1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.01.14. 13:08 HaFr

A baloldali rendszerkritika indiszkrét nyája

Merő emberbarátságból titkos olvasója vagyok Badiounak, Deleuze-nek, Debord-nak, Žižeknek, Bhabhának, TGM-nek, a Pogátsa-portálnak, a fractalontology.wordpress.com-nak, a posztstrukturalizmusnak, a Unabomber Manifestónak és általában az egész balos világfájdalomnak. Látom az Új Egyenlőség c. lapban Sidó Zoltán írását, miszerint egy régebbi olvasmányom szerzője, Mark Fisher éppen egy éve lett öngyilkos, amiről nem tudtam akkor. Sidó magyarázata szerint "mintha ez nála perverz módon az életmű szerves része lenne. Nemcsak azért, mert sokat írt saját nehéz mentális állapotáról, hanem azért is, mert a nyugati kultúrát menthetetlenül stagnáló, steril, a saját közelmúltjára csillapíthatatlan vágyakozással tekintő konzumkultúraként látta, amiben ez a mentális állapot nemcsak hogy magától értetődő dolog, de már-már az egyetlen lehetséges állapot. Munkássága ismeretében a halála kis túlzással nem más, mint egy többé-kevésbé rigorózusan végigvitt érvelés utolsó, tragikus nyomatékosítása."

Eszerint Fisher úgy halt, ahogy élt, ritka integritást teremtve elmélet és gyakorlat között. Ez azonban nem teszi értelmesebbé se az életét, se a halálát. A chef-d'œuvre-je, amely kíméletesen szólva egy vegyesen Jameson- és Deleuze-utánérzés, a kapitalizmus, a technológiai és a popkultúra összefüggéseit annak a jellemzően -- a világhoz képest -- transzcendens humánumnak és szociológiai eszménynek a pozíciójából vizsgálja, amely sosem volt, sosem lesz, és általában félreviszi a "rendszerkritikát", különösen ennek esztétizáló ágát. 

A marxista rendszerkritika adottnak veszi, hogy a kapitalizmus szükségszerű fejlődési fázisa az emberi történelemnek, amivel sokkal többet állít, mint általában a kapitalizmus libertárius, liberális vagy konzervatív apologétái, akik csak a valósága mellé írnak értékelméletet, viszont így nem is esnek abba a hibába, hogy valamiféle dialektikát kelljen cáfolniuk annak érdekében, hogy a liberális demokrácia és a kapitalizmus fukuyamai pozícióját igazolják -- azt mármint, hogy ez a kettős az utolsó fázisa lenne az emberi társadalomfejlődésnek. Fisher azonban épp ezt a realizmust igyekszik cáfolni -- ti. hogy a kapitalizmus "a" valóság, amelyből nincs kiút -- először hevesen, transzcendens perspektívából, majd miután belátja, hogy nincs alternatív társadalomelmélete, nemhogy evolúciós elmélete, rezignáltan (a.m. lemondóan), Vogue-, na jó, Rolling Stones-minőségű életvezetési tanácsokat adva. Legvégül, ahogy megtudhattuk, pontot téve a saját életére is.

Nem akarom hasznavehetetlennek nyilvánítani az egész balos pozíciót, hiszen nyilvánvalóan -- újra és újra -- sokat tesz hozzá az önértelmezésünkhöz, mindössze attól óvok, hogy valaki kellő erkölcsi integritás nélkül nyúljon hozzá. Pl. kifejezetten nem érdemes valamit fatalista módon, a nullára redukálva bírálni úgy, hogy nincs mögötte egy alternatív változási terv, mert abból semmi más nem lesz, mint a pusztulás és/vagy az erőszak narratívái. A konzervatív kapitalizmuskritika a balossal szemben elég világos fogódzókat ad a humánum körüli komplex intézményi rendszer erősítésében -- szemben mindannak felszámolásával, ami csak van. A konzervatív a veszteségeit nem a kapitalizmusnak tudja be, hanem a jó esetben teológiailag is -- de ha nem, hát kellő műveltséggel és értékrenddel -- megfundált humánum elvesztegetésének, ami már jóval korábban megkezdődött, mint a kapitalizmus globalizációja. Az utóbbi képezte rendszer kiegyensúlyozott szemlélete csak egy sűrű, ám adekvát antropológiával érhető el; a legkevésbé sem a többé vagy kevésbé eredeti társadalomtervezéssel. De hogy ez utóbbitól a kommunista kísérletek bukását követően immár a balos rendszerkritika is visszariad, azt jól mutatja egyrészről maga a "rendszerkritika" szó, amely az aspirációk maximumát fejezi ki, másrészről a terméketlen agónia a transzcendencia és a realitás közötti szakadék áthidalhatatlanságán, amelyben aztán érzékenyebb gondolkodók el is veszejtik önmagukat. A rövid véleményem az esztétizáló, franciás-keleti parti rendszerkritikáról mindösszesen -- az előbbi megértő szavaim és a lehetséges kivételek dacára -- ez: hogy abszolúte rendszerkonform megélhetési intellektualizmussal állunk szemben. Nem véletlenül nincs baloldali politika.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9613574255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ijontichy 2018.01.14. 14:41:47

@poszt: "Merő emberbarátságból" Mazochizmus a szó melyet kerestél ;-)
"abszolút rendszerkonform megélhetési intellektualizmus" Ez mennyire jó már :-)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.14. 15:02:45

Minden rendszerkritikus hasznos, mind a balos, mind a jobbos populizmus.

Geo_ 2018.01.14. 15:22:20

"Mivel a rugalmasság és az egyéni felelősségvállalás kényszere miatt a legtöbb ember magánélete bizonytalanná és borzasztóan stresszessé vált..."

A hivatkozott írásnak szerintem ez a kulcsmondata: igen, a 21. század a rugalmasság és az egyéni felelősségvállalás korszaka - másrészt viszont, s ez a konzervatív/liberális oldalnak szól - azokról, akik végzettségüknél, képességeiknél fogva képtelenek ennek a haszonélvezői lenni, hacsak nem kapják meg a biztonságot, az alapevő jövedelmet(? megélhetést?) nyújtó feltételeket.

Az egyik oldal csak kritizálni - a másik pedig a gondokat elhessegetni képes.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.14. 15:58:25

@Geo_:

"akik végzettségüknél, képességeiknél fogva képtelenek ennek a haszonélvezői lenni, hacsak nem kapják meg a biztonságot, az alapevő jövedelmet(? megélhetést?) nyújtó feltételeket"

Pl. Kaliforniában milliószámra vannak illegális mexikói bevándoroltak, akik nem rendelkeznek végzettséggel, a képességeik is korlátozottak (pl. nem beszélik az angolt), mégis képesek megélni anélkül, hogy "megkapnák a biztonságot": (sokat) dolgoznak, elsősorban az agráriumban (gyümölcs- és zöldségtermesztő gazdaságokban, húsfeldolgozó üzemekben stb). Mivel illegális bevándoroltak, nem részesülhetnek "az alapevő jövedelmet(? megélhetést?) nyújtó" szolgáltatásokból: munkanélküli biztosítás, szegénységi segély, élelmiszerjegyek stb.

Az igaz, hogy ők nem képeznek egy reprezentatív mintát, hiszen ők önszelektáltak: ők vették a fáradságot, hogy otthagyják mexikói otthonaikat és vállalják az illegális bevándorlók nem teljesen felhőtlen életét. De példák arra, hogy a végzettség hiánya és a képzettség korlátossága önmagában nem ítél valakit arra, hogy képtelen legyen megélni "hacsak nem kapják meg a biztonságot, az alapevő jövedelmet(? megélhetést?) nyújtó feltételeket".

Khonsu 2018.01.14. 16:55:58

"Pl. kifejezetten nem érdemes valamit fatalista módon, a nullára redukálva bírálni úgy, hogy nincs mögötte egy alternatív változási terv, mert abból semmi más nem lesz, mint a pusztulás és/vagy az erőszak narratívái."

Szerencsére ilyen nincs a mai rendszerkritikusok kezében, így tevékenységük úgy képes hasznos lenni a fejlődési folyamat előmozdításában, hogy közben nem fenyegetnek annak lényegesebb vagy tartósabb eltérítésének veszélyével.

Mindeközben ennek a helyzetnek a tartóssága is biztosított, mert a jelen (és még inkább a jövőbeni) világ törvényszerűségei miatt a "hagyományos" típusú "alternatív változási tervek" teljesen életképtelenek.

Működőképes, életerős alternatíva létrehozása paradigmaváltás nélkül lehetetlen, annak meglépésére pedig egyetlen létező rendszerkritikus oldal sem áll készen. Az "alternatív változási terv" ugyanis teljesen eltérő megjelenési formával fog rendelkezni attól, ahogyan ezt ma az illetékesek elképzelik. Ez a gondolati szakadék biztosítja a védelmet tőlük.

Khonsu 2018.01.14. 17:20:08

@Geo_:

"azokról, akik végzettségüknél, képességeiknél fogva képtelenek ennek a haszonélvezői lenni, hacsak nem kapják meg a biztonságot, az alapevő jövedelmet(? megélhetést?) nyújtó feltételeket."

Akkor jó hírem van, mert olyan jó dolguk még sohasem volt, mint abban, ami következik. Persze az árát meg kell fizetniük. A (minden szempontra kiterjedő) jólétük (lényegében senkié sem) ugyanis a "realitás" világában nem biztosítható, csak egy "alternatív valóságban" (kezdetben nem/nem csak virtuális, később egyre inkább az).

Ez ugyanakkor csak úgy megoldható, ha a létet rétegekre bontjuk, a rétegeket megfelelő módon összekötve, de egyben el is határolva egymástól. Mit jelent ez?

Azt, hogy az alternatív valóság buborékukba zárt embereknek nem lehet közvetlen befolyásuk a realitásra. Az ők és a "valóság" rétege között köztes rétegek teremthetnek kapcsolatot többszörös áttéten keresztül ahhoz, hogy az ők nem racionális világuknak a racionális valóság rétegén a rendszer olyan vetületét hozza létre, mely a valóság logikája szerint működik, hatékony és versenyképes. Mégpedig felülmúlva az általa leváltani hivatott rendszereket.

Egy ilyen cucc lesz a nyerő, a rendszerkritikusok addig is gondoskodnak a szórakoztatásunkról. :)

2018.01.14. 18:11:42

@neoteny:
na de errefelé nem az a kérdés, hogy kaliforniában hogy lesz. hanem az, hogy mondjuk mezőtúron.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.14. 18:14:56

@444:

A mezőtúriak gyengébbek, mint az illegális mexikói bevándorlók?

feher.b (törölt) · http://pkpkozosseg.blog.hu 2018.01.14. 19:04:11

@neoteny: nem gyengébbek, sőt: kimentek ők is Londonba mosogatni, meg Berlinbe falat rakni. Ugyanis az egy itthoni tévhit, hogy a szegény magyar a zsákfaluból képtelen a megélhetésre. Fogja magát és legrosszabb esetben Pestig azért csak eljön egy-egy munkáért. Ahogy régen a Moszkva téren is látni lehetett építős munkára ácsingózó cigányokat. A poszt végkövetkeztetése brutálisan találó a megélhetési intellektualizmusról.

bádogos 2018.01.14. 19:09:11

Diszkréten jelzem, ezt a blogot is utolérte az elmandineresedés. A teljesen értelmetlen, ostoba hozzászólások elérték azt a kritikus tömeget, hogy előbb ellehetetlenül az értelmes diskurzus, aztán elmaradnak az értelmes hozzászólók is.

Nem kéne - a színvonal korrekciójának céjlából - legalább a legsötétebb trollokat kihajítani?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.14. 19:19:09

@bádogos: köszönöm, folyvást gondolkodom erről...

Geo_ 2018.01.14. 20:13:17

@neoteny: OK - élj az ő szintjükön.

2018.01.14. 20:27:21

@Khonsu: +1
és szerintem kormányzati szinten a mesterséges intelligenciák bevonása a kommunikációs és társadalomszervezési stratégai építkezésbe ezt az utat egyengeti. "ezeknek" már lehet valami ilyen cuccuk(persze lehet, h ez most még csak valami habonyárpi, de valahogy így kell működnie. csak "jobban").

Geo_ 2018.01.14. 21:02:52

@Khonsu: Ezt nem tudom megfejteni :-(

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.14. 21:57:36

@Geo_:

Amely szinten élni jobb, mint egy mexikói faluban arra várni, hogy megkapják "a biztonságot, az alapevő jövedelmet(? megélhetést?) nyújtó feltételeket".

2018.01.14. 22:06:32

@bádogos:
a filoszemitákat lenyomja a népfőiskola. a semmit kiszorítja valami. nagyrészt féligazságok persze. a politika ilyen műfaj.

2018.01.14. 22:08:26

@feher.b:
ha magyarország london mexikója, akkor jönnek a drogbárók. de nem. vagy nem feltétlen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.14. 22:20:32

@444:

"a filoszemitákat lenyomja a népfőiskola. a semmit kiszorítja valami."

Egyelőre még a CEU-t sem sikerült kiszorítani, vagy a finnugristákat a Magyar Tudományos Akadémiáról.

Khonsu 2018.01.14. 22:40:37

@Geo_:

"Mivel a rugalmasság és az egyéni felelősségvállalás kényszere miatt a legtöbb ember magánélete bizonytalanná és borzasztóan stresszessé vált..."

Ebből pedig úgy próbálnak az emberek (tudatosan vagy sem) menekülni, hogy alternatív valóságokat építenek maguk köré. Az egyre növekvő és összetettebbé váló valóságbuborékok fejlődésének a technológiai háttér és annak fejlődése igencsak kedvez (és viszont), így a folyamat folytatódása várható.

Ezek az alternatív valóságok azonban állandóan ellentmondásba kerülnek a valósággal, és ezek az összeütközések táplálják a rendszerkritikát és a populizmusokat.

Ez a megoldásra váró probléma.

Ha a megoldást humanista irányból közelítjük, akkor azt kell szemelőtt tartanunk, hogy a rendszerben élő emberek miben érzik/éreznék magukat jobban.

Ezen a ponton azonban a valóság veszít az alternatív valóságokkal szemben, mert előbbiből az emberek láthatóan utóbbiba menekülnek. Tehát nem szakíthatjuk ki őket valóságbuborékaikból.

Olyan megoldást kell találni, ami úgy képes hatékonyan működni a valós világban, hogy megtartja, illetve hagyja tovább fejlődni az emberek által teremtett alternatív valóságokat, miközben megszünteti azok összeütközését a valósággal.

Ehhez el kell őket különíteni egymástól és a két réteg (valós és virtuális). A közöttük való "fordítást" pedig köztes rétegekre bízni, automatizálni.

Így egy olyan rendszert kapunk, melyben az emberek/közösségek a saját valóság-buborékaikban élhetik életüket (melyek a mai információs és világnézeti szintről folyamatosan fejlődnek és mennek majd át tényleges virtuális valóságokba), miközben a rendszerbe épülő mechanizmusok révén mindez a külvilág, a valóság felé hatékony és versenyképes.

Azonban ezért cserébe a benne élő embereknek le kell mondaniuk arról, hogy (a köztes rétegek mechanizmusait kihagyva) közvetlen ráhatásuk legyen a valóságra. Tekintve, hogy alternatív valóságukon át látják a világot, így nem képesek a valós világ szabályai között felelős döntéshozatalra.

A rendszer egy hibrid organizmusként létezik, egy "kibernetikusan felturbózott" társadalmi rendszer. Az innovációt lényegében a központi rétegek mechanizmusai és a szemléletmód képezik benne.

Ez pedig nem a mai rendszerkritika és populizmus egyszerű szólamokra, demagógiára, 1-2 kósza, összefüggéstelen, átgondolatlan ötletre, vagy előásott, bukott ideológiákra támaszkodó alternatíváinak szintje.

Még akkor sem, ha az egyes emberekhez eljutó marketing bullshit szintjén ez sem feltétlenül fog bonyolultabban megjelenni, mivel a rendszer működéséhez nem szükséges, hogy a benne lévők ismerjék a működésének részleteit.

A legtöbb embert amúgy is csak az érdekli, hogy jobb legyen neki, nem kell érteniük a működését. Az ínyencek persze beleáshatják magukat.

Röviden összefoglalva, a leendő alternatívának képesnek kell lennie az emberek és közösségek "belső", alternatív valóságának és a "külső", a realitás valóságának termékeny összekapcsolására.

Khonsu 2018.01.14. 22:58:24

@444:

Az előzőekben találhatod a választ te is egy korábbi kérdésedre. Teljesen felesleges lenne részletesen leírni a rendszer működését, mert hosszú, bonyolult és unalmas, nem érdekelné Sanyit, meg amúgy is csak a névelőket értené belőle.

Őt az érdekli, hogy neki hogyan lesz jobb. Arra pedig a megfelelő időben majd megkapja a választ a népfőisholával versenyképes marketing bullshit formájában...

2018.01.14. 23:06:10

@neoteny:
az egyik azt mondja, hogy amikor valaki azt mondta, hogy ég (vagy valami ehhez hasonlót), akkor arra gondolt, hogy az égen egy valami éget. ebből lett az ég. és az igen. és az igen. mert a magyar a napkeleti bölcselet nyelve.

én liberális vagyok és azt mondom, hogy rendben. lehetett így is. hogy lehetett még. erre az mta azt mondja, hogy a magyarok és a finnek ugyan tartósan nem éltek együtt, mert eleve másik éghajlati övben éltek és genetikai kutatások szerint nem, vagy alig keveredtek. na de az mta szerint létrejött egy közös szókincs. azt, hogy ég a finnugor ősiségben az ősmagyarok és az ősfinnek is úgy mondták: sänke. csak a magyarok elhagyták a szó kezdő s- hangot. a finnek pedig az szó belsejében az nk-t. és így lett a finn sää jelentése időjárás. és a magyar ég. (úgy, hogy nk helyébe lépett a g). erre jött rá budenz lajos.

én elég liberális vagyok és azt gondolom, hogy aki a napkeleti bölcselet teóriában hisz az is építhesse fel a maga világát, amiben az ég - egy. és magyarázza meg, hogy az ősmagyarok nyelvében ott van a kozmológiai alapelv. mert akárki akármit mond ez ősműveltség kérem szépen. és tényleg. miért ne lehetne ezt így magyarázni.

aki a finnugor kapcsolatban hisz az keresse a kapcsolatot. a turkulógus a törökkel, az anglisztika keresse az óangollal való kapcsolat. a germanisztika az ősgermánnal. a szlavisztika a magyart leginkább a szláv egyházi nyelvezettel rokoníthatja. mert történetileg ezek mind lehetségesek. nyilván vannak latin, görög műszavak. és vannak dokumentáltan modern kori nyelvújítások. de a nyelvművelés folyamatos. és annak alapja az, hogy a magyart elsődlegesen a magyarból magyarázzuk. és azon túl elég sokféle a kapcsolat. ez a nemzeti liberális multikulturalizmus, ami a népfőiskolát sem rekeszti ki. a nem-nemzeti liberálisok azt mondják, hogy azok idióta, kripli, fasiszta, kretének. az ősmagyarok felmutattak az égre és azt mondták: sänke. és az ég és az éget szavak csak véletlen egyeznek. nem lehet köze ahhoz, hogy az nap az égen éget. úgy lehet értelmes közélet hogy azt mondjuk, de lehet. még a sänke is. csak kevéssé tűnik valószínűnek. nem vagyok a finn-szamojéd népek ellensége. a tundráról érkező fehér hajú szép lányok nyilván a tündérek. mert a lappul a sarkköri steppe: tundar.

a hivatalos elmélet ezt mondja:
A tündér etimológiája nem tisztázott – vannak, akik egy sumer szógyököt ismernek fel benne (dingir sumer nyelven „isten(ség)”, „ég” jelentésű; egyébként ugyanebből a szóból vezetik le a tenger-t is), sőt a magyar népmesék Tündér Ilonáját is egy sumer isten nevéből származtatják (Dingir Ilama). (Bíró Lajos, Topa Gyula Dezső) (A dingir a sumer „ítélet” és „hozni” szavak összetétele.) Mások török eredetűnek mondják. (Kiszely István).

nem fogom senkinek a torkát elharapni, mert szerinte ez sumer. dingir ilama = tündér ilona. és nyilván ez esetben nincs sok köze a tundrához. a sumerológus keresse a sumer kapcsolatot. a magyar magyarázat az, hogy tünde, tündér az tűnéssel, tűnődéssel függ össze. engedjük meg azt is. és még van a tundar-tundra fehér hajú különös szépség az sarkköri steppéről. és a sumer dingir ilama.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.14. 23:15:30

@444:

"a filoszemitákat lenyomja a népfőiskola. a semmit kiszorítja valami."

Egyelőre még a CEU-t sem sikerült kiszorítani, vagy a finnugristákat a Magyar Tudományos Akadémiáról.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.14. 23:56:53

@444:

"egyelőre."

Ezért indokolatlan a jelenidő használata: "lenyomja", "kiszorítja".

2018.01.15. 01:07:38

@neoteny:
ez a folyamat jelenleg is zajlik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 01:30:27

@444:

Csak épp' látszatja nincs egyelőre.

2018.01.15. 09:02:18

@neoteny:
dehogy nincs. a "liberálisok" vona gábornál előszobáznak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 11:13:50

@444:

Annál a Vona Gábornál, aki lenyomta a pártján belül a népfőiskolát, kiszorította azt a Jobbikból?

2018.01.15. 13:14:17

@neoteny:
ez biztosítja orbán számára a győzelmet. akár egy újabb kétharmadot. szélső esetben (ha nem lesz semmiféle ellenzéki összefogás, akkor akár a) négyötödöt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 13:19:00

@444:

"ez biztosítja orbán számára a győzelmet."

Orbán számára, nem a népfőiskola számára.

2018.01.15. 13:51:50

@neoteny:
a népfőiskola célja nem az volt, hogy hatalomra kerüljön. hanem az akaédémikus filoszemita bölcseletet kiszorítsa. és ez lépésről lépést történik. a fővároson kívül soros alapítványi hálózatában régóta nincsenek önkéntesek. csak azok tüntetnek, akiket megfizetnek. pesten se sokkal jobb a helyzet. ott több a hasznos idióta: az anarchista. viszont ezek az ellenzéki pártok együttműködését is ellehetetlenítik. és ez biztosítja orbán győzelmét. akár egy újabb kétharmadot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 16:31:20

@444:

"a népfőiskola célja nem az volt, hogy hatalomra kerüljön. hanem az akaédémikus filoszemita bölcseletet kiszorítsa. és ez lépésről lépést történik."

Csak épp' látszatja nincs egyelőre.

2018.01.15. 17:59:13

@neoteny:
az, hogy te a 10 év ezelőtti és a jelenlegi magyar média között nem érzékelsz lényegi változást az nem azt jelenti, hogy nincs látszatja. hanem csak azt, hogy nem látod.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 18:01:30

@444:

"a 10 év ezelőtti és a jelenlegi magyar média között [...] lényegi változás"

Aminek semmi köze sincs "az akaédémikus filoszemita bölcseletet kiszorítsa"-hoz.

Próbálkozz újra.

2018.01.15. 18:35:02

@neoteny:
dehogy nincs. ezt a népfőiskola alapozza meg szellemileg. olyanokkal, hogy az égen van egy, ami éget. az a nap. és a hold a hó. van az év, de amit a na bejár az az ív. az ív önmagával összekapcsolódva öv. és amikor nyílik, akkor íj és nyíl. amire sanyi a kútfúró azt mondja, hogy a kurva életbe. tényleg.

erre jönnek a filoszemiták és azt mondják, hogy ez hülyeség. a magyar ige és az igen nem függnek össze. mert az egyiket a zürjénből, a másikat a cseremiszből vettük át. a népfőiskola azt mondja, hogy a finn fatemplomok csodálatosak. de a magyar nyelv aligha lehet finn. és ebből lesz egy vallásvita. amit rendre a népfőiskola nyer meg.

10 éve a többség azt mondta, hogy a jog az a láthatatlan alkotmányból ered. ahogyan azt a filoszemiták hirdették. ma a többség azt mondja, hogy a jogrend a koronától ered. amire a filoszemiták azt mondják, hogy a magyarok ne akarjanak már a korona alávaló alattvalói lenne. amire a népfőiskola azt mondja, hogy errefelé legfeljebb csak ti vagytok az alávaló alattvalók. ebből lesz egy kultúrharc, egy vallásháború. és ezt a népfőiskola nyeri meg. úgy, hogy elmennek minden városba, nagyközségbe. ha hívják őket, akkor kis falvakba is. és az a vicc, hogy ezek legtöbbször tényleg egy fillér állami támogatás nélkül saját kiadásban megjelenő könyveket adnak ki. de ez aláássa az akadémikus filoszemita bölcseletet.

orbán populizmusát a szellemileg a népfőiskola népszerű előadásai alapozzák meg. akik mostanában már turnéznak londonban is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 21:56:39

@444:

"dehogy nincs. ezt a népfőiskola alapozza meg szellemileg."

A te féktelen fantáziálgatásaidban.

"az akaédémikus" azt jelenti, hogy
- a Magyar Tudományos Akadémián folyó
- az akkreditált magyar felsőoktatásban folyó

Ami az MTA-t illeti, ott még tavaly májusban is ilyesmik folytak:

mta.hu/esemenynaptar/2017-05-12-az-mta-188-kozgyulese-a-tudomanyos-osztalyok-kozgyulesi-programjaokok-es-okozat-a-magyar-nyelv-finnugor-rokonsagaval-kapcsolatos-velekedesek-a-kozgondolkodasban-torteneti-szociologiai-es-szocialpszichologiai-megkozelitesben-1165

A Szent Korona-tan alkotmányos vonzatával kapcsolatban nem tudtam (gyorsan) akadémiai értekezést találni.

Ami pedig az (akkreditált) felsőoktatást illeti:

finnugor.elte.hu
finnugor.arts.unideb.hu
www.arts.u-szeged.hu/kepzesek-btk/mesterkepzes/finnugrisztika-ma

Ezekből egyáltalán nem úgy tűnik mindha a finnugrsiztika kiszorításra kerülne az "az akaédémikus" területekről.

A debreceni Fácánhoz címzett kocsma nem számít "akaédémikus" területnek.

2018.01.15. 22:29:52

@neoteny:
nem sok fogalmad van arról, hogy mi történik magyarországon.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 22:31:00

@444:

A debreceni Fácánhoz címzett kocsma nem számít "akaédémikus" területnek.

2018.01.15. 22:32:54

@neoteny:
nem a finnugrisztika. a finn-ugor nyelvi-kulturális kapcsolat keresése. hanem finn-ugor eredetelmélet. az, hogy a magyarok (a magyar nép, vagy akár a magyar nyelv) a finnektől ered. mert a magyar tudományos akadémia ezt hirdeti a bach korszak óta.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 22:39:07

@444:

"nem a finnugrisztika. a finn-ugor nyelvi-kulturális kapcsolat keresése."

Kár, hogy ezt írtad: "a népfőiskola azt mondja, hogy [...] a magyar nyelv aligha lehet finn."

"a magyarok (a magyar nép, vagy akár a magyar nyelv) a finnektől ered. mert a magyar tudományos akadémia ezt hirdeti"

Melyiket hirdeti?

2018.01.15. 22:46:49

@neoteny:
a filoszemita bölcselet a magyar közéletből folyamatosan kiszorul. a népfőiskola szorítja ki. tíz éve aligha lehetett volna ilyen iskolai ünnepség:
www.youtube.com/watch?v=EGQVwJuYkRs
mert a "liberálisok" tiltakoztak volna. most ugyanők a "náci" vona gábornál előszobáznak. az újságíróinak fele az simicska alkalmazásában áll. soros alapítványi hálózatának működését felszámolják.

2018.01.15. 22:48:22

@neoteny:
a mta szerint a magyar nyelv eredetében finn. a népfőiskola szerint aligha. fogalmad nincs, hogy mi történik magyarországon.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 22:52:26

@444:

"a mta szerint a magyar nyelv eredetében finn. a népfőiskola szerint aligha."

És mivel az MTA képviseli az "akaédémikus" álláspontot, egyelőre semmit sem szorított ki a népfőiskola.

A debreceni Fácánhoz címzett kocsma nem számít "akaédémikus" területnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 23:03:29

@444:

"a filoszemita bölcselet a magyar közéletből folyamatosan kiszorul. a népfőiskola szorítja ki."

Hruscsov is megmondta: Мы вас похороним!

"tíz éve aligha lehetett volna ilyen iskolai ünnepség"

Viszont harminc éve volt ilyen iskolai ünnepség:

s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/10/89/db/1089db5377f9bf99b90cf767080c8fc4.jpg

"soros alapítványi hálózatának működését felszámolják."

Csak épp' látszatja nincs egyelőre.

2018.01.16. 07:53:55

@neoteny:
harminc év eljutottak az iskola nagy-magyarországos ünnepségig. a filoszemita bölcselet (világkommunista és globális kapitalista változatban is megbukott) kiszorította a népfőiskola, ami a nagy-magyarországosdit hirdette.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 08:01:25

@444:

"harminc év eljutottak az iskola nagy-magyarországos ünnepségig."

Etatista kollektivizmustól etatista kollektivizmusig.

"a filoszemita bölcselet [...] globális kapitalista változatban is megbukott"

Hogyan bukhatott volna meg, amikor a rezsim forintmilliárdokat fizet a globális kapitalista multiknak, hogy Mo-ra telepítsék a gyártóüzemeiket? Még a népek által megválasztott kormányzatból sem sikerült kiszorítania a népfőiskolának _ezt_ a "filoszemita bölcseleti" aspektust.

2018.01.16. 08:40:07

@neoteny:
ne viccelj már. a filoszemita alapvetés az, hogy a globális kapitalista vállalatok állam támogatás nélkül is képesek valós árutermelésre. és lám kiderül, hogy a francokat. az állam elvon egy rakás pénzt. mert ez a közakarat. ám úgy a gazdaság legfeljebb non profit módon tudna működni. mert a társadalom, a politika, vagy addig nyúlja le a pénzt ameddig lehet és ebben támogatja az uralkodó egyház (függetlenül attól, hogy zsidó, vagy keresztény, vagy muszlim). attól uralkodó, mert az állammal össze van fonódva. a teljes körű szétválasztás csak egy mese. és ebben a non profit működésben mégis csak győztest kell hirdetni. ki kell jelölni a piacvezetőket. és ebben segédkezik az állam. nagy összegű államilag garantált hitelekkel, állami megrendelésekkel, közösségi infrastruktúrával, vissza nem térítendő állami támogatásokkal vagy a tőkepiac szabályozatlanságával. amelyik ha összeomlik, akkor szalad az államokhoz, hogy mentsék meg azokat. a népfőiskola szerint ez az alapműködés a multik esetében is. és nem a szabad piac. ezt demonstrálja a kormány. csak most már nyíltan.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 09:02:10

@444:

"a filoszemita alapvetés az, hogy a globális kapitalista vállalatok állam támogatás nélkül is képesek valós árutermelésre."

Azok is.

"és lám kiderül, hogy a francokat."

Helyesen: az derül ki, hogy az államhatalmak szavazatokat vásárolnak a "munkahelyteremtésekkel" és ezért adnak milliárdos támogatásokat a globális kapitalista multiknak (is).

"az állam elvon egy rakás pénzt. mert ez a közakarat."

Ha ez lenne a közakarat, akkor nem kellene államhatalmi erőszakkal beszedni az adókat: akkor a köz önként utalná a szerinte helyes mértékű adók összegét a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak.

A többi pedig a tőled megszokott posztmodern szófosás.

2018.01.16. 09:22:35

@neoteny:
miért használnak államilag kibocsátott jeleket (pénzt). müller úr is nyomtat bónt. miért nem fizet a dolgozóinak vagy a beszállítóinak müller bónban. vehetnének belőle mosószódát.

a vietnámi cipőkereskedő ismerősöm fejben szoroz mátrixokat, de egyszer elszámolta magát. és többet rendelt a kelleténél. és meghagyta az alkalmazottainak, hogy mindenféle pénzhelyettesítőt számoljanak be kedvezményként. mire egy megkérdezte, hogy a spáros kuponokat is? és azt mondta, hogy persze. még a kurucz hús kedvezményre jogosító szelvényét is. don pedro pizzériában adnak egy szelvényt. azt is. bármit, ami a piacon valamiféle árura, vagy kedvezményre jogosít. majd az alkalmazottak ezt végre is hajtották. eladták a fölösleges készletet. majd azt mondta, hogy ezeket a kuponokat beválthatjátok. ebben a hónapban fizetés nincsen. és aki akar az felmondhat. őket készpénzben ki fogja fizetni. de a többiek érjék be ezekkel.

miért nem mondták az alkalmazottak, hogy álljunk át csak szabad piaci kuponokkal, bónokkal, blokkokkal való kereskedésre. és ezeket miért nem fogadja el a vietnámi nagykereskedő vagy a cipőgyáros. pedig a spáros kuponból vehetne olcsó parizert. miért nem ezeket használják.

2018.01.16. 09:35:09

@neoteny:
ha a filoszemita bölcselet nem egy dekonstrukció, akkor miért nem működik a gyakorlatban? miért nem valósítják meg egy településen? az emberek döntő többsége miért nem választja a rovarok életmódját. a népfőiskola úgy fejti meg, hogy a filoszemiták legjobb esetben is a sivatagi rovarok életmódját követik. és valójában csak egy az emlősökkel szemben álló ellenkultúra. semmi egyéb. az evolúciónak egy zsákutcája, amitől még az izraelita zsidók is próbálnak elszakadni.

DrGehaeuse 2018.01.16. 09:48:17

Nem a poszthoz szólnék hozzá.
Kaptam egy listát e-mailben ami lényegében orv-bánista propaganda és csak sikerek és eredmények vannak benne. Már a második fityiszvakságban szenvedő ismerősöm zaklatott ezzel.

mindenszo.hu/ime-igy-lopta-szet-a-fidesz-az-orszagot-7-ev-alatt-teljes-lista/

Az már elsőre látszik, hogy egy része sima hazugság, egy része csúsztatás, egy része csak ígéret.

Ha bárki tud egy ellen-listát vagy egy cikket ami ezeket a pontokat boncolgatja és helyreteszi, megköszönném ha belinkelné kommentbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 09:52:04

@444:

"miért használnak államilag kibocsátott jeleket (pénzt)."

Azért, mert az a törvényes fizetőeszköz: mert adókat csak a törvényes fizetőeszközben lehet megfizetni. Az állam nem fogad el bónokat adók megfizetésére: így a forintra mindig van valamilyen mértékű kereslet, ami nem igaz a bónokra.

"miért nem ezeket használják."

Azért, mert ezek a bónok forintban, a törvényes fizetőeszközként szolgáló fiat pénzben vannak denominálva: így maguk is fiat, ti. beválthatatlan pénzek; a használatuk nem jelent semmilyen előnyt a forinthoz, a törvényes fizetőeszközhöz képest. Csak hátrányuk van: nem lehet velük adókat megfizetni.

A fiat (beválthatatlan) pénz alternatívája nem egy másik beválthatatlan pénz, hanem az árucikk pénzek: pl. só, dohány vagy hasonlók. De a legalkalmasabb árucikk pénzek a nemesfémek:

1) tartósak
2) csaknem tetszőleges mértékben oszthatóak
3) (viszonylag) könnyen felismerhetőek (megkülönböztethetőek más fémektől/árucikkektől)
4) (viszonylag) ritkák (nem lehet belőlük könnyen sokat előállítani)
5) és a súly-érték arányuk sem nem túl alacsony, sem nem túl magas

Pl. a gyémántra is igaz az 1-es és a 4-es pont, de a többi már nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 10:00:12

@444:

Ennek semmi értelme sincs: ez is csak posztmodern szófosás.

DrGehaeuse 2018.01.16. 10:03:52

@HaFr: Nem nagy ügy! Csak 444 (ex Unionista) és Birca (n+1 reinkarnációja) kommentjeit kell ignorálni.

444(unionista) habosodása se lenne ilyen vészes, ha Neoteny nem etetné állandóan. :)

2018.01.16. 10:16:36

@DrGehaeuse:
nem értitek a köznépet. az adott településen (egerben vagy hol a francban laksz) van még 1 pkp hívő? budaörsön kívül településenként 2. van olyan?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 10:18:56

@DrGehaeuse:

"444(unionista) habosodása se lenne ilyen vészes, ha Neoteny nem etetné állandóan."

Saját költségemre etetem; HaFr-nak csak bevétele van a kettőnk által generált kattintások számából. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 10:25:50

@444:

"nem értitek a köznépet."

A debreceni Fácán kocsma népe nem a köznép.

2018.01.16. 10:34:04

@DrGehaeuse:
kár, hogy a link csak akkor enged elolvasni, ha előbb lájkolom a faszbukon.
hát a nagy lófaszt!
egyébként meg azt mondom, kár lenne részletekbe menően belemenni a "siker"lista tételes cáfolatába, mert az végeérhetetlen propagandaháborúhoz vezet/het/ne(ha ebben a harcnemben nem lenne behozhatatlan a fidesz erőfölénye) .
elég leszögezni, h szimpla politikai propagandáról van szó, aminek egyedüli célkitűzése politikai és gazdasági bűncselekmények tisztára mosása, közhaszonná és sikerekké átfestése a közvélemény előtt. és ehhez kell következetesen ragaszkodni.
a részleteket majd egy olyan ügyészség és bíróság fogja vizsgálni, amelyik nem egy első szándékból bűnöző és a bűncselekmények hasznát önkényesen kezelő szindikátus irányítása alatt áll.

2018.01.16. 10:40:51

@DrGehaeuse:
a polgári konzervativizmus magyarországon a városi alkotmányosságon alapul.

a polgári fejlődés az, hogy 1552. április 24-i magisztrátusi jegyzőkönyvek szerint "Az egész tanács határozta Szt. György napján, hogy minden egyes esztendőben mindkét, az alsó és felső járásból tizenkét bíró választassék, hogy szívesebben és kedvesebben szolgálhassanak a városnak, hivatalukkal törvényesen éljenek." ez a polgári konzervatív fejlődés. csak ennek országos méretekben előfeltétele a nemzeti függetlenség. mert ugye megindul a török 1552-es hadjárata. aminek végén szeptemberben egert kezdik el ostromolni.

debrecenben augusztus 20. után hónapokig nem ülésezik a tanács. szent andrás nap előestéjén gyűlnek össze.

1552. dec. 11.
Die dominico proximo ante Lucie virginis

Csorba (de Chorba) Rózsa (Rosa) Bertalan előttünk esküt vett Cepe Imrétől ezen 1552. évi menekülés idején az útban elvesztett javai miatt, amely javakból az esküt tevő Imre ezeket az általa véletlenül megtaláltakat visszaadta. Két női kabátot (tenuta), egy női inget (camisea) és az említett Füle (Fwle) Bertalan kötelezte magát, hogy az említett Imrét a többi elveszett javakért semmiféle törvévényes úton nem akarja perelni.

ez a polgári fejlődés. két női kabátot és egy inget a tulajdonosnak visszaadtak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 10:47:41

@444:

"ez a polgári fejlődés. két női kabátot és egy inget a tulajdonosnak visszaadtak."

No de szerinted ez az egész tulajdonlás-dolog csak egy vallás.

2018.01.16. 11:05:39

@Bánegressy:
ja! és annak se tekintsünk el a jelentőségétől, h ez a portál önként vállaltan politikailag inkorrektnek minősíti önmagát.
ahhoz már hozzászokhattunk, h ha valaki a pc.-nek nevezett valóban erősen kritikára szoruló jelenséggel szemben a politikai inkorrektséget választja és gyakorolja proteszt megnyilvánulásként, az nem kritikát gyakorol, nem racionálisan értelmezhető reflexiói vannak egy jelenséggel szemben, hanem pontosan a tükrét adja, azaz ugyanazzal szembesülsz oldal fordítottan. ja és egyébként nem politikailag, hanem en bloc inkorrekt, ráadásul nem is a szándékával ellentétes az.

2018.01.16. 11:09:42

@neoteny:
a tulajdonlás alapja a vallás. mert tgm szerint a menekülés közben elveszett két női kabát és az ing mindenkié. dobó istván miért nem osztotta meg eger várát ali pasával és ahmed nagyvezírrel. kommunizmust kellett volna csinálni a törökökkel. és a földkerekségben meghirdetni a világforradalmat. csak ezek a hülye magyarok és a törökök háborúzni akartak. na ezért nincs szükség nemzetekre. csak ezt még nem látták be. ezért van orbán és erdogan túlhatalma. világ proletárjai egyesüljetek.

és ez nyilván egy anarcho-kommunista szekta. ahogyan az anarcho-kapitalisták is egy szekta. abban nem lehet osztatlan közös tulajdon. tehát mondjuk egy köztér. anarcho-kapitalizmusban olyan nincs. a terek, de főleg a közösségi terek mint olyanok minden jónak elrontói.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 11:26:01

@444:

"a tulajdonlás alapja a vallás."

No de akkor a polgári fejlődés alapja a vallás.

"az anarcho-kapitalisták is egy szekta. abban nem lehet osztatlan közös tulajdon."

Mivel a tulajdon legfontosabb ismérve az, hogy a tulajdon fölött a tulajdonos rendelkezni képes, a közös tulajdon csak úgy létezhetne, hogy afölött a köz összes tagja rendelkezni képes lenne. Ez lehetetlen, így közös tulajdon soha nem létezik: a nominálisan közös tulajdonról mindig a köz valamilyen kisebbségét alkotó tagjai rendelkeznek effektíven.

A létezett szocializmusban a SzOT üdülő nominálisan "népvagyon" volt -- az a magyar állampolgárok osztatlan közös tulajdonát képezte --, de a magyar dolgozó nem mehetett el üdülésre abba amikor úgy gondolta: nem rendelkezhetett a nominálisan saját tulajdona fölött. A SzOT üdülőbe beutalót a szakszervezeti titkár írta, a párttitkár beleegyezésével: effektíven ők tulajdonolták a SzOT üdülőt, mert ők voltak képesek rendelkezni annak használata felett.

2018.01.16. 11:39:07

@neoteny:
a polgári (konzervatív) fejlődés alapja a vallás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 11:47:40

@444:

A polgári fejlődés alapja akkor a vallás, ha a tulajdonlás alapja a vallás. Ha a tulajdonlás alapja nem a vallás, akkor a polgári fejlődés alapja sem a vallás.

Az a te tézised, hogy a tulajdonlás alapja a vallás; _ezt_ a tézisedet még nem bizonyítottad (nem is érveltél mellette). Persze ajánlhatod ezt mint axiómát, és akkor nem igényel semmiféle bizonyítást vagy támogató érvelést: de axiómákat nem kell elfogadniuk másoknak.

2018.01.16. 11:49:09

@neoteny:
de ilyen alapon társasági tulajdon sincs. hiszen ilyen alapon a társaság valamely tagjának jogai óhatatlanul sérülnek. és ha kilép a társaságból, akkor pénzbeli kárpótlást kaphat. ugyanígy jönnek létre a települések. csak nem társasági, hanem (helyi) társadalmi szerződéssel.

tgm szerint ez nem így van. az emberiség a spekákulumban fog élni. mert ezt megírta egy francia. és az nem tévedhet. ezt ő mondja. és a francia. és sidó ferenc. aki ért hozzá. hiszen ő a sidó ferenc. és meghirdetik az új egyenlőséget. nem mintha a régi egyenlőség nem lenne ugyanolyan jó, de ők már modernek. nagyjából így működik ez a csoportosulás. és maguknak követelik a főhatalmat anélkül, hogy rájuk bárki is szavazna. egy filozofikus dekonstrukcióra azt mondják, hogy az a jó.

sanyi a közbirtokosságból a vízműnél, az erdért vállalatban lenne tulajdonos. és venne debrecen autó részvényt ha az bmw classic, vagy ahhoz hasonló modelleket gyártana. mert szerinte az a legjobb. tgm szerint csak közbirtokosság legyen. szerinted meg nem lehet erdért szövetkezeti üzletrész. mert kirekesztik a szegény kis penny market igazgatótanácsának tagjait. nekik semmi se járna debrecenből. de miért járna? mert ők is emberek. és a te világodban nincsenek települések. nem is lehetnek.

a tulajdon, általában a jog alapja a vallás.

2018.01.16. 12:03:01

@neoteny:
ha a tulajdon alapja nem a vallás, akkor micsoda. 1552. december 11-én debrecenben mi alapján döntötték el, hogy kié a menekülés közben elveszett és megtalált ing és a kabát.

tgm nyilván azt mondta volna, hogy mindenkié. az a baj, hogy a népnemzeti nacionalista fasiszta dobó istván nem akarja megosztani eger várát a szegény kis muszlim menekültekkel. ali pasával és ahmed nagyvezírrel, akik jöttek, hogy gazdagítsák a magyar kultúrát. csak ezek a prefasiszta magyarok ellenálltak a nemzeti kereszténységben. tgm felmenői galíciában okoskodtak. onnan elzavartják őket. és a magyarok legnagyobb örömére erre menekültek. nem a zsidókról van szó, hanem területen kívüliséget, a nemzetek felett állást hirdető "világpolgárokról".

ijontichy 2018.01.16. 12:04:53

@444: "a tulajdon, általában a jog alapja a vallás"
:-) A vallásnak mi az alapja? A hit? De én nem vagyok hívő. Ezért világosan látom, hogy már megint a morzsacsenést próbálod legalizálni. :-)

2018.01.16. 12:05:32

@444:
az erkölcsé is.
olyan is mindkettő biztonsága, szilárdsága.
pláne magát valláserkölcsi értékek alapján állónak kinyilatkoztató orbanátusokban.
(javaslatom a félázsiai-europid autokráciák új elnevezésére)

2018.01.16. 12:12:38

@ijontichy:
te egy olyan világot képzelsz el, amiben az egyénen túl nincs semmi. csak a világ. galileában összegyűltek a morzsacsenők. názáret alsó környékén. és van egy másik vallás.

