Mióta megírtam a kettővel ezelőtti posztot elveszítettem húsz barátot (khm), és nyertem negyvenet (khm), ilyen könnyen megy a barátkozás, és bár a nettó nyereség hízelgő, az elveszített húszat bánom. Ezért nézzük újra a dolgot magát.
1. Az Orbán-rezsim 2014-ig alig védhető.
2. A szombati székfoglaló beszéd irányváltást mutat, viszont nyilvánvalóan semmilyen garanciát nem tartalmaz a majdani gyakorlatra vonatkozóan.
3. Az irányváltás ígéretének joggal nem vagy nehezen hisznek azok, akik végigélték az elmúlt négy évet.
4. Legalább ilyen nehéz azonban többségüknek akár megérteniük is az ígéretet, és részrehajlás nélkül elbírálni azt -- ami érthető, hiszen a politikában sem lehet véleményt formálni az előítéletek, a keretezés és a tapasztalatok kiiktatásával. Ezért leírom, miben áll szerintem a változás.
-- Egyértelmű, többszöri elköteleződés a konföderális mintájú Unió mellett. (Nem emlékeznek már a kedves barátaim arra, hogy mennyit aggódtak az utóbbi időben ennek lebegtetése miatt?)
-- Elköteleződés a keleti energiafüggőség csökkentése mellett, az európai energiaunió támogatása. (Nem emlékeznek már a kedves barátaim, mennyit aggódtak Paks kapcsán az orosz függőség miatt? Az aggodalom még most is jogos, de van valami, ami ellensúlyozza.)
-- Elköteleződés az emberi méltóság védelme, a szabadságot és a felelősséget összekapcsoló rend, valamint az igazságosság és a versenyképesség egyensúlya mellett. Ezek valóban nem baloldali hívószavak, de nem is jobboldaliak: hanem konzervatívok. És újak az orbáni nyelvezetben -- különösen a globális versenyre való figyelmeztetés, és az ország békéjének függővé tétele a versenyképességétől. Meglátjuk, mi lesz a sorsuk a gyakorlatban, mert Orbán beszédének a legnagyobb negatívuma a szememben éppen az elmúlt ciklusának értékelése volt. Ez a ciklus hosszú időre aláásta szerintem a a versenyképességünket -- szerinte éppen ellenkezőleg --, amit nem lehet visszafordítani máról holnapra, és radikális változásokat igényelne az eddigi gyakorlatban. (Szkeptikus vagyok.)
-- Jelek a korrupció visszaszorításának szándékára vonatkozóan -- voltak ilyen, a sajátjai felé tett figyelmeztetések a beszédben. Orbán kialakította, felsorakoztatta, megvásárolta és bezsarolta a hátországát (sőt talán a baloldalt is) abba a helyzetbe, hogy támogatniuk kell az ő politikáját, és most talán úgy gondolja, hogy miután alkalmuk volt megszedni magukat és a kincstár üres, talán el lehet kezdeni "dolgozni is" (ti. a közjóért). Meglátjuk.
-- "Eleget vitáztunk az alapkérdésekről, a meddő viták korszakát lezártuk." Valóban nehéz belátni a baloldalon, hogy a kb. egyenlő felek küzdelmeként folyó politika 20 év alatt a sok szempontból legjobb helyzetből induló posztszovjet államot a régió sereghajtójává tette. Ebben mindenkinek megvolt a része, de általában elmondható, hogy a liberális demokrácia politikai rendszere botrányosan teljesített. Orbán ebben a kérdésben természetesen maga sem ártatlan, még ha úgy is próbálja magát eladni, de -- ismétlem -- kétségtelen, hogy alulteljesítettünk. Ilyen értelemben további meddő vitákra (politikai kultúrharcra) valóban nincs szükség. "A vita, az egyetértés és a cselekvés egyensúlyára" van szükség. És rossz lehet tudnia a baloldalnak, hogy ezt nem ők fogják alakítani. De amit Orbán ígért ("európai közép") az önmagában nem elvetendő, még ha nem is felel meg (miért kellene megfelelnie?) a liberális demokrácia követelményeinek. "Csak" a realitásokat tükrözi. "Csak" demokratikus. Olyan demokratikus, amilyen, de ki az, aki jogosult felülbírálni a nép döntését? Sajnálni lehet, a létrejöttének körülményeit kritizálni lehet és kell, az okait boncolgatni kell, de felülbírálni nem lehet.
-- Valóban nehéz belátni a baloldalon (én se örülök neki felhőtlenül), hogy a politikai centrum hollétét definiálta, az Alaptörvényt pedig végleg legitimálta a választás, sőt legitimálták a rá felesküdő (és a mandátumuk vissza nem utasító és utcai ellenállásba nem vonuló) ellenzékiek is. A főleg nemzeti jellegű "alapkérdések" stb. részleteiről azonban lesz és kell vita, mondta Orbán.
-- Nehéz belátni a baloldalon, hogy a szélsőség meghatározását ahhoz kapcsolni, hogy "fenyegeti a magyarokat", érvényes kulturális alapállás, ha másmilyen is, mint a szélsőséget a jogállamhoz való viszonyuláshoz kapcsolni. A baloldalnak azt kellene felfedeznie, hogy meg kell tanulnia végre érvelni a saját kulturális krédója mellett, és nem abból szélsőségeseznie a másik krédó képviselőit. A baloldal ezzel ugyanis nem csak az inkompetenciájáról és a politika meg nem értéséről, hanem az intoleranciájáról is árulkodik. Ja, bizony.
-- Nehéz belátni a baloldalon, hogy miért elégséges folytatást ígérni ahelyett, hogy pontokba szedett kormányprogramot adna a kormány feje. Nem elegáns talán, nem biztosítja a szándékok átláthatóságát, de tökéletesen elfogadható -- és ebben a kérdésben szintén kulturális törésvonal van a két tábor között. A konzervatív kormányzás nem technokrata, tervező-szervező jellegű, hanem alkalmazkodó, reaktív, óvatosan proaktív (még egyszer, ez nem volt jellemző a második Orbán-kormányra sem). Konzervatív szempontból folytatást ígérni untig elég, főleg, hogy a székfoglaló ennek a kereteit fel is vázolta. A jó kormányzás vagy a hiánya nem ezen fog múlni. (Az meg, hogy ezért nincs-e kormányprogram, el fog válni.)
Tehát az Orbán-beszéd szerintem a legjobb volt, amit eddig hallottam tőle, mert beszédként -- különösen a második fele -- is jó volt, és olyan irányba tett elmozdulásról tanúskodik, ami akár lehetővé teheti, hogy Magyarország kitörjön az elmúlt tíz év kudarcos politikájából -- amelynek kudarcosságát áttételesen Orbán is elismerte, amikor feltette a kérdés: a magyarok közül jó néhány személyes sikerei után "miért nem sikerült eddig együtt, nemzetként sikeressé válni". A beszédnek ezt a fájdalmas felismerését kár figyelmen kívül hagyni. Kár figyelmen kívül hagyni, hogy Orbán messze nem volt annyira magabiztos a saját lehetőségeit illetően, mint az elmúlt négy évben bármikor. Kár figyelmen kívül hagyni, hogy együtt kell megtalálnunk a kiutat a saját magunk ásta gödörből -- és ez valami más út lesz, mint amin Orbán eddig járt. És más, mint amin a baloldal jár.