1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.07.26. 09:08 HaFr

Miért kávézik TGM Orbánnal?

Mint ismeretes a politikai kékharisnyák számára, egy nyílt levél-váltás eredményeként a miniszterelnök egyszer meghívta Tamás Gáspár Miklóst egy kávéra, aki szerencsére azóta sem élt a lehetőséggel -- feltehetően a jó ízlése volt az, ami nem engedte. Ennek ellenére TGM jóval fontosabb tekintetben Orbán szekerét tolja, permanens Starbutts élményt adva a külső szemlélőnek.

Legutóbbi írásában Orbánt a nyugati érdekek hű képviselőjének nevezi, miközben elmondja mindennek, amit tudunk róla. TGM szerint az agresszívan népellenes, item, munkásellenes és nőellenes rezsim valójában nemcsak a nyugat (egy bizonyos "renddel" egybeeső) érdekeit, hanem a "kurrens nyugati trendeket" is érvényesíti Magyarországon. A nyugatot mindössze az különbözteti meg antiegalitárius, rasszista, kirekesztő stb. voltát illetően kis hazánktól, hogy "a viszonyok [nálunk] faragatlanabbak, mint jobb módú, szerencsésebb, technikailag és gazdaságilag fejlettebb államokban." Baloldal persze nincs Magyarországon (leszámítva néhány fiatalt és egy öreget), aki rávilágítana erre a gyalázatra -- arra, hogy éppen az előzőek miatt "ameddig Orbán úr megfizetteti a magyarországi honpolgárokkal az államadósságot (és nem csökkenti az áfát, mint balszerencsés román kollégája), illetve ameddig a romantikus hévvel pazarolt költségvetési pénzeket nem a nyomor enyhítésére használja, addig biztos a helye a polcon, s a Nyugat elleni szitkait annak nézik Nyugaton, amik: üres szavaknak." Magyarán Orbán úr és a nyugat összefonódása teljes és már-már organikus, ami mellett lehet érvelni (magam is tettem korábban), de amellett aligha, hogy a nyugati és a magyarországi rend minősége egy tőről fakadna.

Mármost ha Orbán a jelen, de a fejlett jövő még rosszabb (hiszen az a mintaadó), akkor ugyan minek harcolni Orbán ellen, nemdebár? TGM a korábbi -- számomra kedves -- túlfeszült lényeglátása itt (nem először egyébként) kísértetiesen emlékeztet a kommunisták szocdem ("szociálfasiszta") -ellenes kampányára. Mint szintén ismeretes a politikai kékharisnyák előtt, a Komintern 1928-as kongresszusa határozatba adta, hogy a német kommunisták ne a náci pártot tekintsék fő ellenfelüknek, hanem a szocdemeket, hiszen -- Joszif Visszarionovicsot idézve -- a "fasizmus a burzsoázia harci szervezete, amely a szociáldemokrácia aktív segítségére támaszkodik. A szociáldemokrácia objektív értelemben a fasizmus mérsékelt szárnya. Ezek a szervezetek nem zárják ki egymást, ellenkezőleg, egymás hasznos kiegészítései. Ezek nem ellenpontok, hanem édestestvérek."

TGM szerint a nyugat és Orbán minősége lényegi tekintetben ugyanaz (!). A fasizmus (kvázi a NER) a burzsoázia harci szervezete, ekként a fő cél a burzsoá rendszer felszámolása, a fasizmus addig hadd tobzódjon, a lényeg, hogy lelepleztük -- ahogy lelepleztük a szociálfasiszta magyar baloldalt is. (Caveat. Értse a tisztelt kékharisnya a szavaim mögött a metaforát, ne támadjon le rögtön azzal, hogy akár én, akár TGM lefasisztázta Orbánt vagy a magyar baloldalt.)

TGM-nek ugyabben a lingóban: tessék Dimitrovig és 1935-ig eljutni legalább. Egyébként az egész meg úgy ökörség elfogultság, ahogy van. A nyugat valóban megtűri Orbánt -- az én ízlésem ellenére is csak akkor szól rá, amikor már kényelmetlen árat kér a magyarországi "rendért" --, de pro forma mit is tehetne egyebet, ugye, ha sokszor megalázott, kisemmizett népünk mazochista módon újraválasztja a kínzóját? Ezzel most akkor mit tegyünk? Kényszeríteni a népet, hogy szabad legyen? A Nádor utcából? És baloldali ellenzék ugyan tényleg nincs Magyarországon (bár TGM-mel szemben én nem a baloldaliságát, hanem az ellenzékiségét hiányolom), de ennek édeskevés köze van a burzsoá ármányhoz, sokkal több a magyar demokrácia speciális válságához, amelyben ugyan lehet tetten érni az establishment összetartásának egy faragatlanabb verzióját, de mire megyünk vele? Megzavarodik tőle az establishment? Visszafordul a '89-es eszmények felé? Mi ennek az -- egyébként korábban mások által empirikusan is meghozott -- belátásnak a politikai értelme? Hacsak nem ez: TGM-et követve vajon milyen alapunk marad arra, hogy a centrális erőteret megkülönböztessük egy Corbynt kitermelő Labournek és az SNP-nek egyaránt felhajtó erőt nyújtó brit demokráciától? Vagy bármelyik nyugati -- grass root svájci, populista görög vagy az erős fringe baloldalt összehozó német -- demokráciától? Nem az történik-e TGM-et követve, hogy teljesen lefegyverezzük magunkat, feladjuk az utolsó eszményünket is, és kvietizmusba vonulunk Orbánnal szemben? A nyugatnak lehet érdeke Orbán hatalmon maradása, de hiba a nyugati rendszernek ugyanazt a minőséget kölcsönözni, ami a periférián működni látszik.

(És ami a perifériát illeti: a NER esetében ugyan a nyugatnak megfelelő államrezonról lehet beszélni, feltéve, hogy tág határokon belül demokratikus marad -- amely határokat Orbán folyamatosan teszteli is --, de hogy nem egy magától értetődő lejátszásról beszélünk, arra ott van Lengyelország és Észtország, well, az összes KKE ország példája: ki lehetne törni elvileg, nem a nyugat kényszeríti ránk, csak elfogadja, ami még az érdekében áll -- a káosz és az eladósodás helyett.)

És valóban a nyugat lenne a céltábla non plus ultra? Most, amikor a melegházasság intézménye előtt meghajol az összes multi, állam és lassan a római pápa is, a kapitalizmusnál valóban nincs igazságtalanabb rendszer, kivéve az összes többit, de persze továbbra is lőnek le fehér rendőrök feketéket Amerikában, de erőszakolnak meg muszlim bevándorlók fehér nőket is Svédországban, mivel emberek továbbra is lesznek a földön, nemcsak eszmék... továbbá az etoni és oxbridge-i Cameront közös nevezőre hozni az értelmiség utálatában Orbánnal, a BBC racionalizálását pedig a hagyomány visszacsapásának tekinteni (!) -- kérem, itt, kedves Tanár úr, az Ön írásában, olyan fokú folyamatos inzultus éri -- mit is, hát -- az értelmet, ami mellett nem lehet elmenni. Engedelmével, ez alkalommal nem is mentem. Hadd zárjam így: az itt elharapózó politikai álláspont roppant veszélyes, sőt ami értelmiségi énünknek talán kárpótlást nyújthatna, az esztétikus volta sem szembeszökő. 

176 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr857655126

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Béndek Péter: Miért kávézik TGM Orbánnal? 2015.07.26. 10:26:02

Kérem, kedves Tanár úr, az Ön írásában, olyan fokú folyamatos inzultus éri az értelmet, ami mellett nem lehet elmenni. Az elharapózó politikai álláspont roppant veszélyes.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panellburzsij 2015.07.26. 17:38:35

@HaFr:
'azért számolj be'
eljő majd az ideje ...
OFF
egy kicsit sokáig tartott a vasárnapi mosogatás, a pachelbel minorkáját meg a jurájhípes szvitfridomot kellet meghallgatnom párszor közben, tudod akiket szintén kitiltottál :) Dreamer, Stealin OneDay,...
(lehet azt elfelejteni, amikor a 68-as villamoson a rövidhullámon a jellegzetes hangon felkonferálta a Uriah Heep legújabb lemezét?)
ja meg a démonost, a July Morningot ..

Mariann19 2015.07.26. 17:39:55

@egyetmondok:
Tartalmi szempontból teljesen igazad van.
Lásd. a 40 éves munkaviszonnyal rendelkező férfiak nyugdíjaztatási szándéka, mely politikai beütést kap, függetlenül a nyugdíjalap egyenlegétől.
Az általam leírtak inkább szakmai jellegűek voltak.

egyetmondok 2015.07.26. 17:41:31

@panellburzsij:
Milyen érdekes Leponex,hogy ti ma a fidesznél pont úgy vagytok TGM-mel,mint annak idején a pártközpont. Jót fejlődtetek öregem.

egyetmondok 2015.07.26. 17:42:33

@Mariann19:
Hát igen,nem csak a fidesz tud szociális népszavazást szervezni,pont olyan jó károsat.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.26. 17:49:55

@egyetmondok: csak ritkábban kérnek bocsánatot még Leponexnél is

panellburzsij 2015.07.26. 17:57:05

@explanatus:
', szelektíven válogatsz mások gondolataiban.'

