A miniszterelnök szerint a liberális demokrácia kiüresedett, nem ad választ a kihívásokra, így például a migrációra – ha pedig mégis, akkor helyesnek veszi –, továbbá nem védi meg a határokat, nem erősíti a családokat, nem ismeri el kiemeltként a keresztény kultúrát. Ezért szerinte a kereszténydemokráciát kell „elővenni, leporolni, kicsit modernizálni”, ez ugyanis megvéd a migrációval szemben, megvédi a határokat, támogatja a hagyományos, egy férfira és egy nőre épülő családmodellt, a keresztény kultúra megvédését pedig természetesnek tekinti.
Nos, a liberális demokrácia valóban megrendült, de hogy miért, azt nem Orbántól vagy bármelyik politikustól fogjuk megtudni. A válasz sokkal komplexebb megfontolásokat igényel annál, amire a hatalom embereinek képesnek kellene lenniük. Ebből következően azt sem tudhatják, ez a "kiüresedés" valóságos-e, vagy csak Putyin árnyékában, a migráció fénytörésében és az EU-projekt opálos produktuma nyomán tűnik annak. Gyermek még az idő, Miniszterelnök úr, nem érdemes még végleges ítéletet mondani a jelenünkről, pláne a jövőnkről.
Fontosabb most, hogy amit Orbán Viktor vizionál, az valójában az ellenforradalmi (felvilágosodás-ellenes) korporatív autokrácia, Franco és Salazar "keresztény" rendje -- magyarul a fasizmus. Semmi köze a kereszténydemokráciához. Nem az utóbbit védem, amely egyébként politikai rendszerként még sosem létezett és -- keresztények hiányában -- vélhetően nem is fog, hanem sokkal fontosabbat: a szavainkat és az értelmünket, végső soron pedig az életünket. Orbán nagyon rákapott arra, hogy kiforgassa a magyar nyelv szótárát a helyéből, ami természetesen része a harcnak, amelyet vív. A liberalizmustól megfosztott, állandóan harcban álló demokrácia, a barát-ellenség dinamika, a vezér és a démosz közötti intimitás szorosan feltételezik a nyelvharcot is, vö. Orwell. Ismerjük már, mit ért a kormányfő a "nemzeti", a "megvédeni", a "becsület", a "virtus", a "győzelem" stb. szavakon. Nagyjából az ellentétüket annak, amit Arany és Kosztolányi. A kereszténysége ezek után nem meglepően nélkülöz gyakorlatilag mindent, amit Jézus követői értenek rajta.
A szavak a pőre hatalmi rendben nyerik el a jelentésüket. A kereszténydemokrácia is. Amit a gyökerében XIII. Leó, modern formájában pedig Adenauer, Erhard, De Gasperi és Kohl, Magyarországon pedig Barankovics István vallott -- egy magasabb erkölcsi rend feltételezése, amelybe a szabadság, a felelősség, a könyörület, az emberi önkiteljesítés és ezek eszközeiként a szociális felzárkóztatás és a szubszidiaritás melletti politikai érvek rendszere illeszkedik --, az olyan távol van Orbántól, amilyen távol csak lehetnek egy autokrata hatalomtechnikustól, aki ifjúkommunistaként kezdte és egy csaknem teljes kört leírva a fasizmust etnicizmussal keverő -- azaz nemzeti szocialista -- politikusként nyeri el az őt megillető helyet e sokat szenvedett nemzet panteonjában.
