Merő emberbarátságból titkos olvasója vagyok Badiounak, Deleuze-nek, Debord-nak, Žižeknek, Bhabhának, TGM-nek, a Pogátsa-portálnak, a fractalontology.wordpress.com-nak, a posztstrukturalizmusnak, a Unabomber Manifestónak és általában az egész balos világfájdalomnak. Látom az Új Egyenlőség c. lapban Sidó Zoltán írását, miszerint egy régebbi olvasmányom szerzője, Mark Fisher éppen egy éve lett öngyilkos, amiről nem tudtam akkor. Sidó magyarázata szerint "mintha ez nála perverz módon az életmű szerves része lenne. Nemcsak azért, mert sokat írt saját nehéz mentális állapotáról, hanem azért is, mert a nyugati kultúrát menthetetlenül stagnáló, steril, a saját közelmúltjára csillapíthatatlan vágyakozással tekintő konzumkultúraként látta, amiben ez a mentális állapot nemcsak hogy magától értetődő dolog, de már-már az egyetlen lehetséges állapot. Munkássága ismeretében a halála kis túlzással nem más, mint egy többé-kevésbé rigorózusan végigvitt érvelés utolsó, tragikus nyomatékosítása."

Eszerint Fisher úgy halt, ahogy élt, ritka integritást teremtve elmélet és gyakorlat között. Ez azonban nem teszi értelmesebbé se az életét, se a halálát. A chef-d'œuvre-je, amely kíméletesen szólva egy vegyesen Jameson- és Deleuze-utánérzés, a kapitalizmus, a technológiai és a popkultúra összefüggéseit annak a jellemzően -- a világhoz képest -- transzcendens humánumnak és szociológiai eszménynek a pozíciójából vizsgálja, amely sosem volt, sosem lesz, és általában félreviszi a "rendszerkritikát", különösen ennek esztétizáló ágát. 

A marxista rendszerkritika adottnak veszi, hogy a kapitalizmus szükségszerű fejlődési fázisa az emberi történelemnek, amivel sokkal többet állít, mint általában a kapitalizmus libertárius, liberális vagy konzervatív apologétái, akik csak a valósága mellé írnak értékelméletet, viszont így nem is esnek abba a hibába, hogy valamiféle dialektikát kelljen cáfolniuk annak érdekében, hogy a liberális demokrácia és a kapitalizmus fukuyamai pozícióját igazolják -- azt mármint, hogy ez a kettős az utolsó fázisa lenne az emberi társadalomfejlődésnek. Fisher azonban épp ezt a realizmust igyekszik cáfolni -- ti. hogy a kapitalizmus "a" valóság, amelyből nincs kiút -- először hevesen, transzcendens perspektívából, majd miután belátja, hogy nincs alternatív társadalomelmélete, nemhogy evolúciós elmélete, rezignáltan (a.m. lemondóan), Vogue-, na jó, Rolling Stones-minőségű életvezetési tanácsokat adva. Legvégül, ahogy megtudhattuk, pontot téve a saját életére is.

Nem akarom hasznavehetetlennek nyilvánítani az egész balos pozíciót, hiszen nyilvánvalóan -- újra és újra -- sokat tesz hozzá az önértelmezésünkhöz, mindössze attól óvok, hogy valaki kellő erkölcsi integritás nélkül nyúljon hozzá. Pl. kifejezetten nem érdemes valamit fatalista módon, a nullára redukálva bírálni úgy, hogy nincs mögötte egy alternatív változási terv, mert abból semmi más nem lesz, mint a pusztulás és/vagy az erőszak narratívái. A konzervatív kapitalizmuskritika a balossal szemben elég világos fogódzókat ad a humánum körüli komplex intézményi rendszer erősítésében -- szemben mindannak felszámolásával, ami csak van. A konzervatív a veszteségeit nem a kapitalizmusnak tudja be, hanem a jó esetben teológiailag is -- de ha nem, hát kellő műveltséggel és értékrenddel -- megfundált humánum elvesztegetésének, ami már jóval korábban megkezdődött, mint a kapitalizmus globalizációja. Az utóbbi képezte rendszer kiegyensúlyozott szemlélete csak egy sűrű, ám adekvát antropológiával érhető el; a legkevésbé sem a többé vagy kevésbé eredeti társadalomtervezéssel. De hogy ez utóbbitól a kommunista kísérletek bukását követően immár a balos rendszerkritika is visszariad, azt jól mutatja egyrészről maga a "rendszerkritika" szó, amely az aspirációk maximumát fejezi ki, másrészről a terméketlen agónia a transzcendencia és a realitás közötti szakadék áthidalhatatlanságán, amelyben aztán érzékenyebb gondolkodók el is veszejtik önmagukat. A rövid véleményem az esztétizáló, franciás-keleti parti rendszerkritikáról mindösszesen -- az előbbi megértő szavaim és a lehetséges kivételek dacára -- ez: hogy abszolúte rendszerkonform megélhetési intellektualizmussal állunk szemben. Nem véletlenül nincs baloldali politika.