzb: egy ideig elviselem az idomtalan durvaságot mondandó híján is, de kb még egy kommentig -- a szerző tudja mit beszél, ha nem tetszik, lehet épkézláb véleményt próbálni írni

fgzb 2018.12.21. 23:44:12

@Moin Moin:
"Végezetül: nem ártana, ha megvizsgálnád „alulnézetből” is a magyar társadalom működését."
Pontos megjegyzés a bejegyzés hibájáról. Egészen más dolog egy repülőgép "businnes class" osztályán fentről nézni egy ipari parkot, mint ott görnyedni túlórában.

Khonsu 2018.12.21. 23:48:54

@HaFr:

Ez igaz, a korábbi állapotnál minden jobb, bár azt a dőlést még nem kiabálnám el. Az a fránya pesszimizmus nem hagy nyugodni...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.22. 08:17:44

@fgzb: lényegesen több időt töltök "alul", mint a biz class-on, de mindegy, prekoncepciókkal nem érdemes vitatkozni, különösen, ha mással nem tisztelsz meg

jatagán9 2018.12.22. 23:29:44

Moin, Hafr: Hmmm. Elitisták vitatkoznak. Szórakoztató. Húsz éve vagyok vállalkozó, közben párhuzamosan több milliárdos multinacionális cégek ügyvezetője, de a leírtakkal soha nem találkoztam. Hogyan lehetséges szerintetek?

2018.12.22. 23:43:52

@Bogomil:

Az egészségügyben lévő helyzetről hiteles képet tudok neked nyújtani, mert egy megyeszékhelyen lévő 3200 főt foglalkoztató kórházban dolgozom mint munkavédelmi előadó - és nem! nem csak a popsimat vakarom, hanem például 82 osztály/csoport/részleg munkabiztonsági kockázatelemzését végzem.

Ebben benne van a munkaidő is.

Nos. Az a helyzet, hogy 2003. óta az egészségügyben 416 óra a kötelező túlmunka óraszáma. Ezen felül pedig valóban/ténylegesen önként vállalható 604 óra túlmunka. Ez éves keret, ami 1040 órát jelent.

Természetesen itt szó sem lehet a 3 éves munkaidőkeretről, meg az annak a végén történő kifizetésről, mert akkor majd' minden szak-, illetve segédápoló/takarító/betegkísérő/műtős/mosodai dolgozó azonnal otthagyná a munkahelyét.

Egyébként így is igen magas a fluktuáció, a z ápolási részben közel 30%, míg a háttárszolgáltatásnál 44,5%.

Matematikailag így is borzasztóan sok a munkaórák száma, hiszen jövőre 2000 a kötelező munkaórák száma, és ehhez add hozzá az 1040-et.
Ez 3040 óra. Ha ezt elosztod 8-al, akkor több jön ki, mint ahány nap van egy évben!

Ebből - remélem - világosan látszik, hogy egyrészt a poszt írójának fogalma sincs arról, amiről írt, másrészt az egészségügyi szakszervezetek gyakorlatilag nem is léteznek. Mert ha lennének, ilyen mennyiségű munkaórák nem lehetnének.

Ahogy a világon sehol sincs ilyen, csak ebben az országban.

vackor1 2018.12.23. 00:34:52

Off lesz, elnézést .

@Látens Inszinuáció:

Csak jelezni szeretném - nyilván miden úgy van, ahogy írod, ezzel nem vitatkoznék, mivel fogalmam sincs róla - , hogy a számok valahol nem stimmelnek. Igaz minimálisan nem, de vagy a 416 vagy a 604 vagy az 1040 nem stimmel és így akár a 3040 sem biztos, hogy jó szám .
Mondom : nem kötözködés és pici eltérés, de eltérés. :)
Mindenkinek szép Ünnepet kívánok !

John Brennan 2018.12.23. 00:35:08

"elég jól ismerem a hazai vállalati közeget, pontosan tudom, hogy a munkaidőalap kiterjesztése (azaz, hogy több munkaidőt lehet előírni az embereknek) általában a belső szervezetlenségből fakad"

Én ezt nem így látom, biztosan nincs ilyen általános kapcsolat, hogy több túlóra lehetőség kisebb hatékonyságot jelent. Mondjuk egy buszsofőr vagy bármilyen betanított munkás jellemzően nem a tökeit vakargatja a normál munkaidő nagy részében. Ha túlórára van lehetősége örülhet a pótlékok miatt, ugyanannyi munkábajárási idővel sokkal többet kereshet; a munkáltató is jól jár, mert rugalmasabbá válik, nem kell felvenni feltétlenül új munkaerőt.

