1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.11.01. 15:19 HaFr

A baloldal szétesése és a Fidesz négyötöde felé?

Képtalálat a következőre: „progressive fashionable”

A Medián legújabb kutatása szerint ha most vasárnap lennének a választások, 60 százalékot kapna a nagyobbik kormánypárt, míg a második helyezett Jobbik csak 14 százalékot. Az MSZP-re a választani tudó biztos szavazók 9 százaléka, a DK-ra 7, míg az LMP-re alig 5 százalékuk voksolna. Elég mellbeverő adatok, ami azt illeti, és bár egy adat nem adat ebben a szakmában, ez itt nem állhat túl messze a valóságtól. A biztos szavazóknál mért 60 százalékos szavazatarány kedvező körülmények között akár négyötödös mandátumarányt is hozhat egy pártnak a mai választási rendszerben.

Szinte unalmas már minden elemzés, amely a pártrendszer ilyen megborulásának okait boncolgatja. Én -- szintén szokványosan -- csak arra mutatok rá, hogy a versenyben csak baloldali-osztogató pártok lévén (ex-rasszista, etno-nacionalista, progresszivista, újbalos és kvázi-szocdem kivitelben) természetesen egy szó sem esik a szabad társadalmak két legfontosabb intézményrendszeréről: a piacról és a liberális demokráciáról. Ha esne, volna valamennyi esélyünk, hogy előbb a közbeszédben, majd a társadalmi ethoszban is elmozdulhatnánk az etatista elosztó-kiróvó paradigmától a szabadság és az értékteremtés struktúrái felé. Így semmi. A szerencsétlen ellenzékünk a Fideszt azon a pályán (a kollektivizmusén) akarja megverni, ahol az ő kezében van az adu ász (a nemzeti szocializmusé), és az ellenzék egyszerűen képtelen felfogni, hogy ez nem sikerülhet. Nem. Nem. És nem. Nem sikerülhet.

A Fideszt nem fogja megverni soha egy baloldali párt, amíg a jobb térfél teljesen üres. A magyar pártrendszer félpályás, a szabadságnak és a piacnak semmi esélye, a baloldali ellenzéknek meg a Fidesszel szemben nincs esélye. Egy kezemen meg tudom számlálni az értelmiségen belül azokat, akik valamilyen formában szembenéztek már ezzel a -- nem az ő szempontjukból, hanem az ország számára -- drámai helyzettel. Marad ezért az egymás után "romló" közvéleménykutatási adatok feletti siránkozás ("nahát, de még ez is! na ezt már nem!"), felváltva Sárosdi Lilla ügyének post mortem boncolgatásával. A magyar értelmiség hatalma a FB-oldalának admin jogáig terjed. A pártvezetőké addig se.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr1713135124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2017.11.01. 17:00:40

Te is csak itten rombolod az ellenzék esélyeit :D

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.11.01. 18:15:10

@nevetőharmadik: hát, ha rajtam múlna, már sok éve rom lennének, sajnos nem múlott

jatagán9 2017.11.01. 20:38:40

"A Fideszt nem fogja megverni soha egy baloldali párt, amíg a jobb térfél teljesen üres."

Tudtommal pl. létezik egy PKP. Jó példa arra, hogy amit gondolsz és leírsz pont annyira működésképtelen, mint az ellenzéknek nevezettek próbálkozásai.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.11.01. 22:30:16

@jatagán9: más miatt működésképtelen, hogy precíz legyek

Lavinia Pinkerton 2017.11.02. 08:25:56

Azért ezen a 60%-on még javítani fog a fideszkampány, bárkit is fognak elkapni és börtönbe dugni, nagy sikere lesz.

GyMasa 2017.11.02. 09:24:02

@HaFr:
Jol gondolom, hogy megfelelo mennyisegu jobb oldali szavazo hijjan versenykeptelen?
Illetve a fidesz es a nyomorult ellenzek narrativaja miatt is, akik ugye a fideszt jobboldali partnak definialjak a jobbikot meg szelsojobbosnak...

