Ha már ez kérdés, hát először is, ne elnöki köszöntőre, ne kormányhatározatra, ne előírásból, ne ideológiából, ne úgy, ahogy Petőfi stb. szerette, főleg ne úgy, ahogy Szálasi szerette, ne számításból, ne maradékelven, ne úgy, mint önmagadat, és ne úgy, mint a szülődet, de ne is úgy, mint egy kurvát, ne úgy, mint a levegőt, amit belélegzel, ne úgy, mint a pénzedet, a megnyert trafikodat, ne úgy, mint a pártodat, a köztereken gyűlő indulatot meg a külsődből vezérlő vezéredet! Na, főleg így ne!

Ne előírásból, tehát nem is írok elő semmit. Csak két ésszerű minimumfeltételt közlök. Egy, ne a kollektívum részeként. Ne válj a hazaszeretetedben megvezethető tömegemberré! Kettő, ne válj élősködővé!

Mindenki szeresse, ahogy gondolja, ha egyáltalán szereti, és főleg nem várnám el senkitől azt a perverziót, hogy a hazával keljen és feküdjön, hogy csak az a kérdés táncoljon az ajkain, hogy mit tehet érte, sőt eleve nem szeretem a hazaszeretet szót a nyilvánosságban. Ahol hazaszeretetről prédikálnak, ott ma túladóztatnak, holnap meg kivéreztetnek. A hazaszeretet rendesen a legócskább politikusi szándékok álcája, aki a legtöbbet hivatkozik rá, az nagy eséllyel a legnagyobb gazember a parketten.

Ne válj tömegemberré! Ne válj élősködővé!

Röviden az utóbbiról. Ha az ember úgy viszonyul a közöshöz, hogy többször és többet ad, mint kap, akkor a közösnek jó lesz.  Függetlenül attól, hogy mennyi az annyi. A szeretet (legalább) a másik javának akarása. Aki lop, csal, nyilvános ügyekben hazudik, és közben másokat megvezet, az nyilvánvalóan nem szereti a hazáját, mert attól a haza csak gyengül. Ezért ugyan végtelenül távol áll tőlem a hazaszeretetes hitvallósdi, az nyilvánvaló erkölcsi kötelesség, hogy senki se okozzon szándékosan vagy bizonyíthatóan kárt a közösségnek, hazának, nevezd, aminek akarod. Ennek minősített esete, ha az illető közben még hazaszeretetről vagy szinonimáiról prédikál.

A haza gyengül azoktól is (nyilvánvalóan kisebb mértéken), akik a markukat tartják csak, jogosultságot igen, kötelességet nem látnak maguk előtt, önmagukat nem becsülik és nem képzik, hivatásszerűen abból élnek, hogy a közösségen élősködnek. A haza legyen szolidáris az elesettjeivel, de ez nem jelentheti, hogy az elesettek köszönik, jól elvannak ebből egy egész életen át, és nem akarnak egyről a kettőre jutni a saját erőfeszítésükből. A szociáldemokrácia szép dolog, de a haza gyengül attól, ha nem elég esélyt biztosítania, hanem folyamatos jogosultságot kell.

Ne válj tömegemberré! Ne válj élősködővé! Szerintem ez kimeríti a hazaszeretet egyáltalán tanácsolható gyakorlatát. A két parancs mögött pedig hamar fel fog tűnni az autonóm, önmagát becsülő ember -- a polgár -- értékes és megnyugtató alakja.

A polgár hazaszeretete. Szemben a nacionalistáéval.