TGM mai cikkéhez (konklúziója: ne nyugatiak akarjunk lenni, hanem szabadok) írt kommentárt granicsar, emígyen: "Hát én, eltérően TGM-től, csak szubjektív véleményt tudok mondani. Éltem vagy tíz évet Nyugaton és most Keleten is hatot már. Itt, Oroszországban szabadnak érzem magam. Senki nem korlátozz semmiben. Itt nem állít meg a rendőr, mint Párizsban havonta legalább kétszer, hogy ellenőrizze az irataimat, itt nem rettegek attól, mint az USA-ban, hogy golyót ereszt belém egy rendőr, mert a gyanús mozdulatot teszek, itt nem szól meg senki, mert nem PC amit mondok. Itt ha akarom, akkor zsidó vagyok, fasiszta és homofób egyszerre. Ha akarom, akkor meg pont az ellenkezője. Persze, ha sok hülyeséget beszélek, akkor azt kockáztatom, hogy valaki szájba vág az asztaltársaságból :) Szóval, TGM mindig is szobatudós volt, az is maradt. Ahogy felénk mondják: Beszéli itten a marhaságot :D"
Nos, először is egy alapvetés: mi is az oroszok szabadsága a nyugatiakéval szemben? Nem egyéb, mint a magánélet szabadsága az állampolgári szabadságjogokkal szemben. Nem tudom, miért állították meg rendszeresen a kommentelőt a párizsi rendőrök, de biztosan kisebb eséllyel fogják őt szájba verni ott, mint Moszkvában, ha a homoszexuálisok jogaiért vagy a nukleáris fegyverarzenál ellen tüntet -- azaz amikor a magánéletét akarná kivinni a nyilvánosságba, hogy jogi vagy közhatalmi kérdést csináljon belőle. Valószínűleg azt se próbálta a még a tisztelt kommentelő, hogy összeakassza a tengelyt egy Putyin közeli oligarchával, egy kisebb városi gengszterrel, vagy egy magasabb beosztású bürokratával, mert annak esélye, hogy a bíróságra jusson az ügye, pláne hogy ott igazat adjanak neki, magyarul szólva infinitezimális (gyak. nulla). Sőt, ha már itt tartunk, már a túlélési esélyei is jelentősen rosszabbak egy ilyen összeütközés esetén Oroszország anyácska fennhatósága alatt.
Tehát a kommentelő megköszönheti a szabadságát annak, hogy 1) nem tényező, 2) nem akar érvényre juttatni semmit, ami az oligarchiának csípné a szemét, 3) maga is inkább élvezi, mint elszenvedi az orosz közhatalmi viszonyok megengedte magánéleti (gazdasági, társadalmi) kiszámíthatatlanságot, és ezt a szabadsággal azonosítja, holott ez a legteljesebb egoizmus, aminek táplálása éppenséggel a diktatúrák eszköztárának része a tömegember pacifikálására. És miután a kommentelő teljesíti, ami az állam által kijelölt feladata, utána még felrója a Nyugatnak a szabadság intézményrendszerének működtetését, amelynek minőségéről persze lehet vitatkozni, de még mindig egy másik világot képvisel a Kelettel szemben! Tökéletes eltévelyedés.
Miért fontos ez nekünk? Mert Magyarországon ugyanez a trend. A nyilvánosság hatalma jelentősen összeszűkült a kormányzati hatalommal szemben, a jogi és a gazdasági kiszámíthatóság meredek zuhanásával párhuzamosan a magánélet anómikussá (tervezhetetlenné, kaotikussá) és politikailag inaktívvá válik, a társadalom gyengülésére az állam további központosítással és a civil jogok ellehetetlenítésével válaszol, a korrupció egyre diszfunkcionálisabb, ütemesen folyik a jövedelmek és vagyonok átcsoportosítása stb. A magánéletek atomizálódnak, a civil társadalom gyengül, az állampolgári jogok és a politikai ellenzékiség megélésének tényleges útjai elzáródnak. A szabadság intézményrendszere mint olyan ismeretlen.
A magyarok mai (nagyon is orosz mintájú) szabadsága a magánéleti bezárkózás szabadsága. A fészkelődés erősen ellenjavallt, ha érti a nertárs. A régiek (közösségi) és a modernek (közösséggel szembeni önérvényesítési) szabadsága helyett az igazgatott szabadság, a magánéletbe zárkózás keleti gyakorlata dívik. A kollektivizmus és a kollektívummal szembeni ellenállás korszaka után eljött a kikényszerített érdektelenség kora. Egy lerobbant politikai közösségtől rezsicsökkentésen vett illúziótlanság és beletörődés.