Morpheus. 2017.11.02. 14:27:34

A biztos pártválasztók 21% -a három pártot támogat: MSZP-DK-LMP vagyis ennek a háromnak a koordinációja adhatna esélyt a fidesz kétharmad megakadályozására. Ennyire egyszerű.

nemecsekerno_007 2017.11.02. 14:56:07

Poszt-kádári idióták, már az MSZMP klónok.

LMP, Momentum, Jobbik. Ezek talán nyomnak valamit a latban.

Valszeg inkább a Fidesz-ből fog kiválni egy modernebb jobbközép alakulat. Majd egyszer. De ki a fenét érdekel, inkább dógoznátok...

:)

Szelid sunmalac 2017.11.02. 15:31:05

Meg neha idekukkantok, hatha van meg valami morzsaja egy-egy eloremutato otletnek, ami korabban emg nyomokban felfedezheto volt a blogon, de mar az is eltunt :( Kar.

illaim 2017.11.02. 16:02:13

@HaFr: "más miatt működésképtelen, hogy precíz legyek"
Aztán mi lenne, ha egyszer nem a kifogásokat keresnéd, hanem a megoldást? LOL

Brix 2017.11.02. 16:24:09

Éppen ezért kellene màr egy valódi jobboldali pàrt, amely eséllyel indulhatna a Fidesz ellen. De, jelenleg minden pàrt - beleértve az Lmp- t és a Jobbikot is - balliberàlis irànyba mozog...Titkon az Lmp- ben reménykedtem, de mióta Schiffer nincs, ez remény is elszàllt...Tulajdonképpen ugyanazt kellene csinàlni majdnem, mint a Fidesz, csak tisztességesebben, korrupció nélkül...

inteligencs elenzeki 2017.11.02. 16:46:23

Nem, nem. Az ellenzéket az teszi egyre sikertelenebbé, hogy jelenleg csak egy fogódzójuk van, és az a korrupció. Azonban az sem igazi fogódzó, mert közben egyre másra jönnek a hírek arról, hogy a gazdaság állapotát külföldi elemzők egyre jobbnak ítélik.
Joggal mondhatja hát a választó, hogy mi a f.szért szavazzak másra, amikor a szocik ugyanúgy ügyeskedtek, legfeljebb csak az eszközkészletük volt szerényebb.
A szocik hazavágták a költségvetést, a fidesz helyretette.Csúnya dolog hogy lopnak, de sajna jobb nincs. Lóf.szt foglalkozik azzal a leendő szavazó hogy most akkor a fidesz mennyire jobbos, a Szocik meg mennyire balosak.
Ezekre a szempontokra még rárakódik persze egy csomó be nem vált jóslat, hogy a fidesz alatt csődbe megy a gazdaság, előrehozott választásokat kell kiírni, ja és a kedvencem, hogy diktatúra van. Ezeket rendre, és markánsan felülírta aztán az élet. A diktatúrázás esetében meg adta magát a dolog, hogy hülyeség.
Lehet e ilyen handabandázókban aztán megbízni ?

nyerafidesz 2017.11.02. 16:58:23

Olvasván a blogot teljesen egyértelmű, hogy az ellenzék annyira impotens, hogy akkor sem szabadna a hatalom közelébe engedni, ha egy szelektív járvány csak a fideszeseket nyírja ki.
Isten óvja Magyarországot gyurcsányoktól, juhászoktól, és a többi ostoba pancsertől!

GyMasa 2017.11.02. 17:22:48

@Comte de Gippaud:
.. A diktatúrázás esetében meg adta magát a dolog, hogy hülyeség...
Eppen a netszerte kommentelgeto ellenzeik rettegok a legjobb pelda arra, hogy nicsen diktatura.
Ja, meg a nyitott hatarok ellenere minimalis elvandorlas.

Visceroid 2017.11.02. 18:12:04

"Lóf.szt foglalkozik azzal a leendő szavazó hogy most akkor a fidesz mennyire jobbos, a Szocik meg mennyire balosak."

