Dr. Kövér László a torockói Duna-ház felavatásán mondott beszédében úgy fogalmazott: nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy; a nemzet közjogi egyesítése után immár csak egyetlen szerves magyar ügy létezik: a magyar megmaradás és gyarapodás ügye.
Nem szeretnék hosszasan lamentálni azon, hogy kár volt dr. Kövérnek megpróbálnia megtévesztenie a hallgatóságát, azok akkor is pontosan tudták, hogy a magyar nemzet nem lehet egységes közjogilag, ha nem kaptak szót ezen a szép ünnepségen. És ez így van jól, ellenkező esetben, egy közjogi egységesítési kísérlet (a.m. külföldi agresszió) nyomán már nem a szalagot kellene dr. Kövér kacsói elé tartaniuk, hanem a bökőt a torka elé. És indulnának hadba ellenünk, mint egy ellenséges ország katonái.
Mindez semmit nem von le a kormány érdemeiből a kettős állampolgárság bevezetésében, amely a maximuma annak, ameddig egy magyar kormány a maga erejéből elmehet -- ahogy nem von le a külhoni magyarokéból sem, hiszen tudtak bölcsen élni az állampolgársággal, és egész létszámukat tekintve alig adtak le szavazatot a magyar országgyűlési választásokon. A tanulság? A magyar kormányzat és a külhoni magyarság percepciója az állampolgárság kiterjesztésének értékéről nem éppen vág egybe. A Kövér-féle nagyotmondásoktól sem fog jobban.
Egy másik gondolatára reflektálnék nagyobb súllyal, miszerint a nemzet közjogi egyesítése után immár „csak egyetlen szerves magyar ügy létezik: a magyar megmaradás és gyarapodás ügye”. Nos, szerves, vagy nem szerves, a megmaradásra a legnagyobb veszélyt éppen az a teljesen félreértelmezett "nemzetpolitika" jelenti, amelyből dr. Kövér is alaposan kiveszi a részét. Az ilyen ünnepségekkel is, amelyek láthatóan egy bazi nagy skanzenbe igyekeznek zárni a magyarság identitását, fura ruhák, nemzetiszínű szalagok és hímzett oltárterítők közegében, de mivel ilyenekre is szükség van, nem önmagával a skanzen feelinggel van a baj. Hanem azzal, hogy 1) a skanzennek nincsen kijárata az élő nemzeti hagyomány felé, 2) szoros összefüggésben ezzel a mai világnak szóló versenyképességünk hanyatlik, x százezer magyarországi magyar veszítette el a reményt, hogy megtalálhatja a boldogulását a mai hazájában, további százezrek szegényednek el, miközben a magyarság morális szövetét nap mint nap durván rombolja a kormányzati vezénylésű korrupció és hazudozás.
Magyarán, 2004 óta folyamatosan gyengül az ország, és ezt az Orbán--kormány sem tudta megfordítani, egyre kevésbé jelentünk orientációs pontot a külhoni magyaroknak, és egyre kevesebb biztonságérzetet keltünk bennük. Ugyan, mit gondol dr. Kövér, hogy működik a külhoni magyarok lojalitása és értékrendje? -- mert a kormánya munkájából az derül ki, hogy csak a nemzetiszín pántlika szélessége számít. Attól tartok, alaposan tévednek. Nota bene, miközben a hanyatlás változatlanul zajlik, még meg kell hallgatnunk dr. Kövér magasröptű tanítását arról, hogy mi a mi dolgunk ilyen körülmények között. Na ez az, ami minimum arcpirító. Szervesen az.
A megmaradás és a gyarapodás kellően magasztos célok, jól hangzanak ünnepi alkalmakon. Dr. Kövér körbe is nézhet a közvetlen környezetében: sokaknak sikerült már elérniük a célt. De helyette is megnyugodhatunk: a romániai és a szlovákiai magyarok olyan államokban élnek, amelyek minden hiányosságuk ellenére jobban szolgálják az ottani magyarság megmaradását és gyarapodását, mint ez a magyar kormány képes akárcsak a sajátjaiét is -- és még a jogállamot sem kellett látványosan szétverniük ehhez. Nem véletlen a töppedő érdeklődés és az erősödő irónia köreikben a magyar kormány munkálkodása iránt. Ezért mielőtt egy következő látogatásán dr. Kövért telibe kacagják, érdemes volna újragondolnia a megmaradásunk elveit. Már ha feltétlenül úgy érzi, muszáj felszólalnia.