2018.01.16. 12:13:10

@Bánegressy:
az erkölcs alapja micsoda. ha nem a vallás (hit), akkor micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 12:26:26

@444:

"de ilyen alapon társasági tulajdon sincs. hiszen ilyen alapon a társaság valamely tagjának jogai óhatatlanul sérülnek."

A társaság javai nem osztatlan közös tulajdonban vannak: a tagok a társaságba bevitt tulajdonjavak mértékében tulajdonolják a társaságot. Továbbá a társaság egy szerződés (alapító okirat) szerint jön létre, ahol lefektetésre kerül az, hogy milyen mértékben birtokolják a tagok a társaságot; hogy hogyan léphet be új tag és hogyan léphet ki egy tag.

"ha kilép a társaságból, akkor pénzbeli kárpótlást kaphat."

Szó sincs ilyesmiről: ha egy tag kilép, akkor nem "pénzbeli kárpótlást" kap, hanem a társasági szerződés szerint rendelkezhet a társaságból ráeső rész felett.

"ugyanígy jönnek létre a települések. csak nem társasági, hanem (helyi) társadalmi szerződéssel."

Ez a "társadalmi szerződés" olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"sanyi a közbirtokosságból a vízműnél, az erdért vállalatban lenne tulajdonos."

Hogyan tudna rendelkezni ezzel a tulajdonával?

"szerinted meg nem lehet erdért szövetkezeti üzletrész."

Mivel a szövetkezeti üzletrész nem osztatlan közös tulajdon, szerintem lehet szövetkezeti üzletrész. Ismét bebuktál.

"a te világodban nincsenek települések. nem is lehetnek."

Mivel a települések nem osztatlan közös tulajdonok, szerintem lehetnek települések. Ismét bebuktál.

"a tulajdon, általában a jog alapja a vallás."

Az a te tézised, hogy a tulajdonlás alapja a vallás; _ezt_ a tézisedet még nem bizonyítottad (nem is érveltél mellette). Persze ajánlhatod ezt mint axiómát, és akkor nem igényel semmiféle bizonyítást vagy támogató érvelést: de axiómákat nem kell elfogadniuk másoknak.

2018.01.16. 12:29:08

@neoteny:
a jog miért zárja ki osztatlan közös tulajdont? mert az a te hiteddel ellentétes. de tgm hitével éppen a magántulajdon bármilyen formája ellentétes.

2018.01.16. 12:32:13

@neoteny:
a közösségi erdért vállalatban a szövetkezeti üzletészt nem adhatják el szabadon. mert így szerződnek. egy erdőbirtokosságot nem lehet fenntartani úgy, hogy ebből bárki eladhatja a rá eső négyszögölt. hanem kap a kitermelt öl fából. és abból sanyi fűrészelhet. ami az ivás mellett a kedvenc foglalatossága.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 12:36:25

@444:

"te egy olyan világot képzelsz el, amiben az egyénen túl nincs semmi."

Te egy olyan világot képzelsz el, amiben nincsenek a fizikai/biológiai manifesztációikon túl létező egyének: csak köz(ök) van(nak), aminek minden egyén alá van rendelve. Vagyis csak szocializmust tudsz elképzelni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 12:36:56

@444:

"az erkölcs alapja micsoda"

Természettörvények.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 12:39:52

@444:

"a közösségi erdért vállalatban a szövetkezeti üzletészt nem adhatják el szabadon. mert így szerződnek."

No ha úgy szerződnek _önként_, akkor váljék kedves egészségükre. Persze aki _önként_ így szerződik, az meg is érdemli a sorsát.

"egy erdőbirtokosságot nem lehet fenntartani úgy, hogy ebből bárki eladhatja a rá eső négyszögölt."

Miért ne lehetne?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 12:41:12

@444:

"a jog miért zárja ki osztatlan közös tulajdont?"

Nem a jog zárja ki, hanem a gyakorlat:

Mivel a tulajdon legfontosabb ismérve az, hogy a tulajdon fölött a tulajdonos rendelkezni képes, a közös tulajdon csak úgy létezhetne, hogy afölött a köz összes tagja rendelkezni képes lenne. Ez lehetetlen, így közös tulajdon soha nem létezik: a nominálisan közös tulajdonról mindig a köz valamilyen kisebbségét alkotó tagjai rendelkeznek effektíven.

A létezett szocializmusban a SzOT üdülő nominálisan "népvagyon" volt -- az a magyar állampolgárok osztatlan közös tulajdonát képezte --, de a magyar dolgozó nem mehetett el üdülésre abba amikor úgy gondolta: nem rendelkezhetett a nominálisan saját tulajdona fölött. A SzOT üdülőbe beutalót a szakszervezeti titkár írta, a párttitkár beleegyezésével: effektíven ők tulajdonolták a SzOT üdülőt, mert ők voltak képesek rendelkezni annak használata felett.

DrGehaeuse 2018.01.16. 13:10:04

@Bánegressy: Nálam működik likeolás nélkül, csak le kell görgetni az egérrel a sok hülye piros banner alá.

2018.01.16. 13:14:36

@neoteny:
luxemburgi zsigmond betelepített néhány szerb despotát. akik a törökökkel szemben csatát vesztettek. a seregükkel magyarország felé menekültek. és felesküdtek a magyar királyra. aki azt mondta, hogy na jól van kaptok néhány települést. cserébe a magyar királyság része lesz belgrád. a debreceni család férfiágon kihalt. kapja meg lazarevics. talán lázár kancelláriaminiszter felmenői. debrecenben azt mondták, hogy menjen lazarevics a picsába. brankovics azt mondta, hogy na jól van. minden jogot, amit eddig a debreceni család adott azt ő is megadja. de mostantól ő az uraság. és azt mondták, hogy na jól van. belgrádnál megvívták a csatát. utána hunyadi kormányzó szerezte meg várost. hunyadi jánosné (szül. szilágyi erzsébet) igazgatott leginkább. még mátyás idejében is. azon a jogon, hogy ő a király anyja. korábban ilyen nem nagyon volt. de rájöttek, hogy szilágyi erzsébet rendes asszony. mentek a követek. és kértek ezt azt-azt. meghalt mátyás oda az igazság. a törökök elfoglalták budát. és 1559-ben meghalt a földesúr. úgy döntöttek, hogy a városkörnyéki földek a város tulajdona. annak a hozamából fizetik a töröknek a hódoltsági adót. aztán nagy szulejmán szultán oltalomlevelet is kiállított. 1566-ban szigetvárnál szultán is meghalt. a többi pasát időnként kevéssé érdekelte, hogy hogyan egyezkedett a szultánnal. marhahajcsárokból verbuváltak hajdú (hajtó) hadsereget. bocskai egyes kapitányoknak nemesi címeket is osztott. honnan származott a jog? a közösség naiv hitből. na de most is abból ered. tgm azt mondja, hogy nektek nincs jogotok nemzetetté válni. mert ti lábszagú parasztok vagytok. ő egy zsidó. az egy filozofikus mesterrassz. ők a filoszemiták. és két nagy okosságot találtak ki. az egyik a világkommunizmus. a másik a világkapitalizmus. erre azt mondják, hogy oké. de nekünk nem kell se tgm, se bokros lajos. orbán viktor azt mondja, hogy ebből a körből megveszi magának endit. azt a fiatal cigány lányok érdeklik. és megteszi a filmalap vezetőjének. aki épít egy sztyúdiót. adómentességet ad a világ filmeseinek. endi cserébe megvesz néhány rádiót és tévét. honnan származik az a jog, hogy ő földi frekvenciát eladja. de a bertelsmann joga honnan származik arra, hogy megvegye. mert ők a "demokraták". de a másik oldalon a "nemzetiek". és ezek között folyik modern kori vallásháború. a filoszemita bölcselet az igaz hit vagy a népfőiskola.

2018.01.16. 13:21:11

@neoteny:
van egy társasház. abban osztatlan közös tulajdon a bejárati ajtó. valaki kitalálja, hogy éjszakára zárják be az ajtót. igaz, hogy ennek van költsége, de az védi a tulajdonukat. és a lakók azt mondják, hogy legyen egy közös zár. és mindenki kap hozzá egy kulcsot. de van akinek több kulcs kell. azt mondják, hogy na jó másoltathatsz magadnak, de kinek még. az idős nagymamájának adhat kulcsot. na jó. de sarki kurvának. az már nem jó. ezt mégis hogy döntsék el. aztán valaki azt mondja, hogy legye biztonsági kamera. az egy kicsit többe kerül. de a másik azt mondja, hogy ő inkább venne egy tévét karácsonyra. az ő pénzéből a többiek ne vegyenek biztonsági kamerát. egy társasháznak van egy alapító szerződése. de abban van osztatlan közös tulajdon. lépcsőház vagy a bejárati ajtó.

2018.01.16. 13:27:23

@DrGehaeuse:
OK. tök8, mert szerintem nekem egy pillantást sem ér meg, minekutána ismert jelen orbanátusunk felfogása, miszerint most már elég nagy a zsömle ami nektek is jut a nemzet nagyjainak zsákmányából, hát fogjátok kisebbre a pofátokat.
így aztán, ha az orbanátus működésének realitásai érdekelnek továbbra is a direkt36, meg az átlátszó c portálokon baszom el az időmet(még azt a pillantást is, amit ez az izé megér :D). az orbanátus propagandájából pedig éppen elég annyi, ami az útszéli plakátjaikból mellettük elhaladtamban rám jut(+ még számításba veszem az itt(is) kommentelő orban/ner fanok mantráit).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 13:33:04

@444:

"na jól van. minden jogot, amit eddig a debreceni család adott azt ő is megadja."

Jogokat nem lehet adni: csak privilégiumokat lehet adni. Mindenkinek joga van az élethez, a szabadsághoz és a magántulajdonhoz: ezeket a jogokat senki sem mástól kapja, hanem a létezéséből fakadóan ("a Teremtőtől") az övé.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 13:53:46

@444:

"egy társasháznak van egy alapító szerződése."

Erről van szó: a társasházban lakás vásárlásának feltétele az alapító szerződéshez csatlakozás, az abban lévő szabályok elfogadása. Vagyis _önként_ fogadja el a társasházban lakást vásárló a szerződéses szabályokat. Sőt ha a szabályok közben megváltoznak (mert a lakók új szabályt szavazak meg), akkor az a lakó aki úgy érzi, hogy képtelen követni az új szabályt, eladhatja a lakását és elköltözhet egy másik társasházba, aminek a szabályai jobban megfelelnek a számára. Persze lakást cserélni nem könnyű: ezért a lakók inkább megtalálják a módját annak, hogy el tudják viselni az új szabályt. De végső soron mindig van lehetőségük arra, hogy kivonják magukat a szabály hatálya alól.

2018.01.16. 14:02:46

@neoteny:
amikor kiűzték a törököket, akkor azon vitáztak, hogy az érmelléken kit illetnek szőlősbirtokok. a debreceni polgárok azt mondták, hogy azt részben ők művelik. a helyiekkel. akiknek fizettek ezért. a váradi püspök azt mondta, hogy az bihar megyét illeti. és ő szedi a dézsmát. lipót császár azt mondta, hogy ha a debreceni polgárok fizetnek 900 forintot az udvari kamarának, akkor övék lehet a szőlő. és nem dézsmálhatja meg a bihari püspök. a várak felszabadításához szükség volt szekerekre és ökrökre. nagyrészt debrecen biztosította. de ezek költségeit tartsa nyilván az udvar. mire azt mondták, hogy görög kereskedőket telepítenek debrecenbe. ami nem tetszett a helyi tőzséreknek. és azok mentek a kancelláriára. ezen egy évtizeden át vitáztak, hogy a császárnak jogában áll-e egy városba idegen kereskedőket telepíteni. akkor nem a zsidókról volt szó, hanem a görögökről. debrecen azt javasolta, hogy 6 országos nagyvásár idején 2-2 hétre legyen joguk. de az idegen kereskedők városba települését a városnak jogában áll megvétózni. 17-18. század fordulóján járunk.

a filoszemita bölcseletben nincs olyan, hogy na jó. 6 országos nagyvásár idején 2-2 hétig szabadon lehet kereskedeni. egy filoszemita nem fogadja el, hogy egy város ilyenformán nem rendelkezhet a város tulajdonában álló piactér felett. az eleve nem is lehet a városlakóké. mert ezt a filoszemita bölcselet tiltja. rendben van. de az egy másik vallás. a filoszemiták csináljanak egy olyan települést ahol szabad piac totális módon érvényesül. álljon össze tgm és bokros lajos. ők nem a nemzeti keresztény magyarországot építenék. oké. gyüljenek össze kanadában. és alapítsák meg new budapestet.

2018.01.16. 14:25:01

@neoteny:
de ugyanígy lehet városi alkotmányosság. helyi társadalmi szerződés egy település polgárai között.

mert egy társasházban is lehet úgy, hogy a francnak legyen biztonsági kamera. sőt hallottam már olyat, hogy egy néni beengedi a hajléktalanokat. hogy hadd aludjanak a lépcsőházban. de a többi lakó azt mondja, néni legfeljebb a saját lakásába engedje be őket. de ne a közös helyiségbe. és úgy egyeztek meg, hogy ha nagyon hideg van, akkor a néni kedvéért a hajléktalanok ott aludhatnak. de volt, aki azt mondta, hogy jelentsék fel a nénit. mert ha az ő gyereke fertőzést kap, akkor mi van. ezt már nem tudja megoldani a társasház. de egy hitközség esetleg meg tudja oldani. de az innentől kezdve egy kommuna sajátos szabályrendszerrel. ez az, amit a filoszemiták nem fogadnak el. mondván, hogy egy nyitott társadalom ilyen nem létezhet. és a zsidókeresztények se fogadják el. mondván, hogy nem falakat kell építeni, hanem hidakat. a nemzeti keresztségben falak és hidak is vannak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 15:34:24

@444:

"de ugyanígy lehet városi alkotmányosság. helyi társadalmi szerződés egy település polgárai között."

Ez a "helyi társadalmi szerződés" olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 15:50:21

@444:

"egy filoszemita nem fogadja el, hogy egy város ilyenformán nem rendelkezhet a város tulajdonában álló piactér felett."

Először is: ebbe kétszeres tagadást raktál, így megfordult az általad szándékolt jelentés.

Másodszor: ha a piactér a város tulajdonában áll, akkor az a város összes lakójának tulajdonában áll. Ebből pedig az következik, hogy a város minden egyes lakója rendelkezhet a piactér felett: és ha csak egyetlen városi lakó van, aki be akarja engedni az idegen kereskedőket minden vásárnapon mert ő vásárolni akar tőlük, akkor be kell engedni az idegen kereskedőket. Ha nem kell beengedni az idegen kereskedőket minden vásárnapon, akkor a piactér felett nem a város minden lakója rendelkezik: akkor a piactér nem a város minden lakójának tulajdonában van. Vagyis az a "város", amelyikről te beszélsz, a köz valamilyen kisebbségét alkotó tagjait jelenti, akik effektíven rendelkeznek a köztulajdonnal, a piactérrel. A köztulajdon egy speciális érdekcsoport effektív tulajdona.

DrGehaeuse 2018.01.16. 16:04:15

@Bánegressy: Elnézést kérek!
Nem kívántam vitára bocsájtani a listát leközlő oldal minőségét, politikai inkorrektségét - még kevésbé szerettem volna orv-bán szekerét tolni a lista terjesztésével.

Pusztán az a problémám, hogy a legtöbb benne szereplő állítás igazságtartalmának nem tudok utánajárni (idő hiányában), viszont ha esetleg ezt valaki(k) már megtete('k) és ez elérhető a neten (én nem találtam ilyet) és esetleg valaki tud linkelni ilyesmit, az jól jönne.

Azzal is megelégednék, ha lenne egy összefoglaló az orv-bán rendszer fontosabb szemétségeiről (trafiklenyúlás, túlárazott beruházások, devizahitelesek megszivatása piaci árfolyamon történő forintosítással, árfolyamnyereségből származó MNB nyereség közpénzjellegének elveszejtése, letelepedési kötvénymutyi, Kaszinómutyi, ilyesmik) és elkúrásairól (baltásgyilkos kiadása, adósbesorolásunkat bóvliba lökő elszólások, kereskedőházak, Questor ügy stb.).

2018.01.16. 16:57:47

@neoteny:
na de a városi alkotmányosság szerint a város közös vagyonáról a választott szenátusa dönt. ahogyan a társasház a közös helyiségekről. ott is lehet véleménykülönbség. a szomszédos házakban egyik néni azt mondja, hogy engedjék be a hajléktalanokat. a másik azt mondja, hogy ne engedjék be, mert ha a gyereke fertőzést kap, akkor mi van. és úgy egyeznek meg, hogy nagy hideg van, akkor beengedik. de van aki azt mondja, hogy inkább jelentsék fel a nénit. mert megsérti a házirendet. mire a többi társasház lakó azt mondja, hogy nem jelentik fel. és ilyenformán kiegyeznek a közösségi normákban. egyénileg valakinek a joga sérül. mert a néni úgy gondolja, hogy hadd aludjanak a közös pincében. a többi azt mondja, hogy ne aludjanak. de a tulajdonuk felett ők rendelkeznek.

a város mindenkié munkacsoport önhatalmúlag eldönti, hogy mi újság a földkerekségen. ők kiokoskodják, hogy a világban transzneműek mellékhelyiség használati jogai sérülnek. és az ő hitük szerint ez nem állhat fent. rendben van. legyen olyan hitközség, egy olyan kommuna ahol transzneműeknek különálló mellékhelyiség áll rendelkezésre. ezt amúgy nem a transzneműek követelik. hanem az ő nevükben a város mindenkié munkacsoport. vagy a helsinki bizottság, amelyik azt mondja, hogy ők értelmezik a helsinki záróokmányt és érvényre juttatják. helsinki kormány dolgozza ki, hogy az alapokmányhoz csatlakozó önkormányzatok milyen módon juttatják érvényre a szerződésben foglaltakat. nincs nincs egy kiválasztott nép. hanem választott képviselők vannak. a filoszemiták azt mondják, hogy ezt ők védik meg. szegény kis nem-magyarok jogait. orbán azt, hogy ő a magyarok jogait védi meg. melyik legyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 18:10:16

@444:

"na de a városi alkotmányosság szerint a város közös vagyonáról a választott szenátusa dönt."

Vagyis az a "város", amelyikről te beszélsz, a köz valamilyen kisebbségét alkotó tagjait jelenti, akik effektíven rendelkeznek a köztulajdonnal, a piactérrel. A köztulajdon egy speciális érdekcsoport effektív tulajdona.

2018.01.16. 18:12:00

@DrGehaeuse:
na látod! máris van egy jó kis listád és ezek még csak címszavak. az ördög a részletekben lakik :D

tibor84 2018.01.16. 18:12:03

A konzervatív kapitalizmuskritikáról hol lehet magyarul olvasni?

2018.01.16. 18:22:00

@DrGehaeuse:
beguglizod a hvg-t, vagy a direkt36. hu-t, átlátszót, stb és ott a lap keresőjébe beírod ezeket a címszavakat: manyup lenyúlás, mol-ina vásárlás, questor, met, vajna kaszinók, azeri baltás gyilkos, tao stb., stb.(mert csak fejből is rengeteg ilyen eszedbe jut) és özönlenek a csatlakozó cikk címek.
ezután még gondos kiválasztás után meg loehet nézni a hozzászólásokat, mert gondos kommerek szeretnek ilyen listákat összeállítani. sőt! én a mandineren is bukkantam ellen-fideszesek ilyen listáira.

2018.01.16. 18:37:01

@neoteny:
ahogyan a társasházban. ott is lehet szavazni a hajléktalanokról. beengedjék a közös helyiségbe, vagy ne engedjék be.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 18:41:05

@444:

"ahogyan a társasházban."

"egy társasháznak van egy alapító szerződése."

2018.01.16. 18:51:39

@neoteny:
debrecennek is van helyi alkotmányossága. erről 1552 óta a választott tanács dönt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 19:00:19

@444:

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

2018.01.16. 19:32:31

@neoteny:
a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg.

az egri vár ostrománál hegedűs azt gondolta, hogy ali basa és ahmed nagyvezír seregei hadd menjenek már be a várba. ott csak gazdagítanák a kultúrát. de előzetesen úgy egyeztek meg, hogy aki feladja a várat azt felakasztják. és akinek nem tetszett az elmenekülhetett eger várából. de a szociálliberális szegény kis hegedűsnek a joga sérült. mert ő azt akarta, hogy hadd menjenek már be ali basa és ahmed nagyvezír seregei. a népnemzeti fasiszta dobó istván kivégeztette.

Janossz 2018.01.16. 19:35:49

@444: Na, még egy társasház-demokrata!!
Vagy az is te voltál, kis huncut?

2018.01.16. 19:40:19

@Janossz:
meséld már el, hogy egy településnek mégis hogyan kellene működnie a valóságban. nem az űrben. hanem a földön.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 19:42:57

@444:

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

Janossz 2018.01.16. 19:52:26

@444: Röstellem, de a társadalommérnöki kurzust kihagytam a népfőiskolával egyetemben.

2018.01.16. 20:00:15

@Janossz:
na de most legyen jogrend, vagy ne legyen jogrend.

2018.01.16. 20:06:38

@neoteny:
a határozatokban konszenzusra törekednek. és ha valakinek nem tetszik, akkor elmehet a városból. és beköltözhet a városba. mondjuk a tanács úgy határozott, hogy a bor, és a sörmérés joga a várost illeti meg. és annak a hasznából fizeti meg a szenátust. tehát ha valaki borral kereskedett, akkor azt kénytelen volt a városnak eladni. azt lényegében csak nagykereskedelmi áron tudta értékesíteni. de mondjuk szováton, amelyik a város külső jobbágyfalva volt már nem volt ilyen korlát. tehát aki olcsó bort akart az mehetett oda. aki megfizette a kommunitás csapszékét az élvezte a városi magisztrátus előnyeit és hátrányait. erre lehet mondani, hogy korlátozták a piacot. mindenhol szabályozták. a nyugat csak a gyarmati területeken akart szabályozatlanságot. azért, hogy szabadon lehessen rabolni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 20:11:27

@444:

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

Janossz 2018.01.16. 20:17:08

@444: Neked valami kibucot kéne összehoznod Fehérgyarmaton.
Se Penny, se Heineken, gondold meg!

Egyébként nem tartod furcsának, hogy az elöljáróságot németül és angolul is Tanácsház-nak hívják?
Tehát ahol a helyiek választott képviselői megtanácskozzák a helyi ügyeket. Demokratikusan hangzik.
Magyarul meg: Polgármesteri Hivatal. Jó, mi?

2018.01.16. 20:29:11

@Janossz:
a kérdés az, hogy a jogot kívülről diktálják vagy sem. fehérgyarmaton a penny market igazgatótanácsa diktál, vagy a fehérgyarmataiak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 20:30:33

@444:

"mondjuk a tanács úgy határozott, hogy a bor, és a sörmérés joga a várost illeti meg. és annak a hasznából fizeti meg a szenátust."

És a szenátus verőlegényeit, a pandúrokat. Akik fültövön csapdosták azt a bor- vagy sörtermelőt, aki maga mérte ki a nedűket. Ez a nagyszerű az államhatalomban: az (nettó) adófizetőkkel fizetteti meg a felettük uralkodás költségeit -- és még el is magyarázza, hogy ezt az ő érdekükben teszi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 20:35:46

@444:

"a kérdés az, hogy a jogot kívülről diktálják vagy sem."

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt.

-- Frédéric Bastiat: "A Jog"

2018.01.16. 20:37:33

@Janossz:
a polgármesteri hivatal a bürgermeister büro tükörfordítása.

Janossz 2018.01.16. 20:42:33

@444: Érdekes, keresztül-kasul az van kiírva, jó nagybetűkkel: RATHAUS. Hány képet óhajtasz róla?
Az minek a tükörfordítása??:-)

Janossz 2018.01.16. 20:44:15

@444: "fehérgyarmaton a penny market igazgatótanácsa diktál,"
Mit is?

Janossz 2018.01.16. 20:48:00

@444: www.google.hu/search?q=rathaus&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwiB7YG7n93YAhXGbZoKHQXfAFQQsAQIPw&biw=1024&bih=668
Na, nézegesd reggelig!
Aztán próbáld a te verziódat!:-)
Rathausra csak ennyi jött.:-)
Jó éjt, troll!

2018.01.16. 20:50:46

@neoteny:
egy ponton azt mondták, hogy a kommunitásnak legyenek kizárólagos csapszékei. levelezni kell a bécsi udvarral. a legjobb diákokat kiküldik utrechtbe. aztán bevezetik a jogászképzést. de ennek költségei vannak. megegyeznek abban, hogy a bor és a sörmérés joga a városban a kommunitást illeti.

ezt a pkp betiltaná mondván, hogy ez nem a szabad piac. a pkp-t sehol senki se választja meg. illetve nevetőharmadik szegeden, dr gehause egerben, zipe moha kalocsán. de ez egy-egy ember.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 21:01:46

@444:

"egy ponton azt mondták, hogy a kommunitásnak legyenek kizárólagos csapszékei."

Kik?

2018.01.16. 21:04:53

@Janossz:
basszus, te ennyire hülye vagy. VÁROSHÁZA.
www.google.hu/search?q=v%C3%A1rosh%C3%A1za&client=firefox-b-ab&dcr=0&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjdn7aMod3YAhXSLVAKHWJKCLQQ_AUICigB&biw=1918&bih=972
a város a vár szóból ered. a népfőiskola szerint napfelkelték várták a vártán. a ház pedig vélhetően a -hoz ragból ered. és hangutánzó a húúúúz.

az mta szerint:
Örökség az ugor korból. ⊗ Vog. (T.) kåt-, (AK., Szo.) χat- ’szakít, ránt’; osztj. (Trj.) kŏpi̮tə- ’feldarabol, leválaszt’, (O.) χŏpət- ’kihúz, kigabalyít 〈pl. a földból〉’ [ugor *kupɜ-tɜ- ’húz, ránt’].. A magyarban és a vogulban a szó belseji *p spirantizálódott, majd vokalizálódott.

az osztjákok azt, hogy vágni úgy mondták, hogy "kopite". az ős finnugorok vélhetően még úgy mondták, hogy "kupötö". csak aztán a magyarok mentek mendegéltek. és a szó belsejei p spiralizálódott vagy vokalizálódott. nem hangutánzó: húúúúz. az teljesen tudománytalan népi etimológia. ősinnugor "kupötö" szóból abból lett a vogul "kopite" (jelentése vágni) és a húz. nem lehet máshogy.

2018.01.16. 21:06:36

nem vogul, osztják. vagy zürjén. az mta képtelen szófejtéseiből érdemes lenne monthy python sorozatot indítani.

2018.01.16. 21:10:16

@neoteny:
az alsó és felsőjárás választott szenátorai.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 21:22:38

@444:

"az alsó és felsőjárás választott szenátorai."

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

2018.01.16. 21:39:39

@neoteny:
debrecenben 1361-től van bíróválasztás. lajos király azt mondta, hogy debrecenben a bírót csak a "város kebeléből" lehet választani. tehát nem lehetett váradról bíráskodni. a bíró mellett eseti jelleggel létrejött egy tanács. 1552-ben azt mondták, hogy legyen egy nagytanács. az alsó és felsőjárás utcái minden évben januárban vízkeresztkor választották ki a szentárokat. lényegében az ő kezükbe került a végrehajtó hatalom. megválasztották esküdteket és szent györgy napjára a bírót. és ez lett az igazságszolgáltatás. ekkoriban volt egy jegyző (nótárius). ügyvédek (prókátorok). 1552-ben a városi prókátorok fizetése ügyenként 5 forint volt. aztán a magisztrátus folyamatosan bővült. aztán úgy módosították a városi statutumot (államiságot, alkotmányt), hogy vízkeresztkor választják meg a bírót. és az minden évben leköszönt. de ha esküdtnek megválasztják, akkor következő évben újraválaszthatják. de évente jött politikai ellenlábasa. debrecen nagy tekintélyű bírái között gyakoriak voltak a nézeteltérések. a szenátus és a jurátus döntött. és a bíró mellé választottak népszónokot. nem rómában. hanem a középkori debrecenben. miután a németrómai katolikus egyházat felszámolták.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 21:52:30

@444:

"1552-ben azt mondták, hogy legyen egy nagytanács."

Kik?

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

2018.01.16. 22:04:36

@neoteny:
tehát egy elég bonyolult igazgatás jött létre. mert volt a városi tanács, volt a papság és a kollégiumnak is volt önkormányzata. a diákságot először egy végzős képviselte. de utána több tíz, később több száz tagú coetus jött létre. és általában onnan kerültek ki az ifjú városi szenátorok ezért időnként elég nagy hatalmuk volt. a diáklázadások rendre sikeresek voltak. a tanácsot többféle címmel illették. a leggyakoribb az volt a "választott hites közönség" (electa iurata communitas). a kommunitás jelentette a polgárok összességét is. nem azt amit tgm hirdet, hogy legyen közös a gatya is. hanem működjön egy vagy több hitközség. a városrészeknek külön utcaszerei vannak. és abból szerveződik a város.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 22:15:43

@444:

"tehát egy elég bonyolult igazgatás jött létre."

Bizony: mert kinevezgették egymást meg létrehoztak mindenféle igazgatási pozíciókat anélkül, hogy a város népe egyszer is szavazhatott volna arról, hogy kell-e nekik ez az igazgatási vízfej vagy akár vétójoguk lett volna ezen pozíciók megteremtése felett.

"1552-ben azt mondták, hogy legyen egy nagytanács."

Kik?

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

2018.01.16. 22:16:02

@neoteny:
a láthatatlan alkotmányt kívülről vezérelt jogot jelent. sólyom lászló azt mondja, hogy azt ő látja. és a velencei bizottság, vagy valami testület, senki által meg nem választott eötvös károly intézet megmondja, hogy a magyaroknak mihez van joguk, és mihez nincs. mert majtényi lászló egy világhírű jogtudós. és erre jön kende péter. mert láthatóan zsidó. ezt majd ők eldöntik. vagy a helsinki bizottság. vagy európai bizottság. egy politbüro, szovjet típusú komisszárok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 22:20:38

@444:

"a láthatatlan alkotmányt kívülről vezérelt jogot jelent."

Nem: a láthatatlan alkotmány olyan alkotmányt jelent, ami nincs írásban lefektetve és ratifikálva az alkotmányozók által.

"tehát egy elég bonyolult igazgatás jött létre."

Bizony: mert kinevezgették egymást meg létrehoztak mindenféle igazgatási pozíciókat anélkül, hogy a város népe egyszer is szavazhatott volna arról, hogy kell-e nekik ez az igazgatási vízfej vagy akár vétójoguk lett volna ezen pozíciók megteremtése felett.

"1552-ben azt mondták, hogy legyen egy nagytanács."

Kik?

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

2018.01.16. 22:26:40

@neoteny:
van egy város. senki sem köteles abban élni. a szomszédos megyékből be lehet költözni. 1400-as évektől. lényegében így jön létre debrecen illetve külső jobbágyfalvak.
player.slideplayer.hu/10/2918313/data/images/img17.jpg

2018.01.16. 22:33:17

@neoteny:
így néz ki a 16. századi debrecen.
mek.oszk.hu/09100/09175/html/images/1326.jpg
na de a kollégiumban a diákok élelmezéséről, vagy lakhatásnak gondoskodni kellett. létrejön a kommunitás. van ispotály és ispotálymesterek. na de azoknak bért kell fizetni. kitalálják, hogy a köbölből, a vékából egy-egy dénárt mindenki fizessen a szegényeknek. ha valaki nem akart fizetni, akkor nem jött a debreceni várasába a vásárba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 22:33:19

@444:

"van egy város."

"tehát egy elég bonyolult igazgatás jött létre."

Bizony: mert kinevezgették egymást meg létrehoztak mindenféle igazgatási pozíciókat anélkül, hogy a város népe egyszer is szavazhatott volna arról, hogy kell-e nekik ez az igazgatási vízfej vagy akár vétójoguk lett volna ezen pozíciók megteremtése felett.

"1552-ben azt mondták, hogy legyen egy nagytanács."

Kik?

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 22:41:44

@444:

"na de a kollégiumban a diákok élelmezéséről, vagy lakhatásnak gondoskodni kellett. létrejön a kommunitás. van ispotály és ispotálymesterek. na de azoknak bért kell fizetni. kitalálják"

Kik?

Ki akadályozta meg a város polgárait abban, hogy létrehozzanak alapítványokat amikbe _önkéntesen_ adakoztak és abból finanszírozták a csóró diákokat és a szegényeket? Mert az, hogy önjelölt "vezetők" kitalálják azt, hogy _mások_ "adakozzanak" államhatalmi erőszak (értsd törvények) hatására jóval kevésbé civilizált mint szabad polgárok önkéntes egyesülése olyan célok elérésére, amelyeket minden önkéntes tag jónak talál és ezért személy szerint támogat.

2018.01.16. 22:42:54

@neoteny:
méliusz juhász péter el kezd prédikálni.
upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/d/db/M%C3%A9liusz_Juh%C3%A1sz_P%C3%A9ter_-_Magyar_pr%C3%A9dik%C3%A1ci%C3%B3k_%28Debrecen_1553%29.jpg
és biztos van, aki azt mondja, hogy neki nem kell a reformáció. van aki azért költözik oda. de biztos van, aki ezért költözik el debrecenből. mert nem akar reformációt. mert arról folyik a vita, hogy kívülről, nyugatról kell szabályozni. mert az a gazdagabb. tehát onnan kell átvenni a szabályokat. vagy azért gazdagabb, mert az ő szabályaikat követjük. és sajátot kell alkotni. magyar vallásra van szükség, amelyik keresztségben áll a németrómaival, de nincs annak alávetve. jelenleg is erről folyik a vita.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 22:44:50

@444:

Sanyi legalább szabadpiaci viszonyok között adta-vette a meztelen nős kártyákat; ez a csemete már rájött arra, hogy a politikusok hogyan csinálják:

hvg.hu/itthon/20180116_Felelemben_tartotta_tarsait_egy_12_eves_iskolas_Debrecenben_ki_is_rabolta_oket

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 22:45:36

@444:

"van egy város."

"tehát egy elég bonyolult igazgatás jött létre."

Bizony: mert kinevezgették egymást meg létrehoztak mindenféle igazgatási pozíciókat anélkül, hogy a város népe egyszer is szavazhatott volna arról, hogy kell-e nekik ez az igazgatási vízfej vagy akár vétójoguk lett volna ezen pozíciók megteremtése felett.

"1552-ben azt mondták, hogy legyen egy nagytanács."

Kik?

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

2018.01.16. 22:58:52

@neoteny:
16. században járunk. nyilván szabadabb lett volna az adóról rendelkezve alapítványokat létrehozni. felajánlásokat is tették. a jelenlegi városháza is közadakozásból épült. vagy vele szemben a templom az emléktáblán az áll "polgárság jókedvű adakozásából" épült. na de a belvárosi telket a város biztosította. és nyilván volt, aki azt mondta, hogy ne épüljön templom. teljesen szabadság sose lesz. az dekonstrukció. és te mindenre azt mondod, hogy de ez még nem a teljes szabadság.

na de hogy lenne teljes szabadság konkrétan. miért nem csináltok egy olyan várost ahol mindenki azt csinál, amit akar. és nincsenek közös normák.

valakinek van egy ingatlana. azt állítja, hogy az az övé. de ha nincs közhiteles nyilvántartás, akkor azt bárki vitathatja. a szomszéd azt mondja, hogy szerinte az a ház az övé. csak az a másik csellel beköltözött. ki döntse el ezt a viták. a tolvaj azt mondja, hogy övé az autó. ki döntse el, hogy kié. majd eldönti a rabbi. de a rabbi dönti el. vagy akiben megegyeznek. és ha nem egyeznek?

2018.01.16. 23:09:23

@neoteny:
"Érdemes Ferenci (Ferenczy) Péter úr bírósága idején az 1552. évre. Az egész tanács határozta Szt. György napján, hogy minden egyes esztendőben mindkét, az alsó és felső járásból tizenkét bíró választassék, hogy szívesebben és kedvesebben szolgálhassanak a városnak, hivatalukkal törvényesen éljenek."

érdemes ferenci (ferenczy) péter uram bírósága idején úgy határozott, hogy nem egy személyben fogja eldönteni az ügyeket. hanem lesznek esküdtbírák. és ezt a város akkori földesura török jancsi aláírta. eredetileg az apja török bálint volt debrecen birtokosa. őt a szultán elfogta. internátlta isztambulba. és ott meghalt. a család birtokatikat a főurak el akarták venni. ezért török jancsi támogatta, hogy a köznépnek nagyobb szava legyen és segítette a reformációt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 23:16:28

@444:

"nyilván szabadabb lett volna az adóról rendelkezve alapítványokat létrehozni."

Nem az adókról rendelkezésről van szó: önkéntes adományokról.

"felajánlásokat is tették. a jelenlegi városháza is közadakozásból épült. vagy vele szemben a templom az emléktáblán az áll "polgárság jókedvű adakozásából" épült."

Nagyon helyes: ez az amikor a polgárság a polgárokhoz legméltóbban viselkedik.

"és nyilván volt, aki azt mondta, hogy ne épüljön templom."

Az ne adakozzon a templom építésére.

"teljesen szabadság sose lesz. az dekonstrukció."

Ez meg posztmodern bullshit.

"te mindenre azt mondod, hogy de ez még nem a teljes szabadság."

És mi kifogásolható a teljesEBB szabadságra való törekvésben?

"de ha nincs közhiteles nyilvántartás, akkor azt bárki vitathatja."

Ezért kötnek írásbeli szerződéseket a nagyobb értékű javak adásvételénél a felek. Ami pedig a "közhiteles" nyilvántartásokat illeti: a technológia fejlődése elhozta a blockchain alapú nyilvántartásokat, amelyek "közhitelesek" _de nem centralizáltak_. Így hát már ez sem jó kifogás.

" a tolvaj azt mondja, hogy övé az autó. ki döntse el, hogy kié. majd eldönti a rabbi. de a rabbi dönti el. vagy akiben megegyeznek. és ha nem egyeznek?"

Akkor az a fél, amelyik nem hajlandó alávetni magát a (választott)bíróságnak, törvényen kívül helyezi magát: ő sem fodulhat (választott)bíróságokhoz az ő vitás ügyeinek rendezésére. Ami azt jelenti, hogy senki sem lesz hajlandó vele adni-venni. Ez a rendszer működik az eBay-en: az eladók féltve őrzik a "becsületüket", mert ha azt elveszítik, akkor nem tudnak eladni többé.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 23:18:05

@444:

Igen, kinevezgették egymást meg létrehoztak mindenféle igazgatási pozíciókat anélkül, hogy a város népe egyszer is szavazhatott volna arról, hogy kell-e nekik ez az igazgatási vízfej vagy akár vétójoguk lett volna ezen pozíciók megteremtése felett.

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

2018.01.16. 23:41:04

@neoteny:
addig a földesúr választotta ki a bírót. nyilván úgy, hogy neki jó legyen. 1552-ben ferenci pétert még a török jancsi a földesúr egy személyben jelölte ki. mellette működött egy eseti tanács. mert a bíró nem tudott, vagy nem akart mindent egymaga eldönteni.

de ezek után úgy határoztak, hogy az alsó és felső járásban a nagyobb utcák adják az esküdt bírákat. és ezeket már nem a földesúr választotta ki. török jancsi is azt mondta, hogy ez így lesz jó. és jöttek a református prédikátorok. magyar vallás lesz. és debrecenben megszűnt a római katolikus egyház. magyarul prédikálnak. lehet esküdtbírákat és tanácsosokat választani. jurátust és szenátust.

A piacon (in theatro) levő ispotály mesterei:
Tasi (Thassy) Demeter és Mizsér (Miser) Péter.
A köböl és véka felügyelői és gondviselői (provisor et procurator) Kincses (Kenches) István és Csorba (Chorba) Bálint. Minden egyes méréskor vegyenek az adás-vétel alkalmából egy-egy köböltől 1—1 dénárt, egy vékától egy dénárt, a bevétel a szegényeké legyen.
Szíjjártó (Zyartho) Ágoston és Tót (Tott) Antal, Csorba (Chorba) Bálintnak, az egyházfinak az elmúlt évbeli köböl jövedelméből (proventus cubuli) átadtak 13 forint 14 dénárt.

de biztos volt, aki azt mondta, hogy inkább legyen nagyobb járványveszély a városban. és ne legyen ispotály. a francnak fizessünk 1-1 dénárt. de ez volt a szabály. akinek nem tetszett az mehetett egy másik piactérre. ahol nem ez volt a szabály.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 23:44:16

@444:

Vagyis kinevezgették egymást meg létrehoztak mindenféle igazgatási pozíciókat anélkül, hogy a város népe egyszer is szavazhatott volna arról, hogy kell-e nekik ez az igazgatási vízfej vagy akár vétójoguk lett volna ezen pozíciók megteremtése felett.

"a magisztrátus a döntéseit nagyrészt egy akarattal (uno consensu) hozta meg."

Kiknek az egy akaratával?

"debrecennek is van helyi alkotmányossága."

Ez olyan, mint a láthatatlan alkotmány.

"erről 1552 óta a választott tanács dönt."

Egy alkotmány épp' azt szabályozza, hogy hogyan kerül megválasztásra a tanács és hogy mikről dönthet.

2018.01.16. 23:53:04

@neoteny:
és ugye minden évben választhattak új szenátorokat, új esküdteket, új bírát.
-- Érdemes Ferenci (Ferenczy) Péter úr bírósága az 1552. évre.
-- Érdemes Kalmár (Kalmár) István bírósága, az Úr 1553. évében.
-- Érdemes Deák (Literátus) Gergely bírósága, az Úr 1554. esztendejére
...

2018.01.16. 23:55:17

@neoteny:
1554. aug. 11.
A szenátus úgy határozott, hogy a mészárosmesterek 120 fontja, magyarul maasa egyenlő súlyú és mértékű legyen a város 120 fontjával. Tehát a mészárosmesterek akárcsak a faggyút, amelyet a mészárszékükön nyernek és szednek, azok mázsájával (masa) adhatják és vehetik egymás között.
Amikor pedig az említett mészárosok idegenektől akarnak venni, az ilyen faggyút a város mázsájával (maasa) tartoznak megmérni és eladni. És senkinek másnak az ő mázsájukkal ne merészeljenek mérni, csupán a saját (céhtársaiknak kitörölve), különben a bíró úrtól büntetést kapnak, de mindenkit a város mázsájához tartoznak irányítani. E rendelkezéssel -a mészáros céhmesterek (magistri lanii cehe mesterek), Kóródi (Korodi) Máté és Forgó (Forgó) Mihály egyetértettek az egész céh nevében és emlékezet okából a jegyzőkönyvbe íratták.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 00:02:10

@444:

"és ugye minden évben választhattak új szenátorokat, új esküdteket, új bírát."

Helyesen: minden évben _választaniuk kellett_ új szenátorokat, új esküdteket, új bírát. Arról nem szavazhattak, hogy menjenek a picsába a szenátorok a szabálygyáraikkal.

2018.01.17. 00:03:13

@neoteny:
1554-ben a szenátus úgy döntött, hogy a városnak lesz egy mázsája és azzal mérnek a mészárszékek. ezt elfogadták a céhmesterek.

te azt mondod, hogy erre kényszerítve lettek. sokkal jobb lett volna ha nincs közös mázsa, hanem mindenki annyit mond, amennyit akar. mert a piacon nincs mértékegység. anarchiában nem lehet közhiteles mázsa. de mészárosok nevében kóródi máté és forgó mihály jegyzőkönyvbe írták, hogy egy közös mértékegységet alkalmaznak.

lehet, hogy volt olyan mészáros azt mondta, hogy ő nem akarja a város mázsáját használni. ne legyen közös mértékegység. választhatta az anarchiát. biztosan volt olyan piactér, ahol nem volt egységes a mázsa. mehetett oda.

2018.01.17. 00:09:18

@neoteny:
lehet, hogy volt ilyen. de az elmehetett egy másik városba ahol nem volt ennyi közéleti tisztség. a városban a teljes kiválasztásra törekedtek. arra, hogy minden nagyobb családban legyen köztisztviselő. ebből jön létre egy a korábbinál sokkal szabadabb közösségi élet. és ez a középkori város. persze nyilván vannak visszaélések. de azok a szabad piacon is vannak. hány mázsa a disznó. mennyi legyen. ha nincs közhiteles mérleg, akkor a vevőnek ránézésre kell megmondania, hogy ez vajon mennyi. de ha van mérleg, akkor annak költségeit neki kell fizetnie.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 00:14:58

@444:

"te azt mondod, hogy erre kényszerítve lettek."

Bizony, kényszerítve lettek a város mázsájának használatára.

