Európa problémája éppen az identitásküzdelmek -- köztük az etnicista beszédmód -- eluralkodása a liberális kapitalizmus és a jogállam kárára, nem a liberalizmus mint eszmény bukása, ahogy a széljobbos bölcsesség tartja. Az identitásharc (többnyire hátrányos helyzetből az egyenlőség irányába segítve egy-egy identitás vagy értékrend társadalmi, kulturális és jogi státusát) '68 óta a legfontosabb populizmus a nyugati világban, miután a marxista szocializmus végleg alulmaradt a piacgazdasággal szembeni küzdelemben. Sokkal erősebb a legitimációja, mint a liberalizmusé és a kapitalizmusé, amelyek legalább ennyi ideje defenzívában vannak az egymást tépő identitáspolitikák (feketék, fehérek, homoszexuálisok, feministák, keresztények, etnicisták, rendszerkritikusok) tömegvonzásával szemben.

Nem emlékszem, hogy valaha is kimentek volna tömegek az utcára a liberalizmus és a szabad piaci kapitalizmus védelmében, holott ezek térvesztése az ideologikus-identitáspopulizmusokkal, valamint az államokkal és a korporatív nyomással szemben Európa újabb kori térvesztésének és hite vesztésének a legfontosabb oka. Az identitáspolitikai környezet a közösen osztott, erős liberális-jogállami értékrend -- törvény előtti egyenlőség, meritokrácia, szabad piacgazdaság, a tulajdon védelme, patriotizmus, erkölcsi rend, korlátozott állam -- nélkül ugyanis a nem argumentálható relativizmus és az értékhiány (materializmus) felé tolja el a nyilvános beszédmódot. Ha csak a személyes identitások érvényesítésére koncentrál a többség, és megfeledkezik a liberalizmus vívmányainak közvetlen védelméről, akkor elvész a jogállam demokratikus legitimitása, marad helyette az identitásradikalizmus, illetve az egymást gyűlölő identitások és ellen-identitások közötti párbeszéd és vele a szabadság racionális védelme is ellehetetlenül.

A liberális jogállam intézményrendszere ma nélkülözi azt a közvetlen, tudatos demokratikus legitimációt és beszédmódot, amelyekre szüksége volna Európa védelmében, amikor a relativizmus a szabadság ellen fordult, és kétséges az értékeinknek az a sorrendje, ami a civilizációnk hatékony, remegő térdek nélküli önvédelmét lehetővé tenné.

Ilyen legitimitási válságban történhet meg, hogy bárki egy pillanatig is hitelt adhat egy korrupt autokrata szirénhangjának Európa "védelmében". Ez az autokrata a legjobb esetben is csak egyike az identitáspolitikusoknak, aki kereszténységgel és szabadsággal házal Európában, miközben idehaza mindent ezek ellenében és az etnicizmushoz igazodva tesz. Ám a korrupt autokrata ugyanazokból a reflexekből meríti az erejét, mint az identitáspolitikák és a radikalizmusok mindegyike: a liberalizmust átjáró konzerváló rend megbomlásából. Ez az autokrata ugyanabba a hiányba fészkelte be magát, amely bármelyik identitáspolitikát táplálja, ugyanúgy a liberalizmus és a kapitalizmus rendjének meggyengüléséből táplálkozik. És mivel a liberális kapitalizmus társadalmi és kulturális rendszere a legfejlettebb és leghatékonyabb együttélési rendszer az emberi történelemben, minden más szükségképpen csak hanyatlást és bizonytalanságot hoz egy valamikori liberális közegben, legtöbbször kevéssé látványosan, ma éppen azonban szembetűnően. Ahogy a muszlim radikalizmus ellenségünk, úgy az "illiberalizmus" is ellenfelünk.