Mint ismeretes a politikai kékharisnyák számára, egy nyílt levél-váltás eredményeként a miniszterelnök egyszer meghívta Tamás Gáspár Miklóst egy kávéra, aki szerencsére azóta sem élt a lehetőséggel -- feltehetően a jó ízlése volt az, ami nem engedte. Ennek ellenére TGM jóval fontosabb tekintetben Orbán szekerét tolja, permanens Starbutts élményt adva a külső szemlélőnek.
Legutóbbi írásában Orbánt a nyugati érdekek hű képviselőjének nevezi, miközben elmondja mindennek, amit tudunk róla. TGM szerint az agresszívan népellenes, item, munkásellenes és nőellenes rezsim valójában nemcsak a nyugat (egy bizonyos "renddel" egybeeső) érdekeit, hanem a "kurrens nyugati trendeket" is érvényesíti Magyarországon. A nyugatot mindössze az különbözteti meg antiegalitárius, rasszista, kirekesztő stb. voltát illetően kis hazánktól, hogy "a viszonyok [nálunk] faragatlanabbak, mint jobb módú, szerencsésebb, technikailag és gazdaságilag fejlettebb államokban." Baloldal persze nincs Magyarországon (leszámítva néhány fiatalt és egy öreget), aki rávilágítana erre a gyalázatra -- arra, hogy éppen az előzőek miatt "ameddig Orbán úr megfizetteti a magyarországi honpolgárokkal az államadósságot (és nem csökkenti az áfát, mint balszerencsés román kollégája), illetve ameddig a romantikus hévvel pazarolt költségvetési pénzeket nem a nyomor enyhítésére használja, addig biztos a helye a polcon, s a Nyugat elleni szitkait annak nézik Nyugaton, amik: üres szavaknak." Magyarán Orbán úr és a nyugat összefonódása teljes és már-már organikus, ami mellett lehet érvelni (magam is tettem korábban), de amellett aligha, hogy a nyugati és a magyarországi rend minősége egy tőről fakadna.
Mármost ha Orbán a jelen, de a fejlett jövő még rosszabb (hiszen az a mintaadó), akkor ugyan minek harcolni Orbán ellen, nemdebár? TGM a korábbi -- számomra kedves -- túlfeszült lényeglátása itt (nem először egyébként) kísértetiesen emlékeztet a kommunisták szocdem ("szociálfasiszta") -ellenes kampányára. Mint szintén ismeretes a politikai kékharisnyák előtt, a Komintern 1928-as kongresszusa határozatba adta, hogy a német kommunisták ne a náci pártot tekintsék fő ellenfelüknek, hanem a szocdemeket, hiszen -- Joszif Visszarionovicsot idézve -- a "fasizmus a burzsoázia harci szervezete, amely a szociáldemokrácia aktív segítségére támaszkodik. A szociáldemokrácia objektív értelemben a fasizmus mérsékelt szárnya. Ezek a szervezetek nem zárják ki egymást, ellenkezőleg, egymás hasznos kiegészítései. Ezek nem ellenpontok, hanem édestestvérek."
TGM szerint a nyugat és Orbán minősége lényegi tekintetben ugyanaz (!). A fasizmus (kvázi a NER) a burzsoázia harci szervezete, ekként a fő cél a burzsoá rendszer felszámolása, a fasizmus addig hadd tobzódjon, a lényeg, hogy lelepleztük -- ahogy lelepleztük a szociálfasiszta magyar baloldalt is. (Caveat. Értse a tisztelt kékharisnya a szavaim mögött a metaforát, ne támadjon le rögtön azzal, hogy akár én, akár TGM lefasisztázta Orbánt vagy a magyar baloldalt.)
TGM-nek ugyabben a lingóban: tessék Dimitrovig és 1935-ig eljutni legalább. Egyébként az egész meg úgy ökörség elfogultság, ahogy van. A nyugat valóban megtűri Orbánt -- az én ízlésem ellenére is csak akkor szól rá, amikor már kényelmetlen árat kér a magyarországi "rendért" --, de pro forma mit is tehetne egyebet, ugye, ha sokszor megalázott, kisemmizett népünk mazochista módon újraválasztja a kínzóját? Ezzel most akkor mit tegyünk? Kényszeríteni a népet, hogy szabad legyen? A Nádor utcából? És baloldali ellenzék ugyan tényleg nincs Magyarországon (bár TGM-mel szemben én nem a baloldaliságát, hanem az ellenzékiségét hiányolom), de ennek édeskevés köze van a burzsoá ármányhoz, sokkal több a magyar demokrácia speciális válságához, amelyben ugyan lehet tetten érni az establishment összetartásának egy faragatlanabb verzióját, de mire megyünk vele? Megzavarodik tőle az establishment? Visszafordul a '89-es eszmények felé? Mi ennek az -- egyébként korábban mások által empirikusan is meghozott -- belátásnak a politikai értelme? Hacsak nem ez: TGM-et követve vajon milyen alapunk marad arra, hogy a centrális erőteret megkülönböztessük egy Corbynt kitermelő Labournek és az SNP-nek egyaránt felhajtó erőt nyújtó brit demokráciától? Vagy bármelyik nyugati -- grass root svájci, populista görög vagy az erős fringe baloldalt összehozó német -- demokráciától? Nem az történik-e TGM-et követve, hogy teljesen lefegyverezzük magunkat, feladjuk az utolsó eszményünket is, és kvietizmusba vonulunk Orbánnal szemben? A nyugatnak lehet érdeke Orbán hatalmon maradása, de hiba a nyugati rendszernek ugyanazt a minőséget kölcsönözni, ami a periférián működni látszik.
(És ami a perifériát illeti: a NER esetében ugyan a nyugatnak megfelelő államrezonról lehet beszélni, feltéve, hogy tág határokon belül demokratikus marad -- amely határokat Orbán folyamatosan teszteli is --, de hogy nem egy magától értetődő lejátszásról beszélünk, arra ott van Lengyelország és Észtország, well, az összes KKE ország példája: ki lehetne törni elvileg, nem a nyugat kényszeríti ránk, csak elfogadja, ami még az érdekében áll -- a káosz és az eladósodás helyett.)
És valóban a nyugat lenne a céltábla non plus ultra? Most, amikor a melegházasság intézménye előtt meghajol az összes multi, állam és lassan a római pápa is, a kapitalizmusnál valóban nincs igazságtalanabb rendszer, kivéve az összes többit, de persze továbbra is lőnek le fehér rendőrök feketéket Amerikában, de erőszakolnak meg muszlim bevándorlók fehér nőket is Svédországban, mivel emberek továbbra is lesznek a földön, nemcsak eszmék... továbbá az etoni és oxbridge-i Cameront közös nevezőre hozni az értelmiség utálatában Orbánnal, a BBC racionalizálását pedig a hagyomány visszacsapásának tekinteni (!) -- kérem, itt, kedves Tanár úr, az Ön írásában, olyan fokú folyamatos inzultus éri -- mit is, hát -- az értelmet, ami mellett nem lehet elmenni. Engedelmével, ez alkalommal nem is mentem. Hadd zárjam így: az itt elharapózó politikai álláspont roppant veszélyes, sőt ami értelmiségi énünknek talán kárpótlást nyújthatna, az esztétikus volta sem szembeszökő.