élhetetlen 2018.12.23. 01:48:41

@Moin Moin: Egy kicsit kilóg a mondandóm, „Az a helyzet, hogy ezt a tudást nem is könnyű "megtanulni", de pl. erről is szólna a gender stuies, azaz a társadalni szerepvállalás tanulmányozásáról, de ezt Magyarországon betiltották, mert akik ezzel foglakoznának, ezt elemeznék, azok buzik.

nyerafidesz 2018.12.23. 05:29:45

A munkaidő keret, és a túlóra keret két külön fogalom.

screpes 2018.12.23. 06:52:36

@jatagán9:
Kérlek tisztelj meg azzal, hogy legalább egy félmondatban jelzed, mi ennek az "elhallásnak" a forrása?
miként mennek valójában a dolgok az általad ismert közegben?

nu pagagyí 2018.12.23. 07:36:43

Totálisan rossz válasz a munkaerő hiányra, az emberi munkaerő magasabb szintű kifacsarására keresztülvert törvény.

A munkaerőhiány ugyanis alkalmat adna arra, hogy szintet lépjen két dologban a gazdaság:

- a kényszer hatására el lehetne kezdeni a magasabb szintű automatizálást, hatékonyabb módszerek alkalmazását a termelésben,

- magasabb bérrel jobb minőségű munkaerőt vonzani a céghez, ha a cégnek lenne elképzelése értelmesebb munkaszervezésre, nagyobb hozzáadott értékű termékek előállítására, ami túlmutat a csereszabatos, primitív tevékenységek mennyiségi növelésének igényén. A normál munkaidőben elérhető magasabb bérért, egyébként még az is megtörténhetne, hogy a külföldre menekült aktív munkaerő is hazatérne.

A rezsim válasza a problémára a probléma megkerülése, eredménye a magyar gazdaság versenyképtelenségének és leszakadásának prolongálása.

Bár a rezsim úgy vélte, hogy a könnyebb ellenállás irányában, csont nélkül átverheti a Homály Lalira testált törvényt, ebben is csalódott. Arra nem számított, hogy az emberek töke tele van azzal, hogy az eddig is feszített munkatempó mellet sem keresnek eleget, azt is látják, hogy amit mégis, az relatíve, egyre kevesebbet ér, mint amit bármely hozzánk hasonló helyzetű országban megkapnának.

A törvény keresztülverése minden hatástanulmány, egyeztetés nélkül a dolgozók (nép) semmibe vevése. A három éves munkaidő keretre nem lehet épeszű magyarázat, a leghosszabb természetes ciklus a mezőgazdaságban van, az is csak egy év (tavasz, nyár, ősz, tél, aztán ismétlődik). Alacsony hatékonyságú, szar munkát, több időben végeztetni emberkínzás. A rezsim által összetákolt feudális rendszerben az egyén döntése nem számít, nem lesz választása a kifacsarandó munkaerőnek. A törvényi védelem pedig immár csak jelképes, a 400 túlóra azt jelenti, hogy magára és családjára már nem lesz ideje a profithajsza áldozatának.

anyadmajma 2018.12.23. 07:54:52

@HaFr: ja, tök jó, hogy most nem gáz a 400 óra. Vajon 3 év múlva is jó lesz?
Amúgy ugye a munkáltató nem tud visszaélni, hiszen az törvénytelen. Azaz nincs gyilkosság sem, mert az törvénytelen. a fidesz nem lop, mert az törvénytelen.
Asszem neked sajnos nem nagyon van fogalmad néhány dologról.
Sajnos @Moin Moin: nak igaza van a vidéki helyzetről.

nu pagagyí 2018.12.23. 08:32:22

@John Brennan: "Mondjuk egy buszsofőr vagy bármilyen betanított munkás jellemzően nem a tökeit vakargatja a normál munkaidő nagy részében"

Azt hiszem pontosan leírtad a problémát. Egy totálisan torz struktúrában (központosított, szétlopott tömegközlekedés, vagy primitív összeszerelő munka), ahová nincs túljelentkezés dolgozóból, mert nem tudják megfizetni a normál munkaidőben végzett munkáját sem, felesleges növelni a munkaidő hosszát, csak az alacsony hatékonyságot termelik magasabb fokozatban.