"sokkal jobb lett volna ha nincs közös mázsa, hanem mindenki annyit mond, amennyit akar."

Dehogy: minden mázsatulajdonos érdeke volt az, hogy az ő mázsája ugyanúgy mérjen, mint a többi mázsa.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 00:22:36

@444:

"a városban a teljes kiválasztásra törekedtek."

Ez értelmetlen bullshit.

"arra, hogy minden nagyobb családban legyen köztisztviselő."

Mivel a köztisztviselők a (nettó) adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd törvényekkel) elsajátított javakból éltek, az egyáltalán nem állt a népek érdekében, hogy minél több köztisztviselőjük legyen.

"ebből jön létre egy a korábbinál sokkal szabadabb közösségi élet."

Ezt hogy' számoltad ki?

"persze nyilván vannak visszaélések."

Bizony.

"de azok a szabad piacon is vannak."

Csak a szabad piacon perbe fogható a csaló ("visszaélő"): az pedig, aki a törvényhozói hatalmával él vissza nem perelhető. Próbáld meg beperelni a kormányzatot azért, mert milliárdokkal támogatja a globális kapitalista multik "munkahelyteremtését".

2018.01.17. 00:27:30

@neoteny:
a szabad piacon nincs törvényhozó. tehát senki sem mondja meg, hogy mennyi egy mázsa. mert mindenki mást mond. hány mázsa ez a disznó? mennyi legyen? másfél. na de ha nem annyi? miféle mázsa. hogy lehet azt számon kérni? úgy, hogy nincs közhiteles mérés. mert az a szabad piacon ugye nincs. hiszen az kényszer.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 00:38:00

@444:

"a szabad piacon nincs törvényhozó."

Helyesen: a szabadpiacon nincs _központosított_ törvényhozó, akinek _monopóliuma_ lenne a törvényhozásra.

"tehát senki sem mondja meg, hogy mennyi egy mázsa. mert mindenki mást mond."

Miért mondana mindenki mást? Mindenkinek az az érdeke, hogy egy mázsányit vásároljon, ne kevesebbet; és mindenkinek az az érdeke, hogy egy mázsányi jószágot adjon cserébe, ne többet.

"úgy, hogy nincs közhiteles mérés. mert az a szabad piacon ugye nincs."

Hogyne lenne: csak a közhitelesítést nem a központi törvényhozó végzi, nem az, akinek monopóliuma van a közhitelesítésre. (Tekints az államhatalom által kibocsátott nemesfém érmékre: elvileg épp' azért az államhatalom bocsátotta ki őket, hogy közhiteles legyen a nemesfémtartalmuk -- aztán az államhatalmak pénzrontást folytattak, visszaélve a közhitelességet biztosítandó tevékenységükkel, a pénzveréssel.)

"hiszen az kényszer."

A kényszer az, hogy a város mázsáját kell használni.

2018.01.17. 00:45:12

@neoteny:
1554-ben debrecenben volt két nagyobb mészárszék. az egyik kóródi máté, a másik forgó mihály tulajdona volt. odament madarász andrás: te máté, hány mázsa ez a disznó. mire azt felelte, hogy van vagy másfél. eere forgó mihály azt mondta, hogy az ő disznója két mázsa is van. úgy gondolták, hogy egyszerűbb az, hogy van egy közhiteles mázsa. és választottak egy székbírót. akit kóródi máté és forgó mihály is elfogadtak. madarász andrás úgy ítélte meg, hogy őt becsapták, akkor keresetet nyújtott be deák (literátus) gergely bíróságánál. ha úgy gondolta, hogy a bíró is benne van a csalásban, akkor ott volt a szenátus, az esküdtbírák. és ezeket ugye mind le lehetett váltani. ha madarász andrás úgy ítélte meg, hogy mindenki összejátszik ellene, akkor választhatott egy másik piacteret. és ott vásárolt. mondjuk váradon. ha akart, akkor oda is költözhetett.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 00:54:27

@444:

"úgy gondolták, hogy egyszerűbb az, hogy van egy közhiteles mázsa. és választottak egy székbírót. [...] ott volt a szenátus, az esküdtbírák."

Egyrészt: a folyamat épp' fordítva történt, nem ők választották a székbírót, hanem a szenátus döntött úgy, hogy a mészárosoknak a város mázsáján kell mérniük (legalább is ami városon kívüli kereskedőkkel való adásvételeket illett).

Másrészt: sokba került nekik ez az "egyszerűbb" módszer.

2018.01.17. 09:10:32

@neoteny:
a szenátus rendelte el. és nagyjából 10 házra/családra jutott egy szenátor, akiket évente választottak. és a két mészárosmester is elfogadta, hogy legyen egy közös mázsa. ők is azzal mérnek. és az idegen nagykereskedők is kénytelenek voltak azzal mérni. meg kellett mérni, hogy mennyi árut hoznak be, illetve visznek ki. és évente választottak egy székbírót, aki mázsált. volt egy nótárius. a jegyző. és így volt hitelesítve a mérés a 16. századi debrecenben. ha valakinek vitája volt, akkor a választott esküdtbírák és főbíró elé járulhatott. és voltak ügyvédek (prókátorok). a külpolitikát választott követek intézték. a szenátusban később választottak egy népszószólót (tribunust), aki a bírói hatalmat ellensúlyozta. az igazgatásrendészeti feladatokat tízháznagyok választott utcakapitányok látták el. voltak az ispotálymesterek. a kollégium nagy tekintélyű tanárai. és volt a végzős diákokból választott "diákköztársaság". működtek a hitközségek. választott a presbitérium. mivel ezeket évente választották ezért lényegében minden család adott valamilyen tisztviselőt.

de ha ez egy jobbágynak nem tetszett, akkor visszamehetett a földesurához. illetve a városnak saját jobbágyfalvai voltak. nem csak mezőgazdasági, hanem iparos, kereskedő jobbágyok. lényegében ők voltak az alkalmazotti réteg. a vándorló népek éltek anarchiában.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 09:22:27

@444:

"a szenátus rendelte el."

A szenátus létrehozását ki rendelte el?

"a szenátusban később választottak egy népszószólót (tribunust), aki a bírói hatalmat ellensúlyozta."

Hogyan?

ijontichy 2018.01.17. 09:38:12

@444: És akinek ez sem tetszett, fogadhatott fogadatlan prókátort. Esetleg visszahívhatta az öreg Cincinnatust az eke szarv... izé a borospincéből ;-)
Fantasztikusan hozod a Népfőiskola kis couleur-locale kurzusának anyagát :-)

2018.01.17. 10:56:11

@neoteny:
török jános. miután apja török bálint kiszabadítási kísérlete sikertelen volt. az egri csillagokban ő a jancsi (benkő péter alakításában).
upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/a/a4/Egri_csillagok_-_olasz_%C3%A9nekesek.jpg
az apja halála után török jános lett hunyad megye főispánja, debrecen városának földesura és elvben ő volt dalmáciában auránia kormányzója (vrána perjele). ezeket török bálint nádorként még egyben tudta tartani. de jancsi már nem. a horvát-szlavón rendek azt mondták, hogy majd ők igazgatják vránát. ami már részben oszmánok elfoglalt terület volt. zrínyi (zrinksi) miklós horvát-szlavón bán bejelentette ezt az igényét.

török jános úgy gondolta, hogy debrecen kapjon teljes körű önigazgatást. korábban a városba hívta bálint papot. azért, hirdesse a reformációt. a magyar vallást. létrejött a kollégium. először felsős diákok tanították az alsósosokat. és utána a város a legjobb diákokat küldte wittembergbe, zürichbe, utrechtbe. ahol reformáció győzött. török jános 1552-ben kiadta a város önkormányzati szabályrendeletét. és azzal a római katolikus egyház megszűnt. mert lényegében mindenki áttért a reformált hitre. ami a földesúri hatalommal szemben biztosította, hogy a polgárság szenátust, jurátust és egy kiterjedt közigazgatást választhat. a szultán debrecent a szolnoki szandzsákba osztotta be és a város a hódoltsági adót a budai pasának fizette. a drinápolyi béke után az erdélyi fejedelemség alá tartozott.
www.hittansuli.hu/sites/default/files/images/A%20h%C3%A1rom%20r%C3%A9szre%20szakadt%20orsz%C3%A1g.jpeg
időnként a császáriak fosztogattak. ezért támogatta debrecen bocskai erdélyi fejedelmet és a nemzeti függetlenséget. kereskedő jobbágyok voltak a hajtók. annak vezetői katonák voltak, mert védeni kellett a szállítmányt. az állatokat a müncheni vásárig hajtották. bocskai fejedelem nemzeti függetlenséget debrecenihez hasonló reformált közigazgatást ajánlott. ebből jöttek létre a hajdúvárosok. hajdúkerület. később hajdú megye.

2018.01.17. 11:04:47

@ijontichy:
Debrecen, 1552. ápr. 24.
Minden egyes prókátor eskü alatt legyen köteles szolgálni és minden egyes előadásért és válaszadásért öt dénárt kaphasson és hajthasson be azoktól, akiknek peres ügyét felvállalta. És amint a pert az együttülő esküdtek és bírák vitatni és tárgyalni kezdték, ezeket kivéve, mindenki más, aki erre a tisztre nincsen megválasztva, eltávozni tartozik.

2018.01.17. 11:26:03

@neoteny:
a jurátus és szenátus létrehozását akkori földesura török jános (egri csillagokban jancsi) rendelte el 1552-ben.

Mivel az embereknek a bírói szék elé való idézésében az előbbeni és régi szokást eltörölték, tehát az a határozat, hogy akiket egyenként a bírák pecsétes intézésével valami perben megidéztek, azok tartoznak megjelenni és akkor számukra a feleletadásra határnapot lehet adni és kitűzni, hogy előadás alakjában a bíró urak előtt bemutassák.

ijontichy 2018.01.17. 11:39:09

@444: De hát ez csak felolvasás a Népfőiskola történelmi traktátusából.
Az utódok elég szépen továbbfejlesztették ezt a khmm... privilégium-osztogatást. Például egy nyamvadt kulipintyót nem adhatsz-vehetsz, ha nem adózol egyet az ügyvédek ványadt porhüvelyének fenntartásához. Sőt, a magos (föld)hivatalban se járulhatsz a magos tisztségű hivatalnok elé saját személyedben a saját ügyedben. Mindez persze a Te érdekedben történik. Ugye mekkora szívás, ha nem írják elő időben alkotmányilag, hogy az ország szálájában márpediglen max 1/3 képviselő lehet gyakorló jogász. Így van ez, ha egy picit nem figyelünk oda: a morzsacsenők rögtön szétkúrnak mindent - és már nem is morzsákat csennek, azt mi szedegethetjük utánuk :-/. Nem is értem, miért harcol a fityeszkurmány tűzzel-vassal nagyobb számú polgár "elcitoyenesedése" ellen. Muhaha...
(Btw. A "geci" is eskü alatt szolgá... izé [censored]) :-)

2018.01.17. 12:05:55

@ijontichy:
az ingatlanok adásvételt és a nagyobb értékű ingóságokhoz kötődő hitelszerződést illetve a tulajdonosváltást öröklésnél a város bejegyzi. így jön létre a polgári tulajdonlás, a bizományban kereskedés illetve polgári perek. például.

1552. máj. 24.
Feria tercia post Rogacionem

Néhai Farkas Fábián nővére, Orsolya tiltakozott, hogy a testvérének feleségével folytatott pere itt befejeződött, és véget ért, de ő azzal nincsen megelégedve, perújításra fellebbezte az ügyet, tehát, ha időközben azokban a javakból valami kárba megy, azt vissza akarja kapni.

Nagyszombatba való (de Nagzombat) Barát (Barath) Dénes szolgája, István megígéri és kötelezi magát Nagy (Nagh) Andrással szemben, úgy mégis, hogyha ura visszatér, hogy őt pünkösdig Szabó (Zabo) János tartozása, azaz 500 forint miatt kielégítse. De ha mégsem térne vissza, várja őt és jövő június 13-ig (ad proximum festum beati Antonii), tüstént azt követő napon a lefoglalt áruval, azaz a karasiával kielégíti.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 13:52:42

@444:

"török jános 1552-ben kiadta a város önkormányzati szabályrendeletét."

Tehát nem a derék debreceni polgárok hozták létre az önkormányzatukat, hanem az arkhoszuk.

"ami a földesúri hatalommal szemben biztosította, hogy a polgárság szenátust, jurátust és egy kiterjedt közigazgatást választhat."

No de azt írtad, hogy a földesúri hatalom hozta létre a debreceniek önkormányzatát.

"a szenátusban később választottak egy népszószólót (tribunust), aki a bírói hatalmat ellensúlyozta."

Hogyan?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 13:59:04

@444:

"az ingatlanok adásvételt és a nagyobb értékű ingóságokhoz kötődő hitelszerződést illetve a tulajdonosváltást öröklésnél a város bejegyzi. így jön létre a polgári tulajdonlás"

Helyesen: így jön létre a tulajdonlás polgári nyilvántartása. Mert tulajdonlás volt már akkor is, amikor egy magyar először elmakogta, hogy "ez a csobolyó kumisz az enyém".

2018.01.17. 17:18:28

@neoteny:
török jancsit az egri csillagokban gárdonyi történelmi regénye nyomán várkonyi zoltán úgy ábrázolja, hogy egy ifjú, aki vicuskával van elfoglalva.
upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/a/a4/Egri_csillagok_-_olasz_%C3%A9nekesek.jpg
valójában egy a törökökkel csatározó kiváló katona. ám a kegyvesztett apjától örökölt birtokainek egészét nem tudja igazgatni. az apja szapolyait támogatta. annak a fia jános zsigmond a magyar rendek által királynak lett megválasztva. de ő egy kisgyerek. vele szemben áll i. ferdinánd. akinek a seregeit török bálint visszavert budáról. de utána nagy szulejmán az apját internálta isztambulba. ahonnan nem tudták kiszabadítani (az egri csillagokban vicuskával). tehát az ellensége az német-római császár és oszmán-török szultán. de ez nem elég. mert a család egyes birtokait el akarják tőle venni a főurak. zrínyi miklós a horvát-szlavón bán. horvát-szlavón rendek azt mondják neki, hogy vegye már vissza az aurániai kormányzóságot dalmáciában. amit a török jancsi apjának adott szapolyai. akinek a fia a király. de az egy kisgyerek. miközben a német-római császárság és nagy szulejmán csatázik magyarországon. a birtokok nagy része hunyad és temes megyében van. az öccse ferenc a dunántúli főkapitány. kisebb dolga is nagyobb annál, mint hogy még debrecent is igazgassa. erre jön az, hogy hjó, legyen a polgárságnak saját választott közigazgatása.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 19:39:26

@444:

"török jános 1552-ben kiadta a város önkormányzati szabályrendeletét."

Tehát nem a derék debreceni polgárok hozták létre az önkormányzatukat, hanem az arkhoszuk.

"ami a földesúri hatalommal szemben biztosította, hogy a polgárság szenátust, jurátust és egy kiterjedt közigazgatást választhat."

No de azt írtad, hogy a földesúri hatalom hozta létre a debreceniek önkormányzatát.

"a szenátusban később választottak egy népszószólót (tribunust), aki a bírói hatalmat ellensúlyozta."

Hogyan?

2018.01.17. 21:07:54

@neoteny:
a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.17. 21:36:37

@444:

"a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre."

Mely arkhoszok (uralkodók) hozták létre a

- Római Köztársaságot (ie. 509 - ie. 27)?
- Izlandi Köztársaságot/Izlandi Szabad Államot (930-1262)?
- Holland Köztársaságot (1588 - 1795)?

2018.01.17. 23:54:09

@neoteny:
a római köztársaságban voltak választott tisztségviselők. és ebből állt a magisztrátus. és volt szenátus. ezek tagjai mind hatalommal voltak felruházva. adott esetben rendelkeztek mások tulajdona, vagy akár élete felett. a római köztársaságban sem volt ez másként.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 00:11:20

@444:

"a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre."

Mely arkhoszok (uralkodók) hozták létre a

- Római Köztársaságot (ie. 509 - ie. 27)?
- Izlandi Köztársaságot/Izlandi Szabad Államot (930-1262)?
- Holland Köztársaságot (1588 - 1795)?

2018.01.18. 00:29:50

@neoteny:
Roman Republic
Consul:
509–508 BC
Lucius Brutus
Lucius Collatinus

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 00:36:10

@444:

Ők nem arkhoszok voltak, akik _létrehozták_ a Római Köztársaságot, hanem a létrejött Római Köztársaság első két konzuli tisztviselői voltak.

Elmondásod szerint Debrecen önkormányzatát Török János, Debrecen földesura (arkhosza) hozta létre 1552-ben; Török János nem volt a debreceni önkormányzat egyik első tisztségviselője.

Így hát az az állításod, miszerint "a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre" még igazolást igényel:

Mely arkhoszok (uralkodók) hozták létre a

- Római Köztársaságot (ie. 509 - ie. 27)?
- Izlandi Köztársaságot/Izlandi Szabad Államot (930-1262)?
- Holland Köztársaságot (1588 - 1795)?

2018.01.18. 09:01:45

@neoteny:
a római köztársaság úgy többek között intézményesült, hogy választottak két konzult. az két archos. ha ők nincsenek, nincs magisztrátus, nincs szenátus, akkor akkor nincs köztársaság. nincsenek archos-ok (politikai vezetők), hanem anarchia van.

2018.01.18. 09:46:58

@neoteny:
debrecen 1538-as váradi béke után került a török bálint tulajdonába. de nem úgy volt földesúr, hogy ült a várkastélyban. debrecen egy iparosok és kereskedők alkotta település volt. városkörnyéki földeken jobbágyfalvak jöttek létre a szabad költözködés következtében. egy ilyen uradalomnak lett török bálint a földesura. de ezen kívül számos birtoka volt. mivel ő a nádor, kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy debrecent igazgassa. ezért támogatta a reformációt és a városba hívta bálint papot. 1540-ben meghalt szapolyai jános. török bálint budánál harcol ferdinánd seregei ellen. 1541-ben a törökök elfogják és ezzel elfoglaják budát. internálják isztambulba. a török család a császárral és a szultánnal is szembekerül. és az egyházzal is, akik a reformációt miatt. 1550-ben török bálint is meghal. és a fia török jános lesz a földesúr. aki elsődlegesen a család hunyad és temes megyei birtokait védi. a császárhoz hű főuraktól és az erdélybe betörő budai pasa seregeitől. lippa várát védi. és kis dolga is nagyobb annál, mint az úriszékben eldönteni, hogy kié legyen az ing és a kabát. hanem támogatja a reformációt. alkossák meg az város önkormányzati szabályrendeletét. és ő pedig majd azt szentesíti. és ezt meg is teszi. úgy lesz debrecen a "kálvinista róma".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 09:54:34

@444:

"a római köztársaság úgy többek között intézményesült, hogy választottak két konzult."

Többek között? És még hogyan intézményesült?

Miért a passzív szóhasználat? Te azt állítottad: "a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre". Ebből az következik, hogy a Római Köztársaságot egy vagy néhány arkhosz (uralkodó) hozta létre: az nem passzívan "intézményesült", hanem egy vagy néhány arkhosz (uralkodó) "intézményesítette" (hozta létre) azt -- mint ahogy elmondásod szerint tette azt Debrecen önkormányzatával Török János, Debrecen korábbi földesura. A Római Köztársaság esetében ki(k) volt(ak) Török János megfelelője/megfelelői?

A Római Köztársaság előzőleg monarchia (királyság) volt. Az utolsó római király (az arkhosz, az uralkodó) hozta létre ("intézményesítette") a Római Köztársaságot? Mert ha nem, ha egy puccs (trónfosztás) történt, akkor nem mondható az, hogy a puccsot (trónfosztást) végrehajtó személyek arkhoszok (uralkodók) voltak a puccs (trónfosztás) _előtt_: hanem lázadók és összeesküvők voltak, akik megfosztották a királyt (az arkhoszt, az uralkodót) a királyi hatalmától. _Aztán_ létrehoztak egy új politikai rendszert (jelen esetben egy köztársaságot), amelyben a lázadók/összeesküvők közül kettő töltötte be először az újonnan kreált konzuli pozíciókat.

Így hát az az állításod, miszerint "a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre" még igazolást igényel:

Mely arkhoszok (uralkodók) hozták létre a

- Római Köztársaságot (ie. 509 - ie. 27)?
- Izlandi Köztársaságot/Izlandi Szabad Államot (930-1262)?
- Holland Köztársaságot (1588 - 1795)?

2018.01.18. 10:24:02

@neoteny:
például a két konzul. lucius brutus és lucius collatinus. ha ők nincsenek (nincsenek archos-ok), akkor nincs köztársaság, annak nincsenek közösségi, közös, közintézményei. hanem anarchia van.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 10:27:12

@444:

"például a két konzul. lucius brutus és lucius collatinus."

Az utolsó római király (az arkhosz, az uralkodó) hozta létre ("intézményesítette") a Római Köztársaságot? Mert ha nem, ha egy puccs (trónfosztás) történt, akkor nem mondható az, hogy a puccsot (trónfosztást) végrehajtó személyek arkhoszok (uralkodók) voltak a puccs (trónfosztás) _előtt_: hanem lázadók és összeesküvők voltak, akik megfosztották a királyt (az arkhoszt, az uralkodót) a királyi hatalmától. _Aztán_ létrehoztak egy új politikai rendszert (jelen esetben egy köztársaságot), amelyben a lázadók/összeesküvők közül kettő töltötte be először az újonnan kreált konzuli pozíciókat.

Így hát az az állításod, miszerint "a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre" még igazolást igényel:

Mely arkhoszok (uralkodók) hozták létre a

- Római Köztársaságot (ie. 509 - ie. 27)?
- Izlandi Köztársaságot/Izlandi Szabad Államot (930-1262)?
- Holland Köztársaságot (1588 - 1795)?

2018.01.18. 10:35:09

@neoteny:
azért volt összeesküvés, mert egyesek hatalomra törtek. legfeljebb nem akartak maguknak teljhatalmat. és az összeesküvők elhatározták, hogy legyen két konzul. és azzal megszűnt a monarchia, de csak átmenetileg volt anarchia. mert a konzulok már ugyanúgy uralkodtak. esetenként még úgyabbul.

2018.01.18. 10:49:27

@neoteny:
a reformáció idején teljes kiválasztásra törekedtek. arra, hogy minden nagyobb ház, vagy család egy tagja helyet kapott a magisztrátusban. volt a bíró, de mellette voltak választott esküdtek (jurátusok) és voltak ügyvédek (prókátorok), voltak ispotálymesterek, volt a kollégium (abban diákköztársaság), voltak a céhmesterek, volt jegyző, voltak választott utcakapitányok és tízháznagyok. és volt egy szenátus. és voltak a városnak választott követei (mert tárgyalni kellett a császári udvarral, a budai pasával, az erdélyi fejedelemmel). a cél a környező, mezőgazdasági műveléssel foglalkozó jobbágyfalvakkal, illetve az abból létrejövő hajdúvárosokkal a nemzeti függetlenség kivívása volt. és ezt a célt szolgálta a reformáció, vagy ahogyan mondták: a magyar vallás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 10:50:10

@444:

"azért volt összeesküvés, mert egyesek hatalomra törtek."

Így van: azok, akik _nem voltak arkhoszok_, elüldözték a királyt, az arkhoszt, és létrehoztak egy politikai rendszert (jelen esetben köztársaságot), amiben kreáltak két hatalmi pozíciót (a két konzuli pozíciót), amit aztán a lázadók/összeesküvők két vezetője töltött be először.

Vagyis már ez a példa is cáfolja azt az állításodat, hogy "a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 10:52:03

@444:

"a reformáció idején teljes kiválasztásra törekedtek."

Ez posztmodern bullshit.

"arra, hogy minden nagyobb ház, vagy család egy tagja helyet kapott a magisztrátusban."

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt.

-- Frédéric Bastiat: "A Jog"

2018.01.18. 11:05:08

@neoteny:
amíg összeesküvés idején a régi rendszer volt érvényben. a királyság. és abban volt archos, vagy archosok. aztán jött egy átmenet. amikor már nem volt király, vagy már nem volt hatalma. de még nem volt megválasztva a szenátus és a konzulok. ez volt az anarchia. de a köztársaságban már nem volt anarchia. hanem a szenátus a konzulok uralkodtak. a hatalom jobban el volt osztva. de nem volt mindenki teljesen egyenlő. nem volt anarcho-kommunizmus. és római köztársaságban nem volt anarcho-kapitalizmus sem. voltak censor-ok, akik összeírták a vagyont. és questor-ok, akik a közpénzek beszedését felügyelték és kisebb hatalommal felruházva ugyan, de ügyészi jogkörrel rendelkeztek. voltak praetor-ok, akik bíráskodtak. a róma külpolitikája nem kizárólag a szabad kereskedelmen alapult. azt a konzulok alakították. és később lettek néptribunusok. a plebs elérte, hogy legyenek választott vezetői a köztársaságban. de a néptribunus is egy archos. ha ezek nincsenek, akkor van anarchia. de az legfeljebb csak átmenetileg létezik két rendszer állapot (állam) között.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 11:14:48

@444:

"azért volt összeesküvés, mert egyesek hatalomra törtek."

Így van: azok, akik _nem voltak arkhoszok_, elüldözték a királyt, az arkhoszt, és létrehoztak egy politikai rendszert (jelen esetben köztársaságot), amiben kreáltak két hatalmi pozíciót (a két konzuli pozíciót), amit aztán a lázadók/összeesküvők két vezetője töltött be először.

Vagyis már ez a példa is cáfolja azt az állításodat, hogy "a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre".

2018.01.18. 11:17:37

@neoteny:
szóval a kérdés, hogy mi akadályoz meg abban, hogy létrehozz egy rómához hasonló államszervezetet. feltéve, hogy azt tekinted mintának. a geci orbán. rendben van. de rómában ott volt a geci király, aki a fiának megengedte, hogy megerőszakolja lukréciát. és annak férje egy társával elűzte a királyt. és ők lettek a választott konzulok. egy átmeneti ideig volt anarchia. amikor már nem volt király és még nem voltak konzulok.

2018.01.18. 11:21:36

@neoteny:
ha szerinted római köztársaság anarchia volt, akkor te hülye vagy basszus. a király megengedte a fiának, hogy megerőszakoljon egy nőt. mire annak a férje és annak barátja kihasználva, hogy a király amúgy se volt túl népszerű megdöntötték a hatalmát. és őket római első konzuljaivá választották. ezzel létrejött a köztársaság. de csak átmenetileg volt anarchia. ezt 10,000 emberből 9,999 így gondolja. aztán gondolhatod azt, hogy római köztársaság a helytartóival anarchiára törekedett. azért alakult ki a császárság.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 11:56:45

@444:

"ha szerinted római köztársaság anarchia volt, akkor te hülye vagy basszus."

Fölöslegesen vered a nyáladat: sehol nem állítottam, hogy a Római Köztársaság anarchia lett volna. Viszont a Római Köztársaság _létrejöttének folyamata_ (is) cáfolja az állításodat, miszerint "a politikai rendszereket mindig egy vagy néhány archos hozza létre".

2018.01.18. 12:19:11

@neoteny:
az anarchisták a fennálló jogrend ellen harcolnak. de nincs elképzelésük arról, hogy milyen legyen az új. ők anachisták. leöntik festékkel az állami számvevőszék épületét, illetve (felteszem nem szándékosan) a mellette levő éttermet.
ocdn.eu/pulscms-transforms/1/Dq8ktkqTURBXy84ZTRkNTZkY2VlY2Y0MzAwY2FmZmYyNGJhZTk1ODRmNy5qcGVnkpUDAAfNBhjNA22TBc0DFM0BvA
hasznos idióták. soros fizeti őket. ő is anarchista.
i.ytimg.com/vi/am1z3K2Om34/maxresdefault.jpg
harcol az orbán rendszer ellen. gyurcsány ellen is harcolt. minden rendszer ellen. és őt simicska fizeti. mert soros és simicska célja is az, hogy szétverjék a magyar államot. de nem mondják meg, hogy mit akarnak helyette. puzsér azt mondja, hogy 500 napig alkotmányozzon egy választott testület. na de a többség egyrészt a fideszt választja. másrészt mi lenne az új alkotmányban. ezt nem árulják el. hanem legfeljebb azt mondják, hogy vissza a régit. vagy legyen arányos rendszer. de a közös ország javaslata szerint ha valaki egyéniben is listán is nyer, akkor egyéni győzelem nem számítson. ez esetben legyen csak lista. lehet úgy is, mint hollandiában. de úgy könnyen bejutnak a nemzeti radikálisok. bunyós pityu haverja. mert nem kell 100 viszonylag értelmes embert kiállítani szerte az országban, hanem elég hőzöngeni a belvárosban. és azzal az országos média, a figyelem középpontjába lehet kerülni. de amíg ők az ellenzék addig orbán örülhet. orbánnak akkor lenne félnivalója, hogy ha egy nagyjából tízezer főből álló szakapparátus szerveződne meg a jelenlegi hatalom ellenében. és azt száz népszerű ember vezetné. és megnevezne egy miniszterelnököt. ez esetben szabó erika munkaügyi főelőadó megijedhetne és a fidesz mellől esetleg elpártolna komádiban. de ilyen hálózata a fidesznek van. a jobbiknak volt. de vona gábor elárulta a nemzeti radikalizmust. az mszp rendelkezett még ilyen hálózattal a pártállami időkből. de helyébe került egy új állampárt. és ebből létrejött kvázi egypártrendszer. és senkinek sincs lövése arról, hogy miként fogják ezt lebontani. hanem azt mondják, hogy megvárják amíg magától összeomlik. de a fidesz célja az, hogy szétverjék az ellenzéket. és megfordítva.

tegyük fel, hogy gyurcsány a miniszterelnök. és mi lenne a programja? a program nem az, hogy moden magyarországot. hanem az, hogy hétfő 8:00. és mi a miniszterelnök programja. vagy szabó erika mit csináljon. mi az agenda. orbán azt mondja, hogy 2018 sorsdöntő (~soros döntő) év lesz. oké. és mi lesz utána. tiltsák ki sorost. mert az alapítványi hálózata támogatta pénzzel, tájékoztató füzetekkel az illegális bevándorlást. tehát nem azt csinálták, hogy aki magyarországra eljutott annak adtak élelmet, gyógyszert, vagy valamilyen humanitárius segítséget. hanem az illegális migráció megszervezését tűzték ki célul. a soros alapítvány vezetőit nyilván katonai ügyészség elé is állíthatnák. egy milliárd dollárt költött el az állam az adófizetők pénzéből határrendészetre. mert soros nagyjából ugyanennyi pénzből támogatta az egésznek a megszervezését. ezek után orbánék nyilván szétverhetik az ellenzéket. hiszen azok lényegében csak annyit mondanak, hogy ők megvédik sorost és "a" civileket. és nem fognak lopni. de azt már nem mondják meg, hogy mi lesz mezőtúron, vagy komádiban. de ez esetben miért akarnak uralkodni felettük.

2018.01.18. 12:20:18

@neoteny:
királyság --> anarchia --> köztársaság
ez volt a folyamat. ebben egyetértünk?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 12:32:37

@444:

"az anarchisták a fennálló jogrend ellen harcolnak."

Helyesen: az anarchisták (anarcho-kapitalisták) a _központosított_ jogrend ellen harcolnak: az államhatalom jogalkotó, jogszolgáltató és jogérvényesítő _monopóliuma_ ellen.

"de nincs elképzelésük arról, hogy milyen legyen az új."

Hogyne lenne: mindenkinek joga van az élethez, szabadsághoz és magántulajdonhoz. Ezekből következik a szabad társulás joga, beleértve a szabad szerződéskötés jogát, ill. a szerződésben önként vállalt kötelezettségek teljesítésének kikényszerítésének jogát.

"soros fizeti őket. ő is anarchista."

Soros anarchista? _Anno_ valami $27 milliót költött, hogy ne G. W. Bush kerüljön elnökké megválasztásra: de nem arra költött, hogy senki se' kerüljön meg elnökké választásra. Az általa jegyzett tervet is az EU-nak kívánja eladni, nem saját maga akarja finanszírozni a migráncsok beilleszkedését.

Ha gazdag amerikait keresel, akinek van némi anarchista színezete, akkor tekints David Koch-ra ( en.wikipedia.org/wiki/David_Koch ) -- habár ő libertariánus (klasszikus liberális), nem anarcho-kapitalista.

"mert soros és simicska célja is az, hogy szétverjék a magyar államot."

Nem az, hogy a saját maguk által mozgatott bábokat helyezzék a főhatalomba?

2018.01.18. 12:50:32

@neoteny:
soros globális kapitalista és nem anarchista. de akiket politikai értelemben támogat azok nagyrészt anarchisták.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 12:57:11

@444:

"soros globális kapitalista és nem anarchista."

No de hát azt írtad:

"soros fizeti őket. ő is anarchista."

Te roppant gyanús vagy: nem lehet az, hogy te össze-vissza blöffölsz, aztán amikor ráhívnak a blöffödre, akkor hirtelen mást blöffölsz?

2018.01.18. 13:05:33

@neoteny:
ezek szerint félre érthető volt. az már a következő képre vonatkozik. egy sortörést kellett volna tennem. tehát

"az anarchisták a fennálló jogrend ellen harcolnak. de nincs elképzelésük arról, hogy milyen legyen az új. ők anachisták. leöntik festékkel az állami számvevőszék épületét, illetve (felteszem nem szándékosan) a mellette levő éttermet.
ocdn.eu/pulscms-transforms/1/Dq8ktkqTURBXy84ZTRkNTZkY2VlY2Y0MzAwY2FmZmYyNGJhZTk1ODRmNy5qcGVnkpUDAAfNBhjNA22TBc0DFM0BvA
hasznos idióták. soros fizeti őket.

||

ő is anarchista.
i.ytimg.com/vi/am1z3K2Om34/maxresdefault.jpg
harcol az orbán rendszer ellen. gyurcsány ellen is harcolt. minden rendszer ellen."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 13:19:50

@444:

"ezek szerint félre érthető volt. az már a következő képre vonatkozik. egy sortörést kellett volna tennem."

Vagy pedig tehettél volna kettőspontot, like "ő is anarchista:" és akkor egyértelmű lett volna, hogy kire vonatkozik az állítás.

Akkor hát marad ennyi:

"az anarchisták a fennálló jogrend ellen harcolnak."

Helyesen: az anarchisták (anarcho-kapitalisták) a _központosított_ jogrend ellen harcolnak: az államhatalom jogalkotó, jogszolgáltató és jogérvényesítő _monopóliuma_ ellen.

"de nincs elképzelésük arról, hogy milyen legyen az új."

Hogyne lenne: mindenkinek joga van az élethez, szabadsághoz és magántulajdonhoz. Ezekből következik a szabad társulás joga, beleértve a szabad szerződéskötés jogát, ill. a szerződésben önként vállalt kötelezettségek teljesítésének kikényszerítésének jogát.

"mert soros és simicska célja is az, hogy szétverjék a magyar államot."

Nem az, hogy a saját maguk által mozgatott bábokat helyezzék a főhatalomba?

2018.01.18. 13:42:33

@neoteny:
rendben van. de akadályoz meg abban, hogy létrehozz egy olyan kis-világot, amiben nincs államhatalom. nincs központi kormányzat. se települési önkormányzatok. nincs semmiféle közbirtokosság. nincs se közút, se köztér, semmiféle közterület. mert ha van, akkor azt ugye a kommuna egészének kellene fenntartania. de az meg nem lehet, mert az népnemzeti szocializmus. jönnek a morzsacsenők. inkább adják el az utakat idegeneknek, akkor nem jönnek. miért nem csináltok egy ilyen települést gulyás marcival, tamás gazsival és a többiekkel?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 14:14:16

@444:

"de [ki/mi] akadályoz meg abban, hogy létrehozz egy olyan kis-világot, amiben nincs államhatalom."

A legnagyobb probléma az, hogy minden földterület fölött hatalmat gyakorol valamilyen államhatalom. Ezért mai napság a tengerek azok, ahová az anarchista/minarchista/libertariánus figyelem irányul:

en.wikipedia.org/wiki/Seasteading
www.seasteading.org

Habár van egy projekt amelyik szárazföldön próbálkozik:

www.liberstad.com

No meg ott van az általad már említett "trollföldje":

en.wikipedia.org/wiki/Liberland

Vannak próbálkozások.

2018.01.18. 14:34:33

@neoteny:
ez egy debreceni belvárosi ingatlan.
ingatlancdn.com/photos/53/16/21300414_93081364_l.jpg
valaki bemegy a dr. relax cipőszalonba és azt mondja. jó napot kívánok. az eladó megkérdi, hogy mit szeretne. és azt kérdi. ki itt a főpénztáros? mert jöttem a bevételért. mire az eladó azt feleli, hogy de nem ő a tulajdonos. mire a másik azt mondja, hogy dehogy nem. ki dönti el, hogy kinek van igaza?

egyszer müller úr a magánrepülőjével leszállt debrecenben. és meglátogatta a reptér kijáratától nem messze levő üzletben. és az ismerősöm ült a pénztárban. és csodálkozott, hogy ez az az öreg, akit képen mutattak neki. és németül beszél. tehát az müller úr. és megkérdezte tőle, hogy hol vannak kutyái? müller úr alapfokú német nyelvtanfolyamot finanszírozta (80% eu támogatás mellett). és müller úr mondta, hogy a repülőn hozta őket is. és meg van elégedve leszámítva, hogy a társasjátékon rossz helyen van a címke. azt a hátuljára kell ragasztani, hogy megforgassa a vevő. mert úgy könnyebben a a kosarába teszi. de mi van ha az ismerősömet átverték. és valójában nem is müller úr járt az üzletben, hanem a kész átverés műsorból valaki. és sebestyén balázs vagy vadon jani röhögnek a markukba, hogy az azt hiszi, hogy müller úr leszállt a magánrepülőjével. de tényleg leszállt. mert előtte háromszor rabolták ki az üzletet. a repülőtéri kivezető út a román határ felé vezet. és ha a rablók átmennek a határon, akkor a rendőrség fogja őket üldözni. mert ott már a román rendőrfőnök uralkodik. akit már nem érdekli, hogy müller úr magyarországi üzletét kirabolták. és azt mondták neki, hogy ha az üzletből részesedést ad el, akkor megvédik. amire müller úr azt mondta, hogy egy ilyen városban nem nyit több üzletet. és ezek után elmagyarázták neki, hogy az a cél.

de mi akadályozza meg müller utat, hogy létrehozza müllerisztánt, ahol ő vagy a családtagjai örökös ügyvezetők. megvehetnek egy összefüggő területet. csak ugye abban müller család alattvalójának kellene lenni. de esetleg valakinek az tetszene. miért nem hozzák létre anarchisztánt, ahol senki sem uralkodik. de úgy a dr. relax cipőboltba bemehet akárki. és azt mondhatja. ide a bevételt. mert ő a tulajdonos.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 14:49:20

@444:

"valaki bemegy a dr. relax cipőszalonba és azt mondja. jó napot kívánok. az eladó megkérdi, hogy mit szeretne. és azt kérdi. ki itt a főpénztáros? mert jöttem a bevételért. mire az eladó azt feleli, hogy de nem ő a tulajdonos. mire a másik azt mondja, hogy dehogy nem. ki dönti el, hogy kinek van igaza?"

Nem ki, hanem mi: a "valaki" felmutat egy szerződést, amiben Müller úr átruházta a tulajdonosi jogokat a "valakire" és a szerződés alján ott van Müller úr aláírása. Az eladó persze él a gyanúperrel és felhívja Müller urat, hogy ugyan jöjjön már be az üzletbe, mert szeretné tőle személyesen megkérdezni, hogy valóban az ő aláírása van-e a szerződésen. Müller úr bemegy, megnézi a szerződést és rábólint: tényleg ez a szerződés, amit ő aláírt.

Persze a gyakorlatban ez úgy történik, hogy Müller úr a szerződés aláírása után bemegy a boltba "valakivel", bemutatja "valakit" az alkalmazottainak és közli velük, hogy ettől kezdve "valaki" az új tulajdonos és az ő utasításait kövessék.

2018.01.18. 15:09:09

@neoteny:
bemegy boborján és azt mondja, hogy ő "doktor relax". mire azt mondja az üzletvezető, hogy boborján. ez csak egy fantázia név. az üzletben gyógyászati cipőket, gyógypapucsokat is árulnak. amiben lehet relaxálni. valójában nincs olyan ember akit úgy hívnak, hogy "doktor relax". de van. és ő az. és van erről van szerződés vagy szerződés? hogyne lenne. és azt ki írta alá. besenyő pista bácsi. a világ legönzetlenebb embere, de csak soros györgy után.
www.youtube.com/watch?v=ayyIRMv2jvc

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 15:40:33

@444:

"valójában nincs olyan ember akit úgy hívnak, hogy "doktor relax". de van. és ő az."

OK, Boborján a Dr. Relax. Ezzel meg egy ezressel tud venni egy kávét a Starbucks-ban.

2018.01.18. 16:03:05

@neoteny:
na de követelheti a bevételt az üzletvezetőtől. honnan lehet azt tudni, hogy ő nem doktor relax. vagy ha mégis, akkor az üzlet nem-e esetleg övé. besenyő pista bácsitól vette. ő pedig örökölte a dédapjától.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 16:13:24

@444:

"na de követelheti a bevételt az üzletvezetőtől."

Követelheti. Aztán ha sokat követelőzik, akkor az üzletvezető szól Müller úr magánhadseregének, a biztonsági őrnek, aki távozásra szólítja fel Boborjánt, és ha Boborján erre nem hajlandó, akkor arányos mérvű kényszerítő testi erő alkalmazásával eltávolítja.

2018.01.18. 20:04:40

@neoteny:
de erre jön a konkurens magánhadsereg. dmitro széjjel flexeli az üzletet. kedvenc nótája a "svájcárija bumm". azt, hogy mit akarnak svájcban ne tőlem kérdezd. és felteszem ha svájcban anarchiát hirdetnének, akkor dmitro azonnal átkelne az alpeseken.

ezért van az dr. relax üzlet tulajdonosa megvásárolja az állam/egyház belügyi és a külügyi szolgáltatásait. úgy éri meg. a szegények kevésbé lopják meg. a nyugdíjasok tb támogatással vesznek tőle gyógypapucsot. eladja a papucsot közalkalmazottaknak. a tanároknak, a hivatalnokoknak. beindítják a nemzeti gyógypapucs programot. majd ők beszerzik a katonai bakancsokat. és ezekből szerveződik az állam.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 20:34:02

@444:

"de erre jön a konkurens magánhadsereg. dmitro széjjel flexeli az üzletet."

Miért erre jönne? Boborján megfizeti Dmitro-t, hogy széjjelflexelje az üzletet? Ebből mi haszna származna Boborjánnak? És mit fog csinálni a biztonsági őr, amíg Dmitro flexelget?

Már megint fékeveszetten fantáziálgatsz.

2018.01.18. 20:42:32

@neoteny:
a fradi és az újpest tábora amúgy is egymásnak esik. az anarchia fenntartása az alvilág érdeke.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 20:47:32

@444:

"de erre jön a konkurens magánhadsereg. dmitro széjjel flexeli az üzletet."

Miért erre jönne? Boborján megfizeti Dmitro-t, hogy széjjelflexelje az üzletet? Ebből mi haszna származna Boborjánnak? És mit fog csinálni a biztonsági őr, amíg Dmitro flexelget?

Már megint fékeveszetten fantáziálgatsz.

2018.01.18. 21:24:02

@neoteny:
az a haszna, hogy kirabolja a dr. relax üzletet. nem kell gyógypapucsot gyártani. hanem elviszik a raktárból.

2018.01.18. 21:26:58

@neoteny:
a biztonsági őrt beveszik a buliba. az mégis miért kockáztassa az életét dr. relax tulajdonosának kedvéért. az lehet, hogy boborjánnak nem dől be. de majd jön dmitro és ők bedöntik a boltot. ezért menekültek el a zsidók galicsinából. aztán magyarországon hirdették meg a zanarchiát. és még egyesek mindig. csak ugye erről megint nem illik beszélni. nem polkorrekt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 21:31:28

@444:

"az a haszna, hogy kirabolja a dr. relax üzletet."

Aminek semmi köze sincs Boborjánhoz, vagy ahhoz, hogy Boborján követeli a bevételt az üzletvezetőhöz, vagy ahhoz, hogy anarchia van-e vagy sem. Illetve az utóbbihoz van köze: ha Müller úrnak van magánhadserege a biztonsági őr személyében, akkor kisebb a valószínűsége annak, hogy Dmitro rablótámadása sikerrel jár, mint ha nincs Müller úrnak magánhadserege, hanem csak a rendőrségre számíthat, hogy az elhárítsa a rablótámadást. Amit a rendőrség nagyon nagy valószínűséggel nem fog megtenni (hacsak nem arra jár egy rendőrjárőr).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 21:34:04

@444:

"a biztonsági őrt beveszik a buliba. az mégis miért kockáztassa az életét dr. relax tulajdonosának kedvéért."

Ugyanez igaz a rendőrre is. Sőt még igazabb: a rendőr nem közvetlenül Müller úrtól kapja a fizetését, neki még kevesebb motivációja van Müller úr kedvéért kockáztatni az életét.

