1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.11.15. 17:41 HaFr

Európát védené az autokrata? Hadd mosolyogjak!

 Európa problémája éppen az identitásküzdelmek -- köztük az etnicista beszédmód -- eluralkodása a liberális kapitalizmus és a jogállam kárára, nem a liberalizmus mint eszmény bukása, ahogy a széljobbos bölcsesség tartja. Az identitásharc (többnyire hátrányos helyzetből az egyenlőség irányába segítve egy-egy identitás vagy értékrend társadalmi, kulturális és jogi státusát) '68 óta a legfontosabb populizmus a nyugati világban, miután a marxista szocializmus végleg alulmaradt a piacgazdasággal szembeni küzdelemben. Sokkal erősebb a legitimációja, mint a liberalizmusé és a kapitalizmusé, amelyek legalább ennyi ideje defenzívában vannak az egymást tépő identitáspolitikák (feketék, fehérek, homoszexuálisok, feministák, keresztények, etnicisták, rendszerkritikusok) tömegvonzásával szemben.

Nem emlékszem, hogy valaha is kimentek volna tömegek az utcára a liberalizmus és a szabad piaci kapitalizmus védelmében, holott ezek térvesztése az ideologikus-identitáspopulizmusokkal, valamint az államokkal és a korporatív nyomással szemben Európa újabb kori térvesztésének és hite vesztésének a legfontosabb oka. Az identitáspolitikai környezet a közösen osztott, erős liberális-jogállami értékrend -- törvény előtti egyenlőség, meritokrácia, szabad piacgazdaság, a tulajdon védelme, patriotizmus, erkölcsi rend, korlátozott állam -- nélkül ugyanis a nem argumentálható relativizmus és az értékhiány (materializmus) felé tolja el a nyilvános beszédmódot. Ha csak a személyes identitások érvényesítésére koncentrál a többség, és megfeledkezik a liberalizmus vívmányainak közvetlen védelméről, akkor elvész a jogállam demokratikus legitimitása, marad helyette az identitásradikalizmus, illetve az egymást gyűlölő identitások és ellen-identitások közötti párbeszéd és vele a szabadság racionális védelme is ellehetetlenül.

A liberális jogállam intézményrendszere ma nélkülözi azt a közvetlen, tudatos demokratikus legitimációt és beszédmódot, amelyekre szüksége volna Európa védelmében, amikor a relativizmus a szabadság ellen fordult, és kétséges az értékeinknek az a sorrendje, ami a civilizációnk hatékony, remegő térdek nélküli önvédelmét lehetővé tenné.

Ilyen legitimitási válságban történhet meg, hogy bárki egy pillanatig is hitelt adhat egy korrupt autokrata szirénhangjának Európa "védelmében". Ez az autokrata a legjobb esetben is csak egyike az identitáspolitikusoknak, aki kereszténységgel és szabadsággal házal Európában, miközben idehaza mindent ezek ellenében és az etnicizmushoz igazodva tesz. Ám a korrupt autokrata ugyanazokból a reflexekből meríti az erejét, mint az identitáspolitikák és a radikalizmusok mindegyike: a liberalizmust átjáró konzerváló rend megbomlásából. Ez az autokrata ugyanabba a hiányba fészkelte be magát, amely bármelyik identitáspolitikát táplálja, ugyanúgy a liberalizmus és a kapitalizmus rendjének meggyengüléséből táplálkozik. És mivel a liberális kapitalizmus társadalmi és kulturális rendszere a legfejlettebb és leghatékonyabb együttélési rendszer az emberi történelemben, minden más szükségképpen csak hanyatlást és bizonytalanságot hoz egy valamikori liberális közegben, legtöbbször kevéssé látványosan, ma éppen azonban szembetűnően. Ahogy a muszlim radikalizmus ellenségünk, úgy az "illiberalizmus" is ellenfelünk. 

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr568080460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyetmondok 2015.11.15. 18:28:44

Ez nagyon tetszik.
Milyen lényeges, hogy
"Nem emlékszem, hogy valaha is kimentek volna tömegek az utcára a liberalizmus és a szabad piaci kapitalizmus védelmében, holott ezek térvesztése az ideologikus-identitáspopulizmusokkal, valamint az államokkal és a korporatív nyomással szemben Európa újabb kori térvesztésének és hite vesztésének a legfontosabb oka" , és az is, hogy

" A liberális jogállam intézményrendszere ma nélkülözi azt a közvetlen, tudatos demokratikus legitimációt és beszédmódot, amelyekre szüksége volna Európa védelmében"

Azt hiszem,van erre magyarázat,mégpedig az,hogy a jogállam,joguralom intézményrendszerét a felvilágosodás,polgári átalakulások,ritákn forradalmak,nem túlzás ezt mondanunk: készen kapták egy egészen elképesztő történelmi folyamattól,az európai antig görög/római és különösen keresztény társadalom szervezési kísérletektől,folyamatoktól.

