1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.08.11. 15:32 HaFr

Hazánk, a nemzeti tömeglények keltetője

Mióta írom ezt a blogot (és részint ezzel a céllal is teszem), sokféle véleményt láthattam a politikai konzervativizmus mibenlétéről, ami -- a vélemények puszta sokasága -- alátámasztja azt a felfogást, hogy a konzervativizmust nem lehet ideológiaként kezelni, vagy ha igen, az ideológiák között messze a legrugalmasabb, leginkább függ a kultúráktól, a társadalmi kontextusoktól, a hitektől és a tradícióktól. A konzervatív beállítottságnak lehetnek jelei az öltözködésben, a viselkedésben, az erkölcsökben, a véleményekben stb., de van-e ilyen körülmények között olyan kitüntető jegy, amely valakit politikai konzervatívvá tesz?

A fasizmusok idején különösen megnő a jelentősége ennek a kérdésnek, mert önazonosságot és ellenállási alapot adhat a konzervatívoknak, ezért a legjobb, ha mindjárt a jobboldali fasizmussal való összevetésben tárgyalom a kérdést. Először is, a politikai konzervativizmus elválaszthatatlan a személyes konzervativizmustól, a konzervatív beállítottságtól, és ebben különbözik először a fasisztától és árnyalataitól, akikhez (amelyekhez) nem tartozik beállítottság. Olyan, hogy fasiszta személyiség, nincs. A konzervatívot körül lehet írni, a fasisztát nem. Fasisztát lehet fabrikálni, konzervatívot nem. A fasizmusnak, hogy így mondjam, nincs antropológiai alapja. Ez azonban egy súlyosabb dolgot is jelent: nem is emberi. (Ember-feletti, úgy is mint übermenschlich, és úgy is mint kollektivista.)

Ebből fakad, hogy a fasiszta céljai sem emberiek. (A náci Gleichschaltungé vagy rasszizmusé sem azok. Céljaik nem a bornírt "humánum" értelmében, hanem fenomenológiai értelemben értelmezhetetlenek: ehelyett az embert az elkülönített -- árja vagy nem árja -- "lényegére" redukálják.) De ha a fasiszta céljai nem emberiek, akkor az embert óhatatlanul alávetéssel fenyegetik, a legjobb esetben is úgy, hogy alávetik valamiféle közösségnek, amelyben az ember lényege állítólag megnyilvánul. Ha már itt tartunk, aláveti az embert a "magyarságának". A konzervatív gyakorlat tapasztalati alapú, míg a fasiszta esszencialista -- a rejtett, majd leleplezett, vagy a fenyegetett, vagy éppen a konteóban megnyilvánuló "lényeget" kutatja.

A fasizmus (ideértve a liberálfasizmust is) átpolitizálja -- átlényegíti -- az embert (egyes szám), a konzervativizmus tudomásul veszi a különféle beágyazottságaikat (többes szám). Az egyik valóságot konstruál belőle (egyes szám), a másik szerint valóságosak (többes szám). Az egyik a lényeget keresi és véli megtalálni, a másik az életeket. Az egyik számára az ember program, a másik számára valóság. Az egyik mélyen és veszélyesen ideologikus, a másik sokszor apolitikusan praktikus.

Ha valakit fáraszt a bölcselkedés, összefoglalom neki röviden: a nacionalizmusban, a (liberál- és autokratikus) fasizmusban, a nácizmusban és a bolsevizmusban nem te vagy érdekes, olvasó, hanem valamilyen kiemelt tulajdonságod, amelynek révén egységbe forrhatsz a többivel. Ha nem akarsz, nem vagy tán ember sem. A konzervativizmus ezzel szemben a konkrét, az egyes, a megismételhetetlen embert keresi úgy, ahogy a környezetében létrejött és megmutatkozik. A fasizmusok politikai elve az Egységes Közösség (a Nemzet, az Állam, a Faj, az Osztály), a konzervativizmusé az életek. Ebből rendkívül különböző politikai logikák következnek, amelyek végén az egyik oldalon az alávetettség, a másik oldalon -- ha jól élünk a politikai szabadsággal -- az autonómia áll. Pogányság és kereszténység. Kultusz és kultúra. Fundamentalizmus és konzervativizmus.

Nem véletlen, hogy Magyarországon a politika hegemón referencia pontjává vált korporatív Nemzet (illetve a helyében eljáró Állam) folyamatosan gazdagodik (termelő cégekkel, bankokkal, stadionokkal, növekvő adókkal), de az életek szegényednek. Orbán Viktor vasárnapi kifütyülése halvány biztatás arra, hogy az embereknek (talán a B-közép érdekein túl is) lassan leesik az a halvány különbség, amely a nemzeti tömeglényük jól tartása és az emberi életük sorvadása között feszül.

Az élet védelme (ha kell, a nemzettel szemben is) a konzervativizmusok elsődleges definiáló és összetartó ereje. A kérdés, kijelöli-e ezen túl a konzervativizmus az életnek azokat a jellemzőit vagy formáit, amelyeket valamilyen okból különös védelem illet? Erről majd a legközelebb.  

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr386595223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panelburzsuj 2014.08.11. 16:19:39

"a konzervativizmus tudomásul veszi a különféle beágyazottságukat (többes szám)"

Szerintem

a konzervativizmus tudomásul veszi a különféle beágyazottságaikat

többesebb szám - de ezen ne vesszünk össze, csak javaslat... :)

magyaranyu 2014.08.11. 16:26:45

"a halvány különbség, amely a nemzeti tömeglényük jól tartása és az emberi életük sorvadása között feszül" - tömör és velős, így talán azok is megérthetik, akik nem szeretnek ebben a témában hosszú okfejtést olvasni. Gratulálok!

toportyánzsóti 2014.08.11. 16:27:10

Életvédelem sajna aktuális nátrium pentotálos öngyilkos és szívrohamot kapott ember is volt mostanság azok között akik túl sokat tudnak az orálmuzsik viselt dolgairól,akik az egészségügy átalakítása miatt halnak meg ezerszám már nem is beszélve.

Moin Moin 2014.08.11. 16:37:05

"Olyan, hogy fasiszta személyiség, nincs." - Régen találkoztunk, fakulnak az emlékeid...

panelburzsuj 2014.08.11. 16:40:47

@Moin Moin:
Merthogy te csakis a "sajnálatos körülmények" (mátraalji bolsevizmus) közepette entartetet figura vagyol, a "természet rendje" szerint vérbecsületes tenyészgermán lennél?

egyetmondok 2014.08.11. 16:43:33

Nincsen abban, amit írsz,mégis valami ellentmondás Hafr, hogy ha mondjuk én elképzelek magamnak egy igazán erős népet,együtt a masszív jóléttel,és irigyelhető,a politikai hisztériáktól igen-igen mentes közösségi élettel (ehhez nekem a joguralom alá rakott állami hatalom szükségeltetik,mint közjogi kerete a közösségnek),akkor pl.olyanok jutnak eszembe, mint a dánok,finnek,hollandok,stb.?

Meg az,hogy biztosan nem tűnődnek magukat nemzetként számon tartani,sőt, elvárni a külvilágtól is, hogy őket így tartsa számon ?

egyetmondok 2014.08.11. 16:45:17

@egyetmondok:
Az utolsó mondatom mögé nem kell kérdőjel. Bocs.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.11. 16:52:32

@egyetmondok: Hát, ezek mind antietnicista alapon állnak, a nemzetkoncepciót individuális jitek konvergenciája támogatja, nem kollektivista hitek kikényszerítése, nem tudom, ez válasz-e számodra

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.11. 16:54:32

@Moin Moin: na, téged tényleg nem kalkuláltalak be ebbe -- visszavonom a posztot vagy megelégedsz a szabály/kivétel játékkal?

panelburzsuj 2014.08.11. 16:57:05

@egyetmondok:
(Lassan-lassan vendégposzt méretűvé dagad a tegnap megrendelt hozzádszólásom - de mindig akadnak sürgékenyebb aktualitások, úgyhogy:)

Ki tudnád-e sakkozni, hogy miért vált nagyon is hasonló, de mégis különálló "nemzetté" a dán-véd-norvég triász, meg a tökmás eredetű finn, miért lett nemzetté a holland, miért nem a flamand meg a fríz, és mindeközben miért "egyesült" a nagyonmás porosz a bajorral? (Frankkal, szásszal ... )

Szóval hogy roppant egyedi esetlegességek - ("mindezek pedig történetből vannak") - megismételhetelen sorozatán túl van-e bármiféle "törvényszerűség" abba, hogy a soktucatnyi germán törzs melyikéből lett "bnemzet", melyikből nem?

(De ugyanezt eljátszhatod a szlávokkal is... )

brodsky 2014.08.11. 17:16:15

Nem a lényeghez tartozik, de mit értesz liberálfasizmus alatt? Van létjogosultsága egyáltalán a szónak? Én érzek benne némi erőltetettséget...

egyetmondok 2014.08.11. 17:19:19

@HaFr: @panelburzsuj:

Ha valamiről a kételkedés morzsája nélkül fogadok el véleményt,akkor "a nemzet ügyében",akkor nálam ez az, s ha kizárólagos hatalomhoz jutnék,biztos kötelező tananyaggá tenném,mondjuk a gimi felsőbb évfolyamain:

mek.oszk.hu/02000/02043/html/195.html

(Na jó, tőle a jogállam,joguralom európai kialakulását elfogadom.)

Hogyan alakulhat egy antietnicita nemzet. Szerintem ott van az anyagban.

unionista. (törölt) 2014.08.11. 17:25:52

@HaFr:
vagyis az északi germán kultúrát preferálod szemben a délszlávval. egy szabad országban ehhez persze minden jogod meg van. de ilyen alapon lehet az orosz vagy a porosz kultúrát követelni a zsidóval szemben. szóval én értem, hogy mindenféle primitív etnicista és szexista szöveg veszélyes. a probléma mégsem ezzel van, hanem amikor ezt elfojtják. és ezek után ehhez fizikai fenyegetés, uszítás vagy erőszak párosul.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.11. 17:27:18

@unionista.: nem mondtam, hogy ezeket preferálom, egy kérdésre válaszoltam, amely másról szólt

panelburzsuj 2014.08.11. 17:29:10

@egyetmondok:
Magyarul: nem, nem tudsz "egységes elméletet" fölmutatni, de nagyon szyvesen megmutatod, hogy miben HISZEl legszívesebben.

Na most a kellemetlen, hogy ha a derék Bibó mellé még mondjuk a már emlegetett Bonhoeffert, Oscar Cullmannt, vagy Scrutont, Lorenzet, Sagant, Juhász-Nagy Pált, Vekerdyt, meg még pár tucat okos és tisztességes embert fölsorakoztatsz, akkor mi van?

És ha a tetejébe még házilagos kivitelben gondolkodni, modellezgetni is merészelsz? ...

panelburzsuj 2014.08.11. 17:33:31

@panelburzsuj:
Mert az már fölfogtam hogy például te az intézményeknek egy eléggé szűk szelete körül szeretsz toporogni, unionista meg a haploidok körül - de nem nagyon látom, hogy Béndek antropológia-feszengményét bárki is figyelemre méltatná, mint minden aktuális mondókája "gránit-alapját"...

egyetmondok 2014.08.11. 17:36:43

@panelburzsuj:
Úgy van. Olykor kimondottan büszke vagyok,ha megmutathatom, hogy miben hiszek.
Szívesen felsorakoztathatom Bibó mellé akiket említesz,meg még másokat is,pl. Kornait.
A nemzet ügyében nálam akkor se lesz más hallható,mint Bibó szava.
Ez van.

unionista. (törölt) 2014.08.11. 17:37:38

@panelburzsuj: .
a nemzet úgy jön létre, hogy beáll valamilyen etnikai egyensúly.

unionista. (törölt) 2014.08.11. 17:38:27

@HaFr:
képmutató vagy. annak születtél.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.11. 17:52:28

@unionista.: figyelj, nem szeretem a mások minősítését, a magam esetében is kikérem magamnak -- ha nem tudsz reflektálni másképp a válaszomra, akkor maradj csöndben vagy menj máshova

explanatus 2014.08.11. 17:55:38

„ A konzervativizmus ezzel szemben a konkrét, az egyes, a megismételhetetlen embert keresi úgy, ahogy a környezetében létrejött és megmutatkozik.”

Ha jól értem ezt a mondatot, akkor a konzervatív ember jelenti a legnagyobb veszélyt fölsorolt eszmerendszerekre, mert önálló, független, szabad egyéniségként jelenik meg, és ezzel veszélyezteti a „szent cél” tűzzel vassal történő elérését.

panelburzsuj 2014.08.11. 17:57:21

@unionista.:
Tegnap kérdeztem az arab meg a latin-amerikai "nemzeteket".

De hogy érthető legyen: "grenada nemzet", "bermuda nemzet", "paragváj nemzet"?

Vagy: az egyesült Itáliában vajon mi a ménkű "etnikai egyensúly" állt be? Calabriától a meráni Gertrúd pereputtyáig?

kiazmarmegint 2014.08.11. 17:59:21

@brodsky: @HaFr En is ezt akartam kerdezni.

quendelapo 2014.08.11. 18:03:33

Liberálfasizmust a republikánusoknak csak a fundamentális szárnya emlget, Európában a szélsőjobb. Gondolom Orbán is előjön majd vele az őszi kampányban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.11. 18:08:10

@brodsky: @kiazmarmegint: Jonah Goldberg könyvét ajánlom, amely ezzel a szóval írja le a vegyesen liberális intoleranciából és gondoskodásból összeálló állammorált.

unionista. (törölt) 2014.08.11. 18:12:39

@HaFr:
értem én, neked aztán tényleg semmiféle kulturális preferenciáid nincsenek. kulturálatlan vagy?

almodhi 2014.08.11. 18:13:39

@quendelapo:
Igen, a "liberálfasizmus" nekem is szemet szúrt, az amúgy kiváltképp szimpatikus posztban.
Ahol egyáltalán értelmezhető definícióra bukkantam, ott mindenhol az amerikai "liberal" értelemben használják a "liberál-" előtagot, azaz valamiféle baloldali fasizmust értenek alatta. (Ezt mi mán kommunizmusnak híjjuk...)

Az európai értelmeben vett liberalizmust és a fasizmust én nem tudom önellentmondás nélkül összehozni...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.11. 18:17:41

@almodhi: Goldberget érdemes egyszer átfutni

almodhi 2014.08.11. 18:22:33

@HaFr: Igen, őt találtam én is, de ő az amerikai értelmű "liberal"-ra gondol, amit üdvösebb lett volna "baloldali" fasizmusnak fordítani...

Tartalmi vitánk nincs.

unionista. (törölt) 2014.08.11. 18:33:35

@panelburzsuj:
olaszország:
-- 2/5 (nyugat) indoeurópai
-- 1/5 zsidó-keresztények
-- 2/5 "mediterrán cigányok"
utóbbi csoportba tartoznak az észak-afrikai, görög, anatóliai, balkáni bevándorlók. akiknek össze kell tartani ahhoz, hogy dominálják dél-olaszországot. az északon ugyanez a helyzet az indoeurópai népekkel. róma tartja az egyensúlyt. és amint ez létrejött, akkor jött garibaldi. azzal egy egyensúly közeli állapot (állam) jött létre. aztán az olasz királyság háborúzott néhányszor. kicsit változtak az etnikai arányok. és létrejött a köztársaság.

szóval ezt úgy állítják be, hogy valakinek eszébe jutott, hogy egyesíteni kellene itáliát. mert előtte senki se gondolta. az olaszok mind hülyék voltak addig.

Moin Moin 2014.08.11. 19:04:17

@panelburzsuj: Entarter a Pikasszó, de nem én!
...Látszik, hogy nem látogatod rendesen a Magyar Művészvének Aggodáját, hogy tschiszológgyá!

Moin Moin 2014.08.11. 19:05:58

@HaFr: Nem kell visszavonnod: majd kicenzúráztatom a Spéderrel!

Puszi:
0. Viktor

unionista. (törölt) 2014.08.11. 19:16:51

@panelburzsuj:
közép és dél-amerikában egy olyan "Q" jelű törzs dominál, amelyik hihetetlen módon alkalmazkodó. ezek a népek szinte bárhol megélnek. hegyeken, a völgyben, a dzsungelben, a réten, a sivatagban. szó szerint a jég hátán is. velük rokonok a grönlandi eszkimók. egy csoport vélhetően kanadából kelt át. ezek azok a természeti népek, akiket annyira szeretünk. de ezek nem tudnak felépíteni városokat. aztán megjelennek az ibériai hódítók. és létrehoznak földrajzi, gazdasági, nyelvi egységeket. akkorákat, amiket még éppen uralni tudnak. aztán őket kiűzik. mert a natívok új környezethez is alkalmazkodnak.

magyarországon az antiszemitizmus alapja az, hogy a zsidók borították fel az egyensúlyt. illetve, hogy azért telepítették be őket, hogy egy új egyensúlyi állapot jöjjön létre. ez vélhetően igaz. minden betelepítés erről szól. ennek a csoportnak a meggyőződése, hogy ők nem lefölözik a hasznot, hanem abból teljesítményarányosan részesednek. és igazából a magyarok nem versenyképesek. nekik kellene modernizálódni.