-mert arra nincs kapacitásom hogy mindegyikre reagáljak, talán nem is kell.
természetesen senkit sem kell - nem is szabad - hozsannázni, ahogy annak sincs semmi értelme hogy oktalanul, zsigerből, irracionális indulatoktól motiválva gyalázni bárkit is.
de ha őszinte vagy magadhoz, magad is belátod: tényleg nem egy langymeleg vízben tapicskolunk Európában mint a tudatlanka jóllakott napközisek.
tán az egyedüli orbán az, aki hajlandó és meri vállalni nagyon világos és nagyon egyenes álláspontját, mit gondol a mai unió helyzetéről, és mit gondol a lehetséges közeljövőről.
olvasd el például TGM mi végtelenül idealistán, a valóságtól messze elrugaszkodva ír a 'menekültekről', HaFr legalább bevallja hogy neki sincs jobb ötlete, de azért a zorbán egy ...
még jó hogy kenterbe ver a dzsídípíversenyben :)

panellburzsij 2015.07.26. 18:04:42

@egyetmondok:
' ti ma a fidesznél'
:)
az életben nem jártam még náluk, de még a polgárok házában sem pedig ott mentem el többször is mellette amikor csinálták
de te azért csak fideszezzél tovább :)

a 'szociális népszavazásról' meg már akkor is azt gondoltam, hogy az egyik zseniális húzása volt, ahogy a szegény szocik már-már szabadultak volna a feritől - az ő későbbi sírásójuktól, lássuk be - a hetvenkétórás vekkerrel (remélem jól emlékszem) összeragasztotta őket, hiába vicsorogtak mindketten ettől a helyzettől.

a vizitdíj, ápolási díj, egészségügy privatizációja meg mérhetetlenül nagy ostobaság volt, bele is buktak szegények.

Mariann19 2015.07.26. 18:07:38

@egyetmondok:
"Nemcsak a Fidesz tud szociális népszavazást szervezni, pont olyan jó károsat."
Nem hagyhatok ki egy megjegyzést, /nem szeretném offolni a blogot/ mert ebben a népszavazásban a két tradicionálisan ősellenségként szembenálló kormány és a szakszervezetek kéz a kézben szervezik a népszavazást.
Miközben mindnyájan tudjuk, hogy a népszavazásról szóló törvény miatt az egész ügyből nem lesz semmi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.26. 18:17:33

@panellburzsij: megint csúsztatsz: Orbán nem ezért egy...

explanatus 2015.07.26. 18:41:05

@panellburzsij: Segítek a kapacitásodon, hogy ne veszíts sok időt. Kaptam egy választ egy kommentemre, kinyomtattam, ne kelljen keresgélni.

Minden benne van, amit most rólunk és a világról tudni kell!

hafr.blog.hu/2015/07/24/igy_assa_ala_az_eu_europat#c27640394

Laptop7712 2015.07.26. 18:02:26

sörtelen 2015.07.26. 18:58:54

@HaFr: Ennek örülök.
Am kissé aljas kérdésem erre a dátumra utal: 2014.05.10. 19:11

sörtelen 2015.07.26. 19:03:30

@HaFr: Őőőőő... miva'?
TGM kommunistának mondja magát?
Gyorsan: hol? Hol? Hol?

zipe moha 2015.07.26. 19:04:37

@egyetmondok: ...helyen vagyunk, te pontosan tudod, hogy milyen torzításon ment keresztül a "felhalmozási időszakod" alatt a szisztéma....végig kollaboráltál sőt pártoskodtál...majd mikor eljött az idő kéred azt a nyugdíjat amit a politika hatalmasok szánnak a hatalomban tartásukért számodra...bizony, a nyugdíjasok és a politikai hatalmasok így és ezért revolverezik egymást kölcsönösen...eredményesen...mindenki más kárára....ha a tömeg megérti, hogy kihúzták mögüle a Társadalombiztosítást( mint biztosítást és múltidőben) és világossá válik, hogy a befizetések csökkenésével radikálisan lecsökken az ellátás...nem lesz hálás....

de nézzük. "szemléletről" írsz. igen a Társadalom Biztosítás, Nyugdíj Biztosítás eredeti értelme szerint biztosítás nem szemlélet! a felhalmozás a hozamképzés az Állami KEZELÉS szerves tartozék....
leírtam neked, miért és hogyan lett eltérítve...akik eltérítették gondolom a felelősséget is vállalják amikor az majd bekövetkezik...a korosztálynak aki végignézte azoknak is vállalniuk kell... szerintem. Jelenleg úgy néz ki, hogy kb 2 generáció viszi el az egész balhét mindegyikőtök után...nyílván nem!

Az Állam adóssága a Társadalombiztosítással szemben fennált 89 után...hisz vittek mindent, a vagyont a közbevételeket, a külső -belső adósságokat. Ez belső adósság volt...hogyan lehet kiüríteni majd üresen hagyni??...sehogy, ki lehet időben tolni a fizetési kötelezettséget, jogszabályokkal el lehet téríteni az eredeti állapotot, megállapíthatlanná ( látszólag..név szerinti felelősök vannak) téve a felelősséget mindezért.
miután legkésőbb 2002-re minden rendszerváltó illúzió leomlott a mainstremben a valaha is létrejövő felzárkózáshoz...magyarán a belső a társdalom tagjai felé fennálló, számukra viszont eltagadott adósság lassú pótlására, a szocik a biztosítást " pénzügyi szemléletű alapokká " nemesítették a jogszabályaikkal, tehát még kvázik külön alapok, gyakorlatban nulla ( mert üres)....

a fidesz miután szembesült azzal, hogy a befizetések már nem fedezik a nyugdíjkifizetéseket folytatva a szocik megoldását költségvetésbe mosta a Társadalombiztosítást...megszűnt biztosításnak lenni valóban ..sőt a nyugdíjjárulékot is átnevezte adónak (hozzájárulásnak), ekkortól már csak " szemlélet".....és te ettől a szemlélettől "jogosan" vársz nyugdíjat...a többiek meg fizetnek nektek, jó lesz?..remélem büszke vagy magatokra..

zipe moha 2015.07.26. 19:19:41

@egyetmondok: ..itt van egy kis adatsor, hogy mibe kerültök, nyugdíjvagyon nélküli "szemlélet" tulajdonosok....a mai aktívok, a saját "felhalmozási időszaka" alatt...jóléti-és társadalombiztosítási fejezet( szépen összemosva...)alatt: 5598 milliárd forint..a költségvetés több mint 1/5-e....mindez közadóból.... vagyonból : o-ft...van még mondani valód??
www.napi.hu/print/591183.html

zipe moha 2015.07.26. 19:52:24

"a mai aktívok, a saját "felhalmozási időszaka" alatt.."
helyesen.
..a mai aktívoknak, a saját "felhalmozási időszakuk" alatt..

integrans 2015.07.26. 19:58:52

@Mariann19: A lényeg mégis az, hogy előbb utóbb csak kiderül, hogy negyedszázadon keresztül egy hamis joglátszaton alapuló látszat rendszert kezelnek és fogadnak el a felek - tévedésbe esve érvényesnek. -

Dániel Galsai 2015.07.26. 20:44:49

@HaFr: Én most szándékosan nem használom a hülye szót, nehogy ezen múljon a világ dicsősége... Azt viszont tiszta lelkiismerettel leírom, hogy bár humán értelmiségi volnék, a "Gutenberg galaxist" kedvelem, közélettel, politikával foglalkozom, írásból élek ( már amennyire...) - én ilyen zavaros, céltalan, "léggömbhámozó" okoskodást sok év óta nem olvastam!"Ha Fr" tiszteli TGM-et, de szekértolónak tartja, ha Orbánt gyalázza jó, ha az (egyre nyilvánvalóbban) mély morális és minden egyéb válságban lévő nyugatot, akkor buta...! Történelmi párhuzamok az évszázad távolából, odarángatott Komintern, teljesen oktalanul, teljesen más történelmi és politikai szituációban... Közben TGM obligát átkozódására, hatásvadász, saját mániáiba zárt öncélú ökölrázására ÁLTALÁBAN semmi kritika, csak abban az esetben, ha a nyugatot és nem Orbánt átkozza...
Azt a nyugatot nem lehet bántani, amelyik elnézte és hagyta, sőt támogatta Görögországot az eszement gazdasági pályán, egészen a csődig, amely nyugat kánonban gyalázta Orbánt, mert Putyinnal tárgyalt, és a Déli Áramlatot támogatta... És ugyanezt a nyugatot, amelynek vezetői (Franciaország, Németország) néhány hónappal később már Putyinnal tárgyaltak,jó zsíros üzletekről, és Északi Áramlatot terveznek tele nyugati befektetővel ÖMW - például...) Mert most már morálisan nem is olyan fontos, hogy az amúgy nacionalista-fasiszta Porosenkoval és az egész Ukrajnával mi is lesz...
És így tovább, és így tovább...
Kicsit bánom hogy kétszer is végigrágtam magam ezen a szellemi csalamádén, de hát ez valamiféle értelmiségi szakmai ártalom - nyilván olyan kurva sok időnk van - olyan, mint a bányászoknak a szilikózis...
Annyi értelme volt, hogy megállapíthattam: a teremtésben nincs más géniusz, csak "HaFr"!!!! Orbán egy gazember, minden NEMZETKÖZI adat ellenére a haza sírásója, az értelmiség általában vak és birka (így rohanunk majd mi birkák a nácizmusba...), még TGM is egy tévelygő,mert nem kellőképpen elvszerűen gyalázkodik! (Én ugyan összetettebben és részletesebben tudnám kifejteni, hogy a milliószor köpönyeget váltó TGM miért szégyen a magyar szellemi életre - de hol merek én megszólalni, amikor itt van "Ha Fr"!) És még egy -némileg pszichológiai jellegű- tanulsága volt az írásnak: az hogy "Ha Fr" és TGM valahol lelki társak... Mindketten a közélet perifériáján élnek, mindketten a lelátóról üvöltik be, hogy hogy kell levenni a labdát... TGm ebből igen jól él (Soros Egyetem és társai), 25 éve szórja bibliai átkait mindenkire felelősség, kockázat nélkül... "Ha Fr" helyzete rosszabb, ő iránta azért érzek némi szánalmat... Neki van egy rögeszméje, ha jól értelmezem valami párt víziója is, amelyik,- ha egyáltalán el tud indulni - szerez majd 0, 2%-ot a 2018- as választásokon... (Ez utóbbira most előre van egy nagy összegű fogadásom!)Neki nem hoz bevételt az önjelölt világmegváltás...
Akárhogyan is: ebben az a legszomorúbb, hogy éppen az ilyen semmiről nem szóló, a világtól elszakadt bölcselkedések miatt gúnyolnak minket a reál tudományok képviselői, és az egyszeri értelmes emberek...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.26. 20:50:00