Ez a nyugati ember olyan sajátja,mint az,hogy lélegzik.

Na ezt kell elfelejtenünk! Ez nem jár nekünk csak úgy.

unionista᠍᠍ (törölt) 2015.11.15. 19:06:30

ha a globális kapitalizmus a legfejlettebb együttélési forma a történelemben, akkor hogyan lehet, hogy néhány ember fél óra alatt szétzúzza párizs belvárosának szórakozóhelyeit. embereket százával halomra lőnek. a francia légierő nem száll fel azonnal, és nem az történik, hogy a szárazföldi erők 24 óra elteltével partra szállnak, hanem a közösségi hálón mindenki piros-fehér-kék borítóképeket gyárt, mert az milyen menő.

unionista᠍᠍ (törölt) 2015.11.15. 19:11:41

@HaFr:
ha te ezen röhögsz, akkor egy idióta vagy.

pitcairn2 2015.11.15. 19:15:26

@egyetmondok:

"nyugaton" is csak szocializmus van...

borzimorzi 2015.11.15. 19:27:14

@egyetmondok: Stimmt. Ehhez és a poszthoz nincs mit hozzátenni. Legfeljebb annyit, hogy nem kell azért körbeköpködni az egész magyar nemzetet, mert mindez nem vált 25 év alatt a vérévé. A franciáknak is beletelt azért az 1789-es nagy forradalmuk után még évszázadokba. Közben számos alkalommal kerültek újra meg újra abba a helyzetbe, hogy a köztársaságot elveszítették, majd újólag létrehozták. Most épp az ötödik köztársaságukban élnek...

Üdv:
b

borzimorzi 2015.11.15. 19:31:00

@unionista᠍᠍: Az immunrendszer lassan épül fel. A kihívásnak meg fognak felelni, csak lassan adják fel álmaikat a multikulti harmóniáról. Eleinte jó ötletnek tűnt... De lassan kidörgölik a szemükből a rózsaszín álmot, ne aggódj.

Üdv:
b

egyetmondok 2015.11.15. 21:01:48

@borzimorzi:
Körbeköpködni az egész nemzetet nem kell,de a nemzet azon részét,különösen azon nagyon művelt,olvasott,nyelvet,nyelveket beszélő részét nyugodtan körbe lehet köpködni,akik akármit is látnak Orbán új államhatalmi rendszerében, vagy akik - miközben fingjuk sincsen témáról - ,pl.erről a posztról - nekiállnak okoskodni.
Elvégre a PC beszédnek tényleg vége,nemde.

egyetmondok 2015.11.15. 21:03:02

@pitcairn2:
Sőt,a Föld lapos,ha neked úgy kerek az idológiai alapképleted. Utolsó csepp erőmig támogatlak abban,hogy szerinted neked igazad van.

egyetmondok 2015.11.15. 21:05:13

@unionista᠍᠍:
A francia légirő a párizsi terrortámadás előtt, már bőven előtte lőtte az IS állásait.
Miféle hülyeségeket beszélsz tehát?

unionista᠍᠍ (törölt) 2015.11.15. 22:03:21

@egyetmondok:
látom nem sikerül értelmezni a logikai "és" kapcsolatot. bevetik a légierőt és a szárazföldi csapatok 24 órán belül előre nyomulnak. folyamatosan foglalják vissza a területet. tehát nem össze-vissza lövöldöznek. a pénteki éjszakai merénylet az erre adott válasz.

zipe moha 2015.11.15. 22:54:01

@HaFr: "Nem emlékszem, hogy valaha is kimentek volna tömegek az utcára a liberalizmus és a szabad piaci kapitalizmus védelmében, holott ezek térvesztése az ideologikus-identitáspopulizmusokkal, valamint az államokkal és a korporatív nyomással szemben Európa újabb kori térvesztésének és hite vesztésének a legfontosabb oka."....írod....Ezután nevesítesz értékeket...amiket lehetne is védenie a tömegeknek...:"...Az identitáspolitikai környezet a közösen osztott, erős liberális-jogállami értékrend -- törvény előtti egyenlőség, meritokrácia, szabad piacgazdaság, a tulajdon védelme, patriotizmus, erkölcsi rend, korlátozott állam -- nélkül ugyanis a nem argumentálható relativizmus és az értékhiány (materializmus) felé tolja el a nyilvános beszédmódot.".....

