Trump bejelentett az amerikai kapitalizmus hatékonysági fordulatát és az ezen alapuló új amerikai világnézetet -- miután az amerikai gazdaság eddig is messze a leghatékonyabb volt a világon. Erre a putyinista politika és sajtó szerte a világban levonja azt a következtetést, hogy győzött a kereszténység, és (pl.) Magyarország végre jól megérdemelt helyén, a történelem fősodrában van. Kb. Amikor az egyetlen helyes olvasat az lenne, hogy most kerül ki belőle végleg, mert ettől kezdve se az USÁ-nak, se a felbőszített és összeszoruló EU-nak nem lesz érdeke pátyolgatni a magunk fajtákat, viszont a technológiai fejlődés eredményeként már szükség sem lesz az alacsony hozzáadott értékű lator államocskákra. Ez nem hónapok, de nem is évtizedek kérdése. Néhány évről beszélünk. (És egy új "Jalta" eredményeként a feláldozható országok egyikeként újra orosz gyarmat leszünk.)

Magyarország választóit azzal kábítja az autokratikus oligarchia kormánya, hogy lehetséges jól élni jól működő nemzeti (nationwide) kapitalizmus, viszonylagos korrupciómentesség és versenyképes állami szolgáltatások nélkül. Nyilván ezt teszi, mert a felsoroltakból semmi sincs nálunk, viszont a korrupt oligarchiának (még egy darabig) éppen így jó. A hazai putyinizmus azt hirdeti, hogy közös nevezőn van Trumppal, pedig ez a közös nevező kb. a bivalyé és a legyeké: konkrétan a bivaly csapkodó farka. Azt hirdetjük, minden különbözni fog eztán: már nem a tőkeerő, az innováció és a versenyképesség fogja az országok közötti erősorrendet eldönteni, hanem a magyaros furfang; és csak idő kérdése, hogy a nemzeti oktatási rendszerek bedöntésére mindenhol létrejönnek a Balog, Hoffmann & Czunyiné (plc.) helyi irodái, amelyeket követ a Varga & Matolcsy tanácsadó cégek franchise-a és a magyar egészségügyi reform tanulmányozásának szentelt endowmentek a Harvardon és az Oxbridge-en.

Aki azt hiszi, hogy a világ logikája nem lesz még kíméletlenebb eztán, amelynek amerikai ésszel az lesz a lényege, hogy hulljon el mihamarabb a férgese (nézzék csak meg a belépő amerikai adminisztráció összetételét: még véletlenül sincs benne egyetlen óvónő vagy környezetvédő, de még református lelkész és futsallista sincs, viszont annál több a tábornok, milliárdos, nagyvállalati vezér, vállalati tanácsadó és corporate lawyer), az valamit súlyosan félreért a trumpizmus lényegéből. Aki azt hiszi, hogy a Trumppal való magyar érdekközösség egy pillanatra is múlhat azon, hogy mi a magyar érdek, és hogy a magyar érdek -- valamilyen csavaros észjárás mentén -- a magyar versenyképesség további gyengítése lenne, az nézze meg majd, hogy állunk 2020-ban, amikor Trump az újrázásért fog futni. Nem kell jövőbe látónak lenni: vagy így, vagy úgy, már a mostaninál is rosszabbul. Az a pusztítás ugyanis, ami ebben az országban tíz, de különösen hat éve folyik, rövid távon visszafordíthatatlan (csakhogy hivatalosan is az orosz érdekszférába kerülve már kísérlet sem lesz a visszafordítására).

Ha valaki úgy érzi, nem a társadalmi erő (amely nem tévesztendő össze a nemzetközi szinten harmatos magyar kormányzati erővel) és nem a hazai kapitalizmus ereje fogja kijelölni Magyarország helyét a nemzetközi versenyben, hanem a hazudozás normatív ereje, annak éppen ideje eldobnia a Magyar Időket, a Demokratát, és a többi fasiszta orgánumot, mert az valamit nagyon nem ért. A modernség logikája ugyanis inkább előbb, mint utóbb ledarálja a rendszerszintű hazudozást, mivel az a jellegéből fakadóan egyre több ember érdekeivel kerül szembe. Hazugságból nem lehet eladható kenyeret sütni és autót gyártani, nem lehet rákot kutatni és fizetést emelni. Márpedig az emberiség az utóbbit akarja (még a hazudozók is), sőt-sőt ha nem kapja meg, akkor bizony nagyon morc tud lenni. És aki a végén -- túl későn -- ott áll üres kézzel, mert kiderül, a hazudozáson kívül máshoz sem ért, azt elsöpri a történelem. Már Moszkva sem védi meg.

Azt hisszük a nagy hangú öblögetés dönti el a mi országunk sorsát, amely valójában olyan labilis, hogy a miniszterelnöke már egy meghekkelt (egyébként eleve hazugságokkal teletűzdelt) interjúra is az érett diktatúrákra jellemző tisztogatással válaszol? Túl sokan vannak még ebben a hitben. Ám az ország sorsa az iskolapadokban és a magyar tulajdonú kisvállalatokban dől el -- ahol a magyar versenyképesség erősödéséről és reprodukciójáról már régen lemondtak a legfontosabb döntéshozók: az értékteremtéssel megbízott magyar emberek. Hiába patáliázik a magyar miniszterelnök, mint szemétdombon a kakas: a napot nem ő kelti, sőt a szemétdomb sem az övé.