új egyensúly úgy is létrejöhet, hogy egyes országrészek a szolidaritást fenntartva különválnak. innentől kezdve veszélyes üzem. mert mérnökösködés. civil engineering. nem arról van szó, hogy a társadalmat át kell programozni, hanem arról, hogy valaki felveti, hogy osztrák-magyar hanság kellene. a felső és az alsóőrséget egyesítsük úgy, hogy a kelet és a nyugat-indoeurópai csoportok egyensúlyba kerüljenek. de ez nem filosz. nem az van, hogy vasárnap még individuálisak voltak a népek, hétfőn meg már nem. hanem az ott levő nagyközségek és kisvárosok kitalálják ezeket a tájegységeket. az nem filozófia, hogy "legyünk versenyképesek". hacsak nem voluntarizmus. a kérdés az: hogyan legyünk versenyképesek. és itt konkrétumokat kell mondani. ami bizonyos helyeken könnyen megy. mert minden adott. máshol nehezebben. mert eredendően kevés dolog létezik hozzá.

Moin Moin 2014.08.11. 19:24:07

@HaFr: Lukszemburg és Celebesz: magyar volt és magyar lesz!

almodhi 2014.08.11. 19:31:56

@Moin Moin:

Istenem, Moin Moin már ez se megy?

_Borneó_ és Celebesz!

almodhi 2014.08.11. 19:32:50

@almodhi: Mit nekünk a hanyatló nyugat életképtelen miniállama!

unionista. (törölt) 2014.08.11. 19:35:01

hegyen-völgyön megy a batár,
lesz még magyar-japán határ.
piros, fehér, zöld az adu,
lesz még moszkva magyar falu!

panelburzsuj 2014.08.11. 19:54:13

@unionista.:
Azér nem sértődsz meg nagyon, ha intellektuális csibézskedésnek nevezem, amit szegény komment-közösségel mívelsz?

Mások fejére szépen ráolvasod a kátét ("tényekkel nem lehet igazolni") - aztán ugyanilyen fapofával meséled tovább az általad összerakott "biosz-mitológiát".

Aminek mondjuk komoly előnye, hogy te magad legalább olyan otthonosan és következetesen mozogsz benne, mint a Tolkien vagy a Rawling a maga univerzumában - komoly hátránya, hogy a rajongóid egyelőre kevesebben vannak...

Lexa56 2014.08.11. 21:03:41

Amit írsz, tökéletes összhangban van azzal, amit magam is megfigyeltem: a vérmagyarok nem a 10 millió magyart szeretik (még kevésbé a 15 milliót, meg a szíriusziakat), hanem önmagukat, akik a magyarság harmadát sem teszik ki. A többiek embertömeg, biomassza, akiket nevelőtáborokban átnevelhetnek vérmagyarokká. Miután a szüleiket kiirtották. Szép észak-koreai jövő előtt állunk. Igaz, a kísérlet ott sem túl sikeres, csak a teljes elzártság teszi elfogadhatóvá meg a hatékony titkosrendőrség.

unionista. (törölt) 2014.08.11. 21:23:34

@panelburzsuj:
itáliában a nemzeti egység úgy jön létre, hogy északon indoeurópai, róma környékén zsidó-keresztény többség van, délen pedig a mediterrán eredetcsoportok (görögök, anatóliaiak, balkániak) összefognak. és így alakul ki az egyensúly. bla, bla, bla. ez alátámaszt egy állítást. de nem igazol.

van wikipedia, google, stb. ez alapján mondani kellene egy olyan államot, ahol nincs ilyen egyensúly és erős a nemzet. vagy megfordítva: olyan nemzetet, ahol az etnikai egyensúlyok ellenére sincs stabil állam. (mert a népek hülyék, és nincs filosz, ami összetartsa őket.) szerintem nincs ilyen. vagy legalábbis én nem tudok ilyenről.

tehát amikor állítok valamit, akkor nem azért kezdem el fellapozni a ténytárat, hogy az állításomat igazoljam. hanem azért, hogy cáfolatot keressek. mert a tények alapvetően erre valók.

különben bármi és az ellenkezője igaz. a magyarok antiszemiták. tényekkel lehet ezt igazolni? hogyne lehetne. a magyarok NEM antiszemiták. ezt lehet igazolni? persze.

na most alkibiadesz azt mondja, hogy ő "délszláv". tegyük fel, hogy I2 csoportba tartozik. és mégis az északi germán I1 kultúrát preferálja. és ezzel cáfolja az etnicizmust. csakhogy én semmit se állítottam róla. hanem csak azt, hogy az I1 etatista, az I2 népi nacionalista populáció. ez egy primitív megfigyelés. és minden eredetcsoporthoz tartozik valamilyen kultúra. ami képes ugyan megváltozni. de a déliek nem válnak teljesen északiassá, és megfordítva: az északiak déliessé. a népek fenntartják az örökölt sokféleségeket: a biodiverzitást. ezért az ember kénytelen civilizációkat létrehozni. azért, hogy globális egyensúlyi állapot jöjjön létre. de ez megint csak nem filosz, hanem biosz.

panelburzsuj 2014.08.11. 21:42:11

@unionista.:
Má tök megfertőztél: ahogy olvastam a mai Szibéria-hírt -(Isten álgya meg Putyint a donyecki típusú autonómiák támogatásért, Szibéria is bejelentkezne egy hasonlóra...) - azon kaptam magam, hogy ez vajon most filosz vagy biosz?

almodhi 2014.08.11. 22:03:18

@unionista.:
Kedves unionista (nagy levegő), hát vágjunk bele:

Az általad oly hőn szeretett genetikai markereknek az égvilágon semmi közük sincs az emberek kuturális identitásához, sem a személyiségükhöz, sem a társadalmi berendezkedéshez.

Az egész, erre alapozott (imponálóan cizellált) elméleted alaptalan sületlenség.

panelburzsuj 2014.08.11. 22:05:38

@almodhi:
Nagy levegő - vágjunk.

Két sorban leírtad a liberálfasizmus alapvetését.

almodhi 2014.08.11. 22:16:37

@panelburzsuj: Tehát ha itt értekeznék oldalakon keresztül a csatornában lakó zöld tündérekről azt sem lenne szabad kétségbe vonni?

panelburzsuj 2014.08.11. 22:24:00

@almodhi:
Úgy csinálsz, mintha kimetszettem volna a szkepszis-mirigyedet, vagy minimum a kivezetékét elkötöttem volna.

Vonjál, vagy röhögd körbe, vagy nyald a talpát - és viseld el, hogy mások ugyanezt teszik.

(Egyébként meg rád nézve lealázó, ha azonnal a zöld csatornatündérek ölébe ugrasz menedéket keresve. Amit unionista összehord, azt meglehetősen luciferi pofával csinálja, de ijesztően több tárgyi tudással, mint a visongó kritikusai többsége... )

almodhi 2014.08.11. 22:28:53

@panelburzsuj:
"de ijesztően több tárgyi tudással"

Erre konkrétan mi utal?

egyetmondok 2014.08.11. 23:30:31

@unionista.:
" a nemzet úgy jön létre, hogy beáll valamilyen etnikai egyensúly. " ---

ez a gondolat,azt hiszem kissé félbemaradt,s ha megengeded,én - helyetted,mert nyilván egyetértesz,el se hiszem,hogy nem - befejzném,valahogyan így:

" Ám világos,hogy azt,aki kiállna a közösség elé azzal, hogy őt tudja,hogy mi lenne az az egyensúlyi állapot,amely a nemzet létrejöttét tenné lehetővé,szóval azt az illetőt a közösségnek a keze ügyébe eső alkalmas súlyú és formájú vasdarabbal addig kötelező ütnie,amíg az illető feje helyén a dolgozó gondos kezek által lerakott utcakő teljesen pompájában elő nem tűnik."

panelburzsuj 2014.08.11. 23:43:12

@egyetmondok:
Na öreg, most ezzel a "szép, nemes és választékos" hitvallással megúsztál egy vendégposztnyi kommentet.

Gyesznók-gyöngyök. Folyton megfeledkezek róla.

unionista. (törölt) 2014.08.11. 23:49:56

@panelburzsuj:
itt van egy térkép. erről leolvashatod.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/ca/World_Map_of_Y-DNA_Haplogroups.png

szibéria nyugati és keleti felén (egymástól elszakadva) a finnekhez hasonló N1c jelű népcsoport él. ők vélhetően olyanok, mint az "igazi finnek". kicsit keményebbek, mint az átlag skandináv. csak ők most nem "svéd" rokonokkal állnak szemben, hanem "oroszokkal". és a "velikaya rus" szeret szupremáciát hirdetni: ortodox nacionalista és nem etatista.

sziberia északi részének közepén él az N1b jelű "szamojéd" csoport. ők rendkívül békések. de könnyen lehet, hogy egy ilyen autonómia projektben az N1c mellé állnak. megélénkül bennünk az "összetartozás érzése". finnország semeleges. nem akar megütközni oroszországgal. de a kis balti államok (N1a) nato tagok.

az usa és az eu támogathatja kazahsztánt (C3c) és mongóliát (C3d) azért, hogy a tunguzok (C3c) és a kamcsatkaiak (C3d) támogassák az N1 összefogást. persze ezek a távoli kombinációk már nagyon veszélyesek.

moszkva mellett ott állhatnak az oroszokhoz közel álló baskírok (R1b) és a szibériai türkök (R1a). utóbbiak megfélemlíthetik a jenyiszej menti népeket (Q). ha létrejönne egy NCQ koalíció, akkor moszkva katonailag azonnal beavatkozna. mert nyilván nem akarják oroszország felosztását. lehet, hogy előzetesen telepítenek be orosz egységeket.

ez egy játszma. ha a szereplők racionálisan döntenek, akkor az elsődleges biodiverzitás. békés népcsoportokat nem ölnek meg. de vannak geopolitikai (gazdasági és védelmi) szempontok.

az autonómia önmagában jó dolog. de oroszország felelőtlen felosztása a harmadik nagy háborúhoz is elvezethet. ezért a filozófiai szempontok másodlagosak.

panelburzsuj 2014.08.11. 23:58:58

@unionista.:
Szép tarka mappa.

Az a "Pre-Colomnial population" pontosan mit is jelent?

Mert ezek a Szibéria-autonómia szivarok nagyon hajtogatják, hogy őka aztán tetejüktől talpukjáig oroszok - csak a politikiai rendszer minőségén szeretnének egy picikét fölfele srófolni... (Gondolom: több pénz maradjon Omszkban - kevesebb szaladjon Moszkváig. Belglobalo-szivattyú, vagy ilyesmi lehet a bánatuk forrása...)

unionista. (törölt) 2014.08.12. 00:32:56

@almodhi:
tehát ezek az evolúciós ágak csak az ember külső jellemzőit befolyásolják. a közéleti viselkedési formák alapjai sehol sincsenek kódolva. és azt mind könyvekből olvassuk. csakhogy az emberek döntő többsége nem olvas filozófiai értekezéseket. és a közéletről eredendően mégis gondol valamit. mindenki. sanyi haverom is, aki fogyatékos. persze lehet mondani, hogy az embereket a tévé, internet, rádió befolyásolja. ez igaz. sanyi haveromat mérhetetlenül befolyásolja. de vannak, akik a politikai témájú híreket egyáltalán nem figyelik. és mégis gondolnak valamit. és vannak, akik figyelik, de nem azt gondolják, amit közvetítenek feléjük, vagy nem pontosan azt. arról nem beszélve, hogy az emberek szekértáborokba, holdudvarokba szerveződnek. ilyen csoportösszetartás nem nagyon létezhet ha ebben a biológia nem játszik szerepet.

persze ezek evolúciós ágak nem pontosan köthetők nemzetiségekhez. szóval ez sztereotipizálás. olyan, mintha egy tíz dioptriás szemüvegen keresztül homályos foltokat látva írnánk le a valóságot. csakhogy ez még mindig jobb, mint a szemellenzős módszer. nincs zsidó politikai elit. nincsenek zsidóbarát politikai csoportok. nincs zsidó kultúra. nincsenek zsidók. miért nem lehet azt mondani, hogy ezek léteznek. és a magyarországi zsidóságnak változnia kell. ahogyan a magyaroknak. miért nem lehet azt mondani, hogy vannak közös érdekeink, közös értékeink. nemzetté kell összekovácsolódnunk. persze értem, hogy mindez túlhaladott. mert a nemzeti érzület és a hazaszeret minden rossz okozója. rendben. ezt a játszmát így a zsidóság és a zsidóbarát értelmiség belpolitikai értelemben el fogja veszteni. aztán persze a külügyekről nem a nép dönt. ott nyerhetnek a zsidók. de azzal csak orbán viktort lehet leváltani. a többségi magyarokat nem lehet.

unionista. (törölt) 2014.08.12. 01:04:41

@panelburzsuj:
a tagköztársaságokon felülálló bármilyen autonómiatörekvés a birodalom kettéosztását jelenté: nyugati és keleti föderáció. ezt úgy tudja megelőzni, hogy szibériát ahogyan annak idején a varsói szerződés országait orosz megszállás tartják. ebben az esetben viszont fel moszkva kénytelen lenne feladni ukrajnát később fehéroroszországot. és valószínűleg szentpétervár is nagyobb önállóságot kapna. de oroszország stabil maradna. valami ilyesmire kellene törekedni.

Szúrófény 2014.08.12. 06:47:06

@magyaranyu: Az ember, akit primitívnek hívnak, nem az idők legelejéről származik, hanem az idők legvégéről. Ez a történetutáni ember. Nem a nép ez, amelyből a történet kifejlődik, hanem a tömeg, amely a történet lezajlása után megreked és visszakorcsosul. A primitív a világról letöredezett és félreesett hulladék, amely egy masszába tömörülve megáll, és irányát visszafelé veszi: a sötétség, az elkorcsosulás felé, és korcs szörnyeteggé válik. A tömegesedés jelei a primitívség jelei: az egész emberiség leszállt a tudattalan homályba, és elsüllyedt abban a sötétségben, amelyben a primitívek élnek. A körülmények külső jellege a tényt alig módosítja: hogy ezúttal civilizált primitívségről van szó, vagyis gépesített barbárságról. A körülmények külső jellege az ember valódi világhelyzetét még sohasem tudta módosítani, megváltoztatni meg éppenséggel nem. Kérdezd az okosabbat! Mit mond Hamvas Béla?
.

2014.08.12. 11:27:55

@unionista.: elég fura, célirányos képet találtál ki "szemellenzős módszernek", ami valójában csak a te fikciód, és eleve rosszul raktad össze...

...van politikai elit (márha elitnek lehet nevezni), amit emberek alkotnak, de azok származása már teljesen mindegy.

...hogy az adott ország, a mi országunk pol.-elitje, ennek részei hogyan viszonyulnak adott kérdésekhez, abból nem következik, hogy baráti vagy ellenséges kapcsolatok kötik őket a tárgyhoz.

