Orbán évek óta saját európai/globális fontosságának tudatában él, és pechére már igen közel került ahhoz, hogy az őt megillető 15 percre el is nyerje a vágyott hírnevet. Az a probléma, hogy amint elnyeri, vége is lesz az uralmának. Magyarország a világ szempontjából jelentéktelen helyből fertőző góccá vált a diktatúra terjesztésében, ahogy ezt baráti (ám talán utolsó) figyelmeztetésként az amerikai sajtó összes jelentős lapja gyors egymásutánban meg is írta a napokban. A világ szempontjából teljesen mindegy, hogy Orbán nyomorba vezeti-e kis népét, sőt az is, hogy mi lesz az itt befektetett, kvantumnyi működő tőke sorsa -- de az, hogy az ország orosz háttérrel exportálja a fejlett világba a dugini-putyini-erdogani...-telléri-bogári illiberalizmus konyhájában főtt kutyaeledelt, az már eléri a veszélyességnek azt a fokát, amire lépni kell. Ezeket a lépéseket -- mint rendesen -- Amerika fogja diktálni, és a sok szempontból opportunista Merkel alkalmazkodni fog. Az EU nem csak Oroszországgal, hanem az Egyesült Államokkal szemben is gyenge, önálló külpolitikára képtelen, és előbb-utóbb választania kell. Nyilvánvalóan nem Oroszországot fogja. 

Az egész beteg Negyedik Politikai Elmélet hátterében a keleti gazdasági modell versenyképtelensége áll, és ha most erősödik a keleti agresszió (avagy "ellenállás"), azt az orosz (és kicsiben a magyar) autokráciák gyorsuló gazdasági ellehetetlenülése és politikai elszigetelődése okozza. Orbánt a gőgje és az önhittsége viszi zsákutcába: a buta kényszerképzete, hogy neki nem elég valamiféle évezredekre szóló művet létrehoznia, de ezt gyökeresen más alapokon kell, mint ahogy a civilizált országok csinálják, nem másért, mint hogy még látványosabb legyen a mű -- miközben az óriási parlamentáris hatalmával gondosan és okosan kiigazítva a pancser balos kormányok működését, visszavonhatatlanul versenyképes alapokra helyezve a társadalmunkat, tényleg ennek az évszázadnak a meghatározó államférfija válhatott volna belőle.

Ehelyett az alaptörvény-ellenes egyeduralmi törekvései, a személyéhez köthető hatalmas korrupciós gépezet, és a ki tudja, miért nyélbe ütött paksi hitel már gyakorlatilag nem engedik, hogy kihátráljon az egyre veszélyesebb, rossz ütemérzékkel elkapott játszmából. De a játszma nem csak rá, hanem mindegyikünkre rácsukódott, és egyelőre kiszámíthatatlan véggel fenyeget. Tízmillió ember tragédiája, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a miniszterelnököt már nem elsősorban az országunk érdekli, az ambíciói univerzálisak, a bosszúvágya és a hübrisze a (belőle gúnyt űző) egész nyugati világ ellen vezetik. Egy új Cervantes-nek kell majd megírnia az életrajzát.

A világgazdaság központja a Nyugat. A liberális demokrácia azonban nem csak a Nyugat transzmissziós szíja (az is), de az eddigi legsikeresebb, globális nagyhatalmi békét biztosító politikai modell, amellyel szemben egy gyenge Oroszország és a láthatatlan Magyarország esélytelen. Kína is az. A hazai baloldal talán szükséges, de nemtelen eszközökkel megtörtént kivéreztetése után az irányított liberalizmus nyugati válságáról összetákolt konyhafilozófiák már teljesen elvakulttá tették a miniszterelnököt a nem mindig szép realitásra, léptéket és a helyét tévesztve a szabadjára engedett gőgje kivitte a világ színpadára, és immár valóban híresen, ott fogja lelni a politikai halálát is -- mihelyt a Nyugat amellett dönt, hogy nagyobb kockázatot jelent a hatalmon maradása, mint a menedzselt politikai káosz. Bárhogy is legyen, megérte?