2018.01.18. 21:56:06

@neoteny:
müller úr üzletét nem egy rendőr védi, hanem a rendőrség. a helyi rendőrfőnök érdekérvényesítő képességei erősebbek, mint müller úré. a szabad piac totalitásának hívei azt mondják, hogy ne legyen rendőrfőnök. oké. hozzanak létre egy ilyen települést, vagy országrészt, vagy bármit. ebből lettek a pogromok. a zsidóság egy része nem érti, hogy a törzsi tudata nem áll a többi nép felett. ezért van az, hogy a zsidóságot gyűlöli fél világ. mert egy részük a sivatagtól távol él. a saját természetes közegében érti meg, hogy szükség van államiságra. izraelben megértik. debrecenben is azért értik meg jobban, mint budapesten, mert a puszta hasonlít a sivatagra. és azért élnek inkább pesten, mint budán, mert pest síkvidék. de mivel az be van építve és abból az épített környezetből nem mozdulnak ki ezért úgy gondolják, hogy az anarchia lenne a legjobb választás. ha kiraknák a sivatagba egy napra, akkor biztos nem mondanád, hogy nincs szükség településekre és államiságra. izraelben a zsidók miért mondják azt, hogy nem kell állam. ausztráliában miért nem mondják, hogy nem kell állam. nem kell parti őrség és nem kellenek városok?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.18. 22:10:04

@444:

"müller úr üzletét nem egy rendőr védi, hanem a rendőrség."

Aminek a hatalmas előnye az, hogy úgy szarnak, bajnak még kevésbé van gazdája.

"izraelben a zsidók miért [nem] mondják azt, hogy nem kell állam"

The party platform of Zehut consists of the following ideals:

Small government and the minimization of state intervention in the life and liberty of private citizens.

en.wikipedia.org/wiki/Zehut

"ausztráliában miért nem mondják, hogy nem kell állam."

Australian Libertarian Society

What is libertarian philosophy?

The libertarian political philosophy, also known as classical liberalism, has existed in some form for several centuries. Libertarians believe in individual liberty, small government and free markets. The central element of libertarian thought is that people should generally be free to do what they want with what they own, so long as they don’t interfere with other people or property without permission. Consequently, libertarians generally do not support the government getting involved to tell people how to run their lives — either in the economic sphere or in the social sphere.

Libertarians tend to prefer the voluntary interactions of the market and civil society over the government, which uses the threat of violence to force people to follow government rules.

libertarian.org.au/libertarian-faq/

2018.01.18. 22:58:48

@neoteny:
a minimális állam és a nincs állam nem ugyanaz.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.19. 02:08:32

@444:

A (népnemzeti)szocialisták számára ugyanaz.

2018.01.19. 09:45:43

@neoteny:
tehát ha jól értem, akkor azt gondolod, hogy nem lehetnek többségi és kisebbségi önkormányzatok. mondjuk a magyarországi németség vagy a magyar zsidóság sem hozhat létre kommunákat, mert hogy az tulajdonképpen népnemzeti szocializmus és gettósítás. a többségi magyaroknak pláne nem lehet se kormányuk, se önkormányzataik. mert hogy az is népnemzeti szocializmus és fasizmus. ezért az egyesült nemzeteket fel kellene oszlatni. a biztonsági tanácsot. semmiféle népszövetség nem kell. csak az anarchia garantálja az emberiség jólétét, szabadságát, felemelkedését és világbékét. jól értem?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.19. 10:57:38

@444:

"mondjuk a magyarországi németség vagy a magyar zsidóság sem hozhat létre kommunákat"

De hozhatnak létre -- csak minek: Sanyi úgyis szétflexeli a kibucot, Dmitru meg dinamitrudakat dobál a sváb orvosok és szász tanítók közé.

2018.01.19. 11:15:19

@neoteny:
de csak miután sárga festékkel felfestették a jude feliratot.

a magyarországi kisebbségek nyilván akkor támogatja a magyarok ha ők is támogatják a magyar nacionalizmust. ha ez ügyben semlegesek, akkor a magyar társadalom többsége is semleges. ha a magyar nacionalista pártokat politikai ellenfélnek tekintik, akkor ebből létrejön egy belpolitikai küzdelem. hatalmi harc. ez zajlik most. és ha ezen is túl ellenségnek tekintik a magyarokat, akkor az polgárháború. szerencsére azért itt nem tartunk.

2018.01.19. 23:54:02

@neoteny:
a gyügyei parasztok bekerültek az országos sajtóba. de hogy: "gügye".

A Célpont az adás beharangozója szerint Kisaron járt, ahol a helyi közmunkásokat diópucolásra vezényelte a polgármester. Ha nem mentek volna, még a közmunkásságból is kirúgták volna őket és elvesztették volna az alig nyolcvanezer forintos keresetüket.
Ráadásul Kisaron és egy sor más szabolcsi településen (például Nagyaron, Fehérgyarmaton, Gügyén -- GYÜGYÉN) a közmunkások nem az önkormányzat dióját pucolták, hanem két magáncég termését.

index.hu/belfold/2018/01/19/kozmunkasokat_vezenyeltek_diot_pucolni_a_milliardos_cegenek/

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 00:54:46

@444:

De a második említéskor már helyesen Gyügyének írták.

2018.01.20. 09:04:01

@neoteny:
na de ha választhatnának a falugazdászt, vagy bármi effélét, akkor a ktsz (kisipari/kistérségi/közmunkás termelő szövetkezet) vezetője tárgyalhatna szabó miklós urammal. és ha van egy községi takarékszövetkezeti fiók, akkor maguk is vehetnek egy diótörő gépet. vagy esetleg kiokoskodhatják, hogyan lehetne az munka hatékonyabb.
www.youtube.com/watch?v=6sX1llIO6QU
na de ezeket a gépsorokat éppenséggel össze tudná rakni a digép a diósgyőri (diós-győri) gépgyár. a motorokat megveszik krakkóból a nagy natkrakkerhez.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 09:21:04

@444:

"a motorokat megveszik krakkóból"

Mivel fizetnek a krakkói motorokért? De azt ne mondd, hogy jó magyar forintokkal, mert akkor már három kérdés is van:

- hogyan tesznek szert a jó magyar forintokra?
- mennyi jó magyar forintot fizetnek a krakkói motorokért?
- mit vesznek a krakkóiak a jó magyar forintokért?

ijontichy 2018.01.20. 09:56:14

@444: "tárgyalhatna szabó miklós urammal"
Ura annak van, akinek erre lelki igénye van. A megfogalmazás módja alapvetően eltérő gondolkodási sémáról árulkodik.

2018.01.20. 10:53:43

@neoteny:
edit az ősszel majdnem fejbe verte verte sanyit. mert azt mondta: asszony, a neved napjára pénzt kapsz. majd! elvben ez egyik opció az, hogy a mezőbank kamatozó kincstárjegyével fizetnek a gyügyeiek a krakkói motorgyárnak.

ehhez hiányzik ugye a kistérségi mezőbank. és államilag garantált hitelkeret. (hollandia a gdp arányosan 550%-ban van kifelé eladósodva. igaz, hogy 570% a külső vagyon. tehát nettó befektetők. de a nyereségből elég sokan nem részesülnek. és tőkejövedelemmel nem rendelkezők megválasztják bunyós pityu haverját. akivel a két ünnep között találkozott a németh sanyi bácsi. közben utalta a pénzt neki orbán, amiből könyvtárat építenek a szegényeknek. reformált presbiterek is kaptak egy keveset. bözsi néni is rájött nagygécen, hogy választási évben valahogy mindig többet emelnek. nyomnak utalványokat árpád-házi szent erzsébettel. aki a hozományát szétosztotta a szegények között türingiában. ezzel megalapozta a német keresztényszocializmust. türingiai barbara azt követeli az indexnél, hogy válasszák szét az államot és az egyházat. mert ő fel van világosodva. de sanyi szerint a felvilágosodás téves tanokon alapul. az egy nagy elsötétítés volt valójában. így tanítják a népfőiskolán.) mennyi külső adósságot engedjünk meg? egy természetes gazdasági rendben mondjuk 1 évet. 100%-ot. ebben a mutatóban magyarország (kanadához hasonlóan) nagyjából 120%-on áll. lengyelország 70%-on (japánhoz hasonlóan, ahol a belső adósság óriási). németország közel 150%-on. a világbank szerint.)

tehát ez így nem jó. a lengyelek (vagy a japánok) vehetnének eszközöket hitelben a németektől. (mert ők nincsenek kifelé túlságosan eladósodva. de a magyarok egy kicsit el vannak. de nem annyira, mint a hollandok. akiket emiatt joggal üthetnek.)

tehát akkor marad az, hogy első körben nincs krakkói motor a krakkerben. hanem kézihajtányosan. nem kell menni edzőterembe. a tornácon van a paraszt fitness. a diógyőri gépgyár kiváló öntvényével törik a diót. természetes gazdasági rendben a krakkói motort következő körben köthetik rá a krakkerre.

igen ám, csakhogy ezt kaliforniában sokkal hatékonyabban csinálják. vagy kínában. vagy krakkóban. valamilyen módon védeni kell őket. de nem a piactól, hanem részben az államtól is. amelyik összejátszik az oligarchákkal. de szabó miklós uram 80 ezret fizet a munkásoknak. lehet, hogy a polgármester is zsebre rak 20 ezret. ezt nem tudjuk. de elintézik, hogy ne kelljen járulékot fizetni a start munkaprogramban. de mivel ez törvénytelen. ezért átírják a számlákat iskolapadra. ami ugye megint törvénytelen. de majd az állami főügyész és számvevők átnézik. és nem találnak hibát. vagy csak kisebb szabálytalanságokat. de a célpont a jobbik stábja. és az visszavág.

de gyügyén és az ehhez hasonló faluközösségekben (magyarországon nagyon sok ember él ilyenekben) a megoldás mégis csak valamilyen házipari szövetkezet. mgtsz/áfész kombó. melléküzemág. a ktsz fokról fokra gépesít. megrendelést ad a kárpátia nagyipari konszernek. amelyik együttműködik a krakkói motorgyárral. és ennek versenytársa a rába robi gépcsalád a kisalföldi magyar és szomszédos kis-morva háziiparosoknak. és ennek versenytársa a zetor és a dutra. vagy a tt (tiszántúl)-1-es. a királyi nagy-magyarországon. ennek előfeltétele a nemzeti függetlenség.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 11:05:24

@444:

"a motorokat megveszik krakkóból"

Mivel fizetnek a krakkói motorokért? De azt ne mondd, hogy jó magyar forintokkal, mert akkor már három kérdés is van:

- hogyan tesznek szert a jó magyar forintokra?
- mennyi jó magyar forintot fizetnek a krakkói motorokért?
- mit vesznek a krakkóiak a jó magyar forintokért?

2018.01.20. 11:24:01

@ijontichy:
a gyügyei parasztoknak erre van igényük. az agrártermelésben maguk válaszhassák meg a maguk (magok) urait. a faluközösségben létrejönnek a gazdakörök. vagy a ktsz (kisipari, kistérségi, községi, közösségi termelő szövetkezet). mert a község, a közös ősség, a közösség. a kommunitás.

erre jönnek kommunisták. hogy ezek után nem lehet semmi se egyéni. hanem van egy élcsapat. a zsidó kommunisták, akik meghirdetik a világforradalmat. na őket nem kérik. és ennek globális kapitalista változatát sem. ami ugye a "soros terv". ezzel szemben kiegyezve az izraelitákkal nemzeti kereszténységet hirdetnek. köves slomó kapott az államtól kosher vágóhidat. orbán kegyelmes kormányzó úr zsinagógákat is felújítja. andy vajna állami garanciavállalással kapja a hiteleket és kapja az adómentességet sztyúdió. mert így a holivudi sztárok magyarországon forgatnak. és még ott a nemzeti filmalap. nanprafit organizésön. így lehet egy az ágazatot uralni. a zsidó-keresztyén németh sanyi bácsi úgy gondolja, hogy az igazság egyre inkább odaát van. már mint hogy jobboldalon. ez így megy. de amerikában is így megy. csak ebből a rendszerből a nettó tőkeexportőr országok profitálnak. ezekkel szemben természetes módon történő kollektivizálással lehet védekezni. de ennek ki van alakítva a kultúrája. a késő kádári reformkommunizmus. és a korai horthy fasizmus. amikor a virilis polgárok (a kincstár legnagyobb nettó adófizetői a törvényhatósági jogkörrel felruházott városokban automatikusan (!) képviselővé váltak. így ment végbe a kiegyezés egyes zsidókkal. csak ugye erre voltak akik azt mondták, hogy ez ütközik az egyenlő választójog elvével.

2018.01.20. 11:24:26

@neoteny:
a mezőbank kamatozó kincstárjegyével.

2018.01.20. 11:24:54

@neoteny:
aztán meg a dióval.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 11:25:10

@444:

"de a nyereségből elég sokan nem részesülnek."

Valóban: mert nincs elég nagy népnemzetiszocialimus Hollandiában. Még az is lehet, hogy nemzeti népfőiskolák sincsenek Hollandiában. A holland paraszt kénytelen dolgozni meg megtakarítani ahhoz, hogy befektethessen és részesülhessen a nyereségből. Ami nem fair: azért kellene részesülnie a nyereségből, mert _holland_ paraszt. Melléje kellene állnia a filoszemitáknak. De nem teszik, és a birka holland paraszt dolgozik ahelyett, hogy polgárháborút indítana a filoszemiták ellen. Akik nem állnak az ő oldalára, nem osztják meg a nyereséget vele, pedig ő holland paraszt. Hollandia legyen a hollandoké. Holland égre holland ufót. Ott volt az a Spinoza nevű spanyol zsidó is, aki addig filozofálgatott, amíg kibaszták őt a holland zsidók az eklézsiából. És elvette a holland lencsecsiszolók munkáját. Tőle kellett volna megvédeni a holland lencsecsiszoló piacot is meg a filozófiai piacot is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 11:28:29

@444:

És mi van akkor, ha a krakkói motorgyár nem akar eladni motorokat a Mezőbank kamatozó kincstárjegyéért, mert azért nem lehet semmit sem venni? És dióért sem akarja eladni a motorokat, mert neki rézre van szüksége a motorok tekercseléséhez, rezet meg nem adnak el a chileiek dióért?

2018.01.20. 11:38:21

@neoteny:
az alapvetően az nem fair, hogy a heinekken igazgatótanácsában boxmeer úr a fél világ sörgyárai felett diszponál úgy, hogy a holland királyság egésze gdp arányos külső eladósodottsága 550%. tehát vagy a holland lakosság, vagy a hollandiában bejegyezett vállalatok nyakig el vannak adósodva. a befektetések 86,5%-a mögött nincsenek megtakarítások, hanem adósság van. és azok nyereségét osztják szét maguk között. amire válasz bunyós pityu haverja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 11:46:16

@444:

"a befektetések 86,5%-a mögött nincsenek megtakarítások"

Elfelejted, hogy a hollandoknak többen tartoznak nem-hollandok, mint amennyivel a hollandok tartoznak nem-hollandoknak. Továbbá az adósságok egy része mögött lehetnek megtakarítások: pl. amikor a lakosság vásárol (állam)kötvényeket, akkor a lakossági megtakarításokból kerül finanszírozásra a kötvénykibocsátó adóssága. Ugyanis a lakosság nem képes pénzt kibocsátani, nem úgy mint az állam (a központi bankon és a részleges tartalékolású bankrendszeren keresztül).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 11:54:03

@444:

"alapvetően az nem fair, hogy a heinekken igazgatótanácsában boxmeer úr a fél világ sörgyárai felett diszponál"

Miért ne lenne fair? Te is arról fantáziálgatsz, hogy a DiGép (a Diósgyőri Gépgyár) a Mezőbank kamatozó kincstárjegyeivel, vagyis _hitellel_ (adóssággal) fizetne a krakkói motorgyárnak a motorokért. Ha ez fair, akkor az is fair ha a Heineken hitelből (adósságból) finanszírozza az akvizícióit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 11:57:34

@444:

"a gyügyei parasztoknak erre van igényük."

A világ pedig nagy ívben leszarja azt, hogy a gyügyeieknek mire van igényük: a világot csak az érdekli, hogy a gyügyeiek hogyan és _milyen árakon_ képesek kielégíteni a világ igényeit.

2018.01.20. 12:00:48

@neoteny:
indulásként a gyügyei parasztok kézihajtányosan törik a diót. diósgyőri a munkások azon törik a fejüket, hogyan lehetne építeni gépeket a feldolgozó üzembe. és erre a krakkói motorgyár könnyebben elfogadja a magyar mezőbank kamatozó kincstárjegyét. inkább ők szállítanának a motort a krakkerhez. annyi a váltás, hogy nem globalizált (virtualizált) egyének, hanem lokalizált (valódi) kommunák kereskednek. a gyügyeiek, a diósgyőriek és a krakkóiak. persze erre a szatmárnémeti mittelstand is azt mondja, hogy tőlünk vegyetek gépeket. debrecen electric company gyártja a diódát.

az egyik opció végig lépdelni az ipari forradalmakon. a másik opció az ír modell. ott a lányvállalatok az ír gdp 780%-ig eladósodva vásárolták meg a legkorszerűbb eszközöket 1% kamatra, 1% adó mellett jelentős készpénz tartalékon ülve. az apple és az amazon azt mondták, hogy inkább 1%-ért cserébe tegyük kockára a semmit. és ezt lehet. olyannyira, hogy így csinálják a nagyok. és ebbe szállt be matolcsy és mészáros. és részben szabó miklós uram is. aki sályiba való. két faluval odébb. abból épült ez:
tranzitker.hu/

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 12:08:42

@444:

"és erre a krakkói motorgyár könnyebben elfogadja a magyar mezőbank kamatozó kincstárjegyét."

Könnyebben mint mit? És mit képes vásárolni a krakkói motorgyár a magyar Mezőbank kamatozó kincstárjegyeiért?

Fékeveszett fantáziálgatásokban minden lehetséges. De már pl. a SimCity virtualizált világában sem lehetséges bármi: szabályok vannak, amik szerint működik a szimuláció.

2018.01.20. 12:09:46

@neoteny:
kérdés, hogy a külső eladósodást meddig engedjük. és a semmiből felhalmozott offshore készpénz tartalékokkal mi legyen. mert most ha valaki kormányzati felhatalmazással rendelkezik, akkor pörgetheti a pénzt az orákulumban. és most matolcsy is pörgeti. és mészáros koma is. és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot. és az nem fair. az sem. de hogy mi a fair, mi a vásári rendtartás az részben vallási kérdés. ami a közgazdaságtanból univerzális az a matek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 12:15:20

@444:

"jelentős készpénz tartalékon ülve. az apple és az amazon azt mondták, hogy inkább 1%-ért cserébe tegyük kockára a semmit."

Csak arra nincs magyarázatod, hogy honnét származott a jelentős kézpénztartalékuk; és hogy hogyan lehet a "semmi" kockára téve, amikor a hiteleket vissza kell fizetni. Ami pedig az államilag garantált hiteleket illeti, pl. a Solyndra tényleg kapott olyat; de azt még nem mutattad meg, hogy az Apple vagy az Amazon kapott volna olyat.

2018.01.20. 12:19:23

@neoteny:
ha a diógyőri gépgyár is töri a fejét azon hogyan lehetne motor a krakkerben, akkor a krakkóiak könnyebben mondják azt a gyügyeieknek, hogy majd mi leszállítjuk a motort. az se baj ha a mezőbank kamatozó kincstárjegyét adjátok cserébe. persze a gyügyei paraszt választhatja azt, hogy tornázik a tornácon. és első körben kézihajtányosan töri a diót. és majd a megtakarításokra alapozva veszi meg a motort a krakkerbe. krakkóból vagy diósgyőri gépgyárból. figyelembe véve a németi vagy a bereg szászi mittelstand ajánlatát. és úgy kiáltja szatmárra fel.

de egy természetes gazdasági rendben meg kellene határozni, hogy mekkora külső adósságot engedünk. mondjuk az 1 év. de a finneknél ugyanez 2 év. ausztriában 1 év 8 holdnap (ciklus) (~hónap). magyarországon 1 év 3 hónap. a hollandoknál 5 és fél év. luxemburgban 67 év. ők erre az évszázadra eladósodtak. és abból befektetnek. és ez teremti a gazdagságot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 12:21:49

@444:

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 12:22:42

@444:

"ha a diógyőri gépgyár is töri a fejét azon hogyan lehetne motor a krakkerben, akkor a krakkóiak könnyebben mondják azt a gyügyeieknek, hogy majd mi leszállítjuk a motort. az se baj ha a mezőbank kamatozó kincstárjegyét adjátok cserébe."

Fékeveszett fantáziálgatás.

2018.01.20. 12:52:29

@neoteny:
részleges tartalékolás mellett (feltéve, hogy a tartaléktárta kevesebb, mint 50%) a semmiből lehet pénzt generálni. és annak a hitelkamatait zsebre tenni úgy, hogy betéti kamatot senkinek se kell fizetni.

erre jött rá drábik. és még sokan mások. és magyarázzák a "népfőiskolán", hogy ha 100 forintból 90 forintot kölcsön lehet adni, akkor látszólag 10 forint marad tartalékban. de a 90 forint akár elköltésre kerül, akár nem betétként jelenik meg a rendszerben. és ebből hitelként ki lehet adni 81 forintot. és így tovább. és a mértani haladvány végtelen sorösszege 900 forint. és ezzel szemben 100 forint a betét. tehát a bank 800 forint után unfair módon szedi a kamatot.

az indexen egy újságíró megírta, hogy ezek a mészárosék néhány millió forintot kockáztatva megvettek néhány részvényt. amitől annak az ára megemelkedett. ezek után az egész részvénycsomag tőkeértéke megnőtt. majd bementek az eximbank központjába. azok azt mondták alig várják, hogy egy ilyen jól menő tőzsdei vállalatnak hitelezzenek. és abból megvették a fél balatont. alpesi sífalvakat is. csak az eximbank elnöke az egyikben rosszul lett és meghalt. lehetett természetes halál is. ki tudja? az index szerint a kínaiak keze van benne. mert így budapest-belgrád vasútra is futja. ki kapja meg a diótörő gépet. lehet mondani, hogy akinek tisztességes, tisztes (fair) módon szerzett megtakarítása van. de mi az micsoda. a világ külső adóssága is több, mint a világ éves gdp-je. de a világ van eladósodva? az ufóknak? van egy globális pénzhatalom amelyik beírja a nagy könyvbe, hogy európa tartozik. soros alapítvány így akart kötvényeket kibocsátani. európa befogad évente legalább 1 millió menekültet. az alapítványa kiokoskodta, hogy 1 főre 4,5 millió forintot kellene költeni. erre tőle vegyenek kötvényeket. és fizessenek kamatot. és 25 milliárd dollárja mellé keres még 2,5 milliárd dollárt. és 500 milliót elkölt az ngo-kra. és ugyanennyit keresnek az embercsempészek. orbánék határzárat építenek. és 250 fiatalt a párizsi diszkóban felrobbantanak disznó muszlimok. de mégis a "filantrópokat" szidják. de ha azok a pénzalapok megrogynak, akkor mehetnek izraelbe. és úgy lehet egy atomfegyverrel rendelkező regionális szuperhatalom a mediterránon. irakból az amerikaiak kimentek. a szomszédos damaszkuszban ott vannak az oroszok. a gazdaságpolitikába a féktelen pénzpolitikával belekerül a hadsereg. és ebből lesz egy rakás külső belső konfliktus. és ezek után a nép el kezdi szidni a másik fajtájút, vallásút. így pécézik ki sorost.

ijontichy 2018.01.20. 13:01:52

@444: "a gyügyei parasztoknak erre van igényük. az agrártermelésben maguk válaszhassák meg a maguk (magok) urait"

Valójában igény arra van, hogy márpedig másnak is ÚR kell, mert hova vezetne, ha egyeseknek nem kéne Walakinek a cipőjéről lenyalni a port. Ha ez nem így lenne, nem ordibálnád állandóan, hogy mindenki más(ként gondolkodó) húzzon el Mo-ról. Pedig elhiheted, hogy mi elhúzottak és még el nem húzottak pont le...juk, ha a gyügyei URAT akar magának (kinek cipőjéről nyalhatja a port), mindaddig, amíg fent nevezett gyügyei ezt a felállást kötelező standardként nem akarja előírni, a szűkebb pátriárkáján kívül is.

ijontichy 2018.01.20. 13:12:25

@444: "az indexen egy újságíró megírta..." hogy nincs új a nap alatt - bizonyos szempontból.
Mészáros vásárol, a részvény megy fel, mert a Mészáros vásárol. A probléma ezzel csak az, hogy nem azért megy fel, mert a Mészáros egy "Lawrence Garfield", hanem mert a piac tudja, hogy a Mészáros mögött ott áll a stöpszli, aki viszont Mo. kőccségvetése felett de facto kontroll nélküli teljhatalommal rendelkezik, s míg ez a status quo fennáll, Mészáros nem bukhat - kerül, amibe kerül a nettó adófizetőknek.

2018.01.20. 13:20:46

@neoteny:
az orákulumban (oracle pénzügyi adatbázisban) van egy bitsorozat. és azt mondják, hogy ezért megveheted a balatont. de mit adnak ezért balatoniaknak? egy ígérvényt amiből ők megvehetik florida egy részét? de mit kapnak ezért floridaiak? ugyanezt. valójában a nagy semmit. és ez egy olyan rendszer, amit a világ összes állami vezetőjének érdeke fenntartani. mert akár a szomszédos gázszerelőt is dollármilliárdossá teheti.
media.borsonline.hu/cikk/14/135797/gallery-picture/645w/1253139_meszaros-lorinc-05-vt.jpg
ki vagy mi különbözteti meg azt, hogy melyik dollár jövedelem a fair és melyik nem az? és erre a liberális demokrata válasz az, hogy ezt a népnek kellene megmondani. de ez esetben mindenki menjen vissza a saját országába. a bahamákon bejegyzett bunge vigye el a növényolajgyárát martfűről bahamákra vagy ha ott hagyja nekik, akkor egyezzen ki a martfűiekkel, hogy mennyivel tartoznak még neki. és azok a szövetkezesített, kollektivizált növényolajgyár nyereségéből 10 évig fizetnek valamennyit. martfű ne legyen bahamai gyarmat. ezzel a bunge még így is nyer egy rakás pénzt. vele számoljanak el az amerikai nép. erre alkalmas lehet oprah winfrey és donald trump elnökválasztási vitája. a szegény kis transznemű mexikói vagy afroamaerika bevándorlók mellékhelyiség használati jogával mi legyen. oprah azt mondja, hogy jaj szegény kis latinok és afrikaiak. trump erre válaszol a twitteren. és a pénzemberek hátsó szobában kiegyeznek. de magyarországról ne egyezkedjenek. itt orbán récsi és simicska ádi egyezkednek. tiborcz vej behozta az olcsó kínai lámpatesteket. az osram drágábban adott volna jobbat. de tiborcz nem akárkivel pálinkázik.
bbj.hu/images2/201511/14479284262411iHxUGSkXNMIj_O.png
erre a brüsszeli bürokraták visszavágtak. és azt mondják, hogy ez így nem volt törvényes. polt péter megállítja, hogy de az volt. mire a brüsszeli politbüró azt mondja, hogy vissza a pénzt. és mehettek strasbourg-ba. orbán előadja, hogy ez is a soros terv része. a fidesz familiárisai felsorakoznak. mert ők ezekből csenik le a morzsákat. vagy még mindig jobb, mintha a "tudjuk kik" kerülnének vissza. jelzem az elios fele indulásként közgép tulajdon volt. na, így működik a piac.

2018.01.20. 13:32:27

@ijontichy:
ez az egyesült államokban hogyan működik? ott nincsenek ügyes üzletemberek? vagy nincsenek strohman-ok. ellon musk 24 éves korára szerzett egy fizika bsc diplomát. ami nagyjából a magyar emelt szintű fizika érettséginek felel meg. és ezen túl 2 napot járt stanford-ra. mert az túl gyengének találta. vagy túl erősnek. ki tudja? de te elhiszed, hogy ellon musk a szuperzseni. nem tudom. csak azt, hogy a nyilvánosan elismert iskoláival ellon musk nagyjából úgy szervezheti a marsutazást, mint ahogyan mészáros lőrinc építheti a mátrai erőművet. aztán biztos van olyan fizikus, akit inspirál ellon személyisége. nekem van néhány fizikus ismerősöm. akiket körbe kérdeztem. őket inspirálja ellon? és egyöntetűen azt felelték, hogy legfeljebb a pénz inspirálja őket. és az nincs rendben, hogy mészáros a projetfelelős. de azt magyarországról kellene választani. és amerikában adják elő, hogy zuckerberg a szuperzseni. a facebook működése 300 millió felhasználó után lett nyereséges. így az oroszok is megépítik a saját big data centereiket, vagy a kínaiak, vagy akárkik. a magyarok is. most abba az irányba vannak a dolgok, hogy mindenki menjen visszafelé. a szomszédokkal legyen keveredés és azon túl is legfeljebb egy külső szövetségessel. nyilván az, aki leginkább támogatja a nacionalizmust.

2018.01.20. 14:05:16

@ijontichy:
de te soros cipőjét nyalod. vagy ami soros jelképez. ez a kifelé eladósodó gyarmatosító nyugat. európában hollandia ilyen tagállam. de még a finnország is 2 évre van kifelé eladósodva. és abból a pénzből fektetnek be. nem a finn megtakarításból hanem az egymás adósságából. te érvelhetsz, hogy ezt engedjük meg a szegény kis nokiának. mert ők már letettek valamit az asztalra. de ugyanígy felépíhető egy új hiradástechnikai szövetkezet is aminek elég sok tulajdonsosa van. elsősorban a helyiekből. és ehhez csatlakozhat gyügyéről kincs karcsi. de te építsd fel a saját kis világodat kanadában. ha ezt nem fogadja el a többség, akkor háború lesz. vagy polgárháború. ahogyan kijevben. nagyjából 1,000 embert megöltek. az orosz-ukrán testvérháborúban 10 ezer ember meghalt. egy nyomorult társaság és ez egy vallásfelekezet, amelyik nem az izrelita zsidó mondja, hogy ők majd demokratizálnak. szíriában a demokraták támogatása 1 millió ember életébe került, és tízmilliók vált földönfutóvá. és errefelé abban ért egyet minden kis, közép és nagyhatalom, hogy az amerikai demokrata párt húzzon el a francba. és ezt üzenik meg úgy, hogy soros. ritók néném festeget a cigányokkal. jelzem majdnem pont úgy, ahogyan nagyanyám festegetett.
media02.radiovaticana.va/photo/2017/12/07/RV30181_Articolo.jpg
és ő kiáll soros mellett.
zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/12/Ritok-Nora_2016-0315.jpg
óva intenék attól bárkit is, hogy ebből a mondókából túláltalánosítson. ez egy hatalmi játszma. és ha a felek nem tudnak kiegyezni, akkor legfeljebb az egyik maradhat. és a másik menjen kanadába vagy ahová akar. az nyilvánvaló, hogy a világ a népeit nem lehet new york 57. utcájából ugráltatni. és mivel ez a társaság bement kijevbe ezért ebből balhé lehet pesten. a fidesz 1 ember fejét kiplakátolta azzal, hogy "wanted". még éltében ezt találta flinki.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--DQDTBe-H--/c_limit,w_1160/71yGy0Xv766c132mms.jpeg
a jobbik 4 ember fejét. ezt okoskodta ki roni.
zoom.hu/wp-content/uploads/2017/09/jobbik-plakat-1024x576.jpg
felsorakozik a nemzeti bázis.
www.nemzetibazis.hu/wp-content/uploads/2017/06/Mi-veletek-lev%C3%A1ltjuk-%C5%91ket-1050x600.jpg
csak az összeállt a simicskával és a spinoza klubbal. németh sanyi bácsi a "nácikkal" fotózkodik. egyik oldalon se állok. hanem csak azt, hogy csodálkozom, hogy egyesek még hisznek bármelyiknek. de értem, hogy ha nem, akkor is ezek egymás ellen szavaznak. zárjuk le ezt a kutyakomédiát úgy, hogy győz az egyik. aki többségbe kerül. de felőlem álljon össze a jobbik-lmp. és legyen ellenzék. de az nagyjából elég is. és azok a "baloldaliak" "liberálisok" akik a rendszerváltás óta kavarják a szart a mainstream médiában azok húzzanak el. vagy álljanak össze egy pártba a szoci nyugdíjasok nélkül. lássuk, hogy hány szavazatot kapnak.

ijontichy 2018.01.20. 14:32:15

@444:
Én sokkal többre tartom magam Ellon Musk-nál. "Egy az Isten, és az is én vagyok". Ennek pontos jelentését, annak teljes valójában, Te viszont soha nem tudod felfogni. Ezért aztán örökösen olyasmivel foglalkozol, milyen jó is lenne ha Te szabhatnád meg másnak, mit csináljon, kinek a cipőjét nyalja stb.

"de te soros cipőjét nyalod." Lásd fentebb. :-)

Én a "jó élet, melyre elégedetten tekinthetek vissza" cipőjét nyalom, a "siker" cipőjét, és nem a "sikeres" cipőjét. Nem azért írkálok ide, mert el akarok venni a magyaroktól valamit, hanem talán adni nekik. Nem pénzt - azt könnyű keresni. Önbecsülést, mert abból van hiányuk. A kurucos önbecsülés a nagy semmire ugyanis szart sem ér. Legyen egészséges önbecsülésük, és ne azt keressék a határon túl, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Te viszont ezt akarod elvenni tőlük. Mert morzsacsenni igazán csak a védtelen Ostobák országában lehet. Ezért hajtanál el mindenkit, aki ezt veszélyezteti :-/

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 15:59:19

@444:

"részleges tartalékolás mellett (feltéve, hogy a tartaléktárta kevesebb, mint 50%) a semmiből lehet pénzt generálni. és annak a hitelkamatait zsebre tenni úgy, hogy betéti kamatot senkinek se kell fizetni.

erre jött rá drábik. és még sokan mások."

Igen, sokan mások -- jóval Drábik előtt. Ld. pl.:

"It is impossible for the profits of all or of the majority of enterprises to rise without an increase in the effective monetary circulation (through the creation of new credit or dishoarding)."

-- Fritz Machlup, "The Stock Market, Credit, and Capital Formation" (1940), p. 90.

Machlup-nak ezt a könyvét először 1931-ben adták ki; és akkor Drábik még egy pajkos villanás sem volt a szülei szemében. Nem Drábik jött rá a részleges tartalékolású bankrendszer pénzgeneráló hatására.

"tehát a bank 800 forint után unfair módon szedi a kamatot."

Amely részleges tartalékolási bankrendszert az államhatalmak hozzák létre és működtetik a központi bankokon keresztül.

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 16:47:36

@444:

"úgy, hogy betéti kamatot senkinek se kell fizetni"

Ez tévedés: a hitelt felvevő elkölti a hitelpénzt, amely megjelenik az eladó számláján betétként*, és arra betéti kamatot fizetnek a bankok.

(* ha nem jelenne meg betétként, akkor az nem képviselne részleges tartalékolást, arra nem lehetne további hitelt generálni.)

2018.01.20. 16:57:30

@neoteny:
az ős nokia még az orosz birodalomban jött létre, aminek 19. században még része volt a finn nagyhercegség. tavaly volt éppen száz éve, hogy finnország függetlenné vált. a finn követség debrecenben is tartott egy nagy ünnepséget. elmesélték, hogy november 7-én tört ki felkelés a cár ellen. az oroszok elmondásában is ismerjük ezt a történetet. és a finnek stílszerűen december 6-án a lappföldi miklulás napján, ii. miklós neve napján kikiáltották a függetlenségüket. a bolsevikok később megölték cárt, a cárnét, a négy lányát és 14 éves fiát megölték. finnország független lett oroszországtól. korábban ugye svédország alá volt rendelve.

a nokia az orosz birodalomban szabad piaci alapon működött? vagy a finn köztársaságban szabad piaci alapon működik? a finn köztársaság gdp arányosan 2 évre előre van eladósodva a világ felé. azért, hogy a nokia és más hasonló vállalatok és a finn lakosság is tudjon "szabadon" vásárolgatni. de nem mindenki részesül a tőkejövedelmekből. és ezért jönnek az "igazi finnek". bunyós pityu haverjai. minden ötödik, vagy hatodik finn rájuk szavaz. és egy részük tagja a jelenlegi finn kormánynak. ők fényességes liberálisok vagy a sötét fasiszták? vagy a finn kormány körül is ügyeskednek, ahogyan a többi körül?

nagyjából ugyanaz a rendszer. csak most úgy tűnik, hogy a nép abba az irányba szavaz, hogy finnek ügyeskedjenek finnországban, a magyarok magyarországon, és így tovább. finnországban sem a magánszemélyek ruháznak be. hanem a finn köztársaság segítségével a finn bankokban generálnak adósságot 2 évre előre. és abból vásárolgatnak a nokia igazgató tanácsában, a finn háztartások. és a finn kormánytagok is zsebre raknak belőle. mert ezzel munkahelyeket "teremtenek".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 17:11:58

@444:

"de nem mindenki részesül a tőkejövedelmekből."

Valóban: mert nincs elég nagy népnemzetiszocialimus Finnországban. Még az is lehet, hogy nemzeti népfőiskolák sincsenek Finnországban. A finn paraszt kénytelen dolgozni meg megtakarítani ahhoz, hogy befektethessen és részesülhessen a tőkejövedelmekből. Ami nem fair: azért kellene részesülnie a tőkejövedelmekből, mert _finn_ paraszt. Melléje kellene állnia a filoszemitáknak. De nem teszik, és a birka finn paraszt dolgozik ahelyett, hogy polgárháborút indítana a filoszemiták ellen. Akik nem állnak az ő oldalára, nem osztják meg a tőkejövedelmeket vele, pedig ő finn paraszt. Finnország legyen a finneké. Finn égre finn ufót.

"most úgy tűnik, hogy a nép abba az irányba szavaz, hogy finnek ügyeskedjenek finnországban, a magyarok magyarországon, és így tovább."

Melyik nép szavaz abba az irányba? Mert a magyar nép nem szavazhat a finnek irányáról: Finnország nincs a Kárpát-medencében, a magyar dominancia nem tud érvényesülni Finnországban.

Mindemellett a magyar exportvolumen meghaladja a magyar GDP összegét; ha a magyarok csak Mo-n ügyeskednének, a magyar életszínvonal hatalmasat esne. Akkor tényleg az lenne, hogy a magyar paraszt a tulipánnal pingált cserépedényt cserélgetné hímzett háziáldásokra.

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

2018.01.20. 17:17:14

@neoteny:
amikor az adós fizet, akkor az új betétes már nem valós megtakarítást birtokol. hanem részben a semmit. pontosabban egy olyan összeget, amelyik az értékét a meglévő pénzmennyiségből merítette. de ha ezzel szemben keletkezik elegendő áru, akkor a rendszert fent lehet tartani. mert a pénzért cserébe lehet adni terméket, szolgáltatást.

de így matolcsy ádi úgy teszt szert sörgyárra, hogy nem kellett előtte komlót vetnie. hanem csak aratnak. a hír24 azt mondja, hogy ezek összebeszélnek.
24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/img_6781-e1502365817211-800x450.jpg
matolcsy ádi mellett a tiborcz vej és a harmadik a nemzeti vagyonkezelő igazgatója. lehet mondani, hogy ez nem szabad piac. és a többi? mert aki a holland királyság 4,000 milliárd dolláros külső adósságának adósság cseppjeiből közvetlen vagy közvetve részesül az sem szabad piaci. létezik-e a központi államtól és a globális tőkepiactól független gazdaság egyáltalán?

2018.01.20. 17:18:16

@neoteny:
éppen a finn paraszt szavaz az igazi finnekre. akinek a megtakarítása valós értékteremtő munkából származik és akiknek a tőkejövedelme zéró.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 17:44:01

@444:

"akinek a megtakarítása valós értékteremtő munkából származik és akiknek a tőkejövedelme zéró."

Ennek -- tőled megszokott módon -- semmi értelme sincs.

Vegyünk három finn erdőmunkás parasztot:

1) ő csak a szél által kidöntött fákat szedi össze: zéró tőkebefektetés, zéró tőkejövedelem. Az összes jövedelme a fizikai munkájából származik.

2) ő baltával vágja ki a fákat. Az 1-eshez képest nagyobb jövedelme abból származik, hogy megtakarított a jövedelméből és azt a megtakarítását befektette egy baltába.

3) ő motoros fűrésszel vágja ki a fákat. A 2-eshez képest nagyobb jövedelme abból származik, hogy még többet takarított meg a jövedelméből és azt a jövedelmét befektette egy motoros fűrészbe és benzinbe annak üzemeltetéséhez.

Így hát bárki, aki megtakarítja a jövedelme egy részét és azt termelőeszközökbe fekteti, hogy megnövelje a termelése hatékonyságát, tőkejövedelemre tesz szert.

Az az erdőmunkás finn paraszt, akinek nincs saját megtakarítása, felhasználhatja más megtakarítását: kölcsönkérheti a szomszédjától annak megtakarítását, és vehet abból motoros fűrészt. Persze a szomszéd nem fogja ingyen kölcsönadni a megtakarítását: ugyanis azokból a megtakarításokból _ma_ tudna fogyasztói javakat vásárolni, amik _ma_ többet érnek, mint mondjuk egy év múlva (ugyanolyan mennyiségű jószágok ma történő birtoklását/fogyasztását mindenki többre értékeli, mint az időben később történő birtoklásukat/fogyasztásukat). Vagyis a szomszéd prémiumot (kamatot, hozamot) kér a megtakarítása kölcsönadásáért. Az a kölcsönvevő erdőmunkás finn paraszt feladata, hogy nagyobb mértékű tőkejövedelemre tegyen szert a szomszéd megtakarításának a motoros fűrészbe és benzinbe (termelőeszközbe) történő befektetésével, mint amennyi prémiumot (kamatot, hozamot) kér a szomszéd a megtakarításának kölcsönadásáért. Vagyis a kölcsönvevő erdőmunkás finn paraszt feladata az, hogy kitermelje a szomszédtól kölcsönvett megtakarítás tőkejövedelmét _is_ és a saját tőkejövedelmét _is_: hiszen ha csak annyival tudja megnövelni a jövedelmét amennyit kifizet a szomszédnak kamatra a kölcsönért, akkor nem volt semmi értelme kölcsönvenni a szomszéd megtakarítását: akkor folytathatta volna a favágást baltával is, hiszen ugyanannyi lett volna a jövedelme.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 17:48:13

@444:

"amikor az adós fizet, akkor az új betétes már nem valós megtakarítást birtokol."

De az új betétes betétjére is fizet a bank betéti kamatot: így hát hamis az az állításod, miszerint "betéti kamatot senkinek se kell fizetni".

2018.01.20. 18:25:38

@neoteny:
a baltás favágó valószínűleg nem részesül nagy összegű hitelek nyújtotta előnyökből és a tőkepiacon felhalmozott javakból. hanem félfeudális módon gazdálkodik a saját birtokán. a megtakarításából vehet egy kis motoros fűrészt. de ez esetben közvetve már részese az államok és a tőkepiacok összefonódásával működő pénzgazdaságnak. mert a nagy motoros fűrész gyártók és a nagykereskedők is adósságban úsznak. és ha ez nincs, ami állami beavatkozás, akkor nincs olcsó motoros fűrész. és egy személy minél nagyobb üzletrészt birtokol annál nagyobb valószínűséggel része ennek az ügyeskedésnek. de ebben benne van mindenki. zolika szeret rendelni különféle kütyüket. és rájött, hogy extreme digital üzleteiben a kifutó áruk között mindig van nagyon kedvező akciós andika nagy kedvence a pepco. de ezek az üzletek éppen csőd szélére kerültek. a hírek szerint a bécsi bankároknak 10 milliárd eurós adósságot kellene szétteríteni valahogy. ők se menjenek csődbe. és érintett üzlet még a kika. andika már egy fél éve megmondta, hogy be fog csődölni. mert mondta neki a mömax-ban dolgozó barátnője. de a mömax tulajdonosa vélhetően ugyanúgy adósságban úszik, mint csődbe ment baumax. ami sanyinak volt a kedvenc üzlete. mert onnan bármit kihoztak "féláron". mert összebeszélt a pénztáros, biztonsági őr és volt még valami rendszergazda, aki átírta a készletet. debrecenben csődbe ment baumax épülete ott áll üresen. hasonló profillal lépett a mömax. de nem vette meg a baumax épületét. azzal segítené annak tulajdonosát. a mömax az út másik oldalán új üzletet épített. a szabad kereskedelem nem megtakarításokra, hanem abból generált többszörös adósság hegyekre van felépítve. és így lesz olcsó árú. de szinte mindenki egyetért abban, hogy ez így nem lesz tartható.

2018.01.20. 18:27:57

@neoteny:
ez a rendszer a 0 közelébe nyomja a kis összegű betéti kamatokat. ami sokak megtakarítása. és ebből lehet generálni a nagy összegű olcsó hiteleket. egyeseknek.

2018.01.20. 18:31:44

úgy, hogy hitel a megtakarítások többszöröse. de majd gyártanak olcsó árut dél-kelet ázsiában. a kínai nagybankok hatalmas forgalmat bonyolítanak. ami azt jelenti, hogy a kínai nagyvállalatok is nyakig úsznak az adósságban. és az európai kereskedők nem különben. lásd fenti példát. és mindezt szabad piacnak, szabad kereskedelemnek nevezik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 18:37:28

@444:

"mert a nagy motoros fűrész gyártók és a nagykereskedők is adósságban úsznak."