...utána, amikor azt leírod, hogy a módszer szerint "nincs zsidó kultúra", vagy, hogy "nincsenek zsidók" -- hát ezeket te találod ki, te magad gondolod azt, hogy vannak akik úgy nézik. és mivel irreális is azt gondolni, hogy "nincsenekt", máris beadtad néhány rajongódnak, hogy bezony van "zsidó politikai elit", akikkel orbán határon belül és kivül viaskodik... lehet nem direkt csinálod, de így ellenségképet gyártasz - illetve csak népszerűsítesz, a rendszer veszteseinek.

unionista. (törölt) 2014.08.12. 13:05:30

@megamind:
oké, de ez az ortodox liberalizmus alapvetése. az, hogy nem számít a származás, mert mindenki pontosan ugyanolyan ember. de ha egyszer nem vagyunk teljesen egyformák. a különbségek alapján válogatnak az emberek feltéve, hogy válogatni lehet. ez a liberális demokrácia lényege.

unionista. (törölt) 2014.08.12. 15:46:15

@megamind:
egy remek cikk ami bemutatja, hogy ebben a kérdésben se a rasszistáknak, se az antirasszistáknak nincs igazuk. sciencemeetup.444.hu/2014/08/12/rasszok-genek-es-intelligencia-here-we-go-again/

az antirasszisták azt mondják, hogy a közéleti viselkedésnek semmiféle biológiai háttere nincs. az is lehetetlen, hogy a hasonló genetikai háttérrel rendelkezők között szorosabb kapcsolat jöjjön létre. (tehát semmi olyasmi nem létezik, hogy az emberek könnyebben barátkoznak hozzájuk hasonlókkal. ez egy kitaláció. így budapesten (és sehol a világban) nincsenek zsidó és zsidóbarát csoportok. ezekről beszélni teljes képtelenség. és ugyanez érvényes a cigányságra. teljesen véletlenül verődnek csoportokba. és annak semmiféle biológiai háttere nincs. annak sem, hogy kötődsz a rokonaidhoz. aki ilyet állít az teljes képtelenséget mond. ezek ugyebár az antirasszisták.

a rasszisták azt mondják, hogy a libertárius vagy az autoriter viselkedés, vagy bármi hasonló külső ismertetőjegyeken alapul. ki a fekete/fehér. de ez sem igaz.

mert evolúciós ágakról van szó. (ami nem fekete-fehér). persze ezek csak lazán köthetők népcsoportokhoz. de mégis csak különböznek az északi germánok és a délszlávok. (ezek csoportok többségét alkotó emberek). mégis csak különböznek a kelet- és nyugat-indoeurópaiak. különböznek az indiai eredetű romák és a balkáni cigányok. az pedig, hogy vannak eredendő különbözőségek még nem jelenti azt, hogy ne lehetne egymástól eltanulni valamit. ez utóbbit az antirasszista tézisekből következik. ha a biológia néhány külső ismertetőjegyet határoz meg, akkor nyilván nincs mit tanulni egymástól. hiszen mindenki teljesen egyforma.

amúgy ez a cikk és a 444 arra is tökéletes példa, hogy ez ügyben eszük ágában nincs megszólaltatni evolúció biológiával foglalkozókat. hanem csak azokat, akik new yorkban tiltakozó leveleket írtak. majd hozzáteszik, hogy ezek a tiltakozók természetesen éppen azok, akik letettek már valamit az asztalra. és ezért senkit sem kell megkérdezni. ez a kultúra ismerős magyarországról?

Alkibiadesz 2014.08.12. 17:06:46

"a nacionalizmusban, a (liberál- és autokratikus) fasizmusban, a nácizmusban és a bolsevizmusban nem te vagy érdekes, olvasó, hanem valamilyen kiemelt tulajdonságod, amelynek révén egységbe forrhatsz a többivel. Ha nem akarsz, nem vagy tán ember sem. A konzervativizmus ezzel szemben a konkrét, az egyes, a megismételhetetlen embert keresi úgy, ahogy a környezetében létrejött és megmutatkozik."

la différance :)

Alkibiadesz 2014.08.12. 18:29:43

@panelburzsuj:
Azért nem kell a genetika doktorának lenni ahhoz, hogy felismerjük a kérdéses "elmélet" alapvető elhibázottságát. Nevezetesen azt, hogy összekeveri az evolúciós és a mutációs ágak fogalmát. Márpedig az már az általános iskolában megtanulhattuk, hogy nem minden mutációnak van evolúciós szerepe
További alapvető probléma a kérdéses elmélettel, hogy semmiféle - legalább elgondolkodtató - összefüggést nem tud felmutatni a mutációs csoportok és a közösségi viselkedés mintái között.

panelburzsuj 2014.08.12. 18:50:20

@Alkibiadesz:
Először: tucatszor leírta, hogy még idézőjelbe se elmélet, hanem - játék.

"További alapvető probléma a kérdéses elmélettel, hogy semmiféle - legalább elgondolkodtató - összefüggést nem tud felmutatni a mutációs csoportok és a közösségi viselkedés mintái között."

Ezzel nincs mit kezdeni: szíved joga, hogy az akasztófa alatt is tagadd, hogy téged elgondolkodtatott. Ez, az, bármi. (De azt azért megköszönöm, ha mondasz valami létező tudományos terminust arra ajelenségre, amikor a delikvens aszemélyes averzióit olyan univerzális burokba csomagolja - tratalmilag, nyelvileg - mint te ezzel agyönyörű pédamondattal.)

Én jáccok vele - te nem jáccasz - elférünk, nem?

panelburzsuj 2014.08.12. 18:55:46

@panelburzsuj:
Ui: arra a terminusra azért lenne szükségem, hogy az egyébként roppant tetszetős - és a te szövedgeidre is különösebb erőlködés nélkül ráfogható - liberálfasizmust ne abuzáljam. Mert nem "ideológiai töltetű" állásfoglalásról van szó, még csak nem is "érvelési hibáról", hanem olyan alapvető habitus-megnyilvánulásról - amit nem tudod megnevezni... :((

Alkibiadesz 2014.08.12. 19:09:40

@panelburzsuj:
Ezek szerint úgy gondolod, hogy nem vagyok őszinte?

Alkibiadesz 2014.08.12. 19:15:45

@panelburzsuj:
csak akkor, ha én is kapok egy terminus arra a habitusra, amely különösebb erőfeszítés nélkül képes bármely - a sajátjától eltérő, tehát nem tetsző - nézetrendszert a liberálfasizmus terminussal illetni ;)

panelburzsuj 2014.08.12. 19:23:41

@Alkibiadesz:
Miért ne lennél az?

Máshol van a "hiba": teljesen őszintén, de a "konkrét kérdés konkrét megítélésén" túl "általánosabb ügyet" is szolgálsz/képviselsz - és ez a bőr vélhetőleg annyira rádnőtt, hogy észre se veszed.

Például: hogyan "választódnak ki" azok a kommentek,

1. amelyekre megszólalsz,

2. amelyek fölött átlépsz,

3. és amelyekről tudomásod sincs, hiszen - bocsáss meg a feltételezésért:) - te se tudsz napi soktízezer szövegfolyamot figyelemmel kísérni.

Szóval: hogyan? Mire fókuszálódik/fókuszálod az érdeklődést, a megszólalást, a "szűkös erőforrásokat"?

És mit tippelsz: miért pont arra, nem másra?

panelburzsuj 2014.08.12. 19:27:49

@Alkibiadesz:
Tiltakozom!

A torokgaborelemezen régebben gyakran föllépett egy "hoplita" nevezetű nagyonmélymagyar-nagyonmácsó férfiú - én elég sokat társalogtam vele, mindketten tudtuk, hogy nagyon kevés ponton értünk egyet, szóval a "sajátomtól" gyökesesen eltérő világlátása van - mégse neveztem sose liberálfasisztának!

Szóval alábecsüled a szótáramat, na...

Alkibiadesz 2014.08.12. 19:40:38

@panelburzsuj: nem az a kérdés, hogy mi az Alkibiadesz nevű jelenség, hanem az mi áll mögötte.
Alkibiadesz erről is nyilatkozik te viszont megkérdőjelezed a nyilatkozat hitelességét.

Ehhez persze jogod van. Még az is lehet, hogy igazad van, de az se kizárt, hogy csak projektálsz.

panelburzsuj 2014.08.12. 19:49:04

@Alkibiadesz:
(ejnye már...)

"semmiféle - legalább elgondolkodtató - összefüggést nem tud felmutatni"

Előttem teljesen hiteles ez a nyilatkozat.

Már ha ez kizárólag az Alkibiadészé.

Ha van vele "gondom" - és ez most írom másodszor, lásd a bircatürelmemet - hogy formálisan itt nem az Alkibiadész nevű jelenség nyilatkozik, hanem egy "általános értékítélet" jelenik meg.

Szubjektív véleményt tüntetsz föl - a nyelvezet segélyével - majdnem-todományos sommázatként.

panelburzsuj 2014.08.12. 19:50:29

@Alkibiadesz:
Megdöbbentő - leginkább "te"-nek...

Alkibiadesz 2014.08.12. 19:56:11

@panelburzsuj:
Akkor minek köszönhető, hogy nem érdemeltem ki ezt a megnevezést és valamiféle terminussal kívánsz "fenyíteni"?

panelburzsuj 2014.08.12. 20:02:30

@Alkibiadesz:
Nem fenyíteni - dobozolni.

És nem Alkibideszt (tetejétől talpájáig), hanem csak azt a "verbálakciót", amit itten regisztráltam. De legyen: az Alkibidesz nevű tüneménynek azt a fiókját is kutatom, amiből ez az akció bútt elő.

De egyáltalán nem gondolom, hogy az Alkibidesz nicknek - (Mi ez: fenomén? ...) - ne lehetne ezer más fiókja is.

Hát még a pofának, aki Alkibideszt billentyűzi...

Alkibiadesz 2014.08.12. 20:04:47

@panelburzsuj:

Értem én!
Kijelenthetem, hogy "ha A akkor B" miközben semmit se mondok arról, hogy miért érvényes ez az összefüggés.
Ha pedig valaki azt meri állítani, hogy nincs alapja a kijelentésemnek, akkor simán mondhatom azt neki, hogy csak a szubjektív (szövegelemzéssel sem igazolható) véleményének adott hangot.

Alkibiadesz 2014.08.12. 20:06:21

@panelburzsuj: várom az érdemi választ :)

panelburzsuj 2014.08.12. 20:12:13

@Alkibiadesz:
Jáccok - nemjáccol - elférünk.

Ennél érdemibb nincs - sőt nem is lehet mindaddig, amíg egy "a szakma szabályai szerinti" közvéleménykutatást le nem teszel, hogy az ununista hagymázai senkit, egytelen eleven embert, egytelen nicket se gondolkodtattak el.

Érvelni - azt persze lehet ettől függtelenül is, rogyásig.

De azt már nélkülem.

Alkibiadesz 2014.08.12. 20:32:21

Nem kell közvélemény kutatás, elég lesz a te tapasztalatod.
Szóval csak a játék kedvéért:
Tudnál egyetlen egy olyan kijelentést említeni a kérdéses hagymázból, ami elgondolkodtatott hogy létezhet valamiféle kapcsolat az y kromoszóma mutációs csoportjai és az emberi közösségek viselkedésmintázatai között.

Persze játékosan elgondolható ez és ezen a szinten még én is élvezem.
A "gond" csak az, hogy az elmélet szerzője nem játékként tálalja a kreálmányát.

ui.: A "liberálfasiszta" dobozon azért lepődtem meg, mert az "elméletalkotó" stratégiai céljaival egyébként egyetértek, csak épp a taktikai megvalósítást tartom elhibázottnak.

Alkibiadesz 2014.08.12. 20:33:08

@panelburzsuj:
Bocs, az előzőt neked címeztem.

unionista. (törölt) 2014.08.12. 20:45:13

@Alkibiadesz:
a sztereotipizálás egy nagyon egyszerű móka. filozófiában tiltott, de a máshol szabadon használható eszköz. sztereotipizálás az, hogy felveszünk egy absztrakciós szemüveget (ami legalább tíz dioptriás). na most ettől nagyon homályosan lát mindenki. tapogatja a foltokat. és így tájékozódik. saját kútfőből gondol valamit a világról. ezek után levesszük a sztereotip eszközt. és a kérdés az, hogy állításunkat cáfolják-e a tények. ha nem, akkor láttunk valamit, ami lehet, hogy igaz.

persze te azt mondod, hogy te vagy az élő cáfolat. aki balkáni legényből zsidó baráttá vált. miközben nincs olyan, hogy zsidó.

rendben. csakhogy rólad nem állítottam semmit. egy I1 és I2 jelű populációról van szó. az egyik európában kirívó módon nemzetieskedik. nacionalista. a másik pedig etatista. ez hogyan lehetséges. belgrádban nem olvassák a könyvtár egyik felét. stockholmban meg a másikat. vagy olvas mindenki mindenfélét. csak mégis az egyik helyen inkább, a másikon inkább amolyan kultúra alakul ki. aztán ezeket alapvetően egyenrangúnak tekintve kellene egymástól tanulni.

te egy identitását vesztett balkáni fiatalember lettél, aki úgy képzeli, hogy a nemzet fogalma végérvényesen túlhaladott. mert egy a többinél alapvetően nem jobb, sem rosszabb csoportnak ez a pillanatnyi érdeke.

panelburzsuj 2014.08.12. 21:07:18

@Alkibiadesz:
A játék-nemjáték témát könnyű rövidre zárni: kérdezz rá.

panelburzsuj 2014.08.12. 21:16:13

@Alkibiadesz:
Amúgy meg térdepelve könyörgök: monj már valami nevet arra a vitamódszerre, hogy "ebből pedig nem semmi - mert nem lehet"... (=mert az én fantáziámat (kedvemet, kívánságomat; és még kurva hosszú sor...) meghaladja.)

Vagy hogy mondjam még: először is zárjuk le a "feszültségmentes mezőket", üssük agyon a "flow"-t, sterilizáljuk a homokozót - és ha mindezt megtettük - "játsszunk"...

panelburzsuj 2014.08.12. 21:18:38

@Alkibiadesz:
Amit meg taktika-stratégiáról mondasz, az teljes egészében a "gyanúsításomat" támasztja alá: ránézel az unionista hagymázhegyeire: "mit tudnék én ebből a saját vitorlámba terelni?"

Alkibiadesz 2014.08.12. 21:21:38

@unionista.:
Mivel filozófiai érveket használtál, hasonlóképpen válaszolok.
Röviden: nincs szemüveg nélküli állapot!
Simán hiheted, hogy miután levetted az absztrakciós játékszemüveged magukat a tiszta tényeket látod, a helyzet azonban nem ez.
A helyzet az, hogy egyszerre több szemüveget is viselünk és sohase tudhatjuk, hogy melyik az amit elsőként vettünk fel. (Egy magyar látáskutató szerint például az agyban lévő minták nélkül nem is nagyon látnánk többet homályos foltoknál.)

A "gond" csak akkor kezdődik, ha a legutóbb felvett szemüveg úgy idomítja a látásod, hogy a hatása akkor is megmarad, ha már levetted és azt hiszed, hogy a torzításmentes képet látod.

Persze ez nem gond, ha csupán gondolatjátékként cserélgetjük a szemüvegeket, csak akkor nevezzük nevén a gyereket, és ne tegyünk úgy mintha többről lenne szó a jó értelemben vett okoskodásnál.

unionista. (törölt) 2014.08.12. 21:30:19

@panelburzsuj:
nézd, a filozófia az, hogy nem definiáljuk a fogalmakat. a kérdés, hogy mihez kötődik a kultúra? és ugye itt az egyik állítás, hogy van egy belső, ösztönös késztetés. ami függ az erdettől. van egy külső kényszer, ami a vallás. van a nyelv, ami egy kiegyenlítő (demokratizáló) elem. és még néhány tényező. társadalmi státus, családi kapcsolatok, pillanatnyi érdekek, stb. és ezek összjátéka.

a humán filozófia azonnal kidobálja az elemi természettudományt. ez a munkamódszere. ezzel semmi probléma nem lenne. ha ez a csoport ne bélyegezne meg mindenkit, akik nem teszik ugyanezt. amerikában egy fazon ír egy könyvet arról, hogy a feketék, fehérek és a sárgák különböznek. (ami így hülyeség persze. a viselkedés nem a bőrszínnel függ össze. azzal nincs korreláció. egymáshoz nagyon hasonló népek képesek különféleképpen viselkedni. lásd muzsikus romák és a balkáni cigányok. mind kreol egy kicsit. az egyik militáns, a másik nem. őket ugye összemossák és lesajnálják: "jaj szegény kiscigányok".) de azt nem lehet állítani, hogy a biológia nem befolyásolja a viselkedést. ezt állítani abszurditás. viszont new york tudósainak egy része ("akik letettetek valamit az asztalra") írnak egy "tiltakozó levelet", hogy ezekről a témákról ne írjanak könyveket a fasiszták. és persze senki sem próbálja helyre tenni a féligazságokat. nem arról beszélnek, hogy mi lehet a tévedés. hanem az, hogy ez nem lehet és kész. ismerős ez magyarországról?

unionista. (törölt) 2014.08.12. 22:01:12

@Alkibiadesz:
kepler első törvénye azt mondja, hogy a bolygók ellipszis pályán keringenek úgy, hogy annak egyik fókuszpontja a nap. megmérik. és kiderül, hogy nem. ez egy "torz" kép. csak mondj jobbat "torzonborz".

van egy állítás. ez az, hogy az etatizmus az I jelű proto-európainak mondott eredetcsoport északi ágának kultúrája. nevezzük ezt úgy, hogy a "skandináv" kultúra: I1. és ennek a déli vad típusa a balkáni őság. és ez hordozza magában az ortodox nacionalizmust. hívjuk ezt balkáni kultúrának. persze ez leegyszerűsítés. mert az evolúciónak számtalan ága van. minden gyerek lehet "mutáns". és ezek az egyed szintjén valójában össze-vissza váltakoznak. de van egy korreláció. ahogyan a J ágban is. van egy vad típus. ők a cionisták. nem zsidó-keresztények. ilyen sem létezik ugye. mert az nem lehet. de te azt állítod, hogy nincsenek ilyenek. nincs vad típus a természetben. lehetetlen, hogy a viselkedésnek bármiféle biológia alapja legyen. képtelenség. (persze senki sem mondja, hogy egy az egyben megfeleltethető. hanem azt, hogy van egy mérhető korreláció.)

szóval szerinted az ortodox nacionalizmus mivel függ össze? a belgrádban csupa nemzetieskedő filozófia tankönyvet olvasnak? stockholmban meg nem? szóval neked nincs magyarázatod erre. és cáfolatod sincs. csak az, hogy a nacionalizmus a rossz. és gonosz. azt meg kell haladni végérvényesen. mert a zsidóságnak van egy kellemetlen történelmi tapasztalata. és azt gondolja, hogy a legegyszerűbb az lenne ha a nemzetek megszűnnének. de ilyen alapon fel lehetne számolni izraelt is. az egy kivétel. de ez nem a zsidó és zsidóbarát filozófiai iskola. nem ugye.

