Természetesen Európa sosem volt csak keresztény kontinens, sőt maga az állítás és az egész kontextusa hajmeresztően primitív, habár szimptomatikus. Az utóbbi ezer évében sem volt keresztény, dominánsan talán, de fundamentálisan nem, kivált kizárólag nem. Annál sokkal több rétege van annak, ami a felszínen látszik. Krisztusból és az evangéliumból nem vezethető le se Szent Tamás, se a Pápai Állam története, se a reneszánsz művészete, se Maritain.
Európát nem egy tételes vallás, hanem egyszerre lényegibb és átfogóbb törekvések tették naggyá: az individualizmus, az (Isten előtti, szellemi, végül politikai) szabadság és az erényesség (vagy ennek kompendiuma mint normarendszer, mindenesetre), magyarul a szabadság és az antik-germán-keresztény erkölcs, amelyet még tovább tömöríthetünk ezzé: a személyes kiválóságra való törekvés és a könyörület, azaz egy sajátos, termékeny bonyolultság, amellyel mindig le akartak számolni a monologikus ideológiák. A kiválóságnak és a könyörületnek a már jelzett karói voltak, nem lehetett az ellenkezőjét elhitetni róluk. Nem ismerek senkit, aki a NER-milíciából megfelelne nekik.
A nemzet meg a tárgyiasított, politikai ideológiává rontott kereszténység -- a "keresztény" államrezon és pozitivista kód -- önmagukban (az így értett Európa nélkül, de legtöbbször ellenében) inkább a romlás hordozói voltak. Ennek megfelelően gondolkodásra adhat okot, hogy Európa XX. századi leáldozásában a tömegpolitikának van a legnagyobb szerepe: a nacionalizmusnak, a demokráciának és a (hatalmi célú) álkereszténységnek. Nehéz is egyszerre a fent jelzett minőség és a tömeg/a nép mint kollektívum barátjának lenni. Sőt, a választóvonal az emlékeim szerint mintha mindig itt, a kettő között húzódott volna.
Szerencsére konzervatívként nekem könnyű a választás, de vannak, akik -- noha talán osztják az Európáról alkotott képemet -- a választóvonal létét nem hiszik, vagy legalábbis mindkét oldalát akarják. Na, nekik kéne most valami nagyot dobni.