ednet2023 2018.12.23. 08:48:00

A kormány kommunikációjában ez a törvénymódosítás úgy jelenik meg, hogy kifejezetten a “magyar emberek” érdekében készült. “Dolgozhasson többet, aki akar.”
Az előzetes egyeztetések, igényfelmérések - mit ne mondjak: konzultáció - helyett belső körben írták meg az előterjesztést (lásd. egyéni indítvány).
Aztán kiderült:
- az emberek nem akarnak ennyit dolgozni
- a szakszervezeteknek sem tetszik a módosítás
- a munkahelyi érdekérvényesítés gyenge, nem fogja tudja kontrollálni a munkáltató túlzó elvárásait
- a munkaerőhiányból levezetett “majd a munkás diktál” érvelés inkább cinikus mint szakmai
Úgy gondolom, hogy a ha ténykeg az emberek régóta várt igénye (vagy követelése? :) ) lenne ez a módosítás, akkor a kormány nem rejtegetve próbálta volna áttolni az országgyűlésen, hanem hangosan, melldöngetve, saját magát reklámozva teszi nyilvánossá a szándékát.
Fentiek tükrében a kormány pontosan tudta és most is tudja, hogy nem az emberek érdekeit figyelembe véve hozott döntést. Akkor viszont a mostani kommunikációja megtévesztő és hazug. Emiatt a kormány döntésének szakmai elemezgetése felesleges.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.23. 09:14:20

@jatagán9: mármint mivel nem találkoztál?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.23. 09:15:33

@Látens Inszinuáció: @a ribancok is kidobják a csikket: elfogadnám ezt természetesen, ha meg lett volna indokolva, megvárom

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.23. 09:16:13

@a ribancok is kidobják a csikket: én inkább azt mondanám, olyan is van, amiről írsz

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.23. 09:18:12

@G.Foyle: mint írtam, szerintem is rossz megoldás, hogy a munkaerőleretet vagy a túlórákat az alacsony hatékonyság kompenzálására fordítják, elsősorban azért, mert ettől csak romlik a hatékonyság -- legfeljebb a munkaerőhiány pótlására lehet használni, amivel a kihozatalt -- még alacsonyabb hatékonysággal -- biztosítani lehet

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.23. 09:19:40

@John Brennan: dehogy nincs, több túlóra ugyanolyan kihozatal mellett alacsonyabb hatékonyságot jelent, lásd az eggyel feljebbi válaszomat

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.23. 09:21:14

@anyadmajma: upsz, semmi ilyen ne volt az érvelésemben, volt viszont más, amit Moin sem értett meg, hiszen nem ebben a szakmában mozog

Buchhalter 2018.12.23. 09:22:43

@Khonsu: egyet értek veled.Több tucatnyi ismerősöm él kint és velük csetelgetve kiderült nem is igazán akarnak hazajönni.Kint általában jobban keresnek és az ellen példaként hozott lakhatási költség durván nyomul a nyugati árszinthez míg a bérek nem igazán.A szociális ellátó rendszerek meg csak még rosszabbak lesznek.Kint az egészségügy fényévekkel színvonalasabb mint itt Orbanosztánban. Az oktatás szintén a többit meg már kár felsorolni.Szerintem a kivándorlás mostani kényelmes tempója továbbra is fenn marad és amiről álmodnak a Fidesz fanok nem lesz nagyon tömeges vissza vándorlás.Nincs olyan ellentételezés amiért tömegek jöjjenek vissza.

screpes 2018.12.23. 09:29:04

@HaFr:

Vizsgálódásaid vállalati szintű következtetéseket hoztak, eredetileg azt is célozták.
Munkáltatói érdeket látsz. Le is írod, és elég abszurd, hogy ami piacos, az számodra EGYFELŐL érdekalapú, másfelől balos.
Nem vizsgálod, mennyire esik egybe ez az érdek a privátokkal, és mennyiben gyúrható egybe az ún "állami"-val? Miközben tudjuk, hogy hetven-nyolcvan százalékunk hőzöng, (nem sorospénzen!), a kvázibalos hőzöngenivaló, az neked itt csak kísérőjelenség.
(Moin Moin is leírja: Az erő(különbség) érvényesül, nincs mit érvelgetni azon, hogy hogyan, és azon se hogy TALÁN... Láttuk a jogértelemezést-jogalkalmazást a parlamentben meg az MTVA-székház folyosóin.
tiszta társadalomgépészként látunk téged a folyosón, aki látja, helyettünk, milyen szép lesz ez az egész, mert remek terep az igazságkereséshez, és a MÁSOK harcához.....

Úgyhogy Inkább katalizáló kérdéseim vannak.