Alkibiadesz 2014.08.12. 22:04:52

@panelburzsuj:
Vagy annyira jóindulatú vagyok, hogy még az elsőre visszatetsző érvelésbe is próbálok belelátni valami értékelhetőt.

Amúgy mi lenne ez a saját vitorla szerinted?

Alkibiadesz 2014.08.12. 22:10:32

@unionista.:
De hát az általad belinkelt 444 es cikk se azt mondja, hogy "nem lehet és kész", hanem megpróbálja tömören és érthetően elmagyarázni, hogy miért nem lehet.

panelburzsuj 2014.08.12. 22:25:02

@Alkibiadesz:
A minimum az valamiféle "önigazolás-ösztön". Kommunikálok - tehát vagyok. Ha még némi egyetértést is lelek - pláne vagyok.

Fejlettebb variáns: "hol a fenébe is vagyok?"

Aztán hogy ez efféle eszmélés-tájékozódás nálad éppen hol tart a "nyilvánvaló" propagandistákig terjedő skálán, azt hadd ne méricskéljem.

Szal a tizenéves "atenyád"-típusú csellengőknél mindenképp egy-két fokkal céltudatosabb netpolgárnak tűnsz... :)

Alkibiadesz 2014.08.12. 22:40:02

@unionista.:

Az a legfőbb "problémám", hogy a mostani kultúrállapotokat vetíted rá a haplocsoportokra, holott a kultúrák történetének vizsgálata épp azt mutatná, hogy nincs korreláció.
Vegyük pl a vikingeket.
Ők ugyanúgy a jégkorszakot követően kialakult I1 be tartoztak mint a jóléti államot kiépítő ük-ük-ük unokáik.
Kulturális értelemben mégis közelebb álltak Arkan vajdához és társaihoz, mint a saját leszármazottaikhoz.

Eddig nem kérdeztél az "ortodox nacionalizmusról" úgyhogy nem róhatod fel nekem a válasz hiányát se.

Ha érdekel említhetek néhány tényezőt ami adhat magyarázatot:
A balkáni népeknek nem volt olyan államuk, amibe a nép belenőhetett volna a politikai jogok egyszerű kiterjesztésével (miként az az atlani népeknél megvolt. A romanov, az ottomán és részben a habsburg birodalom is arra épült, hogy felszámolta azokat a középkori eredetű politikai intézményeket, amelyeket a nyugati abszolutizmusok inkább racionalizáltak. (Bibó és Hajnal remekül leírta ezeket.)
Konkrétan a balkániakról: az egyetlen amit az Ottománok meghagytak sőt támogattak, a Millet-rendszer, a nem muszlimok vallási autonómiája.

Ezen kívül azt se gondolom, hogy a nemzeti gondolat eredendően csak rossz lehet.

Alkibiadesz 2014.08.12. 22:44:31

@panelburzsuj:
A "kommunikálok - tehát vagyok" nálad gondolom nem játszik, máskülönben...

panelburzsuj 2014.08.12. 22:49:29

@Alkibiadesz:
Jáccunk:

Nagyon szépen felmondtad a sterilizált, iskolás homokozót. Bibó így, Hajnal úgy - tehát...

Most rakd bele azt az "értesülést" hogy "ameddig csak a szem ellát" időben, a mediterráneumban a "szemet szemért", a vérbosszú volt a "mainstream" - a germánoknál a fogat guldenért - a vérpénz.

(nem tudok Bibót, Hajnalt fegyverbe szólítani - de becsszóra ugyanolyan "komoly könyvből" értesültem erről, mint amiket a kedves név szerint említettek írogattak)

panelburzsuj 2014.08.12. 22:52:06

@Alkibiadesz:
Persze hogy játszik - de legalább abnnyira egy sokkal tágabb, precízen felépített kísérletsorozat kelléke.

(Rémülj el: még "segédszalmabábjaim" is vannak...)

Cekkeres Mammer 2014.08.12. 23:28:26

Valaki árulja el nekem, könyörgök, mi a franc az a liberálfasizmus. Köszi előre is. (U. Eco forogna a sírjában, ha már meghalt volna.)

panelburzsuj 2014.08.12. 23:51:05

@Cekkeres Mammer:
Boltban megveheted, könyvtárból kiveheted, ráguglizhatsz.

Óhaj szerint.

unionista. (törölt) 2014.08.12. 23:51:06

@Alkibiadesz:
minden populáció alkalmazkodik a környezethez. de az I1 sohasem volt és sohasem lesz olyan, mint az I2. persze van I1a, ami esetleg olyasmi lesz, mint az az I2b. kialakul a variabilitás. a skandinávok között vannak vezérszurkolók, akik olyanok, mint a balkániak. lehetséges elvándorlás. svéd válogatott ibrahimović. léteznek domináns egyedek és dominás csoportok. és azok úgy viselkednek ahogy. ez persze nem azt jelenti, hogy ők teljesen autonóm módon működnek és szuverén döntéseket hoznak. de majdnem. ettől dominánsak. és képtelenség azt állítani, hogy ennek nincs biológiai alapja. szóval éppen azért alakul ki a népirtás, mert arkan vagy seselj vajdának azt mondják, hogy ők gonoszak. és nem azt, hogy nem ölhetik meg a másik népcsoportot csak úgy. fent kell tartani a sokféleséget. és ez biológia, érintőlegesen ilyen a nemzetté válás.

---

na most az a kérdés, hogy a balkáni népeknek miért nem volt olyan államuk, amiben a szociális intézmények stabilan kialakultak. jöttek a gonosz oroszok és törökök (ezt szabad mondani, csak a gonosz zsidót nem szabad, mert az a fasizmus ugye) és befolyásolták őket bécsből (bezzeg ha azt mondanád, hogy tel-aviv). nyilván nagyon pontosan leírták ezt a folyamatot. csak épp valós magyarázatot nem adtak. hanem csak azt, hogy jöttek a csúnya emberek. hókuszpók szétverte aprajafalvát. a szegény kisszerbeket. nagyjából ez lenne a magyarázat.

csakhogy ennek van egy elemi magyarázata. az, hogy a népességben biológiailag nagyon erős a nemzetté válás igénye, de véletlen módon terjeszkednek. "partizánok". és ezért földrajzilag nagyon furcsa alakzatokat foglalnak el. és ezért nekik valamit el kell tanulni a többi törzstől. de nekünk is el kell tanulni valamit tanulni tőlük. az, hogy esetenként számít a múlt, pillanatokra számíthat valami, ami ősi. lehetünk büszkék a népszokásainkra. akkor is ha azok időnként nagyon viccesek. stb. a nemzeti érzület és a hazaszeretet nem túlhaladott eszmék. csak persze szövetségi keretek kellenek. egy felvilágosult latin-keresztény unió. amihez integrálni kell a balkánt. és egy páneurópai civilizáció, amiben az ábrahámi vallások újraegyesülhetnek. és a kairói arénában játsszon az aek athén vagy hispán királyi csapat: a reál. küzdjenek a mediterrán ligában. civilizált módon vívja a csatáit és a zágrábi dinamó és belgrádi partizán. és ehhez stadionokat kell építeni. csak nem állami, hanem városi forrásokból. és nem a piac és a tőkepiac kiiktatásával, hanem annak bevonásával. de ehhez kellenek járási grundok, a tankerületekben testnevelés tagozatos osztályok. szükség van megyei sportiskolára és a régióba testnevelési egyetemre. így lehet a jobb a nemzeti válogatott. így lehetünk versenyképesek a szövetségi bajnokságban. így lehet erős az unió. és persze mindez nem zárja ki, hogy legyen reáltanoda és művésztelep. stb. stb.

szóval érted, hogy mi a különbség közöttünk. nem fogunk egyetérteni soha. én egy gazembernek tartalak. és csak remélni tudom, hogy ez kölcsönös.

Cekkeres Mammer 2014.08.13. 04:06:18

@panelburzsuj: Basszus, most komolyan annak a neokon zsidónak a politikai pampfletjét kéne komolyan vennem, aki többek között azzal akarja Obamát meg a demokratákat lejáratni, hogy Hitler vegetariánus volt, és szerette a kutyáját ? És akit a történelmi tények egy percig sem zavarnak ?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 05:46:00

A nacionalizmus, a marxizmus, a modern liberalizmus, a fasizmus, a populizmus eszméje a tömeglény. Míg a klasszikus liberalizmus, a kereszténydemokrácia és a konzervatívizmus eszméje a szabad egyén.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 05:47:11

@Cekkeres Mammer:

A liberálfasizmus a mai liberalizmus gúnyneve. Lényege: intoleráns módon liberálisnak lenni, azt kikényszeríteni. Pl. a mai magyar ballibekre ez nagyon jellemző.

Muad\\\'Dib 2014.08.13. 08:20:49

Már megint egy cikk, ami sunyi módon igyekszik összemosni a nacionalizmust a szélsőjobboldali ideológiákkal. Holott oda inkább a sovinizmus passzolna, mint ideológia.

Cekkeres Mammer 2014.08.13. 08:52:01

Ha tudnád, milyen régi liberális hagyomány! Ezek a mocskos libsik már a 30-as években is képesek voltak parlamenti beszédekkel terrorizálni szegény nemzetiszocialistákat, ahelyett, hogy csöndben mentek volna a lágerekbe ! Felháborító!

2014.08.13. 08:57:30

@unionista.: . és annak semmiféle biológiai háttere nincs. annak sem, hogy kötődsz a rokonaidhoz. aki ilyet állít az teljes képtelenséget mond. ezek ugyebár az antirasszisták.

a rasszisták azt mondják, hogy a libertárius vagy az autoriter viselkedés, vagy bármi hasonló külső ismertetőjegyeken alapul. ki a fekete/fehér. de ez sem igaz."

Teljesen sajátos a világnézeted. Egyben hamis is. Természetesen a skótok sem rasszisták, ugye? Viszont az írek azok. Vagy mégse?

Hogy lehet, kogy kelta gyűlöli a keltát?
Sokkal inkább a hatalom , a politika, az eszmerendszerek tömegpszichotikus hatására kéne gondolni. Mert ugye a cigány kilóg, a zsidó kilóg, de a sváb, a szerb, a román az oké Magyarországon.
Hasonlóan a UK-ben is. Büszke mind a világhatalmi képzeletre, de a skót simán hasbaszúrja az angolt, az írt, akárkit. Igen, Skócia veszélyes hely. Az angol viszont elfogadó a skóttal, pláne a walwsivel, de az írt utálja... logika?

2014.08.13. 08:59:54

@maxval a bircaman: . Míg a klasszikus liberalizmus, a kereszténydemokrácia és a konzervatívizmus eszméje a szabad egyén."

Igen! Különösen, ha kiáll a szószékre egy ember, és megmondja, mit, hogyan kell gondolnod. Ha nem így teszel, akkor Isten megbüntet! Tényleg, a kereszténység alapja az önálló gondolkodás.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.08.13. 09:21:24

Konzervatív politikához kell polgárság, aki hétköznap dolgozik, vasárnap meg elmegy a templomba.Ezt a mára Magyarországon igen szűkké váló réteget lefoglalta a fidesz a kádéenpé bekebelezésével, munka sok helyen nincs, ami van teljesen kizsigereli az embereket, templomba kevesen járnak oda is inkább hagyománytiszteletből.Az egyre agresszívebb politika a menő, bármelyik oldalról.Konzervatív politikára egyéb okok miatt még ott is egyre kevesebb az igény ahol van polgári réteg, az emberek gyors változást akarnak a problémáikra és arra szavaznak aki ezt megígéri nekik.

Blogger Géza 2014.08.13. 09:25:50

"az életek szegényednek" Ezzel szemben a lakosság nettó pénzügyi vagyona folyamatosan nő.

"Folyamatosan nő a lakosság nettó pénzügyi vagyona a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint. Március végén 21 332,4 milliárd forint volt a háztartások pénzügyi vagyona a hitelek és különböző tartozások visszafizetése után. A jegybanki adatok szerint a lakosság megtakarításainak a volumene 2012 első negyedévétől kezdve folyamatosan növekszik, az idén márciusra átlépte a 30 ezer milliárd forintos határt. A tartozások viszont fogynak, ezek volumene már alig éri el a 9 ezer milliárd forintot. A lakosság 2010 közepén volt a legnagyobb mértékben eladósodva, akkor a tartozásai 11 350 milliárd forintot tettek ki. Ezeknek a tartozásoknak a döntő része egyébként hitel, azon belül is hosszú távú kölcsön volt."

www.vg.hu/penzugy/vagyonosodik-a-lakossag-ulunk-a-keszpenzen-es-fogy-a-tartozasunk-427700

Ez egy sima win-win szituáció, a gazdagodó állam állampolgárai is lehetnek egyre gazdagabbak.

Blogger Géza 2014.08.13. 09:27:01

Amúgy a cikk első (barokk kör)mondata helyes, a többi már inkább felejtős...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.13. 09:31:41

@Blogger Géza: Géza, mutass valamit a vagyon eloszlásának változásáról is. Azt tudjuk, hogy az első percentilis vagyona aránytalanul nő, azon belül az első 1%-é pedig szemérmetlenül, mármint ahhoz képest, amit az alsó 7 (!) percentilis produkál.

panelburzsuj 2014.08.13. 09:47:35

@Cekkeres Mammer:
Semmit sem KELL komolyan venned.

Csak van, amit érdemes.

Pl. olyanokat, hogy álkérdésbe pakolt valódi zúgódásért álválaszba pakolt valódi pimaszkodás jár.

2014.08.13. 10:03:09

@maxval a bircaman: A dogmákat? Tényleg, ez is arra utal, hogy a független, gondolkodó ember áll a keresztény tanítás központjában. Dogma. Kinyilatkoztatás. Megfellebbezhetetlen...

2014.08.13. 10:06:49

@Blogger Géza: Géza, ez a vizsgálódás a pénzügyi helyzetre koncentrál. Szó nincs benne arról, hogy a lakosság hogyan költ. tudod, ha nem veszek tartós fogyasztási cikket, vagy lakást, lehet, hogy felhalmozódik a pénzem. De gazdagabb nem lettem...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 10:07:18

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A dogmák Istentől vannak.

Ellenük küzdeni olyan, mint kijelenteni, hogy az áramütés hülyeség és belenyúlni a konnektorba.

Blogger Géza 2014.08.13. 10:07:49

@HaFr: Magyarországon még mindig egyenletesebb a vagyonok és jövedelmek eloszlása, mint más európai országokban. És mint valódi konzervatív, én nem támogatok semmiféle túlzott egyenlősdit. A képzettebbnek, a keményebben vagy többet dolgozónak, a vállalkozóbb szelleműnek stb. legyen meg a jutalma, és ne kergessük el az országból a gazdasági elitet túlzott adózással.

"A 2012-es értékkel Európában Magyarország a kilencedik helyen állt, vagyis 19 országban volt nagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség, mint itt. "

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/igy_szakad_kette_magyarorszag_ennyire_szegeny_a_kozeposztaly.584324.html

És a grafikon elmúlt 14 évéből én inkább egy hullámzást látok, mint valamiféle erős növekedést. A munkanélküliség csökkenése a rezsicsökkentés könnyen lehet, hogy vissza is fordítja majd ezt a görbét.

