1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.07.22. 17:06 HaFr

Egy közepes Orbán-beszéd is bőven elég

Képtalálat a következőre: „orbán tusnádfürdői beszéde”

Teljesen mindegy, mit mondott Orbán, mennyi benne a delírium és az igazság, amíg -- unos-untalan lehet ismételgetni -- ott van benne a narratíva, a sztori, a világkép, identitás, nevezzük bárhogy. Márpedig ott van. Változnak a hangsúlyai az évek során, ha csak az utóbbi tíz évet nézzük, mégis elég összefüggő ahhoz legalább az egyik évről a másikra, hogy hihető legyen. A hihető voltát az évszázados magyar szenvedély (amit én függetlenségi nacionalizmusnak nevezek) és a szenvedély történetté formálása okozza, amelyre a politikai döntések értelmezését csak ráfűzi, illetve a szavazóit eligazító jövőképét alapozza (ma éppen az EU "megrendszabályozását" és az orosz-török-izraeli csoporttal való kiegyezést illetően).

Ilyen szenvedélyből táplálkozó narratívája nincsen az ellenzék egyik pártjának sem, következésképp a megszólalásaik folyamatosan az inkoherens, esetleges, felelőtlen, talmi fotelpolitizálás látszatát keltik, aminél a valóság sem sokkal jobb. Ezért van, hogy -- nézzük meg a mai Orbán-beszédre adott szánalmas nyilatkozataikat -- valóban semmi félni valója tőlü(n)k a Fidesz elnökének. Fogalma sincs senkinek, mit akar a P, az LMP, a DK stb., illetve amit tudunk, abban nagyon kevesen akarnak társutasok lenni. Ezek a pártok Európáról beszélnek, ha jól tudom, de képtelenek elhitetni a választókkal, hogy egy, tudják, miről beszélnek, kettő, hisznek abban, amit mondanak, három, érdemes a választóknak utánuk menniük -- és akkor a merő pragmatizmuson túli választói azonosulásról még nem is beszéltem.

A félreértések elkerülése végett ezek a pártok nem azért nem fognak össze, mert annyira különböznének a lényegüket illetően (hiszen nincs politikailag értelmezhető lényegük), hanem mert annyira ugyanolyanok (anti-orbánisták, ahelyett, hogy a saját jogukon lennének valamik), és ezért -- mivel mindegyik ugyanazt a semmit nyújtja némileg más profillal -- egyik sem hiszi el a másikról, hogy jobb lehetne nála: az antiorbánizmusban. Biztos lehet benne az olvasó, hogyha valaki rátalálna a megfelelő szenvedély alapú narratívára, amelyet egy vagy két megfelelő személyiség képvisel, rögtön tudná mindenki róla, hogy ő a kihívó. De ilyen kihívó nincs a láthatáron sem.

Le Orbánnal! Ezt most ki mondta, az MSZP vagy a Momentum? Juhász Péter vagy Vona Gábor? (A Jobbik, amelyik egy éve még a leginkább a közelébe került annak, hogy a saját jogán legyen valami, ma már szélsebesen esik szét.) 

A reaktív, súlytalan, esetenként látszatellenzékiséggel való szembefordulásra hét év nem volt még elég, miért lenne elég nyolc?

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3712681095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.22. 17:17:33

Ha kódolt antiszemita cikkek írása helyett több ballib médiát olvasnál, tudnád, hogy Orbán retteh, s már csak órái vannak hátra, s meg is fog bukni még 2012 ősze előtt.

2017.07.22. 18:27:39

"Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk,
Fáradt, szomorú a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

Meghalni se tudunk nyugodtan.
Amikor már megjön a Halál,
Lelkünk vörösen lángra lobban.
Meghalni se tudunk nyugodtan.

Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk."

nemecsekerno_007 2017.07.22. 18:50:34

"Ha az embereknek választani kell a korruptak és a hülyék között akkor a korruptakat fogják választani.

Schiffer András mondta nemrég :)

Majd egyszer lesz egy nem korrupt csapata is, akik nem is hülyék :)

DrGehaeuse 2017.07.22. 18:59:52

Megtudhattuk orv-bán apánktól, hogy mik az erős ország kritériumai (szerinte). De nem az az érdekes, miket tart lényegesnek, hanem az amit (mivel nem vette fel a listájára) lényegtelennek tart. Tehát erősmagyarországnak nem kell magas színvonalú oktatás, nem kell jól működő egészségügyi rendszer és nem fontos a jól működő közlekedési rendszer sem.

morph on deer 2017.07.22. 19:05:11

@nemecsekerno_007:
"Majd egyszer lesz egy nem korrupt csapata is, akik nem is hülyék :)"

... és majd koccintanak a kakaóval Schiffer 98. szülinapján a Balog Zoltán szeretet-otthonban ... Mert lehet más a születésnap!

nemecsekerno_007 2017.07.22. 19:25:39

@morph on deer: ... és majd koccintanak a kakaóval Schiffer 98. szülinapján....