1. Milyen érdek mozgathatta Kósát a beterjesztésében?
Már megint a hazát akarják fellendíteni?
(persze etttől még lehet nagyon jó, aki ilyesmit terveztet másokkal, helyes gyerek ez a Kósa!
Hass alkoss gyarapíccsááá' és a haza derül..
Nem fényre derül, hanem csak úgy...

2. Elképzelhető e, hogy a munkavállalók tömege téved, rosszul ítéli meg helyzetét? és/vagy a rendeletmódosítások hatását?
Ami történik az kinek kedvez?

3. Ismerünk e mögöttes megállapodásokat? (pl Szíjjártóéit, a vonatot a kínaiakkal, stb

-------
A cikk harmadik bekezdése így kezdődik:
"Az sem állja meg a helyét, hogy a munkavállalók ki lennének szolgáltatva a munkaadóknak. Most éppen fordított a helyzet nemzetgazdasági szinten, ami azt jelenti, hogy a munkaerőhiány egyre több helyen von maga után bérnövekedést és általában a munkavállalók tárgyalási pozíciójának erősödését."

Nincs e tekintetben nemzetgazdasági szint.
A kiszolgáltatottság egyik oldalán mindig egy személy áll, az tehát nekik n+ 1 személyes ügy.
A munkaerőhiány hozhat akár 10 % os (bér)emelekedést népgazdi szinten,
aki kiszolgáltatott vollt, az is marad, mi több, az X százalékos emelés elfogadásának pillanatától már nem is szolhat, nem emelhet szót ebben a dimenzióban: pénze nőtt, kiszolgáltatottsága szárnyal -- felfelé...Több pénzt kap, de attól csak A SPAR pultnál a felesége lehet nagyobb legény, 10 %-kal...ha ott dorbézolja el a növekményt. De nem.. Megalázó egészségügyi szolgáltatásokra költi.

sikkim 2018.12.23. 09:36:59

A kormány ezzel a hozzáállásával a jövendő generációt készteti az ország elhagyására, ha a szülők már, még nem képesek ezt a döntést meghozni, majd ők meglépik. Hiába fogja esetleg a jövedelem megközelíteni a nyugati szintet, azt a fajta emberi hozzáálást, megbecsülést még jó ideig nem tudja nyújtani a hazai foglalkoztatás, pontosan a fent említett Döbrögi stílus miatt. Ez kb. 1 évtized múlva a videket fogja rendesen megtépázni és teljesen mindegy ki lesz a kormányon.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.23. 09:37:58

@screpes: annyiban van nemzetgazdasági szint, hogy a munkavállaló inkább el tud menni más helyekre, erre írtam, hogy sajnos nem hozható mindenki küszöbéhez munka; persze értem, hogy nem mindenki mobilis stb, de alapvetően válságban van a gazdaság, nincs egyensúly képzettség, munkahelyek, tőke, versenyképesség stb viszonyában. Ennek az új szabályozásnak a legnagyobb hátránya (szintén írtam), ami viszont megint csak meg fog oldódni a használatban, a kifizetések elnyújtása, ill. -- nem világosan - az elszámolásának elmaradása. Ez vastagon nem fair, de csak a rossz - építőipari, szezonális, vegyes munkarendben dolgozó -- cégek fogják alkalmazni, ha viszont visszaélésszerűen teszik ezt, el fog tűnni a munkaerejük vagy kockázati felárat kell majd fizetniük.

nu pagagyí 2018.12.23. 10:26:53

A munkaerőhiány jó alkalom arra, hogy innovációra kényszerítse a cégeket. Ahol nem tudnak fizetni rendesen, azok pusztuljanak. Ja, persze ahhoz érvényesülnie kéne a versenypiaci hatásoknak, például Stróman Lőrinctől elvárható lenne, hogy a bizományba rátestált vagyonkát hatékonyan forgassa. Valószínűleg rákényszerülne, ha nem pótolnák ki a veszteséges ténykedését újabb közpénz milliárdokkal. Például eszébe sem jutna Népszabadságot venni, hogy utána tekintet nélkül a ráfordított pénzre azonnal megszüntesse, sőt az is megtörténhetne, hogy a Felcsút a Barcelonával versenyezne, ha csak piaci bevételből (játékosnevelés, jegybevétel, a fasza eredmények miatt piaci szponzorok serege) kéne megélnie.