Szerinted nem létezik egyetlen vállalkozás sem, aminek a nettó vagyona pozitív lenne.

"a szabad kereskedelem nem megtakarításokra, hanem abból generált többszörös adósság hegyekre van felépítve."

A Bogár/Drábik/Varga féle "vallás" hívei szerint.

"szinte mindenki egyetért abban, hogy ez így nem lesz tartható."

Szinte mindenki aki a Bogár/Drábik/Varga féle "okosságot" issza.

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

2018.01.20. 18:38:36

@neoteny:
debrecenben 3 évig állt üresen a baumax. de most, hogy várhatóan becsődöl a kika megveszi a mömax. de ezek a bécsi bankárok generálta hitelekből forgatják az árut. és ezek az ügyes üzletemberek mind kormányközeliek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 18:40:42

@444:

"ez a rendszer a 0 közelébe nyomja a kis összegű betéti kamatokat."

Igen, a központi bankok lenyomják a kamatlábakat, hogy ezzel "élénkítsék" a gazdaságot, mert hogy akkor sok munkahely kerül "megteremtésre".

Ha nem tetszik a rendszer, akkor okold az államhatalmakat, amelyek "szabályozzák" a gazdaságokat.

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 18:41:40

@444:

"debrecenben 3 évig állt üresen a baumax."

"amikor az adós fizet, akkor az új betétes már nem valós megtakarítást birtokol."

De az új betétes betétjére is fizet a bank betéti kamatot: így hát hamis az az állításod, miszerint "betéti kamatot senkinek se kell fizetni".

2018.01.20. 18:47:54

@neoteny:
mészáros koma beszáll a bútor bizniszbe. felveszi a becsődölt üzletek területi képviselőit és ha több hitelhez jut magyarországon, mint amennyit a bécsi bankárok generálni tudnak, akkor kiszoríthatja őket. vagy bármelyik kormány közeli ügyes üzletember. ahogyan a többi nagykereskedő. a mellékelt példa mutatja, hogy semmi sem gátolja meg, hogy embernek 10 millárd euró adóssága legyen. ami azért a magyar éves gdp 1/10 része. ezt a bécsi bankárok 1 embernek adták oda.

2018.01.20. 18:54:30

@neoteny:
ez megint olyan, hogy elsőre nem érted, akkor sokadjára sem fogod. ebben a rendszerben nagyon sok kis összegű megtakarítás keletkezik. és annak a betéti kamata 0. és ezekre alapozva generálnak nagy összegű hiteleket. amik a részleges tartalékolás következtében a megtakarítások többszörösei is lehetnek. és ezt néhány kormányközeli üzletember kapja. nem csak magyarországon. hanem ugyanígy ausztriában vagy németországban is. tiborcz bűne nem az, hogy lámpát szerelt. hanem az, hogy nem attól vásárolta a lámpát, akitől kellett volna. a fidesz a választásokra tartalékolta a 4-es metró olaf jelentését. de azt nem fogják elővenni, mert ugye ez esetben van egy másik jelentés. politikai ütőkártyák.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 18:57:40

@444:

"ez megint olyan, hogy elsőre nem érted, akkor sokadjára sem fogod."

Ez megint a tőled már megszokott posztmodern bullshit.

"ebben a rendszerben nagyon sok kis összegű megtakarítás keletkezik. és annak a betéti kamata 0."

Igen, a központi bankok lenyomják a kamatlábakat, hogy ezzel "élénkítsék" a gazdaságot, mert hogy akkor sok munkahely kerül "megteremtésre".

Ha nem tetszik a rendszer, akkor okold az államhatalmakat, amelyek "szabályozzák" a gazdaságokat.

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

2018.01.20. 19:01:18

@neoteny:
nominálisan lehet, hogy van többlet megtakarítás. de ténylegesen nincs. és ezért nem fognak kamatot fizetni. nyilván a lakosság csekély összegű megtakarításának betéti kamatát nullázza ki az összes bank. a másik oldalról ha nagyobb összegű hitelt akarnak, akkor kapják devizába. és ebből következően a politikusok ilyen vagy amolyan támogatásokat nyújtanak. aminek fedezete szintén a hiány.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 19:05:28

@444:

"nominálisan lehet, hogy van többlet megtakarítás. de ténylegesen nincs. és ezért nem fognak kamatot fizetni."

Bullshit: az eladó számláját vezető bank, amire a betét érkezik, nem tudja azt, hogy a betét összege hitelszámláról érkezett-e vagy pedig egy másik betéti számláról.

Próbálkozz újra.

"nyilván a lakosság csekély összegű megtakarításának betéti kamatát nullázza ki az összes bank."

A központi bankok lenyomják a kamatlábakat, hogy ezzel "élénkítsék" a gazdaságot, mert hogy akkor sok munkahely kerül "megteremtésre".

Ha nem tetszik a rendszer, akkor okold az államhatalmakat, amelyek "szabályozzák" a gazdaságokat.

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

2018.01.20. 19:09:42

@neoteny:
ha egyszer lehetőség van a megtakarítások többszöröséből generálni a hitelt, akkor csűrheted csavarhatod, hogy van megtakarítás. és azt adják kölcsön. a kis összegű betéteknél ezért nulla a kamat. mert valahol ki kell nullázni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 19:13:53

@444:

"a másik oldalról ha nagyobb összegű hitelt akarnak, akkor kapják devizába. és ebből következően a politikusok ilyen vagy amolyan támogatásokat nyújtanak."

Semmiféle "ebből következően" nincs: ez csak a te népfőiskolás agyadban létezik.

"aminek fedezete szintén a hiány."

A költségvetési hiány fedezete pedig vagy

- a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) eltulajdonított javak (praktikusan pénz formájában), vagy

- a mindenki által megfizetett infláció

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

2018.01.20. 19:22:08

@neoteny:
a bécsi bankárok 1 embernek odaadják a magyar éves gdp 1/10-ét kitevő összeget. illetve ennél sokkal többet. ennyit nem tud visszafizetni az illető. erre épül a "szabad" kereskedelem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 19:22:52

@444:

"ha egyszer lehetőség van a megtakarítások többszöröséből generálni a hitelt, akkor csűrheted csavarhatod, hogy van megtakarítás. és azt adják kölcsön."

Persze, hogy a megtakarításokat hitelezik ki: csak épp' ott van a trükk, hogy ki is hitelezik a megtakarításokat _és_ azt a látszatot is keltik, hogy a megtakarítások nem kerültek kihitelezésre. Ez a részleges tartalékolási rendszer lényege: hogy ha berakod a bankba a 100,000 Ft-nyi megtakarításodat és 10%-os a tartalékolási ráta, akkor a bank kihitelez(het) 90,000 Ft-ot a megtakarításodból, de azt a látszatot kelti, hogy a teljes 100,000 Ft-nyi betéted a rendelkezésedre áll: hogy azt mind elköltheted. Ami nyilvánvalóan lehetetlen: az egész arra van alapozva, hogy egy bank összes betétese soha nem veszi ki egyszerre az összes betétjét (bank run), és ha meg is próbálja kivennni, akkor a központi bank hitelez a kérdéses banknak mint "lender of last resort". Tehát az államhatalom által létrehozott központi bank teszi lehetővé a részleges tartalékolási bankrendszer működését.

"a kis összegű betéteknél ezért nulla a kamat."

Helyesen: a központi bankok lenyomják a kamatlábakat, hogy ezzel "élénkítsék" a gazdaságot, mert hogy akkor sok munkahely kerül "megteremtésre".

Ha nem tetszik a rendszer, akkor okold az államhatalmakat, amelyek "szabályozzák" a gazdaságokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 19:27:32

@444:

"a bécsi bankárok 1 embernek odaadják a magyar éves gdp 1/10-ét kitevő összeget. illetve ennél sokkal többet. ennyit nem tud visszafizetni az illető."

No ha nem tudja visszafizetni, akkor az a bécsi bankok veszteségeként jelentkezik: a saját tőkéjükből (eszközeikből) kell megszüntetni a hitelszámlán lévő egyenleget. Vagyis ha a bécsi bankok tudják előre, hogy az illető nem tud ennyit visszafizetni, akkor nem fognak "odaadni" ennyit neki.

"és ti mondhatjátok, hogy ezek az üzletek nem a lakosságot szolgálják ki közvetlen, még csak nem is a vállalatokat, hanem nagyobb részt vagy esetenként szinte kizárólag a kormányzatot."

Bizony mondhatjuk; és amilyen mértékben ez így van, annyiban nem fair. Ugyanis a lakosság meg a vállalatok a saját pénzüket költik, amelyekért cserébe valamilyen javakat kellett termelniük -- míg a kormányzat (az államhatalom) nem a saját pénzét költi amiért bármiféle javakat is termelt volna cserébe, hanem a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakat (praktikusan pénz formájában) költi. És ez a különbség mindig létezik, semmiféle posztmodern bugyogás "vallási kérdésekről" sem képes ezt megszüntetni.

2018.01.20. 19:36:48

@neoteny:
na de ha ez így menne, akkor a bécsi bankok is csődbe mennének. a pricewaterhousecoopers szakemberei aligha ezt a tanácsot adják majd nekik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 19:39:10

@444:

"na de ha ez így menne"

Ha hogy' menne? Hogy ha a bécsi bankok tudják előre, hogy az illető nem tud ennyit visszafizetni, akkor nem fognak "odaadni" ennyit neki?

2018.01.20. 19:59:07

@neoteny:
ha a bécsi bankok 10 milliárd euró veszteséget leírnának a saját tőkéjükből, akkor rövid úton csődbe mennének. felteszem a pricewaterhousecoopers szakértői ennél jobb öltetekkel állnak elő.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 20:07:09

@444:

"ha a bécsi bankok 10 milliárd euró veszteséget leírnának a saját tőkéjükből, akkor rövid úton csődbe mennének"

1) miért is?

www.statista.com/statistics/693476/leading-banks-assets-austria/

2) ahhoz, hogy 10 milliárd € veszteséget le kelljen írniuk az kellene, hogy az, akinek 10 milliárt €-t hiteleztek, "ennyit nem tud visszafizetni az illető". De te erről csak fantáziálgatsz.

2018.01.20. 20:21:41

@neoteny:
de ezek a eszközök (assets). ami a saját tőke (equity) és az kötelezettségek (liabilities) összege. utóbbi idegen forrás. amit a bankok egymásnak kigenerálnak.

a bécsi bankárok nem hülyék. ha egy mód van rá, akkor nem az ekvitit fogják lecsökkenteni, hanem a lájabilitizt emelik meg. magyarul kötelezettséget vállalnak. amivel szemben megnő az asszecc. a rencer így van kitalálva.

2018.01.20. 20:29:48

@neoteny:
tehát ezt 10 milliárd eurót az adós nem tudja kifizetni. semmi probléma. majd valakiknek odaadják és azok majd elköltik. aztán hátha majd azok hátha vissza tudják fizetni kamatostól. akkor van gebasz ha senki se tudja. vagy senki se akarja. de amíg a kamatok alacsonyak addig a kika helyébe léphet a mömax vagy möblix. majd nekik lesz egy rakás adóssága. és te elmesélheted, hogy kizárólag a megtakarításokra alapozott klasszikus liberális piacok. a baumax, kika, mömax területi képviselői is súgnak az eladó szép lányoknak, hogy ide vagy oda menjetek. andika egy fél éve megmondta, hogy ez a cég csődbe megy. mert mondta neki a barátnője. azért veszik át a baumax 3 éve üresen álló üzletét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 20:49:56

@444:

"de ezek a eszközök (assets). ami a saját tőke (equity) és az kötelezettségek (liabilities) összege."

Ebben igazad van: viszont nem találtam (könnyen) olyan listát, ami a "bécsi bankok" equity-jét adná meg.

"ha egy mód van rá, akkor nem az ekvitit fogják lecsökkenteni"

De ezt nem tudják megtenni, ha a kihelyezett hitelt nem fizeti vissza valamelyik adós.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 20:50:31

@444:

"tehát ezt 10 milliárd eurót az adós nem tudja kifizetni."

Erről csak fantáziálgatsz.

2018.01.20. 20:56:37

@neoteny:
tehát ez a "szabad kereskedő" nem a magyar gdp 1/10-át kitevő összegnek megfelelő hitelt kapott, hanem sokkal többet. momentán ennyit nem tud visszafizetni. és a "liberálisok" azt mondják, hogy ilyen nincs. dehogy nem. ezek egymás után mennek csődbe. csak a kötelezettségeket passzolják tovább. így lesz baumaxból, mömax, möblix, közben csődbe megy a kika. nem számít. lesz belőle valami shopix.

Erste Bank CEO. Other activities: Open Society Foundations, Member of the European Advisory Board.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 20:57:53

@444:

"tehát ez a "szabad kereskedő" nem a magyar gdp 1/10-át kitevő összegnek megfelelő hitelt kapott, hanem sokkal többet. momentán ennyit nem tud visszafizetni."

Erről csak fantáziálgatsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 21:05:41

@444:

"ezek egymás után mennek csődbe. csak a kötelezettségeket passzolják tovább."

Épp' a kötelezettségeket nem passzolják tovább: a felszámoló áruba bocsátja a csődbe ment vállalkozás eszközeit, és amennyi befolyik a kiárusításokból, azt elosztja a csődbe ment vállalkozás hitelezői között arányosan (ez persze bonyolultabb, mert a hitelezők sem egyformán állnak a sorban). A csődbe ment vállalkozás eszközeinek megvásárlásakor a vásárlók nem "jutnak hozzá" a csődbe ment vállalkozás eszközarányos kötelezettségeihez is. Olyan _előfordulhat_, hogy egy befektetői csoport felvásárol egy "distressed" vállalkozást, amelyik a csőd felé _tart_, mert a befektetői csoport úgy ítéli meg, hogy megfelelő menedzsmenttel a vállalkozás nyereségessé tehető: de az ilyen esetekben a befektetői csoport azért vállalja át a megvásárolandó vállalkozás kötelezettségeit is, mert meg akarja tartani a vállalkozást mint egy mint egy működő céget (legalább valamennyi ideig).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 21:09:14

@444:

Csak épp' itt arról van szó, hogy "10 milliárd eurónál is több a vállalatcsoport összesített adóssága". Ami ugye köszönő viszonyban sincs azzal az állításoddal, miszerint "semmi sem gátolja meg, hogy embernek 10 millárd euró adóssága legyen. ami azért a magyar éves gdp 1/10 része. ezt a bécsi bankárok 1 embernek adták oda."

2018.01.20. 21:33:50

@neoteny:
na de ezt a vállalatcsoportot mégis csak egy ember uralja. kik és milyen alapon választják ki őket. mert azt tudjuk, hogy orbán milyen alapon választja ki mészárost. a hvg megírja, hogy ez az állam és a tőkepiac összefonódása vezet el a társadalom fasizálódásáig. rendben van. és 100 évvel ezelőtt nem voltak kormánykörök és a bankok összefonódva. és akkoriban nem ez vezetett el a társadalom fasizálódásáig. vagy a jelenkori ausztriában?

erste ceo: andreas treichl.
Treichl served as finance director of the federal organization of the Austrian People's Party (Österreichische Volkspartei, ÖVP) from 1991 to 1997.
Open Society Foundations, Member of the European Advisory Board.
ezek ugye nem kormánykörök. akkor mi a lófasz? és mi a lófasz ellen tiltakozik soros györgy?

2018.01.20. 21:37:58

@neoteny:
a bécsi bankok és a kormánykörök nyilvánvalóan vannak összefonódva. a helyi lapot egymás között cserélik. jelzem mind kiszolgálja a magyar kormánykörök érdekeit. amíg biztosítják a bizniszüket. és andika barátnője meg majd hozza az infót, hogy ki megy csődbe. mert ő a csöcseit használva ezeket megtudja a csődöröktől. persze mindezt beállíthatod, hogy a szabad piac. andika barátnője esetleg. de a többi nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 21:47:22

@444:

"na de ezt a vállalatcsoportot mégis csak egy ember uralja."

Ez csak egy feltételezés a részedről: nem ismert az, hogy mekkora annak az egy embernek az equity-je a vállalatcsoportban. Így hát az, hogy "semmi sem gátolja meg, hogy embernek 10 millárd euró adóssága legyen. ami azért a magyar éves gdp 1/10 része. ezt a bécsi bankárok 1 embernek adták oda" csak retorikai tűzijáték: szép magyar szóval bullshit.

"a hvg megírja, hogy ez az állam és a tőkepiac összefonódása vezet el a társadalom fasizálódásáig."

No ha a HVG ezt megírta, akkor biztosan tudsz linket is hozni erre a megírásra.

"és 100 évvel ezelőtt nem voltak kormánykörök és a bankok összefonódva."

Legyen inkább 106 év, és akkor az a helyzet, hogy nem voltak _ilyen mértékben_ összefonódva. (Mert ugye akkor nem volt sem Fed, sem permanens jövedelemadó az USA-ban).

"mi a lófasz ellen tiltakozik soros györgy?"

Olvasd el Karl Popper könyvét, "The Open Society And Its Enemies"

monoskop.org/images/4/42/Popper_Karl_The_Open_Society_and_its_Enemies_The_Spell_of_Plato_Vol_1_1st_ed.pdf

monoskop.org/images/6/6d/Popper_Karl_The_Open_Society_and_its_Enemies_The_High_Tide_of_Prophecy_Vol_2_1st_ed.pdf

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 21:49:50

@444:

"persze mindezt beállíthatod, hogy a szabad piac."

Helyesen: te próbálod meg beállítani a csalást meg a haveri kapitalizmust (crony capitalism) meg az államhatalom általi gazdasági "szabályozást" mint a szabadpiacot.

2018.01.20. 21:50:21

@neoteny:
és most nagyjából egyetértés van abban, hogy ezt az egészet tolják soros alapítványra. vigye el a balhét. ezzel orbán megnyeri a választást. és ha nem lesz török gábor által megálmodott lmp-jobbik koalíció, akkor ellensúlyok se nagyon lesz.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1884/18843/188437/18843771_6bfd340c6ce4e036f3331591b1c7739e_wm.jpg
mert ugye csányi papinak nem olyan jó orbán/mészáros és főleg matolcsy túlhatalma. schiffer nem akar bábú lenni. vona viszont mégis csak. na szerencsére bécsben nem fonódnak össze a kormánykörök és a "piacok". ennél nagyobb össze nem fonódás amerikában. mert az a szabadság őshazája.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 21:54:10

@444:

"és most nagyjából egyetértés van abban, hogy ezt az egészet tolják soros alapítványra."

Egyetértés van, mert az egyetértést legyártják a nettó adófizetők pénzéből. Ld. pl. focalizalaatencion.files.wordpress.com/2012/08/herman-chomsky-2002-manufacturingconsent.pdf

2018.01.20. 22:07:16

@neoteny:
ez így működik mindenfelé. na most, hogy 100 éve az omb (osztrák-magyar bank) és a kormánykörök nem voltak összefonódva elég érdekes állítás. akkor még mnb nem volt csak 1924-től. és ugye az elinfált korona helyébe lépett a pengő. ami ugye még inkább elinflálódott. és úgy lett a forint. hirtelen nem tudnék olyan időszakot mondani, amikor a kormánykörök és a bankok ne lettek volna össszefonódva. de olyan helyet se nagyon. hanem van egy mese a függetlenségről. amit király júlia előad a néző gyerekeknek. vagy pecsnig mária zita. szépasszonyok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 22:24:41

@444:

"ez így működik mindenfelé."

És meg is van az "eredménye" mindenfelé.

"na most, hogy 100 éve az omb (osztrák-magyar bank) és a kormánykörök nem voltak összefonódva elég érdekes állítás."

Ki tette ezt az állítást?

"az elinfált korona helyébe lépett a pengő. ami ugye még inkább elinflálódott. és úgy lett a forint."

Ami még inkább elinflálódott. Annyira nem, mint a pengő az 1946-os hiperinfláció idején, de már a létezett szocializmusban is inflálódott, aztán meg még inkább. Még az inflálódó USD-hez képest is.

2018.01.20. 22:31:56

@neoteny:
amit soros csinál abból globális válságok következnek. amit orbán csinál abból lokális instabilitiás. véleményem szerint. tehát most az utcában egy lakó azt mondja, hogy itt várom ezeket a trógereket. kérdezem, hogy miféléket. azt mondja, hogy egerből ígérték, hogy jönnek beszerelni valamit. de felhívtak, hogy késnek legalább másfél órát. kérdem tőle, hogy és miért egerből hívtál embereket. az 120-130 kilométer. valami különleges dologra van szükség? ugyan már. most mindenki üzemcsarnokokat épít a választásra hogy választásra, mert így "nyerünk". megy fel a gazdasági növekedés, emelkednek a reálbérek. a jobbikos szakmunkások átszavaznak orbán "kegyelmes úrra" (így mondja). na jó. de mondom, de mi lesz utána. és mondja, hogy szerinte az nem lesz jó, hogy most a város gyártja a rengeteg csapágyat, csavarrugót, műanyag tubust, amibe mi magyarok nem töltünk semmit. meg hogy legyártanak egy buszt. de amikor százat kell gyártani az hogy lesz. mert szerinte ezek a munkahelyteremtő programok egy "ipari káoszt" csináltak. még egyszer. a fidesznek nem szimpla szimpatizánsa, hanem helyi iroda vezetője mondja. tehát lényegében ők is látják, hogy ezzel generálnak egy kisebb válságot. de ha szerencséjük van, akkor ennek a leszálló ágában konjunktúrát kapnak kívülről. ha nem, akkor nem tudja senki, hogy mi lesz. addig kell felszámolni az ellenzéket. tehát a politikai váltógazdálkodás opcióként fel sem merül. de egyik oldalon sem. régi mszmp-s ismerősöm mondja, hogy azért kell soros, vagy akárki, hogy egyszer odacsapjanak ezeknek. és a párt hatalma ahogyan régen volt visszaálljon. nagyrészt nem a saját véleményemet írom. csak közvetítem, amiket körülöttem mondanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 22:40:38

@444:

"amit soros csinál abból globális válságok következnek."

Helyesen: amiket az államhatalmak csinálnak, abból válságok közvetkeznek.

Soros nem tudta volna megcsinálni a Black Wednesday-t ha a BoE nem ragaszkodott volna az ERM-ben maradáshoz ill. ha leértékelte volna a fontot (amit végül mégis megtett).

"tehát lényegében ők is látják, hogy ezzel generálnak egy kisebb válságot."

Még ha így is lenne -- amit erősen kétlek --, akkor is a _kinyilvánított preferenciájuk_ a rezsim támogatásának folytatása: vagyis megérdemlenek mindent, ami történni fog velük.

2018.01.20. 23:02:53

@neoteny:
amerikában a 70-es években volt nagyobb infláció. magyarországon 88-98 között permanensen 15-35%. és eközben ugye az ország vagyontárgyait nagyrészt eladták. mégis csak volt valamiféle ipar. kereskedelem. közművek. esély nem volt arra, hogy ezt magyarok forinthitelből fejlesszék a forint infláció mellett. tehát ha a vállalati üzletágban még lett volna magyar tulajdonú nagybank, akkor sem. 99-ben ment le az infláció 10% alá. és utána orbánék 5% körül adták át. és így is vették át. ezt vitték le nullára. sőt 14-ben defláció is volt. a rezsicsökkentéssel. és ezt pörgetik 3-5%-ra. de ezt még elfogadja a magyar nép. svácjban aliga. de magyarországon még ezt elfogadják. csökkentik az áfát. amivel az adóbevételek csökkennek. az árak nem. de a szakmunkás bérek viszont növekednek. és ezzel a jobbik szavazóit szerzik meg. a szoci nyugdíjasoknak pedig küldik az erzsébet utalványt. ahogyan bözsi néni megmondta nagygécen. ezzel eddig kiügyeskedték. aztán hogy mi lesz később. az részben a külső környezeten múlik.

2018.01.20. 23:08:30

@neoteny:
na de az alternatíva az lenne, hogy a várostérség a a központi államtól és a globális pénzhatalomtól függetlenül megszerveződik. ez lenne a klasszikus polgári konzervatív fejlődés. de hol van ilyen a nagyvilágban? mindenki elsődlegesen a pénzt generálja ki. ameddig még teheti.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 23:25:29

@444:

"és eközben ugye az ország vagyontárgyait nagyrészt eladták."

Helyesen: az állam vagyontárgyait eladták.

"és ezt pörgetik 3-5%-ra. de ezt még elfogadja a magyar nép. svácjban aliga. de magyarországon még ezt elfogadják."

Az infláció is adó: ráadásul olyan adó, amit el sem lehet kerülni. Ez nem annak a kérdése, hogy mekkora inflációt fogad el a magyar nép: bármekkorát el kell fogadnia, mert nincsen semmilyen hatalma arra, hogy megváltoztassa az infláció mértékét. Ugyanis az teljes mértékben az államhatalom ellenőrzése alatt áll: a monetáris politikát is és a fiskális politikát is a kormányzat határozza meg. _Elvileg_ független az MNB, ami a monetáris politika tervezője és végrehajtója; de a függetlenségének mértékét jól demonstrálja az, hogy ki az MNB elnöke. Ami pedig a fiskális politikát illeti: nem véletlenül van az alaptörvényben (alkotmányban) az, hogy nem lehet országos népszavazást tartani "a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, központi adónemről, illetékről, járulékról, vámról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról". Vagyis az istenadta népnek épp' zéró, nulla, nada, zilch befolyása van az infláció mértékére.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 23:33:30

@444:

"na de az alternatíva az lenne, hogy a várostérség a a központi államtól és a globális pénzhatalomtól függetlenül megszerveződik. ez lenne a klasszikus polgári konzervatív fejlődés."

Nem csak a klasszikus polgári konzervatív fejlődés, hanem a klasszikus liberális fejlődés is. Amiben azért és olyan mértékben konzervatívak az emberek, amennyire _célszerű_: amennyiben az életük általuk értelmezett jobbulásához vezet a konzervativizmus. Amennyiben pedig a liberalizmus, az új keresése és megvalósítása képviseli az életük általuk értelmezett jobbulását, olyan mértékben liberálisak.

"de hol van ilyen a nagyvilágban?"

_Valamilyen_ mértékben mindenütt; és _teljes_ mértékben sehol. Épp' az lenne a kívánatos, hogy nagyobb mértékben valósuljon meg -- (f)elismerve azt, hogy teljes mértékben soha nem fog megvalósulni, de ez nem elégséges indok arra, hogy ne törekedjenek az emberek a teljes mértékű megvalósulás _felé_.

2018.01.20. 23:40:43

@neoteny:
négy évente választhat egy csapatot. két és fél hónap múlva leválthatja matolcsy györgyöt. meg az ő barátnéjét. rogánt a letelepedési kötvényekkel. és a többieket. leválthatja. csak nincs kire leváltani. mert a másik társaságot még annál is jobban gyűlölik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.20. 23:41:20

@neoteny:

"Amennyiben pedig a liberalizmus, az új keresése és megvalósítása"

Helyesen: amennyiben pedig a liberalizmus, az új szabad keresése és megvalósítása ...

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 00:00:05

@444:

"négy évente választhat egy csapatot. két és fél hónap múlva leválthatja matolcsy györgyöt."

Az MNB elnökének kinevezése 6 évre szól (ha jól tudom); mivel Matolcsy 2013-ban lett kinevezve, 2019-ig akkor is a helyén maradna, ha kormányváltás történne.

Továbbá teljesen mindegy, hogy kit választ meg az istenadta nép: ugyanúgy semmilyen befolyása sem lenne sem a monetáris politikára, sem a fiskális politikára. Ha csak nem alkotmányozó többséget szereznének a kormányváltók és módosítanák az alaptörvény idézett részét. De hajlandó vagyok fogadni egy twoonie-ben (kétdolláros érme) egy ötforintos ellenében, hogy ez nem fog megtörténni az én (hátralévő) életemben.

Az államhatalom, a mindenkori kormányzat által generált infláció egy tömegpusztító fegyver: nincs védőpajzs ellene, és mindenkit sújt. Persze nem egyformán: a megtakarítással rendelkezőket, a fix jövedelműeket és a hitelezőket a legjobban, de attól még mindenki vért köp fel tőle. Az egy államhatalmat, a mindenkori kormányzatot kivéve: ugyanis ők a semmiből generált _és permanensen megmaradó_* pénzért vásárolhatnak jószágokat -- ezzel pontosan ugyanazt csinálják, mint a pénzhamisítók.

(* habár a részleges tartalékolási rendszerben a bankok is semmiből generálnak pénzt -- hitelt --, de az a pénz "elégetésre" kerül, amint visszafizetik a hitelt: visszatér a semmibe, amiből generálták. Viszont amikor az államadósság monetizálásra kerül a központi bank által, az az összeg már örökké része a pénzállománynak: az már permanens inflációt jelent.)

2018.01.21. 11:27:18

@neoteny:
ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál.

merkel a tanácsban körbe adott egy centlit, hogy minden miniszterelnök írja rá, hogy mennyi menekültet fogadna be. és a bizottság majd ez alapján kidolgoz egy kvótarendszert. és orbán beírta, hogy nulla. azt mondta, hogy amerikával ellentétben az európai unióban a tagállamoknak önálló külpolitikája legyen. tehát ha valaki le akar telepedni magyarországon, akkor bejelentheti menekült igényét a magyar államhatáron, vagy jelentkezhet a bevándorlási hivatalnál, vagy a magyar külképviseleteknél. a brüsszeli politbürónak ehhez semmi köze. mire angela merkel azt mondta, hogy de itt mindenki lemondott a nemzetállami szuverenitásról. mire orbán azt mondta, hogy lehet, hogy többiek igen, de a magyarok nem. a hollandok ha nem akarnak független államok lenni, akkor ne legyenek. de a magyaroknak ne diktáljanak. ezzel történelmi szereplővé vált. mert ezzel lényegében keresztül húzta a politikai ellenfeleinek számításait. és egy külügyi értelemben konföderációs irányba tolta el az uniót. miközben azt mondja, hogy legyen összeurópai haderő. van us army. legyen eu army. a nemzeti keresztségben szerveződő légiók és nemzetközi missziók. amire a többiek azt mondták, hogy lehet, hogy ez a hagyomány. de azt már meghaladtuk. ez nem az, amit nekik diktálnak a demokraták washingtonból. és?

szijjártó péternek odalökte egy dossziét victoria nuland, hogy ezt hajtsad végre. petyának lehet, hogy belelógott a keze a bilibe. de azt mondta, hogy errefelé a végrehajtó hatalom többek között az ő kezébe van adva. úgy, hogy inkább a dunakeszi futsal csapatból verbuvált alakulattal dolgozna együtt. kezét csókolom. és ezen a lengyelek is felbátorodtak.

2018.01.21. 12:34:07

@neoteny:
szóval mi akadályozza meg, hogy kalifornia az egyesült államokon belül kvázi függetlenedjen. hatalmas készpénz tartalékokkal rendelkeznek. lényegében csak a hadseregtől kell félniük. de mondjuk kezdeményezhetik a pánamerikai haderő létrehozását. (kínával szemben). és annak keretében privatizálhatják dél-amerika jelentős részét, ahogyan nyugat-európa privatizálta kelet-európát a nato keretében. ami ellen fellázadnak a déliek. de eközben kalifornia nagyobb önállóságot szerez. mi akadályozza meg ezekben a sok pénzesőben fürdő szuperzsenit?

2018.01.21. 13:54:05

@neoteny:
amerikában meg lehet hirdetni mondjuk egy ilyesmi jogrendet.
-- 1G.. pan-america -- hadügy
-- 100M..1G united states -- külügy
-- 10M..100M metro -- belügy
-- 1M..10M capital -- pénzügy
-- 100k..1M city -- oktatásügy
-- 10k..100k town -- egészségügy (alapellátás)
-- 1k..50k commune -- igazságügy (polgári perek)
-- * municipium (település) -- (köz) munkaügy
ezt meg lehet csinálni amerikában. de nem lehet megcsinálni nemzeti keresztény európában. sokkal összetettebb a közélet. amerikában privát biztonsági szolgálatok védhetnek városokat, városrészeket. európában a gyügyei paraszt azt mondja, hogy állítsák vissza a csendőrséget. de a nizzai polgár is azt mondja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 15:11:08

@444:

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

2018.01.21. 15:30:03

@neoteny:
az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település. az amerikai nép akar-e bármiféle közszolgáltatást ezen közösségi módon szervezni. fogalmam sincs. lehetséges, hogy nem. de európában és magyarországon nemzeti keresztény értelmiség jogot formál arra, hogy rendezett közigazgatás keretein belül legyen közvetlen választott főtisztviselői kar. és ez hitközségeken alapul. amit a jobboldal világias módon polgári köröknek nevez. ezek lényegében a fővárosi filoszemita értelmiség brutális túlhatalmával szemben jött létre.

amerika mondhatja azt, hogy egy város. és annak nincs saját közoktatása. járjon mindenki ahová akar. népegészségügy. mi a francnak? zsidó amerika. mindenki azt csinál, amit akar. leszámítva a pénzügyeket. mert azt majd ők intézik. ebből lett egy elég erős imperalista birodalom. de európa nem ilyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 15:34:42

@444:

"az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település."

"ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál."

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

2018.01.21. 15:47:00

@neoteny:
gondolatkísérlet. tegyük fel, hogy a főpolgármester kiáll. és azt mondja, hogy a főváros megtakarított 2 milliárd forintot. és abból létrejön a budapest bank a főváros bankja. hoznak egy rendeletet, hogy a budapest szót a főváros engedélyével lehet használni. és egyébként kéri a kormányfőt, hogy a nacionalizált bankot adják nekik. erre orbán kormányzó azt mondja: ez egy lázadás. egy zendülés. mi az, hogy a főváros saját bankot alapít. de miért ne alapíthatna. pénzügyileg függetlenné válhat. feltéve, hogy elég sok ember oda rakja a pénzét. és megbízik a főpolgármester csapatában. de a közalkalmazottak könnyen oda rakják a pénzüket. elvben budapest főpolgármestere is képes ellensúlyozni az államkincstárt. azzal, hogy csinálnak egy hitelbankot. és a budapesti műszaki egyetem vezetőivel leül a főpolgármester arról tárgyalni, hogy csináljanak önvezető városi autót. fejlesszenek prototípust kötvénykibocsátással. a budapesti értéktőzsdén jegyzik a budapesti motor és gépgyár részvényeit. várostervező iroda. budapest ingatlanbefektetési alap. erre schmidt mária is mondhatja, hogy csináljanak független budapestet. ha nincs komolyan vehető politikai ellenfelük és a miniszterelnök a külpolitikával van elfoglalva, akkor szabad várossá alakítják. de ez nem a kormány ellenében. az ellenzéki pártoktól függetlenül is létrejöhet egy hatalmi ellensúly.

2018.01.21. 18:51:44

@neoteny:
diáktüntésen kérdezik középiskolásokat. mondjanak már fölösleges dolgokat, amiket ezek a geci orbánék tanítanak. válasz: VEKTOROK. MÁSODFOKÚ EGYENLET. mondja a szuperász. és szerinte a lineáris vektorterek és másodfokú egyenletek nem kellenek. a versenyképes tudás mégis mire redukálódjon?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 19:00:13

@444:

"gondolatkísérlet."

"az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település."

"ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál."

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

2018.01.21. 19:24:43

@neoteny:
ha orbánnak nem marad komolyan vehető belpolitikai ellenfele, akkor a hatalmi játszmák a párton belülre tevődnek át. debrecenben gyakorlatilag egypárt rendszer van. ez azonban nem jelenti azt, hogy a polgármester egy személyben uralkodna. az önkormányzat csak az egyik hatalmi szereplő, egyre nagyobb szerepet játszanak az egyházak, az egyetem, vagy a kamara.

mondok egy példát. a thyssenkrupp egy csavarrugó gyárat épít. 3.8 milliárd forint támogatással teremt 250 munkahelyet a választásokra.
www.youtube.com/watch?v=KuHem2l-cLg
az építési telket az egyetemtől veszi meg a nemzeti vagyonkezelő közvetítésével. az egyetem ebből a pénzből oltóanyag és tápszergyárat épít. ami elég sajátos. de azt mutatja, hogy egy önálló hatalmi tényező.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 19:51:59

@444:

"debrecenben gyakorlatilag egypárt rendszer van."

Kaliforniában is.

"ez azonban nem jelenti azt, hogy a polgármester egy személyben uralkodna."

Kaliforniában sem jelenti azt, hogy a kormányzó egy személyben uralkodna.

"az önkormányzat csak az egyik hatalmi szereplő, egyre nagyobb szerepet játszanak az egyházak, az egyetem, vagy a kamara."

Amik a központi kormányzat által vannak finanszírozva. Pontosan annyi hatalmuk van, amennyi pénzt ki tudnak imádkozni Orbánból.

"mondok egy példát. [...] az építési telket az egyetemtől veszi meg a nemzeti vagyonkezelő közvetítésével. [...] azt mutatja, hogy egy önálló hatalmi tényező."

Akkor lenne önálló hatalmi tényező, ha nem lenne szüksége a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. "közvetítésére".

2018.01.21. 20:59:08

@neoteny:
ez nem az államtól való függetlenedésre példa. a debrecen városa, a debreceni egyetem, az egyházak, a kamara is függnek a magyar államtól. valódi önkormányzatiság egyik esetben sincs. ez arra példa, hogy a hatalmi versengés kvázi egypártrendszerben is kialakulhat. persze ezek mindegyike ilyen, vagy olyan támogatásokért folyamodik a miniszterelnökséghez. a debreceni egyetem idei évi költségvetése 159 milliárd forint. (ebben benne van gyakorló általános iskola, klinika és kórház). ez egyetem saját bevétele ebből 25 milliárd forint körüli. viszont van visszafizetés adók és járulékok formájában.

ha debrecen szabad város, akkor nincs ez az oda-vissza utalgatás. csak ugye a kormány miért adja fel a hatalmi pozícióját. többpárti demokráciában a az uralkodó párt a saját embereit tudja beültetni. és ezeket cserélgetik. kvázi egypártrendszerben is erősödnek meg a függetlenség pártiak. akik nem kormányváltást sürgetnek hanem tényleges polgári fejlődést.

2018.01.21. 20:59:08

@neoteny:
ez nem az államtól való függetlenedésre példa. a debrecen városa, a debreceni egyetem, az egyházak, a kamara is függnek a magyar államtól. valódi önkormányzatiság egyik esetben sincs. ez arra példa, hogy a hatalmi versengés kvázi egypártrendszerben is kialakulhat. persze ezek mindegyike ilyen, vagy olyan támogatásokért folyamodik a miniszterelnökséghez. a debreceni egyetem idei évi költségvetése 159 milliárd forint. (ebben benne van gyakorló általános iskola, klinika és kórház). ez egyetem saját bevétele ebből 25 milliárd forint körüli. viszont van visszafizetés adók és járulékok formájában.

ha debrecen szabad város, akkor nincs ez az oda-vissza utalgatás. csak ugye a kormány miért adja fel a hatalmi pozícióját. többpárti demokráciában a az uralkodó párt a saját embereit tudja beültetni. és ezeket cserélgetik. kvázi egypártrendszerben is erősödnek meg a függetlenség pártiak. akik nem kormányváltást sürgetnek hanem tényleges polgári fejlődést.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 21:07:39

@444:

"ez nem az államtól való függetlenedésre példa."

"gondolatkísérlet."

"az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település."

"ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál."

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

2018.01.21. 21:13:53

@neoteny:
ha a pártnak nem marad politikai ellenfele, akkor szerinted mire fognak törekedni a hatalomban? még több hatalom úgy lehet, hogy felerősödnek a függetlenedési törekvések. már most is léteznek a különféle "kiskirályságok".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 21:27:20

@444:

"még több hatalom úgy lehet, hogy felerősödnek a függetlenedési törekvések."

"ez nem az államtól való függetlenedésre példa."

"gondolatkísérlet."

"az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település."

"ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál."

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

2018.01.21. 21:40:09

@neoteny:
tehát mondjuk egy egyetem képes egy 100 ezres alumni közösséget építeni. és az is válhat hatalmi tényezővé. a politikai pártok versengését felváltják klasszikus polgári értékeket közvetítő csoportok. és ez nyilván akkor is erősödhet ha kvázi egypártrendszer van.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 21:42:27

@444:

"válhat [...] erősödhet"

"még több hatalom úgy lehet, hogy felerősödnek a függetlenedési törekvések."

"ez nem az államtól való függetlenedésre példa."

"gondolatkísérlet."

"az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település."

"ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál."

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 21:45:30

@444:

"ez indult el."

"válhat [...] erősödhet"

"még több hatalom úgy lehet, hogy felerősödnek a függetlenedési törekvések."

"ez nem az államtól való függetlenedésre példa."

"gondolatkísérlet."

"az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település."

"ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál."

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

2018.01.21. 21:50:41

@neoteny:
ez történik. formálódnak a "kiskirályságok".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 21:58:12

@444:

"ez történik. formálódnak a "kiskirályságok"."

A "kiskirályságok" nem függetlenek a központi államhatalomtól. Túrricse polgármestere a központi államhatalom által kiutalt közmunkás-bért dézsmálta, vagyis teljes mértékben függött a központi államhatalomtól.

"ez indult el."

"válhat [...] erősödhet"

"még több hatalom úgy lehet, hogy felerősödnek a függetlenedési törekvések."

"ez nem az államtól való függetlenedésre példa."

"gondolatkísérlet."

"az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település."

"ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál."

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

2018.01.21. 22:40:14

@neoteny:
a kiskirályok csányi, matolcsy, garancsi, lázár, rogán, kósa, stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.21. 22:46:47

@444:

"a kiskirályok csányi, matolcsy, garancsi, lázár, rogán, kósa, stb."

Akik maguk a központi államhatalom, vagy közvetlen sleppje. Tehát semmiféle módon nem függetlenek a központi államhatalomtól.

Próbálkozz újra.

"ez történik. formálódnak a "kiskirályságok"."

A "kiskirályságok" nem függetlenek a központi államhatalomtól. Túrricse polgármestere a központi államhatalom által kiutalt közmunkás-bért dézsmálta, vagyis teljes mértékben függött a központi államhatalomtól.

"ez indult el."

"válhat [...] erősödhet"

"még több hatalom úgy lehet, hogy felerősödnek a függetlenedési törekvések."

"ez nem az államtól való függetlenedésre példa."

"gondolatkísérlet."

"az a kérdés, hogy amerikában miért van egy település."

"ilyen típusú függetlenedés két szélső esetben mehet végbe. az egyik, hogy a kormányzati hatalom gyenge. az anarchia közeli állapotban az önkormányzatiság viszonylag könnyen megerősödhet. a másik eset, hogy a központi kormányzat túl erős. és a kormányfő nem tudja gyakorolni a hatalmát. és ebből következően a külpolitikára koncentrál."

Amíg Orbán azért lobbizza Brüsszelt, hogy az Army of Europe Gyorshadtestét a magyarok adják, addig vigyázó szemét elveszi a magyar vidékről amely ezt kihasználva függetlenedik a túl nagyra nőtt Budapesttől?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 03:43:34

@444:

"részleges tartalékolás mellett (feltéve, hogy a tartaléktárta kevesebb, mint 50%) a semmiből lehet pénzt generálni."

Ezt már megbeszéltük: 50%-os tartalékolási ráta mellett is lehet a semmiből pénzt generálni. Sőt 99%-os tartalékolási ráta mellett is lehet a semmiből pénzt generálni: mindössze (maximálisan) 1.010101.. %-nyit, de lehet.

2018.01.22. 08:40:25

@neoteny:
tegyük fel, hogy egy bankban van 100 pénz látra szóló megtakarítás. egy ügyfél bemegy és azt mondja, hogy kellene neki 100 pénz hitel. erre a bankár azt feleli, hogy ennyi pénzt nem adhat kölcsön, mert neki a felét tartalékolnia kell. viszont úgy ítéli meg, hogy az illető hitelképes. tehát ad neki 50 pénz hitelt. de ez a pénzből újra betétté válik a rendszerben. és erre alapozva 50% mellett kiadható 25 pénz hitel. amiből 12.5 pénz hitel. és így tovább. 100 pénz látra szóló megtakarításból összesen legfeljebb 100 pénz forgóeszköz hitel. feles megtakarítási rátával.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 08:56:18

@444:

"100 pénz látra szóló megtakarításból összesen legfeljebb 100 pénz forgóeszköz hitel."

Pontosan: 100 pénz betétből egy _másik_ 100 pénz hitel generálható 50%-os tartalékolási ráta mellett. Vagyis teljes kihitelezés esetén 200 pénz létezik: az eredeti 100 pénz ami be lett téve betéti számlára, meg a másik 100 pénz ami ki lett hitelezve hitelszámlá(k)ról és más betéti számlákra került (hogy azok felét ismét ki lehessen hitelezni).

