1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.09.10. 08:12 HaFr

A vesztesek nemzeti romantikája

Az oktrojált alaptörvényünk ostoba preambuluma (az ún. Nemzeti hitvallás) azzal próbálja megvetni saját tévedhetetlenségét, hogy Istent invokálva a Himnuszunk kezdő félmondatával nyit: "Isten, áldd meg a magyart!" Ezt tudjuk. Kölcsey azonban természetesen ezerszer bölcsebb volt már a maga idejében is, mint Orbán, Kövér és Szájer együtt, és pontosan tudta, hogy milyen ország kapcsán ír Istenhez himnuszt, ezért a vers szövege távolról sem azt az önfelmentő, nacionalista, hazug igyekezetet tükrözi, amit a nevezett jobbágyok munkássága. A Himnuszunk elfogódottan és nem felkapaszkodotti glamúrral szól az Úrhoz, a meghatározó tónusa nem a követelőzésé, hanem a bűnbánaté. Az íve az áldás reményétől a megszánás reményéig tart. Kevesen tartják frissen a tudásukat róla a középiskola után, ezeknek ajánlom azt a néhány drámai sort, amely összehasonlíthatatlanul jobban jellemez minket, jellemzett akkor és ahogy látszik, jellemezni fog még néhány száz évig, mint a most élő önhitt akarnokok összes művei vagy a vesztesekre jellemző nemzeti romantikánk. Ezt a különbséget érhette a frissen díjazott Kertész Imre -- mások nyomán -- azon, hogy a "költők a világ törvényhozói". Hogy szemben a politikusokkal, az ő alkotásaik -- ha valóban megérdemlik a költő nevet -- igazak. Kölcsey alkotása igaz: pontosan tudja, hogy Isten szánalmára szorulunk. Egyedül ugyanis odajutottunk, ahova. De jellemző, hogy dacára mindennek megszállottan megyünk előre a zsákutcában, a sosem értett Himnuszon morzsolgatva a könnyeinket, közben nagyokat rúgva minden szembejövőbe.

... Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
(...)

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr156684935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

quendelapo 2014.09.10. 09:01:51

Kölcsey Hymnus-a nem alkalmas nemzeti indulónak. Rég le kellett volna cserélni a Nemzeti Dalra.

ParaZita2 2014.09.10. 09:28:05

Kedves Mr. HaFr!
Kiváló célpont!
Igen, lehet, hogy a nemzet himnuszával kell kezdeni a 'megvilágosodásunkat'.
Valószínűleg ezen még sokunknak sokat kell rágódni, és ezt tisztázva egyben magunk is 'letisztulva' kissé, léphetünk tovább az értékteremtő polgári nemzet (nemzet: értsd: nemzeni utódokat, azaz fenntartani, boldogítani egy társadalom -- értsd: társ-ad-alom -- életét) talpraállításában és megerősítésében.

egyetmondok 2014.09.10. 12:33:25

" nagyokat rúgva a szembejövőbe " ---

így már hexameternek elmegy.

Hát igen, ha bárki túl vidám lenne,bármi okból,de szeretne visszazökkenni a zsákutcás magyar történetbe, bizony legjobban teszi, ha átfutja nehányszor vadiúj államalapítóink Nemzeti Hitvallását.

almodhi 2014.09.10. 12:41:39

@quendelapo:

"Rég le kellett volna cserélni a Nemzeti Dalra."

Igen, igen. Csak azt hallottam, hogy nem tudott megegyezni Szikora Robi, Balázs fecó és Demjén Rózsi a dallamon. Így ideiglenesen a Fradi induló lesz a himnusz, annak van dallama és ugyanúgy lelkesítő is:

Hajrá fiúk mert fő a győzelem!
Száz kisleány, egy gólra vár
Száz csókot ád majd a győztes meccs után!