Hát akkor marad ez, a legkisebb rossz.

morph on deer 2017.07.22. 19:35:06

Hogy ki mondta azt, hogy "le orbánnal?"

Úgy érted, még lejjebb? Lehetne még?

A viccet félretéve: ez nem szükségszerűen mérvadó kritérium!
Ez csak akkor számítana igazán, ha valaki az orbán helyére akarna lépni, de amúgy nem igazán állna szándékában szétcseszni a "centrális erőteret", amely mint tudjuk a "teljhatalom" orbáni szinonímája.
Mint Botka, például.
Neki alkalmasint fontos az orbánival közel egyenértékű(nek szánt) hívószavak kiötlése, mert helyette akarja folytatni!

Aki viszont "csak" ki akarja söpörni ezt a mocskos rendszert a közéletből, annál már nem szempont a szerepcsere lehetősége, ott bőven elég a "LE oRBÁNNAL - LE AZ oRBANIZMUSSAL!" jelmondat, semmi szükség ennél többre!

Párt-alapon ugyanis orbánt lehetetlen megbuktatni, annál már jóval több kell.
(Ennek az egyik oka az, hogy szektát kéne párttal és politikai módszerekkel legyőzni, az meg nem fog menni.)

Egy ilyen eset úgy is felborítaná a mai pártok struktúráját, és az úgy is lenne rendjén.
Akkor végre újra lehetne rendezni a politikai sakktáblát, ami már vagy tíz éve várat magára...

Szóval nyugi, nem hiányzik a másik "nacionalista megváltó" - már most is 100% többletünk van, azaz eggyel több a kelleténél! :)

Moin Moin 2017.07.22. 19:57:30

"... ahelyett, hogy a saját jogukon lennének valamik..." - A saját jogon való valamivé válás ott ás azzal kezdődik, ha nem foglalkozol a legyőzendő ellenség aktuális témáival, mert nem az adott témát kell legyőzni/kielemezni, beszélni róla. Nem ez a feladat. A feladat az, hogy legyőzd az ellenséget!

...Napóleon mondta, hogy az ellenségtől sosem lehet tanulni! Ne vele foglalkozz: mert ha vele foglalkozol, akkor szükségképpen engedsz a stratégiájának, amelynek része a saját tematizálása is.

Le Orme 2 2017.07.22. 19:58:17

Az ellenzék most éppen Rogán feleségének az órájával van elfoglalva.

Le Orme 2 2017.07.22. 19:59:29

@Moin Moin: "Napóleon mondta, hogy az ellenségtől sosem lehet tanulni! Ne vele foglalkozz"
Napóleon hülye volt.

Moin Moin 2017.07.22. 20:11:59

@Le Orme 2: Mindenek előtt: a Napóleon-idézethez már nem tartozik hozzá a "Ne vele foglalkozz!"-rész; azt csupán én adtam tanácsképpen Péternek. ...De jólesik, hogy az utókor majdan az én mondandómat egyenfajsúlyúként kezeli a Boniéval!:-)

Napóleont pedig csak a hülyék szokták hülyének nevezni - leginkább irigységből. Az, hogy valaki akár óriási hibákat is elkövet államférfiként, nem az következik, hogy az illető "hülye", hanem csak az, hogy ember és nem Isten - vagy Orbán!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.07.22. 20:42:53

@morph on deer:

"nem hiányzik a másik "nacionalista megváltó" - már most is 100% többletünk van, azaz eggyel több a kelleténél!"

Ez jó lett.

Le Orme 2 2017.07.22. 20:57:24

@Moin Moin: Te is hülye vagy, ha szerinted egy hülyét irigységből neveznek hülyének.

Carmichael 2017.07.22. 22:09:21

@Moin Moin:
Azért ezt annyiban finomítanám, hogy az ellenség stratégiájának ismerete és elemzése nem haszontalan a sajátod kilakításának tekintetében, de abban igazad van, hogy nem szabad arra alapozni a saját stratégiádat, mert függő helyzetben maradsz a másik fél lépéseitől. Az állandó antitézis, amit ma az ellenzék követ, nem stratégia (hacsak a teljes kiszolgáltatottság és tanácstalanság nem számít mára annak).
Az ellenzékből fájóan hiányzik egy jó (OK, legalább közepes) vezető. Ahogy Hofi anyósa mondta volt: "...amíg ők nem tudják hova mennek, addig te ne tudd, hogy hova állj!"