Magyarország a csekély magyar hozzáadott értéket termelő külföldi összeszerelő üzemek nyomásának engedve úgy fog járni, mint a cuclizmus az olajválság idején (70-es évek), erőlteti a döglődő ágazatokat (akkor pl. eocén program) és lemarad a versenypiac dominálta országokban a válság által kiváltott technológiai váltásról.

nu pagagyí 2018.12.23. 10:55:39

@HaFr: Nem értek veled egyet, hogy az MT jelenlegi buherálására lenne bármiféle méltányolható indok. A jelenlegi engedélyezett 250 túlóra is baromi sok, az egyéves maximálisan alkalmazható munkaidő keret pedig elég rugalmasságot biztosít. Annak a cégnek, amelyiknek ez nem elég, nincs értelme működnie. Furcsállom is, hogy, mint valamiféle polgári nézetet valló blogger a "balosokat" baszogatod a felháborodás miatt, ahelyett, hogy versenypiaci alkalmazkodást várnál el el a cégektől (fizessenek többet, akkor lesz munkaerő, persze ahhoz értékesebb terméket is kell produkálni).

A korábbi szabályozás is már a plafont súrolta. Az egészséghez pedig alkotmányos jogok fűződnek. Ha már a dohányzás ellen ágyúval harcol a rezsim, a szintén egészségtelen túlmunkáztatás ellen legalább pisztollyal kéne. E helyett gyakorlatilag megszüntetik a munkaadót kordában tartó korlátot. A strukturális problémákról meg már írtam, a cégeket kellene kényszerhelyzetbe hozni, nem pedig a dolgozókat még jobban kizsákmányolni. Itt a jó alkalom.

John Brennan 2018.12.23. 12:01:48

@nu pagagyí: "a kényszer hatására el lehetne kezdeni a magasabb szintű automatizálást, hatékonyabb módszerek alkalmazását a termelésben"

Nem értesz te ehhez, Móricka szinten gondolkodsz.
Ha valaki nem tud évi 4 millióért felvenni egy munkst, akkor a kényszer hatására még nem tud 100 millióért autmatozálni egy egész folyamatot.

John Brennan 2018.12.23. 12:31:19

@Buchhalter: Több tucatnyi ismerősöm él kint és velük csetelgetve kiderült nem jöttek be a számításaik. Kint általában jobban keresnek, de a lakhatási és közlekedési költségek horrorisztikusak, egy londoni szobabérlés feléből Budapesten normál kétszobás lakást bérelhetnének. Megtakarításuk reálértéken nagyobb, mint itthon, ezért maradnak még ideig-óráig, de nincs perspektívájuk, csak a rossz családi hátterűeknek nem hiányzik az otthon. Az egészségügy rossz kint, magánegészségügy megfizethetetlen, úgyhogy gyakorlatilag mindenki jön haza, ha valami egészségügyi kezelésre van szüksége.

Buchhalter 2018.12.23. 13:00:24

@John Brennan: az a baj ,hogy Anglia nem csak Londonból áll.Nekem is vannak ismerőseim például Manchester,York stb.Dettó hazugságokat és ferdítéseket állítasz be.Az egészségügy és ha a megélhetés olyan tré lenne akkor miért is él kint cirka 150 ezer magyar? Ha rossz lenne nem lennének ott.Ennyi kis Fidesz csira.De lásd kivel van dolgod megbocsátom eltévelyedett hazugságaid és Boldog karácsonyt Kívánok.Különben sok magyar él Ausztriában és Németországban ,ahol elég jó bérlet konstrukciók vannak : lásd Bécs egész éves bérlet 365 € = 116 800 Ft. BKV bérlet 114 000 Ft.Átlag bér nálunk nettó 700 € szomszédban 2000 € .Annyira vacak Ausztria,hogy ott is átlag 100 ezer magyar dolgozik.Biztos rossz lehet ezek szerint,vagy nagyon hülyék ,hogy nem jönnek haza az igazságos és jólét Orbanisztánba.

lecsós 2018.12.23. 14:10:59

@Buchhalter: :) Megy a baromii nagy duma, meg jó lóvéról a rizsa, de Uk a brexit szavazás óta nagyon nem versenyképes sokak szemében. Négy napja haver ül a vonaton, a reggeli csúcsban, oszt telefonál, hogy figyuzzál, az van hogy nem érek oda időben, mert 20 perce áll a vonat, mert nem jött be a váltás az állomásra, és nincs aki elindítsa a vonatot..
Kezdőd szépen, annak rendje módja szerint.
Majd nem mennek be dolgozni, mert Deutschlandban több a lóvé, meg nem kell Council taxet fizetni a lakhatás után pl. Olyan január közepe felé lesz még nagyobb gond, ha sokan elfelejtenek visszajönni a téli 5-7 napos szabadságról, mert otthon, vagy Deutschlandban egyszerűbb a hiigh live, meg ott is lehet brókerkedni, meg krumpit szedni jópénzért, és egy gyors ocsval pár órán belül otthon lehet a pógár.
A helyi korházban szépen vársz 8-10 órát akar, ha gondod van,, meg ha nincs szerencséd, ilyen ez az Uk mostanában. Kemény idők jönnek a brexit miatt sokan már sejtik, hogy nagy lesz a bazdmeg, mert húznak haza az "immigrant workerek", általában bejelentés nélkül. Nem talál bejönni a műszakváltás, oszt jóvan. Ez megy mostanában így karácsony előtt, a maradék meg erején felül teljesít, míg birja. Oszt egyszer megunja. Általában 1,, max 2 hónap szokott lenni ez, nem több. Azután meg szevasz van.