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2014.09.10. 12:47:57

Van már egy, csak még csak még és már egyre többen mondják ki au első verszakát:

www.youtube.com/watch?v=mUY_ODJJrQI

Elmegyek, elmegyek jó messzire
Nem leszek senkinek a terhére
Nem írok levelet, nem is üzenek
Lesz még tavasz, lesz még nyár, ha én nem leszek.

ricardo 2014.09.10. 12:59:10

Kölcseynél a Himnusz így szól: „Isten, áldd meg a magyart/Jó kedvvel, bőséggel”. Mindez pedig kétféleképpen értelmezhető. Mint a suliban: 1) A költő arra kéri az Urat, hogy az bőségesen küldje az áldást a magyarra, jókedvében úton-útfélen, hiszen a magyar igencsak rászorul az áldásra. 2) Az Úr bőséggel és jókedvvel áldja meg a magyart. Talán mindkettőt jelenti. Mindazonáltal a jókedv meg a bőség lemaradt. Mert. 1) Magyar ember szerint az Úr jó kedvvel nem ad semmit, mert nem jókedvű. Ha vigad, csak sírva. És csak ott ahol senki nem látja. 2) A bőséget és a jókedvet szégyellni kell. Mohács után a jókedv hazaárulás. A bőség meg szimplán a hanyatló Nyugat ópiuma. :)

almodhi 2014.09.10. 13:10:34

@digipenna:

Dalszöveget csak pontosan, szépen...

"Lesz még tavasz, lesz még nyár, DE én nem leszek."

kiazmarmegint 2014.09.10. 16:54:11

Itt Amerikaban a legnagyobb demokrata honlap, a DailyKos egy feleve nyitott egy rovid vitat a magyar himnuszrol. A kerdes az volt, hogy van-e me'g egy ilyen borzalmas himnusz, mint a mienk. A tobbsegi velemeny az volt, hogy nincs. A "borzalmas" szot ugy ertette a kerdes feltevoje, hogy onsajnalo, sirankozo, pesszimista.

En csak beszamolok a dologrol. Sajnos linket egyelore nem tudok mutatni.

kiazmarmegint 2014.09.10. 17:17:59

@digipenna: En meg azt hallottam, hogy majdnem megegyeztunk a Pet Shop Boys egyuttessel abban, hogy a "Go West" cimu szamuk lesz a himnuszunk, csak aztan kiderult, hogy jogi problemak vannak, mert senki sem tudja, hogy ki a szerzo...

savanyujóska 2014.09.10. 17:38:38

Egy történelmi regényben az egyik szereplő a magyar és az osztrák himnuszt hasonlítja össze: „A magyar himnusz az osztrákkal szemben valamiféle panaszdal, kesergés, az elérhetetlen vágyakozás melódiája, és alapvető hangulata a mélységes passzivitás. Ha az ember egymás után hallja a két muzsikát, megérti, miért az osztrákok uralják a birodalmat 300 esztendeje, és miért nem a magyarok.”
Rákosi akart is íratni Kodállyal egy lendületesebb új himnuszt, de a felkérésre a maestro állítólag csak annyit mondott, jó lesz a régi is.

Moin Moin 2014.09.10. 18:11:07

Érdekes!

Vannak népek, amelyek nem az isteni megszánás reményére alapozzák az életüket, hanem valami "egységre, jogra meg szabadságra".

Ők BMV-t gyártanak, ellentétben a NER-t gyártó magyarsággal.

panelburzsuj 2014.09.10. 18:26:41

@Moin Moin:
Ők dalszerető népek, előbb "über alles", majd "auferstanden aus Ruinen" - és csak többedik célzásra jött, amit te mutogatol...

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2014.09.10. 18:43:49

Úgy látom, a mai nap itt is a rosszabbik napjaim egyike. Nem elég hogy értelmetlen amit írtam, ráadásul az idézett is hibás. Bocs. Megpróbálom újra, hátha sikerül. Az a bizonyos hatszázezer a belinkelt népdal első versszakát átélte már.

Ebben az „Isten szánalmára szorulunk”-ban az a legtragikusabb, hogy akkor is, amikor „béke” van. Úgy látszik nekünk nem kell háború, hogy súlyos emberveszteségeket szenvedjünk el. Lassan már fel kell majd állítani a vendégmunkás család szobrát, ahová az anyukák, a nagyik a gyerekek, unokák „kitántorgásának” évfordulóján kimehetnek majd, és megsimogathatják a bronzba öntött, unoka, dédunoka buksiját, mert nekik csak ennyi maradt.