@Dániel Galsai: köszi, első hozzászólás a blog.hu-n, büszke vagyok :)

sörtelen 2015.07.26. 21:09:14

@HaFr: Na jó, segítek.
Ekkor íródott ez:

Orbán legjobb beszéde 25 éve

Nincs ezen némi köszörülni való? Csak kérdem...

sörtelen 2015.07.26. 21:52:48

Egyébként, "okos ember az, aki azt mondja, amit én gondolok" (mint ez közismert), TGM nagyon azt mondja.
Amilyen keserves lehet venni a fáradságot, és megírni ezt:kettosmerce.blog.hu/2015/07/26/tgm_udvarias_kommentar,
annyira szórakoztató lehet olvasni a sok okos, hozzáértő kommentet.
Bár lehet, hogy még sokkal elkeserítőbb.

Dániel Galsai 2015.07.26. 22:08:00

@HaFr: Köszi a "köszit", nem számítottam rá! Azért remélem írok majd pozitívabbakat is, bár most sem akartalak megbántani... Egyszerűen ez a véleményem, és talán látod még némi érveim is vannak hozzá... Ha udvariasságból köszönted meg, akkor is jó, ha esetleg el is gondolkozol egyes részei esetleges igazságáról, akkor még jobb...!

Dániel Galsai 2015.07.26. 22:08:20

@HaFr: Köszi a "köszit", nem számítottam rá! Azért remélem írok majd pozitívabbakat is, bár most sem akartalak megbántani... Egyszerűen ez a véleményem, és talán látod még némi érveim is vannak hozzá... Ha udvariasságból köszönted meg, akkor is jó, ha esetleg el is gondolkozol egyes részei esetleges igazságáról, akkor még jobb...!

sárga farkas 2015.07.26. 22:26:28

A szocdemek az 1. világháború alatt feltalálták a nemzeti szocializmust (nationale Sozialismus). A háború után a német forradalomban felfegyverezték a nácikat saját híveik legyilkolására. (Ld: S. Haffner műveit). Egy kisstílű pogromagitátornak persze mindent Sztálinra kell visszavezetnie.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.26. 23:07:24

@sörtelen: nem érdemes, akkor így gondoltam

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.26. 23:08:31

@sárga farkas: szegény SZtálin, pedig milyen jó ember volt -- üdv, APO

egyetmondok 2015.07.26. 23:42:09

@zipe moha:
A kirovó-felosztó alapú nyugdíj nem biztosítás,az eredeti szemlélet szerint se az.

panellburzsij 2015.07.26. 23:42:34

@explanatus:
hezitáltam, érdemes-é erre akárcsak néhány szót vesztegetni, távoli barátságunkra tekintettel mégis.
...
aztán mégse, semmi értelme.

'mivel minimum fél millió ember tartózkodik külföldön a legvadabb kapitalista országokban....
Ők meg kosaraznak, fociznak, úsznak, és évente kétszer nyaralnak, és tolják haza az információt. '

ennyit a hihetőségéről, de azért csak szorgalmasan csipegesd fel a hazahozott információikat, arra figyelj azért, nehogy valami fészbúkos kalligram legyen a tablettácskáikon ...

barátsággal:leponex

egyetmondok 2015.07.26. 23:43:59

@zipe moha:
Mi az,hogy "mibe kerültök" ? Ki, én talán, bőven nem is nyugdíjasként ? Mi van ?

egyetmondok 2015.07.26. 23:46:02

@panellburzsij:
Persze,hogy nem. Akkoriban is csak úgy,meg volt üzenve,hogy a rendszer legmocskosabb hivei között is akadnak a TGM-féléknek komoly tisztelői.

panellburzsij 2015.07.27. 00:07:52

@explanatus:
na de csináljunk mégis úgy, mintha komolyan lehetne venni laptopunkat:

'Tehát a nyugatnak kibaszottul nem lenne érdeke egy Jobbik kormány, ezt tényként kell kezelni, inkább csinálna egy második Görögországot, vagy Görögországokat egyszerre többet is akár.'

pedig ugye néhány sorral feljebb arról értekezik a tabletünk, hogy egyedül a 'Jobbik' érti a kapitalizmus 2.0 verzióját, miért pont az jönne, rejtély.

inkább akkor klónozza a görögöket ...
(te biztos tudod követni, majd twitterezzél alkalmasint)

azt meg remélem te is kikéred magadnak, hogy a 'nyugat' döntse el, milyen kormány legyen kis hazánkban, mi felelne meg neki leginkább - nyilván a széthullásprojekt támogatásához.

És egyébként is, nem mindegy milyen kormány lesz, ha egyszer úgyis szétesik az Unió?
Mert ugye kész is az elkerülhetetlen vízió:

'Ezért lesz az, hogy az EU -ahogy most áll – szépen szét fog hullani, vagy így, vagy úgy.'

Ami ugye épp a jobbik programja lenne, ha már egyszer szét kell hullani, ők biztos lelkesen besegítenének kormányra kerülve ...

'Maradnak a magországok, és azok, akik kiváltak. Van egy kis gond. Anglia ki akar válni. Bajok lesznek. Demokrácia?'

Angliának esze ágában sincs kiválni, de zsarolásnak jónak tűnik (most) a kilépés lehetőségének lebegtetése.

Az kétségtelen, hogy a kétsebességes unió már több mint gyanú, amit ugyan hevesen tagadnak brüsszeli uraink, de amit a legutóbbi francia-német szervezkedés tovább erősít.

Amiből viszont még egy HaFr-nak sem következhet más -ha tényleg az országért akarna tenni valamit - minthogy a széthullással fenyegető Unió katasztrofális következményei 'kezelése' érdekében egy erős, polgári kormányzat mellett érveljen -ami jelen esetben minden hibáival együtt a jelenlegi kormány lehet egyedül.

HaFr természetesen soha nem fog ilyet tenni, jöhetne tatár,török - így aztán szimpla agymenésnek is tekintheted laptopunk lelkesedését, szerintem:)

PS: természetesen semmit nem lehet kizárni, még az Unió széthullását sem, ez esetben lehet lábcsókra bejelentkezni a zorbán hivatalába, hogy mit lehessen ilyenkor csinálni :)

panellburzsij 2015.07.27. 00:12:39

@egyetmondok: ' Akkoriban is csak úgy,meg volt üzenve'

hát te biztos jobban tudhatod ha párttag vagy polgárikörös voltál akkoriban, esetleg portás, takarító, ilyesmi

panellburzsij 2015.07.27. 00:26:51

@egyetmondok:
' akadnak a TGM-féléknek komoly tisztelői'

- TGM egy van, öléggé unikális jelenség, még ha lennének is epigonjai
- minden csalafinta szellemi kunkor mellet képes önkorrekcióra - kevesektől látsz ilyet
- elévülhetetlen érdeme, valódi szellemi teljesítménye hogy a 'magyar liberálisoktól' remélhetőleg véglegesen ellépett, nem kis bátorság kellett ehhez
- élvezetesen ír, még akkor is ha nagy szamárságnak véli az ember
- egy szakállas mackókinézetű 'filozófus', aki nem veszi halálosan komolyan magát.sem
- igen, feltétlenül érdemes tiszteletünkre - mint ahogy nagyon sok más pógártársunk, aki nem akarja a vélt igazáért 'megölni' a másikat
:)

egyetmondok 2015.07.27. 00:53:19

@panellburzsij:
Hibátlanul pártközpontos rizsa,ezzel a többes első személlyel,tök jó, TGM érdemes a tiszteletetekre: akkor is azt hittétek,hogy veszélytelen hülye.
Akkor is tévedtetek felőle.

sárga farkas 2015.07.27. 01:30:03

@HaFr: Nem kellene ezt! Nem kellene kiforgatnia mások szavait!, ahogy szerencsétlen TGM-mel is tette. Csak egy példa, hogy csúsztat: nyugati "érdekek" hazudja maga; irányelvek, mondja TGM. A két világháború között a közép-európai országok azonos irányelveket követtek. Ami nem jelentett azonos érdekeket. Megszokhattuk persze a maga féléktől az érvelésre való képtelenséget. Maguktól ennyi telik: személyeskedés, mellébeszélés, csúsztatás, hazugságok sugalmazása. "Természetesen" nem csak azt tagadnák le, hogy a szociáldemokraták bármikor is szövetségesei voltak a náciknak; hanem azt is, hogy Mussolinit olyan vállalatok segítették hatalomra, mint a FIAT vagy a Pirelli. Tőke és fasizmus jegyesek.- ami igaz, függetlenül attól, hogy "szélsőbaloldali" költő írta vagy "nem-jóember" mondta-e. Nem 1928-ról beszéltem, hanem 1914-19-ről. Nem akarták, hogy a nácik szövetségesének tartsák őket? Tetszettek volna nem tömeget gyilkolni!