Én meg azt mondom, hogy az erősebb és hangosabb kutya él szexuális életet. Tehát tökmindegy, hogy ki mennyit lop, ha a Fidesz az, amelyik ki tudja vinni az utcára az embereket, békemenetet szervez, vannak rohamnyugdíjasai, egyes emberek még a rendőrséggel való szembeszegülést is bevállalják a pártért. Ha 2006-ban az emberek hajlandóak voltak összeveretni magukat Orbánért, akkor az a legkevesebb, hogy annyit lophatnak tőlük, amennyit nem szégyellnek. Egyes emberek jelen pillanatban az életüket is odaadnák Viktorért.

2017.11.03. 21:40:10

@nemecsekerno_007:
ez a maszopnál már politikai alzheimer kór végstádiuma

Khonsu 2017.11.04. 00:13:45

@nemecsekerno_007:

Ha 2018-an a Fideszt nem győzi le senki, akkor ez a harc eldőlt. Semminek nem kell kiválnia. A Fidesz bizonyította erejét és elfoglalhatja megérdemelt helyét a győztesek között.

Innentől egyetlen szerepük saját helyzetük és céljuk megértése a nagy egészen belül.

Hidvégi Mihály 2017.11.04. 09:59:12

Az ellenzéket lehet szapulni. Divat. Szinte kötelező, szapulja még az is, aki maga is ellenzéki.

Arra már kevesebben vetemednek, hogy az ellenzéket legalább két részre osszák. Van az MSZMP utód MSZP és DK, s ugye ők azok akik leginkább felelősek Orbán örökös győzelméért, ha nem kormányoztak volna olyan rosszul, ez a kis senki maradhatott volna valóban senki.

Tehát meg kéne különböztetni őket a többiektől. A Momá-tól is például, mert az, hogy Bokros szóba áll az előbbiekkel, szerintem nem annulálja azt, hogy maga Bokros egy igazi piaci és jogállami alapon képzeli el azt a jövőt, ami az országot felemelné.

De leginkább azt szeretném a minden ellenzéki pártot szapulók figyelmébe ajánlani, hogy emlékezzenek arra, hogy Orbán és NER-e hogyan küldte padlóra Bajnait. Tehát ne feledjük, amikor az ellenzéket szapuljuk, hogy olyan aljas a mai hatalom, hogy amikor azt látja, hogy egy potenciális kihívója akad, akkor nem riad vissza semmitől, hogy a célját, az eléggé fajsúlyos ellenfelét megsemmisítse. Eddig elég volt a libák hurcolása, de úgy szokott náciéknál lenni, hogy amikor nem elég, akkor komolyabb eszközökhöz nyúlnak.

Minden hiábavaló szapulása az ellenzéki oldalnak, valamint azok összemosása, elködösítése Orbán malmára hajtja a vizet.

2017.11.04. 13:23:43

@Khonsu:
ehhez a legfőbb segítséget a fideszen belül a különböző eredetű, főleg a korrupcióból származó jövedelmek egyre durvábban mutatkozó differenciálódása adhatja.
illetve annak egyre nyilvánvalóbbá válása, hogy ezek a jövedelmek nem a teljesítménnyel arányosak.(hacsak a nyelvcsapás frekvenciáját nem sikerül a teljesítmény oldalon, a garantált elérhető jövedelem eléréséhez szükséges tényezővé tenni a jövedelemtáblán )

GyMasa 2017.11.04. 18:58:39

@Hidvégi Mihály:
...NER-e hogyan küldte padlóra Bajnait...
Ezek szerint Bajnai nem volt jó jelölt, hiszen volt neki gyenge pontja / nem volt képes megvédeni magát az alap sárdobálástól.
A képlet egyszerű:
Egy feddhetetlen vagy legalább Orbánnál dörzsöltebb, karizmatikus kihívó tudja megverni a fideszt.
Ez a személy ma nem létezik!
Amíg nem fog, addig nem is lesz nagy változás.
süti beállítások módosítása