Miután a huszadik ilyen irányú pellengérre hívtak meg kommentelők az utóbbi hónapban főleg a blogomon kívül -- a blog törzskommentelői nagyjából ismerik az álláspontomat --, hadd tisztázzam:

- Igen, károsnak tartom az Orbán-kormányzás etnicista irányát, viszont a modernizációs nacionalizmus oldalán állok a Nyugaton egy ideje domináns multikulti progresszivizmussal szemben. Vallom, hogyha a népbutító és a kompetenciáinkat megrekesztő etnicizmussal szemben nem térünk át a nemzeti modernizációra, akkor az ország népének nemcsak jelene nincs, de jövője sem lesz a boldog népek sorában. A nemzeti identitás és a versenyképesség összekapcsolása olyan feladat, amelynek az Orbán-vezette kormányok láthatóan nem tudnak megfelelni. Orbán látószöge ezen a területen hagyományosan szűkebb és terméketlenebb az összes közép-európai miniszterelnökénél, ma éppen Seehofert és Kurzot is ideértve.

- Tehát nem, nem választanám a mai magyar baloldalt a kártékony Fidesz-kormányzással szemben sem, mert a homogenizáló progresszivizmus és a pusztán materiális érdekű versenyképesség aláássa a nemzet kulturális kohézióját, ezzel az identitását, és kitépi a mai ismert értékkatalógusunkból a legtöbb fejezetet anélkül, hogy bármi vonzóval helyettesíteni tudná.

- Az ország érdekének tartom az újabb Fidesz-kétharmad elkerülését, de egyre kisebb esélyt látok rá.

- Az ország érdekének tartanám az MSZP és Gyurcsány eltűnését a közéletből, és sajnálom, hogy Orbán érdeke itt (az erőforrásaink elszívásához hasonlóan) ellentétben áll az ország érdekével, neki ugyanis a leszerepelt korrupt baloldali erők életben tartása és annak biztosítása ideális, hogy ezek foglalják a helyet, illetve megnehezítsék a kredibilis baloldali ellenzék kialakulását.

- A magyar külpolitikát igen kockázatosnak ítélem, mert a túlzott keleti függés -- a Nyugat kiegyensúlyozása érdekében -- kiragadhatja a hazai kezekből az ország irányítását. Nagyobb kooperációt várnék az EU reformjában Brüsszellel, míg -- ahogy értelmezem -- egyelőre a húrok feszítése folyik egy nekünk kedvezőbb közép-európai erőtér kialakítása érdekében. Reméljük, nem szakadnak el a húrok. A magyar külpolitika hosszú távú Kárpát-medencei céljait, amennyiben a magyarság dominanciáját akarja elérni, ebben a kontextusban értelmezem és miközben megértem az ambícióját, az Urálon innen számított európai trendek ismeretében szintén nagyon kockázatosnak érzem. Úgy gondolom, hogy a kormány túl nagy vonzerőt tulajdonít a magyar etnikai szemléletnek, amit az elkövetkező évtizedek inkább nem fognak visszaigazolni. Jóval nagyobb az esélye annak, hogy az etnicizmusban ragadt, offenzív vágyálmokat dédelgető nemzet nem képes majd nemzetként versenyképessé válni, a legjobb tagjai -- adott esetben milliós nagyságrendben -- kiszakadnak belőle és végül a nemzeteken átívelő trendek kisöpörnek minket a fejlett országok sorából. Lásd a posztot elölről.