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.27. 05:46:14

TGM mindenképpen bátor ember, hogy ballibaként mer ellentmondani a balliba agytrösztnek.

panellburzsij 2015.07.27. 06:25:03

@egyetmondok:
'Hibátlanul pártközpontos rizsa'
:)
nem te vagy az egyetlen, aki miatt őszinte együttérzés települt szívem csücskébe derék Pártelnök urunkkal kapcsolatban, akinek ily bölcs támogatói vannak annak nincs szüksége még egy leponexre a blogján ;-)

bontottcsirke 2015.07.27. 06:58:54

@HaFr: Robotállkapcsú álértelmiség?

Toportyán Zsóti 2015.07.27. 07:01:59

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Még mindig agytrösztnek képzeled magad homofób kérődző?Nincs szánalmasabb mint 1 ballibázó fűevő.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.27. 07:22:34

@sárga farkas: kedves sárga, olvassa el a cikket, belinkeltem, adieu

Mariann19 2015.07.27. 08:31:58

@Dániel Galsai:
Dániel!
A kommentedet többször kell elolvasni - már aki érdemesnek találja - ahhoz, hogy a szüzséjét kibogarássza. Kemény dió!
Aki bírál, kritikát fogalmaz meg bármiről, attól elvárható, hogy szellemi fölényben legyen.
Neked ez nem jött be!
Kusza, zagyva, rendszer nélkül felépített kommented nem reprezentálja az általad vélt szellemi kvalitásaidat.
Ezek után mehetsz a Vincentre egy falusi hírharanghoz hasonlóan égetni ezt a blogot.
Nem fog sikerülni.

sárga farkas 2015.07.27. 08:35:13

@HaFr: Honnan veszi, hogy nem olvastam? De ha már itt tartunk, ha bármi is múlna ezen olvassa el Sebastian Haffner műveit (A német forradalom, Egy német története). Vagy egy logikai kézikönyvet. Különösen azt a kifejezést, hogy argumentum ad hominem. Ja, de akkor hogy írhat ilyen cikkeket (vagy bejegyzéseket)? "Párbeszéd":

A: Maga azt sugalmazza, hogy a szocdemek soha nem szövetkeztek a nácikkal.
B: Szegény sztálin!
A: Maga személyeskedik. Kiforgatja a szavaimat.
B: Olvassa el eztmegazt!
A: Az égetés nem válasz. (Mondta egy okos ember.) De a lejáratás sem. (Amit maga rendszeresen gyakorol).

Noske lövetett le több szocdemet, vagy Hitler? (Költői kérdés.)

sárga farkas 2015.07.27. 08:53:41

@HaFr: Persze ha a maga szánalmas csűrő-csavaró beszédére egészében is kitérhetnék, de az túl fárasztó. Akkor, pl. azt is megkérdezhetném, kik azok a "multik"? Mitől "multi"-cég p.o. a Samsung? Nem az, hanem dél-koreai! Transznacionális.

Censored Trompf 2015.07.27. 08:54:23

@Dániel Galsai:

Egyetértek..

Hafr mindhalálig tagadja a nyugat kritizálásának létjogosultságát.
De3 legalábbis amíg a Fidesz van kormányon bizonyosan.

Csakhát közben az emberek nem vakok.
(Mert nevezetesen a TGM által megfogalmazott nyugati események, trendek, és tendenciák valódiak.)

Az egyetlen baja Hafrnak, hogy nem áll be azok mögé TGM, akik csak és kizárólag a Fideszt rugdossák, köpködik, bárminemű alternatíva felmutatása nélkül.
(Persze TGM is rugdossa a Fideszt, de mellesleg hajlamos a Nyugatról valódi kritikát is megfogalmazni, ami mivel valódi, létezik, és probléma, így Orbán szekerét tolja).

A Jobbik meg röhög a markába mikor Hafr alkot.

egyetmondok 2015.07.27. 09:18:03

@panellburzsij:
Átélhetné a blog gazdája,hogy te egyetlen nick-kel se írsz ide egy büdös sort se?
Jobban teljesítenél vitathatatlanul,ha így döntenél.

borzimorzi 2015.07.27. 09:57:25

@HaFr: :-) Occam beretvája?

Nem kell ezt ennyire komolyan venni. Bőven elég megnézni, hogy kit milyen érdekek mozgatnak, és máris sokkal jobban megértjük a tetteiket, mint mikor bonyolult filozófiai okfejtések alapján próbálunk zöld ágra vergődni. Elég letenni a filozófusi garbót-bársonyzakót, és felvenni a pártelnöki inget-öltönyt. :-)

A filozófia: vékony szelet kenyérke, az is ritkán. A politikai kóklerkedés: vajas-mézes kalács minden áldott nap. A TGM-szerű, Lányi András-szerű egyedek a Fidesz és az ő NER-je számára nagyon hasznosak. Mert képesek magukhoz vonzani azokat az embereket, akik szeretnének valamit jobbítani az országon, de felismerték, hogy a jelenlegi parlamenti pártok egyikében sem tehetik ezt meg. Na, ezek a figurák aztán átitatják őket bénító tehetetlenség-érzéssel és melankóliával (Lányi), és/vagy éreztetik velük, hogy mennyire szégyellniük kéne magukat, csak mert nem olvastak el valamit egy jelentéktelen filozófustól/társadalomelménctől, aki évszázadokkal ezelőtt és teljesen más viszonyokról írott művében odapöttyintett egy relevánsnak tűnő mondatot (TGM). A cél természetesen a tenni vágyó, a politika iránt érdeklődő egyedek vakvágányra terelése. TGM hatására az emberek a politikai aktivitás helyett a könyvtárban üldögélésre kárhoztatódnak. Lányi András hatásától meg a legéletvidámabb és leginkább tettre kész emberkék is inkább szuicid késztetéseiknek fognak teret engedni. Ez pedig a Fidesznek jó. Így soha nem fognak felnőni új, nem az ő nótájukra táncoló, nem zsarolható emberekből álló pártok, mert a potenciális konkurencia embereit ezek az "urak" ügyesen vakvágányra terelik. Így az általuk manipulált emberek összes politikai aktivitása semmivé válik, ambícióik elhalványodnak, törekvéseik elforgácsolódnak.

Ez az "filozófus urak" funkciója, ezt a szolgáltatást nyújtják. Nyilvánvalóan jobban fizet, mint bármi, amit a politikai kóklerkedés előtt csináltak, különben maradtak volna a kaptafánál. Nem olyan bonyolult ez, csak azt kell nézni, kinek mi az érdeke, és hogyan találnak egymásra a pénzben dúskáló politikai megrendelők és a pénzéhes szállítók. Nagyon fontos lenne, hogy ne legyen velük összekeverhető egyetlen új párt elnöke sem e tekintetben! Sapienti sat.

Üdv:
b

zipe moha 2015.07.27. 11:05:39

@borzimorzi: ..nagyon érdekes, adott esetben praktikus levezetés...jó lenne olvasni TGM reakcióját elvégre igen csak megszólíttatott... ha nem mossa le rajta marad

panellburzsij 2015.07.27. 11:09:05

@borzimorzi:
'A cél természetesen a tenni vágyó, a politika iránt érdeklődő egyedek vakvágányra terelése. TGM hatására az emberek a politikai aktivitás helyett a könyvtárban üldögélésre kárhoztatódnak.'

ez tényleg jóóó! :))

szóval a Péter parlamenten kívüli pártját azért nem találják meg a csalódott tenniakarók elhalványuló ambíciójúak hada, mert a TGM leülteti őket a könyvtárba/pokolba, és ott elkárhoznak

Péternek talán jobb is így, mire menne szegény az ily könnyen kárhozatba döntögethető melankólikus tehetetlenségükben szégyenkező országjobbítókkal?
Velük akarod megdönteni a zorbáni diktatúrát?

sörtelen 2015.07.27. 11:13:58

@borzimorzi: " TGM hatására az emberek a politikai aktivitás helyett a könyvtárban üldögélésre kárhoztatódnak."
Ennél nagyobb elismerést nemigen lehetne TGM-nek adni.
A dolog lényege ugyanis a folyamat:
először könyvtár és sok-sok olvasás, majd
majd sok-sok gondolkodás, majd
végül sok-sok politikai aprómunka, "aktivitás".