2014.08.13. 10:09:38

@Blogger Géza: Géza, kicsit gondolkozz el azon, hogy milyen Win-Win szituáció az, amikor a lakosságnak nőnek a követelései a vállalatokkal szemben? Vajon mire utal? Vajon a gazdaság szereplőinek egészséges állapotát jelenti-e, ha nem fizetik a munkaerőt? Milyen jövőkép rajzolódik ki? Ugyan miből takarít meg az, akinek nem utalják a havi bérét? Win helyzetben van-e, ha egy fizetésképtelen cég dolgozója?

2014.08.13. 10:11:40

@maxval a bircaman: Tehát van egy felsőbbrendű lény, aki uralkodik és parancsol. Innentől kezdve megszűnik az egyén önállósága . Köszönöm a választ, kimondtad, nincs a keresztény konzervatívizmusnak szüksége a gondolkodó emberre.

2014.08.13. 10:13:19

@Blogger Géza: A képzettebbnek, a keményebben vagy többet dolgozónak, a vállalkozóbb szelleműnek stb. legyen meg a jutalma, és ne kergessük el az országból a gazdasági elitet túlzott adózással."
Idealista vagy, a pénz, a jövedelem nem ilyen vonalak mentén osztódik.
Ez tiszta kommunizmus...mindenki érdemei szerint.

panelburzsuj 2014.08.13. 10:17:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Lhet, hogy van idealista Blogger Géza is, de ezeket nem az mondja, hanem a propagandista Blogger Géza.

Szóval jó beszélgetést az óriásplakáttal...

2014.08.13. 10:20:24

@panelburzsuj: Ha óriásplakát, akkor meggárgyult. Ellent mond a kurzusnak. Ne kergessük el a gazdasági elitet... hogy lesz így államosítás?
A képzettebb keressen többet...ez feltételezi a képzést. Márpedig az iskolai oktatás iránya nem ez.

unionista. (törölt) 2014.08.13. 10:26:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:
itt nem arról van szó, hogy ki az angol, skót vagy ír. az a kérdés, hogy milyen evolúciós őságből eredsz. melyik törzsbe vagy törzsekbe tartozol. illetve ezeknek milyen típusú mutációja vagy. befolyásol, hogy ki volt az egyenesági ősapád és az ősanyád. és valamiképpen az összes felmenőd.

n generációra visszamenőleg elvben 2^n ősöd van. mert ugye biztosan 2 szülőd van, valószínűleg 4 nagyszülőd, 8 dédszülőd, 16 ükszülőd, 32 szépszülőd, stb. de ha rokonok házasodnak, akkor kevesebb. az is lehet, hogy valakinek összesen 2 őse van. egy ősanyja és egy ősapja. és az törzsi gondolkodást hordozza magában. natív. és van egy tippem, hogy például breivik ilyen volt. őt széjjelvetette az ideg, hogy nem akar mindenki ősnorvég lenni. mert azt hirdették, hogy az már meg van haladva. az már elavult dolog. és akkor ő ezt nem érti. el kellene magyarázni, hogy ez elemi biológia. és aki az ősiséghez vonzódik az tehesse már meg szabadon. csak persze eszébe ne jusson megölni másokat. csak azért, mert ők nem natívok. mert ez a vallás. nem ölünk meg másokat csak úgy. és azt fogadjuk el, hogy nem mindenki ugyanabba a törzsbe tartozik. el kell tanulni a kultúrát egymástól.

panelburzsuj 2014.08.13. 10:27:19

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Éppen hogy követi a kurzust.

Az is következetesen ellentmond magának, és egyre szédítőbb frekvenciákon. Bravúrosabb szóvivőknél már a mondat farka is szembeáll az elejével.

Milyen csodás "érvelési hibák" munkatankönyvet lehetne összeállítani a magyar pártok működéséből! ...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 10:30:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Megszűnik önállóságod azáltal, hogy nem ugorhatsz le a felhőkarcoló tetejéről ejtőernyő nélkül vagy nem ugorhatsz be a többezer fokos vaskohóba vagy nem úszhatsz víz alatt órákig oxigénpalack nélkül?

panelburzsuj 2014.08.13. 10:54:44

@maxval a bircaman:
De még az önálló gondolkodásnak is bőven marad hely, ha valakit hirtelen olyan hatás ér, amitől "megtér" - és elkezdi keresni, hogy a tengernyi nagy-, kis- és törpeegyház közül vajon melyikhez kopogtasson be...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 11:26:29

@panelburzsuj:

Igen, ez nehéz folyamat, idő kell hozzá. Én is évekig tévelyegtem.

2014.08.13. 11:35:41

@maxval a bircaman: A fizika korlátait, törvényeit lehet vitatni, és meg lehet változtatni. Leugorhatok a felhőkarcoló tetejéről, többen meg is teszik, sportból. És életben maradnak.
Természetesen úszkálhatok oxigénpalack nélkül is, legalábbis vannak kutatások az oxigén kiválasztására a vízből.
De megkérdőjelezhetem-e a dogmákat? Azokat a dogmákat, amelyeket a középkorban, néhány pápai vezető annak nyilvánított?
Vajon Isten fülbe súg-e a pápának?
Hazugság az egész.

2014.08.13. 11:39:51

@maxval a bircaman: Megszűnik önállóságod azáltal, hogy nem ugorhatsz le a felhőkarcoló tetejéről ejtőernyő nélkül "
Mellé beszélsz. A gondolkodás szabadsága, a fizikai törvények megkérdőjelezése nem jelenti a leugrást. Olyan vonalasan gondolkozol, mint Wmiki.
Isten van, mert azt mondták.
Egyébként sem értem a logikádat. Ha Isten teremtette a fizikát, akkor nyilván ő is irányítja. Ha hiszel benne, és ő meg is hallgat, akkor nyugodtan leugorhatsz, megváltoztatja a fizikát, és lebegni fogsz.
Ha mégis lezuhannál, akkor vagy Isten semmibe vesz, vagy nem hiszel benne eléggé.
Ki kéne próbálnod a hitedet.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 11:41:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az isteni parancsolatok ugyanolyan korlátok, mint a fizikaik. Meg lehet őket sérteni, de kárt okoz a megsértés.

Minden dogma isteni, "középkori dogma" nem létezik.

A főpapok is emberek, nem kapnak Istentől fülbesúgást ők sem.

2014.08.13. 11:41:43

@panelburzsuj: Node szabad-e ellentmondani egy "beosztott" propagandistának? Azért ne hozd már egyenlő szintre hazánk nagyjaival!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 11:41:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Isten nem egy bálvány, akinek ha szót fogadsz, akkor megajándokoz. Ez nem keresztény tanítás.

2014.08.13. 11:44:55

@maxval a bircaman: Az isteni parancsolatok ugyanolyan korlátok, mint a fizikaik. Meg lehet őket sérteni, de kárt okoz a megsértés."
látod, megint tévedsz. A fizika befolyásolható, megváltoztatható. Például olyan anyagot állítunk elő, ami a természetben (Isten által) nem található fel, mert nem képződik.
Márpedig ha Isten nem teremtett műanyagot, akkor az nem is létezhetne. Isten mindenhatóságának megsértése, hogy egy műanyag klaviatúrán pötyögtetsz.

2014.08.13. 11:46:38

@maxval a bircaman: Sose mondtam, hogy Isten megajándékoz. Isten büntet. Próbára tesz. Isten ígér. Hiteget. De ajándékozni? Na, azt nem hallottam még...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 11:50:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A műanyag honnan lett? Már létező anyagokból vagy a feltalálója teremtette?

Nem tudod megváltoztatni a fizikai törvényeket.

2014.08.13. 11:50:46

@unionista.:nem "pontosan ugyanolyanok", hanem egyenlők. az a "válogatás" az értékválasztás összegződéséből fakadó cselekvés -- a hitelesítés alapjain áll.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 11:50:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Isten valójában azt teszi, ami az embernek jó.

2014.08.13. 11:51:27

@maxval a bircaman:" A keleti keresztény egyházak számára az alapvető dogmákat a nikaiai hitvallás fogalmazza meg, illetve további két, három vagy hét ökumenikus zsinat kánonjai (az adott egyháztól függ a pontos szám). A katolikus egyház számára további 14 későbbi zsinat döntései is dogmának számítanak, illetve két további, a pápa által megfogalmazott hittétel (ezek a szeplőtelen fogantatás[3] és Mária mennybevétele)."

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy 14 különböző időpontban történt zsinat döntéseit nehéz isteni kinyilatkoztatásnak elfogadni. Különösen, ha a zsinat megszavazza!!!!
Magyarul a többség akarata dönt.
Mondjuk azt sem hallottam még, hogy Mária mennybemenetele az Isten által kinyilatkoztatott volna...

Nem kéne kicsit tanulmányoznod saját követett vallásodat? Nagyon alulképzettnek tűnsz.

2014.08.13. 11:53:37

@maxval a bircaman: Mindez arra készteti az egyházi tanítóhivatalt, hogy alaposan megfontolja, mikor nyilvánít egy hittételt dogmává. Newman bíboros úgy fogalmazott, még az I. vatikáni zsinat idejében, hogy a dogmává nyilvánítás olyan, mint a legveszélyesebb gyógyszer, amit csak a legsúlyosabb bajban szabad alkalmazni"

Gondolod, hogy az egyházi tanítóhivatal az Isten egyik megnevezése????

Blogger Géza 2014.08.13. 11:55:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: De szerencsére mind az autóeladások, mind a lakásvásárlások megugrottak 2014-ben.

"Az ingatlanközvetítő vállalkozás munkatársa hangsúlyozta, adataik szerint 2014 váratlan fordulatot hozott, a nagyon gyenge tavaly december után már januárban jó adat következett, majd sorban a többi hónapban is. Az első öt hónapban már 11 százalékkal több adás-vételt mértek, mint tavaly azonos időszakban. Ha a tendencia megmarad, akkor a tavalyi leggyengébb évet követően 2014 a válság utáni legjobb esztendő lehet."

www.hirado.hu/2014/06/07/fordulat-varhato-az-ingatlanpiacon/

2014.08.13. 11:55:48

@maxval a bircaman: Isten valójában azt teszi, ami az embernek jó. "
Miért? Az Isten az ember szolgája?
Megölte Jézust. Megteremtette a mohamedán vallást. Most zsidók, arabok, keresztények egymást gyilkolják. Mind az ő nevében. Ez tényleg jó az embernek????
Mondanám, hogy vicces vagy, de egyáltalán nem vicces.

2014.08.13. 11:58:10

@Blogger Géza: "Ez alapján nem derűs a kép – bár vannak már bizonyos jelek, amelyek már valami kis elmozdulást mutatnak. Összességében azonban így sem lehet arról beszélni, hogy megmozdult volna az ingatlanpiac – tette hozzá."

Te sose olvasod el, amit belinkelsz?

2014.08.13. 11:59:14

@maxval a bircaman: Ha egy kicsit is tisztában lennél a fizikával, tudnád, hogy is-is.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 12:01:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Na, most rájöttél te is miért NEM vagyok katolikus. Igen, a katolikus új dogmák abszurdak. A katolikusok védelmében azért hozzátenném: ők sem beszélnek új dogmákról, hanem ők ezt az időben kibontakozó eredeti dogmáknak tekintik, ez a katolikus dogmafejlődés tanítás. Az ortodoxia ezt elutasítja.

Zsinat kánonról szavazhat, szabályokról, ezek emberi szabályok, de dogmáról nem. Abszurd is lenne, ha szavazás döntene isteni dogmákról!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 12:04:30

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem is-is. Ember nem képes teremteni. Az, hogy meglévőből újat csinálok, az nem teremtés, hanem építés, szerkesztés, stb.

Blogger Géza 2014.08.13. 12:05:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: Csak ezt nem az mondta, akitől én idéztem, mert ő még a KSH-ban csak a 2013-as adatokat látja. Én viszont 2014-ről beszéltem. (Erről frissebb infóim vannak, mint a KSH-nak, hidd el.) Te sose érted meg, amit olvasol? :)

2014.08.13. 12:24:32

@maxval a bircaman: Én sosem beszéltem teremtésről. Ne terelj!

2014.08.13. 12:27:31

@Blogger Géza: A használt ingatlanok ára 2008 óta összességében 17 százalékkal esett vissza, amihez ha hozzászámítjuk az inflációt is, akkor a reálárak csökkenése meghaladja a 30 százalékot.

Az ingatlanforgalommal szemben az új lakások építéséről már vannak idei első negyedéves adatai a KSH-nak, és ezek már igen nagy, mintegy 50 százalékos pozitív elmozdulást mutatnak az egy évvel korábbi helyzethez képest. Ezeket az adatokat is nagyon óvatosan kell azonban figyelni, mert rendkívül alacsony a 2013-es bázis, amihez viszonyítani lehet a friss számokat. A tavalyi év történelmi mélypont volt a lakásépítésekben, amitől úgy tűnik, sikerült valamennyire elmozdulni – mondta Székely Gáborné KSH-osztályvezető."

Ja, erre gondolsz! Hurrá!!!!
Te tényleg propagandista vagy.

2014.08.13. 12:30:01

@maxval a bircaman: A dogma szó a görög „dokein” igére vezethető vissza. Dokein annyit jelent: „hinni”, „vélni”, „helyesnek tünni”, „elhatározni”. A „dogma” főnév fő jelentése: „ami helyesnek bizonyult”. Az ókorban használták személyre és tanra vonatkoztatva egyaránt. Az ókorban volt egy mellékjelentése is: egy uralkodó személy döntése, határozata, törvénye. (Ez utóbbi jelentésben fordul elő többször a görög nyelvű Bibliában is a dogma szó.)[1]"
A keleti keresztény egyházak számára az alapvető dogmákat a nikaiai hitvallás fogalmazza meg, illetve további két, három vagy hét ökumenikus zsinat kánonjai (az adott egyháztól függ a pontos szám). "

Öngólt lőttél.

panelburzsuj 2014.08.13. 12:31:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mit tudom én, mennyire hazánknaggya püföli a Blogger Géza szózatait.

A kapitóliumi ködön innéti nagyságok ajánlócedulákért, ívekért is talpalnak személyesen.

2014.08.13. 12:41:50

@maxval a bircaman: Elszakadtunk az eredeti témától. Látom, már elfelejtetted. A katolikus ember felett áll egy hatalom, ami megmondja, hogyan vélekedjen dolgokról. Ez a hatalom mind isteni, mind evilági. Tehát autokratikus rendszerről kell beszélnünk. Nem szükséges a gondolkodó, önnáló egyén. Neked is meghatározza gondolkodásodat az isteni dogmák és egyházi tanítások köre. Mindent ezen korlátok között vizsgálsz. Nem kell olyan ember, aki megkérdezi egy dogmáról, hogy miért is?
Már Aquinói szent Tamás is megmondta.

2014.08.13. 12:44:21

@panelburzsuj: Az is lehet, hogy túlértékeljük. Nem felsőbb utasításra cselekszik, hanem ilyen.
Ez megmagyarázná, miért kerül ellentmondásba saját magával és a kurzussal is.
Nehéz ám követni, épp mi a helyes út!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 12:44:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Autokratizmus az, hogy megismered a fizikai törvényeket? Autokratizmus az, hogy a fizikatanár, a fizika tankönyv elmagyarázza azokat?

unionista. (törölt) 2014.08.13. 12:46:23

@megamind:
ennek a vitának semmi köze a jogegyenlőséghez.

2014.08.13. 12:48:21

@maxval a bircaman: Ott, hogy a dogma görög szó.
"egy uralkodó személy döntése, határozata, törvénye. (Ez utóbbi jelentésben fordul elő többször a görög nyelvű Bibliában is a dogma szó.)[1]"
Tehát a görög nyelvű bibliában. Egy uralkodó személy döntése.
Ott, hogy a zsinatok határozták meg.
"A keleti keresztény egyházak számára az alapvető dogmákat a nikaiai hitvallás fogalmazza meg, illetve további két, három vagy hét ökumenikus zsinat kánonjai"

Miért kell mindent többször leírnom? Képtelen vagy értelmezni, ha nem a szószékről modják?
Ja, azt nem kell értelmezni, csak elfogadni. Az könnyebb.

2014.08.13. 12:49:29

@maxval a bircaman: "Autokratizmus az, hogy megismered a fizikai törvényeket? Autokratizmus az, hogy a fizikatanár, a fizika tankönyv elmagyarázza azokat? "

mondtam ilyet?

2014.08.13. 12:51:19

@maxval a bircaman: A fizika vélt, vagy valós törvényeit lehet vitatni, cáfolni, bizonyítani ellenkezőjét.
Vagy úgy érzed, még mindig az euklideszi geometria szerint gondolkodnak a matematikusok?
Gondolod, a CERN azért épült?