A félelmetes mélységű önhittség, tévedhetetlenség, meg a hát a népért teszem képmutatás miatt bizony kell az a szánalom.

almodhi 2014.09.10. 19:15:51

@panelburzsuj: Az túl szomorú, benne van Világos pesszimizmusa. :-)

panelburzsuj 2014.09.10. 19:19:54

@almodhi:
Jóvanna, tudok én pattogósabb nótákat is, csak hadd ne én hívjam már föl az illetékes elvtársak figyelmét a Magyar Néphadsereg menetdalkincsére..

panelburzsuj 2014.09.10. 19:23:34

@panelburzsuj:
(Úgy elképzelem Miniszterelnök urat a várbéli rezidencián, amint a domb aljára letekintve boldogan csücsörítve füttyögi, hogy "Dózsa népe, dobd el zászlód, lennahelyed...")

kiazmarmegint 2014.09.10. 19:46:19

@Moin Moin: Az egyseget nalunk is akarjak, csak az a jog meg az a szabadsag hangzik disszonansan.

almodhi 2014.09.10. 20:15:14

Miheztartás végett csináltam egy kis európai összesítést a himnuszokról (csak az első versszakok alapján). A kategóriák kicsit szubjektívek, van ország, amelyik két helyen is szerepel:

Dicsőíti a hazát (a tájat): norvég, dán, svéd, montenegrói, grúz, orosz, horvát, bolgár, liechtensteini, svájci, osztrák, cseh, luxemburgi, finn
Dicsőíti a hazát (a népet, az egységet, a szabadságot): spanyol (nincs hivatalos szöveg, csak javaslat), belga, orosz, osztrák, német, lett, észt, litván, albán, portugál, monacói, grúz
Dicsőíti az uralkodót, a zászlót: holland, brit, andorrai, monacói
Dicsőíti a dicsőséges múltat: örmény, litván, andorrai, portugál, görög
Harcba hív: francia, belga, macedón, román, olasz, ír
Bízik a szép jövőben, hisz még nincs minden veszve: szlovén, lengyel, szlovák, ukrán
Istenhez fohászkodik: máltai, magyar, szerb, svájci
A múlton kesereg: magyar

toportyánzsóti 2014.09.10. 20:43:52

@Moin Moin: Magas neked az itteni szint,feleslegesen tolod ide a képed alapfogalmatlan.

toportyánzsóti 2014.09.10. 20:49:24

Orálmuzsikunk a szembe jövő oldalra hajtott fel a sztrádára,a sok jobber hülye meg követte.Sokan már észbekaptak 600 000-rel kevesebb szavazatot kaptak,ha így fogynak tovább az ordenáré választási csalások sem segítenek rajta...

nevetőharmadik 2014.09.10. 21:31:56

@Moin Moin: Azért ott is gotterhaltéval kezdték, nem? :D

panelburzsuj 2014.09.10. 21:38:32

@nevetőharmadik:

a svábok, a svábok, a svábok angyalok

...

új műsorhoz új himnusz kell

ezt ők sosem felejtik el

Amok 2014.09.10. 22:31:33

@Moin Moin: BMW és nem BMV. Kecskeméten pedig Mercedest gyártanak, Győrben Audit.

Hannibal ante portas 2014.09.11. 00:03:43

Okrtojáló, igazán buta írás ez (majdnem már filozofikus): nem méltó egy Ph.D színvonalához. Próbálok rájönni a nyitjára, annak, hogy miért kell csak azért írni valamit, hogy szaporodjanak a betűk. Elfogult gyűlölet egy volt Pázmányon tanító részéről? Mi szükség van egy ilyen igazás semmitmondó, ámde gyűlölködő írásra? Mit s min változtat ez? Jobb lesz általa a világ, a mi kis mikro-világunk?

Hannibal ante portas 2014.09.11. 00:06:08

@Moin Moin: A német alkotmány preambuluma így kezdődik: alkotmányának : „Isten és ember előtti felelőssége tudatában”,...
És persze, BMW -t is gyártanak. De Isten előbb volt, mint a BMW. Különben BMW-vel kezdődne...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.09.11. 04:35:02

@Hannibal ante portas: föl nem fogom, mit találtál ebben gyűlölkődnek

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.09.11. 04:35:47

@HaFr: győlölködőnek -- ez volt szerinted a lényege?