Ez szellemi MUNKAfolyamat. Ötletelés különféle blogokban nem az, a legjobb esetben is csak intellektuális fogmosás.

Isten óvjon azoktól, akik többet gondolkodnak mint olvasnak, az e kettőt átugró politikai aktívakat pedig verje!

borzimorzi 2015.07.27. 12:13:00

@sörtelen: :-) Téged máris sikerrel manipuláltak a "filozófus urak". Csak tudod, a könyvtárban minden könyv után egy másik könyv jön. S mire észreveszed, hogy mennyi sokat olvastál és milyen keveset tettél, addigra megöregedtél és megfáradtál. Ez a cél. Ne érezd magadat soha kompetensnek a saját sorsodat érintő kérdésekben, mert még mindig akadhat egy XVIII. századi társadalomelménc, akitől még nem olvastál el mindent. Így végül a kompetenciaérzésedet ássák alá nagyon ügyesen. S végső soron elbizonytalanodol, inkompetensnek érzed magadat, nem mersz politikailag aktivizálódni. TGM-nek és a NER őhozzá hasonló, külső támogatóinak pedig csenget a kassza. Egy újabb ember került vakvágányra, ő már biztos nem fogja a NER rendszerét felszámolni.

Neked még soha nem merült fel a fejedben, hogy miből élnek jól olyan emberek, akiknek szemlátomást nincsen olyan magas legális jövedelmük, amennyire az életszínvonalukhoz szükségük lenne? Mert lehet az unokákat a Dunapark Kávézóba és a Szent István Parkba hordani, és lehet kiakadni azon, hogy cigány gyerekek is előfordulhatnak ott a játszón, ahogy TGM kiakadt, ugyebár. De a környék ingatlanáraira és éttermi áraira nem futja ám annyiból, amennyi honoráriumot a hazai sajtótermékek fizetnek, meg amennyi jogdíjat a réges-régen publikált és újonnan ki nem adott könyvek után a kiadók fizetnek. Neked még soha nem ütött szöget a fejedbe, hogy honnét származik a különbözet? Hány éves vagy, királyfi?

A politika nem lesz filozófia attól, hogy létezik politikai filozófia meg politológia is. Jó politikus nem attól lesz valaki, hogy megfelel a TGM vagy bárki más, önjelölt főmegmondó által felállított kritériumoknak.

A politikai legitimitás egy demokráciában a választók akaratától függ. Ha ők kellően nagy számban beléd vetették a bizalmukat, akkor hatalomra kerülsz, akármit is mond rólad TGM vagy bárki más, hasonló önjelölt zseni és "világhírű gondolkodó", akiről Hegyeshalmon túl azt se tudják, hogy a világon van.

A jó politikus nem az, aki TGM módjára a nap nagy részében ki se dugja az orrát a könyvtárból. A jó politikus nem az, aki reggeltől estig azon kesereg, hogy nem lehet Magyarországon politikát csinálni, mint Lányi András.

A jó politikus ismérvei mások, és megint mások az államférfi ismérvei. Ezeket kell egy pártelnöknek a maga számára felvázolnia, majd meg kell felelnie a saját kívánalmainak. Merőben függetlenül attól, hogy az önjelölt megmondóemberek miket böfögnek időről időre a médiában.

Üdv:
b

ricardo 2015.07.27. 12:36:48

@borzimorzi: Ja, ahogy Marx is megírta: a filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték, de a feladat az, hogy megváltoztassuk. Igaz, írta mindezt a British Múzeum könyvtárában, ahol a fél életét töltötte. Mégis megváltoztatta a világot. Most akkor hogy is? :)

borzimorzi 2015.07.27. 12:47:15

@panellburzsij: :-D Azt, hogy konkrétan a PKP-t miért nem találják meg többen, nem az én dolgom kielemezni. Még akkor sem csak az enyém lenne, ha a tagja volnék. Nyilván megvannak az okai. Azt meg pláne nem állítottam, hogy a PKP-beli szerepvállalás lenne a politikai aktivitás egyetlen formája.

Azt viszont igenis állítom, hogy ha a megmondóembereknek túl sok figyelmet és tiszteletet áldozunk, azzal erősítjük piaci pozícióikat, mert alátámasztjuk azt a nézetet, mely szerint fontos, amit mondanak. Épp ettől érdemes őket zsoldjában tartania annak, aki az új generációk elbizonytalanításában, a politikai aktivitásuk megakadályozásában érdekelt. Valójában nem fontosak ezek a megmondóemberek, pláne nem TGM, aki "elveit" és politikai irányultságát tekintve sajt bevallása szerint már minden volt, csak náci nem. Azoknak az embereknek a száma, akik TGM irományainak hatása alapján döntik el, hogy hová szavazzanak, elenyésző. Ezredszázalékokban is alig mérhető. De azoknak az önmagukra igényes, politika iránt érdeklődő, potenciálisan politikával foglalkozó, netán vezetésre is alkalmas embereknek a száma, akiket sikerülhet és talán sikerült is már vakvágányra terelnie az ilyen megmondóembereknek, nagyon is elgondolkodtató lehet. Igaz, a politikai alkalmasság egyik eleme a szememben épp az, hogy valaki ne dőljön be hamis nimbuszoknak, talmi hírneveknek, érdemtelenül sztárolt megmondóemberek hőbörgéseinek. :-)

Tudod, volt nekem anno egy osztálytársam, aki nagy sportoló hírében állott, ezért elnézték neki még azt is, ha elaludt órán. Csaknem fél év eltelt, mire kiderült, hogy rég nem jár edzésekre, viszont hajtja a csajokat az éjszakában. Sokáig igen jól bevált neki, hogy az iskolai szerény teljesítményt a sporttevékenységgel magyarázta, a sportbeli szerény teljesítményt meg azzal, hogy sokat kell tanulnia a felvételire. A valóságban sem sportoló nem volt igazán, sem felvételiző. Egy harmadik volt valójában. Konkrétan: pinabubus.

Légy erős, TGM ugyanez pepitában. Ha kritizálod, amiért politikai témákban átgondolatlan nyilatkozatokat és gesztusokat tesz, akkor rádpirítanak, elvégre hogy mered figyelmen kívül hagyni, hogy az úr elsősorban filozófus? Ha viszont azt a kérdést teszed fel, hogy mégis, meddig tekinthető filozófusnak valaki, aki 20-25 éve nem műveli a tudományát olyan minőségben és intenzitással, hogy érdemi publikációkat is letegyen az asztalra, akkor meg azért pirítanak rád, mert illenék tiszteletben tartanod, hogy ő elsősorban "közéleti ember" és "médiaszereplő", jelentsenek bármit is ezek az elnevezések. Valójában egy harmadik. Konkrétan: kókler a bácsi. Ez van.

Jöhet a flame. :-)))

Üdv:
b

borzimorzi 2015.07.27. 12:50:30

@ricardo: TGM idézettségi indexe és hatása a halála után 500 évvel is sokszorosan nagyobb lesz, mint TGM-é a fénykorában. Azért a nagyságrendi különbségeket látni kéne...

Üdv:
b

borzimorzi 2015.07.27. 12:51:09

@borzimorzi: Mea culpetta. Helyesen: Marx idézettségi indexe és hatása a halála után 500 évvel is sokszorosan nagyobb lesz, mint TGM-é a fénykorában. Azért a nagyságrendi különbségeket látni kéne...

Üdv:
b

sárga farkas 2015.07.27. 12:56:07

@HaFr: felesleges ez a terjengősség. Elég lett volna 6 szó: Mi a faszt mondasz - Sztálin-e vagy?

ricardo 2015.07.27. 13:02:43

@borzimorzi: Ne vegye komolyan, amit írok. Én sem teszem.

sárga farkas 2015.07.27. 13:15:30

@ricardo: csak a pontosság kedvéért: 1. a "de" Engels hozzátoldása. Az eredetiben a két tagmondat között nincs ellentét. (megismerés és megváltoztatás) 2. Brüsszelben írta 3. Londonban élte ugyan a fél életét, de nem egy könyvtárban. 4. Érdekes, hogy maga polgári szerzők gondolatait (az adózásról) Lassalle-nak tulajdonítja (aki legfeljebb az osztály kifejezést tette hozzá)

zipe moha 2015.07.27. 13:29:21

@ricardo: "Ja, ahogy Marx is megírta: a filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték, de a feladat az, hogy megváltoztassuk. Igaz, írta mindezt a British Múzeum könyvtárában, ahol a fél életét töltötte. Mégis megváltoztatta a világot. Most akkor hogy is? :) ".....érdekes felütés arra mindenképp alkalmas, hogy megkülönböztetésre kerüljön az emberi gondolkodásra kifejtett hatás...és a változtatásra kifejtett cselekvés.

Ritkának nevezhető, amikor a hatást kiváltó egyúttal a változást végrehajtó személy is...a filozófus és a menedzser egy személyben...gyakoribb hogy az elméleti megalapozó megmarad elmélete rögzítése s annak elméleti bizonyítása mellett...sok esetben még a hatás kiváltásához is közvetítő szereplő szükségeltetik...pláne az elméletből következő gyakorlat megvalósításának kivitelezéséhez....