2014.08.13. 12:57:49

@unionista.: ez nem vita. azt a keretet pedig te aggattad rá, amire aztán egyszerre azt is mondod, hogy semmi köze hozá.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 12:58:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A dogmákat Isten adta. A zsinatokon csak írásban való kifejtésük történt.

Nem úgy volt, hogy a zsinat elkezdett vitázni mi a dogma. Hanem arról döntött, hogyan legyen a már meglévő dogma írásban rögzítve.
Erre a különféle eretnekségek miatt volt szükség. A félreértések elkerülése végett szükség lett a dogmák világos megfogalmazására.

2014.08.13. 13:00:44

@maxval a bircaman: A félreértések elkerülése végett szükség lett a dogmák világos megfogalmazására. "

Miért? Isten nem tudta világosan megfogalmazni? Nem tudta úgy átadni az embernek, hogy az egyértelmű legyen mindenkinek?
És mindenhatónak nevezzük?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 13:01:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A természetet vitatni nem lehet. A fizikai elméletek között lehet vita. 500 éve a tudomány azt gondolta, a Föld a világ központja. 200 éve azt, hogy a Nap a világ központja. 100 éve azt, hogy a Tejútrendszer közepe a világ központja. Ma meg azt gondolja, nincs közepe a világnak.

Nem a természetet cáfolja egy vagy más elmélet, hanem valamilyen elméletet.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 13:02:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A szabad akarat a kulcs itt. Isten nem akar olyan parancsolatot adnik, melyet az emberek kényszerből tartanának be, ez ugyanis elvenné a szabad akaratot.

2014.08.13. 13:03:30

@maxval a bircaman: Hogyan adta a dogmákat Isten? Utoljára, amit konkrétan adott, azt Mózes cűgölte. De a kiválasztott nép ignorálta....

2014.08.13. 13:05:00

@maxval a bircaman: Nem a természetet cáfolja egy vagy más elmélet, hanem valamilyen elméletet. "

Nem erről beszélgettünk. Neked általános iskolai szintű elképzelésed van ezekről.

2014.08.13. 13:06:08

@maxval a bircaman: Isten nem akar olyan parancsolatot adnik, melyet az emberek kényszerből tartanának be, ez ugyanis elvenné a szabad akaratot. "
Na neeee! Csak az egész Biblia szól arról, hogyan bünteti Isten a másként gondolkodókat!

2014.08.13. 13:10:41

@maxval a bircaman: Jézusról hallottam. Isten teremtménye, az ember végezte ki. Megváltotta az emberiséget. Kitől? Istentől? Lázadt a rómaiak és a vallási vezetők ellen. Mondjuk ez már hihetőbb. Volt neki felesége. Aztán a keresztények ezt átírták, és megteremtették az apokrif fogalmát. Persze ezt is isteni akaratból. Jézusnak nyilvánítják az egyházat, holott ő is megkeresztelkedett, tehát a kereszténység nem a saját ötlete volt, az egyházat pedig nem ő alapította. Sőt, saját szavai szerint nem is állt szándékában.

2014.08.13. 13:13:47

@maxval a bircaman: A természetet vitatni nem lehet."

Azt mondtam, hogy a fizika, matematika stb vitatható, nem kinyilatkoztatásokon alapul, nem tartalmaz dogmákat.
Épp itt támasztod alá.
Egyébként a természetet lehet vitatni. Például kurvára meg fog változni , ha mondjuk a napból vörös óriás lesz!
De az ember is meg tudja változtatni. Hidrogénbomba? Megvan?

2014.08.13. 13:26:32

@unionista.: azért nem folytatom, mert egyszerűen nem tudlak komolyan venni. mármint az írásaidat. például azért, mert állítasz valami teljes képtelenséget és arra azt mondod, hogy mások, mondjuk például az antirasszisták állítják.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 13:46:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A Biblia szerzői mindig a maguk szintjén írtak le mindent, Isten nem diktált nekik.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 13:47:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Egyébként a természetet lehet vitatni. Például kurvára meg fog változni , ha mondjuk a napból vörös óriás lesz!"

Nem fog változni semmi. Ezek természeti törvények.

unionista. (törölt) 2014.08.13. 13:49:05

@megamind:
mi a képtelenség? az, hogy a humán viselkedésnek van biológiai alapja. ez a képtelenség? vagy micsoda?

2014.08.13. 13:54:05

@maxval a bircaman: Jézus = Isten.

?????????????
Mi lesz a szentlélekkel?

2014.08.13. 13:56:38

@maxval a bircaman: Nem fog változni semmi. Ezek természeti törvények."
például nem lesz ember. Isten teremtménye eltűnik. Vallásostul. Elég nehezen viseli a hőséget és az oxigénhiányt. például nem lesz égés. Mert ahhoz oxigén kell. Például nem lesz gravitáció. Mert ahhoz tömeg kell. Hogyan fogsz letérdepelni, hogy imádd az Istent?

2014.08.13. 13:57:16

@maxval a bircaman: Tehát pontatlan voltál: Szentlélek-Isten-Jézus ?

2014.08.13. 13:58:53

@maxval a bircaman: Csak egy kérdés van: ha a szentlélektől fogant Mária, akkor ki is az apa?
Ha az Isten, akkor hogyan lehet Jézus Isten fia? Amikor saját maga? Kész tudathasadás!

2014.08.13. 14:00:11

@maxval a bircaman: Tessék! Máris egy dogma, amit nem helyesen citáltál! Szégyen, istenkáromlás!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 14:15:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mindez nem változtat a lényege. Az anyagi világ változása irreleváns.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 14:17:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"ha a szentlélektől fogant Mária, akkor ki is az apa?"

Az apa az Atya, a Szentléleken keresztül hatott.

"Ha az Isten, akkor hogyan lehet Jézus Isten fia?"

Isten 3 alakbann van.

"Amikor saját maga?"

Ez a Szentháromság tana.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.13. 14:18:18

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem idéztem rosszul. A kérdésedre válaszoltam.

Alkibiadesz 2014.08.13. 16:38:21

@panelburzsuj:
akkor mégis mi az a különbség kettőnk között, ami feljogosít arra, hogy elítélj?

Alkibiadesz 2014.08.13. 17:01:23

@unionista.:
"minden populáció alkalmazkodik a környezethez. de az I1 sohasem volt és sohasem lesz olyan, mint az I2."

Alapvető tévedés!
Az I1 és az I2 markerek nem a környezethez való alkalmazkodás jelei, hanem a csoportok vándorlásának és szétválásának genetikai "lábnyomai"
Az egész y kromoszómás leszármazási lánc arról szól, hogy kb 8000 évvel ezelőttig az emberiség olyan kis létszámú csoportokban élt, amelyek nem érintkeztek egymással és ezért az egyik csoportban végbement mutáció nem jelenhetett meg a másik csoportban.
Nem evolúciós ágakról van tehát szó, hanem vándorlási ágakról.

"jöttek a gonosz oroszok és törökök (ezt szabad mondani, csak a gonosz zsidót nem szabad, mert az a fasizmus ugye"

Nem fasizmus, hanem sima hülyeség.
Romanov, Ottomán, Habsburg birodalom volt, zsidó birodalom meg nem. A Romanovok, Ottománok, Habsburgok birodalma látható birodalom volt, a zsidók állítólagos világuralma viszont még a legelvakultabb összeesküvés hívők szerint is csak láthatatlan, "háttérhatalom".

"csakhogy ennek van egy elemi magyarázata. az, hogy a népességben biológiailag nagyon erős a nemzetté válás igénye, de véletlen módon terjeszkednek. "partizánok". és ezért földrajzilag nagyon furcsa alakzatokat foglalnak el"
Sokkal elemibb magyarázata van a balkáni népek keveredésének: a tudatos birodalmi telepítéspolitika. Az Ottománok a bizánciaktól tanulták a népek összekeverését ők meg a rómaiaktól, azok meg a makedónoktól vették át. A bizánciak például szlávokat telepítettek a szíriai határra.

"a nemzeti érzület és a hazaszeretet nem túlhaladott eszmék"
Ezzel egyetértek, ahogy az is szép gondolat, hogy összeegyeztethetőnek tartod a békeszervező birodalmi és a nemzeti politikákat.

Alkibiadesz 2014.08.13. 17:12:21

@maxval a bircaman:
Az állítólagos liberális intolerancia főleg akkor fájhat, ha nem nem érzékeljük a különbséget az értékpluralizmus és az értékrelativizmus mögött.
A pluralista szerint egyszerre több érték is érvényes, de az értékes dolgok száma véges. A relativista szerint minden értékes ami van vagyis nem lehet minden értékes.

Persze vannak intoleráns liberálisok, de nem minden liberális törvényszerűen az. Van aki "csak" nem relativista.

panelburzsuj 2014.08.13. 17:30:50

@Alkibiadesz:
Nagyot mondok: a "bölcsesség" mértéke.

Oskolásabban: önnön "automata"-mivoltunk eltérő fokon tudatusult bennünk.

Ennek oka sokféle lehet - akár a puszta "esetszám" (kor, tapasztalat) is elérhet egy olyan "kritikus tömeget", ami egyszerre teszi szkeptikusabbá, hajlékonyábbá és nyersebbé a gondolkodást. (Meg a kommunikációt - a társas gondolkodás eszközét... )

Alkibiadesz 2014.08.13. 17:39:28

@panelburzsuj:
A lényeg tehát, hogy te bölcsebb vagy nálam, és ezt vegyem tudomásul, különben megnézhetem magam.

panelburzsuj 2014.08.13. 17:46:48

@Alkibiadesz:
Inkább: élhetsz a lehetőséggel. Vagy elvetheted.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.13. 17:50:32

@Blogger Géza: OK, és hol van ezekben a medián a megélhetési költségekhez képest?

Alkibiadesz 2014.08.13. 18:02:49

@panelburzsuj:
Köszönöm, hogy ilyen megengedő vagy, és nem kötelező leborulnom a nyilvánvalóan vitathatatlan bölcsességed előtt, bár a tegnapi megnyilvánulásaid nem árulkodtak ekkora toleranciáról.

panelburzsuj 2014.08.13. 18:21:06

@Alkibiadesz:
Élég okosnak tűnsz ahhoz, hogy érezd, milyen szépen szépen csúszol lefelé a "szokásos" netes kötekedés-lejtőn. Nem akarod - mégis.

De ha azt mondanám - mert nem tudzs teljesen kiszabadulni az akaratom alól (="csússz csak, koma, csússz" ... ), akkor - és most vagy kiszállsz, vagy tovább csúszol, még lejjebb.

És te döntesz, igaz?

Alkibiadesz 2014.08.13. 18:34:18

@panelburzsuj:
Az általad konstatált "csúszás" lehet hogy a te akaratod hatása, de az is lehet, hogy az önimádatodból fakadó téves helyzetértékelés.
Én az utóbbira tippelnék, hiszem már eleve egy olyan skatulyába soroltál, ahonnan nem nagyon van lehet tovább csúszni lefelé.
A kérdés csak az, hogy érdekel-e engem az, hogy mit gondol rólam egy lelepleződött narcisztikus lelek.
Mit tippelsz? :)

panelburzsuj 2014.08.13. 18:43:13

@Alkibiadesz:
Hogy "én" mit gondolok, az persze hogy nem érdekel. Azon mélázol, hogy hogyan mássz ki ebből a csapdából. Amit későn ismertél fel.

Különben minek írogatnál?

unionista. (törölt) 2014.08.13. 18:57:15

@Alkibiadesz:
van egy déli törzs. ahol a domináns kultúra a nacionalizmus. megjelenik egy "forward" mutáns csoport. egy új változat. ők nem akarják követni a társaikat. keresik a "progressziót". valójában keresnek valamilyen hozzájuk hasonló kultúrát. és megtalálják a távoli északi rokonaikat, akik etatisták. ezt megpróbálhatják a déliek többségi kultúrájukba beépíteni. ez vagy sikerül, vagy nem. idővel megjelenik egy "reverse" mutáció. ami visszatérés a vad típushoz. akik megvédik az ősiséget. felerősödik a "retográd" kultúra. a populáció nyitottabbá, vagy zártabbá válik. (persze ez egy alapvető folyamat a sok közül.) ez a természetes, ez a normális, ez a standard. ami délen gén, az északon mém. és megfordítva. a rasszisták/antiszemiták szerint minden gén. az antirasszisták/szemiták szerint minden mém. két szélsőség.

panelburzsuj 2014.08.13. 19:01:52

@unionista.:
Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;

De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.

unionista. (törölt) 2014.08.13. 19:18:14

@Alkibiadesz:
általában egy változó értéke lehet "érvényes" vagy "érvénytelen". mondjuk ξ változó értéke "null". (ez elemi matek.) mi az, hogy egy érték "érvényes" és "érvénytelen". ez mit jelent? mondj már egy példát.

Blogger Géza 2014.08.13. 21:02:46

@HaFr: Ott, ahol akarod. Mert mindenki azt nevez "megélhetési költségnek", amit akar. Mivel nem nagyon hallok olyanokat a hírekben, hogy itt tömegesen éhenhalnának az emberek, ezért abból kell kiindulnom, hogy mindenki meg tud élni a jövedelméből. Csak van, aki jobban, és van, aki szűkösebben. Magyarország bőven a világ gazdagabb országai közé tartozik, ha az egész bolygót nézzük. És a legegalitáriusabbak közé, ha a vagyoni-jövedelmi helyzetet nézzük.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.13. 21:22:34

@Blogger Géza: ez igaz - különösen ha beszámítjuk a nyugati magyarok évi 700 milliárdnyi hazautalását. Meg azért szubjektivizáljuk túl azt a megélhetési dolgot, a mélyszegénység az mélyszegénység, bár tudom, hogy a barátaid szerint 43 ezerből is simán.. különösen, ha nem nekik kell.

unionista. (törölt) 2014.08.13. 21:34:15

@panelburzsuj:
egyszer vitáztam filozófussal és azt mondtam neki, hogy "na jó, de ami irracionális az is valós". mire azt mondta: "hülye vagy? az irracionális nem valós". oké. mit értünk azon, hogy "irracionális? az, ami nem racionális, hanem emocionális. és az érzelmek nem valósak? de valósak.

panelburzsuj 2014.08.13. 21:38:51

@HaFr:
Ez olyan "hagyományos" polémia.

De most épp "konteó-napok" paraászlottak fela magyar net sötétjében, úgyhogy:

1. Birca barátunk tönbbször is említette, hogy ő bizony Aspergeres, és hát nem hbzik benne túl az empátia.

2. B. Géza kommentelkövető gyanúsan húz egy bizonyos "Fidesz" nevű szervezethez, ami régóta olyan lelkigyakorlatot folytat, hogy senki se ácsorogjonn szégyenszemre az útszélen, és ha magától nem érti világosan ez igét, hát majd az egyenruhások felvilágosítják.

3. A "Fidesz" nevű szervezet az Aspergeresek titkos háttérhatalma - minden közélet biosz!

(Ennyi mindent megtanultam már a blogodon. Na, haladok? :)

panelburzsuj 2014.08.13. 21:51:53

@unionista.:
Ezért szoktam én a neteninneni létemben az "érzet" szót/fogalmat erősen propagálni. Meg demonstrálni. Hogy a végén már tényleg összezavarodik a kevésbé felkészült áldozat, hogy akkor most honnan is jön az az érzet - "kintről" vagy "bentről"?

(Neten nincs szag, tapintás, "térélmény", meg még egy sereg "érzet" - marad némi kép, hang, és töméntelen betű... Sivár egy "világ".)

panelburzsuj 2014.08.13. 21:57:32

@panelburzsuj:
A "klasszikus":

"– Látja-e azt a felhőt? Majdnem olyan, mint egy teve.

– Isten engem, valóságos teve alakú.

– Nekem úgy tetszik, menyéthez hasonlít.

– A háta olyan, mint a menyétnek.

– Vagy inkább cethalforma?

– Nagyon hasonló a cethalhoz.”

___________________________ (törölt) 2014.08.14. 12:19:14

"A fasizmusnak, hogy így mondjam, nincs antropológiai alapja"

Ezzel vitatkoznék. Ez nagyon érdekes téma, úgyhogy értékelném, ha többen is részt vennének belőle.

Induljuk ki egy standard barbárból. Fosztogató viking meg ilyenek. Gondoljon mindenki mondjuk egy Turisas-klipre, aláfestésnek: www.youtube.com/watch?v=7woW7DmnR0E Én azt állítanám, hogy a barbár: _anarcho-fasiszta_ Anarcho, mert egy kisebb törzsön-klánon kívül magasabb szerveződést nem nagyon ismer el (hogy esetleg van királya, ilyesmije, az gyakran pusztán csak annyi, hogy időnként összeállnak a vezetése alatt egy nagyobb hadjáratra, közben csinálják a maguk dolgait). Fasiszta, mert az erőszak a lételeme, nem ismeri el a civilizált, erőszakosságot kerülő civilizált erkölcsiséget, dicsőségnek tartja a másikat klánt megrohanni, lemészárolni és kifosztani.