2018.01.22. 09:15:43

@neoteny:
ha a tartalék ráta 1/N, akkor 1 pénzből N-1 pénz hitelt lehet generálni. ennek fedezete 1 pénz megtakarítás és N-2 pénz (arányaiban 1-2/N rész) fedezetlen. 10% tartalékráta esetén a hitelek 80%-a mögött nincs semmi. a bankárok pörgethetik a számlálót. és a pénzt annak adják kölcsön, akinek akarják. ebből egy szűk kör szinte vég nélkül gazdagodik. és ez pénz a politikai pártoknál környékén ki előbb vagy utóbb. ez észak-amerikában kétpártrendszerben működik, nyugat-európában többpártrendszerben, magyarországon a szörnyűséges nacionalistákkal szembeni antifasiszta nagykoalícióban. kelet-európában, különösen magyarországon a köznép azt gondolja, hogy az egész rendszer mögött a zsidó amerika és a gyarmatosító nyugat-európa összjátékából áll. ez a pénzhatalmi konteó. történészek dolga lesz felfejteni, hogy ez mennyiben igaz.

2018.01.22. 09:24:37

@neoteny:
tegyük fel, hogy a faluban a takarékos tamás 100 pénzt betétjét kiveszi. erre azt mondja a bankár, hogy de ő már 50 forint hitelt kiadta. így nem tudja teljesíteni a kötelező feles tartalékolást. ez az ő felelőssége. neki kell pótolni a tartalékot a saját tőkéből. vagy betéti kamatot kell emelnie azért, hogy a takarékos tamás mégse vegye ki a pénzét. különben a bank csődbe ment.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 09:54:16

@444:

"ha a tartalék ráta 1/N, akkor 1 pénzből N-1 pénz hitelt lehet generálni."

Pontosan: és mivel az 50%-os tartalékolási ráta 1/2, így egy betéti pénzből _még egy_ hitelpénzt lehet generálni.

"ennek fedezete 1 pénz megtakarítás és N-2 pénz (arányaiban 1-2/N rész) fedezetlen. 10% tartalékráta esetén a hitelek 80%-a mögött nincs semmi."

Ez bullshit: bármilyen megtakarítási ráta mellett a _hitelek_ 100%-a mögött nincs semmi -- ugyanis a betéti számlákról _nem kerül levonásra semmi_, amikor egy hitelszámlát nyit a bank. A betétek _nem fedezetek_ a hitelekre: a betéteket bármikor felvehetik a betétesek a betéti számlájukról. Ha egy hitel nem kerül visszafizetésre, akkor a hitelszámla egyenlegét nem úgy hozza nullára a bank, hogy bármelyik betéti számláról jóváírná a (vissza nem fizetett) hitelösszeget: hanem a saját tőkéjéből (equity) kell jóváírnia a (vissza nem fizetett) hitelösszeget.

Ha te beteszel 100 rugót a bankba, és a tartalékolási ráta 10%-os és a bank kihitelez 90 rugót és a hitelfelvevő elbujdokol Pápua Új-Guineába anélkül, hogy visszafizetné a 90 rugó hitelt, akkor a bank nem fog levonni 90 rugót a te betéti számládról, hogy jóváírja azt a 90 rugós hitelszámlán (hogy zéróba hozza a hitelszámlát): hanem a saját tőkéjéből (equity) írja jóvá a 90 rugót a hitelszámlán, így hozva zéróba azt. A veszteség a banké, nem a tiéd: a te betéti számlád tartalma _nem fedezet_ a hitelszámlára. Te nem írtál alá semmilyen szerződést arról, hogy te 90 rugót _kölcsön adnál_ bárkinek is. Ha aláírtál volna egy ilyen _kölcsönszerződést_, akkor a te veszteséged lenne, amikor a _kölcsönvevő_ eltűnik a pénzzel (de persze tiéd lenne a teljes szerződéses kamat is ha a kölcsönvevő visszafizetné a kölcsönt kamatostul).

Ez a különbség a kölcsön és a hitel között: a kölcsönt te nyújtod, és a kölcsönadott összeggel nem vagy képes rendelkezni. A betéti számládat vezető bank _hitelt_ ad a te pénzed 90%-ra, de a hitelszámlára nem kerül átutalásra a betéted 90%-a: az még mindig a a betéti számládon van, azt még mindig elköltheted. A bank csak arra játszik, hogy a hitel futama alatt te nem fogsz kivenni többet a betéti számládról mint annak 10%-át (feltéve, hogy a hitelfelvevő egy összegben fizeti vissza a hitelt annak lejáratakor kamatostul; ha havi törlesztőrészletekben fizet, akkor te is kivehetsz többet, mint a betéted 10%-át, ti. annyit, amennyit a hitelfelvevő már visszafizetett) _anélkül_, hogy a banknak a tartalékaiból (mások ki nem hitelezett pénzéből) kellene a te kivétedet kifizetnie.

Így hát 100 pénz betétből egy _másik_ 100 pénz hitel generálható 50%-os tartalékolási ráta mellett.

"és a pénzt annak adják kölcsön, akinek akarják."

Te is annak adod kölcsön a pénzedet akinek akarod.

2018.01.22. 10:17:19

@neoteny:
feles tartalékolási ráta mellett minden pénz mellé még egy másik pénzt lehet generálni. abból egyik áll (betét), a másik forog (hitel). ez egy elég egyszerű konstrukció. szerinted így a gazdálkodás túl laza. lehet úgy is, hogy csak a lekötött betétet lehessen kölcsön adni. semmi mást. és azt is csak a lekötés idejére. ez esetben nincs forgóeszköz hitelezés és látra szóló betét. de ez egy vallási kérdés. egy adott hitközség mit enged meg, és mit nem enged meg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 10:19:51

@444:

"lehet úgy is, hogy csak a lekötött betétet lehessen kölcsön adni. semmi mást. és azt is csak a lekötés idejére."

Pontosan.

"ez egy vallási kérdés. egy adott hitközség mit enged meg, és mit nem enged meg."

Csak épp' az nem vallási kérdés, hogy egy adott hitközségnek szembe kell-e néznie a választása következményeivel.

2018.01.22. 10:34:51

@neoteny:
ezeket a kérdéseket településre, vagy településrészre lebontva kellene tisztázni. a debreceni zsidó hitközség azt mondja, hogy a tagok a lekötött betétet, vagy annak egy részét adhatják kölcsön egymásnak egyszeri költség és időarányos kamatfizetés ellenében. így működik a hitközség. és egyébként nem zsidók is betehetik a pénzüket és kaphatnak hitelt. mert nem akarnak teljesen elszeparálódni a város pénzügyeitől. erre a debreceni önkormányzat azt mondja, hogy oké. de engedjétek meg a látra szóló betéteket és a forgó eszköz hitelezést. és ha ezt elfogadják, akkor van két bank. egy többségi nemzeti keresztény és egy kisebbségi zsidó.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 10:45:04

@444:

A probléma az, hogy a részleges tartalékolású -- a központi bank által támogatott -- bankok több jövedelemre tesznek szert, mint a 100%-os tartalékolású bankok: hiszen ők a betétállományuk többszörösét tudják kihitelezni, míg a 100%-os tartalékolású bankok legfeljebb csak annyit, amennyi a betétek összege (és szigorúan véve nem is a bankok hiteleznek, hanem a betétesek, a bankok csak kölcsön-brókerek). Vagyis a 100%-os tartalékolású bankok állandóan versenyhátrányban vannak a részleges tartalékolást folytató bankokkal szemben.

2018.01.22. 10:57:54

@neoteny:
a debreceni egyetem iszmaelita hallgatói azt mondják, hogy ők nem szednek kamatot egymástól. mert ez az ő vallásuk. rendben van. ne szedjenek. vagy a református kollégium azt mondja, hogy ők negatív kamatot fizetnek. a gazdagabb diákok hozzájárulnak a szegényebbek lakhatásához. és ebből tudnak éves rendezvényeket tartani. a kamat lehet negatív, nulla, pozitív. ami ebben közös az nem a filosz, hanem a matek.

2018.01.22. 11:10:48

@neoteny:
feles tartalékolás mellett is csak annyi pénzt lehet kihelyezni, mint amennyi betét a bankban rendelkezésre áll. csak valamivel szabadabban. mert a megtakarítást nem muszáj lekötni. látra szóló betétből lehet forgóeszköz hitelt nyújtani. de nem lehet több hitelt adni, mint amennyi betét rendelkezésre áll. utóbbival nyilván egy nagyobb rendszert lehet épít ki. de a hitközség mondhatja azt, hogy az ő rendszere nagyobb biztonságot nyújt. mert lehet tudni, hogy a jákob betétje jeremiásnál van. a hitközség a házipénztárban jichák feljegyzi. kisebbségként belátják, hogy nekik szigorúbb gazdálkodást vállalniuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 11:13:50

@444:

"a debreceni egyetem iszmaelita hallgatói azt mondják, hogy ők nem szednek kamatot egymástól."

Az lehet, hogy egymástól nem szednek, de az iszlám bankok megoldják, hogy legyen nyereségük a hitelkihelyezéseiken: pl. ha egy házat akarsz venni és ingatlanhitelre van szükséged, akkor megmutatod a házat a muzulmán bankárnak, az megveszi X pénzért, aztán eladja neked X + az ő haszna pénzért részletfizetésre. Szóval nem kell elájulni az iszlám kamatmentességétől: ők is képesek megoldani dolgokat okosba'.

"vagy a református kollégium azt mondja, hogy ők negatív kamatot fizetnek. a gazdagabb diákok hozzájárulnak a szegényebbek lakhatásához."

Itt nem hitelezésről meg negatív kamatról van szó, hanem adakozásról.

"a kamat lehet negatív, nulla, pozitív."

Csak épp' nem ugyanannyi hitelező lesz (ugyanakkora hitelvolumennel) a különböző előjelű kamatok esetében. Márpedig az a reménybeli hitelfelvevő aki nem tud negatív vagy zéró kamattal hitelhez jutni lehet, hogy hajlandó lenne pozitív kamatot fizetni, de ha a hitközsége nem engedélyezi az ilyen kamatú hitelek nyújtását, akkor neki a hitközségen kívüli hitelezőhöz kell fordulnia. Ami kétségessé teszi a hitközség iránti loyalitását: könnyen eretneknek bélyegezhetik ha idegenekkel közösködik.

2018.01.22. 11:38:06

@neoteny:
gazdag nagy géza beköltözik a kollégiumba. és beteszi a (szülei) pénzét a házi pénztárba negatív kamatra. ezzel lényegében adakozik. így gézára tapadnak a lányok. mert tudják, hogy ő gazdag. és ezzel segíti szegény kis szabolcs és szabina lakhatását. kérdés az, hogy kötelezhetők gazdagék, hogy a kollégium házi pénztárát használják negatív kamatra. kvázi kikényszerítve az adakozást. ez megint csak vallási kérdés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 11:41:09

@444:

"kérdés az, hogy kötelezhetők gazdagék, hogy a kollégium házi pénztárát használják negatív kamatra."

Hogyne lennének kötelezhetőek: hiszen nem _kell_ a kollégiumba beköltöznie a Gazdag Nagy gyereknek.

2018.01.22. 11:43:15

@neoteny:
ez esetben is legfeljebb matematikai modell univerzális. annak interpretációja a filozófia már vallásvitákat vált ki.

2018.01.22. 11:51:24

@neoteny:
abszolút értelemben nem lehet kötelezni. de mondjuk debrecenben a reformált kollégium előírja. a görög katolikus egyház még szigorúbb szabályokat diktál a rendházban. és a város vezetésében a libertáriusok tartósan kisebbségbe kerülnek. ez esetben gazdagék kénytelenek elköltözni budapestre. ahol a parasztok nem szedik el pénzüket. viszont így a kollégium begyűjtheti a pusztából a szegény és szorgalmas legényeket és leányokat. akik több kockáztot vállalva nagyobb összegű diákhitelhez juthatnak budapesten. verseny a szabályozásban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 11:54:31

@444:

"viszont így a kollégium begyűjtheti a pusztából a szegény és szorgalmas legényeket és leányokat."

No de Gazdag Nagy Géza elment a bűnös Budapestre tanulni; akkor kinek a negatív kamatú házipénztári betétjéből kerül finanszírozásra a pusztai szegények kollégiumi ellátása?

2018.01.22. 12:04:06

@neoteny:
a kamatfizetés ügyében. egyesek szerint a pozitív, mások szerint a nulla vagy a negatív kamat a jó. szerintem nem az a kérdés, hogy valami jó vagy nem jó. hanem az, hogy mire jó. de vannak akik ezt elutasítják mondván, hogy ez relativizálás nem jó. csak az abszolút igazságot szabad keresni. mert az a jó. erre azt mondom, hogy oké keressük. ebben versengjenek a települések, vagy településrészek.

2018.01.22. 12:19:31

@neoteny:
ez esetben a pusztai legények és leányok változtatnak a szabályokon vagy úgy jártak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 12:55:17

@444:

"szerintem nem az a kérdés, hogy valami jó vagy nem jó. hanem az, hogy mire jó."

Pedig az igazán érdekes kérdés az, hogy _kiknek_ mire jó.

"A közgazdaságtan művészete bármilyen rendelet nem pusztán azonnali, hanem hosszútávú következményeinek vizsgálatából áll; e rendelet hatásainak nyomon követéséből nem pusztán egy csoportot, hanem minden csoportot vizsgálva."

ellenpropaganda.com/hazlitt1/

2018.01.22. 13:28:40

@neoteny:
mivel nincsenek párhuzamos univerzumok (persze ez sem teljesen biztos, de mondjuk ezt szokás gondolni) ezért nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik szabályozás a jó, vagy a jobb.

régen azt mondták, hogy nézd meg a nyugat- és a kelet-német autókat. és láthatod a kapitalizmus és a szocializmus közötti különbséget. de a szocialista szászországnak volt saját autóipara. és most nincsen. most a bmw és volkswagen gyáraiban alkalmazottak. és nem feltétlen ez a legjobb a szászoknak. győrieknek sem feltétlen az a legjobb, hogy a szocialista rába helyett a kapitalista audi alkalmazottai. lehet, hogy indulásként egy féállami trösz jobb lenne, amit lépésről lépésre privatizálnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 13:42:26

@444:

"nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik szabályozás a jó, vagy a jobb."

No ha ez így van, akkor te sem vagy képes eldönteni, hogy valami mire jó, hiszen még azt sem vagy képes eldönteni, hogy jó-e egyáltalán.

"de a szocialista szászországnak volt saját autóipara. és most nincsen."

Valóban; megérett a pusztulásra a szocialista Szászország autóipara: csak azért tudták eladni az autóikat, mert a szocialista fogyasztók nem (vagy nagyon kis mértékben) tudtak más autókat vásárolni, mint a szocialista autóiparok termékeit.

"és nem feltétlen ez a legjobb a szászoknak."

Ki beszélt a legjobbról? Elég az, ha vannak alternatívák és azok közül a legjobb.

"lehet, hogy indulásként egy féállami trösz jobb lenne, amit lépésről lépésre privatizálnak."

Csak épp' a félállami trösztnek versenyben kell lennie a BMW-vel meg a Volkswagennel. Ha pedig nem kell versenyben lennie, ha "védett piaca" van, akkor az biztosan nem a legjobb az autófogyasztóknak.

(Apai nagybátyám munkájánál fogva már a 70-es években hozzájutott egy ilyenhez: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/f/f1/Ford_Capri_XL_1600_GT_1969_%2816064382555%29.jpg/1280px-Ford_Capri_XL_1600_GT_1969_%2816064382555%29.jpg pontosan ilyen tűzpiros volt, V4-es motorral [azt már nem tudom, hogy mekkora volt a lökettérfogata]. Roppant dögös járgány volt: megfordultak utána az emberek a pesti utcákon.)

2018.01.22. 13:47:57

@neoteny:
ez egy mind vallási kérdés valójában. miben hisznek a győriek. inkább abban, hogy az audi alkalmazotti létből majd annyi pénzük lesz, hogy saját autógyáruk lesz. ezt hazudják nekik a németek. és röhögnek a markukba. és utána még meg is alázzák őket. mert kulturálisan alávalók. ez a rendszer nem a szabadságot jelenti. ez ki lett kényszerítve. és a németség egész európában egyre inkább közutálatnak örvend. és marine le pen, hogy visszavezetik a frankot és a franciák jobb autókat gyártanak. vagy ha nem is jobbat, de igazi franciát. marcon azt, hogy ő megállapodik merkellel. közösködnek a németekkel. de a franciák egy része azt gondolja, hogy ezzel majd csőbe húzzák a németeket. akik szerint náluk jobb autót senki se gyárthat a világban. az izlandiak azt mondják, hogy a francnak kell autógyár. kifogják a tengerből a halat. és egy főre vetítve gazdagabbak, mint a németek. a hollandok tengernyi adósságot generálnak. és abból gyarmatosítanak. majd a holland libertárius pártok elmondják, hogy ez milyen jó a népeknek a nagyvilágban. luxemburgban szinte csak adósságot generálnak. elérik azt, hogy minimális adóval szabadon befektessék. mert nem lehet máshogy. a nép azt mondja, hogy basszák ki a hatalomból a liberálisnak mondott pénzügyi ügyeskedőket. orbán viktor erre nem azt mondja, hogy például matolcsy. hanem azt, hogy ő a nemzet esze. és soros györgy az ellenség. őt majd távol tartják a magyarországtól. de van aki szerint a szegény kis migránsok inkább csak gazdagítják a kultúrát. vallási kérdés.

luxemburgi nagyhercegségben élők a saját életvitelüket (gdp arányosan 70 évre előre eladósodást) nem tartják erkölcstelennek. mondván, hogy ezt számukra a piacok megengedik. persze foggal körömmel ragaszkodnak azokhoz, akiket kelet-közép európában a nép ellenségeinek kiáltanak ki. hiszen azoknak a pénzéből élnek. és a radio television luxemburg magyar adása is őket támogatja. és azt mondják, hogy ez mondjuk egy hír.
rtl.hu/rtlklub/reggeli/cicciolina-bugyi-nelkul-ragadott-fakanalat
erre azt mondják, hogy ez azért hír, mert ezt akarják nézni a népek. de egyesek szerint azért, mert a kereskedelmi tévék vezetői le akarják rombolni a magyar nemzeti keresztény tradíciót és a kultúrát. kinek van igaza? vallási kérdés.

2018.01.22. 13:51:12

@neoteny:
na de azt mondod, hogy ilyet azért nem lehetne gyártani. mert túl sokba kerülne. az apai nagybátyád ezt meg tudta fizetni a 70-es években. de 50 évvel később már nem tudja. mert olyan nagy a fejlődés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 14:03:54

@444:

"ez a rendszer nem a szabadságot jelenti."

Tekintettel arra, hogy senki sincs a munkahelyéhez láncolva, a szabadság abban érvényesül, hogy fel lehet állni és ott lehet hagyni a munkahelyet, amelyik nem kielégítően bánik az alkalmazott szerint vele.

Nekem volt olyan kollégám, akit a győri Auditól szabályszerűen kirúgtak (valamilyen gyártásmérnök volt ott, már nem emlékszem a pontos beosztására). Aztán kiderült, hogy egy elég jó szoftvermérnök és jó projektvezetői vénája is van. Mindez egy német tulajdonú vállalatnál; aztán egy másik német tulajdonú vállaltnál folytatta, ahol egy jó (nem kiugró, de jó) karriert fut be. Semmi gond sincs a sráccal -- csak nem volt kompatibilis a győri Audival. Mások meg kompatibilisek a győri Audival.

"vallási kérdés."

És mindaddig, amíg mindenki szabadon követheti a saját vallási meggyőződését, gond egy szál se'. A probléma abból van, amikor egyesek erőszakkal rá akarják kényszeríteni a _saját_ vallási meggyőződésüket _másokra_. És hogy ez probléma, az már _nem_ vallási kérdés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 14:10:10

@444:

"na de azt mondod, hogy ilyet azért nem lehetne gyártani. mert túl sokba kerülne."

Nem én mondom: a vásárlók "mondják" azzal, hogy nem hajlandóak akkora árat megfizetni amivel nyereséges lenne a termelés. A _vox populi, vox Dei_ valójában _vox emptores, vox Dei_.

2018.01.22. 14:14:22

@neoteny:
az a kérdés, hogy jogában áll-e egy kommunában a többségnek azt mondani, hogy mi úgy gondoljuk, hogy a kollégiumban fizessenek többet a gazdagabbak. adjanak tehetősebbek. azért, hogy a tehetséges szegény legényeknek és szorgalmas leányoknak is jusson koszt és kvártéj. te ezt egy személyben megvétóznád a világban. egy településen szavazzál. költözz oda ahol hozzád hasonlóan gondolkodók élnek. és engedd meg, hogy egy másik szabályrendszer kialakuljon. és ezek után le lehet mérni az adott településen a fejlődést. az új szabályok a jobbak, vagy sem. te egy kívülről kikényszerített fejlődésben hiszel. de nagyjából ez az, ami jelenleg közutálatnak örvend. a "zsidó amerika" és a "nyugat."

2018.01.22. 14:16:39

@neoteny:
na de a 70-es években gyártott modell túl drága, akkor a fejlődés hasznát valaki elvonja. és ez aligha lehet állami túlhatalom. mert az nagyjából ugyanannyi adót szed. ellenben a tőkepiaci nyereség nőtt meg hatalmas mértékben.

2018.01.22. 14:28:28

@neoteny:
a 70-es években gyártott ford árából az államok nagyjából ugyanannyira részesedett, mint egy jelenkori autó árából. a tőkepiacnak sokkal sokkal nagyobb a haszna, a befolyása. a protestáns fehér amerikából létrejött a zsidó amerika. vallási értelemben történt egy váltás. és etnikai értelemben. amerikában fehér protestáns többség megszűnt. azt sem állítom, hogy ezzel feltétlen rosszabb lett. hanem azt, hogy ez vallási értelemben ez egy elég jelentős váltás és ez nagyjából 50 éve zajlik. magyarországon nagyjából 25 éve. de ezzel a világgal a magyar lakosság döntő többsége szakítani kíván. viszont van nagyjából 500 ezer ember, akik szerint ők a versenyképesek. csak az a baj, hogy lineáris vektortereket tanítanak és olyan fölösleges dolgokat, mint a másodfokú egyenlet (!). ők a "liberálisok". menjenek amerikába. ott állítólag nincs ilyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 14:41:35

@444:

"na de a 70-es években gyártott modell túl drága, akkor a fejlődés hasznát valaki elvonja."

Igen, a költségek vonják el a hasznot (nem "a fejlődés hasznát"): az alapanyaggyártók, a félkész termékeket gyártók, az energiaszolgáltatók, az üzemépület építői, a berendezésgyártók meg az alkalmazottak.

A vállalkozó (entrepreneur) munkája épp' abból áll, hogy helyesen becsülje meg azt, hogy az elérhető eladási árból képes lesz-e kifizetni az összes költséget, beleértve a saját költségét, a hasznot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 14:49:06

@444:

"de ezzel a világgal a magyar lakosság döntő többsége szakítani kíván."

Bullshit: ha szakítani kívánna, akkor nem vásárolná a globális kapitalizmus gyümölcseit, mint a cukrot. Az csak a te népfőiskolás neoprimitivista fantáziálgatásod, hogy a magyar lakosság többsége arra vágyik, hogy több tulipánnal pingált cserépedénye meg hímzett háziáldása legyen: ezzel szemben a magyar lakosság döntő többségének kinyilvánított preferenciája az, hogy több és jobb okostelefonja meg internet sávszélessége meg lapostévéje meg új autója meg görögországi nyaralása meg alpokbeli síelése meg ilyesmije legyen. Ha magyar termékek is képesek kielégíteni az igényeit, gond nélkül megveszi azokat is; de ha ugyanazt az igényét az importtermék olcsóbban és/vagy jobban elégíti ki, akkor azt veszi meg -- mert azzal gazdagabb, ugyanis a megmaradó pénzéből még több jószágot tud vásárolni.

2018.01.22. 14:49:12

@neoteny:
a munkaadók tőkejövedelme olyan mértékű, hogy a munkavállalók 50 éves utángyártott autót nem tudnának megvenni. mert az olyan sokba kerülne. de nem a költségek magasak, hanem az elvonás. az állami elvonás arányaiban nem növekedett. hanem csak a tőkepiaci részesedés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 14:55:27

@444:

"a munkaadók tőkejövedelme olyan mértékű, hogy a munkavállalók 50 éves utángyártott autót nem tudnának megvenni."

Ennek semmi értelme sincs: ha a munkavállalók nem képesek megvenni 50 éves utángyártott autókat, akkor a munkaadóknak nincs tőkejövedelmük.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 15:01:35

@444:

"az a kérdés, hogy jogában áll-e egy kommunában a többségnek azt mondani, hogy mi úgy gondoljuk, hogy a kollégiumban fizessenek többet a gazdagabbak. adjanak tehetősebbek. azért, hogy a tehetséges szegény legényeknek és szorgalmas leányoknak is jusson koszt és kvártéj."

Helyesen: (szerinted) az a kérdés, hogy a többségnek joga van-e a kisebbségre kényszeríteni a szocializmust.

2018.01.22. 15:04:09

@neoteny:
ez megint nagyon egyszerű dolog, amit nagyjából mindenki mond a kocsmában. a közgazdászok azt mondják, hogy azért nincsenek már olyan menő autók, mint a 70-es években, mert azok a dolgozó néptömegek számára túl drágák lennének, akkor a munkavállalók be vannak csapva. hiszen ezek szerint ők műszakilag fejlettebb, de valójában rosszabb minőségű járművekhez jutnak. olyan termékekhez, amelyek silányabb anyagokból készülnek. és nem az állami elvonás növekedett meg, hanem a tőkepiaci. a kocsmában ezt mondja 100 emberből 100. és a közgazdasági egyetemen ennek az ellenkezőjét mondják a liberálisok. de nyilvánvaló, hogy van igazság abban, amit a kocsma mond. és az is, hogy az úgymond liberálisok kizárólag a tőkepiaci szabadság védelmezői. és ez ellen lázad fel a vidék. azzal, hogy a multiktól visszavegye az országot.

2018.01.22. 15:08:06

@neoteny:
kérdés, hogy egy kis közösségben a többségnek jogában kikényszeríteni bármiféle a szociabilitást. lehet-e közösségi normákat szabni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 15:08:49

@444:

"a kocsmában ezt mondja 100 emberből 100."

Ezt _mondják_; közben meg a nyugati multiknál dolgoznak, mert ott magasabbak a bérek mint a nemzeti tőkések által gründolt cégeknél, és a nyugati multik hipermarketjeiben költik a pénzeiket, mert ott alacsonyabbak az árak, mint a nemzeti tőkések által gründolt boltokban. A kinyilvánított preferenciáik számítanak, nem a kimondott preferenciáik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 15:09:51

@444:

Helyesen: (szerinted) az a kérdés, hogy a többségnek joga van-e a kisebbségre kényszeríteni a szocializmust.

2018.01.22. 15:13:50

@neoteny:
na de nyugati tőkések azért fizetnek többet, mert több pénzhez jutnak. mészáros lőrinc féktelen gazdagodását többek között az legitimálja, hogy lőrinc koma vélhetően több pénzt fizet az alkalmazottainak és a beszállítóinak, mint a multik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 15:29:09

@444:

"na de nyugati tőkések azért fizetnek többet, mert több pénzhez jutnak."

Bingo: mert a kocsma népe (is) több pénzt hagy a nyugati tőkések által gründolt cégeknél. _Ez_ a versenygazdaság lényege: akinek több a bevétele, az több költség megfizetésére képes, beleértve a béreket ami szintén egy költség.

2018.01.22. 15:39:42

@neoteny:
ha egy átlagos luxemburgi 76 évre előre el van adósodva, akkor ott könnyű magas fizetést adni.

luxemburg külső adóssága 4,013 milliárd dollár. magyarország külső adóssága 148 milliárd dollár. luxemburg nagyjából akkora mint hajdú megye. arra vajon mennyi külső adósság jut? 3 milliárd dollár. a másikra 4,013 milliárd dollár. mert luxemburgban úgy alakítják a szabályokat. ott összegyűltek a szaremberek. junkertől gattyán gyuriig. rtl klub és társaik. egy kulturálisan szar szemét társaság. mennyi pénzük van. gdp arányosan 67 évre előre eladósodva. de ha korlátoznák a szegény luxemburgi cégeket, akkor rövid úton csődbe mennének. ahogyan az írek és a többi. a magyarországi multik is.

10 milliárd eurót nem törlesztő fickó adósságát a bécsi bankok kiárulják valakinek. és az extreme digital, a pepco és a kika tulajdonosa helyére lép valaki, amelyiknek ugyanennyi adóssága lesz. hátha az majd úgy alakítja át az üzleteket, hogy sikerül visszafizetni. ha nem, akkor az adósságot továbbpasszolják valakinek.

mert nem a saját tőkéből kell fedezni a veszteséget. hanem a vagyonból (assets). aminek része a kötelezettség (liabilities). és lehet benne generálni a pénzt. eszement módon van felépítve a rendszer. a kapitalista közgazdaságtan egy fordított erkölcs van. mennél több adósságod van annál több a vagyonod. a banküzemtanban ez az alapképlet.

2018.01.22. 15:44:26

@neoteny:
csak 67 év, nem 76.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 15:47:56

@444:

"ha egy átlagos luxemburgi 76 évre előre el van adósodva, akkor ott könnyű magas fizetést adni."

Ha a luxemburgi vállalkozásnak nincs magas bevétele, akkor nem tud magas fizetést adni. Illetve csak egy darabig; aztán jól orra bukik a vállakozás, és az alkalmazottak a legalacsonyabb fizetést kapják: a nullát.

"egy kulturálisan szar szemét társaság."

Kemény szavak attól a Sanyitól, akit garázdaságért elítéltek és aki unimukknak mondja a kedvenc italát, mert az milyen diszkréten vicces, ha-ha-ha.

"és lehet benne generálni a pénzt. eszement módon van felépítve a rendszer."

Mivel a részleges tartalékolású bankrendszerek az államhatalmak által létrehozott központi bankok hathatós közreműködésével vannak fenntartva és üzemeltetve, ha nem tetszik a rendszer, akkor ezt ródd fel az államalkotó népeknek, hogy miért ilyen államokat alkottak maguknak.

2018.01.22. 16:08:36

@neoteny:
hajdú-bihar megye éves összterméke (2016) 1,348 milliárd forint. luxemburg külső adóssága gdp arányosan 6,731%. szorozzuk össze

1,348 milliárd forint × 6,731% = 90,733 milliárd forint ≈ 359 millárd dollár ≈ 293 milliárd euro.

hajdú-bihar megye képes lenne-e 359 milliárd dollárból versenyképes vállalkozásokat fejleszteni. bárki képes lenne. félmillió hülye is. mert ebből a pénzből megveszik a legjobb szakembereket. ennyi pénzt elinni se tudnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 19:03:14

@444:

"hajdú-bihar megye képes lenne-e 359 milliárd dollárból versenyképes vállalkozásokat fejleszteni. bárki képes lenne."

Ez még ha így is lenne (amit még nem mutattál meg), akkor is képességeket igényel az ilyen arányú külső adósságra szert tenni. Továbbá Luxemburg is nettó nemzetközi hitelező: Luxemburg lakóinak többel tartoznak külföldiek, mint amennyi Luxemburg lakóinak külső tartozása. _Ezt_ a pozíciót pedig, hogy a GDP-jük kb. 1/4-ének mértékében nettó hitelezők legyenek még nem érte el Hajdú-Bihar megye (legalább is feltételezem, hogy nem).

2018.01.22. 19:39:19

@neoteny:
rendben van. de miért kellene ezekkel az országokkal, ezekben bejegyzett cégekkel kötelező módon versenyezni. nem akarok tippeket adni, de erre alapozva a kormány simán kitilthatja luxemburgban bejegyzett rtl klubot. vagy különadót vethet ki a "gyarmatosító" holland cégekre. nem véletlenül ezek a legnagyobb politikai ellenfelei. mert az esetleges nacionalizálás ezeket az államokat érintené érzékenyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 20:17:59

@444:

"mert az esetleges nacionalizálás ezeket az államokat érintené érzékenyen."

Ha _csak_ ezeket az államokat érintené érzékenyen, akkor lenne értelme a nacionalizálásnak. De nem _csak_ ezeket az országokat érintené érzékenyen az esetleges nacionalizálás, hanem Mo-t is: a magyar lakosságot is. A lakosság (elég nagy része) ugyanis úgy ítéli meg, hogy a "gyarmatosító" holland cégek olyasmiket ajánlanak, amik számukra megéri: azért vásárolják a "gyarmatosító" holland cégek által előállított javakat, ill. azért dolgoznak a "gyarmatosító" holland cégeknél.

Ez az egész nacionalizálás sztori úgy van marketingelve, hogy a nacionalizálás eredményeként jobb lesz a magyar _nemzetnek_. De az nem kerül megmutatásra, hogy hogyan és miért lenne jobb az _egész_ nemzetnek: márpedig ha csak a nemzet egy igen szűk rétegének lesz jobb az esetleges nacionalizálástól, ti. a "nemzeti tőkéseknek", akkor már nem is tűnik olyan nagyszerű ötletnek a nacionalizálás. Ha a magyar fogyasztóknak kell megfizetniük a "nemzeti tőkésosztály" létrejöttét, akkor számukra egy veszteség a _verseny nélkül történő_ nacionalizálás. _Ez_ a szerepe a versenynek: hogy azok birtokolják a tőkejavakat, akik azokat a leghatékonyabban képesek működtetni/üzemeltetni, ne pedig azok, akik politikailag a legerősebb kapcsolatokkal bírnak.

Ha egy magyar tőkés a versenyszférában működve szerez meg tőkejavakat, az annak a gyakorlati demonstrálása, hogy olcsóbban és/vagy jobb minőségben állít elő javakat, mint ahogy ez kifejeződik abban, hogy a magyar fogyasztók inkább tőle vásárolnak, mint pl. a "gyarmatosító" holland cégtől. És ez így helyes: szó sincs a nyugat bármiféle istenítéséről, ha a magyar jobb, legyen övé a (nagyobb haszonban kifejeződő) babérkoszorú. De ha csak államhatalmi erőszak (értsd törvények) alkalmazásával képes elvenni a "gyarmatosító" hollandtól a piaci részesedést, akkor az nem szolgálja az _egész_ nemzet érdekeit. És ezen az sem segít, ha a nacionalizálás úgy történik, hogy az államhatalom kivásárolja pl. a "gyarmatosító" holland tulajdonosokat egy olyan áron, ami piaci árnak tekinthető: ugyanis azt az árat a nettó adófizetők fizetik meg, nem a magyar tőkés a megtakarításaiból.

Még az első Orbán-kormány idején történt az, hogy Ferihegy (egy része?) üzemeltetése koncesszióba volt adva egy kanadai cégnek. Orbán előrántotta a nemzethy fúrót, kijelentette, hogy a nemzet repülőtere legyen a nemzet tulajdonában (or words to that effect) és jól kiebrudalta a "gyarmatosító" kanadaiakat. Akik persze pereltek; végül a Medgyessy-kormány fizetett nekik valami $90 milliót. De ez sem volt egy piaci tranzakció: habár a kanadai cég (valószínűleg) elégedett volt a fizetett "árral", annak megfizetőinek, ti. a magyar nettó adófizetőknek, nem volt beleszólásuk az "ár" kialakításába. Lehet, hogy ki lehetett volna vásárolni a kanadai céget olcsóbban is, ha már Orbán annyira (vissza)nacionalizálni akarta Ferihegyet. De nem, ő már akkor is (h)arcos magyar férfi volt; és így jól belevitte a magyar nettó adófizetőket a málnásba.

2018.01.22. 21:33:19

@neoteny:
mindenféle protekcionizmus a termelő vállalkozások számára előnyös egészen addig amíg a kereskedelmi mérleg a multik nélkül nem kerül egyensúlyba. a fogyasztók számára a verseny csökkenése közvetlen hátrányos, de a fogyasztók nagyrészt a termelői jövedelmek újraosztásából tartják fent jólétüket, illetve állami újraosztásból a nettó tőkeimportőr területen.

debrecenben a legnagyobb exportőr a texas állambeli ni (national instruments). 172 milliárd forint árbevételéből 171 millárd forint a kivitel. 1,216 fő kap alkalmazotti bért. tegyük fel, hogy átlagosan évi 5 millió forintot. 6 milliárd forint bevételt jelent. kérdés, hogy indulásként egy félállami national instruments képes lenne ezt a jövedelmet kitermelni. a cél az, hogy a multik alkalmazottai vállalkozóvá váljanak. az ni.hu a budapesti értéktőzsdén kapitalizálódjon. a cél nem a szocializmus. induló állapotban a magyar államnak be kell avatkoznia. mert az egyesült államok is beavatkozik. az usa külső adóssága 18 ezer milliárd dollár. és azt az amerikai cégek kiviszik. de miért kellene úgy versenyezni mindenki kigenerál százcsillió dollárt. ezek a szabályok katonai fenyegetéssel vannak kikényszerítve. az amerikaiak közutálatnak örvendenek. 1216 alkalmazottból lehet, hogy 1 mondja azt, hogy ez az. adjad nekik. verjük szét ezeket a szemeteket. aki éppen felmondás alatt áll. mert neki az ni a legjobb. de az is lehet, hogy 10, 100 vagy 1,000 mondja azt, hogy gyártsunk magyar munkaállomásokat, mérőműszereket, iskolaszámítógépet, játékgépeket. és ebben lehet jelentős mértékű munkavállalói résztulajdon. és mellé beszáll a kormány, vagy az önkormányzat. és aztán fokról fokra kivonul. ez egy illiberális átmenet. értem, hogy valaki azt mondja, hogy basszus. a jól fizető állásomat akard már szétverni. de ezeket unfair módon hozzák létre és egyre inkább állami támogatással tartják fent. ezek a vállalatok a többiek rovására terjeszkednek. ha valaki az egyén mindenek felettiségét hirdeti és azt mondja, hogy versenyképes, akkor az óriási hitel pakettek nélkül is az. de nem. úgy már nem. és ugyanezek kritizálják mészáros lőrincet. ez a debreceni epam állásbörzéje.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/23275550_1723760420970073_3232835329094092952_o.jpg?oh=67a32f13a85f2c55641ee169625523fa&oe=5AD9C553
remek. de ez a két kedves lány és a fiatalember úgy kínálja a munkahelyeket, hogy 1,3 milliárd forintot a többi magyar adófizető kárára átutaltak pennsylvania államba. tegyük zárójelbe a versenyt.

félre értés ne essék eszembe nem jut hibáztatni ezt a két kedves lányt és a fiatalembert. sőt még a kormányt is megértem. az ellenzéket is. mindenkinek igaza van a maga oldaláról. az összes választó szempontjából nem elemeznek. illetve a kérdés az államvallás.

mert azt is liberális felfogás, hogy ha valaki effective programming for america nevű cégnél szeretne dolgozni, akkor menjen amerikába. és sok sikert. azért fizessenek a magyar adófizetők, hogy alkalmazottá váljanak. szerintem ez abszurd.

ha én politikus lennék (mint ahogyan nem leszek, azért is hülyéskedek, mert kapacitálom magamat, hogy ne tegyem), akkor azt mondanám, hogy multinacionális cégcsoport jöhet. az, amelyik a legtöbbet fizet. és itt lehet 1 évig, vagy 10 évre elővásárlási joga van arra, hogy itt lehet valami innovációs központban. de ezért ő fizessen. és nem még a magyar állam fizessen nekik.

de értem persze, hogy ez a nézet jelenleg túl meredek, kockázatos. szerintem nincs más esély a tömeges felzárkózásra. mert most nem kellenek a széplányok ügyfélszolgálatosnak. mert most a szolgáltatók hátrányba kerültek. most éppen a szakmunkást preferálják. többek között azért, hogy a jobbikos "melósok" kormánypártiak legyenek. aztán kapnak a szoftverfejlesztők is. mert a kormány innovációt támogatja. szerintem ez a politika egy újabb válsághoz vezet el. de lehet, hogy nem. mert ha jön egy külső konjunktúra, akkor semmi probléma. ha nem jön, akkor az lesz, hogy 10 millió a munkahelyre hol van. sehol. egyik munkahelynek adunk, a másiktól elveszünk mert most ilyen start program, meg amolyan. a fiatal asszonyokat azért is támogatják, hogy szüljenek még gyermeket. de azért is, hogy ne szüljenek hanem térjenek vissza a munka világába. ez a családbarát politika.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 01:42:22

@444:

"mindenféle protekcionizmus a termelő vállalkozások számára előnyös egészen addig amíg a kereskedelmi mérleg a multik nélkül nem kerül egyensúlyba."

Ennek semmi értelme sincs.

"a fogyasztók nagyrészt a termelői jövedelmek újraosztásából tartják fent jólétüket"

Helyesen: a fogyasztók a jövedelmükért vásárolt javakkal tartják fenn a jólétüket; jövedelemre pedig úgy tesznek szert, hogy eladják az általuk termelt javakat. Vagyis végső soron -- de egyáltalán nem meglepő módon -- a jólét a megtermelt javak fogyasztását jelenti. Mivel a jövedelmek újraosztása nem termel semmilyen jószágokat, a jövedelmek újraosztása nem lehet semmiféle _általános_ jólét forrása. Persze a rabló jóléte növekszik amikor jövedelem-újraosztást végez azzal, hogy kirabolja áldozatait: de az áldozatainak jóléte ezzel csökken (mert _ez_ egy zéró összegű játszma). Ha a rabló megjavul és előállít valamilyen jószágot amire másoknak igényük van, és ezeket a jószágokat elcseréli mások javaiért, akkor már mindenki jóléte növekszik: mert _ez_ nem zéró összegű játszma (az ex-rabló által termelt javak nem kerültek megtermelésre amikor az ex-rabló még rablóként működött).

"mert azt is liberális felfogás, hogy ha valaki effective programming for america nevű cégnél szeretne dolgozni, akkor menjen amerikába. és sok sikert."

Nem, ez autoritariánus felfogás.

"azért fizessenek a magyar adófizetők, hogy alkalmazottá váljanak. szerintem ez abszurd."

Valóban: a magyar nettó adófizetők nem is _önként_ fizetnek azért, hogy alkalmazottak lehessenek; hanem az államhatalom ill. annak mindenkori megnyilvánulása, a kormányzat költi a nettó adófizetők pénzét hogy _mások_ alkalmazottak lehessenek (hiszen a nettó adófizetőnek már van jövedelme -- másként nem tudna nettó adófizető lenni).

"mert ha jön egy külső konjunktúra"

Ember, _most történik_ a külső konjunktúra. Aki most nem képes megtalálni a számítását, az már csak ennél rosszab helyzetben fogja találni magát.

2018.01.23. 09:36:22

@neoteny:
mai hír a helyi lapból.

Újabb jelentős együttműködés
DEBRECEN. Együttműködési megállapodást írtak alá a Debreceni Egyetem és a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft. képviselői hétfőn. Ez a műszaki képzés fejlesztésében számít jelentős mérföldkőnek. Az egyezménynek köszönhetően a német vállalat többek között vendégoktatókkal segíti a műszaki képzést, valamint a hallgatók a cégnél gyakorlati oktatáson is részt vehetnek.

jó az a helyieknek, hogy erősödik a műszaki képzés? igen. csak azt felejtik el hozzátenni, hogy ennek ára van. 3.8 milliárd forintos támogatás. ebből a pénzből debrecen megvehette volna a vendégoktatókat, és akár néhány vezető mérnököt városi alkalmazottnak.

2018.01.23. 09:44:10

@neoteny:
a recesszió inkább valószínű. de a világgazdaságban egy évnél tovább nehéz kiszámolni. és a nemzetközi pénzmozgásokról nagyon kevés információ áll rendelkezésre. azt sem tudjuk, hogy évi 1,000 milliárd forint kamatszolgálatot ki kapja. azt se szabad tudni, hogy a magyar állam kiknek tartozik. mert az adósságot szabadon lehet adni-venni úgy, hogy az üzleti titok. ebből következik az, hogy a kocsma népe azt mondja, hogy ez a "zsidó amerika". elemi közelítéssel tényleg, de a valóság ennél sokkal bonyolultabb. amit senki se tud kiszámítani. és most már a pénzoligarchák sem tudják, hogy mitévők legyenek. szóval ebből valószínűsíthető egy újabb válság, vagy válságok. de ez is a helyi gazdaság erősödének irányába mutat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 09:59:48

@444:

"hogy ennek ára van. 3.8 milliárd forintos támogatás."

Hja, ilyen államot alkottak az államalkotó népek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 10:00:29

@444:

"azt se szabad tudni, hogy a magyar állam kiknek tartozik."

Hja, ilyen államot alkottak az államalkotó népek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 10:04:59

@444:

"valószínűsíthető egy újabb válság, vagy válságok. de ez is a helyi gazdaság erősödének irányába mutat."

Több cserépedény kerül kipingálásra tulipánokkal meg háziáldás kihímzésre amikor válság van?

2018.01.23. 10:14:01

@neoteny:
na de lehetőség van választani. ebből a 3.8 milliárd debrecen felszerelhették volna a szakképzési centrum járműipari részlegét. építhettek volna egy prototípus fejlesztésre és kis elemszámú sorozatgyártásra alkalmas tanműhelyet. megvehették volna alkalmazottnak néhány vezető mérnököt, vendégelőadót. és esetleg ez is teremtett volna 250 új munkahelyet középtávon. és esetleg 2,500 munkahelyet hosszú távon.

de nem ezt az utat választották az államalkotók képviselői és a piaci szereplők. hanem ezt.
www.haon.hu/2017/02/thk1.jpg
és ebből következik a tegnapi megállapodás.
cdn1.haon.hu/2018/01/P1220121.jpg
egyik fél sem tűnik túl boldognak. sem a thyssen vezetője. mert azért azt tudja, hogy ha a vendégoktatóik esetleg túlságosan is kiképzik a debrecenieket, akkor az nekik olyan nagyon nem jó. nekik olcsó gyári munkások kellenek, akik csavarrugót gyártanak. de az egyetem képviselője se örül túlságosan. a dékán, aki a matematikai intézet egykori igazgatója. mert nyilván ő is felméri ésszel, hogy ezt sokkal jobban is lehetne csinálni. de ezzel nyeri meg a kormánypárt a választást. ezzel is megnyeri.

