Kukorelly Endrével ültem egy panelban múltkor (délutáni panel volt, ráadásul ebéd utáni), és a nyugati ember szabadságáról beszélgettünk. KE megjegyezte, milyen érdekes, hogy a délelőtti, "úri" panel (tele jól ismert gazdasági szakemberekkel, egykori és mai potentátokkal, akikre még -- az őszintébb helyeken mostanában elkalapált -- HírTV is kíváncsi volt) még egy ilyen jófajta konferencián is viszi a show-t (olyannyira vitte, hogy utána - elég magyarosan - már a szervezőkből is alig maradtak a teremben, a potentátokról nem is beszélve, a potentátok ugyanis általában csak magukra kíváncsiak, beszélgetni nem szeretnek) -- szóval azért a konferenciának ez a szimbolikus beosztása, mert a gazdaság, mondja KE, annyira központi kérdésnek tűnik a mai közállapotainkban.
Pedig valójában mennyire harmadlagos. Mert az. Azok, akik azt hiszik, hogy ennek az országnak a problémái gazdaságiak, valamit nagyon nem értenek. Ezzel szemben ha feltétlenül valami skálát akarnék fölállítani, akkor első helyen leginkább a kultúra (benne a politikai kultúra), aztán a társadalom (az összes szociális, pszichológiai, ún. "kemény" társadalomtudományos kérdésével) jönne, és csak ezek után a gazdaság.
A politikai társadalom (amelyben találkozik egymással a kultúránk és a gazdasági teljesítményünk) elsősorban erkölcsi közösség. A politikai társadalom sikere az emberek közötti interakciók erkölcsi egészségén (angolul ez lenne a "sound morals", amely egy fokkal kifejezőbb és kevésbé biologizáló), erkölcsi kötőelemeinek rendezettségén alapul -- azon, röviden, hogy vannak közösen osztott és kötelező érvényű normák, ráadásul olyan normák és értékek vannak, amelyek a társadalmat boldoggá és sikeressé teszik. Az igény a nemzetnek erre az erkölcsi egyetemére teljesen eltűnt a magyarázó közbeszédből, pedig nélküle alig képzelhető el társadalmi kohézió, következésképp nincs sikeres gazdaság sem. Ez a kormány, csakúgy mint minden elődje, radikálisan materialista (azon kívül, hogy inkompetens), nem csoda, hogy nagy becsben tartja a vak és félvak közgazdászokat, akik már Adam Smith-t sem értették soha. A gazdaságtan a "gazdasági szakembereknek" hála messzemenőkig technokratikus, de közben számmisztikával elegyített hatalmi gyakorlattá vált, ezen belül is nagyjából maga alá gyűr mindent a költségvetés szempontja, vagyis a kormányzati beszédmód -- a költségvetésé, amely már rendszerint azelőtt romokban hever, hogy a gazdászok és politikusok karmai közé kerülne, hiszen erkölcsi romlottsággal és anyagi haszonszerzéssel lett összetákolva.
De ugyanezért -- az erkölcsi igények teljes hiánya miatt -- vált ki ezen a blogon is megütközést a szigorú elkötelezettségem az egykulcsos adó mellett -- mert keveseket leszámítva mindenki elosztási kérdésként fogja fel az adózást, amikor az egy jól elrendezett társadalomban elsősorban erkölcsi meggyőződés, és ekként priméren a polgárok (és nem az állam) ügye, tehát az ő pozíciójukból kell alátámasztani, amiből az is következik, hogy egy állam ezek után nem tehet különbséget a polgárai között (az egyébként mindenki előtt nyitva álló) gyarapodásuk szempontjából. Persze ehhez valóban nyitva kell állnia a gyarapodásnak mindenki előtt, amihez erős iskolarendszer, egyszerű adórendszer, piaci és vállalkozási szabadság, az állam és a korporációk visszaszorítása (erős versenyjog és számvevőszék) kell. A rászorulóknak meg kell adni a lehetőséget pótlólagos értékteremtésre (ahogy már írtam korábban, kapjon pénzt bizonyos jövedelemszint alatt azért, ha eljuttatja a gyerekét egyetemre), vagy a legrosszabb esetben kapjon segélyt (nem okvetlenül állami csatornákon), de a polgárok anyagi biztonságát nem az adórendszeren keresztül kell szavatolni. Az adórendszer az állampolgári közteherviselés reprezentációja, de a közteherviselés erkölcsi kötelesség, nem az újraelosztás kódneve egy szép új világban. Momentán nincsen egyetlen elmélet sem az egyenlőtlen adózás mellett, amelyet (pl.) én ilyen alapon ne tudnék három perc alatt szétszedni.
A progresszív adórendszer erkölcstelen! Ettől kezdve nem érdekelhet egy erkölcsös és sikeres társadalmat az, hogy nivellál -- nem is tudok hirtelen többet mondani még a fikció szintjén sem az előnyeiről, nincs olyan (korrupt) fantáziám. Bocs.
