A magyar nemzet öröklött kompetencia-hiánya megakadályozza, hogy tartós versenyképességi növekedést tudjunk elérni, illetve bármilyen versenyképességi elmozdulás esetén a terméketlen függetlenségi nacionalizmus uralkodó logikája hamar aláássa a javulást. Ez a tény mégse azt támasztja alá, hogy a nemzeti kereteket meg lehetne kerülni a modernizációban. A nemzet mint szolidaritási, érzelmi és szervezési közeg egyébként is fontos eleme minden modernizációs stratégiának (minden nép nemzetként vált versenyképessé, nem nemzetek feletti egységekben), de esetünkben többről is szó van. A nacionalizmus olyannyira erős összetartó ereje az ország népének, hogy ennek felhasználása nélkül lehetetlen meggyökereztetni a modernizációnak bármilyen programját.

Ezért a nacionalizmust nem kidobni kell, hanem átgyúrni. A nacionalizmus kétszáz éve is társadalomszervezési projektként indult: semmi "törzsökös" és "természetes" nincs benne, ahogy a nemzetben sem. Ez utóbbi az előbbi eredménye, legfeljebb támaszkodik a nemesi natio, a genetikus eredettudat, a közös terület és nyelv, valamint és a függetlenségi vágyak középkorig visszanyúló motívumaira, de ezeket a motívumokat a liberális nacionalizmus (!) szelektálta és gyúrta nemzetté, ahogy az értelmiség döntötte el azt is, hogy a népi kultúrából mi váljon az "autentikus magyar kultúra" részévé. Így a mai nacionalisták -- akik nyilván nem örülnének ennek, ha tudnák -- a liberalizmus unokái és egy tudatos (a bécsi abszolutizmussal szemben létrehozott alternatív versenyképességi) program termékei. A máig ható problémánk, hogy ez a versenyképességi program áldozatul esett a nemzettudat nála erősebb komponensének, a függetlenség (politikai, kulturális, majd etnicista, xenofób és rasszista) motívumának.

A magyar nacionalizmus uralkodó eszméje a korábbi írásokban már elégségesen tárgyalt módon magában hordozza a terméketlenséget, a társadalom- és emberellenességet. A magyar nemzetnek nincsen semmilyen pozitív programja, a politikai nemzetünk meghatározása negatívumokban, ellenségparadigmákban és sérelmekben él. (A nagyszerű magyar kultúra nemzetegyesítő ereje -- amely a frankofóniáéval lehetett volna rokon -- kihasználatlanul maradt, a legnagyobb popularitásra képes, ezért a művészeti ágak között a legfontosabb zenei és irodalmi nyelv legnagyobb hazai mesterei, pl. Bartók és Esterházy, akik egyúttal, éppen emiatt a legnagyobb hazafiak is voltak, a megtűrtek vagy a tiltottak kategóriáiba esnek a "nemzeti" oldalon.)

A modernizációs nacionalizmusnak szembe kell néznie a nemzetfelfogásunk mai terméketlenségével. Modernizálni annyi, mint számot vetni erényeinkkel és hibáinkkal, meglátni bennük a kitörés alapját egy versenyképes nemzet irányába, amely együtt halad az önreflexióban a többi nemzettel, ismeri erősségeit és gyengeségeit, organikus kompetencia-növekedésre kész, megtalálja önnön "ép alkatát" (Bibó). A modernizációs nacionalizmusban a nemzet rádöbben arra, hogy nem az ideológiák tesznek valakit nemzetivé, hanem a közösséghez és a közjóhoz való hozzájárulása. Ez a fajta nacionalizmus nem nélkülözheti az állam és az intézményrendszer erejét a politikai kultúránk megfelelő hajlításában, bizonyos reflexek kialakításában. Egyformán kell tudnia érzelmi és értelmi azonosulást adni a nemzet átalakításának programjához. Nem kevesebbre, mint a Reformkor újrafelvételére van szükség, nagyjából, ahogy 1849 legelején megszakadt. Európai nemzetté kell válnunk. A modernizációs nacionalizmus a nemzeti modernizáció útja.