2018.01.23. 10:30:29

@neoteny:
ha jelenleg 0 cserépedény készül és utána évi 10 ezer, akkor az konjunktúra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 10:45:03

@444:

"na de lehetőség van választani."

Pontosan ezért fizet ki a kormányzat 3.8 milliárd forintot "munkahelyteremtésre": hogy őket válasszák (ismét).

"de ezzel nyeri meg a kormánypárt a választást. ezzel is megnyeri."

Erről van szó: ez kell a kocsma népének.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 10:50:11

@444:

"ha jelenleg 0 cserépedény készül és utána évi 10 ezer, akkor az konjunktúra."

Helyesen: ha jelenleg 0 cserépedény kerül haszonnal eladásra és utána évi 10 ezer, akkor az konjunktúra.

De ez még mindig nem magyarázat arra, hogy egy válság miért mutatna a helyi gazdaság erősödének irányába.

2018.01.23. 11:07:29

@neoteny:
az áfész bolt a külpiacra eladja, vagy szövetkezeti tagok a belső piacon pénz helyettesítő segítségével elcserélik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 11:21:42

@444:

Ez még mindig nem magyarázat arra, hogy egy válság miért mutatna a helyi gazdaság erősödésének irányába.

2018.01.23. 11:32:00

@neoteny:
tehát editnek szüksége van háztartási cikkekre. amit most a tesco/interspar/auchan üzleteiben vásárol vagy az "eurósbótba'" (ami valójában kínai kacatot árusító üzletlánc). sanyi azt mondja, hogy ez így nem jó. hanem edit szeretne korongozni. csináljon cserepeket. és egy részét cserélje el "alamónium" evőeszközökre. "alamónium" úgy lesz, hogy begyűjtik a hulladékot sárándon. sár meg ugye van. a szövetkezeti termékeket a háztartásbeli lányok, asszonyok elcserélik egymás között. és ez teremt konjunktúrát. mert most sanyi a munkabére egy részét odaadja editnek, akik tovább adja tesco/interspar/auchan vagy az "eurósbót" idegen tulajdonosának. úgy meg nem adná oda. csak persze így minden drágább lenne. ezért számoljanak munkaegységben.

ha csak ez van, akkor ez kommunizmus. amit zsidó marxisták hirdetnek. csak ez legyen. és az mind zsidó. ha ez nincs, akkor kapitalizmus. amit az antimarxisták hirdetnek. és az megint mind zsidó. sanyi szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 11:43:14

@444:

"a szövetkezeti termékeket a háztartásbeli lányok, asszonyok elcserélik egymás között. és ez teremt konjunktúrát."

Ez nem konjunktúrát teremt, hanem közveszélyt: a felhalmozott cserépedények meg hímzett háziáldások rádőlnek a háztartásbeli lányokra meg asszonyokra (és a gyerekeikre) és maguk alá temetik őket. Sanyi hazamegy a műszakból a Vízműből, és csak Edit meg Öcsike mozdulatlan kezeit látja kinyúlni a cserépedények meg a háziáldások halma alól. Felhívja a Katasztrófaelhárítást, de senki sem veszi fel a telefont, mert a diszpécser-lányra is rádőlt a sok szövetkezeti termék, azért nem ment be dolgozni.

2018.01.23. 11:45:49

@neoteny:
ha a világgazdaság egésze válságba ismét kerülne, akkor a világ pénzügyi rendszere újra hanyatlana. attól még a technológia fejlődik. ebből következően vagy a helyi gazdaság erősödik vagy a pénzhatalom újabb háborúkat robbant ki. mert ugye fegyverek nem teremnek a sivatagban. és a tulajdonosok az olajkutakat se hagyják csak úgy magukra azért, hogy azokat elfoglalják. az iraki bevonulásnak is ára volt. és a kivonulásnak is. az iszlám állam megtámadta a térség egyik legstabilabb államát, amelyik történetesen egy orosz barát rezsim. legalább egy millió embert öltek meg és legalább tízmilliót tettek földönfutóvá. ha jön egy következő válság, akkor vagy jönnek az újabb háborúk. vagy a helyi gazdaságot erősítik. a soros alapítványt előzetesen megölik politikai értelemben.

2018.01.23. 11:47:29

@neoteny:
ehhez az kell, hogy előzetesen megtervezzék a háztartást. hány házi áldás kell. keszkenő a keresztelőhöz. és a többi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 11:49:11

@444:

"sanyi azt mondja, hogy ez így nem jó. hanem edit szeretne korongozni. csináljon cserepeket."

Csak épp' a Sanyi és Edit által teljes kiválasztásban részesült nemesek azt szavazzák meg, hogy a ThyssenKrupp csavarrugó üzeme kapjon 3.8 milliárd forintos támogatást. Oda megy Edit korongozó gépének ára.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 11:51:05

@444:

De ha nem terveznek Editre semennyi korongozott szövetkezeti terméket, akkor Edit nem fog szavazni a teljes kiválasztású nemesekre, hogy azok ÁFÉSzt csináljanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 11:55:31

@444:

"vagy a helyi gazdaság erősödik"

De a helyi gazdaság csak akkor erősödik ha azt jól megtervezik a teljes kiválasztású helyi nemesek. Akiknek együtt kell működniük a kamarákkal. De ha a kamarai tagok azon rettegnek, hogy kirántják alóluk a globális pénzpiac által a semmiből generált hiteleket, akkor nem tudnak a választott nemesekkel összefogásra koncentrálni. Nincs kiegyezés a háztartásbeli asszonyok és lányok között arról, hogy hogyan osszák fel a piacot maguk között. A kartellek inherensen instabil szerveződések.

2018.01.23. 11:59:34

@neoteny:
mert vona gábor elárulta a nemzeti radikalizmust. ezért szavaznak inkább orbánra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 12:05:23

@444:

"ezért szavaznak inkább orbánra."

Arra az Orbánra, amelyik a ThyssenKruppnak adja Edit korongozógépének árát. Meg Andika gyerekruha-tervező és -készítő munkahelyének az árát. Meg Sanyi haverjának a költöztetéshez szükséges Iveco-jának az árát. Megvették a felsőbbrendű németek a választott nemeseket kilóra. És erre szavan az istenadta nép.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 13:22:45

@444:

Vagyis nem igaz az, hogy "na de lehetőség van választani".

2018.01.23. 14:16:25

@neoteny:
elvben választhat, de a gyakorlatban nincs jobb választás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.23. 18:58:18

@444:

Vagyis nem igaz az, hogy "na de lehetőség van választani".

2018.01.24. 08:37:18

@neoteny:
elvben van lehetőség. elvben lehetne arról diskurálni, hogy legyen fix összegű nyugdíjjárulék. 1 munkaórára 1 euró. így a jobban keresők arányaiban kevesebbet fizetnek. a magasan képzett pályakezdőket is beleértve. cserébe csökkentett, az új belépők pedig csak minimális állami nyugdíjra lesznek jogosultak. ez egy reform lépés ugyebár. kevesebbet lesz a kötelezettség, de a jogosultság is csökken. magáncélú megtakarítások növekedhetnek. munkavállalói résztulajdonlást, közintézményi kötvénykibocsátást, szövetkezeti üzletrészeket, közösségi bankolást (lekötött megtakarításokkal a betétesek a tulajdonosokká válnak és beleszólnak a nagy összegű hitelezésbe), stb lehetne favorizálni. elvben. a gyakorlatban a közélet nem erről szól.

a kormány pán-európai (aminek része moszkva és izrael) legitmiációval felszámolja a soros alapítványi hálózatát. politikai értelemben kivégzi. ehhez asszisztál az európai néppárt. a magyar ellenzék pedig azt mondja, hogy védjük meg "a" "civilek". erre jön a stop soros törvényjavaslat. kiokoskodják, hogy soros elvben magyar állampolgár, de gyakorlatban nem tudja igazolni. de facto magyar. de jure nem magyar. tehát ki lehet tiltani, a soros alapítványt távol lehet tartani. na de majd fekete győr andrás megvédi őket. aki a forbes magazin szerint európai 30 legbefolyásosabb fiataljainak egyike. ezt a kocsmában úgy fordítják le, hogy a zsidó amerika befolyásolási kísérlete. különben is francia barátnője van. tehát nem magyar. az ellenzék pedig túlzott az orosz befolyástól tart. ennek oka a nyugat túlzott befolyása kijevben. tehát a külpolitika uralja a közéletet.

a helyi lapban kérdés: ön mit fejlesztene debrecenben?
egy kiváló egyetemi hallgató ezt mondja: Nem minden szórakozóhelyet ismerek Debrecenben, mert nyírbátori vagyok, de hiányolom a kulturális és szórakozási lehetőségeket. Örülnék több billiárd és darts teremnek a városban.

ezen lehet mosolyogni. de budapesten az ellenzéknek ez a gazdaságpolitikája az egész országra vonatkoztatva. még több szórakozóhely. nem kell a mom, hanem elegendő lesz a mom lakópark bevásárlóközpont. de nincs mom, ami ezt fenntartja. hanem helyette egy befektetési alap van. de nincs magyar optikai művek. mechanikus és elektronikus mérőkészülékek gyára. nincs magyar national instruments. szinte egyáltalán nincs magyar tulajdonú high tech ipar. a ricter egy része maradt meg a gyógyszergyárakból.

de erről sem lehet értelemesen vitázni. mert erre az a válasz, hogy a pesti neoliberális zsidók eladták valamint a neokon zsidó-keresztények. és tényleg azok adták el. de őket a magyar nép választotta. egy manipulált közegben. a rendszerváltás idején a lakosság a szomszédok című teleregényből tájékozódott. a végén mit mond lenke néni és taki bácsi. mert komlós juci és zenthe ferenc csak nem hazudnak nekünk. de ők színészek voltak, akik a liberális zsidó rendező utasításait hajtották végre. na ez az. ezért kell a amerikai zsidó demokratákat kiszorítani a közéletből. stop soros. most egyre inkább ez megy. ez lesz a kampányban csúcsra járatva. kérdés, hogy mi lesz utána.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.24. 08:53:07

@444:

"elvben van lehetőség."

Elvben arra is van lehetőség, hogy Elon Musk Mars-utazást szervezzen. Sőt elvben arra is van lehetőség, hogy Széles Gábor szervezzen Mars-utazást. Az Ikaruszra keresztelt magyar gyártmányú űrhajóval, aminek a megépítésére egy egész szövetkezeti mozgalom alapozható. Komádiban tekercselik az ionhajtóművet. Edit cserépedényeket korongozik, amiben a hidroponikus paradicsomot meg paprikát növesztik majd, hogy a magyar űrutazók friss lecsót tudjanak enni a Vörös Bolygón. Andika gyerekruhákat tervez és szab a kis magyaroknak akik majd a Marson születnek meg. A Renner művek állami támogatást kap a traktorjuk Marsjáróvá adaptálására. Az elvi lehetőségek végtelenek.

2018.01.24. 11:26:03

@neoteny:
kérdés, hogy ebből a gyakorlatban mi valósítható meg. de erről részben kollektivizáltan kellene dönteni. vagy ellon musk a saját maga által gyártott kuponjaiból vásárol. amit elfogadnak a nagyvilágban. hanem dollárból, amit az állam segítségével nyomtatnak. abból vásárolnak. abból lesz a tőkenyereség. abból lesz több millió dolláros a paypal. ami sokkal nem bonyolultabb mint egy jól megírt hálózati könyvelő szoftver. csak azt mondjuk eladja valaki mancika néninek 100 ezer forintért. ellon eladta 100 millió dollárért, vagy még drágábban. persze lehet mondani, hogy elon jobb programozó, mint a magyar éliás érmindszenten vagy ede kisváradon. de ezt nem tudjuk. csak azt, hogy ellon egy ideig aligha volt szuperzseni. mert 24 éves korára szerzett bsc diplomát. és utána 2 napot járt a stanford-ra. kiiratkozott, mert túl könnyűnek találta. és utána lett szuperzseni. lehet, hogy az. de lehet, hogy egy ugyanolyan ügyes üzletember, mint mészáros lőrinc. ő egy gázszerelő. miért ne építhetne erőművet. ha bsc diplomával marsutazást tervezni, akkor? persze lehet, hogy ellon szuperzseni. de az is lehet, hogy az államok pénzétől okosodott meg. ahogyan lőrinc. csak egyiket a new york times és washington post proganda gépezete védi a másikat a magyar idők. a tv2 és az rtl. és a nézőgyerekek ezek közül választhatnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.24. 11:34:50

@444:

"kérdés, hogy ebből a gyakorlatban mi valósítható meg."

Arról volt szó, hogy elvben mire van lehetőség. Mert a gyakorlatban nincs lehetőség arra a választásra, amire elvben igen.

"de erről részben kollektivizáltan kellene dönteni."

Helyesen: erről kollektivizáltan kellene dönteni a különféle árnyalatú szocialisták szerint.

2018.01.24. 14:09:54

@neoteny:
a gyakorlatban a választás az, hogy a magyar nép nemzetközi vagy nemzeti nagytőkésekre szavaznak. az oligopol multikat, vagy az oligarchákat. és jelen állás szerint a magyarok többsége a nacionalizmust választja. amire fél millió ember azt mondja, hogy ez esetben ők leléptek. és erre a válasz az, hogy lépjenek. a diákparlament nevében tüntető kislány azt mondja, hogy szerinte a lineáris vektorterek és a másodokú egyenletek (!) ismerete nem része a versenyképes tudásnak. és ezeket kényszeríti ki az autoriter rezsim. és ők ha ez így marad, akkor kivándorolnak. erre mit lehet mondani. a balliberális szabad bölcsészek vándoroljanak. ők azok, akik ide biztos nem kellenek. jelenleg ebben van egyetértés. soros alapítvány felszámolásával egyszerűsödik a politikai helyzet. persze ezzel magyarország problémái messze nincsenek megoldva. várjuk meg áprilist.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.24. 14:11:21

@444:

"ezért szavaznak inkább orbánra."

Arra az Orbánra, amelyik a ThyssenKruppnak adja Edit korongozógépének árát. Meg Andika gyerekruha-tervező és -készítő munkahelyének az árát. Meg Sanyi haverjának a költöztetéshez szükséges Iveco-jának az árát. Megvették a felsőbbrendű németek a választott nemeseket kilóra. És erre szavaz az istenadta nép.

2018.01.24. 14:17:02

@neoteny:
nem erre. hanem a nem-nemzeti liberálisok ellen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.24. 14:17:19

@444:

"a balliberális szabad bölcsészek vándoroljanak. ők azok, akik ide biztos nem kellenek."

Ha ők kivándorolnak, akkor ki csinálja majd a feketemosogatást a Balaton-parti lacipecsenyés konyháján? Mert sem a túrricsei cigányok, sem a gyügyei parasztok nem fogják azt a munkát elvégezni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.24. 14:21:00

@444:

"nem erre."

De ezt kapják a szavazataikért. A Stop Soros csak a cirkusz; a kenyeret -- sőt kalácsot -- viszont a multiknak osztja a rezsim (saját maga után), nem a keleti végeken élőknek.

2018.01.24. 14:46:07

@neoteny:
a thyssenkrupp-nak úgy kell felvenni 250 csavarrugó gyártót, hogy közben szijjártó petya még legalább 1,000 hasonló profilú munkahelyet megtámogatott debrecenben. tehát most a melós válogathat.

erre mondja azt a nyomdász ismerősöm, hogy szólt már a hr-esnek, hogy anyagmozgatónak ne egy dilist vegyen már fel. mert tudja, hogy kevesebb a járulék. de a fickó ugyan végre hajt mindent, de egy szót nem szól. mire a hr-es azt mondja. érdekes, az állásinterjún hozzá se beszélt. és miért vette fel? mert ő volt az egyetlen jelentkező. amúgy a fickó most szabadult a sittről. úgy, hogy jobb ha nem szólnak be neki. mert esetleg valakit pofán ver. két kézzel kapkodnak a melósok után. csak ugye ugyanez hiányzik nyugatról is. a szomszéd egerből hívott embereket, akik beszerelték neki az ajtót. a kereskedő azt mondta, hogy most nem tud olyat, aki beszerelné neki. üzemcsarnokokat építenek. erre mondja a kormányhivatalban vezető beosztásban dolgozó "full fideszes" ismerősöm, hogy "ipari káoszt" teremtettek. vagy mondjuk a máv egyik helyi vezetőjét hallottam őrjöngeni. aki azt mondta, hogy 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból ő is teremt munkahelyeket. úgy, hogy ehhez nyilván még egy rakás olcsó hitel is kapcsolódik. és lényegében nincs olyan, ami ne így működne. de ezt a politikát viszik tovább. amíg lehet. a stop soros törvénycsomaggal megnyerik a választást. a depressziós alkesz simicskát kiütik. vagy ádival kiegyeznek. aki nyilván bosszút akar. de esetleg kooptálják ebbe a buliba.
24.p3k.hu/app/uploads/2017/08/img_6781-e1502365817211-800x450.jpg
németh sanyi bácsit kell meggyőzni arról, hogy jobbra át. nyilván marad valami ellenzék a jobbik/lmp esetleg momentum környékén. botka szándékolt bebuktatása után a szocik nem veszélyesek. szeged a modern városok programban több száz milliárd forintot kapott. botka elindult. gyurcsánnyal szembefordulva. aztán persze kicsinált a riposzt. mert be voltak készítve a hírlapi kacsák. illetve voltak zűrös ügyletek a szeviép körül. mint ahogyan szinte minden építőipari cég körül.

régóta mondom, hogy ebből az egészből egy nagy néppárt maradhat. amelyik egységben képes maradni úgy, hogy ügyesebben hazudja nagyobbat. ez a nemzeti "keresztény" jobboldal. de a külföld a "zsidó" baloldalt preferálta inkább. egészen a kijevi puccsig. ami átrendezte a terepet a külpolban. és migráns krízis kommunikációja felülírta a belpolt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.24. 16:49:18

@444:

"a thyssenkrupp-nak úgy kell felvenni 250 csavarrugó gyártót, hogy közben szijjártó petya még legalább 1,000 hasonló profilú munkahelyet megtámogatott debrecenben. tehát most a melós válogathat."

Helyesen: 1,000 melós válogathat, amiért a magyar nettó adófizetők tízmilliárdokkal fizetnek -- amit ők nem választhatnak meg.

2018.01.24. 17:34:35

@neoteny:
a munkabéreket feljebb nyomja. zolika is azt mondja, hogy fizessenek többet. mert választhat. a neopac, a fag, thyssen, a diehl és krones és a richter épít államilag támogatott üzemcsarnokot. és még ott az intertanker nemzeti buszgyára. az alföld tej szintén állami támogatással fejleszt. (181 új munkahelyet hoztak létre 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatással). ezek csak a debreceni beruházások. nyíregyházán ugyanígy fejleszt a legó. vagy mondjuk a gyöngyöshalászi indiai gumigyár a debreceni lapokban hirdet. ez általában megnyomta a szakmunkás reálbért. mert a munkaerőpiaci kereslet beruházás élénkítő kampányban megnőtt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.24. 17:43:13

@444:

"a thyssenkrupp-nak úgy kell felvenni 250 csavarrugó gyártót, hogy közben szijjártó petya még legalább 1,000 hasonló profilú munkahelyet megtámogatott debrecenben. tehát most a melós válogathat."

Helyesen: 1,000 melós válogathat, amiért a magyar nettó adófizetők tízmilliárdokkal fizetnek -- amit ők nem választhatnak meg.

2018.01.24. 18:13:27

@neoteny:
és az összes többi melós válogathat. zolika is magasabb bért követelhet. a munkaerő piaci kereslet hirtelen megnőtt. átmehet a richterbe, vagy a tubusgyárba xénia nénihez. és mehet külföldre. ezerrel keresik a melósokat. felveszik a sittről szabadultat is anyagmozgatónak úgy, hogy egy szót se szól az állásinterjún. lényegében a jobbikos szavazóbázis lett megcélozva és munkaerő piacon államilag megtámogatva.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.24. 18:27:44

@444:

"és az összes többi melós válogathat. zolika is magasabb bért követelhet. a munkaerő piaci kereslet hirtelen megnőtt. átmehet a richterbe, vagy a tubusgyárba xénia nénihez. és mehet külföldre."

Ezeket megtehette korábban is Zolika. Illetve megtehette attól függően, hogy mennyire portábilis Zolika készségkészlete: mert a kenőcskeverő gép üzemeltetésével szerzett gyakorlata nem szükségszerűen teszi őt képessé pl. CNC gépek programozására.

"lényegében a jobbikos szavazóbázis lett megcélozva és munkaerő piacon államilag megtámogatva."

Amit a nettó adófizetők, akiktől a támogatás ténylegesen származik, nem választhattak meg. És nettó adófizetőkből még Debrecenben is van több, mint 1,000. Valószínűleg több, mint 10,000 is. Ami még mindig csak Debrecen lakosságának kb. 5%-át tenné ki.

2018.01.25. 15:09:17

@neoteny:
a kormány a munkaerőpiaci keresletet különösen a szakmunkások körében élénkíti. és ezáltal a bérek emelkednek. mert hogy egyre nehezebb találni melóst. aztán persze, amikor ezek az állások be lesznek töltve és nem lesz ilyen mértékű a beruházásélénkítés, akkor a nemzeti radikálisok újra beleerősítenek. a kormány azzal számol, hogy a növekedés kitart.

ez most a magyar viszonylatban szokásosan jónak mondható 3-5% tartományban van.
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/hungary-gdp-growth-annual.png?s=hugptotl&v=201712050845v&d1=19180101&d2=20181231&ds=1
ennél lényegesen jobbat egyik kormány se produkált. csakhogy ez a kisebb nagyobb válságokkal tarkítva még mindig nem eredményez felzárkózást. ahhoz a 6-8%-os sávba kellene kerülni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 15:41:10

@444:

"a kormány a munkaerőpiaci keresletet különösen a szakmunkások körében élénkíti."

A nettó adófizetők jövedelmének kárára, beleértve azon szakmunkásokat, akik nettó adófizetők.

2018.01.25. 16:16:22

@neoteny:
ez a nettó adófizető munkaadókat sújtja elsősorban. de ők aligha fognak nyíltan a kormány ellen fordulni. mert ugye ők azok, akik különféle pályázati pénzeket remélhetnek. így egy minisztériumi nemzeti vagyonkezelő csapat viszonylag könnyedén átveheti a gazdaságirányítást. úgy, hogy ennek konkurense jegybanki csapat. és ezek teret foglalnak a médiában. szóval persze ez egy teljhatalomra törekvő kiszorítósdi. de orbán politikai ellenfelei ugyanezt célozzák.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 16:20:02

@444:

"ez a nettó adófizető munkaadókat sújtja elsősorban."

Az, hogy milliárdokra rúgó "munkahelyteremtési" támogatásokat kapnak?

2018.01.25. 18:44:25

@neoteny:
azokat, akik nem kapnak.

2018.01.25. 18:49:50

@neoteny:
de ők ugye akik potenciális támogatottak. általában véve így tartja fent az állam a hatalmát. aktuálisan elvon, de potenciálisan ad. keresik a kegyeit. és ebből lesz az állami önkény.

erre a tőkepiac azt mondja, hogy majd ők osztják a pénzt. időlegesen versenyelőnyt adnak egyeseknek. amivel potenciálisan hátrányba hoznak másokat. de mit számít az. ebből lesz a tőkepiaci önkény.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 18:50:10

@444:

Vagyis a nettó adófizetők (akár alkalmazottak [szakmunkások], akár munkaadók) fizetik meg a kormány szavazatvásárlásait.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 18:58:03

@444:

"potenciális támogatottak"

"potenciálisan ad"

A potenciális támogatás meg a potenciális adás semmit nem ér. Az aktuális támogatás meg az aktuális adás ér valamit.

"a tőkepiac azt mondja, hogy majd ők osztják a pénzt"

Helyesen: a fogyasztók "osztják" a pénzt; ők döntik el, hogy kiknek a termékeit vásárolják meg, ezzel jövedelemhez juttava azokat. És ebből a jövedelemből lehet kifizetni hiteleket, vagy osztalékot fizetni a tulajdonrészbe befektetőknek.

Lehet akármennyi hitele vagy tőkéje egy vállalkozásnak, ha nem tud olyan javakat és/vagy szolgáltatásokat előállítani, amelyekről úgy ítélik meg a fogyasztók, hogy azok megvásárlása hasznos számukra, akkor a vállalkozás orra bukik. Kivéve, ha a termékeinek és/vagy szolgáltatásainak fogyasztói arra vannak kényszerítve erőszakkal, hogy azokat megvásárolják attól függetlenül, hogy megítélésük szerint az ilyen adásvételek _nem_ hasznot hajtóak számukra: mint pl. amikor az államhatalom "közbeszerez", amikor a nettó adófizetőktől erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) elsajátított javakaból vásárol.

2018.01.25. 19:13:55

@neoteny:
ha a fogyasztók csak követlen osztanának pénzt, akkor nem lenne bank. és ha azok csak a fogyasztók pénzét használnák fel, akkor nem lennének állami bankjegyek. ha nem lenne a betétekre állami garanciavállalás, akkor ki korlátozott felelősségvállalás mellett nagyobb összeget ki kölcsönözne?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 19:29:53

@444:

"ha a fogyasztók csak követlen osztanának pénzt, akkor nem lenne bank."

És? Attól, hogy vannak bankok, még a fogyasztók "osztják" a pénzt azáltal, hogy eldöntik azt, hogy kiknek a termékeit vásárolják meg.

2018.01.25. 19:41:19

@neoteny:
bankok eldöntik, hogy mely termelőket és termékeket támogatnak hitelekkel. a közösségi bankokat leszámítva abba a betéteseknek beleszólásuk nincs. a kereskedelmi bankok állami bankjegyeket osztogatnak. mondván, hogy ez a szabad piac.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 20:03:23

@444:

"bankok eldöntik, hogy mely termelőket és termékeket támogatnak hitelekkel."

Csak épp' ebben a döntésükben szerepet játszik az, hogy mekkora valószínűségét látják annak, hogy a fogyasztók a hitelkérő termelőknek "osztják" majd a pénzüket: ugyanis a bankok azt akarják, hogy a hiteleik visszafizetésre kerüljenek (mert ha nem, akkor a bankok saját tőkéje kell fedezze a vissza nem fizetett hitelösszegeket).

2018.01.25. 20:27:08

@neoteny:
nem a saját tőkéjük, hanem a vagyonuk a fedezet. amiben benne vannak a kötelezettségek.
assets = equity + liabilites
egy bedőlt hitelt részletekben tovább lehet passzolni. steinhoff úr nem tudja fizetni, akkor tovább adják gruber úrnak. a kika helyébe belép möbelix. és ezzel gyakorlatilag el is dől, hogy ki vagy kik lesznek a legnagyobb magyarországi bútornagykereskedők. hacsak nem száll be az üzletbe vajna tímea vagy rogán cecilia. mert miért ne érthetnének akár ők is a lakberendezéshez.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 20:34:55

@444:

"nem a saját tőkéjük, hanem a vagyonuk a fedezet."

A distinction without a difference.

"egy bedőlt hitelt részletekben tovább lehet passzolni."

A te fékeveszett fantáziálgatásaidban.

"steinhoff úr nem tudja fizetni, akkor tovább adják gruber úrnak."

És Gruber úr miért venne át egy hitel_kötelezettséget_, amikor a hitel_összeg_ már elköltésre került Steinhoff úr által?

2018.01.25. 21:08:41

@neoteny:
azt a pénzt újra ki lehet generálni. steinhoff úrnak nem sikerült. fusson neki gruber úr.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 21:20:29

@444:

"azt a pénzt újra ki lehet generálni."

Nem: csak _másik_ pénzt lehet generálni. A már elköltött hitelösszeget vissza kell fizetni (vagy a hitelfelvevő által, vagy a hitelező által).

2018.01.25. 22:30:31

@neoteny:
a bedőlt hitel veszteség. azt leírják. ha helyébe lép egy új kötelettség, akkor az növeli a vagyont és a saját tőkéből semmit se kell levonni. korlátozott felelősségvállalás mellett a saját tőkéjét kockáztatva mégis ki hitelezne?

ha a pénzügyi rendszerben mindenki csak a saját pénzét adná kölcsön, akkor nem lenne szükség aktív állami szerepvállalásra legfeljebb csak felügyeltre. folyamatosan kormányköröket kell pénzelni azért, hogy ezt a rendszert fenntarthassák. és persze szálljanak ki az államok. csak ugye azok adósságával mégis mi legyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.25. 23:10:13

@444:

"a bedőlt hitel veszteség. azt leírják."

Leírják úgy, hogy a hitelező equity-je elvész: a veszteség az övé.

"ha helyébe lép egy új kötelettség, akkor az növeli a vagyont és a saját tőkéből semmit se kell levonni."

Ez egy orbitális faszság; még egy példa a te "elemi számítási" képtelenségedre.

Amikor Irmuska néni meg Böszörményiné Quaestor kötvényeket vettek az életük megtakarítását képező milláikból, akkor a saját tőkéjüket kockáztatták: be kellett fizetni a millákat a Quaestornak, az nem _hitelben_ adta a kötvényeket Irmuska néninek meg Böszörményinének. Így amikor a Quaestor bebukott, akkor Irmuska néni és Böszörményiné millája elveszett.

Ha Irmuska néni meg Böszörményiné csinált (vagy vett) volna egy bankot -- az IrBö-t --, akkor abba belerakták volna az egy-egy millájukat: ez lett volna az equity-jük. Aztán ha valakik beraktak volna 2.23 millát az IrBö-be betétként, akkor 10%-os részleges tartalékolási ráta mellett az IrBö kihitelezhetett volna 2 millát. Tegyük fel, hogy Zolika igényelt 2 milla hitelt az IrBö-től arra, hogy Quaestor kötvényeket vegyen, és az IrBö adott is 2 milla hitelt Zolikának mondjuk 5% kamatra, mert Zolika felajánlotta a Quaestor kötvényeket _és_ a munkabérét biztosítékként. Továbbá tegyük fel, hogy a hitelszerződést követő hónapban bebukik a Quaestor _és_ Zolika elveszíti az állását: sem hiteltörlesztés nem történik, sem a zálog -- a Quaestor kötvények -- nem eladható: a hitel bebukott. Zolika hitelszámlája 2 millán áll, és mivel ez egy hitelszámla, ez azt jelenti, hogy -2 millán áll. Ahhoz, hogy ez a bebukott hitel leírásra kerüljön, az IrBö saját tőkéje, Irmuska néni és Böszörményiné equity-je kell, hogy a hitelszámlára íródjon: mert csak úgy tudják a betétesek kivenni a 2.3 millányi betétjüket (ha ki akarják venni). Vagyis a veszteség az IrBö-é; Irmuska néni és Böszörményiné elveszítette az equity-jét. _Miután_ befizették az equity-jüket Zolika bedőlt hitelszámlájára, akkor tudnak ismét kihitelezni 2 millát (a betétek 90%-át); de már nincs equity-jük az IrBö-ben, ha ismét bedől egy hitelük, akkor már tönkrement -- fizetésképtelen -- az IrBö.

"korlátozott felelősségvállalás mellett a saját tőkéjét kockáztatva mégis ki hitelezne?"

Az, aki haszonra kíván szert tenni a kamatokból?

2018.01.26. 07:22:29

@neoteny:
a questor felhalmozott nem tudott fizetni 150 milliárd forintot. és bedőlt. de ha a kormány úgy dönt, hogy generál 150 millárd állam adósságot és azt odaadja tarsoly csabának, akkor ő ki tudta volna fizetni irmuska és böszörményiné követeléseit beleértve a kamatokat. de nem ezt az utat választották.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.26. 07:35:08

@444:

"ha a kormány úgy dönt, hogy generál 150 millárd állam adósságot"

Amit szintén meg kell fizetni: vagy a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) eltulajdonított javakból (praktikusan pénzként), vagy pedig az államadósság monetizálásán keresztül, ami inflációt szít és amely bújtatott adót mindenki fizeti.

2018.01.26. 07:40:36

@neoteny:
és szerinted steinhoff úr adósságával végső soron nem ugyanez lesz? nem ezen dolgoznak a pwc szakemberei?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.26. 07:50:50

@444:

A PWC szakemberei azon dolgoznak, hogy "valósabb" kép alakuljon ki a Steinhoff International pénzügyi helyzetéről. Ami önmagában egy botrány: egy tőzsdén szereplő cég éves jelentéseit auditálni kell; ha Steinhoff úr és menedzsergárdája képes volt a szart kavarni a könyveikkel, akkor az azt jelenti hogy az auditoraik nem végeztek jó munkát.

Lehet, hogy végső soron ez lesz (habár még vergődik Steinhoff úr, hogy fizesse a hiteltörlesztéseket); de ha végső soron ez lesz, az is csak szavazatvásárlás lesz az osztrák kormány részéről (ha igaz az, hogy "a bécsi bankoknak" van a legnagyobb kitettsége).

2018.01.26. 15:36:28

@neoteny:
és melyik auditor cég fog csődbe menni? amíg kormányzatilag védettek addig nyilván egyik sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.26. 19:25:45

@444:

"és melyik auditor cég fog csődbe menni?"

en.wikipedia.org/wiki/Arthur_Andersen#Enron_scandal

"amíg kormányzatilag védettek addig nyilván egyik sem."

Így van: az anarchia a helyes rendszer.

2018.01.26. 22:30:55

@neoteny:
esetleg ne szórakozzunk már azzal, hogy a könyvben ideírunk százcsillót, oda írunk százcsilliót. úgy, hogy a szolganépek annak a pénznek a töredékéért esetenként vért pisálnak. a general electric bejelenti, hogy nagyságrendben 10 milliárd dollár veszteségük van a biztosítási üzletágban. és nem lőnek fejbe senkit. egy globális kapitalistát se. mert nincs vadnyugat. a fehéreknek ehhez nincs joguk. majd a feketék vagy ahogyan mondani kell az afroamerikaiak lövik őket fejbe. vagy ha nem ők, akkor az ázsiaiak. vagy jönnek a latinok és az új commandante che guevara.

a gyügyei parasztok abban gondolkodnak, hogy minden település, vagy településrész választ egy főjegyzőt. az följegyzi, hogy kinek mije van a földjén. azért, hogy az az övé. angolok így mondják: of. övé. óangol jelentése. Old English of, unstressed form of æf (prep., adv.) "away, away from". ez a hungarus gondolkodás. ne az andersen consulting írja már össze. hanem a településen választott főjegyző. följegyzi.

2018.01.26. 22:38:44

@neoteny:
óangol "æf" ~ "övé" azt jelentette: "away". jó kis találat, finnegan. az öv nem függ össze azzal, hogy ív és óv. ugyan már. finnegan ez is. izé finnugor.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.26. 23:03:00

@444:

"esetleg ne szórakozzunk már azzal, hogy a könyvben ideírunk százcsillót, oda írunk százcsilliót."

Ti csak a nagy semmit akarjátok.

2018.01.26. 23:20:43

@neoteny:
na százcsillió a nagy semmi. összeültek a general electric auditorok. és azt mondták. nézzed már. ebben a rubrikában van 10 milliárdos mínusz. ez egy profit warning. most lesz egy leírás. de nem kell megijedni. mert majd még hozzáírunk kötelezettséget. és azzal növekszik a vagyon. így a veszteséget nem kell leírni a saját tőkéből.
assets = equity + liabilities

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.26. 23:28:13

@444:

"na százcsillió a nagy semmi."

Ha semmi lenne, akkor nem fájna nektek az, hogy a könyvbe ideírják a százcsilliót meg odaírják a százcsilliót.

"így a veszteséget nem kell leírni a saját tőkéből."

Nektek nincs saját tőkétek csak amit elloptok a nettó adófizetőktől. Nektek csak veszteségeitek vannak, amit hozzáírtok a nem létező vagyonotokhoz, és ebből lesz a népfőiskola meg a népi etimológia, ami a magyart a magyarral magyarázza.

2018.01.26. 23:53:40

@neoteny:
a general electric biztosítási üzletágában keletkezett 10 milliárd dollár veszteség. profit warning. ezt vagy leírják a saját tőkéből vagy vállalnak kötelezettséget. és nem kell leírni a saját tőkéből. mert a kapitalizmusban az adósság is a vagyon része. igen ám. de most az a 10 milliárd dollár kötelezettség úgy lesz, hogy leütik az entert. és az ott van az orákulumban. mint kötelezettség. amivel a general electric saját tőkéje nem csökken. hanem fizetik a kamatait annak, akié az orákulum.

de a magyarok döntő többsége nem akar ilyen világot. legyen ilyen a tengerentúlon. de errefelé nem kell. de úgy nem lesz mc donalds. majd lesz csirke pörkölt nokedlivel és uborka salátával. ez a sztori arról szól, hogy az amerikai demokratákat nem kérjük. stop soros. itt tartunk. és válasszunk egy másik szövetségest. például a svájci minta már sokkal jobb.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 00:03:57

@444:

"de a magyarok döntő többsége nem akar ilyen világot."

Akkor legyen az, hogy a magyarok csinálnak egy települést a puszta közepén, ahol Récsölke tojja az aranytojásokat, és feromonokkal megmondja a magyaroknak, hogy azok milyen tevékenységet folytassanak a bolyban. Egyesek kispuskás céllövészeten gyakorolják a boly védelmét, mások gyerekruhákat terveznek és termelnek a boly kicsinyei számára, a "reálértelmiségieknek" nevezett herék meg tanulmányokat írnak Récsölkének arra, hogy milyen feromonokat termeljen ahhoz, hogy mindenki a jót csinálja. Ezek a herék pedig szabadidejükben (ami csak nekik van) a magyart magyarázzák a magyarral.

2018.01.27. 00:43:43

@neoteny:
orbán rendszere nem cél, hanem eszköz. a magyar társadalom azt demonstrálja, hogy ebben a rendszerben bárkinek lehet luxus magánrepülője. egy falusi gázszerelőnek is. aztán lehet mondani, hogy mészáros lőrinc a pénzt "lopta". de a pénzt general electric igazgatótanácsában az ügyes üzletemberek a projektekhez nagyrészt ugyanúgy szerzik, mint mészáros koma a mátra erőműhöz. és azt mérnökök építik akiket errefelé mészáros lőrinc "inspirál". értem, hogy nem kellene oda. de a general electric igazgatótanácsa ugyanígy felesleges. értem persze, hogy ha az nincs, akkor az egy közös vállalat lenne. magángazdálkodó kis, közép, és nagyüzemekkel. az meg már népnemzeti szocializmus. ugyanennek a magyar változata a "generál". vagy a magyar/miskolci általános gépgyár. miskolci egyetemen gépipari tanszéket feltőkésítik. minimális tandíjért (önköltségi áron) lehet használni a high tech tervező eszközöket. és diósgyőri szakképzési centrumban ki lehet bérelni az előző generációs félautomata tanuló gépsort. és így meg lehet teremteni a következő generációs technológiát. és így húzhatja a cseh-morva-szlovák tátra teherautó a magyar mátra pótkocsit. vagy a (svájci) magyar ganz ábrahám hagyományait tisztelve a mávag mozdony a vagónka szerelvényeit. vagy így lehet a borsodi bosch. a cigányság integrációja. "mág" népe. miskolci általános gépgyár a magyar felvidéken. tóth atyafiak és jó palócok így építik a salgót nógrád (novo hrad) vármegyében. közös vállalatok. ami a népnemzeti szocializmus. posztfasizmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 00:58:17

@444:

"orbán rendszere nem cél, hanem eszköz."

Ez csak a nagy semmi hirdetése, a dekonstrukció, a magyar magyarral magyarázása.

"közös vállalatok. ami a népnemzeti szocializmus."

De a magyarok döntő többsége nem akar ilyen világot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 01:40:53

@444:

"miskolci egyetemen gépipari tanszéket feltőkésítik."

Kik?

"minimális tandíjért (önköltségi áron) lehet használni a high tech tervező eszközöket."

Utána meg a csentecsa nikkű veri a nyálát, hogy az így képzett mérnök meg technikus ne menjen ki idegen földre munkát vállalni, mert akkor azt a gazdaságot erősíti és a magyar nemzetgazdaságot gyengíti.

A jó árja édesanyátokkal szórakozzatok ti népnemzetiszocialista seggarcok.

2018.01.27. 08:12:16

@neoteny:
fizesse vissza a szakképzés önköltségét. és utána mehet külföldre. és viszlát. nyilván.

2018.01.27. 08:36:16

@neoteny:
itt van például rékasi karcsi és détár enci gyermeke. aki most a társaság a szabadságjogokért sztárja. ő a celebek kisfia. zsigmond. zsebi. művésznevén ziggy.
www.nlcafe.hu/data/cikk/22/213603/2.jpg
ziggy kormányellenes verseket ír. és a belvárosban lefújja a műemlékeket. mert hogy ő lázad. és ziggy szerint az oktatással az a baj, hogy nem nevel kritikus gondolkodásra. ziggy csak kritizálni tud.

"Kiírom Facebookra, hogy az iskolában szét van b*szódva a mosdó, a slammem miatt is biztos retorzió ér. Majd biztos behívják a szüleimet, meg beírnak az ellenőrzömbe. Csak van egy bökkenő, hogy k*rvára nem érdekel."

oké. ezen kívül még valami? miért lenne az a fasizmus, hogy ziggy és az ő ellenzéke esetleg nem kerül kormányra és esetleg nem jutnak be a parlamentbe se. félre értés ne essék. ne érje semmiféle retorzió ezt a gyereket. fizessék ki az okozott kárt a szülei. aztán ha legközelebb is leönti a műemlékeket, akkor bevágják a kóterbe. de adjanak neki esélyt. ne bélyegezzék meg emiatt. de ziggy kevés ahhoz, hogy ellenzék vezetője legyen. mert ahhoz a népnek kellene őt közvetlen kiválasztani. nem a pénzhatalomhoz kötődő rtl klubnak (luxemburg külső adóssága 4,000 milliárd dollár), vagy ahhoz kapcsolódva a story magazinnak.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2018.01.27. 08:40:56

@444: Ez a visszafizetés dolog azok kedvence akik nem kényszerülnek erre a lépésre. Orbánt nem mentené meg semmi attól, hogy mindenki kedvencévé váljon, ha olyan bérek fizetésére ösztönözné (kényszerítené) a magyarországi munkaadókat, hogy nem kelljen kényszerűségből külföldre menni. A németek a szinte teljes foglalkoztatottságot olyan eszközökkel oldják meg, mint az Aufstockung meg az Arbeitsamtok által kiközvetített munkavállalók fele bérét egy éve keresztül fizetik a munkaadók helyett, hogy csak a legismertebbeket említsük.

2018.01.27. 08:45:42

@neoteny:
tehát ugye világos, hogy az amerikai demokrácia export/import. ziggy nem verset ír. hanem szabad verset. azt úgy mondják: slam poetry. olyasmi, mint a rap. megmondják a tutit. csak nincs ritmusa. ez a slam. a szar. szarozó versek.

"Kiírom Facebookra, hogy az iskolában szét van b*szódva a mosdó, a slammem miatt is biztos retorzió ér. Majd biztos behívják a szüleimet, meg beírnak az ellenőrzömbe. Csak van egy bökkenő, hogy k*rvára nem érdekel"

ezt most átvettük amerikából. ami a szabadság őshazája. és most nem ez nyeri meg a választást. de ellenzéknek is elég keskeny.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 09:40:12

@444:

"fizesse vissza a szakképzés önköltségét."

1) Kiknek fizesse vissza?

2) Hol van a szerződés amit aláírt, hogy visszafizeti a szakképzés önköltségét ha külföldre akar menni dolgozni?

3) 16 éves korig kötelező a részvétel a közoktatásban; az addig kapott szakképzés visszafizetésének kötelezettsége azt jelentené, hogy olyasmi árát kell visszafizetnie aminek az elfogyasztása kötelező volt számára.

2018.01.27. 10:14:58

@digipenna:
a munkahelyteremtő támogatásoknak köszönhetően a reálbérek húznak felfelé. és amelyik fiatal gyermeket vállal az magyarországon nem jár olyan nagyon rosszul. mindenféle szakma mellett le lehet érettségizni. ami a azért egy könnyített forma. az általános iskolában is meg lehetne követelni azt, ami most az alapszintű érettségi vizsgához szükséges.

amikor én nyolcadikos voltam, akkor jött az iskolába egy fiatal történelem tanárnő. (ez még a kádár rendszerben volt.) és neki az volt az elképzelése, hogy az embereknek a rendszerező, összegző készsége a hormonális változásokkal egy időben megy végbe. tehát amikor a gyerekek el kezdnek kamaszodni akkor képesek lennének összegezni az addig szerzett tudást, tapasztalatot. és az általános iskola végén szükséges volna egy "kis-érettségi" (ami lényegében alapfokú műveltségi vizsga).

