A hanyatló nemzetek hazudnak (magukról maguknak), a hazug nemzetek hanyatlanak. Bibó zsákutcás történelemnek nevezi azt, ami alapvetően a nemzet élethazugságára -- önképének tisztázatlanságára és ferdeségére -- épül. Ugyanezt én e blog több korábbi bejegyzésében -- még radikálisabban -- a nacionalizmus nemzetellenességének hívtam abból kiindulva, hogy a nemzeti gondolkodást irányító és a nemzetet létrehozó nacionalizmusunk öngyilkos alapokra helyezte a nemzetet már a születése pillanatában azzal, hogy a sorsát elválasztotta a modernizációtól, később pedig szembehelyezte vele. A nemzetünk függetlenségi-etnicista logikája kitaszít mindent a nemzeti fejlődés fő sodrából, ami veszélyezteti az etnicista logika politikai elsőbbségét, és ha végül olyan politikai erő kerül hatalomra, amely az etnicista logikát hívja segítségül a hatalomban maradáshoz, attól kezdve borítékolható a hanyatlás újabb spiráljának beindulása.
Magyarország hanyatló ország. Az intézményrendszere rombolja a polgári élet lehetőségét, polgárai és közösségei gyengék és együttműködésre képtelenek, az állama uralkodik a nemzeten, így az államot rabul ejtő politikai kaszt az itt leírt logikát felhasználva könnyedén uralkodhat a nemzeten és a polgárain. Az ezzel szembe állított, gondosan szelektált makrogazdasági adatok senkit sem téveszthetnek meg, akinek van szeme és füle.
Magyarországról menekül az alkotásra kész erőforrás és csak az marad itt ebből, amit külső erők (nyugati cégek) a limitált céljaikra megfelelőnek tartanak. A magyar szellemi tőke szabadpiaci része start-upok formájában megalakulhat itt, de utána kivétel nélkül távozik, mert a környezet nem alkalmas az alkotásra. A szellemi tőke maradéka vagy korrupt és élvezi a korrupciót (lásd a magyar orvosi elit, a tudományos-akadémiai kar, a gazdasági elit tekintélyes hányadát), vagy megalkuszik önmagával és lemond a kiteljesedésről. Nincsen olyan szakmai kiválóság, amelynek kifejezetten jobb volna Magyarországon és inkább természetes otthonra találna itt, mint másutt. Ennek megfelelően az innováció, a magas hozzáadott értékű beruházások, a tehetséggondozás és -megtartás, a szellemi alkotás és általában a szabadság hovatovább csak egy jobb afrikai ország képét mutatják, míg az intézményi hatékonyság már most is azt.
A közélet minősége ugyanúgy romlik, mint a köztereinké, a közerkölcsé ugyanúgy, ahogy az anyagi kultúráé, sorolhatnám -- egyre rosszabb magyarnak lenni más népekkel összevetve. Magyarország a közélet súlyos betegségét tükröző sorosozás, migránsozás, brüsszelezés, politikai acsarkodás, korrupció és hazudozás közepette Európa legszomorúbb helyévé válik. Politikai ellenzéke tehetetlen, a régiek nem tanulnak a hibáikból, az újak a régiekéből sem. A népének nincs tartást adó értékrendje, nincs tudása a közös értékteremtésről, nem ért az országa üzemeltetéséhez, nem tudja, mit nem szabadna engedni a kormányzóinak. Miközben Európa nehéz éveken átverekedve magát újra emelkedő időszak elé néz, Magyarország -- mint annyiszor a történelem során -- újra egy rossz választást alapoz meg. Nem kell fatalistának lenni, elég lenne megnézni a történelmünket ahhoz, hogy lássuk: amikor a nyugati nemzetekétől eltérő alapokra helyeztük a társadalmi logikánkat, mindig vesztettünk rajta -- így lesz most is.