Azt a fogalmat, hogy anarcho-fasizmus, nem én találtam ki, Jack Donovan például teljesen komolyan egy ilyen ideológiát árul, pl. www.jack-donovan.com/axis/2014/06/a-time-for-wolves/ egyébként tény, hogy könyvei, mint pl. a Blood Brothedhood, korrekt történelmi és antropológiai kutatómunka van, nyilván ott van a gebasz, hogy Donovan ezt úgy árulja, mint ami alapvetően jó ötlet. Nem az, de tényállításnak, miszerint barbárság = anarcho-fasizmus, korrektül alátámasztott.

Nos, az 1930-as, nem anarchista fasizmus meg egyszerűen barbárság + etatista kollektivizmus, ennyi. Keverd össze Conant az akkori korszak svéd szocialistájával, és kb. elég pontosan megkapod.

Tehát van antropológiai alapja.

panelburzsuj 2014.08.14. 13:06:01

@Shenpen:
Lehet az is, hogy az általad favorizált "barbárság"-nak nem antropológiai, hanem inkább "anthroposz-előtti" gyökerei vannak.

Jó mélyre nyúlók:

www.origo.hu/tudomany/20140510-kielemeztek-ez-egyetlen-ismert-csimpanz-polgarhaborut-a-tanzaniai-gombe-stream-nemzeti-parkban.html

___________________________ (törölt) 2014.08.14. 13:26:42

@panelburzsuj: nem mondtam, hogy favorizálom, pont írtam is, hogy nem jó ötlet. (Bár az igaz, hogy teljesen nem akarnám kiirtani az emberből az állatot, nem akarnám túlcivilizálni - valahogy megtalálni a középutat és igen, ma egy kicsit túlcivilizáltak vagyunk, amikor régen az angol úrifiúkat kötelezően bokszolni tanították, és abszolút ért párbajozni, de azért mégiscsak civilizált életmód volt és törvénytisztelet, az kb. talán egy jobb egyensúly lehetett. )

Érdekes amúgy, hogy a csimpánzok brutálisak, a bonobo-k nem. Mint két legközelebbi és egymáshoz is igen hasonlító rokon.

panelburzsuj 2014.08.14. 13:33:55

@Shenpen:
A bonobók szexőrültek.

Logikusan következik, hogy a Pokol Angyalainak csimpánz, a hippiknek bonobó volt nagyapjuk...

panelburzsuj 2014.08.14. 13:37:14

@Lexa56:
Ezt a könyve-része-versesdit sose volt idegem betanulni.

Lexa56 2014.08.14. 13:43:05

@panelburzsuj: Látod, kapásból én is eltévesztettem. Meg idézni is általában csak körülbelül tudom, nem vagyok jó ebben a műfajban - de legalább felismerem és elég hamar megtalálom. No de ne offoljuk szét a topikot :)

panelburzsuj 2014.08.14. 13:47:37

@Shenpen:
Egyébként mi a "túl"?

Nagyon pontosam elmléksze, hogy amikor beütött az első olajválság, és a hollandok biciklire pattantak, a földes padlós szobában tévémeccsnézésre gyülekező trabitulajdonos magyar falusi sörtársaság hogy vihorászott rajtuk.

unionista. (törölt) 2014.08.14. 13:49:03

@Shenpen:
a probléma éppen az, hogy a népnek nincs törzsi elitje. ami elvekben úgy jöhet létre, hogy valamilyen alakzatba (négyzetbe, vagy közbe) felsorakozik a populáció. és abból az első sor, vagy első vonal az elit. hanem az a kérdés, hogy ki álljon középre. nincs egy népességszám négyzetgyökével arányos (néhány ezer fős) csoport ami közvetlenül választódik ki. hanem az a kérdés, hogy ki legyen a törzsfőnök.

panelburzsuj 2014.08.14. 13:52:24

@Lexa56:
Ha a fentebbi Birca-Könnyenkaptuk dialógusra tekintek, akkor igyencsak bele kéne húznunk offolásilag... :)

panelburzsuj 2014.08.14. 13:56:39

@unionista.:
Voltál honvéd?

Őrnagy-alezredes egy zsákkal - hivatásos törzsőrmestert meg hébe-hóba láttál.

unionista. (törölt) 2014.08.14. 15:22:55

@panelburzsuj:
a magyar népesség: N ≈ 9.765.000 fő.
√N ≈ 3.125
nagyjából ennyi az elit. mintha négyzet alakzatban felsorakozna a törzs. nagyjából ekkora egy dandár. ez itt 3200 katona:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/5e/Flickr_-_The_U.S._Army_-_Wisconsin_Army_National_Guard.jpg/1024px-Flickr_-_The_U.S._Army_-_Wisconsin_Army_National_Guard.jpg
a képen minden egység egy regiment (nagyjából egy régió) elitje. közvetlen képviselőválasztás esetén az elitbe kerüléshez "főemberré" és nem "alemberré" kell válni. de ez nem a nietzschei lehetetlen küldetés. persze nem egyszerű egy raj (squad) élére állni. most az van, hogy előhúzzák a zsákból a "főpolgármestert" egy "tarlós" vagy "falus" bábot. tessék választani.

panelburzsuj 2014.08.14. 15:34:28

@unionista.:
Milyen szép kis TDK, vagy PhD-dolit lehetne fabrikálni az "Adócentralizáció, kislistás szavazás és kompenzációs helyek a települési önkormányzatokban: van-e korreláció, és merre áll a rúdja, ha van?" munkacímű izéből.

Vagy a PKP csinálna egy pártalapítványt, és meghirdetné a tudós érdeklődő szimpatizánsoknak a pályázatot...

unionista. (törölt) 2014.08.16. 10:37:49

@panelburzsuj:
majdnem biztos vagy abban, hogy a lakosság törzsi (etnikai) összetételéből kell kiindulni. nem abból, hogy ki minek vallja magát hanem abból, hogy az adott község/közösség milyen eredetű ténylegesen. ehhez kell egy önkéntes és anonim mintavételezés. az egyenesági ősanyát és ősapát könnyű meghatározni. és ebből talán már eldönthető, hogy hol vannak biológiai értelemben összetartó csoportok határai.

ezekre kell szervezni a gazdaságot és kultúrát úgy, hogy az elit kiválasztódása közvetlen és demokratikus. mert egy döntően kelet-indoeurópai közösséget is vezethet egy nyugatos. vagy egy délszláv csoportot egy északi-germán. éppenséggel a balkáni cigányok is megbízhatnak egy idegenben. de persze mind választhat maguk közül is vezetőt. ez a vidékies differenciálás nem zárja ki a városias integrációt. de ennek a nagy vesztese a budapesti zsidóság lenne. azért, mert egy csoport etnikai alapon próbál országos hegemóniára törni. nem lennék meglepve ha kiderülne, hogy ez a csoport a zsidóság királyi vonalából származik. szent meggyőződésük, hogy uralkodásra teremtettek. a probléma ott kezdődik, hogy kelet-indoeurópai népek egy csoport szupremáciát hirdet. de ebből feltételezve a demokráciát belpolitikai értelemben utóbbi kerül ki győztesen. könnyen lehet, hogy a fővárosi zsidóság szétszóródna vagy beolvadna a keresztény eredetcsoportba.

a zsidóság számára a nyerő stratégia az lenne ha budapest mellett debrecent foglalnák el. azért, mert így a káprát-medencei ellipszis nyugati és keleti fókuszpontján összpontosulnak. debrecenből a kárpátalján, erdélyben és vajdaságban élő kisebbségi magyarok kisebbségi érdekképviseletét is elláthatnák. így létrejöhetne egy jelentős zsidó gazdasági, vallási, kulturális, szociális, védelmi és tudásközpont. azért, mert így a szemita értelmiség a kisebbségi magyarok szupremácia törekvését támogatnák. persze sokkal valószínűbb, hogy a zsidóságot szétzavarják. de ez nem filosz, hanem biosz.

panelburzsuj 2014.08.16. 11:08:50

@unionista.:
A helyedben - föltéve, hogy intellektuálisan ingerel téged az, hogy legalább a modelled működjön - félretenném egy kicsit a sok évszázaddal ezelőttre vélelmezett genetikai térképeket, és kiterjeszteném az eszközkutatást a gén-mém, test-lélek, metanoia-belátás-tanulás, meg más efféle témakörökre.

panelburzsuj 2014.08.16. 11:13:47

@unionista.: @panelburzsuj:
Mert úgy nem kunszt amellet érvelni, hogy mindenféle kultúra az indulatokban fészkel - ha legelső lépésként mindenféle más fészek létének még a lehetőségét kizárjuk.

unionista. (törölt) 2014.08.16. 14:33:18

@panelburzsuj:
én nem vagyok antiszemita. azt látom, hogy van egy játszma. a fővárosi zsidóság és a zsidóbarát értelmiség belpolitikában vesztésre áll, külpolitikában nyerésre. ennek a játszmának része, hogy schmidt mária kitünteti a "sorstalanság" szerzőjét, miközben építteti "sorsok házát". lázár összehívja a zsidó kerekasztalt. errefelé úgy politizál a kocsma népe. az a lázár a nagyorrú támadóállásban. a másik tipikus félzsidó/félcigány. klicskó. kiüt mindenkit. de egy megyét se tudna elvezetni, pláne országot. ez az egyszerű emberek észjárása. és könnyen lehet, hogy igazsága.

panelburzsuj 2014.08.16. 15:35:00

@unionista.:
Én készséggel elhiszem neked, hogy nem vagy antiszemita, de a szemeimmel azért azt látom, hogy eléggé fölcsavaraodtál erre az egyetlen karóra. Hogy a belpesti zsidók mire jutnak-nemjutnak.

Alkibiadesz 2014.08.16. 18:03:43

@panelburzsuj: feltevéseddel ellentétben azért válaszolok mert ha nem így tennék,akkorr elismernémazt azt a képtelenséget, hogy a vádaddal szembeni védekezés a vád igazságát bizonyítja, azaz valóban hagynám magam tőrbe csalni.

Éppen ezért engedtessék meg nekem, hogy az inkvizíciós perrendtartás helyett a felvilágosúlt bírósági gyakorlatnak megfelelően jáccak.

Mindenek előtt le kell szögezni, hogy nem azon gondolkodtam, hogy miképpen szabadulhatok a „mesteri” csapdádból, hanem hogy számít-e egyáltalán a csapdába csaltság ténye.

Nem számít!

Ugyanis két dolog lehetséges:

Valóban sikerült a tőr, megcsúsztam. Ebben az esetben egy magasabb állapotból kerültem egy alacsonyabba, ami miatt szégyenkezni kellene. Csakhogy ha mindez ígaz, akkor a kiinduló személyeskedő állításod hamis. Márpedig ha nem igaz, hogy az én alapállásom se több a személyeskedésnél, akkor igaz az a feltételezésem, hogy csak projektálsz.

A másik lehetőség, hogy nincs itt semmiféle sikeres tőrvetés. Ebben az esetben tévedtem és nem projektálsz, viszont olyan sikeresen bizonygattam a tévedésem, hogy megbántottalak. Ezt a sérelemet kompenzálod most egy sikeres tőrvetés hamis képzetével.

Úgy látom, hogy egyik lehetőség se vet rád túl jó fényt.

panelburzsuj 2014.08.16. 18:44:46

@Alkibiadesz:
No hát ez elég váratlan így vacsi előtt...

Egyet tegyél meg: kopizd már ide, hogy az állításaimból mit látsz személyeskedésnek. Ami csakis arról szól, hogy Albiadesz nicket valami tárgytól - (tárgy nálam: kommunikáció célja, hasznai és kárai) - merőben eltérő területre cibálva fikázom.

unionista. (törölt) 2014.08.16. 19:35:42

@panelburzsuj:
a kocsma népe van erre felcsavarodva. ők a ganxsta-dopeman-majka "háború" óta mondják, hogy ez egy zsidó-cigány kulturkampf. amiben a félzsidó/félcigány származásúak vannak előnyben, mert ők eldöhetik, hogy hova álljanak. szóval a ganxta és a dopeman összevesznek, de azért majka közös ellenségük. persze előbb-utóbb úgy is cigányok lesznek az erősebbek. addig ugrálhatnak a "buzik". lehet mondani, hogy az egy primitív elképzelés. de nem egy szemellenzős álláspont.

az amerikai zsidók építenek etyeken az alcsúti útra egy filmgyárat. vajna, munk és az egyik rotschild. demján odaáll, ahová kell. (kocsmakultúrában ő félcigány/félzsidó). ők is kulturális hegemóniát akarnak, akárcsak "a liberálisok" (a budapesti zsidó és zsidóbarát értelmiség). a kocsmai logika szerint ebből végül a "cigányok" kerülnek ki győztesen. például úgy, hogy államosítják a filmgyárat.

a spekuláció alapja egyszerűen az, hogy a zsidó-keresztény kultúrkört számosságban megelőzik a balkáni cigányok. az etnikai arányok módosulnak és a társadalom új egyensúlyi állapotot keres. egy eredetileg szórvány kultúrából lesz zárvány. és megfordítva. ez elvezethet akár a valós önkormányzatisághoz. azért, mert az izolált kultúra lokális optimum keresésben érdekelt. ehhez az új helyzethez alkalmazkodhat egy mutáció. mert az ehhez szükséges "forward" változatokat az evolúció létrehozza. a populáció adaptálódhat az új környezethez. de ha nem akar, akkor "reverse" példányok visszaállítják a régi rendet. könnyen lehet, hogy ez a csoport a szétszóródást vagy a beolvadást választja.

ez azért érdekes, mert ebben az esetben tényleg nem libertárius mintákat kellene követni. ebben az esetben a cigányság lesz a polgárosodás motorja.

unionista. (törölt) 2014.08.16. 19:58:12

nem túl értelmesen írtam le. de talán érthető.
R, I, J, E sorrendből lesz R, I, E, J.
a kérdés, hogy ehhez a populáció hogyan alkalmazkodik.

panelburzsuj 2014.08.16. 20:54:14

@unionista.:
Vegyem úgy, hogy ha nem tudom fejből dekódolni a "R, I, J, E sorrendből lesz R, I, E, J" sztringet, akkor megbuktam unionizmusból?

unionista. (törölt) 2014.08.16. 23:55:54

@panelburzsuj:
az R "indoeurópai" (kelet/nyugat) kultúra. nekem úgy tűnik, hogy ez egy városias/vidékies nemzetség. ennek számtalan változata van. ami különféle méretű önkormányzatokat hozott létre.
az I "protoeurópai" (észak/dél) kultúra. ezek etatisták vagy nemzetieskednek. a rászorulókat vagy rátermetteket támogatják. azért, hogy humánus legyen a társadalom, illetve azért, hogy erős legyen a nemzet. magyarországon mindkettő megjelent bal-jobb ellentétként. de a közélet leginkább már arról szól, hogy az E (sztereotipizálva a balkáni cigányok) számarányban megelőzték a J csoportot (zsidó-kereszténység). és folyik az "elcigányosodás".

de ez nagyon egyszerű közelítés. ez "kocsmai logika". mert albert einstein és adolf hitler is E variáns volt. az egyenesági ősapja nem "zsidó" volt vagy "német" volt. de az elit többnyire attól az ami, hogy a gondolkodása eltér a többségtől. persze erre rásegíthet, hogy ez a két ember atipikus volt a környezetében. szóval egy betű az egyénről nem mond túl sok mindent. csak egy kicsit több, mint a horoszkóp.

de itt nem az individuumról van szó, hanem arról, hogy ezek a biológiai értelemben közel álló csoportok ösztönösen együtt mozognak, és a környezetükhöz alkalmazkodva közösen alakítják a kultúrájukat. ha egy járást egy militáns csoport dominál, akkor abból éppenséggel szervezhető egy "katonaváros". lehet ott a helyőrség, és mondhatod, hogy építsenek tiszti klubot. csak persze kell egy menekülő út. mert esetleg ott a potenciális einstein. ezért kell reáltanoda. esetleg egy potenciális hitler is ott van közöttük. szóval ezért kell művésztelep. mert a kis adolf nyilván jól mondott volna verset, és állítólag ügyesen festegetett. reáltanodát, művésztelepet, sportiskolát leginkább a megye tud szervezni. a közfeladatokat el kell osztani. persze lehetnek határvárosok. több megyéhez igazodva hozhatnak létre intézményeket.

