Orbán a dongóhoz hasonlítja az ezer sebből vérző, alacsony hatékonyságú, agyon adóztatott, bürokráciával, adóelkerüléssel és korrupcióval terhelt, a külföldi tőkének és piacoknak kitett, beruházásszegény magyar gazdaságot ("és mégis repül"), majd másnap indirekte középszerűnek nevezi az amerikai politikai kultúrát, mert az a hatalmak elválasztásának elvén alapul -- és kárhoztatja Európát, mert átvette ezt a junk-ot.
Közben -- a várakozásainak megfelelően -- az övéi párás szemmel hallgatják a sült ostobaságokat (konkrétan az autokrácia alapvetését), a lényeg, hogy jól megmondtuk Amerikának, tiszta danse macabre, a Válaszban megjelenik egy bátortalan kis is-is, sem-sem írás, véletlenül sem elküldve melegebb éghajlatra az orákulumot, ahova való, inkább csak úgy elviccelődve, hogy nahát, nahát, izé, akkor hogy értelmezzük, elvtársak, Montesquieu munkásságát ettől kezdve, vagy -- teszem hozzá én -- vegyük-e ki rögtön a filozófiatörténetből, ahogy Arisztotelészt, Locke-ot és Tocqueville-t is, esetleg Justinianus-tól Coke és Blackstone bírókon át Kelsenig és Lord Mustillig még néhány elég európainak tűnő nevet a jogtörténetből, az angol kongregacionalistákat és presbiteriánusokat, akik tisztán európai (megengedem, brit) aggyal, a történeti jogaik és a vallásszabadság jobb érvényesítése érdekében alapították egymás után az önigazgató kolóniákat Észak-Amerikában, vegyük ki a jogtörténetből a magyar Aranybullától kezdve az 1791-es francia alkotmányon át a korcs Alaptörvényünkig (!) az európai jogfejlődés törzsét, vegyük ki az állam és az egyházak elválasztását a 19. század végi Magyarországon, vegyük ki a német föderalizmust, a hatalomkoncentrációval szembeni lázadás kétezer-ötszáz éves intézményét, az először a hellén agórán megjelenő nyilvánosságot und so weiter -- mi legyen most, Viktor?
Mi legyen akkor, amikor a másik részről a bírák kinevezésének gyakorlata túl bonyolult ahhoz az USÁ-ban, hogy egyértelműen mentes legyen a többi hatalmi ág befolyásától, Angliában a Queen-in-Parliament eléggé összefonódik a kormánnyal, és az egész olyan kesze-kusza, hogy a magyar miniszterelnökön kívül nem is merné más fél mondatban összedobni az egészet. De persze másnak nem is egyszemélyes ellensége Amerika, mert más nem beszél a saját belpolitikai mozgásteréről az ország szuverenitásának kérdéseként... Mert másnak -- leszámítva egy-két keleti diktátort -- nem engedi meg ezt a népe.
Még hogy "minden hatalmat a parlament delegál"! Ezzel Orbán nem annyira a saját szellemgyengeségét bizonyítja, mert azért azt nyilván tudja, miért nem optimális -- ami lassacskán kialakul nálunk --, hogy ő egy személyben a kormány, a parlament és a bírói ág (plusz lassan az Magyar Tudományos Akadémia az összes osztályával és a magyar tehenészettel együtt), mint inkább a minden gátlás nélküli hatalommániáját és saját csápoló táborának végtelen lenézését támasztja alá nap mint nap.
Az egész, ami itt egy ideje folyik, egyetlen rossz vicc. Kicsit náci, ami az antiintellektualizmusát és a kérkedő barbarizmusát illeti, kicsit komcsi, ami a szociális demagógiáját, kicsit szociopata, ami az empátia és a realitásérzék teljes hiányát, és kicsit aljas, ami az országvezetése stílusát és eredményét illeti. Mielőtt az ország végleg egyetlen nagy Orbán Viktorrá válna, remélhetően feleszmélünk.
