Nehéz lenne erre igennel válaszolni. Nem kell két percnél többet tölteni London, Párizs, Berlin, Amszterdam utcáin (és nem az etnikai negyedekre -- valójában gettókra -- gondolok) ahhoz, hogy látsszék: aligha. Az uralkodó osztály, a véleményformálók többsége és a felső-középosztály természetesen még mindig túlnyomórészt az európai rassz tagja, és e rasszt szereti a magyar miniszterelnök is nemes egyszerűséggel kereszténynek titulálni (így lesz a kereszténység védelméből akár ártatlanul is -- pontosabban műveletlenségből -- újra és újra rasszizmus Európában). Pedig a legzártabb réteg, a fehér középosztály túlnyomó része sem vallásos. Már hogy lenne akkor Európa keresztény? Hát így: a szélsőjobbos terminológiában. A fehér európai -- keresztény.
Másfelől létezik egy prizma, amelyen át a nyugati civilizációnk története mintha egyet jelentene a kereszténységével (leszámítva azt az első aggasztóan zavaros évszázadot a Szentföldön). Európa valóban túlnyomórészt keresztény volt a XI. és a XVIII. század között, de előtte és azóta legalább annyira keresztényellenes és szekuláris is. A felvilágosodás, a kommunista és a szocialista eszmék, a szcientizmus, a materializmus, a progresszió hatásai mára és Darwin óta minden nap folyamatosan szorítják vissza a megújulásra (a.m. a hit terjesztésére és táplálására) képtelen keresztény egyházakat. Keresztény lenne az az Európa, amelynek a templomai konganak, az erkölcsei dubiózusak, a kultúrája erősen pluralista, a vezetői pedig mélyen korruptak?
A kereszténység dominanciája egyeseknek vágyálom, másoknak lemondás, megint másoknak hatalmi ügy, a legtöbbeknek azonban érdektelen sóder. Európa fölött nagyjából elmúlt a kereszténység, és a radikális iszlám térhódítását sem fogja megállítani az, ami elmúlt. Másnak kell. Európa bizonytalan magában, de a bizonyosság -- sajnos vagy nem sajnos -- nem Róma felől fog érkezni. Attól persze a tradíciónk gazdag, ennek a kereszténység vitathatatlan súlypontja, az olyan fehér stb. embernek pedig, mint én vagyok, mindig is összehasonlíthatatlanul kedvesebb marad, mint -- ha már itt tartunk -- az iszlám. De az ember a 21. században ne tévessze már össze a saját hiteit, antikvárius érzelmeit és személyes elfogultságait Európa valóságával és a társadalomszervezés lehetőségeivel!
Annál is kevésbé tegye, mert kevesebb különbség van a kereszténység és az iszlám között, mint az európai liberális demokrácia kultúrája és a muszlim autokráciák között. Magyarán egy keresztény is jobban teszi, ha Európában mindenekelőtt a jogállamra, az autonómiákra és a toleranciára esküszik -- így jobban védi Európát, de a kereszténységet is, mint azzal, ha kultúrák és vallások konfliktusában ragadja meg Európa gyengeségének fő okát. A liberális demokrácia lerontása veszélyesebb Európára nézve, mint az iszlám térhódítása. Ezt pontosan tudta a Charlie Hebdo újságíróiért Párizsban felvonuló milliós tömeg is -- leszámítva talán egy magyar ajkú vonulót. Európa jövője nem a kereszténység, hanem a liberális demokrácia megújulásában van. Nem mintha az utóbbi könnyebb feladat volna. Kellenek ahhoz jó szavak, hiteles emberek, európai indentitás, az eltérő hiteket is tisztelő civil vallás, közös perspektíva, erős intézményrendszer, közösségek garmada, sok minden még. Európai szavak az elkorcsosult értelmen, a gazdasági tolvajnyelven, a materializmuson és a hatalmi beszédmódon túl. Európát nem a bevándorlás és az iszlám sorvasztja, hanem saját nemtörődömsége, a humanizmus feladása.
Találkozzunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!