Hogy legyen mára érvényesnek szánt mondandóm is.. bár a magyar változás elmaradásának legfőbb okát sokan az új vezetők megjelenésének hiányához kapcsolják...azok azért nem jelennek meg, mert hiányzik az új Magyarország mögüli komplex filozófiai, ha jobban tetszik elméleti háttér....

és ez igaz a nemzetközi trendek meghaladhatóságának lehetőségeire is...

ricardo 2015.07.27. 14:07:36

@sárga farkas: Akkor most megbuktam, vagy kapok mentőkérdést?

panellburzsij 2015.07.27. 14:37:00

@borzimorzi:
:)
borzikám, én tiszteletben tartom mások véleményét, legfeljebb visszafogott ironiámmal igyekszem mosolyt csalni a konteóktól felhőző hámlokokra - de csak szordinóban, a szigorú bloggazdánk bármikor lesújthat rám.

tényleg jobb lesz a PKP-nak ha nem te elemzed tagságvonzó képességének okát, hiszen ölég bölcs következtetésre jutottál magad is:

'azoknak ... netán vezetésre is alkalmas embereknek a száma, akiket sikerülhet és talán sikerült is már vakvágányra terelnie az ilyen megmondóembereknek, nagyon is elgondolkodtató lehet. Igaz, a politikai alkalmasság egyik eleme a szememben épp az, hogy valaki ne dőljön be ...'
tényleg elég elgondolkodtató, hát nosza tedd
és ne dőlj be, még a Karcsi bácsinak se.
:)

'Légy erős, TGM ugyanez pepitában.'
Jó, erős leszek, de éktelen szamárságot hordasz össze:
- rádpirítanak -na és?
- sose gondoltam volna hogy TGM-et fogom 'védeni' - különösen a tegnapi szemrehányása után - de akkora mellényt csak nem vettek neked otthon, hogy lazán lekóklerezd 'A Gazsit'. Kapitalizmuskritikája tán még ütősebb is, mint a TGM/Marxé, szerintem.

Dániel Galsai 2015.07.27. 17:07:37

"Mariann 19"
Kedves" Mariann 19"! Érveket nem mondasz, stílusod után nem is nagyon vártam... Így sohasem fogom megtudni, hogy neked mi is a zavaros... Az egész hozzászólásom amúgy arról szól, hogy milyen zavaros az egész eredeti írás, dícsér, magasztal, de közben a "legnagyobb bűnnel" (LEGALÁBBIS SZERINE, SZERINTETEK...!) vádolja TGM-et, nevezetesen hogy tolja Orbán szekerét, és főképp bírálni meri azt a csudálatos, liberális, felvilágosult, demokratikus nyugatot! Nos ez utóbbi bírálat jogosságára valóban hoztam eléggé vitathatatlan példákat, de persze erre sem reagáltál, no persze általánosságban vagdalkozni könnyebb...
Írásom amúgy éppen az eredeti írás ZAVAROSSÁGÁRÓL szólt, ahogy keveri az idősíkokat, történelmi korszakokat, kritikát, ledorongolást... Ezeket szedtem egy csokorba: tehát jobbára megpróbáltam megmutatni a cikkből áradó zavart! Ez neked zavarosnak tűnt... Bravó!
Valamint még annyit mertem konstatálni, hogy a szerző nagyjából önmagán kívül senkit nem tart elég okosnak... Ezt az eredeti írásból nem volt nehéz kibogozni - neked úgy látszik ez is sok volt...
Sértegetésed stílusából kiderül, hogy nagy TGM rajongó lehetsz! Ugyanaz a fellengzős, lenéző, kinyilatkoztató stíl, bármilyen sértő, megalapozatlan kijelentés előtt le kell borulni - különben bunkó vagy, mucsai, mélymagyar, civilizálatlan, rosszabb esetben náci... No ez az a stílus, ami miatt a belvárosi liberális álértelmiség (lánykori neve:SZDSZ, felvett neve: Magyar Liberális Párt) népszerűsége alulról súrolja az 1%-ot.... TGM-é hasonlóképpen... Ti nem tanultok semmiből, én nem bánom!
A vidéki laphoz, ahová küldenél nem megyek vissza! Ugyanis soha nem dolgoztam ilyennél... Ellenben számos országos napilapnál (jó régen úgymond liberálisnál is..), tévénél, rádiónál igen, az elmúlt 27 esztendőben...Több helyen viszonylag vezető pozícióban is, úgyhogy aligha hiszem, hogy túl sok újat tudnál nekem mutatni a magyar sajtó és politikai közéletben...
De te alighanem nem is akarsz bármit mutatni... Te sértegetni akarsz, akárcsak a mentálisan bizony eléggé labilis TGM! Sebaj, folytassátok tovább, cél a 0.5 %!!!
Én viszont szeretnék segíteni. Gondolj bele, nem lehet, hogy ha valaki nem ért meg bizonyos egyszerű összefüggéseket, akkor... hogy is mondjam udvariasan,....szóval az ő szellemi képességeiben van a hiba?!
u.I: A blog szerzője amúgy- magam is meglepődtem! - udvariasan megköszönte a hozzászólást! Lehet, hogy ez csak formális udvariasság volt, de akkor is lényegesen magasabb szocializációs és kommunikációs szint, mint a "TGM-Mariann19" tengely....

közösperonos átszállás 2015.07.28. 10:57:46

@HaFr: "de hát TGM kommunista, magát mondja annak.."

Akiket meg a cikkben említesz, azokat államkapitalistáknak. Hoppá.

És az az utolsó két bekezdés... Ilyen, amikor valamiről az embernek túl sok minden jut eszébe, és ahelyett, hogy szelektálna és körültekintően fogalmazna, csak úgy natúr az olvasók elé önti (vulg. hányja). Nem, amit írtál, az nem jó, és nem, amit írtál, az nem egy következetesen végigvitt érvelés.

tamas11 2015.07.28. 11:17:19

@panellburzsij:
Szerinted hogyan kéne megdönteni, attól eltekintve, hogy neked az istenőrizz?!
Tán úgy, hogy szétdemokráciázva is összejön két és fél millió baloldaliasnak képzelt, aktív, az állami propaganda által megbélyegzett/meghurcolt lecsúszott vagy veszélyeztetett, részben félemlített ellenérdekelt és így, csakis így többsésgbe kerül az államilag szervezett propagaált rezsinvett másfél millió épp kormányzó erőnyerővel szemben...
Miközben a másfél-kétmilla jobbikossal ugatnak kereszstbe-kasul mindahányan egymásra. (Végül , - orbán + vona - az utolsó választási pillanatban tuti összeállna!).
Ez kéne a ballibnek bélyegzett oldal nálad modellezhetó választási győzelméhez.
Persze... mert soha nem lesz ilyen úton kormányváltás, a két és fél millió változásra szavazó épérzékű , szociálisan tagolt és tagozódni akaró ellenzéki nem szervezhető egy szvazási blokkba egy távoli dátumra várva. Tartalmi nézetek versenyre késztetnek, hatalmi státusz egységre kényszerít.
Tehát jön a jobbik (?) vagy a fidesszel összeállva, vagy anélkül. És a tefélék ezen a nemzeti tragédián gyúrnak, ironizálva ráérősen. Ti vagytok a mohácsivész - tagozat.

unionista᠍᠍᠍ (törölt) 2015.07.28. 12:40:18

@tamas11:
18-ban az ún. "demokratikus oldal" nyilvánvalóan esélytelen lesz. ez ugyebár 6 széthúzó pártot jelent: mszp, dk, lmp, együtt, pm, mlp. innentől kezdve a magyar népnek két valódi választása van. a jelenlegi kormány vagy a jobbik. (persze tudom még a pkp.)

októberben előbb bécsben lesznek helyhatósági választások. az spö és az fpö fej-fej mellett haladnak. majd ezek után két hét múlva lengyelországban parlamenti választások lesznek. a szélsőjobboldali pis előnye a teljes népesség körében több, mint 10%. és ugye ők adják a lengyel elnököt. a szélsőjobb előretörése egy folyamat lesz. lehet, hogy egyesek majd magyarországon akarnak példát statuálni. annak beláthatatlan következményei lennének.

a jobbik egy legitim párt. tessenek jobbat kínálni a népnek, minden magyaroknak.

sörtelen 2015.07.28. 13:45:26

@közösperonos átszállás:
Én rákérdeztem HaFr-nál, ugyan mutatná meg, hol mondta magát kommunistának TGM - de nem válaszolt... :-(

Pedig fontos lenne, mert TGM szellemi ambicióját abban látom, hogy magát antikommunista marxistaként aposztrofálja - ami hozzá (esetleg Sziszifuszhoz) mérhető feladat.

Amúgy egyetértek, HaFr-nak nem volt elég ideje megírni e pamfletet (vö: M levele Brackéhoz.)

2015.07.28. 14:17:51

@sörtelen:

létezik szélbal (most azzal ne foglalkozzunk, hogy ők azon belül mit hogyan neveznek, szélbal, ultrabal máshonnan nézve egy.)

azon belül a szocializmus-kommunizmus lényegében szinonimák,szűkebb distinkciók már a szaktudományokra tartoznak. ez a szocializmus-kommunizmus NEM a létezett szocializmus, a sztálini rendszert a tervgazdaságot stb. jelentik.

TGM itt elmondta milyen világot szeretne:

"És milyen lenne a szép, új világ?