Hidvégi Mihály 2014.09.11. 06:08:15

Megnyugodhatsz Péter, egyáltalán nem gyűlölködő.

S miért van az, hogy egyesek annak érzik?

Egyenes következménye a mai állami agymosásának. A közmédiából árad az, hogy mindenkit gyűlölni kell, aki gondolkodik, neadjisten másként gondolkodik, aki szerint Orbán egy egyszerű kicsi ember s nem pedig isten.

Szegény Magyarország.

nenószmókojjá 2014.09.11. 06:57:27

@HaFr:

A kormányzat lejobbágyozásához minek Kölcseyt idézgetni? Egyszerűbb volna orbáncigányázni, tolvajozni egy kicsit, oszt jó napot!

A Hymus pedig, mint minden mű kora terméke (és mint minden remekmű általános érvényű): nemzeti romantika, a kor értelmiségijeinek klasszicista antikvitáskultusza és Kölcsey erősen kálvinista neveltetése (lásd: predesztinációtan) a kulcsai. A Boldogasszony Anyánk progresszív parafrázisa:-) Ami úgy van jól, ahogy van és a Horthy-rezsim épp oly joggal (és épp oly autentikusan) élt vele, mint az Orbán-rezsim. Fölösleges a napi politikai szarkutyulásba belerántani.

tnsnames.ora 2014.09.11. 07:50:53

@poszt: Nagyszerű és egyedülálló írás, központi fontosságú problémafelvetéssel, komoly (felfogásomban nagyon pozitív) üzenettel ("akinek füle van hallja"). Nem is szaporítanám a szót, mert rontani lennék csak képes rajta.

OFF: Péter, olvastad-e a cink.hu-n Gazda Albert hosszú interjúját Gy.F.-fel? Én, valamilyen értelemben, mérföldkőnek tartom, mert Gy.F. ilyen hosszan még (dokumentált) életében nem volt összeszedett. Több menetben együtt sem. ;)
Persze, alaposabb olvasás után azért kiviláglik, hogy csak a múltat volt képes a számára legelőnyösebb megvilágításba tenni (azért tőle ez is valami), nyilván a jövőről egyetlen értelmes, gondolatébresztő, perspektivikus szava nincs: ezt az akadályt nem tud(hat?)ja megugrani (számomra).

vitéž munkášőr 2014.09.11. 08:25:58

@kiazmarmegint: nincs mit, nekem is tanulsagos volt, megerte rakeresni

almodhi 2014.09.11. 10:50:30

@nenószmókojjá: Előbb próbálkozzál egyszerűbb szövegekkel (időjárásjelentés, vasúti menetrend, mosóporreklám...). Sok gyakorlás után meg fogod érteni ezt a posztot is.

Lexa56 2014.09.11. 11:25:16

@HaFr: egyesek mindig összekeverik a gyűlöletet meg az undort. Az egyiknek a jellemzője a harag, a másiké a hányinger. Az egyik beavatkozásra késztet, a másik inkább elkerülésre. Sok dolog van, amit nem föltétlenül gyűlöl az ember, de undorodik tőle. Ez a mostani uralkodó garnitúra is ilyen. (Legalábbis számomra).

tamas11 2014.09.11. 11:55:42

@Lexa56:
nálam az undornak, hányingernek is jellemzője a harag:
Mi a francot etetnének velem már megint?

nenószmókojjá 2014.09.11. 12:07:56

@almodhi:

Ha tudatában volnál, hogy a szellemességnek szánt buta hencegéseddel milyen ékes tanújelét adtad ostobaságodnak, akkor körömmel kaparnád le a monitorról...

tamas11 2014.09.11. 12:27:36

@nenószmókojjá: Újonc vagy...

almodhi ostobasága itt már nem merül fel... indulatával nem tévedt el abban az erdőben, amiben te csak egy frissen ültetett fa.. vagy.
Úgyhogy
inkább azt magyarázd meg, hogy ha

..."nemzeti romantika, a kor értelmiségijeinek klasszicista antikvitáskultusza és Kölcsey erősen kálvinista neveltetése (lásd: predesztinációtan) a kulcsai ",
akkor mitől lenne oly általános érvényű?

nenószmókojjá 2014.09.11. 12:46:36

@tamas11:

"almodhi ostobasága itt már nem merül fel..."

Annyira evidens?:)

"..."nemzeti romantika, a kor értelmiségijeinek klasszicista antikvitáskultusza és Kölcsey erősen kálvinista neveltetése (lásd: predesztinációtan) a kulcsai ",
akkor mitől lenne oly általános érvényű?"

Kommentem vonatkozó része pontosan így szólt: A Hymus pedig, mint minden mű kora terméke (és mint minden remekmű általános érvényű): nemzeti romantika, a kor értelmiségijeinek klasszicista antikvitáskultusza és Kölcsey erősen kálvinista neveltetése (lásd: predesztinációtan) a kulcsai. A Boldogasszony Anyánk progresszív parafrázisa:-) Ami úgy van jól, ahogy van és a Horthy-rezsim épp oly joggal (és épp oly autentikusan) élt vele, mint az Orbán-rezsim. Fölösleges a napi politikai szarkutyulásba belerántani.

Azaz, a Hymnus, mint irodalmi remekmű, általános érvényű, mint egy adott kor szerzőjének alkotása, kora terméke. @Hafr Kölcsey motivációit értelmezi, magyarázza: ezek az általam felsorolt kulcsokból érthetők meg. Ez volna olyan bonyolult?:)

tamas11 2014.09.12. 06:59:34

@nenószmókojjá:
Ne ismételgesd magad írásban, annyira nem lehetsz fontos, és klaszikus sem. Azon túl pedig rosszat jelent, hogy jottányit sem változott a megfogalmazásod az észrevételeinktől, minden csecsemő okosodik ennyi idő alatt.
Motívációi nincsenek még Kölcseynek sem, mert az egyes szám...
Amiből több van, azok a motívumOK, és főleg: azok harcából!
Nem bonyolult, túl egyszerű inkább, amit írsz.

nenószmókojjá 2014.09.12. 09:33:06

@tamas11:

:D

Átlátszó vagy, mint az ablaküveg:) Üres fölényeskedéssel próbálod leplezni, hogy nem tudsz vitába szállni állításaimmal:)

panelburzsuj 2014.09.12. 09:50:53

@nenószmókojjá:
Olyan is van, hogy az ember nem száll vitába az összes útjába kerülő kutyakakival.

Vagy ha óvatlanul mégis belelépett, akkor letörli, aztán annyi.

De disputa nem kerekedik.

nenószmókojjá 2014.09.12. 10:09:06

@panelburzsuj:

És olyan is van, mint például a te esetedben, hogy valaki föl sem fogja a vita tárgyát, csak a trollreflex mozgatja:)

panelburzsuj 2014.09.12. 10:56:08

@nenószmókojjá:
Tiszta sor.

Ha kialakul érdemi beszélgetés veled, akkor érdemi mondókád volt.

Ha nem, akkor a trollfelismerőm jelzett helyesen.

nenószmókojjá 2014.09.12. 11:10:48

@panelburzsuj:

Tiszta sor, bizony:)

@tamas11 vitatta állításaimat, majd mikor válaszommal nem tudott vitába szállni, akkor üres fölényeskedéssel próbálta elütni, leplezni kudarcát. Ezután pedig jöttél te, akinek dunsztja sincs a kérdésről, hogy trollkodj egy kört:)

biohouse 2014.09.15. 17:27:59

Csak a Himnusz miatt:

"Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
'S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló Mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd Töröktől rabigát
Vállainkra vettünk."

Nos hatodikos fiamék a tatárjárásról semmit nem tanultak, volt Könyves Kálmán és Károly Eóbert , oszt jónapot. vesztes királyról nem tanulunk , IV. Béla bácsi.

Következő lépésként Mohácsról és a török hódoltságról sem kell tanulni, az nemzetellenes lenne. Elég lesz Nándorfehérvár, Eger és Kőszeg.

Magyarország I. és II. vh-ús szerepére is felesleges kitérni, hiszen csak epizódisták voltunk. Na de Trianon, az kell, arról szól majd öt fejezet.

A Himnusznak az első versszaka is elég lesz a pórnépnek, ne tömjük a fejüket felesleges dolgokkal!
süti beállítások módosítása