Buchhalter 2018.12.23. 14:47:24

@lecsós: ja az ilyen haver mondta dolgokra nem adok.Rokon,megbízható barát,kolléga igen.Te el vagy tévedve Németországgal kapcsolatban.Ott is elég sok mindent kell fizetni.Ott sem működik az okosba megoldjuk mentalitás! Tróger munka ,gyenge nyelvtudással sehol sem biztosít jó megélhetést! Köszönik szépen de az Angliában dolgozó rokonok,barátok ,exkollégák megvannak.Igaz a többség nem Londonban.Vannak más nagy városok is ahol bér/megélhetés jobb aránypárral jön ki.Lásd Manchester,Dover,York és persze egy jó szakma legalább stabil alapfokú nyelvismerettel.Ha meg Hollandiába ,vagy Németországba mész tanuld meg a fogadóország nyelvét! Az angol önmagában kevés az egész világon.

lecsós 2018.12.23. 15:10:18

@Buchhalter: Dehogy vagyok eltévedve Deutschlanddal kapcsolatban, miért lennék? Elég komoly ismereteim vannak az országról, több részében éltem életvitelszerűen. Nyugaton sehol nem működik a "megoldjuk okosban mentalitás" minek kellene hogy működjön? Megélsz a fizetésedből nem? Akkor meg ki tudod fizetni a szolgáltatások árát, oszt jóvan. Ennyi ez, nem több. Végezd el a melódat, legyél egy kicsit jobb az átlagtól, oszt szépen éldegélhetsz a pozíciód adta életszínvonalon. Többet akarsz? Jóvan, izzadj vért, bukj bele kétszer, állj fel, tanuld meg a leckét, és simán sikeres lehetsz. Ennyi ez, nem több.
Arról dumálok, hogy a "migrant worker" lelép, elmegy haza, vagy Deutschlandba, mert 1-3 EUR -al többet kap óránként, mit U-ban. Oszt mások a lakathatási körülmények 20%-al kevesebb pénzért.
Erről vakerázok, nem másról. A képzett munkaerő - kutatók, tanárok, egyetemi tanárok, mérnökök - már fél éve leléptek a francba, aki maradt, az sem helyi projekten dolgozik, internet meg mindenhol van. Erről beszéltem, te meg tolod a süket dumát, hogy Manchester, meg miegymás. Persze, egy manchesteri kéró a londonihoz képest 1/3-ad áron már elérhető, de minimálbért fizetnek a helyi pubban a melósnak, nem többet. Havi 300 Ł -al van beljebb, ennyit tud elérni. Londonban meg ez benne van a bérében. kb ennyi a sztori. Hollandiában ha melózol, 1 éved van arra, hogy megtanulj hollandul. Ha tudsz germánul, egyszerűbb a helyzeted ha nem, szívsz. Addig meg kvartyogsz angolul. Ha azt a nyelvet sem műveled magas fokon, ne menj arrafé igényes melót kérni, mert melót kapsz, egy vágóhídon, oszt azt hiszed, hogy megütötted vele a főnyereményt. :) :)

nu pagagyí 2018.12.23. 16:24:24

@John Brennan: Móricka már ilyen. Móricka úgy gondolja, hogy értelmesebb, hatékonyabb munkával kevesebb idő is elég lenne ugyanakkora nemzeti jövedelem előállításához.

De mi van nálunk? Ott van ugyebár Ikarus Gábor, aki nem gyárt ugyan Ikarust, de még csak ingyen energiát sem állít elő. Amihez igazán ért, dupla áron eladni a Microsoft termékeit állambácsinak. Gazdagszik, tőkésedik a pénzünkből, az kétségtelen, de mi hasznunk belőle? Nézhetnénk persze az Echo tévé afféle bónuszként, de nem nézzük.