Szocializmus. Az áru, az érték, a túlélési kényszerből végzett munka, az egyenlőtlenség, a hierarchia, a munkamegosztás, a hatalom vége. Annak a világnak a halála, ahol vannak kizsákmányolók és kizsákmányoltak, vezetők és vezetettek, műveltek és műveletlenek, tudósok és tudatlanok, erőszakolók és megerőszakoltak, kínzók és megkínzottak, erősek és gyöngék. Ahol a kiváltságosok Thomas Mannt és Proustot olvassák, a szolgák pedig a tévét nézik. A szocializmus a három M világa lesz: Marx, Mozart, Matisse. A szabad játéké, a szelíd érzékiségé, a szerelemé, a rögtönzésé, a fantáziáé, az alkotásé. Miért ne? Talán nem volna jó?"

2015.07.28. 14:18:37

"Bérmunka, árutermelés, fölhalmozási diktatúra, osztálytársadalom, egyenlőtlenség, állam, paternalista család: ez az 1917 és 1989 közötti, szocialistának hazudott (valójában államkapitalista) rezsim mérlege. A piac radikális korlátozása, a hűbéri nagybirtok fölosztása, az iparosítás, az egypártrendszer, a rendőrállam, a Gulag nem szocializmus. A határzár nem szocializmus. A cenzúra sem szocializmus."

sörtelen 2015.07.28. 14:31:39

@borzimorzi:
Eltaláltad, pont annyi idős, mint az angol királyfi...
De a lényegre. Mindig elálmélkodok azokon, akik 3-4 mondatból állítanak fel hajszálpontos intellektuális portrét bárkiről - mi te most rólam. A hétszázát! Ilyen emberekre van a legnagyobb szükségünk, csak körbesétálnátok az országban, és máris a legkülönfélébb feladatokra állítanák össze a megfelelő csoportokat! HaFr nem véletlenül üdvözölt kiemelten. Legyél már a toborzótisztje!
A filozófia a gondolkodás tudománya. Mert bizony azt tanulni kell, keményen. Milliókat vezet félre, hogy tudnak beszélni – de sajna ettől még gondolkodni jottányit sem. Anyu/Apu beszélni megtanít, de gondolkodni csak akkor, ha ők is tudnak. De erre nincs semmi biztosíték.
Attól, hogy egynéhány politikus gondolkodik, még nem jön létre semmiféle „politikai filozófia”. Attól. hogy egy filozófus gondolkodik az államról, attól az még filozófia marad – jelzőtlenül. HA nem így lenne, akkor minden tudománynak „saját” filozófiája lenne, ami képtelenség. (Akkor minden tudomány „filozófiává” válna.) Végiggondolni egy diszciplínát a lehető legnagyobb logikai precizitással - alapkövetelmény, de ettől még a diszciplína területén belül maradtunk.
Állandó olvasás nélkül sem megtanulni, sem fenntartani nem lehet a gondolkodási képességet. Igen, sokat olvasok, épp azért, hogy egy-két ember gondolata nem tudjon manipulálni. Sok megismert gondolkodású ember pedig hadd befolyásoljon, hiszen halat fogni csak a vízben úszva (megismerve az adott folyam sodrását, mélységét, örvénylését, hőfokát, irányát, partjait, faunáját – soroljam?) lehet. Az emberiség kipusztulna, ha minden egyedének magának kellene felfedeznie, kiismernie a halfogás valamennyi feltételét. Hogy állandóan minősíteni kell a szerzőket, természetes. Nehéz, de ez a jó benne. Ezért nem következik be a „Ne érezd…” kezdetű eszmefuttatásod. Hiba, ha bárki elképzelését tényként (elkerülhetetlen folyamatként) kezdi kezelni.
Olvasni kell. Muszáj. Hogy egyre kevésbé manipulálhassanak.
Egy kommentfelület tök alkalmatlan érdemi vitára. Nem lehet például olyan szinten vitatkozni, hogy feltehessem kérdésemet (s ezt követően tisztázhassam/cáfolhassam állításodat a politikus „jósága” tárgyában. (A politikus/államférfi fogalompárról nem is szólva. Meg a hatalomról. Meg a megélhetés forrásairól.)
Hosszú voltam, de talán megérte.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.28. 16:42:33

@közösperonos átszállás:de ilyenkor -- ha már ennyire kategorikus vagy -- az ember méltányolna konkrét érveket is, ez így nem felel meg a minimális udvariassági szabályoknak sem

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.28. 16:46:08

@sörtelen: TGM kommunista -- nem marxista, de (hanem) kommunista. Aki a kapitalista rendszert rendszer alapon bírálja baloldali, közösségi és humánus alapról, de egy új rendszer bevezetésének igényével (nem érdekes, hogy nem tudja, hogy nézne ez ki), az kommunista. Fájdalom, nem anarchista.

panellburzsij 2015.07.28. 17:03:40

@tamas11:
' Tartalmi nézetek versenyre késztetnek, hatalmi státusz egységre kényszerít.
Tehát jön a jobbik (?)'

Megpróbállak lefordítani: ezek szerint te sem látsz semmiféle tartalmat a jelenleg nem kormányon lévő és nem jobbikos politikai szereplőknél, és csak a jobbik lenne versenyképes a következő választáson?

igen, nagyjából egyet is érthetünk ebben, amit én igazán sajnálok.
mert szerintem a mostanában többször emlegetett TGM nagyon radikális a kapitalizmuskritikájában, és jó lenne mellette egy vállalható valódi szocdem alternatíva.
nincs, nem látszik még nyoma sem.
lehetett volna az eredeti lmp-ből talán, az amerikai hátszéllel a bajnaiék végtelen ostobaságukkal, rövidlátásukkal, hatalomvágyukkal ezt a lehetőséget tönkretették.
a pkp elnöke meg valódi pártépítés, programalkotás, értelmes alternatívák felvetése helyett tolja tovább a primitív orbángyalázást.
ebből, kedves tamás lószar se lesz, hogy legyek én is néha közönséges.
törökgábor atv-s beszélgetését ajánlom :)

' Ti vagytok a mohácsivész - tagozat.' - írod, amin már mosolyogni is nehéz.

ha valaki csak a rezsicsökit, nacionalizmust, idegengyűlöletet, meg az ötszáz éve önmaga választotta szolgaságában senyvedő birkanépet lát ...semmit nem értetek, én azt gondolom ...
de ez legyen a 'ti' bajotok-leponex

tamas11 2015.07.28. 18:01:24

@unionista᠍᠍᠍:

Szerinted mit kínál a jobbik?
Ők előnyükként maguk is azt mondogatják, hogy bennük még nem volt alkalom csalódni.
Ezzel érvelnek.

Hát tudod, az én falumban (nem kicsi, és nem Gyügye!), évek óta minden áldott nap reggel összeülnek a jobbikosok, a belvárosi kávéházban . Mióta sikereik is vannak, még szervezettebben, céltudatosabban, még többen jönnek. Az öt-hat éve közel kétezer traccspartival számolva volt kb 50 alkalom, amikor véletlenül, a nyitott ajtón át, vagy a kerthelységből kihallottam valamit tőlük. Ezt tekintem én "ígéretnek", azt a setét valamit, ami a zacc a világlátásukból.
Ebből le tudom szűrni az eszmei közösség lényegét, túl azon, hogy ez az öt- tizenöt ember csaknnem MINDEN NAP ráért főmunkaidőban, éveken át....Mert az is jelent valamit.
Tudunk e mi ennél jobb szakpolitikákat kínálni?
Te tudsz bánni szavakkal, és azt írtad KÍNÁLNI kell a népnak , szóval nem ígérni.
Áruld el hogy mi lehet e kínálatok tartalma a hatalmon kívül?
Mert az úgy nem megy, hogy mi ígéretekként kiforrott szakpolitikát gyömöszöljünk a köztudatba, velünk szemben pedig hatalomtechnikai praxis áll, azt "gyömöszölik". meg populizmust, és 10 % villanyszámlát vissza. És ebből ahelyzetből várjuk a népek igazságaként felcimkézett választ, ami nem más, mint EGYETLEN SZÁM: a választáson elérhető százalék.

sörtelen 2015.07.28. 19:26:27

@HaFr: A Te álláspontodat értem, bár nem fogadom el. De azt írtad, hogy ő maga mondta magáról - ami számora relevancia volna. Látom, nincs ilyen forrásod.

De éppen kapóra jött WiteNoir 14:17:51 -es kommentje (bár a második bekezdését jobban is kifejthette volna). TGM-idézete pont azt támasztja alá, amit leírtam. Nem marxista, de reménytelenül marxizál. Kerülgeti Marxban a kommunistát - bűvészmutatványának eredménye számomra nem kétséges.

A kommunista definiciódon jót mosolyogtam, és magam elé képzeltem a mai rendszerkritikai mainstream neves tudósait, amint Tőled megtudják, hogy ők kommunisták.

borzimorzi 2015.07.28. 19:48:30

@sörtelen: Nem a műveletlenséget propagáltam, hanem azt a vakvágányt, amelyre akkor kerülünk, ha a műveltség megszerzése öncéllá válik, melyet természetesen soha nem érhetünk el. A műveltség azonban nem célja egy politikusnak, hanem eszköze. Annak eszköze, hogy átgondoltabban, kevesebb mellékhatással és minimumra szorított korrupcióval tudjon dolgozni a hazájáért.

