Szivárványba öltözött a Facebook, no pressure, hiszen szivárvány vagy Kocsis Máté. Na ugye. Ki akarná az utóbbi billogot? Csakhogy a választás nem ilyen egyszerű, kedveseim.

A morális egyenlőség igézete, hogy tudniillik minden magatartásforma, amely fizikailag vagy a kifejezését illetően nem veszélyeztet egy másikat, egyenlő erkölcsi megítélés alá kell, hogy essen (hiszen az emberi szabadság fejeződik ki benne), liberális nézet. A nyugati civilizációban ez a nézet az adu ász, amellyel aligha állítható szembe semmi más, legalább hasonlóan sikeres reakciós vagy progresszív nézet. Az emberek morális egyenlőségének mindent felülütő tanából következik, hogy előbb-utóbb mindenféle emberi gyakorlatnak, ha megfelel a másik fizikai vagy nyilvánosságbeli veszélyeztetése tilalmának, el kell nyernie a jogi támogatást. Nem tehet ez ellen semmi és senki -- ez a hegemón logika.

Ebbe a keretbe illeszkedik a melegházasság mostani engedélyezése az USÁ-ban. Nem lehet szembeszegezni ezzel a különféle vallási vagy politikai konzervatív nézeteket vagy ízlésállításokat, mert ezeknek a világnézeteknek a fundamentuma, a (transzcendes és/vagy társadalmi) rend semelyik képzete nem versenyképes a liberális egyenlőséggel. Nincs ugyanis olyan (a morális egyenlőséggel szembehelyezhető, erős) elve, amely folyamatosan a társadalmi rend erősítését tenné szükségessé. Míg a morális egyenlőség az egyéni szabadság folyamatos növelését teszi szükségessé, addig a rend erősítését (pl. az egyéni szabadságokkal szemben) semmi sem teszi szükségszerűvé és feltartóztathatatlanná -- ilyen esetleg az lehet, ha megnő a nyugati félelem az iszlámmal és a bevándorlás jelentette további kulturális fenyegetéssel szemben. (Vö. Orbán.)

A probléma a liberális egyenlőséggel -- mi malőr -- ennek ellenére éppen csak annyi, hogy aláássa a szabadságot, amennyiben ismert módon nem képes egyértelmű hierarchiába rendezni az egymással ütköző szabadságjogokat. A szabadságjogok gyakori összeütközése arra utal (lám, a Supreme Court harminc éve ugyanezen alkotmány alapján, de gyökeresen más indoklással még elutasította a melegházasság gondolatát), hogy a jogok rendszerében nincsen rend. Ez köszönhető elsősorban annak, hogy a szabadság politikai kultúrájából és gyakorlatából kétszáz-kétszázötven éve fokozatosan taxatív ember- és alapjogi charták váltak, más szóval, a szabadság jogokká tárgyiasult, a jogok pedig lazán inkonzisztenssé váltak, miközben a szabadság gyakorlatát nem ismerő kultúrákba is így kezdtek behatolni, nagyobb káoszt okozva ezekben, mint jótéteményt. A szabadságjogoknak a legtöbb helyen nem volt fedezete a szabadság gyakorlatában, és ahol eredetileg volt (döntően az angolszász tradícióban), ott az államszervezet elhatalmasodásával a jogok szintén a társadalmi gyakorlat fölébe kerekedtek, tovább gyengítve a szabadság kultúráját. Lásd erről Scalia bíró ellenszenvezését a pénteki döntéssel. 

A szabadságunkból egyre inkább a szabadságjogok államilag szankcionált készletei maradnak meg, az állam gyarmatosítja a társadalmat szabadságának értelmezésében és megélésében is. A morális egyenlőség belül töredezett szabadságjogi rendszert hoz létre, miközben eloldozódik a társadalmi gyakorlatban gyökerező rendtől, és ezt a konzervatívok persze szomorúan látják. A melegházasság (pontosabban a társadalmi nem és a biológiai nem elválasztása egymástól, a házasság intézményének denaturalizálása és kiragadása a korábbi intézményes és erkölcsi rendből azon a módon, hogy egy másik -- egalitárius -- erkölcsiség fölébe helyezkedik a rendnek), olyan előrelépés a jogok terén, amely mögött nincsen hasonlóan karakteres előrelépés a szabadságjogok bővülő készletének összehangolásában. Az egyéni szabadságok elvi szinten gyarapodnak, de a szabadság tényleges gyakorlata vagy akár a szabadság megélhető összessége nem okvetlenül erősödik. A liberális individualizmus az egyéneknek teoretikusan nagyobb lehetőségeket ad, de a szabadság társadalmi rendjében nem hoz előrelépést, sőt nyugodtan mondható: az egyensúly további feszítésével és borogatásával a szabadság rendjének nagyobb fokú bizonytalanságát idézi elő, hiszen nem rak mögé új kötőanyagot vagy a helyébe új egyensúlyi elveket. A több személyes szabadság nem kötőanyag, hiszen csak a jogok közötti konfliktusokat erősíti.

Amikor konzervatívként szkeptikus vagyok a házasság kibővítésével kapcsolatban, elsősorban nem az egyéni szabadságjogok kiterjesztését és a korábbi renden esett újabb sérelmet bánom, pláne nem ízlésállításokat teszek, hanem az új egyensúly elveit keresem. És ezt jellemzően sosem fogom megtudni a liberális jogelméletekből, amelyek eddig sem voltak képesek a jogokat összekapcsolni az erkölcsi és társadalmi renddel -- azaz a jogokat a társadalom szabadságával --, hanem mindig is valamiféle spontán rendben hittek. Ám látjuk, hogy a spontán rend legalkalmasabb intézményét, a piacot sem voltak képes megóvni a hatalmi koncentrációtól -- azaz a spontán rend kialakulásában aligha reménykedhetnek a jogok területén sem. Akkor miben reménykednek, ami a rendet illeti? Mert én csak egyetlen dolgot látok: az államot. A liberalizmus az állam terjeszkedésének legnagyobb élharcosává vált a "demokratikus" Nyugaton -- a folyamat a középkor végén kezdődött, százvalahány éve egyre pregánsabb, a jóléti társadalommal bekapta a liberalizmust, és minden évvel előre halad. Amikorra az ember majd teljesen denaturalizálódik, dehumanizálódik, szabadon manipulálható és terminálható genetikai és kibernetikus szövetállománnyá válik az egyenlőség maximumát elérve, akkor az egyetlen állam fogja irányítani egyetlen digitális platformról, amely egyszer majd maga is autonómmá válik -- azaz megszűnik a szabadság. A jogok és állami kikényszerítésük fogják felemészteni.

Zizzent dolog eljutni ide a szivárványos valóságból, amely annyi szabadságot és személyes, megismételhetetlen élményt ígér? Ó nem, nem az. A humánus rend elvei kerestetnek. Ma még.