Aztán ott van Stróman Lőrinc. Az évszázad sikertörténete, Warren Buffet csak pislog. Mit csinál Lőrinc? Most éppen tojást gyárt, ugyanolyan szarosat, ugyanabban az igénytelen csomagolásban, mint elődje, akitől felvásárolta az üzletágat a számára kiírt állami tendereken képződött extraprofitból. Vehetsz mást? Nem. Lőrinc médiaportfóliójáról már nem is beszélek, az is előrelendítette az országot, csak úgy pezsgett az újságíró szakma. Kár, hogy már nem az övé, hanem közvetlenül a propagandaminisztérium felügyelete alá került. Egy siker történettel kevesebb.

Na, ezek lennének a strukturális problémák. Mivel már nincs rendes versenypiac, a tőke egyre inkább olyanoknál lesz, akik minimális hatékonysággal forgatják azt, mindannyiunk káréra.

John Brennan 2018.12.23. 18:46:41

@nu pagagyí:
Móricka olyan, hogy gőzkalapáccsal akar megtörni egy szem diót.

lecsós 2018.12.23. 19:08:38

@nu pagagyí: Jáj, ne legyél már ilyen. A verseny úgy néz pl. London környékén, hogy olyan business modelled kell hogy legyen, ami az egész világgal pariiban van. Én már annak is örülnék, hogyha olyan business modelleket tolnának a nagyurak, ami legalább pl. a bécsi vállalkozói versenypiaccal pariban van. De ez roppantul nincs így. Az ikaruszos srácnak mostanra már a skynetet kellene programozgatna, és az egekbe tolni a lokális GDP-t, de ez nincs így. Jön majd egy csücsöri csávó oszt kitalálja az okosságot, és beszervezi startupba, oszt kkap a nyakába a srác egy lokálisan globális konkurenciát.
Na most a globális multik nem hülyék, ezer és egy kis startupot szerveznek ki, hogy tolják előre a csíziót, meg termeljék a GDP-t.
Ilyent nem látok otthon, csak egyet egyet... Hogy lesz ebből termelékenység meg nyugati bérek?
Lőrincz barát más közgazdaságtan könyvet használ, mint mások. Nem baj, most abból amit isten segítségével, befújt hozzájuk a passzátszél, most vissza akarnak adni, jótékonyan,, ahogy azt errefelé szokás. Arra várok, hogy mikor alapítanak Lőriinczék egy kiválósági díjat. Az még nagyon kellene,, mert csak egy van.

anyadmajma 2018.12.23. 20:08:46

@HaFr: szóval ilyen sincs:
index.hu/gazdasag/2018/12/23/karacsony_elott_negy_nappal_szoltak_a_dolgozoknak_hogy_nem_kapjak_meg_az_idei_bonuszt/

nem hogy valakit is kényszerítenek túlórára.
nincs baj az egésszel, ugye?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.23. 21:59:37

@anyadmajma: de van, de ennek semmi köze se a törvényhez, se a vitához, ez egy menedzsment hiba (vagy gazdasági racionalitás, ahogy tetszik)

anyadmajma 2018.12.24. 00:01:36

@HaFr: ez csak egy (igaz sarkított) élő példa, hogy is működik a dolog. Hidd el , a multik is trükköznek.
Nem véletlen, hogy szeretik a munkaerő-kölcsönzőket.
Pl, azok már fizethetnek feketén, túlóráztathatnak, az nem az ő gondjuk, még ha kiderül se.

gono 2018.12.24. 08:29:48

"Amellett, hogy a vállalatok nagy része a leírt módon ellenérdekelt lehet az új szabályozás kihasználásában"

Hafr!

Legyél olyan szíves és fogjál egy excelt és számold már ki az egy normál órára eső munkáltatói költséget vs túlóra 50% pótlékkal. Legyen benne a munkavállalóra vonatkozó fix költség, a fizetett szabadság(amik ugye csak a normál óra esetében játszanak) és minden egyéb sallang. Meg fogsz lepődni.

gono 2018.12.24. 08:40:58

@HaFr:
"Az sem állja meg a helyét, hogy a munkavállalók ki lennének szolgáltatva a munkaadóknak."