Üdv:
b

ricardo 2015.07.28. 20:01:40

@sörtelen: Tamás Gáspár Miklós bevallottan marxista. A marxisták meg kommunisták. Hol nem érti?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.28. 20:25:08

@sörtelen: ugyan már, Gazsi sem volt marxista, és se nem bolsevik, amit te nyilván azonosítasz a kommunistával, te pedig azon mosolyogsz, amin akarsz természetesen. A mai rendszerkritikusokra -- Szalai Erzsébettől Krausz Tamásig -- akire ráillik a fenti megfogalmazásom, mindegyik kommunista. Gazsira is, mert aki rendszert akar a kapitalizmus helyébe, az nem anarchista(-szindikalista), akinek egyébként mondja magát, hanem kommunista. Alkalmas eligazításként átmenetileg: magyarnarancs.hu/publicisztika/a_toke_metafizikai_toke_-_tamas_gaspar_miklos_brumaire_tizennyolcadikaja-67507

sárga farkas 2015.07.28. 20:31:22

Ide még mindig írnak?
Hol is jelent meg TGM cikke? Egy romániai internetes oldalon.
A magyar ember nagyon könnyen hozzáfér az internethez, mint az közismert. Különösen a romániai portálok kötik le figyelmét. Egyáltalán újságot olvas. Mit olvas! Aszerint is rendezi be életét. Vagy mégsem? Hát persze! Polgártársak! A Romániából átszivárgó TGM-ügynökök aknamunkája akadályozza, hogy egyesítsék az ellenzéki tömegeket. Emberek, vigyázzatok! 1928-ban a még-hatalmon-nem-lévő nácik ugyanúgy uralmuk tetőfokán voltak, mint a 2015-ös magyar kormány. Vigyázzatok, nehogy a roppant anyagi erőket mozgósító TGM ugyanúgy rászedjen benneteket, mint a múltban Sztálin.

Ezt üzeni nekünk ez a "kísérteties emlékező" (értsd: kommunista-fóbiás történelemhamisító), aki állandóan TGM után szimatol. Ezek az emberek még mindig azt képzelik, hogy itt van a Gestapo.

ricardo 2015.07.28. 20:38:16

@HaFr: A rendszerkritikai gondolkodó a marxista szemérmes megnevezése. Sosem jelentett mást.

sörtelen 2015.07.28. 22:48:29

@ricardo: Nem fejteném ki mi a különbség a marxista és a marxizáló között.
Olvasgasson, aztán pár év múlva térjünk vissza a kérdésre.

TGM olyan "marxista" aki nem vállal semmiféle közösséget a kommunistákkal. A "marxistaság" nem "vállalás" kérdése, sem "bevallásé".
De erről majd máskor. Sokára.

Az Ön tárgyi ismeretei - szavait olvasva - nem haladják meg HaFr mélységeit ez ügyben.

sörtelen 2015.07.28. 22:52:28

@borzimorzi:
Fordítsunk rajta:
"A műveltség azonban nem célja egy politikusnak, hanem eszköze."
"A politika azonban nem célja egy művelt embernek, hanem eszköze."
Szerintem ez sokkal emberibben hangzik.
Hm?

zipe moha 2015.07.28. 22:57:55

@HaFr: Péter a cikk amit beidéztél nagyon figyelemre méltó.

Ezt írja a cikk írója TGM-mel kapcsolatban 2007-ben!!!:

"TGM a dialektikus Kasszandra. Nem prófétál, mégis ő maga a megtestesült prófécia. Politikai divatok diktátora - bár senki nem követi azt, amit diktál, valahogy mégis követődik. Arra kell figyelni, amit TGM önmagáról mond, s biztosak lehetünk benne, hogy valami - jóllehet igencsak kiszámíthatatlan formában - bekövetkezik majdan abból, amit ő képvisel. És nem is a távoli jövőben: mondjuk öt-tíz éven belül. Így történt akkor, amikor a demokratikus ellenzék tagjaként már puszta létezésével előre jelezte a rendszerváltást; és akkor is, amikor konzervatívnak vallotta magát, és Orbán konzervatív-polgári ideológiával 1998-ban választást nyert.

De akkor mi is fog történni a közeljövőben?

Amennyiben TGM baloldali (viszsza)fordulatát durván az Úr 2000. esztendejére tesszük, hamarosan eljövend a baloldali antiparlamentáris és anti(közvetett)demokratikus közvetlen demokrácia ideje. Még alszunk néhány hónapot, és az abszurd helyzet, mely az önmaga létjogosultságát is bizonyos értelemben fölszámoló Alkotmánybíróság határozata nyomán kialakult (mi szükség a törvények fékjére, ha a népi demokrácia zabolátlan száguld), elhozza nekünk a népszavazásos, a vizitdíjat, a tandíjat, a kórházi ápolási díjat, a tőkés biztosítók globális versenyét eltörlő demokráciát. Orbán Viktort és az ő demokráciafölfogását. "...jajj!

sörtelen 2015.07.28. 23:10:12

@HaFr: Tennék egy javaslatot. Gyere el aug. 28-30-án Horányba ("Balsziget")és vérbeli tudósként (pártvezérként meg nopláne) vezesd le előttük gondolatmenetedet kommunistaságukról.

A Le Goff-i értelemben vett értelmiségiséged - SZVSZ -ezt megköveteli. Ne aggódj, Abelard sorsa nem fenyeget. :-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.28. 23:49:40

@sörtelen: :) hát nem ígérem meg, de azért köszönöm a felajánlást

ricardo 2015.07.29. 08:54:26

@sörtelen: Bár nem vagyok tudós ember, eléget olvastam ahhoz, hogy tudjam, amit kell. De abban igaza van: nem ismerem a kommunista mind az ötven árnyalatát.

sörtelen 2015.07.29. 11:20:07

@HaFr: Megértelek. Ha az Orbán besúgók kamaráinak felvételein feltűnnél, még az állásod is elveszthetnéd. Ilyen ez a rothadt kommunista-tempó.

A wiki-szócikkedet frissíteni kellene, nem? Lassan 10 éves lesz.

tamas11 2015.07.29. 11:30:43

@panellburzsij:
Tartalmi nézetek versenyre késztetnek, a hatalmi státusz pedig egységre kényszerít - ezt írtam.
Úgy fordítod le, hogy a nem hatalmon lévőknél TEHÁT mem látok semmiféle tartalmat...
És : Szerinted akkor ebben egyet is érthetünk...
Hát nem, persze hogy nem.
Durva ferdítés, amit írsz, és miután ennyire tényleg nem lehetsz hülye, szándékosan, rutinból ferdítesz, hogy kárt okozz az érdemi gondolatmenetekben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.29. 11:32:12

@sörtelen: semmi köze ehhez -- egyrészt amit elveszíthettem Magyarországon jövedelemben, azt már elveszítettem, másrészt mielőtt elveszítettem volna, akkor is készséggel vállaltam ezt a kockázatot -- a wikit nem én írom, nem igazán érdekel, mi áll benne

kintornas 2015.07.29. 11:33:29

Így okoskodik egy mellőzött helytartó.

közösperonos átszállás 2015.07.29. 11:41:27

@HaFr: "de ilyenkor -- ha már ennyire kategorikus vagy -- az ember méltányolna konkrét érveket is"

Egyrészt ott volt konkrét érvként, hogy kétféle marxista-definíciót mostál össze; másrészt az, hogy az utolsó két bekezdés kusza, zavaros, nehezen követhető, az neked nem elég konkrét? Mindjárt három új témát érintesz bennük, egy-egy körmondatban; erre szerintem fölösleges reagálni, mert össze van csapva.

közösperonos átszállás 2015.07.29. 12:01:32

@HaFr: Akkor jó.

Most is épp az imidzsedet építed? :-)

panellburzsij 2015.07.29. 12:15:49

@tamas11:
talán elnéztem volna valamit?
ezt a kommentedet igyekeztem magyarra fordítani: tamas11 2015.07.28. 11:17:19

nem találok benne semmi reményt, hogy a te széttagolt 'baloldalad' valamiféle versenyképes tartalmi nézeteket villantana fel - tehát jöhet a jobbik ...

de hajrá, segíts az érdemi gondolatmenet helyes értelmezésében - ha már hülyének nem tartasz :)

sörtelen 2015.07.29. 14:02:07

@HaFr:
Rosszul fogalmaztam.

Őszintén és jószándékkal írtam mindkét dolgot.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.29. 14:30:17

@kintornas: na és kinek a helyét tartottam volna? istenem

2015.08.01. 04:28:42

@egyetmondok: Arra inte/ Qunta Qinte,/ Keresd az őseid! /vagy közös őseiket/ Akkor mindjárt megérted!

borzimorzi 2015.08.12. 18:25:28

@sörtelen: Tökéletesen megfogalmaztad a (TGM által egyébként leginkább befolyásolt) magyar baloldali törmelékpártok sikertelenségének okát. Köszönet illet érte. Eszközként tekintik és lenézik a politikát. Majd fel vannak háborodva, mert nem szavaznak rájuk azok az emberek, akik profi politikusokra akarják bízni az érdekeik képviseletét, nem hobbistákra.

Üdv:
b
süti beállítások módosítása