Tedd fel kérlek a kérdést, hogy miért nem védik?...miért értéktelen a fenti értékhalmaz a tömegnek?....talán bolondok??...buták??...lusták??.. maguktól hívnák be az nyílt elit diktatúrát??...

ha végig veszed a felsorolt értékeket, melyik maradt tartalommal teljes létező???...egyik sem

-erős liberális-jogállami értékrend....nem működik
-törvény előtti egyenlőség...nyílván nem működik
-meritokrácia...nem működik
-a tulajdon védelme....szelektíve működik
-szabad piacgazdaság....jajj
-patriotizmus....szavakban cselekedetek nélkül
-korlátozott állam ...inkább korlátozó, globalizmust egyengető állam...

min csodálkozól?...ezt kellene védeni?...lehet azt mondani az embereknek , hogy értékeik vannak...nincsenek s e szerint viselkednek...ha értékeik lennének azt védenék...együtt játszanak még a képmutatókkal ennyi az egész..

egyetmondok 2015.11.15. 23:09:14

@unionista᠍᠍:
Nem sokat tudsz te erről. Nem lövöldözgettek eddig se össze-vissza.

Robur 2015.11.15. 23:21:18

"értékhiány (materializmus)"
Ezzel nagyon mellélőttél Béndek.

pitcairn2 2015.11.15. 23:30:19

@unionista᠍᠍:

kezeld ezt egészséges szkepszissel és gondolkodjál el azon, hogy ki húzhat hasznot az efféle káoszból és pánikból

persze ez efféle okoskodás lehet hogy alaptalan de az is lehet hogy nem...

pitcairn2 2015.11.15. 23:31:09

@egyetmondok:

kitűnő káder lettél volna a Szovjetunióban:)

egyetmondok 2015.11.16. 07:42:44

@pitcairn2:
Köszönöm. Nem is kis dícséret ez egy ideológiai alapító atyától,mint te.

toportyánzsóti 2015.11.16. 08:18:18

@unionista᠍᠍: Szórakoztató vagy chemtrailos viagrától szenvedő,rajtatok röhög a net mióta megmajmoltak.

toportyánzsóti 2015.11.16. 08:21:23

Csuti orálmuzsik régóta próbálja eladni magát és hülyeségeit mert mélyen lenézik hazudozásait,itthon milliárdokért tart fizetett tapsolókat,hazudozókat.

DrGehaeuse 2015.11.16. 09:22:47

@toportyánzsóti:

Oh yeah!

Ritkán nyilvánulsz meg de akkor velősen!

DrGehaeuse 2015.11.16. 10:38:51

@zipe moha:

Nagyon nagy a te igazságod.

Egy olyan világban ahol a pénz után a legnagyobb úr a közöny, semmilyen érték nem marad sértetlen.

A HaFr által fennen hirdetett elveket és értékek sajnos az egész világon visszaszorulóban vannak. A kapitalizmus "sötét oldala" az ami szép lassan felmorzsolja a konzervatív-liberális értékek érvényesülési lehetőségeit.

A sötét oldal elemei (szerintem):

1. The businnes of the businnes is the businnes. Ergo a profit érdekében bármilyen ár elfogadható, ha azt át lehet hárítani másokra (társadalom, természet)

2. A politikai hatalom fölötti ellenőrzés a legjobb eszköz az 1. pontban foglaltak biztosítására.

3. Mivel nincs az emberi önmegvalósításnál fontosabb érték (nincs isten, nincsenek abszolut emberi értékek, minden relatív) senkin nem lehet semilyen erkölcsöt számonkérni.

A varázsló születésnapja 2015.11.16. 10:59:26

@HaFr:
Blogger, vagy nem tudod mit beszélsz, vagy az Európában ma uralkodó nettó liberális diktatúra és a PC lényegére tapintasz rá!

'A liberális jogállam intézményrendszere ma nélkülözi azt a közvetlen, tudatos demokratikus legitimációt és beszédmódot'

Határtalanul etatista és vég nélkül hazudik.

A másik jó meglátásod:' Ha csak a személyes identitások érvényesítésére koncentrál a többség,'

Valóban a mainstream erről papol vég nélkül, de ne hidd hogy ez lenne a 'többség'!
Ezért nem is mennek ki az utcára, legfeljebb fényezik magukat - most épp kék-fehér-pirosra, mintha ezzel bármit is tettek volna.