Nos, ez nem egy rendelet, hanem törvény aminek működnie kell mindenféle helyzetben. És épp most is bizonyára van aki ki van szolgáltatva. Szóval nem értem, hogy az ilyen jellegű érvek egyáltalán miért bukkanak fel a vitában.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.24. 09:15:37

@gono: de mielőtt megtenném, te tedd meg, hogy megnézed egy átlagos magyar foglalkoztató adózás előtti nyereségét -- meg fogsz lepődni, mert kb akkora lesz, mint a forgalomra jutó túlóra felár

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.24. 09:16:52

@gono: nem értem, mit nem értesz, tényleg -- egy törvány értelme a valóságban mutatkozik meg és azt igyekszem bizonyítani, hogy ez a törvény nem káros, hanem értelmetlen, mert alig valaki fogja alkalmazni

gono 2018.12.24. 11:27:32

@HaFr: Nincs túlóra felár. Túlóra diszkont van. Csak a ki nem fizetett tulora - fizetett tulora esetében beszélhetünk felárról.

Robur 2018.12.24. 19:37:13

@Khonsu: Nem 100-200 ezret fogunk veszteni pár éven belül, hanem 500-600 ezret. Ennyi lesz a difi a munkába be és kiállók között, plusz a kivándorlás.

Kaltion 2018.12.25. 08:57:16

A kormánynak nem elijesztenie kellene a dolgozókat, hanem olyan körülményeket kellene teremtenie, ami visszahozza a külföldi munkavállalókat.

Ha egy munkavallaló emigrál, az itt el nem végzett munkáját legalább ÖT(!) másik dolgozó túlórája képes pótolni.

-4,5m ember dolgozik Mo.-n
-kb 350 ezer dolgozik külföldön

Ezekből a számokból jól látszik, hogy ha a kormány nem vigyáz a dolgozóinkra, a világ összes túlórája sem lesz elég.

Ez a törvény szerintem azért született hogy a Fidesz bennt maradhasson az Európai Néppartban (német lobbi) , így megtarthatja a hatalmát. Csak az a baj, hogy ezt már megint a néppel fizetteti meg. Nem a németeknek kellene írnia a magyar törvényeket

HaCS 2018.12.25. 22:31:03

Leírtam tegnap is, leírom most is.
Mi van, ha a hatékonyság nem számít, sem a minőség? Mi van ott, ahol csak a feltétlen engedelmesség, hűség határozza meg az ember jövedelmét?

Mi a helyzet az állami alkalmazottakkal, az állami tulajdonú vállalatokkal, illetve az államhoz (pl. közbeszerzések révén) legközelebb álló khm... cégekkel?

Senkinek nem tűnt fel, hogy a törvény összes kritikus részét mintha a szabolcsi rendőrök túlórabotrányára írták volna? A jövőben kvázi legalizálva a kérdéses gyakorlatot.

A munkavállaló beleegyezik az önkéntes túlórába, és önként lemond a pótlékokról? Ki az, akinek erről versengő piaci cégek jutnak eszébe?

Ez a törvény csak addig tűnik értelmetlennek, amíg rá nem jövünk miért nem az.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.26. 08:08:25

@HaCS: az állami tulajdonú vállalatok mindig problémásabbak

FrVili 2018.12.27. 18:59:06

@444: Na végre szép schlagfertig fiatal magyar emberek, mert ugye, ha hagyják őket érvényesülni különbek ám, mint amazok, no. Mi is tudunk tímbe verődni, meg inveszticíó, míting meg kompoteszencia nem csak newyorki - újlipóti úrifiúcskák. Erről van szó, úgy értem van egy rendes (de az aztán ízig-vérig) vezető, és láss csodát megindul a szekér lokálban is, nem köll ide korporéjsün meg bullshit. Nagy a rokonság, és akkor mi van? Ettől organikus a struktúra, mert a gyökértelen bajor amcsi aztán különb? Saját pályájukon győzzük le őket, oszt jönnek még ide másolni, mint mikor az ikarus csodájára jártak, azt néztek, hogy lelóg a rántotthús a tányérról, nincs itt szegénység, csak árucsere meg kossuth nóta bene nincs itt kamuprojekt, itt a buli székely himnusszal ér véget, nem a retyón. Itt nem mű a köröm, hanem pörkölt, itt az erotika is hagyományörző, nem elhajló liberós, hanem hatékony mint örző-védő rendes gazdánk, így lészen tiszta udvar, rendes ház, aki meg mást mond, annak csitt a mindenit. Van itt tehetség bőséggel, az intézményesített remény mára igaz hazát hoz nemsokára, hol dől a jó bor, kenyér, a gójokból és stadionból sosem elég. Van itt suska, biodóm meg nemzeti erény, költözik az új rendi néptribun, a lojális szittya pedig serény. Z betűvel deszkázza el a jövőt mint ólajtót 1g, karmelita irgalom annak ki ellentmond neki.
süti beállítások módosítása