A konzervatívok az egyszerű, hatékony, igazságos adórendszer hívei. Bár igazságosság alatt sok mindent lehet érteni, az adórendszer esetében kifejezetten az adókulcsokra és nem az adózó gazdasági erejére vonatkozik. Nem igazságos az, hogy valaki aránytalanul (tehát progresszívan) többet fizessen a közösbe, ha ugyanannyit kap vissza belőle szolgáltatások formájában. Annak igazságosságát, hogy aki többet keres, az nemcsak többet, de magasabb adókulcs szerint – tehát aránytalanul többet -- adózik, sosem tudtam megérteni és elfogadni. Az adó progresszivitása éppenséggel erkölcstelen az én szememben, mert különbséget tesz a polgárok között, olyan valaki tesz különbséget közöttük – jelesül az állam – és olyan alapon, amihez semmilyen joga nincs. Ráadásul úgy tesz különbséget, hogy a közszolgáltatásokból sem ad nekik többet.

A konzervatív irányítású állam nem válogathat a polgárok között, nem büntethet, és nem jutalmazhat aszerint, hogy milyen azok anyagi ereje; egy állam nem tehet erkölcsi különbséget a polgárai között aszerint, hogy mennyit keresnek. Ezért a személyi jövedelemadó kulcsainak egyenlőnek kell lennie, szerintünk valahol 15 és 20% között. Az adózás elsősorban erkölcsi kérdés. A polgárnak éreznie kell, hogy hozzájárul a közösség életéhez és fennmaradásához, eltartja az államot. Sőt, ami azt illeti, a társasági (gazdálkodó személyekre kivetett) adónak is egységesen ugyanezt a kulcsot kell mutatnia, a megtermelt bevétel „repatriálásának” és az adóoptimalizálásnak a radikális bezárása mellett. (Én végső soron az ÁFA-kulcs, az SZJA és a TA egységesítése mellett vagyok.)

Az adózás elsősorban nem költségvetési kérdés, vagyis nem arról szól, hogy biztosítsuk az állam bevételeit. Eddig költségvetési kérdésként tekintettünk rá, mert az állam logikája szerint gondolkoztunk; ezért – főleg a baloldali gondolkodástól – nem állt távol egy bizonyos, szerintem téves igazságosságkoncepciónak megfelelően többet elvenni a tehetősebbektől. Vegyünk el többet, mert több van nekik. Vagy vegyünk el többet, mert csökken a társadalmi osztályok közötti különbség. Vagy valami hasonló vendetták. De ha egyetértünk abban, hogy általában veszélyes az állam eszével gondolkodni, miért folytassuk ezt a gyakorlatot adózási téren?

Mindez nem jelenti azt, hogy az adózáson kívül eszközökkel a kormányzat ne támogassa az elesettebbeket. Támogatást jelenet a mi szemünkben mindenekelőtt az esélyegyenlőség maximumának biztosítása, az állami szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzájutás, és az értékteremtő közösségi munka erkölcsi elismerése és megfizetése. De támogatás lehet ezen túl szociális, családi és eseti típusú, kiterjedően akár valamiféle egzisztenciális minimumra is, amelyekről mind lehet beszélni, de amelyeket mind el kell választani az adórendszertől. Vagyis az ilyen meg olyan jogcímeken kapott bevételek között szűkíthetők a különbségek, ez rendben van, de ezt ne az adórendszerrel érjük el. Annak ugyanis olyan erkölcsi következményei lennének, amelyek a szabadság korlátozásához és egy közösség romlásához vezetnek.

VILÁGSZÍNVONALÚ OKTATÁS -- LÉTBIZTONSÁG -- ERŐS KÖZÖSSÉGEK -- SZOLGÁLTATÓ ÁLLAM -- EGYKULCSOS ADÓRENDSZER

Ne feledjük el, a jó élet nem alanyi jog. A jó életért tenni -- ez az alanyi jog. Ezért a szociális juttatások sem alanyi jogon illetik meg a rászorulókat, hanem a társadalom, a nemzet, az adófizetők döntése alapján. Ezek pedig ezzel a döntéssel a szolidaritásukat és a méltányosságukat fejezik ki, nem valamiféle jogokkal szembeni kötelezettségüknek engedelmeskednek.

Béndek Péter második beszéde március 7-én 16 órakor a Fővám téren. A hatalomváltás forgatókönyve.