Mosolyoghatsz, a hét végéig szép idő lesz állítólag. Aztán elkerülhetetlenül megjönnek a hidegek, lefagynak a mosolyaid az arcodról.
Meglátod!

zipe moha 2015.11.16. 11:11:04

@DrGehaeuse: ...Európa de leginkább a magunk érdekében ki kell józanodni mihamarabb ..értem, hogy keletről -és nyugatról is lesz vevő ideológiai zászlócipelők megvásárlására...és a zöld legelő és dolgos emberek vagyonának életének további folyamatos szünet nélküli megcsapolására...erről ( is ) szól a magyar történelem...mindig vannak aki eladják a legelőiket és a honfitársaikat így nyerve uralmat felettük...ezt abba kell hagyni...így közelít a jövő:
"Peter Schiff amerikai befektető, privát bankár, pénzügyi kommentátor, volt elnöki (Ronald Reagan) tanácsadó szerint elkerülhetetlen az amerikai pénzügyi rendszer tartópillérének, a dollárnak az összeomlása. Az alábbi interjúban azt mondja, hogy a Fed már képtelen kikeveredni a maga kreálta csapdából: ha kamatot emel, akkor ugyanoda jut a világ, ahova 2008-ban került, ha viszont nem emel, akkor azt éri el, hogy a világ nagyon hamar felismeri: a dollár semmi egyéb, mint egy értéktelen papír, mert nem áll mögötte igazi, termelésen alapuló gazdaság.
Schiff menekülést ajánl a dollár eszközöktől, de nemcsak az amerikai, hanem a nyugat-európai kötvényektől, részvényektől is. Helyettük jüant, valamint nyersanyagokat, aranyat vásárol. Azon országok, régiók meggazdagodásában hisz, amelyeket eddig az amerikaiak által diktált pénzügyi rendszer elnyomott, ezen országok, régiók számára érkezik el az „igazság órája”– hamarosan. " alapblog..,.

országvesztő a mainsteram...tökfilkók ébresztő

A varázsló születésnapja 2015.11.16. 11:12:39

@HaFr:
Blogger, vazze, erre még reagálnom kell:

' És mivel a liberális kapitalizmus társadalmi és kulturális rendszere a legfejlettebb és leghatékonyabb együttélési rendszer az emberi történelemben,'

Ha ez igaz, az együttműködés lenne a jellemző! Ehelyett a szó szerinti véres versenyt látod mindenhol.
Még az Unióban is inkább a széthúzást, a periféria és a mag egyre markánsabb szétválását, a liberális intoleranciát, az általad is megrajzolt 'identitás' küzdelmeket a szélsőségesen parciális 'érdekek' mentén.
Az 'Individum' mindenekfelettiségének rövidlátó és ostoba vallását.

HOL látsz te valódi 'együttműködést' az önérdekek érvényesítése érdekén túl?

Az ilyen 'egyetlen legfejlettebb gazdasági-poltikai kulturális rendszerek' szoktak véres véget érni.

Örülj ha csak mosolyszünet lesz. Talán.

zipe moha 2015.11.16. 11:23:32

..."gy ér véget a tragikusan hosszúra nyúlt, ámde abszurd és öngyilkos gazdaságtörténeti fejezet, amely a dollárnak az arany standardról való leválasztásával indult, és amelynek nyomán a világ vezető ipari termelőjéből az Egyesült Államok a világ nagy parazitájává vált. Huzamosabb ideje semmi egyebet nem gyártunk, mint dollárt. Egy papírt.
Ezért a papírért cserében csak és kizárólag importálunk. Mi, akik az ötvenes években minden területen a legjobbak voltunk, mi, akik elláttuk a világot a leginkább minőséginek nevezhető árukkal.
És mi lett belőlünk mára? A világ – lényegében – legeladósodottabb országa. Ezek az adóssághegyek egy papírra (dollárra) épültek és megalapozatlan ígéretekre. És noha Amerika polgárai a hosszú időn át viszonylag jól működtetett piramis játék révén messze jobban éltek, mint azon országoké, amelyeknek javait elfogyasztották, most majd megtapasztalják mindennek az ellenkezőjét."

"...abszurd és öngyilkos gazdaságtörténeti fejezet, amely a dollárnak az arany standardról való leválasztásával indult,..."

gellért mária 2015.11.16. 11:29:39

Az én identitásom az ujjlenyomatom.

DrGehaeuse 2015.11.16. 12:43:31

@gellért mária:

Az meg tök mindegy mi van a fejedben lévő masszában tárolva?

gellért mária 2015.11.16. 12:50:20

Természetesen nem mindegy..

DrGehaeuse 2015.11.16. 13:28:40

@gellért mária:

Tehát az identitásunk az, amit a világról és benne önmagunkról gondolunk és az ahogyan ez alapján viselkedünk (cselekszünk).

