Egy főleg amorális hatalomtechnikusokból, gengszterekből, egoista kizsákmányolókból, dilettánsokból, gerinctelen nyaloncokból, kisebb részt pszichopatákból, küldetéstudatos nímandokból és karrierista yuppiekból álló banda megszállta az országot, mert megszállhatta: ennek népe ugyanis szociálisan fejletlen, képzelőerő és önbecsülés nélküli, kiszolgáltatott, deprivált tömeg. Az udvariasok két évtizeden át eregették a szellemet a palackból, mire jött egy vad, sértett kalapácsos ember, és ripityára törte azt.
Az országot evidensen a szakadék felé kormányozzák -- ők, a politikai osztály: a különféle rendű és rangú politikusok, az értékteremtésre egyébként képtelen, ám annál gátlástalanabb és becstelenebb vállalatvezetők, a pénzemberek, a multi vagy hazai csalók, a bürokraták, a kormánypárti és "baloldali" sajtó, valamint az értelmiségi hit- és érdektársak sűrű, szürke tömegei. Az államot körbefonó két rivális hatalmi struktúra. A rivális hiénák -- de egyként hiénák -- falkái. Ahelyett, hogy az új struktúrák és gondolatok felszínre hozásában fitogtatnák az erejüket -- a tompa valóságot éltetik tovább.
A második Kommunista Kiáltványt írnám? Nyilván nem, pl. nem hiszek a szükségleti rendszer igazságosságában. Akkor a második Konzervatív Kiáltványt? Azt, amelynek prototípusa néhány éve már megszületett, de a diagnózisa már akkor is helytelen volt, a szerzője sajnálatosan már akkor is tévedett (ma egyenesen vétkezik), a politikai megoldása (a NER) pedig -- bárminek tűnt akkor a probléma -- tömény, nemzetellenes hazugság.
A mai nemzetrontás ugyanis semmire sem megoldás. Láthatóan nincs olyan probléma, amelyre megoldás lehetne. Az ország kivérzik. A népe (amely összességként félelmetesen és kiábrándítóan tehetségtelen) tehetetlenül nézi ezt. Az ország versenyképtelen, rossz hangulatú, romlott. A népe képtelen szembe nézni magával, majd összenézni és cselekedni. A cinizmus az úr. A magyarság sorsa megint Istenért kiált. A magányunk egyetemes.
Mindenkinek az érdeme szerint. A legfontosabb konzervatív igazság.
PS: Van még egy ismert "konzervatív kiáltvány", Dávid Ibolya tollából, de ennek hatása már a megszületésekor sem volt mérhető a Láncziéhoz. Az igazsága viszont túlélte azt.