értem persze, hogy ez az egész nagyon durván hangzik. mert ez az egész ez olyan, mintha embereknek építenénk karámokat és ott domesztikálni próbálnánk őket. a zsidóság és a zsidóbarát értelmiség azt mondja, hogy ez a fasizmus maga. ők azt mondják építsünk kizárólagosan a genetikai sodródásra. oké, de vannak emberek, akik azt mondják, hogy nem akarnak sodródni, vezessék már őket. jelöljük ki a határokat. mi van ha azokat túl szűkre szabjuk? majd egy szuper tehetséges azt mondja: "én nem akarok többé debreceni diák lenni. én meg akarok halni." szóval ebben óhatatlanul benne van ez a konfliktus. arra is oda kell figyelni. szóval persze, hogy ez veszélyes. mert ebben megjelenik a génáramlás. az, hogy behozzuk a városközpontba a tehetséges matematikust. de esetleg fürdővárosban kerül a vízilabda, vagy a strandröplabda. elosztjuk a közfeladatokat a pusztában.

és ugye sólyom lászló azt mondja, hogy ők szándékosan szakították szét a megyét a megyei jogú várostól. azért, hogy népi-urbánus ellentétet kreáljanak. rendben, de 25 évvel rendszerváltás után esetleg ne sólyom lászló legyen már az egyetlen közjogi orákulum. de ez sokat nem fog változni. mert itt még fasisztázás lesz egy ideig. valójában a balkáni cigány közkultúra ütközik össze a zsidó-keresztény politikai osztállyal.

panelburzsuj 2014.08.17. 01:12:30

@unionista.:
Na, így már akad benne rágható - de mára már elpilledtem.

Egyet azért makacsul javaslok megfontolásra: az egész tetejébe érdemes odagondolni, hogy "Ha a bioszt nem írják felül erőteljesen a vizsgált populáció egyéneinek jelentős tömegében tudatosan karbantartott önreflexív kultúrák, akkor"...

panelburzsuj 2014.08.17. 11:19:14

@unionista.:
Szóval egy kérdés:

Ha az "ezek a biológiai értelemben közel álló csoportok ösztönösen együtt mozognak, és a környezetükhöz alkalmazkodva közösen alakítják a kultúrájukat" szövegben az "együtt mozognak" kifejezést átalakítjuk "egymásra találnak" formára, akkor nagyon fölborogatjuk-e a mondókád lényegét?

Alkibiadesz 2014.08.17. 12:34:26

@unionista.:
Az érvényes érték kb. olyan mint a természetes szelekción átesett genetikai mutáció.
Az utóbbi hozzájárul a génkészlet egészének a alkalmazkodóképességéhez, de legalábbis nem rombolja azt.

Az érvényes érték pedig pedig beilleszkedik a már érvényesített értékek rendszerébe, de legalábbis nem rombolja az értékek már létező rendszerét.

Ettől függetlenül persze lehetséges értékkonfliktus a már bevett értékvilág és az újsütetű, "mutáns" érték között. A konfliktusos értékek érvényessége ebben az esetben attól függ, hogy lehetséges-e őket megvédeni egy kiegyensúlyozott értékvitában. Az olyan értékek esetében, amelyeket így már nem lehet megvédeni, vagyis csak hatalmi eszközökkel védhetőek, jó eséllyel érvénytelen értékekről van szó.

Alkibiadesz 2014.08.17. 12:58:41

@unionista.:
Ezzel teljesen egyetértek, egy kivételével. Az általad leírt mutációs-reverziós folyamat a mémek nyelvén írható le igazán.
Ennek oka pedig az, hogy a kulturális evolúció (a mémek evolúciója) sokkal gyorsabb mint a biológiai evolúció. A gének egyszerűen nem tudnak olyan gyorsan változni, mint ahogy a kulturális környezet változik ezért egyszerűen nincs genetikai oka az adott kulturális környezetnek megfelelő viselkedésnek.
Illetve egy esetben lehet genetikai okokat találni. Akkor, ha az összes eddig megfigyelhető emberi viselkedésmódozat potenciálisan már benne volt a cro-magnoni ember genetikai készletében. Ebben az esetben csak arról van szó, hogy a kultúrának azért van genetikai alapja, mert kultúra változásai korábban szunnyadó géneket aktiválnak, illetve korábban aktív géneket deaktiválnak.

unionista. (törölt) 2014.08.17. 12:59:11

@Alkibiadesz:
erre a konzervatívok azt mondják, hogy az "értékrend": "isten, haza, "család". amiből a család a legfontosabb. a frázis fordított irányban hülyén hangzik. és ezt a sort persze lehet folytatni. egészen addig, amíg nem jön valami, amire azt mondják: na az már nem. az már nagyon "gonosz". az felborítja az "értékrendet". de ezt bármire rá lehet ezt mondani ha úgy kezdjük a sort, hogy "isten". konzervatív nézőpontból ahhoz képest minden degradáló. minden istentelen. már a haza. arról nem nagyon beszélt jézus. és olyan nagyon a családról sem, legfeljebb a szülőkről. szóval ha nagyon akarom, akkor a második elemnél felborult az "értékrend". és ugyanezt csinálják a liberálisok. csak ők a sort így kezdik: "szabadság". mi az, ami építi és mi az, ami rombolja a szabadságot? szinte bármi.

unionista. (törölt) 2014.08.17. 12:59:11

@Alkibiadesz:
erre a konzervatívok azt mondják, hogy az "értékrend": "isten, haza, "család". amiből a család a legfontosabb. a frázis fordított irányban hülyén hangzik. és ezt a sort persze lehet folytatni. egészen addig, amíg nem jön valami, amire azt mondják: na az már nem. az már nagyon "gonosz". az felborítja az "értékrendet". de ezt bármire rá lehet ezt mondani ha úgy kezdjük a sort, hogy "isten". konzervatív nézőpontból ahhoz képest minden degradáló. minden istentelen. már a haza. arról nem nagyon beszélt jézus. és olyan nagyon a családról sem, legfeljebb a szülőkről. szóval ha nagyon akarom, akkor a második elemnél felborult az "értékrend". és ugyanezt csinálják a liberálisok. csak ők a sort így kezdik: "szabadság". mi az, ami építi és mi az, ami rombolja a szabadságot? szinte bármi.

Alkibiadesz 2014.08.17. 13:11:11

@panelburzsuj:
Íne:
"azt azért megköszönöm, ha mondasz valami létező tudományos terminust arra ajelenségre, amikor a delikvens aszemélyes averzióit olyan univerzális burokba csomagolja - tratalmilag, nyelvileg - mint te ezzel agyönyörű pédamondattal.
Ui: arra a terminusra azért lenne szükségem, hogy az egyébként roppant tetszetős - és a te szövedgeidre is különösebb erőlködés nélkül ráfogható - liberálfasizmust ne abuzáljam. Mert nem "ideológiai töltetű" állásfoglalásról van szó, még csak nem is "érvelési hibáról", hanem olyan alapvető habitus-megnyilvánulásról - amit nem tudod megnevezni... :(( "
Ezekre válaszoltam azt, hogy:
"nem az a kérdés, hogy mi az Alkibiadesz nevű jelenség, hanem az mi áll mögötte.
Alkibiadesz erről is nyilatkozik te viszont megkérdőjelezed a nyilatkozat hitelességét.

Ehhez persze jogod van. Még az is lehet, hogy igazad van, de az se kizárt, hogy csak projektálsz."

Alkibiadesz 2014.08.17. 13:17:04

@unionista.:
Abszolút igazad van!
Csakhogy az általad leírt konzervatív és liberális reakciók mind antirepublikánusok, azaz nem fogadják el a pluralizmust.
Mind a liberális mind a konzervatív a saját értékét tekinti a politikai közösség legfőbb értékének és ezért törnek kizárólagos hatalomra.
Egy valódi politikai közösségben ezzel szemben a legfőbb érték az ami "mindenkié" amit tehát nem lehet kisajátítani.
Ennek a kisajátíthatatlan legfőbb értéknek az egyik motívuma a pluralizmus, ami nem azonos az értékrelativizmussal.

unionista. (törölt) 2014.08.17. 17:41:20

@Alkibiadesz:
ha csoportot véletlen módon kettéosztanak, akkor az emberek nagyon könnyen egymásnak esnek. a kékek el kezdenek harcolni a pirosakkal. és elég gyakran közbe kell avatkozni, hogy vegyétek le a sapkát most azonnal, meg ne öljétek egymást. ez csak egy játék.

az evolúció létrehozza ezeket a különbségeket. mindenki fel van ruházva markerekkel, amiket nem lehet levetni, mint a sapkákat. és ezekhez kötődnek viselkedési formákat. és ezek hozzátapadnak ezekhez az evolúciós ágakhoz.

kevés kivételtől azt nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mi az, ami biológiai értelemben kódolt, ami többé-kevésbé determinált. nincs olyan kalkulus, ami ezt megmondaná. a P = NP problémát sem tudjuk megoldani. de ez nem azt jelenti, hogy a genotípus nem befolyásol semmit (biológia).

a polgár lányok nagyon jó sakkozók. de miért lett judit a legjobb? és vajon ha polgár lászló úgy dönt, hogy a lányaiból "ketrecharcost" nevel, akkor ugyanilyen jók lettek volna? a klicskó testvérek lehettek volna kiváló sakkozók?

Alkibiadesz 2014.08.18. 14:29:20

@unionista.:
Érdekel egyáltalán, hogy komolyan vegyék a mondandód, vagy csupán a megnyilatkozás önmagában vett öröme az ami motivál?

unionista. (törölt) 2014.08.18. 18:06:03

@Alkibiadesz:
a polgár lányokból lehettek volna világhírű ketrecharcosok? a klicskó testvérekből sakknagymesterek?

panelburzsuj 2014.08.18. 18:08:35

@Alkibiadesz:
Milyen megalázó kérdésfelvetés...

(Amúgy: tanulmányozom a jegyzékedet.)

unionista. (törölt) 2014.08.18. 18:50:47

@panelburzsuj:
szóval erre a korrekt válasz az, hogy nem tudjuk. de azért érezzük, hogy nem. mert könnyen lehet, hogy ha polgár jutkára feladta volna az apja a fogvédőt, akkor a kislány fulladozni kezdett volna. persze lehet, hogy ha azt túléli és néhányszor nagyon megverte zsuzsa ő pedig bosszút állt volna zsófin, akkor már tiniként ezt nyilatkozta volna a tévében: "számomra az ütések nagysága a legnagyobb kihívás. az én utam a férfi wbo."

lehet, hogy ha a két klicskó fiú gyerekként öldöklő sakkjátszmákat vívott volna, akkor linaresi szupertornán most a "vasököl védelem" és "acélkalapács megnyitás" csapna össze. ki tudja? csak azért érezzük, hogy ez nem valószínű. inkább ügyetlen sakkozók lettek volna a szónak a szoros értelmében. leverték volna a bábukat a hosszú karjaikkal.

unionista. (törölt) 2014.08.18. 19:22:45

rossz helyre válaszoltam. mindegy.

panelburzsuj 2014.08.18. 19:27:21

@unionista.:
Hát itten most kicsit az történt, hogy ki-ki a saját mókuskerekét pörgeti ezerrel.

Alkibiadeszt "megvádoltam" azzal, hogy vagy azért kommunikál, hogy önigazolást találjon, vagy azért, hogy befolyást szerezzen. Ezen óg-móg vagy egy hete - de közben azért arra telik neki, hogy téged piszkeráljon azzal, hogy öncélból locsifecsizel.

Ez az egyik mókuskerék-csorda.

Az öklözve sakkozás a másik: nekem ezzel annyi módszertani finnyám van, hogy roppant látványos ilyen szélsőségekkel példálózni - de az emberiség általam megtapasztalt része ezekhez a csudafigurákhoz képest - olyan semmilyen... Van bennük ebből , abból is, amabból is - de semmi feltűnő, semmi extra.

(Egyébként a "tehetséggondozás" nevezetű alkímia az egyik kedvenc vesszőparipám, és a sors kegye folytán éppen matekos (Pósa módszert alkalmazó, illetve Pósa-módszerrel macerált) férfiakkal sikerült többször és hosszasan eltársalognom.)

panelburzsuj 2014.08.18. 19:28:02

@unionista.:
Már nyugtáztam, olvasd azért el! ... :))

unionista. (törölt) 2014.08.18. 20:28:34

@panelburzsuj:
nekem erről az a véleményem, hogy 8 éves kor után (amint a gyerekek megtanultak írni, olvasni, számolni) szakosított tantervű osztályok kellenek és fakultatív tantervű. tehát meg kell engedni, hogy a gyerek természettudományos, művészeti területre vagy a sportra összpontosítson. és azt is, hogy ezt kedve szerint váltogassa: jó tanuló-jó sportoló legyen.

szóval van olyan, amikor azt mondják: na, sanyika üssél egy egyeneset. kiteszi a felnőtt a tenyerét és a gyerek olyan gyorsan és olyan hatalmasat üt, hogy még másik is sajog. vannak olyan vidékek, ahol elég sok a klicskó. nekik dupla tesi óra kellene már 8 éves kortól. a gyereknek van egy általános testnevelője és egy szakedzője. egy gyerek 8-13 éves kor között megszerezheti általános műveltséget. mert ezek működnek klicskó gyerekeknél is.
g-ecx.images-amazon.com/images/G/01/kindle/dp/2012/KC/feature-kid._V394768076_.jpg
(feltéve, hogy tudnak írni, olvasni, számolni.) szóval nem látom azt, hogy a gyerekek miért ne sportolhatnának. hasonló elveket kellene alkalmazni tudományos, a művészeti és a katonai (sport) életben. egyenlő mércével kellene mérni.

Alkibiadesz 2014.08.24. 15:27:06

@panelburzsuj: Ezzel csak két gond van. Nem vádoltam unionistát, hanem kérdeztem. A te esetedben pedig a projektálással illetve a boszorkányüldöző logikáddal van "bajom".

panelburzsuj 2014.08.24. 15:40:11

@Alkibiadesz:
Hát az üldözést hamar kihúzhatjuk, legalább megszabadulok egy csomó irkálástól.

Projektálás?

Szokd meg magadat! - vagy hogy is mondták "már az ókori görögök is"...

Mongyuk tény, hogy a reális önképet nem adják ingyen - sőt azt is elfogadom, hogy személyről sezemélyre más árat kell fizetni éste, és nem mindeki vállalja be a reá kiszabottat.

Alkibiadesz 2014.08.24. 15:55:11

@panelburzsuj:
Látom nem akarod érteni.
Te vagy aki projektálsz, amit többek között a "csörténkben" jól dokumentálhatóan megnyilatkozó boszorkányüldöző logikád bizonyított.

panelburzsuj 2014.08.24. 16:06:26

@Alkibiadesz:
Kettőnk között az az egyetlen "apró" különbség, hogy én nem szégyellem és nem tagadom magam előtt, amit csinálok.

Ha nem így lenne, már rég nyomtál volna egy szmájlit, és nem koslatnál annyit a nyomomban.

Alkibiadesz 2014.08.24. 16:30:55

@panelburzsuj:
Jaj drágám, én vagyok az, aki rólad beszélget másokkal ;)
Ennyit a koslatásról.
Ez tehát szimpla terelés, ami épp hogy a tagadás jele.

panelburzsuj 2014.08.24. 16:47:41

@Alkibiadesz:
A problémázásod egy jelentős része abból ered, hogy csak felszínesen ismered az itteni törzstagságot, és csak itt-ott csippentesz bele a sokszálú dumahömpölybe.

De az má tényleg legyen a te magánbajod, hogy azt is "rólad való beszélgetésnek" rémülöd, amikor unionista egymásba akadt lábait szedegetem széjjel. (És dödögök mellé...)

Mennyél tudóskodni a másik posztba, ott nagyon toppon vagy, itt meg csak tipródsz.

Alkibiadesz 2014.08.24. 16:57:09

@panelburzsuj:
Itt mindenki csak felszínesen ismerheti a másikat. Ebben egyetértünk!
De éppen ezért semmit jelentősége annak a kijelentésnek, hogy állítólag csak tipródok rajtad.
Tipródni csak azon lehet, akinek van érdemi mondanivalója. ;)

panelburzsuj 2014.08.24. 17:04:09

@Alkibiadesz:
Na de bakker: miért rajtam, miért nam magadban?

(Mer megtoldottad az "eredetit". Na, ez az a szellemi szint, amitől én szoktam elszégyellni magamat. Hogy miért is akartam belelátni többet a drága "partnerbe", mint amit addigra már tök világosan megmutatott...)

Lehet lekopni.

Alkibiadesz 2014.08.24. 17:09:16

@panelburzsuj:
Megint nem figyelsz!
Rajtad - mondanivalód érdemtelensége okán - nem nem tipródom.
süti beállítások módosítása