DrGehaeuse 2017.07.23. 08:28:59

Azt észrevette valaki rajtam kívül, hogy orv-bán a maga tahó módján bejelentette: A magyar többségű területek visszacsatolását tekint célnak: "Támogatom az autonómiát pont. Jobb híján pont."
Nagyobb lesz a haderő fejlesztési program mint gondoltuk.

Őszíntén kéne beszélni 2017.07.23. 09:55:44

Hahaha. Közepes beszéd... Béndek bácsi, te évek óta próbálkozol, hogy valami értelmes gondolatot préselj ki magadból ezen a blogon, és olyan nyelvezetben, amit rajtad kívül más is megért. Sikertelenül.

Beszarás.

Le Orme 2 2017.07.23. 10:06:06

@DrGehaeuse: Kárpátalját vissza kell csatolni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.07.23. 10:21:19

@Őszíntén kéne beszélni: kétforintos minôség a nertárs, a hierarchia legalja felé, olcsó, de megbízható, nem kérdez vissza, de az eléne tett szöveget képes visszamondani

DrGehaeuse 2017.07.23. 11:07:38

@Le Orme 2: széles körű ruszin autonómia mellett pont.

DrGehaeuse 2017.07.23. 11:11:22

@HaFr: Ez most kicsit durci lett. A troll megjegyzése tartalmaz nyomorban olyan kritikát is amit lehetne komolyan venni is.

2017.07.23. 11:35:31

@Őszíntén kéne beszélni:
de mit mondhatna?

le Orbánnal !
hogy lehet a "gondolatkőrt" úgy kibővíteni, legalább némi, de a befogadhatóságot ne korlátozó többlet tartalommal megtölteni, hogy azért tömören és mindenki számára értelmezhető nyelven legyen ez a végső következtetés.

majd 2020 után!
akkor már nem lesz szükség kommunikációs nagysándorokra ahhoz, hogy mindenki ezt akarja.

amíg van lóvé, addig sokak számára lehet jó is a korrupció, ahogy elfogy nem lesz kérdés, hogy ki "követte el" azt a gyalázatot, hogy megint itt állunk legatyásodva és megszorítva.

Khonsu 2017.07.23. 12:31:54

Orbán egyetlen dologhoz ért, a néphülyítéshez, de abban legalább profi. Az ellenzék sajnos még ehhez is hülye.

Az a helyzet, hogy a NER-t országon, és politikai rendszeren belülről legyőzni csak egy továbbfejlesztett, "NER 2.0" tudná. Olyat pedig a jelenlegi ellenzék nem képes összehozni.

2017.07.23. 12:37:56

@DrGehaeuse:
a magyar többségű területeket legfeljebb a határmentén lehet elcsatolni. az érmelléken mihályfalva majdnem teljesen magyar. összekapcsolják ábránypusztával, akkor bukarestből észre sem veszik. budapesten verné a seggét az egyik vallásfelekezet liberális része, amelyik ezekben a kérdésekben a románok oldalára szokott állni. de az másik kérdés.

tehát nem egy székely tömböt kellene létrehozni. mert egy lyukas románia senkinek sem jó. a románoknak se. de a magyaroknak se, mert úgy románokkal vannak körbekerítve.

helyette a partium és (belső) erdély vegyes zónává válhat, amiben többségi magyar és többségi román kistérségek váltakoznak. és a nagyobb városok kétnyelvűek (vagy esetleg háromnyelvűek feltéve, hogy a szászok államvallásuknak a nemzeti kereszténységet választják.) illetve még ugye vannak a cigányok és a zsidók. az ortodox liberálisok el akarják románosítani erdélyt. a többség törődjön bele, hogy így döntött nyugat. de a zsidóság egy része nem így gondolkodik. szóval erdélybe akár visszatérhet egy valódi multikulturalitás. csak nem feltétlen az, amit berlini vagy a pesti neolib-neokon elit diktál.

2017.07.23. 13:00:00

@Khonsu:
a NER a korrupció egy az anyagi vonatkozásokon túli, sokkal általánosabb kiterjesztése.
javaslom, hogy a magyar domain nevekneknek ne is .hu, hanem .ner legyen a kiterjesztése

Khonsu 2017.07.23. 13:14:00

@DrGehaeuse: @444:

Ez tipikusan az a probléma, ahol érdemes egy lépést tenni hátra, hogy később kettőt léphessünk előre. A határrevízió gyakorlatilag lehetetlen, de nem is erre van szükség, et igazából csak kevesen akarják. Amire szükség van, az a nagyobb önállóság a magyarlakta területeknek.

444-el abban az egyetlen dologban értek egyet, hogy érdemes lenne a regionalizmus irányába elmozdulni. Az EU-t, vagy a későbbi Európai Egyesült Államokat úgy kellene megszervezni, hogy az államok jogköreit (értelmesen) felosztják egy központi kormányzat és a régiók között, gyakorlatilag reprodukálják Svájcot nagyban.

Ebben az esetben a magyarlakta területek önálló régióként szabaddá válnának úgy, hogy semmilyen határmódosítás nem történt, egyszerűen csak azok a közigazgatási egységek, melyekhez a régi határok tartoztak (államok) elveszítenék a jelentőségüket, velük együtt pedig határaik is, a régiókkal szemben.

2017.07.23. 13:16:36

@444:
ez hülyeség.
ma már nem a régi geopolitikai értelemben lehet és kell gyarmatosítani.
akinél a nagyobb gazdasági hatalom és nagyobb képesség a piacok uralására, az szerezhet nagyobb politikai befolyást.
ha ezt megszerezte, akkor napi szintű (akár agitprop munkával) döntheti el, hogy milyen legyen a gyarmat arculata.
erre jó példa a NER működtetésének módja: hafr.blog.hu/2017/02/19/gyarmati_rendszer_magyarorszagon

2017.07.23. 13:25:09

@Khonsu:
egy az országot rég elhagyott blogger bejegyzése még a NER korszak előttről.
mi nem igaz benne? és az általánosításokon túlmenően, mi nem olyan, ami a NER biztos alapját képezi most és mindörökké?
bukowszky.blog.hu/2009/09/22/vaskos_kozhelyek_a_nagyvilagbol_csak_pozitivan

ja! és ez az ember (az írásai alapján) szerintem abszolút nem "idegenlelkű"

Khonsu 2017.07.23. 13:29:18

@Bánegressy:

A NER még annál is veszedelmesebb dolog, mint gondolnád, bőven túlmutat az egyszerű korrupción. Egy jól szervezett hálózat, egy állam az államban (ezért még akkor is fennmarad, ha a Fidesz bebukja a választást).

Maradjunk annyiban, hogy egy nem szokványos problémával állunk szemben, ami nem szokványos megoldást kíván.

Egy szervezet az ellenfél. Jellegéből adódóan pedig csak egy még fejlettebb szervezet képes azt legyőzni. Egy olyan, mely megadja mindazt, amit a NER kínál, és még sokkal többet is azon felül. Mozgástér bőven akad, mivel a NER tele van hibákkal (melyek sok esetben épp a tagok kapzsisága/hozzánemértése miatt kerültek a rendszerbe).

Egy NER 2.0, melyben ki vannak javítva ezek a hibák, tartalmaz néhány plusz képességet/szolgáltatást és mondjuk a megszokott narratívára is rálicitál egy jó adag modern, európai újbalos elemmel, az úgy kiütné Orbánékat, hogy nem győznének csodálkozni.

A probléma mindössze az, hogy ilyen irányultságú pártunk nincs és azok a tehetségek is hiányoznak/rejtőzködnek akik egy ilyen összetett szervezetet képesek lennének felépíteni és működtetni.

2017.07.23. 13:43:41

@Khonsu:
ezt azonban csak győzzük kivárni.
szerintem a NER- ben az a "zseniális", hogy a megelőző rendszerek hibáit figyelembe véve engedhet meg egy csomó olyan hibát, ami azokban is meghatározó volt, viszont a legnagyobb mozgástere és a legnagyobb dinamikája az új elit képzésében és a középosztályban a mögötte álló slepp szolgalelkűségében van.
ráadásul mindez generációkon és rendszereken átívelő tapasztalatok summázata.
egy egész országnak kell ahhoz tönkremenni, hogy mindent (mindezt? :D) előröl lehessen kezdeni.

Khonsu 2017.07.23. 13:47:25

@Bánegressy:

Mindössze azt írtam le, hogy mi lenne képes legyőzni a NER-t. Arról szó sincs, hogy ez a közeli jövőben, vagy egyáltalán valaha is megvalósulna, és arról sem, hogy ha mégis, akkor ettől olyan sokkal jobb lenne. (Inkább csak kevésbé lenne rossz.)
süti beállítások módosítása