Olcsó húsnak híg a leve. Ez még áll a Wizzairre, de nem áll a magyar államra (hiszen nagyon is drága a magyar társadalomnak): ennek ellenére a két eset összevethető. Hogyan?
A Wizzairt, ezt az ún. fapados légitársaságot, a keleti-európai EU-csatlakozás teremtette piac élteti (a turizmus és a munkaerővándorlás/ingázás), és ez a piac nem tudja megfizetni a minőséget -- csakhogy a Wizzair ugyan alacsony árakra rendezkedett be (ami máshol is megtörtént a repülésben), de indokolatlanul rombolja a minőséget és a szolgáltatási élményt is. Ez a következő dolgokat jelenti: nagyarányú pontatlanság (a napközi járatok -- tehát a napindító, reggel 6 körüli járatokat leszámítva bármelyik, és a nap végéhez közeledve egyre több -- olyan eséllyel késnek, akár jelentősen, hogy aki időpontra menne egy helyre, biztosan nem választja őket, biznisz utasok jelentős része kilőve); kényelmetlen gépek (az ember feneke alatt adott esetben egy WC-szerű lyukkal, 185 cm fölött kínszenvedés stb.), a személyzet fiatal és folyamatosan cserélődik (ami nem zavarja a döntően fiatal utazóközönséget, de aki tapasztalt légiutas-kísérőkhöz szokott, finoman szólva érzékeli a különbséget), agresszív marketing (folyamatos harsány, ráadásul két nyelvű árusítás) a fedélzeten, ami erősíti az érzést, hogy a kellő időben lefoglalt olcsó jegyekért meg kell szenvedni: az embert nem célnak, hanem eszköznek tekinti a légitársaság a nyereségszerzésben, és bár a legtöbb helyen ez így van, de az ábrázolt szolgáltatási minőséghez hozzátartozik, hogy ez minden ponton (az on-line bookingtól kezdve a beszállításon át a telefonos ügyfélszolgálat botrányos minőségéig) lesír a vállalati gyakorlatról. A további minőségi visszásságok általában a fapadossággal járnak (vidéki, szintén alacsony minőségű repterek, az olcsó jegyre rárakodó gyakran pofátlanul magas plusz tarifák, pl. foglalás módosítása, a sztenderdből kilógó poggyászméret esetén), de az előbbiek nem okvetlenül: mindent összevetve a Wizzairrel olyan élmény a repülés, hogy az ember győzi elfelejteni. Olcsó? A minőségi társaságokhoz képest az. Megéri az árát? Nem. Pontosabban csak azoknak, akik mást nem tudnának megfizetni, ezért ezek az emberek ehhez a légi minőséghez szoknak.
A magyar állam hasonlóan működik. Részint önmagáért (és nem az őt fizető társadalomért) van, részint borzasztó drágán csinálja, amit csinál. Összeomlik minden kritikus helyzetben (hóhelyzet, menekültek, nagyobb reformok) és összeomlik (csak kevésbé látványosan) a napi helyzetek túlnyomó részében is (amit mindenki tapasztal -- csak már fel sem tűnik -- a napi életében). A magyar állam ugyanúgy az alacsony minőségre rendezkedett be, mint a Wizzair, és ugyanúgy kihasználja a társadalom szegénységéből kialakuló monopolhelyzetét: ha meg is lehet kerülni (pl. az egészségügyben), az a többség számára megfizethetetlen, illetve ami a légitársaság esetében rossz minőségű, de mégiscsak piaci -- szabadon választható -- szolgáltatás, ha szerintem vissza is üt középtávon, az az állam esetében kényszer. Az a működtetésen felül megmaradó rész, ami az előbbi esetben legitim profitként keletkezik az ár/minőség szintből következően, az az állam esetében a vezetőinek és pereputtyainak zsebében landol. Az állam is nyereséget termel furcsamód (ugye, nem ez lenne a dolga) -- és azt el is lopják. De mindkét esetben úgy van, hogy az emberek beletörődnek ebbe a minőségbe, megszokják, és erre lövik be az életüket. Nem ugrálnak (nix ugribugri: a Wizzair esetében a hatalmas késésekért is alig kérik az IATA által előírt kompenzációt -- persze, azt nem kérniük kellene, az jár, csak nem a Wizzairnél --, ahogy a többség a magyar kormányzás és az állam minőségébe is beletörődik, "lehetne rosszabb is" alapon).
Magyarul, mindkét entitás a magyarok (az előbbi esetében általában a szegénység) szerénységéből ("nekünk így is jó") termeli a hasznot még úgy is, hogy alapvető funkcióit és a fair működést hagyja maga mögött. Nem egyszerűen ár-érték arányról van szó egyik esetében sem, hanem egyfajta erkölcsi minőségről a fogyasztókkal szemben, amit azok -- mivel ez pontosan illeszkedik abba a rossz erkölcsi minőségbe, amiben nap mint nap részük van, és adott esetben maguk is újratermelnek -- elviselnek. Mindkét entitás erre a kiábrándultságra épít. Se a Wizzair, se a magyar állam nem javítja a saját minőségét, hogy javítson a kiábrándultságon, hanem inkább kihasználja ez utóbbit, és lefölözi a hasznát. A kapitalizmus alaplogikájának a züllése látszik belőlük, amelyik egy gyenge társadalmat még jobban lenyom.
Az utolsó 100 komment: