Mióta írom ezt a blogot (és részint ezzel a céllal is teszem), sokféle véleményt láthattam a politikai konzervativizmus mibenlétéről, ami -- a vélemények puszta sokasága -- alátámasztja azt a felfogást, hogy a konzervativizmust nem lehet ideológiaként kezelni, vagy ha igen, az ideológiák között messze a legrugalmasabb, leginkább függ a kultúráktól, a társadalmi kontextusoktól, a hitektől és a tradícióktól. A konzervatív beállítottságnak lehetnek jelei az öltözködésben, a viselkedésben, az erkölcsökben, a véleményekben stb., de van-e ilyen körülmények között olyan kitüntető jegy, amely valakit politikai konzervatívvá tesz?
A fasizmusok idején különösen megnő a jelentősége ennek a kérdésnek, mert önazonosságot és ellenállási alapot adhat a konzervatívoknak, ezért a legjobb, ha mindjárt a jobboldali fasizmussal való összevetésben tárgyalom a kérdést. Először is, a politikai konzervativizmus elválaszthatatlan a személyes konzervativizmustól, a konzervatív beállítottságtól, és ebben különbözik először a fasisztától és árnyalataitól, akikhez (amelyekhez) nem tartozik beállítottság. Olyan, hogy fasiszta személyiség, nincs. A konzervatívot körül lehet írni, a fasisztát nem. Fasisztát lehet fabrikálni, konzervatívot nem. A fasizmusnak, hogy így mondjam, nincs antropológiai alapja. Ez azonban egy súlyosabb dolgot is jelent: nem is emberi. (Ember-feletti, úgy is mint übermenschlich, és úgy is mint kollektivista.)
Ebből fakad, hogy a fasiszta céljai sem emberiek. (A náci Gleichschaltungé vagy rasszizmusé sem azok. Céljaik nem a bornírt "humánum" értelmében, hanem fenomenológiai értelemben értelmezhetetlenek: ehelyett az embert az elkülönített -- árja vagy nem árja -- "lényegére" redukálják.) De ha a fasiszta céljai nem emberiek, akkor az embert óhatatlanul alávetéssel fenyegetik, a legjobb esetben is úgy, hogy alávetik valamiféle közösségnek, amelyben az ember lényege állítólag megnyilvánul. Ha már itt tartunk, aláveti az embert a "magyarságának". A konzervatív gyakorlat tapasztalati alapú, míg a fasiszta esszencialista -- a rejtett, majd leleplezett, vagy a fenyegetett, vagy éppen a konteóban megnyilvánuló "lényeget" kutatja.
A fasizmus (ideértve a liberálfasizmust is) átpolitizálja -- átlényegíti -- az embert (egyes szám), a konzervativizmus tudomásul veszi a különféle beágyazottságaikat (többes szám). Az egyik valóságot konstruál belőle (egyes szám), a másik szerint valóságosak (többes szám). Az egyik a lényeget keresi és véli megtalálni, a másik az életeket. Az egyik számára az ember program, a másik számára valóság. Az egyik mélyen és veszélyesen ideologikus, a másik sokszor apolitikusan praktikus.
Ha valakit fáraszt a bölcselkedés, összefoglalom neki röviden: a nacionalizmusban, a (liberál- és autokratikus) fasizmusban, a nácizmusban és a bolsevizmusban nem te vagy érdekes, olvasó, hanem valamilyen kiemelt tulajdonságod, amelynek révén egységbe forrhatsz a többivel. Ha nem akarsz, nem vagy tán ember sem. A konzervativizmus ezzel szemben a konkrét, az egyes, a megismételhetetlen embert keresi úgy, ahogy a környezetében létrejött és megmutatkozik. A fasizmusok politikai elve az Egységes Közösség (a Nemzet, az Állam, a Faj, az Osztály), a konzervativizmusé az életek. Ebből rendkívül különböző politikai logikák következnek, amelyek végén az egyik oldalon az alávetettség, a másik oldalon -- ha jól élünk a politikai szabadsággal -- az autonómia áll. Pogányság és kereszténység. Kultusz és kultúra. Fundamentalizmus és konzervativizmus.
Nem véletlen, hogy Magyarországon a politika hegemón referencia pontjává vált korporatív Nemzet (illetve a helyében eljáró Állam) folyamatosan gazdagodik (termelő cégekkel, bankokkal, stadionokkal, növekvő adókkal), de az életek szegényednek. Orbán Viktor vasárnapi kifütyülése halvány biztatás arra, hogy az embereknek (talán a B-közép érdekein túl is) lassan leesik az a halvány különbség, amely a nemzeti tömeglényük jól tartása és az emberi életük sorvadása között feszül.
Az élet védelme (ha kell, a nemzettel szemben is) a konzervativizmusok elsődleges definiáló és összetartó ereje. A kérdés, kijelöli-e ezen túl a konzervativizmus az életnek azokat a jellemzőit vagy formáit, amelyeket valamilyen okból különös védelem illet? Erről majd a legközelebb.