Az ujjjlenyomat csak biofizikai azonosítónk és nem identitásunk.

StefiSetz 2015.11.16. 13:51:02

@HaFr: @egyetmondok: 89-ben és előtte is (ahogy agonizált a Kádár-rendszer) elég sokan mentek ki az utcára a liberalizmusért és a szabad piaci kapitalizmusért. Nem tudták még, hogy mit értsenek alatta...

egyetmondok 2015.11.16. 13:54:51

@StefiSetz:
Azért akadtak,akik tudták hogy mit értsenek alatta.

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.11.16. 14:12:11

@StefiSetz: szerintem azért volt fogalmunk róla, mit értsenek alatta.
Csak nem olyan lett.
Aztán azóta a liberalizmus is olyan lett, amilyen.

gellért mária 2015.11.16. 15:43:36

@DrGehaeuse: Nem, az nem csak.....hanem egyetlen stabil, társadalomban használatos identitásunk az ujjlenyomatunk.Én is ismerem a társadalomban használatos identitás fogalmat ami már fogalmilag sem korrekt, de elismerem ,elismerten használatos..jellemzően instabil..változó. Az írás is erről szól..a manipulálható identitásról., márpedig ami manipulálható, az nem biztos hogy a tiéd, csak hiszed azt , átmeneti instabil.A bejegyzésem a kiváló íráshoz korrekt és ironikus.

DrGehaeuse 2015.11.16. 17:45:23

@gellért mária:

Akkor lefordítom pidgin magyarra!

Amikor az alábbi modatot írod:

"Az én identitásom az ujjlenyomatom."

Akkor a magyar nyelv közkeletü értelmezési keretében ez azt jelenti hogy:

"Én mint személy az ujjlenyomatommal vagyok azonos"

Ami még magyarabbúl így hangik:

"Nem vagyok más (tőbb?) mint az újjlenyomatom"

Egyszerüsítve:

"Én egy újjlenyomat vagyok"

Akkor most kérdezem én: Hogy a jó büdös francba tudsz egyáltalán írni?
Egy újjlenyomat nem tud írni! Írni csak egy ember tud.

DrGehaeuse 2015.11.16. 17:52:20

@gellért mária:

Véletlenül nem arra akrtál kijukadni, hogy téged az újlenyomatoddal lehet egyértelműen beazonosítani?

Mert az való igaz, hogy egy személy (pl. bűnelkövető) azonosítására az egyik legalkalmasabb jellegzetessége az újjlenyomata mert az minden embernél egyedi. Ettől már csak az írisz vagy a retina mintázata jobb.

Zoltán Lukács 2015.11.16. 18:02:48

Érdekes okfejtés, csak azt látszik elfelejteni, hogy az "identitásharc" nem a 68-asokkal jött be, hanem a középkor legelején, a templomok árnyékában meghúzódó városok kiépülésével. Az identitások (modjuk "harc" nélkül, de harccal is) ugyanúgy a nyugat-európai kulturális örökség része, mint a szabadpiaci kapitalizmus vagy a liberalizmus - mellesleg ezeknél sokkal régebbi is, de ennek nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget. Annak viszont igen, hogy a különböző, egymást átfedő identitások teszik a nugat-európai társadalmat azzá, ami (ezer éve). Ezt azért valahogy jó lenne beépíteni az ideológiai megalapozásba, mert enélkül esetleg összedőlhet...

gellért mária 2015.11.16. 19:09:59

Meleg..meleg...de még nem forró!!! gondolkozz tovább a fejedben lévő masszával.

Robur 2015.11.16. 22:16:31

@HaFr: Ugye azt tudod, hogy a tudomány alapja is a materializmus.

egyetmondok 2015.11.16. 22:49:14

@Robur:
A materializmus vegytiszta erkölcstan: idea.

Semmi köze a tudományhoz,a társadalomtudományokhoz se,nem hogy a természettudományokhoz.

A materializmus az európai politikai civilizáció legveszedelmesebb kisiklása.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.11.17. 03:27:01

@egyetmondok:

Melyik materializmusra gondolsz?

en.wikipedia.org/wiki/Materialism_%28disambiguation%29

A filozófiai materializmus (amely -- egyesek szerint -- azonos a fizikalizmussal) egy ontológiai álláspont.

egyetmondok 2015.11.17. 09:31:07

@neoteny:
A politikai tárgya a hatalom,ezért a történelmi és (a)dialektikus materializmus az érdekes. Az virgázik itten nemzeti és nem nemzeti színekben.

DrGehaeuse 2015.11.17. 23:11:25

@gellért mária:
Inkább neked nem ártana elgondolkodnod!
süti beállítások módosítása