és azt mondta, hogy lehet egy jegyet javítani történelemből. úgy, hogy valaki átnézi a "vastagbetűs" anyagot. nyolcadik osztály első félévben volt. amikor véget ért a történelem tanítás. mert utána már az "állampolgári ismeretek" következtek. így hívták a szocializmusban az általános ideológiai képzést. és az derült ki, hogy a gyerekek segédlettel (képes történelmi atlasz) képesek átlátni a magyar történelmet. esetenként még azt is, hogyan kapcsolódik a világtörténelembe. és érdeklődési körtől függően nagyobb hangsúlyt kaphat a tudomány és kultúrtörténetet. vagy akár az idegen nyelv. vagy akár választott téma. primér forrásokhoz hozzáférve. tanulmányi kirándulással egybe kötve illetve helytörténetet kutatva. szóval ebből a kísérletben világos volt, hogy az általános iskola végén a kamaszkor kezdetén járó gyerekek erre az összegző és esetenként "kutató" munkára képesek lennének. csak szükség lenne egy ezt támogató ismétlő, általános műveltségi vizsgára felkészítő évre. vagy legalább fél évre.

csakhogy már akkor is szociálliberális reformok voltak. az elképzelés az volt, hogy inkább az állampolgári ismeretek tanítása esetén kritikus módon lehessen viszonyulni a jelenkorhoz. a kádár rendszernek nem voltam túl nagy híve. például azért, mert szakosított tantervű oktatást csak szűk pártelitnek tették lehetővé. én anno tanultam angolul. magánúton. az meg volt engedve. és a városban több száz gyerekkel különbözeti vizsgát tettem. a szüleim fizették azért, hogy schwartz tibiéknél a kati nénihez jártam a vendég utcába. aki aki a "kis-kossuth" angol tanára volt. de ugyanez a párttitkárok gyerekeinek intézményes keretek között járt a káderképzőben. azt gondoltam, hogy esetleg fizessék meg a kati nénit azért, mert ő tud angolul. bár mivel engem a matek érdekelt elsősorban azt gondoltam, hogy ilyen témájú ismeretterjesztő szakkönyveket kellene olvasni. kevéssé érdekelt az 1605-ös gunpowder plot. ez is része volt az akkori szakosított tantervű angol tananyagnak. ami úgy tűnik, hogy még ma is forgalomban van. ez az.
www.antikvarium.hu/foto/horvath-jozsef-varga-laszlo-angol-7-7901555-nagy.jpg
akkoriban azt mondtam, hogy legalább hétvégén a művelődési központban legyenek angol órák. illetve szakosított tantervű osztályok anyagát tegyék mindenki számára elérhetővé. de a legjobb az lenne ha ez általánossá válna felső tagozatban. és a tesi tagozat célja legyen a "jó tanuló-jó sportoló". így mondták akkoriban. ha valaki élsportolónak készült, akkor azt mondták, hogy átlagban elég a "négyes". ami nem azt jelenti, hogy valamiből nem lehet kiváló. de a sport, a sportiskola már akkor is kitüntetett szerepet játszott az oktatásban. annak voltam a híve, hogy olimpiai mozgalomba vonjuk be a művészetet és a tudományt.

és a fixa ideám az volt, hogy az általános iskola végeztével induljon el a szakképzés. legyen idegen nyelvű líceum, humán kollégium, reálgimnázium, politechnikum, agrár és medikus iskola és internátus (bentlakásos sportiskola). utóbbi orbán fixa ideája. csak azt "akadémiának" hívják. és ebből ami kötelező az legyen kvázi ingyenes (normatív módon finanszírozva). és ami szabadon választott azt lehessen finanszírozni hitelből. a lakhatást is. mert egyesek szülei félre rakják pénzt a stafírungra vagy a móringra. előbbi a kelengye lány, utóbbi a fiú hozománya. morgengabe. "reggeli ajándék", amit a gazdag fiú az első éjszaka után ad a leánynak. az a kollégium házi pénztárban ki lehet kölcsönözni. két véglet van. az egyik, hogy mindenki legyen teljesen egyenlő. és a másik, hogy semmi se lehet közösségi. mert az a kommunizmus.

és erre mindenki azt mondta, hogy ez a két szélsőség a zsidók egy részétől ered. a nem keresztény sémitáktól. a filoszemitáktól. akik úgy képzelik, hogy univerzális a törzsi tudatuk. de valójában a semmit képzelik annak. és ebből fakad egy a közéletben totális anarchiát hirdető politikai iskola.

erre mondtam azt, hogy velük is ki kellene egyezni. mert hogy a városi reformátusságnak átmenetileg ugyan, de sikerült. amire a széljobbos válasz, hogy itt lett elbaszva. vannak, akikkel nem lehet kiegyezni. és tényleg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 10:46:10

@444:

"de valójában a semmit képzelik annak."

"A szocializmus, mint azok az ősi ideák, amelyekből származik, összemossa a kormányzás és a társadalom közötti megkülönböztetést. Ennek eredményeképp minden egyes alkalommal, amikor ellenzünk valamit, amit a kormány tesz, a szocialisták azt a következtetést vonják le, hogy ellenezzük azt a dolgot.

Helytelenítjük az állami oktatást. A szocialista erre azt mondja, hogy mi mindenféle oktatást helytelenítünk. Kifogásoljuk az állami vallást. A szocialista erre azt mondja, hogy semmilyen vallást nem akarunk. Elvetjük az államilag kikényszerített egyenlőséget. Erre ők azt mondják, hogy ellene vagyunk az egyenlőségnek. És így tovább, és így tovább. Ez olyan, mint ha a szocialisták azzal vádolnának minket, hogy nem akarjuk, hogy az emberek egyenek, csak mert nem akarjuk, hogy az állam termessze a gabonát."

-- Frederic Bastiat "A Jog"

2018.01.27. 11:12:30

@neoteny:
egy orvos képzése a szakvizsgáig nagyságrendben 10 millió forint. de fejlettebb műszerezettséggel ennek a 2-3 szorosába is kerülhetne. mert az universitätsspital és az uniklinik úgy működik, hogy az osztályvezető főorvos a gyakorlati képzés során a kórismét valódi betegeken magyarázza a hallgatóknak. ez jelenleg is így működik magyarországon egyetemi klinikán vagy egy egyetemi kórházban. ha ez államilag finanszírozott, akkor ennek a költségét (általában véve a szakképzést) kelljen kifizetni. valaki lelép svédországba. tehesse meg. de előbb a pénzt vissza. mert a svéd királyságnak nem kellett az orvost kiképeznie. de ez megint olyan, hogy az úgymond "liberálisoknak" kell magyarázni.

de a szakképzés önköltségi árát általában véve egyénileg kellene megtéríteni. vagy egy összegben előre kifizeti az éves, féléves, negyedéves tandíjat. vagy utólag részletekben fizet. szakképzési hozzájárulás formájában.

de ezeket a multinacionális vállalatok társasági adójából fel kellene tőkésíteni. azért, hogy az országnak legalább egy pontján valamely tartományi egyetemen hozzá lehessen férni a csúcstechnikához. és az előző generációs technológia térségi szakképzési centrumokban rendelkezésre álljon. a félautomata tanuló gépsort a szakmunkások a tanszünetben kibérelhetik úgy, hogy az vezető mérnökök a lehető legkorszerűbb technológiához az ország legalább egy pontján. és ilyenformán minden település szakosodik egy vagy néhány ágazatra. mindezt rendezett közigazgatás keretei között egy a trianoni határon átnyúló településhálózatban. szomszédokkal nemzeti keresztségben. közép-európai, vagy ha a németekkel most nem megy, akkor kelet-közép szövetségi keretek között. ez esetben az ural vagon zavod lép be a nemzeti kereszténységben a kis-orosz ungvárra. németország hirdesse az amerikai demokrata párt programját, a "soros tervet" és az iszlamizálódást. álljon oda a magyarországi németségnek az a része, amelyik úgy érzi, hogy nekik a "liberális" "demokraták" mellett a helyük. de az is nyilvánvaló, hogy ezzel a társasággal mostanában nem lesz kiegyezés. azért, mert ők nem-magyar "zsidók". de vannak, akik magyar zsidóvá válnának. azt engedjük meg. velük és a magyarországi németekkel is vegyesvállalatokat kellene létrehozni. akinek ez nem tetszik az menjen németországba. a cél az, hogy magyarországon magyar és magyar-német vegyesvállalatok legyenek. németországban, német, német-magyar vegyesvállalatok. a globális pénzhatalommal multinacionális vállalatok helyett nemzeti korporációk és nemzetközi konzorciumok. nem ortodox nacionalizmus: nemzeti liberalizmus.

és ennek ellenzői a nem-nemzeti ortodox liberálisok. akik azt mondják, hogy a jelenlegi elosztási viszonyok fair módon jöttek létre. a soros alapítvány pénze teljes mértékben legitim. orbán pénze nem legitim. és a magyarország nem legitim állam. amit fel kell számolni amerikai demokrata segédlettel. ez gyakorlatilag hidegháborút jelent. túl azon, hogy ez a társaság kényszerbetelepítést hirdet. ezek ugyanazok a családok, akik a tanácsköztársaságot csinálták és többszörösen elárulták magyarországot. a rendszerváltás előtt és után eladósították azért, hogy eladják. és a vicc az, részben ugyanazok a budaörsi németek állnak melléjük (nem az összes, de részben), akik elrendelték auschwitz-ot. ezekben a családokban nem az a közös, hogy ilyen vagy olyan származásúak. hanem az, hogy ezek feladták a nemzeti kereszténységet és a történelem minden pontján szembe fordultak a magyarokkal. akikre még a románok és a szerbek is azt mondják, hogy hazaárulók. és nem csak a lengyelek, de a csehek is.

van olyan konteó, hogy a délszláv háború ki lett robbantva. úgy, hogy anarchisták pesten ki lettek képezve a soros alapítvány által. és ez robbantotta szét jugoszláviát anélkül, hogy a szerbek, a horvátok, a szlovének, a bosnyákok, a montenegróiak és a macedónok tárgyalóasztalhoz ültek volna az albánokkal és a bolgárokkal. mert azt a térséget így lehetne rendezni.

van egy a globális pénzhatalom által vezérelt nyílt felforgató tevékenység és az amerikai demokrata párt érdekeit állítja be az egyetlen lehetséges fejlődési lehetőségként. és azt mondja, hogy ezek népek mind tűnjenek el. még pedig úgy, hogy fel kell számolni a nemzeti kereszténységet. és ha kell, akkor bevándorlókkal illetve pozitív diszkriminációval ("elcigányosítással"), de fel kell számolni a fehér többséget. ahogyan ez egyesült államokban sikerült. ennek mintájára kellene átalakítani európát felszámolva a kormányok külpolitikai és az önkormányzatok belpolitikai szuverenitását. lehet mondani, hogy valójában nincs ilyen szándék. de a "liberális" "demokrata" pártok ezt képviselik. csak képtelenek eldönteni, hogy a karácsony geri, vagy szél berni kerüljön a lista élére. egyetetnek simicska lajossal. vona gábort kicsinálja a terry black. ez egy köcsög kérem szépen. együtt basztunk a házibulin. pereljél geci. amanda is megmondhassa. itt tart a magyar közélet.

2018.01.27. 11:19:34

@neoteny:
na de hogyan működne az "anarchista" oktatási rendszer egy átlagos méretű magyar településen, az ország nagyjából közepén kiskőrösön, nagykőrösön vagy mezőtúron. mi akadályozza meg az anarchistákat abban, hogy létrehozzanak egy települést a világban úgy, hogy teljesen szabadon szerveződnek. és nincsenek időlegesen választott képviselők (archos-ok). anarchiában nincsenek közös normák egészen addig amíg az emberiség egésze nem egyezik meg ezekben. de ugye 10 milliárd egyén mindegyike aligha fogja ezeket elfogadni beleértve a pszichopatákat. és milyen módon jönne létre ez az egyén jogainak kizárólagosságát hirdető globális társadalmi szerződés a szellemi fogyatékosokkal. vagy akár a családon belül élő csecsemőkkel kapcsolatban. hogyan működne ez az egész. mi az anarchista politikai konstrukció? ha nem a semmi, akkor micsoda?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 11:38:39

@444:

"fizesse vissza a szakképzés önköltségét."

1) Kiknek fizesse vissza?

2) Hol van a szerződés amit aláírt, hogy visszafizeti a szakképzés önköltségét ha külföldre akar menni dolgozni?

3) 16 éves korig kötelező a részvétel a közoktatásban; az addig kapott szakképzés visszafizetésének kötelezettsége azt jelentené, hogy olyasmi árát kell visszafizetnie aminek az elfogyasztása kötelező volt számára.

2018.01.27. 11:40:34

@neoteny:
mert ugye ha a jognak nincs területi hatálya, akkor csak a földkerekség egészén érvényesülhet. de mi lenne az a közjog ami ilyenformán érvényesül úgy, hogy azt minden egyes ember minden pillanatban teljesen önkéntesen elfogadja. ha ez anarchista jogrend nem üres, akkor micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 11:40:41

@444:

"na de hogyan működne az "anarchista" oktatási rendszer"

"a szüleim fizették azért, hogy schwartz tibiéknél a kati nénihez jártam a vendég utcába."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 11:50:13

@444:

"ha ez anarchista jogrend nem üres, akkor micsoda."

Az élet Istentől kapott ajándék

Istentől kaptuk az ajándékot, amely minden mást tartalmaz. Ez az ajándék az élet—testi, intellektuális és erkölcsi élet. De az élet nem tudja önmagát fenntartani. Az élet Teremtője ránk bízta azt a kötelességet, hogy azt megőrizzük, kifejlesszük és tökéletesítsük. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk végezni, csodálatos képességek tárházával látott el bennünket. És sokféle természetes forrás közé helyezett minket. A képességeink alkalmazása által ezeket a természetes forrásokat termékekké változtatjuk, és használjuk őket. Ez a folyamat elengedhetetlen ahhoz, hogy az élet a kijelölt útján haladjon.

Élet, képességek, termelés—más szóval egyéniség, szabadság, tulajdon—ez az ember. A ravasz politikai vezetők fortélyai ellenére ez a három ajándék Istentől származik megelőzve az emberi törvénykezést, és magasabbrendű afelett. Élet, szabadság és vagyon nem azért léteznek, mert az ember törvényeket hozott. Ellenkezőleg, a tény az, hogy élet, szabadság és tulajdon már az előtt létezett, és az embert arra késztette, hogy törvényeket hozzon.

Mi a jog?

Akkor tehát mi a jog? Ez az egyéni jog jogos védelemre történő kollektív szerveződése. Mindannyiunknak természetes jogunk van—Istentől—arra, hogy megvédjük a személyünket, szabadságunkat és tulajdonunkat. Ezek az élet három alapvető feltételei, és az egyik megőrzése teljes mértékben függ a másik kettő megőrzésétől. Mert mik a képességeink, ha nem az egyéniségünk kiterjesztése? És mi a tulajdon, ha nem a képességeink kiterjesztése?

www.aahsz.hu/a_jog.pdf

2018.01.27. 12:21:04

@neoteny:
a diplomát szerző kivándorló a szakképzés önköltségét a magyar államnak fizesse vissza.

2018.01.27. 12:21:52

@neoteny:
de ez egy teologikus kinyilatkoztatás. vallás. és nem világias jogrend.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 12:26:44

@444:

"a diplomát szerző kivándorló a szakképzés önköltségét a magyar államnak fizesse vissza."

Miért? A szakképzés önköltségét nem az állam termelte meg, hanem a szolganépek. Ha valakik jogosultak a visszafizetésre, akkor ezek a szolganépek azok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 12:28:53

@444:

"de ez egy teologikus kinyilatkoztatás. vallás. és nem világias jogrend."

Ez egy istentelen senkiházi érvelése.

2018.01.27. 13:08:43

@neoteny:
a pénzt nyilván a szakképző intézmények kapják meg. a magyar állam az adókból olyan embereket képezzen, akik magyarországon valamilyen adót fizetnek. egy orvos megszerzi a szakvizsgáját magyarországon. a magyar állam nagyságrendben 10 millió forint extrát biztosít. értem, hogy svédországban magasabb bérek. magyarország és svédország nem áll szövetségi államrendben.

elvben lehetne közép európai szövetségi oktatási rendszer. a németek normatív módon hozzájárulnak a kelet-közép európai oktatáshoz. és cserébe a föderáción belül szabad a munkaerő áramlás. a magyar és a német gyerek ugyanannyi pénzből van képezve. ezt nem akarják. rendben. ha valaki feltétlen német akar lenni, akkor most aztán tényleg kivándorolhat. mert most akárkit befogadnak a közel és közép keletről is. kelet-közép európából pláne. el kell németesedni. van olyan ismerősöm, aki kiment. magyar fiú és lány németországban házasodtak össze. kaptak letelepedési engedélyt, gyakorlatilag a helyi önkormányzat fizette a lakbért, és utána kaptak annyi támogatást, amiből megvették a lakást. és ők németekké váltak.

magyarországot azokkal kell építeni, akik részben magyarok akarnak lenni. a nem-magyarok menjenek ahová akarnak. most aztán tényleg lehet. a világ sohasem volt ennyire befogadó. persze az is igaz, hogy a magyar társadalom régen volt ilyen mértékben kirekesztő. ebből a helyzetből a tradicionalizmushoz való visszatérés következik. tecca interkulturális trénernek tanult bosztonban. és harcol a hajléktalanok jogaiért a város mindenki egyesületben. de a város errefelé nem mindenkié. hanem a városlakó polgárságé. és azok úgy döntenek, hogy a hajléktalanoknak dologházat építenének az üdvhadsereg azon tagjaival, akik ehhez nem kérnek kiemelt állami támogatást, akkor úgy döntöttek. teccáék állami támogatásból pesztrálnák a hajléktalanokat. abból lenne az iroda, az iphone, a macbook. és ők azért harcolnának, hogy hadd pisálhassanak és kakilhassanak a kapualjba. mert szerintük a város mindenkié. de nem. az a városlakóké. és annak vannak választott képviselői. csak őket nem választják meg. legfeljebb csak néhány utcában. ott gyűljenek össze a hajléktalanok és adjanak nekik jogokat. és mások tulajdona felett ne rendelkezzenek. persze ebből egy vallási ellentét adódik. amire a demokraták válasz az, hogy ők felszámolják a nemzeti keresztény államiságot. ez a politikai céljuk. ugyanúgy fel lehet számolni ezt az alapítványi hálózatot is. és most ez a hatalmi játszma zajlik. ebben vesz részt ziggy slam költő. leönti a műemléket festékkel. mert ő lázad. megírja a fészen, hogy szétbaszódott a mosdó az isibe, de őt nem érdekli. okka. ők most a oktatási reform ellenzéki vezérszónokai az rtl klub sztárjai.

2018.01.27. 13:29:21

@neoteny:
tehát több féle szövetségi államrend elképzelhető. egy közép európai föderatív. vagy svájci típusú konföderatív. kelet-közép európai városállamok csatlakoznak svájchoz. és az így lép be az unióba. létrejön egy brüsszeltől független államrend. de ezeknek jelenleg nyilván semmiféle realitása nincs. svájc elképzelése az, hogy importálja a bevándorlókat. és majd megtiltják, hogy azok párhuzamos társadalmakat hozzanak létre. mert a bevándorlók egy részének eszük ágában nincs integrálódni. és ha ez nem tetszik, akkor többségi alapon kirakják őket. svájc is így csinálja. legyen a jog kiindulásként olyan, mint svájcban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 13:34:01

@444:

"a pénzt nyilván a szakképző intézmények kapják meg."

A pénzt korábban is a szakképző intézmények kapták; ha valaki jogosult a visszatérített pénzre, akkor az azok, akiktől a támogatott szakképzésre költött pénz eredetileg származott.

"a magyar állam az adókból olyan embereket képezzen, akik magyarországon valamilyen adót fizetnek."

A szocializmus által létrehozott problémákra a megoldás még több szocializmus.

"a nemzeti keresztény államiság"

Ami "vallás. és nem világias jogrend."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 13:34:58

@444:

"tehát több féle szövetségi államrend elképzelhető."

Ezek mind vallások.

2018.01.27. 15:32:48

@neoteny:
így van. az mind vallás, vagy vallásfelekezet. két felekezet is alkothat vallási egységet. vagy több gyülekezetnek is lehetnek közös normái. de mindnek a kiindulási pontjában az áll, hogy a közélet kiindulási alapja elsődlegesen közösség.

anarchiában ha van egy pszichopata sorozatgyilkos, akkor a közösségnek nincs joga fellépni. hanem a sértettek ha esetleg valaki túléli, akkor egyezkedhet sorozatgyilkossal arról, hogy egy harmadik fél esetleg elítélje. de a sorozatgyilkos azt miért fogadja el. van a hitközség. és annak vannak jogelvei. de van olyan idióta, aki szeretne ölni. és van, aki meghalni. fel lehet fogni, hogy ez is piac. különben is az embereket részeit oda lehet adni állatoknak, szervkereskedelem is csak piac. meg lehet ideologizálni. csak nyilván ellenkezik a hitelvekkel. a vallással. de egyesek úgy képzelik, hogy ez is lehetne piac. de errefelé esetleg ne legyen. amerika a szabadság őshazája. menjenk bosztonba.

2018.01.27. 15:36:09

@neoteny:
tessék. itt vannak a "liberálisok". eltörölnék a tandíjat.
index.hu/belfold/2018/01/27/medgyessy_100_naposa_utan_itt_az_egyutt_200_napos_programja/
és ez a társaság azért is alkalmas a "korszakváltásra", mert szigetvári viktor szerint "Én vagyok az egyetlen miniszterelnök-jelölt, aki láttam már kormányülést, én vagyok az egyetlen miniszterelnök-jelölt, aki láttam már közigazgatási államtitkári értekezletet".

2018.01.27. 15:41:34

@neoteny:
a csepeli munkásotthonban összegyűlt korszakváltók.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1928/19288/192889/19288917_898771f70e645d1c54fc480736b95133_wm.jpg
ők az új kezdet. a korszakváltók.
mno.hu/data/cikkek/2434/24343/cikk-2434370/_NBB5987_focuspoint_926x504.jpg
vannak még karácsony geriék.
static.origos.hu/s/img/i/1610/20161002nepszavazas-2016-kvotareferendum-london-pm.jpg
a vona gábor és a "nácikok". jobbnál jobbak vannak az ellenzékben.

2018.01.27. 15:46:46

hja és még gyurcsány ferenc. valamit "a" civilek.
ocdn.eu/pulscms-transforms/1/Dq8ktkqTURBXy84ZTRkNTZkY2VlY2Y0MzAwY2FmZmYyNGJhZTk1ODRmNy5qcGVnkpUDAAfNBhjNA22TBc0DFM0BvA
ezek induljanak el együtt, vagy külön. döntsék el. április 8-án választás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 17:46:05

@444:

"így van. az mind vallás, vagy vallásfelekezet."

Erről van szó: az általad propagált népnemzetiszocializmus is egy vallás.

"de a sorozatgyilkos azt miért fogadja el."

Mert ha nem fogadja el, akkor a törvényen kívül helyezi magát (outlaw): akkor ő sem fordulhat harmadik félhez jogorvoslásért. Vagyis bántalmazhatja, börtönbe vetheti vagy kirabolhatja őt bárki anélkül, hogy ez ellen a törvény védelmét igényelhetné.

2018.01.27. 19:23:31

@neoteny:
ez a sorozatgyilkosokat egy pillanatig sem zavarja. a pszichopaták ezt az üldöztetést élvezik a leginkább. ők szegény kis áldozatok. de felőlem legyenek olyan kommunák ahová teljesen szabadon be lehet költözni, ahonnan teljesen szabadon el lehet menekülni és nincs bíró. ez ugye az anarchia. és lássuk, hogy mi történik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 19:34:50

@444:

"ez a sorozatgyilkosokat egy pillanatig sem zavarja. a pszichopaták ezt az üldöztetést élvezik a leginkább."

Tévedés: a pszichopaták a mások -- beleértve az üldözőik -- eszén túljárást élvezik; de azt nem élvezik, ha üldöztetve vannak.

"nincs bíró. ez ugye az anarchia."

Nem: az anarchiában is van bíró(ság), csak nem a központi hatalom által monopolizált jogszolgáltatás (beleértve a bíró[ságo]kat). Ld. pl. a választottbíró(ságo)kat.

2018.01.27. 19:56:50

@neoteny:
a pszichopaták rendszerint elég okosan. esetenként szuper intelligensek. csak hogy nem tudnak konstruktív módon gondolkodni. csak úgy tudnak túl járni mások eszén ha folyamatosan üldöztetve vannak. és ezért gyilkolnak. a közösségi lét kimaradt az életükből. csak az egyén számít. az egy én. a szuper ego és az univerzális törzsi tudat. és lényegében ezt hirdeti a a liberalizmus extrém változata.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 20:07:41

@444:

"nem tudnak konstruktív módon gondolkodni. csak úgy tudnak túl járni mások eszén ha folyamatosan üldöztetve vannak. és ezért gyilkolnak."

Ezek romantikus fantáziálgatások.

www.cix.co.uk/~klockstone/sanity_1.pdf

www.hare.org/references/HareandNeumannARCP2008.pdf

2018.01.27. 20:19:56

@neoteny:
debrecenben 1552 után volt választott esküdt bíróság illetve szenátus. de ez nem anarchia.

1552. május 7. szombat
Sabbato post inventam Crucem
A bíróval együtt tizenkilenc szenátor úgy ítélt, hogy bárki, aki a lippai ostrom után ide költözött át és Lippába nem volt bezárva, ezek mindnyájan, akár makóiak (de Makó), akár Csanádiak (de Chanad) legyenek, azok mindannyian kútbért (puteum censum) tartoznak fizetni, akik pedig a szegedi csata (cladis Zegediensis) után költöztek ide, itt házat vettek az itteni bíró illetékessége alá tartoznak. Akik pedig elhagyott házakat foglaltak el és azok tartozékait használják, azok a cenzust is megadják. Ha a házak gazdái hazatérnének és a helyettük is tett cenzus megtérítését megtagadnák, azok házait birtokolják.

török jános hunyad megye főispánja és debrecen földesura éppen lippa várát védi kászim budai pasával szemben. az öccse török ferenc magyarország dunántúl főkapitánya.

irmuska egyik barátnője lippainé. a férjének az egyenes férfiági 16. század közepén élő felmenője vélhetően akkor került debrecenbe. a bíró és tizenkilenc szenátor úgy ítélt, hogy ha a csatából menekült, de nem volt bezárva, akkor alkalmas lesz, de fizesse meg a kútbért. és ha elhagyott házba költözik be, akkor a cenzust is adja meg. mert debrecen a magyar királyság, az erdélyi fejedelemség és oszmántörök birodalom határára kerül. és fent kell tartani a várost. a fejedelem fennhatósága alatt hódoltsági adót fizetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 20:24:52

@444:

"nincs bíró. ez ugye az anarchia."

Nem: az anarchiában is van bíró(ság), csak nem a központi hatalom által monopolizált jogszolgáltatás (beleértve a bíró[ságo]kat). Ld. pl. a választottbíró(ságo)kat.

2018.01.27. 21:30:49

@neoteny:
anarchiában csak két ellenérdekelt fél által választott eseti bírók vannak. nincs közjog. nincs bíróság.

ha debrecenben visszaállna az 1552-ben elfogadott közjogi rendszer, akkor a városnak lennének választott esküdtei és egy választott bíró. minden évben új bírót választottak. a 16. század végére intézményesítették, hogy ugyanazon személy két egymást évben nem kerülhet a főhatalomba.

a reformáció idején az 1550-1650 közötti száz évben debrecen választott főbírái.

BAKÓCZY ISTVÁN 1550-1551
FERENCZI PÉTER 1552
KALMÁR ISTVÁN 1553, 1556
LITERÁTI GERGELY 1554, 1565
TASSI ISTVÁN 1555
LITERÁTUS BALÁZS 1558–1560, 1564
SZABÓ DÁVID 1566, 1568, 1574, 1578
DUSKÁS FERENC 1567, 1570, 1572
GOMBOS BÁLINT 1571
NAGY BALÁZS 1573
SZABÓ MIKLÓS 1575-1576, 1580
CHORBA (CSORBA) LÁSZLÓ 1580–1583, 1586
NAGY GÁL ISTVÁN 1587, 1597, 1599
MÉSZÁROS BENEDEK 1588, 1590, 1593
TÓTHFALUSSY ISTVÁN 1589, 1592
THURI GYÖRGY 1591
DUSKÁS ISTVÁN 1594, 1596, 1598, 1601
KOLCS MIHÁLY 1595
TÓTH MIHÁLY 1604, 1607
MÉSZÁROS GYÖRGY 1606
MÉSZÁROS BENEDEK 1608, 1610
TOLNAI LITERÁTI IMRE 1609, 1618, 1625
MIKE PÁL 1619, 1621, 1623, 1626, 1629, 1632, 1634
SZŰCS GYÖRGY 1620, 1622, 1624
JUHOS FERENC 1627, 1630, 1633, 1635, 1637, 1639
BACSÓ JÁNOS 1628, 1631
FEKETE ISTVÁN 1636, 1638, 1640, 1642
BORNEMISZA JÁNOS 1641, 1643
SZEGEDI GÁSPÁR 1644
GÁSPÁR GYÖRGY 1645, 1647, 1649
KEREKES MIHÁLY 1646, 1648
DOBOZY ISTVÁN 1650

és ezek mellett működtek a választott esküdtbírák. és a különféle tisztségviselőket. kezdve onnan, hogy a nagykereskedésben ki mázsáljon a piacon. ki a székbíró. kik legyenek a véka és a köböl felügyelői. az is évente változik. az ispotálymesterek a jegyző (a nótárius) és a többiek. és a kollégium vezető tanárai, a diákköztársaság (coetus) és az egyház. a választott tízháznagyok, az utcakapitányok. lényegében minden polgári háznak, családnak volt valamilyen vezető közéleti tisztsége. hol van most ilyen mértékű szabadság?

a parlamenti többség megválasztja a legfelső bírát. és az kinevezi a többi tanácsvezetőt. de ezt nemcsak a fidesz képzeli így. hanem az összes párt. és amelyik párt nyer az nevezi ki az ispotálymestert (kórházigazgató), a vezető tanárokat, a jegybankárokat mindenkit. ebben a hatalmi játszmában a győztes mindent visz. csak nyugat-európában a pártok eljátsszák a politikai váltógazdálkodást. nem váltják le a másik által kinevezett iskolaigazgatót. magyarországon nem játsszák el. itt leváltják. mondván, hogy antiszemita, vagy magyarellenes. a "liberális" "demokraták" azt mondják, hogy kizárólag ők a civilizáltak. és a másik oldal azt mondja, hogy velük szemben minden megengedett. mert ezeknek köszönhetjük trianont. erre jön auschwitz-birkenau az ütőkártya. a gulág. erre válasz a don kanyar. erre jön, hogy a tanácsköztársaság népbiztosai, stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 21:37:27

@444:

"anarchiában csak két ellenérdekelt fél által választott eseti bírók vannak. nincs közjog. nincs bíróság."

Helyesen: nincs a központi államhatalom által monopolizált jogszolgáltatás.

2018.01.27. 22:53:29

@neoteny:
a reformáció idején debrecenben értelmezésed szerint anarchia volt? nem volt államilag központosított jogszolgáltatás. földesúr se volt. mert török jános hunyad megye főispánja a bánságban lippa várát védve csatározott kászim budai pasa seregeivel. és a testvére török ferenc magyaország dunántúli főkapitányai voltak. török bálint fiai lettek volna debrecen városának jog szerint örökösei. csak ezek a fiatalok nem tudták igazgatni ennyi területet. mert buda elfoglalása után a magyar államiság szétesett. ez idő tájt debrecenben az értelmezésed szerint anarchia volt? vagy éppen ellenkezőleg felszámoltak az anarchiát azzal, hogy archos-okat választottak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.27. 23:19:36

@444:

"ez idő tájt debrecenben az értelmezésed szerint anarchia volt? vagy éppen ellenkezőleg felszámoltak az anarchiát azzal, hogy archos-okat választottak."

Nem volt anarchia, mert a városi törvényhozás és jogszolgáltatás centralizált volt a városon belül. Az, hogy a szenátorok és a bírók választva voltak, demokratikus volt, de nem volt anarchikus. A választott arkhosz még mindig arkhosz.

Fontos felhívni arra a figyelmet, hogy nem minden klasszikus liberális (libertariánus) anarcho-kapitalista. Példaként ott van Frederic Bastiat: ő klasszikus liberális volt, de nem anarchista; szerinte a központosított jogszolgáltatás a kormányzat (az államhatalom mindenkori manifesztációja) helyes feladata. "Mindössze" az volt az álláspontja, hogy a (központosított) jogszolgáltatás egyetlen érvényes területe a magántulajdon, ti. az egyén életének, szabadságának és tulajdonainak védelme. A különbség a generikus klasszikus liberálisok (libertariánusok) és az anarcho-kapitalisták között az, hogy az utóbbiak nem hisznek abban, hogy egy központosított, monopolista jogszolgáltató képes a legjobb minőségű jogszolgáltatásra: a monopolhelyzetéből fakadóan nem kell versenyeznie senkivel, olyan minőségű jogszolgáltatást nyújt olyan áron, amilyet és amennyiért jónak látja. (A másik szempont az, hogy az anarcho-kapitalisták szerint a központi jogszolgáltató az emberek életének egyre több területét szabályozza, mert képtelen ellenállni a monopolhelyzetéből adódó hatalom csábításának, hogy azt minél több irányba kiterjessze).

Így hát a (történeti) debreceni törvényhozás és jogszolgáltatás inkább megfelelt egy klasszikus liberálisnak, mint az országos szinten központosított törvényhozás és jogszolgáltatás: de ahogy a debreceni törvényhozás és jogszolgáltatás is kiterjedt a debreceni polgárok életének minél nagyobb szabályozására, ez a folyamat már nem találkozott (volna) egy klasszikus liberális helyeslésével/egyetértésével. Ebből a szempontból az anarcho-kapitalisták következetesebbek: ők nem is kívánnak esélyt adni még a helyi arkhoszoknak sem a hatalmuk kiterjesztésében.

A téma jól körüljárásra kerül John Hasnas által ebben (a már többször linkelt) esszében:

faculty.msb.edu/hasnasj/GTWebSite/MythWeb.htm

2018.01.28. 00:05:52

@neoteny:
na de mit jelent a magántulajdon védelme 1552-ben debrecenben. egyesek a házaikat elhagyják. (mert vannak, akik úgy gondolják, hogy jobban védett felső magyarorországi várakba, belső erdélyi városokba menekülnek). egyesek viszont éppen a csatákból érkeznek debrecenbe. és az elhagyott házakba beköltöznének. de mi van ha visszaköltözne. mi történjen? ha nincs törvény, és nincs választott bíró, akkor anarchiában ezt ki dönti el? az ököljog?

2018.01.28. 00:19:18

@neoteny:
1552. júl. 14. csütörtök
Feria quinta post Margarethe
Ilona asszony Szegyes (Zeges) Péter elleni perét a szenátushoz fellebbezte. Tehát köteles a tanácsot a legközelebbi szombatra összehívni.

a bíró és az esküdtbírák (jurátosuk) döntése a per vesztesének lehet fellebbezni. az a szokásjog, hogy ez esetben a következő szombatra neki kell a szenátorokat összehívni. ilona asszony azt mondja, hogy ne szentátus legyen a feljebbvitel, hanem döntsön inkább a pék. mert az egy rendes ember.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.28. 01:41:48

@444:

"a bíró és az esküdtbírák (jurátosuk) döntése a per vesztesének lehet fellebbezni."

Ez a mondat ebben a formában értelmetlen.

"az a szokásjog, hogy ez esetben a következő szombatra neki kell a szenátorokat összehívni."

Ez a _szokásjog_ 1552-ben Debrecenben? Nem arról értekeztél korábban, hogy akkor (vagy akkortájt) adott önkormányzati függetlenséget Debrecennek Török János?

2018.01.28. 09:59:19

@neoteny:
korábban budán volt a feljebbvitel. 1538-ban a váradi békével debrecen az önállósuló erdélyi fejedelemség része lett. 1541-ben budát elfoglalták a törökök. így a királyi udvarnál nem lehetett a fellebezni. a budai pasa és az erdélyi fejedelemség jöhetett volna szóba. kászim pasát a hódoltsági adó megfizetésén túl a városok peres ügyei nem különösebben érdekelték. erdély egy éppen létrejött államalakulat volt. a fejedelem szapolyai fia jános zsigmond egy kisgyerek. erdélyt ténylegesen vezető fráter györgyöt habsburg ferdinánd 1541 végén meggyilkolja.

2018.01.28. 10:07:36

@neoteny:
bocs. 1551 végén. és 1552 áprilisában szent györgy mondják azt, hogy na jó. budán királyi udvar megszűnt. gyulafehérváron a fejedelem egy kisgyerek. akit ugye buda bevétele után izabella királynéval erdélybe száműznek. az erdélyt ténylegesen irányító fráter györgyöt, aki váradi püspök is egyben a császáriak megölik. közben folyik a reformáció.

2018.01.30. 17:55:18

@neoteny:
1556. ápr. 24.
Szent György ünnepe
Határoztak a vargaművek és a saruk adásvevéséről, hogy egy szolutárért (solutar) vagy cipellőért (cypeles) a vásárló tegyen és számláljon le 16 dénárt, egy saruért (ocrea), egy zekernyéért (zekernie) 35 dénárt, fejelésért (feyeeles) 18 dénárt, térdig való saruért (terdiig való sarwert) 25 dénárt, asszonyiért (ázzon ember sarwert terdiig valóért) 20 dénárt, deli saruért (deli sarwert) 16 dénárt. Ha pedig ezen város vargamesterei ezt a végzésünket nem tartanák meg és megtörni szándékoznának, akkor az idegen sarukészítő mesterek behívassanak a városba, és szabad lehetőséget kapjanak saruik eladására az előbb írt módon.

tehát a szabályozás nem feltétlen azt jelentette, hogy a céh diktálta az árakat. hanem a választott városi tanács határozta meg a maximált árat. mondván, hogy ha ez nem elég, akkor hívnak idegeneket.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 20:17:22

@444:

"a választott városi tanács határozta meg a maximált árat"

Így vásároltak szavazatokat.

2018.01.30. 21:53:19

@neoteny:
a céh ajánlatot tett a tömegtermékek árára. és azt a tanács elfogadta azzal, hogy ha azt a mesterek nem tartják be, akkor akkor "az az idegen sarukészítő mesterek behívassanak a városba, és szabad lehetőséget kapjanak saruik eladására az előbb írt módon".

egy korabeli végrendelet. hagytak pénzt az iskolának, a kórháznak (ispotálynak). alapítványokat tartanak fent.

Tiszta Máté, 1595. március 8.
Én Tiszta Máté testemben betegh leven, lelkemben penigh egésségben, az Jésus Christusban.
Teszek testamentumoth az vöth javaimról, az kit az Ur Isten énnekem adott és énrám bízott az ő nagy jóvoltából, az én atyámfiával egyetemben, Dorko aszszonnyal, Isten segítségül velünk, Ámen.
Gazdagh Gáspárnak az jó attyátul maradott házban való lakásomért hagyok Ft 50, az feleségnek Anna aszszonynak két aranyat.
Az én atyamfiajinak, Gyenge llliesnének Annának, ismégh Tiszta Antalnénak Ersébetnek hagyok ez kettőnek Ft 25, az gyermekeinek egyaránt hagyok.
Borbélj Jánosnénak Ersébetnek hagyok Ft 10, az két gyermekének egy egy aranyat.
Az Scolába hagyok Ft 6 az deákoknak
Az Ispotáljba hagyok Ft 6
Az melly tanult atyafi felkeről tanulni, hagyok Ft 10
Az szolgáknak hagyok Ft 1
Az Ifiu Györgynének hagyok Ft 1
Ezeken kívül valahol valami vagyon, mindeneket az én szerelmes atyámfiának hászastársomnak, Dorko aszszonyoknak hagyok, mert én mindeneket ü vele kerestem, valamivel az Úristen megáldott és meglátogatoth.
Az Tiszta Mihálj árváinak vagyon nálam ötszáz forintia, azt hagyom az ü árváinak, mind az árvákkal egyetemen kiadattassék.
Azon kivöl az mit kötöttem penigh reájuk, azt én megengettem nekik.
Ezeknek halgatói voltának
Vígkedvű Márton, Fekete Péter, Kösköny Ambrus, Bereczki János, Gazdag Gáspár.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 21:56:28

@444:

"a választott városi tanács határozta meg a maximált árat"

Így vásároltak szavazatokat.

2018.01.30. 22:16:58

@neoteny:
nagyjából 10 házra jutott egy pozíció a tanácsban. és évről évre választottak. ez azt jelentette, hogy ha valaki képviselő akart lenni, akkor azzá vált. mert a tanácsot bármelyik nap össze lehetett hívni. munkával járt. azt külön elrendelik, hogy a bíró választásnál mindenki legyen jelen. különben büntetést kell fizetni. ott van a jurátus, az ispotály, a kollégium, a céhek, a nótárius (jegyző) hivatala, az utcakapitányságok. küldöttek vannak. mennek budára a pasához, esetenként isztambulba, a fejdedelmhez, a bécsi udvarba. és fent kell tartani egy várost.

vasárnapi boltzár ötlete sem új.

Debrecen város magisztrátusának statutuma a vasárnapi adásvétel korlátozásáról az istentiszteletre való tekintettel.
Debrecen, 1551. aug. 27.
A tanács úgy határozott, hogy vasárnap tíz óráig, ameddig az istentisztelet a templomban
el nem végződik, senki debreceni lakos ne merészeljen bármit eladni a boltokban,
sátrakban vagy kapuk alatt, sem vásárolni, mert ha közülük bárki elad vagy vesz valamit,
a vásárbírónak joga legyen elkobozni és a város javára fordítani. Tilalmas lesz a külső
helyekről valónak is, azok se merészeljenek bármit is eladni, mert ha a városnak ezt a
rendelt és most újból kiadott törvényét ismerve valamit eladnának, az áru elkobzása által
szenvedett káron fele részben az eladó, fele részben a vevő osztozzék.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 22:33:29

@444:

"a választott városi tanács határozta meg a maximált árat"

Így vásároltak szavazatokat.

2018.01.30. 22:40:43

@neoteny:
Debrecen, 1598. márc. 14.
Minthogy Tót (Thot) János és Katalin, Dus Benedek leánya innen elmenvén, hiteket megtagadván orosz pap által esküttenek öszve az házasságra, azért végeztük felőlök, hogy innen elmenjenek, mint hiti hagyottak az vásárról, és soha Debrecenben (Debreczen) se lakni, se másképpen ne merjenek jönni, mert ki itt látja, mindjárt bemondják, fejek vétessék.

2018.01.30. 22:48:44

@neoteny:
akkor lehetett valaki a tanács tagja ha volt saját háza és abban fizetett adót (volt működő vállalkozása). egy házban esetenként több család is lakott. plebejusok szolgálták a patriciusokat. voltak szegényházak és a városnak voltak külső jobbágy falvai. a rendszer olyan volt, hogy lényegében minden választó és választható polgári családnak volt képviselője a magisztrátusban. a házak döntötték el a választást. tízháznagyok voltak. és az utcában választották a szenátorokat. illetve minden utca adott a jurátusba egy esküdtet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 22:50:23

@444:

"a választott városi tanács határozta meg a maximált árat"

Így vásároltak szavazatokat.

2018.01.30. 23:16:47

@neoteny:
ekkoriban a szegényeknek nincs szavazata. a házzal rendelkező és adót fizető polgárok a választók és egyben ők választhatók. vannak nemesek, de azoknak nincsenek előjogaik.

egy városi nemes özvegye adókönnyítést kér. és cserébe adományt ígér a kollégiumnak.

Debrecen, 1619. december 28.
Tisztes öregasszony, Margit a néhai nemes D. Mészáros (Mezaros) Benedek özvegye a szenátus előtt személyesen megjelenve önként és szabadon kényszerítés vagy ösztökélés nélkül élő szóval ezt a fent megírt vallomást adta ki és örök emlékezetül beíratta a közös jegyzőkönyvbe ily módon.

Tisztelendő nemes uraim én kegyelmeteknek ezen könyörgök, mai öregasszony állati gyarló állapotomat tekintse meg kegyelmetek, és az adó dolgából, fizetésből könnyebbítsen meg ilyen formán, hogy ez mostani 1619. esztendőtül fogván ezután immár
éltömig minden esztendőnként az derék adóban adok húsz forintot, utcaszeremet is feljebb ne vessék az kapitányok, míg élek. Ha az Úristen életemnek óráját elhozza, ilyen vallást teszek, hogy az mi pénzem van nekem az én megholt Mészáros (Mezaros) Benedek
uramtul maradott úgy, mint hatszáz forint, azt épen, szárazon az deákoknak és szegényeknek hagyom, úgy hogy az kiutaltatván az én javaimból, azkori debreceni (Debreczeni) bíró uram kezében adassék és ő kegyelme az böcsületes tanáccsal együtt utaljon ki belőle, az hová jobbnak ítélik lenni. Mivel az előbb említett asszony kérését az egész szenátus helyeselte és megengedte, beírták bizonyságlevélbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.30. 23:28:00

@444:

"a házzal rendelkező és adót fizető polgárok a választók"

"a választott városi tanács határozta meg a maximált árat"

Így vásároltak szavazatokat.
süti beállítások módosítása